Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Végre rászántam magam, vettem tesztet, és jelentem két csíkos lett. :D Kissé kétségbe is estem, hisz Manóm kezd nagyon anyás lenni, nem tudom hogyan fogadja majd, hogy nem egyke már.

Bettus, nálunk eddig 6-fél 7-kor kezdődött a nap, akkor evett Manóm, aztán kb. 8-kor visszaaludt. Két napja ismét így van, tegnap negyed 7-kor, ma 6-kor evett, aztán fél 8-kor alvás volt.

Gesztenye, segítség sosincs, mikor kellene, pl. múlt héten az APEH-hez 5 lépcsőfokon cipeltem fel a babakocsit, úgy, hogy két fószer végignézte, hogy kínlódok. :evil:

Timi, köszi. Nálunk egyszer sincs ébredés éjjel már kb. 4 hónapja, az elmúlt kb. másfél hetet leszámítva. De szerencsére 2 napja nincs ébredés, csak nyöszörög kicsit, de nincs ébren. Cumi a szájba és semmi gond tovább.

Angel, én is gondoltam a hasfájásra, de akkor egész nap fáj a hasa, mert ha ébren van mindig ezt csinálja. Most is a karomban úgy feszítette hátra magát, hogy alig tudtam megtartani.

Anicsn, üdv köztünk.

Edi, tojássárgája? Szigorúan csak 1 éves kor után adható. Legalábbis az összes babatáplálásos könyv és a gyerekorvosunk szerint. De Te tudod, végülis a Te gyereked, de én nem adok az enyémnek csak 1 éves kora után. Bocsánat, ez nem kioktatás akart lenni, csak ledöbbentem a dokidon.

Na megyek, mert Manóm nem bír magával.

Üdv
Anita

goodfairy
 
 


Halihóó!

Csak ezt az oldalt nyitottam meg, sajna nincs időm most többre,

ANITA DE JÓ!!! GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
(irigykedem is egy picit :D )

CSók, Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


Szép napot, csajok!

Csak egy gyors bejelntkezés! :lol:
Főznöm kell!
Nagyon szépek a babák a képeken, este mi is jövünk frisekkel! :wink:

A Tímeánknak, és ha van Mónikánk, BOLDOD Névnapot kívánok!

Köszönöm mindenkinek a sapis tippeket, most vettem egy tündéri vékony füleset, kék kockás, majd lefényképezem azt is! Fiúknak olyan nehéz jó sapit találni! :cry: :lol:

Anita!

ÓRIÁSI GRATULA! Nagyon írigykedem! :lol: Olyan nagy BOLDOGSÁG ez! :lol: bizti nehéz lesz, de annál nagyobb öröm! :lol:
Te vagy az első közöttünk, aki újból kismama!
Sajna én bizti az utsó leszek! :o
Hajráá lányok, aki tesót tervez! :lol: :lol:

Na, eldugultam, mert megjött apa, és kaja még sehol! :wink:


Linda! Ígérem leírom majd a sali-fözi recit! :lol:
Melódia

Kép
Kép
melódia78
 
 

 
 

Anita!
Gratulálok ++-hoz! :D Mennyi idős a baba?
Ja kéremszépen az, hogy mit mond a doki vagy akárki meghallgatom, aztán eldöntöm mi lesz. Igen a doki sok mindent máshogy mond ahogyan én csinálom és fogom csinálni. Pl. nem adok egyelőre semmilyen tejterméket Katának, tojássárgáját sem...:wink:
Edit (majd még jövök)

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok!


Anita, GRATULA!!!!!!!!!! :D :D :D sejtettem én!!!! szerintem jól fogadja majd Manó, mert amikorra születik, még nem alakul ki a tesóféltékenység, és a kis korkülönbség miatt szuper játszótársak is lesznek! Azt mondják, az első év nagyon nehéz, de utána szuper!! nagyon örülök!!!


Tmiknek boldog névnapot kívánok!

Anicsn, üdv itt!
szülési adatokat, képet kérünk!!!Jó kis takarítód van, szinte látom magam előtt... :D

Rizibizi, jó ez a link amit bemásoltál! én mindennap adok husit... :shock: akkor nem kéne ilyen gyakran?...hoppá... :oops:
Van ízlése Veronikának, hogy pizzát enne... :D !

Edi, nagyon jók a képek!Tök jó, hogy ki tudtátok pihenni magatokat. Az a hasmenéses roham nem hiányzott volna...néha én is világcsúcsot rohanok a tejszínes cuccoktól, pedig szeretem őket..Jobban van már Kata a lázból?
Dokihoz még nem megyek, mosz avivázok, meglátjuk...Hétfőn leszz súlymérés... :? érdekes, nekem a hipp nem ízlik, a milupa igen. Gergő mindkettőt eszi.. :D

Sue, tarts ki, poz. energiák mennek! Várunk!Nagyon szép családod van!

Timi, a mensim azóta ilyen érdekes, hogy 6 év után leálltam a fogigátlóval...a rekordciklusom 79 nap... :shock: Gergő másfél év után sikeredett, lehetetlen időpontban, de a legjobbkor!!

Gesztenye, Gergő is talpmasszázsos baba! :D asszem az 5. alkalom után jött össze...

Lányok ez az Aviva-torna döbbenetes...nemcsak ovulációt hozhat meg, de rendezi a ciklust, eltünteti a pms tüneteket, és lerövidíti a túl hosszú vérzést. ezt nem fogjátok elhinni:
Nekem a mensi általában 7-8 napig tart, a 4. 5. 6. nap a legbrutálisabb, rengeteg, fáj, pocsékul vagyok, stb.
erre tegnap tornáztam először, a 3. napon. MÁR ESTE CSÖKKENT A VÉRZÉS, MA MEG MÁR ALIG-ALIG VAN!!!!Sztem holnapra el is múlik...
tényleg működik!!!!!Úgyhogy fogom csinálni rendszeresen, az ov. serkentő tornával együtt, és akkor normálisan 28-30 napos leszek!meg zebrás, esetleg... :D

Puszi, megyek, mert 3 órás alvás ( :shock: :shock: :shock: ehhez kérem nem vagyok hozzászokva...) után felébredt, és éhes, teljesen jogosan... :D


Puszi, Angel
Vendég
 


Visszaolvastam, jaj, bocsánat a naturális részletekért, csak gondoltam, hátha segít vkinek...(már mensi ügyben) :oops: :oops:

Pussz, Angel
Vendég
 


Edit!
Látom jól sikerült a pihi. Azért ez a betegség nem hiányzott, remélem hamar átvészelitek. Addig is jobbulást. A képek nagyon édesek lettek.
A panadol szirupot hogy használják (bocsi, de én még nem használtam)? Le kell nyeletni a babóval vagy be kell vele kenni az ínyét?

Sue!
A ti képeitek is nagyon jól sikerültek. Öröm nézni ezeket a kis drágaságokat :lol: .

Anita!
Gratula a pozitív teszthez és sok sikert, kevés szenvedést a terhességhez :lol: .

Angel!
Írd meg légyszi a könyv íróját és címét (esetleg kiadóját), mert engem is érdekelne.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Sziasztok!



Anita!


Ez szenzációs hír!!!Hurrá! Jó hamar összejött :lol: Akkor most kb 5 hetes lehetsz? [b]GRATULÁLOK!


Melódia!


Köszönöm a köszöntést! Ti gondolkodtok 3. bébin is? Le a kalappal!


Angel!

Neked is köszi a köszöntést! Gergő mostanság megtáltosodott, h napközben is alszik?3 óraás alvás? Ezt így kell csinálni :lol: Lehet majd engem is érdekelne a könyv címe, mert még Nekem eddig ne jött meg. Kivi leszek ha egyszer megjön akkor mennyire lesz rendszeres. Azelőtt mindig pontos volt. Pláne, h hőmérőztem így mindig tudtam, h mikor jön meg.


Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Linda!



Komoly 7 hónapos Laura :lol: :lol: ! Gratulálok!



Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


sziasztok,
Anita, nagyon nagy gratula és óriási kitartást. Anno mi is gondolkodtunk ilyen közelin..

Sue,
hiányoznak az írásaid....:-)

Ébredés van, most, hogy vlgre visszaolvastam. Fogzunk...
Halihó, B

Beusa
Kép
beusa
 
 


Hello!
Ani!
Kata ma is belázasodott késő délutánra. Kapott megint kúpot, gyorsan megmosdattam, megetettem és elaltattam. Nem tudom mi a baja. Étvágyával nincs gond, egy egész bébiételt megevett kétszerre, jóízűen ivott szőlő levet. Viszont pár napja nem játszik egyedül, vagyis nincs el a játszószőnyegen, nyűgös. Ma is amikor este tettem-vettem, ha nem látott már sírt :( Nem bánnám, ha a foga miatt lenne ez, de a doki szerint még van idő...

Angel!
Nekem a doki azt mondta minden nap adjak husit, de ebből nem csinálok gondot, ha esetleg csak zöldséget kapna egymás utáni két nap Kata. Akkor adok neki du. tejpépet.
A lényeg, hogy Kata és Gergő megeszi a tejpépet. Amúgy az íztelenséget a hipoallergén felírt tejpépre értettem. Mi az az aviva?

Gesztenye!
Szerintem a szirupot meg kell itatni a babával. Áll. lázcsillapításra is jó, mi még nem használtuk.

Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


Linda!
Boldog hófordulót! :wink:

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok! :)

Elveszett bárány. :)

Anita hát hatalmas gatula a teszthez, nagyon irigy-birigy vagyok :lol: :lol:
Bocs, hogy nem vagyok képben, neked már van ciklusod?

Melódia, majd mi is sorra kerülünk, remélhetőleg spontán. :)

Edi most kezdődött a láz?
Mi most mentünk át a 3 napos lázon. :(

Beusa, fogzás? :) Hogy megy?

