Új privát üzeneted érkezett!

Juci!
Már többször felmerült itt, hogy sírtam-e ilyenolyan események alkalmával. Férdiasan bevallom, hogy nem, nyílvános helyen nem tudok sírni, még moziban sem. Én kemény csaj vagyok :wink: :oops:
(nem mellesleg Lili sem tudna mit kezdeni ezzel a dologgal, inkább befelé hatódom meg)

Maresz!
30 fő? Nem semmi!!!
Azért majd bedobhatnál alkalomadtán egy-két képet Brigiről. Mondjuk a hétvégi vonatozásról, jó, Thomasanne?

ayse
 
 


Na még egy... (sok lesz már belőlem :oops: )

A mai eseményen - évzátó mókatár - is szembesültem azzal, hogy itt NK-ban különleges lények vagyunk, hogy csak két gyerekünk van. Kiderült, hogy a logopédusnak az ikerlányai a 6. és 7. gyerekei (azt hittem, csak ők vannak, nem is értettem, mért jár kisbusszal), az a kismama, akinek az 5. fia Andris után született, megint babás, Lili egyik leendő osztálytársa elmesélte, hogy 5 testvére van és ő a legkisebb...és ezek csak azok a családok, akik most kerültek a látószögembe, és mennyi van még rajtuk kívül!!! Komolyan irígylem őket a bátorságukért!

ayse
 
 


Megann!

Köszi a drukkokat, asszem mostmár mondhatom, hogy elkellnek! :( Igen, hőmérőzök, ovutesztelek, szóval nagyon nem tudok már mit kitalálni! Nagyon idióta görbéket produkálok amúgy, de mindegy :) Ebben a hóban legalább volt egy pozitív ovutesztem :lol: :lol: :lol: De egy baj van még valószínűleg nálam, hogy Peti reggelente még szopizik, és néha éjszaka is (bár azt egyre ritkábban szerencsére) és kezdem azt hinni, hogy én abba a típusba tartozok, aki addig nem lesz terhes, amíg egy csepp teje is van. Na most ez egy darabig tök jó is, de mostmár???????????? :?
Mindegy, egyre inkább beleélem magam abba, hogy megyek vissza melózni, és Peti bölcsis lesz! :(
Neked amúgy mindig szép görbéid voltak?

Ne haragudjatok lányok, hogy egy kicsit offolom a topikot ezzel a témával!
:oops:

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 

 
 

Sziasztok,

csak bekukk, mert nagyon fáradt vagyok.

Viki, én innen rendeltem ovutesztet, mert azt hiszem kb 10 db postázással együtt volt 1500 Ft. Plusz terhességi teszteket is.
http://www.accuratepregnancytests.com/c ... ?cPath=7_8

Én is hőmérőztem, remélem mihamarabb bekerül bébike a pocidba.

puszi mindenkinek!

Tüncsinek boldog névnapot!

Rókinak kitartást! :)

Kriszti

KépKép
Kép
csikken
 
 


Szép jó estét! :) :) :)

Ma szépen pörög a topic. :)

Olyan jókor jött nekem ezt most olvasni, hogy nem csak én vagyok türelmetlen és fáradt a gyerekek miatt.
Apa nem sokat segít, időben nem is annyira, mint idegeskedés terén (dugó, fizetnek-e az ügyfelek, parkolás, stb.) elég sokat dolgozik. Hazajön, fáradt, ideges. Sajnos ő még ezt látta otthon gyerekkorában (ő is nagyon késői gyerek és már nem is fiatal), hogy az apa dolgozik, hozza haza a pénzt és a többi a feleség dolga. Én pedig az elején nagy lelkesen el is kényeztettem, hogy nem kell semmit csinálnia, már nem tudom visszafordítani.
Így én is csinálok minden házimunkát és a gyerekekkel is én foglalkozom. Szinte minden nap főzök valami egyszerűt, én is elég rendmániás vagyok és nem megyek el úgy itthonról nem nem áll haptákban a lakás. Emellett intézzük a nyári költözést és megint családi mosolyszünet van, konkrétan az Anyuék és a Péter nem beszélnek és találkoznak egymással, de ez hosszú téma és görcsbe rándul a gyomrom miatta. Mindezek miatt én is néha kicsit besokallok. :( :( :(

Anikó,
Megint nagyon egyetértünk. Persze nem véletlen, mert nagyon hasonló a felállás. Két fiú, elég nagy korkülönbség. Ha újra kezdhetném én is kisebb korkülönbséget vállalnék, mert nálunk még nagyon nem hangolódtak össze a fiúk. Pedig Dani már lassan 20 hónapos. Csak akkor megy az együttjátszás, ha Beninek van kedve hozzá (ritka) vagy ha valami rosszaságot lehet Daninak tanítani, de sokáig ez sem tart. Nehéz mind a kettővel egyszerre foglalkozni, Beni már nem alszik délutánonként egyáltalán. Egész nyáron nem mehet oviba, mert akinek kistesója van, azt nem fogadják összevont csoportban. Nem is tudom, hogy mit fogunk egész nyáron csinálni, hogy ne veszekedésről szóljanak a napjaink.

Rokica,
Nagyon meg tudom érteni a te helyzetedet is, de kitartás. Most biztos nehéz, de a jövő sokkal könnyebb lesz, bár az még kicsit odébb van. A lányok alvását még nehéz lenne összehangolni, majd ha Szilvi is egyszer fog aludni napközben. Jó ötlet valami segítség, ha anyagilag megengedhetitek magatoknak, mert akkor az utált háztartás gondja lejön rólad. És ha emiatt már nem vagy annyira feszült, akkor Zsuzsa sem lesz és a megspórolt időt is rá tudod fordítani.

Kuha,
Jaj, de nehéz döntés! Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél. :( Én is arra szavazok, hogy az elkövetkezendő két hónapban szervezz be akár 2-3 bébiszittert, fiatal lányokat, hogy Gergő megszokhassa őket, lehessen váltogatni, ha esetleg nem érnek rá. Akár barátnők is lehetnek, ha akad ilyen. Így sem lesz neki könnyű minden nap látni, hogy elmész, de legalább a saját megszokott környezetében marad. Sajnos mi megtapasztaltuk, hogy az első évben elég sok betegséget kapnak el a gyerekek a közösségben. :(

Ayse,
Lili egy kincs, persze miattatok lett ilyen! :) Szerencse, hogy ennyire imádja Andrist és ilyen jól tud vele foglalkozni.
Azért remélhetőleg nem néznek ki titeket a faluból, hogy még csak 2 gyereknél tartotok. :wink: :oops:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Viki,
Akkor drukk tőlem is a pocaklakóhoz!!! :)

Prüntyi,
Tüncsinek boldog névnapot!! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Aniko,
Köszi a tegnapi bókot! :)
Remélem, minden rendben lesz a fütyiműtéten. Szerintem sem lesz ez körülmetélés, inkább csak olyan metszés féle. Drukk Matnek, hogy ne legyenek fájdalmai és hamar túl legyen rajta. Megértem, hogy mennyire félhet. Beni ilyen esetben már előre hergeli magát. :(

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Kicsit visszaolvastam megint, azért nem semmi, hogy a férjek miket képesek produkálni. Persze nálunk sem lenne másképp, ha Beni nem lenne annyira önálló és jó megfigyelő, hogy ha fizikailag képes lenne rá, akkor simán megvacsoráztatná és lefektetné Danit. Ő tudja, hogy mit eszik/ehet, mit és milyen pohárból iszik, hogy pl. partedli is kell. Fürdés, fogmosás, pizsama dettó. Így én szökőéveben egyszer, mondjuk, ha épp osztálytalálkozóm van, rábízom Apára őket, mert Beni útbaigazítja, ha esetleg elakad. :wink: :wink:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Na, léptem fürdeni, mert elég a sormintából és a monológokból. :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok!

