Új privát üzeneted érkezett!

Ayse :)
pocakfotó még egyelőre inkább hájfotó :lol: :lol: , de azért már egyre gyanúsabb :lol: Ancsi viszont a tiéd már nagyon szép!!!
és Eszti is Bence volt az első 18 hétben, most mondtam férjnek, hogy azért ne lovallja bele magát ennyire, de azt mondta nem lovallta bele magát :) most valahogy én is Bencére tippelnék, csak nem merek semmit mondani. mindenestre nincsenek olyan undorító ragyáim, mint az esztivel volt, és rajongok a kovi ubiért :D

Mea!
aranyos vagy, hogy ezt mondod, de nyugi, sehol sem fenékig tejfel az élet. ahol az, az unalmas. én pl a korábbi vőlegényemmel talán 2x veszekedtem, és nagyon uncsi volt. emberrel meg elég latinos a kapcsolat, de így mindig megvan a szenvedély. ő is azért csak egy férfi, aki szintén nem érti, hogy az itthonlét, az keményebb munka, és igenis munka. de mivel egyre többet van az Esztivel, szerencsénkre most sokáig volt olyan a munkája, hogy rugalmasan oszthatta be az idejét, így tapasztalta, hogy azért nem teljesen úgy van, ahogy ő azt korábban elképzelte.
engem az esti telefonálásokkal tud kiakasztani. általában onnan tudjuk, hogy hazaért, hogy egy férfihangot hallunk telefonálni az ajtó előtt. na mindegy, a lényeg, hogy azért sok dolgot megcsinál.

én még nem törődtem bele abba, hogy rám vár a háziasszony szerep egész életemben. én úgy érzem erre alkalmatlan vagyok. vagyis azért érzem úgy, mert mindig felháborodok, hogy miért pont nekünk nőknek kell ezt csinálni. mosás-főzés-mosogatás, stb egész héten minden napra jut, ezt nem tudom hány férfi fogja fel. ő lehet, hogy dolgozik itthon egy nagyot mondjuk hétvégén a kertben, vagy jól összepakol a konyhában, és akkor kihúzza megát, és ez a büszkeség eltart min. egy hétig :D amikor újabb feladat rásózható.
de azt tényleg nem bírnám, hogy semmit ne segítsen. se fizikailag, se lelkileg.

na ma majdnem totálra törtem a kocsit szegeden. esküszuöm nem én voltam a hibás. főúton mentem, sztem még lassabban is a megenghedettnél, mert vasúti kereszteződés következett, és kihajtott elém egy kocsi, totál elfoglalva az én sávomat. fékcsikorgással kikerültem, még jó, hogy nem jöttek szemben. ott szégyenkezett a pasi, nekem mag még vagy 20 km-en át majd kiugrott a szívem. de ezt is megúsztuk. lekopogtam...

holnap is szeged, úgyhogy jóéjt!

KépKép
KépKép
and
 
 


Sziasztok,

Ancsi, szép kis pocód van már. Nem is kicsi :)

And, hát normális esetben 24-26 . héten csinálják, de nekem már volt egy cukros vizes a 12.héten + most ez a zsömlés és jövő héten kedden meg megint cukros löttyös. Pont az előzmények miatt. Egyébként annyira nem érdekelne, csak az ötszöri étkezések és a mérlegelés ami kicsit macerás lesz.

Jövő héten kedden uh-ra is megyünk. Remélem megmutizza magát a kiscsajunk :) :) Na de ha kispasi az se vészes.

Köszi mindenkinek egyébként az AFP gratukat meg a cukor miatti hozzászólásokat.

Arra gondoltam, hogyha lányom lenne és valakinek meg fia akkor boltolhatnánk a ruhákkal :)

Mea, megvan a kicsike autóm, így mostmár tudok menni ide-oda-

Párkapcsolat: Hát én nem tudok semmi rosszat mondani a férjemre. Azt hiszem már kicsit el is kényelmesedtem mellette.
Nálunk pl. én mosok, de ő porszívózik. Minden este kipakolja a mosogatógépet és mindenben segít. Egy ezermester, bármit megcsinál itthon. Ő fekteti Rolit, ő kel hozzá éjszaka- (Szerencsére nem nagyon kel. )Persze veszekedések nálunk is vannak, ami azért nem olyan komoly. Amink nincs az a pénz. :) Szóval én szerintem megtaláltam a világ legtökéletesebb pasiját, de nem éppen a leggazdagabbat. :) De előtte meg volt egy pasim aki nagyon gazdag volt, na de a többi dolog az gáz volt vele. Szóval úgy gondolom, hogy mindig minden nem lehet tökéletes.
Valahol mindig elmozdul a mérleg egyik oldalra, és ezt "csak "
elfogadni kell tudni akkor minden rendben lesz.

Puszi mindenkinek: Kriszti

KépKép
Kép
csikken
 
 


Juci, mi is hasonlóképpen kötődtünk össze Karcsival: hat éve ismertük egymást, és másfél hónapja voltunk együtt, amikor Julcsi fogant. Mi is terveztük, és rögtön jött is.

Párkapcsolat: hát ami nálunk van, az sem egy szelid orosz beletörődős idill, néha inkább valami délolasz családra emlékeztet. És ráadásul én vagyok a hangadó, Karcsi soha nem veszekedne velem. Én meg fáradt vagyok sokszor, igazságtalannak érzem, hogy mindent nekem kell csinálnom (és ilyenkor észre sem veszem, amit ő csinál, kertrendezést stb...). Erre rátesz egy lapáttal, hogy ő nem jár el dolgozni, de persze ha épp sokáig nincs dolga, akkor sem érzi feladatának, hogy a gyerekekkel legyen. Ugyanakkor szivesen van velük, de nem azzal az állandó felelősségérzettel, mint egy anya. Azt hiszem, a férfiak nagy része erre képtelen. Ő meg ráadásul egy elég különös ember, és nem is érti, hogy én miért puffogok, amikor ő csupa jószándék. Végülis mindent megcsinál, ha ráparancsolok (szó szerint ám!), mert a kérést sajnos nem hallja meg, illetve nem érzi, hogy záros határidőn belül kellene megtennie azt, amire rábólint. Áááá, tudnék panaszkodni rengeteget, sokszor jól kiakadtam, most már jobb a helyzet. Na meg még legnagyobb dühömben is tudtam mindig, hogy szeretem és úgyis vele maradok, akkor is, ha épp nem erről szól, amit a fejéhez vágok.
Azért remélem, ha végetér ez az időszak, amikor állandó figyelem kell mindkét gyerekhet, én is nyugodtabb és békésebb leszek.

Róki, a bébiszitter ideális Julcsihoz, de sajnos a picikhez nem, úgyhogy nekem csak arra jó, hogy megkönnyitse kicsit a dolgomat. Nem tudom ráhagyni mindkettőt, majd talán egy év múlva. Múltkor majdnem megetette Annát Julcsi tápszerével, még jó, hogy nem fogadta el, hisz sosem látott még cumisüveget. Na meg alig ér rá, eddig összesen négyszer volt nálunk, amióta itt lakunk. Jó lenne valaki, aki teljesen felszabadit néhány órára. Ehhez persze meg kellene tanitani Annát cumisüvegből enni. Te milyet használsz?
Nem hagyom soha magára az egyik lányt sem. Pár napja van egy bébiőrünk, azóta jobb, mert ki tudok menni a kertbe, amikor csak az egyik alszik.
Hú, nehéz lehet, amikor még arra is kell figyelni, hogy ne zavarják a lányok Davidet. Ilyen néha akertben van nálunk, amikor apa szerel valamit és nem szabad a szúró-vágóeszközök közelébe menni, hát szörnyű, mert persze Julcsit épp az érdekelné. Azt megtanulta, hogy amikor apa zongorázik, akkor nem szabad zavarni.

Tegnap volt a második :wink: házassági évfordulónk, ma elmentünk vacsizni, lányokkal együtt, és nem forgattuk fel az egész kerthelyiséget, egészen nyugalmasan sikerült vacsizni.

Ancsi szép apocid!

And, hú, vigyázz nagyon a vezetésnél, olvasni is rossz, ami történt.

KépKép

KépKép
majola
 
 

 
 

húúú visszaolvastam,de reagálni sajna nincs erőm annyit csak,hogy MEA...nagyon sajnálom :( ..és fel a fejjel,még rendbejöhet minden!!!..látod én nemrég egy lyukas garast sem adtam volna magunkért,mostmeg... :D

na és akkor a beigért képek Marciról......

Kép

Kép

Kép

Kép
annamami
 
 


Ayse:

Ahha... FRISS bazsalikom és oregano... Kéne csinálni egy konyhakertet, de magamat ismerve talán jobban teszem ha veszek egy kis fagyasztottat, vagy a cserepeset a hipermarketben...

De ha vennél nekünk, én szívesen beugrom érte, tényleg szinte naponta járunk Budaligetre, nehogymár te buszozzál az oreganóval.

Már jobban vagy?



And!

Most már tuti hogy kisfiú? Vagy csak apuka látta úgy? Nagyon izgi!!! :D


Ancsi!

Nagyon csini a pocak! :) Hogy érzed magad? Bírod még?