Na mennem is kell, még nyűgös a csajszi a betegség után, igen anyás.
Mi si elkezdtük a hozzátápit. Nem tetszik neki egyenlőre sem az almás-krumpli, sem a tökös-krumpli. A kanál sem tetszik neki, azonnal összeszorítja a száját. Valakinél volt ilyen probléma? Hogy cselezte ki a gyereket?

chesti
 
 


Chesti!
És nektek a 3napos láz mennyire volt komoly? Milyen tünetek voltak, milyen magas volt a láz?
Kata sem fogadta el a kanalat...próbálkoztam minden nap. És a sütőtök levet elfogadta kanállal utána oké volt a dolog. Aztán megint nem fogadta el akkor pohárból itattam vele a kaját, de most megint elfogadja. Talán próbáld ki a sütőtöklevet utána meg az itatást :wink:
Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok,

edi:
a kis sapkat a piacon vettem, ahova mindenfele butikos kipakol nalunk szombaton. Eloszor egy feheret vettem az egyiknel, aztan kesobb meglattuk a rozsaszint és beleszerettunk. Lattam, hogy nagyon tetszik a paromnak azert is vettuk meg ;) 1000-1200 Ft, de lattam ilyet kalapboltban is.
Veronika ma 5 honapos, 2 hetes, 2 napos.
Szerdan voltunk tanacsadason, meg szuriert... ekkor mértek nala 7,020 kg, 62 cm.


Képzeljétek mit vettem eszre: ha beteszem a hordozoba, vagy ehhez hasonlo szekjébe, akkor nem teszi le a fejet rogton, és dol hatra, hanem egy 2-3 masodpercig megtartja magat :)

És vettem buborekfujot, és elso nap csak nezte mit csinal a hu..e anyja, tegnap meg mar el is akarta oket kapni. És nem valogatott am, a legkisebbert is nyult :D

Fogfajasnal, én ugy hallottam, hogy vigyazni kell, mert a Panadol sziruphoz hozza lehet szokni... ezt ritkabban szabad adni a babanak. Ha nem hasznal a dentinox, akkor még, ha muszaj, kuppal is lehet probalkozni. igy hallottam


chesti:
mi egy ideje kajcsizunk, de az almas-krumpli tegnap nekunk sem jott be.
eleinte probalj csak gyumolcsot, de azt lehet vegyesen, pl. barack-alma...vagy valami kombinacio. Ha nem tetszik, nyugodtan higisd vizzel vagy gyumolcslevel. Az jobban fog tetszeni neki. Meg elobb lehet, elég csak a gyumolcs leve is.


Lanyok!!! Nagyon szepek a babak, de megallapitom, a mamak is!!! :( ;)
rizibizi
 
 


Edi mi a Heim Pálba 39,2-vel (leszámított) mentünk be.
Panadol baby, Nurofen, és germicid kúppal tudtuk 38, és 37-re letornázni. 4. nap már csak esténként volt hőemelkedése.
2 óránként cici, vízet az istennek sem tudtam belediktálni. Se cumisüveggel (utálja, pedig különböző fejekkel próbálgattuk), se kanállal, semmivel.
Hogy fogja megszeretni?
Kipróbálom a sütőtöklevet köszi. :)

Rizibizi mi elöszőr almalével kezdtünk, majd almapéppel, de hát az is tortúra.... na mondjuk azt már ugyahogy, de inkább összeszorítja a száját. Hihetetlen a csaj.

A héten nagyon fejlődött. Elkezdett végre hasról hátra fordulni is, elkezdete magaalá húzni a lábait és hintázik, ma pedig bekötve a babahordozóban felült. :) :)

Kép Kép

chesti
 
 


Sziasztok!

Gesztenye, Timi, a könyv címe:
Az Aviva-módszer, SOS nőknek. Az első kötet szóla ciklusrendezésről, a második az ovulációserkentésről, menopauzáról, inkontinenciáról, prosztatagondokról, merthogy pasigyakorlatok is vannak ám benne!

Magánkiadásban jelent meg, az egyetlen magyarországi oktatója Tóth Lívia, az avivamodszer.hu-n lehet egy csomót megtudni a dologról.
Én az alexandra könyvfutárnál rendeltem meg, másnapra kihozták, sok kedvezmény is volt rajta. (és mára alig van meg!!!!!ma reggel is tornáztam!)

Edi, ez olyasmi, mint az intimtorna, de annál sztem jóval több. Az alhas mozgatása és vérellátásának felpezsdítése a lényege, nekem eddig bevált... :D
Hipoallergén tejpép, az nem a Sinlac? Vagy más is van? buta vagyok... :oops: A Sinlac nekünk ízlik,de azért a rendes tejpép az igazi...én milupa-fan vagyok, a Hipp nekem nem ízlik, de Gergő nyomja azt is befelé...Mindennap adok neki tejpépet, az a vacsi, husiból még csak csirke, pulyka ment le, úgy tŰnik, szereti.
tegnap adtam neki rizses zöldségkrémet husival, üveges volt, de nem nagyon ette (nekem sem jött be..)

Láz lement már?
A sírás lehet esetleg a 8 hónapos szorongástól, ekkor van az hogy csak az ANYA kell, senki más nem megfelelő. Nálunk már előjött, szivettépően tud zokogni utánam, ha ki merészelek menni a látóteréből...nekem meg facsarodik a szívem...
:cry.

Rizibizi, van fotó a fejtartásról? Kérjük! :D
Fogfájás: egy barátnőm a legdurvább vényköteles solutio anaestheticát kénytelen adni a 9 hónapos fiának, aki vonaglik a foával, még egy sincs kint...se a dentinox, se a panadol nem használ, csak ez a folyadék, ami teljesen érzésteleníti az ínyét.
Jó ötlet ez a buborékfújó! Hol lehet ilyet kapni?

Chesti, nagyon édes Niki! Tök jó, hogy már megtartja magát ülésben! mi még nem tartunk itt...
milyen fajta kanállal próbálkoztál? nekünk mam van, nagyon puha szilikon fejjel, és nagyon bevált, az elején le tudta róla szopizni a gyümit, most már rendesen eszik vele. A sima műanyagok nem a legjobbak. Ez az a fajta mam, aminek hőérzékelője van -mondjuk ez nem kéne, de hát ilyenre csinálták. Dm-ben vettük, nagyon jó hajlékony a vége. Csak egy tipp, hátha bejön...

Puszi, Angel
Vendég
 


Sziasztok!

Chesti,jó hogy újra jöttél! :P Jártok még usziba?Hogy megy?Nagyon aranyos Niki :wink:

Anita,én is gratulálok a kistesóhoz!Mi lesz a neve?Nem vagy rosszul?

Edi,szupi lehetett a kirándulásotok,(leszámítva a rosszullétet:nem kellett volna annyit enni :wink: )nagyon klasszul néztek ki Katával a fotókon 8) Jobbulást Katának!

Gesztenye,Angel milyen talpmasszázs?Barátnőmnek szeretném ajánlani,2 éve probálkoznak...... :cry:
Angel,nekem most jött meg másodszor 38 napra,de olyan mint régen,de azért jó lenne nekem is a egy norma ciklus :?

Rizi,nem semmi a lányod súllya öt és fél hónaposan :lol:
Laura imádja a kanalat sajna nincs trükköm :cry:
Képzeld én is most vettem Laurának buborékfújót az eurósboltba,igen tetszett neki,tátott szájjal bambulta,probálta megfogni , aztán csak csodálkozott mikor elpukkant...

Beuka ,tessék írni Botiról!Tök jó a sérója,Laurának eléggé kiritkult,de mintha most kezdene "sűrűsödni" :roll:

Szóval mi van a husival?Én sem adok mindennap,pláne hogy ma délelőtt benyomott a kis Édivirág egy egész aktíviát :lol: Csak úgy falta.....pöttyök nincsenek,rem. nem is lesznek!Vajon ezt lehet mindennap adni?Vagy az sem jó ha túl sok fehérjét kap?
Vettem neki danóninót is,azt holnap szeretném adni ,de az olyan pici :50 gramm, szerintem kevés lesz :shock: majd kap kettőt vagy hármat... :roll:

Két kép:egy a buborékokkal ami nem túl éles,a másik meg gy rágokás.... :lol:

Kép

Kép

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


chesti: hiszem, hogy majd adja magat. Regen én sem tudtam neki vizet adni, teat is csak hébe-hoba (kamilla) és csak melegen fogadta el.
Mi eloszor almat reszeltunk, és annak a levebol pár kanallal kapott. Ez eleg rendesen hazavagta a pocakjat, igy hanyagoltuk a temat egy darabig, aztan kiprobaltunk bolti gyumolcsleveket. Sutotoklé nalunk nem volt a toppon, de a barack már igen ;)
A vedono nem hive a gyumolcslének, csak bevezetesnel. Én sem akarom, hogy raszokjon, hogy unalmaban azt iszik pl cumisuvegbol, ezert pár hete, mikor nyugos volt adtam neki vizet. És lám, elvan vele. Sot!

Mikor nagyon unja magat, és már a játékait is... akkor be szoktam ultetni hordozoba, és beteszek neki vmi zenet a szamitogepen, és bekapcsolom a winampon a vizualis effekteket. Teljesen oda van. Ezt kirakom teljes kepernyore, a vonalak meg random jonnek... na ilyenkor mehetek a dolgomra ;) max csak egy kis viz kell a keze ugyebe nagy ritkan. De a tv is erdekli. (nem ugy)

Szoval valtoznak folyamatosan. A cumit is utalta regen, pedig tobb formaval is probalkoztunk. Ma meg neha azzal alszik el délelott.

Ha a puré nem tetszik vmelyik nap, akkor a lé biztos, és utana kicsit higitott purével probalkozom.

Nagyon aranyos a te babad is


angel:
buborekfujot a DM-ben vettuk, 69 Ft volt. Fejtartasrol meg nincs kep, majd igyekszem elcsipni.

