Új privát üzeneted érkezett!

Edith,ne mond már,hogy nem volt ilyen szép teled még,hisz 2 éve is szép volt,nem?Vagy akkor csak a tavasz ?

Ja,tudom már mit akartam még .
Márti,hát tényleg nem lesz leányálom 3 gyerekkel elindulni az oviba.De talán az apósod vagy anyósod / nem tudom valamelyik otthon van-e napközben/ elvihetné reggel a Szonit,neked meg elég lenne a délutánt kilegózni,hogy éppen mikor tudnál elindulni 2 szoptatás vagy alvás,esetleg pisi,kaki és hiszti között :oops: .Tényleg,nem irigyellek,igy belegondolva nem lesz egyszerű az első 1-2 hónap.Nekem csak a Gergővel kellett elindulnom az Encsiért ,de még az is nagyon nehéz volt,nem egyszer rohantam az iskoláig.
bibolya
 
 


Ibolya, drágám, semmi gyanús nincs a dologban.
Ugyanis: én, aki sosem ittam kávét, mióta az Ádám ennyire szarul alszik, ill. nem alszik kávén élek. Szó szerint, naponta 5 minimum, hogy életben tudjak maradni. És ma nem volt itthon egy szem kávé sem. Reggel ittam egy felet, oszt ennyi, elfogyott. Mivel szakadt az eső egész nap, így még a boltban sem voltunk, meg kellett várnom, míg az István hazaér és hoz. Úgyhogy azért voltam ennyire álomkóros.
Különben délután, ha éppen alszik a drága szoktam vele lefeküdni. Mondjuk úgy 2 hetente 1x.

Na, most megint ott vagyok, hogy új oldal és semmire sem emlékszem, mit is akartam írni.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Edith:büszke is vagyok rá, nem hinném, hogy ez visszaesés, hiszen még csak a második napja volt, ebben az oviban a kicsik az első héten nagyon nem is alszanak ott és eddig a pici életében én mindig vele voltam!!!!Szerintem nagyon ügyes így is.

Ibolya:na igen nem lesz könnyű, anyósék még dolgoznak, ők 7 körül indulnak munkába, na akkor még nem akarom beterelni a Szonit....végülis az a jó, hogy kötetlen mikor érünk be, fél 9kor kezdődik a reggeli addig jó ha beér a gyerek(márcsak a napirend miatt), de nincs tragédia ha később megyünk.Majd csak megoldjuk, ha Roland itthon lesz akkor majd ő megy vele, amúgy tényleg nincs messze, csak ahogy elképzelem:egyik kezemet az egyik csemete másikat a másik fogja és lóg rajtam a kistesó :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: vicces lesz az tuti!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :mrgreen:
És kikérem magamnak én délelőtt tuti nem aludtam!!!!! :lol:
Az fel sem merült, hogy csak fél napig lehetne a Szoni bent, nem volt ilyen kritérium, hogy dolgoznom kéne :shock: , azért ez sem semmi, hogy aki otthon van annak a gyereke csak fél napi közösséget érdemel?????????????????? :shock: :evil:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 

 
 

Barbi:igyál még kávét, hátha eszedbe jut!!!! :mrgreen:
Ja küldtem mailt nézd meg!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, megnéztem, de nincs semmi csak boltcímek. Nem baj, holnap felhívom őket és megkérdezem. Ha nincs vagy nagyon drága, majd elbótoljuk a tiéteket. :lol: :lol: :lol:

Azt szerintem nem is meséltem, hogy az Ádám fején megint nincs bőr.
Vagyis az orra hegyén van egy hatalmas seb, leesett az ágyról és a szőnyegpadló lehorzsolta. De úúúúúúgy! Most olyan mint a bohóc, akinek jó nagy piros orra van, neki jó nagy seb van pont az orra hegyén.
A fején meg egy akkora lila folt, mint Mo. térképe. Szaladt el előlem, megbotlott a küszöbbe, beesett a szobába és ott megfejelte az ágyat. Mindezt a Balcsin. Rettegtem, hogy mit szól az apja, ha meglátja.
Ja és mindezek mellé egy nap kétszer is esett akkorát, hogy sikerült elharapnia vagy a nyelvét, vagy a száját azt nem tudom, de vérzett rendesen.
Úgyhogy jó is hogy hazajöttünk, még nem lett komolyabb sérülése. :oops:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Kicsinyítettem pár képet a múlt hétről.
Az elsőkön a homokózóban játszik, kb. 5 perccel előtte állt el az eső, de már nem bírtam a házban tartani. Azért a képeken látszik, mennyire sáros volt.
Az utolsó képen meg látszik még a lila homloka is.
(de ne szóljatok a gyámügynek, azért vigyázok rá, tényleg!)

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Szegény gyerek,nem elég a homloka,még az orra is bibis.A kutyus,nem homokozott?Felettébb tiszta.
Látom a joghurt nagyon finom,de minek is neki a pártedli?
És látom,már a haja is naaagyon nő.Mehettek lassan fodrászhoz.
Kávé-jó kifogás :lol: . :lol: Kép
bibolya
 
 


Sziasztok!

Barbi, barbi, hogy vigyázol a szépszeműre??? Ejnye :evil: :evil: :evil:

Katának a múltkor tyúktojás nőtt a homlokán, akkor én is beparáztam azé, de végülis lejegeltük...

BEnce ma ismét nagyon jó volt az oviban, ismét megdicsérték, majdnem ő aludt a legtöbbet :) Olyan büszke vagyok rá, hogy ilyen könnyen vette ezt az akadályt. No persze sokat számít hogy ő már 4 éves, a kisebb társai közül sokan sírnak, nem alszanak stb... De neki szerintem már nagyobb volt a közösség utáni vágya, mint az utánam való vágyakozás :)

Ma reggel ketten vittük az apájával, mert ő is meg szerette volna nézni hova is jár a Bence, így sikerült ketten átöltöztetnünk a Bencét, míg a Katára nem figyelt senki :oops: :oops: :oops: aki most a változatosság kedvéért a piros csoportba ment be (közös a 2 csopi előtere), és sehol nem találtuk..... :oops: :oops: :oops:
Egy kicsi szólt 2-3 perc múlva, mikor már minden ovónő őt kereste, hogy fent ül egy baba a galérián a babaházban :)
Hát a jányom beült oda, és elmélyülten babázott....
Van egy olyan érzésem, hogy nemigen lesz gond a bölcsivel :)

Márti, én is azon aggódom hogy mit fogok csinálni a 3 gyerekkel, ne mtudom hogy a Kata felnő azalatt a bő fél év alatt, ami hátravan a születésig, mert egyenlőre csak babakocsival merek elindulni vele. Tegnap gyalog jött az oviig (max 5 perc) hát mire hazaértünk majdnem megőrjített.... Pedig nem szeretnék tesókocsit venni, azzal se bkv-zni, se a házba bejutni nem lehet....

