Új privát üzeneted érkezett!

Bocsi Lányok, de ebben a nélkülöző hetekben lehet, hogy hasznotokra válik a következő cikk! Elnézést azoktól akiknek nem tetszik ez a nyíltság! A következő sorok a nyugalom megzavarására alkalmas szavakat tartalmaznak (18-as karika) :

A férfi érintése

A péniszmasszázst a taoisták fedezték fel annak érdekében, hogy a férfi minél több szexuális energiát képezhessen, ami nemcsak saját maga, de partnere által is egyszerűen kivitelezhető. A masszázs megkezdése előtt dörzsöljük össze kezeinket, hogy felmelegítsük kézfejünket, mindkét kezünkkel fogjunk meg egy-egy herét úgy, hogy az a hüvelyk és a többi négy ujj közé kerüljön, majd masszírozzuk középerősen. Ezt követően egyik kézzel emeljük fel a péniszt, majd a középső ujjal ütögessük meg finoma a heréket, hogy a spermatermelődés felélénküljön. Következő lépésben alkossunk gyűrűt a mutató-és hüvelykujjból a herék és a pénisz köré, majd mindkettőt húzzuk kicsit kifelé, jobbra és balra, majd lefelé, megfeszítve így az apró medenceizmokat. (Ezt ismételjük meg harmincszor egymás után).

Ezt követően imitáljuk a dugóhúzó technikát, vagyis finoman hajlítsuk be a mutató-és középső ujjunkat, helyezzük közé a péniszt, és "húzzuk ki a dugót". Ezt követően a szivárvány-technikával folytassuk a kényeztetést, tenyerünket hajlítsuk be ívesen (imitálva a szivárványt), hajtsuk rá a makkra, és középső ujjunkkal stimuláljuk a frenulumot (a pénisz törzsét a fitymával összekötő kis V-alakú bőrdarabot). A citromfacsaráshoz hasonlító mozdulattal hüvely-és mutatóujjunk segítségével fogjuk közre a makk alsó peremét, majd csavarjuk finoman.

A taoisták szerint az ejakulációval sok energia vész kárba, ám ha szex közben nyomást fejtünk ki a gátra - ami a végbélnyílás és a herék között elhelyezkedő terület - megakadályozhatjuk az ejakulációt, ami azért fontos, mert ennek segítségével a testben tarthatjuk szexuális energiánkat, amit a testben szétáramoltatva, tovább élvezhetjük a nemi együttlét vagy a szexuális izgalom feltöltő erejét. A férfi nemi szervének masszírozásakor kihagyhatatlan rész a gátmasszázs, amivel az ejakuláció visszatartását érjük el.
h.bogesz
 
 


Bogesz, :oops: Hát, köszönjük... :D

Vérzés, nekem még mindig van, még piros, nem sok, de azért még rendes betétet használok. Én azt gondoltam még normális. Vagy már nem? A császárral lehet összefüggésben? A barinőmnek 6 hétig volt természetes szülés után. Vagy ez is csak egyénfüggő?

Kép
nap12
 
 


Sziasztok!

Visszaolvasok, csak a négy lurkó hagyjon rá elég időt! :)

Bogesz: ez nem rossz... de amióta megszületett manólány, csak egyszer jutott eszünkbe, hogy a férjem nemesebb szerve nem csak pisilésre szolgál (lehet, hogy neki eszébe jutott, de nem kötötte az orromra....), szóval csak egyszer, két napja, de annak is az lett a vége, hogy elaludtam.... miközben simogatott... :) :oops:

Ezt most kaptam, én jót mosolyogtam.... hátha nektek is tetszik....:



Női logika.

Utazom a busszal haza.

A busz tele van, ezért nem tolakszom előre a jegykezelőig, inkább megkérek egy nőt, hogy bélyegeztesse le nekem a jegyet.

De hogy szólítsam meg, te vagy önnel?

Az utolsó előtti megállónál nem szállt ki, vagyis végig utazik.

Alaposabban megnézem, van nála egy üveg bor, vagyis biztosan férfihoz utazik.

A bor nem éppen a legolcsóbb, vagyis a férfi jól néz ki.

A falunkba két férfi van, aki jól néz ki- az én férjem és a szeretőm.

A szeretőmhöz nem mehet, mivel oda én megyek most. Vagyis a férjemhez megy.

A férjemnek két szeretője van - Katrin és Barbara.

Katrin szabin van éppen.

Én: "Barbara, le tudnád pecsételtetni a jegyemet?


” Barbara: "Ismerjük egymást??????"


Megyek mert éhes a legkisebb... még jövök! :)

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 

 
 

Sziasztok!

Úgy néz ki mi is beállunk a pocakfájósok táborába :( .Szegénykém este úgy kínlódik a pukival.Látszik,hogy erőlködik és semmi sem jön.Kinek mi vált be rá?Apa ma vett espumisant,de még nem adtam neki belőle.Remélem majd valamelyest használ neki.