Most ennyi, mindenkinek jo hetveget!
rizibizi
 
 


Hello!
Angel!
Amit a doki írt, Milupa HA hipoallergén pép (allergiára veszélyeztetett csecsemők számára). De ez pl. tejfehérje allergia stb. esetekben nem adható, úgyhogy nem a leg hipo hipoallergénebb, tehát nem Sinlac.
Kata 2x-re befalta a Hipp rizses zöldségkrém husival, nekem is ízlett. És a borjú husis rízs is szerintem jó volt azt is megette.
De képzeld ma én főztem Katának legelőször. Krumpli + kis saláta. 110g lett ebből evett 80g-ot. Ma délután/estefelé kap 0,5tejpépet a maradék gyümivel.
Láz nem volt ma (eddig) remélem nem is lesz. Tegnap is volt. ÉS igen többet sír, mint szokott olyan sértődötten…és ha meglát akkor okésabb a dolog.

Ribizli!

Buborékfújót már akarok venni régebb óta, de mindig elfelejtem. Jó húsban van Veronika. :D

Chesti!
Nagyon édes Niki és ügyes is. Úgy látom ő is beindult :lol:
Kata ma azt csinálta, hogy hasról hátra és vissza fordult, így akarta elérni a játékát ami vmikor sikerült, de inkább távolodott, mint közelített. Sokszor maga alá húzza az egyik lábát, lassan rájön előrefelé is lehet közlekedni.

Linda!
Nagyon jók a képek Lauráról. A rágókáson nem semmi ahogyan néz, Kata is szokott így, olyan ravasz, huncut nem? Mint aki rosszban sántikál.

Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok!

Ezt a hozzászólást 2 napja írom ,egyszerűen nem tudtam befejezni. No ennek köszönhetően jó hosszú lett, pedig a mai termést szinte el sem olvastam.
Úgy vagyok, mint Sue.

BOCSI, hosszú leszek!

Hettie köszi! :) mi jövő héten kezdjük a krumplit aztán lassan jön a répa, sütőtök stb…
Fúú akkor Te is jól kikészültél a szomszédok miatt :(. Mi is falun élünk, én nagyon elvagyok itt, annyira jó nyugi van, tiszta a levegő + csiripelnek a madarak …
Röntgen :( egyébként miért kellett?
Én néha kenegetem az ínét, ha úgy látom, hogy nagyon viszket neki. Szerintem picit enyhíti.

Rizibizi ismerem Rita nővért, elhiszem, hogy jó volt Vele „szülni” nagyon aranyos, és segítőkész, haláli egy figura! Én augusztus elején, meg szept elején feküdtem benn a cukorral, akkor nem találkozhattunk.
(egyébként két ismerős babát is tudok, aki nov.19-én született :) csak Ők Kalocsán)
Nekem sem jött még meg, gondolom nem lenne baj. Csak én attól tartok minél később jön meg, annál később áll vissza a szervezetem és annál később jön a kistesó!
Az én kisfiam, is van, hogy fekszik, és próbálna ugye felülni, de csak addig jut, hogy megemeli a fejét. A babakocsiban egész sokáig bírja így :)

Anita ez a kukihuzogatásos téma (egyébként igen a bőrét kell huzogatni) már egyszer nagy port kavart itt a topicban, akkor is én, indítottam el, mert nekünk a gyerekdokink kifejezetten mondta, hogy kell csinálni minden nap, hogy ne nőjön le, és ne legyen szűkület. Sok fiús anyuka írta, hogy nekik is kifejezetten megtiltották. Mi végül csak a gyerekdokink szavára hallgattunk és csináljuk. Szerencsére nincs vele semmi gond.
Sajnálom a nem evést :(

Linda és a doki meg a védőnő szerinte sem eszi keleget Laura? Magába adtad neki a brokkolit?
Tényleg nincsenek még meg az uszis képek? Tök jó lehet, ahogy merül!
Igen, Boti is elmúl már fél éves, hihetetlen! Még mindig csak gyümölcsözünk, alma babán, őszi, és ezek együtt :) + ma bejött a körte is. Az üveges almát megeszi. Hétfőn kezdjük a főzit. Aztán a gyümit repertoárt is növelni fogom. Eza három eddig ízlik Neki. Tegnap vettem egy csőrös poharat, szépen iszik belőle.
Micsoda ínyencségeket csinálsz Laurának! Bizti nagyon jó evő lesz!
Boldog hófordulót Laurának!
Botinak csak fent nő ennyire a haja, nem tudom mi lesz.
No csak bejött az aktivia! De jó!
Jaj annyira édes Laura! Milyen „nagylányos” már!

Betti basszus Kitti már ilyeneket mond! Nem semmi! A kutyusokért Boti is odavan, persze még csak messziről nézegetjük őket :)
Köszi a salátás infót. Nagyon jók a képek a nagylányodról! Annyira aranyos!

Melódia igen ,ez a kukitéma már egyszer felborzolta itt a kedélyeket, ahogy írtam is, mi végül a huzogatás mellett döntöttünk, mert a mi gyerekdokink ezt kérte.
Én van, hogy nem adok rá sapit. De csak ha szélcsend és meleg van. Amúgy beizzad. Na persze a naptól védem a buksiját.
Boti még egyáltalán nem forog. kicsit idegesít, de annyira nem izgatom magam. Gratula a fiadnak legalább az egyiket már nyomatja :)
A salátafőzire én is kíváncsi vagyok!

Geszteye ja jolyan aranyos vagy, hogy megszámoltad nekem a kottákat! Azt hiszem megrendelem a könyvet. Köszi!
Lehet, hogy nálunk is víz lehett a bűnös fül ügyben.

Angel köszönjük a bókot :oops: :)
Kaki :) egyébként a kecskebogyó is normális? Már csak azért mert tegnap felhívtam a dokinőt, hogy picit véres a kakai és annyit kérdezett, hogy de ugye nem bogyós???
Egyébkétn nálunk most rendeződött (lekopogom) a kakilás van naponta legalább 2×.
A kuki témát írtam, szerencsére nicns vele gond.
Hippes gabonás gyümit mióta adtál Gergőnek?
Lehet, hogy majd visszakérdezek erre az avivás dologra, ha nálam is aktuális lesz.
Örülök, hogy nálad most ilyen jó eredméynt hozott! Drukkolok, hogy az eredméynesség másban is megnyilvánuljon!!!

Ani szia!

Edi sajnálom, hogy így jártál :( viszont nagyon jól hangzik a hétvégi program! Ne viccelj, mi az, hogy nem teszel fel képet! Nagyon jók ak épek, Kata gyönyörű!!!! És az anyukája is!!!
Jaj most olvasom, hogy Kata lázas :( mielőbbi jobbulást!!! Akkor végül csak egy pici átmeneti láz volt? Szerencsére eszik Kata és az a lényeg!
Köszönjük a bókot! :) nem fésülöm a haját, így áll be neki, és a képen nem kiabál, csak nevet :)
Nagyon édes lehet Kata, ahogy “adgyál”-ozik :)
MI még csak gyümölcsöt eszünk, azt üvegeset, mert ugye nincs most max alma, de azt nem eszi meg, amit én reszeltem. Jövő héten krimpli, majd répa, és sütőtök lesz ,de ezeket én fogom csinálni, mert ezek vannak itthon.
A sokid egy üveg alatt azt a bolti bébis üveget gondolta? Az lenne egy adag? Ehehz képest amit írtál 90 gr, az kb mennyi? (lehet, hoyg most hülyeséget kérdeztem, akkor bocsi!)

Chesti gratula Nikinek!!! Nagyon ügyes! És milyen szép!

BOLDOG NÉVNAPOT A TÍMEÁKNAK!!!!!!

mindjárt magunkról is :)

Kép
Kép
beuka
 
 


CzMelinda!
Sima, egyszerű talpmasszőrhöz kell bejelentkezni. Néha kozmetikusok is csinálják (a barátnőm letette a vizsgát).

És most pár szót magunkról:

Barni nem hajlandó csőrös pohárból inni, de a múltkor kinézte a kezemből a poharat, amiből ittam, így utána egy kis pohárkával kísérleteztem és elég ügyesen ivott (egy kicsi mellé is folyt, de olyan édesen nyelte :lol: ). Általában vízet itatok vele és nagyon meg van vele elégedve.
Ma vettem céklát és cukkinit és azt fogjuk tesztelni az elkövetkező napokban, majd jöhet a körte és a meggy. Barni szerencsére imád enni és a múltkor majdnem megevett egy egész üveg őszi-banán-almát (190 g), de most már inkább visszafogom az uzsit, mert különben vacsira nem fog eleget enni. Szerintem 120-130 g körül elég lesz, mert utána még szopizik is. Egyébként nekünk is az alma tesz be és attól szokott szorulása lenni, ami miatt aztán szenved rendesen.
Barnus kb. 1 hete nagyon intenzíven rugózik (+lassan, de biztosan tolat) és elkezdte emelgetni a popóját is. Ma egy kicsit féloldalra dőlt és majdnem felült magától az ágyon (az egyik kezével megtámasztotta magát, de aztán eldőlt). Mi meg csak néztünk nagyokat a párommal, hogy nemrég még csak a fejét emelgette.
Hát így fejlődünk mi mostanában.
Egyébként éjszaka még mindig 3-5 alkalommal felsír és amikor úgy érezzük, akkor bekenjük az ínyét vagy adunk neki egy homeos bogyót. Szegénykém nagyon szenved az ínyével, pedig fogacskának még híre sincs.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Gesztenye ez igen! NAgyon üyges már Barni!
ÉS amikor bevág majd egy üveg kajcsit, akkor még utána elfogadja a cicit is? mindig uzsira adod a gyümölcsöt?

Mi meg szerdán voltunk a dokinál ugye, a véreredménye nagyon jó, olyan , mint a felnőtteké, a vizelet is rendben, sőt a kuki is rendben.
Tudom erről már "vitáztunk" korábban, és már akkor is szétcsúsztam, hogy még ebben sincs egységes álláspont a gyermekgyógyászok között, de mi végül a huzogatás mellett döntöttünk, mert a mi dokink ezt kérte.
2 éves korára kell "kibújnia a fejnek" teljesen.

fog még nincs a láthatáron, pedig Boti is intenzíven rág.

voltak rajta kiütések a kezén, olyna nagyobb piros foltok, egyből megkérdezte, hogy voltunk-e kinn a füben, persze kimentünk az udvarra hétfőn és kedden egy matraccal.
VAlószínűleg a fűben lévő gyomnövények magja + a napfény "jótékony" hatása. Krémet nem adott rá, mert még pici, kenjük popsikrémmel.
Végül estére már el is múlt.

