Új privát üzeneted érkezett!

Azért nem jelentkeztem csajok, mert nagyon padlón vagyok. Virág első kiütései elműltak, de jöttek újak, van mindkét lábám és mindkét kezén.

Most voltunk gyerekbőrgyógyésznál kontrollon, továbbra is azt mondja, hogy atka dermatitis, és tipikus, hogy elmúlnak az elsők, majd jönnek újak. Megjött a múltkori allergia eredmény is, semmi légúti allergiája nincs, viszont a marhahámra nagyon reagál. Van egy marhabőr ülőgarnitúránk, doki szerint nem az a ludas. ÉS anyuka nyugodjon meg, lehet, hogy 4-5 hónap is lesz, mire elmúlik. A Zyrtec allergiaellenes szer lecserélve, mert lehet, hogy arra is allergiás. Szóval faszán vagyok, éjszakáink horrrorak, naponta többször bőgök. Mennénk a Balatonra egy hét múlva, de még elképzelésem sincs, mit csináljak Virággal. Napra ne menjen, fürödni se.

Zsuzsi! Örülök, hogy hazajöttetek! Írtam az aftás fertőzésünkről, jól jöhet még egy-két tanács belőle. Jobbulást, puszi Szandinak! Vigyázzatok nagyon, mert a mi lányunk alvókája is az első kórház után romlott el.

Puszi mindenkinek, olvaslak Benneteket, de nem nagyon van kedvem siránkozni, mást meg most nem nagyon tudok írni.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi!
Nagyon örülök, hogy otthon lehettek! Így már gyorsabban megy a gyógyulás is, legalábbis nálunk így volt. Remélem hamarosan visszajön Szandi étvágya is, és teljesen rendbe jön.

Julcsi!
Sajnos fogtémához nem tudok hozzászólni, mert én még azt sem tudom, hogy melyik fogat hogy hívják. :oops: :oops: :oops: Nem mélyedtem még bele a mi 4, ill. 5 db fogunkra való tekintettel.

Márti!
Engem is érdekelnek a Nandus meetingjeitek, persze nem mint érintettet, de nagyon érdekes dolgok ezek. :wink:

Barbi!
Az a cipőkészító tényleg jó áron dolgozik, bár nekünk kicsit messze van. De szerencsére én is ennyiért veszem a Siesta cipőket, szandikat, mert egy volt kolléganőm szokott időnként rámcsörögni, hogy nem kell-e, ő 4500 Ft-ért szerzi nekem őket. Azt ne kérdezzétek, hogy honnan, mert nem tudom. Most csak azért vagyok bajban, mert kb. 1 hónapja hívott, hogy most tud őszi-téli cipőket hozni, kell-e. Persze kéne, de így nem merek venni, mert nem tudom, hogy hányas lesz addigra a lábuk. Ősszel meg már állítólag nem lesz. :(

Andi
Kép
zsandi
 
 


Zsuzsi!

Ezt az aftás szájfertőzést kiütésekkel látatlanban diagnosztizáltam.
A kiütések először a végtagokról szívódnak fel, majd a törzsről.


Lehet, hogy nekem kellett volna megírni a zárójelentéseteket.

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 

 
 

Edit!
Sajnálom ezt az elhúzódó bőrbetegséget. Sajons a bőrrel kapcsolatos dolgok amúgy is nagyon lassan gyógyulnak, és tényleg nehéz kivitelezni, hogy betartsunk minden előírást. Nekünk még télen volt ugye a Flóránál bárányhimlővírus okozta kiütés a combján, nekünk is azt mondták, hogy fél évig ne érje nap. Ez annyiból egyszerűbb, hogy a rövidnadrág, meg a szoknya is eltakarja, így maximum pelusban nem viszem ki.
Mindenesetre remélem azért gyógyulni fog, ha lassan is, és 100 %-osan kiderül, hogy mitől van. Mert látom újabb gyanúsított jött a képbe. :? Kitartást kívánok neked!!!

Andi
Kép
zsandi
 
 


Edit:nagyon sajnálom ezt a betegséget Virágnál.Mert akkor ez az nem?????Gondolom jól megnyugodtál a doki szavaitól :evil: , nem semmi, hogy ennyivel elintéz!!!!De azért mentek pihenni ugye????Egy kis környezteváltozás, jót tesz nektek.De ez durva, hogy se pancsi, se víz csak nem zárhatod be a szobába szegényt!!!!! :shock: :roll:
Remélem kinövi ezt.