Csikken:

Hasonlóképpen van nálunk is. Csak az ezermesterség nem stimmel, ezen viszont gyakran szomorkodom hogy David nem ez az ezermester, barkácsolós, mindent-megjavítós típus... No de hát vannak más előnyei. :)


Majola:

Én Aventes meg Mam cumisüveget használok, és elég fiatalka volt Szilvi mikor elkezdtük, kb 4 hetes. Nálunk inkább az a baj, hogy ha Zsuzsa Avent cumisüveget lát benne fehér folyadékkal, akkor azonnal kell ám neki is a tej! ROsszabb esetben megpróbálja elvenni Szilviét. :D Én meg állandóan vadászom az 1-es meg a 3-as cumikat, hogy legalább ezen ne közösködjenek, meg különben is, az 1-es Zsuzsának már csak frusztráció, Szilvinek a 3-as pedig sok(k).

A parancsolás nálunk nem megy, mert David nagyon érzékeny, hogy én állandóan "menedzselem" őt.


Rólunk:

Nekem megint sikerült benyalni valamilyen fosós-hányós vírust. :( Tegnap nekem is fájt a fejem, de azt hittem csak front, pláne hogy többen írtátok is. Aztán estére elkezdett baromira görcsölni a gyomrom, aztán hánytam is. Borzasztóan utálok émelyegni meg hányni. Bár gondolom senki nem szereti. Zsuzsa épp tegnap este anyunál töltötte az éjszakát, most azon vacilálok, mikor jöjjön haza? Vagy már úgyis mindegy hiszen tegnap délutánig együtt voltunk, akkor már elkapta ha elkapta?

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!

Ancsi!

Nagyon csini vagy, nagyon helyes a pocid!

Tényleg, Márti, And, Prüntyi, Csikken, (hű, remélem, nem hagytam ki senkit) Ti is dobhatnátok pocis képet!!!

Totka!

Veletek mizu??? Nem sikerült megtalálni az iratokat??? Rendőrség mit mondott??

Annamami!

Örülök, hogy ilyen jól alakulnak a dolgaitok, csak így tovább, szorítok nektek nagyon!
Mazsi szuper édes, és szerintem kiköpött Te! :lol: :lol: :lol:

Mea!

:wink: :wink: :wink: :wink: Neked meg már elmontam személyesen is!!!


Egyébként tényleg, itt voltak tegnap nálunk Meáék, Lívi nagyon kis édes, eszméletlenül dumál, mindenre van valami reagálása.
És nagyon kis türelmes kislány, szó nélkül tűrte, talán még élvezte is, amíg mi shoppingoltunk Meával.
Gergőről mindez nem mondható el, bár tegnap azért a nagy átlaghoz képest türelmesebb volt.
Csak a végén veszítette el a türelmét (na meg én is), mert mindenáron mozgólépcsőzni akart.
De hát igaz pasiból van, úúútálja a vásárlást.

Ma pedig igazi hősként viselkedett, mert elvittem magammal a kozmetikushoz, kiszedettem a szemöldökömet. Nagyon édes volt, ült a fotelban, és ropit majszolt, amíg engem szedegettek.
Pedig nagyon be voltam tojva, hogy majd megy a műsor, mint pl. a Teve u-ban is. De nem!!! Meg is dícsértem!!!

Egyébként pedig nem vagyok vele megelégedve, legalábbis az evőkéjével nem!! Alig eszik valamit, főtt ételt pláne alig hajlandó.
Borsófőzelék, rakott krumpli, rakott karfiol és húsleves jöhet, egyébként semmi!! Ja, meg a sült krumpli, szerintem egész álló nap azt enne.
Főtt ételekből kb. ennyi mostanság. Tegnap a borsó levesből is csak a borsót volt hajlandó kiszemezgetni, pedig teli volt fincsak zöldségekkel, tésztával. Ha már tettem egy répát, vagy tésztát a kanálra, akkor fintorogva eltolta a kezemet... :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Ki vagyok tőle rendesen.
A másik a gyümölcs. Amit még nem evett (legalábbis tavalyról nem emlékszik rá) azt meg sem hajlandó kóstolni. Úgy, mint dinnye, eper, barack.
Banán és alma csúszik, azt ugye kapta egész télen is!!!
De semmi újdonság, nem kell neki semmi!!
Nem tudom, mi lesz így ezzel a gyerekkel.

Viszont, tavaly nem lehetett úgy fagyit ennünk, hogy ő is látta, mert olyan hisztit rendezett érte, hogy csak na! Idén viszont, meg sem kóstolja, nem hajlandó még csak belenyalni sem, csak az üres tölcsér kell neki... Nem mintha bánnám...

Ja, a kozmetikusra visszatérve, nem tudom, hogy mondtam -e már, de végre nyílt itt egy "üzletház" (ez a neve, de szerintem szépségszalon), elég igényes, van benne kozmi, műköröm-manikűr, fodrász, szolárium, masszázs, stb.
Gondoltam, elmegyek, kipróbálom, és kiszedetem a szemöldököm.
Hát , talán az mond valamit, hogy hétfőn kértem időpontot a héten valamikor délutánra, és mondta a csajszi, hogy full-on van a hétre, nagy nehezen tudott nekem paszírozni most délelőttre helyet.
És tök jól kiszedte, nagyon fasza lett, és szerintem nem is volt drága, 400 Ft-ot fizettem érte.

Na, mit is akartam még??? :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:

Ja, igen!

Mse!

Milyen volt Rómában??? Gondolom, csak azért tőled szeretném hallani!! Olasz pasikért egyébként is odavagyok, szerintem nagyon ott vannak a top-on. (Na, meg a görögök is, de azért nem mindegyik. Egyszer összehozott a jó sors egy görög pasival, Adonisznak hívták... Hm... De rég is volt)

Párkapcsolat:
Hát mit mondjak, hazudnék , ha azt mondanám, hogy minden olyan szép, és idilli, mint mondjuk Gergő előtt volt. De ezt én legfőképpen annak tudom be, hogy gyökeresen megváltozott ugye az életünk, mióta Gergő megvan. Egyrészt én ugye itthon, begyepesedve...
Másrészt Robi, mióta Gergő megvan, két munkahelyen dolgozik, hulla fáradt egyfolytában.
Vitákból sokkal több van, mint mielőtt Gergő megszületett, de ezt szintén az előbb leírtaknak tudom be, illetve nálunk, ha vita van, akkor az "após eredetű". Szóval miatta vitázunk Robival. (én ugye ugatok, mert kurv@ sok minden csípi a szememt, Robi meg szegény hallgat, vagy könyörög, hogy fejezzem már be... )

Egyébként Robira abszolút számíthatok a gyereknevelésben; már abban a kis időben, amikor itthon van. Bár ezidáig a pelenkázást soha nem csinálta, de mostanában kénytelen volt beletanulni, az akupunktúra miatt sokat volt Gergővel. Nagyon profi már benne.
Egyébként halál jól elvan Gergővel.
Talán már írtam is nektek, néha úgy érzem, sokkal jobban, ötletesebben közeledik Gergőhöz, mint én. És sokkal türelmesebb is vele. És sokkal jobban el is játszik Gergő az apjával, mint velem.

Háztartásban nem nagyon számíthatok rá, de ha megkérem (inkább megkérném) valamire, akkor szó nélkül segítene.
De nem nagyon szoktam megkérni. Csak ilyenekre, hogy hozzon fel a pincéből ezt-azt (úúútálok oda lemenni; sötét van, és hideg, és esetleg egerek, stb. :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: )
És szó nélkül beágyaz pl. hétvégén, és esténként is általában ő ágyaz.
Főzés abszolút az én reszortom, nem is ért hozzá, de nem is nagyon szeretne.
Viszont itt Mogyoródon elég korlátoltak a lehetőségek, pl. egy héten csak egyszer hoznak a boltba friss húst. Szóval, ezt megértette, hogy itt nem kapunk meg mindent, ha meg mégis, akkor kb. másfélszer annyiért, mint Pesten mondjuk, egy hipermarketben. Úgyhogy én írom a listát, és lelkiismeretesen bevásárol. Bármit. És nagyon ügyesen csinálja, tényleg mindig nagyon szép, friss árut hoz. (bár szerintem a háta közepére kívánja az egészet, de szó nélkül vásárol mindig. Helyette nem hajlandó velem eljönni a nagybevásárlásokra, azt mindig egyedül kell intéznem - még szerencse, hogy most lejárt a jogsim...)

A kert általában az övé, bár sok gond nincs vele, max az esténkénti locsolás, ill. a heti fűnyírás (igaz, az is vagy 3 óra).
De van, mikor kedvet kapok füvet nyírni, és locsolni is sűrűn locsolok, pláne, ha látom, hogy Robi fáradt.

Szóval, összességében nem panaszkodhatok, persze nekem is, illetve nálunk is vannak mosolyszünetek, amikor nincs haverfelvétel...
Általában én vágom be a durcit, de nem tart sokáig...

Összességében én is kb. azt mondhatom, amit Csikken, hogy áldom a jó sorsot, hogy az utamba sodorta Robit.
Minket sem vet fel a pénz, és biztos sokkal könnyebben mennének bizonyos dolgok, ha több lenne belőle, dehát nekünk ezt dobta a gép...

Kép
kuha
 
 


Sziasztok!