Vérzés,nekem még mindig van,de már kezd elegem lenni belőle.Igaz már nem sok,de van,és ez dühít,mert már apával tervezgetünk :oops: :lol:

Kép
Kép
huni
 
 


Bogesz, Mandala
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Vérzés
Nekem már van... :evil:

Huni
-Pelenkázón kibontod... lábikókat óvatosan nyomkodod a hasihoz...
-melegített cseresznyemagos zacsival masszírozni a pocakot...
-hasmasszír
-Infacol, Espumisan, Gripe Water
Vendég
 


Sziasztok!

Vérzés: nekem még mindig folydogál, tisztasági betét még kell. Reménykedek, hogy elmúlik minél hamarabb. Szegény Párom meg számolja a napokat a 6 hetes vizsgálatig... Bogesz, köszi a cikket! A lányom szemét letakartam, mert ő is ott volt, amikor olvastam :)

Vki kérdezte tegnap, kaptunk-e már meg vmi pénzt. Én az anyaságit már megkaptam, de a munkahelyem kifizetőhely, nem tudom, ezzel összefügg-e a gyorsaság.

Na, megyek, hasfájás van...de nagyon...

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Köszi csajok!
Még azt kérdezném, hogy Daninak be van gyúlladva a születéskor kapott injekció helye. Ez normális dolog, vagy mutassuk meg orvosnak?

Kép
mona76
 
 


ja, írtam huninak is: papaverin csepp, dokinéni írja fel. hasfájásra. tuti jóóóóó!!!!
kisasszony 4 óta alszik. beájult. kapott egy kis tápit. na, most kel. cssssőőőőő

Kép

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
dimet
 
 


mona: a vállán a BCG oltás helye gyulladt be? Mert ha igen az jó! Ne csinálj vele semmit, bár nálunk a gyerkőcöknél (kettőnél) nagyon csúnya volt és kifakadt, és olyan kráteres undormány lett. Annyira zavart, féltem, hogy fáj nekik és nem engedtem h. víz érje a fürdésnél. Gergőnél csak kicsit lett gyulladt, ki sem fakadt, Emesénél még semmi. Szla ha az gyulladt, az nem baj! Sőt az jelenti azt, hogy oksi. Ha negativ lenne, újra kéne oltani.

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Kis pupu: Gratula a bébihez! Nagyon szép! :)

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Sziasztok!

Oltás helye: a BCG oltás helye 2-3 hónapos korban gennyesedik be. Ha nem, újra kell oltani. Nekünk ezt mondták a kórházban.

Na megyek, mert ma reggel Apuci ügyeletes a Lányunk mellett. Kicsit kiruccanok az új autónkkal. Pápá!

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


hello!

Na mi szépen belehúztunk ahasfájásba, úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Bár azt is írják, hogy lehet, hogy csak párszor jön elő...bárcsak ebbe a kategóriába tartoznánk! majd kiderül...egynlőre 1 esténk volt nagyon gáz, pedig vettem szélcsövet és így sikerült kakilnia is, de látszott rajta, hogy megkönnyebült tőle...én ezt nem bírom ki még több mint 2 hónapig az biztos... :cry:

Ági: De jó neked, nálunk apuci elhúzott dolgozni. :twisted: Jó kocsikázást! Én tegnap el tudtam vinni csajokat angolra...kis kikapcsolódás. :)

Most olvastam vissza...látom nem vagyunk egyedül a pocifájással!
Sabine: mi pont ezeket csináltuk tegnap amiket írtál! jó is ez a cseresznymag párna is...amint ráteszem a pocijára jön is a puki.:) De azt olvastam, hogy vannak olyan babák, akik nem is csak azért sírnak mert feszül a hasuk...hanem a fáradtságtól sírnak, mert fejletlen az idegrendszerük és nem tudnak elaludni, csak ha kibömbölik magukat... :(

Egyébként az éjszakánk jó volt, a hasamon aludt hajnali 2-ig.:)

na, hol van az a jó idő?

mamiblue
 
 


csajok, szedte már valaki a Cerazette nevű gyógyszert? Mi róla a véleményetek? Nekem ezt írta fel a doki.

Kép
mona76
 
 


Hello!

Mona: Ez fogamzásgátló? Én még soha nem hallottam, azt tudom, hogy szoptatás alatt csak sárgatesthormon tartalmú-t lehet szedni!

Na, most kikattantam, nagyobbik lányomra...azt mondja, ha nem kap fagyit felébreszti Sebit...úgyhogy közöltem vele, örüljön, ha jövő nyáron fagyit kap!

Ezt a gripe watert próbálta már vki? Csak 1 hótól lehet szedni, de én abszolut nem ismerem, apa beszerzett 1 üveggel önszorgalomból.

Ági: Nekünk nem jött még meg a TAJ kártya...anélkül semmit nem lehet intézni. De nekem is olyan kedvesek a munkahelyemen, ha viszem rögtön utalnak!

Pocifájásmentes hétvégét mindenkinek!

mamiblue
 
 


Ja, azt olvastam még, hogy van akinél teljesen megszünik a pocifájás, ha az anya nem iszik tehéntejet...egyébként is csak 2dl-t javasolnak naponta...én most ölni tudnék egy kakaóért, de inkább nem iszom 1 évig, csak nem fájjon a pocija!

mamiblue
 
 


Mamiblue, mi két napja használjuk a Gripe Watert. A pukik jönnek, bár az Infacoltól is jöttek. Még nem tudom, hogy igazán hasznos-e, sok barátnőm javasolta, hogy próbáljuk ki, náluk bevált.