Zsuzsi:dejódejó, hogy hazamentetek, azért így csak jobb.És ha már eszeget az nagyon jó hír!!!!!Az afta az már kevésbé :shock: , szegénykém biztos nagyon kínozza!!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Kérlek Titeket, ha nem reagálok valamire, ne gondoljátok, hogy hidegen hagy a dolog. Pl. ég a pofám, de Flórával kapcsolatban elfelejtettem írni, hogy nagyon örülök,hogy meggyógyult, és nincs baj. Az etetőszéket én is akartam kérdezni, de a többiek beelőztek.
Vagy pl. többször éjjel benéztem, hogy van e hír Szandiról, tudom Zsuzsi éjjeli bagoly.

Szóval van egy csomó dolog, amire nem írok, de mindig ott vagyok a háttérben. Ez a topic jelenti nekem a kikapcsolódást, a vigaszt, az örömöt és a fényt a mindennapokban.


Lépek, mert sok leszek.

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Sziasztok!


Köszönöm a jó kívánságokat!Hanna azóta nem lázasodott be,de köhög.Ma leviszem a dokihoz,mert köptetőt is csak akkor tudok itt venni amikor van rendelés,mert csak fiókgyógyszertár van,ami akkor van nyitva,ha valamelyik doki rendel.Nem tudom milyen köptetők vannak itt,de csak találok vmilyen jobb fajtát.

Zsuzsi,
örülök,hogy már jobban van Szandi és hazaengedték.Biztosan hamar visszarázódtok az otthoni környezetbe és az alvással és az evéssel sem lesz gond!Sok puszit küldök neki!

Edit,
nagyon sajnálom Virágot és persze téged is.Szörnyűek ezek a bőrbetegségek.Mire az egyik elmúlik és azt hiszed vége,már egyből jön új.Én a Rebi ekcémájával vagyok így.Mire szépen leszárad,újra vakarja,vagy a másik könyökhajlatban jön ki.Én az Erolin nevű szirupot adom,nekünk jobban bevált,mint a Zyrtec.Mondjuk iszonyúan szar íze van,de gyorsan hat a viszketésre.
Sajnos atka mindenhol van,erre nincs valami aloes cucc?Ami belsőleg a bőrbetegségek kialakulását gátolja?Most biztos hülyét kérdezek,de annyi mindenre jó,talán van erre is vmi szer!De ezt te biztos jobban tudod,hisz használod a termékeit.

Julcsi,
a fogak kibújásának sorrendje-csak a rágóktól írom-4-es rágók(kisörlő),majd 3-as szemfogak,és végül kb.2 éves korban az 5-ös rágók(nagyörlő).Mindegyikből 4,és a 8 metszőfoggal együtt lesz 20 tejfog.A maradandó fogaknál csak a rágók száma több,2 kisörlő(4x)2 nagyörlő(4x)és a 1(4x) bölcsesség fog,már akinél marad hely kibújni.A gyerekeknél egy oldalon 5 fog van,a felnőtteknél 8,ha megvan mind! :wink:

Márti,
olyan jó,hogy már a szülés gondolataival foglalkozol.Biztos csodálatos dolog lehet otthon szülni.(na én ezt már soha nem tudom meg)

Puszi

Timi

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Márti,
bárányhimlő fronton mi helyzet?Remélem még semmi nem mutatkozik a manókon!Talán sikerült elkerülnötök!
timiban
 
 


Sziasztok!

Jajj de örülök, hogy a Szandi már otthon van! Remélem most már meg is gyógyul. Az szerintem tuti, hogy otthon gyorsabban gyógyul mint a kórházban. Továbbra is mennek a gyógypuszik neki!

Meg a többi betegeskedő manócskának is.

Edit, borzasztóan sajnálom Virág kiütéseit. Ez nem lehet igaz, hogy ennyire nem múlik, illetve ha múlik is, jön a következő. Tarts ki drága!

Évi, nem, ezek a cipőkészítők csak itt vannak Dunakeszin.
A gumicsizmát pontosabban nem én, hanem a Márti oldotta meg. Kölcsönkapjuk a Zsombiét, mivel rá már kicsi. Aztán megy vissza a 3. babucinak.
(Nektek is jó bulizást jövő hétre a Balcsira!)


Andi, én nagyon szívesen megtenném, hogy ha ősszel megmondod hányas cipő kell a manókra, elmegyek, lefotózom a választékot, aztán postán elküldöm. Csak kérdés, hogy jó lesz-e rájuk?!

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Én is vagyok, de fene tudja, valahoyg nincs kedvem írni. Pedig folyamatosan olvaslak titeket. Nincs semmi baj, de egy olyan letargikus állapotban vagyok, hogy meg sem tudom magyarázni. Semmihez sincs kedvem, csak a legszükségesebbeket végzem el, azonkívül meg fogalmam sincs, hogyan telik el egy nap. Pedig nem veszekedtünk, nincs nézetletérés, mindennek rendben kellene lennie.
Kriszta jól van, ügyeskedik, rosszalkodik, szóval, legalább vele nincs semmi baj. Én meg majd csak kilábalok valahogy ebből is.