Életjel :oops: :oops:

Olvastam ám minden nap, csak reagálni nem volt erőm.......
Nolcsi 1-2 hete iszonyat, hogy milyen cirkuszokat rendez éjszaka, 2x kel, üvölt, nem akar visszaaludni :( :(
Tegnap pl. 4:15-kor kijelentette, hogy jó reggelt, felkeltem :shock: :shock:
Persze visszaparancsoltam az ágyába, hál istennek kisebb cirkusz árán, de 3/4 8-ig sikerült :?
Most éjszaka viszont nem kelt, de fél hétkor már fent volt. 7-ig csendben maradt, nem aludt vissza, viszont meztelenre levetkőzött és mindent kihajigált az ágyából..............
A pelenka (éjszaka ugye még kell) szétszakadt és pisis darabokkal tele lett az ágya :evil: :evil:

Szóval kivagyok tőle teljesen, Leont se hagyja aludni. Lehet a melegtől van, mert voltunk dokinál, tök egészséges.

Egyébként minden oké, holnap végre lesz egy szabad napom, mennek Gabi anyukájához. ÉLJEN-ÉLJEN!!!!! :D

Ja és felvették az oviba, ma lesz szülői értekezlet, már lehet befizetni az ebédpénzt is...

Ancsi!
Nagyon szép, csini kismami vagy, a pocid is helyes :wink: :D

Ayse!
Sajnálom Lilit és az előadást :(
Hogy vagytok? Te javulsz már?

And!
Tuti a Bence már???? :shock: :shock:
Hatalmas gratula!
Napszemcsidért mikor ugrasz be? :wink:

Csikken!
Sajnálom a cukrot :(

Annamami!
Mazsi irtó helyes a pancsis képeken, jól látom felfujható medence van?
Akkor a merev falú egyátalán nem jött be?

Évi!
Most, hogy vége a szuriknak, folytatod a fogyit? Vagy most szünetet tartasz?
Thomasos nacit sikerült megreparálni?

Párkapcsolat-gyerek téma:
Szerencsére nálunk nem vettem észre romlást, habár már nem is nagyon emlékszem, milyen volt a gyerekek előtt, olyan régen volt is az :oops: :oops:
Gabi nagyon-nagyon jó apuka, sokkal több türelme van a fiúkhoz, imád velük játszani, építeni, olvasni, festeni velük. Sokkal kreatívabb, mint én. Kicsi koruktól pelenkázza, eteti őket, vigyáz rájuk bármikor, ha kell.
Pl. mikor Nolcsi született, volt nálam egy kis baby-blues, én csak megszoptattam 3 óránként Nolcsit, minden egyebet ő csinált. Altatta, pelenkázta, ringatta, sétált vele.
Háztartásban azért van, ami kimondottan az én dolgom, de van ami az övé. Pl. csak ő ágyaz, a telken locsol, füvet nyír, permetez. De ha látja, hogy kupi van a konyhában, szó nélkül kipakolja-bepakolja a mosogató gépet.
Főzni egyedül soha nem szokott, ha kérem, segít, de ritkán kérem, mondjuk én se főzök sokat, főleg a telki időszakban nem.
Persze ő sem tökéletes, mi is szoktunk veszekedni, de semmi komoly dolgon, csak inkább hülyeségeken.......
Viszont ő egy örök gyerek, totál nem ért a pénzügyekhez, mindent én intézek, a cége ügyeit is át fogom venni, mert látom, hogy nem csinál semmit, nem intézi a dolgokat.

Szóval én is úgy érzem, hogy ő a másik felem, örülök, hogy megtaláltuk egymást, ki is egészítjük egymást, amiben én gyengébb vagyok, abban ő erősebb és fordítva is igaz. :D

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Barbi! :)

Jó hallani felőletek. Olyan szépen írsz erről a kapcsolatról! :)

Ovi: izgi. Nolcsi mit szól hozzá? Leont is sikerült már beíratni? (Bocs ha már írtál róla.)

Éjjel ha Nolcsi balhézik, Leon nem ébred fel rá??? Sajnálom a szar éjszakákat, remélem minél előbb elmúlik.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Róki!

Nolcsi most már várja, meg mondja, hogy ovis lesz, lila csoportos, stb.
Szerintem azért sokat számít, hogy Leon is megy bölcsibe (ja igen, őt még tavaly felvették), én dolgozni, úgyhogy így könnyebb elfogadnia, hogy ez van, mindenkinél változás lesz.

Leon nem igen kel fel, pontosabban az éjszaka első felében tuti nem, ha hajnalban, vagy kora reggel van a balhé, akkor igen, de simán visszaalszik. Még ez a szerencse, kölönben megőrülnék, ha mind a ketten hisztiznének........
Ma ugye voltam bent 1/2 7-kor, akkor Leon is felkelt, ivott egy kis vizet és visszaaludt, de 7-kor, mikor kihoztam Noelt, fel se ébredt és aludt 3/4 9-ig, amikor Nolcsi közölte, hogy Leon sír és megy hozzá, megvígasztalja. Rohantam be hozzá én is, de Nolcsi keltette fel, szegénykém azt se tudta, hol van :lol: :lol:

Gondolom Noel unta már, hogy csendben kell lenni és nem játszhat a játékaival.......

Nálatok hogy alakulnak az éjszakák?

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Sziasztok!

Bekukk!

Anyumnál voltunk egész nap....ezért nem jöttünk...

Megpróbálok visszaolvasni, ha most nem is...akkor holnap...

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Barbi!

Köszi, nálunk most elég jól. Zsuzsa többé-kevésbé átalussza az éjszakákat, vagy ha fel is ébred hajnalban, akkor egy kis tejjel visszaalszik. Vivi 1-2-szer kel. Meg ha nagyon gáz a helyzet, akkor megkérem Davidet, hogy keljen ő Vivihez, én meg bent alszom Zsuzsával. Valami oknál fogva ő inkább Vivit választotta. Én meg nem bánom, mert szeretek összebújni Zsuzsával hajnalonként, feltéve ha tényleg visszaalszik. :)

Meg az is megoldás ha Zsuzsa anyunál alszik. Ott konzekvensen átalussza az éjszakákat, pedig itthon még nem.

Ja meg a másik hogy állandóan változnak a körülmények... most ilyen, két héttel ezelőtt tök más volt. És két hét múlva megint más lesz...

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Jó reggelt!

Jó későn keltünk, Léna sokáig aludt, biztos kifáradt tegnap anyuéknál....meg este az üvöltésbe :? :?

Gyereknevelés:

Pár napja Lénának vettünk ki rácsot az ágyából igy szabadon járhat-kelhet...
Tegnap exta nem akart aludni...többször megfenyegettük hogy visszarakjuk a rácsot...
Nos ha férj fenyegette, KIRÖHÖGTE ÉS SZ.RT RÁ...
Ha én akkor gyorsan visszaspurizott, majd visszalopózott...

Nos szóval látszik hogy nálunk férj nem tud fegyelmezni és Léna hülyére veszi ahogy akarja.. :twisted:
Ez szerintem nem jó. :? :? :? :?
Bár egyébként tényleg maximális az összhang férjjel, ha én nem engedek valamit, ő sem...és ha sirva rohan hozzá...akkor is mellém áll férj...Ez nagy pozitivuma :P :P :P
Egyedül abban sunyiskodik férj, hogy tiltásom ellenére, néha csempész Lénának ropit :twisted: :twisted: :twisted:

Barbi!

Mi ütött Nolcsiba???????? :shock: :shock: ha nem te irnád, el sem hinném :shock: :shock:

Kuha!

A helyi babaklubba én is panaszkodtam egy sort, hogy nem eszik Léna...
Ott megnyugtattak hogy másé sem eszik.... :? :? :?
Úgyhogy már épp belenyugodtam, amikoris Léna tegnap ebédre is vacsorára is hatalmas adag paradicsomos káposztát evett rántott párizsival :P :P

Ancsi!

Nagyon szép a pocid :) és tényleg nem kicsi :P

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Alvás:

Léna valamikor ébred éjszka, valamikor nem....
Szeirntem szomjas éjszaka....mert iszik és már dől is vissza...

Megjegyzem én is felekelek inni éjszaka :shock: lasssan már ott tartunk, hogy nincs egy nyugodt éjszakám sem....mert úgy kelek mint egy szoptatós kismama....

Amúgy már látom hogy megint őrületbe fogom kergetni magam a kisesó projekttel :? :? hogy hőmérőzök éjjel-nappal, meg idő előtt tesztelgetek meg mittudoménmi :? :?
Hogy lehetek ilyen rohadt türelmetlen?????? :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:
Úgy haragszom ezért magamra...
Más miért tudja ezt olyan lazán venni??????? :roll: :roll: :roll: :roll:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Jó reggelt!

Barbi!

Végre Te is életjelet adtál!! :lol: :lol: :lol: :lol:
Már csak Mse-nek kéne!!!!!!!!

Tényleg, mi lehet Nolcsival, hogy ezt csinálja éjjel??? Doki mit mondott, azon kívül, hogy nincs semmi baja?
Még szerencse, hogy hétalvó Leon-t nem nagyon zavarja ez a műsor.

Gondolom, hogy ki vagy tőle, hiszen nem ehhez voltál szokva.

Gratula az ovihoz! Kíváncsi leszek, hogy fog neki tetszeni.
És mi volt a szülőin? MIlyen érzés volt életed első szülőjién részt venni?? Nekünk majd júli 31-én lesz, kíváncsi vagyok...