Viszont mára tele lett pici piros röttyökkel a nyaka, és a mellkasa. gondolom kajától, de vajon én ettem "rosszat" (tényleg evett már valaki epret, mert esetleg arra gyanakodom, tegnap ettem) vagy neki nem tetszett valami???

Ja még valami. Nagyon csúnya a kisfiunk nyakam olyan piros, arra gyanakodunk, hoyg befülled, hintőporral szórjuk mindig fürcsi után, van valakinek hasonló gondja?

NA mostmár lépek.
Remélem nem lesz nagy vihar :(

Jó éjt!
Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


sziasztok,
Hűűű, jó nagy termés volt megint,

Anita, minden elismerésem és nagyon nagy gratula. Tényleg könnyebb állítólag a kezdeti nehézségek után, mert jól eljátszanak egymással is:-)

Chesti,
welcome back:-) Hú, ez a 3 napos láz nagyon aggasztó lehetett. Jó hogy már túl vagytok rajta.
Fenn érződik egy fogacska, de még mindig nem tudtam megnézni, mert hevesen tiltakozik ellene.

Linda,
nekünk is ilyen Fisher-Price kockánk van, reggelente azzal dobál:-)

Edi,
jobbulást Nektek, nagyon elkapott Titeket. MÉg nem is gratuláltam a kirándulós fotókhoz, nagyon csinik vagytok:-)
Jó, hogy újra haladtok a hozzátápival is:-)

Gesztenye,
mi a mondókás könyv címe?

Beuka,
Azért nem vagy lemaradva mensi ügyben, sőt úgy is teherbe lehet esni, hogy még meg sem jött előtte!! Lehet, hogy tudod, de általában senki nem hiszi el, hogy vele is megtörténhet:-) most barátnőm járt így, ráadásul még 3 óránként szoptatott is, ami elvben kizárná...sebaj, nagyon örülnek a kistesónak.

Minna is sokat van matracon és tépegeti a füvet:-)

Lányok,
Nem érdekel vkit gyermek-egészségügyi tanfolyam? :idea: Május 25-26-án lesz Óbudán, a Tiva-med szervezi. www.tiva-med.hu Mi megyünk, ma küldöm a jelentkezést.

Mozgásfejlődés: járunk integrált tornára korai fejlesztőhöz, ők mindig elmondják, hogy az is gyanús, ha valamit túl korán csinál a baba, könnyen lehet hiperaktivitás figyelmeztető jele. :idea:

Születés hetére mentek? :?:

Mi mostanában éjjelente 2 órát ébren töltünk, most éjjel 3.45-5.45 között nem sikerült aludnia Picimnek, így nekünk sem :roll:

Sziasztok,

Beusa
Kép
beusa
 
 


Sziasztok!


Edit!


Remélhetőleg a foga miatt nyűgös Kata. Vagy amit észrevettem, h Dóri mostanában nagyon anyás. Azt mondják, h pont ebben az időben kötődnek nagyon az anyukához. Én pl: hiába vagyok mindennap anyuval, Dórit nem tudod ott hagyni még egyedül. Múltkor is annyira sírt, h nem látott. Nálatok elvan a mamával? Pedig anyut imádja!!!!

Chesti!


Húha! Nagyon ügyi Niki, h ül. Dóri csak mostanában kezdett el ülni. Annyira nagy iramban fejlődnek, h észre sem vesszük, de már járnak. Dóri már áll a kiságyabn, és mindenhol ahol tud kapaszkodni. Dórinál a kanalas ügy olyan volt, h mindig felhúzta az orrát. Sőt! Nem kinyitotta száját, hanem beszippantotta(lehet még a szopó reflex). De ez mostanra már kialakult, és szépen tátja a száját.



Gesztenye!


Dóri sem tud mit kezdeni a csőrős pohárral. Én múltkor narilét adtam neki pohárból, és azt elég ügyin itta. Akkor te is vizet adsz neki? Baromi nehezen tudtam rávenni, h iigyon. Most sem mondhatom, h 2dl megiszik egy nap. Ebéd után mindig megkinálom, és étkezések között. Evések után meg cici.


Beuka!


Nem lehet, h napallergia? Nem véletlenül pici piros pötty? Dórinak is szokott lenni, de elmúlik. Most látom, h pont azt írtad. Akkor ez tuti az. Dokinő azt mondta, h hintőporozzam.


Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Beusa!



Éppen mikor elküldtem a levelet, akkor láttam, h írtál. Nálunk is valami horror volt a tegnap éjjel. Dóri 23:45- 1:45- ig volt fent. Érdekes! Azt gondoltam, h majd cicivel visszaalszik, de tévedtem. Persze úgy elszórakoztatott minket mintha kialudta volna magát. Próbáltam azután babakocsiban tologatni, de mindhiába. Azután jött apa, és Neki sikerült.


Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Szép jó reggelt!

Lányok, hihetetlen, hogy a mai nap már a mi "ünnepünk" is :)
A kis apróságaink még nem fogják fel, de nekünk az a legnagyobb ajándék, hogy Ők vannak nekünk :)
Valamelyik nap hallottam a "Mama kérlek meséld el nekem.." kezdetű dalt Szinetár DÓra énekelte, hát komolyan modnom megkönnyeztem.
NAgyon fura, de hihetetlenül jó érzés, hogy már én is ANYA vagyok! :shock:

Beusa éjjeli fentlét :(

Timi jaj remélem ,hogy nem napallergia, mert rengeteget vagyunk és leszünk is kinn.

Szép napot mindenkinek!!!
Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


Sziasztok Lányok!

Anyóséknál vagyunk, Pistike nagynéni felügyekettel a teraszon a járókában, így költök egy pár sort! :lol:
Teljesen ki vagyok akadva, kisfiam anyáknaoja alkalmából megajándékozott új mozgással, az ölemben ülve hátracsapja magát, és tolja lefelé magát :roll: Letettem így a földre, és állva rugózott egy párat! :wink: Pár napja még nem akart így megállni! Tényleg napról-napra fejlődnek! :wink:

Beuka!

Tényleg csodálatos dolog anyának lenni! Én már 8 éve az vagyok, de minden dalt, éneket megkönnyezek, és szerintem mostmár amíg élek meg is fogok :lol: Az volt a legcsodálatosabb, amikor az oviban az első anyáknapján először mondott csak nekem verset a lányom! Holnap is egy 100-as zsepivel megyek az ANYÁKNAPI ünnepségre :lol:
Kiütés: Én amikor a lányomat szoptattam, pont eperszezon volt, de nem mertem epret enni! A múltkor viszont azt olvastam, hogy elés jó szürő az anyai szervezet, és nem engedi át az allergéneket! :roll: Hát nem tudom, ennek ellenére szerintem lehet a kiütés az epertől! A nyakpirosság meg bepállás, Pistikének is van néha, jó alaposan ki kell törölni, sok púdert rá, napközben meg Neogranormon-nal szoktam bekenni!
Bogyós kaki is szokott nálunk lenni, de utána a második felvonás már normáli állagú kaki! :wink:
Azért át kell állni a kis bélrendszerüknek a szilárdabb ételekre!
Kukihúzogatás: Ez így igaz, ahány doki, annyi vélemény, ugyanúgy, ahogy a hozzátápinál megszoktuk! Szerintem kövesd nyugodtan az orvos utasítását, ő tudja!

Gesztenye!

Nagyon ügyes Barni, én is csak nézek, hogy miket csinál Pistike!
:lol:

Timi!

Igen, gondolkodunk még 3. bébikén is, igaz még picit távoli a terv, mert elötte még vissza kell mennem kicsit dolgozni, hogy összeszedjük a lombik árát! :o Persze jobb lenne spontán, de ez a jövő titka!

Chesti!3 napos láz :cry: Nekünk is volt 3 hónapos korában, nálunk a max. láz 39,3 volt, hát szörnyü! Nurofen, kúp, és hütőborogatással tudtam levinni! :cry:
Mit csináltak a Heim Pálba? Mert a végén én is gondolkodtam, hoigy beviszem, de szerencsére le tudtam vinni!
A tesóval kapcsolatban igazad van, hiszen a remény hal meg utoljára...

Linda!
Én is mindennap adok husis főzit Pistikének! A saláta főzi készítés elmaradt, mert megpermetezték! :cry: Majd legközelebb!

Mennem kell, mert hívnak ebédelni, ma egy urinő vagyok! :lol: Dehát Anyák napja van, vagy mi?? :lol:

Puszi! Melódia

Kép
Kép
melódia78
 
 


Sziasztok!

Boldog anyák napját :)

Kép

Angel tegnap vettem észre, hogy felült a székében...mondom olyan csendben van a gyerek. :)
Már hasonfekvésből kezdi kinyomni magát, hintázik, és hátrafelé csúszik. :)
Na ezt a mam kanalat beszerzem majd, köszi a tippet.

Czmelinda, igen járunk még usziba, bár a tegnapit kihagytuk betegség miatt. Niki már élvezi a vízalatti uszást, annyira édes :)
Laura nagyon éédees :) Én is ilyen "szőnyeget" vettem neki, csak állatok vannak benne, nem betük.:) Na persze két pillanat és már a parkettán a gyerek, lehet be kéne szereznem járókát? :roll:

Buborékot miből csinálod? Szappan? nem káros ha megakarja fogni, utánna lenyalja a kezét?

Rizibizi, mi is almalével kezdtünk, nem fájt tőle hálaég a pocija. Mindennap kap, és tegnap pl már nyitotta a száját, hogy kér még. :)
A TV nálunk is toppos. Sajna Én ha nem is nézem szeretem ha szól...

Edi hogy vagytok? Láz? Doki mit mondott? Mennyi a láza? Mióta tart?

Beuka Ti is most kezditek a hozzátápit? :) Próbáltál több fajta almát? Nálunk is valamelyiket megeszi valamyelyiket nem...