Edit, sajnálom, hoyg ennyire rátok jár a rúd. Tudom, nem jelent vigaszt, ha azt mondom ne sírj, mert nem old meg semmit, mert általában megkönnyebbül utána az ember. Csak az érzi át, aki benne van valamiben. Mindenesetre, sokat gondolok rátok, és nagyon bízom benne, hoyg mégicsak hamarosan elmúlik ez a problémátok. :) Fela fejjel! :)

Zsuzsi, nektek is nagyon örülök, hoyg hazaengedtek. Azért nem semmi, hoyg szinte semmit nem mondtak. Remélem, kicsi Szandinak is hamar elmúlik az aftája, és visszatértek a régi megszokott hétköznapokba! :) Vigyázzatok magatokra! :)

Többiek, ne haragudjatok, hoyg nem írok, de most (s-n)incs hangulatom hozzá. Csak jelentkeztem, hoyg ne gondoljatok semmi rosszra. Még jövök, remélem, hamarosan.
Puszi mindenkinek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edit,Edith:sajnálom, hogy ilyen nagyon rossz kedvetek van, érthető ha nincs kedvetek írogatni.De ha lenne én szívesen olvasom elhihetitek!!!!
Nem azért van ez a topik, hogy csupa kellemes és szép dolgokról beszéljünk, hanem bizony vannak problémák is!!!!! :?

Edith:ez a hangulat ingadozás szerintem normális, ha nem lennél várandós akkor is van az úgy, hogy az embernek világvége hangulata van és nem tud ellene tenni!!!!!De azért beszélgess erről a hozzád közelállókkal, mert akkor hamarabb múlik és nem jó, ha benned marad, főleg ha nem tudod, hogy mitől van!!!!!
És szerintem a sírás jó dolog, mert akkor megkönnyebbül az ember lánya, vagyis én ilyen vagyok, persze nem lesz jobb a helyzet,de kicsit könnyebb lesz a lelkednek.


Egy kis jókedv:tegnap Barbi után szabadon nálunk a Zsombi cumisüvege tűnt el :shock: :) , mi hárman kerestük-Zsombi nem volt partner ebben, mert épp szomjan akart halni-még szerencse, hogy volt másik üvege, mert a kiscsávó már azt vette a fejébe, hogy lefekszik a földre és pohárból iszik!!!!! :shock: :lol: De aztán meglett, igaz nem a kukában, hanem a fürdőszoba polcon :shock: , tehát nem is a gyerkők dugták el, hanem mi ősök!!!!Az is lehet, hogy én :shock: :oops: 8) , nem emlékszem!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ezekkel a reagálós dolgokkal én is mindig így vagyok. Néha csak pár sorra van időm (ilyenkor ég a fejem, hogy csak magunkról hadoválok össze mindent), máskor meg nincs kedvem írni egy ideig, akkor meg olyan nagy a lemaradásom, hogy egy csomó idő, mire mindenkinek reagálok. És még így is van, hogy kimarad valaki. Aztán meg izgulok, hogy megsértődik-e. De látom, hogy más is így van ezzel, úgyhogy szerintem ne agyaljon senki ezen!!!!! Én azt is szívesen olvasom, ha valaki helyzetjelent, meg kérdéseket is, meg mindent, és soha nem nézem, hogy ki írt nekem, és főleg, hogy ki nem, szóval gondolom ez másnál is így működik.

Mártikám!
Most nézem, hogy kislányt vársz. :wink: Vagy hogy is van ez? :wink: Persze tudom ám, hogy valamit választani kellett... :wink:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Zsandi:miből látod , hogy lány????????????????? :shock: :shock: :shock: még a mini manónk sem tudja, hogy mi legyen????? :lol: Mit nyomtam félre???? :oops: Bár a Julcsi megjósolta, hogy csajszi lesz!!!??? :mrgreen:
Nem tudom, de nálunk a családban, mármint a miénkben mindíg lánnyal zárult a sor!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!!!!!

Jaj lanyok ugy sajnalom hogy ennyi gond van mostansag a manokkal!!!! :(
Nehez lehet nagyon,de csak tul jut mindenki a betegsegeken es vegre elvezhetitek kicsit a nyarat!!! :)
Azert ez szornyu hogy virusok es bakteriumok ilyen modon szemetkednek,es okoznak nagyobbnal nagyobb ijedelmeket!!!
De azert probaljatok meg megis kicsit kifele nezni,meg ha sokszor nehez is.Megis annyi szepseg van az eletben es ha Ti jobb kedvuek vagytok,a manok is megerzik ezt!!!!

