Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Hát csak most látom mennyien írtatok :lol: :oops: köszönjük szépen. (Timi, Jubi, Sue, Hettie, True, Beuka, Linda és bocsi ha vkit kihagytam)

Tegnap nem tudtam jönni, kb. 1-ig csak takarítottam, meg előkészültünk stb. pedig nem is volt nagy főzőcske...
Aztán este 11-kor mentek el a vendégek. Ez volt az igazi szülinapija, mert előtte egy héttel már tartottunk egy előszülinapit a barátainkkal :)
Ott is széttúrt egy tortát: Puncsosat :lol:

Ilyen volt és ilyen lett

Kép Kép

aztán a tegnapi nap csokitorta volt, juj az egy kicsit "koszosabb" volt :D
Kép Kép

Ajándékok voltak: nagy baba, kismotor és FP-os tanuló kutyus valamint rucik, építőkockák, trombita, és végre vettem egy mobil babafigyelőt, ennek meg én örültem.
A babát eldobta a másik sarokba, viszont a többinek nagyon örült, a kismotort most is ráncigálja, huzigálja, de azért nagy még az neki.

Jubi: igen Kitti sokat mosolyog, legfőképp az apjának köszönhető mert állandóan nevetteti, vicceskedik neki, bohóckodik stb. Én azért nem szoktam ennyire mulatságos lenni :roll:
Göndör haj, de jó neked, nekem meg szög egyenes :roll: Nem hiába az embernek mindig a másiké a jó :wink:

Melódia: hogy étetted ezt a kistesós dolgot, anyukád készülne még egy babára?

Geszti: lehet ha majd jól kifárad Barni akkor elalszik bárhol. Legalábbis nekünk így van, mondjuk a Kitti elég jó alvó, mármint abból a szempontból hogy mind1 milyen kiságyba van. Barátunk házába van neki felállítva egy utazóágy, és tök simán alszik benne, de lehet ez gyerekfüggő. Viszont mi a kezdetektől fogva vittük ide-oda hála az alvással nem volt gondunk. Kop-kop, csak a reggeli 5 órai keléssel :roll:

Sue: én a hisztitől kivagyok, általában tudomást se veszek róla, persze közbe megöl a méreg annyira kivagyok, aztán egy idő után lelfoglalja magát. Viszont már olyan dolgokat csinál, hogy elindul valamerre pl játszótéren, és ha megfogom hogy ne arra menjek akkor akkora hisztit lecsap hogy csak na. Nagyon akaratos kis nőm van. Apja meg mindig eltereli a figyelmét játszik neki, na de ha nincs otthon akkor csak én maradok neki a szigorú anyuka :lol: :lol: :lol:

Tru: nálunk 9 hónapos kortól kedzve nincs szopi, és bevallom nem is hiányzik. Úgy érzem annyi nekem (neki) elég volt. Tápszerre váltottam egyik napról a másikra, elfogadta nem egy finnyás leányzó. Most csak este kap 100 ml azt megissza, beveszi a cumit és szunyál egyet.
Mondjuk szerintem ez a pólóhuzogatás nagyban nevelés kérdése is, mert ezeknek a gyerekek lehet sose hallották hogy nem szabad :roll:
Bölcsi: igen két éves korától bizti fog menni a Kitti a bölcsibe, azt még meglátjuk hogy a Timi lányával együtt mert Timi beiratta de azért még nem 100%-ig biztos ebben :D
Grat. Levinek a felálláshoz, nagyon kis édes pofija van és kis hullámos hajú. Imádom az ilyet! :)

Linda tök jók a képek. Nekünk nincs bicajunk de 1* bele akarom ültetni a Kittit egy olyan hordozóba, tök jó lehet. Mondjuk lehet hogy én szeretnék beleülni, csak ráerőltetem az akaratom :lol:

Beuka, klasszak a képek. Az ott a fiad mellett valóban Te vagy???
Jó nagy Boti lába, hány centi, legalábbis a képen nekem nagynak tűnik, a lányokéhoz viszonyítva... :?

Utólag én is boldog szülit kívánok az extopikosoknak, Mamynak és Krisszi Ricsijének is.

Most meg már elteszem magam holnapra, mert a mi kakasunk hamar kukorékol :lol:

Kép
bettus79
 
 


Sziasztok!

Nagyon aranyosak vagytok, tényleg köszi szépen mindenkinek a köszöntéseket, nem is gondoltam volna, hogy ennyiőtöknek még eszébe jutunk... :roll:

True!

Szinte minden nap benézek ide, mert jó olvasgatni a régieket (persze az újakat is), látni a sok szép babát, stb. de valahogy úgy éreztem, olyan fura lett volna, ha egyszercsak írni kezdek. Gondolom, megértitek. Pedig sokszor lett volna véleményem, hozzáfűznivalóm, hasonló élményem, kérdésem, stb.

Ha nem bánjátok, néha-néha akkor jönnék én is... Végülis itt a babák vannak a főszerepben, nem mi, anyukák. :lol:

Kép
mamy
 
 


Jó reggelt!

Ma reggel 7 től nincs gáz holnap este 8-ig egész Keszthelyen,karbantartás miatt :roll: Nekünk a meleg vizet is a gáz csinálja meg főzni is a "falból" jővő gázzal tudok :lol: ezért tegnap este hamar 2 napos túlélő kaját gyártottam:pörkölt,főzelékkel,kevert meggyes lepény,Laurának rizses hús :lol: Legalább most nem kell főznőm,néha jó egy kis pihi(bár én nagyon szeretek)

Bettus,olyan jót nevettem a képeken :lol: :lol: :lol: nagyon klasszak :wink: Evett is a tortából?Szép ajándékokat kapott,én is ilyeneket gondoltam ki .Trombita :shock: igazi?Szóval ti már szaladtok a játszótéren?Ennyire ügyes ez a csajszi?Laura esténként 180 tápot szokott enni,de tegnap 50-el is beérte,aludt reggelig,ő is jó alvó de nem koránkelő :wink: mi az a mobil babafigyelő?A bébiőr?Bringa:ha jártok egyszer errefelé mindenképpen kipróbálhatod az enyémet :wink: :lol:

Tru,hát akkor te is belehúztál a kajakészítésbe.A vendégeknek mákos-rácsos sütit ,és rafaellót készítettem.Ha érdekel a reci,akkor majd leírom a másik topikba :wink:

Timi,te milyen ásványvizet szoktál venni Dórinak?Igen unom már forralgatni :roll: meg vizköves is lesz....

Valamelyik nap megvettem a furulyát.Yamaha(mint a motor,tudjátok :lol: )műanyag,2500 ft volt,már tudok egy két nótát fújni,de muszály lesz valami kotta után néznem a gyorsabb tanulás végett.Remélem Laurának nem lesz bot füle ,mint az apjának.(nekem jó volt régebben a hallásom,szoktam énekelni Laurának,igaz már tök hamisan :? .Kiskoromban furulyáztam meg zongoráztam ,szeretném ha Laura is "művészlélek "lenne 8)
Majd meglátjuk.

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 

 
 

Kérdés:hogyan lehet a felhasználói név alá képet varázsolni????Nagyon köszi :wink:

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Most csak a nyaralásról pár kép:

Kép

Kép
Kép
Kép
Kép
Kép

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Beuka,
ki az a szemtelenül fiatal "kislány " Boti mellett?Én is letagadhatok a koromból egy-két évet,de Te......no jól van nem kötözködök,
a képek nagyon szuperok,látom Boti kapott egy kis színt,szép barna lett.

Hettie,
Apának milyen szép szemei vannak....gyerekkori haveromnak van ilyen világítós kék sötét szempillakkal .Képek nagyon jók lettek Arti hatalmasat nőtt.

Bettus,
na szegény torták....de lányod élvezte a marcangolást ahogy a képek mutatják.
:)
Pólóhuzogatás.....Én próbálom mindig mondani Vikinek nem szabad,de csak csinálja,de addig nincs gáz míg csak otthon.Sőt néha belémcsíp akkor rácsapok a kezére és kinevet,szóval nem tudom,nevelem,de mégis rángatja,sőt elfordulok Tőle nem kap olyankor,elkezd hüppögni,de fél óra múlva megint jön és kukucskál.Bár mondom utcán ezt még nem csinálta.Hisztik mostanában enyhültek,mert elfordultunk mikor elkezdte csinálni.Talán bejön ez a módszer,majd kiderül.

Linda,
hu ,de jó zenetanár füleimnek hallani,hogy vki vett egy furulyát a gyermek kedvéért.Viki imádja csapkodni a zongorát,meg mikor én is furulyáztam Neki adta oda,hogy még és tátott szájjal figyelte.Corába 2000ft ez a fajta amit vettél.Bár a fa furulyáknak szebb a hangjuk mint a műanyagnak,de az áruk is húzósabb.

Mamy,
na látod ez a beszéd gyere vissza ide is, ha mindig olvastál minket,anno nagy hüleség volt az a tornádó,de mi régiek,próbáltunk Titeket megyőzni nem kellene elmenni,de nem ment akkor.Jó lenne hallani a régiekről,de nem sok remény van.
Szóval gyere és mesélj mi van-volt Veletek.

pusz mindenkinek Sue

KépKép
suezika
 
 


Sziasztok!


Linda!

Én Óbudait szoktam venni. Most már kb 1 és 1/2 éve iszom. A sima vizet már nem is tudom meginni, olyan más íze van teljesen. Én kérdeztem, h milyen sütit csinálsz :shock: ! Amúgy szoktál vízköteleníteni? Ügyes vagy, h tudsz zongorázni, és furulyázni. KÉpet úgy tudsz feltenni, h bemész a profilba(fent lenyitod a segédletek alatt van), és ott lent van egy olyan, h avatar feltöltése.

Hettie!

Jók lettek a képek :lol: , milyen múzeumba vagytok?


True!

Bettus picit eltúlozta, h én nem tudom 100%-osan a bölcsit. Arról van szó, h persze én is szeretném beadni, de ha a cégem akkor éppen haldoklik, vagy nem vesznek vissza, akkor nem adom bölcsibe. Akkor jön a 2. bébi.


Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Sziasztok!

Sue!

Igazad van, hülyeség volt, ne is említsük többet.
Én is figyeltem, hogy írnak-e a régiek (Ákata, Jadey, Krisszi, Viola, Siba, a teljesség igénye nélkül), mert szerintem ők is olvassák a topikot. Olyan jó lenne tudni, mi van a babócáikkal.
Bár régen úgy gondoltam, hogy nem írok, de mostanában egyre sűrűbben fordult elő, hogy én is szívesen írtam volna, főleg így a szülinapok környékén.
Még nem vagyok teljesen képben, igyekszem visszaolvasni.

Velünk minden a legnagyobb rendben. Voltunk 1 éves státuszvizsgálaton, Geszti 8 kg, 73 cm, a kutacsa benőtt, szépen fejlődik, nem kövér, nem sovány, szóval olyan igazi csinos kiscsaj. Az önálló elinduláson kívül már mindent tud. Szülinapjára egy járássegítőt kapott, hát nagyon szereti, csak még az irányítást kell gyakorolni. Ha nekimegy a falnak, akkor nagyon be tud pipulni...
Kép
És egy kép a szülinapról:
Kép

Hihetetlen, mekkorát nőtt, nem csak fizikailag, de észbelileg is! Minden érdekli, mindenre mutogat, olyankor oda kell menni, megmutatni és elmondani neki, hogy mi az.
Tápszert reggel-este kap, reggel általában 150 ml-t, este 200-220 ml-t eszik meg. De ha nagyon fáradt, és nincs kedve vacsizni, vagy bealszik, előfordul hogy csak 80-at eszik. Ilyenkor éjjel megébred és megkapja a másik felét (ha elfogadja), de van hogy csak felveszem és már alszik is tovább rajtam. Ilyenkor visszateszem és alszik reggelig. Általában este 7-től reggel 6-7-ig alszik. Szigorúan a kiságyban, a mi ágyunkba csak reggel, ébredés után jön, játszani. De alvás a saját ágyában van. Nincs is vele probléma, hála Istennek.
Napközben már mindent eszik, velünk reggelizik és ebédel. Mivel tápi után általában visszaalszik, 9-10 óra felé van reggeli. Saját sütésű kenyérdarabkák vajjal, sajttal, kölyökpárizsi, kölyökvirsli, nagyon szereti ezeket. Hatalmas darab kenyereket tud a szájába gyömöszölni. Bezzeg ha az ebédben kis darabka van (amit kanállal adok) akkor néha öklendezik. Még mindig pépesíteni kell a kajákat... Ezen kívül túró rudi, (csoki csak minimális), tejdesszert, bébijoghurt, piskótaszelet minden mennyiségben.
Friss gyümölcsöket is nagyon szereti, alma naranccsal és benne egy kis Milupa 7 gabona pehely, vagy Sinlac (még maradt és el kell használni...) őszibarack banánnal, ezt kevésbé szereti mert nagyon édes, de pl. múltkor önmagában ette az őszibarackot, pici falatkákat, én adtam a szájába mert a kezéből persze kicsúszott és dühös lett.
Hát dióhéjban ez van velünk, bocs hogy most csak magunkról írtam, de még vissza kell olvasnom.

