Új privát üzeneted érkezett!

Nyaff...

írtam egy csomót notepad-be, áramszünet volt és eltűnt az egész :( :evil:

Képzeljétek mi történt velem... megszerveztem végre hogy elmehessek ortopédiára mert rohadtul fáj a hátam, és egyre rosszabb lesz. Jó nagy szervezést igényel, mert ugye mindkét gyerekre vigyázni kell míg én elmegyek egyszer a háziorvoshoz beutalóért, aztán az ortopédiára vizsgálatra, utána meg röntgenre, persze mind külön alkalmak. (Azt csak halkan és bosszúsan jegyzem meg, hogy egyetlenegy érdembeli vizsgálatért háromszor vagy négyszer kell vizitdíjat fizetni, mert természetesen nem lehet a röntgennel kezdeni, majd annak birtokában menni az ortopédiára, neeem...)

No az egész folyamat elakadt ott, hogy az ortopéd orvos megvizsgált, majd halandzsázott valamit arról hogy röntgen KÉNE de most a szopi miatt nem lehet (pedig nekem radiológus ismerős és szopis tanácsadó ismerős mindkettő azt mondta, lehet), és anélkül pedig ő semmit nem tud csinálni. Mikor erősködtem hogy de én mégis szeretném a röntgent, akkor meg csak köntörfalazott hogy tkp nem is kell a röntgen mert a terápiát az nem változtatja (milyen terápiát mikor azt mondta, röntgen nélkül nem tud semmit?) és a vége az lett hogy egy cetlin megkaptam a magánrendelésének a telefonszámát! :evil: :evil: :evil: :evil:

Szóval kétnapi szervezkedés és vizitdíj fizetés végeredménye, hogy nincs se zárójelentésem, se beutalóm röntgenre, hanem van egy cetlim az ürge magánrendelésének a telefonszámával. :evil:

Úgyhogy most kezdhetem előlről az egészet, valahonnan beutalót kell szerválnom röntgenre... :evil: és aztán elmenni magánrendelésre (valaki olyanhoz akit ajánlottak).

Grrrr.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Anikó!

Nem 12km hanem 24 volt tegnap :D :D :D
És egyben :( majd meghaltam este, nem is tudtam aludni.

Roki!
Egészségügy :( :( :(

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Egy kis Offtopic:
Én egy másik topicban szoktam irogatni, de most szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy nyaralási lehetőséget.
A képen látott nyralóban apartmanok kiadók. Tihanyban van, nagyon szép helyen a strandtól 50 méterre. Anyósomék adják ki. Ha valakit érdekel mail-ben írok többet is.

Kép

Nicol
francsek@chello.hu

Kép
[/url]
fnikol
 
 

 
 

Mske
Biztos szuper lesz Róma és pláne, hogy gyerkőc nélkül. Érezd jól magad. Rovarcsípések :cry:

Hajni
Ja, igen a kendő. Én imádom és ezt legalább Brigi sem veszi le a fejéről. Panna csuda csinos benne.

Anikó
Műtét :cry:

Mea
Bátor vagy, hogy így bringázol a csajszival. Bringám már van, gyerekülésem is van, csak úgy félek elindulni vele. Annyi őrült rohangál az utakon itt felénk pedig nem sok bicikliút van.
De 24 km? :shock: Elhiszem, hogy izomlázad van.
Ja, és gratula a bilibe kakiláshoz. Egyszer (szerintem véletlenül) a Briginek is sikerült, másnap a WC-be sikerült, azóta semmi. De nem baj, nem erőltetem. Minden nap előveszi, kb. 1 másodpercre ráül, mondja, hogy pis, majd leszáll, mint aki jól végezte dolgát persze pisi nélkül.

Kép
Kép
maresz
 
 


Rókica
Ez már tényleg pofátlanság ami ebben az országban megy. Az én nőgyógyászom is közölte a múltkor, hogy lehet, hogy otthagyja az Istvánt, mert elege van ebből a sok herce-hurcából, papír tologatásból, nyugta írásból. A betegekre meg nem marad ideje. Köszi, marad a magánrendelés :evil:

Kép
Kép
maresz
 
 


Mse!

Jó hallani felőletek!!
Kisnyuszi hisztije nem lehetett semmi, de kb. én is be tudnék verni azoknak, akik ilyenkor bámulnak minket. Tényleg, mintha az embereknek nem lennének gyerekeik, akik szintén voltak ennyi idősek.

Ne is törődj vele, bár könnyű ezt mondani!!

Érezzétek magatokat nagyon jól Rómában!! Csak Te meg a tesód mentek?? De jó is lesz nektek!!
(fényképezőt meg majd kérsz karácsonyra, addig csak kibírod ezzel az "amatőr" géppel... :wink: :wink: :lol: :lol: :lol: :lol: )

Róki!
Áhhh, ne is mond ezt az egészségügyet!!! Szerintem most az országban a sok közül itt van a legnagyobb káosz.
Remélem, minél hamarabb sikerül eljutnod egy normális, lelkiismeretes dokihoz.
Nem lehet könnyű ezzel a fájdalommal most neked!

Prüntyi!

Már annyiszor akartam kérdezni, hogy akkor Te most Kistarcsán fogsz szülni?? Vagy maradsz az eredeti dokidnál / kórháznál??
Úgy emlékszem, a tesód ott szült, ugye? És mintha meg lett volna elégedve.
Csak azért kérdem, mert mi mostmár elvileg oda tartozunk, és kíváncsi lennék. Bár nem aktuális a dolog egyáltalán, csak érdeklődöm.
Tényleg, Veres az Váchoz vagy Kistarcsához tartozik??? :roll: :roll: :roll: :roll:

Csajok!

Nem tudjátok, mennyi mostanság a GYES összege??? Azt tudom , hogy nem sok, csak kíváncsi lennék...
Barbi, esetleg??? Te Nolcsi után azt kapsz, nem? (Vagy kaptál, már elmúlt 3 éves)
Vagy lehet, hogy nem is?? Tényleg, ilyen esetben az egyik gyerkőc után a GYES-t, a másik után meg a GYED-et is megkapja az ember lánya??? Gyanús ez nekem, szerintem nem! :roll: :roll: :roll: :roll:
Na, most már kíváncsi vagyok...

Ayse!

Te , mint gyakorló magántanár, megkérdezhetem, hogy 1.500 - 2.000 Ft szerinted reális összeg 60 perc-ért magántanárnál úgy, hogy csak velem foglalkozik? Meg persze, Bp-i viszonylatban.
Nem egy általános iskolai tanítóhoz mennék, hanem komoly végzettségekkel, több küldöldi ösztöndíjjal a háta mögött, szakfordítói végzettséggel, gazdasági és külkereskedelmi német szaknyelv ismeretével rendelkező valakihez.
(félreértés ne essék, nem degradálni szeretném az ált. iskolai tanítókat, csak érzékeltetni a különbséget, figylemebe véve, hogy mit (nem:oops: :oops: :roll: :roll: )tudok , és hogy pontosan mire lenne most szükségem.)

Szóval, szerinted???

Kép
kuha
 
 


Ayse!

Még azt is szerettem volna kérdezni, hogy számlaképes a hölgy. Az azt is feltételezi, hogy tud adni olyan igazolást, ami alapján az SZJA bevallásnál 30 %-ot visszaigényelhetek?? Vagy hogy van ez szerinted??
Csak nyelviskolák adnak/adhatnak ilyet??

