Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Köszi a hozzászólásokat mindenkinek!
Mági külön köszi az őszinteségedet! Remélem jobban leszel!
Hát nem volt egy egyszerű heted!

Nekünk a rosszul indult hétvégénk végül gyönyörű lett. Szombat éjjel is kellett dolgoznia a drágámnak így gondoltam a vasárnapi kikapcsolódás kilőve. De nem így lett! Elmentünk Pápára az élményfürdőbe. A kiskölyök annyira élvezte! Pancsolt, ugrált a kezemben, csapkodta a vizet. Édes volt nagyon. Apa kezében aludt egy órát délután, így apa is aludt egy órát, én meg addig csak a leányzóval foglalkoztam. Norbi születése óta nem voltunk ennyit nyugodtan kettesben. Ja, és az öltözőben kétszer meg is szoptattam a picurt. Mondtam is a férjemnek, hogy valami pályaudvarra költözöm a gyerekkel, mert az utóbbi 2 hónapban nem evett ilyen nyugodtan, mint abban a zajban.

Nem tudom már ki mit kérdezett, de leírom, ami ránk is vonatkozik. A kukiját Norbi is tépi, sokszor kiveszem a kezéből, mert rossz nézni ahogy húzza.
Cumiját már kb. egy hónapja visszarakja, néha fordítva próbálja, de akkor segítek, mert bepörög rajta, hogy nem sikerül.
Neki ugyan van már egy foga, de nem harap. A lányom fog nélkül is harapott annak idején. Lehet, hogy nem a foggal van összefüggésben.
Az éjszakáink még nekünk is rémesek, de hihetetlen az anyai szervezet. Az első pár hét alatt úgy éreztem, mintha nem is aludnék, mert az az egy óra, ami a két nyüszi között eltelt nagyon kevés volt. Most meg olyan gyorsan elalszok, hogy ha nem ébred fel egy óra múlva, én akkor is felébredek.
És néha meg nem tudom, hogy került az ágyba a gyerek, mert nem emlékszem, mikor vittem oda. Kifejlesztettem az alvajárást kevés alvás esetén.
Gyümiknél mi kipróbáltuk a meggyet, a ribizlit. Mind a kettő savanyú, de nem okozott neki gondot. A lányom is a savanyúbb gyümiket szereti, nem tudnék beletuszkolni egy fél banánt se. Nem vagyunk egyformák, a babák se.
Mi is varázsitatót használunk, gondoltam egyszerűbb, ha nem kell még a cumisüvegről is leszoktatni. Ez nálunk már egyszer bevált. A varázsitató is a lánykáé volt. Ilyenkor még jól tudják használni, mert még automatikusan szívnak mindent, ami a szájukba kerül.
Nos, nem osztom az észt tovább, megyek aludni egy kicsit.
Sziasztok!
Andi

Kép[/url]

Kép[/
ihianya
 
 


Nekem Dani a kukiját (igen ezt is használom, csak ez tegnap nem jutott eszembe:))) nem húzogatja, hanem lehet látni, hogy érdeklődve nézi, hogy mi az, olyan mint amikor a lábát vagy a kezét fedezte fel:)

Na ma jön a bútor, már előre sajnálom a szállítókat, mert a hetedikre kell felhozniuk, és szerintem a liftbe nem fér bele a bútor.:(((Na meg hát azt sem tudom, hogy a két vékony boltíven hogy hozzák keresztül....Ezért jön haza a férjem:)

Dani tegnap negyon nem akart elaludni, letettük, megittam egy pohár bort, hogy úgyis hajnal szoptatok újra, erre egy fél óra múlva sírva ébredt, és persze hogy nem akart visszaaludni.fél 11-ig szórakoztam vele, persze szopi kilőve. Nehezen elaludt, egyébként tuti, hogy fájt neki a foga, és szerencsére reggel kelt 7kor.:)És a vicces, hogy az óriási vihart, ami itt volt, végig aludta.:)))

csernusn
 
 


Niki: szerintem simán megszoptathattad volna. Legalább jobban aludt volna. :D De komolyan. Egy pohár bor nem hiszem, hogy ártana. Eleve nem megy át az összes a tejbe, nem olyan, mintha ő inna meg egy pohárral. Szerintem.

Kiscsikó: Árkád? Nekem szerda vagy csütörtök jó. Szerdán nem tudom, milyen idő lesz, csütörtökön viszont csak azután jó, ha már elment a védőnő. Szerintem az dél körül van.

Kép
Kép
tinu
 
 

 
 

Ja még nem írtam de nekem fogzásra egy kin baby nevű gyógynövényes zselé van, kamilla, zsálya, és B5 provitamin van benne.Nem tudom menniyre jó, de az íze tetszik, meg Dani is szereti.:)És szerintem zsibbaszthat is, mert én is érzek bizsergést tőle.

ti kipróbáltok mindent,mielőtt a gyereknek adjátok? Én mindent amit neki adok.

csernusn
 
 


Niki: én nem szoktam kipróbálni. :oops: Amit be kell adni, azt úgyis be kell adni, hiába rossz...