Még annyit, a babák nagyon szépek, nagyot nőttek mindannyian, és olyan jó nézegetni őket!

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!

Én is örülök, hogy visszajöttél Mamy, lehet, hogy van is benne egy kis szerepem....
:oops:

Én kezdtem emlegetni a régieket :P Na mind1, majd meglátjuk, a többiek jönnek-e...

Linda, Sue: nálunk is muzikális a család, apa zenész, és a gyerekek is imádják, furulyára még nem gondoltam, de a gitártól és a szintitől odavannak... Egyszer vendégek voltak nálunk, Hanna odaszaladt a polchoz, levette a szájharmónikát, és éktelenül elkezdte fújni a kis csücskös szájával..... Annyira nevettünk.... Úgy nevezi, füfü :lol:

A hisztiről annyit, hogy szerintem ilyen kis korban még nem lehet nevelni. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Inkább jobb az elterelés. Én attól vagyok kész, hogy odahozzuk reggel Levit az ágyba (persze a másik kettő már ott van :lol: , és mászik rám, le akar menni az ágyról, nem engedem, és szabályosan belemarkol az arcomba. Hiába mondom, hogy nem szabad, szigorúan nézek, röhög és újra csinálja. Ráadásul olyan kis vadmalac. Hannának is huzigálja a haját és elveszi a cumiját. Nem tudom, mi lesz így vele.

Hetti, jók a képek, Arti tisztára rád hasonlít, csak a színei nem.

Bettus: nem sajnáltad a tortát :?: Én ezt tuti nem engedem meg neki... max 1 szelettel... Ti nem is ettetek belőle? Vagy arra vettetek másikat? Én el voltam hűlve, hogy ezt csinálta Kitti :lol:

A szopielhagyásnál neked se durrant be a cicid, igaz? Én is sokszor este el-elhagyom, de egyáltalán nem látszik a mellemen, hogy több lenne benne. Igazából reggel is már csak kényelmi szempontok miatt van, mert akkor még összebújva tudok félig csukott szemmel csicsikálni, de Levinek ez már édes-kevés, mert utána negyedórával már kajabál a reggeliért...

Linda: raffaello receptem nekem is van, de még nem csináltam, lehet, ízlene a gyerkőcöknek... Csak még Hannának se merek rendes mandulát adni.... Azért beírhatod, ha lesz egy kis időd!

Na mostmár mennem kell, megyek Hanna első SZÜLŐI ÉRTEKEZLETÉRE! Igaz, csak november 20-án tölti a 3-at, de most van év elején szülői! Úgy izgulok! Sziasztok!

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Timi,jó lenne ha tudnék zongorázni de sajna azt már elfelejtettem,bár ha lenne itthon egy,meg kotta és tudnék gyakorolni bizti visszatérnének az emlékek. :wink: Most csak a furulyával bajlódóm. :roll: :lol:
Köszi a viz infót.Nálunk jó a csapviz.Laurának lehet Szentkirályit is nem?
Szerintem Hettiék a Kastély könyvtárában voltak :lol:

Sue,nem is tudtam hogy te zenetanár vagy!Milyen?Akkor tudsz nekem segíteni ha megakadok.Kaptam kölcsön egy 3.as meg egy 5.-es énekkönyvet,Kicsit még zagyva a kotta de igyekszem átnézni.Kérdés:(bocsi ha hülye :oops: )honnan lehet tudni a kotta elején hogy milyen hangall kezdődik?Amelyik dalt ismerem azt ki tudom silabizálni,de amelyiket nem :roll: szóval szeretném tudni :D
Direkt vettem műanyagot,mert a fának a sok nyáltól szerintem, egy idő után lekopik a vége nem?Hosszutávra gondoltam,hogy majd Laura is tudja fújni a suliba :lol:

Tru,akkor ti is sokat zenéltek :lol: Te is tudsz?
Recit majd leírom.

Hetti,nagyon klasszak a képek!Végre tettél fel,nagyon kis huncut Artúr :wink: A kalapos a legtutibb :wink:

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Linda,
:P
egyben pirulok is hiszen nem értem a kérdésedet.Van az 5 vonal és azon belül hol kezdődik, vagy a hangnemen belül, vagy a furulyán?????
Mert ha a furulyán a legalsó luk, ha befogod az összeset akkor az a C hang,de C-dúrban a dó........c-mollban a lá......
Szóval összetett a dolog, szolmizálva vagy ÁBC-val......kérdezed????
Aztán nem mindegy mi a van a violin kulcs után ,kereszt vagy b ezek a hangnemeket mutatják ...
segíts nekem mire gondolsz és talán sikerül megoldani.

True,
talán mindketten visszahoztuk Mamyt :)Te kérdeztél .én válaszoltam. :lol:
Apa zenész?Múltkor azt írtad rendőr... :shock:

Mamy,
De jó neked,hogy már ilyen szuperul eszik Geszti,bár Én is ott tarthatnák.Borzalmas amit az Én lányom művel,kétfajta bébiétel a többi fújj nem eszi és még szopi ezerrel ami kezd nagyon fárasztó lenni,főleg mert éjjel még van,hogy 3-4szer is rámcuppan.Borzalmas,kezd elegem lenni belőle,bár vhol meg jó,hogy még van is és elég is neki.De azt hittem ennyi idősen már mindent enni fog és nem kell cici ,erre tessék szarakodom,és még mindig azon parázom,hogy elég ez Neki?Bekeményítettem már egyszer kétszer,de nem volt eredménye,így várok,hátha egyszer csak azt mondja,köszi anya, ebből elegem van.

Na mentem,mert nyafi van.
sue

KépKép
suezika
 
 


Sziasztok!!!

Mar olyan reg olvaslak titeket es el olvastam az elejetol kb majus ota mind olvasgatlak benneteket!!!
Es ugy gondoltam irok en is ha nem baj!

A babaitok nagyon szepek aranyosak!Gratulalok nektek!

Remelem nem zavarlak titeket!

Az en kislanyom penteken mult 1 eves nalunk is megvolt a torta majszolas!
Jazmin nagyon eleven baba egesz nap maszkal szalad sokszor nem ertem honnan ez a sok energia!

Egy kep Jazminrol!
Kép

Kép
Kép
agi25
Nagyvarad
 
 


Sziasztok lányok!

Már olyan régóta szeretnék jönni,de mindig csak olvasni van időm... :oops:
Pedig anyi témához olyan szívesen hozzászólnék,de egyszerűen nincs időm,a lakás meg szalad még mindig,és szerintem előreláthatóan a század végéig szaladni is fog... :evil:
Egy kis helyzetjelentés: 2 szobánk készen van a 3-ból,vagyis ki van tapétázva,és le van padlózva! ENNYI! Se fürdő,se konyha,se a Fatinak a szobája :roll: Nagyon húzós, a konyha viszont már készül,após ezerrel csempézi,és már villanytűzhelyet is vettünk,főzhetek,hurrá!! :wink:
A fürdő ezután jön csak,és a Fati szobája is,mert ott akarjuk az ajtókat festeni,azért nem padlóztuk még le!
Közben a nyakunkon v :lol: an a suli,tanszert még semmit nem vettünk,ma sikerült utolérnem az új tanítónénit,azt mondta,nagyon még ne vásároljak,csak a tolltartó legyen meg,majd 10-én a szülőin leadja a listát,és lehet beszerezni!
szóval minden a feje tetején áll,igaz a szobák már nagyjából el vannak pakolászva!
pistikém nagyon jól tűri a lakásváltozást,ezerrel fedezi fel az új zegzugokat,lépeget az ágy szélénél!
Már minden darabos kajcsit megeszik,már nem főzök neki külön!
Reggel joghurtot kap,vagy tejpépet,tízóraira valami felvágottat kenyérrek,ebédre a mi ebédünket,uzsira valami gyümölcsöt,este pedig olyan 210 ml tápszert iszik,de van amikor nem issza meg az összeset! És ha olyanja van,továbbra se eszik rendesen,akkor küzdünk ezerrel...
de a dokinéni azt mondta,hogy eszik annyit amennyi neki kell,így is 11 kiló 40 deka :roll: :lol:
Amikor besokalok a pakolástól elmegyünk a játszóra,imád hintázni,és homokozni :lol:

Na,ennyit rólunk :oops:

Beuka!

nagyon jóka nyaralás képek,gyönyörű szép barna Boti! Látom jól érezte magát a tengerparton!

linda!
Ajánlom neked a furulyaiskolát,abból még én is megtanultam teljesen egyedül furulyázni! :wink:

mamy!

örülök,hogy visszatértél! :lol: Gyönyörű szép kislány Gesztike!


Hettie! nagyon szép kis család vagytok! :lol:

Agi! Köszöntelek köztünk,gyere nyugodtan!! :lol:

Betti!!
Nem semmi ahogy Kitti elbánt a tortával! :lol:
Nem anyukám szándékozik szülni,hanem apukám állt össze egy 17 éves csitrivel,és onnan várható gyerök :roll: Borzalom! :twisted:


Mennem kell csajok,mert dolog van!
Puszi Melódia

Kép
Kép
melódia78
 
 


Sziasztok!

De aranyosak vagytok, teljesen meghatódtam… köszi a fogadtatást! Hű, most vissza kell zökkennem a régi kerékvágásba, bár a termést tekintve elég nehéz lesz, egyelőre csak az utolsó két oldalt tudtam átnézni. Szerintem az elmúlt hónapok történéseit már esélyem sincs végigolvasni. Amikor néha benéztem, többnyire a fényképeket néztem meg, néha beleolvasgattam az írásokba, de nem nagyon voltam képben… bocsi…
Szeretnék tiszta lappal indulni, és nem fogom felemlegetni a múltat.

True!
Igen, tényleg, neked köszönhető tulajdonképpen hogy megint itt vagyok, mert ha nem olvasol vissza, nem kerül szóba a dolog.
Már régen megállapítottam, hogy tündéri a nagylányod, az a hajzuhatag!!! Nem semmi!!!

Sue!

Nagyon jók a képek! Vikin olyan Decathlonos napszemcsi van? Nekünk is van, de Geszti nem viseli el magán… Ha ráadom, pár másodpercig bambán néz körbe-körbe, aztán tépi le magáról. Pedig nagyon hasznos lenne ám, most megyünk mi is nyaralni, és örülnék ha rá tudnám adni…
Suttogóval én is így voltam, nekem az I. kötet van meg, de alig olvastam bele, rájöttem hogy nálunk ez nem fog menni. Nekem nem sikerült semmi, amit tanácsol, főleg nem az álometetés. Még a mai napig sem értem, hogy lehet egy alvó gyereket úgy kivenni az ágyából, hogy ne ébredjen fel?… Elismerésem annak, akinek sikerült. Szóval nálam a könyv tök új állapotban figyel a polcon…
Hiszti: dettó. Ha valami nem úgy van ahogy Ő akarja, akkor visít, rugkapál, ugrál dühében, elvörösödik, csapkod, pofozkodik, és harap! De olyan szinten, hogy remeg közben, én meg fojtom vissza az üvöltést, főleg amikor az ujjamat, a köröm alatti részt harapja, a csontot, hát az iszonyat.. (jópárszor volt, amikor valami szöszt akartam kivenni a szájából, mert persze mindent meg akar enni). Ha éppen ül, akkor a jobb lábát veri a padlóba, csak úgy kopog a kis sarka, nem hiszem hogy nem fáj neki… Ja, és mindeközben vádlóan és szemrehányóan néz. Hát nézni, azt nagyon tud!… Mivel szerintem Geszti az átlagnál kicsit hisztisebb csaj, eleinte nagyon kiborított, de már tudom kezelni a helyzetet. Persze most is nehéz, de már annyi műbalhét végignéztem, hogy már nem húzom fel annyira magam. Azt szoktam csinálni, hogy hagyom, és nem szólok hozzá. Néha ránézek, hogy lássa, hogy figyelem, de nem szólok és elfordulok. Ilyenkor egy darabig még ordít, aztán lassan abbahagyja, mert látja hogy nem ér célt. Ez az esetek 80 %-ában bejön. De néha (mint pl. ma is) van olyan, hogy nem hagyja abba, és egyre jobban ordít, hergeli magát, és végül már fuldokolva sír, csuklik, lucskos az arca, vörös a feje, izzad, és amikor már a levegőt is szabálytalanul veszi, na akkor szoktam felvenni. Azonnal elterül rajtam, feje a vállamon, pár perc hüppögés, szipogás, és vége a balhénak. Hát nem egyszerű...
Kaja: azért nálunk sem annyira rózsás a helyzet, mert ha Geszti megmakacsolja magát, nincs az az Isten, aki megetesse! Akármit adhatok neki, kiveri a kezemből, de olyan villámgyors csapással, hogy egy macska is megirigyelhetné! Ledobál mindent az etetőszék tálcájáról, aztán néz utána és mutogat rá, és ha nem kapja vissza akkor hiszti van. De ha visszakapja, akkor megint leveri, szóval nem egyszerű. Mondjuk Geszti sokmindent megeszik, többféle bébiételt, és házi főztömet is, de sosem lehet tudni, hogy éppen hajlandó-e enni egyáltalán. Ma pl. a Nestlé mami receptje „zöldséges lazac”-ot kapta, ami 250 ml, és mind megette. Persze kicsit össze kellett pépesítenem. Máskor meg egy nyomorult 190 gr-os kaját sem képes megenni, csak pár kanállal. Azt mondjuk észrevettem, hogy nagyon szereti a halat. Azt bármilyen formában megeszi (kecskeméti, hipp, nestlé). Én még házilag nem csináltam, mert mi nem vagyunk nagy halevők, de most megyünk a horvátokhoz, ott minden reggel van halpiac, frissen fogott halakkal, majd veszünk valami finom szálkamenteset és grillezünk neki. Kíváncsi leszek…
Ja, és a szopi miatt megértelek, de azt mondom addig jó, amíg van tej. Sajnos én annó megküzdöttem a dologgal, ismeritek a sztorit, aztán 7 és fél hónaposan Geszti megelégelte és egyik napról a másikra elutasította a cicit. Először azt hittem, csak véletlen, vagy nem éhes, túl álmos, stb. aztán másnap sem kellett neki. Utána már nem erőltettem, úgyis nagyon kevés volt a tejci, és őszintén szólva kicsit meg is könnyebbültem. Nem magam miatt, hanem hogy tudtam, ha adok neki 150 ml tápszert, vagy sinlacot akkor legalább jóllakik! Szinte hálás volt, amikor esténként áttértünk a tápszerre, és úgy bezabált hogy a szája sarkán csorgott a fehér lé, és bekómálva átaludta az éjszakát. Nekem ez fontos, hogy tudjam, hogy tele a pocakja, most mit vergődjek a féloldalas teljesítményemmel, csak azért hogy magamnak bizonyítsak? Nekem fontosabb, hogy Geszti jóllakjon. De azért teljesen megértelek ám, és mindenkit aki ebben a cipőben jár! Nemsokára lemond a ciciről, és akkor hiányozni fog. Nekem is hiányzik, a mai napig is…

