Új privát üzeneted érkezett!

Meli,
A szuri miatt ne aggódj, Mausnak meg se kottyant :D .
Azért a biztonság kedvéért írass fel a dokival lázcsillapító kúpot, és váltsd ki, hogy legyen otthon, de nem hiszem, hogy szükség lesz rá.
Mausnak másnap már keresnem kellett a combján, hogy hova is kapta a szurit, alig látszott! :D

Dóri,
Be kell vallanom őszintén, mi nem tervezünk kistesót Mausnak :oops: .
Sem a terhesség, sem a szülés, sem az első hat hét nem jött be nekem, szóval inkább passzolok.
Tudom, hogy jó dolog a testvér, ha mégis rászánnám magamat, az azért lenne, hogy Mausnak jó legyen, mert én is örülök (mostmár), hogy van egy öcsém (de 18 évig utáltam… :lol: )

Vvviki, Maus is szeret meztelenkedni…kis szégyentelenek

Kata, apának jobbulást kívánok! Vagy lehet, hogy azóta már jobban is van :roll:
A napszúrás nem túl kellemes dolog, volt benne részem nekem is, egy szuper bringatúra után, ahol a nyereg feltörte a hátsómat + izomlázzal fűszereztem. Tisztára ki voltam ütve, mindenhol fájt – nem szokta a cigány a szántást :lol:

Icus, a látottakat fogd előedzésként :lol: . Nálunk is voltak anno a barátnőmék az akkor 6 hónapos lányukkal. Egy órát bírtuk élvezni egymás társaságát, utána a kicsi rázendített, hiába csináltunk bármit is, nem hagyta abba, így hazamentek.
Apa kommentárja aggódó fejjel: ugye a mienk nem ilyen lesz?!
Áááááááááááááá, neeeeeeeeeeem.
Most is kint ordít az utazóágyban, anyu, a nagynéném, a leendő sógornőm, és az öcsém ugrálnak körülötte, de „nevelik”, és nem veszik fel (most még, hehehe :lol: )

Bea, Andi, akkor most mi legyen? Megyünk mindannyian a kertészetbe – hegy meg Mohamed randiját utánozva?
Vettem ma Mausnak olyan orrsprayizét, este kipróbáljuk Köszönjük a tippet! :D

Gabi, az erdő szélén házikót nem ismerem (ami persze nem nagy teljesítmény, hiszen a többi gyerekdalt sem… :oops: )
Megpróbálom előkeríttetni anyuékkal a régi halászjutka kazettáinkat, hátha :D

A tuskóban nálunk NEM VETTEM SEMMIT :oops: . Kinéztem a saját helyi szórólapjukból egy csomó mindent, erre megyek a boltba, feltúrom, semmi sincs :evil: . Letámadom az osztályos eladót, magyarázom neki, hogy miket keresek, ááá, olyan náluk nincsen :evil: . De ravasz voltam, vittem magammal a külön újbudára vonatkozó akciós újságjukat, előhalásztam a táskámból (mióta Maussal közlekedem, a világ legnagyobb táskája sem lenne elég), szóval előhalászom, és megmutatom :twisted: . Válasz: ja, akkor elfogyott… :evil: hogyaza…pipa voltam, mert utálok feleslegesen rohangálni

Aztán ma anyuéknál táborozunk, (apa maratoni edzésen Csopakon :evil: ), elkocogtam az érdi tacskóba, és rommá vásároltam magamat :D . Ők nem reklámoznak, hanem cselekszenek.
Az újbudai tuskó meg tehet egy szívességet :twisted:

Szóval Gabi, a kérdésedre a válasz: IS :lol:

Musz

KépKép
muszkuru
 
 


Hello csajok,


Icus,
ha reggel korábban mész dokihoz, még egy 3. (4.) napi vérvétel is belefér, ha kell.
Csütörtökig már csak négyet kell aludnod, és láthatod apát!! :lol:
Vettetek függönyt??

Musz,
Esztikéd elcsendesedett már?? Bírták a rokonok a sírást, vagy "megmentették"???? :lol:
Annl nincs idegesítőbb, mint amikor feleslegesen mész vásárolni!! Nem egyszer kiderült már pár helyen (ott dolgozók mondták), hogy az akciós dolgokból pl. csak pár darabot hozatnak, aztán gyere paraszt, vegyé mást... :evil:

sajna apa még nincs jobban.... :cry: A torka is nagyon fáj, mivel tegnap egész nap a tűző napon hideg üccsit ivott. :? A láza nem megy le, most is 38.7 C :twisted: Délelőtt voltunk ügyeleten, 1000 Ft, és egy B..zi, kö...g nő volt a doki, meg sem hallgatta apát. Adott neki olyan antibiotikumot, amit már rég kivontak a forgalomból... A gyógyszerészcsaj mondta, hogy már ezerszer felhívták ezt a dokit, hogy NE írja fel már ezt a gyógyszert, de mindig ezt írja fel :evil: Na mindegy, szóval apa kivan rendesen. És a legsz@r@bb, hogy nem megy le a láza, hűtőfürdő után sem :twisted: Most is alszik, remélem jobban lesz holnapra. Na bocsi, hogy hosszú voltam.

