Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,
Volt egy csodás 7végénk Bökényben.Ez a Tisza-Körös összefolyásnál van, így rengeteget sétálltunk a folyóparton. Mindenkinek tök jó szine lett, és Dodo valami fantasztikusan viselkedett. Teljesen lekötötte magát, alig igényelte, hogy pesztrálgassuk, inkább, mikor fáradt volt. Aludni még jobban aludt, mint itthon, viszont kajcsi csak kb. fele annyi kellett, mint rendesen. Ezen tökre meglepõdtem, de egyszerûen mintha jól lakott volna a friss levegõvel. Viszont megismerkedett a fûszálakkal, órák hosszat elbabrálgatta õket - persze õ okrócon feküdt, de addig csúszott-mászott, míg a közelükbe nem került. És csak 1-2 szálat tépett le, inkább simizte, nézegette õket. Olyan édi volt. A vonatozás is teljesen feldobta, nem is volt hajlandó ott aludni, de nem is srt: végigjátszotta az utat. Szóval teljesen le a kalappal elõtte!! KépKépKép

gomb
A Rossmannban már van naptej, én is ott vettem végül 45ös faktorszámút, majd meglátjuk milyen lesz..Kép

Forti
Hát ez a nyúl nem semmi!!! KépKép
Mellesleg most unokatesóméknál nagy meglepi volt: Kint a kertben rejtették el a gyerkõcnek a meglepiket, hogy hát ugye a nyuszi hozza. Erre a gyerkõc nemcsak a csokikat találta meg, hanem 2 vadnyúl kölyköt is, így tutira bevette a dolgot. Olyan édes volt!!!

Kataa
Mi újság veletek?? mára minden rendben???

puszka mindenkinek

Rit és Dododentron

rit

Dodo 8 éves, Rege meg 4,5 :):)
anemona7
 
 


Sziasztok!

Minden j fogacskához gratulálok, látom szép számmal van belõlük.

Kataa!

De jó, hogy Alex ilyen gyorsan gyógyult. Szerintem azért ilyen összefüggés nincs az anyatej meg a betegség között, hogy 1 hete nem kap és ettõl rögtön beteg lett, szerintem csak véletlen. Emma sajnos 2,5 hónapja nem kap, de azóta se volt megfázva szerencsére (kopp-kopp-kopp).

A fogtól nálunk is volt hõemelkedés meg popsi pirososdás meg hasmenés. De a rokonságban olyan is volt akinek láza volt, állítólag (nem magas)

Hát nálunk is elég fárasztó volt az a húsvét. Szombaton reggel 8-kor kelt Emma, 1/2 11-kor el is tudtunk indulni. 3 órás autóút, anyósomékhoz még mosolyogva érkezett ettõl függetlenül. 1 óra múlva indultunk vissza Szolnokra az esküvõre, na ennek már nem örült, hogy újra autó. A lakodalmas háznál már nagyon álmos volt, és hisztizett, az ölünkben hanyatt dobálta magát és üvöltött. Így muszáj volt a hintaszékét elõvarázsolni, amiben rögtön el is aludt és mire a házasságkötõ teremhez értünk m ár nagyon mélyen aludt így anyósom kint maradt vele a kocsiban. Mire mi kiértünk felébredt, így a vacsorára már jókedvûen érkezett, tetszett is neki, nézelõdött, de képzeljétek annyira hangos volt a zenekar hogy én majd megsüketültem, így nagyon féltettem, agy mikor kb negyed óra után bekakilt elvittem az unokatesómékhoz és ott is hagytam, nagyon jól megvoltak, játszott, beszélgetett, aztán alaludt, mikor 1/2 10 körül mentünk érte is aludt. Így az esküvõn nem sokat vett részt. Ez a nap kissé megzavarta szegénykét, így elég nyûgi volt vasárnap és hétfõn is, tegnap jöttünk haza, 1/2 8-tól aludt reggel 3/4 7-ig, és most megint alszik, szegénykém.Kép

Kataa!

Én temetésre nem vinném, ha van kire hagyni. Õ (szerencsére ) még nem ért az egészbõl semmit, és ha épp akkorra jön ki az etetés, vagy épp álmos lesz, akkor neked is el kell jönnöd.

Manó+Emma

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Gömb!

Nálunk a DM-ben már van naptej!

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 

 
 

Sziasztok!

Rég nem jelentkeztem, de ennek egyetlen oka volt: apa szerda óta itthon volt szabin! Annyira jó volt, elmentünk egy csomó helyre, sétáltunk nagyokat. Aztán persze húsvétra jöttek a szüleim, meg nagy népvándorlás volt a párom szüleihez, nagyszüleihez. Peti is kicsit összezavarodott, de nem volt vészes. Inkább a kajában volt keveredés, alvás terén ragaszkodtunk a megszokotthoz.

Gratula minden manónak, akinek fogat hozott a nyuszi!Kép

Naptej: én 45-ös faktorszámút vettem, Hawaiian Tropic a neve, és kifejezetten babáknak fejlesztették ki.

Ilke!
Én is kezdek arra a következtetésre jutni, hogy talán ha több kajcsit adok Petinek napközben, akkor jobban alszik éjjel. Bár, pl. ma éjjel szerintem szomjas volt, mert úgy kapott a cici után, viszont pár korty után már meg is nyugodott.

Egy darab próbálkozás után lemondtunk apával az éjszakai szopiról való leszoktatásról. Miután úgy érzem, Peti kezd nappal is egyre kevesebbet szopni, megvárjuk, míg magától lemond az éjszakai szopiról.

Képzeljétek, a védõnõm azt tanácsolta az éjszakai szopiról való leszoktatásra, hogy vagy húzzuk a fejünkre a takarót, vagy jöjjünk ki a nagyszobába aludni, és ne halljuk meg, akárhogy sír. Kérdeztem, nem sérül tõle a gyerek? Áááá, neeem. Persze. Szerintetek egy védõnõnek nem kéne tudnia, hogy egy ekkora gyerek még azt hiszi, ha nem mennek oda hozzá, ha sír, hogy tök egyedül van, és apa meg anya eltüntek? Persze, biztos Peti azt gondolja, apa meg anya azért nem jön ide, hogy én ne bõgjek, hanem aludjak...
Javasolta azt is, ha ezt nem akarjuk, hogy apa keljen fel hozzá, és itassa meg vízzel. Na, ezt kipróbáltuk, Peti üvöltött, majd mikor apa kivette, és engem meglátott, elkezdett vidáman integetni, meg vigyorogni.Kép Persze, hogy összebújtunk, és megszoptattam.Kép

Kataa!
Én sem vinném, egyrészt amiatt, amit Manó írt, másrészt, még ha nem is ért semmit, a szomorú hangulatot, a bánatot megérezheti, és érzelmileg megviselheti.

Mona!
Jobbulást!

Minden beteg babának gyors gyógyulást kívánok, olyan szép az idõ, sétáljatok sokat!

Városligeti séta? Kinek mikor jó?

Dió és Peti
szabotimi
 
 


Sziasztok Mamák és Babák!
Remélem, mindenkinek jól telt a húsvét, nálunk elég rohangálós volt.
Már jó régrn írtam, de néha azért bekukkantottam ám Hozzátok. Még ezt a 2 hetet kellene túlélni (nem lesz egyszerû), utána talán több idõm lesz. Ezerrel írom a szakdogámat, illetve írnám, de csak akkor tudom, mikor a Levi alszik. Illetve sokszor még akkor sem, mert millió-egy más dolgom is lenne. Na mindegy, ezzel biztosan mindegyikünk így van.Kép Én, kis naív, még az is megfordult afejemben egy gyengébb pillanatomban, hogy most úgyis ingyenes a suli a GYED alatt, bevállalok még egy szakot, de most már azt mondom, szó sem lehet róla.

