Sziasztok!
Örülök a jó eredményeknek! Remélem nekem is jó lesz az AFP-m.
Szerintem a mozgás mindenkinél egyéni, én a lányommal a 17-18. héten kezdtem érezni, most meg már a 14-15. héten éreztem valami bugyogás félét, de úgy igazán a 16. óta érzem a rugdosást.
De ne aggódjatok! Első babánál tök normális, hogy ha pl. a 20. héten érzitek először. Ha megmozdul a bébi, tudni fogja mindenki, hogy nem a gyomra korog!!
Ovi-téma:
a lányom járt bölcsibe, ahol nagyon jól indított, volt beszoktatás, egy hét után ott is aludt, talán egyszer sírt a fél év alatt, de imádott odajárni.
Az oviba nem volt beszoktatás, egyszerre ott maradt, sírással kezdtük, pedig az összes óvónénit ismerte, de mégsem olyan volt a hely mint a bölcsiben.
Aztán volt egy jó időszak, majd ha néha hosszabb hétvége volt, vagy beteg volt, utána mindig bőgve mentünk. Most is előfordul még néha, hogy pityereg, pedig már nagyközépsős, de olyan kis anyás.
Egyébként azok a gyerekek mennek nehezen, akiket az anyukájuk nehezen enged el
Én pl. ilyen vagyok, vagy inkább voltam, rájöttem, hogy én többet parázok a dolgokon, mint a gyerek, de átveszi az én érzéseimet, és ezért végződik sírással.
Pl. ha néha elmentünk valahová a párommal, mikor még kisebb volt, teljesen kikészítettem magam, hogy hogyan fog a mamánál lenni, bírja-e, stb. pedig imádja a mamát, és általában az ilyen alkalmakkor végig sírta az estét, meg éjjel is többször felkelt. Aztán rájöttem, hogy ha megpróbálok erőt venni magamon, és nem éreztetem vele a dolgokat, akkor jobban megérti, és örömmel "elenged". És így is lett.
Az egyik jó módszer az, hogy mindenféle szupi dolgot mondok neki pl. az oviról, vagy a maminál történő dolgokról, és akkor szabályosan úgy érzi, hogy ő akar menni, így nem is lesz semmi gond.
De tudom nagyon nehéz elengedni a gyerkőcöket. Amikor utazni szoktam munka miatt, és 3-4 napokra külföldre mentünk, akkor is ezt a módszert alkalmaztam, elmondtam neki, hogy apával milyen szuper dolgokat fognak csinálni, korán elhozza az oviból, mennek ide-oda, segíthet neki a munkában, stb., és volt úgy, hogy azt mondta 3 nap után a telefonba, hogy nyugodtan maradjak még egy-két napot, ők jól elvannak. És ilyenkor nagyon megnyugodtam.
Igaz, hogy a lelkiismeret furdalás azért mindig előjött, de azt ő így nem érezte.
Sok anyukát ismerek, aki nem az a tipikus oroszlán-anya fajta, és az ő gyerekeikkel soha semmi gond nincs az oviban. De azért annyira nem irigylem őket, mert érzelmileg biztos elég sivárak lehetnek, bár nem látok bele senkibe, szóval szerintem meg kell találni az arany középutat. Éreztetni kell a gyerkőccel, hogy nagyon szeretjük, de mindenkinek vannak kötelességei, amit nem lehet elhanyagolni, és mondjuk neki az ovi a munkahely, így nagyobb örömmel megy, mert akkor úgy érzi, ő is dolgozik, mint anya meg apa.
Pl. ha a párom viszi oviba, sosem sír, mert ő valahogy határozottabb, és következetesebb tud vele lenni. De ez nem baj, mert így megvan az egyensúly a családban.
Dehát melyik anya nem olvad el azoktól a szomorú szemektől????
)
Na hagyom a lelkizést, kitartást az oviba-szoktatáshoz!!!