Na megyek apázni :)

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Jelentem, a partedli azért kellett mert ugyan már 2 hónapja kint van a 16 foga, de most megint úgy ömlik a nyál a szájából, hogy szinte egész nap rá kell kötnöm, különben tiszta víz a pólója. Úgyhogy az alapból rajta volt. De mint a múltkor az Andiéknál, szinte csak az nem lett joghurtos, még a gatyája is ragadt. :lol:
Ma délelőtt még a hajába is belekente, úgyhogy ragadt a feje is a joghurttól.

Tényleg csak a kávéhiány, hidd el!
Megbeszéltük, ha lesz testvére, akkor jövőre lesz csak. (azaz jövő év végén születne) Biztos jó a kis korkülönbség, de én szeretném, ha 3, vagy majdnem 3 év lenne közöttük. (tudom mire vagyok képes) Na meg az is szempont, hogy ha egyszer visszamegyek dolgozni (egyenlőre azt sem tudom hova) akkor tuti nem kezdem előröl az egészet. Szóval, ha lesz, akkor jövőre szeretnénk. De ez még olyan kétséges! Egyenlőre most ugrottunk egy akkora adósságba, hogy már előre fosok tőle! Igaz, cserébe lesz egy szép nagy házunk.

Zsu, ügyes ez a Bence fiú, hogy ilyen jól veszi az akadályokat. Szerintem az Ádám is hasonló lenne mint a Kata, simán maradna.

A Balcsin lent voltak az unokahúgomék is. Neki van 2 fia, a Bence 1,5 hónappal idősebb az Ádámnál, a Tomika 4 éves. Egyik délután a két apró bement a házba és csak azt hallottuk, hogy a Bence nyöszörög. Bemegyek utánuk, hát a Bence fekszik az ágyon, az Ádám meg a két kis kezével leteperte és nyomkodta a hátát az ágyba. Úgy kellett szegény kiscsávót kiszabadítanom, az Ádámon meg az angyali vigyor, hogy én győztem! :wink:
Úgyhogy attól nem félek, hogy nem bírja majd megvédeni magát az oviban, legfeljebb majd az apja megy minden nap rapporta. :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Köszönjük szépen az aggódásokat, nem sok hírem van. A hője érezhetően magas, de nem annyira, hogy mérjem(nem szereti a hőmérőt, folyton kikapcsolgatja, popóban meg már nem mérem csak ha muszáj), tehát max. pici hőemelkedés. Más tünet továbbra sincs (remélem nem is lesz!), de a szemén látom, hogy valami bújkál benne. Remélem legyőzi az immunrendszere. Livi az éjjel elég sokat sírt éjjel, úgyhogy vagy újjabb fogzási roham vagy benne is lappang valami. De bizakodó vagyok, hogy ennél több nem lesz és megússzuk. Azért tömöm őket vitaminnal.

A képek csudajók!!! Viszont nekem Szépszemű joghurtmosolyos, nagy lila foltos bibises orrú képe mindent vitt. Olvastuk Árpival a Barbi élménybeszámolóját és hangosan vihogtunk.
De különben meg Barbikám ne légy büszke magadra! A képen tiszta sár a gyerek (ezen is jót nevettem és mellette a majdnem hófehér kutyus...), és még kergeted is a lakásban össze vissza és menekülés közben elesik... Viccet félretéve szegény gyerek biztos nagyon sírt, sajnálom. Meg azért téged is, anyai szívvel olyan nehéz ezeket az eséseket megélni. A gyámügytől ne félj, nem nyomunk fel. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Már úgy hiányzott a sítlusod, ugye már nem mentek Balcsira? (önző vagyok? :lol: :lol: :lol: )

KépKép
kgiulia
 
 


Én is teszek képet. Elsősorban azért, hogy megmutassam, hogy a Barbi mellett én is milyen rossz anya vagyok. Érdemes megnézni a Livi orra hegyét. Épp a Dorkát hajkurásztam, amikor a Livi valahogy belefejelt a kezembe és az amúgy eléggé anyukás körmeimbe talált bele (alig van körmöm...) És az orra hegyén egy szép hosszú csík bibi lett. Ja, és azért vág ilyen képet a kiscsaj, mert éppen ezen a babán veszekedtek a Dorkával és a Livi mindent bevetett, hogy megtartsa (hisztit, "erőszakot", sikítást...) és nyert.

Kép


A kövi képen a Dorka boldogan ringatja a névnapis babáját. Igaz, ruha azóta sem volt a babán, de azóta is azzal alszanak.

Kép

KépKép
kgiulia
 
 


Jó reggelt!
Jesszus, hoyg beindultatok itt az este! :shock: Még nem is olvastalak végig! :roll: Egyelőre Ibolyának írok oszt majd, ha Kriszta sem kel fel folytatom az olvasást.

Mi is bölcsőben vagy mózeskosárban gondolkodtunk, de mivel a környezetünkben nem tudunk senkinek, gondoltuk, nem fogunk arra beruházni, mert azt amúgyis csak 3-4 hónapig tudnánk használni. Így jött az utazóágy-ötlet. És a mostani utazóágyaknak (NEM a járókáknak) bizony van magasítója, tehát nem kellene akkorát hajolni. Egy gond van velük, illetve kettő, de mindkettő kivédhető. Az egyik, hoyg vékony a matracuk, és kisbaba azzal nem lehetne, de ez kivédhető normális vastagságú matraccal, a másik pedig, erre most hívták fel a figyelmemet, hogy zavarja a pici látását a háló, amiből készült az ágy. Nos, ezt rácsvédővel gondoltam kivédeni. Amiért mi az utazóágy mellett döntöttünk, az az, hoyg mint észrevetted :wink: , elégsokat utazgatunk, és jövőtől már jól fog, ha a picinek egy táskányi helyen ágyat vihetünk magunkkal. Így a nagyszülőknél sem lehet gond az alvás. A távlati cél úgyis az, hoyg Kriszta átszokik nagyágyba és akkor a picike átveheti az ő helyét. De Krisztát sem akarom erővel kivenni a kiságyból, majdcsak, amikor elég érettnek tartom hozzá.

