Új privát üzeneted érkezett!

Ma én is szerencsétlenkedtem :oops: . Leguggoltam izzókat vásárolni (válogatni), és seggre ültem. Azóta nekem is fáj egész nap a hasam (kemény is), pedig végülis nem volt benne semmi különös :lol: . Sőt, anyukám szerint már lent van (pedig épp tegnap írtam, hogy többedik babánál már csak a szülés előtt száll le - ezek szerint mégsem :lol: ).

Na, és a jó hír :lol: . Szeretnék dicsekedni, mert nem bírok magammal :lol: . Megvettük végre a babakocsit, végül a PP Veneziánál maradtunk, mert megnéztem élőben, és egész beleszerettem :lol:
Kép Kép

Egyéb hír: voltak a vizesek, áthelyezték a mosógépet, mosogatócsapot kicserélték, és berakták a kádat is. Egész fura a fürdőszoba :lol: Még szombaton jön a kőműves, és még egy-két apróság van (pl. előszoba kifestés, szobában kapcsoló + lámpa kicserélés), és akkor végre kész lesz a lakás is :lol: Próbálok pozitívkodni, de eléggé depi lettem a nagy kosztól (bár a fiúk rendesek voltak, mert nagyjából összetakarítottak maguk után), de azért mégiscsak kosz van, fel kéne mosni mindenhol + porszívózni...(azt hiszem, rábízom apára, megyek pihenni - egész nap jöttünk-mentünk, jól elfáradtam. Hiába, már én se bírom :roll: )

Kép
Kép
timóca
 
 


Sziasztok,


Timi:Nagyon Boldog Névnapot!!!!!

Kép

A babakocsi nagyon klassz!Lakás pakolás+festés :? ismerős, mert még nálunk sincs minden kész, még májusban ugyebár lesz a lakás másik fele!

Ildi,

Tessék pihenni, és nem sokat gyalogolni.Inkább a férjeddel szerezd be ami kell még, és vigyázz magadra!Nem lesz semmi gond, nyugi.De szedjál néha MagneB-t, az jót tesz én is szoktam :wink:


Ma voltam Uh-n, meg az utolsó nagy laboron!Hát jelentem vsszafordult :) :) :), és 100% hogy kislány :lol: ugyhogy fejvégű a fekvése, és minden okés.De, azért még mindíg azt mondták, hogy kicsit kissebb mint ilyenkor kéne!Most 1460g-os :( viszont teljesen arányos, mert mindene kicsi!kb. 1 héttel kissebb mint kéne.Meg megnézegettem azon az oldalon amiket Timi fölrakott a múltkor, és 30-33-ik hétig sorolja az adatok alapján.Szóval talán nem lesz vészes.
Továbbra is pihiznem kell, meg Elevitet szedni, meg enni+inni!2 hét múlva újra ellenőrző Uh, meg vizsgálat is!
manóci
 
 


Móni: köszönöm :lol:
Szuper a fekvése, szerintem már így is marad :lol: Szerintem nem baj, ha picit kisebb most a méretei alapján, nem lehet minden baba egyforma. (Livikét pl. mindig 1 héttel nagyobbnak becsülték, végül 3350 g lett, ami szerintem teljesen normális) Az is lehet, hogy később fogant (nem hó közepén, hanem hó végén), és akkor máris jók a méretei :lol:

Barátnőm is most írta, hogy voltak délelőtt UH-on (18 hetes), és megtudták, hogy kislány (azt is szerettek volna), úgyhogy náluk is nagy a boldogság :lol:

Kép
Kép
timóca
 
 

 
 

[/b]Timi, boldog névnapot kívánok!!!!!
Nagyon szuper babakocsit vettél, nekem is tetszik :)
[/b]
Vendég
 


TIMÓCA!tök jó a babakocsi,lassan tologathatod is... :lol: BOLDOG NÉVNAPOT!!!

Mi most jöttünk a dokitól,mert nagyon fájt a pocim.Minden ok.2900gramm,BPD:94mm,THQ:89mm,FL:69mm.megnyugodtam!!! :P

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


szylvi, milyen volt a 4D uh? Én már a 22ik héten elkezdtem nyílni, úgyhogy nem volt nagy újság az 1 ujjnyi, talán csak annyi, hogy a belső is nyitva van. De elhatározásom szerint ezzel még ki fogom húzni egy pár hétig!


Timi! Boldog Névnapot!!! Szép ajándékot kaptál nagyon! :twisted:

Ti fogtok inni málnalevél teát? Én eddig kétszer próbáltam, a múlt héten egy napot, meg tegnapelőtt, de valahogy fáj tőle a hasam. Nem tudom eldönteni, hogy emésztésileg fáj, vagy tényleg olyan hirtelen tágít, azért ezt még nem akarom...

Kép
Kép
szilvih
 
 


sziasztok!

látom mindneki jól van. a körülményekhez képest, bocsi, de csak az utsó pár hsz-t olvastam el. :oops: majd ti is így lesztek nemsokára :lol: :lol:

Timi,
Isten éltessen névnapodon (Gergő tanító nénije is Timi néni :lol:, kapott is a kertből egy csokor gyöngyvirágot ), Neked is küldöm! :wink:

Jó választás a babakocsi, tudod, én is P.P. párti vagyok.

