Új privát üzeneted érkezett!

Kösz csajok a sok drukkot!
Én tényleg nem sürgettem, de azért jó lenne már szemtől szembe nézni Manókával!!!
És a legrosszabb, ohgy semmi jele nincs, ja és az emberek az utcán akik úton-útfélen mgkérdezik még mindig semmi?! Hát nem látják!? :oops: :lol:

Kép
kis pupu
 
 


Mandala: Halicar krém... Ezt írta fel, de még nem mentem le a gyógyszertárba érte. Anyukám is azt mondta, hogy ő is úgy tudta, hogy nem kell rá semmi... Akkor most kinek higyjek? Kenjem vele vagy nem? Sabine?

horvviki
 
 


Mandala, Rékának annó olyan szinten volt anytejes kiütéses az arca, hogy egy erősen serdülő kiskamasz elbújhatott volna mellette. Aztán egy ismerőstől kaptunk egy gyógyszertári kikevert kencét, nekik a gyerekorvosuk írta fel mert a ő babája is nagyon kiütéses volt és már másnapra sokkal szebb lett tőle Réka bőre második napra meg szinte az összes eltűnt.
Az én gyerekorvosom kamillát javasolt rá, attól száraz lett és hiába adtam rá kiskesztyűt azzal is elkaparta, akkor vérzett, sebes lett. Tisztára kész voltam, hogy milyen lesz a bőre a kiscsajnak.

Ma egyébként nálam is váratlan látogatást tett a védőnő, ő meg a sudokrémet mondta most anyatejes kiütésre.

Sziszike, szerintem is nyugodtan menjetek pihizni a babával. Rátok is fog férni egy kis kikapcsolódás.

Kép
Kép
robcsi03
 
 

 
 

Viki, addig amíg nem vészesen sok nem kenném semmiféle krémmel. Azt te látod milyen. Mandalának igaza van a steroidos krémekkel kapcsolatban, de azt meg tudják neked mondani a gyógyszertárban, hogy tartalmaz-e vagy sem.

Én kentem anyatejjel meg még nem tudom már mi minden bevetettem, de a helyzet csak rosszabb lett, aztán 2* kentem be neki éjszakára az arcát ezzel a kencével és el is tűntek róla.

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Viki: sztem a gyógyszertárban mindenre válaszolnak! De én nem vagyok orvos, csak azt mondom amit gondolok! Ha az orvos mondta, hogy kenni kell, én nem beszéllek le! Nem láttam a babádat, de attól félek, az a kenőcs ami ilyen rövid idő alatt ilyen látványos eredményt hoz (amit Robcsi említett), az tuti szteroidos!
De ne hallgassatok rám, csak zümmögök itt magamnak.... Sabine majd megmondja! Apropó.... hol van a mi doktornénink? :)

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


A krém összetevői amit mi akkor kaptunk (aztán majd jön Sabine és megmondja a frankót, hogy szerinte steroidos, vagy nem) :lol:

crem elocom gta 15,0/decem et quinque
ung refrigerans gta 60,0 sexuaginta

Kép
Kép
robcsi03
 
 


Hát.... jók ezek a váratlanul betoppanó védőnők... :roll:
A miénk kb. 3 hóapos terhes, de már nem dolgozik mostantól. Átmenetileg helyettesek vannak, minden héten más. Engem tegnap telefonon hívott az éppen aktuális helyettes, megbeszéltük, hogy minden oké és ennyi. Jövő héten meg nyugodtan betoppanhat bárki váratlanul... legfeljebb segíthet ásni, betonozni vagy járólapot lerakni :) De minket itthon nem talál...

Én is erősen bízom abban, hogy a hasfájás elkerül bennünket. Akinél van, mikor jött elő?

Kislányom egyenlőre tündérke. A nagyfiam viszont szarik a fejemre, most sem alszik, hanem ordibál és nem hajlandó nélkülem elaludni. Persze már fél órát feküdtem mellette, úgyhogy velem sem hajlandó... Tegnap is azért volt fönn éjfélig, mert apával és egyedül nem aludt el, csak velem. Persze akkor Enikőnek is én kellettem folyamatosan. Ez ám a szívás... hogy lehet egy anyának kettészakadni?