Én egy kis joghurtot eszek+sajtot mindennap. Szerintem nem befolyásolja ez a mennyiség. Bár ma reggelre kicsi piros pötty jött ki pár darab az arcán, fehér középpel. Volt már ilyenetek? Nem sok, csak néhány. Mondjuk én is rögtön a tejtermékre gondoltam...

Kép
nap12
 
 


Sziasztok!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Itthon vagyubk!:) Minden ok, sőt egy igazi kis angyalunk van, eddig..... :D

Tejcsi még nem nagyon van , de alakulunk....ha tudok jövök még élmény beszámolni, előre annyit, hogy 4 óra alatt meg volt a kis szépségünk!!!! :shock: :shock: :shock: :shock:

Képet kicsinyítek le és dobok fel!!!

Puszi mindenkinek és reméljük ti is jól vagytok!!!
Köszönjük a gratulációkat!!! :P :P

Kép
kis pupu
 
 


Szia Pupu!
Üdv ismét köztünk!! Tök jó, hogy már mindenkinek újra közel azonos témái lesznek, mivel mindannyian Anyucik lettünk :) Gyorsan megszületett Máté, várjuk a sztorit.

Eszter ma nyűgösködött délelőtt, fél kettőkor szopizott utoljára, azóta alszik.... Picit behoztam a lemaradásokból. Na, tessék, csak emlegetni kellett. Kezd ébredezni :)

Amúgy megfigyeltem, hogy amíg még bent voltak a babák pocakban, napi 1-2 oldalt teleírtunk. Bezzeg, amióta megszültünk, igencsak lecsökkent a termés :) elfoglalnak ezek az apróságok, van akit egy egész sereg...

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Én is hallottam ezt a tej-ügyet, de máshol meg azt hallottam, hogy szükséges a kalcium utánpótlás miatt. Egyébként a mi védőnőnk napi max. fél litert javasolt. Háát, én általában túllépem, mert mindenféle tejterméket nagyon kedvelek.

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Helló lányok.

Én is vagyok,bár azt hiszem baromi ritkán. :?
Sajnos ugyan azokkal a problémákkal küzdünk,mint ti.Szinte csak éjszaka van az ágyában,mert ha fent van,akkor csak a kézben a jó,és napi 5-6 órát fent van.
pocak néha nekünk is fáj,de nem találtam semmi ételhez összefüggést.
Vérezni sajnos még éni s vérzek.Egy-két napig semmi,aztán elönt a piros,aztán megint semmi.Mikor már azt hiszem,végre vége,akkor megint.
fütyi,egy évig nem kell bántani.

tuza edit
 
 


Ajjaj, Lányunk ma napközben gyanúsan sokat alszik... félek, mi lesz éjjel.

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Sziasztok

Kis pupu, gratula így utólag is nektek !!!!Sok sok tejcsit !!
Nagyon ügyi voltál ,hogy ilyen hamar megszültél :lol:

Hasifájás nálunk is volt most két napja.Bálint túlkajálja magát. :oops:
Olyan falánk és mohó :cry: Tegnap kezdtem adni infacolt neki ,mert sajnáltam nagyon.Viszont ma egész jól van, nem igen fájlalta hasit,úgyhogy szívem szerint nem adnám tovább ,de kell.

Végre mikulásnapok elmúltak végleg. :D

Fejtem elég sokat, mert egy pár napig volt mit hála.........de most már nem akarom fejni, bizti beállt a kereslet kínálat.

Annyit nőtt a kistöki.Olyan fura,már kezd igazi emberi formája lenni.
Nagyjából beállt a naprendünk kisebb csúszásokkal :lol:
Éjjel már csak 1× eszik és utána kora reggel 5-6 körül.
Sokat van fent amit élvezek ,mert figyel és kezdi felfedezni a körülötte lévő dolgokat.Legalábbis szerintem.
Játszószőnyeget imádja ,néha eltalálja kezével a lelógó játékokat és tetszik neki,hogy mozog,hangosan szokott kacarászni.
Fejünket szépen emelgetjük és már hasonalvás is tutira megy. :lol:
Tegnapi mérleg 4700gr mutatott,szóval nem éhezünk egyenlőre.

Kép már nehéz a fejem
Kép egy jó kajcsi után
Kép játék közben
Kép fürcsit is imádom ,ha nincs hideg
Kép apával is tuti jó

Kép

Kép
jucu
 
 


hello!

Edit: :(
Nekünk változók a napjaink, ma pld. már rengeteget aludt! Viszont megetettem a kocsiban ülve, itthon meg kihányt mindent!

Azt nem tudja vki, hogy kb. mennyi idő alatt megy át a tejbe amit megettél? Tehát, hogy lehet rájönni arra, hogy mitől fáj a pocija? Én már baracklevet is alig mertem inni ma, de attól csak nem fájdul meg a pocija.