Prüntyi
Tüncsit Isten éltesse sokáig!

Benianyu
Szia! :P Úgy érzem a soraidból, bár írtad is, hogy "kicsit" fáradt vagy. Amit nem is csodálok. Sok dolog van a válladon...
Sajnálom a mosolyszünetet :cry: , remélem gyorsan elmúlik! Bár tudom...Kívánom, hogy mielöbb nyugodtabb napok köszöntsenek Rád!

Hát Kuha nagyon nehéz helyzet. Lehet, hogy nem leszek népszerű a véleményemmel most, de szerintem még fognak nehézségek adódni a dolog körül. Tudom, hogy nagyon idealista elképzelés az, hogy az anyukának van bőven ideje a beszoktatásra és a betegségekre, de valahol úgy érzem, hogy ha Tőled a munkáltatód ennek a helyzetnek a megoldását várja anélkül, hogy segítséget tudna nyújtani ebben, akkor nem biztos hogy túl családbarát. Bár ezt Te tudod. Azt is tudom, hogy nincsen pótolhatatlan ember munkahely szintjén. Elnézést, inkább lelkesítenélek, de titkokban így gondolom. Amúgy ahová Marci megy az egy alapítványi bölcsi. Ott is van nyáriszünet és azt szigorúan veszik, de ha gondolod akkor megadom az elérhetőségüket.
Illetve volt itt a lakóparkban egy játszóház. Az egyik lány nagyon szimpi fiatal kiscsaj volt. Ha gondolod megpróbálhatom felvenni Vele a kapcsolatot.

Jó éjt mindenkinek!

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Sziasztok!

Csak gyorsan idehuppantam, holnap kemény napunk lesz, elkészül végre a terasz. (Milyen buta szó?!) :wink:

Juci
Ne haragudj, teljesen elfelejtettem tegnap :oops: , de
Nagyon boldog névnapot kívánok!
Sajna a magánbölcsiben már 2008-ra is várólista van! :?
El is keseredtem, de már összekapartam magam a romjaimból! :roll:

Ayse
ígérem viszek feltöltött fényképezőgépet!!!

Viki
Kistesóért én is drukkolok! Mentek nyaralni? Naplemente, romantika és hipphopp 4-en jöttök haza.

Tüncsinek boldog névnapot kívánok!

Holnap még jövök.....

Kép
Kép
thomasanne
 
 


Jó reggelt!

Viki!-OFF topik

Áhhááá szoval még van szopi....akkor lehet hogy tényleg ez játszik közre abban hogy nem esel teherbe...
Nem gondoltál még rá, hogy esetleg leszoktatod Petit????? :oops: :oops: :oops:

Hőgörbe...
Igazából nem tudom hogy milyenek a hőgörbéim...mert amikor Lénát vártuk...novemberben már csak a ciklus második felét hőmérőztem...és a decembert hőmérőztem végig és az nagyon szép lett és minden stimmelt rajta, még most is megvan a diagramm.
Ezen kivül nekem általában rendszeres a mensim és én középidő tájt mindig érzek pocifájást ezen kivül és a hüvelyváladék változása is stimmel :oops: , úgyhogy nagy eséllyel meg tudom mondani hogy kb mikor vagyok fogamzóképes..

Nos de mindez semmit sem jelent szerintem, mert ez még kevés ahhoz hogy sikerüljön....ha nem úgy rendelik az égiek, nem olyan lelki állapotban van az ember, vagy a csillagok állása......
Férjem erre mindig azt mondta, hogy a fenéket sakkozok én hőgörbékkel meg mindenekkel, amikor más elmegy és egy diszkó-egyéjszakás kalandból terhes lesz.... :? :?
Aztán mondom neki ,hogy láthatta hogy mi nem az a pár vagyunk, mert eltelt 3-4-5 hónap spontán próbálkozással és nem jött Léna...és az első teljesen lemért hónap sikerült...
Nos szeritnem azért ebben volt jó adag szerencse, meg az hogy decemberben épp van az embernek más dolga is mint a teherbeesésre koncentrálni...és hát lehet hogy az is segitett hogy épp nem görcsöltem annyira ezen a témán..

Kiváncsi leszek hogy hogy lesz kistesónál :roll: :roll: :roll: :roll:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok Lányok!!

Nagyon köszönöm a hozzászólásaitokat, véleményeiteket, ötleteiteket!!!
Örülök, hogy leírtátok őszintén a véleményeteket. Nem bántódtam meg, hiszen az általatok felsorolt esetleges problémákkal én is tisztában vagyok.

Megmondom őszintén, eszembe sem jutott, amit többen is ajánlottatok, hogy valakit helyben kéne keresni.
Bár bevallom, azt azért nem szeretném, ha egy épp a nyári szünetét töltő kis csitri vigyázna Gergőre. De azt hiszem, beszélni fogok a védőnővel, hátha tud ajánlani valakit, aki esetleg a saját csemetéjével van otthon, és bevállalná délelőttönként Gergőt.
És lehet, hogy megpróbálom a helyi bölcsis csoportot, és ovit is, hátha nyáron bevennék őt arra az egy hónapra.

Meg aztán, jövő héten megint beszélnem kéne a főnökömmel, hogy le tudjam konkretizálni a dolgokat. Volt ugyanis egy olyan félmondata, hogy azt sem bánná, ha egy ideig félnapokra járnék be, ha úgy könnyebben megoldom a gyerekelhelyezést.
Szóval, azért még nincs minden veszve, és hát nyilván anyagi áldozatokkal fog járni, de egyelőre nem tudok jobb megoldást.
Ráadásul sürget az idő, mert ugye GYED mellett nem lehet dolgozni, márpedig én erősen GYED-en vagyok még, majd csak szeptembertől leszek GYES-en. Úgyhogy ugye legkésőbb 2-3 héten belül jó lenne valami megoldás, mert akkor le kell mondanom a GYED-ről, és már most GYES-re kell mennem.
Ja, és a másik, ugye ott van a felgyülemlett szabadságom, amit a törvény szerint ilyen esetben nem fizethet ki a cég (csak akkor, ha megválnánk egymástól), tehát azt is ki kéne vennem.
Persze, erre már vannak variációim, hogy esetleg nem veszem ki, max. csak papíron, a cég meg esetleg cserébe valamilyen úton-módon beszáll a bölcsi / bébiszittyó költségeibe. Ő is jól jár, meg én is.
Úgyis ki kell majd vennem, ha Gergőt szoktatom a bölcsibe...