Csilla,
utólag Neked is sok boldogságot! :D

Móni,
nem lesz itt már semmig gond a mérettel látod. örülök neki. :) Saját dokid csinálta az uh-ot?

Kérdés:
Ti adtatok cumit a babáknak?? :?: Én sosem vettem egyiknek sem és soha nem is kellett. Ma elgyengültem és vettem. :oops: :? :roll:
Addig okés, hogy ha nem válik kellékké, akkor hadd használja, de nem akarok éjjel arra felkelni majd, hogy a hülye cumit tömködjem vissza a szájába. :twisted: Most a nagy hasfájósság közepette benyomtam a szájába és tökjól elvolt vele. de lelkiismeret furdim volt és olyan hülyén nézett ki a gyerekem a szájában a cumival. :roll: Pedig szemmel láthatóan élvezettel cummogta. El is tettem, szerintem azárt marhaság, mert rákap(hat) nagyon könnyen a gyerek és narkójává válik. Nem? :roll:
Hiába van 3 gyerekem, ezzal a cumival hadilábon állok és arra jutottam, hogy nem.
Ti hogy vagytok vele?

mentem, leváltom férjet, menjen tusolni. :) Köv. etetés éjfél fél 1 körül aztán alvás (szerencsére eddig mindig így volt.) Tegnap is reggel 6-kor ébredt újra. Ez azért már jó. :wink:

mindnekinek jóéjt!

ps: Lányok, a májusi topikban már szül még vki! Kezdenekm felgyorsulni az események. :lol:
Vendég
 


ja még vmi.
Szilvi,
megszereztem a bábás könyvet kölcsönbe. :lol: Tényleg nagyon jó és gyermekágyas, babás része is van, nagyon jó dolgkok vannak benne sztem.

Miért gyötröd magad a málnalevéllel? Szwerintem leginkább a semmit éri és szar az íze is. Ahoz, hogy hasson meg kell inni napi min. 1 litykót. hááát... :roll: :roll: :roll:
Inkább edd a Caulophyllumot, nekem az bejött nagyon.

na tényleg léptem
Vendég
 


Móni, boldog névnapot Neked is!

Cumi ügyben és is bizonytalan vagyok. A másik nagy dilemmám a pólya... Brendonban láttam kókuszpólyát nagyon tetszik és talán hasznos is lehet. Ti próbáltátok?

Csilla
Vendég
 


Dóri :)
Nekem mindkét gyerekem nagy cumnis volt (sőt, Domcsi még most is az :( ), de ők nagyon rövid ideig tudtak szopni :( Ha szoptak volna, nem adtam volna nekik, mert sajnos tényleg sok nyűggel jár. Fel kell kelni visszaadni neki, ha nem találja, meg a leszoktatás is nagyon nehéz.
Ha jól elvan nélküle is Marci baba, akkor ne adjál neki! Ill. csak alváshoz.

Manóci :)
De jó, hogy megfordult! A kislányhoz meg gratula!

Gabi :)
Most már tényleg nem lehet semmi baj!

Szilvi :)
Ha nem érzed tőle jól magad, ne idd a teát. Én soha nem ittam. Most sem fogom tenni, és szépen tágultam.

Timi :)
Nagyon klassz a babakocsi! Megkérdeztem, mennyibe került?

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Sziasztok!

Boldog névnapot a névnaposoknak!!!!!!! Innen megy egy nagy cupp! :D

Én már teljesen bedepiztem ettől a sok fekvéstől... lassan tényleg nem fogom bírni. Én nagyon menőkés vagyok... :cry:

Annak viszont örülök, hogy a csücsülős babóca megfordult, Manóci!

Dóri, nekem szopi mellett bence 6 hónapos koráig cumizott, néha azért jól jött, hogy betömtem vele a száját, de Rolcsi alapoból utálta... neki cak a cici volt jó, hiába akaratos egy kölyök! :D

Pólyát mi nem használtunk, inkább pokrócba bugyoláltam őket, ha szükség volt rá!

Na megyek vissza feküdni, brrrrrrr....

Ildi

KépKépKép
dikó1
 
 


Sziasztok!

Móni: BOLDOG NÉVNAPOT :lol:

Teljesen kivagyok ettől a kórházas témától. Este olvastam a Kútvölgyi topicon, hogy május 31-ig még támogatja az OEP a kórházat :shock: . Reggel hívtam a dokimat (egyébként is kellett volna, hogy mit beszéltem az új dokival), de nem mondta, hogy maradjak. Annyit beszéltünk, hogy mivel kedden megyek az újhoz, és múlt pénteken voltam CTG-n, be kell mennem majd hétfőn du. hozzá CTG-re, meg UH-ra, hogy legyenek friss leleteim.
De különben este már nekem is annyira fájt a hasam, hogy azt hittem, lesz valami... (bár még 1 hetet ki kéne húzni)

Dóri: én is nagy cumiellenes vagyok. Viszont mikor Livike nagyon ordítós volt (3 hónaposan elkezdett fogzani, és 1 hónapon keresztül csak ordított - utána kapott chamomillát, ami végül hatott), akkor bepróbálkoztam a cumival, de szerencsénk volt, mert köpte ki (nem volt hajlandó egyébként cumisüveget sem a szájába venni, ezért nem is tudtam otthagyni sehol, mert csak cici volt jó neki). Úgyhogy cumi ügyet megúsztuk. Most se vettem, igaz, van 1 tartalékos (a várandós mama csomagban volt).
Köszönöm a gyöngyvirágot :lol:
Hasfájással hogy álltok? Mi használt? (előre készülök :wink: )

Gabi: nagyon jók Brendon méretei :lol:

Csilla: pólya ügyben nem tudok mit mondani, én soha nem használtam, és nem is fogok. De talán a többiek (ha használták) meg tudják mondani, mennyire hasznos.

