Új privát üzeneted érkezett!

Katavirág!
Az első ICSI-s volt (pedig az inszemeken még meg is dícsérték a katonákat :oops: :roll: ) a másodikra meg sima IVF. Kérdezték is hogy mit csináltam az urammal :D :?: :?: . Illetve még azt is mondták, hogy az IVF nagyobb eséllyel indul, mint az ICSI (hiszen ott találomra választanak ki egy szimpatikus urat. 8) Szóval nálunk minden rendben mindkettőnkkel, és még sem sikerült eddig.
Megpróbáltam elolvasni az agykontrollt, de valahogy nem ment, nem tartottam sokra (legalább is az elejét) Szóval az nem ment. A vallást hagyom, mert csak rossz tapasztalatim vannak, de elfogadom mások hitét. Szóval gondolom ez a psziché, ez lehet valami.... :roll: De ezt lehetne boncolgatni, és elgondolkodni rajta, hogy ez vajon Isten-e :roll: Hát nem tudom. Próbálom inkább ezt a minden az agyban dől el dolgot. Nehéz hinni egy hitetlennek :lol: :lol: :lol: De a babáért mindenre képes vagyok. Ebbe az 5 évbe most kezdek tönkre menni. Az év elejei 2 terhesség betette a kaput. úgy szeretnék a régi önmagam lenni! az az optimista jókedvű, aki voltam, gondok nélkül...
Ha végre most terhes leszek, és egészségesek leszünk, én bizti nem iratom ki magam! Csak nézőpont és lehetőség kérdése az egész. Ha nem dolgozom, nincs pénzem. Nálam csak ennyi van. Tehát mehet a munka... (amit szerencsére szeretek)
dezsina
 
 


Katavirág!
Mindkét stimuban más gyógyszert kaptam. Gondolom most is mást fogok... :roll: Remélem, most tényleg olcsóbb lesz, ahogy ez Pandácska :D jelezte....
dezsina
 
 


Dezsi, akkor a te beultetesedre ugy kb. 3 het mulva szamithatunk?
Csak, hogy mikor gondoljak Rad?!
katavirag
 
 

 
 

Katavirág!

Te vagy az én emberem! :lol: :wink:
Vendég
 


Katavirág:
nekünk gonal-f + suprefact volt és ovitrelle és prednisolon
fogigátló marvelon volt
és most a második stimunál (második beültink fagyibabás volt) is így lesz, mert nekünk is bevált ez a protokoll és nyolc sejtje lett a hugomnak (mert nekem sajnos csak donrral lehet lombik) és mind a nyolc meg is termékenyült

Dezsi:
nekem is vannak sajnos elég gyakran mélypontjaim, és önsajnálni is nagyon tudom magam, de mostanában nagyon jól tudom kontrollálni magam, rájöttem, hogy ezzel nem oldok meg semmit
át tudom érezni az érezésedet, 5 év nem kevés idő
nekünk tavaly indulhatott volna az első stimunk október környékén, de a hudomnál nem állt be rendesen a menzesz (ő 2005. április 18.-án szült) és addig nem tudtunk belekezdeni és elhúzódott januárig a stimu, leszívás február 2.-án és beülti ferbuár 5.-én volt

Nyulasz:
ne aggój, ez csak nekem volt így, bármi lehett az oka
hidd el már ott vannak a baba megtapadva ++++++++

Puszi Tündi és Heni
Kép
szalai heni
 
 


Nyulasz, csak kerdezz, igennel valaszolok :lol:

Heni, sajnalom, hogy nincs sajat kis peted. A testvered nagyon segitokesz! Genetikailag pedig igencsak hasonloak vagytok.

A gyori Kaali allitolag nem hasznal mar olyan protokollt, ahol elotte fogamzasgatlot adnak. Bar mondjuk en annyira nem ertek hozza, azt sem tudom, mi az a long es short p.

En csak azt tudom, az uram elvitt, szurkaltak, leszivtak (16db), terhes lettem :wink:
katavirag
 
 


Oké,Kata! :D
Vendég
 


Katavirág!
kb. 3hét :D és Brumi és Csibe is :!: :!: :!:

Heni!
Neked extra drukkolok!!!! :D

Nyulasz!
Megnyugodtál már VÉGRE :?: :?: :?:
dezsina
 
 


Koszonom, hogy csak beestem ide es befogadtatok. Ez a topic csoppet sem unalmas. Mar csak egy kis tablazat kellene rolatok, hogy ki hol tart.