Kép
Kép
tinu
 
 


Ja én a kajára is értettem, nem csak a gyógyszerekre:)))

csernusn
 
 


Niki: én a maradékot szoktam megenni. Nekem ízlik. :D

Kép
Kép
tinu
 
 


Helló csajok!

Már vasárnap megérkeztünk, akkor vissza is olvastam, de írni azóta sem volt időm. Jázminnak még nem sikerült visszaszoknia, borzasztóan nyűgös. Én pedig zombi vagyok, mert éjszaka kb. óránként ébred…nem tudom mi van vele, kb. 2-3hete ez megy. :?

Mágnes, sajnálom nagyon, ami történt…Sok erőt a családnak, hogy fel tudjátok dolgozni.

Bocsi, hogy nem reagálok, de olyan szita az agyam, hogy egy csomó mindenre nem is emlékszem és azóta már túlvagytok a témákon, szóval értelme sem lenne. Amit ezen az oldalon olvasok, csak ahhoz írnék bocsi.

Tinu, meggylével nagyon ügyes Tündi. Jázminnak almával adtam, de nem különösebben tetszett neki, max. a pink színe. Egyébként az őszit sem szereti, mondjuk nem is olyan fincsi édeset tudtunk beszerezni.

Mágnes, nálam is ez a helyzet, max. anyuékra tudnám rábízni, de 250km-re vannak, a sógornőm, aki velünk élt Jázmin 5hós koráig még csak fel sem vette soha, ő lett volna az egyetlen segítségem.
Szuper, hogy Anna átalussza az éjszakát, számomra ez csak álom…
A varázsitató szelepes, csak akkor jön belőle a lötty, ha szívja a kicsi.

Jázmin közben bekapcsolta a tévét…

Niki én is mindent kipróbálok, kóstolok, mielőtt neki adnám.

Na, elkezdődött a hiszti….

Kép
Kép
szana80
 
 


Sziasztok!
Niki:
Én is mindent megkóstolok, anyatej, tápszer, kaja, gyógyszer :) Én fogzásra Dentinoxot adok, Anna szereti, cuppog neki nagyokat. Az én ínyemet annyira nem zsibbasztotta le, de gondolom azért, mert nekem van már fogam :)

Tiszta ideg vagyok! Megkaptam az első gyedemet,és 50 ezret utaltak!! Az agyam eldobom, tuti elrontottak már megint valamit, mindig velem történik ilyesmi. Pont most, amikor a kocsit kell kötelezőre vinni, meg a keresztelő is lesz! Ráadásul az Apehtől is jött tegnap egy levél, hogy SZJA tartozásom van. Ez ugyebár azért érdekes, mert azt a munkáltatómnak kellene vonni, nem nekem bevallani. Szóval megint elkutyultak valamit, örülhetek, ha ezért nem hív be az Apeh..

Tali nekünk jövő héten és az után lévő héten jó, de csak délutáni időpontban. Délben én nem szívesen viszem ki Annát a levegőre, még ha árnyék is van.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok!
Csernusn, én mindent megkóstolok, amit kap (nagyobbik gyerkőcnél a mai napig a gyógyszereit is megnyalizom), a párom akkor szörnyűlködött el, amikor megízleltem az anyatejcsit is, amikor nem akart szopizni Dorci és tudni akartam, vajon az íze miatt-e.
:oops:

Hát nálunk a savanyú nem lesz nyerő. Az első nyári almát most kóstoltattam meg Picurral, krumplival főztem meg, de brrrr.... még nekem is összerántotta a számat. Azért eszegetett belőle hősiesen pár kanállal. :) A maradék meg marad nekem - sajnálom kidobni, ha már ennyit pepecseltem vele. :roll:

Kép
Kép
marslakocska
 
 


Pár kép, ezek tegnapiak.
Kép Akt

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1183455118.32.jpg[/img] Zsivány vagyok :)

[/img] Kép Mutasd magad Zsiráf pajtás!

[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1183455172.69.jpg[/img] Tök jó hason! [/img]

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Sziasztok,
Tinu jön anyukám, csütörtökön megyünk mindenképp. Így a szerda nem jó. Vennem kell vmi esküvőre való ruhát is:-) Megbeszélhetjük:-)))

Mági, a GYED-ből valszeg 36% adót vontak+8,5% eü.hozzájárulást(asszem) És erről Neked kellett nyilatkozni a papíron, mármint az adó mértékéről. Majd jövőre visszakapod:-) Elmehettek belőle nyaralni:-)))
Én is most töltöttem ki, azért tudom és én is ennyire számítok.

KépKépKép
kiscsiko
 
 


Marslakócska: miért lenne perverz a saját tejed megkóstolni? Én is szoktam. Semmi furát nem találok benne.

Mági: Panna még mindig nagyon cuki. :D

Kiscsikó: wow, szóval esküvő lesz? :wink: Mehetünk akkor együtt csütin? Vagy inkább anyukáddal barangolnál kettesben?