Gesztenye édes lehet Barni a pohárral, kép nincs róla? :)
Tényleg gyorsan fejlődnek a babák. Egyik nap ippeg csak megfordult, aztán már hipphopp mászik. :)

Beuka múltkor Én is ettem epret, de Nikin semmi nem látszódott. Attól függetlenül lehet, h nála ez volt a gond.
Nyaka Nikinek is beszokott fülledni, és bepirosodik. Hintőporozd fürcsi után.

Én Tóth Verát hallottam, az úgy szeretném meghálálnit énekelte...elsírtam magam. :) Férjem szintém bekönnyezett, átkarolt, és együtt hallgattuk csendben, nagyon meghitt volt. Csak annyit tudtam suttogni, most már Én is anya vagyok. :)

Beusa :) Engem érdekelne a tanfolyam, de nekem csak a péntek jó.

Timi, már áll a kiságyban Dóri? Nem semmi. :)

Melódia, Pistike nagyon figyelmes :) már megajándékozott. :)
Igazándiból semmit nem csináltak, megvizsgálták, és elmondták milyen gyógyszereket adjak neki. Meggyugató volt, inkább feleslegesen menjünk be.

Na megyek is,sziasztok :)

chesti
 
 


És íme egy pár beígért kép:
Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Kép
Kép
melódia78
 
 


Sziasztok!

Gesztenye - mi is költözni szeretnénk, kinőttük a lakást, de a következőt majd nagyon megnézzük, az is lehet, hogy legfelső emeletre költözünk, vagy az agglomerációba. Most amúgy már elég türhető a helyzet, amíg Krisztián itt lakott addig volt gáz, volt, hogy letettük Zsoltit aludni este 10-kor, ekkor megint jöttek az iszonyatos dübörgések - 100 kg-os srác részegen botladozott - Zsoltika felébredt és üvöltve sírt hajnal 1-ig. Pedig úgy örültünk, hogy hamar elaludt :) mindegy most már vége, de azért kemény menet volt, mert Zsoltika olyan kis sírós volt, hogy önmagában elég lett volna amiatt ébren lenni, akkor is hulla fáradt lettem volna. De vége. Ti mikor szeretnétek költözni? Szerintem kisbabával az eladást nagyon nehéz megoldani, nekünk most ez a legnagyobb gondunk - előtte festeni is kéne stb... Ti már gondolkoztatok ezeken a dolgokon?

Bettus - motoros pali - hát igen nálunk is ehhez hasonló volt a helyzet, bár a kiabálások (és néha sikongatások) nem is jöttek át annyira, a dübörgés viszont olyan hangos volt, hogy füldugóval is megébredtem rá a legmélyebb álmomból - szóval nem volt egyszerű, főleg kisbabával. Emlékszem még az első hetekben felmentem könyörögni nekik, hogy csak addig hagyanak egy kicsit aludni, míg a gyerekágyi időszak tart - ez nem jött be, kár, hogy nem jelentettük fel őket előbb. Persze tudom, hogy mások meg szinte semmit se tehetnek, mi még szerencsések voltunk annyiból, hogy ez a lelkében örök lázadó kamasz férfi csak egy albérlő volt. Gondoktól megtudtam (ő költöztette el a barátnőjé t, aki szinte menekült) hogy a volt barátnőjét még mindig fenyegeti, hogy megöli meg ilyenek. Hát az a csaj se lehet semmi, ha egy ilyennel össze tudott költözni - de ez már az ő baja.

Anita - gratulálok nektek!!! Hát igen, te lettél az első, azt hittem Angel lesz először újra terhes :) Mi még várunk, úgy beszéltük, hogy jó lenne, ha jövő nyáron-ősszel születne a kistesó, hátha jók lesznek Zsoltika ruhái, meg őszre-télre már remélhetőleg kipihenem magam, ami nem utolsó szempont :)

Beuka - Boti nagyon sokat változott, milyen szép husis lábai vannak! Az ásítós kép nagyon jó lett - ügyes volt a fotós :)

Gyönyörűek, mosolygósak a babák: Viki, Botika, Dórika, Kitti, Kata, Laura, Niki, Veronika :)

Edit - Kata tekintete Zsoltikáméra emlékeztet, Zsoltikának is van egy ilyen csodálkozó nézése :) Látom nő Kata haja, szőke lesz! Zsoltkám meg valószínűleg barna, az ő haja is elkezdett növögetni

szerettem volna több mindenre reagálni, na majd később - amióta Zsoltika feláll meg mászik mind a két szemem rajta kell legyen, de még így is esik itt-ott kék foltok vannak rajta...

Beuka - zsoltika is húzogatja a fülét, meg ki is vakarja - de csak akkor amikor álmos - megnyomtam neki a kagyló mellett a belső oldalon, és nem fájt neki, féltünk hogy középfül-gyulladás miatt piszkálja a fülét, de szerencsére nem. Azért elég zavaró, mert véresre tudja vakarni (mikor levágom a körmét, néha-néha éles marad ...
De azért ha tanácsadásra mész, inkább kérdezzd meg a dokit - aztán írd le mit mondott. Megkérdezem holnap én is -


Minden anyukának sok boldog anyák napját kívánok!!!!

Kép
nózi
 
 


Melódia - nagyon szépek a gyerekeid!!! Jajj de aranyos az a kis cipő! Lassan már nekünk is kell, hol vetted? És a sapkát? (nem veszi le a fejéről? Zsoltika nem mindegyik sapkát tűri a fején :)

Kép
nózi
 
 


Edit - kösz, hogy írod, hogy nem olyan éhezős a 90 napos mint gondoltam - lehet, hogy megpróbálom, most a régi abonettes diétámat próbálom, valamikor így már lefogytam 10 kg - most orvosi utasításra kell fogynom, a 24 órás vérnyomás mérés eredménye szerint magas a vérnyomásom, de igazából csak a mensi előtti ideg volt rajtam amit megsokszorozott a mérés ténye miatti idegesség :lol: de a fogyás mindenképp jót fog tenni - mert most már minden ruhám olyan szűk, hogy külső szemlélő azt hihetné, hogy jó nagy önbizalmam van, valójában pedig csak meghíztam és még nem volt időm ruhát venni :)
Amúgy a c&a-ban vettem nadrágot, később visszamentem egy mérettel kisebbért, de már nem volt, ami nem csoda, hisz jó árban volt (3800 ft) vettem néhány egyszerű felsőt is, szintén c&a-ból. Orsay-ban is nagyon szép felsők vannak, sajnos arra már nem jutott idő, mert Zsoltikám és a férjem is utál vásárolni :? :lol:

Kép
nózi
 
 


Sziasztok Anyák!!!!!


Milyen jó érzés. Lányomtól egy szál rózsát kaptam, és egy csodajó könyvet: Faludy fehéren-feketén. Olyan megható volt.



Beuka!


Megnyugtatásodra menjél el a dokihoz, és akkor nyugodt leszel, h mi is ez a pötty. De hintőporozni biztosan jó megoldás.



Melódia!


Én mindig a keresztlányom(nővérem kislánya) anyáknapi előadásira mentem eddig, és iszonyat, h mindig megsíratot. A tavalyinál annyira sírtam, mert annyira megható volt. Odaállt a nővérem elé, és azt mondta: Köszönöm, h vagy Nekem ÉDESANYÁM! Hozzáteszem, h az ofő aki férfi, mindig ilyen megható ünnepségeket koreografál állandóan. Úgyhogy biztosan majd én is 100-as zsebivel fogok menni, amikor Dórikám előadást fog tartani. Ez a spontán dolog engem is érdekelni fog, mert nekünk is 2 évbe telt amíg Dóri megszületett. Végül nekem inszi lett. Magas volt a prolaktin szintem.


Chesti!


Bizony már feláll akárhova teszem Dórit. Csak legyen kapaszkodó terület. Figyelmesen olvasom, h milyen jó ütemben fejlődnek a kisbabák. Ez olyan jó dolog. Megható amit írtál: "Én is anya vagyok"


Lassan Dórikám kinővi a kiskádját. Annyira ficánkol már, és forgolódik, h ebből bizony nagy kád lesz. Nem tudom, h mi van a levegőben, de ez a 3. nap volt, h nem tudtam letenni a szokott időben aludni. Annyira felélénkül, h semmi jelét nem adja, h álmos lenne. Lehetséges, h a fog okozza?



Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Sziasztok, bekukk

linda:
Szerintem a feherjevel igy nem lehet gond, mert a tej is az. Mindenki ugy adja a husit a babocajanak, ahogy gondolja. Persze itt, a hatalmas neten utana lehet nezni. Szerintem a kezdetekben még megterhelo lehet minden nap, azert nem ajanlotta a vedono -nehezebb lebontani is. A maj meg ugye kivalasztja a mereganyagokat, azzal azert kell vigyazni, és csak ritkabban adni, de a vas miatt fontos

Valoszinu a héten meglatogat a vedono minket (hozzank meg jar) akkor majd kifaggatom, de nem igerem, hogy meg is tudom jegyezni ;)

Chesti: tunderi ez a baba, és szep nagy szaja van :) és lindae is nagyon baba.

Nekunk is milupakat irt eddig a doki. Eleinte Milumil HA tápot kinaltam. Aztan egy ideje nem aludja at az ejszakat Veronika (3-4 korul kel), ezert a vedono ajanlotta, hogy probaljam meg estere, délutan jobban belakatni, tejpéppel, majd ir ki a doki. Dokinéni mondta elobb probaljam meg Milumil AR (anti-reflux) mert ez finomabb meg surubb, de ha nem jo, akkor ir fel milupas pépet is--ezt meg nem kellett megbontani. Kicsinek ez az AR is bejon. Bár még nem szurtem le, hogy fel fog kelni ezutan is vajon, vagy sem, mert van, hogy eleg a cici is, és ebbol mar nem ker.

Képzeljetek egy hete szinte majd minden este, eves utan mar nem kell cicizni az elalvashoz. Hanem elalszik magatol vagy cumival pitty-putty.


