Új privát üzeneted érkezett!

Lányok az eltünés ugye nem nekem szólt?
De azért jelzem hogy itt vagyok és tanácstalanul. Mert. Reggelente mérem a hőmet ugye ami most már napok óta 36.2 körül van. És ma délután is megmértem és 36.9 volt. És utána is pár órával. Szóval akkor én most nem tudom hogy mi van. Az az igasság hogy én nem tudok nyugton aludni 5 órát és úgy megmérni.

harivera
Budapest XXI. kerület
 
 


Pandácska!

Volt minden, napi többszöri hányás, hányinger, folyamatos émelygés, de volt hogy 1-2 napig semmi, majd újra! Mégmindig nem hiszem, hogy vége, mert csak 2 napja vagyok jól, kíváncsi vagyok a holnapra :)
Poci: szerencsére annyira nem erőlködik a növögetéssel! :lol: Bár az elején azt hittem, hogy hamar nőni fog, de az csak a puffadás miatt volt, jelenleg -1 kg-nál vagyok, ami azért gáz, mert nem vagyok egy vékony típus, és a fiammal ekkor már -4 kg-nál voltam, és ugyanarról a súlyról indultam most is! Azért remélem nem lesz 13 kg-nál több, ami feljön! (Peivel is annyit híztam, de szinte 2 hónap alatt le is ment minden! )

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


 
 

na ez jó, mindig azt írta ki, hogy nincs hozzászólás a témában, erre meg eküldte az üzimet 3x is! Bocsi :oops: :oops: :oops:

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Meri,
Nem nézlek hülyének inkább irigyellek :lol: képet képet!!!

Viki,
Igen ilyet szokott csinálni a babanet :evil: akkor neked is volt egy kicsi szenvedés. És most kislányt szeretnétek? Mert látom van egy édes kisfiad :D Van egy táblink ha szeretnél benne lenni írjál adatokat!

HariVera,
Miért nem csinálsz még egy tesztet? Már tuti erősödött ha van ott valaki! Amúgy délután ne mérjed a hődet olyankor nem mutat valós képet mindenki melegebb mozgás után! Mérni reggel kell alvás után mocorgás nélkül. Szerintem tesztelj egy pozitívat :wink:

Ma reggel arra ébredtem hogy a párom szólt kettő gyönyörű hófehér galamb szállt az ablakpárkányra. Volt rajtuk gyűrű. Olyan megmagyarázhatatlan érzésem volt tőlük csodálatosan voltak :lol:

Eltünt kismamák és pocaklakók tessék jeletkezni!!!!
Vendég
 


Jó reggelt!

Pandácska!

Ma reggel is hányással indítottam a napot, de már jól vagyok (egyelőre) :)
Köszi, ha beteszel a tábliba! 29 éves vagyok, 2. baba lesz, van egy fiam, Péter, 2éves, a Pécsi szülészeti klinikán fogok szülni, február 25-re vagyok kiírva egyelőre (de ez még változhat az uh-ok miatt, mert nekem a mensivel nem lehet számolni) legközelebb szept. 4-én megyek dokihoz, akkor lesz meg a véreredmény. Ha kellmég valami kérdezzetek! :lol:
Mindegy, hogy fiú lesz vagy lány, csak egészséges legyen, max. fiús anyuka leszek (mert több baba már nem lesz az biztos).

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Na jó, szívem mélyén szeretnék egy kislányt is, csak hogy megtudjam mi a különbség :oops: :lol: :lol: :lol: :lol:

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!


Anubiás,

jóbulást kívánok neked! Remélem rendbe jössz. Szereted az étcsokit? Állítólag az is és a banán is jó. Na nem akartam okoskodni, pár ötletet adtam. Vigyázz magadra!

Viki,

üdv a csapatunkban.


Pandi,

Ez nagyon klafi kocsi. Képzeld nekünk sajnos vagy nem de inkább nem lesz babakocsink. Egyik rokonunk nem szeretne több babát sajnos és amijük csak van azt mindent elhozhatunk. És hát ugyebár nem is akármilyen cuccaik vannak. Ez pozitív. Csak kimaradok abból az élményből, hogy keresgéljek. Így most irigyellek téged és a többieket is, hogy mindent meg kell nézegetni utánna járni stb. .


Nem annyira tehetős kismamik ha szeretnétek olcsóbb rucikat venni akkor itt egy honlap cím. www.armania.hu
Itt használt rucikat lehet venni. Rengeteg nadrág van. És apropó nem kis méretek. Inkább nagyobbak. Jövőhéten benézek oda és ha valakit érdekel leírom miket láttam.

hali.