Megkaptuk a rota 2.-t. 65 cm a jányom. És aszonta a dokinéni, hogy lehet, ad majd beutalót a szemészetre. Szerintetek is bandsza a lányom? :shock:
Egy kis meztelenkedős kép (mostanában imád fejjel lefelé nézelődni :shock: ):
Kép

Kép
Kép
tinu
 
 


Szóval bandzsát akartam írni. :oops: Meg azt, hogy vártak az oltásra három hósok és olyan furán picik voltak TÜndi mellett. Most látom csak, mennyit nőtt ez a gyerek! :D

Kép
Kép
tinu
 
 


kiscsikó:
nekem semmilyen papírt nem adtak aláírni, hogy bármiről is nyilatkozzak. Szerintem én tört havi gyás-t kaptam, mert az júni. 14-én járt le. Ez után pedig nem utalták a gyedet, hanem szerintem a következő havihoz csapják. Ennek viszont nagyon nem örülök, de még mindig jobb lenne, mintha kiderülne, hogy ennyi az össz. gyedem... A gyed max. 91.700 ft lehet, ha jól tudom.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


tinu:
én nem vettem észre, hogy bandzsi lenne. Szerintem csak a szemformája olyan, hogy közelebb van egymáshoz, és ezt nézheti bandzsinak, de szerintem nem az.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Mági, én is tört havit kaptam, előzőleg viszont azt meg én nem értem, hogy előző hó 4-én mikor megkaptam a munkabért mire kaptam 122e valamennyit? Nekem jól jött remélem nem kell visszaadnom. :-)

Kép

Kép
antekirt
 
 


Tinu, mehetünk együtt is, anya majd pesztrál:-)
Ja, több esküvő is lesz hirtelen:-) Jó példával jártunk elől ezek szerint:-)))) Tündi nem bandzsi:-)

Egyébként mostanában Ádám is érdekesen fókuszál:-)))

Mági a 91700 az a bruttó összeg, ebből vonnak adót+ezt az eü-t. Én töltöttem papírt és ott kérdés volt, h mennyi adót vonjanak:-) Majd meglátod akkor a kövi havinál:-) Panna nagyon ari:-)))

KépKépKép
kiscsiko
 
 


Én sem nem látom bandzsinak. De inkább nézzék meg mert állítólag egy éves kor alatt javítható még a szem.

Kép

Kép
antekirt
 
 


Tinu, Mági jók a képek! :-)

Na rakok fel én is képeket. Még majdnem frissiben. :-) Kép Szép hajam van? :-) Kép Kérlek szabadítsatok ki :-) Kép Reggeli fogmosás

Kép

Kép
antekirt
 
 


ante:
milyen fogkefét használtok, és milyen rendszerességgel?

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Ante: Lidi egyre jobban hasonlít rád szerintem. :)

Kiscsikó: babakocsival jönnétek?

Kép
Kép
tinu
 
 


nekem szedrencsére a cég intézi a gyed ügyeket, így hogy nekem jól legyen mindentszámfejtenek 1-30ig. én most fogom az első teljes gyedet megkapni, hát kíváncsi leszek rá....

Megjött a bútor is amit dura ígértek. Utálom az ilyen helyzetet, mert először a ruhát kellett magamra kapkodni, utána meg a cuccokat arrébbtolni, hogy be tudják az elemeket rakni. még rájuk is tecsiztem, hoigy szóljanak ide, hogy du mikor jönnek, hogy a férjem is itthin legyen, erre 5 perc múlva itt voltak
:evil:

Daninak most főztem pulykát sült almával, jól összeturmixoltam, nekem nagyon bejött:) Neki is.

csernusn
 
 


Tinu, még nem tudom. Lehet, h elvisszük. De kenguru mindenképp kell, mert lehet nem bírja majd a kocsit.
Egyébként lehet, h az a baj, h nem átfordítós a kocsi:-((( Hétvégén tologatták az unokatesók a mély kocsijukban és nagyon jól elvolt. Szemben volt velük.

Lidinek jól áll a vörös:-))))

Mági, nekem is a mheyl intézi, csak mi nem vagyunk TB kifizetőhely, így továbbítani kell vhova:-)

KépKépKép
kiscsiko
 
 


Mági, Brendonban vettük kuponosan azt a kezdő készletet amiben vannak az első fogkefék. Ez még ami Lidi szájjában van az nem fogkefe hanem még csak az ínyét masszírozza. :-)

Tinu, ezt egyre többen mondják úgyhogy most hÍzik a májam. :-)

Kiscsikó, úgye? :-) Tiszta vadítóan áll neki. :-)

Niki, hogy csináltad a sültalmás pulykát? Mikor adtál előszőr húst Daninak? Mivel turmixolsz?

Ti, használtok botmixert?

Kép

Kép
antekirt
 
 


Tinu, nekem is mondja a dokinő Danira, hogy bandzsi, és hogy 7-8 hóig szabad. De tény, hogy Daninak is nagyon közelülő szemei vannak...Holnap kiderül mi megyünk-e bandzsiság vizsgálatra.:)

Nagyon szép Anna és Tunde és Lidi is.

Ante, és Szilvi jó ez a 6 szögletű járóka?