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Kispupu,
nyugi, nálam sem volt semmi jele aznapig, becsszóra. :wink:

Lányok,
ez őrület. Reggel óta kínkeservesen végre elaludtunk, erre most ismét kezdődik a nyeker. Húsz percig tartott! :shock: Hogy lehet, hogy egy ilyen pici baba nem bír elaludni? Segítség! :cry: :cry: :cry:

italoman
 
 


Nora, Tipetupa
Gratulálok!

Sziszike
Nagyon sajnálom... átérzem a fájdalmadat...

Mandala vagyok... csak nálunk még most kezdődik a nap... :wink:

Kiütésekre szerintem a legjobb az anyatej... kis vattadarabra kifejni anyatejet és azzal áttörölni a baba bőrét... Tökéletes és semmi káros hatása nincs!

Éjszakai etetés
A legkevesebb cécóval... ha csak nem nagyon ázott át, akkor pelust sem cserélünk... böfi se nagyon van...

Robcsi
Ha elalszik bármelyik fiú hason, átfordítom... eseteleg közben egy fél pillanatra megébred, aztán alvás van tovább...
Vendég
 


Nemrég jöttünk meg sétából...tök pipa vagyok.
A háztól két méterre nem mellénk szegődött egy kutya?! Már ment is a kocsi felé, úgyhogy a teljes fél óra azzal telt, hogy próbáltam a kutya és Babszi közé helyezkedni. (Nincs mélykocsink, csak sport, ami ugyebár egyelőre tök nyitott....) Így legalább a nyálát rám csorgatta, belém törölte, és nem máshova. És hiába dumáltam, hogy mars haza, takarodj, egyszerűen nem volt hajlandó lekopni. Pedig hosszabb sétára gondoltam, csak elegem lett :twisted:

mikegirl
 
 


Robcsi
Az Elocom az szteroid tartalmú kenőcs...
Vendég
 


Sabine: ja, tényleg... nálatok fordítva működnek a dolgok... vagy nálunk... na, mindegy, lényeg, hogy mindig elflejtem, hogy amikor nálatok kezdődik, nálunk kb. akkor ér véget... :)

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Csajok!
Lehetek doktor néni én is? Amolyan kinevezett... annyira de annyira ügyi vagyok, hogy így kitaláltam, hogy szterodios..... :) Jaj, csak ne lennék ennyire k...va szerény!!!!! :oops: :lol: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Mikegirl: én is szeretem a kóbor kutyusokat.... főleg ha még nyálzanak is. A mieink folyton nyálaznak... oan jó, mikor etetéskor belémtörlik a szájukat.... szla átérzem a problémádat!

Na, lányok lépek... lejárt a mosógép, azt menek hajat mosni.

Puszi mindnekinek, holnap jövök!
Kispupu: remélem szülni vagy, hogy ekkora a hallgatás... :)

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Mandala
Ezúton kinevezlek pót-doktornak :lol:

Nyáladzó kutya... :evil:
(mintha nem is falusi lány lennék... :oops: )
Vendég
 


Sziasztok!

Hú,csak győzze az ember visszaolvasni a dolgokat!De igazából csak kutyafuttában átolvastam :oops:

Sziszike,szinte részvétem,erőt,kitartást :(

Tipetupa,nagy nagy gratulám!

Én még lógok a szüléstörténettel,és még fogok is egy darabig,mert annyira nincs időm.Pedig anyum itt van és segít,de Zsófikám cicin van szinte egész nap.
Úgy érzem kevés a tejcsim,és az egyik kajcsit pótolnom kell lassan tápszerrel.De küzdök amíg lehet.A legvégső esetben akarok csak a tápszerhez nyúlni.A bal cicimmel még mindig kínlódunk :oops: .MA kipróbáltam a bimbó kiemelőt is,de ugyanolyan a helyzet.

Apa sokat segít nekem.Ha hazajön Gábort rögtön "leveszi a vállamról" :) .Imádom :D !!!Mindkettőt :D !