Tegnap megprobaltunk egy husis pépet, felet tegnap, masik felét ma bevagta :D Gyumolcslénél már elore nyitja a szajat :)

Beuka: és te, kinel szultel?
Nekunk nagyon csunya volt a kicsi bore minden fele szempontbol. Mi tele voltunk anyatej kiutessel, koszmoval az alattomosabbik fajtabol -még most is sokszor kuzdunk vele, és bepalltunk mindenhol ahol csak hajlat van, kiveve talan a konyok. De a fulunk mogott rohadt krumpli szagunk volt. Dokineni egyzser valami lila szutyokkal be is kente babot pár helyen, néhany napig lila volt.
Azota furdes elott beolajozom a honaljat, a nyaka alatt, a labujjaknal, a terd alatt.(Koszmo miatt fejet is, vagy 2-3 naponta spec sampon vagy kence) Furdes utan hintoporozom a nyaka alatt és a honaljnal (kis vattapamacsot hintoporba martok) maradek vattat neha vegighuzom mas hajlatokon.
Terd alatti hajlatot nem puderezem, hanem furdetokremmel kenem az egesz labat furdes utan-lab tobbi rezse nagyon szaraz. Popsikrem az arcra és a ful mogé megy-nekunk ez valt be.
Azota nagyon szep, nincs gond- de ezt minden este igy teszem.

Emlitettem, hogy a kicsi megtartja a fejet pár mp-re, mikor beteszem a hordozoba. Ma mar megtartotta magat, hatradolt, ujra elore emelte magat, visszadolt, eloreemelt.... Hihetetlen, hogy igyekszik Viszont ezt meg nem tudom lefenykepezni.

Beuka: forgas miatt ne aggodj. Nem egyformak ezek a csoppsegek. Egyik ismerosomnek a maszas maradt ki, helyette hengergette magat, és ugy kozlekedett a szonyegen.

gesztenye: képzeld mi három honaposan szenvedtunk a fogak miatt. Anyakent biztosra allitom, hogy az volt a gond hetekig. De nem bujtak elo, csak novogethettek. Ekkor hasznaltunk panadolt, dentinoxot... dokineni szerint a hasa fajhatott csak, de ez nem hasfajhas volt :( én már csak tudom (!) :D
(És ekkor majdnem leszedte a fulet is)

Melodia: milyen sok hajatok van :D tok ari!!!

Lanyok!!! Bocsi, de nem tudok roviden fogalmazni. Meg irni sem. Se ékezetet nem irok, meg sokszor hibakat ejtek, ezekert bocsi elore is meg utolag is!
És Veronika nem 62 hanem 64 cm. Teljesen zizzi vagyok.
Szoval mindenkitol bocsi, ha zavaro, hogy sokat firkantok.



Nozi: 90 napostol a vernyomasod is alacsonyabb lesz. Egyik baratnom azert csinalja evek ota, mert eleg jol levitte neki.

Anyaknapja tema: ma templomban az olemben ult Veronika, kitamasztottam a karommal. És tobbszor hatradolt, hogy lassa az arcom, rammosolygott, én meg vissza, cuppogtam, és olyan jo erzes volt, hogy szeret ram nezni, ram mosolyogni....



na megprobalok par kepet lekicsinyiteni

sziasztok
rizso


Kép Kép Kép Kép Kép
rizibizi
 
 


Sziasztok!

Átestünk az első krumplis "élményünkön" nem mondom nem arattam nagy sikert :? :?
kb 4 kanállal sikerült megenni (nem is gondoltam elsőnek többre) de szegénykém még tán öklendezett is. Folyamatosan kirázta a hideg, mégis olyan volt, mitha kíváncsi lenne azért, hogy mi az, mert nem csukta be a száját.
Viszont egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy jól csináltam a dologokat.
Tök bizonytalan vagyok.
FEldarabolva megpároltam a kruplit, beraktam a turmixba ,még melegen, jól összeturmixoltam, ekkor olyan száraz nyálkás lett. Fejtem bele egy kis tejet, hogy ne legyen olyan fujtós, persze még akkor is nyers krumpli íze volt. meg még elég nyúlós.
Valamit rosszul csinálok????
Holnap gondoltam párolok mellé répát, almát, vagy sütőtököt. MElyiket javasoljátok?
Aki szokott párolni, leírná nekem töviről hegyire, a krupli kézbevételétől kezdve, hogyan csinálja? Priviben is jó lesz.
Köszönöm előre is. TÉnyleg nagyon bénának érzem magam.

Bocsánat, most csak ennyit írok, de fogok reagálni is, csak most amíg alszik a kisfiam gyorsan összerámolom a házat.

Üdv: Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


Sziasztok,
Hosszu leszek vigyázat :)
Most a 266.oldalra válaszoltam csak és 1 órája irom ezt a hsz-t.Folytatom holnap,de most csak ennyire futotta.
2007.április 27.

Timi,először is BOLDOG NÉVNAPOT ,így nagyon utólag.Ne haragudj,hogy nem köszöntöttelek fel  nincs mentség.
Április óta nem válaszoltam senkinek, próbálom bepótolni.27-ei kérdéseidre a válasz.
Kakilása Vikinek nem bogyós hanem mintha fürészport evett volna ,és rettenetesen ordít míg kinyomja,szombaton is megszenvedtünk,már majdnem sírtam én is annyira nehezen jött ki neki a kúppal együtt.Én megmosom mindig meleg vízzel, ha kakil és nem piros szerencsére feneke.Anyatejesek, igen én is így gondoltam,de azt hiszem rájöttem mi fogta meg ennyire a pocakot,van a hippnek egy őszibarackosalmás teljes kiőrlésűrizses bébiétele. :)
Tejcsihez nagy nagy gratula,szerencsére mindenkinek van még aki tudott eddig is szopiztatni,Nálunk is gáz ez az éjjeli evés tegnap 3x ,ma 5 x szopizott éjjel,nagyon nehéz lesz szerintem a leszoktatása.Majd mesélek mit mondott a barátnőm, amikor elvitték a kislányukat egy alvásvizsgálatra.Kicsit drasztikus de bevált,de Nekem még nincs szívem ehhez,bár jobb hamarabb túllenni rajta, mint idősebb korukban,ezt mondta a szakember.Autósülés megoldódott már?Neten nézd meg a bipa kft.,mi nemsokára megyünk oda, mert 0-25kilosig pierre cardin állíthatót lehet 25-ért venni,máshol hasonló maxi cosi 50nél kezdődik.De csak a googleban tudsz rájuk keresni.D-vitaminról nekem azt mondta a doki 1 éves koráig minden nap és utána minden télen ,amíg Ő nem szól.

Anita,
Ne haragudj,Nektek sem gratuláltam,először a keresztelőhöz,bár az jó rég volt,most meg látom van egy pocaklakó 

Rizibizi,
Nagyon szép a kislányod 
90 napos diétával nemtom, hogy csináltad,hogy 2 hét alatt annyi lement,de párom nagyon betartja,jó sok rajta a felesleg 113kilo és most tart a 3 .hétnél és 2 kilo ment csak le.Pedig azt mondják minél ducibb vagy, annál jobban mennek a kilok lefelé.
Most olvasom miket írt Neked a védőnő a hozzátápiról,hát Nekem igen érdekes,de ahány ember annyit mond.Ciciztetésről meg csak annyit,hogy Én nagyívben letojtam a szakkönyveket,igény szerint szoptattam-tok még van ,hogy délután Viki 2 óránként eszik….Nehéz az elsőnél ,de belejövünk szépen lassan,ahogy Te is rájöttél a dolgokra. 

Angel,
iszol még alkoholmentes sört?Én már leálltam vele,múltkor 87 db üveget vittünk vissza tök ciki volt,bár minden nap csak 1et ittam,de akkor is…..  Újabb fogakhoz gratula.

Beusa,
Köszi ,hogy hiányolsz. 

Czmeli,
Nem értem miért baj, ha nem papírforma szerint fejlőnek a gyerekek….Ha nekem ezt mondaná gyerekdoki emeljem meg az adagját ,mit csinálok ha Vikinek ennyire van szüksége?Kirázza a hideg ,kiköpi,már most a hamit,pedig Nekem csak 40gokat eszik meg.Nem tudnám megemelni szerintem,de remélem Te ügyesebb vagy.Látom Angel is evvel küszködik.Az unokatesómnak most 13hósak a gyerekek és épp 9 kilo minkettő,Viki 7 és fél hós és 8100g.Semmit nem mondott nekik dokinéni ,hogy milyen soványak…..Ha nem sír ,hogy éhes ,ne izgulj,hogy sovány.Most indulnak el,mászik,forog,nő….stb,stb,Ne idegeskedj.

Bettus,
Nagyon aranyos Kitti a képeken,nem semmi ,hogy már eszik mindenfélét,én meg alig merek neki enni adni,bár a szombati paprikáskrumpliból nyammogot jó sokat 

Melódi,
Én is szörnyülködöm ,ha kis babák fején nem látok sapkát 2 évesen talán már nem fogom ennyire félteni a naptól és a széltől..Én félek ,hogy fájni fog a füle és lesül a kopaszka feje,de azért is jó,mert az izzadságot felfogja.

Hettie,
Én is vettem Dentinoxot,nem engedi ,hogy bekenjem és ha sikerül öklendezik tőle,de a fogmosást imádja.  csak úgy tátog még-még.Bárcsak így tátogna mikor a kaját adnám a szájába 

Anicsn,
Üdv köztünk,Én még nem is köszöntöttelek itten 

Edi,
Örülök,hogy azért jól sikerült a 4 napos kirándulás,de az a rosszullét nem lehetett valami jó.Kata meggyógyult már remélem azóta,de most 3om oldallal odébb vagyok,amikre reagálok,így nem olvasok előre 
Kaja ,maradt minden semmi változás megeszik max 40g és utána kirázza a hideg és nem kap többet.

sue

KépKép
suezika
 
 


Lányok azok a kiskockák mosolygós fejecskék a M.Wbe itt meg látom nincsenek vigyorgások.