Nekünk is van fogkefénk, de még csak a rágókának használjuk, fog hiányában:)))

csernusn
 
 


Niki, szerintem jó ez a fajta járóka, mondjuk én direkt ilyet kerestem. Árban sem volt annyira rossz a többihez képest, viszont strapabíró és könnyű összerakni. A többit valahogy nem éreztem olyan stramnak.
Nem olyanok már mint a régi járókák.

Kép

Kép
antekirt
 
 


Niki és, aki még ad husit a csemetének :D Ti hol veszitek a húst? És a zöldségeket mindenki bioboltban/piacon szerzi be?

Tinu,
szerintem Tündi nem bandzsi.
Azt hiszem Te írtad, hogy az Őrsön veszel biogyümit. Pontosan hol? Mi eddig a Jókai utcai biozöldségesnél vásároltunk, de a nyitva tartási ideje annyira nem szimpio, úgyhogy érdekelne az Őrs vezér téri és egyéb bioboltok/piacok fellelhetősége.

De legjobban ez a husis téma izgat, eddig csak bébiételben kapott husit Jázmin, de én jobb szeretem magam elkészíteni a kajcsiját. Egyébként a bébikaják nem is jönnek be neki túlzottan. Eddig a Hipp sütőtök pulykahússal bébiételét ette meg egyedül, pedig annyira borzalmas volt szerintem :shock:

Kép
Kép
szana80
 
 


Niki: igen ez az egyik, hogy nagyon sstrapabító, nem borul kapaszkodhat benne a baba, és a miénk nyitható ajtós, így nem kell oylan mélyre hajolgatni! Ez baromi praktukus szerintem! Ha meg már tud mászni Ákos, akkor meg megint ha akarom, kiengedem, ha kell, visszateszem.

Ákos is nagyon kancsika, de még mennyire! Húúú főleg az első hónapban, x-ben voltak a szemei. Most pár hete megint eléggé kancsit, de állítólag ez mgé normális, na meg ha rám hasonlít, akkor pláne, mert állítólag én is nagyon bandzsi kisbaba voltam aztán kinőttem. :shock: Azért kíváncsi vagyok, Tinu, mit mondanak majd nektek a szemészeten.
Apával mi már beletörődtünk, hogy ez lesz a legény szexepilje! Valami kis esztétikai hiba kell! :P

Akik vizet adnak: ha felbontok egy üveget (másfél liter) mennyi ideig lehet hűtőben tartani? Az evidens, hogy felforralom neki, de az üvegre az van írva, hgyo két napig. Na de Ákos még csak 20 ml-ket iszik meg, nem is minden nap!
Ja és vettem Ódudai babavizet, felforraltam, de olyan zavaros és gusztustalan lett, hogy én nem ittam volna meg, nem ám a baba! A Humana meg két liter, és k. drága! A csapviz nálunk ihatatlan, oylan kemény! Na akkormost mit csináljak??????????????

Mági, Tündi, Ante: gyönyörűek a lányok! Nem is tudom, kit nézzek ki Ákosnak, mindegyik olyan szép baba! :lol: :lol: :lol: :lol:

Szemszín már mindenkinél kialakult?????????? Nálunk még mindig se-színe van Ákos szemének. A széle kékes, a közepe barnás, a többi szürkés!
Vendég
 


Szana: az Örsön nyílt egy csarnok - zárt tetejű. Abban van a biopiac. A nyitvatartást sajna nem tudom.

Lányok, elkezdtem olvasgatni a topik elejét, mert kíváncsi voltam, ki nyitotta. Hát Kata, Niki, Beszti, látom, ti vagytok itt az öreg motorosok. :D

Kép
Kép
tinu
 
 


Szilvi: a Humánára az van írva, hogy kibontás után két napig nem kell forralni, utána meg igen.
Bár most vettem Szentkirályi sütőtököset, mert újabban Tünde nem issza a sima vizet. Mondjuk még nem kóstoltattam meg vele ezt. Lehet, hogy ma megpróbálom. Ma nem evett meggyet, mert nem akartam keverni a rotával. :D

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok! Van egy vadiúj, még dobozolt chicco polly etetőszékem. Nem érdekelne vk-t?
ha bármi kérdés van, írjatok privit! köszi

KépKép

KépKép
lnd
 
 


Sziasztok!