Fogyókúrát folytatom, vagy legalábbis igyekszem folytatni a diétát.
Kenyeret, tésztát, azóta sem eszem, krumplit hébe - hóba, de inkább nem. Próbálok odafigyelni, hogy mit mivel eszem.
Folyadékot továbbra is sokat iszom, viszont a diéta talán nem annyira szigorú, mint a szúrka alatt.
Viszont, mióta abbahagytam a szúrkát, lement újabb 1 kg rólam!!! Azért ez jó!

Tényleg, csajok, azt akartam kérdezni , hogy a Karácsony gyerekeken és Gergőn kívül van még valaki, aki szeptembertől tuti, hogy oviba / bölcsibe fog járni??? (És a szülő meg dolgozni megy...)

Kíváncsi leszek majd a véleményekre...

Mintha úgy rémlene, hogy Léna készül, de csak fél napokra, igaz, Megann???
És Rókira is emlékszem, hogy Zsuzsát vinné bölcsibe... Zsuzsa is fél napokra menne, vagy egészre?

Lassan szedelőcködünk (így kell írni??? :oops: :oops: :oops: ), megyünk be a cégemhez, alá kell írnom a szerződésemet. Remélem legalábbis, hogy nem megyek hiába, és alá tudom írni.
Aztán meg megyek némettanárhoz...

Kép
kuha
 
 


Kuha!

Nekem úgy rémlik hogy Juci Marcija is megy félnapra és mintha Prüntyi Tüncsije is...de ebben nem vagyok biztos...

Egyébként tegnap anyumnál összefutottam...JUCC-AL ÉS A FIÚKKAL.2 szer is...egyszer délben az intersparban és egyszer délután, mivel útbaigazitottam Jucc-ot hogy hol épitik az uj játszóteret anyuméknál.. :P :P :P :P

Nem akarok nagy hülyeséget mondani de szerintem olyan játszi lesz, mint a margit szigeti Lego játszó. :P :P :P mert egy játékot már fölszereltek egy nagy karika a földről fél méterre és lehet forgatni, ráülni stb...gondolom aki látta ezt az tudja miről beszélek..

Egyébként Juccék jól vannak, ,Gergő hatalmas :shock: :shock: :shock: anyukám azt hitte először hogy ikrek Balázsal aki ugye 5 éves...(jó hozzáteszem anyum szeme nem tökéletes :oops: :oops: ), de ahogy ott motoroztak egymás mellett(és ahogy Jucc loholt utánuk babakocsival :lol: :lol: :wink: :wink: )..na szóval irtó nagy fiúcska lett Gergőből :P :P :P
Amúgy meg költözésben vannak(remélem most nem árulok el top secret infót :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: ) úgyhogy ők is rászánták magukat, hogy eltávoznak Budapestről..

És most egy ajánlás....

CITROMOS-MENTÁS SZENTKIRÁLYI ÁSVÁNYVIZ....
Valami isteni :P :P és kikeverve a szénsavat még a gyerekeinknek is jó kis limonádé...leszámitva a cukrot belőle :? :?

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Igen, Zsuzsa is megy bölcsibe szeptembertől, én meg remélem tudok az időben dolgozni, klienseket vállalni. Vivit meg kell oldani valahogy, vagy anyukám vagy babysitter. Még nincs kiforrott terv. De most jelentkezett egyik kliensem, hogy ha van rá időm, akkor ő járna újra, ez nagyon jó. Úgyhogy lehet már jövő héttől "dolgozom" legalábbis heti 1 órát. ;)

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Egyébként mostanában Zsuzsa is kevesebbet eszik, és ami a legfurcsább, hogy gyümölcsöt sem, pedig azt régen falta. Most meg taktikáznom kell, és TV nézés közben elérakni a darabokra aprított gyümölcsöt, és úgy talán bemajszolja. :?

Megann, a paradicsomos káposzta rántott párizsival igencsak megmozgatta a fantáziámat!!! :) Ha találok tej- és szójamentes párizsit, akkor én is csinálok!!!

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Jóóóóó reggelt!!! :D

Fiúkat Gabi már át is vitte anyukájához, így szalma vagyok, kezdhetem a takarítást.........

Megann!
Leon is rendes ágyban alszik már a telken, de szerencsére nem mászkál belőle, abban is úgy alszik, mint a tök :lol: :lol:
Itthon is, ha meglesz végre egyszer az emeletes ágy, beköltözik alulra, likvidálom a rácsos ágyakat.
Ebben a melegben ne csodálkozz, hogy nem eszik rendesen Léna, nálunk is csak a gyümölcs csúszik rendesen. Tegnap alig vacsizott Noel, viszont egy szelet dinnyét még megevett.

Róki!
Legalább az jó, hogy most aránylag jól alszanak a lányok. :wink:

Évi!
Jó volt a szülői, nagyon aranyosak az ovó nénik, fiatalok, 35 körüli mind a kettő. Mind a kettőnek van 2 gyereke, szóval remélem jó helyre került Noel.
Nem szigorúak, ha nem alszik délután, akkor nem kell, be lehet vinni játékot, segítenek az öltözésben, etetésben, wc-zésben. Nálunk ugye ez sarkallatos pont, mivel Noel kicsit önállótlan........
De vegyes csoportba fog járni és mondták, hogy 1 év alatt annyit fog fejlődni, hogy rá se ismerek :lol: :lol:
Most nagyon összeszokott, jó kis csoport van, nincs benne extrém rossz gyerek, csúnyán beszélő. Nem csúfolódnak egymással, mindenki segíti a másikat állítólag. Hát remélem, hogy így lesz.

Gratula a még 1 kilóhoz! Kitartást a további fogyihoz :D

Ja és doki szerint lehet akár a melegtől is, hogy ilyen hisztis, Mást ő se tud mondani......

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Megann!

Húúú, én ittam a mentás szentkirályit és nekem nem ízlett :oops: :oops:
Olyan, mintha fogkrémet innék...........
Mondjuk Gabinak nagyon bejött, szerinte tök jó íze van :wink:
Én a jana citromos vizét szeretem nagyon.

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Rokica!
Hogy vagy?
Voltam a LK-ben. Ezt klassz kis oregánót csak négyes egységcsomagban árulják, rozmainggal, zsályával, kakukkfűvel. Mondtam a nőcinek, hogy hasson oda a beszállítókra, de nem sok jóval bíztatott.



Hozzánk ma jön a doktor néni, lecsekkolni Lilit.
Én katasztrófasújtotta terület lettem, ma egy nátha jött ki rajtam, nem tudom, hogy ez még a régi, vagy már egy új, mindenesetre az ólomlábak, ólomkarok maradtak. Mivel a férjem ma itthon van, azt mondta én csak feküdjek, majd ő mindent elintéz. (Azért leszaladtam egy kis ügyintézésre.) Na most aztán megtudja, hol lakik a magyarok Istene :twisted: :twisted: :twisted: . Délben látott az ebédfőzésnek (akkor szoktunk enni), pedig eddig se a lábát lóbálta, és látom, hogy eléggé be van rágva. :twisted: :twisted: :twisted: Pedig neki nem is kellett gyereket elkészítenie, oviba fuvarozni, vásárolnia és még csak ki se mentek.

Szegénynek a karja is lila, mert tegnap a labda után vetődött, szállt, mint a győzelmi lobogó, majd nagyot koppant a bordásfalon... :? :? :?

A közértben a következő felirattal találkoztam: EREDETI MAGYAR PRÁGAI SONKA :shock: :shock: :shock: Valami kimaradhatott nálam a történelemórán :lol: :lol: :lol:

ayse
 
 


Róki!

Remélem sikerül beszerezni a párizsit :) én is meglepődtem hogy Léna hogy befalta...igaz, hogy a párizsi az nem is annyira rántott volt, mint inkább párizsiasan rántott párizsi...de hát az nektek sajna nem jön szóba, hacsak nem rizstejet teszel a tojáshoz :roll: :roll: , nem tudom hogy kiváltja-e azt a hatást a rizstej is mint a sima tej.....talán próbáld ki egy szerelten..mert a bundásat Léna pl könnyebben megeszi mint a rántottakat..annak olyan kemény a bundája... :roll: :roll: :roll:

Ayse!

Resszkess férj :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Lagalább kap izelitőt, hogy milyen jó neked, hiszen "te otthon vagy" :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:
Majd figyeld ahogy kuglibábúként bedől este az ágyba,..és akkor majd térj vissza erre a dologra :twisted: :twisted: :lol: :lol: :lol: :lol:

MI:

délután lemegyünk a tóhoz a játszira..megbeszéltem telcsin egy anyukával.....úgyis csoporttársak lesznek a gyerekeink jövőre az oviban..gondoltuk, nem baj, ha már ismerik egymást hamarabb is :wink: :wink: :wink:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Róki!

Zsuzsa magyar nyelvű bölcsibe megy??????
És fél napra?????vagy egészre????

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Lányok!

Ismeri valaki a Forever(Aloe) termékeit vagy használja valaki???

Mea
mea
 
 


Mea!