Ági: Úgy tudom, hogy tejkészítményeket, főleg savanyítottat lehet enni, csak a sima tej a gáz...szó szerint!

Kis pupu: nagyon gyorsak voltatok, de aki már első szülésnél ilyen méhszájjal megy szülni...:) szerencsés vagy!

mamiblue
 
 


Sziasztok!

Kispupu!
Gratulálok a gyors szüléshez és a kicsihez :) !!!

Hát... nálunk (is) totális a káosz. A pici kezd nem is annyira tündérke lenni... időnként hasfájós, illetve az ébren töltött 4-5 órát ölben szeretné tölteni.
Mindeközben a nagytesó is hisztisebb, pedig eddig sem volt piskóta. Ma kora délután totál kiakadva kétségbeesett tekintettel néztünk egymásra a párommal, hogy: "kellett ez nekünk?" Vigasztaljatok meg, hogy lesz ez nemsokára sokkal jobb!
Azt hittem, hogy roppant türelmes ember vagyok és talán nem éppen a legrosszabb anya, de mindkettőben kezdek kételkedni.
Na, bocs az előbbiekért. Megyek is, mert még nem alszik egyik sem.
Jó éjt.

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Sziasztok!

Volt valaki Libero napon? Mi elnéztünk a négy csemetével! Nagyon jó volt! Aztán hazafelé beugrottunk a hajógyárin lévő játszótérre, ahonnan szintén nem lehetett a gyerkőcöket elrángatni, úgyhogy közel három órát eltöltöttünk ott is. Mondjuk annak örültek a kicsik nagyon, hogy apa végig velük foglalkozott, ami már rég volt....

Jaj, képzeljétek mi történt... nem vicc, tényleg olyanok vagyunk, mint a Mézga család...
Ma reggel apa ráébredt... szóval 18-as karika... innentől..... szóval heves udvarlásba kezdett, hogy úgy mondjam. Persze a három nagyobbik már felébredt. Úgyhogy kaptak reggelit, amíg ők ettek, mi elmentünk "zuhanyozni"... Gondoltuk gyorsan végzünk, mert hát az a két hónap bizony hosszú idő.... nos, hát vizualizáljátok a következőt:
állunk a zuhanykabinban (apa pláne állt). Megy a zuhany, amit nem lehet felrögzíteni sehova, tehát fogtam a tusolót. Közben öleltem apát, zuhany a kezemben, ugye... folydogál a jó meleg víz apa hátára.... aztán apa megszólal: Ez isteni... gondoljátok hogy nem a vízre értette... na és abban a pillanatban nyakába a hidegzuhany... nemhiba mondom én a fogyókúra esedékességét... csöpp kis valagammal eltoltam a csap kallantyúját, a melegvízről a hidegre.... nos, apa egyszerre élvezte "csepp kis" feleségét és a váltott vizes zuhany élettani hatását.... :oops: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Mandala

Ez így kora reggel éhgyomorra ???? :D De teccik :lol: :P és el tudom képzelni mindkettőt.

Franciska
Ne aggódj néha én is úgy érzem felhők összeszaladnak fejem felett és nem bírom tovább.,ordítani tudnék...mint pl,tegnap éjjel...kisfiam 01.00-kor ébredt cicike,majd még kettőkor is nyünyürü volt ismét kajcsi ,majd 3-kor már úgy voltam nem bírok ott állni kiságynál így odavittem apa mellé és közöltem tied a gyerek most már.ÉS eldőltem mint a bili füle.Majd mire ébredek 3.30-kor na mire,,,,,,hát hasonló mint mandala :wink: :lol: jó is meg nem is mert utána ismét 4.30 kor kelt kicsi fiam ,de csak cumit adtamneki én gonosz anya.5.45 kor meg már muszáj volt kajcsit adni,utána meg fejtem ami eltartott egy darabig.....de most már komolyan abba fogom hagyni :oops: ,és azóta meg nuku alvás nem bírok.
Egyszóval én is úgy érzem néha nem vagyok jó anya,de egész nap sürgök forgok körülöttük ,főzök ,mosok,takarítok,gyerekekkel lent vagyok szóval csinálja utánam apa és akkor tényleg elismerem rossz vagyok,mert már éjjel nincs türelmem annyi.
Egyébként nem akarlak tuningolni,de nekem Dia 8 hónapos koráig káosz volt az életünk.Ehhez képest Bálint egyszer egyszer produkált rossz napja semmiség.

Judit
Miért hányt a pici?Lehet a kocsiban való etetés nem jó?

Nem is mondtam voltunk koponya és hasi uh-n pénteken.Szörnyű....10.45-re kaptunk időpontot és 11.30 kor be is bírtak hívni,majd közölték ez csak tájékoztató jellegű/mármint időpont/.És kint a folyosón beteg beteg hátán
:evil: majd nagynehezen bemegyünk és felháborodva lestem ,hogy ugyanoda fektetik a babákat ahová a járó illetve fekvőbetegeket. :oops:

Sabine egy kérdés???
Ez van írva papírra:
Az infratentoriális állomány eltérés nélkül.Az oldalkamrák mk.oldalon a norm.tágasság felső határán/6mm/.
A 4. agykamra normális.KP.vonal rendben.2 hó múlva kontroll javasolt.
Megijesztett a doki ezzel,mit jelent mert nekemcsak annyit mondott semmi gond elfogadható az érték ,de kontroll javasolt.