Na megyek is,mert jött apa :D

Kép
Kép
huni
 
 


Mandala itt vagyok még!!! Még a szülés közelében se tart :cry: ok... :cry:

Kép
kis pupu
 
 


Sziszike
:cry:
Vendég
 


Kép
Kép
Kép
Kép
Vendég
 


Csajok nem akarok okoskodni,de elocomost lehet babáknak.Nálunk kórházba és izz gyogyitárba is ezt mondták.Meg amikor cicim alatt volt bibi,!no nyűg van mennem kell majd jök még

Kép

Kép
jucu
 
 


Úgy érzem én is kevesebb a tejem.most evett 6 kor és 70ml volt ,utána cincálta a cicim.
Most talán elringattam ölembe fekszik és jár a lábam.
Van még lefejt tejcsim pont jó lesz pótlásnak estére,és talán akkor ha szrencsém van hajnalig lesz ideje termelni.Érezhetően kevesebb pedig uannyit cicizik vagy még többet.
Ti milyennel pótoltok?nekem humanat írt ki,ha vész van bontom.Csak tudnám mi a vész??? :shock:

Kép

Kép
jucu
 
 


tejkiütés:gyorsabban elmúlik,ha nem kenegeted.

Oldalt altatás:nekem pont ma mondta a védőnő,hogy nem ajálja,mert a baba csípőjének nem jó.Hason vagy háton.

nekünk a kakilással van gond.Mechanikus ingert nem szeretnék alkalmazni,mert a legnagyobb fiam hozzászokott,máig gondja van a rendszerességgel.A maszírozás meg nem segít.

mandala:most térek csak vissza rá,mert nem volt időm.
Én úgy neveltem meg a férjemet,hogy telefonáljon,hogy direkt elmentem otthonról,amikor ő otthon volt.Közözltem,hogy ekkor és ekkor otthon vagyok.Persze nem mentem haza,ahova mentem nem tudott elérni mert a barátnőm letagadott.4 órával később ártatlanul hazasétáltam.Ő nekem esett,hogy hol a fenébe voltam,mert már amentőt akarta hívni,annyira izgult értem.Erre megkapta,hogy "bocsi,de nem gondoltam volna,hogy te aggodsz értem,neked sem jut eszedbe,hogy én is féltelek téged."
Na azóta a fél óráért is telefonál.
Ezt 3 éve találtam ki. 11 évig én is aggódtam, hogy:megcsal,meghalt,árokban fekszik,stb.maszek villanyszerelő,rendszeresen mászik magasfeszültségre.......
tuza edit
 
 


Betsy
Édes ez a Lucas fiú :lol:

Jucu
Lehet adni az Elocomot, ha nagyon indokolt... pl: atópiás dermatitis súlyos formájában... de... tejtől, a tejben levő hormonoktól kialakuló pattanásszerű kiütésekre nem indokolt...
(nem ágyuval lövünk bolhára...)

m
Mennyit hízik Bálint 1 hét alatt?
Vendég
 


Hello!

Kis pupu
: az semmi, hogy nem látják, hogy még nem szültél meg, de én ma azt nem vettem észre, hogy megszült a szomszédom! Annyira ciki volt, pedig délután még hallottam is, hogy sírt egy baba, erre az utcán meg azt mondtam, neki, hogy látom még nem szültél meg... :roll:

Nora, tipetupa: Gratulálok!

Megyek fürdetni! Illetve nézni, ahogy apa fürdet!:D

Jó éjt!

Judit

mamiblue
 
 


Sziasztok!
Azt hittem, hogy csupa jó hírre jövök, de sajnos nem így történt.

Sziszike!
Fogadd őszinte részvétemet!
:cry:

Nora, Tipetupa!
Gratulálok a babócákhoz, jó egészséget és sok tejcsit kívánok!

Kis pupu!
Hajrá! Holnap még augusztus van...
bee73
 
 


:cry: :cry: :cry:
Én is babázni akarok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kép
kis pupu
 
 


Sziszike, fogadd részvétemet. Van valami abban, hogy az Úr ad egy életet és egy másikat elvesz: a nővérem 24 hétre megszülte a kisfiát Eszterünk után 1 héttel és a kisfiú csak két hetet élt..... most kedden ment el. Nagyon együttérzek Veled.