Én nem vásároltam még biopiacon... :oops: :oops:
magunknak sem veszünk ilyeneket, így gondolom ezért Fanninak sem.
Tudom, hogy sokan bio boltokban és piacokon vásároltok,mert mindenhonnan az egészséges étkezés megy, de én nem fogok szerintem. és nem azért, mert nem akarom a gyerekem egészségesen nevelni. Hanem ugy vagyok vele én vénség, hogy ha anno mi is felnőttünk ilyen olyan bio cuccok nélkül, akkor Ő is fel fog nőni azok nélkül.
és sajna anyagilag is azok a legdrágábbak, amik állítóklag a leg egészségesebbek.
Na lehet ciikizni , de így érzem.
mondjuk ha olyan van, akkor én is próbálok pl barna kenyeret enni, nem fehéret, de annyi mindenről kell lemondani aki egészségesen akar táplálkozni, hogy valahogy nekem ez nem jön be. Én szeretek enni, ha megkívánok valamit, akkor nem akarom csak azért nem megenni, mert nem egészséges, vagy hízlal.
De mint írtam, minenkinek vannak elvei, meg amit be akar a gyerekénél vezetni, ebben sem vagyunk egyformák....
De leírtam, hogy mi nem élünk ilyen biocuccokon és ha élnénk is, hát drágállom. Sajna egy fizuból nem futja ilyesmire.
viszont el sem ítélek senkit, sőt, ha van rá mód egye mindenki a bio dolgot.
Amúgy meg ha belegondolok, akkor felmerül bennem a kérdés , hogy mitől is bió a bió?A vegyszermentességtől ugyebár.
namármost az oké, hogy nem permetezik, nem trágyázzák agyon a növényeket, de maga a föld, amiben növekszik az ugyebár nem bio. Akkor ha eleve fertőzött a föld, mert ezt is mondják a nagyokosok, akkor onnan is szív a növény magába káros anyagot. vagyis szerintem ebből a nézetből a bio nem is annyira bio.
Hiába termelek én a kiskertemben répát, krumplit, meg még pár dolgot ami mondjuk egy zöldséglevesbe jó, akkor sem érzem totál biónak, mert a föld nem csíramentes vagy hogy fejezzem ki magam.
Mondhatom, hogy bio, mert permetet nem is lát, de amúgy mégsem az.
na így legyen okos az ember.
vagy ezeket a növényeket laboratóriumban nevelik??
Most hangozhat ez hülye és gyerekes kérdésnek, de az előbb említettek mellett felvetődött bennem mi is a bio. :shock:

na megint okoskodok, és ellenkezem, ellent mondok.lehet ujabban most ilyenem van, hogy a kákán is csomót keresek. :)
Elnézést mindenkitől akinek ez uncsi, vagy zavaros.
Bocsika.
De ha már leírtam nem törlöm ki.
had legyek butuska és ego anya, aki nem vesz ilyesmit a gyerekének... :D :wink: :lol: :wink:
Amúgy eddig Fanni bébikajákat kapott. Arra bio van írva, de ugye az imént írtam ebbéli kétkedésemet vagy nem is tudom mimet. :shock: :)
Sütőtök, züldborsó a favorit. Innivalóból pedig szentkirályi őszilé és a sütőtöklé a nyerő.
Meggyet majd holnap akarok velel kóstoltatni.

De ezek még közel sem váltanakki teljes kaját nála. mert csak nyammog, bár van azért olyan eset is, mikor fél üveg kaját megeszik.

Bébivizet sem kap, hanem fel van forralva a víz, a sima csapi. Itt nálunk nem rossz a víz minősége.

Ante, Csernusn, Tinu, Mági:
A képek nagyon jók. Tényleg nagyot fejlődtek a babók.

Fanni már felül egyedül a babakocsiban. megfogja az oldalát és felhúzza magát. De van, hogy fekvő helyzetből csak hasizommal felhúzóckodik.
persze kapaszkodnia kell, mert még kissé instabil, de tényleg napról napra ügyesebb és érdeklődöbb. :lol:

Kép
zsuzsu74
 
 


És akkor a tali:

Dátumok:
például:
11. szerda
12 csütörtök
13 péntek
17.kedd
18 szerda
19 csüti
20 péntek

Ezek közül el lehetne akkor dönteni, hogy kinek melyik a jó.

Esetleg egy szintén táblázatba.
Most mennem kell, de ha jövök, megpróbálok egyet megalkotni és akkor oda lehet a neveteket írni, mint a múltkori alá.

Ja és akkor azt döntsük, hogy délelőtt, vagy kora délután legyen e a tali..

Még benézek....

Kép
zsuzsu74
 
 


Nekem a 18., 19., 20. lenne a jó. Időpont akkor, mikor a többieknek jó. :)
Zsu: én sem adok mindenből biot, csak amiből úgy gondolom. Mondjuk sárgarépából, mert az gyökér, saláta és az ősziből azért vettem, mert valahogy az volt bennem, hogy ilyenkor még biztos nem érik rendes. :D Mindegy, nem vagyok logikus lény. :wink:
Tünde nem kultiválta a Szentkirályi sütőtökös vizet. Nem baj, majd megiszom én. :lol:

Kép
Kép
tinu
 
 


Tinu, köszi az infót.