Dezsi, akkor kezdem megjegyezni:

Panda, Apacsne es en celegyenesben
Hanna, Julika, Nyulasz befuton
Dezsi, Brumi, Csibe rajtkockan

Bocs, ha valakit kihagytam :lol:
katavirag
 
 


Katavirág!
:D :D :D
Vikimi is célegyenes
Heni rajtkocka elött 1 lépéssel
dezsina
 
 


Dezsi!

Teljesen megnyugodtam :D

Katavirág!

Ez nagyon jóóó.A második körben még dobogós is lehetek :lol:
Vendég
 


Hajnoca meg már a pihiben végzett a pályával :lol:
Viki célegyenes :lol:
Vendég
 


Nálatok is esik?
Kép
Vendég
 


Gondolom azért Hajnocának lenne egy-két szava ahhoz,hogy "pihiben" :lol:
Vagy ti ezt nem olvastátok?:

http://www.anyalettem.hu/amit-addig-nem ... eked--cikk


Persze azért irigykedem ám. :wink:
Vendég
 


Na megyek,várnak a kedvenc "golyócskáim"

ja,és ha szeretnétek egy kis méhizomerősítőt(sok-sok nevetéstől),akkor olvassátok el a fenti linkemet.Nem bánjátok meg.léci.olyan jó.
Vendég
 


Vikimi! :)
Már régen jártam erre, de szoktalak olvasgatni benneteket! Örülök, hogy megvan a boldogság, itt a párod! :D A kiscsaj is szépen fejlődik, apás szülésre készültök egyébként?

Azt szeretném kérdezni, hogy 16 hetesen el lehet menni rákszűrésre? Én tavaly októberben voltam, és most nem tom, hogy a babára nézve el lehet-e menni, nem szeretném ha vmi gond lenne!!!!

Heni! :)
Én is drukkolok neked, duplán! :D Nem semmi kitartás kellett, hogy idáig eljussatok! A hugodtól is nagyon kedves, hogy egy ilyen beavatkozást bevállal, ezt nem mindenki tenné meg! :wink:

Nyulasz!
Most már megnyugodhatsz, nem Te lesz az első olyan kismama, akinek a 4 sejtes embrió megtapad! :lol:

A vonalzómmal vmi gubanc van! :?

Kép

Kép
donika
 
 


Donika,
Ide is írok hogy én 7 hetesen voltam szóval szerintem lehet.
Vendég
 


Pandus! :D
Köszi, de mintha valahol azt olvastam volna, hogy a 12. hét előtt kell megcsinálni! Nem tom?!

Kép

Kép
donika
 
 


Nyulasz!
esik eső csendesen (zuhog) :D
dezsina
 
 


Dezsi!

Te még dolgozol?

Donika!

Igen,már sokkal jobban érzem magam.A kérdésedre viszont én nem tudok válaszolni.Gratula a babóhoz.Esetleg próbáld meg a "Kaális babavárók fórumán".Hátha.
Vendég
 


Sziasztok!
Itt a táppénz és dolgozni-nem dolgozni témában írok csak, kicsit hosszú lesz... akit nem izzít fel a téma, átugorható :)

Nem volt szándékom ilyen vitát kezdeményezni a dolgozni-táppénzre menni témában, csak bizonytalan vagyok abban, amiben más véleménnyel vannak a dokik. szóval az még mindíg nem tiszta számomra, hogy meddig kell- vagy erősen ajánlott feküdni a beülti után...
Ha sikerül a beülti, és el lehet mennem táppénzre, akkor én biztos, hogy elmegyek. Nekem egy orvos mondta, hogy semelyik orvos nem kockáztatná azt, hogy nem ír ki, ha kéred, merthogy ha elvetélsz, akkor baja is származhat belőle, merthogy nem írt ki, pedig lombikos vagy.
Én azért megyek el akkor, mert nekem otthon sokkal nyugisabb, no stressz, (5 embert szolgálok ki, és sokszor mindegyiknek azonnal kell a feladatot megoldani, akik közül 1-2 az ügyféllel való problémáit rajtam veri le, az én idegeimen sportol, mert hogy velem megteheti, plusz nem fúj a fejemre és hátamra egész nap a légkondi, amitől állandóan fáj a torkom, és ha valaki beteg az emeleten a 80 emberből akkor tuti, hogy 2 héten belül a 75%-unk lebetegszik, merthogy a légkondi szállítja az alattomos bacikat, vírusokat. Inkább figyelem magam, és szépen megfőzöm az egészséges kis ebédet, vacsorát, és nem szendvicsautomatán és péksütin élek, mint a munkahelyemen, ha épp annyi időm sincs, hogy a menzára lemenjek.