Ami a hajszínt illeti :D ez családi vonás mindkét részről. Az én hajam, a férjemé, az apukámé, de még az anyósomé is ilyen világos volt kiskorban, ebből az anyósomé maradt szőke, az enyém világosbarna, az apukámé és a férjemé pedig fekete. Krisztának is be fogsötétedni, ha nem is teljesen, de biztos nem marad majd ilyen. Pl. az alsó hajszálak, illetve amik mostanában bújnak/bújtak már sokkal hamvasabbak. Amúgy, összességében véve anyósomra hasonlít leginkább. Egyszer még fotót is tettem róluk. HA megtalálom, most is megmutatom. :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Lányok, Krisztának olyan dagadt a jobb szeme alatt, hoyg alig lát ki belőle!!!! :shock: :shock: :shock:
Fogalmam sincs mi lehet: csípés, ütés, huzat... A huzat nincs kizárva, de nem hinném, hoyg ütés. Az este még nem volt semmi, ha meg az éjjel veri be valahová, akkor ordított volna ahogy a száján kifér, ha így megüti. A csípést tartja a doktornő is legvalózsínűbbnek (mert már beszéltem vele, hoyg mit tegyek) de egyelőre kálciumot kell adnom neki és borogatnom. Ha esetleg délutánra bepirosodik a szeme, váladékozik meg satöbbi, akkor meg kell mutatnunk neki, hoyg tudjon cseppeket felírni.
Jaj, lányok, úgy megijedtem. Amikor bementem hozzá és megláttam a szemét, sírvafakadtam. Úgy nléz ki, mintha megverték volna. Olyan ideges vagyok!!!!! A kedve jó szegénynek, szokásosan viselkedik, de nem hagy nyugodni, hoyg mi történhetett!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Az elmúlt két napban tényleg nagyon sokat írtatok, egyelőre esélytelen végigolvasnom. Egyelőre a fotókat nézegettem meg.

Ibolya, Gergő mózeskosara nagyon jó volt, de persze a pici Gergő itt a lényeg. Ilyen csecsemőkori képeket alig-alig láttunk róla... Egyébként én is mózesbe tettem az első hónapban, de aztán átkerült a kiságyába.

Regi, Moncsi - nagyon édes lurkóitok vannak, és tényleg nagyon jó, h szomszédokként ilyen baráti kapcsolatban vagytok. Moncsi, neked ő az első gyereked? És tényleg, tegyetek fel picikori képeket is! :)

Barbi, jó h újra vagy. Ádám fotói szenzációsak, még a bibisek is...

Márti, pocakfotód nagyon tuti. Változott valamit az anyósodék hozzáállása a terhességedhez? Az elején mesélted, h most kicsit másképp viselkedtek, mint Szoni-Zsombi pocaklakósága idején. Persze csak ha nem nagyon indiszkrét a kérdés...
Szoni sikereinek az oviban nagyon örülök. Az ottalvás meg úgyis összejön néhány napon belül.

Julcsi, babát ölelgető Vivia nagyon aranyos. Valóban látszik a durcásság rajta :) Jól néz ki az új baba - már kérdeztem: hol vettétek? Most nálunk is megy a bili gyakorlás, lehet h Samunak is jól jönne egy ilyen darab. És képzeljétek: tegnap és tegnapelőtt belepisilt a bilibe, amikor este a fürdés előtt ráraktam! :)

Edith, rosszul hangzik ez a szembedagadás - remélhetőleg semmi komoly...

Timi, oviügy hogy alakul Zsoltival? - és ezzel kapcsolatban: mit lehet tudni az új munkahelyedről? Mikor kezdesz, hol?

Ne haragudjatok csajok, de ennyire futotta most a memóriámból.
Nálunk ezerrel zajlik a bölcsibe szoktatás, délelőttönként ott ülök Samuval. Tegnap voltak itt a gondozónők családlátogatni. Egyelőre jól alakulnak a dolgok, bár mint ahogy írtam, a csoportban most Samu a legnagyobb (na jó, 3 hónappal, mint a második legidősebb), de ez ebben a korban nagyon látszik. Plusz ő a legmagasabb. No, ezzel az én édes kicsi fiam vissza is él: veszi el a játékokat a gyerekektől. Eddig ugye ő volt a legkisebb a csanában, és eddig tőle vettek el dolgokat. Megkértem a gondozónőket, hogy ezt ne engedjék - még itt elkanászodik a fiam... Szerencsére a reggeli és a délutáni órákban összevont csoport lesz, azaz a mellettük levő 2évesekkel együtt fognak játszani. Na majd az helyreteszi a gyereket. :)
No, megyek is, lassan össze kellene szedni magunkat. Samu még alszik :shock: - újabban éjszakánként akár 2 órát is ébren van (nem sír, de játszik, handabandázik, kurjongat), és ezt persze ilyenkor pótolja. Két hete mondog 8-9 között ébred.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Na, az előző hsz-emet most végigolvastam, nem kellett volna - ezer bocs az elírásokért, szóismétlésekért, és egyéb finomságokért.
Én is csak most "boot"-olok.
Tényleg lépek most már,

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Barbikám:mivel nem volt terméklista, így csak a boltcímét tudtam elküldeni...azért ne legyél telhetetlen!!!! :wink:

Edith:sajnálom a Kriszta szemét, szerintem is valami csípés lehet, gondolom valami pók lehetett!!!!Mert ha valóban beüti-bár azt nem tudom hogyan :roll: -akkor tutira ordított volna!!!!

