Új privát üzeneted érkezett!

Lányok, mi az az édeskrumpli? Ezt Katától olvastam, és gondolkodtam, de nem jöttem rá mi az.... :oops:

csernusn
 
 


Sziasztok!

Fog: én is adom a D-vityit, oszt sehol semmi....

Ma rekord jó éjszakánk volt, 9-kor evett, aztán fél 6-kor ébredezett, és most még a saját mocorgásaira sem ébredt fel, sőt arra sem, amikor a helyére tettem, mivel az égy közepén volt keresztben, lábak kint a rácson :)

Zsuzsi, tegnap elfelejtettem: babauszi tábor: Alsópáhokon lesz szept 9 -14-ig.

Lányok, ahol már másznka a babák: volt nálatok kúszás is, vagy kapásból mászni kezdtek?

Tinu, jó nyaralást, reméljük most kevésbé megviselten tértek haza... a keddi sebészethez meg majd kitartást.... :?

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Niki:

szerintem az édesburgonya= batáta, ami hasonló burgonya, mint amit mi ismerünk, de a forró égövön termesztik leginkább. A homokos vidékeken is megterem, mert a talaj olyan forró, hogy ez a fajta egészen beédesedik. Nálunk lehet-e kapni batátát, nem tudom.

roni nagyi

Kép
Kép
roni nagyi
 
 

 
 

Kata,
neked ilyet evett már a kisfiad?(batáta, édeskrumpli)

csernusn
 
 


Winnie, nálunk nem igazán volt kúszás. Inkább hátrafelé tolta magát. Illetve úgy volt kúszás, hogy a lábaival tolta előre magát de a buksi a földön volt. Szóval túrta a földet :-).

Kép

Kép
antekirt
 
 


Winnie, nálunk meg még mászás nincs, nekünk kúszik a földön, mintha Vietnamban lenne, meg anyahegyet és apahegyet mászik meg,és rajtunk meg a játékain áttérdepel, de ha menni kell, akkor kúszik. Lehet hogy mindig tele van a hasa és nehéz neki?:)

csernusn
 
 


Nemrég jöttünk meg a sétából. Kiara még szeret a babakocsiba lenni, mert néha kicsit felültetem, és akkor tök jól nézelődik. Meg el is aludt picit, de már hol vannak azok a szép napok, hogy a babakocsiban is mélyen alszik..... :roll: Ahogy megálltunk pl. közértnél, ... egyből felébredt. Mondjuk ebben a melegben nem csodállom. Gyorsan jöttünk is haza.

Niki:
Kiara sem mászik semmit. Még csak a legkisseb jelét sem látom neki, hogy elkezdené. Kúszik, meg pörög-forog, úgy közlekedik. Bárhová eljut már így. Viszont azontkívűl neki is lent a hasa, és a kezével, lábával kalimpál, gondolom, ez akar a mászáspróbálkozás lennil. Meg ő is hátrafelé tolja magát. Én is elgondolkodtam, hogy hogy lesz ebből valami. Lehet a csaj már nem is fog mászni, csak majd feláll egyszercsak és elindul. :wink:
D vitamin nekem is folyton kimegy a fejemből. Pedig már odakészítettem, ahol eszik, a cuccaihoz. :oops:

Holnap megyünk babauszira. Már nagyon várom. :D :D :D

Ja meg már a múltkor is akartam mesélni, hogy olyat csinál, hogy nekinyomja a száját pl. a parkettának, és elkezdi nekifújni a levegőt, aztán hirtelen felemeli a fejét, és azon nevet, hogy milyen hangot ad így ki. Olyan édi. De egyszerűsítve is csinálja pl. a cumisüveg kupakját begyömöszöli a szájába, próbál beszélni, aztán hirtelen kirántja, és ÓÓÓÓÓÓ, milyen hangja lesz így. Annyira tetszik neki. Meg már a cumit is fújja, meg a kaját :roll: , a cicit :roll: meg mindent, amit ér. :lol: :lol: :lol:

Üdv.

Kép
kernico
 
 


Nálatok is harapdálva van az arcotok? Nálunk csak az arcunkat harapdálja Lidi. Enyémet meg főleg. Átöleli a nyakamat és úgy fúrja a fejét és közben meg harapdál a nem létező fogaival vagyis most még az ínyeivel.

Kép

Kép
antekirt
 
 


Kernico, nagyon édes lehet Kiara mikor ilyeneket csinál. Nem csinálsz róla esetleg egy videót, hogy mi is láthassuk?

Kép

Kép
antekirt
 
 


na csak gyorsan, mert megyünk sétálni.

Köszönjük mindenkinek a köszöntéseket! :P

Tegnap voltunk védőnéninél.
5 hós adatok:
8460 gramm és 70,5 cm! :shock: :shock: :shock: :shock:

Hát ez van.... :P
Vendég
 


Név---------------------Időpont--------------------------Óra/perc
1. Tinu........................19.e .........................................14 óra
2.Kernico....................19.e ..........................................14 óra
3. Kiscsikó....................19.e .........................................14 óra
4. Zsuzsi.......................19.e .........................................14 óra
5. Antekirt ...................19.-e ........................................14 óra
6. Mágnes ...................19 - e .......................................14 óra

Na egész nap úton voltunk, vettünk keresztelő rucit. Hát nem vagyok elájulva tőle, de so-so... Közben a csajszi összefosizta magát, meg is ijedtem, nem kapott semmi olyat, amitől ilyen lehetne a széklete...

Tegnap egy csomó babaétel receptet töltöttünk le, ezeket fogom megcsinálni neki :)
Egyébként azóta is forgolódik Anna, éjjel pl. álmában fordult hasra, a feje felemelve, és csukott szemmel sírt.. :shock:

Niki:
úgy vagyunk tb kifizető hely szerintem, hogy az állam alkalmaz közvetlenül.

Mi is Huggiest használunk egy ideje, Romániába szoktunk járni vásárolni, és ott a 100 db-os 3200 ft. Így inkább ilyet vettem, de nem bántam meg, bejött, csak rá kellett jönni, hogy a hátsó részét kicsit lejjebb kell húzni, mint az elsőt.

Na most megyek, takarítunk...

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok,
megjöttünk.:-)
Színház szupi volt, csak nagyon fáztunk. Pedig rendesen felöltöztünk, több meleg rétegben:-) Ádám sajna nem aludt el, de anyának sikerült elaltatnia:-)

Kúszás, mászás: épp most olvastam, h ahhoz, rendesen kialakuljanak az idegpályák, mindkettőre szükség van. Ha vmi kimarad, az később tanulási problémákhoz is vezethet . Egyébként a bébikomp emiatt sem jó, meg ortopédiailag sem.

Ákosnak és Laurának utólag boldog hófordulót!!!
Laura nagyon gyönyörűséges a képeken.

KépKépKép
kiscsiko
 
 


MÁgi, el tudod küldeni majd a babarecepteket? vagy küldheted a levlistára, használjuk is valamire :)
meg ha akkor fix a taliidőpont, azt körbelehet küldeni, ha valakinek nincs ideje fórumozni, de jönne...
Teszel fel képet a ruciról?

Ante, földtúrás :)
Niki, Vietnam :)

jók ezek a hasonlatok...

na nálunk holnap délelőtt debütál a barack, apa veszi majd, hát kiváncsi vagyok, azért tartok tőle... :?

Szilvi, szép méretek :)

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Kiscsikó, ezt én is hallottam, de főleg a mászás fontos...
de pont a védőnőm mondta, hogy náluk a mászás maradt ki, és tökéletesen koordináltan mozog a lánya... szóval ha nem akar, úgy sem tudod "mászatni". annyi, hogy többször ki kell venni a járókából, és a szabadban legyen, mert ott inkább megvan a késztetés, hogy elérjen valamit, míg kiságyban / járókában elképzelhető a kapaszkodás, felállás...

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok

Vagyok en is csak a ketto pasi jol lekot 8) Meg ugye sokat vagyunk kint.