Heni, Te kérdezted azt hiszem, tudják -e a munkahelyemen, hogy lombikozunk. Nem, nemtudják, mert még esetleg amikor épp nem kezelés idején vagyok-mondjuk ami most van, punkció és hosszú- 1 hónap szünet a beültiig, vagy épp ha nem sikerül az első beülti, akkor az, és a 4 hónap szünet között kitalálják, hogy lenne olyan, aki folyamatosan rendelkezésre tud állni, és mind az 5 embert ki tudja szolgálni... Én ehelyett kivettem az egész éves szabim, plusz a túlórákból összegyűjtötte csúsztatásokat, és csak 1 hét betegállományba mentem el, és a beülti után abban a dilemmában leszek, hogy meddig ajánlott otthon maradni,mert az én orvosom 4 napot mond, de a régi meddőségis dokim végig betegállományt javasolt.
Egyébként ezt a munkát nagyrészben a főállás státusz, az anyagiak és a juttatások miatt vállaltam el, mert így maximális GYES-t fogok kapni, és banki hitelt is, ha elcsréljük a lakásunkat egy család számára is kényelmesen élhetőre. Vállalkozóként pedig egyik sem teljesült volna, hiába kerestem jól.
Elnézést a hosszúságért... :oops:
Vendég
 


Brumm,
Mindent úgy kell csinálni ahogy neked jó :wink: ha te otthon akarsz maradni hát maradj szerintem ez nem elitélendő mindenki érzi neki mi a jó. Valaki megy ilyenkor tornázni is valaki sokat pihen hiszen mások vagyunk :D a terhesség nem betegség ez igaz de ha nekem sokat pihizve jó hát akkor úgy csinálom.
Vendég
 


Katavirág!
Kiscsillag is célegyenesben... ő lemaradt a listádról.

Heni!
Akkor azért én rákérdezek a dokimnál, hogy lehet -e progiszurit az utro helyett, én is inkább szúrok, mint "helyezek" :)

Apacs!
Rókakoma elment már?

Panda!
Emlékszem ám, hogy holnap mész uh-ra! Akkor holnap után meg is vehetnéd a kék vagy rózsaszínű festéket, vagy tapétát, ugye? Na, csak viccelek... tényleg, nincsenek még új pocakméretről képek?
Vendég
 


Brummi!

Ne butáskodj már,semmilyen vita nem volt itt,csak érvek és ellnérvek.Én totálisan megértem mind a két oldalt,és amiről írtál,az étkezés,ez nálam is így van,sokszor a nagy rohanásban egész nap szinte semmit sem eszem.Ha meg mégis,akkor minimálisat,különben rögtön elmegy a kedvem a további munkától telehassal.Az én orvosom is azt mondta,nyugodtan csináljam amit eddig,csak ne eröltessem meg magam.Dehát nem mindenkinek könnyű vagy ideális a munkája,azért ne érezd magad rosszul.Én is itthon vagyok,mert nekem így jó.Más meg dolgozik,mert neki úgy jó.
Vendég
 


Szasztok!

Hát igen! .... olvasgatlak, de írni az már egy kicsit necces. ... nem érek rá, mert 'pihizek". :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Nem egyszerű mostanában a kiscsaj. Szerintem megérzi a hidegfrontot. Egyik kajálásból a másikba sétálunk és ébren vagyunk ahelyett, hogy aludna. :( Így a pihik arra a pár órára korlátozódnak amikor ő alszik.
Most is csak azért van időm írni, mert apa itthon van és egy kicsit levesz a vállamról. :wink:

Brumm,
az együttlét már a várandósság alat sem lesz egyszerű. :wink: Akármennyire is akarod mindig ott motoszkál benned, hogy a gyereknek nehogy baja legyen vagy - a másik szemszögéből - neked nehogy fájdalmat okozzon.
Egy titok: rég voltunk együtt a párommal. A várandósság vége felé már nem is húztuk fel egymást. Utána ott a 6 hét. Amiatt nem voltunk együtt. .... hát lassan nem csak a sarokban lesz pókháló. :wink:
Még nem voltunk kontrollon, mert a dokik szabin vannak. :( :(
Szóval a felhúzás megint hanyagolva. :cry:

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie - Personal pictureLilypie Maternity tickers
hajnoca
Dunakeszi
 
 


Sziasztok!

