Jaj, úgy látom, lemaradtam megint egy taliról!
![Sad :(](./images/smilies/icon_sad.gif)
Annyira akartam hamarabb jönni pedig közétek, de egyszerűen képtelen voltam. Úgy elmaradtam mindennel itthon, most próbálok mindent pótolni. Már ágyat húzok, megy a mosógép, még a főzés hátravan. Persze, mindent csak aprólékosan, azért is ültem most le közétek, hogy addig is pihenjek.
Hál' Istennek minden rendben van velünk, a bébi nagyon aktívan mocorog, remélem, jól is érzi magát odabent.
Ezen kívül sajnos semmi jó nincs nálunk, apával összeszólalkoztam kicsit. Tegnap felhívott, hogy mi van már velünk, mert már vagy egy hete nem hívtam. Pedig szerdán beszéltem vele! Mégpedig az amnio előtt, meg délután is hívtam utána (persze nem mondtam neki, min estem keresztül, nem akartam idegsíteni).
Hugicám ott van most anyukámmal is Liszkán, és átment tegnap takarítani apának, hogy jövő héten ne nekem kelljen megcsinálni mindent. Akkor hívott apa, vagyis csörgött, hogy hívjam vissza, mi van már velünk.
Mondtam neki, hogy nem történik semmi, ezért nem hívom, meg a számlámat vissza kell fognom. Erre fel még hívja a hugomat, hogy beszéljünk. Mondom neki, hogy tegnap már beszéltem a hugommal, persze, neki tök mindegy, mert nem az ő számlája ketyeg. Erre ő még a háttérből... hallottam, neki állt feljebb, hogy nem én fizetem, hanem az anyósom.... mert hogy céges a telefonom. De hozzá kell szokni, mert következő hónaptól már nem lesz céges. Ma próbáltam hívni, felvette, és közölte, hogy ő jól van, gondolja mi is, és letette.
Lányok, tényleg egoista apám van, erre rá kell, hogy jöjjek. Iszonyatosan kiszolgáltatja magát.
Ja, hab a tortán, hogy itt voltak ma anyósomék, és megkérdezte tőlem anyósom, hogy azért aug 1-vel nem akarok mindenépp eljönni, ugye? Na, gondolhatjátok... mondtam neki, hogy majd meglátjuk. Nem mondhattam azt, hogy de igen, mert tudom, hogy addigra nem fogom tudni betanítani az új lányt. Meg hogy utána mi lesz? Betegállományban leszek? Komolyan mondom, mintha nem a menyéről és az unokájáról volna szó! Párom szerint egyszerűen nem akarja, hogy eljöjjek, mert utána minden a feje tetejére fog állni odabent, de persze ezt nekem nem mondja. Úgy kicsit másképp esne a dolog. Még jól is érezném magam tőle, hogy így hiányoznék. De így nem tudom.
Már nem tudom, valaki kérdezte, hogy az amnio után nem jön-e át segíteni anyósom... hát, nem kérdezte meg, azt sem, hogy van-e kajánk, semmit. Persze, én felkészültem mindenre, nem kellett volna jönnie, csak jól esett volna. De át sem jött, csak tegnap. Apósom volt át pénteken, hogy hogy érzem magam. Na, lányok, ez van. Azt hiszem, sajnálom magam. Néha úgy érzem, hagyom magam kihasználni!
De végre túl vagyok ezen a francos vizsgálaton is, nagyon féltem tőle. Csak ez az eredmény, hogy csak 23-ra lesz meg?! Az még 3 hét!!!
![Sad :(](./images/smilies/icon_sad.gif)
Na, de ennyit rólam, elég volt a panaszkodásból. Néha biztosan untok már, hogy folyton csak nyavalygok. De egyszerűen nem tudok senkinek sem! Dani igazat ad nekem, és ennyi.
Virágom, Virágom!
Képzeld, megfőztem a mustáros szeleted dödöllével, iszonyatosan finom volt, és egyszerű! Daninak sajtot nem tettem rá, mert nem szereti, de úgy is baromi jó volt. Nagyon dícsérte ő is. Köszönet a receptért!
És most jöjjön a fekete leves...
Rettentően dühös vagyok, amiért Te is, és Éva is ilyeneket gondol, ír. Hogy eltűntök, meg nem írtok, mert most nincs miről, meg hogy vége a babára váró időszaknak?!
Virág, 1 hónap múlva mész kontrollra, valószínűleg addira felszívódik a ciszta. Látod, a lányok is megnyugtattak, mert ők is találkoztak ilyennel. Miért látod ilyen borúsan a helyzeted? Most, hogy végre sínen vagy? Hogy dokihoz jársz? Pont most kellene sokkal bizakodóbbnak lenned! Mert végre eljutottál orvoshoz, 1 hónap múlva megkapod a gyógyszert, ha pedig netán mégis ott volna a ciszta, akkor pedig méginkább jó, hogy végre lát orvos! Tessék kicsit pozitívabban gondolkodni!
Gondolj abba bele, hogy tavaly én sem tűntem el, eszembe sem jutott, én csakis veletek tudtam túllépni a történteken, és újra babában gondolkodni.