Niki
Igen az edeskrumpli itt nem igazan honos.De kint eszik felnottek is koretnek.Egyebknet szerintem olyan ize es szine van mint a sutotoknek. (ja es jol megfesti a kezem ha hamozom :) )
Leon imadta krumplival keverve.Nalunk meg pont a zoldborso nem jott be, ugy pruszkoli ki hogy csak na.Eddig ilyen meg nemvolt csak a borsonal. Amiket eszik mar:alma,barack,banan,szilva,korte.Zoldsegekben:repa,krumpli (edes is )karalabe,tok,cukkini,sutotok,cekla,borso :wink:
Hust majd 9 hos korabanadunk neki,bar most morfondirozok ezen is mert olvastam kint egy erdekes konyvben, hogy a husban levo fehetjet lehet potolni pl tofuval.Most hogy nem jutok majd otthoni csirkehez meggondolando a dolog...bar porbalok biofarmrol valot venni ,de megis....
Ma vettem eloszor par uveges kajcsit majd jo lesz jovo heten a Balcsin, hogy egyszerubb legyen.Paradicsomot krumplival es sutotokot krumplival ,Hippek,de hogy ilyen draga.En ott tartok Alex idejeben hogy 100 Ft egy babakjaja :shock: aztan mar kicsit tobb 8)
Egyebkent Leon is nagyon sokat eszik,grammra megnmem ertem,de pl ma csak gyumibol bevagott 2 almat ,ket kortet es 4 nagy ringlo szilvat,jaesz ket adagban elosztva azert.Ebedre meg egy babatanyer fozi es vacsira meg buzapehelybol keszult pepbol megint egy tanyernyi :lol: Ja es hat ugye szopi renduletlenul
:lol:

Hat D vitaminban en sem vagyok tul kovetkezetes,soxor napokig elfelejtem,de vigasztal a tudat hogy kint nem adnak ilyet a babaknak es meg sincs semmi utohatasa.

Pelusbol nekem most a Huggies (teljesen mas mint itthon )jon be es a Pamers.Amint ezek itt elfogynak veszek Liberot,mert itthon azt hasznaltam.

Leon meg nme kuszik csak hatrafele :lol: ,de mar kutyazik ugyhogy ebbol lesz a maszas majd.Alex kuszot ugy ket hetet aztan maszott csak.
Nekunk nincs jarokank,nem is tartottam eddig szuksegesnek.DE,ahogy latom Leon nem lesz az a minta nyugodt gyerek mint a nagy volt ugyhogy ha azt hiszem veszek majd,mert kulonben nem tudok majd fozni tole.Most az etkezo a nappaliban van es felek hogy nehogy magara rantsa pl a szeket vagy allolampat...viragot pont ezek miat nem is vettem a foldre de vannak dolgok (pedignem sok butorunk van ott )amiket nem tudok nelkulozni de azert veszellyel birnak :oops:

Kép
Kép
kataa
 
 


Winnie!
Na akkor már tudod, hogy hol lakom!:) Amúgy Veronika még csak kúszik! Mi az a levlista? Erről maradtam le? :roll:
Ante!
És lőn világosság! :idea: :idea: :oops: :lol: :lol: Amúgy én is így vagyok a fürdetőkrémmel, olyan furi állaga van és ne lehet vele rendesen megmosni a bébit-bár ők még annyira nem piszkosak.
Mászás ügyileg kell bőven türelem és kitartás! :? :lol:

Niki!

Végülis a munkahelyére is beszoktunk menni a férjemhez-nagyon szeretik dögönyözni a kiscsajt és különben meg ő a főnök. :wink: De amit írtam, az a saját könyvelőirodánk ami viszont kb. 50 m-re van a házunktól!:) (Na asszem most már mindenki mindent tud rólunk! :roll: :oops: :lol: )Egyébként a te férjed mit csinál ill. hol dolgozik?

Tinu vagy Zsu! Áruljátok már el lécci, hogy mi is az a rizspép? Nekünk Nestlés Sinlac nevű van, amiben van rizspép is. Ti is ilyet használtok?

Roni nagyi!

Ez durván hangzik, hogy 6 éves korig kellett naponta enni a csukamájolajat és a nyers tojást! Fújj!

Nico!
Nálunk is csinálja Veronika a fújást, de többnyire a kezén, a szőnyeget meg „csak” puszilgatja! :lol: Amúgy tegnap óta tök hangosan és folyamatosan az mondja, hogy: bláb-bláb-bláb meg bábábáb

D vitamin! Én mindennap adom a kiscsajnak, de mióta kint a foga, egyszerűen nem kell neki! Lehet más időpontban kéne probálkoznom, mert este már fáradt lehet.

Mági!

Kérünk mi is recepteket! Én is nagy gyüjtő vagyok!


Jó éjt! Noémi

Noémi és Veronika

KépKép
fnoe
 
 


Sziasztok!

Kedves Winnie!
Örülök,hogy nem felejtettél el bennünket..én még mindig abban a dilemmában vagyok,hogy hogy írjak? Most vagy írok Mindenkinek (ez úgye lehetetlen) így inkább nem irok senkinek. :wink: :D de azért olvasok figyelmesen,ha van egy kis időm.

Tali időjárás függvénye. :D Bunny,remélem időben megkapom az időjárás jelentést.

Még majd jövök,csak már nagyon későre jár...

puszi:Ildikó
Kép
ilgya1
 
 


Sziasztok!

Én is ezt olvastam a mászással kapcsolatban. Ezért nem örülök neki, hogy semmi jele. Pedig aztán a csajszi nincs zárt helyen tartva. :lol: Egész nap kint van a játszószönyegén, úgyhogy mehet a lakásba, ha tud. :wink: A kiságyában szokott lenni néha, de akkor is csak úgy, hogy alvás előtt nem sokkal berakom. Járókában most a cuccait tároljuk. :oops:
Na mindegy. Majd lesz valahogy.

Mindjárt indulunk uszizni. :D

Igen, igen. Honnan szereztek rízspépet? Én még csak tejpépet láttam boltokban.
És Ante, ha tudod tényleg küld már körbe az a receptgyüjteményt! Please!

Üdv.

Kép
kernico
 
 


Ja, még a fürdetőkrémre akartam írni, hogy mi előtte bekenjük vele Kiarát. A dokinéni tanácsolta, és szerintem ez a legjobb megoldás rá. Mi is próbáltuk a többit (bele a vízbe, higítva, ...) de így bekened vele, és a vízben megmosod. Mindenhová kerül belőle, és nem csomósodik. És remek alkalom, hogy kicsit megmaszírozd, megdögönyözd fürcsi előtt is. :D :D :D

Kép
kernico
 
 


Sziasztok,

Nagyszülőktől jelentkezünk, úgyhogy mi már bizti nem megyünk a talira.:(((( A legközelebbit légyszi, úgy szervezzük, hogy nekem jó legyen az időpont!!!:)))(ez csak vicc volt)


Lehet, hogy csak mi nem használjuk a fürdetőkrémet? :shock:

Ilgya, úgy átformálnám a véleményedet a fórumozásról :D ,én pl. nem tudok csak ritkán név szerint válaszolni, mert a kétbabanetes ablakra, meg a a jegyzetelésre nincs időm.Ha sokat kell elolvasnom, akkor először elolvasom, és ami téma megérintett, ahhoz utána hozzászólok vagy elfelejtem:)))És remélem ezért nem haragszik meg senki.

Ilgya,
Jó az előkétek!!!!Én kitaláltam, hogy fogom Danit etetni, mert nekünk nem az előkénk lesz olyan, hanem a lába amit a szájába vesz evés közbe, vagy mikor kiveri a kanalat a kezemből, vagy mikor megfogja, hogy ő akarja a szájába tenni a kaját és mellé megy. Csinálni fogok neki egy fodrászlepelhez hasonlót és azt teszem rá, így a bébihordozó is be lesz takarva, meg az egész ruhája, max a kezének vágok lyukat.:)))

Na megyek mert jönnek értünk anyuék, megyek DM-ni.