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Gyugyi
Köszi a képet és megnyugtató szavakat. Én is kaptam az enyém sajnos ijesztőbb, de nem tudom felrakni, majd a cégnél megpróbálom bescannelni.
A 11 hetes petezsák 2,5 - 3-szorosa a ciszta... A dokim szerint nincs sok esély rá, hogy felszívódjon, de én reménykedem.

Bőg a fiam, mennem kell....
Vendég
 

 
 

jó estét !

bocsi, hogy csak most jövök !
tegnap este 10-től ma reggel 9-ig aludtam :oops:

Sziszi
a ciszta mondjon le !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
MINDEN CISZTA MONDJON LE !!!!

Kata
jobbulást apának !
adjál neki néhány gyógyító puszit !! :wink:
a párom háta és képe is leégett tegnap, " a magát állandóan mindennel kenegető" Viki hiába mondta, hogy kenje be magát :cry: , s bekenni sem engedte ! :shock:

Maus
én is haza akartam vinni az unokatesóm egyhónapos kislányát anno 1984 egyszer, de lebeszéltek róla ... :lol:
a tacskóra én is kivoltam két hete, egy klassz tévéállványt hirdettek, passzolt a szekrénysorunk színéhez is, lelki szemeimmel már láttam a szobában, erre itt az egri tacskóban nem lehet kapni :evil: :evil:

megyek párom piros hátát kenegetni :wink:

Gestomix szedése hat hónapig
vvviki
 
 


Sziasztok,

Hát bocs, hogy nem jelentkeztem, de a múlt hetem egy versenyfutás az idővel volt. Nagyjából sikerült csak visszaolvasnom. Kata, ott lesz az a szívhang, nagyon várom már, hogy halljad.
Szisz, nekem holnap fog szülni a kolleganőm aki tavaly télen egy polippal lett babás, voltak mélypontok, de nagyon jól van, és holnap ha minden igaz császárral megszületik a kislánya.
Kitartás! Szorítok.

Jaj köszönöm a sz ületésnapi jókívánságokat! Hát igen, a 30. szülinap, elég furcsa volt, de nagyon jól sikerült minden, volt baráti ünneplés, volt családi és volt Apával kettesben, eszméletlen sok mindent kaptunk, mármint én és Tökmag is:)
Az új orvos is működik, túl vagyok a vércukron, vérvételen minden eredményem jó, most 3 hétig semmi aztán CTG, utána jön visza az orvos is és a szülésznő is. Remélem végre az orvossal is tudok majd kettesben lenni, legalább a lelkemet helyreteszem, ha tudok neki azért adni egy kis pénzt, múltokor olyan rossz volt a helyzet.

Málna, nagyon jó nyaralást, irigykedem:):)

Melikém, minden rendben lesz azzal az oltással.

Hát mi megvettük a matrácát a kissrácnak. Nemsokára mennem kell még apróságotkat venni neki, meg lámpát és szőnyeget, de megígértem Anyukámnak, hogy ezeket vele veszem meg:)
A melegnek nem annyira örülök, de állítólag holnap megint 25 fok lesz, aminek viszont nagyon örülök.
Ja a múlt hetem még az orvos és szülinap között céges féléves értékeléssal is gazdagodott, de hála istennek ezzel a részvel minden rendben.

Musz, Gabi, nagyon jók a képek!
Musz, hát a kistesó kérdés még változhat, szerintem csak akkor érdemes tesó, ha úgy érzitek, én most úgy érzem szeretnék majd még egy lurkót, de aztán ki tudja:)

Mindenkinek szééép napot!

Kép
Kép
nektarin
 
 


Kata, sajnálom, hogy apa nem lett jobban, lehet, hogy ez akkor komolyabb, mint egy mezei napszúrás - amihez nekem volt szerencsém...
Orvosok... inkább nem is kezdek bele :evil:

Esztike, így utólag is boldog szülinapot kívánok! A 30 nem olyan vészes, én most készülök a 33-ra, és még nem estem mély depresszióba :lol:

Tegnap az öcsém azt mondta a gyerekemre, hogy égetnivalóan rossz :lol:

Az előzmények: kiautóztunk Martonvásárra, hogy a kastélyparkban tologassuk Mauskát a jó levegőn, romantikában, stb.
Persze nem jött össze.
Pedig az öcsém kitartóan kísérletezett, tolta az aszfalton - ordítás, tolta az aprókavicson - ordítás, tolta a zötyögtető fahídon - ordítás, tolta a füvön ( :oops: ) - ordítás... szóval ölkutya nyert :lol:

Néhány kép ízelítőül:
Kép
Kép

És a tuskóban összehalmozott ruhák egy része (ez itt összesen nem volt 4,000 ft) - van köztük 86-os is, de ennyiért nem lehetett otthagyni, majd belenő... :lol:
Kép

Musz

KépKép
muszkuru
 
 


Sziasztok!