Nelli: Drága volt (szerintem), de a kórházon "megspórolt" pénzt használtuk fel :lol: Meg úgy számoltunk, hogy lesz még egy kistesó majd :lol: . (picinek kölcsön babakocsink volt, utána meg sportos, az picinek nem jó, de most eladjuk azt is) Amúgy 79.990,-.

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 


Pólya: Dorkánál jó volt az első pár hónapban, mert ő kis súllyal született, és tél volt. El is volt benne, szerette.
Domcsinál már nem sokáig használtam, mert nem igazán szerette, bár ő is téli.
Most szerintem nem fogok használni, mert nyár lesz, meleg, és feleslegessé válik. Hűvösebb időben majd betakarom.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Sziasztok,

Köszi a köszöntéseket :)

Cumi, az nálunk se volt, nem fogadott el Eszti semmit.Csak a cicit, és az újját cumizza magától, még elalvásnál most is :)

Timi, de te május 31-ig megszülsz!Akkor????!!! :shock: Nem értem a dokiat mért nem mondta, hogy maradj, és ne menj az I.-esre?!De reméljük hétfőn személyesen mondja! :wink: Azért jó lenne!
manóci
 
 


sziasztok!

most ébredtem,hatalmasat aludtam.azt hittem,esik az eső,örültem,mert akkor a párom haza szokott jönni,de csak ez a sárga felettünklakó locsolt virágot... :evil:

dóri!én Patriknak nem adtam cumit,de egyszer egy fénykép kedvéért vettem egyet,alig tudtuk lekepni,mert mindig kiköpte.most a párom mindenféle cumit beszerzett,azt mondja,ha rá akar szokni a kis kezére,inkább ezzel tömjük be,mert a keze a kakis homokozóban is ott lesz,meg arról nehezebben kattan le.szerintem ha nem minden nyekkenésnél dugod a szájába,nem fog rákapni.nálunk viszont ha jön a kézszopi,azt tuti felváltom a cumival,amúgy nem adok majd.

pólya:én tökre szeretnék,de nyárra????inkább marad ez a plédbe csavarós,ha esetleg báttyja meg szeretné fogni.

timóca!szerintem tisztában van ezzel a doki is,max.38 hetesen meginditja,figyeld meg.én tegnap este beszéltem a dokimmal,és azt mondta,mivel szerdán úgyis találkozunk,akkor majd eldöntjük,mikor is legyen a nagy nap.addigra kb.3és fél kg lesz,tehát 2 hét múlva mához megyünk mi is,és RANDIZUNK BRENDONNAL!!!

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


most tök gáz téma,ha nem válaszoltok,legalább priviben tegyétek.mennyit illik adni a nem fogadott szülésznőnek,és a fogadott dokinak?az igazság,hogy egy kanyink sincs még erre elrakva,és olyan húde sok nem is lesz.

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Manóci :)
Nagyon boldog névnapot!

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Gabi: a szülésznőnek szerintem ha nem fogadott, elég egy ajándékcsomag, persze csak ha elégedett vagy vele. A dokit nem tudom. Az enyém se kért soha semmit, ilyenkor nehéz eldönteni. (egész más, amikor előre közli a tarifát)
Most én sem tudom, mit csináljak, mert a régihez jártam végülis végig terhesgondozásra, a másiknál meg szülök...

Kép
Kép
timóca
 
 


timóca!

a szülésznőnek az ajándékcsomagon mi is gondolkodtunk,szerintem is jó ötlet. :P

A dokival akkor is bajban vagyok...arra gondoltam,csináltatok neki is egy ajándékcsomit,és abba rakok egy boritékot.igen ám,de még mindig nem tudom,mennyi pénzzel.

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Gabi!

Kényes téma.Én először 30eFt-ot adtam két éve.....nem tudtam, hogy megegyezés szerinti az ár :oops: csak akkor tudatosult, amikor már eltelt egy kis idő és megláttam a magánrendelésen a táblicskut.Elvileg a császár 40 lett volna, de kit érdekelt akkor már?! Most nemtom mennyi legyen a boriban.Én sem tudom túlzásba vinni!

Kép
Kép
petra78
 
 


Gabi :)
Én minden hónapban perkálok a dokimnak a magánrendelésén, így nem mondja meg az árat.
Én 40 ezret adtam 3,5 éve. Most sem adok többet.
Szülésznőm nem fogadott volt, de majdnem ő vezette le a szülést, és nagyon rendes volt. Adtam neki 10 ezret.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Nelli!én is magánrendelésre járok,eddig 3 hetente,az volt 8000.most 2 hetente ennyi,meg a kórházba,ha megyek ott szoktam adni 3v4 ezret.őszintén szólva 35-40re gondoltunk,nekünk ez is sok,de mások olyan összegeket mondanak,hogy ihajjj.ha valaki nem magánrendelésre járt,akkor annak amúgy többet illik adni?mert ha én a rendelésekre kifizetett összeget összeadom,már az tök sok.