Zsuzsi!!!
Annyira orulok hogy Szandi jobban van,es vegre otthon vagytok!!! :D Meglatod milyen hamar beindul a teljes gyogyulas!!!!

Edit!!!
Olyan szivszorito ahogyan irsz!!!!Hogyan tudnek segiteni,kicsit jobb kedvre deriteni!!!Tudom milyen nehez lehet tobb szempontbol is,hiszen az is nagyon fontos hogy a nyaralas alatt mindannyian fel tudjatok kicsit toltodni.Gondolom Ti is ritkan juttok,, teljes''piheneshez,es a Balaton parton nehez egy kisgyerekkel akit nem lehet napra vinni es vizben sem pancsolhat.Esetleg nem akarod masik orvos velemenyet megkerdezni?En tudok 2 jo borgyogyaszt is,igaz maganrendelesuk van,de talan megerne egy vizitet.Ha erdekel csak szolj,megirom priviben a szamukat.De fel a fejjel,mindent meg fogsz jol oldani!!!

Tobbieknek is millio puszi,most mennem kell mert Denesem itt toporog mellettem,mivel indulunk a varosba,es kivetelesen eddig meg nem vagyunk kesesben miattam :wink: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:
rillisz
 
 


Márti!
A vonalzódon a tojásban csücsülő apróságnak masni van a fején. :wink: Szóval ez a tudatalatti? Kiváncsi vagyok, hogy működik. :D

Andi
Kép
zsandi
 
 


Ma délelőtti móka

Fűnyírók izzítása
Kép
Hm, de érdekes
Kép

A három fűnyíróm
Kép

Ketten versenyben
Kép

Ezt is kipróbálom
Kép

Én is, én is
Kép

Andi
Kép
zsandi
 
 


Andi, látom ti is befogjátok a manókat a házimunkába! :wink:
Nagyon tetszik ez a játék fűnyíró. Lehet, hogy én is szerválok egyet az Ádámnak.
Ugyanis a járássegítőt megvettük karácsonyra, kár volt. Azzal szinte semmit nem játszott, inkább csak tekergette a mütyüröket rajta. Talán, ha 2 kört ment vele. De annál inkább szereti tologatni a babakocsit, fűnyírót, bármi mást.

Na, lefotóztam a cipőt. A szandi hagyományos szandi, de bent van a hálóban ahol most őkelme alszik. De ha valakit érdekel, ébredés után felteszem azt is.
(kicsit homályos lett, bocsi)
Kép

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Zsuzsi, örülök hogy hazajöttetek! Remélem most gyorsan rendeződik a maradék probléma is.

Edit, sajnálom Virágot, nem jók ezek a kiütések :( Ha marhahámra allergiás, akkor nem lehet allergiás az ülőgarnitúrára? Nekem is ez ugrik be rögtön, furi hogy modnta a doki, hogy nem...

Ha még nálatok van a lámpa, akkor lámpázd a kiütéseit. Nekünk használt. Katának most a két szeme között az orrtőnél, és felette a homlok közepén jött ki ilyen ekcéma-szerű kiütés... Nem tudom mi lehet, nem kapott mostanában semmi új kaját, a legutolsó a málna volt, azt is már egy hónapja evett, és most 2 hete leg. nem is kapott. Na mindenesetre lámpáztam, és 2 nap után elmúlt szerencsére.

Az hogy nem reagálsz mindenre, szerintem se gáz egyáltalán, hiszen én se tudok rendszeresen jönni, és ha írok is, mindig elfelejtem legalább a felét annak, amit írni szerettem volna :)

Márti, Edith, mit szeretnétek inkább? Kisfiút, vagy kislányt?

Na megyek dolgozni :(

Pusz

ZSu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Sziasztok!

Andi, nagyonnagyon tetszenek a fűnyíróid, főleg, ahol 3an ügyködnek a dolgon. Látom, Flóra tutira megy, ott aztán nem lesz hiba abban, hogy nem egyenes a terep... :)
én aztán nem szúrtam ki a masnit Márti új vonalzóján. Jó a szemed! :)

Zsuzsi, nagyon örülök, hogy újra otthon lehettek!

Edit, annyira sajnálom, hogy ennyire rossz hangulatba kerültél. Borzasztó, amikor az ember tehetetlennek érzi magát. És furcsa ez az atka dermatitis, nem is hallottam, hogy ez az állat is tud ilyen csúnya bőrtüneteket okozni.
Hova mentek egyébként a Balatonon?