Én ismerem, barátnőm kezdett el vele foglalkozni, de hamar kiszállt, mert iszonyat sokat kellett volna dolgoznia, hogy megérje neki anyagilag. :?
Szóval így mi is rendeltünk 1-2 dolgot, én meg voltam vele elégedve. Pl. a gél szerintem nagyon jó, nem voltak betegek annyit a fiúk télen, amikor itták. Tavaly nem itattam velük, jóóóóó sokat betegeskedtek is.
Szóval idén tuti venni fogok megint.
Én használtam krémet, arclemosó radírt, dezodort.

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Sziasztok lányok,

csak ebbe az oldalba kukkoltam...

Kis életjel...
Nagyjából rendben vagyunk,...Tüncsi ma harmadszorra esett rá ugyan arra a sebére ami már 1 hete gyógyulgat...volt ismét nagy sírás...én még küzdök a gyomrommal...de már javul a helyzet...

Kuha, Megann, így hogy jön a tesó, nem viszem bölcsibe Tüncsit...

Mea, Avon, Oriflame...és stb...én már kicsit szkeptikus vagyok ezekkel... Ha a termékei érdekelnek: akkor azt hallom, hogy jók...(barátnőm foglalkozik foreverrel) ,de gyógyszertárakban és gyógynövény boltokban lehet kapni ugyan olyen jó minőségű aloé vera termékeket...és nem is annyira drágák, és be se kell lépned sehova...Ha az üzlet része érdekelne: és oriflameztem 6 évig (bár saját céllal léptem be, nem üzleti megfontoltságból)...és a 6 év alatt 2 olyan rendelésem volt, ami után pénzt is kaptam...ezekbe az a baj, hogy ha nem elég korán lépsz be, akkor telítődik a piac...és nem tudsz vevőkört kiépíteni...vagy szimplán azért nem, mert az emberek akik közt forogtam nem tudtak ezekért több ezreket kifizetni...

Barbi, de furcs Leonka alvása...meglepődtem amiket írtál...nem lehet, hogy történt valami, ami miatt ilyen nyugtalan? Vagy már megoldódott a probléma?

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Prüntyi!

Nem Leon alszik rosszul, hanem Noel :wink:
Ma éjszaka nem volt bőgés, csak 3/4 6-kor inni kért és visszaaludt 8-ig.........

Egyébként igazad van, szerintem bazi drágák a forever-es cuccok, én is ezért nem rendelek, meg nagyon macerás is a rendelés.
Bioboltban is kapni ugyanilyen jó dolgokat, vagy akár a gyógyszertárban.
Szóval nem kiemelkedően jó, az bizti.
Üzletszerűen meg nem érdemes vele foglalkozni, már túl késő és iszonyat sokat kell dolgozni, ha eredményeket akarsz elérni. Főleg esténként, akkor vannak a meetingek.........
Én tuti nem vállalnám, főleg nem a két gyerek mellett :?

Tüncsinek jobbulást a sebére, neked meg a hányingerre. Hány hetes is vagy most? :oops:

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Barbi, párdóóón, Őrá gondoltam, de mást írtam... :oops:
Holnap kiderül...10-11. hét körül...

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Életjel tőlünk is. :oops: :oops: :oops: Olvasgattam nagyjából, de nem volt időm/lehetőségem/erőm reagálni.
Vagyunk, csak elég nagy a lótás-futás, intézkedés, meg a jóidő miatt is alig vagyunk itthon. Egyik fiú nagyobb csibész, mint a másik, felköthetem szépen a fehérneműt, holnap megy Beni utoljára oviba szeptemberig. :? :wink:
Nincs már Vészhelyzet, lelazsáltam a keddi vasalást, így ma egész délután vasaltam. :(

Barbi,
Remélem, Nolcsi alvása helyreáll! Jól elkényeztetett eddig, hogy milyen jó alvó, nehéz lehet most, hogy ilyen sokat ébred. Szerencse, hogy Leon alvókája még mindig töretlen! :)
Nagyon jól hangzik, amit az oviról írsz. Jó, hogy ennyire rugalmasak. Beniéknél még mindig kötelező az alvás, pedig lassan 6 éves lesz mindenki és egyre kevesebben ígénylik. Aki nem tud aludni, az meg szenved, mert csöndben kell feküdni. :(
A vegyes csoportnak megvan az a nagy előnye, hogy nem egyszerre szokik be huszonegynéhány gyerek, hanem 8-10 új jön évente, akiknek könnyebb átvenni a nagyobbak ritmusát. Remélem, Nolcsinak tetszeni fog.

Megann,
Ez a csömöri horgásztó, ahova mentetek? Ott szokott Apukám és a öccse horgászni, mondta is, hogy van egy jó játszó ott.
Relax!!! baba ügyben! Úgy nehezebben jön össze, ha rágörcsölsz.

Kuha,
Gratula a további -1 kilóhoz! Hajrá! Csak így tovább! :)
Gergő evőkéje meg majd rendbejön. Meleg is van, neki még van kibújandó (?) foga is, lehet, hogy az is zavarja.

Annamami,
Jók a pancsis képek! :) :) :)

Ayse,
Neked jobbulást! Gyógyulnak nyilvánította a doktor néni Lilit? Sonkafelírat :) :) :)

Prüntyi,
Lassan közeledik a 12. hét és remélhetőleg elmúlik az émelygés, hányinger! Drukk! :)

Ancsi,
Nagyon csinos a pocakod! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Dani is egyre többet dumál, de nem ejt még "Ö" és "Ü" hangokat, helyette "O"-t és "U"-t használ. Annyira édes, meg kell zabálni, amiket mond. Nekem különösen tetszik, mert én is így beszéltem, de nem emlékszem rá, csak a családi történetekből. Most legalább visszahallom. Ilyeneket mond pl: lépcsó, cipó, múzli, kettó, mesekonyv, de a legjobb a csuccs (csüccs). :) :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok!

Én is itt! :P

Ma délután átjöttek az unokatesómék. Van egy 2,5 éves kislánya. Nagyon aranyos. Majd prezentálom a képeket is. Puszilgatták egymást rendesen a gyerekek. Nevettem is, hogy az első szerelem :lol: Mi is szerelmesek voltunk egymásba Öcsivel(unokatesóm) kiskorunkban.(Szigorúan kb 10 éves korunkig, nem vagyok ám beteg! :wink: )
Annyira örültek egymásnak a gyerekek. Szonja is tök barátságos volt, pedig állítólag nem az és Marci is úgy örült Nekik.
Szóval nagyon jól éreztük magunkat!
Ééééés Marcit tegnap és ma Apukája altatta és pár perc alatt elaludt. Ok, nagy következtetéseket még nem vonok le, nagyon keveset aludt tegnap és ma is délután, de azért kezdetnek jó :wink:

Benianyu
Milyen programokat tervezel a kettő fiúval?

Kuha
Marci is megy fél napra bölcsibe szeptembertől.

Megann
A paradicsomos káposztát én is nagyon csípem. Csak Marci nem :? Nem szereti a paradicsomos dolgokat.
Mostanában amúgy is visszaesett az evőkéje. Gondolom a meleg is közrejátszik.
LÉna reggel átment hozzátok? Hogy-hogy már levettétek a rácsot? Én is gondolkozom rajta, de még korainak találtam kicsit.
Juccnak született új babája?

Rokica
De jól hangzik ez az összebújás Zsuzsával :P Úgy elképzeltem.

Barbi
Tényleg meglepő Nolcsi változása. Nem is sejted az okát? Mióta is tart ez?

Vettem Marcinak WC ülőkét és fellépőt. Most naponta kétszer rácsüccsen. Egyelőre tetszik Neki a dolog. De nem produkált még . Csak tépkedi a papírt meg tuszakolja be a WC-be meg nyúlkál be a két lábikója között a kagylóba :lol: Nagyon aranyos ahogy ott csücsül.

Kérdés!!!!
A fitymaszűkületet honnan lehet felismerni? Úgy értem, hogy honnan lehet tudni, hogy nem letapadásról van szó, hanem szűkület?????

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Ja!

Annamami
Marci vizesen is nagyon helyes kiskrapek!

Ancsi
Tényleg szépen gömölyödsz! Csinos vagy!

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Juci,
Még nem tudom konkrétan milyen programokat fogok kitalálni. Annyira nem egyszerű, mert állandóan eljárni valahova a két gyerekkel, az igen drága mulatság. Beninek fogok nézni egy úszótábort, olyan reggel viszem és délután hozom típusut. Majd az Anyuékhoz is megyünk egy héten egyszer, strandolunk, bicajozunk, kicsit játszózunk is, ha nincs más. Majd kialakul.... :? :wink:
Jöhetnek az unokatesós képek! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu!

Kötelező csendben feküdniük???? :shock: :shock:
Persze itt is csendben kell lenniük, mivel a többiek alszanak, de lehet csöndben olvasni, rajzolni, stb.
Hát én is remélem, hogy Noel jól fogja magát érezni, de nagyon sok jót halottunk az oviról, meg az óvó nénikről is.
Ha van kedvetek, csinálhatunk a fiúkkal közös programokat is, esetleg a telekre is kijöhettek, van hely bőven, akár egész napra is. :wink:
Danit is le tudod rakni aludni, medencézhetnek, homokozhatnak, hintázhatnak, stb. a gyerekek.
Akár jövő hétre is megdumálhatunk valamit.
Mi általában ugye pénteken megyünk és hétfőn este jövünk, de bármelyik nap kimehetünk, csak a péntek-hétfő a mikor tuti kint vagyunk.
Mikor költöztök, tudod már?