Én úgy képzelem ezt mintha baráti társaságban lennénk és beszélgetnénk, és akkor mindenki hozzászól ahhoz amihez van mondanivalója. Nem interaktív mint a chat, bár pl chatalni sem szeretek, inkább az élőbeszéd.


Noémi,
jó nektek, hogy több lábon álltok.:) A férjem köztisztviselő.

A nestle sinlacot nekem is ajánlotta a dokinő, Dani arckiütése miatt a tejpép helyett, meg felírt neki HA tápszert, hogyha akarom váltsam ki, mert attól bizti nem lesz kiütéses.
Tényleg adja a milupa vaniliás HA tápszert a babának valaki? Mennyibe kerül?
Meg azt nem igazán értem, hogy ez jó-e tejpép kiváltására, mert nekem arra kellene, mivel anyatejcsim még van.

csernusn
 
 


Ilgya: ne viccelj. Dehogy haragszunk meg, ha nem személy szerint válaszolsz mindenkinek. ez képtelenség. Nikinek igaza van a forummal kapcsolatban. Nem lehet minden témára reagálni. Úgyhogy gyere és írj ha van kedved, véleményed, mondanivalód, kérdésed.........
Tündéri a kép! Az előkét ikeában vettétek, ugye? Ezt már én is néztem még annó, mikor pocakos voltm, hogy na majd ilyet veszek tuti, mert oylan aranyos, meg praktikusnak is tűnik!

Roni nagyi: :shock: :o :shock: :o 6 évig nyers tojás csukamájolajjal......brrrr ez nagyon bizarul hangzik, de örülök, hoigy azért megvan az eredménye. Nem hiába, az ősi gyógymódok überelik az összes mai vitamint, kiegészítőt, multikészítményeket! Nem volt akkor abban az időben őrült nagy szalmonella veszély nyáron???? Én meg nem eszem az olyan dolgokat (krém, igazi majonéz) amiben nyers tojás van!

Winnie: na kipróbáltátok az sportkocsi ülő részét? Ákos már csak úgy ül (2.pozició) ha sétálni megyünk, és baromira élvezi. Lát mindent, figyeli a leveleket, fákat. Órákig elvan benne hang nélkül, csak énekelni szokott! Olyan aranyos!

Kérdés: ma reggelre Ákos fél arcát elborította egy piros pöttyös kiütés. Apro minipattanás, jó rücskös volt az arca, meg a combjain kb 20 ft-os nagyságú helyen. Ja meg a fülét is vakarta ezerrel, és az is tűz piros volt! Mi a fene lehet ez?????? és pláne mitől jött ki??????????????? adtam neki calcimuscot, meg bekentem sudocremmel, és a pirosság eltűnt, de a pöttyök megmaradtam. Ja és csak az arca egyik fele! Volt már valakinek ilyen????????
Vendég
 


Roni nagyi.
Nagyszuleim idejeben volt meg aez a csukamaj olaj dolog,na azota is emlegetik hogy milyen rossz volt :?

Ilgya
Hat igen..ket gyerek mellett mar nehez kovetni rendesen egy forumot.En is lemondtam mar a mindenkinek irasrol.Meg van a regi topicom is ahova 5 eve irunk es ott mar keveseben vagyunk ,osszeszokottabb a tarsasag.

Kernico
Hat meg nem sem neztem utana miket lehet kapni,de Alex idejeben volt meg rizspep,meg gabona pep.En sosem vettem izesitessel ilyeneket,jobb ha natur izeket szok meg.
Mi is igy csinaljuk, bekentjuk babocat es megy a vizbe.

Niki
Ez jo otlet a,a nagy lepel :lol: Tegnap elkezdett pruszkolni,na akkor nekem is jol jott volna egy ilyen.
Szerintem tapszert mar ne kezdjel,egyszerubb a gabonapep szerintem attol is jol lakik gyumivel keverve.

Szilvi
Szerintem ez valami etelallergia.Nem ettel valami mast mint altalalban?Es a kis pattansszeru az lehet tejtol,hogy esetleg te tobbett ittal.

Kép
Kép
kataa
 
 


Szilvi,
lehet a fogzástól. Ádámnak is hasonló volt/van, csak most nem piros.
Illetve allergia is lehet, de amíg anyatejes, nem lehet megállapítani, h mitől van. Ezt mondta a védőnő.
Mi kaptunk rá ecetszagú kencét, az szépen lehúzta a pirosságot.
Én még az öblítőre is gondoltam, mert most csúszik-mászik a játszószőnyegén kis bodyban, és akkor jön ki. A könyökén is van Ádámnak.
Ha tudod, azért mutasd meg dokinak, ha nem múlik.

KépKépKép
kiscsiko
 
 


Kata: ami új volt tegnap, hogy rengeteg görögdinnyét ettem. De hát attól csak nem lehet...????? Ja, meg egy pohár pudingot, ami ugye tejes. Különben én nem iszok tejet, a napi tejmennyiségem egy db pici kvtejszín és du egy turorudi. Ez lett kiegészítve tegnap a pudinggal. De ez olyan kicsi mennyiség.
...jaj, most jut eszembe, tegnap ettem kb 10 szem mogyorót. :?: :?: :?:

Kiscsikó: te azt mondod, öblögető? Mondjuk az tény, hogy azon a felén lett iylen, amelyik felén mostanában alszik. De nem használok új öblögetőt, és amit, azt is higítva, és sensitiv.

hajasbaba anyukák: nem találtatok a kaksiban még hajszálat? Hát basszus Ákos tök sok hajat eszik. Ugye neki sötét a haja, meg baromi hosszú, és most nagyon hullik neki, és minden pelusban van haj. Nem gáz ez nagyon? Bár kivédeni nem tudom!
Vendég
 


Sziasztok!
Bár engem nem hiányoltatok, de azért jelentkezem! :D :lol: :D

Szilvi!
Norbi is ette a haját, igaz nem szándékosan, hanem mikor hajat váltott. Nem lett semmi baja.

Kataa!
Annyira örülök, hogy leírtad mennyit eszik a bébid, mert már kezdtem aggódni, hogy az én gyerkőcöm eszik egyszerre kórosan sokat. Igaz még csak egyszer eszik, de akkor - szopi után - 2, 2és fél deci kaját benyom. És olyan sűrűt, hogy megáll benne a kanál. Reméltem, hogy ez nem gond, mert a lányom ilyentájt max. 1 babakanállal evett és kész. De ezek szerint ez teljesen normális.

Egyébként túl vagyunk két nagyon borzalmas éjszakán. Este annyira jól elalszik, de 10 óra körül elkezdi a nyekergést, tekergést és onnantól fél óránként fenn van. Tegnapelőtt 1 órától fél 4ig őriztem, mertnem volt hajlandó aludni. Dumált, nyüszizett, de aludni, azt nem. Szopizni sem akart, csak tartotta a szájában, de nem szívta. Úgyhogy még csak éhes sem volt. Nem tudom mi a fene baja van. Nagyon fáradt vagyok!! :evil: :shock: :evil:

Nos, jól kipanaszkodtam magam!
Sziasztok!
Andi

Kép[/url]

Kép[/
ihianya
 
 


Ihianya, htá látod,a nnyian hiányoztok, hogy felsorolni sem tudjuk:)))

Kata, nekem pont a gabona és a tejpépek helyett javasolta, mert hogy azok okozhatnak allergiát, mert hogy Dani "allergia gyanús".
Egyébként szerintem Dani még anyatejjel is simán ellene.

