Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!


Kitti!
Boldog névnapot kívánok!

Petiknek szintén nagyon boldog névnapokat!!!

Mesketének és Vencelnek pedig jobbulást!!!!!!!!

Mi itthon vagyunk a négy napos kimenő alatt, ami azért is jó, mert legalább minimálisat pihenünk is.

Hétfőn (teljesen váratlanul) elkezdtünk építkezni! Már jó ideje nyűttük a témát, és úgy nézett ki, hogy nincs elég pénzünk, mert a tervezőnk kissé alábecsülte a költségeket, plusz idén eléggé felmentek az árak. Aztán a srác, aki a felelős műszaki vezetőnk lett, hozott egy vállalkozót, hogy esetleg ő ad majd egy olcsóbb ajánlatot, mert lekötötte a brigádját, és a megrendelő végül elállt az építkezéstől, tehát neki most nagyon kell a munka. A fickó tényleg aláment minden más vállalkozónak az árban, és miután megbeszéltük, hogy vasárnap még visszaszólunk, hogy részünkről rendben van-e a dolog, elmentek azzal, hogy ők (ha rendben van), hétfőn kezdenék is a tereprendezést. Vasárnap a manus nem volt elérhető, ezért mi normál menet szerint ébredtünk hétfőn, majd 1/2 8-kor hívta a férjemet a vállalkozó. Épp ott tartottak, hogy Gábor megköszönte, hogy visszahívta, meg mondta, hogy OK, akkor szerződjünk és kezdjük el, mire a manus mondta, hogy ez nagyon örvendetes, de akkor engedjük be a munkásait, mert itt állnak a kapu előtt :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Na azóta építkezünk... Illetve először is lebontottak két melléképületet, és most már az alapot ássák munkagéppel. Szerencsére a négy napból csak szombaton dolgoztak, így most kicsit volt időnk magunkhoz térni.
Egyelőre a zaj ami volt, csak közepes erősségű és nagyon monoton, így Misi nyugodtan tudott tőle aludni napközben. Amikor meg nagyon nagy zaj lesz, akkor vagy anyámhoz viszem majd, vagy leköltözünk néhány napra anyósomékhoz Siófokra.
Ja, és még egy örömteli esemény történt: kibújt a jobb felső 2-es fogunk is!

Hát, most ennyi lettem volna, mindenkinek puszi, megyünk sétálni, mert itt ragyog a nap!

Kata

ui: köszönöm a névnapi jókívánságokat! a család a novemberit tartja, de lehet hogy erre kéne áttérnünk, mert a szülinapom szeptember végén van, így aztán minden ünnepem az év vége felé esik...

Kép
wkata
 
 


Gabi!
Elolvastam a blogodat.Nagyon sajnállak titeket, remélem hamarosan rendbe jön mesi baba és csak egy rossz álom marad ez az egész.

Reni!
Panna ugyanígy veszi le magáról a nydrágot a kiságyban.

Köszönjük a névnapi köszöntéseket, mi novemberben tartjuk.

Kitti, Wkata és Petik!
Boldog névnapot kívánunk nektek.

Azt hittem Panna meg fog gyógyulni de ma délelőtt megint volt láza így mi itthon maradtunk a többiek viszont kimentek a nyaralóba.
Szerencsére antibiotikumot még nem szedünk egyenlőre de ha ez így folytatódik akkor ügyelet lesz a vége.Egyébként nagyon jó a kedve és az étvágya is.

Juca!
Mi van veletek olyan ritkán írsz?

Kép

Kép
katus73
 
 


Sziasztok!

Tegnap voltunk a Vadasparkban. Képek a képtárban. :) Peti félúton bealudt, így végül is csak az apja meg én élveztük az állatok látványát, mert anyukám az "áldozati bárány" szerepébe bújt, ő toszigálta a gyereket... Az idő nagyon jó volt, csak estére borult be, akkor volt egy rövidke zivatar, de mára megint kivirult.
Holnap megyünk egy ismerősömékhez bográcsozni, mi leszünk a rangidősek, mivel az ő anyukája nem ér haza. :o Remélem, az idő is kegyes lesz hozzánk.