Mintha csak a baratnom kislanyat latnam a Mausba :P
Musz, minden elismeresem a tied :shock: Nem tudom hogy birod...
Majd egyik delelott ismet elmegyek hozza babalatogatoba, allitolag delelott nagyon jo kislany :wink:

Hoppa,
A dokis dolgot most jol elcsesztem :(
Nem vittem magammal a petevezetek atjarhatosagi vzsgalat + spermiumszam vizsgalat papirjait :roll: Tiszta hulye vagyok!!!! Ugy haragszom magamra :evil:
Megvizsgalni nem tudott mert meg megvan...
Egyebkent nagyon rendes a doki, mondta hogy most csak olyan ismerkedesi nap volt....majd jovo het hetfon ujra mennem kell :?

Fuggony karnist nem vettunk, ami tetszett azt rendelesre csinaljak, 15.000 - 18.000 Ft/m :!: Az nagyon durva ar!
Olyan kell nekik aminel nagy a tavolsag a rud es a fal kozott, mert gazcsovek futnak az ablaknal es a sima mezei fuggonykarnist nem lehet felrakni. Meg nezelodunk hatha talalunk valamit normalis aron.

Mar alig varom hogy jojjon apa!
Nem tudom mivel elutni az idot :oops:
Lehet hogy holnap meglatogatom a Palatinuszt, hullamfurdozok egyet :wink:
Kinek van kedve jonni??? :P

Kép
icus
 
 


jó estét Mindenkinek !

Musz
akkor Maus győzedelmeskedett az egész család felett !
Maus nagyon aranyos a ráncolt homlokával !

Gestomix szedése hat hónapig
vvviki
 
 


Muszkuru!!
Nemtudom,hogy hol vagy,de igyexem titeket megtalálni!!!!
Sajan viszont van egy olyan rossz hirem,hogy Gerda valószinüleg kórházban van!!!!
Este rosszul lett,és a Dóriék bevitték a kórházba,megvizsgálták,kapott infúziót,vettek vért,pipi mintát,a többit nemtudom,mert azóta nem jönnek a hirek smsen!! :x :?
Majd még este hivom a Dórit!!
Most mennem kell,mert hiv a fiam!!
Jó éjt mindenkinek!!
ÁDINAK 2 FOGACSKÁJA BÚJT KI ALUL!!Majd megpróbálom lefotózni valahogy!!Remélem sikerül!!

Kép
bea27
 
 


Na most jönnék, de kitört a vihar, állandóan elmegy a net én meg ezt szörnyen unom, de mindenkit puszilok, remélem holnap már nem lesz ilyen ... idő.
Jóccakát nektek!

Andi
candi
 
 


Jo Reggelt!

Milyen jó hűvös napnak indul a mai :!: Remelem igy is marad.

Kép
icus
 
 


Hoppa,
Jobban van már a párod?

Bea,
Ádi rögtön kettővel indít? :)
Mond neki hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ és akkor gyorsan lekapod nekunk a kis fogacskákat :lol:

Mi van a kis Gerdával?

Megszoktam ékezetek nélkül írni, most meg olyan nehéz visszaállni rá :roll:

Kép
icus
 
 


Na itt vagyok!!
Este még beszéltem a Dórival,mind a ketten bennt vannak a kórházban! :evil:
Keresik a rosszullét okát! :roll:
Azthiszem a láz is ezért lehetett szegénynél!! :cry:
Egyszercsak éjszaka felsirt nagyon-nagyon hangosan,a Dóri megpróbálta megnyugtatni cicvel,cumival,de nem járt sikerel.
Aztán a Dóri megkérdezte az anyukáját,hogy mit csináljon,de akkor már Gerda alig kapott levegőt
sőt!!Nem is vett!!Kemény lett a melkasa,meg a hasa.Hivták a mentőket,akik azt mondták,hogy vigyék be kocsival,úgy gyorsabb lesz!!Mire odaértek már jobban lett a kicsike!!Aztán megvizsgálták,vér,vizelet,kapott infúziót,és most várják az eredmányt.Minimum 3 napot bennt kell lenniük!! :cry: Ennyit tuok!Ha van valami új megirom!!Most menne kell,mert felkelt a fiam!!(10:00)!

Kép
bea27
 
 


Gerda reméljük mielőb jobban lesz, és kiderül, mi történt vele!! Bármi új hír van, írjátok meg!!!

Bea, lefényképezted már Ádika fogát? Muti!! :lol:

Icus, és azért jó itthon? Nem hiányzik az angol szó?? Akarsz nyelvvizsgázni, vagy nincs rá szükséged?? Mi a tervetek? Visszamentek még?? Vagy ott akarnátok letelepedni, vagy ilyesmi?? Már csak kettőt kell aludnod... :lol:

Candi, apára fel... :oops: :wink:
Vvviki, te is :lol:

Kop-kop-kop, úgy néz ki apa rendbe jön, ma reggel már nem volt lázas! :lol: De a torka még mindig fáj!!
Úgy volt, hogy 10-re jön tanítványom, erre 9.55-kor csörög a telcsim: elnézést tanárnő, de most voltam dokinál, mert begyulladt a torkom és lázas vagyok... Lehet, hogy apának sem csak napszúrása volt??

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


HÚÚÚ!!!!!Ez tele lett helyesirási hibával!! :oops: :oops: :oops: :oops:
Bocs!!De nem megy nekem ez a három fele irás!!!Babanet+msn!!!! :oops:
Ha bármi új van,megirom!