Szilvi,nem irigyellek, nekünk anno tejkiütés volt az arcán, hasonló mint a tietek és mikor vakarta dörzsölte, akkor pirosabb. NEkünk a panthenol segített, bár először nem akartam az arcára kenni, de bevált. (élő példa, hogy a férj is tud okosat szólni az asszony ellenében:))))

csernusn
 
 


Ante: a videóval az a gond, ha meglátja a kamerát, azt találja érdekesebbnek, és abbahagyja, hogy a gépet nézhesse. :roll: Már próbálkoztunk, de még fogunk! :wink:

Ááááá, én is csak úgy írok, hogy ha van időm, akkor beleolvasok, és amihez hozzá tudok szólni. Mindenkinek válaszolni képtelenség.

Most vettünk rizses tejpépet (Nestlé), holnap kipróbáljuk mi is. A Hippes gyümis tejpép nagyon nem ízlett neki.

Kiscsikó: allergia, ekcéma, ... dokinak mutasd meg szerintem. De öblítőt nekünk az ekcémája miatt mondta a dokinéni, hogy felejtsük is el, pedig én is sensitivet használtam, keveset és higítva. Azóta (persze krémmel is kentünk) de eltünt a tarkójáról.

Hát igen, nekünk nincs hajunk, nem is esszük. :D

Noémi: úgy próbáltad már a D vitamint, hogy kajcsiba cseppenteni? Úgy mindig megeszi. Eleinte tejcsibe, most meg már a napi gyümi/főzibe a kanálba cseppentem. Így nem is gyanakszik a kis drága, és simán lenyeli. :wink: :lol:

Voltunk babaúszni. Nem aludt előtte semmit sem, és mégis bírta. Kicsit nyügizett, de a végén, amikor játszás volt, akkor már semmi baja sem volt. Még pasizott is megint. :lol: :lol: :lol:
Aztán még a Baby Outletbe is bementünk hazafelé. :D Kapott kiscipő-szandit. És nem akar aludni azóta sem. A kocsiba elnyomta az álom kb. 10 percre, de hol van az, hogy úszás után elfárad, és alszik 1-2 órát, mint szokott? :shock: :shock: :roll: :?: :?: :?: :?:

Roni nagyi: Brrrrrrr, az nem lehetett kellemes. Miért nem csinálnak olyat, ami ennyire jó hatásilag, de nem ennyire rossz ízileg? :roll: :roll:

Üdv.

Kép
kernico
 
 


Sziasztok!

Ilgya, ezaz gyere, nyugodtan szólj hozzá összezsufizva, mi is ezt csináljuk :) én is olvasok, aztán amire emlékszem, reagálok és remélem nem sértődik meg senki, ha vamit kihagyok :oops: :)

Szilvi, nem próbáltuk még az ülőrészt, pont amiért mondtad, a védnő mondta, hogyha egyszer felrakjuk, mindig úgy akarja, így még inkább fekvőben, amíg elvan benne, de féléves kora után szerintem azért felrakjuk... de az az ötleted tök jó volt, Alsópáhokon úgy mentünk mindig kajálni, hogy benn volt a hordozó a babakocsiban, és így (több-kevésbé) bírta...

Fürcsi: én is a babát kenem be mindig fürcsi előtt... ugye nálunk is ekcéma miatt...

Szilvi nem tudok mit mondani, nálunk az arcán 1-2 hetente megjelennek pöttyök, tejkiütés / ekcéma?, most már nem kenem a szteroiossal, amíg nem muszáj, de testápolóval reggel-este, és napközben még a Linola fett zsírozó krémmel.... de nem hiszem hogy nektek az lenne, bár ki tudja. de fura, hogy csak egyoldali... meg ekcéma van ugye főleg végtagokon, de ahogy én tudom, nem annyira comb, mint inkább lábszár, alkar, kéz.... szóval passz

Noémi: téged nem vettelek fel? amikor kértem emilcímeket, bár az is igaz, hogy én is régen néztem meg, mizujsi :oops: küldd el priviben, ha még nem tetted, és felteszlek.

Próbáltunk ma 3-4 kanál barackot, hát nem aratott osztatlan sikert, csak a szűrt lét adtam, de hát ami be, az jött is ki, ami meg esetleg bement, attól öklendezés, fintor.... de mintha a kanáltól eleve fintorogna.... megpróbálom így most a tejcsit is kaja előtt kicsit kanalazni, legalább azt szokja, eddig csak espumisan + d, k vitamin kanalas élményei vannak, az pedig nem túl pozitív....
mondjatok valami bíztatót.... :?

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Winnie,

Csak anyni biztatót tudok mondani a kanalazással meg a hozzátápival kapcsolatban, hogy mi 6 hós korától kezdtük, előtte két nappal, és mostanra már megtanultuk, hogy ő nyitja a száját mikor kéri a kovetkező adagot, hallom minkor nyeli le a kajcsit, tudom mikor készül hadonászni, és azt mondom, hogy Dani lassan 8 hósként szépen eszik, és eddig azt kell mondjam, hogy mindent. Az almát állni kellett hagyni,mert úgy jobban szerette, a barackot a turmixszal jó sűrű krémesre turmixolom, és azt úgy szereti, szerintem tisztán a leve savanyúbb. Mondjuk náluk a meggyet Dani egy az egyben megeszi.

Egyébként most kélt fel 3 óra durmolás után, a hajfestésem közepén:(((Na ilyenkor jó, hogy a nagyiéknál vagyunk.:))))


Anyut kérdeztem a csukamájolajról, azt mondta egyszer kétszer mi is kaptunk.:)))


Ja és a bátyóm barátnője masszőr, és amióta Dani fogzik(5. napon vagyunk, és már látni két fehér részt, de az egész még nem bújt ki), azóta a gerintcem annyira fáj, meg a hátam, hogy mondta, hogy ilyen korban már nagyon nagy mértékben szívják el a kalciumot és minden olyan anyagot, amire a szervezetünknek szüksége van. Ideje elkezdenem az utánpótlást.

csernusn
 
 


Sziasztok!

Már egy ideje olvasgatlak titeket, de annyit írtok hogy mire a végére érek sosincs időm írni. :lol:

Rá kellett jönnöm, ti nagyon összeszoktatok. Jó kis társasággá értetek, így nem vagyok biztos abban hogy ide pofátlankodhatok e közétek. :oops: Szóval a nagy kérdésem, jöhetek közétek???

Igazándiból gondolkodtam hogy tavaszi vagy inkább téli e a Ricsi, de hát a február az tél 8) Szóval így leltem rátok :lol:


További kellemes vasárnapot kívánok mindenkinek!

Dóri 2011.01.31.
Peti 2008.11.28.
Ricsi 2007.02.07.

Eladó babás dolgaink, ruhák:
https://picasaweb.google.com/109901046313515431113
momi
 
 


Sziasztok!

Látszik, hogy hétvége van, de lagalább nem maradtam el nagyon! :lol:

Noémi:
nekünk Milupa vaníliás van, dokinéni írta fel, mert ez tutti nem allergizál.
és rízsalapú, nem gabona alapú
Elötte vettünk boltban is, de az darával volt, bár megette, nem történt semmi tőle. meg említettem a védőnőnek, hogy ezt evett és ő mondta, hogy inkább a biztonság kedvéért írjunk fel gy gyógyitárból valót, hogy ne legyen semmi gond.
És Fanninak bevált. Úgy tátog és kéri, hogy csuda.
Ezt spec én is megkóstoltam és nem gáz. Enyhe vanília ízű. Állítólag van sima ízmentes is, meg tán gyümölcsös, de ebben nem vagyok biztos, mármint a g yümisbe.
Amúgy a Hippes kuponnal kiváltott dobozban is volt egy minta zacsi, egy kis zacsi. Az is rízsalapú pép volt őszibarackkal. Az is meg lett kóstoltatva és ízlett neki.

Fanni most kezd pucsítani, de még nem kúszik-mászik. Ő inkánn hasról hátra és vissza mozog és ér el ahova nagyon akar. Sajna annyira nem sokat akar így ellenni még, de igyekszem többen kinn a földön játszani vele, mint ha csak száműzném a járókába.
Mondjuk elég nagy a járóka, lehetne benne ide -oda mocorogni, de azt nem nagyon szereti.
Max nyüszi nélkül egy negyed óra, amit elvisel.