Forti!Kép
Hatalmas gratula a fogacskához!KépKépKép Át tudom érezni az aggódásodKép, mi még mindig fogtalanok vagyunk!KépKépKép Éjjelente párszor felsír a Levi is, de fõleg délutánonként nyugtalan, a Dentinox gélt imádja. Ha meglátja a tudust, vagy csak belenyúlok a szájába, már vigyorog meg cuppog. Remélem, nem lesz Dentinox-függõ...Kép A védõnõ szerint ne aggódjak, majdcsak lesznek fogacskák. Hát, kíváncsi vagyok...

Képzeljétek, ha vége van ennek az õrületnek, akarom vinni a Levit úszásra. Remélem, még nem késõ, régebben a koraszülöttsége miatt nekünk nem ajánlották a dokik (többet is megkérdeztem).

Sasha!
Ne aggódj, majd összejöna következõ hónapban!Kép Nem tudom, eméékszel-e, amikor én lettem másodszor babás, nekem is mondta a doki, hogy attól, hogy a mensi visszatér, a hormonális viszonyok (szoptatás mellett) egyáltalán nem kedveznek egy új terhesség létrejöttének. Persze, azért szoptatás mellett is lehet babás az ember, de adokim szerint nem ez az általános.

Mi amúgy jól vagyunk, talán emlékeztek, érezetm, hogy kislnyunk lesz. Na, a múlt heti UH-n végre megmutatta magát. Kiderült, hogy Anna baba szépen fejlõdik, mindene oké, egy dolog nem stimmel: lány létére van fütyije is.Kép Szóval ismét kisfiúval gyarapodik a család (apuci legnagyobb örömére).Kép Persze nagyon örülünk neki, bár a távolabbi rokonok reagálásától ("már megint fiú?") már kezdek a falra mászni.Kép

Na befejezem, mert senki nem fogja elolvasni, olyan hosszú...

Vigyázzatok magatokra meg a babákra, ha tudok, jövök.
Sziasztok:
Viki és Fogatlan Levi
vikici
 
 


Dió!Kép
Ez nem semmi, van néhány idióta védõnõ... legalábbis nekem biztos nem lenne szívem csak úgy a fejemre húzni a takarót... Szerintem az a minimum, hogy az ember megpróbálja megitatni, hátha szomjas. Én ezt a módszert hallottam az éjszakai szopi elhagyására. Igaz, nálunk ez magától oldódott meg, de azt hiszem, nem bírnám szegény gyereket üvülteni hagyni. Ráadásul - ahogy írtad is - valszeg csak azt érzékeli az egészbõl, hogy magára lett hagyva.Kép Képzelem, a szopis topicban miket írnának a védõnõ tanácsával kapcsolatban...
Na, ezt most jól leírtam, csak éppen tanácsot nem adtam...Kép

Panda! Ez a sztori haláli jó!KépKépKép Gondolom, a nõgyógyásznak is tetszett!Kép

Viki
vikici
 
 


Sziasztok!

Újra itt vagyok! Jól telt az elmúlt hét a szüleimnél. Balu megismerkedett a cicákkal, kutyákkal. A cica volt a nyerõ, fõleg a tarka. Sokat sétáltunk és levegõztünk.
Nekünk is hozott a nyuszi egy meglepi fogat. Így most már 3 van. Felállás ügyileg már elég profi lett Balu, illetve már mászásban is az. Most sajna le van horzsolva az orra, mivel apa nem figyelt rá eléggé és leesett az ágyról.
Tényleg milyen a pelenka kiütés?
Gyógymódja?
Szerintem Balunak az lehet. Én pelust márkát váltottam és Sudocrem-mal kenem. Talán javulgat.
Ma úgyis megyünk dokihoz, majd megmutatjuk.

Dió!
Mi ma 11-re megyünk tanácsadásra, de utána jó. Szóval kb. 12 órától. A késõbbi sétát még nem tudom belõni, mivel pont most kezd Balu átállni a napi 3 alvásról a 2 alvásra, és még nincs igazán kialakulva a rendszer, és nálunk sajna nem mûködik a babakocsiban való alvás.

Pszi és Balu (8 hónapos)
pszi
 
 


Sziasztok

Alexnak azoa sem volt laza,bar egyszer felbredt de egy kis tea vissszaatatta: )
En mar megbirkoztma egy hatalmas halom vasalnivaloval,uuugy utalom,es szidom magam hogy ennyit hagytam egyszerre : ))

Nyuszi
Nektek is gratula a husveti foghoz!

Sasha
ISmeros ez a nezelodes idegen heylesn csak nekem meg neha azzal is parosul hogy nem akar enni inkabb ehes de mindent megfigyel : ))
Anyosod ezek szeint jol birja a sirast ha nem szol neked: )

Brokkoli
Nagyon ugyes Zsofi baba: ))

Mona
Szegeyn Mate persze nehez a szopi bedugult orral : (
Remeelm tenyelg osszefutunk egyszer.Jaj nagyon edi Mate szemoldoke,Alexnak is ilyen hatarozott van az apukajan koszonhetoen : )

Rit
Minden Ok,de ez a het nagyon roved ,mert apa elutazik es egy csomo ajandekot kell meg vennem az ottani rokonoknak+felkeszulni az egy het nagyizasra pelenka es minden ugyileg,de egy Dunapart azert emg bejatszhat!!!!

Mano
Na akkor Emma hagyott szorakozni egy kicsit a lagziba ; ))
Majd tegyel fel kepet magatokrol unneploben!
Mar eldontottem hogy nem jon velunk mert a temets jo hosszu lesz es biztos beleesik egy etetes plusz nem is akarom a kis jokedvut esetleg sirni latni mert nem ertene mi van a korulotte.
A dedemami feljon es vigyaz ra a temetes alatt utana a szuleim jonnek felvaltani amig mi az eveszeten reszt veszunk.

Dio
Na gondolom ennek a vedononek sincs gyermeke!

Viki
Hu de jo hogy mar kiderult hogy megint kisfiatok lesz!!!!Es mi lesz a masik neve Anna babanak????Latszik mara hasad?/nem megterhelo cipelni Levit?

Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Ez a genya nyuszi csak nekünk nem hozott fogacskát?KépKép Milyen piszokság ez! Biztosan azért, mert én nem festettem tojásokat, csak boltban vettem!

Kataa! Még nincs neve, nekem a Donát, a Kristóf és a Máté tetszik, a férjemnek ezek közül "csak" a Máté. De még névtelen a drága.Kép
Hogy látszik-e a hasam? Akkora kb. mint az ikrekkel ennyi idõsen... már mindenki észreveszi, hogy jön a kistesó. Szerintem tök nagy a pocakom, persze Levi mingig a azon "gyalogol", már most neveli szegény kisöccsét. Egyenlõre elég jól tudom cipelni, de ha még nagyobb lesz a hasam, nem tudom, hogy fog elférni rajtam még a Levi is.

Nem lehet, hogy Alexnak a foga miatt van láza? Ha amúgy jókedvû... A vasalnivaló engem is vár, de még egy ideig akkor is ott marad.Kép

Viki
vikici
 
 


Sziasztok!

Remélem, mindenkinek jól telt a húsvét. Látom, nagyon termékeny volt a nyuszika. Nálunk Gergõ fordult meg a hátáról a hasára KépKépKép (Így 3 és fél hónaposan elég jó teljesítmény Kép )

VikiKép

Jó hallani felõledKép Valamelyik nap pont rólad álmodtam. Teljesen meg voltam lepõdve, hiszen szinte egyáltalán nem ismerjük egymást.

Üdv
Tüni és Gergõ
tüni
 
 


Sziasztok!

Viki!

De jó hogy itt vagy! Azért még nem biztos hogy fiú lesz, tévedett már az UH, hátha a megérzésed az igazi. Bár én is fiúnak éreztem Emmát.Kép

Kataa!