Évi:a helyzet változatlan anyósékkal sőőőőőőőőőőőőőőőőőőt, de már kezdek belketörődni!!!Múltkor volt egy olyan mondata-lehet, hogy viccnek szánta :shock: -hogy felváltva balhéztak a kölykök erre megszólal, hogy ahogy abba hagyja az egyik rákezd a másik és aztán majd a harmadik folytatja!!!!! :shock: :shock: :roll: :roll: Ilyen gondolatok jutnak eszébe a kistesóról, ez szép, nade nem neki szülöm, így nem is érdekel már annyira!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


NA, kicsi drágámnak már lohadt valamennyit, és a színe is mintha halványodott volna. Most már szinte biztos, hoyg csípés, mert a duzzanat mellett felfedeztem egy szúrás-pontot, amúgy belül a szemfehérje tiszta, nem piros (ami huzatra adna gyanút). Kukucsizva borogatom neki forralt lehűtött vízzel, mert különben nem engedi hozzáéretni a vizes ruhát. Egyszer az ő szeménél kukucsizunk, utána meg a magaménál. :roll: :roll: :roll: Szegény, így még élvezi is.
Valamennyire megnyugodtam, de még mindig sírhatnékom van. Olyan csúnya még mindig szegénykémnek. :cry: Szerencsére, a kedve továbbra is jó, szokásos tevékenységeit végzi.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Ibolya, megtaláltam anyósom képét. itt egyéves volt. (És persze, ne nézd a minőséget, mert a régi fehér-fekete fotót fényképeztem le :roll: .)
Kép Kép
És ráadásként... Ez volnék én kicsin...
Kép
...és ez IStván... Róla sajnos, nincs közelebbi kép, amin még szőke lenne a haja:
Kép

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

NA ma reggel már volt balhé az oviban, nem tudom miért nem akart menni, majd este megbeszéljük....

A lényeg hogy nem akart bemenni a csoportba, én próbáltam vele megbeszélni, de nem volt hajlandó, aztán jött az óvónéni, megfogta és bevitte, úgyhogy üvöltött is rendesen.... de igazuk van, hogy nem szabad neki engedni, mert akkor állandóan ez lesz. A szívem szakadt meg, de kell nekem is, főleg hogy dolgoznom kell. Azt is várom hogy Kata is menjen végre, és tényleg legyen időm rendesen csinálni amit kell.....de most nagyon rossz anyának érzem magam :(

Márti, anyósoddal tényleg ne foglalkozz, én el se tudom képzelni hogy mi lesz ha az enyém megtudja....Szerintem minimum égiháború :)

Nekem is volt mózeskosaras babakocsim, azt terveztem felhozni a kicsinek, de a nagyikám most hívott, hogy hétfőn leégett a fészerjük, és odalett a babakocsim, meg a kiságyunk matraca is :(
Szóval volt-nincs mózeskosár....de legalább nagyobb baj nem lett az anyagi kárnál....

Megyek, mert elaludt a törpe, gyorsan utolérem magam....

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Siasztok!

Annyira jó minden kép a gyerkőcökről,hogy nem is tudom leírni.

Edith,a babucid,tisztára az anyósodra hasonlít,mintha ugyanaz a kép volna.Örülök,hogy a szeme szebb lett valamivel.Kis drágaság!
Elhiszem,hogy a sírás kerülget.Én tegnap a Martinkám kezére húztam az ajtót,nem vettem észre,hogy ott ül.Na gondolhatod,mennyire sírt a drágám.Még ma is mutatta az ajtót meg az ujját,és mondta,hogy bibi!Annyira rossz volt.

Ibolya,nem készakarva lett ennyi a korkülönbség a gyerkőcök közt.A Gábor az első házasságomból született,6 éve váltam el.A párommal 5 éve vagyunk együtt,hát így sikerűlt! :lol:

Anikó,igen,én is 74-es vagyok,de én szeptemer 10-én születtem.
Megelőztelek egy kicsit. :o

Márti,nem írtál semmi rosszat,nem is tudom miért gondóltad.Ha én válaszóltam kétértelműen,bocsika!!! :oops:

Na felébredt a drágám,megyünk ebédelni!

Itt nálunk nagyon hideg van,7fok van csak!Felétek mi a helyzet?

Kép
Kép
Kép
regina74
 
 


Bocsika,elöbb az Editnek akartam írni a szül.dátumomat,nem az Anikónak!Elírtam!!

Kép
Kép
Kép
regina74
 
 


Csáó!

Itt is baromi hideg van, befagy a fenekem.

Márti, ott aludt ma a Szonó?

Edith, sajnálom a kis angyal szemét, én pont így jártam pár hete. Nem az Ádám, hanem a saját szemem dagadt be reggelre. Engem is valami megcsíphetett, olyan voltam mint akinek beba....tak. Délutánra kicsit lelohadt a pukli, de még a szemhéjam is fájt. Nem beszélve arról, hogy nem mertem utcára menni. :lol:
Tényleg tiszta anyós Kriszta a képek szerint.

Julcsi, nagyon jól átjött a durcás Livi a képen. Egyem meg, már ő is rendesen keresztülviszi az akaratát. Mindegy milyen eszközzel, de eléri amit akar.
Jó volna már találkozni, kiváncsi vagyok hogy viselkednének a gyerekek, hiszen az Ádám is ilyen kiskakas.

Ja, már nem megyünk a Balcsira, sokak örömére most benneteket boldogítalak!

Évi, ne hidd, hogy a nagyobbak majd helyreteszik Samut. Legalábbis nálunk nem így van. Az unokahugom nagyobbik fia 4 éves, az Ádám ivott és a Tomika meg odabújt hozzá. Erre az én kis drágám ellökte a fejét, mondván, most hagyjál. De a Tomika, tudván hogy az Ádám még kicsi, egy szót nem szólt csak odébb ment. Persze ezt a kis kurva kölök ki is használja.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi:nem!!!Apja bement megnézni ott akar-e aludni, megpróblt a drága 2x is lefeküdt, de nem ment így hazajöttek............remélem jövő héten már menni fog ez az ottalvás is!!!!! :roll: :shock: :?

Én is majd megfagytam, de itt 10 fok van, na az sem elég!!!!Hiiiiiiiiiiiiiiiiiiideg van!!!! :evil: Meg szakad az eső!!!! :?