Hihetetlen mennyire anyás megint. lehet a fogzás miatt.
a másodiknak is kezd kibukkanni a hegye, de még nem tört át teljesen.


Ja ma meg Hippes banán - alma desszertet evett. Mondjuk úgy ízlett neki.
Aztán meg ebédnél kikövetelt magának egy kis répát a levesből. Azt összetörtem neki és egyet anyu vett, egyet meg Fanni. Így telt az ebédidőnk. :lol:
Hiába, mondtam a minap, hogy Fanni szinte kinézi a kaját a szánkból. :D


Niki:
Univert tegnap néztem a boltokban, mármint a zöldborsós -csirkét és nem leltem. :( Tescoba sem és DM-ben sem vóóót.
Pedig kipróbáltam volna, mert a kecskeméti szo-szo jött csak be.

Ilgya:
Jó a kép. Gyere a talira, ha tudsz. Szerintem jó meleg lesz.
na ez sem jobb, mint az esős idő.

Bunny:
És veletek mizu?

Csukamájolaj:Én nem kaptam,(legalábbis nem emlékszem rá :lol: ) de hallottam, hogy régen divatos volt adni a babáknak, illetve kiskorban. nagyim mesélt róla. nem lehetett kellemes. Brrr.

Ma is jól befűtöttek odafentről.
Így Fanni kétszer pancsolt a kiskádban a kertben. naggyon tetszett neki. majd teszek fel mutatóban képet.

Kép
zsuzsu74
 
 


Jajj és akartam kérdedzni, hogy körmöt mennyi időközönként vágtok?
Én olyan 2-3-4 naponta, attól függ, de az a baj, hogy ha alvás közben kezdem el, felébred rá és akkor ha fenn van nem tudom olyan jól lenyesni.
És meg is van az eredménye, mert tegnap ujra sikerült a bőrt az orráról lekaparnia.
A múltkorinak is látom még a nyomát az orrán. Remélem azért elmúlik végleg, de annyira kis szeleburdi.

ja és szopi közben ha nem engem marcangol és fogja a kezem, akkor ököllel a fejét ütögeti, vagy ha ezt sem, akkor a fülét tépi vagy a szemét dörzsöli. De leginkább a füle letépésén dolgozik és ütögeti a fejét.


Szóval van sebünk az orrunkon!Brühhühhűűű :cry:

Ante: asszem te írtad ha jól rémlik, hogy fütyülni szoktál körömvágás alatt. Nekünk nem vált be, de semmi sem.

Egyszerűen odakapkod az ollóhoz és annyira forgatgatja a kezét, hogy alig bírok egyet nyisszantani. nem tudom ugy lefogni, hogy egy ujján a körmöt normálisan levágjam. Szakaszonként kell egy ujjal is megbírkózni. pedig ha hagyná pikk-pakk meglennék, mint régen, mikor alvás alatt lerendeztem. De most mindig felkel ha elkezdem.
Jajj és akkor az eredmény egy karmolásnyom!

Kép
zsuzsu74
 
 


Sziasztok!

Nagyon meleg napok várnak ránk,bár most még a falak nem melegedtek annyira át, és a babák sem szenvednek a hőség miatt. Szerencsések akik most víz mellett nyaralnak, legalább a hűvösebb napszakban fürödhetnek.

Zsuzsi!

Te is küzdesz akkor a körömvágással. Fannikád is most már igen mozgékony.Néztem a lányomnál, hogy milyen ollóval vágja Laura körmeit, mert az övé is gyorsan nő és bizony hamar összekarmolja magát. A kerek végű ollóval (szt. nagyon buffli), vastag élű, nem is lehet igazán vágni, a hagyományos manikür ollóval meg igen ügyesen kell bánni, mert belekaphat.
Laura körmeit 5-6 naponként vágja a lányom, mert hagyja elég nagyra megnőni. Időközben, ha nagyon éles a körme, reszelővel megreszeli, hogy ne karcolja fel magát, magyarázva közben. A hosszuság tapasztalata szerint azért jó, mert a vágáskor mindig a sarkokkal kezdi, és könnyen alá akaszthatja az ollót, azután egyenesre vágás már egyszerűbb. Laura is nagyon eleven, alaposan le kell fogni (ölben, lábbal, a másik kezét pedig kar alá fogni), de biztosan Te is így csinálod. Ha egy kicsit nagyobb lesz a kislányok esetében már lehet magyarázni, hívatkozni a manikür fontosságára és engedik, bezzeg a fiúk, azoknak nem lehet a hiuságukra hivatkozni. Hiába, a szépségért ilyenkor is meg kell szenvedni, de sajna az anyucik izzadnak bele.

Momi!

Szia, legyél üdvözölve köztünk és érezd jó magad! Magatokról írjál és küldjél képet, hogy jobban megismerhessünk Benneteket.

roni nagyi

Kép
Kép
roni nagyi
 
 


Sziasztok!

Momi, üdv köztünk, írjál magatokról! jaja, február még tél, van nálunk februári is, mi januás végiek vagyunk, de már szintén az ifjabbak közül :)

Körömvágás: én is 3-4-5 naponta csinálom, és álmában.... nem ébred még fel rá. Esti kaja után szoktam, mibe bealszik, és ha meg-meg is ébred, utána visszadurmol.
Lábkörmöket ritkábban, akár 2-3 hét is eltelik, régebben még ritkábban, nem nőtt.... na, azt ébren, a pelenkázón, megfogom a kis lábit, azt úgy nekem sikerül...

Niki, köszi... :? :) a mai bíztatóbb volt, legalább nem öklendezett, meg talán valamit nyelt is....
és váltottatok már ki kaját? vagy valaki váltott már ki? én azért szeretnék viszonylag hamar legalább egyet kiváltani, az nagyban megkönnyítené az életemet, vagy hát nem is tudom....
mindenesetre ma már csak 4szer fejtem. és ezt ezentúl így tervezem, már ez is sokkal jobb volt...
ja, Niki, és 3 óra durmi az szép :)

ja, meleg, hát ma is elég durvi volt, 38 fok itt Pesten kint...
szerencsére holnap mi is lépünk a Balcsihoz céges tréningre, leglább légkondis szálloda lesz... úgyhogy majd csütin jövök, de lehet, hogy ma még később benézek :)
ha meg nem, hát jó talit csütire :)

meg képzeljétek, ma kaptam egy barátnőmtől 3 zacsi 68-74-es babarucit, tök jó, este a nagy pakolásba kicsit élvezkedtem, tök jók vannak :)

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Na mi is fogzunk ezerrel..bar latni semmit nem latok,de ma minden pelusbanvolt kaki es nyalzik,egesz napa cicin lenne,ja es neha elkapja a siras :shock: Ezt megeozendo mindig valaki (torrnyire en )a kezebe fogja es sajnalja :lol: Na ezt jol ki is hasznalja a pasikam :wink:

Szilvi
Hat akkor nem kajatol van ,mertezek nem nagym ennyisegek egyikbols sem,meg a dinnye nem veszes.
Ja meg Alexnal mondtaa dokino hogy ha allergias egy mososzerre vagy oblitore az siman kijohet kesobb is amikor mar eleget kapott a bore es nem birja tovabb.Szoval ilyenkor valtani kell altalaban,de en meg nem tapasztaltam ilyet ,ugyhogy csak eszembe jutott a dolog,hatha seigt.

Andi
Hat enyem 4szer eszik meg ennyit.En is aggodtam hogy sok,de ha ker meg :shock: Sot van hogy azesti pepnel meg kevesli is..
Azert vezettem be meg egy ujabb etkezest mert mar tobb tapit kellett volna adnom ezert inkabb gondoltam a szilardra.
Jobb ejszakakat :wink: Nalunk most az elalvas nehezebb afog miatt,de nem kel ejjel.Na ezt most leirtam,remelem nem cafol meg a fonok :wink: :lol:

Niki
Hat ha leg neki az anyatej,akkor ne adj tapit a pep helyett.Van ez a Sinlac vagy milyen pep,azt szoktak allergisoknak adni ha jol tudom.