Szóval, vannak elképzeléseim, amit persze erősen egyeztetnem kell a főnökömmel. Igaziból nem is az a baj, hogy nem gyerekbarát a cég (van egy másik kolléganőm, annak is ovis gyereke van, és elég rugalmasak, a munkaidőt alakíthatta úgy, hogy jó legyen a gyerek miatt), hanem az a helyzet, hogy nagyon-nagyon kellen valaki erre az állásra.
És hát ugye mivel én vagyok a visszatérő, naná, hogy én jutottam először eszébe a főnökömnek. Szerintem 1000 %-os volt, hogoy tetszeni fog nekem, és hát nem is tévedett nagyot!
Szóval, nem az a helyzet, hogy konkrétan rám nem tudnak várni, hanem az, hogy már 2 hónapja be kellett volna valakinek töltenie azt a posztot. Az osztrákokat meg ugye nem érdekli, nyilván a főnökömet is buzerálják kintről...

Na, röviden ez a helyzet, közben meg ezerrel valami nyeltanulási lehetőséget keresek.


Na, akkor most megpróbálok reagálni a hsz-ekre is!


Maresz!

Örülök, hogy végre jelentkeztél, és dobhatnál néhány képet Brigiről!!! Ezer éve nem láttuk, meg téged sem!
Keresztelő nem semmi, hogy levezényelted!! 30 ember már tömeg!!!!!!
És várjuk a vonatozós képeket!!!!!!


Férj kérdés: enyém férj is meg volt lőve még néhány héttel ezelőtt, ugyanis előtte, talán ha kétszer cserélte ki Gergő pelenkáját.
Dehát ugye elkezdtem szurkára járni, délután ő vigyázott Gergőre, úgyhogy kénytelen volt beleszokni. Hiába mondta Gergőnek, hogy várjon meg engem a kakálással, Gergő nem mindig fogadott szót... :) :) :)
Egyébként pedig nagy szerencsém van, mert baromira jól kijönnek Gergővel, Robi ráadásul szerintem eszméletlen jól ért a gyerekek nyelvén.
Néha csodálkozom is, hogy mi minden eszébe nem jut játék gyanánt, ami nekem eszembe sem jutott volna.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy bár abszolút egyeznek a nevelési elveink szerencsére, ő sem bírja a hisztit. De épp múltkor mondtam neki, hogy érdekes, mert addíg, amíg nálam hamarabb elszakad a cérna, és esetleg már kiabálok, addig ő mindig a békésebb megoldást választja. Az esetek 95%-ában a legnagyobb hiszti kellős közepén is nyugodtan szól Gergőhöz, hogy mi a baj, felveszi, babusgatja, stb, próbálja megnyugtatni, terelni a figyelmét.
Nekem ez sajnos nem (mindig) megy. A maradék 5%-ban pedig már Robinak is eldurran az agya, és viszi Gergőt a kiságyába (JUci, ez nálunk is működik) , vagy épp a hideg víz alá...


Viki!

Részemről is mennek a drukkok!!!! És nyugi, nézd meg Prüntyi-t, szerintem ő is úgy volt, mint Te, hogy már szinte aggódott, hogy miért nem jön a kistesó. Mostmeg ott is van a pocakban!!! :) :) :)

Prüntyi!

Tüncsinek utólag is boldog névnapot kívánok!

Juci!

Természetesen Neked is nagyon Boldog névnapot kívánok, mégha utólag is. (8 napba még belefér, ugye???)


Benianyu!

Nem lehet a Ti életetek sem könnyű mostanában. Ez a sok rohangászás, stressz, stb.
De az vígasztaljon, hogy hamarosan költöztök (tudjátok már pontosan, hogy mikor??), és akkor már sokkal nyugisabb lesz minden!!! Legalábbis én kívánom!!!


Róki!

Neked is hasonlókat kívánok, mint Benianyunak, hogy minél hamarabb normalizálódjon a helyzet!!! Újságokat nem felejtem ám el, de egyelőre gőzöm sincs, hogy mikor tudnék érte menni!
De igyekezni fogok, egyrészt nem szeretném, ha nektek útban lenne, másrészt, ha valamikor, akkor most aztán tényleg jól jönne.
EGyébként mekkora adag szerinted??? EGy ilyen buszos-Gergős dolog mellé bevállalhatom szerinted, vagy mindenképpen jobb lenne hozzá az autó????

Na, most megint jó sokat termeltem!!!!

Kép
kuha
 
 


Thomasanne!

Akkor én lemaradtam :roll: :roll: :roll:
Ezek szerint anyósod nem járt sikerrel??????????????????, :( :( :(

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!

nem is tudom, mivel kezdjem:a képekkel, vagy azzal, hogy megint bőgve hívtam Andot(pedig szegény külföldön van), hogy már megint mi történt velünk...... :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Mégis a képek: :D
Kép Kép Kép Kép

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Hajni!
Na ne máááááááááááár!! Mi jöhet még????????????????

Hú, mi meg mindjárt indulunk a gyerekbuliba....

ayse
 
 


Hajni!

Ne csigázz!!!!

ayse
 
 


nem hiszem el, hogy minden rossz velünk történik.
Tegnap az élményfürdőben kászmálódtunk volna hazafelé-kifelé.
Pannának egyik kezét én, másikat az apja fogta, nehogy elcsússzon.És mégis, pedig nem csinált spárgát Panni, hirtelen, élesen felsikoltott, és éles, visító, fájdalmas sírásba kezdett.
Azt hittük, az egy hete lehorzsolt térdét ütütte be, gyorsan megpuszikáltuk, és kutya baja nem volt.
Igen ám, de vettem le Róla az úszópelust, és tiszta vér a pelus belseje!!!! :(
Széthúzom a szeméremajkait, és a gát környékén kb.2-3 mmes repedés, amiből folyik a vér.
Nőgyógyászom már péntek du.tán sehol, az volt a szerencsénk, hogy a gyereko.professzora(nemrég került Oh-ra) megvárt bennünket.
3mm-es repesztett seb keletkezett a jobb.o-i nagyajkán.
Gondoljuk, a hírtelen megcsúszástól. :cry:
De nem kellett varrni, minden széklet-vizeletürítés ütán kammilás ülőfürdő kell neki, holnap contr.
Ezzel még nincs vége.
Mikor beléptünk a rendelőbe, kérte a prof, hogy az egész ruházatát vegyem le, Ő egészében szereti vizsgálni a gyermekeket.
Rögtön kiakadt, hogy a gyerekem ANGOLKÓROS=rachitises=D-vit.hiányos, és hogy ki mondta nekem, hogy egy éves kora otán már nem kell a D.vit.????(a lábai, ill.a hordó alakú mellkasa miatt)

azt hittem, a fájdalomtól, a dühtől, elájulok, de szó szerint.
nem tudom emlékeztek e rá, jan.körül, ahogy Thomassane írta, hogy Tominak O lába van, írtam, hogy Panninak is.
Ezért akkor el is vittem a gyereko.hoz, hogy nem e mégis kell neki a Vigantol, nem e a D.vit.hiánytól ilyen a lábija???
Az meg finoman kiakadt, hogy túlaggódom, és nem kell egy éves kora után, mert túlcsontosodik.
hát jó, a gyerekem érdekében nehogy már okosabb legyek, mint egy gyerekorvos.
Ezt szépen elregéltem tegnap a Profnak, aki csak hümmögött, majd elkérte a gyereko.nevét, címét, tel.számát.
Még egy évig napi két cseppet kell hogy kapjon a Panni vigantolt, fél év múlva contr.
viszont azt mondta, hogy, ha megfelelő adagban kapja mostmár a D.vitamint, nem lesz baj.ill.a puncijával sem lesznek nagylány korában bajok.
örüljek, hogy nem a húgycsőnyílás repedt.
Szegény Drágám!
Egyébként nem csípi se a széklet, se a pisi, jókedvű, szétterpesztett lábakkal ül, tehát tényleg nem fájhat neki.