Kép

Kép
jucu
 
 


Jó reggelt csajok!!!

Mandala
Édi a történet :D :D Lehet így kellene népszerűsíteni a váltott vizes zuhanyozást, mert így legalább valami jó is van benne.....
:D

Bogesz
Ok a masszázs. Vagy betanulom a leírást, vagy puskáznom kell :D :D

Tapasztalt kismamik
Babszika tegnap este 10-kor evett utoljára 11 helyett, és elég keveset. Már aggódtam, hogy szívás lesz az éjszaka, plusz egy felkelés, de 3/4 4-kor én keltegettem, hogy kaja. A cicim durranni készült. Szóval 6 óra sem telt el. Hogy működik ez, ha végre átalussza az éjszakát? Fejni kell majd, vagy a cicim is beletanul? Hajnalban gondolkoztam. Ha fejek, tuti felébred, és csak az üres cicimet tudom odaadni, vagy a cumisüveget.....de utóbbit már szinte nem is használok - csak jövés menéskor vész esetére egy kis tea. És a szopi technikát szépen tudja már. Ha azt mondom nagyra, nyílik is a bécsi kapu :D

Ja, és a mi kis aranyos éjszakai történetünk - korhatár nélkül:
A hajnali szopinál Babszika lecsatlakozott a bimbiről - még a szopi elején - , erre anya homlokon lőtte tejjel. :D Úgy spriccelt a cicimből a tej, mint tűzoltó fecskendőből a víz...nem győztem utána törölgetni szegény Babszika fejecskéjét... Csoda, hogy már nem bírtam tovább, és felkeltettem ? :shock: Szóval a szopinál szívnia nem nagyon kellett, csak nyelnie :D

Tegnap voltunk a Cora-ban. Ott (is, mert jó még az Auchan és a Tesco is) lehet jó áron gyerekcuccot venni. Olyan édi kord gatyát vettünk 1.200-ért, na meg voltak akciós kenguruzsebes felsők 1.000-ért, zoknika..... A bababoltokat érdemes messze elkerülni. A fóti Cora-ban is van egy. 7.000 egy kord gatya, ugyanennyi egy vastagabb rugi egy body-val.....aztán egy hónapig jók. Hát vegye meg, akinek három anyja van..... Ti hol vásároltok?

Na megyek főzni, meg vasalni is kellene. Ja, és persze mosni.

mikegirl
 
 


Sziasztok!
A Mikegirl által felvetett, fejéssel kapcsolatos téma engem is nagyon érdekel. Eszter tegnap délután aludt nagyon sokat, és azon gondolkodtam, hogy fejjek-e, de végül azért nem fejtem, hogy ha felébred, ne legyek üres. De ha ilyen ritkán szopizik, akkor nem lesz kevesebb tej a ritkább mellkiürítés miatt?

Nálunk a kakit ma reggel Apuci csalta ki. Eszter a hasán feküdt, háát, félóránként telerakta a pelust :oops:

Mandala, :lol: :lol: :lol:

Judit, a tej kávéban is gáz?

Mikegirl, én itt-ott bababoltokban vásárolok, ami épp megtetszik, mert globálba (=bevásárlókp.) mostanában ritkán jutok el. Tegnap vettem egy kiskabátot 1800-ért, viszont a plüss rugi majdnem 4000 volt, kiszoknik 320/db. Szóval egyik kiegyenlítette a másikat. Vagy ezek nem is vészes árak?

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Hello!

Jucu: Mert a kocsiban ülve etettem...matilda is mikor ilyen pici volt, ha ülve etettem akkor visszajött belőle minden! Ez az UH a dél-pestiben volt? Én azt hittem a 9.-re kell menni, és ott csak babák vannak...

Mi is tegnap corában voltunk, vettünk pár cuccot, ha ma úgy jön ki, elugrunk a soroksári bababoltba...hátha van vmi jó!

mamiblue
 
 


Sziasztok!
A kisasszony most apucinál nyűglődik, így tudok pár sort írni. A napjaink valamivel jobbak, amióta Leilácska jobban leköti magát. Édesen nézelődik, imádja az ágy fölött lógó zenélő-forgó játékot, de már a hordozóra is szereltem pár néznivalót. Ez egy darabig leköti, ami nagyon jól jön, mert nap közben tegnap csak 3-4 órát aludt, és ha nem nézelődik és nem eszik, akkor kiabál... :cry: Egyébként szépen gyarapodik a súlya, a tegnapi mérésen 4090 grammot nyomott, ez 92 dkg hízás 4 hét alatt. Ja, és 3 centit nőtt!

Mona!
Én Balázs születése után szedtem a Cerazette nevű fogigátlót végig, amíg szoptattam, tavaly a kistesó project miatt hagytam abba. Nekem bevált...