Edith, remélem, hogy nagyon hamar vége lesz a letargikus életérzésnek. Elképesztőek ezek a hormonok. Írod, hogy alapvetően nincs semmi gond, mégis rossz hangulatban vagy...
Én a terhesség alatt olyan meghatódós lettem, kis "érzékeny virágszál" (=könnyen elpityeredős, mindent magára vevős) - pedig ez aztán nagyon nem jellemző rám... Ahogy az írásaidól megismertelek, a te alaptermészeted is jóval inkább derűs, optimista, és nem jellemző rád a borúlátás...

Márti, és mi szokott történni a Nandus megbeszéléseken? Hogyan készültök fel a szülésre-születésre? Gondolom be fogsz majd róla számolni, de mivel már egy ilyenen túl vagy, ezért a kiváncsiskodásomra biztosan tudsz írni valamit :)

No, megyek, rittyentek valami ebédet. Ja, Samu nem hajlandó enni (ma borsófőzelék volt). Csak iszik - de azt rengeteget. Bár ezt nem csodálom...
Üdv:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Barbi!
Nekünk nagyon bejöttek ezek a fűnyírók. A szomszéd kislánynak volt, arra csaptak le a törpéim, utána megláttuk a Tesco-ban, kb. 1200 Ft volt, szóval nem a legdrágább játékkategória. Eddig a lakásban volt, mert annyira bírják, hogy nem akartuk kivinni, had tologassák. De mivel ma ők is "aktívan" részt vettek a fűnyírásban, így kivittük, így már kint is marad.
Nagyon jól néz ki ez a cipő! Majd még gondolkozom rajta. Mindig árulnak mindenfélét? Mert augusztusban megyünk Pestre, ha akkor is lehet kapni télit, akkor már lehet be merném vállalni mondjuk az egy számmal nagyobbat próba után.

Nem tudom emlékeztek-e még a biztosítós dühöngésemre pár hónappal ezelőtt. Hát jelentem, TEGNAP megoldódott a dolog. Akkor ugye hiányolták a káreseti igazolást, ezért átsoroltak bennünket a legrosszabb (M4) kategóriába, és küldték a 70 ezres számlát. Akkor arra jutottam velük, hogy ezt nem fizetjük be, faxoljuk el a kérelmet, hogy nincs ilyen igazolásunk, mivel az előző autónk nem a mi nevünkön volt, és akkor visszasorolnak. Ez meg is történt. Közben küldtek egy érvénytelen csekket, meg egyet 800 Ft-ról. Nos, azt sem fizettük be, mert nem tudtuk, hogy mi az. Kb. 2 hete pedig jött a levél, hogy díjnemfizetés miatt törölték a szerződésünket. :twisted:
Tegnap felhívtam őket, hogy akkor meséljék el nekem az egész történetet az elejéről, hogy legalább megértsem, és hogy mit lehet tenni ilyen esetben. Mondta a csaj, hogy valószínüleg ők hibáztak, mert nem kaptuk meg a különbözetről a 3000 Ft-os csekket, így nem is tudtuk befizetni. :?: :?: :?: Utánajár, és visszahív. Délután hívott, hogy semmi gond, újból él a szerződésünk, és küldik a harmadik negyedéves számlát összevonva ezzel a 3000 Ft-tal. Mondtam, hogy szupi, akkor már csak azt nem értem, hogy mi az a 3000 Ft. Annak a díja, hogy ide-oda sorolgattak bennünket???? Nem a mi hibánkból!! Kért még egy kis türelmet, és közölte, hogy ja-ja, elnézték, nincs itt semmi 3000 Ft, csak a harmadik negyedéves csekket fogják küldeni. Hurrá! Végülis csak pár hónapba telt, hogy újból ott legyünk, ahol eddig, és az egész teljesen felesleges volt. De legalább elrendeződött.

Isteni illat terjeng a lakásban. Csirkét sütöttem, tegnap vettem, azóta hűtőben volt. Amikor megmostam, akkor sem éreztem, de most eszméletlen dögszag van itt. Asszem nem eszünk ma ebédet. :twisted:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Ja, még azt akartam mesélni, hogy tegnap Flóra leesett a lépcsőn. Mindketten ott voltunk, úgyhogy külön bravúr volt mindkét fél részéről. Szerencsére a lábtörtlőre érkezett, nem lett semmi gond, kivéve egy kis lila foltot a homlokán. Megdöntötte a lépcsőről lejövés szintidejét. Persze akkor nem találtam olyan nagyon viccesnek. :roll:

Látszik, megint nagyon ráérek, velem van tele az oldal. :oops:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Nagy unalmamban már csak azt kéne kitalálnom, hogy leforduljak a székről, vagy megkíséreljem ilyen-olyan csellel megszűntetni ezt a dögszagot. Mert így ha nem az éhségtől, akkor a levegővételtől fogunk felfordulni.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Andi, biztosan van nekik mindig minden cipőjük. Csak abból gondolom, mert kb. 1 hónapja vettük a szandit és ezt a cipőt és már akkor is kint volt a polcon a téli bakancs. Meg is néztük és naaagyon tetszett.
Úgyhogy majd megnézhetitek, szerintem.