Vikci

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Vikci,
Azért ez tök jó :wink: Nálunk úgy volt hogy mindent kapok a nővéremtől. Csak pont most szül ő is szeptember közepén így kell neki a babakocsi kiságy szóval minden majd ruhákat tud azért adni. Nekem nincs más babás a családomban így nekünk kell mindent megoldani. De mire nekem lesz a babám olyan profin fogok pelusozni és böfiztetni hogy csak na :lol: mondjuk így is tudok mert sokat lógtam az unokahugomon amikor baba volt meg azért most is :lol:

Viki,
Beírtalak! Az úgy szép is lenne hogy egy fiú egy lány :wink: olyan kerek :lol:
Vendég
 


HVera, szerintem is csinálj egy tesztet, az a tuti. :)

Én is betennénk két linket, ez két topik, lehet, hogy ismeritek, használt baba- és mamaholmik, de nagyon pörög. :)
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9025595
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9164821

Kiságy. Így néz ki egyben:
Kép

De ilyen a színe:
Kép

meri
 
 


Vikci, most néztem meg, jó ez a link. :) Én majd akkor látogatom meg, asszem, amikor megyünk a sotéra. :) Addigra, gondolom, már jobban lesznek őszi cuccok.

meri
 
 


Sziasztok!

Anubias!
Ja, nagyon drukkoloki, hogy mihamarabb meggyógyulj! A gyógytápszer segít? Rendes ételeket nem is ehetsz?

Viki!
Üdv itt is!
Látom, Neked is izgalmas volt az eleje, örülök, hogy minden rendben.

Harivera!
Hagyd ezt a hőmérést, szerintem így nem sokat ér. Újabb teszt?


Az Armania tényleg jó hely, nadrágjuk sok van. 2 éve én is ott vettem. Most csak 1-2 szép felsőt szeretnék.

Amióta hízókúrára fogtak, nem hízom. Hiába, ezt nem lehet erőltetni. De a hasam szépen nő, és a baba is egyre erősebben rugdos. Pénteken megyek vérvételre. Aztán 2 hét múlva újabb UH.

Szép vasárnapot!

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Meri,
Szép ágy :lol: És a helyére is rakjátok már?

Lányok!
Ti magatok mellett altatjátok majd a babát vagy külön szobában?
Vendég
 


Pandi, nem tesszük a helyére. :) Ezt a kérdést egyébként már én is többször fel akartam tenni. Én MOST (hogy később is így gondolom-e majd, azt nem tudom :lol: ) úgy tervezem, hogy velünk egy szobában alszik, saját ágyban, és ha nagyobb lesz, mi költözünk másik szobába.

meri
 
 


Panda!
Ez érdekes kérdés, hogy hol aludjon a baba.
Barna eleinte mellettem aludt kiságyban, aztán kb. 1 évesen költöztettük külön szobába. Márkot pedig rögtön beraktuk mellé a gyerekszobába, szóval ő a kezdetektől külön aludt.
Most még nem tudom, mi lesz, valószínűleg mellettem fog aludni eleinte, aztán majd meglátjuk, mennyire igényli a közelségemet. Ez nagyon gyerekfüggő.

Most gondokoztam azon, hogy nekünk mit kell majd beszereznünk, de rájöttem, hogy 1-2 csomag pelenkán kívül semmit. :D

Boeske
KépKépKépKép

Kép
boeske
 
 


Boeske,
Köszi a választ :lol:

Meri,
Most én is úgy gondolom hogy mellettünk lesz :D
Vendég
 


Jajj lányok,örömmel látom,hogy milyen ügyesek,szemfülesek vagytok.Bizony sokszor találni szinte vadiúj állapotú használt ezt-azt,ami ugyanolyan jó célt szolgál,mintha újat vennénk,csak sokat spórolhatunk.Én Bálintomnak szinte mindent a bababörzén vettem anno,akkor még sokkal reálisabb árakon árultak,most néha olyan drágán akarnak adni cuccokat,de nyitott szemmel kell járni.Most a ababakocsiból és a kiságyból újat szeretnék,de az apróságokból nagyon szivesen fogok én is vadászni a megkímélt olcsó cuccokra.Szerintem az őszi bababörzén már vásárolhatunk mi is.Amúgy itt van nálunk egy turi,ahol minden db 100 Ft és mióta nem dolgozom,gyakran belépek oda és hát olyan édes 56-os és 68-as kisbodyk,meg rugik is vannak,hogy ennyért nem hagyom ott.Így már vettem pár kisruhát,de ezt nem tekintem még vásásrlásnak. :lol: Csak ennyi pénzért badarság volna otthagyni.És annyira hamar kinövik,hogy művészet volna elhasználni.Szóval ha van ilyen linketek,csak tegyétek be,mert nagyon jók az ilyenek.Sőt,szerintem az akciókra is felhívhatjuk egymás figyelmét.Mondjuk én még ilyesmit nem merek venni,de akit érdekel a tesco újságban van hagyományos fa rácsos kiságy 6499-ért és babakocsi hordozóval 18990-ért.Az anatómiai kiskád pedig 1090-ért.És még jól is néznek ki a képeken. A textilpelusok is akciósak.