Juci!
1-2 hete tart a nemalvás, fogggalmam sincs, mitől :(
Én is csak a melegre tudok tippelni, más változás nem történt.
Tényleg, a kutyus megvan még?
Nolcsinak volt fitymaszűkülete és letapadása is van.
Első, amikor egyátalán nem bírod visszahúzni a bőrt. Most mi ott tartunk, a kenegetéseknek hála, hogy vissza tudom húzni, de nem teljesen, mert a makkra még le van tapadva a bőr. Mondjuk ez is javul, de lassan.

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Barbi,
Nagyon kedves vagy, de Benivel nem mennék. Nem egy szociális típus, hogy szépen fogalmazzak. :oops: :? :oops:
Undok, erőszakos, szemtelen, ha olyan kedve van, főleg, ha nincs korabeli ismerős gyerek, akivel játszhat.
Még sokat kell dolgoznom, hogy javuljon ez a helyzet. De azt semmiképp sem szeretném, hogy Nolcsival és Leonnal csúnyán viselkedjen, ha egyáltalán hajlandó lenne eljönni. :? :oops: Sajnálom, mert olyan kedvesen invitálsz minket. :oops: :oops:
De a csillaghegyi strandon összefuthatunk alkalmanként, ott talán jobban ellenne. :shock: :oops:
Augusztus elején fogunk költözni, lassan de már alakul a lakás. Már majdnem kész az egész burkolás, most jön majd a parkettázás.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Juci!

Jujjujjujjuj....
Te valamit nagyon elolvastál :lol: :lol: :lol:
Juccnak ugyanaz a két fia van, mint eddig...Balázs olyan 5 éves forma..és Gergő aki egyidős a mi gyerekeinkkel..

Rács:Igen, kivettünk 2-t igy szabadon jöhet mehet...
Az a furi hogy a délutáni alvásoknál nem mászkál ki...este meg igen.....
Tegnap megint addig szórakozott amig bedurvultam.. :evil: és visszaraktam a rácsot addig amig elalszik...
Szóval gyakorolni kell ám még ezt...nem is tudom hogy hogy csináljam :roll: :roll: :roll: :roll:
Éjszaka viszont nem jár át...reggel viszont megjelent mosolyogva.. :D
Férjem szerint ez a legjobb :D :D


Benianyu!

Hűűűűűűű de izgi, mindjárt költöztök :P , kiváncsi leszek, hogy hogy fogjátok érezni magatokat..

Figyi, az a Csillaghegyi strand az melyik??
Hogy lehet odajutni????
És jó???

Nyár/nyaraltatás....
Hát sajnos tényleg állati sok lóvé...
Ha csak ki akarod vinni a gyerekeket a strandra, azt sem úszod meg jópárezer ft alatt...talán még 10 e ft-ot is megkockáztatom...ha ott akarsz enni-inni...

Tesómék is gondban vannak...vége a sulinak a nagyobbiknak 2,5 hónap szünet ,az oviban meg 5-6 hét, de hát nyilván a kicsi se fog akarni menni ha a nagy nem megy........és anyum lesz a gyerekekekkel 50nmes panelben...és begyulladt viszerekkel.... :( :( :( :cry: :cry: :cry:
Kész katasztrófa...
Egy tábor meg ott kezdődik hogy heti 10 ezer :? :? és még a nagy is kicsi hozzá....

Szóval nem is tudom....
Régen volt napközistábor mi Soroksárra jártunk a Molnár szigetre hoztak- vittek minket különbusszal....mi jártunk és jó volt...nem róttuk az utcákat kisiskolásként...közösségbe voltunk, vittek minket ide-oda, strandra, kirándulni, program volt, versenyek......ma már régen nincs meg a tábor..
Bár hallok még olyat ami megvan...... :roll:

Szóval nem is tudom hogy hogy oldják meg az emberek, akiknél pl nincs nagyszülő...

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Csak gyorsan, aztán majd viszaolvasok...

Juci!
Én úgy vettem ki, hogy a fitymaszűkületet onnan lehet felismerni, hogy visszahúzzák és az akkor történtek alapján derül ki, hogy mi van. De az igazi fitymaszűkület nagyon ritka.
Rákérdeztem a doktornéninél a diprosalicra. Azt mondta, hogy szteroid-tartalmú és a nemi szervek környékén ő nem szeret szteroidot alkalmazni, amíg nem muszáj, ki tudja, mit okoz.
Ő is azt mondta, várjunk 3 éves korig, úgysem okoz gondot. Még annyit mondott, hogy figyeljük, hogy hegyesen jön-e a pisi, nem dagad-e meg a fityma, amikor pisil, szóval, hogy tényleg ki tud-e folyni, mert akkor semmi de semmi nem indokolja, hogy siettessük. És ő is ez hozta fel fő érvnek, hogy a felránáts olyan hegesedést okozhat, amit aztán tényleg műteni kell.

ayse
 
 


Benianyu!
Hű de izgi már a költözés! :D
Biztos bonyolult a nyár, de nem féltelek, ügyes csajszi vagy! :D

Barbi!
Nem lehet, hogy Noelt tudat alatt az ovi nyomasztja? Biztos gyakrabban volt téma nálatok, látta, hogy mész a szülőire, arról is szó esett, hogy visszamész dolgozni.

Nálunk nagyon hasonló helyzet van. Lili amúgy is olyan természet, hogy - bármilyen furcsa is - keresi a konfliktust, mert akkor ki tudja élni benne az őt ért feszültségeket. Kisebb korában, pláne a dackorszak alatt ez napi több alkalmat jelentett, aztán szépen ritkult a dolog. Addig tart, amíg egy jó nagy hiszits, könnyezős jelenetet nem tud generálni, akkor kinyomódik a pattanás és szépen megnyugszik. Mostanában azonban megint besűrűsödtek az ok nélkül való hisztik és a pattanásokat is hiába nyomkodjuk. Nem is értettem mi van (a legkülönfélébb s lghülyébb dolgokon tud kiborulni a bili), amíg rá nem jöttem, hogy az nyomasztja, hogy elhagyja az óvodát és elkezdődik a suli. Nem mintha ettől jobb lenne a helyzet, de engem már nem idegesít annyira, hogy tudom mért van.
Nálatok persze máshogy vannak a dolgok, de nem lehet, hogy mégis ez a lelki tényező áll a dolgok hátterében?

Juci!
Magyarországon elsőfokú unokatestvérek is köthetnek házasságot.
És ennél sokkal meglepőbb, hogy a volt házastárs egyenesági rokonaival nem lehet házasságot kötni. Ha jól értelmezem, ez akkor az apósra is vonatkozik. De lehet, hogy Bodza majd kijavít.


Rólunk:
Lili tüdeje szebb, de jövő héten sem mehet még oviba. Pedig nagyon szeretne, hiszen neki ez az utolsó alkalom.
Most már biztos vagyok benne, hogy a hörghurutra benyaltam egy náthát is.

Andris is próbál ugrálni, persze még nem megy neki, de lelkesen gyakorol és közben mondja, hogy HÓJUKK, HÓJUKK! :D

Én meg elkezdtem megunni azt itthonülést, jókor, pont a nyári szünet elején :twisted: . Ősztől biztos, hogy fogok csinálni valamit legalább 2 nap egy héten, már csak azért is, mert a gyes... :evil: :evil: :evil:

ayse
 
 


Miután tegnap megebédeltünk, mondtam a férjemnek:
- 20 perc alatt benyaltuk az órákig tartó munkád gyümölcsét, és ha felébredtek, akkor folytathatod is az uzsonnával! :twisted: :twisted:
Azt mondta, belátja, hogy ez nem egy embernek való feladat. :twisted: :twisted: :twisted:

ayse
 
 


Benianyu!

Sajnálom :( :(
De megértelek persze. A csillaghegyi strandon mi már voltunk is múlt héten vasárnap, 5 körül mentünk haza és már 11-kor kint voltunk :wink: :D
Van egy strandsátrunk, abban Leon szépen elaludt és aludt is 1,5-2 órát. Szóval ezek után egész napra is simán kimegyek velük.
Tök jó lenne, ha együtt mennénk strandolni, én benne vagyok :D

Megann!
Szerintem kisgyerekkel a legjobb strand, olcsó a belépő (1200 felnőttre), tiszta nagyon és kevesen vannak.
A vize ugyan hideg, de legalább semmi szart nem szedünk össze benne. Délutánra meg a kismedence már egész jól felmelegszik.
Mi nem járunk sehova máshova, a telekhez nagyon közel van. Én meg nem is bírom a tömegnyomort............
3. ker.-ben van, a csillaghegyi hév megállótól nem messze.

Ayse!
Persze, ez is lehet a háttérben, de az oviról már hónapok óta beszélgetünk, eddig semmi jele nem volt, hogy tudat alatt ez izgatná.
Miért pont most pattant ki? Amikor ráadásul mostanában alig jön elő a téma, a szülőit is kedden tudtuk meg, hogy másnap lesz.
Én is lelki okokat gondolnék a háttérben, lehet hogy az ovi az, nem tudom :?
Most éjszaka megint nem volt sírás, helyette 1/2 7-kor kelt, de mondtam, hogy vagy visszaalszik, vagy beül a nappaliba egyedül. Ezek után azt mondta, inkább visszaalszik.........1/2 9-kor keltünk :P

Szegény Lili, sajnálom, hogy nem mehet oviba, meg hogy őt is így nyomasztja a váltás.