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Hát igen, nem mindegy az sem, hogy magánrendelésre jár az orvosához az ember, vagy sztk rendelésre. Meg az sem, hogy simán szül, vagy császárral.

Kép
Kép
timóca
 
 


De ez is szenyaság!Többet fizetni azért,amiről nem is tehetsz?mindegy.majd rajzolok neki valamit,oszt jóvanna!!! :P 8) :lol:

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Sziasztok!

Már nagyon vártam, hogy írhassak nektek, de tegnap nagyon sokár értünk haza, ma meg dolgoztam.
Szóval egy kicsit szétcsúsztam , mert kiderült, hogy a 100%-ig biztosnak mondott kisfiúnk helyett, most egy 100%-ig biztosnak mondott kislányunk lesz. Egyébként minden rendben, a fejlettsége korának megfelelő, a felvételen is nagyon aranyos, csak egyik kezét mindig az arca elé tartotta.
Érdekes engem jobban megviselt, mint a férjemet, aki azt mondta, hogy lesz egy édes kiscsajszink.
Persze a kisszekrény tele van fiús ruhákkal, amikkel a rokonok elhalmoztak
Timi a táblázatban majd átírsz, na de, hogy mi lesz a neve, nagy kérdés, úgyhogy a nevek tekintetében hasonló cipőben járok, mint Csilla.

Timi!

Nagyon szép a babakocsi, amit vettetek. Azért szerintem is érdekes, hogy a dokid így is máshoz irányít. Kiváncsi vagyok mi az oka .
Három gyereket terveztetek?
Nagyon sok boldog névnapot!!!!!!

Dóri!

Adrinak próbáltam cumit adni, de nem sok sikerrel, nem is kellett neki, hiába tömtem a szájába, hátha nem ordít, nem kellett neki, most egyáltalán nem akarok venni cumit, aztán meg majd kiderül, hogy a baba mennyire húzza át a számításunkat. Azt nem mondom, hogy tuti nem adunk neki, de remélem boldogulunk cumi nélkül is. Az elveit az ember egy pár át nem aludt éjszaka után módosítja.
:lol:

Gabi!

Mi sem akarunk sok pénzt adni a dokinak. Nálam döntő szempont lesz, hogy milyen lesz a szülésnél, ha nem sok mindent csinál 20 ezret adok, ha nagyon kitesz magáért akkor 30 ezer. Mivel fogadtam szülésznőt és aki már szült tudja az ember, hogy ő viszi az egész vajúdást végig, neki adok 20 ezret, mert ő fogja a legjobban megérdemelni, legalábbis szerintem. Különben is az egész terhesség alatt nem kevés lovét kapnak a dokik a magánrendelésen, mi ezért döntöttünk így.

Móni!

Mi is boldog névnapot kívánunk!
De jó, hogy befordult, remélem így is fog maradni. Szerintem sem lesz semmi gond attól, hogy egy héttel kisebbre becsülik, az sem jó, ha óriás babák születnek, majd megnő idekint, lesz rá ideje.

KépKép
KépKép
szylvi
 
 


Szilvi: átírtalak a táblázatban :lol: . Azért gratluálok a lányhoz :lol: De régen is 4D-n mondták tutira a fiút? Mert a 4D-n pontosan szokták mondani, még meg is mutatják :lol:
(egyébként ahogy gondolkoztam, lehet, hogy azért küld át inkább az I-be, mert egyrészt az ágyszámuk korlátozva van, és így is teltház van, másrészt meg lehet, hogy már most se fogadhatják a macerás eseteket - cukrom miatt)

Kép
Kép

Szerintem is pofátlanság császár miatt többet kérni, mintha az ember direkt kérné :?
Én azért vagyok bizonytalan fizetés ügyben, mert én nem magánrendelésre járok a dokimhoz, hanem az sztk-s rendelésre (nincs is magánja tudtommal). És mivel hozzá járok már 10 éve, és most terhesség alatt is sokat törődött velem lelkiismeretesen, valamit azért kéne, mégha nem is ott szülök, nem? (eddig nem kapott semmit) A másik dokit még nem tudom, milyen lesz... de túl sokat nem tervezek, hiszen jó, ha párszor találkozok vele szülésig, szüléskor meg a szülésznő a fő segítség úgyis. Szülésznőt nem fogadok, mert ha megint császár lesz, semmi értelme szerintem (de remélem, nem az lesz). Meg a szülésznőket általában mindenhol dícsérik. (ha sikerül simán szülnöm, és elégedett leszek vele, úgyis kap valami ajándékcsomagot)
Meg egyébként is elköltöttem a pénzünket babakocsira :wink:

Kép
Kép
timóca
 
 


Nelli, Szilvi, :) Ti is arik vagytok, és köszi!
És a bíztatást is.Remélem én sem, hogy nem lesz baj, és még mindíg jobb mint óriásbébit szülni :)

Timi, Beírhatod a névhez, hogy Hanna :) Mostmár ugyanis bizti a lány :)

Én nem hagynám megindítani a szülést akárhány hetes vagyok!És azért a 38.-ik hét az még nem 40.Igaz semmi sem lenn, de a babának addig jó szerintem amíg ő bent akar maradni!