Beuka,
Krumpli levével is hígithatod és ha turmixolod a krumplit olyan gusztustalan nyúlós lesz amit artál,Nekem ette úgy is Viki de Én szitán átnyomom mostmár,de azt mondják krumpli fajtájától is függ.Ja most látom pároltad,próbáld meg főzve és öntsd le az első levét ,hogy a nem oda való dolgok kimenjenek belőle,utána öntsd fel és főzd addig míg szét nem fő.
sue

KépKép
suezika
 
 


Beuka!

Én így krumplizok:
1. Meghámozom :D
2. megmosom és apró kockákra vágom
3. delikátos vízben megfőzöm
4. beleteszem a turmixgépbe és teszek hozzá vagy egy kis forralt vizet vagy egy kis bébi gyümölcslevet
5. megnyomom a gombot :D

Pussz: Jubi

A babók gyönyörűek, az újakat én is üdvözlöm!! Olvasok ám, de írni nincs időm...most is rohanok az oviba/suliba.
Gyorsan dobok egy képet a nagylányomról:
Kép

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


Beuka: ugyanígy jártam én is - Zsoltika húzta a száját, de nem is csodálom amilyen nyúlós lett a krumli. Így hagytam, (nem tudtam átszűrni szűrővel se, eléggé elbénáztam), megvettem üvegesben - nem sokat, eddig talán öt üveggel evett a két és fél hónap alatt - magába a krumlit nem adtam ezeken kívül, mert nagyon megfogta a hasát, most meg már egyszerű, mert elég villával áttörni. Esetleg kis lyukú reszelővel is meg lehet próbálni (?) nem tudom. Répával, almával és sütőtökkel is nagyon finom, szerintem mindhárommal próbáld ki :)

Jubi - Jazi gyönyörű kisbaba! Olyan kedves, szelíd tekintete van - Ezen a képen olyan, mint egy játék baba :)

Ani üdv itt! :)

Kép
nózi
 
 


Sziasztok!



Jubi!


Gyönyörű Jazi baba! Vigyázz! Nehogy a kis pillangó elrepüljön a fejpántról :lol: Nagyon vagány benne. Olyan szép a tekintete.


Sue!


Még nem néztem ülést, majd most megnézem babán. Képzeld mostanában 1*szer kel Dóri. Ez kb 1-2 hete van így. Persze vannak extra esetek. De kb 4 napja már esti cici után nem alszik el, hanem úgy viselkedik mintha teljesen kilenne pihenve. Sikongat, nevetgél, gőgicsél....Aztán nagy nehezen álomba szenderűl. Mostmár bizonyára a fog lehet a hibás. Még eddig nem bújt ki. Most este adtam neki tejpépet utána cicit. Kivi leszek felébred-e. Remélem reggelig húzza majd a lóbőrt. Kicsi lányod miket csinál? Mit szólsz? Dóri mászik, ül, és áll. Olyan hihetetlen. Megfogja a járóka lécét, és ott áll mereven. Amikor kint van akkor is keresi, h hova kapaszkodhat. Ezer szemnek rajta kell lenni. Félek, h nehogy hagyat vágodjon a parkettán, mert akkor annak nagyon csúnya vége lenne. Most is azon gondolkodom, h mit lehetne betenni a járókába amikor hagyat vágodik? Lehet, h pihent vagyok, de iszonyatosan fáj Nekem is!!!!!! Köszi a köszöntést.


Beuka!


Miért lennél béna? Bele lehet jönni. Én voltam tök bizonytalan amikor elkezdtem a hozzátápit. Még Bettus mondta, h : basszus átmegyek, és megetetem Dórit. Azóta úgy érzem már nem parázok. Sőt!!Én nem szoktam új ételeknél 24-48 órát várni. Adom, és kész. Jubi nagyon jól írta a krumplit. Nálam csak annyi az eltérés, h én csak sót teszek hozzá, és a főzőlével higítom. Addig öntögetek főzőlevet amíg nem lesz finom pépes. A folytos dologtól Dóri is öklendezni szokott. Ez a konzerves kajáknál szokott előfordulni. Igazán nem nagyon szoktam konzerveset adni. Inkább én főzőm. Amit szeret az őszi konzerv( kecskeméti 190g). Egyem a szívét mind betolja.


Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Hello!
Végre 2 nap után bejött ez a hülye babanet. Megvan az esti programom :D :D
Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


sziasztok,
nálam sem jött be a babanet...
viszont addig tök jó progink volt, mentünk a Születés hete rendezvényeire. Voltatok vmin ennek keretében?

Itt egy szuper konferencia volt a megváltozott fejlődés menetről. Megtudtam, hogy egy egészségesen született babát is tönkre lehet tenni simán a rossz otthoni körülményekkel. Ha nem zavar TIteket, gyorsan megosztom Veletek, mit nem szabad használni:
:!:

bébikomp (tönkreteszi a gerincet, és miatta kimaradhat a mászás)
hinta másfél -két éves kor alatt (nem megfelelő idegi ingereket ad, és a baba csak nyeklik benne)
autós hordozó a feltétlenül szükséges időn túl!!!
járóka vagy hálós utazóágy napi kb. 2 órán túl. (túl korán felkapaszkodik benne a baba, ami nem tesz jót a fejlődésnek)
bölcső pólya használat nélkül (vmilyen nyaki ferdetartásból egészen gázos bajt okozhat)

Nem szabad még annál korábban sokat ültetni, hogy ő magától fekvő helyzetből stabil ülésbe nem húzza fel magát (amikor berakom a hordozóba és onnan kiemeli magát, vagy "megül" pár pillanatig ahogy letettem még nem jelenti azt hogy ül!!) Állással ugyanez a helyzet, egy életre tönkretehetjük azzal, ha korán állásba "segítjük" (bocs Tina..)

viszont:
SOK TÉR KELL A BABÁNAK, hadd kússzon, másszon.

Ha egyes fejlődési fázisok kimaradnak akkor a megváltozott mozgásfejlődés miatt lassul a beszédfejlődés, emiatt pedig lassul a gondolkodás, ami miatt tanulási zavar léphet fel.
Vagy pl. nem hall jól hosszan tartó nátha miatt, akkor lelassul a beszédfejlődés.
Cumihasználat: beszédfejlődési ezáltal gondolkodási zavarokat okozhat (ezt elég nehezemre esik feldolgozni....) Helyette sokat kell úgy beszélni a babához, hogy lássa a szánkat.

Bocsi, a magyarázatok nem túl szakszerűek valszeg, de ez ragadt meg a buta közgazdász - tréner fejemben :oops:
Ha bármi gyanús, inkább több szakembernek kell megmutatni a kicsit, mivel kezdetben minden orvosolható, de mikor 10 éves korára halmozódnak a problémák, akkor nagyon nehéz segíteni.

Hát, lehet, hogy valakinek sok voltam, de annyira hasznosnak éreztem ezeket az előadásokat, hogy azonnal meg kellett osztanom másokkal is:-)

Rizibizi,
a mászás kimaradásának nagyon nem szoktak örülni a pszichopedagódusok, gyógytornászok, logopédusok.
Későbbi tanulási zavarhoz, diszlexiához, magatartászavarhoz vezethet. Érdemes elvinni a babát fejlesztő pedagódushoz. (KOrai Fejlesztő Központ)

Eszti,
A gyermek -elsősegély végül június 2-3-án lesz, gondolom rájöttek, hogy az előbbi hétvége Pünkösd.

Tegnap óta mászunk:-) Ma a konduktor is megerősítette, hogy ez tényleg az, bár egy kicsit nyusziugrásszerű néha.... Ezért egy hétig a kúszást kell segítenem, úgyhogy nagy kaland vár ránk:-)

halihó, Bea

Beusa
Kép
beusa
 
 


hali,
Majd legközelebb írok mindenkinek, mert már betelne velem ez az oldal:-)

Beusa
Kép
beusa
 
 


Sziasztok!

Köszönöm szépen mindenkinek a válaszokat!
Akartam reagálni is ,de már nem nagyon van időm.
Nem tudok jönni egy pár napig, mert tanulnom kell, hétfőn vizsgázok, és nagyon rosszul állok.

Linda pedig a gépük miatt nem tud jönni, elromlott, hétvégén szerelik!

Szép hetet mindenkinek!!!!

Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


Sziasztok!


Most csak Beusának!


Köszi, h megosztottad velünk ezeket a dolgokat. Örülök is ilyenkor, h Dóri tényleg mindent magától csinál, és a korának megfelelően fejlődik. (mászás, ülés, állás). Pont az egyik barátunknál fordult elő az, h a kisfia 10 hónaposan még szinte nem ült fel. Elmentek a Pető Intézetbe, és orvosolták ezt a problémát. Azóta már 2 éves, és nyilván nincsen semmi probléma. De egy anyukának nincs mese oda kell figyelni!!!




Dórikámnak most bújt ki az ELSŐ FOGA!!!Még nagyon iciri-piciri, de érzem, h ott van valami.



Timi

Kép

Kép
hogyor timea
 
 


Sziasztok!

Tegnap is olyan rossz idő volt, nem tudtunk menni sétálni, itthon voltunk, lett volna idő netezni, erre nem jön be a babanet. Meg ma sem… :evil:
3-án megnyílt nálunk a pláza. Hát van egy pár bolt ami érdekel, de még nincs kész és eléggé sivár. Inkább nem részletezem, örüljünk, hogy legalább ez van. Nem voltak nagy elvárásaim, így nem csalódtam...

Az érdekes az, hogy irigy és féltékeny vagyok azokra akiknek most született vagy a közeljővőben születik gyereke. :shock: De én/mi nem akarunk másodikat. Érdekes. Van így valaki még?

Hőemelkedés/láz: csütörtökön 37,7, pénteken 38,1 volt. Kata nyűgös volt nem akart a játszószőnyegen egyedül lenni… sírdogált viszont evéssel nem volt úgy gond. Szombaton nem volt semmi különös, viszont vasárnap éjjel nagyon forró volt a Kata, kora reggel 37,8 és reggel 36,8 volt. Azóta nem jelentkezett. Néha köhög. Ennyi. Viszont kipattogott a homloka és füle mögött, mára elmúlt. Nem tudom ettől vagy, hogy főztem neki (először :lol) krumpli+ kis saláta benne, pici só + olaj egy csepp. 80g-ot evett a főztömből, szép v.zöld színe volt.