Jaj mennyit írtam, elküldöm aztán folytköv, bocs ha sok vagyok…

Kép
mamy
 
 


Bettus,
irigylésre méltó helyzetben volt Kitti, hogy két tortája is volt! És melyik ízlett neki jobban? Vagy már menthetetlen volt? :wink:

Beuka, Hettie,
nagyon jók a képek a nyaralásról, árad belőlük a vidámság.

Timi,
nagyon jók a te képeid is, Dóri nagyon csinos. A hugomat is Dórinak hívják. :wink:

Linda,
hol vetted a furulyát? Én is már régóta gondolkodom rajta. Bár én csak "szakbarbár" vagyok etéren... de gyerekkoromban imádtam a furulyát.

Agi25!
Üdv, gyere sűrűn! Merre laktok Romániában? Ha jól értem, a lánykád már önállóan jár, sőt szalad??? Gratula!

Kép
mamy
 
 


[quote="melódia78"]S írta:melódia78ziasztok lányok!

Már olyan régóta szeretnék jönni,de mindig csak olvasni van időm... :oops:
Pedig anyi témához olyan szívesen hozzászólnék,de egyszerűen nincs időm,a lakás meg szalad még mindig,és szerintem előreláthatóan a század végéig szaladni is fog... :evil:


Sziasztok, élek!!!! Nagyon jól vagyunk, csak valahogy minden ugy van, mint Melodianal. Teesék a fenti idézetet rám is igaznak venni!!!

Pár napja beértem magam(az olvasásban), és írni akartam, mikor behalt a babanet... igy csak egy papiron maradt meg pár feljegyzés...
Más is szokott jegyzetelni :oops: :roll: :?: mert kissé cikinek tartom, de muszáj, mert kulönben elfelejtem amit akartam...

És néha majd megpukkadok, mert én is írnék, reagálnék valamire, de én nem tudok vakon gépelni (majd megesz a fene ezért True!!!! :twisted: ) és nincs időm itt fejtegetni magam :(

Beuka: férjem is rögtön azzal kezdett a képek láttán, hogy mintha inkább testvér lennél, mint anyuka...

Hetti: eloszor azt hittem azok a konyvek a tieitek -már kezdtem irigykeni, hogy mennyi szép régi konyv... :):):):) és ahogy Sue írta, apa szemei szépek (nekem első pillantásra beugrott John Travolta)

Sue: koszi a dicséretet a képek kapcsán, Őszintén, én azt hittem minden baba így hajlik az elején.
Szuinyogok minket is megtámadtak. Egyik héten én lettem valamitől csupa viszketo folt... aztán másik héten kicsi :( Bár én nem biztos, hogy szúnyogtól... na ez hosszú, de igencsak gyanús volt :roll:

Jubi: szülinapi képek nagyon tetszettek...
Kis képed valóban nagyon más.... És jól áll a világos haj! :)
A hsz-aid pedig napokig bennem maradnak. Szeretem őket. Árad belőlük az Úrral való kapcsolatod (...béke, bölcsesség...figyelem...)

Betti: valóban, Veronika egy percet sem tud unatkozni "úgy" :D és ha tudnád, hogy figyeltem, milyen hátterű képet rakok fel :o :D hogy ne legyen tul nagy a káosz
Nektek is boldog szülit utolag, és nagyon jok aképek! ;) tetszett a csatos!!!!

Edi: látom hasoncipőben járunk. Neked sincs időd irni....
A harmadik képen a kulcsomat eszi -csomó - Csak az én kulcsom, és csak az én mobilom eheti!!! Bár a teélefont már nem adom, mert képes érte hisztizni is. Akkor inkább dugom :)

True: vakongépelésed már emlitettem :lol:
A kiskép nagyon más, és sokkal jobban tetszett a nagy, amiken arjta voltál!!!Csinos vagy!! :) Magány pedig nemcsak nálad kopogtat. Néha én is érzem, talán az anyaszerephez ez is jár
Én is szeretnék szoptatni mig tudok. Persze sosem voltam kánaán... és várom már, hogy mindent ehessen (glutén, tej, tojásféle) akkor még szabadabb leszek ;) de altatásra is használom a szoptatást, és napkozben is megnyugtatásra, ha van valami... Csoda, hogy még van tejcsi. Egyre boldogabb vagyok ettől a tudattol (én is sokat küszködtem az elején). Polohuzogatas nalunk nincs, még csak vadul rarontas sem már. Csak nagyon kell és kész(sirva).

Beusa: nagyon tetszett amit Minnarol meséltél. Nagyon tunderi lehet.

Lanyok, most ennyi, bocsi akit kihagytam. Mindenkionek ezer csok, régi és ujj, sok-sok pussz
Szépek a babák-mamák-papák

Se helyesirasért, se vonalhiányért ne tessék rám haragudni!!! :oops:





zi

KépKép
rizibizi
 
 


...nemazé, mert nem tudok, hanem, mert kapkodok
bocsi!!
rizibizi
 
 


Halihó Csajok!

Megint eltűntem, kicsit "nyaraltunk". A múlt hétvégén Ópusztaszeren és a mórahalmi fürdőben voltunk, most pedig egy kolleganőmnél Siófokon. Majd teszek fel képeket, Manó nagyon élvezte a vizet, különösen a Balaton tetszett neki a hullámzás miatt. :D Szerencsére nagyon jól bírta pici fiam az utazást, bár direkt az alvás ideje előtt indultunk, így szinte végigaludta az utat. Oda is, vissza is kb. az utolsó fél-háromnegyed órában volt csak fenn, akkor viszont jól elszórakozott a plüssbékájával.

Alvás nálunk is úgy megy, hogy odaülök a kiságya mellé, és ha még nem igazán álmos, akkor kb. 15-20 percet „mókázik”, össze-vissza forgolódik, nevet, kukucsol, aztán felém fordul, megfogja a kezem és pár percen belül alszik. A baj csak az, hogy elég nehezen tudom kihúzni a kezem az ujjai közül, bár teljesen nem ébred fel, azért nyitogatja ilyenkor a szemét. De én nem panaszkodom, nem szörnyű a helyzet, mint sokatoknál.

Sue! Nemrég olvastam valahol, hogy a babók 11-12 hónaposan kezdenek „önállóskodni”, ami az egyedül evésben is megnyilvánul. Manó is próbálkozik ilyenekkel, tényleg kell hozzá türelem, bár még nem üti ki a kanalat a kezemből, de mostmár kell egyet adnom a kezébe evéskor, és azzal jól elvan, míg én etetem. :)

Beuka! Nagyon jók a képek, szép helyen voltatok. A barátnőmnek van ilyen „kislányos” arca, mint neked. Őt kb. 20-nak nézik, pedig már 32 lesz az ősszel. :wink:

Jubi! Már akartam kérdezni a decoupage-al kapcsolatban. Hogyan lehet megoldani, hogy a szalvéta ne gyűrődjön össze "ragasztás" közben? Még csak most kezdtem ezzel foglalkozni, és nem nagyon megy, hogy szép sima legyen a szalvéta. Köszönöm a segítséget.

Rizi! Régebben én is jegyzeteltem, de mostmár Word-ben írom meg a hsz-t, ide-oda „ugrálok” a babanet és a Word között. Így nem felejtem el, amit olvastam, és az a veszély sem fenyeget, hogy elszáll, amit írtam. És ne aggódj a hibák miatt. Én is vakon gépelek, ennek ellenére sokszor hibás, amit írok. :? Még szerencse, hogy a Word jelzi a hibás szavakat.

Hisztiről is írtatok. Nos, az nálunk is megy ezerrel. Manó próbálkozik rendületlenül, bár kitartó vagyok, igazából engem a hiszti sosem hatott meg. Ma a délutáni vásárláskor is levágott egy kisebbfajtát, mert nem adtam neki oda a túrórudit, de aztán sikerült elterelni a figyelmét. Itthon is ezzel próbálkozok, próbálok következetes lenni.

Most megyek, lekicsinyítem a képeket és teszek fel, de asszem csak holnap.

Jóccakát mindenkinek.

Anita

goodfairy
 
 


Timi
Amit látsz a képeken az a keszthelyi kastélyban készültek, meg a sümegi várban, és tapolcán a malom tónál, meg a strandon.

Rizi
Hát az jo lenne ha olyan sok régi könyvünk lenne, na meg ha egy olyan "kéró" venné körbe. :lol: :lol: :lol: :lol: Már más is mondta hogy John Travoltára hasonlit, más meg David James Eliott-ot mond (a Jag-bol).

Linda
Nekem is a kalapos a kedvencem. :D

True
Nem is tudom kire hasonlit jobban. Anyum szerint Lacira, Anyósék szerint meg rám. Van benne mindkettő, de ha vigyorog az tuti Laci. :)

Mamy
Milyen szőke Gesztike, és milyen barna a szeme, sztem elég ritka az ilyen, nekem is ilyen volt sokáig, aztán bebarnultam, most meg ujra kiszőkültem, persze ez már mesterséges. :)

Tegnap levágtuk manó haját, olyan furi lett nekem, olyan nagyos lett hirtelen.

Na megyek aludni.

url=http://www.wunschkinder.net]Kép[/url]
hettie
 
 


Sziasztok!


Mamy!

Üdv, még nem írunk egymásnak! :lol: :lol: Nagyon gyönyörű a kisbabád. Látom Gesztinek is pépesíteni kell a kaját. Nálunk is ez van! Pedig amikor eszünk akkor szeret kunyizni, és akkor bizony szilárd kis darabok simán eltűnnek a szájában. Kenyér darabokat viszont szeret a szájpadlásán gyűjteni. Kitti barátnője olyan ügyesen eszik már mindent, és hiába mondom Bettusnak, h Dóri még nem tud, mert bizony öklendezik, és bizony könnybe lábad a szeme. Remélem majd ezen az időszakon is túlleszünk.


True!

Ez nagyon komolyan hangzik, h SZÜLŐI. Azért lényegesen könnyebb lesz a helyzeted nov20-tól. Nem?????? Hirtelen 3 gyerekből csak 1 gyerekre kell vigyáznod. Majd bizti szokatlan lesz. Rendesen oviban lesz? Mármint csak d.u mész érte, vagy korábban?

Linda!

A Szentkirályi is király!!!!!!!Még a Jana jöhet szóba. Mit főzöl ma?


Sue!