Kispupu, HAJRÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Nem tudom, higgyek-e a mérlegnek, de állítólag Eszter most reggel 140 ml-t szopott. Már csak azért is hihetetlen, mert előző napokban meg alig akart enni, cumisüvegből kapott tegnap is póttejet 3-szor. Érthetetlen!!! De örülök mindenesetre. Ja, megmértük szerda este: 3580 g (3-mal hoztuk haza pont 3 hete!)

Kiütés: nekünk is van, de csak 1-2, és kezdenek felszívódni.

Nagyon szépek a képek. Én lusta dög vagyok feltölteni a közös oldalra, remélem, hétvégén rá tudom magamat venni.

Puszi mindenkinek! Ma megyünk a nagyihoz egész napra, mert fúrnak a mesterek, szigetelik a házunkat. Tegnap Eszter felriadt egy furásra, utána egész délelőtt bőgött. Úgy sajnáltam...

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 


Hello!

Kis pupu: Azért van benne vmi jó, hogy utolsónak maradtál, mert így mindenki neked drukkol!:D Eldölt már, hogy császár lesz vagy sima?

Egész jók ezek az éjszakák, szerintem legalább 3-szor annyit eszik fele annyi idő alatt mint nappal! A férjem arra ébredt most fel, hogy Sebi kortyolja a tejcit!:D

Jucu: Szerintem akkor van vész, ha nem hízik! Családban egy másik baba 90 gr-mot hízott 1 hét alatt, na az kevés! Este nekem is kevesebb a tejem, ezért akkor adom oda neki, amit lefejtem, bár sajna az sem sok 40-50 ml, de jól bealszik tőle!: :lol: Mondjuk én nem mérem, hogy mennyit eszik, csak 2 hetente mérekezünk a védőnőnél!

Elkészült a fincsi szopis teám...lehet, hogy a folyadék a lényeg, de nekem a teától akkor is több tejcsim van! Csak néha már ránézni sem tudok...

Szép napot!
Kis pupu: neked meg irány a szülőszoba!

Judit

mamiblue
 
 


Tipetupa, Nora: Naaagy gratu a babákhoz!! Nagyon szépek. :D Sok bolgogságot és tejcsit!! :)

Sziszike: Nagyon sajnálom és őszinte részvétem. :cry:

A tegnapi napunk katasztrofális volt. Lala össz-vissz 3 órát aludt napközben. A többit kisebb-nagyobb szünetekben átordította. :(
Állandóan ölben volt, így Vivi is rettentően ki volt borulva. De több mint valószínű, hogy az volt a baja Lalának, hogy alig volt puki, meg kaki. Estére kicsit több infacolt adtam neki, és lám az éjszaka felénél cserélhettem peluskát, mert köldökig kakis volt. :D Most alszik jóízűen. Vivi meg bújik mellé. :D Ilyenkor olyan imádnivalóak. :D Persze máskor is, csak amikor versenyt üvöltenek az nem túl kellemes. De hát akkor is az enyémek. :D

Na megpróbálok visszaolvasni.

Jajj: A kh-ban mondta az egyik csecsemős nővér, hogy a tejserkentő teával vigyázzatok, mert megcsikarhatja a baba hasát. Ne egy bögre vízbe rakjatok egy filtert, hanem egy-másfél liter vízhez. Ami még hascsikarást okoz: az a rostos gyümilevek, helyette csak szűrt leveket, de abból sokat, meg a banán ami még csikarhat.

Na puszi

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Ja és kispupu: Hajrááááááá :D:D:D:D:D

Dincuska???????

Kép
Kép
Kép
pattogobolha
 
 


Sabine: köszönöm a kinevezést!!! Büszkeségtől dagad a keblem... ja, meg a tejcsitől, mert a kisasszony kezd egy zabagép lenni! :)

Betsy: az uccsó kép a kedvencem!!!! A második meg azért teccik nagggggyon, mert ugyanolyan kis ráncos térdű, mint az én Emesém... :) Imádnivaló!!!! De a legalsó fotó... na az valami király!!!!