Linda!
A kismama szerint kell adni a főzibe olajat a babának. Te hogyhogy nem adsz? Hogy haladtok a nagyobb mennyiségű kajával? Kata nem akar gyümit enni, úgyhogy most a terv az, hogy délelőtt tejpéppel keverve adom a gyümit (holnap lesz a teszt), aztán ebéd és aztán uzsira vagy az ebéd második fele vagy tejpép+gyümi lesz a menü. Ma is 60g főzit evett. Mondjuk Kata hízik most 8900g, de hozzáteszem szopik egy csomót (jobban örülnék ha 2-3szopi már elmaradozna, de nem megy, éjjel sajnos eszik 3x.
:( tiszta zombi vagyok)

Beuka!
Na látom akkor ti is haladtok a hozzátápival, szép lassan. Hőemelkedést írtam feljebb. Evés: hát vmikor jobban eszik vmikor nem. De hiába próbálok türelmes lenni, sokszor felmegy a pumpa nem igaz, nem tud megenni 100g-ot. Meg múltkor tök ette xy kaját, direkt adom neki és nem kell. Most vettem DM-ben ilyen kajákat amiket megevett egy üveggel (2x-re), holnapután tesztelés. Pl. brokkolis pulykahús (Kecsk.) + sárgarépa, borjúhús, rízs (Hipp) jött be. Ja meg a finomfőzi, de annak ma nem volt sikere.
Igen doki egy üvegre gondolt /nap. De nem erőltetem, vmikor az ebéd második fele helyett tejpép+gyümit adok. Vagy azt sem, ha teli a cici és fáj.
90g az fél üveg. Egy ilyen korú babának egy normál adag szerintem olyan 150-200g körül mozog.
Nálunk is van piros pötty hónalj, nyak. Jól szárazra törlöm és hintőporozom.

Gesztenye!

Kata sem tud csőrösből, pedig tudott inni. Most pohárból szépen iszik. De azért örülnék ha tudna csőrösből vagy cumisüvegből, mert ha megyünk valahova egyszerűbb lenne, séta közben a nagy melegben. Érdekel a cukkini és cékla recepted, hogy adod Barninak.
Felsírás :( : Kata a múlt éjjel 3x is felsírt, remélem már közelegnek a fogacskák…

Juborka!
Jaj de szép Jazi. Tényleg látszik mennyire édes, nyugodt baba is ő.

Kép
Kép
edi78
 
 


Beusa!
Éjszakai felkeléssel hogy álltok? Kajaügyben mizu? Születés hete: hasznos dolgokat írtál, mi így járunk el.
Nem siettetünk semmit, csak stimulálunk hátha eléri a játékot stb.

Timi!

Nálunk anyukámat szinte minden nap látja Kata, mindig vigyorog ha meglátja…Még csak asszem 3x volt nála Kata 1-2órára, de nem volt gond, mert a kiságyban volt Kata nem sírt, játszott. De ha nyűgös akkor anyánál is megnyugszik. Már tudja anyukám a fogásokat mit mikor hogyan. Pl. kézben elaltatod akkor hasra teszed aludni stb. Sőt ő jobban meg tudja etetni, mint én. :D Azóta sem evett normálisan. Na majd holnap. Vettek járókát, holnap tesztelés, és akkor anya fogja etetni. Kivi vagyok.
Gratula Dóri fogához, fényképet ha lehet :wink:

Chesti!
Feljebb írtam lázról. Nem volt vészes, nem voltunk dokinál.

Melódia!
Anyák napi ünnepség milyen volt? :) :) Pistike fogai nagyon édesek. Most hol jön neki? Felül? Nyaktekeregetés ismerős :D Szerintem a két testvér tök hasonlít egymásra.

Nózi!

Komolyan mondom, nem semmi amin átmentél/átmentetek. Még jó, hogy a tejed nem apad el. Igen Kata szőke lesz. De párom is szőke volt, bebarnult, nem nagyon csak kicsit. Én szőke maradtam, kb. 3éve kezdett sötétebb lenni a hajam.

Ribizli!
Nyugodtan írjál sokat :lol:
Jók a képek Veronikáról. Te is jól nézel ki! Amin fekszik a lányod azt a takarót te varrtad? (patchwork-öset)

Sue!
Kata többet eszik, mint Viki. Éjszakai kelés detto, már elegem van!!! Gondolkodtam hagyon sírni, de nincs szívem…Nem tudom arra gondoltam amíg nem volt hozzátápi nem kelt csak egyszer. Lehet, hogy napközben sűrűbben kellene etetnem és akkor talán csak 1x kelne fel? Nem tudom, majd tesztelem ezt is :(
Párod eleget iszik a diéta mellett (merthogy írtad, keveset fogyott)

Edit

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a gratulációkat. Voltam kedden dokinál, 9 hetes a kis pocaklakó, 23.2 mm. :D Mostmár kezdek lenyugodni, viszont az érdekes, hogy az ismerősök, barátok milyen bunkón fogadják a hírt. Mindenkinek az az első reakciója, hogy " fúú, jól megszívjátok az első évet", vagy valami hasonló. Nem értem miért kell ilyeneket mondani, hisz tudjuk mi is, hogy nem lesz egyszerű, de ez a mi életünk, senkinek semmi köze hozzá. Igazából leginkább anyósom közömbössége bosszant, még annyit sem kérdezett szombaton mikor ott voltunk náluk, hogy vagyok. Azóta nem is voltam náluk. :evil:
Na jól kimérgelődtem magam, bocsi. :oops:

Angel, nekem is össze vissza jött meg, mikor abbahagytam a gyógyszert, talán már írtam, hogy Manóm nagyon nehezen sikeredett, mindenféle hormonkezelésen átestem, de mióta Ő megszületett pontosan megjött minden hónapban. Nem is tudtam, hogy Ti is szeretnétek már másik babót.

Beusa, ezt mi nem így akartuk, csak így sikerült. Igazából mi két évet szerettünk volna a két gyerek között, de mivel én nem szedhetek gyógyszert "besikeredett". Persze sokféleképpen lehetett volna védekezn, de pl. az óvszert mi útáljuk. Érdekes, amit írtál, nekünk pl. a hintát meg a járókát kifejezetten javasolta a védőnő meg a gyerekorvos is. Persze a hintát csak akkor, mikor már stabilan ül a gyerek. Manóm nem "nyeklik" benne, szépen fogja a szárát és kacag mikor hintáztatom. A járókáról meg az a véleményem, hogy én akkor érzem a gyereket biztonságban, mikor benne van. Pl. ha főzök, vagy teregetek máshova nem tudom tenni. Bár nekünk nem hálós járókánk van, ebbe nehezebben tud belekapaszkodni a gyerek. Egyébként meg ha fel akar állni "idő előtt" úgyis feláll. Nekem azt mondta a védőnő, hogy amit a gyerek magától csinál azzal nem árt magának. A mászásról pedig annyit, hogy az öcsém sosem mászott és sem nem diszleksziás, sem nem hiperaktív, semmi baja. :wink: Viszotn a holdkompról ugyanez a véleményem. :)

Chesti, nekem október 30-án jött meg először, azóta rendesen megjött minden hónapban. Kanálútálat nálunk is volt, én is puha noname kanalat vettem, és csak hozzá értettem a szája széléhez. Onnan lenyalta a kajcsit, majd beszippantotta a kanálról, most meg már eszik szépen.

Linda, ha kislány kapja azt, amit Manóm kapott volna, ha cunusnak születik (Viktória), ha fiú, akkor viszont bajban leszünk, ugyanis a Máté Manón kívül nincs olyan fiúnév, ami tetszene nekünk. Abszolút nem vagyok rosszul, néha kicsit ég a gyomrom, de ez Manónál is így volt. Tejes dolgokkal vigyázz, szerintem ne adj minden nap tejterméket, mert az tejfehérje az egyik legdurvább allergén.

Beuka, bocsánat, én nem tudtam, hogy volt már téma a húzogatás, én nem is akartalak kioktatni, csak leírtam a véleményem. Én úgy tudom epret szigorúan tilos enni szoptatás alatt, mert felszívódik az anyatejben, de ez persze megint nem biztos, hogy minden babánál gondot okoz. A krumpli magában elég íztelen, Manó sem eszi meg úgy, keverj hozzá pl. sárgarépát, és mivel már elmúlt Boti 6 hónapos pici sót vagy vegetát tehetsz bele.

Rizibizi, nálunk a TV tabu, a gyerek nem nézheti, mert mind a látására, mind a pszichikai fejlődésére káros. De nálunk nincs is bekapcsolva, csak este, mikor a híradó megy, meg fürdés után az esti filmet esetleg megnézzük, de a gyerek akkor sem nézheti. Illetve ilyenkor reggel, mikor visszaalszik, megnézem az este felvett Hősök-et.

Sue, köszi, és igen van pocaklakó. :)

Nos egyenlőre ennyi, majd jövök, ha tudok, meg ha bejön a babanet.

Üdv mindenkinek.

Anita

goodfairy
 
 


Sziasztok!

Beusa!
Jók az ilyen előadások, csak annyira kategórikus igazságokat mondanak, hogy nem mindig igazak :D Beni fiam pl. kihagyta a mászást - sőt még kompozott is :oops: - ennek ellenére öt évesen magától megtanult olvasni, osztályelső és folyamatosan tanulmányi versenyekre jár. Mi lett volna, ha még mászik is? :wink: :P :D ...nem kötözködni akarok, csak szerintem annyit és annyi mindennel paráztatják a mamákat...

Edi!
Kitartást az éjszakákhoz! Szerintem hamarosan rendeződni fog. Amikor abbamaradt a szopcsi, utána - egy két jó éjszaka után - nálunk is volt néhány nap, amikor többször is kelt éjjel, de már lassan egy hete este fél kilenctől reggel hatig alszik. Olyan szokatlan reggel kipihenve ébredni... 8)

Pussz: Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?