Kép
bea27
 
 


Mielőb=mielőbb, csak folyton kapkodok... :oops: Pedig esküszöm tudok helyesen írni!!

Kezd fájni a torkom!!! :?

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Kata!!Amikor terhes voltam én is beteg lettem,és vettem egy szuper homeós bogyót!Megelőzésre is jó,meg már betegként is lehet használni!!Ha érdekel szólj!!Nem ártassz vele a babának nyugi!!
Én is tudok helyesen irni,de folyton kapkodok!
Na mentem!!
Mindenkinek szép napot!!

Kép
bea27
 
 


Sziasztok!!!!


Nálunk is folyton elmegy a net ebben a rossz időben!!!!
Bocsánat,h nem reagálok mindenre,de szegény kicsikémet nagyon megviseli az időjárásváltozás!!!És ma kapja meg a szurikat :? mi lesz még???Éjjel is csak fél 6-ig volt hajlandó aludni,de előtte 4-kor szopizott....úgyhogy Beácskám,nagyon irigy vagyok rátok!!!!!!
Szegény Gerda,sok puszit küldünk neki és gyógyuljon meg minél előbb!!!!

Kata remélem apa már jól van!!!!!!Sajnálom a torokfájást!!!!!!Egy kis propoliszos méz és citrom,minél gyakrabban!!!!!!!És persze pihenj sokat!!!!

Icus,szegénykém hazajössz az őszi Londonból az őszi itthonba!!!!!!Pedig gondolom szívesen csobbannál!!!!!Voltál a Palán????

Musz,a kislánykád változatlanul egy gyönyörűség!!!Tökjól bevásároltál!!!!Nagyon szépek ezek a ruhácskák!!!!

Esztikém,utólag is nagyon boldog szülinapot!!!!!De jó,hogy már vásárolgattok!!!Én is úgy élveztem!!!!


Megyek,mert most elaludt,gyorsan megcsinálom az ebédet,aztán jön a dokinéni!!!!

Puszi mindenkinek

Kép Kép
meli1118
 
 


Sziasztok!

Még nem sikerült visszaolvasnom, csak gondoltam életjelet adok magamról :wink:
Vasárnap este jöttünk haza, de szivem szerint még pár hetet maradtam volna :wink: A gyerekek is nagyon élvezték a kertes ház előnyeit :lol: Tegnap már vitték őket anyósomék, Lili ott is aludt, Daniért jött ma de. is apósom, ugyhogy egyedül vagyok :wink:

Majd jövök bővebben is, ha bepótoltam a lemaradásomat!

Kicsi Gerdának gyors jobbulást!!!! Remélem nem lesz semmi baja szegénykének!

Meli
A mi dokinőnk a kullancs ellenit 1 éves kor alatt nem adta be! :shock: Ráadásul azt mondta, h ősszel szokták elkezdeni, mikor már elmult a kullancsveszély, igy a következő évtől kezdve kapja a védettséget! (mondjuk végülis nem adattam be nekik)

Kép
Kép
mókuska
 
 


Szia Ildi!!!!

Nekem azt mondta,hogy nyugodtan beadathatom neki már most,mert a lehetséges mellékhatások még mindig töredéke annak a veszélynek,amit mondjuk egy agyhártyagyulladás okozhat!!!!Az unokatesóm is anno beadatta a lányának,amikor 2 hós volt...nem lett semmilyen mellékhatása!Hát remélem nálunk is így lesz!!!!!Még nem jött a dokinő,de azt mondta,hogy siet!
Puszi

Kép Kép
meli1118
 
 


Látom van lemaradásunk itt.
Kata: Apjára fel volt :wink: Vigyázz magatokranem lenne jó most egy kis kehesség neked is. Szabin vagy teljesen?
Icus: látom megszoktad a hideget, pedig itt sem lesz sokáig hétvégére megint kánikula. Akkor most nem is vettek még vért sem? Valami bíztatót mondtak, hogy milyen gyorsan mennek a kivizsgálások? Szimpetikus volt a hely?
Bea: este ugye kimentett Ági nálad, vagy Ti sem találkoztatok?
Ádi harap?
Meli: szerencsésen túl vagytok a szurin? Hogy viselte Dénes?
Mókuska: akkor most jött el a Te pihenésed ideje?
Ági: ismételten szuperek a képek Ölmausról, Ő már inne fog elkezdeni szaladni is, most már el kell fogadni a tényeket. Milyen vlt az éjszaka a viharral?
No most megyek takarítom a lakást tovább, meg főzni is kéne, de benézek még.
Málnának milyen jó dolga lehet most.....hmmmm.

Andi
candi
 
 


hellllóóó !

Gerdáról és Dóriról van hír ???
nagyon aggódom értük !!!!!!!

Kata
további jobbulást apának !
olyan klassz látni a tickeredet !
látjátok, megálmodtam : idén mindenki babás lesz itt !!! :D

Meli
ebben az időben én is kicsit nyügi vagyok, de én legalább tudok panaszkodni, Dénes még a saját nyelvén méltatlankodik anyának
hogy viselte a szurit a kislegény ?