Hát ünneplõben kép csak Emmáról készült az apja ölében. Túl rövid ideig volt ott ahhoz hogy fényképezzek. Amúgy a nyûgössége folytatódik itthon is, biztos kell neki pár nap hogy visszaálljon az itthono menetrend. _Jól el lett kényeztetve lent, mindíg fogta valaki. Ráadásul mostanában a kajcsizással is gondjaink vannak, csak gyümölcsöt hajlandó elfogadni, zöldséget semmit. Eddig legalább a sütõtököt meg a sárgarépát szerette, erre épp most akkora hisztit csapott hogy sárgarépát adtam neki, hogy csak na. Most nem tudom mit csináljak vele, kicsit luxus naponta kiönteni egy adag bébikaját.
Ráadásul hétvégén még anyósom is a kajcsikkal szekált idõnként, 3 fõ témakörben, tehéntej, cukor és tészta. Szerinte a 6 hónapos gyereket már tehéntejhez kell szoktatni, hiszen mi is így nõttünk fel, a teába cukrot KELL tenni különben nem lesz elég erõs a csontja, és mit képzelek én hogy durumtésztát akarok majd adni neki, hiszen ott a vidéken nem is lehet olyat kapni, gondpolom hogy ott nem esznek tésztát a gyerekek. A csúcs pedig az volt hogy csokinyulat kóstoltatott vele, úgy szedtem ki a kezébõl. Na mindegy, kipanaszkodtam magam, én vagyok a hülye hogy egyáltalán próbálok beszélni vele ilyen témáról.Kép

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Na, erre elaludt evés nélkül, nem tudom mi a csuda van ezzel a gyerekkel, ennyire kifáradt volna?

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Sziasztok
én is vissza jötem csak apáztam egy kicsit péntek ota Kép eléntéztük a nyaralást igy már bizti hogy utazunk párizsba 1hétre adig petike nagyizik bár nemtudom hogy birja majd hisz ott mindig zaj van Kép .Petikének a nyuszi uj ruhákat hozott meg cipöt no meg most már néhány dolgot felismer ,megismer cumis üveget ,kutyát,fát,virágot,levelet,ja és jelképesen 2csokinyuszit és 1csokitojást nagyon tetszet neki mikor oda adtam nézegetni neki ugy vigyorgot de aztán elvetem töle és valoszinüleg apja eszi meg majd a csokikat mi is voltunk látogatoba a nagypapánál és nagyon jol érezte magát kuszot mászot és megkostolta a szönyegrojtokat Kép egész nap jo kedve volt hazafelé sem áltbe a szája csak akor mikor aludt vigig sikongatot nevetgélt este itthon se tudtuk leálitani csak nehezen aludt el tegnap meg kirándultunk Gödölön a parkba ott nagyon tetszet neki a virág megtapogata levelet is megfogdosta letépte Kép és egész hazafélé uton nevetet és a hangját probálta sikitozot Kép és elmentünk anyukámhoz is locsolkodni .

Kataa
jobbulást Alexnak

Ilke
mostmár petikének is van cipöje és imádja kikötni és vigyorog ha kikötöte de szerencsére még nem tudja hogy szedje le a lábárol a cipöt csak kikötni tudja Kép

Dio
nekünk a holnap jo mivel csak most olvastam az irásod Kép.12és 1között

Forti
gratula a Foghoz látod nem maradtatok fog nélkül Kép

Pusza Csics és Petike
csics
 
 


Sziasztok!

Látom, a húsvét megtette hatását, senki nem volt gépközelben...

Kataa!
Alex meggyógyult már?

Forti!
De jó, hogy már Levi is fogas Kép Kép Kép !

Csics!
Boldog névnapot!

Áfonya!
Köszi a névnapi jókívánságotKép!

Sasha!
Mennyi halat fogtatok? Én el nem tudok képzelni unalmasabb dolgot a horgászatnál. Egy idõben nekem is kellett járnom, míg gyerek voltam, hát, egyáltalán nem élveztem. De most legalább Gabi is kint lesz a jó levegõn.

Dec8!
Próbáld meg, hogy valamit adsz Hanna kezébe amíg pelenkázod, talán lefoglalja, és nem tekereg. Nálunk is csak így mûködik a peluscsere, csak már nincs semmi újdonság, ami igazán érdekelné Ádámot.

Gömb!
Jó, hogy megint vagyKép!

Én most megyek, mert sok a dolog, de ha tudok, késõbb még jövök.

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Mano
Csokinyulat evésre adta oda vagy csak nézelödésre mert én is adtam petike kezébe csokinyulat hogy nézegese és nagyon tetszet neki és petikének sem let baja se a csokinyulnak mert nem hagytam egyedül a csokinyulal és csak egy 5percig volt a kezében aztán eltetem igy se a csokinyulnak se petikénk nem lett baja. de tehéntejet tényleg nem szabad adni neki mert ártalmas és csak baja lehet egyelöre belöle a cukorban meg szerintem nincs Kálcium már pedig ez kell az erös csontokhoz töbek közt .

Pusz Csics és Petike
csics
 
 


Látom, az utolsó olvasásom óta történtek dolgok, csak én nem jártam erre...

Panda
p
 


Csics!

Én adtam Emma kezébe a csokinyulat, hogy nézegesse,de anyósom fogta, és mikor Emma lehúzta a csomagolást róla, akkor hagyta hogy a szájába vegye és belemélyesztette a fogát az Emma, õ meg csak nevettett, hogy a csokitól nem lesz baja, hagy kóstolja meg, úgyse szokik rá, én meg ott tiltakoztam hogy de én nem engedem neki, de eleresztette a füle mellett, erre én odamentem és kivettem a kezébõl.Én nem mondom hogy mindenben igazam van, de azért szerintem mivel az én gyerekem ha azt mondom neki hogy nem nyalhatja a csokit akkor vegye el tõle, mert mi lesz késõbb, akkor is majd én mondok valamit, õ meg azért is megengedi neki??? Fõleg ez esett rosszul.

Manó

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Kicsit eltûntem, de megint összeszedtem egy rövid lefolyású hányós/fosós/lázas valamit, és tegnap azzal voltam elfoglalva. Szerencsére mára jobban lettem, most apa nyavalyog, hogy hõemelkedése van...Kép

Kataa,
Örülök, hogy Alex "jobbul". Lehet, hogy van köze a betegségnek a szopizás elhagyásához, de Solymi anyatejesen is klassz beteg bírt lenni Kép Kép

Forti,
Látod, csak nem marad fogatlan Levi! Kép

Mona,
Az éjszakák klasszul mûködnek (lekopogom), de a nappalok... Solymi, ha meglát, szabályosan a lábaimhoz veti magát, és fel akar mászni, vagy egyszerûen csak üvölt, hogy vegyem fel (és aztán az ölemben áll). Nem ajnározhatom meg hordozgathatom egész nap, mert semmit nem tudok csinálni. Fogalmam sincs, mit kéne csinálni, hogy egy kicsit jobban ellegyen egyedül. Érdekes, hogy ezt mostanában csinálja, amióta áll.

Üdv:
Zita
parazita
 


Szija Viki!KépKép

Nagyon örülök, hogy jelentkeztél.
A rokonokra ne figyelj! Az, hogy kislány-e max. az elején érdekes egy kicsit, aztán már egy kislányért sem cserélnéd el (de remélhetöleg ök sem) a kisfiadat!
Ugyis minden gyerek más, én is kaptam a nagy önálló kisfiam mellé egy anyásabbatKép (meg apásabbat).

Dió!