Petinek kibújt a bal alsó fogacskája is. Valószínűleg ez volt az oka annak, hogy tegnapról mára nagyon-nagyon nyugtalanul aludt, még köztünk is sírdogált, mocorgott, így mi is csak szundikáltunk, nehogy lebukfencezzen. Persze a végén bepótolta, kilenckor reggelizett. Így az egész napunk felborult egy kicsit, de végül is minden OK volt, nem rég volt vacsi, és a fiatal úr már alszik is.

És még valami, akinek aktuális: Katalinok, Kittik, isten éltessen benneteket névnapotok alkalmából!

Reni, mi júniusban ünnepelünk, nekünk az az "igazi" Péter, na meg akkor van a férjem és apósom szülinapja.
De mivel Ti most ünnepeltek, így sok puszi a fiadnak eme alkalomból.
Nagyon édes a fiad, és milyen ügyesen vetkőzik. :)

Mári, Vencusnak jobbulást. Lehet, hogy vírus, de ha felülfertőzés esete áll fent, akkor már csak az antibiotikum segít. Mi Petivel állandóan így járunk, mert benyal valami vírust, bepirosodik a torka, és ha nem kezeljük ezt időben, akkor rámegy a mandulájára, és jöhetnek a löttyök. Most pont ezért vittem el pénteken, hogy ránézzen a doki, pedig nem vagyok para-mama, de mi is mindig megjártuk, hogy vagy hétvégére lett rosszabbul vagy ünnepnapon, és ugye most hosszú hétvége (vagyis inkább hét eleje) van, így inkább megelőztem a bajt. Legalábbis remélem...

Wkata, mégegyszer köszönöm a segítséget.
Jó, hogy kibújt Misi fogacskája. Az építkezéshez gratula, sok erőt a sikeres befejezésig!

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 

 
 

Sziasztok Lányok,

utólag szeretnék mindenkinek boldog névnapot kívánni, aki a napokban ünnepelte :) !

Tandi: máj. 5-én nem leszek itthon, mert akkor lesz az utolsó konzultációm a suliban, ez megint egy maratoni nap lesz.
Csak 5-én lesztek Szombathelyen? Ha még vasárnap is itt lesztek, akkor találkozhatnánk és elmehetnénk sétálni meg játszóterezni :) . Bár akkor anyáknapja is lesz, de ez nálunk nem egy egész napos program :) .

Oriandy: nektek nem jó a máj. 6-i vasárnap?

Wkata: nem semmi, hogy belevágtatok az építkezésbe :) . Kiváncsiak vagyunk a fejleményekre :) .

Mári: Vencelnek mennek a gyógypuszik :) , remélem segítenek!

Reni: Peti már nagyon tud állni :D . Most már Marci is nagyon ügyes, bár a kiságyában még nem próbálkozott.
Olyan jó az a kép, ahol már nincs rajta a naci :D !

Ex: jó bográcsozást és kajcsizást. Szerintem szép időtök lesz, legalábbis Szhelyen száz ágra süt a nap :) .

Néhány szó rólunk:
Mi ezt a 4 napot itthon töltöttük (nem utaztunk száz kilómétereket), úgy döntöttünk, hogy pihizünk.
Szombaton meglátogattuk a dédiket, nagyon örültek Marcinak. Mivel jó idő volt, Marci ismerkedett a pázsittal, de nem igen tetszett neki, mert "szúrt" a fű :lol: . Furcsa volt neki, de gondoltam ezt is szoknia kell...
Vasárnap Herényben voltunk (Szombathely kertvárosi része), virágvasárnapot ünnepeltünk. Minden évben megrendezik, tavaly még Marci ugyan a pocimban volt, de már akkor is velünk volt :D .
Ma délután lehet, hogy kilátogatunk a városligetbe majálisra, de még eldöntjük, hogy lesz-e kedvünk :lol: .

Már tanulnom kellene, de még nem volt időm, csak tologatom... mi lesz így...???

Eni

Eni
marcy
 
 


Helló!