Megértelek szopi ügyben. Jónak jó dolog, de akkor amikor még Dóri is felkel kb 2*szer éjjel, és a fogaival kapaszkodik a mellbimbómon, akkor azt mondom, h most már ÁLLJ!!!!Még az a szerencse, h nem harapott még bele. Ez is iszonyatosan fájjj!!!!!Nálam bizti csak megszokásból kel fel, és olyankor szopi van. Ezen mindig visszaalszik. És bizti nincsen már benne, max pár korty. De nincsen szívem még elvenni Tőle. Ahhoz kellene apuka éjjel, h elkezdjük visszaaltatni. Tuti kb 1 hétbe telne mire Dóri rájönne arra, h akkor így nem pály éjjel felkelni, h nincsen cici.

Ági25!

Üdv kösztünk, és gyere sűrűn!! Mekkora tortátok volt? Innen bazi nagynak tűnik :lol: :lol: Ügyesek vagytok, h már szaladgál!


Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Sziasztok!

Timi!
Mintha csak Gesztiről írtad volna, amit írtál. Ő is megeszi a kenyeret, sőt még a picit keményebb héja melletti részt is, simán betömi a szájába, virslivel, sajttal együtt, nagyon ritka ha öklendezik tőle, főleg akkor ha túl nagy a falat. De általában az esetek 99 %-ában szépen eltünteti. Viszont a kanalas kaját, ha van benne icipici darabka is, undorral köpi ki és könnyes szemmel öklendezik ő is. Nem semmi. De hát ez egy ilyen korszak, úgy látszik. Nem baj, biztos hogy megváltozik ez, elvégre nincs olyan óvodás gyerek aki csak pépet enne.

Hettie!
Igen, elég ritkaság, hogy szőke a haja és sötétbarna a szeme. De mintha úgy venném észre mostanában, hogy picit kezd barnulni a haja. Valahogy világosabb volt még 1 hónapja, olyan majdnem tejfölszőke. Most meg olyan sötétarany hatása van. Hát ezt jól leírtam. :roll: De gondolom sejted mire gondolok. A szeme az már biztos, hogy ilyen sötétbarna marad, születése óta ilyen. Apukájától örökölte. Bár az én szemem is barna, de nem ennyire sötét.

Ági25!
Tényleg, én is azt néztem, mekkora az a torta!!! Hatalmasnak tűnik. Milyen ízű volt?

Szopi témához annyit, ahogy olvasom hogy még majdnem mindenki szoptat, de már várjátok a végét. Hát elhiszem, hogy fárasztó lehet főleg éjjel. De a babának biztos hogy jó. Én is szoptatnék még, ha Geszti nem utasította volna el a cicit. Szerintem megérezte, hogy idegeskedem a tej mennyisége miatt, és talán csökkent is, nem tudom. De tudjátok, én is mennyit kínlódtam az elején... Most már túltettem magam a dolgon, és örülök hogy egyáltalán addig tudtam szoptatni. A tápszerrel nem volt semmi gond, szereti. Mi még mindig a Beba H.A. 2-est esszük, bár mostanában este áttértünk a 3-asra, mert az laktatóbb. Először kipróbáltuk a Beba 3-ast, hát olyan közepes fogadtatása volt. Most vettünk Humana banán-vanilia ízűt, ezt nagyon szereti. De csak este kap 3-ast, reggel mindig 2-est. Ja, és egy érdekes téma a pólóhuzogatás, amit többen is írtatok. Képzeljétek, hiába nem szoptatom már lassan 5 hónapja, még mindig imádja rángatni a pólómat, és nézegetni a cicit. Ez most lehet hogy furán hangzik, de észrevettem hogy érdekli, persze nem veszi a szájába, csak vigyorog, és birizgálja az ujjával, aztán persze játszani akarna, de nem hagyom mert fáj. Nem tudom, mi lenne a helyes, lehet hogy nem kéne hagynom hogy felhúzza a pólómat. De csak itthon csinálja, amikor kettesben vagyunk, utcán vagy idegen helyen soha. Érdekes. Szerintem emlékszik rá, hogy abból evett, és pozitív érzelmek kelnek benne, amikor meglátja. Csak erre tudok gondolni. De azért most már próbálom erről is leszoktatni, elterelni a figyelmét stb.

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!
Orulok, hogy semmi gond ha jovunk mi is!!!
Mi Nagyvaradon lakunk Romaniaban!

Hat a torta eleg magas volt viszonylag gyumolcsos volt bejul meg tiramiszu kremmel!De a kep is kozelrol lett csinalva lehet ezert is latszik nagynak!

Mamy igen Jazmin megyen mar most egy masfel honapja indult el de mostanra tanult meg ugy szaladgalni rendesen!
Ilyenkor mennek igazan csak le azok a felesleges kilok! :lol:

A szopi nalunk is igy van nem tudom el donteni mikor hagyjuk abba de a doktornonk azt mondta ilyenkor nyaron meg ne a meleg miatt!
Van olyan nap mikor o is rajtam logna sokat ejszaka szerencsere nincs problema alszik este tiztol reggel 7 aztan szopizik de csak melettem hajlando tovabb aludni miutan mar apa elment dolgozni(de sajnos erre en szoktattam ra meg pici koratol, ugyhogy ez van)

A kaja az nalunk nagyon roszul megyen mikor ot akarom kulon etetni amit epen keszitettem neki azt nagyon nehezen fogadja el ha pepesen csinalom ha nem!
De amikor meg mi eszunk velunk olyan jo izuen eszik akarmit!

Bettus az tenyleg nem semmi amit a kiscsaj muvelt a tortakkal nagyon aranyos!!! :D

De itt az oszes baba nagyon szep na meg persze az anyukak is!
A nyaralasos kepek is nagyon jok es szep helyeken voltatok!

Mi is most keszulunk egy hoszu hetvegere Szekelyfoldre Parajdra remelem jol viseli majd Jazmin is az utazast mi meg nem voltunk vele ilyen hoszu utra kb 400 km odaig az ut!

Puszi mindenkinek!!!

Kép
Kép
agi25
Nagyvarad
 
 


Sziasztok!

Végre ideértem :oops: :oops:
Nagyjából olvasgattam, de sikerült szépen termelnem :oops: :oops:

Jól van oké bevallom 16 vagyok, de nem akartam elárulni, nehogy feljelentsétek a férjemet mert 3 évvel ezelőtt kiskorúként vett el :lol: :lol: :lol: :lol:

Ildi én még mindig szoptatom Botondot, és még elég sokszor. Napi 4-5 alkalom + éjjel 1-2×.
Sokszor nem akar mást enni :? nem bánom, de lassan jó lenne, ha csökkenne max reggel estére, esetleg délutáni alvás előtt. Nem tudom meddig fogja még kívánni ennyire!
Én csak a kistesó miatt akarom majd leválasztani, de nem tudom mikor lesz hozzá erőm.
Nem lehet neked semmi a 3 gyerkőccel! Le a kalappal!!!
Köszönjük a bókot!
27 leszek szeptemberben. Sokan néznek még nagyon fiatalnak, úgy néz ki ilyen tinédzser fejem van :lol:
Régebben picit zavart, mostm ár kevésbé. Legutóbb az altatóorvos akarta behívni a szüleimet az aláíráshoz :lol: ):
Csodaszép a Nagyfiad!!!! Olyan édes mosolya van!!!
Repülővel mentünk Bulgáriába és szállodában voltunk teljes ellátáson. (nyugati színvonalú szálloda, minden okés volt!) A repülőút 1 óra 10 perc volt, a szállodáig 30 percet buszoztunk, (szempont volt, hogy ne legyen nagyon messze a reptértől)
Az aranyparttól picit délre voltunk, ami nem is baj, mert ott olyan nyüzsgés van (bazárok, bárok, casinók, éttermek, boltok, zene….) amilyet még nem is láttam.
Mindent meg lehet kapni (ott vettünk bébiételt és pelenkát) olyan balatoni áron, (beljebb Bulgáriában gondolom olcsóbb) nem láttunk túl sokat az országból, mert inkább csak a szállodában voltunk.
Szerencsére nem volt kánikula, csak plyan 29-30 fok. A tenger nagyon jó, viszont néha nagyon felzavarosodott, és voltak medúzák is.
Tele van nyugati hatalmas szállodákkal, és építkezésekkel. Szóval kezdik nagyon felkapni.

Hogy csinálod a keksz tekercset?

Timi igazság szerint mi nagyon megszenvedtünk az első fogakkal (igaz a második észrevétlenül bujt ki az elsőhöz képest) nem tudom milyen lesz a többi!
Neked még mindig nem jött meg??
27 leszek szeptemberben, persze hogy nem baj ha megkérdezed, már megszoktam, hogy gyereknek néznek, ahogy Ildinek is írtam elég tinédzseres a kinézetem.

Linda nagyon jók a képek! Szép helyen voltatok!!
Nagyon nagy lett már Laura! A kalapos kép nagyon tuti!!!
Nem volt szerencsére forró a homok (én is tartottam tőle) főleg ugye akkor engedtük mászni, amikor már egyébként is lehetett a napon tartózkodni, no meg kánikula sem volt.
Örülök, hogy minden oké volt a kontrollon! Tök jó, hogy már csak 1×kell menni!
Kép: menj be a profilodba: (legfölül a reklám alatt segédletek fülnél) és ott tudsz feltölteni, vigyázz mert nagyon picit enged csak.)
,
Hettie akkor a Ti Fiatok is ilyen menős Manó lett :D jó hogy így bírta a nyaralást!
Leesés :(
Nagyon édes a Nagyfiatok!!! Tök jók a képek!

Sue ezek szerint úgy hozatjátok valahonnan a kaját, és abból eszik Viki is? Már én is kezdek neki a mi kajánkból adni.
Az én Fiam is sokat szopizik még. Néha már fáj a mellbimbóm, annyiszor és olyan erősen szívja.
Úgy látom, hogy amikor lilával akartál írni Kittinek lemaradt a végéről a [percolour] a per-t nem akartam / írni, nehogy bekavarjon nemek is.
Sajnálom a szédülést! Nem tudom, szerintem is dokival kellene beszélned! Biztos van oka!
Gratulálok Vikinek nagyon ügyes, hogy már egyedül próbál enni!!!
Megnyugodtam, hogy nem csak én csapkodom a gyerekem kezét. Sajna az eredmény nálunk is csak vigyorgás :?
Most esik le, hogy Te zenetanár vagy! Én is rendszeresen furulyázok (fa furulyán) a fiamnak, néha meg szintetizátorozunk.
Édes lehet kislány a zongoránál :lol:

Bujka örülök, hogy benéztél! Jöhetnél gyakrabban :) mi újság Veletek?

Betti nagyon jók a képek! Igazi 1. Szülinap!!! Ügye s volt Kitti!! (látom azért készenlétben volt ott hátul a víz :lol: :lol: )
12 centi a a fiam lába (talpon :D ;) viszont én úgy látom rövid a lába a testéhez képest. Persze mindenki nyugtat, hogy ez nem igaz, de ha én úgy látom :?
Milyen az a mobil babafigyelő??

Mamy nagyon szép Nagylány lett Geszti!

Ági üdv, és boldog születésnapot Jázminnak!!!

Melódia szegénykék! Nem irigyellek!!! Te jó ég milyen hatalmas Pistike!!! Ez igen!

Jubi Te írtad, hoyg házi készítésű járássegítőtök van?? HA igen leírnád nekem hogy csináltátok?? köszi előre is!


Van itthon sima és sütőtököm tudnátok nekem írni valami jó kis bébireceptet (husi is lehet benne) ???

mindig akarok kérdezni egy csomót, és mire idejutok elfelejtem :(

na megyek is, odafekszem a Fiam mellé.

Szép napot!!
Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


Sziasztok!

Szülői: (bár lehet, ezeket a dolgokat a 2004. őszi babákhoz kellene leírni, de oda már szerintem későb lenne becsatlakozni :lol: ) Nagyon édes óvónénije lesz Hannának, csak ilyet kívánhatok mindenkinek! Eszméletlenül lelkis lehet sokszor könnybelábadt a szeme, amikor a gyerekekről beszélt, és nagyon sok jó, pozitív dolgot mondott. Meg is fogadtam, hogy a nevelésben ezt szem előtt tartom. Pl. azt tanácsolta azoknak a szülőknek, akiknél még nem szobatiszta a gyerek, hogy csak ennyit kell nekik mondogatni: a wc-be pisilünk. Ennyit, és nem többet. Stb. sok ilyen okos dolgot mondott. Megfogott pár dolog, pl. azt mondta, minden gyerek egy hatalmas nagy csoda. Teljesen függetlenül attól, hogy milyen a viselkedése stb. Azt hiszem, nagy szerencsénk van vele! Bár Hannánál nem hiszem, hogy gond lesz az ovival, de majd meglátjuk! Erről ennyit.
Visszafelé olvasok:

Ági25: üdv Neked, és remélem, te nem morzsolódsz le, mint sokan, jönnek, kettőt beírnak, és eltűnnek. Nagyon ügyes kislány Jázmin, nekem a nagyfiam volt ilyen, hogy 10 és fél hónaposan már szaladt. Ha lesz majd időd, légyszi írj majd arról, hogy milyen ott az élet, hogy vagytok, miket csináltok, engem nagyon érdekel. Remélem, mostmár az ottani magyaroknak nincs túl sok problémájuk. Itt szerintem nagyon kevesett tudunk az ottani dolgokról.