Hát szépen "termeltetek" tegnap óta! :D
Ma is 7kor értem haza suliból, de már csak két nap :oops: s újra lehet szó délutánonkénti szundizásról, már annyira hiányzik :D
Igyekeztem visszaolvasni, remélem nem hagyok ki senkit, ha mégis, akkor elnézést érte előre is :roll: :oops: csak alig pihegek most már :twisted: ...

Vikimi: grat az UH-hoz, pihenj minél többet :)
Apacs: nem élem bele magam, de foglalkoztat a kérdés.. Az én számításaim szerint már elmúlt 5 hetes :D
Dezsi: megcsináltam a vonalzót :wink: , hajrá szurkák, csak ügyesen :wink: mennek a drukkok a tüszőcskéknek :D
Csibe: tudod mi a legfontosabb? A nyugalom, a stressz kerülése és a pozitív gondolatok :roll: :wink: drukkolok ezerrel Nektek is :D
Katavirág: vérvétel napján volt ET+22, 6án majd kiderül :wink:
Brumm: igen, hétfőn megyek az itthoni dokimhoz, mert most egész héten fősulin vagyok reggeltől estig.. :twisted:
Heni: egészségügyi szervező, 7 szemeszter, levelező tagozat, havonta 1 hétig reggeltől estig, kivéve októberben. :D

Hanna: babatapik :arrow: :arrow: +++++++++
Nyulasz: már csak 8 nap, hajrá babatapik :arrow: :arrow: ++++++

Természetesen nem akarom beleélni magam abba, hogy ikrek, igazán azon vagyok elgondolkodva, hogy ugye pénteken itt az UH-n a doki azt mondta, mintha látna "valamit" de nem tuti.. Ez a "valami" a Pöttömkém, és kedden mondta Tapolcán a dokim, "mintha nem lenne egyedül" - érdekes a két mondat hasonlósága - na de nem boncolgatom :D izgi lesz a csütörtök az biztos :lol: :lol: :lol:

Puszi Mindenkinek! Bocs, ha hosszú voltam, de már megyek is, mert holnap is 8től vagyok este 7ig suliban :twisted: kockásra ülöm a hátsómat :lol: :lol:, holnap jelentkezek, addog is jót ne halljak senkiről :wink:

Kép
kis-csillag
Tököl
 
 


Sziasztok!

Most nincs időm visszaolvasni mert mennem kell dolgozni...majd délután vmikor...addig is helyzetjelentés:

Hétfőn elkezdtük a stimut a 2. napon.2. nap 225 Gonal., 3. nap 150.

Megjártuk tegnap Debrecent ellenőrzésügyileg...hát nem lett a legjobb az eredmény:38 volt az E2 két adag szuri után.Az uh se mutatott nagy mozgást.Ezért kaptam egy másik szurit is a Gonal mellé:Menopurt. Tegnap ebből egyet kellett beadni a Gonal mellé, ma majd kettőt kell.Ez kb 4000 valamennyi ft volt csak. Reméljük ezek így ketten megemelik az ösztrogént és beindul a tüszőérlelődés gőzerővel! Holnap megyünk megint korán reggel.Küldjétek a tüszőnövelőket ezerrel!!!!Please, please, please!!!

Puszi nektek!!!
vizkriszisback
 
 


Jó reggelt!

Gyors bekukk suli előtt :D

Vizkrisz: nekem a stimu alatt végig Menopur ment, kezdetben 3amp/nap-i adagban.
Mennek a tüszőnövesztő drukkok ezerrel +++++++++++

Táppénz: én a stimu második hetében elmentem már, HO kiírt kutyanyavalyával, de az az érdekesség, hogy miután megvolt a punkció, arra a kódra ő nem tudott kiírni.. sem a transzferre, lehet a nőgyógyi igen, még szerencse, hogy másik kutyanyavalyával kiírhatott a HO - ebbe jobban belemenni én sem akarok.. :D

Nekem is hiányzik a munkahelyem, egy hónapja nem jártam bent. Micsoda pletykák terjengenek már, hisz csak egy kollégám és a felettesem tudja, hogy vagyok :lol: :lol: :lol:
De engem nem is engednének dolgozni, mert nővérke vagyok, s az nemcsak stresszel, de erős fizikai megterheléssel is jár, na meg azok az undi bacik :twisted:
Nekem az a véleményem, hogy el kell menni táppénzre, az ET után, megéri, főleg annak, akinek hasonlóan "peches" munkahelye van stresszileg..