De ha nem történik ez a puncijával, akkor szerintetek mikor vesszük/veszik észre, hogy kevés a D.vit????Azon kívül, hogy O lába van, mást nem láttam(mondjuk, olyan kis dundi pocija van, én nem gondoltam volna, hogy a bordái miatt.
Annyira, de annyira mérges vagyok, mert én úgy gondolom, hogy mindent megtettem, elvittem Pannát, tehát nem érzem magam egy felelőtlen, trehány anyának, szülőnek.
És mégis.....

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Kép


Nem tudom, látszik e a hordó alakú mellkasa????mondom nekem csak a nagy pocija tűnik fel, de mindíg is ekkora volt, de tegnap, hogy mondta a prof, tényleg látszik a bordája :cry:

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Hajni!
Jobbulást Pannának!
Szerencsére nem akkora a baj.... Lilinek is volt ilyen sérülése, a Balatonban megvágta valami sás, vagy mi..szegény nem is mehetett be a vízbe ezután (2. nap).
D-vitamin: úgy olvastam, hogy elméletileg elég a napsütés is, hetente félóra, ami éri a kezet és az arcot. Panna biztosan jobban/gyorsabban feldolgozza a d-vitamint, ezt nem lehet kiszámítani előre se Neked, se az orvosnak. Azt is olvastam, hogy akár iskoláskorú gyerekeknek is segít az utólagos d-vitamin pótlás, még akkor is, ha egész o-lábúak, biztos nem lesz semmi baj!!!!Meg azt is mondták, hogy olyan is van, hogy a d-vitamin átaakításához szükséges anyag hiányzik igazából (nem akarok hülyeséget írni, de mintha a kálcium lett volna az) és hiába is adagolják a d-vitamint, nem javul, csak ha ezt a másik anyagot is kapja. Talán a kontrollon rá kéne kérdezni.

ayse
 
 


Pannádat én nem látom sem o-lábúnak, se a bordáival nem látok gondot...a d-vitaminból viszont baj nem lehet (és hát nem vagok orvos). A pocak tök normális.

Na akkor rendezzünk o-láb versenyt, megpróbálok én is keresni ilyen képet!

Viszont most tényleg mennem kell...

ayse
 
 


Totka!

Na hát ez már több a soknál :cry: :cry: :cry:
Szegénykéim....Pannának jobbulást..bár amint látom nem is az eredeti baj a nagy baj....

Ezeket a hülye orvosokat nem lehet hova tenni, annyira kretének :evil: :evil: :evil: :evil:
Nekünk speciel a doktornőnk Léna 2 éves koráig napi egy csepp vigantolt irányzott elő...és tartjuk is ezt ...
Olyan jól tudnak fogalmazni :evil: :evil: :evil: orvosilag mit takar az hogy túlcsontosodik????kinő a 3. sipcsontja, vagy mi a franc????
És hogy lehet igy lebaszarintani egy szülőt????? :evil: :evil: :evil: Hihetetlen komolyan mondom....

Mindenesetre én csak annyit mondok, hogy te tényleg megtettél a világon mindent, alapos voltál és körültekintő és ha tényleg van is ilyen problémája Pannának, akkor sem tehetsz róla...
Másrészt én nem látom O lábúnak Pannát.....

Kiváncsi leszek a folytatásra.....de szerintem ne izgulj, mert minden ok Pannával..... :wink: :wink: :wink: :wink:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Csibb!

Megmértem Lénát.....

9,8 kg :? :? :? :? :? :( :( :( :oops: :oops: :oops:

Elérjül valamikor is a 10 kg-t??? :? :?

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok lányok!

Köszönjük a köszöntést!

Tüncsi 11 kg, de most ő is marha keveset eszik...a melegben ő sem igen kívánja...

Totka, hol volt ez a szép kis gyerekfürdő?

Kép

Kép
prüntyi
 
 


Prüntyi!

Ne is mondd :(
Léna az utóbbi napokban szinte semmilyen normális kaját nem hajlandó megenni...kivagyok már tőle teljesen... :(
Ha legalább lenne vagy 10-10,5 kiló...de igy.... :( szerintem mi vagyunk a legkisebbek :( :(

Férj persze nyugtat, hogy mi fenét idegesitem magam, amikor én magam mondtam hogy általános iskolában én voltam a legkisebb az osztályba aztán meg hipp hopp nőttem vagy 10 centit 14 évesen....és hogy Léna is biztos ilyen genetikailag... :roll: :roll: :roll:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Megann
Mi szivesen adnánk egy kis husit Lénácskának!!! :lol: :lol:
Lehet, hogy Ti vagytok a legapróbbak, mert Kisnyuszi és Fanni egy súlyban vannak! Ő 10,10 kg.

Abban a nagyon forró melegben Fanni is kevesebbet evett, de azért másnál az is normális adag lehet... :roll:
A banánevés nálunk 3- max. 4 harapásból áll... :lol: :lol:

Ma voltunk Alma-koncerten, hát szuperjó volt, nagyon tetszett, én most láttam őket először!!! :D :D :D

Prüntyi
Tüncsinek utólag is boldog névnapot!!!

Totka
Hááát ezt én már nem hiszem el...
Gyorsan gyógyuljon be az a seb Pannának!!! :evil:
És szerintem sem o lábú... és a pocakja is normálisnak tűnik nekem... vagy ha mégsem az, akkor lehet, hogy Fanninak is baja van??? mert neki is jó nagy pocakja van!!!

nekünk most májusban kellett abbahagyni a vigantolt, mondván, hogy nyáron nem kell, mert úgyis sokat van levegőn, és az elég D vitamin. de ősztől asszem, hogy szedni kell újra nyárig...

El kéne már nagyon mennem egy jó turiba mihamarabb, mert Fanni kinőtte az összes ruháját, és nyárra is alig van neki valami...
De ahhoz le kéne passzolni, mert vele nem lehet már nézelődni, lepakolja az összes ruhát a polcokról! Viszont az nagyon édes, mikor a vállfára akasztott ruhákat úgy tologatja, mint mi felnőttek, mintha ő is válogatna belőlük, nézelődik!!! :lol: :lol: :lol:
Megzabálom olyankor, mert persze ezt tudálékos fejjel csinálja...

Kép
Kép
Kép
csibb
Budapest
 
 


Hajni, szegény, szörnyű, mennyi baj történik veletek mostanság.
DE! Szerencsére nem olyan dolgokról van szó, amin nem lehet változtatni! A seb begyógyul, a D-vitamin meg hatékony. Bár én sem látom az O-lábat. A bordákat igen, de magamtól nem venném észre és ha mégis, nem gondolnám, hogy rendellenes.
A strand szuper, látom, jól éreztétek magatokat!
Ezek után most már tényleg el kell mennetek nyaralni, hogy kiheverjétek ezt a sok rosszat.