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Áhh, itt 9 fok van és szakad az eső. Lányom délelőtt olyan hisztis volt. Felöltöztettem és kimentünk a garázsba. Garázskaput felnyitottam, úgy levegőztünk. Virág lecsapott az Apja szerszámaira és barkácsolt. Kalapácsolt, csavarhúzó stb. Ne nézzetek hülyének, de bent már megőrjített.
Szegény Barnus is reggel csak nézett, mi a fenéért kell kabátot meg zárt cipőt felvenni.

Csajok! Ti mit csináltok a gyerekkel, mikor ilyen sz@r idő van? Játék nem érdekli, csak engem nyúz a leányzó.

Regina!

Értettem a névelütéssel együtt is a szül. dátumot. Lesz buli jövő héten?

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Edit,nem most lesz a buli,mert a páromnak, az öcsémnek,és az apunak is szeptemberben van szülnapja,és mindíg összehozunk egy közös hétvégét amikor mindenki ráér.

ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚtálom ezt az időt,ilyenkor a Martin sem bír magával mit kezdeni.

Évi,keresgélek pici kori képeket,és rakok fel.

Kép
Kép
Kép
regina74
 
 


Barbi! Ádám gyönyörű!!!! Mi újság az alvással?

Nálatok is mindig cumi van a kiskrapek szájába újabban? Én már Virágtól dugdosom napközben a cumit. Már olyan szinten cumizni akar, amit én nem igazán tolerálok. Folyik a nyála a cumi alatt ezerrel, pedig soha nem nyáladzott fogzáskor. Az álla már időnként kipattog a nyáltól.

Tényleg nagyon nő a haja szépszeműnek!!!! Mikor kezded az Aloe gélt megint?

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Kép Itt egy órás a babám [img]

http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachme ... 996744.jpg[/img]

Kép

Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
regina74
 
 


Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
regina74
 
 


Timi!

Én nem mondanék le az oviról akkor sem, ha nem sikerülne dolgoznom. Mivel beszéd gondjaitok vannak, szerintem nagyon kellene Zsoltinak a közösség. Ti megértitek mit akar, de a többi gyerek nem ismeri, kénytelen lenne valahogy megértetni magát.

Nálunk is szórakoznak a délutáni ovival. Aki kapott levelet a MÁK-tól, pl. főállású anyák, azok csak fél napra hagyhatják az oviban a gyereket. Eddig az ovik szemet hunytak, de hallottam, hogy szeptembertől bekeményítenek, mert az ovit is megbüntetik. Frankó!!! Én még nem kaptam semmit, és másik gyeden lévő anyukától sem hallottam, de pénteken megkérdezem a játszóházas anyukákat. Az oviban direktben nem szeretném, nem akarom magunkra felhívni a figyelmet.

Andi merre jársz?

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Regi!

Hatalmas haja volt Martinnak! Nekem az apán (?) alvó kép tetszik a legjobban!!!
Hogy megvilágosodott a buksija! Nagyon szép kisfiú! Hol tart beszédben? Hány kiló? Jó evő, jó alvó, mozgékony? Írj már légyszi róla egy kicsit!

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Kép Már ilyen pici koruk óta barátok a Csabikával.(Moncsi kisfia)

Kép Kíváncsi volt nagyon az ajándékokra :lol:

Kép Megunta a vásárlást :lol:

Kép
Kép
Kép
regina74
 
 


Edit.
Hát nagyon pille gyerek,10 kg most,de magas nagyon állítólag,beszél sokmindent,most próbál több szót összerakni,amit mondunk neki,igaz nem mindent tisztán,de mondja.Megértet mindent,amit szeretne.
Nagyon mozgékony,csak amíg alszik meg eszik,addig áll meg.
Igaz,álmában is pörög az ágyban.
Imádja a tesóját,tőle tanúlja a sok rosszaságot :lol:
A Gábornak tetszik,amikor azt csinálja amit ő tanít neki.
Jól elvannak.

Kép
Kép
Kép
regina74
 
 


Nem kell valakinek iwiw meghívó?

Kép
Kép
Kép
regina74
 
 


Én nem tudom, hogy mi lesz velünk a télen, de mióta olyan hideg van, hogy nem tudunk kimenni (akkora szél fúj, hogy el is vinne bennünket), azóta egy percem sincs a gyerekektől. Marhára unják egész nap ittbent, és engem választottak a szórakoztatásukra. De ma alvásidőben ideültem, hogy most aztán majd jól elolvasok mindent, meg írok végre rendesen, de nem ment a net. :twisted: Persze megjavult, mihelyt felébredtek. Ez tán csak nem Murphy? :twisted: :twisted:

Na mindegy, egyszer azért biztos ideérek majd.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Edit a cumit hiába rakom el, különös radarral megérzi, hogy hova tettem és elveszi. De én is próbálom nem mindig a szájába tenni, vagyis korlátozni a cumizást.

Alvás? Semmi változás.
A gélt még nem tudom mikor kezdjük, egyenlőre egy csepp sincs belőle, úgyhogy vennem kell. Szerintem okt. környékén elkezdjük.

Erről jut eszembe, te a Kids vitaminból mennyit adsz a gyerekeknek?

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Andi, erre szokták mondani, hogy szar a hideg szél nélkül. :lol: :lol: :lol:

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Én is kivagyok Zsombitól, délelőtt autóztunk akkor aludt fél órát és legközelebb 3kor sikerült lenyomni 1 órára!!!!Ő is rajtunk lóg, most szerencsére itthon van a Roland, de péntektől kettecskén leszünk, na akkor lesz csak jó világ!!!!! :?