Juci!

Esetleg te tudnál erre válaszolni?? Bár valószínűleg Te a nyelviskolában kaphattál ilyet...

Kép
kuha
 
 


Sziasztok lányok...

semmi időm...mindig van valami intézni való...ha Tüncsi alszik, igyekszem én is pihizni...este 9 felé meg kidőlök...
mi jól vagyunk, ma láttam picurkát uh-on, jól van, és úgy mocorgott, hogy alig hittem el...10 hetesen...a kis csökevény végtagjait is úgy mozgatta...de ha ő is olyan örökmozgó lesz mint Tüncsi, asszem kipurcanok...
:lol:

Kuha, igen amúgy tarcsához tartozunk, szerintem ti is...és ha még a kötelezettség élne akkor ott szültem volna, de miután már nem köteleznek sem orvoshoz, sem kórházhoz, és még fizetni sem kell ezért, így mardtam a korábbi dokinénimnél, és így az István kórháznál...
nővérem a tarcsiban szült valóban és a kórházzal meg voltam elégedve, még jobb is mint az István, de az orvos téma (hiába olvasom, hogy ott is szinte mindenki jó, de ha már megismertl valakit, akiben bízol...nehezen váltasz).

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Sziasztok!

Hú, visszaolvastam, de reagálni már semmi energiám :( :(

Telek szuper volt, szombaton kint voltak Cleoék grillezni, isteni husikat,szószokat hoztak, csináltunk sült zöldségéket is. :P
Este hatalmast vizezést csptak a gyerkőcök, így Maja is ott fürdött, hát haláli volt, amit a kádban műveltek......... :lol: :lol:
Majd lesznek képek is :wink:
Vasárnap meg Gabi családja és Orsi barátnőm volt kint a 2 gyerekkel, cseresznyeszedés volt a program a fiúk részéről, mi főzöcskéztünk meg dumáltunk.
Aztán hétfőn anya ellpta a fiúkat, csak holnap kapom őket vissza.
Én hulla vagyok, ma egész nap ügyeket intéztem, nemrég értem csak haza. Nemsokára Gabi is itthon van és vár ránk egy laza pakolás a pincébe.....az ágyat kell levinni :? :?

Évi!
Én gyed-et kapok Leon után, a gyes valami huszon pár ezer forint.... :?
Augusztustól megyek vissza hivatalosan melózni, mert van 62 nap szabim, az kell kivenni először. De nem én megyek el gyesre, hanem anyu, mivel ő maga után fizeti a tb-t, így legalább egy évig nem kell neki.

Prüntyi!
Gratula a izgó-mozgó kisbabihoz, örülök, hogy minden oké volt! :D

Mea!
Ja, én bármikor szívesen megyek hozzátok talizni ám :wink:
Gratula Lívinek a bilibe pottyantáshoz! :D

Kép
Kép
Kép
barbapapa
 
 


Kuha!
A számlaügyhöz nem tudok hozzászólni egyelőre, majd ránézek...
Óradíj: én többet kérek :oops: :oops: :wink: :wink: :wink: (az is igaz, hogy szakmai nyelvről van szó).

Anikó!
Drukk a műtéthez!!!!

Megann!
Végül Ayse-féle gyümölcslevest raktam a jénaiba...

ayse
 
 


Lili péntek-szombat fellép a néptánccsoporttal (Rézpatkó Néptáncegyüttes néptáncgála), ma én is megnéztem a próbát, sztem nagyon jó és Lili nagyon élvezi a szereplést, végig vigyorog. Egy ideje már próbálnak, ezt így kommentálta:
- Anyu, a néptáncon már nincs játék, már csak a probléma van! :lol:

Az ő próbájuk után egyébként ott kellett maradnunk megnézni a nagyiskolások műsorát is Lili óhajára. Úgy kétéves kora körül kattant rá erre a néptánc-dologra (Mesterségek ünnepe) és ennek nagyon örülünk.

ayse
 
 


Mért habzik a csiga?????? :shock: :shock: :shock:

ayse
 
 


Maresz!És Többiek!

Köszönjük a dicséretet, de messze vagyunk mi ám a szobatisztaságtól, ez most siekrült véletlenül, d ema már pelusba rottyantott megint :D

Maresz!

Itt jók a bicikliutak, nincsenek olyan sokan, sőt kevesen :D
Én sem emrtem nekivágni eddig, de nem bírok vele itthon mert unatkozik és így én is levezetem az energiámat :)
szóval nekikezdtünk, de elég nehéz 15 kilót vinni magammal, ma is mentünk 12 km-et, ma Kismarosra de 3 órakor, azt hittem meghalok, meleg is volt nagyon...........
Fáj mindenem megint és már tudnék aludni :D

Barbi!

Jujj de jó, ha jöttök Ti is.

Akkor szerintetek mikor tartsam???????
Mondjátok kinek mikor lenne nagyjából jó :)

Mea
mea
 
 


Sziasztok!

Szilvi!
Köszönöm az érdeklődést! :)

Megvagyunk, olvasgatlak is benneteket, de írni már valahogy nincs erőm. :?
Nati akciózik éjszakánként, elkövettem egy végzetesnek tűnő hibát és most szívok miatta.
Ő mindig is korán kelő volt és pár hete egy hajnalon magunkhoz vettem. Aludt még +2 órát!
Vérszemet kaptam és ezek után minden hajnalon magunk mellé vettem.
Igen ám, de a hajnali ébredések kezdtek egyre korábbra esni, végül már éjfélkor ébredt és kérte, hogy vegyem ki a kiságyból!
Most ott tartunk, hogy a kiságyában alszik el, majd az éjszaka közepén valamikor közli, hogy "kijössz" és akkor átcuccolom a nagyágyra (mi időközben átköltöztünk másik ágyra :) )
Ott vagy vissza alszik rögtön és akkor mázlim van, vagy nem és akkor oda kell feküdnöm mellé.
Szóval hulla vagyok. :(
Napközben állandóan úton vagyunk, reggel ébredés után már hozza a szandiját és menne sétálni.
Este 6 után keveredünk haza. Napközben csak enni és aludni jövünk fel.
Nnna, panaszáradatnak vége, mert egyébként jól vagyunk, a csajom imádnivaló, bár sztárallürjei neki is vannak! :evil: :D
Egyre többet dumál, magától énekelget, mondókázik.
A bilizést még csak most kezdtük, még nem tudok eredményről beszámolni.

Olyan nagy a lemaradásom, hogy nem reagálnék külön senkinek, ha nem haragszotok. :oops:
Akivel rossz történt, nagyon sajnálom! :( :(

Igyekszem visszakapcsolódni!

teszek fel néhány Nati képet, el ne felejtsétek! :)

Kép

Kép

Kép

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Mea!
Ez a játszó nekem is ismerős, a nővéremék arra laknak! :wink:
Taliban esetleg mi is benne lennénk.

Mse!
Jó utat neked! :D
Piszok irigy vagyok ám! :evil:

Totka!
Sajnálom Pannidat! :( Hogy van?

Szilvi!
Ha nekem olyan lábaim lennének, mint neked, én is miniben járnék! :wink: :D

Kuha!
Örülök, hogy elrendeződtek a dolgaid! :)
Gratula a 7,5kg minuszhoz!

Megann!
Hogy van Léna?

Benianyu!
Gratula Beninek! Nagyon ügyes! :)

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Huhhhhh....itt vagyok...