Bea
gratula Ádika fogacskáihoz ! a topik első babája fogasodik ( van egyáltalán ilyen szó ? :roll: :oops: )

Gestomix szedése hat hónapig
vvviki
 
 


Kép Kép Kép Kép

Kép
bea27
 
 


Na itt vagyok!!!Szóval itt van 2 kép,remélem láttok a fogacskákból valamit! :shock:
A másik pedig egy nyári rucis,sapis kép!! :)
Dórira térve!!!MINDEN RENDBEN VAN A KIS GERDÁVAL!!!Ha minden jól megy már holnap jöhetnek is ki a mamikájával (Dórival) a kórházból!! :lol:
Valószinűleg egy virius volt,ami ráhúzódott a pocikájára!!
Nagyokat nevetett,amikor beszéltünk a Dórival!Jó már a kedve a picikének!!Hála..................!!
És egy másik téma!!Lehet,hogy ennek nem fog örülni a Dóri,de jó lenne,ha nem hinné azt,hogy ITT senkit sem érdekel,hogy mi van VELÜK!!Igenis ÉRDEKEL minket!!Azthiszem ezt mindenki nevében mondhatom! :)
És ne is jusson olyan eszedbe Dóri,hogy csak akkor kérdeznek a többiek rá,hogy mi van veletek,ha baj van!!!!
Ugye,hogy rosszul érzi ezt a Dóri,LÁNYOK??????????? :)
Hiszen Gerda a topik első KISLÁNYA!!(Tünci-Bogár!)
:wink: :wink: :wink: :wink: :wink: Na mára ennyi voltam!!Lelövöm magam!!
Illetve megyek fejni,mert nagyon fáj a mellem!!

Kép
bea27
 
 


Még annyit gyorsban,hogy nekem is azt mondta a gyerek orvos,hogy 1 éves kor alatt NEM AD Ádinak kullancs ellenit!!!!!!!

Kép
bea27
 
 


Viki!
A proféta beszéljen belőled! Szerintem mindannyian bírnánk a nagy pocakot MÉG IDÉN!!!

Candi,
A doki semmivel sem bíztatott. Rosszkor mentem, megvolt, vizsgálni nem tudott. Előző eredményeket nem vittem (csak halkan megjegyzem hogy remélem megvannak :oops: ) Az a baj hogy sok helyen lakunk és összevissza vannak a cuccaink :roll:
Legközelebb lesz egy rákszűrés, meg megbeszéljük a teendőket.
Egyebként nagyon szimpatikus a doki és a rendelője is szuper helyen van :D
Kaáliba mi a helyzet?

Hoppá,
Jó itthon, nagyon szeretek itt lenni :) Az angol szó nem hiányzik, csak az hiányzik hogy itt nem vigyorognak az emberek...
Tök jót röhögtem ma a villamoson (egyedul voltam!) mert beraktak a Süsüs dallt :lol:
Süsü énekelt és megkérte a gyerekeket hogy legyenek udvariasak és adják át a helyüket....a dal után meg 15 percig vigyorogtam, biztos nem neztek hülyének :shock:
Nyelvvizsga :roll: még nem is gondolkoztam rajta. Kérik a munkahelyeken?
Ma felhívtak egy Komáromi cégtől, állasügyben :) Mondtam a csajnak hogy nem igazán szeretnék Komáromba dolgozni, de azért kiváncsi vagyok hogy mennyit fizetnének és képzeljétek el, nem mondta meg :? Olyan hülyeség hogy nem írják bele a hírdetésbe a fizetést.

Mókuska,
Akkor most relaxálhatsz egy kicsit :P
Gondolom nekiállsz házimunkat csinálni lazításképpen :wink:

Gerdanak GYÓGYULÁST és remélem hogy semmi komolyabb baja nincs!

Palatinusz elmaradt, helyette van egy kis orrfolyás.
Tegnap Zöld Pardonba voltunk és elkapott egy zuhé....rohantunk a kocsihoz, nagyon elveztem, angliaba nincsen ilyen eső :lol:

Kép
icus
 
 


Bea,
Ez szuper hir!!!!!
Hát persze hogy érdekel minket hogy mi van a Gerdaval.
Olyan rossz volt olvasni hogy nincs jól, majd összeroppant a szivem a picike miatt, de örülök hogy mostmár jobban van :D
Üdv a Dórinak, ügyesek voltak hogy gyorsan beszaladtak vele a kórházba. A józan ész! én lehet hogy pánikoltam volna :shock:

Ádika nagyon cuki ebben a ruciban, a csúszásgátló zoknicskába...
Fogacskái virítanak :lol:
Akkor mostmár este-reggel fogmosás?
Nem harap szopi közben?

Kép
icus
 
 


Dóri
nagyon örülünk, hogy Gerdácska jobban van !!!!!!!!!!!!!!!!!!!
és törődünk veled, érdekel mi van veletek !!!