Mandala!
Tusolós sztori :lol: :lol: :lol:

Megyek főzni, meg van egy halom vasalnivaló is :? .
bee73
 
 


Judit

Igen Dél Pestiben voltunk.:-( rakás trutyi a hely...
Hú remélem nekem nemlesz gondom így az evéssel.
Melyik soroksári bababoltba?
Mi voltunk a babí qoutletbe csütörtökön,vannak jó rucik leárazva.
De némelyikm ég leárazás után is horror áron van kitéve.
Én vettem Bálint komának egy overált ami kesztyűs 3990.-volt 5990 helyett.9000-10000 Ft otén nem adok ki elvből ,mert csak egy szezont jó rájuk.

Fejés jó kérdés?Sztem ha kimarad hajnalban max annyi bibi lesz ,hogy elázik az ágyad Mikegirl.Szerintem reggel is amikor babszika kiszívja magáét utána ráérsz maradékot lefejni,és akkor is utánatermelődik ismét.
Nektek már megy a bimbivédőnélküli szopi?de irigyellek,én mindig keresem a sötétben hova kell tennem :oops:
Valamelyik hajnalban kimaradt egy evés és utána 130 ml zabizott egyikből ,de még ugyanabból lefejtem 70ml.
De ez azóta sem fordult elő.Kivéve ma reggel amikor aludt,félve kifejtem mindketztőből 220ml összesen,lett volna még több de féltem felkel és üres lesz.7 kor fejtem 8.45 korkérte cickót és kettőből zabizott 60-60ml.Szóval volt még benne.,és idő is volt újratelnie valamennyire.
No lépek mert mindjárt indulni kéne,de apa horpaszt ....biztosan kimerítette a hajnali dáridó :lol:

Kép

Kép
jucu
 
 


Sziasztok!

Hasfájásra nekünk úgy néz ki beválik az espumisan.Olyanokat pukizik tőle,és van kaki is rendesen :D .Ez utóbbit nem is bánom,mert úgy betáraztam a pampers pelusból,de Zsófinak nem vált be.Mindig kifolyik a pisi,én meg már a hajamat tépem az állandó mosástól :twisted: .Gábornál bevált,azt használtuk szinte végig,de most úgy látszik liberózni kell.

Mandala :lol: :lol: .Bár már mi is itt tartanánk :lol: .De már csak napok kérdése az egész,mert már csak nagyon kicsit vérezgetek.A 6hetet meg nem fogjuk kivárni,mert már elég ha csak egy csók jelenetet látok a tévében és végem van :oops: :lol: .

Kép
Kép
huni
 
 


Lányok, segítséééééééég! Tegnapra úgy begyulladt az egyik mellem, hogy teljesen kétségbe vagyok esve. :( Még a lázam is durván felment, úgy rázott a hideg, hogy télen mínusz 40-ben nem vacognék így. Nem tudom másnak tulajdonítani, mint annak, hogy Manóci nagyon belehúzott előző éjszaka az alvásba (fél 11-től hajnali 5-ig aludt, ennyi még sosem volt), és utána nagyon sokat szopizott, nyilván jó éhes volt. Ettől meg úgy bedurrant a mellem, hogy jaj. Volt már valakinek hasonló tapasztalata? Remélem, nem, de azért örülnék, ha tudnátok valami jó tippet adni. Elmúlik ez vajon magától?
Sabine, por favoooooooooor! :wink:

italoman
 
 


Ági
Szerintem jó áron vásároltatok. Mi az elefániban vattünk kiskabátot, plüss rugdalózókat és hálózsákokat. Ezek darabja 3-4000-be került

Mamiblue
Soroksári bababolt - melyik?

Jucu
babí outlet - hol van?
Én nem akarok fejni!!!!! :(
Nem megy bimbivédő nélkül. próbáltam :( :( Hajnalban leesett, ezért tudtam Babszikát lespriccelni :D Az én cicibimbómat a bimbivédő után nem találja. Nem csoda, elég nagy a méretkülönbség......
Ja, és Babszi most nyelt be egy ciciből 160-at. :D :D Ez az új rekord :D

mikegirl
 
 


Ildi
Nálam hőemelkedésig fajult a dolog, lázam nem volt. Szopi előtt melegvizes áztatás, szopi alatt is masszírozd a csomókat, és fejés alatt is. LLL tanácsadó még azt is javasolta, hogy a megszokottól eltérő pózban szoptassak. Nekem csomó a hónalj felől volt, és a hónaljtartást javasolta. Egyébként mi fekve cicizünk.

mikegirl
 
 


Mikegirl,
és neked elmúlt teljesen? Meddig tartott? Egy kicsit megijedtem, mert azt olvastam, hogy antibigyót is adhatnak rá. :(
A soroksári bababolt és a Baby Outlet szerintem egy és ugyanaz: a Soroksári úton van. :wink:
Édes lehetett ez a homlokon lövős jelenet. :D

italoman
 
 


Jucu: annyira édes Bálint baba! Nekem naggyon bejön az első fotó! Mintha már most a világ nagy dolgin gondolkodna. :)

Mellgyulladás:

http://www.lll.hu/szfuzet/kezdodo_mellgyulladas
http://www.lll.hu/szfuzet/sulyos_mellgyulladas