No ne boncoljuk ezt tovább! :P

Kép
kis-csillag
Tököl
 
 


Krisz!

Sok-sok szép tüszőcskét kívánok++++++++++++++++++
+++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ :wink:
Vendég
 


Sziasztok,

Dezsina, örülök, hogy sokkal jobb már a kedved :D

Bummi, örülök én is, hogy együtt csináljik a következő lombikot :wink:

Progi szuriról annyit, hogy amit most felírtak nekem 1 ampulla 50 mg progit tartalmaz, míg az utro 100 mg progi van benne. Bmc-ben 2. lombiktól automatikusan a progi szurit is felírják az utro mellé.
Szerintem egyéntől függ, hogy kell-e vagy nem. Például nekem alig volt progeszteron szintem, gyakorlag a beültetés után elkeztem vérezgetni, ami utólag kiderült, azért volt, mert nagyon alacsony volt a progeszteronom. Nemtudom, hogy mennyit fog segíteni a progiszuri a megtapadásban. Elgondolkodtató, hogy 12 héten keresztül napi 2x fenekem majd szurkálva lesz, nem semmi, de hát a cél érdekében mindent.

Kis*, Te mit tanulsz? Én is egészségügyben dolgozom :wink:

Vizkriszisback, hajrá stimu :wink: , egy hét és én is kezdem.

Kép

csibe
csibe32
 
 


Sziasztok Lányok!

Kriszi!
Szorítok! érleld a tüszőcskéket! :)
dezsina
 
 


Bocs, ha kihagytam valakit, tudom, sokan vagytok es en csak nehany napja kukkantottam be ide egeszen veletlenul.
De itt legalabb zajlik az elet!

Lanyok, en ugy orulok! Kepzeljetek, a Babat szerenek topikban van egy Kamilla nevu lany, aki 2 hete volt elete elso lombikjan es ma reggel tesztelt erosen pozitivat! Ugy drukkoltam neki!

Most mar kovetlek benneteket is. Olyan orom mas oromenek orulni!
katavirag
 
 


katavirág!
Mi is nagyon örülünk, hogy köztünk vagy! :D És mi is nagyon drukkolunk, hogy Veletek is minden rendben legyen! :D :D :D
dezsina
 
 


Sziasztok!

Katavirág:
Nálunk az első alkalommal is ez a protokoll volt. A fogigátlót pedig azért adják, hogy legyengítsenek bizonyos hormonokat, hogy utána amit kell hormon fel tudják erősíteni

Dezsina:
Nagyon aranyos tőled, hogy extra drukkolsz nekem, tőlem is mennek a drukkok folyamatosan hozzád

Én nem is köszöntem még meg, hogy így befogadtatok és ilyen jók vagytok hozzám és egymáshoz.

Nyulasz:
Dobogós is leszel. Mikor tesztelsz?
+++++++++++++ mára

Hanna, Julika:
+++++++++++++ szintén

Donika:
Köszönöm a drukkokat. Hát igen, tudom, hogy nem mindenki tenné meg, de a hugom azt mondta, hogy meg sem fordult a fejében, hogy ő nem segítsen, neki ez természetes. Kellet is kitartárs, hogy idáig eljussunk, az elején nem is gondoltam volna.

Brumm:
Teljesen megértem, hogy nem mondtad el. Én úgy voltam vele, hogy megpróbálok őszinte lenni a főnökömmel és meglátjuk, hogy tolerálja. Ő személy szerint örült is neki, hogy őszinte voltam hozzá. Persze mindenki maga ismeri a főnökét és azért nagyjából tudja, hogy reagál majd, azért volt bennem így is para, meg így legalább nem kell kifogásokat találni, ha menni vizsgálatokra.

Panda:
Te egyébként megkérdezhetem, hogy hol dolgoztál? Neked tudták a munkahelyeden?