Ekkora hülyeséget!Kép Nátánon napközben is látszik, hogy nem szeretné elveszteni apját-anyjátKép, mit gondolna, ha éjszaka, sötétben nem reagálnánk a jelzésére!
És hogy tudnék ugy aludni (mégha a párna a fejemen is van), hogy tudom, hogy ö a szomszédban értem sir (és közben persze ácsorog a kiságyban, ugy amugy sem lehet aludni).
Pont vasárnap értettem meg egy kis jelzését. Szoktuk neki mutogatni (meg mondani), hogy "gyere-gyere!". A hétvégén más kezében volt, és látszott, hogy vissza akar hozzám jönni, és ö is mutogatta a kis kezével (persze egy kicsi másképpenKép), hogy "gyere-gyere!". Nagyon aranyos!KépKépKép
És azt is el tudom képzelni, hogy szomjas, de szerintem a viz csak akkor válna be, ha kap napközben is. Nálunk, mivel Nátán napközben is szopit kap szomjoltásra, nem is tudna mit kezdeni vele!

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!

Remelem mindenkinek jol telt a Husvet!?

Kataa,
Alex mar jol van? (Mar olvastam!!!)

Forti,
Ez a nyul nagyon ügyes lehet, sok helyre eljutott ugy latom... nalunk a jobb alsot hozta !

Nyuszi,
Nem vagy hulla faradt nnyi szaladgalas utan ?Kép Es meg a csalad is...

Ilke,
Ez a nyuszi mindenkinek tartogatott valami meglepit !!!
Nalunk Rebi egy labdat kapott es ma tud labdazni !Kép elguritja es utanamaszik!!

Brokkoli,
Remelem mar senki popoja nem piros! ES nagyon nyüzsi akkor mar Zsofi is! Ügyi!

Mona,
szegeny Mate, utalatos ez a natha. Sok gyogy puszi Neki!!!

Dio,
egy csucs KépKépteljesitmenyü vedönö az, aki hozzad jar. Bar a masodik: apuka vizzel itassa, nem is olyan rossz.(Legalabb is ugy tünik...)

Panda,
nekem is tetszett a csillamporos törtenet!

Viki,
tetszett a fütyis Annababa!Kép
A megerzes az nalunk nem jött be: Rebit en 100%- ig fiunak hittam!

Nalunk a fogacskan kivül az van, hogy Rebek mindenütt fölall vagy probal fölallni. Pl. ha az autos hordozojaba kapaszkodik, akkor ö is döl es a hordozo isKép.(földrenges Kép?)
Enni me mindig nem akar nagyon, de azert ha az etetöszeket mutatom neki, ahol ott a tal, amiben daradosakat szokott kapni, es meg hivom is, akkor bizony odajön hozzam. Tegnap puha körtet adtam neki, kis darabkakra vagva. Izlett neki. Csak, hat mennyisegnem nem nevezhetö. Tök kenyelmes, mindig csak a cici...Kép (a cici es mas semmi... - szinte).
Mi is voltunk nagyot setalni: 4-5 oras ut volt. Rebinek mar az elejen kellett volna elaludnia, de hat persze, hogy nem tette, csak a vegere. (Szedtem egy halom medvehagymat Kép!)
Husveti ajandek inkabb csak Aaron miatt lett Rebinek is, ha megkerdezi, hogy es a Rebi mit kapott, legyen mit mutatni.
Aaron bizony nem volt itthon Husvetkor, pentek delelöttöl hetfö estig az atyjanal volt. Nagyon elvezte, csak sajna köhögösen kaptam vissza Kép. Allitolag fagyit evett. (nem tudom kinek mi a velemenye, de szerintem egy 3 1/2 eves gyereknek nincs szüksege fagyira. Es föleg nem, amikor olyan erös es nem is tul meleg szel fuj mint a hetvegen.)

Most megyek valami hasznosat tenni!
Kryss&Rebecca

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Hu,mocsoda meleg van odakint, en megjartam egy csomo boltot es jol emgtomtem a babakocsi aljat : )))
Alex elaludt kozben es most kinthagyam a teraszon.

Viki
Mindegyik nev nagyon jo,neke ma Donate es a Mate valamiert jobbak.Tenyelg es minden kismama ruhad jo vagy ugye most mas evszakban vagy terhes?Na a vegen nyithatsz egy kismama boltot.
Most en si kolcsonadom majd a noveremnek a ruhakat mert O a fiukkal teleln volt terhes most viszont a kicsivel nyaron lesz mar jo nagy hasa : ))

Mano
Szerencsere nekem nem mondogatjak hogy mit kene mert a hogy magamat ismerem nem tudnam visszafogni magam valasz ugyben : )))
Erdekes hogy eddig meg megevett Emma mindent,remeljuk nem sokig tart a sztrajk.

Csics
Boldog nevnapot!!!

Parazita
Na akkor Te termeszetes uton elintezed a fogyokurat; )))
Remelem mara mar job.
Egy baratnom mondta hogy mindeket gyereke amin elkezdett allni szinte lehettetlenne tette a hazimunkat.Biztos egy ido utan mar megszokja az egyedul jatszast csak addig kell kibirni : ))

Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Kryss
Tetszett ez a megyek valami hasznosat tenni.Hat ez a hasznos mert a hazimunkat ugyis ismetelni kell ez meg amit irunk legalabb megmarad az utokornak : ))))
Hat igen a hetvegi apukak altalaban megengedik azt amit a szigoru anyukak nem ,csakhat a vegen ugyis az anyuka szivja meg; )))

Pocok
Te aztan,a vegen meg sem foglak ismerni jossz majd darazsderekkal es barnan : )))
En kifejezetten orulok hogy elkoltozunk ettol a harpia vedono kozelebol.remelem kifogok egy aranyosat legkozelebb,ketszer nem lehet ekkora balszerencsem !

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!
Tüni!Kép
Legalább szép álmod volt, vagy horror?KépKépKép
Manó!
Igen, Anyukám is azt mondja, az a biztos, ha megszületik, szerintem a szüleink korosztálya nem is tudja elképzelni, milyen jó képet ad az UH. Az elõzõ UH-n nem látszott, mert összeszorította a lábát és felhúzta a térdét, de aztán megismételték az AFP-met, mert kicsit alacsony lett, és akkor már elég egyértelmûen látszott az a fütyike.KépKépKép

Csokinyuszi: tegnap az unokatesóméknál a Levi kezébe is adtak egyet, szegény nyuszi ki is lett végezve, mert a Levi összenyomta. Késõbb kiderült, kicsit meg is volt olvadva, azért lett lapos a nyuszi.Kép

Beszti!Kép (Sorstársam!Kép)
Elég vehemensen reagáltam én is a rokonoknak (akik kislányt "vártak"). Fõleg, mert a mi családunk elég fiús család. Anyuék 4-en vannak testvérek, mégis én vagyok az egyedüli lány-unoka. Nem is tudom, hogy lehet különbséget tenni a babák között! Ha egyszer két fiunk lesz, akkor azok lesznek, és kész! Lényeg, hogy egészségesek legyenek és szeressék egymást, nem? Jó-jó, 3.-nak azért már talán jobban örülnék egy kislánynak, de ha õ is fiú lesz, nem megyek a Dunának. Majd a 4.....KépKépKép: (Álmodik a nyomor, mi?Kép)
Kryss!Kép
Örülök, hogy a megérzés nem csak nekem nem jött be. Csak amiatt agódom, nehogy valami baja legyen szegény fiamnak, hogy 4 hónapig kislányként "kezeltem".KépKépKép
Kataa!
Múltkor 08. 02-re voltam kiírva, most 09. 08-ra, tehát majdnem ugyanekkor voltam terhes tavaly is. Egyenlõre egy kismama-nacit vettem, meg 3 felsõt (a Kálvin-térnél), azokkal egész jól elvagyok.Kép Tök kellemetlen volt, mert egy ismerõsöm kölcsön akarta kérni a ruháimat (majdnem ugyanakkor fogunk szülni), én meg alig tudtam kimagyarázni, hogy miért nem tudom odaadni, hogy ne is legyek bunkó, de elmondani se kelljen, hogy megint babánk lesz. (Akkor még nem akartam az orrára kötni.)