Lóvééé, hát ez kényes téma.Mi is mindíg annyit adunk amennyit gondolunk.Nincs a dokinak magánrendelője, és nem is mondott előre tarifát!Én ezt útálom is, és olyan dokihoz tuti nem is mennék aki leszed a magánrendin 8000 ezrekkel :shock: és még el is várja majd a jó sokat!Az ember úgyis ad, ha meg van elégedve, de hogy előre megszabják?!Szerintem az durva!
És velem így is minden alkalommal ugyanolyan rendes és készséges a dokim :wink:
Szóval majd amennyink lesz.Amúgy mi Esztinél úgy csináltuk, hgy ajándékcsomagot doki is + szülésznő is kapott, és abba volt a boríték!Nem akartam csak úgy egy borítékot a zsebébe csúsztatni :oops:
manóci
 
 


Sziasztok!


Krisztinának hívnak, most várom az első babámat( kislányunk lesz). Szeretnék hozzátok csatlakozni. Remélem befogadtok :lol: . Most látom a táblázatban, h Timóca Halásztelki vagy. Én is. Priviben majd kommunikálunk. Látom te hamarosan szülni fogsz. Van fogadott orvosod ill szülésznőd? Azért kérdezem, mert én is a Barossban fogok szülni.



Kitta
kitta
 
 


Megint én :lol:


Lányos zavaromban elfelejtettem megírni, h a 23. hétben vagyok, és a szülésem várható időpontja aug. 26



Kitta
kitta
 
 


Csilla, szerintem nyári gyereknél nem kell pólya, mert meleg van. Ha attól félsz, hogy nehéz lesz a nyeklő-nyakló gyereket megfogni, inkább a fektetős kengurut ajánlom, az sokkal szellősebb, és egy kezed szabad vele.

Dóri, én is nagy cumiellenes vagyok, más gyerekén is idegesít, ha nem látom a száját, nemhogy a magamén.:) Én csak műcicinek hívom, , és szerintem is nagyon veszélyes, ha rászokik, meg nekünk is, mert baromi kényelmes első nyekkenésre a szájába dugni.
Viszont a legtöbb ember rákényszerül második vagy harmadik gyereknél, és érdekes módon azoknál, akiknél az anya ellenérzéseket táplált a cumival kapcsolatban, a gyerek nagyon hamar le is szokott róla. :twisted:

Timi, nem tudnád valahol a Minisztériumban megkérdezni, hogy akkor most támogatják-e, vagy sem? Már ha azt a kórházat jobban szeretnéd. Én ism egpróbálok majd neked hétfőn érdeklődni egy kapcsolatomon keresztül. De szerintem a cukrod miatt Neked még meglesz a baba májusban.
Nem szoptatás után fájt nagyon a hasad tegnap?



Dikó, én rengeteget feküdtem az elmúlt hónapokban, és azért lehet kitalálni dolgokat, amiket fekve is lehet játszani a gyerkőkkel. Mondjuk az enyém pont köztes, hároméves, de rengeteget kirakóztunk, társasjátékoztunk, rajzoltunk, autóztunk így fekve. Neked meg már sokkal kevesebb van hátra.. Kitartás. Különben is melegfront jön.

Móni, boldog névnapot!!!

Pénz: Hallottam már olyat, hogy az anyasági segély az az, ami megy a szülésre, meg olyat is, hogy a dokik a magánrendelési tarifájuk tízszeresét várják el a szülésért. :roll: :evil: A "régi" Söfis dokim kerek perec megmondta, hogy 80, kérdés nélkül, az első rendelésen. :shock: Szerintem sokban függ attól, hogy be kell-e jönnie a szülésre, vagy indítottan a saját ügyeletében zajlik, éjjel hánykor rángatod oda, esetleg volt-e téves riasztás, milyen hosszú a szülés, stb.

Ismét ajánlom mindenkinek a Születés Hetét, én egész vasárnap du. ott leszek az Aranytízben, de sok előadás ismétlődik mindenfelé a hét folyamán (vidéken is!!!), pl. az Állatkerti játszóban gyerekfelügyeletet biztosítanak az előadás idejére, úgy hogy féláron lehet játszani!!! És azért az nem egy rossz hely a gyereknek sem! :twisted:

Kép
Kép
szilvih
 
 


köszi lányok a cumi hozzászólásokat. Tulajdonképpen igazolva érzem magam, hogy szerintem nem kell cumi. Egy baromság. Ennek ellenére mégis bevetettem tagnap. :oops: :roll: :? egy 10 percre. Ma nem.

most alszik fürdetés óta. :shock: :shock: mi lesz itt iccaka.. :?: :!: :roll:
Vendég
 


Sziasztok!

Móni: beírtam Hannát a táblázatba :lol: Szép név :lol:
Amúgy voltak páran a táblázatban, akikről semmi hír hónapok óta, őket elrejtettem, ha jelentkeznek, újra visszacsinálom...