Hajnoca:
Szegény Bogi, remélem hamar elmegy ez a front

Kis*:
Drukk a holnapi uh-hoz

Vizkrisz:
+++++++++, a tüszőéréshez, biztos minden rendben lesz

Csibe:
Én napi 4 ampulla progit kaptam, nekem egyszerre beadták a négy ampullát, csak egyszer szúrtak egy nap

Puszi Tündi és Heni
Kép
szalai heni
 
 


Sziasztok!

Gyors beszaladás lyukasórán :lol: :lol:
Így a legjobb, ha elmarad egyszerre 4 óra :twisted: :twisted:

Csibe: most épp az egészségügyi szervezőt kezdtem (TB) :twisted:

Heni: jövő csütörtökön lesz UH :lol: bár elviselném, ha holnap is láthatnám :lol: :lol: 8)

Kép
kis-csillag
Tököl
 
 


Szalai Heni!
akinek extra nehézségei vannak, annak extra drukkok járnak :D

Hanna!
pozitivumok mára:++++++++++++++++++++++++++++++++++ azért hiányolunk, egy-két infót szeretnénk hallani. :!:

Csibe!
én is napi négy progit kaptam egyszerre. 100-at löttek belém :lol:
dezsina
 
 


Heni,
szeirntem azért nem szárnyal a pillangód, mert jó sokat kell még várni, mire megpihizhet... Talán ha egy hónapon belül leszel...
dezsina
 
 


Sziasztok!
Megöttünk a genetikai uh-ról. Egészséges gyönyörű kislány :lol: :lol: annyira édes volt :lol:
Vendég
 


Panda! Gratulalok :!: :!: :!:

Nyulasz, Hanna, Julika! Mikor esedekes a teszt :?:
katavirag
 
 


Pandácska!
Ez csodálatos hír! :D Nagyon - nagyon gratulálok és nagyon-nagyon örülök!!! :D :D :D
dezsina
 
 


Panda!
Akkor mehet a rózsaszín :) Szuper! (a férjem irigykedik nagyon...)
Vendég
 


Köszi lányok :lol:

Brumm, :D
Párod kislányt szeretne?
Vendég
 


Panda!

gratula :)

jó ez a topik, ha nem jönnek be az inszemek amikben szégyenszemre nem bízok :oops: , akkor januárban jövök közétek ha megengeditek..,.

bár itt addigra már tényleg mindneki babás lesz remélem :)
Vendég
 


Legyekmami!
Ne merészelj januárig várni :twisted: Tessék írni nekünk! Érted is ugyanúgy drukkolunk, mintha lombikos lennél! Vannak itt egy páran, akik szinte ugyankkor tesztelnek mint Te! Tessék írni! :D :!: :!: :!:

Pandácska!
Akkor mostmár Dóri van a toppon :D :D :D :?: :?: :?:
dezsina
 
 


dezsina!!

nagyon kedves köszönöm :) jövök néha ígérem..mindig olvaslak titeket nagyon nagyon szurkolok mindenkinek...és nagyon nagyon irigykedek (persze jó értelemben) minden babásra :)
Vendég
 


Legyekmami!

Ez a beszéd! Ezek szerint, ha spontánoztok, és inszemre is jártok, akkor mindkettőtökkel rendben van minden... Csak a baba hiányzik !? :?
Régóta próbálkoztok?
dezsina
 
 


Nekem a Hsgn kétoldali elzáródás volt, aztán a laparoszkopián egyik megnyílt, azóta megy a spontán (február óta)...

most inszemek hátha aztán lombik :)

Majd meglátjuk igyekszünk :)
Vendég
 


Dezsi,
Igen Dóra :lol: Bence megmarad kistesó névnek ha le nem nyúlja valaki a családból :?

Legyekmami,
Azért én drukkolok hogy ne írjál ide vagyis hogy ne legyen nálad a cím aktuális :wink: na szóval érted mit akarok mondani :lol:
Vendég
 


Sziasztok!
Bocsi, hogy így ismeretlenül írok ide. Csak azért teszem, hogy megnyugtassam Nyulaszt.
Én is 4 sejteseket kaptam vissza és ma +at teszteltem, úgyhogy ne aggódj és hajrá!!! Többieknek is!!!!!!!

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Sziasztok Csajok!

Kép

Az életet nem álmodni kell. Az álmot kell megélni.
Kép
hanna30
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?