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Sziasztok,

Benianyu

Valoban ilyen rossz csont lenne Beni?? Valami dackorszak van nala nem, mert egyebkent nem irtal meg igy rola, kiveve, hogy neha vitazik Danival. Sajnos ez nalunk is igy megy, olyan erzesem van, hogy allandoan irritalja szegenyt, elveszi a jatekat, eldugja a dudunjat, ellentmond neki es mivel a kicsi nem hagyja magat tipus :lol: , hat jo kis vitak vannak mostanaban nalunk :roll: Mar neha azt sem tudom, hogy kit buntessek meg vagy szidjak le, mert neha mar a kicsi is keresi a nagyot :oops: De azert vannak jo pillanatok elnyomo tobbsegben, fokepp, hogy a kicsi rengeteget dumal mar! Erdekes egy dolog a nyari szunet is, "szerencsere "nalunk julius 6-ig van suli! :shock: , mivel itt nincs tanitas szerdankent.
Utana szulinapok 7-en a nagynak a barataival 10-en lesznek, utana meg csaladdal a kicsinek is. Majd julius 20-a korul jon a noverem a csaladjaval es hozzak anyut is, noverek maradnak augusztus kozepeig, anyum meg ha minden osszejon, akkor itt marad egesz oktober vegeig! Utana meg megyek haza vele! szoval van kb ket het, amikor is Matnak kellenne talalni valami tabort, mivel en meg egesz augusztus 04-ig dolgozok :oops: Augusztusban meg 3 hetig az oceannal leszunk :lol: Utana meg szinte egybol sulikezdes!

Barbi,
Lehet, hogy valoban ea ovi hat Nolcsira, tudod engem is meglepett, de peldaul amikor vittem Mattot a korhazba, elotte valo nap sokat beszeltunk mutetrol, meg korhazrol Balazs elott es a dadam mondta, hogy nagyon izgatott volt egesz nap, amikor a korhazban voltunk! De ha mar kezd alakulni, akkor szerintem ne aggodj, olyan sok dolog kozre tud jatszani naluk, hogy nyugtalanak legyenek!
Bar nekunk van medencenk otthon, de hetvegen Mat ravett, hogy menjek vele el a strandra :oops: Hat, o valoban nagyon jol uszik es harom meter magassagrol ugrik (edzovel), de eszmeletlen, mennyire szar volt nekem! Nalunk a kismedence, ahol Balazzsal tudtam lenni tavol van a nagytol es mivel igen sokan voltak, allandoan azon idegeskedtem, hogy nehogy valami erje! Seta ot percenkent a kis es nagymedence kozott!! Gondolom sokkal konnyebb igy, hogy nincs akkora kulonbseg a ket fiu kozott!

Benianyu meg,
Gondolod, ha elvinned valahova akkor is ilyen lenne Beni, mert nalunk a vitak ellennere, Mat egy mintagyerek, akarhova elmegyunk! Hatha, proba-szerencse!! :lol:

Megann,
En is kivennem mar a racsot, Balazsnak is kezd kicsi lenni az agy,de pontosan ettol felek, ami nalatok is van, hogy kijonne a szobabol, ami ugye meg az emeleten is van es igaz, hogy mar jol lepcsozik, de en felek, hogy nem szolna nekem, lejonne felalomban es leesne a lepcson! Irtad, hogy nalatok is az emeleten vannak a szobak, te nem felsz ettol???
Hat az biztosan kemeny menet lesz anyudnak, nincs nagy hely, meleg is lesz es ket fiut igen csak szorakoztatni kell am!!! Megha tv, olvasas, feladatmegoldasok, gyurma, festes, stb-re lehetoseg is van, akkor is szukseges egy kis testmozgas a fiuknak!! Segiteni fogsz neki??? Neha elmenni hozzatok??

Kuha,
Szerintem se aggodj, majd visszajon az etvagya, nalunk is sokszor vannak ilyen periodusos nem eveszetek, peldaul most mindenfele gyumisztrajk van, dehat eszik zoldseget, megtomni meg ugysem tudom!! En mar nem is aggodom e miatt, ugye ott van Mat, aki ùmar 8 eves es joforman tejen meg cerealon el, igy eleg edzett vagyok ilyen teren :twisted: :twisted: :twisted:
Gratula a -1 kilohoz es orulok, hogy talaltal megoldast a felugyeletre!

Ancsi
Nagyon szep pocid van!!

And,
Vigyazz magadra!!! Meg jo, hogy jol vegzodott ez a dolog!!

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Juci,

Azt hiszem fitymaszukuletnek azt nevezik, amikor ahogy Ayse is irta, pisiles kozben felduzzada fityma, mert a pisi csak egy nagyon kis helyen tud kijonni es nem lehet abszolut felhuzni!Lehet veszelyes is, mert ha nem urul ki a pisi teljesen, akkor ugye fertozes veszelye all fenn!
Nalunk szerencsere csak letapadas van, ezt fogjak muteni julius vegen Matnak!

Megyunk ket het mulva Marseillbe, mar elore felek, hogy fogja-fogom kibirni 4 napig a kicsim nelkul! Mat is hianyozni fog, de o mar megerti, hogy miert megyunk es elfogadta, jo lesz neki anyosnal!Igy oerte nem aggodom, hisz telefonalok neki minden nap! A kicsi miatt faj a szivem, dehat tudom, hogy jo helyen van es a nagy nyari vakacio elott igazan jol fog esni ez a negy nap, megha "csak" partnereket latugatunk is!

Szerdan voltunk tolunk nem messzire egy toparton, egy partnerlatogatas alkalmaval fedeztem fel, hat ez viszont nagyon jo program volt! Kiepitett jatszo, homokos part, szuper hely. Raadasul a delutan csucspontja, hogy meglatogatott bennunket egy hattyupar ot pici hattyuval es kijottek a tobol, mert dobtunk nekik kajat, olyan szepek voltak, a fiuk el voltak buvolve! Persze fenykepezogep nem volt nalam :evil: , csak epp nehany Balazskoru gyerek a fejebe vette, hogy megsimizi a kishattyukat es az apahattyu nem igazan ertekelte a dolgot :lol: :lol: Itt aludt Balazs kb egy orat, addig atsetaltunk az erdos reszbe a huvosbe es Mat pecazott!!! Csak nekem valhogy annak ellennere, hogy hagytam oket furodni, nem igazan tetszett a viz, eleg kulonos "szaga" volt, de sokan furodtek, otthon jol "atmostam" oket nehogy valami fertozest kapjanak!

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Ayse,
Valami eszembe jutott, ahogy olvastam irasod Lili szorongasarol a sulival kapcsolatban! Nalatok nem lehet meglatogatni a sulit?? Talan ez segitene neki, hogy valami kepet alkosson a helyrol, ahova menni fog! Nalunk volt ilyen es Mat minden nehezseg nelkul valtott! Hm??? Egy probat megerne nem?

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Anikó!
Jó lehetett az a tóparti idill :D

Lili ismeri a sulit, és ez nem véletlen :wink: Már tavaly beiratkoztunk a könyvtárba, nem mintha nem lenne elég könyv itthon, hanem éppen azért, hogy oda kelljen mennünk. Idéntől meg ovis tornára járt, szintén a suliba. A beiratkozás körül is vagy 3-4x voltak a suliban, egyszer a szülőkkel közös programot szerveztek. Szóval ismeri az épületet, a termet is, a tanító nénit is. Mivel vegyes csoportba járt, még a felsőbb éveseket is, akik közül többen is voltak idén is a szülinapján. Mi már csak ilyen szorongó típusok vagyunk. :?

A fitymaszűkület sztem lehet kisebb mértékű is, szóval asszem nem csak azt nevezik annak, amikor nem tud kifolyni a pisi rendesen, de az egy azonnal kezelést igénylő fajtája, ahogy Anikó is írta.

A barátnőm, akinek fia is, lánya is van, mondta nekem 3 nappal a szülés előtt megejtett ikeázáskor, hogy készüljek, mert szinte az összes pasinak van ilyen-olyan problmája vele. Velünk kapcsolatban igaza lett :?

Barbi!
Azt nem tudom, hogy mért pont most jelentkezne, de nálunk az a megfigyelésem, hogy a feszültség nem ott, nem akkor és nem úgy talál kitörési utat magának, ahogyan azt gondoltuk volna.

ayse
 
 


Sziasztok!

Ayse, Barbi, Aniko
Köszi a hsz.-eket! Marcinak valamennyire le lehet húzni a bőrt, de most azért kezdtem el ezen morfondírozni mert egy vékony hártya szerű bőrrel végződik a fitymája és addig lehet lehúzni amíg az engedi. Magyarán csak makk hegye fér ki a bőrön. :roll:
De jövő csütörtökön elviszem dokihoz(a hölgyhöz aki Veres dokiéknál rendel) és megmutatom Neki. Sajnos a mi dokinkban ugye nem bízhatok :cry:

Ayse, Barbi
Pont én is arra gondoltam,hogy esetleg a közelgő ovi miatt lehet probléma Nolcsinál. De tényleg, ha már javul a helyzet az tök jó!