Timi: igen, rendesen lesz oviban Hanna, mivel mi bejárósok vagyunk, ezért csak du. tudjuk elhozni, pontosabban apa összeszedi Marcit és őt, vagy ha neki tovább kell maradnia (mindig beüthet valami), akkor mi Levivel bemegyünk busszal, és kocsival hazajövünk. Valamivel könnyebb lesz, de ne tudjátok meg, már most parázok, az én kislányom, olyan keveset volt még velem!!! Dehát ez az élet rendje...

Hettie: hát ez fura, mi itt lakunk a férjem szülőhelyén, az itteni rokonokkal találkozunk a legtöbbet, de állandóan azt hallom: tiszta Gabi! Rám senki nem mondja, hogy hasonlítanak. Sajnos, még apukám sem, anyu pedig már meghalt, pedig ő tudná szerintem a legjobban megmondani.

Rizi: akár 2-3 éves koráig is szoptatnál? Erre voltam kíváncsi a kérdéssel. Én azt hiszem, addig már nem szívesen.

Mamy: nekem is nagyon kevés volt a tejem, főleg a mensis időszakban, legalább másfél hétig szenvedtünk. A 6. hónapban, amikor még csak tejet kapott, fogyott 30 gr-ot, úgyhogy elkezdtük a hozzátápit, és továbbra sem adtam neki tápszert, hanem inkább este is adtam főzeléket, és úgy szopit, hogy elég legyen neki. Hannánál pont így jártunk, ahogy te, ha tápszert adsz cumisüvegből, korán elválasztja magát, Levinek csak pohárból adtam tápszert, de azt is már csak 9 hós korban. Így nem választotta el magát, de a következő gyereknél te is ügyesebb leszel, majd meglátod! Hozzáteszem, Marcit nem is tudtam szoptatni csak 2 hétig, akkor még nem volt ekkora propagandája a szoptatásnak, és az első alkalommal, amikor sírt evés után, azonnal a tápszerhez nyúltam, és utána már nem is kellett neki a cici. De az igaz, hogy akkor öröm a szoptatás, ha van tejed, ha nincs, akkor csak kínlódás! Én is megszenvedtem vele rendesen, csak Levinél már sokkal lazább voltam!

Melódi: hagyd a francba a pakolást, én is így vagyok ilyenkor du, romokban a lakás, de néha muszáj ideülni, mert ha mindig arra várok, hogy ráérjek, akkor sose fogok. Nálam mindig az a gond, Levi alszik fél 10-től délig, akkor nem lehet porszívózni, délben Hanni lefekszik, Levi is 2-kor és nagyjából 4-ig alszanak. Akkor meg jön az uzsi, meg minden, és mindig elmarad. Pedig szinte minden nap kellene valamikor....

Sue: apa foglalkozásait tekintve, a kettő nem zárja ki egymást!
Művészlelkű zsaruk is vannak! :lol: Viccet félretéve: a zene igazából hobby, bár van egy amatőr zenekaruk, feldolgozásokat nyomnak, leginkább rock, de van pár bugi is meg blues. Most indult be újra, volt benne kis szünet, és már van is pár fellépésük. És még más mindennel is foglalkozik, így aztán hát ideje az nem sok van :? De muszáj ezt elfogadjam, ha nem ilyen lenne, akkor nem az az ember lenne, akit én megszerettem, úgyhogy igyekszem. Én sajnos nem tudok zenélni, inkább énekelni, néha szoktunk... Marcit meg a dob hozza lázba, de sajnos nincs kitartása, pedig a gitárhoz is van tehetsége, néha leül, és magától leszed dallamokat, segíts, hogyan ösztönözzem :?: Kényszeríteni nem akarjuk, de olyan jó lenne, ha zenélne, én nagyon örülnék. A dobhoz is hatalmas nagy tehetsége van, üti a négynegyedet, és magától talál ki különféle figurákat.

Na, mostmár eldugulok, ami nem érdekel titeket, azt ugorjátok át! :wink: sziasztok

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Bea, látom, időközben írtál! Biztos jó géneket örököltél! Nekem is azt mondják, kevesebbnek látszom, de hozzád képest....

Köszi a Bulgáriáról írottakat, még annyit írj meg légyszi, hogy maga az út mennyibe került! (Ha nem titok...) Bár nem hiszem, hogy mi valaha még 3 gyerekkel külföldre megyünk nyaralni.... De sose lehet tudni :P Hali!

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Bea Koszonjuk szepen!!! :)
Amugy tenyleg fiatalnak tunsz, de ez igy jo szerintem!

True hat szerintem nem hinnem, hogy lemorsolodok legalabis remelem mert eddig is olvastalek benneteket mar regota!
Hat mit is mondhatnek azert itt annyira nem rozsas a helyzet!

Szerintem itt meg azert most sincs meg az az igazi Europai szint,nincs az a szep tisztasag mondjuk itt Nagyvarad az turheto de mar feljebb az orszagban ......
Itt Varadon sok a magyar ugyhogy nem nagyon van ilyen faj problema!
A fizetesek azok turhetoek bar szerintem akarmennyi is lenne az ember talan soha nem lenne teljesen meg elegedve :D

Akkor szerencsetek van, hogy jo ovonenit kaptatok! :)
Hanna varja mar az ovit szoktatok neki mondogatni?

Teszek egy mosolygos kepet Jazminrol ha nem baj!
Kép

Puszi mindenkinek!

Kép
Kép
agi25
Nagyvarad
 
 


True: nem tudom. Sose hittem, hogy sokáig lesz tejem, még eddig se... ahogy az elején én is megszenvedtem (engem a védőnő is csak felbosszantott anno, a kötelezővé tett mérlegelések..., hogy feltételezte, nem elég a tejem... pedig akkor még az volt...) aztán nagyétkű kisasszony bizony a sok szopi mellé még sok tápot is bevágott, kis haspók volt (én meg stresszes a tejmennyiség miatt). Tápot, cumisüvegből adtam (avent) és nem volt tőle szoptatási probléma. De semmi! Sőt, egy ideje nem fogadja el a tápot, csak a cici!!!!!!
De 2-3 éves koráig nem szoptatnám. Talán 1-1,5. Mert egy évesen már eheti amit mi (!) és mikor már mászkálgat, megy, akkor már altatáshoz lenne jó... aztán elhagynánk... de hát még most is csodálkozom, hogy van tej, igy ezen valojaban nem is gondolkodtam. /Csak inkabb poénkodtunk régebben barátokkal, azokrol, ahol a gyerek rángatja a polot is -akár utcán. Hazamegy sulibol, bevágja a táskát, és letámadja anyukát :D Ez erősen durva karikatura volt... de valaki ovodas gyermekét szoptatta, és mi ezt már nem találtuk egészségesnek/


Nálunk mennek a nagyobb darab kaják, simán, fog nélkul (!) Barack, tok, husi, répa.... ilyesmik. Viszont ő sem szereti ha pépes és darabos kombinálva van. Ha nem kell, elfordul, vagy átnéz rajtam... de akkor is ha éppen büfire vár, és utána már újra folytathatjuk az evést.
Újabban nem olyan jo a kanalas-pépes, jobb kézből a darabos. Viszont ha rátör az agybaj, csak ugy kiköpi a falatot (akár pép is), csurog, gurul...mindegy csak maszatolodjon :twisted: aztán folytatja még az evést pár perc mulva, csak néha kilökdösi (?)

Néha már be sem ültetem a székbe, marad a földön, játszik, és ugy etetem. Van, hogy még sikeresebb is így :o
Kanalat ő is kiverte régen, még a lábával is :D
True, etetőszéket a ti tanácsotokra (te és még valaki innen, bocsi, elfelejtettem) vettük az ikeából, és tényleg nagyon jo :)

Két kép,
Köztük csupán kilenc hónap a különbség. Ez egy nagy csoda, valóban :)
az első a kórházban, a másik itthon ;)Kép Kép

KépKép
rizibizi
 
 


Sziasztok!

Csináltam megint egy táblázatot csak próbaképp.
Írjátok meg, hogy mi legyen még benne (+ a babák névnapját is).

Ha valamit elrontottam vagy netalán kihagytam VAlakit, azért előre bocsi, de már alig látok :oops: :oops:


Kép

Jó éjt! Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


Hali, Bea, de ari vagy, hogy engem is belevettél! :lol: És most látom, te itt laksz Kalocsán? Az tőlünk nincs messze, és ha megyünk haza Kiskunfélegyházára, akkor néha keresztül is megyünk rajta! Egyszer összehozhatnánk egy talit valahogy! Ügyi vagy a táblázat miatt! szia

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


Sziasztok!


Beuka !

Dórinak febr 6.-án van a névnapja. Már hiányoltam a régi táblát :lol: :lol: ! Még nem jött meg, de éppen jövő héten megyek rákszűrésre, és megkérdezem, h mikorra várhatom. Oké, h szopik még Dóri, de szerintem ez már olyan anyanyugtatásra van. Nem hiszem, h túl sok jönne belőle. Már olyan kellemetlen, mert a 8 fogával tartja a szájában, és igen fájdalmas. Még az a szerencse, h nem harapott rá erőből. Biztos ott halnék meg... Sütőtököt megfőzném, és sütnék mellé egy kis pipihusit. Krumpli is mehet mellé.



Agi!

Ne butáskodjál! A képek mindig jók ha felteszed!!!! Várjuk a többi képet!!!De drága két pici fog!Hány foga van?

Riz!

Éjjel még van a felkelés? Dóri 10-11 bizti kel először, és valamikor még éjjel. Már igazán megtisztelhetne azzal, h nem kel fel. Az a cici is csak megszokásból kell Neki. Nehéz ügy! Én úgy gondoltam, h még a telet átszopizhstja, és akkor vége. Mert ahogy írtam igazából szerintem pár korty van csak benne, ami éppen anyanyugtatásra kell Neki. Valóban A VILÁG LEGNAGYOBB CSODÁJA AMIKOR BABA SZÜLETIK, ÉS MI ANYÁK EZT ÁTÉLJÜK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Jó éjt mindenkinek!

Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Bettus!

Jót szórakoztam Kitt tortagyilkos képein. Látszik mennyire átérzi a helyzet komolyságát, és tisztában van vele, hogy alapos munkát kell végeznie :P

Linda!
Nálunk meg áram nem volt tegnap reggeltől délután 3-ig. Csak annyi volt a gond, hogy nem tudtam róla, állítólag közzétették a napilapokban. A fiúk egész nap kártyáztak, sakkoztak, legoztak, autoversenyeztek, szendvicset ettünk és porszívózás helyett kézzel szedegettem a morzsákat. Azért utána jó volt visszatérni a civilizációba…

Hetti!
Remek képeket készítettetek, látszik, hogy jól éreztétek magatokat!

Szia Mamy!
Geszti még mindig nagyon szép kislány, és látom ügyes is! A hisztik miatt nem irigyellek, de írtad, hogy jól tűröd. A figyelemeltereléses módszerrel (amiről True is írt) nekem az a gondom, hogy később szerintem nem fog működni. Egy két-három éves gyereknek egy üzletben bizony elég nagy közönsége van a hisztihez, ott nem biztos, hogy elég lesz az, hogy nem figyelsz rá…

Szia Ági!
Köszöntelek a másik „jázminos” anyukaként. Ráadásul úgy látom majdnem egyidősek is…

Melódia!
Örülök, hogy ilyen hamar sikerült visszajönnöd!! A kistesóhoz – mármint a tiedhez – nem tudok mit mondani…a világ – és benne az emberek - egyre inkább kifordul a rendes kerékvágásból…Az én gyerekeimnek pl. négy nagyapja és négy nagymamája van, mert hogy a szüleink váltak. Szegény Beninek nem volt elég hely a kipontozott vonalakon a munkafüzetben, amikor fel kellett sorolni a nagyszülőket. :? :D

Rizi!
Örülök, hogy élsz . :D A kisképet majd lecserélem, ha lesz rá időm, hogy azonos legyek önmagammal. Nem akarlak stresszelni, de én is vakon gépelek… :P A fotók nagyon jók, látom akkor is fáradt volták, de most is. :wink:

Gf Anita!
Lehet, hogy túl sok ragasztót kentél a szalvéta alá? Én nagyon spórolósan kenem, így nem áztatja és nem gyűri össze a szalvétát. Utána ha megszáradt, akkor még átkenem felülről is egy réteggel, ezt már bővebben adagolom.

Beuka!
Jó volt olvasni, amit Bulgáriáról írtál. A medúzákra én is emlékszem, kicsit gusztustalanok…
Igen, Apa márkájú házi járássegítőnk van. Ja, és bio. Érted????
:wink:

Mi az evésből nem csinálunk gondot, Jazi azt eszi, amit mi, tápszer helyett tejet iszik, a vizet sem forralom már. EGy kicsit gördülékenyebb így az élet... Most ott tartunk, hogy mindenhol felkapaszkodik és álldogál, néhány másodpercig már sikerül kapaszkodás nélkül is. Ja, és tegnap előtt este meg volt az első bilibe pisilés. Mi meg örömtáncot jártunk neki cserébe.