Puszi

Eszter

Kép

Kép
anubias
 
 


Pandi:
Míg picik voltak, addig a mi szobánkban volt a kiságy, aztán átköltöztettük őket, nekem így jobb volt, mert nem volt messze, így a gyakori ébredések sem voltak annyira macerásak és egyből meghallottam ha valami gond volt.
Bár szerintem falon keresztül is lehet simán hallani, meg bébiörzővel, akinek van, de nekem ez megnyugtatóbb volt!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


A textilpelusokról jutott eszembe: az indexes fórumon egy csajszi szokott árulni mintásat. Tudom, hogy hülyeség, de annyira édes!!! Rózsaszín meg kék mintás! :lol:

meri
 
 


Mi a rucikat kölcsönadtuk, így majd várom vissza :lol: :lol: :lol: , ha kislány a pocaklakó akkor lesz ruhája, mert a legjobb barátainknál másfél éves ikerlányok vannak, és kölcsönadják nekünk!!!!! 8)
A nővérem ingázott és azt mondta, hogy KISLÁNY lesz :lol: :lol: :lol: kíváncsi leszek!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, mi meg kislányt álmodunk folyamatosan. :lol:

meri
 
 


Meri:annyira nem hülyeség, vagyis a sima pelussal is felnő a gyerek :mrgreen: , de a fiam még mindíg imád hozzábújni :lol: :lol: :lol: , na jó nem szokott válogatni!!!! 8) :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Álom:én egyszer lánykát álmodtam, aztán meg iker fiúkat :shock: :shock: :shock: , na most légy okos!!!!!! :mrgreen:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


De a másik topikban hívta fel a figyelmemet egy topiktársam, hogy a vonalzón annak a bébinek bizony masni van a hajában :shock: :shock: , én észre sem vettem!!!!!Szóval vagy sejtettem valamit, vagy csak mellé nyomtam!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Véletlenek márpedig nincsenek, illetve csak VÉLetlenek vannak... :lol:

meri
 
 


Meri: :lol: :wink:

Mostanában itt nem voltam, de gondolom érdemes szétnézni:
http://www.babyoutlet.hu/

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Ha minden jól alakul a mi csodababánk is 2008ban fog megszületni.
Sok éve próbálkoztunk, de sosem sikerült, Tapolcára kezdtünk járni, májusban és júniusban volt egy sikertelen inszem, júliusban kezdtük az első lombikot, 3 babót kértünk vissza és most pénteken Pöttömke /Pöttömkék???/ lebukott a vérvételen :lol: :lol:
24-én kell újra menni UHra, remélhetőleg akkor már láthatunk valamit.
Nagyon izgulunk, aggódunk és reménykedünk, hogy minden rendben lesz, és szépen fog továbbfejlődni.

Remélem becsusszanhatok ide közétek én is :) :D

Kép
kis-csillag
Tököl
 
 



Kiscsillag,
Üdv :lol: majd ha gondolod beraklak a tábliba. Amúgy én most a Hipp Natalt iszom ez kismamáknak van szirup gyümölcs izű olyan mint a Kubu és nem szintetikus. Csak azért írtam mert beszéltünk a vitaminokról.

Voltunk a nézelődni kaptam anyóstól pár dolgot megpróbálok képet felrakni...

Ez a forgó:
Kép

Ez egy ilyen beszélő kutya:
Kép

Meg egy plüss elefántot arról nem találtam képet.
Vendég
 


Panda drága! Köszönöm!! Várjuk meg vele a pénteket feltétlenül, azért nem csináltam még vonalzót sem egyelőre :oops: :oops:
De ha pénteken is olyan fantasztikus híreket kapok mint most pénteken akkor aztán hujúúj :lol: :lol: :lol: vigyorogni fogok egy életen át :lol:
Korábban féltem a szüléstől, vagyis a vele járó fájdalomtól, de úgy érzem egyre inkább kívánom :roll: :D sőt, egyenesen vágyom a percet hogy ott lehessek :roll:

Kép
kis-csillag
Tököl
 
 