Az Ádám is bukott hétvégén. Ugye direkt csinált az István kis kerítést az előszobába, hogy ne tudjon kimenni. De a drágám nyitva hagyta, és kint állt a bejárati ajótban, onnan irányította a Norbit. Persze nem vette észre, hogy az Ádám a lába között kiosont, és leesett. Már csak az ordításra figyelt oda. De szerencsére neki sem lett baja, csak a térdére esett.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Zsandi:nagyon jó a sorozat, Zsombi is imád füvet nyírni, főleg mikor a papa is ezt teszi!!!!! :wink:
Na látod csak hónapok kérdése és rendeződött a dolog, nem kicsit felháborító :evil: , de ez van!!!!!

Évi: :lol: és hogy hamarabb megöregszel nem rémít el????? :lol:
Azt nem tudom, hogy ilyen kis terhesen miről fog szólni a dolog, az első alkalomkor már 20 hetes terhes voltam, és akkor ugye elmondta, hogy hogy is van ez, kérdezgettük, ő pedig készségesen válaszolt.
Utána havonta majd 2 hetente mentünk, ha jól tévedek :roll: : vérnyomás mérés, pocakon keresztül megtapizta Zsombit :lol: , megbeszéltük pl.: hogy miket eszem, ezt néha összeszámolták, hogy mennyi szénhidrát-fehérje stb., és volt egy kérdőiv mindenre kiterjedően, hogy milyen panaszaim vannak, menniyt mozgok meg ilyemi.
Ja és mindíg isteni teát kaptunk. :lol:
A vége felé megbeszéltük a szülést, azt tisztázni kellett, hogy ki lesz ott, ha a Rolandon kívül mást is szerettem volna, akkor őt is el kellett volna vinni, hogy kicsit megismerjék.............ez a légkör miatt fontos, és senki mást nem engednek be!!!!
És persze a dolgokat is megbeszéltük, hogy mit kell otthonra beszerezni.Most ennyi jut eszembe.

Ja Zsandi!!!Én nem láttam a masnit :oops: , de most megnéztem a középső is masnis, és a szélén van egy fiúnak látszó bébi, de ő sötét bőrű..............azt már eleve kizártam, mert a Roland nekem nem tűnik négernek!!!!!!!!!!!!!!!!! :shock: :P :lol:
A nyuszis, elefántos ábrák nekem nem jöttek be :roll: , majd lecserélem a babót, ha megtudjuk , hogy kukis!!!!!!!!!!!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti!
Nem akartalak ám frusztrálni, tudom, hogy kétféle babó közül lehet választani, és az vagy fiú, vagy lány. :wink: Na meg persze ott vannak a félvér és négerbébik. (Erről jut eszembe, kislány koromban mindig néger babát szerettem volna, de nálunk nem lehetett kapni. Lehet rosszul választottam férjet? :wink:) Csak gondoltam hátha tudtok már valamit, amit mi még nem. :wink: A megérzés is valami.... :roll: Egyébként a nyuszisat, meg az elefántosat nem is értem. Nem kisnyuszit, vagy kislelefántot vár az ember lánya. :roll: A gólyás rendben van, azt értjük. :) Amúgy meg ez legyen mindenkinek a legnagyobb problémája.

Na, most már tényleg elhúzok, mert ébredezik az aprónép, na meg kéne sütnöm egy kis palacsintát, jobb híjján.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Sziasztok!

Nem akarom elkiabálni, de sokkal jobban van a Szandi.
Amíg reggel aludt leszaladtam és vettem neki egy csőrős poharat, hátha abból iszik. És sikerült, egyedül ivott, reggelizet, majd leraktam neki a szobába a régi cumisüvegét és abból is ivott!!!
Most tettem le aludni, és láttam, hogy a cumit is újra használja!!
És megint egyedül aludt el, kb. 5 perc alatt!
Nagyon remélem, hogy már nem esik vissza. Azért még kenem a száját egy pár napig, és a vitamint is kapni fogja.

Bocsi, hogy megint csak magunkról írok.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Zsuszi drága, de buta vagy, hogy itt mentegetőzöl, hogy magatokról írsz csak.
Hidd el, tényleg aggódtunk azért a kicsi lányért, és borzasztóan örülünk, hogy jobban van. Minden fejleményre kiváncsiak vagyunk ám!