Róki, nagyon érzékletesen leirtad, milyen nehéz neked mostanában. A takaritónő tényleg nagy segitség lenne, én is gondolkozom rajta, mert egyre kevesebb idő jut takaritásra, illetve szinte semmi.
Mostanában én is fáradtabb vagyok, és semmi másra nincs időm, csak a lányokra. Anna a kórház óta extrán sok törődést igényel, talán az átélt fájdalom miatt, talán mert még fájdogál neki, talán mert a kórházi napokban annyira sokat figyeltem rá, törődtem vele, hogy azt szeretné visszakapni. Igyekszem, de ugyanakkor Julcsinak is szeretném megadni azt az odafigyelést, amit igényel, meg amit én is igénylek. Á, ez szinte lehetetlen, ketté kellene szakadni. Ma például Anna szinte egész nap kendőben lógott rajtam, mert egy pillanatra sem tudtam letenni, azonnal sirni kezdett. És elaludni sem tud egyedül, pedig eddig könnyű volt, hogy nem kellett sokat ringatni. Szóval úgy homokoztunk, motoroztunk, sétáltunk, olvastunk, ettünk Julcsival, hogy én közben Annával sétáltam, táncoltam, ritkán ültem.
Este rá is kiabáltam párszor Julcsira, annyira bánom, de nem birtam a feszültságet, hogy egyszerre kellene Annát altatni és Julcsit etetni. Úgy gondoltam, neki kellene a türelmesebbnek lenni, de hát ő is kicsi még (meg amúgy sem türelmes tipus).

Ma délután jó sokszor elismételte: Az ország elveszett. Látta, hogy tetszik, úgyhogy jókat kacagott is mellé. A mondat egyébként egy Halász judit CD dalából van, de igy kiragadva elég vicces. remélem, nincs jóstehetsége.
A délutáni alvás után pedig közölte: Apa megy utánfutóval. Ezt csak abból a telefonbeszélgetésből tudhatta, amit akkor folytattunk, amikor ő aludt. Álmában hallhatta, vagy épp ébren volt?
Mindenesetre vigyázat, a gyerekek mindent hallanak, látnak, értenek!

KépKép

KépKép
majola
 
 


Sziasztok!

Kuha pü megy!

Hajni
Nagyon sajnálom szegény Pannádat! Csak azt tudom vígasztalásul mondani, hogy nézd a dolgok jó oldalát. Ha nem történik ez a baleset, ami szerencsére nem olyan súlyos, ha jól vettem ki a soraidból akkor nem derül ki a másik dolog. Amúgy ránézésre nem rendellenes Panna lábija meg pocija sem.

Majola
Julcsi :lol:
Viszont nagyon nehéz lehet most így. Én is tapasztaltam Marcinál, hogy a betegség miatt megnövekedett türelmemet és odafigyelésemet pár nap múlva alanyi jogon követelte.

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Két Lili-mondás:

- Az Olga nagyon csúszós!
- Melyik Olga????
- Hát a zúg a Olga!
- És miből gondolod, hogy csúszik?
- A medence szélén láttuk, olyan zöld és a Jázmin mondta, hogy csúszik!

- Ne igyál kólát, olyan lesz a fogad, mint a boszorkányoknak! - mondja neki egy apuka a buliban.
- Igen, olyan hosszú! - így Lili

ayse
 
 


Hajni!
Még azt szerettem volna mondani, hogy ne vegyél mindent annyira a szívedre! Az igaz, hogy mostanában több rossz dolog is történt Veletek, nem átlagos dolgok, de azért nem minden baj végzetes. A gyerekkor ilyen, egyik sérülésből ki, a másik betegségbe be... Közben is aggódik az ember, hogy kicsiny gyermeke jól fejlődik-e testileg, szellemileg. De hidd el, hogy jól! Szerintem sem ártana egy kis kimozdulás, feltöltődés!

ayse
 
 


Hajni!

Nagyon sajnálom!!! Szegény Panna!!! Hogy lehet egy egyszerű megcsúszásból ilyen seb??? :shock:

A D vitamin hiányt meg a rachitist én nem látom. De hát nem vagyok orvos. Zsuzsának is látszik a bordája meg nagy a pocija és a lábai sem egyenesek. Mondjuk ő sem kap D vitamint. Én múltkor rákérdeztem az orvosomnál, valamit mesélt is az eltérő véleményekről, hogy egyesek szerint 1 éves korig, mások szerint tovább kell adni a Vigantolt. De hozzátette, hogy nyáron, napos időben, változatos étrend mellett nem szoktak D vitamin hiányosak lenni a gyerekek manapság.


Majola!

:oops: Igen, arról nagyon érzékletesen tudok írni, milyen nehéz nekem. :oops: Próbálok erről leszokni, de nehéz.

Egyébként én is azt bírom legkevésbé idegekkel, mikor egyszerre kéne kétféle dolgot csinálni a két gyerekkel. Mindig is frusztrált ha meg kellett osztani a figyelmemet, nem tudtam rendesen odafigyelni valahova, ebben a helyzetben meg pláne.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Totka!

Engem is érdekeln hogy hol volt ez a jó pancsihely :)
Egyébként nem gondoltál rá hogy Pannának veszel úszószandit?????tudod olyan műanyag lyukacsosat....
Én láttam ilyet sok helyen, én a Hervisben vettem Lénának, és amikor kint a kertben medencéztünk ezt adtam rá és nem volt baleset :wink: :wink: :wink: :wink:

Ayse!

Lili :lol: :lol:

Csibb!

Köszi a pluszdekákat, tök gáz hogy Fanni mennyivel kisebb mint Léna és mégis nehezebb... :roll: :roll: :roll:
Igen úgy néz ki hogy abszolut értelemben mi vagyunk a legapróbbak mert szerintem Majola Julcsija is ugyanolyan magas mint Léna de tuti hogy jobb húsban van...

Nem tudom hogy hogy tudnám rávenni Lénát hogy egyen többet :roll: :roll: :roll: :roll: valúszinű hogy sehogy :(
Viszont lehet hogy ma sütök egy kis palacsintát :roll: :roll: :roll: az népszerű minden gyereknél 8) 8) 8)

Képzeljétek, a szomszédaink hivtak minket nyaralni Krétára július végére All Inclusive :P :P és férj gondolkodás nélkül rábolintott.......
De jó.....sőt lehet hogy sógoromék is jönnének igy lenne gyerekpesztránk is...
:P :P Nagyon szerencsések vagyunk a szomszédainkkal, mert ugye már sielni is együtt voltunk, és nagyon összekalappol a gondolkodásunk, az életvitelünk, minden....és hát ugye az ő fiaik imádják az én Lénámat :oops: :oops: :oops: :P :P :P :P igaz ők már nagyobbak.

Lányok!