Szép napot!
Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Beuka
Nagyon jo a tablazat!Es orulok, hogy minket is beleraktal!!!
Jazmin napot februar 24-en tartjuk.

Timi

Van mar hat foga csak a fentiek nem latszanak!

Riz
Nagyon jo ez a ket kep!

Na megyek mert Jazmin mar ebredezik!

Pusz

Kép
Kép
agi25
Nagyvarad
 
 


Sziasztok!

Beuka!
De jó ötlet volt ez a táblázat! Ügyes vagy! Az én keresztnevem egyébként Ági, és Gesztenye napot június 1-én tartjuk.
Tényleg nagyon fiatalos vagy, mikor írtad hogy 16 vagy hirtelen el is hittem. :wink: De azért gondoltam ám, hogy nem... :wink:

Jubi!
Igazad van, ahogy belegondoltam az áruházi hisztibe. De ha nagyobb lesz Geszti, és már lehet vele kommunikálni, én úgy szeretném nevelni, ahogy Anyukám engem annak idején. Azaz mindent megbeszélve vele. Persze amíg kicsi, csak az Ő szintjén, de már nagyon várom hogy lehessen vele BESZÉLNI. Szerintem van olyan értelmes, hogy meg is értse. (Remélem). Lehet, hogy hülye vagyok, de valahogy úgy képzelem el majd a kapcsolatunkat, mint két jó haver, természetesen azért egy bizonyos határon belül. De hogy érezze, hogy partnerként kezelem, nem hatalmi szóval akarok ráparancsolni majd az áruházban hogy fejezze be a hisztit. Na lehet hogy elég zavaros voltam, de remélem értitek. Bár nem tudom, hogy fog-e működni, mert azért minden ember más, és én valószínűleg tök más voltam kicsinek mint most Geszti. Ő egy igazi kis tűzrőlpattant csajszi, és olyan is lesz, én meg inkább nyugis vagyok.
Jázmin már tejet iszik? És hogyan adod neki? Érdekelne a dolog, mert Geszti is mindent eszik, tejterméket is, de tejet még nem mertem Neki adni. Tápszert még mindenképpen akarom adni kb. 2 éves koráig, vagy amíg elfogadja. Szerintem az hasznos, persze a rendes étkezés mellett.
A vizet mondjuk már én sem forralom régóta, csak melegítjük a mikróban. Mi óbudai gyémánt babavizet használunk. Előtte a Humanát, de az baromi drága.

Erről jut eszembe lányok, többen írtátok a Jana babavizet, de azt milyen kiszerelésben lehet kapni? Ugyanis én eddig csak 0.25 ml-set láttam, és iszonyú drága, 110 Ft-ért láttam! Pont ennyibe kerül egy másfél literes óbudai gyémánt, és szerintem nagyon finom víz.

True!
Valószínűleg ez jött be Gesztinél, amit írtál, hogy a cumisüveg miatt korán elválasztotta magát. Bár relatíve korán, mert azért 7.5 hós koráig szopizott. Mellette ment a kiegészítés ez igaz, de kellett, mert nem lett volna elég a tejem neki. Sajnos. Ezt egy anya megérzi. De azért örülök, hogy eddig is sikerült, és hogy nem kellett szenvedni az elválasztással. A mellem se durrant be, semmi bajom nem volt, nem fájt stb. bár még kb. 1 hónapja kíváncsiságból megnyomtam és egy pici tejcsepp jött ki... :roll:

Ági25!
Nagyon bájos a kép Jázminról! Olyan igazi kis huncut. Hány foga van? Jó nyaralást nektek, én is hallottam Parajdról, hogy gyönyörű. Jó hogy nektek olyan közel van.

Hát ma éjjel nem tudom mi történt Gesztivel, de alig akart aludni. :roll: Pedig ez egyáltalán nem jellemző rá. Az esti szokásos fektetés után megébredt 11-kor, és éjjel 1-ig boldogított. Nem kellett neki víz, és a foga sem fájt mert nem sírt, hanem csak úgy "simán" éber volt és játszani akart... :shock: Aztán 1-kor nem bírtam tovább, (20 perces felületes alvások után) csináltam egy fél adag tápszert. (Mindazok után, hogy lefekvés előtt 7-kor 220 ml-t vágott be). Most olyan 140-et csináltam, és mind megette, sőt mikor kiürült a flakon még sírva is fakadt. Nagy nehezen sikerült visszaaltatnom. Aztán 4-kor megint kukorékolt. Én meg úgy támolyogtam be hozzá mint aki 1 hónapja nem aludt. Megint nem kellett a víz, ezért kicsit bekentem a fogát, hátha az macerálja. Így végül visszaaludt (de még vagy negyedórán át magyarázott), és 7-kor kelt. Reggelire is benyomott 220 ml tápszert... :shock: Nem tudom mi történt, hogy ilyen "falánk" lett, persze örülök, de annak nem hogy éjjel többször megébredt. Lehet, hogy a telihold, meg a hidegfront... :?:

Kép
mamy
 
 


Beuka!
Botinak boldog hófordulót kívánok!!!

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!
Gyorsan bekukkantottam, mert kész az ebéd, viszont még úgy nézem, nem éhesek :lol:

Mamy: Nekem Hannával mikor már fél éve nem szopott, akkor is volt olyan, mikor felvettem, és megnyomta a mellem (főleg amikor megjött a mensim!) volt pár tejcsepp. Nagyon sokáig van a mellben még utána.

Jubi: hiszti témában szeretnék veled kicsit vitatkozni :lol: (Remélem, nem lesz harag a dologból, tartalak Téged is és magam is olyan értelmesnek, hogy egy építő jellegű vita hasznos lehet!) Lehet, hogy nem jól értettelek, de arról van szó, hogy ha Jazi 1 évesen hisztizni kezdene, akkor te megvernéd a fenekét???? Én azért terelek, mert szerintem egy 1 vagy még 1se éves gyerek nem érti, hogy miért nem szabad hisztizni, és szerintem nem érti a büntetést sem. Marci már igen, és ő néha kap is. Hannánál megint más a helyzet. Nála életkori sajátosság a hiszti (pont most adott az óvónő egy fénymásolt papírt, amiben többek között erről is szó volt, de nagyjából azokat olvastam ki belőle, amit én is gondoltam erről a dologról.) A dackorszakos hiszti azért van, mert próbálgatja a saját korlátait, és ezt igazából nem is lehet és nem is szabad elfolytani nála. A megoldásról azt írta a pszichológus, hogy próbáljuk meg kisebb dolgokban mindig bevonni a döntésekbe, és akkor csökkenteni lehet a hisztik számát. Ezt én nagyjából az elterelésnek értem, hiszen ha mondjuk Hanna a boltban valamit szeretne megvetetni, akkor elkezdem neki mondani, hogy nemsokára lesz a szülinapja, és beszéljük meg, hogy miket szeretne kapni, akkor azt fog kapni, és különben is van otthon csoki, most nem kell venni. Lehet, hogy később ez nem fog bejönni, de én annak is örülök, hogy most bejön, ha nagyobb lesz, akkor megint mással fogok próbálkozni, az életkornak megfelelően. Az értelmetlen hiszti nagyon fárasztó, amikor pl. fáradt, de nálunk sokszor az is bejött, hogy magamhoz öleltem szorosan, mert láttam rajta, hogy ő NEM AKAR igazából hisztizni, csak valamiért annyira belelovallja magát, hogy nem bírja abbahagyni. Ez is bejön általában. Inkább ha sok inger éri, és fáradtabb, akkor jellemző rá a hiszti, de szerencsére az én gyerekeim idegen helyeken nem nagyon hisztiznek. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de szerintem 1 évesen bilire ültetni ugyanez a kategória. Lehet, hogy örül, hogy Ti örültök, de nem érti, miért, hiszen csak azt csinálta, amit máskor, hogy épp alatta volt a bili, szerintem nem érti meg. Tudom, hogy neked kőkemény elveid vannak, csak azért írtam le ezeket, hogy ütköztessük az álláspontokat :lol: Remélem, tanulunk belőlük mindannyian, és mindenki azt fogadja meg, amit jónak lát, vagy
pedig teljesen mást csinál! :wink:
A tejivást hogyan kezdted el Jazival? Adtad neki felesbe vízzel vagy tápszerrel? Néhány hét múlva el akarom én is kezdeni Levinek, csak mi hozzuk háztól az igazi bocitejet, bár nem hiszem, hogy az bekavarna, hogy nincs felvizezve! Ezt a szegény tejet is már mumusnak hiszik az emberek, pedig ha nincs túlzásba vive, és nem allergiás rá valaki, nem hiszem, hogy árthat!

Beuka: Levente június 28-án, legalábbis mi akkor tartjuk!

Sziasztok, felébredt Levi megyünk kajálni!

Ildi
Kép
Kép
Kép
true
 
 


True!
Igen, kőkemény elveim vannak, de azok az enyémek, tiszteletben tartom a mások más véleményét, szóval nincs gond.

A bilizésünk története: Jazi éppen fürdött, amikor vörösödni kezdett a feje, és láttam, hogy nyom. Megijedtem, hogy a vízbe fog kakilni, és gyorsan kikaptam belőle. De mivel azt sem akartam, hogy a kilépőre pottyantson, ezért hirtelen ötlettől vezérelve rátettem a bilire. A kaki így is a vízben landolt – nem voltam elég gyors -, viszont a bilibe nyomott egy adag pisit. Ez nem jelenti azt, hogy már most kezdem rászoktatni, csak egy praktikus hirtelen megoldás volt az adott helyzetben.

Tejivás: igazából úgy történt, hogy miután betöltötte az egy évet, az egyik reggeli tápszeres kajcsi helyett – mivel én aludtam – a Párom tejet adott neki. Azóta is azt issza, esetenként néhány csepp mézzel. (Egyébként a langyos mézes tej gyulladáscsökkentő.).

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Helloztok!
Egy gyorsra jottem Jazmin mar ebredezik!

Jubi igen nekem is van egy kis Jazminom amiutan el kuldtem a reggel az uzit akkor lattam , hogy irtal kozben!

En is Jazminnak van mikor nap kozben boci tejet adok egy kis mezzel benne es szereti nagyon szeretnem raszoktani, hogy cici csak reggel meg este!

Mamy
Lehet a foga miatt ebredt meg tobszor Geszti nalunk is igy volt, ejszakankent tobszor meg ebredt!

Jazminnak eddig 6 foga van ezek mind egyszerre bujtak ki 7 -8 honapos kora korul!
Meg a tobbinek semmi nyoma.

A hisztit en ugy kezelem hogy egyszeruen nem foglalkozom vele es probalom neki szepen elmagyarazni hogy s mint bar szerintem meg ugysem nagyon erti!

Mi holnap indulunk ugyhogy majd hetfon leszek!
Puszi nektek!

Kép
Kép
agi25
Nagyvarad
 
 


Sziasztok!

Jubi!
És a tejet csak úgy magában adjátok? Mármint nincs higítva vízzel? És gondolom, forralva van. Sima tej, vagy dobozos tartós? Bocs a sok kérdésért, de tényleg érdekelne.
Nekem is "rémálmom" hogy Geszti egyszer a vízbe kakil, de szerencsére eddig még nem fordult elő. De most ahogy leírtad ezt a szitut, azt hiszem veszünk egy bilit... :roll: :wink:

Egyébként nagyon szeretem az írásaidat, és True írásait, és úgy általában a többgyerekesek tapasztalatait. Sok hasznos dolgot tanul az ember belőlük.

True!
Olyan érzékletesen leírtad a hiszti témához a véleményed, hogy szinte magam előtt láttam. Hát a gyerekek már csak ilyenek, mindegyik hisztis a maga módján, ki kevésbé ki jobban, vérmérséklettől függ. A szülő dolga ezt kordában tartani, és mivel a szülők is különbözőek, mindenki másképp csinálja. (hű de költői vagyok!!! :roll:) De azt hiszem én is úgy csinálnám, ha látom hogy fáradtság miatt megy a balhé, hogy inkább csöndesen szeretgetném, magamhoz ölelném, stb. akkor szerintem minden gyerek megnyugszik (ha amúgy semmi baja nincs). Fenekelést még én is korainak tartom. Sőt úgy egyáltalán nem vagyok a híve, de ez más tészta. Azt mondom, ahogy a gyereknek sincs joga megütni a szülőjét, úgy a szülőnek sincs joga megütni a gyerekét. Lehet hogy most ezen sokan felhördülnek, de én így gondolom. Minket sem vertek soha a szüleink, mégis nagyon jó gyerekeik voltunk a hugommal, és harmóniában nőttünk fel.
Azt hiszem ez egy kimeríthetetlen téma.