Csics!
Boldog névnapot!Kép

Szegény Zita, együtt érzek!Kép Bár én nem szedtem össze semmit, de vasárnap olyan szarul voltam, azt hittem, meghalok. Ilyen rosszul még sosem voltam kajától, este nem tudtam, hogy fejjel vagy fenékkel közelítsek a WC felé, pedig egyáltalán nem vagyok hányós... nagyon szar volt.Kép Jobbulást!Kép

Viki és Levi
vikici
 
 


Sziasztok!

Nálunk csendes volt a húsvét, lévén csak mi vagyunk magunknak. A fiúk elmentek meglocsolni Dani egyik kisbarátnõjét, aztán annyi.
Marci kapott egy kis csúszdát, Dani meg egy Matematikáról szóló könyvet (ez a kedvence).

Forti, Nyuszi, Pszi, Kryss!
Gratula a fogacskákhoz!
Mi még mindig fogatlanok vagyunk. Nem baj, majd egyszer …

Zita!
Marci is ilyen. Állandóan visít, hogy vegyem fel. Ha meg felveszem, nem bír magával és mehetnéke van.

Viki!
Nekünk sem hozott a nyuszkó fogat. Igaz én nem hogy nem festettem tojást, de még nem is vettem. Nekem is két fiam van, és tök jó! Aztán majd úgy jársz, mint egy ismerõs család, ahol már van vagy 5 fiú, és még mindig lányt szeretnének … ( Kispályás focicsapat Kép )

Nekünk is van kiscipõnk, de pár percnél tovább nem marad meg Marci lábán, mert leszedegeti rögtön, aztán jönnek a zokni, és utána vigyorog ezerrel.
Képzeljétek végre megjöttek a Pampers ajándék játékok. Pót ajándék Marcinak húsvétra. Bár azon gondolkozom, hogy csak pénteken kapja meg, akkor lesz a névnapja.

Beszti!
Én is így vagyok vele. A világ minden kincséért sem cserélném Marcit el egy lányért. Még akkor sem, ha így már tuti nem lesz lányom. Fiús anyukák elõre!

Raktam fel új képeket Marciról az [url=http://babanet.hu/album/main.php?album=158" TARGET="_top]albumba.[/url]

Sziasztok

Djeszter
djeszter
 
 


Beszti! Dió!

Errõl jut eszembe. A múlt hétem mesélte a lakónk, hogy a Gabi másfél órán át üvöltött a kisszobában. Ott altattam, mert biztos volt nálunk valaki (elég sürün van) és nem ébredtem fel rá, pedig fel soktam. Az a faszkalap, meg nem keltett felKép Képzelhetitek mit érezhetett a kicsi egyedül a sötétben...Kép Olyan lelkiismeret furdalásom van

sasha

Kép
sasha
 
 


sziasztok
Panda,Kataa,Viki
köszi szépen a névnapi jo kivánságot Kép

Mano
csokit én sem adok neki de a csokinyuszi becsomagolva az más nézni ,fogdosni szabad azt megengedtem neki .

Lányok
szerintetek menyire hasznos vagy káros a babykomp? mert a nagyinál van ilyen igaz nem petikéé hanem az uncsitesóé de a nagyi petikét is beleteszi és vigan meséli hogy jár bene petike és hogy nekünk miért nincs ilyen én mondtam a hugomnak hogy szerintem nem tesz jot a gerincének és elesik vele és kitörheti a fogát .én már elöre félek hogy egyhétig aban lesz petike majd mert mi elutazunk pihizni nászutra .hugom szerint hasznos a babykomp szerintem meg nem .

Pusz Csics és Petike
csics
 
 


Csics!Kép
A bébikompról nagyon megoszlanak a vélemények. Akik szimpatizálnak vele, azok most nagyon meg fognak útálni azért, amit írni fogok. Én nagyon ellene vagyok, nem tudom elhinni, hogy ez a ketyere fejlesztené a gyerek mozgását. Úgy, ahogy te is írod, rákényszeríti olyan testtartásra, ami lehet, hogy neki még korai. Szerintem járni nem tudó gyereket nem lenne szabad belerakni, utána meg már minek?!
Persze, biztosan kényelmes (a szülõknek), bár azt nem tudom, mennyire tud vele elesni a gyerek.
Ha a nagymamánál néha benne van, attól biztosan nem lesz semmi baja, de én rendszeresen nem tenném bele. A barátnõméknél van, de csak a tesójáék gyerkének (a szülei esküsznek rá), a sajátját egyszer sem tette bele.
Persze mindenki maga dönti el, és csak a saját véleményemet írtam.Kép
Viki
vikici
 
 


Csics!

Nézni én is mindent odaadok neki, de Emma kb 10 másodpercig nézi, aztán irány a szájába. A bébikompnak én ellene vagyok, így nekünk nem lesz.

Kataa!

Irigyellek érte, hogy nem mondanak neked kajákról semmit, nekem is csak a család egyik fele, és csak ritkán, de mindíg jól feldühít. Nem tudom a sztrájk meddig tart, de kiterjedt a tápra is, mondjuk reggel megette a 200 ml-t, aztán 11-kor semmi, 2-kor 140 ml, most az elõbb 100 mlKép Az én jó evõ Emmámtól ez nagyon fura. remélem nem lesz beteg. A teát is ellöki.

Manó+Emma

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Csics!

A bébikompra én is nemet mondok!

Djeszter
djeszter
 
 


Viki,
Akkor legalább nem vagyok egyedül... Pedig még csak nem is kajáltam mindenfélét összevissza húsvét alkalmából. (Még süti se volt itthon.) Vigyázz magadra és a kislányra! Kép

Odaadás: nálunk olyan nincs, hogy nézés - minden egybõl megy be a szájba rágcsálni, úgyhogy sajnos nagyon kevés dolgot merek odaadni neki.

Djeszter,
Nagyon aranyos Marci!!!

Üdv:
Zita
parazita
 


Pszi, Kryss
Nektek is ill. a gyerkõcöknek gratula a fogacskákhoz.

Kryss
Bizti úgy közlekedik mint a mikulás, azárt tud ekkora területet bejárni egyszerre. Képzeld mi lett volna ha még kívánni is lehet... Kép Akkor mit hozott volna!!

Pocok
Te most hogy jársz? Én sajna sehogy, közbejött egy-két dolog, de jövõ hónaptól igyexem rendezni soraimat. Jó lenne együtt járni megint.

Viki
Tök jó hogy itt vagy. Gratulálok az újabb kicsi fiúhoz a pocakban. Örülök hogy jól vagytok, vigyázz nagyon magatokra. Kép

Csics
Boldog névnapot kívánok! Én is bébikomp ellenes vagyok, nekünk sem lesz. Kép Nem hiszem hogy egészséges lenne a gyereknek, egy csomó helyrõl hallottam, hogy akik bébikomppal közlekedtek nagyon sokáig még lábujjhegyen járnak utána is.

Képzeljétek vasárnap mi is vendégeskedtünk, vidéki rokonyokkal is taliztunk. Õk is mondták hogy óóóó hát már 9 hónaposan lehet neki mindent adni, hagy szokja az ízeket. Ja és anyu csinált somlóit, én osztottam el tálkákba, és miközben ezt csináltam hallom kintrõl hogy jajjj hát hiába adom nem kell neki. Ezerrel rohantam ki, erre mondták hogy hát megkínálták a Levit, de nem kell neki. Hála az égnek hogy az okos kicsi fiam nem fogadta el. Kép

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Dió,
Hát az a tanács a védõnõdtõl elég brutál, én is kétlem, hogy ez komolyan jót tenne. Lili is van, hogy ébred éjszakánként, de van, hogy elég ha 1-2 percre felveszem és magamhoz ölelem, aztán ha leteszem szó nélkül visszaalszik, még szopit se kér.

Viki,
De jó, hogy írtál! Gratulálok a pici fiúhozKép!