Ayse
Szegény Lili! A szó jó értelmében, de szegénykém. Én is nagyon szorongós voltam. És nem könnyíti meg az ember életét :?

Megann
Csak azért gondoltam, mert azt írtad, hogy loholt a babakocsival utánuk és kacsintottál is a végén. Így azt hittem :lol:
Most hogy olvasom a kiságyas tapasztalataidat még várok sztem a dologgal. :lol:

And
Vigyázz magadra kérlek! Olyan őrültek vannak az utakon, hogy én vezetés közben sajnos képtelen vagyok féken tartani a nyelvemet és kicsúszik pár csúnya szó. Meg néha nyomom a dudát rendesen. :oops:

Aniko
A műtét mikor is lesz?
4 nap az jó hosszú :roll: Kitartást :wink:

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Most az Anyuéknál vagyunk, Dani alszik a kertben a fa alatt, Beni meg focizik az Anyuval. Szép az élet! :) :) :)

Anikó,
Beni is jó fiú, ha én nem vagyok ott. Az oviban nem szokott soha panasz lenni rá, vagy ha együtt focizik/bicajozik a barátaival és egy-két apuka felügyel rájuk, akkor sem. :)
De, ha én ott vagyok, äkkor nem mindig bír magával. :oops:
Le kell kötni a figyelmét, de 100%-ban ez lehetetlen. Nagyon ismerős ez a strandos jelenet, hogy egyszerre kell a két fiúra figyelned, egy időben. A nagyot is félted, mert azért annyira mégsem nagy még, a picinek viszont szüksége van rád fizikailag is.

Megann,
Beninek is olyan ágya volt (most is az van átalakítva heverőnek, majd az új szobájba kap egy újat), amiből két rácsot ki lehet venni. Nekem is sok dilemmát okozott, hogy mikor vegyük ki a rácsokat. Azt viszont nagyon fontosnak tartottam, hogy lefekvés után nincs járkálás. Ez még ma is működik! :) :)
Anyukádnak sem lesz egyszerű Léna két unokabátyusával a nyáron!
A csillaghegyi strand, ahogy Barbi (:)) is írta, nagyon jó, szép tiszta és elég kultúrált közönsége van. A gyerekmedence egy külön részen van, arra a szinte csak azok jönnek fel, akik gyerekesek.

Ayse,
Örülök, hogy Apa kezdi sejteni, hogy nem annyira egyszerrű a dolgod! :) Viszont nagyon sajnálom, hogy Lili ilyen szorongós. A hisztik nem lehetnek egyszerűek! Andris nagyon édesen dumál. :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Rokica,
Tudok egy anyukát, aki vállal bébiszitterkedést. Itt lakik Káp.megyeren, de házhoz is tud menni. Van két gyereke, egy 9 éves kisfiú és egy 5 éves kislány. Megadom az elérhetőségét, ha érdekel.

Dani felébredt. Kimegyek én is a kertbe játszani velük. :) Majd jövök este. :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu!

Köszi szépen, nagyon aranyos vagy. Priviben átküldenéd? Még nem aktuális, de szeptembertől igen...


Képzeljétek,

elmentünk a piacra a két gyerekkel, Szilvi a kocsiban, Zsuzsa a testvérfellépőn, és egy járdaszegélynél úgy leesett Zsuzsa a testvérfellépőről hogy hátrafelé beverte a fejét a szegélybe. :( Szegény úgy sírt. Lett egy nagyon csúnya lila puklija, én annak örülök hogy nem repedt fel! Muszáj testvérbabakocsit szereznünk, egész egyszerűen így nem biztonságos velük a közlekedés, azt meg hogy Vivit kenguruban vigyem a hátam nem bírja, meg ő se a nagy hőségben...

Már egy ideje nézegetem a hirdetéseket a babaszobán, már rájöttem hogy igazából iker esernyőkocsit akarok, mert az könnyű is meg nem is olyan drága, de sorozatban kapkodják el az orrom elől mindet ami nem horror áron van használtan is. Most beszéltem egy anyukával aki tegnap rakta fel a hirdetését, és pont előttem telefonált valaki hogy vasárnap elhozná!!! És ez nem az első eset. :(

Áh, most megint magam alá vagyok zuhanva, hogy Zsuzsa itthon csak hisztizik meg nyűgösködik, ha Vivi sír, ő is rázendít, akkor aztán nem lehet altatni, nem tudom melyikhez kapjak hogy a másik végre abbahagyja a sírást... :(

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Szép jó estét!

életjel....... :) :) :)

azt se tudom hol kezdjem....
Pannival:tudjátok, a strandos balesete óta megy vele a kálvária, hogy rachitises e v.sem(egyik doki szerint nagyon az, másik szerint kutya baja).
And, Manka, a védőnőink, és az anyai ösztönöm azt súgta, mégsincs ez így rendjén, elvittem egy harmadik, csontügyben-is-profi dokihoz.persze privát.
vett Pannától vért(írtó büszke voltam a lányomra, mert egy cseppet sem félt, nem sírt, a szeme se rebbent a szúrás alatt).Mondjuk próbáltam neki itthon mutogatni vicces formában Böske babáján, mi is ez a vérvétel :)
Szóval semmi rachitisre utaló vér-vizelettünet nincs.
de mivel tényleg nem úgy áll a lába, mellkasa, így aug.végéig napi két csepp vigantol, baja, vesemeszesedés nem lesz tőle.
drnéni szerint a z egyszerre sok kibújó fog vonta el a csontoktól a calciumot, noha ez laborilag nem mutatható ki.tény, és való, hogy volt amikor 4-5 foga jött egyszerre.
na mindegy, túlvagyunk, egy hete ezt intéztük.
de így vagyok nyugodt.
anyukámék ki vannak rám akadva, hogy tiszta hülye vagyok, mit szúrkáltatok én egy egészséges gyereket.

roppant büszke vagyok Pannára, drnéni megdícsérte, milyen szépen beszél így 20hónaposan(mondjuk nem hallotta pl.Majola Julcsiját :wink: )
de tényés való, hogy az utóbbi két hétben iszonyatosan megindult a beszéd, és az értelmi fejlődése.
pl.naponta min.2x el kell neki olvasnom az Öreg néne Őzikéjét(hallod Ayse, asszem Te voltál Lilinél nagy Öregnénés fun :D :wink: )
és ha elkezdem a verset, és abbahagyom hirtelen, Panni folytatja, és mindegy hogy a mese elején, v.épp a 23.versszaknál vagyok!!! :shock:
Bilizni(pisi, kaki)is szédületesen tud.Tíz esetből kilencnél szól, hogy:anya pisi gyósan bici!!! :shock: :lol:
Ilyenkor mindíg meg kell tapsolni!

egyébként 12 kg és 4dkg, ill.84 cm.

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


a lopásról csak annyit(a fene tudja ki mindenki olvassa a topikunkat :roll: ), hogy persze semmi nem került elő, pedig két napig kukáztunk folyamatosan.és költöttünk igen rendesen biztonsági berendezésekre.
viszont jó hírként könyvelem el, hogy mostmár SZERINTEM IS!!szinte ugyanolyan szép az operált szemem, mint a másik!!!! :D
ill.szépen kúsznak le rólam a kilók!
bővebben, ha legalább 5-6 kg-mal kevesebb leszek, ígérem megmutatom a szemem.-is-!! :lol:

hmmmmm, mire is emlékszem........ :oops:
Ayse:
sajnálom, hogy ilyen betegek voltatok Lilivel, remélem sokkal jobb a helyzet!!!Andris szopizik még?
Annamami
Szia-szia!!!éljen az új laptopod, és az összes többi pozitívum!!!! :P
Fürcsizős Marci olyan igazi nagyfiús !!!!!!!!!
Ancsi:
Nagyon csini Mollis :D pocid van!!!!!!!
Benianyu:
ááá, nem féltelek én sem, olyan klassz, belevaló édesanya vagy, símán veszed az akadályokat!!!! :P
Rokica:
húú, megállt bennem az ütő, ahogy írtad Zsuzsa leesését a testvérfellépőről!!!!!! :cry: én mindíg írom Neked, hogy nem írígyellek, főleg a nehéz helyzetek miatt, de olyan jó olvasni, mikor lendületes, energikus, szép sorokat írsz családod tagjairól!

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Barbi:
Nolcsi alvás-ébredései :shock: , annyira jó, hogy vannak nagyszülők!!!!!!!!!ilyenkor picit szusszanunk(én pl.lépcsőház takarítás, kozmetikus, fodrász, ajándékvásárlást szoktam intézni, míg Panni anyuméknál van!)
Kuha:
a corás storynál megállt bennem a vér,!!!!!!ügyes vagy nagyon a némettel!!!várod már a melót??? :wink: Panni októberben kezdi szokni a bölcsikét, nekem dec.1-el kell kezdenem.
Prüntyi:
jól vagy?gyomrod?meleget bírod?
Duda
száz éve nem írtál, hogy vagytok?
Natikirálylány hogy áll a cumival???????Panna elől nagyon rejtegetni kell, mert ha megtalálja, rögtön rácsap.aludni viszon el nem aludna nélküle, ha két órán keresztül nem kapná meg, tuti két órán át üvöltene torkaszakadtából érte!lila gőzöm nincs, hogy, és mikor szoktassam le róla!!!

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?