Kép
mamy
 
 


Szép napot mindenkinek!

Igaz esik az eső,és be vagyunk szorulva a lakásba,de legalább felfrissült a levegő,mert én már úúúgy unom a meleget! :roll: Borzassztóan izzadós vagyok,és állandóan folyik rólam a víz... :roll:
De most jó a közérzetem... :lol:

Látom nagy port kavart a gyerekfegyelmezés! :lol:
De nem baj,ez így a jó!
Én nem vagyok a fenekelés híve,de bizony volt olyan,hogy odasóztam egyet a lányomnak,amikor már elszakadt a cérna! Persze nem kisded korában,akkor csak a kezére legyintettem,ha rosszat csinált!és ezt mindig úgy tettem,hogy közben nem mosolyogtam,ő hiába is 2nevette" kia dolgot,hanem komoly arcot vágtam! ugyanezt az elvet követem Pistinél is,elég erőteljesen rászólok,hogy nem szabad,ha olyat csinál,és közben komoly arcot vágok! Eddig bejött!
Viszont ebben a korban én nem vagyok híve még a fenekelésnek,mert olyan pici,hogy nem tudja miért kapta,csak azt,hogy anyuka megvert...,és ez fáj!
Apósomra akadtam ki a jó múltkor,mert Pisti evés közben kifújta a kajcsit a szájából,és közölte velem,hogy jó pofán kéne vágni :twisted: hát nagyon felháborodtam,és közöltem vele,hogy nem fogok egy 10 hónapos gyereket szájon vágni! még az is felháborított,hogy azt mondta pofán :twisted:
Engem is így neveltek a szüleim,ahogy én próbálom az enyémeket,és talán ők is normális felnőttek lesznek,mint amilyennek én tartom magamat :lol:
Viszont bevallom,hogy a hangomat néha felemelem,kicsit kiabálosabb fajta vagyok :oops:

Tejkérdés!
Én is szeretnék adni majd neki 1 éves korától tejcsit,viszont nem egy étkezést váltanék ki vele,a tápszert egye addig,amíg jólesik,hanem néha-néha 1-2 dl kajcsi után,hogy szokjon rá az ízére!

Jubi!
Hát igen,megfordult a világ,nagyon kivoltam e miatt,hogy anyuék szétmentek,és apukám egy csitriért úgymond "elhagyott "minket,mert azóta az unokáit se látogatja! Még Pistit hagyján,de Fati teljesen oda volt érte,imádták egymást!
Dehát nem tudok mit tenni! :roll:

Beuka!
nagyon frankó a táblázat! Pistinek augusztus 20-án van a névnapja,és a tesó 8 éves!

Mentem lányok! Puszika! Melódia

Kép
Kép
melódia78
 
 


Sziasztok!

Melódia!

Ez tényleg elég durva, amit apósod mondott. Én is felháborodtam volna, ugyanazokon mint te, hogy miért kéne "pofán" vágni egy 10 hónapos gyereket? Szerintem minden ilyen korú gyerek kifújja a kaját, Geszti is nagy előszeretettel gyakorolja... :? Nem tudsz mit tenni.
Egyebekben amit írtál, mintha csak én írtam volna. Sajnos én is kicsit kiabálós vagyok, amikor felmegy a pumpa. Gesztire én is igyekszem határozottan rászólni, a "nem"-et már nagyon érti. De olyan igazi gyerekes a reakciója: abbahagyja a rosszalkodást, lesüti a tekintetét, de közben azért néha rám les, lebiggyeszti a száját és birizgálni kezdi a ruháját. De nem megy odébb. Amikor picit elfordulok, óvatosan megint odanyúl ahová nem szabad. Ha kicsit hangosabban szólok rá, akkor azonnal szájbiggyesztés van és elvörösödik az arca, és könnybe lábad a szeme. Ha megismétlem, akkor eltörik a mécses. Ilyenkor azonnal hatalmas krokodilkönnyek jönnek, én meg természtesen úgy megsajnálom... igyekszem ilyenkor nem átölelni, hogy tudja rosszat csinált, de nem mindig megy. Győz az anyai szív, és megvigasztalom... talán nem helyes. De azért úgy veszem észre, hogy hatásos a módszer.

Lányok,
a tejről jutott eszembe, hallottam hogy lassacskán (amikor az ember bevezeti a tejet) lehet adni már Maci kávét és kakaót a gyereknek. Hát kakaót azt szerintem még nem fogok adni, de a Maci kávéról tudtok valamit? Az a cikória, ugye? Én azt nagyon szerettem gyerekkoromban, arra emlékszem. Egyáltalán lehet még olyat kapni? És hogyan kell elkészíteni?

Kép
mamy
 
 


mamy!

Igen,lehet kapni még Maci kávét,Fatinak vettem már,de azt nem tudom,hogy ilyen korú gyerekeknek lehet e már adni! Igaz óvódában már szoktak adni,akkor lehet,hogy 3 éves kortól? :lol:
Kakaóval már szerintem próbálkozhatsz,de inkább a főzössel majd,mert a kevert tele van cukorral,a főzöttbe meg annyit raksz,amennyit te gondolsz!
Ilyet Pisti is szokott csinálni,hogy vigyorog rám,és a kezével meg folytatja a rosszaságot :lol: Olyankor nem tudok én se haragudni rá,a mosolyával levesz a lábamról! Mi lesz majd a csajokkal? :lol: :lol:

Sziasztok! melódia

Kép
Kép
melódia78
 
 


Sziasztok!


Beuka!

Botinak Boldog Hófordulót!!!!!

Mamy!

Jana ásványvíz van 1,5 l, és szerintem baromi drága. Ízesítetett először Horvátországban ittunk, és nagyon megszerettük. Persze horror amilyen drága. Védőnő azt mondta, h Dórinak simán lehetne adni. De Dóri csak a vizet issza. Ennek is örülök, mert nem mondhatnám, h nagy ivó a lelkem. Kitti baba állandóan iszik, amíg Ő megiszik lazán 2dl , addig Dóri csak pár kortyot. Mi volt éjjel? Én sajnos minden éjjel felkelek, mert Dóri fent van. Sőt! Már jó pár hónapja a szokásos , h 10-11 kor felébred este. Ilyenkor cicin megy a visszaaltatás. De mi lesz akkor amikor ár nem lesz? Volt olyan is, h mind a két cicit odaadtam, és nem aludt vissza. Ilyenkor jött a babakocsi. Sajnos elég hülye módszer, de éjjel mást nem tudok csinálni. Tehát hiába alszik este 8-9 között az első kelés 10-11 között van, és még valamikor hajnalban. Amúgy 6-7 között szokott kelni. Bár ez is relatív! Mert úgy pár napja az 5-6 óra amikor kel. Ilyenkor még cicin visszaalszik 8-ig, de amikor nem, akkor bizony jön a babakocsi. Azért, mert látom, h álmos, de nem sikerül neki visszaaludni.

Melódia!

Ezt most nem mondod komolyan, h após ilyet mondott? Ilyenkor férjed nem szól semmit? Mit mondtál erre? Pofája? Egy pici babának?

Lányok!

Hisztivel kapcsolatban: elég nehéz dolog, mert szerintem minden pici babában van egy nagy adag. Dóri ma teljesen kiborult , mert kölcsön kapta a járássegítőt Bettiéktől, és nem bírja még úgy tolni ahogy ő szeretné. Amikor nekitolja a falnak, és nem megy tovább akkor az nem tetszik Neki. Hisztizni kezd. Ma elkezdte birizgálni a felmosó rongyot, és rászoltam, h NEM SZABAD! Le sem sz…..rt! Még egyszer szóltam, és elvettem onnan . És ez így ment amikor apja ráütött egy picit a kezére. Persze sírt, és odajött hozzám. Mondtam neki, h NEM SZABAD A RONGYOT MEGFOGNI. Mintha értette volna?????? Persze amint letettem ment a rongyhoz, és kezdte volna megpiszkálni, és nézett rám. Én még nem gondolkodtam, h mi lesz amikor hisztizni fog a közértben. Én is kiszoktam ereszteni a hangom, de még annyira nem érti, h mit akarok ilyenkor közölni Vele. Majd ha nagyobb lesz bizti érteni fogja.

Jó éjt!!!

Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Ezt elfelejtettem: A HISZTI FŐ FORRÁSA!!!!!!!!!!!!

Kisgyerekek birtokviszony törvénye
Ha szeretem... az enyém.
Ha a kezemben van... az enyém.
Ha el tudom venni tőled... az enyém.
Ha már volt nálam az elöbb... az enyém.
Ha ez az enyém, akkor semmi szín alatt sem lehet a tiéd... sehogy sem.
Ha csinálok, vagy építek valamit, az összes építőelem... az enyém.
Ha úgy néz ki min az enyém... az enyém.
Ha én láttam meg elöbb... az enyém.
Ha játszol valamivel, majd leteszed... automatikusan az enyém lesz.
Ha törött... a tiéd.

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Halihó Csajok!

Timi, Mamy! Nálam tapasztaltabb, több gyerekes anyukák tanácsolták, hogy vagy pépes, vagy darabos kajcsit adjak. Ezt tettem, és nálunk bevált. Manó azóta nem öklöndözik a darabos kajcsitól, de ha pl. összekeverem a krumplipürét a darabos hússal, azt kiköpködi. Próbáljátok meg, hogy csak darabosat adtok. Egyébként minden gyerek máskor „érik meg” a darabos ételre. A keresztlányom pl. még 1,5 évesen sem rágott rendesen, kitolta a szájából a darabokat, meg öklöndözött, pedig szinte az összes foga kinn volt már.

Ági! Ez szerintem természetes, hogy a gyerek jobb ízűt eszik a mi társaságunkban. Manó is nagyon szeret velünk enni, akkor sokkal többet eszik és nem figyel minden hülyeségre, pl. kintről jövő zajok, egy pici morzsa stb.

Rizi! Majd sírva fakadtam a két kép láttán. Ezért sajnálom, hogy Manó császáros volt, mert nincs ilyen képünk, a legelső képet már az őrzőben készítette a párom kettőnkről. Bár annak ellenére, hogy nem „normál” úton született Manó én így is csodának éreztem az érkezését.

Beuka! Nagyon jó a tábla. Kérlek a fiókám nevét egészítsd ki a Manóval, neki ez a második neve. Névnap: szeptember 21. Lakhely: Hódmezővásárhely.

Jubi! Köszi a tanácsot, majd kipróbálom. A tetejére én is kentem, hallottam, hogy úgy szép fényes lesz a kép, és tényleg az lett.

Mamy! Manó is fenn volt az éjjel majd másfél órát, és tegnap is kb. háromnegyedet. Megitattam vízzel, aztán odaültem az ágya mellé a fotelbe. Hiszti nem volt, csak nézelődött. Aztán szépen visszaaludt.

Melódia! Nálunk apukámnak vannak hasonló „beszólásai”. Pár napja is ott voltunk náluk, elvette tőlem Manót, beültette a kanapé sarkába, és elkezdte nézni a TV-t. Majd mikor Manó kb. 1,5 perc múlva elkezdett nyafizni, mivel unta magát, elég durva hangon rászólt, hogy ne nyavalyogjon, meg cirkuszoljon. Ekkor odamentem és felvettem a gyereket, majd közöltem vele, hogy nem kellett volna elvennie tőlem, és ne várja el a 10 hónapos gyerektől, hogy nyugton üljön a TV előtt. :evil: De nagyon sokszor előfordul, hogy pl. mikor Manó ebéd közben nyúl a vizes pohárért, és közben „nyüszög” kicsit, akkor is kiakad, hogy miért csinálja ezt a gyerek, és gorombán rászól, hogy ne balhézzon, holott ez nagyon messzire van a balhétól. Sajnos ugyanúgy nincs türelme hozzá, mint ahogy hozzánk sem volt. :(

Hiszti témához: be kell vallanom nektek, hogy egyszer én is rácsaptam már Manó combjára. :oops: A szokásos pelenkázás közbeni cirkusz ment, közben véletlen hasba rúgott. Mondtam neki, hogy nem szabad rugdosni. Aztán ez még kétszer megismétlődött, harmadjára rácsaptam a combjára, és úgy mondtam, hogy nem szabad. Ekkor rám nézett ijedten a nagy barna szemeivel, és már csorbult is le a szája, és sírt. De nem hisztizve, hanem úgy ahogy akkor szokott, mikor megijed, vagy fáj valamije. Borzasztóan éreztem magam, hisz nem akartam megijeszteni, vagy fájdalmat okozni neki, nem is ütöttem nagyot, csak nyomatékosítani akartam a szavaim. :cry: Persze felvettem, és magamhoz öleltem a szó szerint zokogó gyereket, és majd megszakadt a szívem. Igaz, hogy azóta nem rugdos, de nekem még mindig lelkiismeret furdalásom van, ha eszembe jut az eset. Nem így akartam elérni, hogy megértse, mit szeretnék tőle. :( Egyébként az én véleményem az, hogy ha egy gyerek hisztizik, akkor a verés semmit nem ér. Az egyik unokaöcsém nagyon hisztis gyerek volt, és hiába verték meg csak rosszabb lett a dolog. Ekkor mondta a nagymamám, hogy „Üsd a rosszat, rosszabb lesz”. Akkor ezt nem értettem, mostmár igen. Bár az is igaz, hogy egy ilyen pici gyereknél még nagyon nehéz kezelni a hisztit, de a nem veszek róla tudomást, meg a próbálom elterelni a figyelmét módszer eddig nálunk még bevált.