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbikám:Zsuszi :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: ezt nem bírtam kihagyni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ZSUZSI:így kell látod Barbi :mrgreen: ez nagyon jó, akkor már tényleg jobban van!!!!!!
Nyugodtan írj CSAK magatokról, nem folyik valami magasröptű eszmecsere, épp a vonalzómat veséztük ki!!!!!!!!!!!!!! 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


hehe

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


hehe

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Zsuzsi!
Nagyon-nagyon örülök, hogy Szandi jobban van, ez már tuti a gyógyulás jele!

Márti!
Majd megpróbálok egyszer olyankor is bekapcsolódni, ha "magasabb röptű" eszmecsere folyik. Habár lehet ahhoz nem tudok majd hozzászólni. :roll:

Andi
Kép
zsandi
 
 


Zsandi: :lol: most nem azéééééééééééé mondom tényleg, jó ez legalább megvitattuk, meg én hülyén haltam volna meg, ha nem szólsz!!!!! :oops: :roll: :shock:

Jaj Barbi és úúúúúúúúúúúúúúúgy fogtok hiányozni, hogy nagyon :lol: !!!!Érezzétek jól magatokat és fotózd sokat a szépszeműdet, aztán gyertek haza egy rakat képpel, dokumentálj mindent :D .
És még 1:VIGYÉL KAJÁT AZ ÁDÁMNAK!!!!! :wink: Persze most már könnyű dolgod van, mert megeszik a drága mindent!!!!! :lol:
És a Suzynak vigyél játékot!!!!! :wink: Mikor jöttök haza????????????

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Zsandi:de van még 1 jó közös témánk, hogy melyik fogacska melyik, úgy látom 1 szinten állunk ebben a dologban is!!!!!!!!!!!!!!!!!! :mrgreen:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Na most én is rohadtul ráérek :oops: , gyerekek elmentek sétálni!!!!!

1 hónap múlva leszünk 5 éves házasok :shock: :roll: , ilyenkor érzem, hogy hogy repül az idő!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Azért termékeny volt ez az idő 2 manó+1 a pocakban!!!!! :wink:
Más nem jut eszmbe, ja de

Timi:bárányhimlőnek nyoma sincs, majd legközelebb!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ibolya ezt írta nekem, nem idézgetnék tőle :lol: , bemásolom:

Szia Márti!

Bocsika ,hogy téged "zaklatlak".
Tegnap egész nap nem volt netünk,ma meg mikor du.hazajöttünk a nagy csavargásból nem enged ez a sz...t babanet belépni./már kitiltott/.
Csak egy füstjelet küldjél légyszi rólunk,hogy jól vagyunk nincs semmi baj -leszámítva az elöbb irtakat-Most olvastalak vissza benneteket,de igy reagálni most nem fogok,talán este már beenged.A betegeskedőknek jobbulást kívánok!!!!!!!!!!!!

Köszi,puszi Ibolya

Na jó kicsit cenzúráztam a pont-pont-pont részt tessék kitalálni 8) , na nem azért mintha olyan durva lenne, csak nehogy tényleg kitiltsa az Ibolyát!!!!!!!!!!!!!!!!!! :shock: :D 8) :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, mi 10 nap múlva leszünk 5 éves házasok! :wink: :wink: :wink: Mi nem vagyunk olyan eredményesek :P , de azért az 1 manó + 1 a pocakban is sikerként könyvelhető el, nem? :lol: :lol: :lol:
Apropó, az évfordulónk napján péntek és 13 lesz! :shock: :shock: :shock: :D :D :D

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Na lépek, nincs semmi sorminta (MÁSVALAKI HSZ-E) a hozzászólásaim között, így nagyon uncsi az oldal!!!! :lol: :mrgreen:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edith:szia sorminta!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :wink:
Az is jó nap lesz, Zsombi akkor lesz 16 hónapos!!!!
Na ezt nem azért mondtam, mintha követednő példa lennénk!!!! :oops: :shock:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ja és TI is eredményesek vagytok persze, sőt egy manó is nagy eredmény szerintem!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Márti, írok, csak hoyg maradj még. :) :) :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Mikor mész dokihoz?????Én is elfelejtettem :oops: , mi pocakosok, csak így kettesben beszélgessünk!!!!! :lol:
Nem jár erre a madár sem!!!!! :shock:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Különben most sokkal jobb a hangulatom.
Délelőtt Krisztának valahoyg eszébe jutott Dávid, a sógornőm kisebbik fia, aki éppen anyóséknál nyaral. Annyira Dádizott, ment az ajtóhoz és ordított, hoyg Dádi, Dádi. Mutattam neki képeket róla, de nem volt elég. Végül felhívtam anyóst, hoyg csomagolja össze Dávidkát és küldje le egy busszal. 4-kor vártuk a megállóban. Amilyen hancúrozást levágtak, az nem igaz. :lol: :lol: :lol: Csengett a hangjuktól a ház. Kriszta teljesen extázisban volt, ahoyg meglátta. :) És ez rwengeteget lendített a kedvemen. :) Sőt, most olyan tettvágy van bennem. Talán nekifogok és ablakot pucolok, mert már nagyon elkélne, vagy vasalok, vagy meglátom, de valamit muszáj csinálnom.