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Sajnos, egyelőre nem tudom, milyennek nevezzem a híreimet. :roll: :cry:
Krisztának a szeme még csúnyább lett (duzzadtabb, pirosabb) mire felkelt, nemsokára megjött IStván, ebédeltünk, és felhívtam újra a doktornőt, hoyg mondjam el, mi a helyzet. Azt tanácsolta, hoyg inkább vigyük el a szemészeti sürgősségre, mert jobb, ha szakdoki látja. Nos, el is vittük, a "szakdoki" viszont annyit csinált, hoyg ránézett, az asszisztense szólt neki, hoyg igen, ott a csípés, né, látszik, és elmondta, hoyg mit írjon fel az asszisztens. persze, az már meg is írta a receptet, úgyhogy szerintem jóvel felkészültebb volt, mint az orvos. :roll: Legalábbis nagyon rendes volt, meghallgatott midnent, amit elmondtam, kérdezgetett, megtapogatta a duzzanatot. Annyit mondtak mindketten, hoyg ne aggódjunk, mert vissza fog húzodni, kaptunk rá Claritine szirupot meg valami szemcseppet. Kenőcsöt is írtak fel, de azt nem kaptuk meg egyetlen gyógyszertárban sem. :roll: :shock:
Mindenesetre, a biztonság kedvéért vettem homeós bogyót is. Ezzel csak az a gondom, hoyg a gyógyszerésznő azt mondta, egyetlen bogyót adjak belőle egyszerre, de nekem kevésnek tűnik és pillanatnyilag nem találom az Évitől kapott füzetemet.

Julcsi, Évi, ha megkérlek, nem nézitek meg nekem a kisokosban, hoyg az APIS -ból (ezen csak ennyit ír, de azt hiszem, Apis mellifica a teljes neve) Ch 5-ből, mennyit adhatok egyszerre és milyen időközönként? Illetve azt, hyog rovar-, szúnyogcsípésre esetleg még miylen más szert ajánlanak? Ártani biztos nem ártok vele!

Nem tudom, ma nagyon lehűlt végülis itt is a levegő, még most is csorog az eső, szinte egész nap esett. De szerencsére Krisztával nem mondhatom, hoyg baj lett volna. Délelőtt teljesen megszokottan viselkedett, aludni igaz, több, mint 3 órát aludt (ez is ritka :roll: ) délután pedig ismét nem volt baj. Talán ez a csípés rányomta a bélyegét, mert már fél 8 felé nagyon álmos, fáradt volt, de végül csak fél 9-kor került ágyba.

Barbi, mekkorát nőtt ez a szépszemű Ádám! :) Olyan nagyfiús már ő is! Sajnálom a bibijét orrán, homlokán, mindenfelé, dehát az ilyesmik sajnos, elekerülhetetlenek. Nagyon ügyesen eszik is egyedül. kriszta is bontogatja szárnyait, de még nem fajultak el a dolgok, engedi, hoyg én is etessem. :)

Julcsi, a körömmel én is megjártam, én a hasán hagytam nyomot Krisztának. :roll: :oops: pedig hát nekem sem hosszúak a körmeim! Nagyon édesek a lányok, Livi a kis durcás pofijával, Dorka meg oylan átszellemülten nézi a babáját! :D :D :D

Regina, MArtin is aranyos volt már pici korában is, most is olyan a szeme sem áll jól -szerű a kinézete! :wink: :wink: :wink: Biztos minden csínyre kapható, és pláne, hoyg van akitől tanulnia! :wink:

Andi, remélem, Murphy szabdságra megy egy kcisit és akkor te is tudsz jönni bővebben! :)

Edit, nekem abszurdumnak tűnik ez az óvodai hazaküldés, ha ott van az anyuka. Dehát, amint látom, ott sincs mindenhol egyformán. Mindenesetre, drukkolok, hogy nálatok szóba se jöjjön. Szerintem is kerüld, hoyg az oviban rákérdezz! :?

Márti, biztos kialakul ez a Szoninál, és egy-két heten belül már semmi gond nem lesz az ottalvással sem! :)

Zsu, remélem, Bencénél is csak múlandó dolog ez a kitörés. Anyósoddal meg te se foglalkozz, az a lényeg, hoyg ti ketten meg tudtátok beszélni, és a még lényegesebb, hoyg egyforma szeretettel, vágyódással várjátok mindketten a kismanót. :) A leégett fészert és a benne lévő cuccokat is nagyon sajnálom.

Képzeljétek, IStván ma meg is kapta a hitelt, a pénz is a kezünkben van. :shock: :shock: :shock: Holnap kapta volna meg, de mivel nem lett volna biztos, hoyg itthon lesz-e megadták ma. Még ilyen is legyen! :D Bár igaz, az autót még nem vehetjük át, mert a srác, akitől vesszük, még nem talált magának másikat, és mivel jó haverok, megegyeztek, hoyg addig nem sürgetjük, amíg neki nem lesz másik autója. De már nagyon várjuk! :D

Na, megyek is, jó éjt mindenkinek! :)

Zsuzsi, merre vagy?

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Csípésre: Apis mellifica 15 CH (gyakran adagolva),

"Nagyon karikás, duzzadt szemre ( kb mintha egy hegesztőszemüveget viseltem volna) van vmi természetes gyógymód? A kimodottan püffedt szemre ajánlott igen drága kozmetikumoktól amik gél állagúak általában - még jobban bedagad a szemem.

Kedves Eszter!

A karikás, duzzadt szem egy tünet, ami mögött többféle probléma húzódhat meg. Kialakulhat fáradtság miatt, vagy allergiás problémák miatt, de vese- vagy máj- és emésztési problémára is utalhat, de néha akár lehet egy vsz. öröklött morfológiai sajátság is. Amennyiben kiderítettük, hogy mi okozza, utána az is fontos homeopátiás szemmel, hogy reggel, vagy este erősebb-e a tünet, mire javul, vagy romlik, ez az egyetlen tünet a szervezetben, vagy van más is, ami ugynazon problémára mutathat, s ezek alapján lehet javasolni tüneti kezelést, de rögtön felmerül az alkati szer fontossága is. Kiragadva az egyik példát, ha allergiás eredetű a duzzanat, pl. pollenre, vagy macskaszőrre, akkor az Apis 15 Ch golyócska javasolható, napi 2x5 szem szedéssel"

"Engem mindig megtalálnak a szúnyogok, míg másokat körülöttem alig csípnek meg. Úgy látom, hogy a darazsak és a pókok is jobban „kedvelnek” engem. Nem tudom az okát, de szeretném homeopátiával kivédeni, hogy mindig áldozat legyen belőlem. Doktornő mit tanácsol?

Nyáron gyakori panasz a rovarcsípés.