Winnie
Hat nalunk meg nem valtott ki egy szopit sem a kajcsizas.Komolyan azt erzem hogy egesz nap eszik.Leirom a napot:reggel7kor szopi,fel9 gyumi,fel10 szopi.12ora ebed es szopi.2kor szopi,3kor gyumi es szopi,6kor pep es szopi.fel9kor szopi es tapi. Ezek a tutik,de most hogy jon a foga meg erre jon jo par szopi..... :shock: En nem surgetem ,de hogy mikor fog elhagyni egy szopit?egyenlore nme latom meg.
Kanalazahoz:szerintem varj meg ha nem nyelhiszen raertek meg,hatha par het mulva jobban raerez majd.
Jo Balcsizast,mi is megyunk kedden,remelem kibirjuk ott a meleget.

Momi
Udv itt,meselj es kerunk szepen kepet is Ricsirol.

Zsuzsu
Leon is furdott kinta kiskadban,nagyon komalta :)
Kormota laban nagyon ritkan vagjuk,kb havonta vagy ritkabban.Kezen meg hetene,gyorsnakkell lenni mert nem igen turi,de azert megoldhato meg.

Kép
Kép
kataa
 
 


Winnie
Mekkora rucit hord Reka?Leon mar kezdi kinoni a 74est.Pedig kb 7,5 kg lehet.Mge mindig nme tudjuk,mert kozel tavol nincs merleg ami pontos.
En is eloszedtem Alex regi elrakott cuccait,amit egy eves koratol raktam el,csak a szebb darabokat,es olyan sok van hogy nem is kell vennem oszre csak bodykat. :PTiszta porolas :wink: Fura lesz bennuk latni Leont,eddig nem volt rajta olyan ruha ami Alexe lett volna,mert mindent odaaadtam(kiveve egy emleket ) egy raszorulo unokatesonak meg regen.

Kép
Kép
kataa
 
 


Kata, most 68-asnál tartunk, a CA-s 62-es még jó, meg egy-két nagyobb darab, de most már jellemzően 68-as. De abban még van ami nagy... 6,5 kg felé közeledünk...
És azért nem akarok sokat várni a kajcsival, mert mivel nem vagyunk hízóbajnokok, mondta a védőnő, és azonosulni is tuodk vele, meg mástól is hallottam hasonlókat, hogy jó lenne 6 hós kora körül már főziket bevezetni, hogy ne ragadjon le a súlya... és persze megértem, hogy Te a szopizással nem sürgeted a kiváltást, de nekem tényleg nagyban megkönnyítené az életemet... mozoghatnánk jöbban, szünhetne a helyhezkötöttség, és önállóbb is tudnék lenni.

kül néztünk ma Brendonban etetőszéket, de nem vettük meg még a fa szétszedhetőt, gondolkodunk. Nem tudom pl, ahhoz szerekhető-e 5 pontos öv, mert elvileg lehet kapni univerzális öveket, de hát kitudja, úgyhoy ez a kör még nincs lefutva, lehet, hogy műanyag lesz belőle...

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok!!!!!!! :D :D :D :D :D

Van szélessávú internet a laptopon!

A tali idején Egerszalókon leszünk. Dolgozunk. :(

Amint látom a mászás és a hami a fő téma mostanában.
Nálunk mászás nincs, hason körbefordul, mint a ringispíl. a köldök a középpont. A forgás hasról hátra és vissza megy. Még nem jött rá, hogy gurulva is lehet közlekedni.
Párnával a háta alatt felül, ha lefogom a lábát. Megül bármeddig. Onnan igyekszik előre, vagy felfelé lökni magát, ha van miért.
Zsombira emlékszem, ő mászott hátrafelé. Így is tanult meg felülni. Kúszott-mászott hátra. Megakadt a lába valamiben, a keze tovább dolgozott és máris átbillent ülésbe! :D
Vannan gyerekek, akik a kanapé alatt állapodnak meg, ahonnan a felelmelt fej miatt kihúzni sem sikerül őket, így marad a kanapé leemelése... :wink: :D

Kaja. Ha még a dedek nincsenek 1 évesek, akkor minden tejes kaját próbáljunk anyatejjel csinálni, 8 hónapos korban már lehet savanyítottat adni (joghurt, kefír) a szimpla tápszer nem bontott, így anyatejes gyereknek nem ajánlott azzal csinálni. Ha valamilyen kajcsi tejpép néven fut, akkor már eleve beletették a tejet. Azaz inkább csak pép,mint tejpép.

Kanalazás. Van egy gyerekem aki kifejezett útálattal viseltetett a kanalasok iránt. Aztán később mégis kanalazott, és abba sem hagyta. Amelyik gyerek szeretne enni az tud és akar kanalazni is. Amelyik nem, annak elég az a kaja amit eddig kapott...

Csajok, csak lazán! :wink:

Ami 3-ból kettőnél bevált(a nem kanalasnál nem.) :wink:
Valamilyen gabonadarálmány, zabpehely, árpa, rozs, kukorica, vagy búzadara, anyatej, valamennyi, víz, ha még kell bele, egy gyors forralás, hülési és fövési, dagadási idő, meg valamilyen gyümölcsreszelvény....(barack, alma, meggy)

No, megyek....
Jóccakát!
Snoopy

KépKép
snoopy
 
 


ezt most találtam, szétszedhető és bizti öve is van... az árát még vadászom, de eddig tetszik :)

http://www.matti.hu/neo_eszekek.php?menu=Componibile

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


hát.... 33 efFt
na jó, eldugulok, jó hetet!

KépKép

KépKép
winnie27
 
 


Sziasztok!

Én is befutottam, a monitorunk haldoklik úgyhogy míg nem szerzünk újat, csak ritkán ülök gép elé ( <- nem túl jó a szemnek); na nem mintha a kisasszony hagyná... :lol:
Valakinél van még anya kell korszak? Ha nem lát vége... Bár ,most ,ár talán kicsit jobb, amióta bejárja a lakást. Kúszás-mászás kombináció van nálunk. Hát, életveszélyes...pörög-forog, kábelezik, minden érdekli a játékain kívül. :lol: :lol: Van egy kb. 3m*3m-es kis hely, ahová leterítettem plédeket ezt-azt, hogy ne parkétázzon, de 5 percet nem tölt ott.

Csak gyorsan átfutottam az irományokat, de mivel kevés az időm és szita az agyam, ezért csak néhány dologról:
Etetőszék: nekünk műanyag van, Brevi Dolce vita azt hiszem. Dönthető a háttámlája - szerintem ez fontos, legalábbis nálunk az, mert Jázmin még nem ül, illetve most már majdnem annak merem nevezni. Aztán van egy óriási tálcája, amit még nem használunk. Állítható a magassága, összecsukható...Szerintem ezek jó dolgok, de nekem az volt a legfontosabb, hogy dönthető legyen a hátttámla és össze tudjuk csukni. Majd teszek fel képet róla a képtárba.

Hozzátáplálás: Nálunk sem vált ki egy étkezést, minden kaja után/közben /folyton szopi :shock: 3* eszünk szilárdat tízórai gyümi, ebéd főzi, vacsora tejpép.

Fogunk még nincs, pedig már kb. 1hete olyan tüneteket produkál, mintha - de semmi.
Éjszakáink borzalmasak, tegnap felébredt hajnali 1-kor és kb. fél 3-ig nem bírtam visszaaltatni, persze fél 6-kor már kukorékolt. Napközben pedig jó esetben kb. 2*20perc. Pedig álmos, de mégsem alszik :shock:

Tali:
Lesz tali??? Mi biztos nem megyünk, mert ha valóban 40 fok lesz, akkor ki sem mozdulunk a lakásból...

Snoopy,
Jó, hogy jelentkeztél végre...Hogy halad a felújítás/költözés?