Egy kis segitséget kérek.....hol lehet steril homokot venni homokozóba?????????? :roll: :roll: :roll:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Rokica!
Én is nagyon is megértem, amit írsz!
Világéletemben olyan voltam én is, hogy egy dologra bírtam koncentrálni. Ez az anya-szereppel eleve összeegyeztethetetlen.
Arról már nem is beszélve, hogy az ember szeretne egy kicsit fejlődni saját maga is, szakmailag (hű de nagy lemaradásaim vannak :oops: ), vagy máshogy, nyelvet tanulni, vagy a hobbijának élni (anno úgy vettem a varrógépet, hogy micsoda gyerekruhákat fogk majd varrni rajta, na egyet sikerült varrnom Lilinek, hogy arról a kardigánról már ne is beszéljek, amit Lilinek kezdtem el, de ha nem sietek, Andrisra is kicsi lesz :lol: ).
A háztartás engem alapvetően nem frusztrál, úgy viszont igen, hogy mindent ezerszeres megszakítással bírok csak megcsinálni - ami nem mellesleg arra is ránevelt, hogy SEMMIT ne bírjak kitartóan művelni, mindenbe belekapok, de nem bírom a végéig megcsinálni (akkor sem, ha a gyerekek alszanak). Így aztán a háztartásom csak úszik, úszik...nem szívesen mutogatom... :oops: :oops: :oops:
És hát mindennek az alapja a kialvatlanság, amit én sem bírok...ha úgy adódik, inkább ledőlök, vagy olvasgatok, mert egyszerűen muszáj összeszednem valami kis tartalékenergiát.
Végül is a lelki békém megóvása érdekében arra jutottam, hogy nem szabad túl nagy célokat és elvárásokat tűzni az emernek maga elé. Most anyuka vagyok és azon belül is az a lényeg, hogy a gyerekeim testét-lelkét feltöltsem, hogy később majd ők is adni tudjanak.
Ez persze csak az elmélet, a gyakorlatban már nehezebb kivitelezni, mind azt a részét, hogy ne várjak el túl sokat, mind azt, hogy legalánbb az anyai fronton jól teljesítsek....


Megann!
Mért kell, hogy steril legyen, a játszótéri sem az. :? :?

Andris ma reggel azzal a figyicskmittudokén pofácskával rámmosolygott és azt mondta: Emese :D
Na ezért érdemes minden...

ayse
 
 


Hajni! :D

Úgy sajnálom, hogy már megint rossz történt veletek.
Az orvoson meg ne hergeld magad. Panna tök normálisan néz ki, ez a doki tuti nem látott még angolkórost. A mi dokink azt mondja, hogy csak télen kell a D-vitamin, igaz, még Gergőnek is, pedig ő már 3 éves, nyáron nem kell, hanem sokat kell napon lenni. Te olyan jó gondos anya vagy, nem értem, mért történik veletek mindig valami.
De ezután már csak jobb lehet! :D És Aysének is igaza van, próbáld meg nem annyira szívedre venni a dolgokat, tudom, nem könnyű. Bubus is mindig tele van sérülésekkel, lila foltokkal, dudorokkal.

Viki! :D

Megy a drukk babaügyben! Az szuper, ha pozitív ovulációs teszted volt, az azt jelenti, hogy van peteérés, tehát teherbe eshetsz, a szoptatás nem zavar be. A menstruációd mikor tért vissza? Én is szoptatás mellett estem teherbe Bulcsúval. Gergő akkor még sokat szopizott. Hajrá kistesó!

Megann! :D

Szerintem jó a mosott folyami homok is, nem kell steril. Tüzépek, barkácsáruházak stb.
Léna meg tök jól néz ki, egyáltalán nem sovány. Nem lehet mindenki átlagos, az meg sokkal rosszabb lenne, ha kövér lenne. Férjednek meg teljesen igaza van, ez öröklődő dolog, és kamaszkorban alakul ki, ki lesz magas vagy alacsony. Én pl. gyerekkoromben mindig a magasak közé számítottam, aztán 13 éves koromban elértem a mostani magasságomat, aztán mindenki leelőzött. (Te is.:) )

Ayse!:D

Megértelek, nálunk is sokminden úszik. Andris zabálnivaló.

A fiúkat nagyszülők elvitték a gyerekszigetre, ezért is tudok most írni.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Rókica!:)

Pár tipp szójamentes virslire, mi is azt szoktunk venni:

Master Good Mester virsli (baromfi)
Wiesbauer Bécsi virsli (sertés)
Dulano Bécsi virsli (sertés, csak a Lidlben kapható)

És a kedvenc szójamentes párizsink:
Orsi füstös szójamentes baromfipárizsi

Zsuzsa!

Fel a fejjel, sajnos megesik az ilyen.:(


Barbi!:)

De szerencse, hogy nem lett nagyobb baj Leonkával! Persze sajnálom a kutyust is, de hallottam már mástól is, hogy a bulldogok hajlamosak a bekattanásra. :( Még jó, hogy nem bántott komolyan senkit.

Zsóf

Kép
Kép
göndörzsóf
 
 


Totka!

Szegény Panna!
Gyógypuszikat küldünk neki!
Képzeld, mi sem szedjük a D vitamint???!!!!!
Már fél éve nem, és most az itteni doki szerint kell még 2 éves korig, de csak ősztől.
Lívinek pedig elég görbék a lábai és nagy a pocakja is.
De ezt a hordóst nem értem, hogy néz ki az elvileg???
Pannának tök egyenesek a lábai, legalábbis a képen!

Evés: Lívi alig eszik normálisat....de szerintem 14-15 kiló van még(nem fogy le).
De szörnyű, hogy szinte levegőn él!!!!D nem tudok mit tenni vele, ha nem kívánja!

Kuha!

Remélem jövő héten tudunk talizni, mert már tök jó lenne kidumálni magunkat!!!!!
Majd hívj!

Mindenkinek szép vasárnapot!

Pusssz

Mea
mea
 
 


Sziasztok!
Olvasni szoktam amiket irtok, de irni ritkan van energiam.
De most muszaj.

Hajni!!
NAgyon sajnalom, hogy most ilyen pech-sorozatotok van, de tenlyeg probalj nem foglalkozni vele, es varni a jot!
D vitamin: David Algeriaban szuletett, es itt pl nem is adnak egyaltalan D vitamint. TEhat David meg eleteben egy csaeppet sem kapott, pedig azert itt nincs allandoan 40 fok, a kulonbseg otthonhoz kepest annyi, hogy naposabb es enyhebb a tel. (most hogy elkoltozunk innen en is megkerdezem azert majd a magyar dokit, hogy kapjon-e)
Szerintem sosem szabad EGY orvos velemenyere adni (foleg ha ilyen szelsoseges). Erdemes tobbenk megmutatni, foleg ha elultette a bogarat a fuledbe. Mert amint latod, itt mindenki tok normalisnak latja Pannat, en is!! Pesze nem vagyunk dokik, de ekkora gyerekeink vannak, csak feltunne ha komoly kulonbseg lenne..

Majola :) Julcsi olyan vicces gyerek :) Sok energiat kivanok a ketgyerekes lethez :)

Rokica, sajnalom, hogy kicsit lemerultek az energia keszleteid.. Anyukad nem tud besegiteni egy kicsit?
En mindig azt hianyolom itt, hogy nem tudom lepasszolni anyunak a DAvidot..