Zsuzsu, nehogy azt hidd, hogy mi olyan egészségesen élünk; csak Jázminnak igyekszünk egyelőre megvenni a biocuccokat. Valóban marha drága, s ez sem biztos, hogy bio. Mondjuk tuti jobb, mint a Tescos gyümik, zöldségek; ha érted mire gondolok.
Egyébként az anyuéktól hozott, saját kertben termett zöldborsót, meggyet nyugodt szívvel adom neki. S bár volna lehetőségünk, hogy mi magunk termeljük meg a zöldségeket, de itt a belvárosban nem megy. :lol:
Szóval, szó sincs arról, hogy biofüggők lennék - én szerintem biokaját életemben nem ettem :wink:

Kép
Kép
szana80
 
 


Mi sem vettünk bio-t Annának, Harasztin nem fedeztem fel ilyet, meg aztán sokáig úgysem tudnánk anyagilag finanszírozni. Bébiételt szokott kapni, reménykedem benne, hogy abban az van ami. :)
tinu:
Mi is Szentkirályival kezdtünk, és Anna nem itta meg. El is keseredtem, hogy se víz, se gyümilé, aztán vettem Hipp-et. Na azt úgy beszlopálta a lelkem! De rájöttem, hogy Anna nem szereti az édeset, inkább a vad ízeket, így issza a málnát, erdei gyümit, almát, de az ananász nem kell neki. Olyan mint az Anyja. :)

Nekünk talinak egyedül a 20-a nem jó, az már keresztelő előtti péntek, megyünk haza. Időpont: du. -n.

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Szana:
Természetesen nem csak neked céloztam a mondandóm. ha elhangzik itt valami akkor arra inkább általánosságban írok.
ha címezem, akkor nevet is biggyesztek elé.
:wink: :wink: :lol:
Mindenkinek igaza van.De tényleg.
amúgy ha olyan van, akkor én is fogk venni ezt azt Fanninak, de nem mindenből.
Amúgy a tescos zöldségek és gyümik néha tényleg elég érdekesen néznek ki. és az áruk azoknak a csökevényeknek..Hihetetlen. és ki merik tenni. na az még viccesebb.
:shock:

Egyszer kóstltatás alkalmával ittam azt a bio tejet. Olyan zöld dobozban van. Tényleg fini, de vagy 300 forint egy doboz. Na erre mondom hogy ami fini és egészséges, az dráááága. :(

Na akkor tali táblázat piszkozat verzió: :lol:

Július 18 vagy 19 (szerda vagy csüti)
időpont délután 14 vagy 15 legyen?
Helyszín: Ugyan ott ahol szokott lenni. Ugye?



Jön:
1., Tinu ............................időpont:.........????, ....óra-perc:..............?????
2.? Mágnes.......................időpont:....????.............óra-perc:...délután
3., Zsuzsi .........................időpont és óra,perc ahogy a többség akarja.
4....


Többiek?????
nyilatkozzatok, írjátok oda, és majd egyesítem a végén. :wink:
[/u][/b]

Kép
zsuzsu74
 
 


Kép [img]Hátsó%20sor:%20Apukám,%20lányom,%20anyukám.%20Első%20sor:%20húgom,%20fiam%20és%20én.%20https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1183488100.41.jpg[/img] [img]Fiam,%20mint%20manó.%20https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1183488165.3.jpg[/img]Kicsi lányom.

Kép[/url]

Kép[/
ihianya
 
 


Kép [img] Hátsó sor: Apukám, lányom, anyukám. Első sor: húgom, fiam és én.

Kép [img] Fiam, mint manó.

Kép Kicsi lányom[/img]

Kép[/url]

Kép[/
ihianya
 
 


Bocsi, az előbb csak az elsőt akarta megnyitni.
Végre sikerült képet felrakni.
Sziasztok!
Andi

Kép[/url]

Kép[/
ihianya
 
 


1., Tinu ............................időpont:.........????, .óra-perc:..............?????
2.? Mágnes.......................időpont:....????.............óra-perc:...délután
3., Zsuzsi .........................időpont és óra,perc ahogy a többség akarja
4....Kiscsikó......................időpont és óra,perc ahogy a többség akarja
:-))


Van vkinek átfordítós sportkocsija? Eddig még csak nagyon drágákat találtam:-(((

KépKépKép
kiscsiko
 
 


Jó a 19 és a 20-a is nekünk:-) Ez még kimaradt:-)

KépKépKép
kiscsiko
 
 


Na de mi az a sok kérdőjel?
1., Tinu .................időpont:....18., 19., 20., .óra-perc:.....mindegy
2.? Mágnes.......................időpont:....????.............óra-perc:...délután
3., Zsuzsi .........................időpont és óra,perc ahogy a többség akarja
4....Kiscsikó......................időpont és óra,perc ahogy a többség akarja

Kép
Kép
tinu
 
 


A kérdőjelek azért voltak, mert elfeledtem mik voltak a dátumok, csak ennyit jegyeztem meg.
Szorryyyyy :wink: :wink:

Mondjuk nekem is jobb lenne a délelőtt, mert mire befejezzük a nagy melegre otthon is lennénk, de hát én könnyen mondom fél óra alatt otthon vagyok.
Itt Mágnesék azok, akik messziről jönnek, meg asszem Ante. ugye?
Szóval ha nektek a délután a jobb, akkor meghajlunk az akarat előtt. :wink:
Bár ha ugy lenne én is arra szavaznék, mint Tinu, hogy délután még jobban bedugul a város....
De ti tudjátok.

Szana:
Jó neked, hogy tudsz főzni Jázminnak. Nekem még mindig szinte semmi időm nincsen, hogy ilyesmit csináljak. pedig lenne kedvem hozzá.