Na egyelőre ennyi, az úrnő már türelmetlen...

Kép
Kép
szana80
 
 


Sziasztok,

Momi, légy üdvözölve, és mesélj magadról, többen is később csatlakoztak!!!!

Snoopy, már úgy hiányoztál mint egy falat kenyér :lol:
Remélem majd tudsz gyakrabban jönni. Milyen az új lakás, belaktátok? Gyerkőcök?


Winnie,
Amíg nem tud nyelni, addig nagyon krémes darabokat adj neki, a kis daraboktól "fullad" meg.

Majd jövök Kajcsi time.

csernusn
 
 


Sziasztok!

Zsu, nálunk általában bevállik a fütyürészés de ne nevess ki de a Hopp Juliskát szoktam elfütyürészni neki meg elénekelni. :-) 3 perc alatt végzek. Úgy is , hogy a lábikókörmöt is lekell vágni.
Én felnőtt csipesszel vágom le a körmeit.

Kernico, http://pepelde.freeblog.hu/archives/200 ... as_muffin/ nem a muffin a lényeg, hanem beleolvasva ott a recept mit kell összekutyulni a babák számára.

Mom, üdv közöttünk. :-)

A fürdetőkrémet mi is úgy szoktuk,h ogy előtte bevizezem Lidit majd rákenjük az éppen aktuális testrészre a krémet és utána lemossuk. Mi már nem habosítunk.

Képzeljétek felnyomta magát állásba Lidi. Igaz ezt akkor csinálja mikor apát és engem kell megmásznia. Hiába már útban vagyunk. :-) Valamelyik nap meg írtam, hogy nem tud üni hát mostmár csak egy lépés és már ülne. Igaz megtartani már megtartja magát amire eddig nem volt példa.
Hihetetlen, hogy egyik napról a másikra mennyit fejlődnek.
Tegnap jót mosolyogtam, hogy apa már 600* -ra rakta vissza a habtapira Lidit ő úgyanannyiszor el is mászott onnan a tiltott dolgok felé. Teljesen kész volt apa. Legalább mostmár tudja, hogy milyen nehéz nekünk mikor semmit nem tudunk csinálni éppen mert nyűgős a gyerkőc és a járókában sincs el. Tegnap délelőtt kijutott neki, míg én főztem, takarítottam. :-)

Tali: ha ilyen idő lesz mint tegnap volt akkor mi sem megyünk.

Kép

Kép
antekirt
 
 


Ja, a körömvágás nálunk is macera. Már régóta éber állapotában követem/ném el; de ő sem nagyon hagyja, úgyhogy többszöri nekifutásra sikerül csak...Lábikókörmökről meg ne is beszéljek, az még rosszabb.

Mi nem a gyógyis fürdetőt használjuk :oops: :oops:

Ante, nálunk is ez volt tegnap. Párom vigyázott a törpére és kicsit nehezen bírta, hogy folyton üldözni kell :lol: :lol:
Szóval állásba húzta magát Lidi, nagyon ügyes :!:

Kép
Kép
szana80
 
 


Sziasztok!
Hát lányok, a talit mi kihagyjuk, ilyen kánikulában Pannát ki sem viszem a szobából, csak 6 után.
Péntek óta hasmenésünk volt. Egy nap nem sokszor, 2-3 alkalommal, de nagyon híg volt, folyton összekakilta a ricuját. Így 3 napja leálltunk a hozzátápival, el sem akarta fogadni, pedig próbáltam banánt beletuszkolni, azt imádja, ráadásul fog is, de nem kellett neki. Aztán tegnap adtam neki Szentkirályi répalevet ananásszal, és az végre megfogta, ma már normális kakija volt! Pedigf reggel már készültünk a doki nénihez. Egész hétvégén tömte bele a folyadékot, egy nap 4 dl-t is megovott, úgy örültem neki! :) Ma újra kezdjük a szilárd kaját, remélem nem visszafelé fogunk fejlődni.. A meggylevet ti hogy adjátok? Csak szimplán vagy higítva?

mászás:
Én egyáltalán nem másztam, Anyuék rakosgatták a lábaim, úgy szerették volna, de nem voltam hajlandó. Anyu szerint a csípőficam miatt kimaradt, járni is ezért másfél évesen kezdtem el. A tanulással ennek ellenére sosem volt gond :)
winnie:
A recepteket szívesen elküldöm, de azon a mail rendszeren nem tudok kiigazodni... :oops: Szóval, akinek kellene, az küldjön nekem mail címet, és küldöm a recepteket!
fürdetőkrém:
Már régóta nem használunk, Gabi esti fürdetővel pancsolunk. Egy krémet elraktam, ha ne adja az Ég valami kiütése lenne, de Annának olyan szép bőre van, hogy nem szokott neki megártani semmi. Nem is értem honnan örökölte, Anyja folyton minden vackot összeszed bőr ügyileg.. :)
D-vitamin:
Hát én is, van, hogy elfelejtem, de annak ideján cic mondta, hogy pótolható, így másnap dupla cseppet kap. Én simán belecsöppentem a szájába játék közben, már tudjaa is, hogy mi jön, mert nyitja a száját, ízlik neki.
momi:
Üdv itt köztünk, ne aggódj, sokan vannak itt, akik nem olyan régen csatlakoztak hozzánk. Mesélj magatokról, és képet is szívesen fogadnánk!
Snoopy:
Örülök, hogy jelentkeztél, jöhetnél gyakrabban is :lol:

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Körömvégés: Mi csipesszel csináljuk, Panna hagyja, ezt is játék közben szoktam :)
Na és pár kép...
Kép A 2 fogacska

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1184573641.53.jpg[/img] Én fényképezek!!

[/img] Kép Hucut Bige :)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!

Kicsilány mostanság sajnálja az időt alvásra, a nappali pihenés kimerül 2x félórában az éjszakai meg este 9-től reggel 5-ig, 2x felébredéssel. Most elszunnyantott, úgyhogy gyorsan írok, ami eszembe jut.

Momi,
én is üdvözöllek körünkbe, én is csak később kapcsolódtam be és a lányok nagyon aranyosan befogadtak. :oops:

Zsuzsu,
fültépést, arcöklözést említettél. Nálunk (szerencsére) nincs ilyesmi, de a Nagyfiam mindig erőteljesen rángatta, pirosra-vörösre vakarta a füleit, amikor elálmosodott, a keresztlányom meg folyton a köldökét kotorászta elalvás előtt. Nem lehet, hogy nálatok is ilyen elalvási-önaltatási rítusról van szó?

Deszilvi,
a hajcsócsával szerintem nincs semmi gond, a lényeg, hogy kijön a kaksival, nem gyűlik a gyomorban (merthogy olyan is van a tudatos hajevőknél). Lehetetlen elkerülni, hogy ezt-azt ne csócsizzon be a baba, a tenyeréről is simán lenyalogathat apró szöszmöszöket. A fél arc pirossága és pöttyöség itt-ott (bár nálunk nem volt), azt mondják, egyértelműen a kibújó fogacska bűne. Sőt ilyenkor a piros arcfél melegebb is, mint a másik.

Körömvágás: nálunk sem könnyű, legoni nem lehet, mert cirkuszol, álomban meg felébred. Általában finoman le szoktam húzni a tetejét, mert sokszor a széleken elkezd magától leválni.

Huhh, hát ennyire futotta a lehetőségemtől, mert mire átolvastam az előzőeket és leírtam ezt, le is telt a félóra szabadságom....

Kellemes kánikulát mindenkinek, hűsöljetek, ha van rá lehetőségetek!