Pszi,
Gratula Balunak az új fogacskához! Popsira nekünk a Bepanthen vált be, illetve, hogy minden peluscserénél bekrémezem Lili popsiját.

Kataa,
Ügyi vagy, hogy végeztél a vasalnivalókkal. Én tegnap véletlenûl levertem a vasalódeszkáról a vasalót és letört róla 1-2 dolog, így most van okom, hogy miért nem vasalok. De a párom már ijesztget, hogy a héten új vasalót kapok. Szívtelen dögKép.

Manó,
Én már rég feladtam, hogy a babás dolgokról az idõsebb korosztállyal beszélgessek. Meglepõ, de nekem a nagymamám mondott még az elején tök jó dolgokat. Többek között, hogy ha sír a baba mindig tegyem mellre, ne nézzem az órát.

Csics,
Boldog névnapot!
A babikomp hasznában én sem hiszek, így nekünk sem lesz.

Nyuszi,
Képzeld már Lili is odajön hozzám ha meglát! Tök jó érzésKép.

Forti,
Levi nagyon okosKép!

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Az en aldott jo kisfiamra ma rajott a siras es nem nagyon akarja abbahagyni.En mar csak a fogra tudok gondolni mert o soha nem ilyen.Igy most felvaltva dajkaljuk,most is itt ul az olembe es utoget az asztalt mindig valamivel.

Pocok
Szepek vagytok!!!

Viki
Szep nap a 09.08,nekunk akkor volt az eskuvonk: )))

Djeszter
Hu de jo nektek hogy Danit erdekli a matek,remel Alex ezt nem tolem oroklote mert akkor nem lesz szuksegunk ilyen konyvre.

Csics
Ha beleteszik neha akkor nem veszes a babykomp,azt az egy hetet kibirja minden negativum nelkul.Nekunk sem lesz mert nem tetszik arra amire jo ,ja es hat lepcso kozeleben meg nagyon veszelyes.

Mano
Lehet hogy a melegtol nem eszik Emma.En nehany meleg napon mar megfigyeltem hogy visszament az evokeje.
Nekem Alex napi atlagos mennyisege 750-800 tap+150 gyumi es 100 zoldseg+60 koruli tea.
Ti hol tartotok ??

Forti
Bizots azert nem izlett Levinek a somloi mert nem szoktattad az edeshez es ez a jo.En a mikor mondom itt a hazban hogy nem akrok cukros bebietelt adni meg cukros teat a babeknek ugy neznek ram az anyukak mintha ufo lennek.

Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!
Most Hannusnak van hõemelkedése, de más tünete nincs és nem emelkedik . Hát meglátom mi lesz lehet, hogy holnap megyünk a doktornénihez.

Akartam adni neki rágicsálnivalót, de semmit nem hajlandó. A babapiskótával csak játszik, a kiflitõl meg öklendezik (rögtön ahogy megnyalja), adtam neki finom édes almát, attól meg fintorgott, de semmiképp sem eszi meg. Most mit rágicsáljon?

Ági
Most szombaton Manci csak apukájával megy úszni, de nem tudom hánykor (10-11), mert én az egyetemen leszek Kép. Jövõ héten talán mehetek én is Kép

Mennem kell

dec8
dec8
 
 


Sziasztok,

Ma megkaptuk a 4 honapos oltast, es Lilinek - a z elozoekkel ellenteben - nem faj a laba. Kép Az oltas utan pedig elmentunk egy jo nagyot setalni (3 es fel orat). Gyonyoru ido volt Kép

Nyuszi, Forti, Pszi, Kryss,
Gratula a Husveti fogacskahoz Kép

Ilke,
Gratula a terdeleshez Kép

Brokkoli,
Zsofinak is gratula a fordulashoz. Kép

...akkor en is leirom, hogy miket tud Lili: Nagyon szereti a hangjat hallatni - kilestem, hogy suttyomban gyakorol a kisagyban, amikor nem vagyok ott Kép - sot sikitozik is, az oldalara is tud fordulni, igy az osszes jatekat eltudja erni, eloszeretettel fogdossa a nyelvet, furdeskor a furdivizet bekanalazza a kis szajacskajaba, hidazik... Kép Persze ezek nem olyan nagy dolgok, mint a felallas, vagy a fogacska, de nem reg meg itt irtam nektek, hogy en is szeretnek mar buszkelkedni Lili tudasaval...es hat nagyon buszke vagyok ra Kép

Mona,
Jobbulast Mate babanak

Rit,
Irigykedek a gyonyru hetvegeert...
Koszi, majd benezek naptejert a Rossmannba

Mano,
Lehet, hogy elobb megiscsak rakerdezek megegyszer a DM-ben a naptejre, hatha jott azota (a DM kozelebb van...illetve igazabol nem is tudom, hol van Rossmann)

Viki,
Gratula a futyis annahoz Kép

Tuni,
Irigykedek a hatrol hasra fordulasert...szoval gratula Gergonek Kép

Zita,
Jobbulast!

Pocok,
Mar nagyon szeretnem uszni vinni a lanyt. Amint kiprobaltuk, meselek.

Csics,
Boldog nevnapot kivanok! Kép

pusz Mindenkinek,

gomb
gombolyu
 


Sziasztok!

KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK a gratulakat!!!!KépKépKép

Csics,
ha jol tudom mar voltatok a tejallergia vizsgalaton. Mi lett az eredmnye? BAr lehet, hogy lemaradtam rola es pedig mar irtad!Kép
A babykomphoz en is csak egy hatalmas NEMet mondok, nem fejtem ki. Ugyis mindenki tudja, hogy mi sok bajt csinalhat...

Szoritok, hogy jol sikerüljön a naszutatok Nektek is es Petinek is(a nagyinal). Azt azert megjegyeznem, hogy en ugyan 100%- ig megbizom anyuban, de nem hagynam ra Rebit ilyen koraban egy hetre. Talan mas annak, aki mar nem szoptat. (En most ugy gondolom, hogy akkor sem hagynam egyedül, ha mar csak tapszert kapna. Majd ket-harom evesen)Nem akartam kötözködni, de mindenki maga erzi, mit merhet megtenni a babajaval. Mert ha Peti jol elvan a ngyival, tenyleg lehet, hogy minden tovabbi nelkül jol fogja erezni magat egy hetig.

Kepzeljetek, ma beültettem Rebeccat a homokozzoba.Egy olyanba, amit egesz nap sütött a nap. Hat tul nagy sikert nem aratott. Ücsörgött benne, kezevel felvette es aztan kiszorta a homokot. Enni nem probalta, csak a szitat. De maszni sem maszot benne. Minden esetre erdeklödve szemlelte!
Aztan leraktam a kiteritett hordizokendöre, es a füvet sem akarta meg megenniKép. Meg meg kell vele baratkozniaKép....
Aaronnal emlekszem, nem kellett felni, hogy elmaszik messze, nem volt hajlando lemaszni a takarorol, ha fü vette körül.

Most ennyi eleg volt belölem!
Kryss&Rebek

Szep napot, jo kedvet!
Kryss
Aaron (1999.X.13.)
Rebecca (2002.VII.23.)
Lea (2008.VI.19.)
Miriam (2010.X. 8.)
kryss
 
 


Sziasztok


Kryss

Igen fáradt vagyok, ez a sok rohangálás Húsvétkor...és még Hozzátok is kellett mennem...olyan messze laktok.Kép
A múltkor kiváncsiságból letettem Emíliát egy napsütéses idõben a fûre négykézláb...hát nem aratott óriási sikert, biztosan szúrta a kezét.

Ilke

Gratula Lilinek, nagyon ügyes a leányzó! Egy két nap és fel fog állni és akkor reszkess!Kép Emília most már egyedül is feláll kapaszkodva engem meg a szívbaj kerülget.


