megszületett a születéstörténetünk
július 27.-én 10 órakor ébredtem, és nagyon mérges voltam magamra, mert piacra akartam menni
. Léptem le az ágyról, és éreztem, hogy vízes alattam a lepedő, és belőlem is folyik.
Arra gondoltam, hogy úristen bepisiltem, de a következő pillanatban rádöbbentem, hogy bizony ez csak a magzatvíz lehet.
Annyira bepánikoltam, hirtelen nemtudtam kit hívjak, mennyi időm lehet még. Párom persze Bécsbe volt.
Csak sírtam, és közben hívtam a dokit, de mikor felvette én letettem
mert egy értelmes mondatot nemtudtam volna kinyögni.
Aztán hívtam apát, hogy beszéljen ő az orvossal. Egy örökkévalóságnak tünt míg visszahívott, pedig csak pár perc lehetett, mondta hogy ő rögtön indúl haza, a doki pedig azt mondta hogy menjünk be a kórházba.
Sogórnőmnek szóltam, bár ő is dolgozott, de 30perc alatt itt volt értem.
A víz annyira folyt belőlem, hogy a tena betét is percek alatt átázott, igy egy kisméretű törölközővel alattam indúltunk útnak.
Kaptam szobát, megvizsgált az ügyeletes doki, 1 újjnyira voltam nyítva, azt mondta sétálgassak, és nyúgodjak meg.
16-órakor ismét megvizsgált, de semmit nem tágúltam, igy kaptam valami zselét, ami elég kellemetlen volt.
Végre megérkezett a párom is, és leváltotta a sogórnőmet.
17-órakor megjelent az orvosom is, aminek már nagyon örültem, úgy éreztem már nem idegen kezek közt vagyok.
Megvizsgált, még mindig 1 újjnyira voltam nyitva, de már voltak görcseim.
18-órakor bevittek a szülőszobára, rámkötötték az nst-t, 19-órakor pedig az oxitocint, na innen aztán fájás, és tágúlásügyileg megindúltak az események.
Azt mondta a doki, 22órára meglesz a babó, de a nagy fájások közepette valahogy ezt nemtudtam elhinni.
Kitaláltam, hogy sétálva biztosan jobb lenne, szóltam is a dokinak hogy pisilnem kell. Kimehettem wc-re, húztam magam után az oxitocint, de tényleg jobb volt.
Pár percet elidőztem, aztán visszamentem, és a doki adott még 10percet szabadlábon, aztán vissza feküdtem.
Kb. félórával késöbb, már úgy éreztem nincs tovább
, gondoltam jó lenne megint felkelni, szóltam a szülésznőnek, hogy kakilni kell
. Azt mondta kakiljak nyúgodtan, de már nem enged ki, mert akkor a babó a wc-ben végzi.
Ekkor már mindennel próbálkoztam, hogy jobb legyen, mondtam a dokinak, hogy legyen inkább császár, azt mondta akkor lesz ott egy ronda seb, erre mondom, nem baj majd begyógyúl. De nem állt rá az akarataimra.
Aztán megkértem a szülésznőt, hogy legalább ő segítsen rajtam. Azt mondta nemtud segíteni, mert annyira rendben megy minden, erre kérdem én: ilyen mikor rendben megy a dolog, úristem akkor milyen mikor nem.
Kijelentettem, hogy többet nem szülök, azt mondta a doki, az idén már ne is, majd 2-3 év múlva.
Igy útólag jókat nevetünk a párommal ezeken a dolgaimon, de ott nem tartottam viccesnek, hogy mindenki csak nézi hogy szenvedek.
21.30-kor ugy igazából azt éreztem, hogy kakilnom kell, erre körbe álltak, és mindenki biztatott hogy nyomjak. Már nagyon fáradt voltam, de éreztem, hogy ez az a pillanat, amikor tényleg azt kell csinálnom amit a doki mond. Aztán 10perc alatt 4 tolófájással kijött babó.
Apa elvágta a köldökzsinórt, és rámtették úgy mézes-mázasan.
Apával csak néztük a kicsit, néha egymást, de alig láttunk a könnyeinktől.
Aztán elvitték elrendezni Danit, közben megérkezett hozzá a gyerekorvos is, engem meg a doki összefoltozott, mert vágott is, és szakadtam is. Itt már olyan türelmetlen voltam, hogy folyamatosan azt kérdeztem, hogy mikor végez.
Visszahozta a párom a szemünk fényét, és otthagytak minket az őrzöben 23.40-ig édes hármasban.
Előtte még bocsánatot kértem a dokitól a viselkedésemért, de csak mosolygott.
Az tuti, hogy legközelebb is nála szülnék. Csak jót tudok róla mondani.
Átmentünk a szobába, a babót a csecsmősöknél hagytuk, hogy tudjunk pihenni.
Apával lefeküdtünk, de végig beszélgettük az éjszakát, már alig vártuk a reggelt, hogy együtt lehessünk Danival.
Gyorsan eltelt a 4 nap, apa is végig ott volt, , mindent megmutattak, és sokat segítettek a csecsemősnővérek.
Útolsó nap kaptunk felicitas csomagot, még fürdetőt, hintőport, popsikrémet, alkoholt.
Elbúcsúztunk a csecsemősnővérektől, sajnos a szülésznőm nem volt ott, fizettünk, és siettünk haza.
Igy útólag belegondolva nem is volt olyan katasztrófális, rosszabb is lehetett volna, és talán nehezebbre is számítottam, de mindenképpen megérte, mert itt van a karomban a világ közepe.