Huni: mi a baj? Bealszik a cicin és azért nem eszik? Ha lerakod meg ordít? Nálunk is ez volt Encsinél is, és most Mesike is bepróbálkozott... próbáld meg, hogy levetkőzteted egy szál pelenkára és vetkőzz félmeztelenre Te is. A bőrkontaktus és a hőmérsékletváltozás ált. felébreszti a babákat és szépen szopiznak! Ne gondold, hogy kevés a tejed! NEEEEEM!!! Én is azt hittem, emlékszel tán, azért voltam kiborulva vagy három napig!!!! Hidd el, hogy nem kevés! Annyi a kínálat, amennyi a kereslet! Szóval ha babó belendül, akkor több lesz a tejcsi is! Ne hagyd egész nap a cicin, valószínű h. ezért is fáj a bal cickód, mert rosszul tartja a szájában a bébi és felsebesedik!
Keress meg egy lll tanácsadónőt! Nem hülyeség, hidd el sokat tudnak segíteni! Nekem Encsinél Nekik köszönhetem, hogy anyatejes baba lett! Gergő már csak szopott és most Mesi is csak anyatejet kap, és már 2,60 felett van!!!

Jucu: nem azt mondtam, hogy nem lehet adni babónak a kenőcsöt... csak azt, hogy sztem feleslegesen nem kell!!! Ha van rá humánusabb megoldás, akkor miért ne inkább azt? :) Én azt vallom, hogy lórúgást (legyen az antibiotikum v. szteroid) csak a legvégső esetben!!
Sztem amíg szopizik, ne gondolkodj tápszeren! Akinek annyi tejcsije van, mint Neked (irigy vagyok.... ), nehogy tápszert adjon a babájának! Nem szopnak minden nap egyformán! Nálunk volt olyan, hogy egész nap két deci tejet bírt magába nyomni! Tegnap meg 5 deci felett pumpált a pocakjába! Ma megint alszik! Szóval nem minden nap egyforma! Ne aggódj! Éhen nem hal! :) Most ezt mondom, de lécci ha kiborulok kopizd vissza nekem e sorokat! :)
Szóval a tejcsi nem két szoptatás között termelődik!!!! Hanem szopi közben!!!! Ez a fontos! Közte csak 10% termelődik, szopi közben meg 90%! Akkor a leghatékonyabb a dolog, ha a baba szopizik az egyik cicidből, Te meg közben fejed a másikat. Mintha ikrek szopiznának! Na, én megpróbáltam... de nem elektromos a szívóm, és így elég érdekesen alakult a dolog... pumpálni és közben még fogni a babát.... hát de az okosok azt mondják az a tuti....

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Edit: aranyos vagy, jó az ötlet, de már kipróbáltam. Később értem haza és édesdeden aludt.... szóval nem nagyon izgatta merre vagyok! :( Egyszer azt mondta, hogy ha idegeskedik attól még történhet velem bármi, tehát kvázi mindegy, hogy aggódik-e vagy sem, telefonálgat-e vagy sem, attól még történhet velem bármi. Ha meg nem történik, akkor meg minek aggódni? Hát, logikus... de a szívem nem a logika alapján üzemel.... De ő ezt nem érti. Oan hüle!

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


[quote="mamiblue"]a írta:mamibluez semmi, hogy nem látják, hogy még nem szültél meg, de én ma azt nem vettem észre, hogy megszült a szomszédom! Annyira ciki volt, pedig délután még hallottam is, hogy sírt egy baba, erre az utcán meg azt mondtam, neki, hogy látom még nem szültél meg... :roll:

:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Amikor a fiamat szültem, nem volt hely a gyerekágyon és a terhespathológiára vittek szülés után vissza. Hajnalban mentem zuhanyozni és a csajok kérdezték: Nahát, te itt? Azt hittük megszültél éjjel... nahát, és mégsem!
:evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


[quote="kis pupu"]: írta:kis pupucry: :cry: :cry:
Én is babázni akarok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Látogass meg! :twisted:

Na, jó megígérem nem genyázok! Bocsika! :oops: :wink:

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Agnes: ez borzalom! Istenem! Így ismeretlenül is részvétem a nővérednek és mély együttérzésem! Tudom mit jelent! Átéltem!