Most hétvégén igaz sütöttwem, de csak ugy sikerült, hogy volt nálunk egy ismerős és így valaki mindig tudott Fannival lenni, én meg vígan sütögethettem. Sajtos csigát alkottam, életemben először. kaptam jó kis receptet és megalkottam. Fini lett.

Alvászat.
ma nappal csak 2 szer aludt fél órákat. éjjel meg vagy 3-4 szer felkel. Mondjuk mi még soha nem aludtuk át az éjszakákat. :cry:
Ez vajon mitől lehet????
nem eszik eleget és éhes?
vagy miért?
annyira szerencséd van Mági, hogy Anna átalussza az éjjeleket.
Mondod, hogy nappal meg nem alszik. na Fanni sem nagyon mondom, csak immel-ámmal. keveset.

Kép
zsuzsu74
 
 


Talitábla:


Név:---------------------------Időpont:------------------------Óra-perc:
1., Tinu ...............................18., 19., 20...........................mindegy
2. Mágnes............................ ??????? ...........................délután
3., Zsuzsi ......................... .. 18, 19 ........................ ahogy a többség akarja
4. Kiscsikó......................... 18, 19, 20 ............................ahogy a többség akarja[/b]

Kép
zsuzsu74
 
 


Bocsi Mági, most olvastam, hogy mi a jó neked. javítom is mentem.... :wink:

Talitábla:


Név:---------------------------Időpont:------------------------Óra-perc:
1., Tinu ...............................18., 19., 20...........................mindegy
2. Mágnes............................ 18. 19 ... ...........................délután
3., Zsuzsi ......................... .. 18, 19 ........................ ha délután, akkor 14 óra, de ahogy a többség akarja
4. Kiscsikó......................... 18, 19, 20 ............................ahogy a többség akarja

És akkor a délután az mennyi legyen,
14 óra vagy 15?

Kép
zsuzsu74
 
 


Zsu: én is messziről jövök, meg Kiscsikóék is. Bár igaz, hogy Mágiék még messzebbről, főleg ha BKV-vel. De nekem is kétszeri átszállás (egy busz, egy metró, egy földalatti) és 1 óra az út.

Jelentem, nekem most sikerült letenni a gyereket.
Most komolyan, mitől lehet ez? :roll:

Kép
Kép
tinu
 
 


Sziasztok

Itthon vagyunk mar tobb napja,de nem sok idom van.Egesz nap kint vagyunk a kertben vagy csavargunk vagy baratnok jonnek 8) Szoval zajlik az elet..
Fiuk jol viseltek a repulozest es en is kibritam a torturat egyedul.Atallassal nincs gondjuk,alsznak szepen ejjel,es Leon napkozben is osszesen 4 orat ket reszletben :lol: Ez a meleg ugy latszik jot tesz neki :lol:
Kutyazik mar O is vegre de kuszast meg csak hatrafele gyakorolja.Nekunk meg ez is korainak tunik,mert Alex 9 hosan kezdett csak kuszni es 11 hosan maszni.Nagyon mozgekony hozza kepest,mar pakol a konyvespolc aljarol es olben rangatna le a teritot :shock: :lol:
Babakocsim eladtam sikeresen.Most kaptunk egy kolcson kocsit az esernyo melle.
My baby a markaja,eletemben nem lattam,de nagyon konnyu es vizszintesre fektetheto sportkocsi.Ahgoy nezem az ara sem lehetett huzos,ugyhogy ha valaki nem akar sokat kolteni annak ajanlom.

Zsuzsinak irnam meg a bio eszmefuttatasara, hogy teljesen igazad van,ha ti sem esztek akkor kar a gyereket ra szoktatni,mert nem elsz hosszu eletu az akcio.Nem fogja erteni O miert eszik mast.
Szoval en mint egyik bio fun bizton tudom hogy bio elelmiszereknel a foldet is vegyszermentesitik,visszamenoleg 5 evre,tehat a fold is bio :lol:
Egyebkent en itthon konnyen beszelek mert apunak mini bio foldje van,tehat mindent megtermel a csaladnak.Nem azert mert nem telik megvenni hanem mert igy tudjuk mit eszunk.Sajnos a sziv es errendszeri betegsegek fo okozoja a taplalkozas.Azoval mi ugy gondoljuk jobb ezeket megelozni.
Abban is igazad van hogy mi is felnottunk,csak ha visszaemlekszel akkor meg nem voltak Hypermarketek es a sok genmodositott elelmiszer :? Most ez fokozottan van jelen az eletunkben sajnos :cry:
Tenlyeg igaz hogy penztarca fuggo a dolog,es itthon ez nekem nem igen kerult penzbe de ott mar igen,de megis ezen nem tudok sporolni,az egeszsegunk mindennel tobbet er.inkabb nem veszek meg valamit magamnak,marmint ruhat vagy nocis dolgot,de a igyekszem a gyerekeknek 90%ban nekunk meg 70% biot venni.
Tenleg ti egyedul laktok Fannival?Mert nekem ugy jott le hogy a szuleiddel,mert irtad hogy nem tud senki segiteni.
Hat sutni en sem sutok,de talan azert is mert nem tudok,de fozni kell ha enni akarunk.Szerencsere itthon a nagyim foz minden nap,na ez arany elet tenyleg.
Talira mennek is ,de eleg messze vagyok Pesttol sajnos.