Gestomix szedése hat hónapig
vvviki
 
 


jó reggelt!

kicsikém fél 5-kor "énekszóval" ébreztett. Módszer nem volt rossz, csak épp még vagy 2 órát várhatott volna vele :roll: :roll:

Dóri
Legelőször is én is nagyon örülök, hogy Gerda baba jól van.Sok-sok gyógypuszit küldünk neki :D :D :D
Mindenképp jól döntöttetek :wink: inkább kórház mint a nagy bizonytalanság.Mi a kruppnál voltunk úgy-hogy helyettes dr.nő azt mondta elég akkor menni, ha nagyon rosszul van, vagy már szürke a gyerek, de akkor gyorsan, na ezt mi sem vártuk meg :roll:

Bea
szupik a képek. Jól látni ám a fogacskákat. Élesek is? Bár vannak babák akik cicizés közben nagyon óvatosak :D enyémek azért ott is kipróbálták, hogy lehet vele rágni :? :?
Hú nem semmi, hogy még mindíg fejsz :shock: :shock:
Én csak amíg nagyon muszály volt, amikor beállt a kerslet-kínálat, dehogy fejtem :oops: ez már a többgyerekes lustság :oops: na meg elég jól kiszívogatja :D

Icu
üdv. itthon :D :D :D dokit sajnálom, de az a lényeg, hogy emiatt ne csússzon a dolog :wink: :wink: :wink:
Eső-hát igen, Te már megszoktad, én azt szeretem ha éjjel esik, napközben, meg mehetnek ki játszani a gyermekeim, mert bennt felforgatják úgy istenigazából a lakást, na meg itt is rohangálnak, amit nagyon utálok :shock: :shock:

Vvviki
remélem ti is szorgosak voltatok, mint a nyuszik a vonalzódon :oops: :wink: :wink:

Hoppá
remélem rajtatok azért nem jön ki a megfázást! Párodnak is jobbulást!
Ma fogsz menni uh.-ra, ugye, akkor mennek a drukkok :wink: :wink:

Na, visszaaludt a kishölgy, én is visszabújok :wink: :wink:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Sziasztok!

Úgy néz ki ma szép időnk lesz :P

Ha bárki unatkozik és vagyik egy kis csavargásra, strandozásra, győgyfürdőzésre, piknikre a Margit szigeten, stb...én mindenre vevő vagyok :wink:

Kép
icus
 
 


Ja, nem is meséltem, tegnap megint elmentem a barátnőmhöz (ismét délután) és a pici Niki már egész jól viselkedett :)
Kapott járókát, abban elvolt amíg az anyjával megebédeltünk :D
A barátnőm olyan gyorsan befalta a kaját, csak lestem :shock:
Aztán délutáni szopi után levittuk a picikét sétálni, igaz hogy szeles volt az idő, de felraktunk a nejlon védőt a babakocsira. Olyan jót szunyókált a babakocsiba :wink:

Kép
icus
 
 


Dóri, Gerdának gyógypuszi a pocakjára!

Beus, tegnap küldtem sms-t, megkaptad? Csak mert még nem kaptam rá választ!
Ádi tiszta szívtipró ebben a szerkóban :D

Andi, ne haragudj, tegnap nem tudtam jönni msn-re, gyereket neveltünk - 0 sikerrel...
Ölmaus ott tart, hogy nem elég, hogy kézben van, de mászkájjjááááááá' is vele, nem ám csak ülsz a kanapén...
Ott vasaltam felette, ő a járókában ordított fél nyolctól, kisebb-nagyobb elánnal, egészen fürdetésig, ami 9-kor van :shock: :( :!: :?:
Néha megsimiztem, végig beszéltem hozzá, de falra hányt borsó.
Apa kisgyerekes ismerőseinek tanácsaival felvértezve jött haza, miszerint ennek véget kell vetni, és két napig ordít, és utána megjavul... De tényleg :?: :?: :?: :?: :?:

Meli, én kullancsos védőoltásra nem is gondoltam :shock: .
Úgy voltam vele, hogy inkább nem viszem olyan helyre. De most elbizonytalanodtam :?

Icus, én benne vagyok!!! Margit sziget + ordító egér tologatás a babakocsiban? :wink:
Bea, mi lenne, ha oda szerveznénk a randinkat?
Amúgy tényleg nem nagyon kötik első körben a jelölt orrára a fizetést, még a juttatásokat esetleg, de számokkal nem dobálóznak.
Sőt, ha rákérdez a jelölt, inkább úgy veszik, hogy a fizetés számára a lényeg :!: :?: , a munkában rejlő kihívás már nem is érdekli :!: :?: :evil: hehehe

Gabi, akkor én mire fogjam, hogy nem fejek? Olyan is van, hogy elsőgyerkesek lustasága? Csak akkor esem neki, ha nagy a gáz, mondjuk Maus átalszik egy szopit, mert ha nem teszem, jön a fincsi mellgyuszi. Már nem is írom nektek, azóta hányszor jártam a közelében...

És akkor az elmaradhatatlan képek:
Mausnak új barátai vannak :D a szintidejük 15 perc a járókában (eddig kitartanak, és lefoglalják :lol: )

Kép
Kép

Musz

KépKép
muszkuru
 
 


Icus, küldtem privit!

Musz

KépKép
muszkuru
 
 


Sziasztok,

Nagyon örülök, hogy Gerda jobban, van, Dóri akkor megnyugodhatott. Persze, hogy nagyon aggódtunk érte és jobbulást kívánunk.

Bea, gratulálok a fogacskákhoz:)

Meli, hogy viselte az oltást Dénes?

Na sajnos rohanok, szép napot mindenkinek!