Anyumnál voltunk egész nap ezért alig élek......

Léna teljesen jól van :shock: :shock: :shock: se láz...sem semmi egyéb :shock: :shock: csak nem eszik...azaz nagyon keveset...
Holnap már kinomban sültkrumpit fogok adni ebédre :? :? :? :? :?
Nem értem én ezt a láz dolgot....
Anyum szerint nincs semmi különös a gyereken, ő azt mondja nem látja hogy karikásabbak lennének a szemei...
Aztán délután módositott hogy na talán egy picit mégis....
De szomszéd asszonyom is azzal nyugtat ha lenne valami komoly gond akkor lenne más tünete is....
Hát ezzel próbálom most nyutatni magam. :oops: :oops: :oops: :oops:

Most lépek is alukálni mert hulladögfáradt vagyok..

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Mske, de irigyellek Rómáért, imádom. Ott olyan gondtalan az élet, el lehet feledkezni minden rosszról.
Elárulod, mit tervezel a fényképezéssel?

Mea, nagyon tetszik ez a biciklizős programod. Livinek is jó, szuper játszótéren játszhat, te meg sportolsz, ez olyan testi-lelki egészség program.

Kuha, látom jól felgyorsult körülötted az élet: munka, bölcsi, tanulás... Bár nem engem kérdeztél, de szerintem ez jó ár (még a magasabb összeg is), ha még számlát is ad a tanár, akkor nagyon jó.

Rókica, ez bicskanyitogató történet! Megáll az eszem, hol trat már az egészségügy?
Korábban is fájt a hátad? Ha nem, akkor talán lehet a terhességtől is, nekem is fájt, kábé egy hónapja múlt el, reggelente alig birtam kikelni az ágyból. Van rá valami homeós bogyó is, ha érdekel, megnézem neked.

Barbi, remélem, nem neked kell levinni az ágyat. Nehogy baj legyen a gerinceddel!
Sütögetés, nyammnyamm. Majáékkal, hűűűűűű de jó.

Andi, szegény, jó fáradt lehetsz. Nati szépséges még mindig.

Ayse, és aki hozzászólt a dicséret témához: szerintem is kell dicsérni, meg fontos, hogy az apjuk is dicsérje a lányokat, csak nem akarom túlzásba vinni. Engem sem dicsértek és hasonlóképpen nincs önbizalmam, sőt. De látok kis csinibaba kislányokat, akik elég beképzeltek és az meg nem tetszik.
Na persze nem tudom megállni, hogy ne dicsérgessem őket, hisz igazi elfogult anyukaként annyira szépnek látom mindkét lányt.

Ma találkoztunk egy Monoron lakó anyukával és a kétéves kislányával, a lányok is jól megvoltak és mi is jót beszélgettünk, már amennyire hagyták. Úgy örülök, hogy lassan megismerek néhány kedves embert itt is.
Este meg eljöttek a barátaink, Julcsit megfürdette a kis 13éves barátnője, Anna fürdetése közben meg szórakoztatta, szóval végre volt egy könnyebb nap az apahiányos napok közben. Ja, és a lányok most először egyszerre aludtak délután.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Még két kép:
Kép Kép

KépKép

KépKép
majola
 
 


Szép jó estét!

Itt mindjárt olyan vihar lesz, már dörög..... :( Kislányként mindíg baromira féltem a dörgéstől, villámlástól!
olyan jó kis napunk volt!!!! :D délután csaviztunk a városban-költöttünk egy csomó pénzt- :? .ill.volt nálunk a barinőm, aki 32 hetes kismami és annyira, de annyira csini és fitt!!!Kislánya lesz, Jázmin.Aki egészen a 26 hétig Zolcsi babynek készült! :shock:

Mske.
bár, már tuti lázas készülődésben vagy, és nem olvasol Bennünket, de szépséges napokat kívánunk Nektek!Csibi majd mutatja Marcid!!!! :wink:
Mea:
bicajozás, 24 km???? :shock: :shock: :shock: Azta sportladyket!!!!!!!!! :)
Megann:
örülök, hogy Léna jól van!!!! :D tudod már melyik részén lesztek Krétán?
Kuha:
kívánok Nektek minden jót, a újramelóhoz!Hűha, nyelvtanári pénzmagnál is látszik, hogy falun élünk! :shock: :oops: nekem 44 nap szabim van, ami azt jelenti, hogy dec.1-el kell kezdenem!félek is, várom is!
Szia DUDA!
száz éve nem jelentkeztél!Natidtól mindíg elájulok, olyan széép kislány, azok a szempillák!!!!!!!!hohóó, micsoda csattok!!!! :P
Rokica:
hmm, rossz dokihoz kerültél, kicsit pofátlan!(vagy mindjárt privát úton kellett volna kezdened)
én többnyire ezt az utat választom! :(
Barbi:
de jó kis progitok volt!na, a cipekedésért nem is vagyok annyira irígy!!!



Barátnőm nem látott kb.febr.óta, és nagyon meg van elégedve a szememmel, azt mondta, szép íves, és min.a két szem közti különbség!!Pedig Ő tuti megmondta volna a frankót, nem szokott púderozni!!!

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Majola:
annyira bírom a porcelán, és a csokibőrű lánykáidat!!!!!! :D :D
Anikó:
műtét :cry: , de ha muszáj, akkor muszáj.


na, már esik is az eső. minntha dézsából öntenék.... :?

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Bocsánat, de holnap vizsgázom, úgyhogy Marciképek csak holnap jönnek!!! :oops:
13 órától lenne szuper, ha jönne pár drukk, bár ez most tuti nem fog sikerülni, de megnézem, hogy mire készüljek az uv-n legközelebb!
ez most nagyon nehéz...
gyerek nélküli 2 hetes egyfolytában tanulással is necces lenne... :? :? :?
jajjjj....

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Jó reggelt!

Prüntyi!

Mit értesz pontosan ezen: "s ha még a kötelezettség élne akkor ott szültem volna, de miután már nem köteleznek sem orvoshoz, sem kórházhoz, és még fizetni sem kell ezért..."

Ezt nem teljesen értem, de lehet, hogy csak én vagyok lemaradva, most akkor mégsem a körzeti kórházban, ahová tartozunk, kell szülni?? Lehet menni akárhová?? Ugyanazokkal a feltételekkel, mint eddig???

Barbi!

Hétvégi sütögetés biztos nagyon jó volt Cleoékkal, várjuk ám a képeket.
Köszi a hozzászólást gyes-gyed ügyben, igaziból csak kíváncsi voltam, hogy megy ez.
Az meg milyen tök jó ötlet, hogy "mentesíted" anyudat egy évig a tb fiz. alól!!! Ügyik vagytok, hogy ilyen jól kitaláltátok! :lol: :lol:

Ayse, Majola!

Köszi a hozzászólást az óradíjakhoz. Közben sikerült azt is letisztáznom, hogy ezek nettó díjak, tehát jön még az áfa.
De holnap talán sikerül kibuliznom nála, hogy nekem nem kell a számla, akkor viszont talán maradnak ezek az óradíjak.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz, majd mindenképpen beszámolok nektek!!!

Majola!
Képek szenzációsak, Julcsi valami eszméletlenül gyönyörű!!! És az a barna bőre...!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Duda!