Ihianya
Orulok hogy rendezodtek a dolgok!!!!Nagy lanyod nagyon nocis mar :wink:

Tenyleg azt tudja valaki (szegyen de en nem tudom ), hogy mennyi pisis pelust kell termelni ilyen korban?Meg most is meg kell lenni az 5-nek???Leon nem akar inni,vizet itatopoharbol (szelepesre gondolok )egyaltalan,cumisuvegbol max 10mlt :?
Tejem nem tudom mennyi van de szerintem kevesebb,naponta egyszer kap 140tapot este a szopik melle es mar 4szer eszik .Ket gyumit es egy fozit este pepet.De kb 3-4 pelus jon ossze de nem mind nehez... :x

Niki
Van egy kepunk amin megint nagyon hasonlitank a kis fickok,mindjart megprobalom feltenni.

Kép
meg teszek meg fel parat:
Egyformaban nyomtak
Kép
A Tappancsos Anyaval:
Kép

Kép
Kép
kataa
 
 


Aranyosak vagytok, hogy ilyen sok képet láthatunk a babákról.

Tinu, Mági Ante, Andi nagyon édesek a gyermekeitek. Észre vettétek, hogy a kisbabás vonások kezdenek a kisgyermekekre jellemzően alakulni. Nagyon nagy változások ezek, ahogy a fejlődésben haladnak előre.

Remek dolog, hogy ismét szervezitek a következő találkozót,biztosan ez is remekül fog sikerűlni.

A bio termékekkel kapcsolatban volna nekem is mondandóm, ezért előre jelzem kicsit hosszú lesz. Sokat olvastam kertészeti könyveket és szeretném leírni a meglátásom. Akit nem érdekel, javaslom passzoljon!

Nagyon sokat kertészkedtem, neveltem, gondoztam a növényeimet. Amikor kezdett divatba jönni az un.bio termék elolvastam, mit is jelent "bio". Görög eredetű szó: jelentése élet.
Ezek után mi is a bio zöldség? A kezeletlen, satnya termék?
Ha jól végig gondolom, akkor az emberek és állatok számára nélkülözhetetlen táplálék jelentős része a földben terem. A talajnak számos funkciója van, ezek mindegyike fontos számunkra. Érdekünk is, hogy óvjuk a talaj egészségét is., hiszen szűrő és tároló, de mint élettér is, hiszen élénk élet zajlik az egészséges talajban. Bármily meglepő, egy kilogramm talajban több élőlény van, mint ahány ember él a földön és ezek az élőlények mindegyike azon dolgozik, hogy a szerves hulladékot humusszá és tápanyaggá alakítsa. Ahhoz, hogy egészséges élelmet kapjunk bizony a talajt művelni kell, mert nem elég kivonnunk a táperőt, de azt vissza is kell pótólni, mert a köv. évben nem terem semmi. Ha vegyszerek nélül, régi paraszti hagyományokat követve tőrténik, akkor természetes kertészkedésről beszélünk.
A biokert legfontosabb jellemzője, hogy teret ad a természetes folyamatoknak, aminek alapja a megfelelő talajelőkészítés, állandó gondozásnak, nem használnak ásót,mert a természetes egyensúlyt nem borítják fel és trágyázásnak a komposztálást tartják.Rendszeres bevizsgáltatják a talajt és pótólják a hiányzó ásványi anyagokat. Vezetik a műveleti naplót, mikor mivel trágyáztak, permeteztek. Szóval, komoly védekezést folytatnak. Remekül alkalmazzák a természetes védelmet (amit az őseink jól megfigyeltek és alkalmaztak) pl: a fokhagymát, ami elejét veszi a káros baktériumoknak és a gombák hatásának: eper közé,rózsák mellé, gyümölcsfák alá vagy a zsálya, kakukkfű és fodormenta (amit a szoptatáskor tejfokozóként ittak) elűzi a csigákat és a káposztalepkéket és még sorolhatnám.
Tudom igen hosszúra sikeredett, de nem ördöngös dolgok ezek. Amikor vásároltok zöldségeket elsődlegesen figyelni kell, hogy friss legyen. Jó dolog lenne, ha minden árús feltüntetné mikor, mivel kezelte a termékét. Valóban a multiknál ki tudja honnan hozták és mikor mivel kezelték. A feldolgozóipar kiktől szerezte be az alapanyagot? No, ez is fogas kérdés. Tényleg kár parázni, mert akkor mit is ehetünk? Mi egészséges? Ami férges, rágott az biztos bio, mert akkor miről is beszélünk? Nekem a természetes művelésű termékek jönnek be.

Sajnos rövidebben nem tudtam a lényeget összefoglalni, amiért elnézésetek kérem.!
Mindenkinek jó éjt!

roni nagyi

Kép
Kép
roni nagyi
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?