Na, remélem, nem néztek hülyének teljesen, hoyg egyik percben ilyen, másikban olyan vagyok, de valahoyg tényleg nem az akaratomon múlik. :roll: :roll: :roll:

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Hát, az én dokim, asszem, most júliusban szabadságol, mert az előző látogatásomtól számítva 6 hétre rá kell mennem. Július 30-án. Addig meg már nincs vizsgálatom sem. :roll: Eléggé rosszérzés, hoyg ilyen soká találkozom ismét Manóval, de most már hamarosan (bármelyik pillanatban :D ) megérezhetem a mocorgásait, és akkor az új lendületet hoz, gondolom. :D
István is sokkal kézzelfoghatóbbnak érezheti majd. :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Mi 4 éves házasok voltunk januárban. 2 manó+0 a pocakban is eredmény?

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Edith:na igen ez a hangulatingadozás is terhességi velejáró. :roll:
De az biztos, hogy a Kriszta sokat tud segíteni és hidd el fog is, ahogy egyre nagyobb és okosabb lesz!!!!! :wink:
Na igen, ha már mocorogni fog, akkor az már egy másik dimenzió, onnantól még szorosabb a kapcsolat!!!! :wink:
Én tegnap este, persze nem éreztem a mocorgást, CSAK ÚGY ÉREZTEM? HOGY OTT VAN, és annyira szuper volt :wink:
Mert úgy napközben nagyon ritkán jut eszembe, mikor ledőlök az ágyra akkor szoktam filózni, hogy ez az én hasam-e vagy már a terhes pocak, hogy hol végződök én, és hol kezdődik a manó!!!!????
Gondolom zizi gondolataim vannak, de ez van!!!!! :mrgreen:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edit drágám!!!!Persze , hogy eredmény SŐT !!!!Szerintem tényleg már 1 baba is nagy dolog, hogy az ember túllép önmagán és feláldoz dolgokat egy pici teremtményért!!!!Ez a világon a legnagyobb dolog!!!!! :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edit, az 1 és fél manónál egyelőre több a két manó! :wink: Naná, hyog gyönyörű eredmény! :D :D :D :D :D

Márti, nem zizibbek a gondolataid az enyémeknél, úgy látszik, a terhesség egy olyan "betegség" ami mindenkinél előszöris ugyanazt produkálja :lol: (pl. pocaknövekedés), aztán meg mindenkinél a legkülönfélébb "mellékhatások" állnak elő. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Nálam elég bolond fajta mellékhatások jelennek meg, az tutti. :P :P :P
Érdekes, Krisztával nem voltam ennyire ingadozó, és a párkapcsolatunk szempontjából is az egyik legcsodálatosabb időszakunk volt. :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Edith:azért az az időszak teljesen más volt, hisz nem volt senki más akivel törődni kellett volna, aggódni érte, csak TI voltatok felnőttek :roll: ...nekem nagy dilemmám volt mikor a Zsombit vártuk, hogy hogy lehet 2 gyereket egyszerre szeretni........mert ugye ezt addig nem tudtam.De most már tudom, szóval ilyen szempontból jó most a helyzet, de majd milyen izgi lesz a 3 manó napirendjét összeegyeztetni, felkapni a 2 kicsit és vinni az oviba a Szonót, még szerencse, hogy közel van az ovi!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Edit drága!!!Nem akarsz egyszer feljönni Pestre???Mamatalizhatnánk egyet, jó lenne kicsit kikapcsolódni!!!!!
Bár most már nem biztos , hogy feltudok mászni a Várba, HALLOD JULCSI???????????!!!!!!!!!!!!!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Lányok, ti adtatok már dinnyét a gyerekeknek? Mert mi az imént dinnyéztünk be (görögdinnye) és Kriszta azt sem tudta hová legyen az élvezettől. :D :roll: Ült a nagyasztalnál a széken, és bevágott két szép karcsú szeletet. Mint a nagyok, úgy kapta, és mint a malackák, úgy ette. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: Csináltam képet is róla, majd felteszem. 8)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?