Végre Ti is előkerültetek. Örülök, hogy minden okés nálatok! Nati is nagyon sokat nőtt, és hát ő is nagyon-nagyon szép, bájos kislány! És továbbra is azt mondom, hogy kiköpött Te!!!
És azok a szempillák!
Na meg az a nézés a második képen!! Igazi nőcis!!!!

(azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy szerintem Julcsi és Nati hasonlítanak egymásra) :roll: :roll: :roll: :roll: :lol: :lol: :lol: :lol:

Megann!

Örülök, hogy Lénával minden rendben, remélem, így is marad már!!!


Csajok, mi mindjárt indulunk Gergővel ügyet intézni, először a TEve u.-ba lemondani a GYED-et , majd a Lőportárba igényelni a GYES-t.
Jó kis túra lesz, pláne, hogy bkv-zunk.
Ja, és először kerítenem kéne egy OTP-t a közelben, ugyanis a rohadt GYES-hez kell valami igazolás, hogy létezik a számlám, meghogy van rendelkezési jogom felette.
BAromi jó, pont ahhoz kérik, ami a legkevesebb összeg... GYED-hez, családihoz nem kértek ilyet...
Na mindegy...

Este majd jövö!

Évi

Kép
kuha
 
 


Jajjjjjjaj, a lényeg kimaradt:

Csibb!

Nagyon-nagyon szorítok Neked ma!!! Remélem, azért a megérzésed ellenére sikerülni fog!!!!

Kép
kuha
 
 


kuha, biztos hallottad pár hónapja, hogy bevezették, hogy nem lehet választott orvos, ügyeletesnél, kell szülni, illetve, ha más kórházban szülsz, mint ami hozzád tartozik, fizetned kell a kórháznak...na, most mindezt eltörölték júni 1-gyel úgy tudom...de csak a terhesgondozást és a szülést vették ki ez alól úgy tudom...tehát ha pl. mandulaműtétre akarsz menni, egy saját orvoshoz másik kórházba (nem a területileg illetékesbe), akkor fizetned kell a kórháznak...

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Sziasztok!

Mi is voltunk hétvégén UHon, nyaki redő rendben, 4,7 cmes élénken fincergő kistesót láttunk, annyira aranyos volt.

Prünyti!
Gratula Neked is a kis mocorgóhoz!

Kuha!
Neked meg az állásodhoz, meg hogy ilyen jól sikerült mindent megoldanod.

Duda!
Nati annyira nőcis, és olyan szép!! :)

Zsuzsa!
Nagyon aranyosak a lányok, a pici a fotók alapján tiszta apja. Julcsi is micsoda kiscsajszi lett már, annyira szép kislány ő is. :)

KépKép
KépKép
Márti
márti72
 
 


Sziasztok!

Duda:

Együttérzek, az éjszakák nálunk is kemények tudnak lenni! Remélem mihamarabb sikerül Natit meggyőzni hogy maradjon a saját ágyában.


Majola:

Terhesség előtt nem fájt a hátam, terhesség alatt hébe-hóba előfordult, de a szülés óta állandóan és egyre jobban. :( Jövő hétfőn megyek valakihez magánrendelésre, addig felhívom a háziorvosomat, tud-e beutalót adni röntgenre, mert a radiológus ismerősöm azt mondta, ők megcsinálják ott ahol dolgozik, csak beutaló kell.

Ez mindenesetre megnyugtató, hogy elmúlhat magától is! Nekem is reggel a legrosszabb... valahogy sehogy se kényelmes már feküdni.


Dícséret:

Talán nem meglepő, de bennem fel se merült, hogy Zsuzsát azért dícsérjem mert csinos. (Az hogy, szép, egy dolog, emiatt tudatosan nem akarom dícsérni, elég ha a hatását érzi, ugyanis a szép kislányokkal mindenki elnézőbb, megengedőbb...) De mivel magam se vagyok a helyzet magaslatán a nőiességben, ezért sajnos ezt Zsuzsa nem tőlem fogja elsajátítani. Bár Megannak igaza van abban, hogy a csinosságért is meg kell dolgozni, bennem ez így meg se fogalmazódott eddig. Én megdícsérem ha megcsinál valamit amit kérek, ha ügyesen csinál valami újdonságot, ha úgy viselkedik ahogy szeretem. Anyukám szokta dícsérni, hogy milyen csinos (főleg akkor ha valami általa beszerzett ruhadarab van rajta :lol:) de számomra az öltözködés inkább funkcionális mint dekoratív, annak örülök ha szépen bedugja a lábát a nadrág szárába, ezért megdícsérem, de hogy azért megdícsérjem, mert csini a nadrág... Ha engedi, hogy megcsináljam a haját, akkor azért dícsérem meg, mert türelmes volt és hagyta magát.

Szóval nem tudom. Úgy látom, az önbizalom senkinek sem az erőssége, illetve mindannyian úgy élitek meg, hogy nektek kevés van, bár én mint kivülálló szemlélő azt mondanám, nem a vészes önbizalomhiányt sugalljátok. (Hozzáteszem hogy én is hasonlóan érzek, de azt is tudom magamról, hogy néha igen arrogánsan tudok viselkedni.) Visszatérve tehát lehet kéne Zsuzsát dícsérni a külseje miatt is... Csak találja meg az ember a helyes módját és a helyes mértéket! Az nagyon tetszett ahogy Ayse megfogalmazta... hogy négyszemközt megdícsérjük, de publikusan nem illik beszélni róla, hogy ha szépnek érzi magát. Ilyenkor sajnos mindig az jut eszembe, milyen nüansznyi dolgok ezek, és milyen könnyű elhibázni a helyes egyensúlyt...


Totka!

Hát szerintem is pofátlan volt, de igazából a stílus volt tenyérbemászó, mert ha azt láttam volna hogy töri magát értem, de a közegészségügy keretein belül nem tud ellátni, akkor szó nélkül mentem volna utána magánba. De így?!?! Flegmán megvizsgál, nem mondja el hogy mi a bajom, nem kínál fel megoldást, hanem ehelyett egy cetlit ad. Mindezt halálraunt pofával. :evil:


Csibb!

Drukk!!!! :)


Kuha!

A GYES a mindenkori minimálnyugdíj, jelenleg kb 25e forint havonta.

Kórházválasztás most úgy működik (azt hiszem), hogy mehetsz bárhova, de ha nem oda mész ahova tartozol, akkor az ellátás 25? 30? százalékát neked kell kifizetni, max 100e forintig. Egy sima szülés kb 80e forint, ha jól tudom, tehát ennek a harmadát kéne kifizetni ha nem abban a kórházban szülsz ahova tartozol. Én még így tudom, de lehet azóta már változott is.

Na látom Prüntyi már meg is válaszolta...

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok!

Mi is itt...
Lénával továbbra is minden ok :)

Most ebédre csináltam neki sültkrumplit, rántott cukkinit és halrudat..
Ügyesen csak 4 szem krumplit raktam neki oda, egy karika cukkinit és egy halrudat..
Persze a krumplit ette föl először aztán tárogatta a karját, hogy nincs több....úgyhogy most megy az alkudozás, hogyha eszik egy falat mást is...jön még egy sültkrumpli... :? :? :? :? :? :? :?

folyt...

Kép

Kép
megann
 
 


Csibb!

Én is drukkolok....biztos megint minden rendben lesz :wink:

Rókica!