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Lányok: a közös levelesládánknál a nevek mellé be lehetne tenni mindenkinek a nick-nevét? Tudom ez az én gyengeségem, de nem vagyok tutira biztos abban, hogy ki kicsoda... talán egyszerűbb lenne, ha a nevünk mellett ott lenne a fórumos nick nevünk. Így egyszerűbb talán... Mi a véleményetek? Ha csak én nem tudom beazonosítani a nevet, az arcot a nicknévvel, akkor megkövetlek benneteket, de én bevállalom...

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Ja, és hogy végképp rólam szóljon ez az oldal.... hogyan lehet megnézni a babafotókat? Arra az oldalra gondolok, amit Ildi hozott létre és ahova nagy lelkesedéssel pakolászunk (én csak nék....) fotókat? Már volt róla szó korábban, de nem találom. Segítsetek plííííz! És ezennel eldugultam... jelentem! :)

Kép
Kép
Kép
Kép
mandala
 
 


Sziasztok!!!

Képzeljétek, ma 3/4 10-ig Babszikával a nagy ágyban aludtam a hajnali etetéstől kezdve. Egyszerűen annyira fáradt voltam, hogy még ezen késői keléskor is úgy éreztem, hogy perceken belül végelgyengülésbe fogok kipurcanni. Aztán kicsit összeszedtem magam.....

Babszika délután és éjjel alig evett....Én is azon rettegek, hogy kevesebb a tejcim. De valahogy üresnek is érzem a cicijeimet. :cry: Igaz, hogy tegnap bekavart azzal, hogy a kevesebb kaja miatt csak 2 órát bírt ki egy-egy szopi között.....két óra pedig az én cicijeimnek kevés. 4 óra alatt töltődnek fel úgy igazán, szétdurranósan, amiből nagyon-nagyon be lehet kajálni :D

Az infacol-t tegnap este óta használjuk, és már látok némi változást. Babszikában annyi kaki volt felhalmozódva!!! :shock: Egy órakor ment a sírás - na mondom, ez sem jött be nekünk. Hát megpiszkáltam egy kicsit pukicsővel, és rendesen telerakta a kibontott pelust. Valószínűleg ez még a korábbról raktározott cuccos volt....

Doktor nénik!! :D
Ha nem tud kakilni Babszika, az egy teljesen más probléma, mint amikor gázosodik, és nem tud pukizni? Vagy valahol összefügg a kettő?
Tényleg hozzá lehet szokni a mechanikus ingerhez már ennyi idős korban is? (Pukicső) Jesszus, ezt nem tudtam :oops: :shock:

mikegirl
 
 


Sziasztok

Megjártam kozmetikust Bálint szépen aludt.igaz előtte jól bekajált 7-kor.Mindenki megcsodálta és fotózgatták/ilyen kell nekik is címszóval/
Este nem tudom honnan a csudából ,de 170ml kajázott be 20.30 kor.11-re elaludt és hajnal 3 kor ismét kajcsi.
Most 10.30kor evett és rögtön fejtem másik cicit csak úgy spriccelt.90 fejtem le,még jött volna de zsibbadt a kezem :roll: így került fagyóba 110ml meg van még hűtőbe,ma gyűjtögetek ha már van :P
Holnap úgyis moziba akarunk menni apával,meg a bőrzére...mondjuk ott szopiztatok /apa hív ha kellek/addig ők sétiznek míg én bemegyek nézelődni.

Sabine
Most 28 dkg hízott 1 hét alatt.

Mandala,Sabine
Nem kötözködésből írtam ám krémet :wink:
Ok nem parázok annyit ,de vannak napok amikor tényleg kevesebb tejcim van,és látom rajta hogy nyugtalanabbul eszik.

Judit
Ügyi vagy hogy mindig tudsz fejni :lol:
Szopis tea nálam már ritusban készül és fogyasztódik el.
kb.1 1/2 lityit főzök és abba dobok 4-5 filtert.DM is belőlem fog meggazdagodni :lol: :lol: :lol:

Vasalnom kéne Dius blúzát az évnyitóra.És még orvosnál sem voltam ma,luta disznó vagyok.... :lol:
Sőt annyira lusta ,hogy holnap apjával meghivatom magunkat hamizni. :P
megprószálom letenni dundit és inni egy kávét...
Jah porszívóm bedöglött,kávéfőzőm kilukadt ...mi lesz a harmadik.???

