sziasztok,
Eddig én csak olvastam a hsz-ket, és valamiben mindenkinek igaza van.
És most írtam egy csomót erről, de inkább kitöröltem, mert saját magam is belegabalyodok az eszmefuttatásaimba. A házasságban nem mindig rózsaszín minden, és rengetegszer kell kompromisszumot kötni. Mindig az a lényeg, hogy a személynek kell éreznie, hogy mennyirt bír elviselni, mennyit tolerál, és aszerint kell cslekednie. Van aki többet bír, van aki kevesebbet. De szerintem is egy hosszú házasság titka, egymás elfogadása, tisztelete, és szeretete.
Szerintem jó dolog, hogy ilyenekről beszélgetünk néha, mert az szerintem rengeteg erőt ad, ha érezzük, hogy a problémáinkkkal nem vagyunk egyedül. És érdekes, de nem anyukámmal, hanem anyósommal beszélem ki a problémáimat, és mivel ő ismeri a fiát is, rengeteg erőt ad azzal, hogy nem a fiát "tukmálja rám", hanem mesél az életükről, a rokonságukról, az élet nehézségeiről, és amit itt sokan leírtak, azt tőle már annyiszor hallottam. És már ők is 33 éve házasok, és amióta ismerem őket azóta is rengeteget változott pl. az apósom is.
Vagy a saját szüleim házasságát is jobban megfigyelem, és a személyiségüket is, és ráismerek a hibáimra, erényeimre bennük(kitől mit örököltem), és magamat is sokkal kritikusabban szemlélem emiatt.
És tudjátok mire jöttem rá? Hogy "gyarló" az ember és nem változik, mert mi ugyanolyanok vagyunk Ákossal, mintha a "4 szülő egy házasságban élne".Ez néha tök vicces, néha pedig elszomorító.
Jaj, annyit lehetne erről írni, de inkébb Daniról mesélek.
Tegnap leeresztettük a kiságyát (pedig már mikor kérdeztétek, hogy mikor eresztjük le:))))
, és odaültettük a rácshoz és ő felhúzta magát állásba.
))Persze utána rögtön elhuppant.
))De aranyos volt.
És már van szépenülős kép is mindjárt teszek fel.