Szilvi: május 31-ig még támogatja őket az OEP, az bizti, de valószínű, hogy a csökkentett ágyszám miatt nem tudnak mindenkit fogadni, és gondolom kiadták nekik, hogy a "problémás" terhességeket adják át. Tuti, hogy meglesz májusban Marcika :lol: Egyre jobban érzem már én is az "előszelét" a dolgoknak :lol:

Kitta: majd írok privit :lol: Addig is beírlak a táblázatba :lol:

Képzeljétek, ma nem bírtam magammal, délelőtt gondoltam kibontom a babakocsit, meglesem :lol: . Livike egyszer-kétszer rámszólt, hogy ne piszkáljam, az Marcikáé, végül őt is rávettem, hogy együtt kukucsoljuk meg :lol: . Rögtön meg is tetszett neki, bele kellett ülnie, feküdnie, majdnem egész délelőtt benne volt (kipróbálja csak). A végén már a tálcájára kellett neki tenni innikét, meg ennikét, hogy mindent használjon :lol: . Ráadásul fél percenként ugráltatott, hogy most csücsüljünk (ülőre állítsam), most feküdjünk le aludni (lehajtsuk fekvőre)... Alig tudtam rávenni, hogy kijöjjön, gyorsan vissza is tettem a dobozba :wink: (azért még azt is kipróbáltuk, ha legkisebbre van hajtva a tolókar, akkor ő is tudja majd tologatni tesókát :lol: )

Csilla: tegnap gondoltam rád :lol: , mikor vettük a babakocsit, vittük ki a kocsiba. Mellettünk egy pár szintén az új babakocsijukat próbálta begyömöszölni a csomagtartóba, és sehogy sem akart összejönni nekik :lol: Még jó, hogy vásárlás előtt utána néztek, hogy befér-e :lol:

Mennem kéne feküdni, mert reggel korán jön a kőműves :shock: . Úgy várom már, hogy készen legyen a fürdőszoba :roll:

Timi

Kép
Kép
timóca
 
 


Timi!!

Dorkának is mindent ki kell próbálnia, napok óta a hordozóval játszik, belemászik, és hintáztatja magát, pedig alig fér bele, a kiságyba rendszeresen bemászik, a babakocsiba azért nem, mert szét van szedve kimosásra. Valamelyik nap még a frissen vasalt kistesórucikat is előszedegette a szekrényből :shock: , én meg csak csodálkoztam, hogymiért van olyan csendben, amíg szunyókáltam egy kicsit. :D

Dóri, mire mi odajutunk, hogy aggódunk az eljövendő éjszaka miatt, nálatok már jó kis beált rend lesz, meglátod!!! :P

Málnalevél: az íze nem érdekelne, még mindig jobb, mint egy elhúzódó vajúdás, csak azt sem akarom, hogy idő előtt előhozza a babót, mert még annyi programom van májusra... :P :P :P Na jó, meg neki is jobb, ha 40 hétig van bent, mint 36ig...

Kép
Kép
szilvih
 
 


Sziasztok!

Tök jó,megnyugodtam.már csak 4 nap van a 180ból,azt meg simán....

nekünk nincs itthon kicsi gyerek,nálunk a szomszéd kisfia tesztelte le az autósülést.neki nagyon tetszik,mindig beleül.most elraktam,de tegnap,mikor átjött,egyből kereste,szóval biztosan jól választottunk.

olyan hülye idő van,hol esik,hol nem,nem baj,párom itthonmaradt emiatt,és én ezt úgy szeretem.nemsokára már nem tehetem,de most még igen,hát kényeskedek neki egy kicsit.olyyyan jóóó... :lol:

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Lehet, hogy Viki bárányhimlős. :shock: :cry: :cry: Bepöttyösödött a hasán, kb 10-12 pötty van, úgy néz ki, mintha apró kis pattanás lenne. Pirosak és van közepük is. :( Egy órája még nem volt, akor raktam tisztába és most meg van.

Gergő volt bárányhimlős, én felnőttként, férj is volt, itt a ciki a 2 hetes baba. Azt mondja a gyerekdoki, hogy nem valószínű, hogy elkapja a baba, de ha igen mégis, akkor nagyon gyenge lefolyású lenne az anyatej miatt. Hát most figyelgetem a kiscsajt hogy alakul a pöttyössége. :roll:

Mondjuk napok óta nyűgösebb, nem eszik rendesen.

ajjaj... :? :(
Vendég
 


Dóri, :( az gáz!
De én is úgy hallottam, hogy az ilyen picikre nem vagy csak alíg veszélyes!Reménykedjünk!Hétfőn elviszitek Vikit gondolom dokihoz, hogy lássa mi is az :roll:
Jobbulást, és kitartást!!!!!
puszi
manóci
 
 


Dóri :)
Sajnálom ezt a bárányáhimlős dolgot! Még azért nem biztos, ugye? Remélem, nem lesz gond belőle!
Én is nemrég aggódtam emiatt, mert a bölcsiben volt, és én még nem voltam az.

Gabi :)
Már csak 4 rizikós nap, hurrá!

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Hajrá, Gabi!! Ezt a pár napot már tutira megbeszéled Brendonnal. Én nagyon hiszek ebben. Dorkával anno azt beszéltem meg, hogy 2004-ben szülessen, ne 2003-ban, mert akkor még nem kaphatta volna meg az én nevemet is (a férjem és az én nevem kapcsolása a gyerkők családi neve). JAnuár 5-én volt az első ügyfélfogadási nap az Önkormányzatnál, gyorsan beírattuk az anyakönyvbe, és onnan mentünk a kórházba, Dorka 6-án született... :twisted:, még kiírt idő előtt, de pont jókor...