Kis*,
Ezzel én is így voltam régen féltem tőle de amióta itt lapul a pociban akár már most is indulnék :lol: ilyenkor azért már az ember látja konkrétan a szenvedés értelmét :D Természetesen ilyen jó híreket fogsz pénteken kapni ez nem is kérdéses majd kérünk képet :wink:
Vendég
 


Panda, nem fogod elhinni, ez a második dolog, amibe beleszerettem!!! Pont délelőtt mutogattam a barátnőmnek ezt a forgót. :lol:

meri
 
 


Meri,
Elhiszem én is beleszerettem :lol: akkor majd együtt húzzuk fel a babáknak :lol: csak szólok hogy góliát elemmel működik (remélem így hívják) 4 db kell bele. Az eladó meg azt mondta hogy ceruza is jó bele :evil: így vehetünk tölthetős góliát elemet is.
Vendég
 


Hol vettétek, Panda? Mert ahogy nézegettem ma, akkora árkülönbségek vannak, hogy hihetetlen!!! :evil:

meri
 
 


Meri,
Brendonba voltunk ott 14990 de nem tudom máshol mennyi :roll:
Vendég
 


Hű, akkor most nem is mondok inkább semmit. :oops:

meri
 
 


Meri,
Most néztem hogy máshol 4 ezerrel kevesebb :shock: most már mindegy :?
Vendég
 


Igen, bocsi, hogy így szóbahoztam. :( Bár, asszem mindannyiunknak tanulságos: érdemes előre körülnézni... Azért ez rémes, hogy másfélszerannyiért is képesek eladni!!!! :evil: Nem is tudom, hol mondta valaki, hogy ő mindig elmegy pénz nélkül, és másnap visszamegy azért, amit még mindig érdemesnek tart megvenni alvás után is. :lol: Nem rossz módszer...

meri
 
 


Akkor egy újabb link: játékok http://www.jatsszvelem.hu

meri
 
 


Ja, meg ez is eszembe jutott! Én már nagyon régóta kerestem a hivatalos listát az anyakönyvezhető nevekről, ez folyamatosan bővül. Akit érdekel: http://www.nytud.hu/oszt/nyelvmuvelo/ut ... index.html

meri
 
 


Meri,
Milyen nevek tetszenek? Van már valami elképzelés?
Vendég
 


Lányok, ha a nevem alatti www-s gombra kattintotok, bejön egy régi oldal. Bár nem akartatok saját honlapot, ide most mégis feltettem az eddig gyűjtögetett linkeket. Akinek van még a tarsolyában, szóljon!

meri
 
 


Nevek? Ha fiú, akkor gondolkodás nélkül Ricsi. :lol: Ezt a férjem már akkor tudta, amikor még nem is ismertük egymást. Ha meg lány, akkor gondolkodni kell... Valami annás vagy lilis, valami nem túl gyakori. De csak akkor akarom kitalálni, ha tényleg csajszi. :D

meri
 
 


Sziasztok!

Örülök ennek a sok linknek Meri. Ügyi vagy. És igen a sógornőmék Gyöngyösön szoktak vásárolni turiban és sokkal jobb minőségű baba cuccok vannak, mint az újjak. Először csodálkoztam rajta, de örülök neki. Ja és szintén kb. 100Ft-os áron. Tényleg olyan puha és jó anyagok akár a babapopsi.
Egyébként vannak baba diszkontok is ahol érdemes szétnézni. Van ilyen a Lehel térnél a Moszkva térnél is. A Lehel téri honlap címe: www.babadiszkont.hu

Pandi,

nagyon édesek ezek a kis játékok. Igen ebből a szempontból szerencsések vagyunk, mert ha kisfiú akkor egy helyről ha pedig kislány akkor 2 helyről kapjuk majd a babarucikat.
Mi is magunk mellett akarjuk altatni a babát eleinte. De még tanakodunk rajta, hogy legyen.

Üdv,

Vikci

Kép
Kép
hornyakmate.freeblog.hu
vikci79
 
 


Panda, a kedvedért tettem be szavazást is. :D

meri
 
 


Vikci, betettem a linket. :)

meri
 
 


Lányok, van itt egy babakocsi, már nézem egy ideje... Miért kerül ennyibe???? Hol a hiba??? Annyiszor megnéztem, elolvastam... Hátha ti kitaláljátok...
http://www.brendon.hu/ProductSearch/vie ... =1&whid=32

meri
 
 


Sziasztok!

Látom szaporodtunk:-) Üdv az újaknak!
És témából is kifogyhatatlanok voltatok a hétvégén.