Annamami :)
Aranyos vagy, hogy hianyoltad a kepeket, a szept 22-esbe tettem fel (utolso elotti oldal) De azota Te is jol eltuntel! - bagoly mondja :D

Kép

Kép
ppanna
 
 


Megann!
Én ugyan nem mértem, csak most itthon a fürdőszobamérlegen, ami ugye nem ad ki dekákat, de úgy tűnik, Julcsi sincs még 10 kiló. Pedig tényleg husinak tűnik. Sőt, talán Léna súlya alatt van az övé, majd csütörtökön megpróbálom leméretni, amikor Anna oltást kap.

Homokot mi a tüzépen vettünk.

Még valami, arról amit a múltkor a csatokról irtál. Irtad, hogy mindig elmondod neki, milyen szép kislány. Én ezzel bajban vagyok Julcsinál, mert mondom neki néha, de igyekszem visszafogni magam. Nem szeretném, ha azt gondolná, elég szép kislánynak lennie és akkor minden rendben van az életben. Ugyanakkor persze fontos, hogy legyen önbizalma. Ááááá, nem tudom, mi a jó.
Ayse, neked már nagyobb szép kislányod van, te hogy csinálod?


Rókica, nem akartam ám gúnyosan irni, amit a nehézségekről irtam, lehet, hogy hülyén hangzott, mert siettem :)
Nekem is az okoz gondot, hogy többfelé kell figyelnem egyszerre. Soha nem ment. Képtelen vagyok pl. odafigyelni a rádióra, hiába van bekapcsolva, fogalmam sincs, mi szól benne. Ha Karcsi beszél hozzám, amikor a gyerekekre figyelek, arra sem tudok válaszolni.

Szerencsére Anna mára ismét derűs kisbabává változott, mosolyog, gügyörészik, játszadozik. Annyira örülök neki!
Persze ez nem jelenti azt, hogy mostantól minden sokkal könnyebb, de olyan jók az ilyen órák, ezek is töltenek energiával.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Szia Panna! Jó, hogy előkerültél. Mikor költöztök?

Julcsi tényleg vicces, annyit nevetek rajta. Ma ebédnél jó sokat evett, levest sok zöldséggel, aztán sült csirkecombit rizzsel. Már úgy tűnt, hogy végzett, akkor összeraktam a maradékokat a cicáknak. Erre kért még és nevetve közölte: Julcsi megeszi cicákét. És tényleg megette. Közben meg Annát szórakoztatta, játszotta neki a kismalacot: Uiuiui, jöfjöf.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Totka,
Nagyon sajnálom én is a balesetet, remélhetőleg Panna hamar felépül belőle és nagyobb korában sem lesz okoz majd gondot.
"D" vitamin témában egyet éretek a többiekkel. Panna egyáltalán nem néz ki sem ólábúnak, sem hordóhasúnak. Érdemes tényleg más doki véleményét is megkérdezned, hogy kicsit megnyugodjál.
Ti is nagyon sokat vagytok levegőn, télen-nyáron, a napsugár és az egészséges táplálkozás nagyon sokat számít.
A pancsolós képek pedig nagyon szuperek! :)

Zsuzsa,
Julcsi szövege szenzációs!!! :) Éljen, hogy Anna újra derűs kisbaba lett és úgy tűnik már Julcsi sem haragszik, igaz?

Megann,
Ne aggódj már Léna súlya miatt!!! De tényleg!!! Ő ilyen alkat!!! Így is csinos!!! Korábban írtad, hogy sokat eszik, kis sáska volt. Most megint kevesebbet. Hidd el, hogy tudja, hogy mennyire van szüksége! :) Nass ügyben úgy is kicsit szigorúbb vagy. :wink:
Éljen a krétai nyaralás!!! :)

Kuha,
Augusztus elején fogunk költözni, ha minden jól megy. Szerencsére a mi vevőnknek annyira nem sürgős, hogy napra mennünk kell innen, de majd kialakul.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Mi ma futóversenyen voltunk, Beni indult a K & H Minimaraton váltón két kis barátjával együtt. A táv 3*2,1 km volt és ők összesen hárman nincsenek 18 évesek. Ennek ellenére, hősiesen és nagyon ügyesen lefutották a távot.
Az egyik kisfiú anyukája csinált otthon három érmet, annyira aranyosak voltak, örültek, mikor megkapták.
Van hármas kép is, de nem tudom, hogy fel akarnak-e kerülni a netre :? , így csak Beniről teszek fel, meg persze a sajtkukac kisöccséről. :)
És még egy élmény, metróval mentünk, mert nem tudtuk, hogy mi lesz lezárva, hogy tudunk a Kossuth térre jutni, mondhatom nagyon élvezték a fiúk. :) Beni alig akart leszállni, de a kocsit a Váci úton hagytunk és muszáj volt.
Kép Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok Lányok!

Először is, Totka!

:twisted: :twisted: :twisted: Nagyon - nagyon sajnálom, ami Veletek megint történt...
Tudom, hogy könnyű nekünk mondani, de talán tényleg igaza van Ayse-nak. Próbáld meg kicsit könnyedebben felfogni...
Remélem, hamarosan már nyoma sem lesz a balesetnek!!

D - vitamint én sem adom már Gergőnek, bízom a napocskában. De akkor szerintem vele is baj van, mert ő is nagypocakú, hordó hasú.
De, hogy őszinte legyek, én még csak ó lábúnak sem látom Pannát, és a hordóhasat is igencsak keresnem kell...

Ja, és többiek, nekem úgy rémlik, azt mondta Totka múlt héten, hogy a felújított, Gyopárosfürdői-i strandra / fürdőre készülnek.
Szerintem ezek a képek itt készültek...
(bár én ezer évvel ezelőtt voltam már ott, de akkor még nem úgy nézett ki)

Majola!

Nem semmi ez a Julcsi lány, tényleg eszméletlen a humora!!! És jó az evőkéje is!!

Gergőjé is elromlott mostanában, alig akar enni valamit. Hallod Megann??!!!

Ja, lemértem én is, mert szeret a mérlegen állni, pláne, mióta én is minden másnap méreckedtem. Én digitálison mértem, 12,8 kg.

Rólam meg lekúszott 7,5 kg, és már vége van a szúrkának. Remélem, nem is kúszik vissza.

Megann!

Hajrá Kréta!!! Imádom Görögországot!!! És van még valaki, aki szintén így van vele, igaz Totka????

:wink: :wink: :wink: :wink: :wink: :wink:

Mea!

Persze-persze, hívlak mindenképp, hogy mikor talizzunk, de előbb a főnökömmel kéne időpontot megbeszélnem jövő hétre.

Nálunk ugyanis annyi fejlemény van, hogy úgy tűnik, augusztus 20-ig anyu be tudja vállalni Gergőt. Az utolsó 1 hetet meg majdcsak megoldjuk valahogy.
MOst viszont a főnökömön van megint a sor, hogy belemegy-e abba, hogy aug. 1-jén kezdjek csak.
Ugyanis eredetileg júli 1-től kellenék nekik. Hát, nagyon remélem, mert erről beszélgettünk, amikor azt mondtam, hogy ha be is veszik hamarabb Gergőt a bölcsibe, akkor is csak augusztus elején.
Szóval ezen a szálon beszélgettünk, remélem, csütörtök óta nem gondolták meg magukat az osztrákok, és nem ragaszkodnak a július 1-hez.... :roll: :roll: :roll: :roll: :roll:

Benianyu!