Képzeljétek mostanában Emília utánoz minket.KépPróbálja pattogtatni a labdáját, ami annyit tesz, hogy egy kézzel teli tenyérrel felveszi és a földhöz ütögeti úgy hogy közben nem engedi el.Kép

Viki

De jó hogy néha irogatsz, gyere gyakrabban. A szomszédom is várja a 15 hónapos kisfia mellett a következõ babát.Kép Úgy irigykedem....Kép
Hajrá a szakdogához!

Forti

Okos a nagyfiad!Kép Néha anyám is próbálkozik még az "ilyen korotokban ti már ezt vagy azt is ettétek" szöveggel..de hamar leáll, mert tudja mi a véleményem. Nemrég hozott egy doboz epret Emíliának. Nem szóltam semmit, aztán legközelebb megkérdezte, hogy ehet már egyáltalán epret?Kép

Csics, Panda

Boldog névnapot!Kép Kép

Csics

Nálunk sem lesz bébikomp, majd kismotor lesz de az is majd csak ha már tud járni.Kép

Dió

Hajrá, hadd féljen a gyerek!Kép Utálom az ilyen okos tanácsokat.

Ági

Neked is kitartás a tanuláshoz!Kép

Nyuszi

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Ilke
Levi is nagyon szokott örülni mikor haza érek a közértbõl és meglát az ajtóban. Ezerrel skerázik kifele, majd össze töri magát. Közben fülig ér a szája. Meg tudnám zabálni olyan édes ilyenkor. Tényleg nagyon jó érzés, hogy most már ragaszkodnak hozzánk, és ki tudják mutatni hogy hogy örülnek nekünk.
Hogy neked milyen rendes férjed van!!! Kép Kép Kép Kép Kép

Kataa
Ráér még elég édeset enni egész életében. Nem? Kép

Gömb
Igen is tessék dicsekedni hogy mit tud Lili, hiszen nem csak a mászás, felállás nagy teljesítmény, hanem minden amit épp csinálnak. Gratulálok Lilinek, ügyes kislány.

Az idõsebb korosztállyal én sem beszélek (õk beszélnek, én elengedem a fülem mellett) babás dolgokról, hiszen én tudom hogy rengeteg minden változott 10-20 év alatt, õk viszont nem tudják, nem naprakészek. Ami akkor jó volt, az most nem biztos hogy beválik. Anyukám már rutinos, hisz neki is 20 évvel ezelõtti tapasztaltai vannak, ezért ha a Levirõl van szó, mindig megkérdezni hogy: Te hogy szoktad? Vagy: Ehet már ilyet?

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Jó estét!

Pszi, Csics!
Aranyosak vagytok, de nem mára gondoltam a sétát...KépÚgy gondoltam, hogy a héten, vagy a jövõ héten, melyik napon, kb. hány órakor stb.

Szóval, akinek van kedve sétálni, az jelezze. Nekünk tulajdonképpen ez a hét már elég sûrû, esetleg a csütörtök jó, délután.

Csics!
Boldog névnapot! A nõvérem is Csilla.Kép Szerintem is hülyeség a bébikomp.

Viki!
Szerintem nagyon nagy büszkeség két kisfiú anyukájának lenni. Nálunk a családban úgy alakult, hogy apuék is négyen testvérek, mind fiú, és anyu testvérének is négy fia van. És mind nagyon büszkék voltak/vannak. Vigyázzatok magatokra!

Gömb!
Ügyes Lili!

Na, mindenkinek szép estét és jó éjszakát! Visszaadom apának a gépet.

Dió és Peti
szabotimi
 
 


Sziasztok!

Most nem irok sokat...

A bébikomp témában:
Szerintem felesleges és veszélyes is. Amig nem tud járni, addig minek mesterségesen járatni? Miért nem elég, ha egyéb mozgásokat végez. Nálunk lenne rá helye, hogy bébikompozzon, de én sokkal jobban örülök neki, ha inkább mászva/állva fedezi fel a világot. Igy mindenfélét megtapasztalhat (pl. azt is, hogy ha nekimegy valaminek, az milyen következménnyekkel jár), a különbözö érzékei is rendesen fejlödhetnek.
Ráaádsul valószinü csak egy pár hónapra kellhet (nem kellKép), és ahhoz képest mennyibe kerül!
Határozottan azt olvastam róla, hogy egyáltalán nem segit a járásban, mert olyan mesterséges helyzetben tartja a gyereket, ahogy egyébként nem jár. Az álláshoz és járáshoz ki kell fejlödnie a csontoknak, illetve "agyilag" is meg kell érniük rá a babáknak (pl. egyensúlyérzékkel).

Fü:
Csak egy kis idö kell, mig megszokják. Az albumunkban (Beszti Nátánja) van Nátánról is olyan kép, aminél még el nem mozdulna a takaróról!Kép. De ma már le tudtam ugy tenni, hogy simán mászott rajta. Igaz az is, hogy most, hogy locsolunk, elindult a fü növekedése, és "puhább" is lett!
Képzeljétek, ma nálunk esett a hó!KépKép Na jó, csak a cseresznyefáink hullatják a virágszirmokat, olyan nagy "pelyhekkel".

Forti!

Hát igen, nagyon szerencsés az, akinél nem próbálkoznak a rokonok butaságokkal. Mint nálunk. Lehet, hogy tudják, hogy nagyon nem nézném jó szemmel?

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Jajj nekem! Hát mennyit írtatok???? Alig gyõzöm olvasni Kép.

Kryss, Nyuszi, Pszi!
Gratulálok a fogakhoz Kép!

Nyuszi!
Hát, neked külön gratulálok a teljesítményedhez! Nem volt semmi, amit most húsvétra összehoztál Kép. Arra emlékszel még, hozzánk mit hoztál? Na, majd a végén leírom Kép Kép.
Köszi a névnapi jókívánságot!

Viki!
Szóval megint kisfiú? Hurrá! De azért ne éld bele magad, lehet még simán kislány is!

Dió!
Én most újra belevágtam az altatásba -immár harmadszor. De már nem hagyom sírni, egyszerûen azt képtelen vagyok mégegyszer végigcsinálni. Most valahogy úgy próbálom, ahogy Zita. Ha Ádi sír, bemegyek hozzá, de nem veszem ki, hanem simogatom és beszélek hozzá, amíg megnyugszik. Ez max. 1-2 perc, utána ott vagyok vele, amíg elalszik. Ha nyöszörög vagy újra elkezdene sírni, akkor simogatom egy kicsit de ált. elég, ha csak annyit mondok, hogy "pszt, aludjál", és elhallgat. Csak arra ügyelek, hohy magától aludjon el, de sírni nem hagyom. Hát, nem tudom, milyen sikereket fogok ezzel a módszerrel elérni, de azt tudom, hogy ez az utolsó próba, ha 10-14 napon belül nincs eredmény, akkor hagyom az egészet a csodába.

Csics!
Én semmiképpen nem ajánlom a bébikompot. A balesetveszély mellett egyszerûen csak annyi, hogy ha nem akarjuk (nagyon helyesen) erõltetni a gyerekkel azokat a mozgásformákat, amiket magától nem csinál -ülés, felállás, mászás stb., akkor a járást se tegyük. Fõleg segédeszközzel ne.

Engem néha Anyukám bosszant fel azzal, hogy a tesóm félévesen már azt ette, amit a felnõttek, mégsem volt semmi bajaKép. Minden kutyafülével tömné Ádámot, ha hagynám. Bár, eddig Apa viszi a prímet etetésilegKép. Mikor pénteken kozmikusnál voltam, õ vigyázott Ádámra. Mondtam Neki, hol találja a kaját a gyereknek, adjon neki, ha éhes, vízzel itassa, ha szomjas. A következõ párbeszéd zajlott, mikor hazaértem:
-Evett a gyerek?
-Igen.
-Mit?
-Teába áztatott babapiskótát.
-???Kép???