Vagyogatunk, csak módjával. Röviden: múlt szerdán elhúztam Kingával Hatvanba egyedül (vonat, troli, vonat), csüt. anyunál voltunk, de meglátogattuk mamát, és aput is, pénteken vissza Pestre egy szülinapi zsúrra, ahol kb. 20 gyerek volt, és ennek megfelelő számú nemzetközi szülő. Szombaton aynósom névnapja, kertiparti, vasárnap elmentünk Vácra csak úgy, tegnap unokatesómknál voltunk, akiknek 4 gyerekük van, plusz ott volt a négy nagyszülőjük, három másik uncsitesóm, és ott egy gyerek. Ma várjuk a hugomékat, aztán majd meglátjuk. Bocs, de nincs nagyon időm írni, ha lesz nekilátok és blogolok fényképekkel.
Kinga egyre ügyesebb, egyre vékonyabb, és egyre hisztisebb :-) Hát ennyit tudok írni. Puszi mindenkinek! Jó pihenést/tanulást/névnapot ésatöbbi...

tjuca
 
 


Sziasztok!

Juca!
Forgalmasan telnek nálatok a napok!

Eni!
Ti sem panaszkodhadtok!

Nálam, sajnos bekövetkezett, amitől egész terhességem alatt és azóta, amióta Peti megszületett, rettegtem. Becsipődött a derekam. Volt már ilyen máskor. Fekvéssel, nagyon erős gyógyszerekkel kikúráltam magam. Most a gyógyszer kizárva, fekvés csak pianóban. Petit fel sem bírom emelni. Tegnap négykézláb közlekedtem, ma már rendesen egy orosz csodakenöcsnek köszönhetően. Az éjjel férjem aludt Petivel egy szobában. Én nem bírom Petit kivenni és berakni a kiságyba. A gyerek 9-kor elaludt, aztán fél 11-ig 3-4-szer felsírt. Amikor először felsírt Peti a párom megkérdezte, hogy mit csináljon? A válasz: altasd vissza. Tehetetlen fickók. Végül olyan jól sikerült, hogy reggel fél 7-ig aludt Peti egy mukk nélkül. Én meg csak kamilláztam reggel, hogy 7 és fél órát egyben aludtam. Ilyen még nem volt az elmúlt 10 hónapban!
Na, megyek vízszintesbe vágom magam, amíg Peti szunyál.

Reni
Kép
prenata
 
 


Sziasztok!

Lányok, ma 1 éve erre a napra voltam kiírva. Jelentem, tavaly ilyenkor szakadt egész nap az eső, iszonyú rossz idő volt. Ha erre gondolok megint ugyanazt az izgalmat érzem. :) Ma már meg is nézegettem a terhesen készült fotóimat. :roll:

Reni: jobbulást, nekem is szokott fájni sajnos, de azért nem ennyire.

Mári: Vencelnek is jobbulást!

Juca: ti soha nem lazítotok? Én nem szeretek mindíg úton lenni, néha jó punnyadni is. :wink:

Ex: jó bográcsozást!

WKata: Ti aztán határozottak vagytok, ez igen! Sok erőt, kitartást és türelmet kívánok az épeítkezéshez! :wink: Ja, ezen a héten nincs úszás, úgyhogy ne menjetek. Tavaszi szünet van.

Megyek ebédeltetni, aztán elhúzunk valamerre, amíg jó az idő. Szép napot Mindenkinek!
Vendég
 


De. Néha 8) pl. nincs kedvem blogolni, de összekapom magam és napok kérdése... :twisted: :twisted: :twisted:

Reni!

Valami lehet a levegőben, Kofa is algopirynnel indított+, annyira fáj a válla. :cry:

tjuca
 
 


Hali.

Reni, hát jobbulást. A férjemnek is vannak ilyenjei néhanapján, pl. mikor apukám meghalt, itthon volt egész héten (ha azt nézzük, ebből "jó" volt, ami történt), mert fájt a háta, na meg azért, ami történt. Movalis injekciókúra és Mydeton bogyesz. Igazából csodálkozom, hogy el tudtuk citálni a dokihoz, mert nagyon nehéz...az apósom dettó, februárban neki is becsípődött a dereka, de orvost nem hívott. :o Inkább járt egy hétig négykézláb!