Beni nagyon ügyes, és nagyon gratulálok neki!!! Le a kalappal előtte!!! Ilyenkor mindig egy kis szégyenérzet van bennem, hogy ekkor kis pasiban mennyi erő, akarat, kitartás van, bennem meg...

Kép
kuha
 
 


Sziasztok!

Hajni!

Nagyon sajnálom , ami megint Veletek történt! Pannának gyors felépülést kívánok! A képek egyébként nagyon szupik, és én sem látom Pannát sem o-lábúnak, sem hordóhasúnak!
D-vitamin: én már nem is tudom mióta nem adom Petinek :oops: pár hónapja úgy elfelejtettem, aztán meg jött a napsütés....... Mondjuk még télen mondta dokinéni, hogy nyáron nem kell már neki!

Benianyu!

Ezek a fiúk csúcsédesek! :D És a futóversenyen való részvétel, nagyon kitartó nagyfiad van! Gratulálok :D

Göndörzsóf!

Peti 11 hós korában jött meg először, azóta 37-34 naponta rendszeres! És már csak reggel szoptatok! (na meg nagy ritkán éjjel 1x) :)

Megann!

Nem, nem akarom Petit erőszakkal leszoktatni. Olyan szépen szoktatja le magát önálóan! Na jó, kicsit lassan megy, (november óta csak este-éjjel-regel, most kb 1 hónapja már csak reggel) de ő irányít, és ez így neki jó. Ha nem jön össze kistesó, akkor megyek melózni, na bumm, előbb utóbb úgyis összejön, tudom :wink: :lol:
Ne aggódj Léna súlya miatt, nagyon csini arányos kislány! :D

Majola!

Örülök, hogy Anna ismét a régi! :D

Amúgy kedden lesz a 3. házassági évfordulónk és kaptam egy bazi jó kávéfőzőt apától! Úgy örülök neki! (mielőtt azt hiszitek, hogy magának is vette, ez nem így van, mert ő nem kávézik, csak én) És mindjárt eszembe jutott Megan, mikor azt a szupi is habos kávé fotót feltette ide! Na most már én is tudok olyat főzni, vagyik a gép :oops: :oops: :oops: :D

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok,

Totka, szegény Pannid, de mostmár tányleg véget kell érjen ez a sorozat. PUNKTUM!!!
Lánykád lábát egyáltalán nem látom olábunak, a bordáját látom de ha nem mondtad nem vettem volna észre.

Kuha, drukkolok, hogy rendben legyen a munka. És Gergőt is sikerüljön elhelyezni.

Benianyu, ügyik voltak a fiúk:)

pussz mindenkinek: Kriszti

KépKép
Kép
csikken
 
 


Jó estét!

Férj fürdik úgyhogy addig jöttem....

Léna a déli alvásból lázasan kelt....38,7 popsiban :( ....
Azért fura a dolog, mert ezen kivül semmi más tünete nincs...bár 1-2 napja már nézegettem hogy mintha karikásabb lenne a szeme :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Szerintetek mi a fene lehet ez????
Kapott 2 szer nurofent meg egy kúpot éjszakára...
Most várom mi lesz éjjel :( :( :(
Holnap meg leviszem doktornénihez...

Súlytéma:
Na jó leszállok a témáról :wink: :?

Homoktéma:
Ok, akkor jó lesz a tüzépes homok is...csak gondoltam hogy van valami speckó homok is játszóterekhez...de ha nem ...jó lesz a másik is :wink: csak lenne már itt...mert már Léna felássa az összes virágágyat :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Kuha!

Szoritok :wink:

Benianyu!

Hűűűűűű milyen ügyik ezek a fiúk...azért ez nem kis táv ilyen kis korban :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Nagyon édik lehettek :) :)
És Danigombi milyen cuki ebben a szerkóban :)

Viki!
Értem...nem vagyok én szopiellenes, sőt...csak hát azért vetettem fel ezt a variációt mert úgy látom nagyon vágysz már egy kistesóra :oops: :oops: :oops:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Csikken!

Hogy vagy????
Olyan ritkán irsz magatokról, pocaklakóról :roll: :roll:
Mostanság kell AFP re menned, ugye?????

Benianyu!

Délután betojtam hogy Léna lázas és gyorsba sütöttem neki nutellás palacsintát :shock: :shock: :lol: :lol: :lol: 2,5 dbot elpusztitott :lol: :lol: na ennyit a következetességről :twisted: :twisted:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Sziasztok!

igazán kedvesek vagytok, köszönöm a sok hozzászólást!
ma voltunk kontrollon, puncit még egy hétig kamillás ülőfürcsizni kell, és szept.ig napi 2 csepp Vigantol.
A mi gyereko.unk meg homlokegyenes mást mond.na ezen igazodjon ki a lelkiismeretes édesanya!

Mindjárt jövök, csak vége lesz a lostnak....

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Megann!

Nem gondoltam, hogy szopiellenes vagy :) sőt, emlékszem rá, mit küzdöttél érte, hogy tudjál szoptatni! Nekem is megfordult már a fejemben a leszoktatás, de mivel szépen alakul a dolog magától, ezért nem akarok beleavatkozni, nehogy visszafelé süljön el. (arra gondolo, hogy ha mondjuk nem adok neki reggel, nehogy újra napközben jusson eszébe meg ilyesmi) Igen, valóban vágyom már egy kistesóra, de nem minden áron. Ha nem jön, belenyugszom, és akkor jön majd egy-két év múlva. Most úgy érzem, hogy tkp.mindegy, hogy most, vagy később, csak minden rendben legyen. Ma tudtam meg, hogy az egyik ismerősünknek ebben a hónapban csinálják a lombikot! :shock: Nem is tudtam, hogy nem lehet babájuk! Erre tessék! Így én most azt mondom, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy van egy gyönyörű, egészséges kisfiam, aki spontán összejött, mégha 7-8 hónap kellett is hozzá, de sikerült. És ha 1 sikerült, miért is ne sikerülne a 2. is. Valakinek meg az elsőért is nagyon nagyon meg kell küzdenie! :( bocs, hogy megint ennyit "dumáltam":oops:

Lénának jobbulást, remélem semmi komoly baj nem lesz! :(

Csikken!

Hogy vagy mostanában?

Kuha!

Drukkolok, hogy sikerüljön a meló is, meg Gergő elhelyezése is! És gratula a - kg-okhoz! (rám is rámférne :oops: :oops: :oops: ) :D

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Nagyon jó napunk volt ma! Reggel hosszas tanakodás után elindultunk gyermekvasutazni. Kicsit lógott az eső lába, de szép időnk lett. A gyerkőcök jól érezték magukat és mi is jót sétáltunk. Fogaskerekűztünk, gyermekvasutaztunk, rohangáltunk a nagyréten. Hurrá! :lol: Sajna Szikora nem jött velünk, éppen a teraszunkon munkálkodott. :?

Egy pár kép:
Kép Robog a vonat
Kép Bigicsaj
Kép Majd én vigyázok Rád..
Kép Ez aztán a buli!

még jövök..

Kép
Kép
thomasanne
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?