Tapasztalataim, a betegek visszajelzései alapján a következő homeopátiás szerek jöhetnek számításba:

Vannak esetek, amikor a csípés helye hirtelen felduzzad, szúr, fáj, rózsaszín-piros lesz, és az állapot hideg borogatásra javul. Az ekkor alkalmazandó szer az APIS MELLIFICA 9—15 CH, melyet negyedóránként adjunk.
Pontszerű, hólyagossá váló, fájdalmas, viszkető állati harapások, rovarcsípések — szúnyogok, darazsak, pókok — esetén, amikor a beteg a sérült részt hidegnek érzi, a tünetek hideg borogatásra mégis javulnak, a LEDUM PALUSTRE 5 CH kitűnő szer. Ajánlatos 15 percenként adagolni.

Az ARNICA 9—15 CH a választott szer olyan méh- és darázscsípések esetén, amelyek zúzódásszerű érzettel járnak. Szintén negyedóránként adjuk a tünetek enyhüléséig.

A szúnyogok okozta viszkető duzzanattal járó csípéseknél jól alkalmazható a STAPHYSAGRIA 5 CH.

A szúnyogcsípés megelőzhető a LEDUM PALUSTRE 5 CH rendszeres alkalmazásával.

Ezeket találtam hirtelen, remélem segít, én ebből azt szűrtem le, hogy lehet gyakrabban adni!!!! :roll:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edith:remélem jobban van a kiscsaj szeme!!!!! :roll: Meg a te lelked is!!!!!

Tegnapi sztori , Roland mesélte:sírt a Szoni ugye, hogy inkább hazajönne; bekukucskált a Tas (egyik ovistársa) és mondta anyukájának, hogy sír a Szonja, kérdezi anyukája miért sír???Haza akar menni????Azt mondja a kisfiú NEM. AZÉRT SÍR, MERT SZERELMES BELÉM!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :shock: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, ma hajnalban és reggel, de még félhomályban, úgy néztük Istvánnal, hoyg sokat húzódott vissza. Igaz, ez majd akkor válik meg, ha felkel, és meglátom, mennyire tudja kinyitni.
De már hallom is a hangját! Felkelt! Már ideje volt, fél 9.

Édes lehetett a kisfiú, és mit mondjak, hát van önbecsülése! Szoni nem replikázott rá semmit?
megyek!

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Hááát, lényegesen javult tegnap du-hoz képest, de még mindig rózsaszínes - szerencsére már nem piros - és eléggé duzzadt. Azért remélem, hoyg most már jó úton vagyunk a gyógyulás felé. De nagyon felment a hergem az előbb. Az az orvos vagy miféle :evil: abszolút nem kompetens. Felírt valami cseppeket, hogy 5x1 -et csepegtessek egy nap a szemébe, de az este nem is olvastam el a prospektusát. Az előbb olvasom, és vastagon írja rajta, hogy 3 év alatti gyerekeknek nem szabad adni, és max. 2x1 cseppet szabad amúgyis csepegtetni. Hát, nem is vagyok mérges. :evil: :evil: :evil: :x :x :x Az ilyenek nem tudom, miért adnak diplomát. :x :x :x
Ma már tettem a szemébe, de többet nem hiszem, hyog teszek. Ráállok inkább az Apis-ra + a Claritine és a külső kenőcs, és remélem, hoyg nem lesz gond!

Márti, nagyon köszönöm a segítségedet! Az őjszaka kétszer adtam 2-2 bogyót az Apisból. az a helyzet, hogy ez 5 CH-s, gondolom, ezért ajánlottak csak 1-1 bogyót.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edith:épp azért , mert alacsony potenciájú(vagy mi szerintem azért lehetne többször adni!!!

Ezt is kimásolom neked:


Alapelv, hogy lehetőleg alacsony vagy közepes potenciával indítsuk a kezelést. Ezeket nyugodtan használhatjuk, ha a tüneteknek megfelelően választottuk ki őket. Ha jól döntöttünk, szinte azonnal tapasztaljuk a hatást, ha nem, akkor próbálkozhatunk egy másik szerrel. Gyakran előfordul az úgynevezett kezdeti rosszabbodás, amit nem szabad rossz szerválasztásként értékelni. Éppen ellenkezőleg: ilyenkor beindulnak az öngyógyító folyamatok, és más alternatív gyógymódokhoz hasonlóan átmenetileg romolhat a beteg állapota, mielőtt megkezdődik a gyógyulás.

A helyes potencia megválasztásában az alábbi táblázat segíthet:

Alacsony potencia: D2-D6, C3-C6 (3-6 CH)
Közepes potencia: D12-D30, C9-C15 (9-15 CH)
Magas potencia: D30-D200, C30-C200 (30-200 CH), C1000 (1000 CH)

Alacsony potenciájú szerekből naponta 3-4 alkalommal, közepes hígításúakból naponta kétszer, magas potenciájúakból általában naponta, kétnaponta, esetleg hetenként vagy kéthetenként egyszer vegyünk be. Általános szabály, hogy minél magasabb a potencia, annál hosszabban és mélyebben hat a szer. Szervi elváltozásokra alacsonyabb, érzelmi vagy általános tünetre magasabb potenciát használunk

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Húúú, Edith sajnálom, hogy tegnap nem tudtam segíteni, de szerencsére itt volt Márti. Anyuéknál voltunk, este anyósék jöttek unokázni, nem is ültem gép elé csak most. Megnéztem azért ez a könyv 3X5 golyót ír. Szegény kismanód, biztos érbe csípett az a rohadt izé. Az orvosról... inkább nem is mondok semmit, mert letilt az operátor...

Olyan csudajó képeket tettetek fel!!!! Annyira jó nézegetni őket.

Az ovi meg ezzel az "ha otthon van anyuka vigye haza a gyereket" stílussal. Én asszem itt nem csak! az anyukáról van szó, hanem hogy a gyerek közösségben legyen és tanuljon szocializálódni. De ha épp gyesen vagy a kissebbel ez nem fontos. Ő maradjon ki dolgokból ezért. Szóval ez felháborító!!!! És ez nem is mai keletű. Anno tesóméknál ugyanez volt, pedig az már 16 éve volt.