Juca, hát jól telnek a napjaitok.

Kimike, ma én is összefutottam egy terhes képemmel. Akkor nem láttam olyan nagynak a pocimat, pedig az volt. :o

Na lépek, megpróbálom megetetni a fiatalságot.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Móni!

Köszi, hogy írtad, most mentünk volna úszni. Így akkor nem megyünk sehá.
Mikor is van az Írország Nektek?

Ex!
Szívesen :-)

Juca!
Hát, úgy érzem, volt honnan örökölnie Kingának az örökmozgást... :-)

Katus!
Lázaztok még?

Gabi!
Meskete bőre milyen most? Tényleg neki nincs láza a sok gyulladt bőrfelülettől? meg a hörgőitől?

Nekünk ma extra nyűgös napunk van, nagyon keveset tudott a főnök aludni éjjel, ezért reggel fél hatkor fel is kelt, azóta sok-sok mindent próbált csinálni, amit nem szabad, ezen pedig mindig kiborul... A gyomra se jó sajna, meg a fogait (a változatosság kedvéért az őrlők táján) is mutogatja...

Sziasztok,
Kata

Kép
wkata
 
 


Wkata!
Kicsi hőemelkedése van de szerintem azért mert az 5. foga készülődik.Holnap megy bölcsibe remélem nem telefonálnak már dében, hogy belázasodott.

És akkor íme a fekete erdő torta:
Kép

Kép

Kép
katus73
 
 


Katus, ez aztán a sanyargatás! :x
Vendég
 


Sziasztok.

Na, megvagyunk mi is. Visszaolvastak benneteket, noha nem volt túl nehéz dolgom, mert az elmúlt napokban nem írtatok valami sokat. Ez most nem megrovás!:-)

Gabella! :( Nyugodj meg!:( Mostanában nagyon rátok járt a rúd, ennél már csak jobb jöhet a fenébe is!!!

Katus, ne kínozz ilyen képekkel, nálunk sosincs süti! :evil: A férjem minden ilyesmit kitiltott a lakásból, mert van rajta fél kiló felesleg... :evil: És mi a vége a dolognak? Most épp a gyerek danonínóját dézsmálja! :roll: Nem fogja fel, hogyha abból megeszik egyszerre hatot ( :!: ), az épp úgy hízlal mintha megenne egy szelet sütit.

Juca, az energiakészleted nagy csodálója voltam mindig is és ez azt hiszem ezután sem fog változni. :D

Móni, örülök, hogy bevált a fodrász. Egyébként nekem meg ő ajánlott anno nőgyógyászt amikor kiderült hogy terhes vagyok.:-)

Nekünk jól telt a hosszú hétvége, csak nagyon gyorsan. Gyomán most volt a sajtfesztivál, szombaton ott voltunk. Vasárnap punnyadtunk és strandoltunk. Hétfőn Békéscsabán voltunk és nosztalgiáztam plusz este ismét strandoltunk. Ma meg ebé-d után indultunk vissza... :evil: Olyan jó volt pihenni!

Nem tudom péntekig hogy leszek, hogy nem, mert 3 nap alatt kell 5 napnyit melóznom!:-)

Pusz mindenkinek

Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Friss képek a lányokról közkívánatra:

Kép

Panna állandóan a babakocsi biztonsági kapcsolóját rágcsálja, nyilván a foga jön:

Kép

Kép

Kép
katus73
 
 


Csak a félre értések lekerülése végett, a tortát teljes egészében én sütöttem, a tészta receptjét Wkatától loptam a többit én találtam ki (telszínhab, lekvár)

Kép

Kép
katus73
 
 


És akkor még egy:
természetesen Panna őnagysága egyedül mászott fel a pelenkázó alsó polcára ( a kuplerájt Ő csinálta nem mi vagyunk rendetlenek)

Kép

Bocsi ha túl sok voltam.

