Anikó!
Mt szeretnél tudni? Írom!
Ancsi!
Háát, én meg azt néztem, hogy talán jobban Rád ütött Mollibaba
.
Mea!
Juci is az én szívemből szólt, nagyon egyetértek vele.
Én nem tudom támogatni, sem jó ötletnek találni a különélést (mindamellett, hogy van létjogosultsága a válásnak, egy hozzám a lehető legközelebbálló válását asszisztálom most éppen, és egyetértek vele, - bővebbet miatta nem írok - de hidd el, a Tied nem az az eset).
Azt mondják a kémikusok, hogy a szerelem gerjesztette hormonok kialszanak 3 év után. Talán valami ilyesmi "lepett meg" Téged is.
És akkor mi van? Vagy együtt élsz ezzel az érzéssel, valami mássá redukálva át a szerelmedet, vagy továbblépsz. És akkor mi van? 3 év múlva ugyanez????
Nem tudom, nyílván nem azzal a hevülettel szeretem a férjemet, mint amikor hozzámentem, de ez az érzés még mélyebb, mint az akkori. Mivel együtt csináltunk sok-sok mindent. Bár nem vagyok vallásos ugye, de azért komolyan vettem, amit ígértem neki, hogy jóban-rosszban, egészségben-betegségben és semmiféle bajában el nem hagyom. Ha az ember ehhez tartja magát, akkor könnyebben nyílik meg az út a megoldás felé.
Ne szégyelld ezt, ezen mindenki átmegy, legfeljebb valaki nem néz szembe vele ennyire nyíltan, mint TE!
Mégis úgy gondolom, hogy rombolni könnyű, építeni meg nehéz és nem hiszem, hogy a különélés az építés lenne, sokkal inkább soha el nem múló sebek okozója.
Tudom sarkos a véleményem, de kérdezted és én vállalom.