Mi tegnap lagziban voltunk, úgyhogy azért is nem írtam eddig.

Nálam a helyzet az, hogy ugye volt ez a kis barnázás, ami hál' Isten csak egy foltnyi volt, de eléggé bepánikoltam, csütörtök óta egyfolytában a bébit figyeltem, és már azt hittem nem mocorog. Na most kb. 1 órája beindult a motoszkálás. (ami persze a védőnő szerint lehetetlen, tehát képzelődöm.... :lol: )
Már tisztára megőrültem, hogy semmit nem érzek, de biztos csak olyan helyen húzta meg magát a picurka, hogy nem érezhettem, ahogy mocorog.

Szóval most egy kicsit megnyugodtam. :)

Mi is már nézegettünk baba-cuccokat, de majd csak ősz végén vesszük meg, amikor már itthon leszek és lesz időm szobát berendezni, meg nyugodtan, nem pedig rohanva, nézegelődni.
Már van elképzelésünk, hogy miből mit veszünk. Babakocsink az már van, a párom még a picur megfoganása előtt beszerzett egy mózeskosaras változatot, ugyan nem új, de mintha sosem használták volna, így legalább csak félévesen kell újat vennünk. De azt hiszem nem fogunk 40-50 ezernél drágábbat venni, szerintem tiszta hülyeség. Semmivel sem tudnak többet a drágábbak.
Van egy honlap www.bababirodalom.hu, meg amit már más is említett a www.babyoutlet.hu, ahol elég sok minden van jó áron, vagy legalább meg lehet nézni, hogy milyenek vannak a piacon.

Hol aludjon a baba? témára válaszolva:
Lányomnál nem volt más választás, egy szobában voltunk, akkor anyukáméknál laktunk, de elég nagy szoba volt, szóval el lehetett férni, aztán mikor 2 éves lett leválasztottuk a szobát, így lett két fél szobánk, ahol kicsit külön lehetett lenni tőle.

De most annyira közel van a gyerekszoba, kb. 2 lépés, majdnem az ajtónkról nyílik az ajtaja, szóval nálunk a helyén lesz, meg úgyis veszünk bébiőrzőt, meg amúgy is mióta megvan a lányom, azóta úgy alszom, mint a rendőrök - minden mozdulásra ébredek :lol:
Pedig előtte rendkívül jó alvó voltam, ágyúval sem tudtak volna kirobbantani, most bezzeg...:-)

Anubias!
Nagyon nem örülök, hogy ilyen helyzetben vagy! Mindenesetre pihenj sokat, és pozitívan gondolkodj (könnyű mondani)! Homeopátiát még nem próbáltál? Azzal egyáltalán nem ártasz a babának, én csak azt szedek mindenre, akkor is ha nem vagyok terhes.
Hallottál már a Voll-féle elektroakupunktúrás állapot felmérésről? Esetleg érdemes lenne beméretned magad, és ott komplett terápiát is tudnak ajánlani. Ha érdekel, utána nézek, hogy Pesten - ott laksz??? - hol foglalkoznak ilyesmivel.

Harivera!
Csinálj egy tesztet!!!! Légyszi!!!! :-) :-) :-)
Én egyszer sem mértem a hőmet, mert tutira felidegesítettem volna vele magam.

Azon gondolkodtam, hogy már nem is emlékszem, hogy egy újszülöttnek mi van a "kezdő-csomagjában"???? Olyan régen volt picibabám, hogy néha meglepetten olvasom az újságot, meg az internetet, hogy ez is kell, az is kell..... :D De majd csak szép lassan eszembe jut minden! :-)

Most megyek, mert altatni kell a leányzómat, ugye hiába 5 éves, ez nem igazán megy egyedül :-)), szóval majd később lehet, hogy jövök még!

További jó csevegést!

sziasztok: Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Bocsi, még valami!

Meri!
Ez a Retrus kocsi valóban ennyi! Láttam a Brendonban élőben! A Retrus az egyik legolcsóbb babakocsi, de annak ellenére tökéletesen megfelel. Még azt hiszem a Bergon kocsik ilyen kedvező árúak, meg van még egy, de annak nem jut eszembe most a neve.

Kata

Kata
Kép
Kép
Kép
katuci81
 
 


Meri,
Köszi :lol: Én ma láttam a Brendonba ezt a kocsit és semmi baja nincsen nem láttam hibát :wink:

Katuci,
Nem értem miért lenne lehetetlen hogy mocorog a pici? :shock: Hiszen neked nem is az első baba még én is éreztem a 15. héttől pedig nálunk az első lesz. Vagy ő érzi hogy te mit érzel?
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?