Igaz hogy én is irtam hogy engem sem dicsértek sose, de én nem is irtam hogy önbizalomhiányos vagyok :lol: :lol: :lol: :lol: sőt......... :oops: :oops: :oops: :oops: egyáltalán nem lettem önbizalomhiányos...még annak ellenére sem hogy apám 13 éves koromban meghalt, és addig sem nagyon hagyta kibontakozni a nőiességemet.. :evil:
Úgyhogy én nem szenvedek az önbizalomhiánytól.....

A dicséret témában meg úgy gondolom hogy a telti lelki szellemi fejlődéséhez egy lánynak ugyanúgy hozzátartozik az hogy a külsejét dicsérem mint egy fiúnál az hogy az erősségét.. :wink: :wink: persze normális kereteken belül :wink:

Lányok!

Kórháztéma :twisted: :twisted: :twisted: :evil: :evil: :evil:
Komolyan mondom hogy már követhetetlen hogy akkor most hol is szülhetünk és mennyiért....
Szerintem én majd megkérdezem a dokimat.....és hasonlóan Prüntyihez...én is maradnék az István kórháznál.....igaz körzetileg a kistarcsaihoz tartozom..
Istvánt kipróbáltuk...legalább tudjuk mire számithatunk legközelebb.... :roll: :roll: :roll:

Totka!

Koutsounari :P :P foglalni kellene....de sógoromék még ülnek a fenekükön :evil: :evil: útálom ha nekem kell még telefonálgatom rájuk ,hogy akkor most mivan, jönnek vagy sem....
Útálom a szájbarágósdi-ovodásdi dolgokat.....ha nekik nem fontos akkor nekem sem az :evil: :evil: :evil: :evil: :evil: :evil:


folyt....

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Képzeljétek, Zsuzsa elkezdte mondani, hogy PLEASE! :) (Kb annyit tesz hogy kérlek, vagy légyszíves.) Hát én elolvadok akárhányszor mondja, úgyhogy nem lesz nehéz udvariasságra nevelni ilyen szempontból, mert bármit megkap, ha azt mondja, PLEASE. :)

Teljesen elérzékenyülök tőle, "Mama, help please!" (Mondjuk inkább úgy hangzik hogy "Mama, alp píz!"


Kaja:

Ő se eszik sokat mostanában, de mivel hízik, ezért nem aggódom. Mióta kórházból hazajöttünk, belekerült az esti rituáléba a méredzkedés... amúgy is imádja a számokat, és magától is rááll csak hogy lássa hogy villognak a számok a digitális kijelzőn. Komolyan, gyakrabban mérem Zsuzsát mint Vivit. Nagy fluktuációk tudnak lenni napról napra, most pl 11,2 és 10,9 között szokott mozogni, gondolom attól függően, mennyit evett, ivott, kakilt, pisilt aznap.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Sziasztok,

kórházválasztásnál a terheseknek nem kell akkor sem fizetnie, ha más kórházba mennek, nem oda ahova helyileg tartoznak. Talán csak azért kell fizetni, ha nem éppen a dokid ügyel és be akarod hívni őt.

Voltam tegnap dokinál, holnap meg AFP. 30-án meg genetikai uh-ra megyek.

Mea, nekem remélem meglesz a másik autóm, mert nem tudtak erre se zöldkártyát se műszakit csinálni. Vagyis rá kéne költeni minium 150-200 ezret, szóval lecseréljük. Reményeim szerint 1-2 héten belül. Aztán megint mobilis vagyok.

Róki, de édi a lánykád, hogy ilyeneket mond. :)

egy kép tegnapról:

Kép

KépKép
Kép
csikken
 
 


Csikken!

Nagyon édi a fotó :oops: :oops: irigy vagyok mint állat......

Képzeljétek, férjemnek UNOKATESTVÉRE FOG SZÜLETNI.... :D :D :D :D :D
Van egy nagybátyja...olyan 50 éves forma...a 2 felesége 42 és most tudtam meg hogy babát várnak :P :P :P :P :shock: :shock: :shock:
Mindemellett egy másik baráti párrol is tegnap tudtam meg hogy babát várnak...és egy barátnőm is terhes....

Pont röhögtünk anyummal..hogy na ezek után már csak az hiányzik hogy én is terhes legyek :lol: :lol: :lol: :lol: ja és persze férjem meg azzal húzza az anyját..hogy akkor mostmár húzzanak bele apóssal..mert akkor akar már férjem egy kistestvért is :lol: :lol: :lol: :lol:

Kész vagyok......babadömping van :P :P :P :P :P

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Megann:

Szerintem nem kéne alkudozni Lénával, hogy egyen többet... annak úgyse lesz jó a vége. Egyrészt mert most rájön hogy ez egy olyasmi amivel téged jól lehet manipulálni. Másrészt meg szerintem nem jó arra ösztökélni egy lányt, hogy többet egyen mint amennyi neki jólesik. A jövő szempontjából. Inkább egyen annyit amennyi jólesik. Elég lesz neki megküzdeni majd azzal mikor fogyókúráznia kell, hogy kevesebbet egyen mint amennyit kíván, hát ha még arra van szoktatva, hogy még annál is többet egyen...

Azzal együtt hogy ilyen okosakat tudok mondani a ti problémátokkal kapcsolatban, nálunk most az van, hogy teljesen elvesztek az étkezések... Zsuzsa akkor kap enni amikor kér. Csak igyekszem normális kaját adni neki. Az egyetlen fix a vacsora, de úgy tűnik, hogy ő beállt arra, hogy inkább tízórai és uzsonna időpontban eszik nagyobb mennyiségeket, a többi étkezés relatíve kicsi. Reggel ahogy felébred kezdi egy kis rizstejjel, ezzel elvan kb 9-ig (6kor szokott kelni), akkor kap valamit, amivel általában el is van délig, amikoris alszik. Persze akkor is kap egy kis rizstejet... utána uzsonna, illetve késői ebéd, vacsora pedig 6 óra tájban szokott lenni. Igazából úgy gondolom (már megint) hogy a rizstejezést kéne kiiktatni. Bár ahogy olvasom, másoknál is megy a tej, kakaó, tápszer.

Egyébként még azt akartam mondani, hogy örülök hogy nem lett a lázból semmi!!


Kuha!

Neked meg már régóta akartam azt írni, hogy gratulálok az álláshoz! Irigyellek is érte, olyan szívesen mennék én is már dolgozni! De szeptemberig most már csak kibírom, akkor megy Zsuzsa bölcsibe, és akkor már én is újra kezdhetek valami más elfoglaltságot is. Vivi is már 6 hónapos lesz addigra, csak bevállalja anyukám egy héten pár órára. Most még nem szívesen vállalja, mert még mindig sírós, kettőt meg pláne nem akar.

Remélem minden úgy sikerül a nyáron meg a bölcsivel ahogy szeretnéd!!!


IdŐjárás:

Nálunk (Újpesten) AKKORA jégeső volt tegnap, hogy már ijesztő volt. Anyukámnál (Budaligeten) nem volt. Egyre bizarrabb lesz az időjárás. Délután még hőguta volt, épp kint voltunk a játszótéren és gondoltam magamban, túlöltöztettem Zsuzsát mert én is majd megsültem egy farmerban meg rövidujjúban. Mire elindultunk haza, dörgött, és kicsivel később következett egy negyedórás iszonyat sűrű jégeső, mogyorónyi jégdarabokkal, de olyan sűrű, hogy nem lehetett látni miatta. Aztán el is múlt 10 perc alatt, és mentünk ki az udvarra jeget gyűjteni Zsuzsával. :shock:

Elképesztő hogy egész télen nem volt jég meg hó, de most a nyár közepén igen...