Dóri, hát túl sok mindent nem tudsz tenni, most már késő elkülöníteni is, de az anyatej csodaszer, meglátod!!!

Kép
Kép
szilvih
 
 


hú Szilvih!

Az nem lehetett semmi.Remélem,sőt érzem,hogy menni fog!!! :lol:
Neked is és Nellinek is köszi a drukkot.Ugye,kitartotok szerda éjfélig!!Bitteeee! :)

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1178372686.89.jpg[/img] [/img]

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Sziasztok!

Dóri!
Én is csak azt tudom mondani, hogy nem lesz semmi gond Marci babával, mert az anyatej, főleg az első hat hónapban teljesen védi az immunrendszerét. Lehet, hogy Vikinél is gyorsan lezajlik. Ha tuti, hogy bárányhimlős, akkor gyorsan hólyagossá válik a kiütés közepe, erről biztos felismered.

Timi!

Mind a két alkalommal 4D-s UH-on voltunk, de 17 hétesen még pici volt a baba, de a nemére azt mondta, hogy garanciát vállal rá, hogy fiú. De teljesen mindegy , csak ha nem volt benne tutira biztos minek kell neki 100%-ra ígérnie. Barátnőm szerint gáz lehet a doki szakmailag. Most nagyon jól lehetett látni a kis puncikáját. Teszek majd fel képet is, de a lányom mindenhová hurcolásza a Dvd-t és a képeket.

Kitta!

Üdv! Ha van időd írj magadról, dolgozol-e még, hanyadik baba stb.
Nem akarok a lányok nevében beszélni, de itt mindenkit örömmel látunk, csak valaki egy pár alkalom után úgy tűnik beleun az egészbe, mert nem ír.

Nelli!
Lehet, hogy már írtad,de kedves férjed, hogy fogadta a hírt a harmadik kislányhoz, én még ott elakadtam, hogy írtad, hogy nem túl jó hangulatban volt a férjed, amikor megtudtad, hogy kislányotok lesz.

Gabi!

De jó, hogy otthon volt a férjed, úgy volt, hogy Zoltánom is itthon lesz, de tegnap mondta, hogy el kell mennie dolgozni, hát nagyon rosszul esett, de most már nem sokára hazaér.
4 nap, azt már féllábon is....
Kisfiad mennyi idős, nagyon aranyos ahogy a pocidon van a keze. Biztos nagyon várja a tesó érkezését.

Én sem szerettem Adrival a pólyát, nem is akarok venni, de úgy hallottam még mindig csak abban adják ki a babát. Tudtok erről valamit?

Szilvi!

Mi most nem tudunk elmenni a szülatés hetére, sajnos, de írd majd meg az élménybeszámolód, biztos nagyon jó lesz.

Adri holnap megy osztálykirándulásra, még pakolonom is és vasalnom is kell.

KépKép
KépKép
szylvi
 
 


Sziasztok Lányok,
ugyanolyan Viki állapota, mint de. volt, annyi és olyan pöttyei vannak. Lehet, hogy mégsem barihimlő. :shock: És úgy beebédelt, hogy öröm volt nézni. De amúgy elég szar kedvű egyébként. :? Figyelem folyamatosan, és szerintem holnapra eldől bari-e.
De annak nem kéne azonnal viszketni :idea: :?: Mert semmi ilyesmiről nincs szó nála.

Hólyagosnak nem hólyagos még, csak van némi közepe. :roll:
Ráadásul minden ugyanaz, öblitő (Sensitive), mosópor, kaja sem volt új, passz. :roll:

Hétfőn kihívom a gyerekdokinkat, majd megszakérti mi a fene ez.

Másik nyűgöm:
Marci köldöke, még nem esett le. Ami önmagában még nem is lenne baj. A többieknek is leég későn eset le, de semmi gond nem volt vele. De most félig leesőben van Marcinak és vérezgetett ma. Remélem nem baj. :shock: Betadinozom meg hintőporozom rendesen természetesen, ahogy azt kell. Na mindegy, ezt is megmutatom majd a dokinak. Egyébként tök rosszul vagyok ettől a köldökcsonk dologtól, sosem bírtam. :oops: :oops: :?

Szylvi,
nem semmi az uh! :shock: :lol:

Gabi,
helyesek vagytok gyerkőccel. :)
Vendég
 


szylvi!

nálunk pólyában vagy hordozóban adják ki a babát,vagy még mózeskosárban.Patrik januárban volt 8 éves.Nagyon várja a tesót,pedig más az apukájuk,de az sem számit.Azt mondta,már jobban szereti a kicsit,mint minket.Imádom!!! 8)

dóri!a köldökcsonktól én is mindig tartottam,Patriknak 4.nap leesett.