Húú, csöngettek! Puszi

KépKép
kgiulia
 
 


Márti, valóban úgy van, hoyg minél kisebb a potenciája, annál többször lehet adni. De.. Valószínű, rosszul emlékszem, hogy azt mondták, minél kisebbb a CH számja, annál töményebb. Igaz, már régen vásároltam homeós bogyót, de mintha így emlékeztem volna. Persze, hoyg nem jól tudtam. Akkor (még utánaolvastam én is) a 3x5 golyócskát adom ezentúl neki. Sőt, azt olvastam, hoyg még szinte megelőzésre is jó. :roll:

Julcsi, semmi baj, így is köszönöm. :) Remélem, jó volt a nagyszülőzés, akkor mindkét részrőúl tudtak egy kcisit babázni a nagyszülők! :) A lányok hogy vannak, van még valami tünet?

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


HAhóóóóó! Senki erre?

MA nem vagyok topon! :roll: Már reggel fáradtan keltem, azóta meg akkora fájdalom költözött a jobb lábamba és a forgómba, hoyg szinte elviselhetetlen. Mindemellett többször nyilallt és fájt a szeméremcsontom. :( Már feküdtem egy adagot (nem is csinálok semmi mást, levest a fagyóból vettem elő :roll: :oops: ), de mire elszundítottam volna, Krisztának leesetta cumija és anélkül nem tudott elaludni. Akkor felkeltem, és érztem, hyog éhes vagyok. Ordás puliszka villant be, és muszáj volt azt készítenem. Úgyhogy most épp eszegetek itt, de máris megyek és fekszem vissza.

De estig azért írjatok! :) :P
Krisztának a szeme, úgy átom, javul.

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Na igen ez a fél napi ovi, nem kicst megkülömböztetés!!!! :evil: Hogy miért csak annyi jár annak a gyerkőcnek akinek kis tesója van, nálunk ez nincs, de lehet, hogy Szoni megoldja, ha nem akar ott aludni :shock: :? !!!Ma is hazajött!!!!Holnap én viszem.

Elugrottunk a Barbiékhoz Aloés vitaminért..............ez a 2 kgézengúz együtt állítgatta a számítógépet és együtt etették a Suzyt!!!!! :shock: :lol: :lol: :lol: Össze kéne rakni őket, szerintem nem lenne velük gond csak a kérót amortizálnák le!!!!! :roll: :wink:

Timi:ovi?????????????????Suli még tetszik a lányodnak????És Hanna hogy bírja egyedül??????

Edith:az a lényeg, hogy javulgat a drága szeme!!!!Te meg tarts ki és pihengess!!!!!!!!!!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Na csáó!

Edith, örülök, hogy javulgat a kicsi lány szeme. Neked mitől fájhat így a lábad?

Igen, itt voltak a Mártiék egy kicsit, és ez a két pasi hogy mit művelt!
Először is, az Ádám megmutatott mindent a Zsombinak, hogy miket szokott rosszalkodni. Tehát, felmászunk a fotelba és nyomogatjuk a billentyűt, kihordjuk a fürdőszobából anya hajkeféit, megetetjük a Susyt majd szétszórjuk a kajáját...
Cserébe a Zsombi is megmutatta, hogy a monitoron milyen gombokat érdemes megnyomni. :lol:
Nagyon egy hullámhosszon mozogtak, egyiket sem kellett noszogatni a rosszaságra. Mondjuk még mindig úgy gondolom, hogy az Ádám viszi a pálmát, mikor a Mártiék ideértek a tésztaszűrő a nappaliban és a vágódeszka az Ádám sátrában volt. Hát játszik, no!
Lefotóztam őket, majd felteszem, csak egyenlőre tökig lemerült az összes elemem és töltöm.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

El sem hiszem,de nálunk hétágra süt a nap :lol: .

Tegnap és ma próbáltam a gyerekek szekrényeit rendbe tenni,már amennyire a Gergőtől lehet bármit is csinálni.Kicsi ruhákat amiket kaptunk kölcsön bezsákoltam,a sajátjainktól meg próbálok majd megszabadulni.
Ma már ki is jutottunk egy órácskára,annyira örült ,még az sem érdekelte,hogy jégcsap lógott a kezén -motorozott ezerrel-.

Nálunk azt az "elvet" vallják az ovodában,hogy 5 éves kor alatt egyáltalán nem is kötelessek felvenni a gyereket,ha az anyuka otthon van a kissebbel.Csak az iskola elötti évben kötelező,de akkor is csak 4 órára!Nálunk azzal indokolják,hogy ebéd után már csak alvás és uzsi van-tehát nincs foglalkozás amire ott kéne maradnia a gyereknek.A főállású anyáknak meg azért nem maradhatnak ebéd utántól,mert az idéntől államilag korlátozták ezt.Max.5 órát tölthet el az oviban,iskolában is csak az órákra maradhat napköziben nem.

Zsu,azért mire a kicsi megszületik a Kata már 2 éves lesz,ha sétálni fogtok rendszeresen / akár már most is/ simán megszokja.Vagy esetleg vehetsz a babakocsira olyan testvérfellépőt.
Bencének ma sem tetszett az ovi?Szerintem rádöbbent ő is és a Szoni is,hogy ez már komoly dolog,ide jönni kell mindennap,nem lehetnek most már mindig a kistesóval.

Timi,mit sikerült intézni?

Edith,tényleg nagyon hasonlít a lánykád anyósodra.
És milyen autót fogtok venni?-persze csak ha publikus.
Félidő után/ kb ilyen hetesen mint te/ nekem is rendszeresen fájt hol a farokcsontom,hol a szeméremcsontom,és nekem csak szülés után kb 1 hónappal múltak el teljesen ezek a fájdalmak.Volt ugy,hogy nem tudtam a lábamra állni,mert ugy éreztem,hogy a csipőm összecsuklik és nem tud megtartani.De próbálj sokat pihizni,akkor talán enyhülnek valamelyest a fájdalmak.

Regina,ne izgulj,az én fiam is csak 10,5 kg és olyan 82 cm.Neki sem az erőssége az evés,de nekem a lánykám is ilyen-ugyhogy már megszoktam.
Ha van meghívód én elfogadnám.Lánykám nyúz érte,de nekem nincs.

bocsi,de csengettek.
bibolya
 
 


Sziasztok!

Ibolya,add meg az e-mail címed,és küldöm is!

Kép
Kép
Kép
regina74
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?