Teszek fel képet, rajtam lehet szőrnyűlködni, sajna a bálna hozzám képest kecses állat. :(

Jóccakát

Anita

goodfairy
 
 


Kép
Ópusztaszer Kép Mórahalom fürdő Kép Ez is Kép Pancsi a balatonban Kép Ez is
Kép Ebéd utáni nasi

Van még sok jó kép, csak azokon én is rajta vagyok fürdőruhában...

goodfairy
 
 


Sziasztok!

A mai éjszakánk problémamentes volt, Geszti este 7-től reggel fél 8-ig aludt. :shock: :lol: Ezek szerint tegnap éjjel vagy a foga volt a bűnös, vagy a közelgő front, vagy mindkettő. De ma éjjel úgy aludt, mint a bunda. Pedig az eső szinte egész éjjel kopogott az ablakon. Viszont van a szobájában szúnyog, bár én nappal nem láttam, de ezek a dögök biztos elbújnak. Ma reggel vettem észre, hogy az arcán, combján piros foltok vannak. Tegnap a karján is volt kettő, pici dudorral a közepén. Most az arcán, pontosabban az állán van egy 1 ft-os nagyságú piros folt. De úgy látom, nem zavarja, bár igaz hogy ők még nem tudnak vakarózni (még szerencse). Ma vesszük meg a kencéket a nyaraláshoz (Fenistil, Panthenol stb.) és este majd bekenem. Biztos, hogy csípés, mert szúnyog sajnos elég sok van errefelé, és a testén nem látok máshol foltot, csak ahol nem borítja ruha.

Anita!
Szegény Manó, úgy el tudom képzelni ahogy sírva fakad. Geszti is pont ilyen, ha erélyesebben rászólok. Engem is már nagyon sokszor hasba és mellbe rúgott miközben pelenkáztam. Egyszer (még kb. fél éve) úgy mellbe rúgott, hogy egy napig fájt. Meg is ijedtem, nehogy baj legyen de szerencsére elmúlt. Persze ez olyan nehéz, mert ők még nem tudják hogy ezzel fájdalmat okoznak, és nem értik az ember miért kel ki magából.
Egyébként Gesztinél most az a legújabb (kb. 1 hónapja) hogy csapkod. Nem mindig, de pl. ha felveszem és közel van az arca az enyémhez, és beszélek hozzá akkor örömében hadonászni kezd, és néha akkora pofont ad, hogy csillagokat látok. A szemüvegem is landolt már néhányszor a padlón. Ettől is nagyon mérges vagyok, de hát mit lehet tenni? Csak azt, hogy erélyesen rászólok, és nagyon szigorú arcot vágok, de ilyenkor azonnal jön a szájgörbítés. Hát, ez egy ilyen időszak...
A képek szuper jók, nagyon csini vagy pocakosan! Manó milyen édi kis buksis, milyen kevés haja van. De nagyon jól áll neki!

Timi!
Köszi a víz infót. Még nem láttam 1.5 l-es Janát de majd megnézem. Bár ha a 2.5 dl 110 Ft, képzelem a nagy mennyi. Úgyis megyünk szombaton Horvátországba, majd megnézem.
Altatás téma, hát nálatok elég nehézkes ahogy régebben is olvastam, ez a babakocsizás, lassan 1 évesen, nem lehet valami felemelő tevékenység... Nem is tudom, mi lehetne a megoldás. Csak bízni lehet abban, hogy Dóri rájön az alvás "ízére" és magától is hajlandó lesz elaludni.

Kép
mamy
 
 


Szevasztok!

Anita,nagyon klassz képeket tettél fel,te is csini vagy a nagy pocakkal :wink: Hogy van a bébi?Mikorra vagy kiírva?Mi lesz a neme,lehet már tudni?Tegnap a barátnőmék elmentek 4D ultrahangra,és ott azt mondták hogy fiú lesz,de előtte mindvégig kislánynak nézték,még 3 hónapja van vissza :lol: Nagyon örültek a hírnek ,mert már van egy 4 éves kislányuk.Vigyázz magadra,ne emelgesd sokat a Manókát :wink:
Az őnállóságot említetted:Laura rajtam lóg,csak a közelemben tud eljátszani,néha megfeletkezik,akkor elléphetek tőle,de pár perc és örülten masírozik utánam.Nem sír,csak legyek mellette.Estefele már le kell ülnöm mellé,vagy el kell vinnem cangázni,mert annyira felpörög hoygy már csak ez segít ha kimegyünk a levegőre.Szeretném ha egy kicsit majd azért önállóbb lenne.

Tru,nem semmi a zenekar!Marcit miért nem íratod be valami zeneórára ha ilyen ügyi?

Melódi,klassz lehet egy új lakást birtokba venni.A furulyázás megyeget,de mi az amiről te írtál?Könyv?

Ági25,helyesek vagytok :wink:

Jubi,szóval tej kérdés jön:milyen,zacskós,tartós,zsírtartalma,kell higítani,maci kávé vagy kakó bele? :oops: :wink: reggel vagy csak este?Nem is kap már tápot?

Timi,2 napig nem főztem a gázszünet miatt.Ma krumplipürét fog kapni Laura füstli virslivel.Tegnap főztem neki először spenótot,tejföllel krémesítette,megette,ma meg már ki is jött ,szép zöld volt :lol: amúgy meddig kell forralni a vizet?Még nem vettem semmien palackosat.Dóri hogy alszik mostanában?Evvet már kukót??????????? :lol:

Sue,szóval kotta:A violin kulcs után álltalában kis b van.Az mi?Értem a szünetjelet,az ütemet,a félhangokat,a hajlításokat.Csak azt nem ha egy ismeretlen dal van akkor hol álljak neki lefogni a hangokat,ha megvan a kezdőhang akkor a többit simán elfújóm.Egy ismert dalnál,pl:tavaszi szél.....ott a hallásom után hamar megtanultam helyesen fújni.És ha a violin kulcs után nincs semmi,vagy csak olyan kettős kereszt?Valamikor(a 3.-as könyvben)kiirja hogy a dó az első és második vonal között van,de ha nem akkor honnét tudjam???Remélem már érthetőbb voltam :oops: Ha nem akkor inkább majd imélbe folytassuk,vagy msn-en,nem akarom a többiket fárasztani :lol:

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Linda, Mamy!

Jazi 2,8-as Mizo tartós tejet iszik, nem forralom, hiszen pasztőrözött, nem higítom vízzel. Táp helyett kapja, reggel és este 2-2 decit. Reggel hét körül megébred, ekkor kap egy adag tejcsit, visszaalszik még egy-másfél órára, utána felkel, és reggelizünk.
Este 6- 1/2 7 körül vacsizunk, és nyolckor a lefekvés előtt kap újra két deci tejet. A kakaót még nem próbáltuk, mivel kicsit husi a kisasszony, ezért hanyagolom nála a felesleges kalóriákat. Ezért nem kukizunk, édességezünk, nem nasizunk. Viszont a joghurtot nagyon szereti, ez van nasi helyett.

Nem tudsz esetleg egy könnyen elkészíthető torta receptet egy kezdő tortasütő számára?

Anita!
Szerintem a bálna állapot teljesen természetes ilyenkor :wink: Én még majdhogynem élveztem is. Az a lényeg, hogy ne maradjon ilyen az ember, ha itt az ideje majd leadod.

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Sziasztok!

Csak egy gyors bejelentkezes...bocsi az ekezetlen betukert...nemet billentyuzet, fogalmam sincs hogy kellene ekezetet varazsolni, nezzetek el most egyszer nekem.

Meg Hamburgban vagyunk, jol erezzuk magunkat.
Csak az email-eket szoktam megnezni, nincs ido (meg pofatlansag lenne) napi 1-2orat babanetezni, de hazamegyunk visszaolvasok.
Atporgettem a hsz-ket, van termes rendesen :lol: Orulok, lesz mit olvasgatni.

Mamy!
Udv. ujra itt :wink: Utolag boldog szulinapot Gesztikednek! :D

Bettus!
Kittikenek is boldog szulinapot, nem semmi ahogy elbant azzal a ket tortaval. :shock:
(kepzeld meg nem jott meg a 2 fisher price jatek!! :evil: :twisted: hazamegyunk Gyuri veszi kezelesbe az ugyet...kivagyok ha ragondolok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!na hagyjuk is)

Agi!
Udv. koztunk, nektek is boldog szulinapot igy utolag.

Szepek a babok, mamak, papak, a kepeket azert nezegettem, de majd bovebben otthonrol, addig is

Sok puszi, majd jelentkezem : Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy így eltüntem néhány hsz. után! Utólag is minden ünnepeltet ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG!

True! Talált, süllyedt :oops: :oops: Mentségemre szóljon, hogy olvaslak benneteket folyamatosan, de még mindig nem vagyok teljesen képben. Ezért nagyon örülök Beuka táblázatának.

Beuka! Ha megígérem, hogy rendszeresen jövök majd, akkor beveszel minket is a táblázatba? :roll: Dorka anyakönyvi nevén Dóra és ahogy Timi Dórija mi is febr. 6-án tartjuk a névnapot. Ja és Dorka nov. 6-án született.

Az eltűnésem okai között volt egy nyaralás is, Szilvásváradon voltunk pár napig. Anyukámékkal voltunk, így Dorka nagyon élvezte, hogy mindig van aki foglalkozik vele!

Jubi! Nagyon szeretem olvasni a hozzászólásaidat! Olyan nyugalom és bölcsesség árad belőled, mint egy kedves nagyanyóból! Pedig a szülinapos kép alapján olyan fiatalnak látszol! Nem is gondolnám ránézésre, hogy 3 gyermeked van!

Melinda! Mintha én írtam volna: "Laura rajtam lóg,csak a közelemben tud eljátszani,néha megfeletkezik,akkor elléphetek tőle,de pár perc és örülten masírozik utánam.Nem sír,csak legyek mellette." Ez DOrkánál néha sírással egészül ki. Mostanában én még oda sem mehetek egyedül ahová állítólag mág a király is gyalog jár...

Mamy! Nagyon szép lányka Gesztike, és milyen különleges neve van!!! Hogy jutott eszetekbe! Nagyon tetszik! Ha beleszólhatok: lehet Jana baby vitzet venni pl. A DM-ben 1l-es kiszerelésben 130 Ft körül van. Én ezt adom Dorkának.

Gf Anita! Szerintem is jól nézel ki! Tündéri a kisfiad! Az én lányomnak is kb ennyi haja van :D Ilyen tuti jó fürdő van Mórahalmon? Nagyon tetszik!

Rizi! Nagyon jó a két kép, könnybe lábadt a szemem tőle! Én simán szültem, de nem adták ide DOrkát a hasamra, majd csak már felöltöztetve :cry: :cry: hiába kértem... és utána el is vitték melegíteni egy fél órára mert állítólag fázott :twisted: :twisted: :x az biztos, hogy legközelebb nem engedem!

Timi! NAgyon jók a szülinapos képek! Evett is Kitti a tortákból vagy csak szétmaszatolta őket? :D Az előke is nagyon tuti!

Fegyelmezés: nehéz dió. Dorka mindent megért, ez látszik rajta, bármit megtesz ha kérem - idehozza nekem a kutyust, cicát, babát, stb, kiköpi a cumit, puszit ad, stb - de ha azt mondom vmire, hogy nem szabad, mint aki nem is hallja. Ha elveszem onnan a kezét, pl számítógép, papírkosár, és úgy mondom, hogy nem szabad, akkor néz rám és úgy nyúl az adott dologért. Hiába csapok a kezére, csak vigyorog rajta, meg nézi a kezét és mutogat a másikkal rá, hogy oda csaptam. Úgyhogy ezt is feladtam, marad a szigorú arc és a nem szabad ismétlése 1000x is.

Hiszti: Én is a figyelemeltereléssel próbálkozok ha látom, hogy azért csinálja, mert vmalami nem úgy történik ahogy ő akarja.
Ha fáradt akkor én is ölelgetem.

Szopi: Még nálunk is megy, napi legalább 5x, és éjszaka is van hogy 3x-4x. Ez utóbbi nagyon fárasztó, remélem hamarosan leszokik róla.

Most megyek, mert hazajött a férjem ebédelni.
Remélem pótoltam egy kicsit az elmaradást, igyekszem egy kicsit gyakrabban jönni.

szép napot mindenkinek!

Anita
Kép
Kép
dorkamama
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?