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Dóri: szerintem is megvédi Marcikát az anyatej mindentől, még a bárányhimlőtől is :lol:
A köldökcsonkot én is nagyon utáltam, és nálunk pont 3 hetes volt Livike, mire leesett :shock: . (ha aznap nem esett volna le, akkor a gyerekorvos szedte volna le)

Gabi: jó az a kép rólatok :lol:

Szylvi: egyetértek a barátnőddel, elég fura, hogy 4D-n téves információt adtak :? . Mi is voltunk most Marcival a 16. héten, de a nőci addig inkább nem mondott semmit, amíg nem tudta nekünk megmutatni, hogy ott a kukija - pedig azt mondta, hogy látta már előbb is, de addig nem mondja, amíg nem tudja megmutatni konkrétan, hogy lássuk mi is :lol: (berakta a köldökzsinórt a lába közé, és attól nem látszott :lol: . Már épp végeztünk volna, mikor végre megmutatta magát :lol: )
Én nem hallottam olyanról, hogy csak pólyában engedik haza a babát :? . Ahol régen szültem, ott nem is nézték, hogyan viszed haza... Úgyis én öltöztettem át, azt se nézték. Annyi volt, hogy meg kellett várni, hogy 10-12 körül kiadja a gyerekorvos a záróját a babának, és onnantól kezdve akkor mentél, amikor akartál (ill. jöttek érted).

Készen van a fürdőszoba :lol: , 9-kor ment el a kőműves :roll:

Kép
Kép
timóca
 
 


timóca!az tök jó.nekem anno arra is várni kellett,hogy valaki hajlandó legyen végre felöltöztetni és kiadni Patrikot.A párom is kőműves és burkoló,még jó,hogy nem nálatok volt ma melózni,agybajt kaptam volna 9ig nélküle!!! :lol:

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Szilvi :)
Tök normálisan fogadta, még örült is neki :lol: Azt mondta, hozzá van szokva a lányokhoz, és várható volt.

Dóri :)
Domcsinak is sokra esett le a köldökcsonk. De ha vérzik, mutasd meg a dokinak, bár bizti nincs baj.
Drukkolok, hogy ne bárányhimlő legyen!

Gabi :)
Most már fél lábbal is kibírod! És még a végén túlhordod Brendon babát :lol:

Nálunk sem nézték, miben visszük haza a bébit.

Kép
Kép
Kép
h.nelli
 
 


Sziasztok!

Kicsit eltűntem, még a géphez sem engednek a felügyelők! :D

Dóri! Nekem a nagyobbiknak volt pár hete ugyanez az arcán, azt hittük mi is, hogy bhimlő, de 2 nap alatt eltűnt, és a kicsi sem kapta el... Szóval nem bizti hogy az... Pedig még orvos is azt mondta rá, amikor látta!

Amúgy itthon a srácok dögrováson vannak, elkaptak valami hányós hasmenéses vírust, szenvedünk rendesen, remélem én megúszom, mert már csak ez hiányozna. ..

nekem a görcsölés kezd megszűnni, tegnap még egy hastánc estre, meg egy ballagásra is elmerészkedtem, tulajdonképpen jól voltam, csak olyan sokat ülni volt kényelmetlen!

Apa nálunk sincs itthon dolgozik, felújít keményen hát ez az átka annak, ha mindent egyedül csinál!

Na "röviden" ennyi rólunk! :)

Látom amúgy mindenki jól van, ennek örülök! Babócák csak növögessenek, kötelező napokat még kihúzni odabenn!!! Majd még jövök!

Üdv mindenkinek:
Ildi

KépKépKép
dikó1
 
 


Elszállt amit írtam.......... :evil: :evil: :evil: röviden ÚJRA:


Ma megjártuk ismét a dokit, egy esedékes UH és betapis vizsgálat céljából.
Adataink a 35+2 fázisban:

BPD:9,21
HC:32,8
AC:32,66
FL:6,99

A saccolt súly -az ismételten megerősített lánykánál 3000gr- de ugye ebben már nem tudunk feltétel nélkül hinni az előzetes példák alapján. Lásd Zetus barátnőjét........
Jövő7en kezdődik az NST :shock: ami végképp a finish-t hivatott előrejelezni és bevallom félek kicsit :cry: ........ a csomag nálam is készen áll, már csak olvasnivaló és pár apróság amit induláskor bele kell hajítani.

Dóri:nekünk is voltak pár napja ilyen pöttyeink, de nem több 4-5 darabnál, közel egymáshoz.Mi is a korai kamaszodáson poénkodtunk apával :oops: de szerencsére nem is lett belőle semmi komolyabb.

Mennem kell, mert hamarosan kel a ház legifjabb ura, és kivonulás lészesz az udvarra :) ! Szia mindenki!

Kép
Kép
petra78
 
 


Dóri,

Nálunk is csak a 3.-ik héten esett le a csonk, szóval nem lesz ott gond :wink: csak ne vérezzen, mert akkor mutasd meg a dokinak azért biztos ami biztos!
Van akinek olyan szerencséje van, hogy már mikor mennek haza a kórházból leesik :shock:
Drukkolok Vikinek, hogy ne legyen barika :(

Timi,

Hurrrrá, hogy kész a burkolás, az tök jó! :wink:

Ildi,

Jobbulást nektek :wink:

Szylvi,

Szerintem az, hogy mibe adják ki a babát kórházfüggő!Nálunk nem volt egyáltalán pólyában, kis rugiba voltak a babák, és haza meg abban vitted már amiben akartad!
Viszont van olyan kórház, pl.- I. Női klinika/ahol Timi fog szülni valószínű/ott eleve amíg a kórházban vagy csak pólyában lehetnek a babák!
manóci
 
 


Petra,

Gratula az eredményekhez :wink:
/ez még lemaradt :oops: /
manóci
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?