Na, most jön az én büszkélkedésem Kép. Ádám vasárnap óta "ba-ba-bá"-zik, persze, nem a babára mondja, hanem mindenre, de nagyon édes Kép. Ma integetett, és megtanult cuppogni Kép.

Most viszont megyek, mert már biztos, hogy utáltok, mert ennyit írtamKép.

Jó éjt,

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Panda!

Ugy néz ki (legalábbis most esélyes), hogy a jövö héten megyünk kedden a dokinénihez...
Esetleg találkozhatnánk!Kép

Beszti
(megyek locsolni, mert ugyan ma záport mondanak, de mi van, ha mégse lesz?Kép)

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 



Beszti!

Rendben!

Panda
p
 


sziasztok,
na a mi csodás 7végénknek megvan az utóhatása: nyaf nyaf és még egy kis nyaf. Míg "idegenben" szépen aludt éjjel, most 3 x kelt fel, nem beszélve a tegnap délutáni nyügitõl + a ma reggel sem semmi..... hiába az én lányom úgy gondolja, hogy a legjobb vendégségben lenni + itthon is minden csodás, amíg vendégek vannak. Mihelyt már "csak" nekem produkálhatja magát: kevés a közönség. Színésznõ lesz, vagy mi??
Mellesleg nem mehetek kartávolon kívül!! - ez azt hiszem elég rövid póráz!! ha nem akarom, hogy nyafizzon. Most is itt van mellettem. döbbenet.

Anyuka téma
Hát az enyém nagyon ari meg minden jót el lehet mondani, de hát gyerek ügyben azt hiszem nem annyira ügyi. Igaz, hogy egyke vagyok és már 30, így sokat felejthetett, de eddig akár mikor ráhagytam Dodot, mindíg volt valami apróság. Mondjuk összesen 3x volt ilyen, mivel elég messze lakik, de akkor tényleg mindíg történt valami.
Elõször pelenkázni engedtem pár napos korában. Ekkor kint fõztem a konyhában, õ tette tisztába. Olyan ügyesen, hogy ráborult a pocójára a köldökcsonkos hintõpor - õ úgy gondolta, nem vészes, nem is szólt, legközelebb, mire tisztába tettem, már hámlott a fél hasa. Szóval nem olyan nagy dolgok, de tényleg mindíg van valami. Így viszont tök rossz, hogy nekem nincs senki, akire bízhatnám egyeltalán semmikor Kép na jó, nagyon akartuk, ne panaszkodjak - csak néha olyan jó lenne min. egy mozi...

Dió
séta részünkrõl is ok, de nem ezen a héten + szerintem várjuk meg, míg Kataa is hazajön, hogy õk is jöhessenek

csics
Bébikompunk nekünk sem lesz!!!

beszti
de szép lehetett a "hóesés"!!

viki
én meg fiúnak vártam a lányomat - egészen a 30. hétig. Biztosan ezért is olyan stramm kiscsaj Kép

kataa
képzeld már lassan 2 hete nálunk sincs egyeltalán szopi Kép
egyszerûen elfordul, bárhogy is kínálom, biztosan azért, mert annyira üres, hogy azért a pár cseppárt egyszerûen nem hajlandó küzdeni. Így azért fejek, de nevetséges 20-30 ml/nap!! -os alapon. sajna ez van, azzal nyugtatom magam, hogy a 6 hónap, ami a legfontosabb, azért megvolt anyatejileg..

Rit és Dodo

rit

Dodo 8 éves, Rege meg 4,5 :):)
anemona7
 
 


Jo reggelt
Tegnap Alex mar 8-kor elaludt es reggeli utan megint alszik magatol,biztos ez a borus ido.

Kepzeljetek egy rokonunk aki az Uzsokiban tervezett szulni az elso babajat,a mult heten miutan elment a magzatviz indultak a korhazba de mar csak a Janosig jutottak es ott is a liftben mar majdnem kibujt a baba,szoval negyed oravala beerkezes utan mar meg is volta a kisfiu.En emg ilyen gyorsat nem hallottam ,foleg elsore.Szerintem olyan lehetett minta filmekben,legalabbis ok mar viccesen meseltek : ))

Dec8
A hoemelkedes akkor talan a foga jon megint.Jobbulast neki!

Gomb
Nagyon ugyes Lili,altalaban nem faj mar a dupla oltas a baboknak de ha meg hoemelekedes sem volt akkor Lili igazi hos : ))

Kryss
Hat en sem szivesen hagyom senkire Alexet,kivetel a nagyija akit imad!!De persze csak par orara.Majd szeptemberben akarunk menni 4-5 napra valahova,de addig meg meglatjuk hogy ellenne e nelkulunk.Igaz hogy O mar csak tapszert kap de azt is szivesebben eszi velem,nem tudom hol rontottam el de a nagyinal nem akraja megenni mindig: ))

Forti
Na az en anyukam is iilyen,beismeri hogy o mar ezt regen csinalta,azolta minden megvaltozott ,imndent csak az tanacsomra csinal.De ez igy nagyon jo: ))

Panda
Sok sikert az altatashoz!!!
Egy unokatesom pont a hetvegen mondta hogy a masfel eves kislanya meg ketszer felebred ejszaka es kiabal hogy cici,na akkor az anyja rohan es megetetei de csak par kortyot iszik es visszaalszik.Szegeny mar tervezi hogy errol leszoktassa mert nem igazan ehes csak rafinalt a kicsi; )))O meg mar 3 eve nem aludt at egy ejszakat sem,mert van egy nagyobb lanyuk is : )))

Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Rit

Hat anyuka temaban tudod en is hasonlo cipoben jarok.Bar az enem 5* kozelebb lakik ,de csak akkor szamithatok ra ha mi lemegyunk,mert o meg aktiv dolgozo es ahogy ismerem sosem lesz az a fozos,nyugdijas nagymama,de tenyelg mindent megtesz amit tud igy is.
En is igy vagyok hogy senki kozelben nincs aki vigyazna Alexre.A Krisztaval szoktunk egymasnak segiteni de hat este mar nem akarom terhelni ot ,ott van neki Boti.

Olyan sz…r ido van nem jottok at seta helyett???Talana helyvaltoztatas segit Dodesznak.

Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Kataa
BEVALLOM ÕSZINTÉN IRTÓ LUSTA VAGYOK. FÁRADT - NEKEM SOK VOLT EZ AZ ÉJSZAKA. KÖZBEN ITT VÁR A HASPAD IS - LASSAN POROSODIKKép DODO ÉPP ALSZIK - ÉN MEG ÁLMOS SZEMEKKEL NETEZEK EGY KICSIT. MAJD MEGLÁTJUK MI LESZ, NEM ÍGÉREK SEMMIT... MAX KORA DÉLUTÁN ELUGRUNK EGY KICSIT, DE NEM BIZTI
RIT

rit

Dodo 8 éves, Rege meg 4,5 :):)
anemona7
 
 


Sziasztok!
Most nagyon gyors leszek...
Köszi a gratulákat a fütyis Annámhoz! (Úgysincs még neve...Kép)
Látom, ha a babaneteseken múlna, az összes bébikomp-gyártó lehúzhatná a rolót...KépKépKép Beszti teljesen jól leírta, miért nem ajánlják.

Képzeljétek, ma viszem a Levit, beíratkozunk babaúszásra. Kíváncsi vagyok, mit fog szólni, május 7-én indul új csoport. Ma csak elmondják, miket kell beszerezni. A Pólusba fogom hordani, nekünk az van a legközelebb, meg azt olvastam, elég jó.

Szép napot mindenkinek (meg egy kicsit több napsütést!):
Viki és Levi
vikici
 
 


Sziasztok

Viki
Hajrá úszás, hajrá! Kiváncsi vagyok én is mit szól hozzá Levid. Pocaklakónak is bizti nagyon fog tetszeni a víz. Kép

Forti

Kép
Kép
forti
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?