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Róki!

Nem arra biztattam Lénát hogy többet egyen mint kellene, hanem arra, hogy MÁST is egyen ne csak a sültkrumplit :wink:
Szerencsére egy pár falat erejéig bejött és evett egy kis halat és cukkinit is...
Nem foghatom föl hogy tök jól evett..mindent megevett egy évesen...most meg fel tudnám sorolni a fél szakácskönyvet hogy mi az amit nem szeret..
Pl a krumpli csak sültkrumpli formájában jöhet szóba :? , sem levesben, sem köretként sem sehogy máshogy nem.. :?

Na mindegy...de ez a nap már rendekkel jobb mint az elmúlt 1-2 hét.....

Délután lepasszolom anyósomnak egy kicsit amig én női szenvedélyemnek hódolok :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: :oops: (shopping illetve plázázás), oly fontos célból hogy a férjem kiadta hogy neki utcai bőrpapucsot vegyek :twisted: :twisted: :twisted: stb.....

Na majd kiváncsi leszek anyósom mivel fogja megtömni Lénát :?

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Kuha!
Azt olvastam ki az apeh tájékoztatójából, hogy ha igazolni tudja a tanárod, hogy felnőttképzésben veszel részt, akkor csökkentheted az adódat. A vizsgadíjjal is.
Őszintén szólva nem tudom, hogy ez minek a függvénye, az szj-számmal vagy mivel lehet összefüggésben?
Egyébként rendi, ha csak az áfát számolja hozzá ehhez a díjhoz, mert nekem a könyvelőm azt mondta, hogy a nettó összeghez olyan 40%-ot számoljak hozzá kábé, mert ugye még rengeteg adóféle van ezen kívül is. :? :? :?

Rokica!
Hát igen, azért nehéz kérdés ez a dícséret szépség-ügyben, mert egyrészt felszínes értéknek tűnik a dolog, másrést adottságnak.
DE
Ezt valahogy úgy kellleképzelni sztem, mint amikor az ember zépen felöltözik, mondjuk mert színházba megy, és akkor a kedvese rámosolyog és azt monjd: "jajj de csinos vagy!" (most a további opciókat kihagyom, nehogy lecsöpögjenek a betűk a képernyőről :wink: .)
Ahogyan ez nekünk, felnőtteknek is jól esik, sőt szükségünk van rá, ez ugyanúgy igaz a gyerekekre is, sőt fokozottabban, hiszen ők a világ dolgainak felismerésében, megértésében nagyrészt ránk vannak hagyatkozva.

Én is írtam, hogy az önbizalom helyén gy nagy lyuk tátongott a lelkemben. Ez nyílván nem így van most. De ehhez közel két évtizedes kemény munkát kellett végeznem, nagyon nehéz pillanatokkal megtűzdelve. Valamint egy csomó lehetőségbe eleve bele se kezdtem, mondván, hogy is jöhetnék én ahhoz. Ma már bánom, mint a kutya. Mert azért az ember lelke és teste egy egység, és ha nagy hiány van az egyik oldalon, az a másik felére is kihat.
Úgyhogy ezeket a tipródásokat szeretném megspórolni a gyerekeimnek. Mert én Andrisnak is mondom, hogy milyen szép! :P

ayse
 
 


Sziasztok!

Csikken!

De édi :D
Én is irigykedem picit :)

Kuha!

Húúú jó kis túra ez ma Nektek.
Remélem,sikerül mindent elintéznetek!

Mi túl vagyunk egy nagybevásárláson, szomszéd csajszival meg egyidős kisfiával mentünk be Auchanba, corába, hát reggel mentünk és 2-re értünk haza, persze Lívi nem aludt el hazafelé és most próbál aludni, remélme elfog.

Én most vette neki tök édi ruhákat, pólókat, nacikat az auchanban a Familia boltban.
Nagyon jó áron voltak.
Auchanban bent meg pizsit, Barbiesat, csak ilyen volt pedig utálom ilyen kicsiknél az ilyen Barbie cuccokat, de ez volt és kellett már egy.

Akkora eső volt bent, most meg kánikula megin t, őrület milyen az időjárás..... :shock:

Mindnekinek sok puszit küldünk!

Mea
mea
 
 


na megjöttem...
én ha azt mondom, hogy meg fogok bukni, akkor nem csak úgy mondom, hanem az tényleg úgy van... :oops: :oops:
ez írásbeli volt, de tuti bukó, már be is jelentkeztem a jövő hetire!
Nem is olyan vészes, most láttam, úgyhogy jövő héten már menni fog szerintem!
csak az a baj, hogy így az eredeti jövő heti vizsgám mellé torlódik ez is... majd csak lesz valahogy.
most leraktam Fannit, úgyhogy, ha tényleg alszik egyet, akkor neki is állok a képfelrakásnak! ma elmegyek barátnőzni este, most Mske nélkül, mert neki ugye jobb dolga van most... 8) 8)

képek után megpróbálok reagálni is...

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


ja, és nagyon köszönöm azért a drukkokat!!! :oops: :oops:

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Megann
de jó, hogy Lénának nem lett több baja!!! :D
Hurrá gyerekdömping!!!

Csikken
Nagyon jó a kép!!! Kis cuki!!! :D :D

Ja igen!!!
Majola
Julcsi ezen a képen annyira gyönyörű, hogy majdnem elájultam!!! :D :D :D

Barbi
szuper lehetett a hétvége!!! én is úgy vágyom már egy kis lazításra...

Duda
Nati is nagyon szép kiscsaj!!! én is mindig összekevertem Julcsival őket régen, mikor még kicsik voltak, de most már látszódik azért a különbség, de tény, hogy hasonlóak! :)

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


sziasztok!

gyorsan adok egy életjelet, legalább ennyit :)
ausztria szuper volt, Eszti szokás szerint mindenkit elbűvölt, és egy kis tündér volt. meg a barátnőmék is, hogy mindig ilyen nagy szeretettel befogadnak :)

azóta meg vendégeskedés, szegedezés, házimunka, munka-tanulás bűvöletében vagyok...

bele-bele olvasgattam, de persze nem tudtam rendesen mindent elolvasni :oops:

Rokica, ezen a dokin én is fel vagyok háborodva, meg persze az egész egészségügyön, úgy rohad ahogy van. sztem már a balkánon is jobb a helyzet. az a minimum, hogy megvizsgál, és mond valamit, hogy mi lehet a baj, és mi lenne a teendő. lehet, hogy mr kellene, azt lehet tutira szoptatva is, nem? sztem nekem is van valami gerincsérv szerűségem, mutatott a gyógytornász egy pár jó gyakorlatot, azért azt majd megmutatom, ha egyszer találkozunk, hátha segít. addig is próbálg nyújtani és erősíteni a hátad. tudom, hogy nagy a szám, ráadásul bagoly mondja, de amikor csinálom, nekem használ.

Mse megy Rómába? de jó neki! én is úghy mennék... de férj inkább londonba menne. nem mintha ez aktuális lenne, hogy hova is utazzunk :D :D

Nati nagyon szép!!!