Ági
Nagyon sajnálom a testvéredéket.Kegyetlen az élet......

Kép

Kép
jucu
 
 


Sziasztok!

Az előbb úgy lehányt Fanni, hogy még a bugyim is olyan lett...
Kb. pár napja néha úgy kibukik... de nem is evés után közvetlenül, hanem rá egy órára. Nektek is csinálnak a babók ilyeneket? Vagy ez természetes?

horvviki
 
 


Lányok,
tegnap este kétségbeesésemben felhívtam a védőnőt, hogy mi van akkor, ha sosem alszik egy ilyen pici gyerek. Ő is az Infacolt javasolta, ma már egy adagot bele is nyomtam belőle. Aki használja már, annak ért valamit? Könyörögve kérlek titeket, hazudjátok azt, hogy igeeeeeeeeen! :shock: A tegnapi napon elértük a mélypontot: egy félig átvirrasztott éjszaka után délelőtt 10.30-tól este 8-ig összvissz 20 percet aludtunk. :shock: Azt hiszem, ezt a rekordot senki sem fogja megdönteni. :cry:

Mona,
nálatok javult valamit az alváshelyzet? Ahogy elnézem, ritkán jelentkezel, szóval nem hiszem... :(

italoman
 
 


Ja, még annyit az élet-halál témához: nálunk az apám épp az unokatestvére temetéséről tartott hazafelé, amikor bekapcsolta a mobilját, és megkapta az sms-emet, hogy végre nagypapa lett. Úgy látszik, tényleg mindenhol történik valami ilyesmi. Vagyis remélem, nem mindenkinél...

italoman
 
 


Sziasztok!

most jöttünk a dokitól. Mégmindig semmi :cry:
Méhszáj: 2110,de ennyi , fájás görbém , szinte teljsen egyenes.... :roll:
Voltam flown is azzal is minden ok. holnap mehetek ctg-re , meg magazatvíz vizygáltra, meg még vasárnap is, meg hétfőn is.
És ha keddig nem lesz semmi, akkor befektett, ezt nem akartam :cry:
A kis lustaságom, nem igazán kiváncsi mi várja itt kint!!! De én már babázni akarok és a párom is....... :P :shock:
Mit csináljak?????Segítsetek.................!!!!!! :oops: :cry:

Kép
kis pupu
 
 


Sziasztok!
Azt hiszem, tegnap én is elkiabáltam a dolgot... mármint, hogy a leányzó tündérke. Reggel 8 óta eddig 20 percet sikerült aludni. Persze ez még nem lenne gond, ha nem anya kezében óhajtaná eltölteni a fennmaradó időt a kisasszony.

Ráadásul össze kell pakolnom, mert ugye holnap lakásfeltörés... Úgy volt, hogy anyósom jön délelőtt Bencsiért, hogy tudjak pakolni... az előbb ért ide. Mindegy.

A nap csúcspontja az volt, amikor mindhárman ordítottunk: a pici azért, mert letettem, a nagy azért, hogy vegyem fel, én meg azért, hogy legalább fél percre hagyjanak már békén... :)

Most elszunnyadt a pici, a nagy kilőve, úgyhogy megyek pakolni.

Remélem, 4-5 napon belül újra négyesben lehetünk a rendbehozott lakásban. Addig anyuéknál dekkolunk. Persze ott sem rosssz, de itthon az igazi.

Viki!
Igen, ez a bukás normális :) Kivéve, ha folyamatosan bírja produkálni...

Kép
Kép
pfranciska
 
 


Kispupu,
szerintem beszélj a baba lelkére, nekem bejött. :wink: Mi meg nagyon drukkolunk! :D

italoman
 
 


Hello!

Kis Pupu: Bocsi, hogy ilyeneket írok, de csak várni tudsz! Én mind a 3-at túlhordtam 3-4 nappal, úgyhogy sejtem, hogy mit érezhetsz! Hidd el, el fog indulni minden szépen, és nemsokára Ti is babázhattok!