Kép
Kép
marslakocska
 
 


Zsuzsu: Zöldborsós mégsem jött be nálunk amikor másodszorra adtam neki akkor is köpködte kifelé szóval nem jön be.
körömvágás nálunk sok beszéd mellet nagyon gyorsan megy hála istennek mert eleinte voltak gondok vele :)

momi üdv köztünk és te is ide tartozol hiszen február még tél :):):):):)

snoopy végre újra köztünk :):):):):):):)

Jlentem kijött a bal alós 1-es a jobb alsó meg már csak nagyon halvány kis bőr választja el a kibújástól:):):)
Gege most eléggé piros foltos szóval tegnap visszatértünk a gyógyis fürdetőhöz de most megyek majd le dokinénihez 11-re és megnézetem vele biztos ami ziher:):):)

nika70
Salgótarján
 
 


Sziasztok!

Kicsit szórakozik a gépünk! :?

Momi! Üdv. itt! Én is később csatlakoztam be, úgyhogy beférsz te is! :D Mesélj Ricsiről! Ja és kérjük a képeket is! :D Nekem nagyon tetszik a Ricsi név!!!!!!

Ante: Lidi felállt????? Nagyon ügyi!

Körmöt mi úgy vágunk, hogy apa addig bábozik neki figyelemelterelésként, és akkor addig gyorsan levágom neki. A lábán ritkábban, de azt még annyira sem engedi. :roll:

Zsu: Kiara is néha úgy tépi a fülét, ha fáradt, meg karmolja magát. És neki is gyorsan nő a körme, úgyhogy mire észreveszem, úgy néz ki mint egy háborús sérült. Tiszta karmolás az arca.

Talival mi lesz így akkor. Én úgy láttam, hogy szerdáig még ilyen ........ meleg lesz, aztán csütörtökön befelhősödik kicsit. Én azért megyek, ha lesz még valaki rajtam kívűl. :lol: Azért egyedül inkább otthon beszélgetek. :lol:

Mági: látom azért már elég jó barátságban vagy a rózsaszínnel! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Különben nagyon falat Anna!

Mi szerintem ma bezárkózunk a lakásba! Voltunk reggel sétálni. 5 közértben, mert hétfőn reggel képtelenség gyümölcsöt találni. :roll: De már akkor olyan meleg volt. Ha felkel a kisasszony (remélem csak később) akkor beülünk a kádba zuhanyozni egyet. Azt nagyon szereti, és mindkettőnkre ráfér. :D
Ja képzeljétek, tegnap anyóséknál a növényspriccelővel odalocsoltam egy kicsis vizet a csaj felé, olyan meleg volt, erre nemhogy megijedt, hanem amikor abbahagytam olyan hisztibe kezdett, hogy csak na. Meg dugdosta ki a nyelvét erre is, hogy hát ez is csak víz, neki meg kell innia. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Na sziasztok! Ha nem szórakozik a gép, lehet még jövök később.

Kép
kernico
 
 


Sziasztok!

Tényleg nagyon kedvesek vagytok!!Én már annyiszor megpróbáltam :oops:

Sajnos mi se tudunk menni a talira,mivel apa kitalálta,hogy menjünk le a Balcsira a héten,mert ezt a meleget csak víz mellett lehet elviselni.

Csak egy javaslat,ezeket a nyári talikat lehet,hogy jobb lenne őszre kitolni,mert nem lehet összeegyeztetni,hogy mindenkinek jó legyen!

Niki! Kép
Tényleg olyan kedves vagy! :D Majd azért probálkozom :D
De épp ezért szerintem sokan elmentek,mert senki nem figyelt a mondandójukra,most nekem se esne jól,ha állandóan irogatnék,azt a kutyást se érdekelné :D
az igaz,hogy nem chat,de nem is blog. :shock:
Jó ötlet a fodrász előke :D
én ezt az Ikeásat azért szeretem,mert könnyű takarítani,ami anyagból van abból olyan nehezen jön ki a folt,azért nem tudom mindig kaja után rögtön kimosni neki:((meg nem is akarom)
Nagyon tetszik az avatar képetek,az a tükrös. Dani baba olyan szép!!!!

Szilvi! Kép
Köszi.
Nem lehet,hogy a melegtől vannak a pötyik? Mert nekünk is vannak,és arra gondoltam,hogy attól. Nem mertem semmivel bekenni...
A fülét meg a foga miatt piszkálja. Úgy bánom,hogy nem linkeltem be ide azt az oldalt,pont a napokban olvastam róla valahol;hogy onnan is lehet tudni,hogy jön a foga,ha a füléhez kapkod,meg rágja a száját az ínyével,stb....csak már nem tudom hol olvastam.
Micsoda méretei vannak a fiatalúrnak. Jó hosszú hallod. :D

Kataa! Kép
Hát ezt nem így vettem észre :wink:
Tudom,hogy ezt már százszor megbeszéltük,de egyszerűen béna vagyok!
Leon milyen helyesen ücsörög azon a képen,olyan édi. :D
Hát tényleg úgy tűnik,mintha egésznap enne ez a gyerek :D

Winnie!Kép
Tényleg elképesztően hasonlít rád Réka.Látom játékban nálatok sincs hiány! :D
A kanál miatt ne aggódj,pár hét és meg fogja szokni,ne add fel :D
Nekem most azzal volt gondom,hogy rossz volt a technikája a kisasszonynak,amit beraktam annak fele ki is jött, és inkább lefetyelte a kajcsit,mint egy kiscica,de én galád módon visszapakoltam,és ahányszor kicsúszott én annyiszor dugtam vissza amig el nem fogyott. Mostmár olyan szépen eszik,hogy csak akkor köpi ki,ha már nem kell neki több.ÉS le vagyok döbbenve,hogy már megeszik egy üveg bébikajcsit.Dávid talán egy évesen evett meg egy egészet,ő inkább cicis volt.
Sajnos még nincs kész a konyhám,így főzni nem nagyon tudok neki,de Dávid is sok üvegest evett és nem válogatós,igaz keveset eszik,de mindent .
Remélem vele se lesz gondom.

Momi,üdv közöttünk. Gyere gyakran és ne add fel,ha úgy érzed,hogy lemaradtál!!!! :wink: :D

Zsuzsu!!Kép
Őszinte leszek,először nem is tudtam,hogy ki vagy( MSn) :D Ante-ra tippeltem,aztán megnéztem a Yahoo-nál (asszem ott és nem iwiw-en) és akkor esett le :D
Sajnos a tali nem jön össze,de talán a legközelebbi. Tudom,hogy nem lehet mindig az időjárásra fogni,de nekem se olyan egyszerű az odajutás,kocsi ide vagy oda. :shock:
Várom a pancsis képeket.
Nekünk körömvágásnál a tv vált be,mint figyelemelterelés,oda ülünk a tv elé,és annyira leköti,hogy sitty sutty levágom neki,észre se veszi. Áttértem a körömcsipeszre,éppen a Roni nagyi által említett okok miatt. :? Még eddig nem csípentettem bele az újjába,ez se veszélyesebb,mint az olló. :roll:

Snoopy,üdv újra itt! Jó,hogy jöttél,gyere gyakrabban!

Szana,szia drága!Neked is örülök.
Nálunk is bejátszik az anya kell korszak. Ha valaki hívja az ölemből,akkor elfordul,nem megy,huncutkodik,de ha másnál van és én hívom,akkor egyből repül.

Mi még csak a kúszásnál tartunk,de azz is csak az ágyában és fej lent,pospi fönt,majd lábbal eltol,majd előlről kezdi,aztán az ágy végében meg megfordul módszerrel.
Jázmin nagyon mozgékony!Megyek még megkuksizom a képeket!

Ja etetőszék...mi a Peg Perego-ra esküszünk! Dávid 6 hós korába kapta,és azóta nyűstöli.Dupla tálcás,5 pontos biztonsági öv, sok pozícióba dönthető.Sokszor el is aludt benne.
Most örökölte meg a Réka. Szóval,aki hosszú távra tervez,több gyerket,annak megéri egy jobb minőségű drágábbba befektetni.

ennyire tellet,mennem kell.(egésznap azon fogok agyalni,te jó ég neki se írtam,neki se :oops: :roll: :roll: :roll: ááááááá.....)

puszi mindenkinek.

ildikó
ilgya1
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?