én is szoktam Esztit dícsérni, hogy csinos, de ez valahogy jött magától, én bele nem gondoltam ilyen mélyen, hogy most dícsérjem-e vagy ne... amikor kap egy új ruhát és felpróbáálja, vagy reggel, ha épp tényleg nagyon csini, vagy amikor először volt rajta csak bugyi, mondtam, hogy jajj de csinos vagy, és illegette magát, félig megfordult, hogy hátulról is megmutassa magát, és közben szendén mosolygott. olyan aranyos.
valamelyik nap, meg nem akarta felvenni a szandiját, hanem hozta a bakancsát, hogy az kell neki, és azt szó nélkül fel is vette, csak lestem. mondjuk tényleg jobban ment a színe a ruhájához :lol:

Zsuzsa! Julcsi egy mediterrán szépség! :) Anna meg nekem is annyira olyan, mintha az apja könyökölne ott azzal a komoly humorú arcával :) :) :D nagyon aranyos!

holnap megyek én is uh-ra, de jó lesz!!!

ja!! valakinek nincs eladó, vagy bérbe vehető övterelője? amit vezetéshez kell használni. múltkor nem vezettem kismamként, most meg nagyon kéne.

muszáj mennem, és nem ígérek semmit ;)

KépKép
KépKép
and
 
 


Helló Lányok!

Kész katasztrófa a mai napunk, nem tudom eldöntei, hogy sírjak, vagy inkább nevessek... Asszem, inkább sírnék.
Délelőtt egész jól indult, el is jutottunk a Teve utcába. MEgkaptuk a sorszámot, csak 96-an várakoztak előttünk. Onnantól kezdve GErgő egy és egy háromnegyed órát végigordított, kb. 100 ember minket nézett. De nem ám csak úgy bömbölt,, áááá, nem. Hisztizett, verte magát a földhöz, stb. Le is pergett előttem, amit Mse írt valamelyik nap..
Szinte sírva hívtam már Robit, hogy jöjjön a gyerekért, akárhol is van most dolga, mert kilógatom az ablakon...
Ne haragudjatok, de semmi szép gondolat nem jutott eszembe Gergővel kapcsolatban...

Ezek után azt mondtam, nem vállalom be Gergővel a Lőportár utcát. Robi tudott másfél órát vigyázni rá, gondoltam, ez idő alatt megpróbálom egyedül elintézni. Nem sikerült.
Mikor odaértem, a 137-es sorszámot kaptam, akkor hívták a 188-ast, és azt mondták, hogy 200-ig hívják a népet, utána kezdik előlról a számlálást. VAgyis a 137-es számommal kb. még most is ott ülnék.
Hazafelé pedig ronggyá áztunk Gergővel, de szó szerint.
Robinak volt egy kis dolga Pesten, gondoltam, mi is besegítünk neki.
Igen ám, de az egyik utcában (kb 200 méterre a kocsitól) úgy elkapott a zuhi, hogy mire a kocsihoz értünk, egy darab száraz felület nem marad a ruhánkon, és rajtunk. Gondolhatjátok, ha hazaérve facsarni tudtam a saját ruhámból a vizet.
Szerencsémre Gergőnek betettem reggel egy hosszú nadrágot, meg egy pulóvert, azt rá tudtam adni a kocsiban. Így legalább rá száraz ruha került...

Úgyhogy a mai nap után úgy döntöttem, hogy én már nem is főzök semmit sem, ejtőzni szeretnék. Úgyhogy fiúknak megrendeltem a kaját...

Este még jövök, reagálok a többieknek is, most mennem kell, kiteregetem a ruhát...

Kép
kuha
 
 


Hú, lányok, ezek a hisztileirások riasztóak. Azt hiszem, a gyerekeink kezdenek a dackorszakba léni. Úgy látom, a fiúk gyorsabban haladnak felé.
Szerencsére én még nem tapasztaltam ilyet. Igaz, nem is megyünk sehová, békésen éldegélünk itthon, még vásárolni sem nagyon viszem a lányokat, mert eléggé mozgásképtelen vagyok kettővel.
Julcsi meg tud ugyan hisztizni, de nagyon hamar el lehet terelni a figyelmét, de akár rá is lehet szólni. Igaz, én jó szigorúan tudok szólni, meg nézni, emlékszem a képre Mske anyukájáról a feltartott ujjal: na azt bőven túlszárnyalom.
De azért nem vagyok nyugodt, most kezdődik még csak a tánc, kétéves kor felé.

Julcsi annyira aranyos Annával (általában), úgy örülök. Ha leteszem Annát a földre, azonnal melléhemperedik és játszani kezd vele: elveszi ugyan a játékát, de visszaadja, és ő is nekiadja az övét. Meg szórakoztatja, állathangokat utánoz neki, beszél hozzá. Csak azt nem tudom, hogyan tanitsam meg arra, hogy nagyon apró dolgokat, meg a kemény műanyagállatkáit ne adja oda, és enni se adjon neki (ezt nagyjából érti, azt hiszem). Róki, Bodza (hol vaaaagy????), ti hogy csináljátok?

Csibb, hátha mégis görbül :wink:
Mske képei szuperek, annyira de annyira szeretném, hogy sikerüljön valamit megvalósitania ezzel a fantasztikus képességgel!

And, olyan ritkán jössz! Esztitündérről is rakhatnál fel képet. Hogy birod az iramot?

Köszönöm a dicséreteket a lányokról, annyira jólesnek! Közben meg persze aggódom, nehogy az legyen, hogy az én második kis szépségem fogaival valamit jóvátehetetlenül elrontottam.

Hát igen, nekem is ösztönösen jön a dicséret a szépségükre. Valahogy az anyai szeretetem része, hogy a világ legszebbjeinek látom őket. Éppen ezért mondom, hogy nem akarok túlzásba esni, mert legszivesebben egész nap dicsérgetném őket, de ez inkább a túláradó szeretet kifejezése.
Rókica, annyira viccesen irtad le, hogyan gondolod te ezt a dicséret dolgot. Jót nevettem azon, hogy nem a csinossáágát dicséred, hanem hogy beledugja a lábát a nadrágba.
De azért kicsit dicsérgetni szerintem is kell. Akkor is, ha úgyis megteszik mások, hiszen tényleg nagyon szép kislány.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Kuha!

Ba...a meg....Jézusom.....komolyan ilyen sorállások vannak?????
Én emlékszem, amikor Léna papirjait intéztük, viszonylag rendben ment minden :roll: :roll: nem volt több órás sorállás :roll: :roll:
Anyum sem állt ennyit sorba sehol sem :shock:

Ha nem baj..akkor most nem irigykedem... nem lettem volna a helyedben :oops: :oops: :oops:

Egyébként én is legalább egy plusz váltás ruhával megyek bárhová Lénával... :wink:

Majlola,Mske, Csibb...

Nagyon jók a fotók :P

And!

Már hiányoztál :oops: kérünk képeket, jó???? :P

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Szép jó estét!

Itt megint Babanetezés közben ömlik az eső, dörög villámlik mint a ..... :(
A mi lakásunk ugye két emeletes, mi a másodikon lakunk.mit gondoltok, mit látok ma délelőtt??Beázott a lakás két helyen is! :( Mivel férj, és" Pannabölcsibevivő"szomszédasszony a közös képviselő vagy mi a szösz, így egész nap bádogos után telefonálgattam, meg anyóst osztottam ki de nagyon szégyenletes módon. :oops: (hozzá kell tennem, férj engedelmével=javaslatára).
Ma meg unokatesóm volt itt, aki 15 hetes kismami!!engem is kismamik vesznek körül!Holnap is megyünk látogatni egy két hónapos kisfiút, középiskolai oszt.társamnak a babája.
Ti mit szoktatok vinni ajándékba ilyenkor??????