Sebike fél 1-óta kb. 3-szor 20 percet aludt! A pocija megint a bűnös, akkorákat pukizik most is, hogy hallom a bébiőrzőn keresztül.:( És most elég sokat sírdogált is, persze ha sétáltam vele, akkor hajlandó volt abbahagyni. Teljesen le vagyok maradva a házimunkával...persze letojom... :lol: Inkább eszem, mert arra sem volt időm még ma.

Ildikó: Én soha nem tudom mitől jönnek rá ezek a hasfájós időszakok! Az infacol jó, mert jön ki belőle a puki...nekem viszont lehet, hogy a tejcsim is kevés...:( ha esetleg az infacol nem jönne be, akkor van az espumisan is, bár a hatóanyag ugyanaz, és az infacolt könnyebb adagolni!

Jucu: Hát igyekszem fejni, de igazából sokszor teljesen kiürítí a drágám...

Judit

mamiblue
 
 


Mandala,
a fényképalbumot itt találod: www.photoblog.com/2007augibabak. A belépéshez és a feltöltéshez szükséges infókat lást a gmailen.

Judit,
miből gondolod, hogy kevés a tejed? Általában a kis fejőgépek elég jól beállítják maguknak az adagolást, szóval szerintem ne idegesítsd magad feleslegesen. Ha jól fejlődik a baba, biztos nem kevés. Persze neked nagyobb tapasztalatod van ebben... :wink: A tippet köszi - remélem, beválik az infacol, legalábbis most csoda történt, és kora délután óta alszik a drága, úgyhogy én már mindenben hajlandó vagyok hinni. :D

Bizonyítékul dobok is két képet. Szerintetek melyik volt a jellemzőbb az utóbbi napokban? :shock: :D

Kép
Kép

italoman
 
 


pupu, sétálj, sétálj, sétálj!!!! és vegyél caullyphyllumto, a homeos bogyót. kapkodj be naponta 5öt. mostmár lehet, majdnem szülés előtt.

nálunk semmi helyzet. kakilás nehezen megy. ma nyomtunk fel glicerines kúp darabkákat. de elég volt csak benyomni, jött is a kaki. 5 pelus ment tele. 2 napja nem kakilt a gyerkőc. szegény megszenvedi ezeket.
tejcsim még mindig kevesebb: pótolunk. de már több,mint volt. majd csak beindul. gyerkőc meg nő már ezerrel. már 3,5 kiló. 2850el jöttünk haza. úgyhogy beindult ezerrel:)

fáradt vagyok. mint gondolom mindneki. kemény dolog ez :))

ja, én most szopival variálok. kap cicit, aztán kis tápit. aztán így nem éhes min. 3 óráig. de eközben félidőben fejek. és a gyerek sem éhes, és a cicim is stimulálva van. és tegnap 3 fejésből lett 60 milli. ma már van 80. szóval alakulunk.

mindegy, az a lényeg,hogy kicsi tej legyen, az immunrendszere miatt. a többi meg tápiiii.

Kép

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
dimet
 
 


Ági
Nagyon sajnálom... :cry:

Mandala
A Gmailon ott van a fotós oldal tudnivalója is... Ildi nagyon jól le is írta... :lol: :lol: :lol: :lol:

Jucu
28deka/hét :roll: :roll: :roll: :roll:
Nem kevés a tej...
Én attól a föld felett 3 méterrel járok, hogy a tökik 6 hét alatt híztak 1 kilót... :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Mikegirl
Összefügghet, meg nem is...
Tudomásom szerint nem lehet hozzászokni...

Kis pupu
Teperd le apát :wink:
Vendég
 


Visszajöttünk, csend van :)
Viki, a bukásról a gyerekorvosunk azt mondta, hogy érdemes fejrésznél picit felpolcolni a kiságyat. Egyébként azt mondta, csak akkor probléma, ha naponta többször sokat bukik. Esetleg kérdezz rá a védőnőtöknél.

Bogi, Robcsi, beszereztem az elektromos mellszívót, és tényleg sokkal jobb, mint a kézivel fejni. Köszi a tippet.

Kezdek beijedni, mert úgy néz ki, nekem is tápozni kell. Ugye ettől még rendesen fejlődik a bébi? Sajna nem győzöm tejjel a kiscsajt, bár most bevetek mindent!!! Hátha!

Ági és a Csajok
agnesgoboly
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?