Kép
Kép
nektarin
 
 


Sziasztok!!!!


Na megvolt a nagy mumus és olyan ügyes volt ez a kis maszat,hogy megettük...még a dokinő is elámult,hogy milyen édes egy gyerek..olyan büszke voltam!!!!!Apa az egyik combocskát fogta,oda megkapta,felsírt,mire megcsókolgattuk és abbahagyta,nézett nagy szemekkel,aztán anya lefogta a másik combocskát és jött a next...na akkor már nagyot visított és nem értette,hogy most ezt már megint mééérrr????Aztán felvettem,megvígasztaltam és utána hangosan gagyarászott és nevetgélt!!!!!Olyan cuki volt!!!!!!
Aztán délután és este borogattuk neki és nem is pirosodott be,nem is lett lázas,de nehezen aludt el....5-9-ig fenn volt...jó közben etetés,fürcsi,jöttek a tesómék ők jól megszeretgették!!!!!De aztán 9-1-ig aludt evett egy jót és csak reggel 5-kor kelt újra!!!!!Úgyhogy túlvészeltük!!!!!

Ági,én azért adattam be neki mindenképpen,mert nálunk extrán sok a kullancs,anyumban minden évben van több is,rólam a múltkor a tesóm szedte le,hogy mi ez a dagadt bogár???Úgy megszívta magát...valszeg belőlem!!!!Szóval aki lakásban él,annak lehet,hogy kisebb az esélye,de nálunk a kertben is tuti van...az unokatesómék a múlt héten szedették ki az állatorvossal a kutyájukból...18 db volt benne :shock: ezért nem érdemes nekünk kockáztatni!!!!!
Maus:gyönyörű...szerintem nem is mondasz igazat egy ilyen édes kiscsaj csak jó lehet!!!!!

Dóri,ha olvasod:én is úgy érzem soxor,hogy sokan már nem kíváncsiak itt rám,mert nekem már összejött és nem azt írom,hogy hőmérőzök,próbálkozom stb.....
Én gondolkozom is,hogy átigazolok egy babás topikba,csak hát nagyon megszerettelek benneteket....de én is úgy érzem,hogy néhányan itt már nem akarnak itt látni engem....
Remélem Gerda minél előbb meggyógyul!!!!Puszillak

Mindenkit ölelek!!!!!!

Kép Kép
meli1118
 
 


hellóó !

még melóban vagyok :shock:

Meli
mi itt nagyon szeretünk Téged !

Gestomix szedése hat hónapig
vvviki
 
 


Köszi Viki!!!Kedves tőled!!!!

Kép Kép
meli1118
 
 


Sziasztok :lol: :lol:

Bocs, önző módon az örömhír:
Van nekünk pici dobogó szívecskénk!!!!! :) Nagyon boldogok vagyunk, apa ott örült velem a dokibácsinál!! :) Már olyan nagy :wink: , hogy 8 mm az ülőmagassága!!


És Meli, engem is érdekel, mi újság veletek, meg a többiekkel is!!! Nem véletlenül szoktam írogatni, hogy képeket tegyetek fel!!!

Dóri, örülök, hoogy Gerdának nincs komoly baja!!!

Csajok, milyen volt a mini talitok???

Nektarin, már a 31. héten vagy.... mindjárt itt az idő... :wink:

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Én is itt vagyok!
És mindenkire kiváncsi vagyok, csak nekem meg kicsit le kellett cuppannom a netről úgy éreztem, most ez kell, de ez nem azért van mert nem érdeklődnék, szerintem mindenkinek vannak ilyen korszakai. De a picikről is, meg rólatok Mamik is szívesen olvasok, valljuk be őszintén hozzászólni nem nagyon tudok, de hallgatni igen. :lol:
Gerdának további javuélgatást, Anyucinak meg plussz pontokat a lélekjelenlétért.
Musz: azért halad a dolog Maussal csak Te nem érzékeled, 15 perc egyedül a játékaival a járókában, hát mi ez, ha nem fejlődés :wink:
És ki fogja bírni azt a két napot sírással? Te vagy Apa? Maus szerintem kitartóbb lesz, mint ti :) 8) :roll:
Icus: na rávetted a csajokat a találkára? Most gondolkodol egy hazai munkavállaláson is?
Tuti hogy az orvos is szimpatikus, remélem a legközelebbi találkozásotoknál már sikerül lépni előre egyet-kettőt. Nálunk Kaáliban szünet, doki is szabin van meg mi is megyünk , majd szeptemberben újra.
Bea: nagyon szép kis csipkés fogacskái vannak Ádinak, melled jobban van már? Anyud mikor megy szabira?
Nektarin: merre lótsz-futsz, alig 2 hónap van még :shock: , ugye azért kíméled is magadat?
Kata: mi volt uh-on? Tessék jelentkezni!!
főzés után jövök!

Andi
candi
 
 


Kata: akkor most már mehet a hatalmas gratuláció, ugye?
Kis könycsepp volt a szemben? Tényleg nagy már a cseppecskétek!