Csajok!!!
Nézegessétek már az lll oldalát!!! Minden szoptatási problémára megtaláljátok a választ! Ha nem, akkor ott az elérhetőség, hogy kit lehet felhívni ha baj van!!!!!
www.lll.hu

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Nagggyon megy a kijelölés!!!! ld: mellgyulladás... :oops: :lol:

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


:D Még mindig itthon vagyunk.Tökigolyó elaludt és nem volt szívem felkelteni.Majd talán a mostani etetés után elindulunk végre.
Igen soroksári ugyanaz mint babí qutlet :lol: okos vagyok hogy rájövök. :P
Valóban jó a pozitúra váltás,nekem elöször amikor kimaradt a szopi és olyan volt cici mint a kő,szopipárnát ölembe vettem és lába hónom alá hátrafelé és irány cickóra rakni.Nah nekem is akkor úgy kiszívta mint a huzat.Én azóta is használom ezt a pózt,és közben böfi majd simán előreveszem párnára úgy hogy feje karomon teste előttem.Én ezt váltom valamint éjjel ülve szopi van ,nappal még fekve szopi is játszik.
Most azon gondolkodám ,hogy vigyük e magunkkal a lefejt tejcsit és ha hazaérünk fejjek,de már annyira útálok fejni.Bár este úgyis odaadom neki amit hajnaéba lefejtem és akkor kicsit többet alhatok.

Homlokon én is lőttem már tökit.Megszívja és csak nyíelni kéne őmeg már fuldoklik szinte és elengedi ekkor leesik bimbivédő és spriccel orba szájba.Ekkor ugrott apa odarakott egy poharat nehogy egy csepp is kárba vesszen.De hát söröspohárból csak nem adom oda utána :P
160 ml?szép kis zabagéped van neked is :lol: :lol: :lol:
Átlag evése neked is 100 felett van mindig?
Már kezdtem azt hinni csak az enyém kajcsizik töménytelen mennyiséget.Neked nem fáj babszika pocója amikor ilyen sokat eszik egész nap?
Nem byrom összeszedni magam ajajajajajajajajaj

Kép

Kép
jucu
 
 


Ildi
Elmúlt, és az erre szedendő antibiotikum a babának nem árt a dokik szerint. Bár nekem végülis nem kellett beszednem. De a recept már megvolt. Szedés tartós magas láz esetén javasolt.

mikegirl
 
 


jucu, nagyon tetszett a reggeli alakításotok :lol: :lol:
italoman, én csütörtökön voltam igy, már akkor is nagyon fájt, ha csak megérintettem :cry: aztán sokat borogattam, engedtem rá forróvízet, szopizás közben masziroztam, és Daninak a nagy szívóereje helyrehozta. :lol:
Jucu, nagyon édes Bálint, az a fejtámasztás, hát mindjárt behalok :lol:

Csajok, hogy indúltatok neki a babakötvény rendezésének? Hol kell kezdeni?
Nálatok hány fok van a lakásban? Nálunk 21 :cry: és apa nemakarja bekapcsolni a fütést, merthogy olvasta, hogy a gyereknek is ez az egészséges :cry: Mondtam neki hogy bolond :roll:
Annyira süti éhes vagyok, gyors leugrok a cukiba. A tavalyi gatyáim ugysem jönnek rám, a héten vettem egy farmert, mert már tök ciki volt, hogy még mindig a kismamanadrágban jártam.

Kép
mona76
 
 


Már nagyon éhes vagyok :lol:
Kép

Kép
mona76
 
 


Hello!

mi is tudtunk pár jó cuccot venni az outlet-ben! Ezek Brums márkájú rucik még leárazva is drágák! Én overált még nem vettem, de vettem egy vastagabb...kabát-nadrág együttest. Félek az overált ki is növi mire tél lesz!
Mona: nappal 22 fok éjjel meg 20 fok a jó! Viszont a hőérzeted nagyban függ a páratartalomtól! Fürdéshez szoktunk mi befűteni 24-25 fokra. Mert mi a szobában fürdetünk! nem tudod véletlenül mennyiért csinálnak a telkiben babáknak Uh-ot? Néztem a honlapjukat, de ott nem volt rajta, pedig régebben még voltak árak is!

Én magamnak még nem vásároltam, még várok, hogy menjen lejjebb a mérleg nyelve, mert amit most mutat az elkeserítő!!!!De azért nem keseredek el, mert megy lefelé, csak lassan. :cry:

Ági: Nem hinném, hogy olyan kevés tejcsi számít! Én egyébként még mindig rosszul vagyok a kávé szagától is!

Én itt szoktam fejni a gép elött, múltkor én is megöntöztem a billentyűzetet!

mamiblue
 
 


mamiblue van árlistánk, küldöm az email címedre :wink:

Kép
mona76
 
 


Mamiblue
Tejfogyasztás... babafüggő...általában a napi 1/2 liter mennyiség a javasolt...
Nálunk szerencsére bírják a törpék... bár én biztos forrásból származó tejet, tejterméket fogyasztok...(após tejgazdaságából)... ezekben mesterséges anyag nincs... tehenek nem kapnak tápot, antibiotikumot... a Pampákon legelnek...