Én mostanában bababoltok vásárlási utalványát.Rájöttem(szerintem), hogy tök praktikus!

Kuha:
uhh, elég érdekes napod volt, hogy finoman fogalmazzak!!! :shock: én akkor kaptam majd idegbajt(ezt gyerekkel nem lehetett volna kivitelezni), mikor febr.ban a gázosoknál ültem 8 órát!!! :?
Kriszti:
mekkora a pocaklakód már :shock: nagyon telik az idő!!!!!!
Rokica:
van egy spec.torna, amit gyógytornász tanít, csak olyan égő, mert nemtom hogy írják, mindjárt megnézem, nagyon tuti!!!!!!(lehet And is erre gondolt!)
Szia And!!!!! :D
Olyan jó, hogy vagy!!! :D :wink: Elképesztő, mekkora türelmed van!Holnap,gondolok RÁTOK!!!(nemtom mikor végzel, úgy felhívnálak, hogy mizu!)
Megann:
nagyon bírom, ahogy a dolgokhoz hozzáálsz! :D én régebben olyan beképzeltnek tartottalak, és akkorát csalódtam Benned pozítívan amióta személyesen is taliztunk, egy határozott, de csupaszív csajszit ismeretem meg. :D
Csibi:
de akkor még nem bizti, hogy uv????????!!!!!!!!!!!!!!Annyian drukkolunk Neked, hogy nem lehet !!!

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Róki:
Mc Kenzie a torna neve!!!!!!!!állati jó!



Pancsim puncija gyógyulni látszik!olyan édes, ha meglátja, hogy készítem a kamillát, mászik is bele a lavórba!! :lol: And-al beszéltem, és én is úgy látom jónak, hogy a profnak hiszek, és adom napi két cseppjével a vigantolt!


Holnap de.t belgyógyászhoz megyek, galádságot készülök elkövetni fogyi ügyben!és kell a segítsége!!bővebben akkor, ha tudok Nektek olyan képet mutatni, amin min.7 kg-mal könnyebb vagyok! :twisted: :twisted:

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a dícséreteket! :D
Én is szoktam Natit dícsérni, sőt, nem1x, előfordult, hogy ő is közli valakivel, hogy "cinos vagy!" :D
Ő már most nagyon csaj, amint felöltöztünk, megy a tükörhöz és nézegeti magát. :oops:
Azt viszont nem nagyon szeretem, ha az utcán megállítanak bennünket és elkezdik dícsérni Natit.
Nekem inkább ezzel van bajom és nem azzal, ha tőlünk hallja, hogy szép, csinos, stb.

Zsuzsa!
Tényleg gyönyörűek a lányok! :)
Remélem Annának nem lesz gond a fogaival!
Úgy sajnáltalak benneteket, amikor olvastam, mi történt! :(

Kuha!
Félve kérdem, fel sem merült, hogy valaki előreenged benneteket?????? :roll: :roll:
Sajnálom, hogy így alakult! Én is biztos ki lennék bukva!
Natival el sem mernék ilyen helyre indulni, tuti balhézna ő is. :?

Csibb!
Azért hátha sikerül! :) :?

Rókica!
Nati világéletében rossz alvó volt. :(
Egy kedves ismerősöm egyszer megjegyezte, hogy ha egy gyerek eleve rossz alvó, hosszú távon nem segít sem alvástanítás, sem semmi. Valamit úgyis mindig kitalál majd, hogy kelni kelljen hozzá.
Félek, igaza volt a lánynak. :?
Egyébként én nem bánom, ha a nagyágyon alszik Nati, csak ALUDJON!
A tegnapi jégeső majdnem telibe kapott bennünket! :(
Nagyon durva volt, bele sem merek gondolni, mi a fenét csinálok, ha nem érünk haza.

And!
Hogy vagy? Émelygés, álomkór? :?
Húú, már ekkora pocid van, hogy övterelő kell? :)

Csikken!
Édi a babód! :)
Drukk a holnapi AFP-hez! :wink:

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Totka!

Mondom én hogy önbizalomhiánynak nálam még a halvány jelei sem mutatkoznak :oops: :oops: :oops: :oops:
:wink: :wink: :wink: :wink:
Örülök hogy rácáfoltam a véleményedre...
Az a legjobb az egészben hogy annak ellenére amit gondoltál rólam, az első perctől kezdve úgy éreztem hogy "kedvelsz" engem és mindig nagyon kedvesen irtál nekem, és figyeltél az irásaimra.. :roll: :roll: :roll: :roll:
Ez viszont a te dicsőséged :wink:
Egyébként nem érzem magam beképzeltnek..viszont határozottnak nagyon az vagyok.. :oops: :oops: :oops: talán túlságosan is..... :oops: :oops: és ezt talán sokan félreértelmezik illetve átforditják valamilyen szintű "beképzeltségnek"..

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Majola!

Amikor ilyeneket irsz..hogy milyen jól elvan Julcsi Annával..na akkor mindig legszivesebben a fejemet verném a falba..hogy miért is nem vállaltunk hamarabb kistesót....
Tudom késő bánat....de olyan jó lenne Lénának most egy baba...

Egyébként olyan szépek és annyira kiegészitik egymást a lányok...
Én azt gondolom hogy nekem bármim lesz is..fiam vagy lányom.., hasonló karakterek leszenek mint a te lányaid..
Léna szőke kékszemű..ketteske meg barna hajú barna szemű lesz, mint férjem...ez majdnem biztos :P :P :P :P

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Na, gyors bejelentkezés, nagyon eltűntem. Azért olvasgatok hébe-hóba, de írni már nincs erőm. Jól vagyunk, minden oké, éljük a hétköznapokat, jövő héten megyünk le Balcsira, hurrá! Végre lesz valami változatosság. Sőt, pénteken megyek jó kis lánybúcsúba (bulizunk meg Rudas-fürdőzünk, azt is alig várom!)

Majola, Totka! Köszi a hiányolást! Lányaitok gyönyörűek. Totka, sajnálattal olvastam a veletek történteket, remélem nem lesz semmi komoly gond.
Majola! Az együtt játszás már nálunk is nagyon szépen megy, bár Saci is elveszi Kristóftól, ami épp nála van, de ha szépen kérem, akkor visszaadja, Az etetés? Kristóf pelenkájából visszakövetkeztetve Saci megetette már borsóval is. Tegnap meg babapiskótát kotortam ki a szájából. :?

Duda! Te kérdezted még anno a Duplo-t. Ez egy egyszerű, 75 darabos készlet, amiben csak kockák vannak, meg egy kis emberke. 3500 Ft-ért vettem vadi újonnan egy babaszobás csajtól. Saci azóta is imádja!

Bocs, hogy nem reagálok most mindenkire külön!

Kép

Kép

Kép
bodza
 
 


Szia Bodza!!!!!! :D :D

Megann:
jaj, bírlak ám én nagyon, az első perctől kezdve!!!!!!!csak tényleg hajlamos vagyok túláltalánosítani!!!!!!!!!!!mondjuk, akiket nem szeretek, v.kimondottan útálok, azok ált.velem is így vannak!hmm, vannak egy páran!!! :roll:

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?