Andi
candi
 
 


Na!Megérkeztünk!!Jó volt találkozni! :D
Jó fejek a csajok!!Tehát lesz újabb tali,ha minden jól megy csütörtökön!Sajna Ádi LESIRTA magát!!A fene sem tudja,hogy miért!! :oops: Talán belenyilalt a fogába.............Vagy nemtudom!!Kicsit égtem Icus előtt,hogy szépen bemutatkozott!!
Szegény Ági hozott még kamerát is,de NEM VETTE VOLNA ELŐ!!!
Biztos csak a táska volt az!!Nem is volt benne semmi!! :wink:
Na jó,ami azt illeti én is csak egy kacsát fényképeztem le a kicsinyével!!Olyan édes volt!!Annyira picike!Majd felteszem!
Nektarin!!Rajtad a VILÁG SZEME!!!! :shock:
Kata!!GRATULA A NAGY BABÁHOZ!!!!!!!!
Ugye mondtam????
Na Meli!!!!!Milyen nemű a baba???Mit jósolsz??
Nekem van tippem!De előbb te ird le!!!
Na megyek étkezem eggyet!!!
További szép napot mindenkinek!!

Kép
bea27
 
 


Na itt vagyok a fotóval, ennyi látszik:

Drágaságunk:


Kép

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Lent középen van Ő :lol: , mellette jobbra a szikhólyag, amibl táplálkozik!!

Kép

Kép

Kata & Gege & Nórika :)
hoppá
 
 


Hoppá
most már gratulálok én is!!!!Vigyázzatok nagyon arra a picurkára :D :D hipp-hopp és eltelik az a 8 hónap.
Problémamentes pocakosodást!!!

Meli
Te is ide tartozol közénk, ne menj sehová!!!!Mi kevesen vagyunk bár, de szinte mindannyian a kezdetektől együtt vagyunk. Hidd el a próbálkozóknak Te is tudsz hasznos tanácsot adni, Neked meg mi próbálunk segíteni, de ez így kerek egész. 1 év múlva jó sok tapasztalattal a hátad mögött a frissenszülteket támogathatod :wink: :wink: :wink: :wink:

Candi
azért jó, hogy benézel :wink: :wink: :wink: szeptemberig meg még sok minden történhet :wink: :wink: mentek most nyáron nyaralni, esetleg a párod szüleihez?

Musz
tényleg nehéz elhinni erről a tündérről, hogy sírni is tud. kérünk olyan képet is :D :D :D

na most megint csak ennyihez van energiám, úgy aludnék már de még nem lehet :roll: :roll:

Adrika 1999.02.22
Kép
Kép
kis_plutó
 
 


Kata, nagyon örülök. Bár én tudtam, hogy így lesz!!! :D

Igen, megvolt a tali :D
Tanúsíthatom, hogy Icus és Bea is ott voltak (Ádi nem egyedül jött :lol: ), csak elbújtak a gép elől! Bea valami frizura dolgora hivatkozott :shock: :wink:
Kép
És a kamerát tényleg nem mertem elővenni, mert Bea azt mondta, épp jó lesz nekik, majd eladják :lol: :lol: :lol:

Gabi, akkor emlékeztetőül :lol:
Kép
Kép
Igazi frisset most nem tudok lőni, mert ugyan most is óbégat, de már kezd sötétedni, és vakuval nem akarok a szemébe világítani :?, szóval csak ilyen félhomályos sikeredett - kár, hogy hangot nem tudok feltölteni... :lol:
Kép
Kép

Szóval Andi, akkor nem is Maussal van a baj, hanem velem, hogy túl sokat akarok? :shock: :lol:

Musz

KépKép
muszkuru
 
 


Meli, mindenki ezt mondja, de azért Beáék ma kaptak kóstolót belőle :lol:

Musz

KépKép
muszkuru
 
 


jó estét !

Meli
én még emlékszem, hogy mennyire boldog voltál, amikor megtudtad, hogy Dénes megfogant !!!!
képeket kérünk Dénesről !!!

Bea
Ádika frizurája nagyon vagány !

Musz
Maus megszemlélte magának az idősebb férfit, Ádikát ?
e sorok íróját is el akarták vinni ismerősök magukhoz, hiszen olyan szépen alszik,ja, napközben, este 10-től viszont ordít mint akit nyúznak :lol:

Gestomix szedése hat hónapig
vvviki
 
 


Kata
GRATULÁLOK A BABÁDHOZ !!!!!
látod, mi éreztük, hogy ott van az a babóka !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D :D :D :D :D :D :D :D :D

Gestomix szedése hat hónapig
vvviki
 
 


Sziasztok!

Mindekinek köszönöm az aggódást meg jókívánságokat,ma hazaengedtek minket.Kissé elfáradtam ebben a 3napban,úgyhogy bővebben majd holnap.
Kicsit félek a mai éjszakától,de remélhetőleg nem lesz semmi gond.

Bea!
Köszi a tudósítást :D
És gratulálok a fogacskákhoz :P

KépKép
takido
 
 


A legfontosabbat elfelejtettem Kata Gratulálok a 8mm-es csöppségedhez :!: :!: :!:Bea mesélte ám a jó hírt :P
Minden rendben lesz,és 32 hét múlva már a szülési élményeidet osztod meg velünk.Mikorra vagy kíirva?Márc eleje?

KépKép
takido
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?