Ildi
Csomós volt a cicid vagy csak simán telt?
Simán telt...kicsit ki kell fejni... nem teljesen üresre....
Csomós... melegíteni, kifejni... (zsíros ruha, káposztalevél jó még)

Mikegirl
A cici előbb utóbb megtanulja....

Én már simán alszom 11-6-ig...:lol: :lol: :lol: :lol:
Vendég
 


Hello!

Mona: Köszi! Ezek nem is olyan vészes árak!:)

mamiblue
 
 


Sziasztok!

Jucu nagyon édes Bálint baba. A sebeddel mi van, meggyógyult, vagy jársz még kezelésre?

Mona, Dani is nagyon szép baba. Neki is szép nagy haja van, nem hullik neki, vagy kopott ki?

Ildi, jobban vagy már?

Kép

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Sziasztok!

Ha már LLL, akkor itt az enyémhez hasonló sztori (ami még Benivel volt):
http://www.lll.hu/node/190
Remélem, ezt ti kihagyjátok.

Amúgy, úgy tűnik, pici lányunk is éjszakázós lesz...talán most elaludt.

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Még nem olvastam vissza, sz@r@kodik a gépünk, úgyhogy gyorsan írok. Valószínűleg az egészet újra kell telepíteni!

Mi jól vagyunk, Ádám még alszik. Este fél 8-kor evett, majd legközelebb fél 4-kor, tehát 8 órát kibírt. Viszont este fürdés után olyan sírást levágott, mint aki mindjárt éhenhal, pedig éppen csak eltelt a 3 óra az előző evés óta. Előtte éjszaka pedig alig bírtam visszaaltatni, úgy nézett ki, hogy egyáltalán nem álmos. De mondjuk ebbe az is közrejátszik, hogy most már egymás után másodjára éjszaka kakilt be, és gondolom, hogy tisztába tevéskor teljesen felébred.

Mi már esténként kicsit befűtöttünk, de reggel én majdnem megfagytam, alig bírtam visszaaludni. Nagyon fagyos vagyok. Mondtam is a páromnak, hogy veszek egy olyan paplant, ami két paplanból áll, össze vannak patentolva, nyáron pedig lehet külön-külön is használni. Ugyanis én már évek óta úgy alszom, hogy a paplanomra egy plédet még ráterítek.

A szüléstörténet elkészült, megpróbálom feltenni, bár nem biztos, hogy sikerül, amíg ilyen vacak a gép, de azért elmentettem pendrive-ra. Word-ünk már régebb óta nincs, az teljesen tönkrement, de a jegyzettömbbe írtam be, itt viszont nincs formázás, úgyhogy lehet hogy bénán fog mutatni.

Ébredezik Ádám, úgyhogy megyek, ha tudok jövök, ha nem akkor sz@r a gép!

Kép
Kép
márkanyuka
 
 


Sziasztok

:? :? már megint szar éjszaka
hajnali 3.20 kor akartam írni ha már úgyis fent voltam,de inkább nem zörögtem a gépnél.
Kisfiam délután 5 től csaknem 11ig csak kézben volt el.
ÉS ráadásul este 210ml evett. :shock: :shock: :shock:
Sabine??Tényleg túleheti magát a bébi???MÉg akkor is úgy aludt el,hogy cici szájába és slukkolt jópárat és akkor csend lett.Viszont utána görcsös sírás egy óra múlva,kaki ,puki,büfi ellenére.Infacolt adom,lehet az a baj???Neme gyszerű pedig már végigcsináltam egyszer.,olyan tanácstalan az ember.Utána aludt a drága 2.30 ig majd megint szopi és reggel 5.45 égtelen üvöltés amíg cici nem kapott.
Létezik ,hogy most van nálunk az ugrás amit 6 hetes korra mondanak???
De ennyi enni sztem nem jó,pici pocakja olan mint a lufi :oops:

Reggel suliba vittem Diust is ,mert apa korán mert ,de megmondtam neki ha 8.30 van a munkaideje ő fogja vinni,mert ne képzelje ,hogy rohanok, ha épp szopi van. :( :x

Honna tudja az ember ,hogy kell pótlás?Lehet ,hogy van elég tejem neki,mégsem lakik jól?

Márkaanyu
Ügyesek vagytok alvás terén nagyon. :P kicsit irigy vagyok most :wink:

Adrienn és réka baba nagyon szép,és mennyire hasonlítanak egymásra.Nem mentem vissza azután a sztori után a dokihoz és szépen összeforrt ahol kinyitották.Kicsit érzékeny de nem váladékozik már.Legalábbis ha akarna se tudna,mert összeforrt.
Bár arra gyanakodtam nem e véletlen ezért lázasodtam be a múlthéten????Remélem nem,a héten megyek úgyis 6 hetes kontrollra a dokimhoz.

Sabine
Hogy csináltad?Mindkét picit ,hogy tudod így beállítani....ügyi vagy
megyek mert ébredés van visítás kíséretében....
Jucu

Kép

Kép
jucu
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?