Évikém!
A fent leírtak Rád is vonatkoznak! Iszonyatosan hiányoznál, ha nem jönnél már közénk! Akár lesz baba, akár nem!
De természetesen még mindig úgy gondolom, hogy pozitív lesz a végkifejlet.
Mikor mész dokihoz újra? Annyimindenen túlmentél már, kérlek, ne add fel itt a cél előtt!!!
Erzsike!
Na, szinte rögtön gondoltam, hogy a dokid ilyen petrezselymes krumpli diétát fog javasolni. Nekem is azt kellett tavaly!
![Smile :)](./images/smilies/icon_smile.gif)
Tényleg, és ha jó lesz a cukorvizsgálat, hogyan tovább? Nem lehet tudni, mitől nőtt ilyen nagyot a bébi? Talán mégis hamarabb fog kibújni?! Hú, de izgi! Én mindig azt mondom, inkább nagyobb legyen, mint kisebb! Tényleg, nem írtad meg a BPD-t. Mekkora a fejecskéje?
Eszter!
De örülök neki, hogy ilyen jó hangulatban vagy! Boldog vagyok, hogy jövő héten már túl leszel azon a bizonyos 8. héten, és biztos vagyok benne, hogy még inkább megnyugszol.
Bálintka még nem vett észre semmit? Meddig akarjátok titkolni előtte? 12. hét után gondolom, már elmondjátok, ugye?
Kollegáid? Tudnak róla? Vagy még mindig nem? Szegénykém, gondolom, most akkor minél tovább dolgoznod kell a pénz miatt, ugye?
Bufo!
De ügyi vagy! Tök jók a képek!!! De jó, hogy jól sikerült az anyukádéknál tett látogatásotok! Tényleg szupi időtök volt. Te is otthon jársz fodrászhoz? Én kozmetikushoz járok még mindig Miskolcon.
Ez a látszólagos rend ismerős... a férfiak !általában! ilyenek. Lásd apukám... aki szerint minek felporszívózni?! Meg kimosni a wc-t?
Áronkát meg meg tudnám zabálni! Hogy eszi a kutyakaját?!
![Laughing :lol:](./images/smilies/icon_lol.gif)
Gyöngyi!
Hová utaztok? Jól olvastam, hogy vásárolni mész a nyaralás miatt?! Had irigykedjem! Mikor mentek?
Na, ezek szerint végre megoldódott a fogacskád is, és szerdára lesz pótlásod? Ez gyorsan megy, de jó!!!
Annyit vagy eszemben Gyöngyi, mindig, amikor felveszem valamelyik rucidat...még egyszer had köszönjem meg Neked a sok ruhát, amit tovább adtál nekünk, annyira drága vagy, olyan hasznát veszem már most a felsőknek, és a nadrágoknak is fogom majd az ősszel.
Juci!
Hát, hallod, Te is magadra vállalsz ám mindent, amit csak lehet! 3 gyerkőccel?! Atya ég! És a párod kislánya? Ő most merre van?
Amúgy hogy telnek a hétköznapok, hogy így bővült a család? Megszoktátok már? Hogy viseli a testvére?
Húúú, mennyi kérdésem volna feléd... és eszembe is jutott ám a minap, hogy nem kaptam választ arra a halom kérdésre, amit feltettem Neked, igaz, nem a közelmúltban.
Már amiket a színházzal kapcsolatban kérdeztem... hogy nem hiányzik a színház? Meddig tervezel otthon maradni Dudival?
Ági!
Azta, már csak 17 nap?! De irigyellek! Sokszor érzek én is így, néha olyan türelmetlen vagyok a kicsit illetően, úgy szeretném már, ha idekint volna!
Te, Ági, én azt sem tudom, mi az a foszfatáz. Mit jelent az, hogy ez magas?!
Mesi!Óóó, úgy sajnálom, hogy császár lesz belőle! És ráadásul nem is a saját dokid csinálja?!
![Sad :(](./images/smilies/icon_sad.gif)
A fene egye meg! De tudod, mi a lényeg?! Nem ez, hanem az, hogy egészségesen megszülessen! Akárhogyan jön is a világra!
Momo!Én is nagyon várom már azokat a képeket! Tényleg, meg van már az autód?
Írtad, hogy nem szoktál nagyon főzni. De akkor mit eszel? Te is hordod valahonnan a kajcsit?
Szaniteres cég... www.eros.hu... állítólag nagy a választék, talán érdemes szétnézni. Valamint a Soroksári úton van egy fürdőszoba üzlet, ahogy mész a városba befelé Soroksár felől, a jobb oldalon, az Asti gyerekbútor (a régi Baby outlet mellett) közelében, az valahol a Soroksári 110 körül van. Biztos látni fogod, ha lassan mész. Elég nagy a választékuk!
Áááá, jól elszaladt az idő, a fenébe, muszáj mennem, hisz holnap munka!
![Sad :(](./images/smilies/icon_sad.gif)
Puszi mindenkinek!!!
És várom az élménybeszámolót a taliról!!!