Kép

Kép
katus73
 
 


Jó estét mindenkinek,

utólag is boldog névnapot minden érintettnek!

Katus,
Panna már hihetetlenül ügyes. Az én Pancsim még közel sem mászik ennyire, bár néha úgy érzem, hogy ez szerencse :)

Wkata,
hajrá hajrá az építkezéshez. Biztos csudaszép lesz és drukkolunk, hogy az építő csapat is beválljon!

Máei,
jobbulást Vencelnek.

Lányok csak gyors kérdés. Nem tudom, hogy igaz e, én pletykaszinten hallottam, de ha igaz akkor bazira felháborító, hogy Horváth Ágnes az egészségügyi államtitkár vagyis most már miniszter terhes.
És ez a drága jótét lélek, szülészetek szétverője, gyerekkórházak bezárója hova jár terhesgondozásra, na hova?
Bécsbe!!!!

Kitti,
nem tudom a Ti lapotok számára érdekes lehet-e a hír, de ha valóban igaz akkor annyira jó volna ha megírná több lap is, mert szerintem elég gáz, hogy valaki képes minimálra csökkenteni a kórházi ágyak számát, meg bezáratni jó hírű szülészeteket, aztán úrasszonyként pedig Bécsbe jár......úgy felmérgesítettem magam, amikor hallottam, hogy csak na!!!

meteor
 
 


Rita!
Ez tényleg felháborító, nekem mindíg is unszimpatikus volt ez a csaj, de ez már mindennek a teteje.
Jó lenne ha Kitti ezt meg lehetne írni a lapotokba.Biztosan rekord mennyiség fogyna belőle ha címlapra tennétek.( feltéve, ha a főszerkesztő ezt fel meri vállalni, de végül is közszereplő H.Á. tehát neki többet kell tűrni mint egy átlag magyarnak)

Kép

Kép
katus73
 
 


Sziasztok!!

Csak gyorsan beköszönök, hogy: élünk ám! :D
Megjöttünk anyuméktól. Jó volt, azaz lett volna, ha nem betegszünk le! Vasárnap este nekem 39 fokos lázam lett, fáj a torkom, köhögök és eszeveszettül folyik az orrom. Danit is lekapta a nyavaja, de talán sikerült időben elcsípni egy kis gyógyival, mert az orrfolyáson kívül ma már semmi baja. Igaz ma már az is alig folyt neki.

Eni!

Már írtam a múltkor, hogy az 5.-ei hétvégén nem leszünk itthon mert keresztelő lesz. 6-án 11-kor és mi leszünk a keresztszülők. Így illik ottlennünk! :D

Az összes névnapost így utólag is szeretnénk felköszönteni! Isten éltesse őket!!!

Kép

Na, majd holnap újra jövök, ha egyáltalán lesz erőm valamit is csinálni a fekvésen kívül.
Majd beszakad a hátam és rettenetesen kínoz a köhögés.
Már ittam hagymateát, most iszom a kakukkfűteát, és inhaláltam sós-kakukkfüves gőzzel, szopogatok torokfertőtlenítőt és még a Neocitránt is iszogatom. de semmi. Nem igen akarok javulni. Hát, így szar egyedül lenni egy városban, messze az elérhető segítségtől. Nem tudom, mi lett volna, ha vasárnap itthon vagyunk, mert amikor magas lázam volt, még megszólalni sem tudtam, nehogy a gyermekem ellátni. Nagyon szar érzés volt, de jó volt tudni, hogy ott van anyum és mindent megcsinál.
Na, most már tényleg megyek, kúrálom magam egy kicsit!

Jó éjt!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok!

Fürdető, sampon, stb.: Azt hiszem, már többször írtam, hogy nekem a védőnő már a terhességem alatt többször elmondta, hogy ne nagyon használjak a gyógyszertárin kívül más cuccokat, amíg nem muszáj. Különösen a Johnson and Jonhnsontól „tiltott el”, mondván, el sem hinném, hogy mennyi néhány hetes babához hívják ki a dokit, mert mindenféle kiütések vannak rajta, és általában kiderül, hogy ezektől a szerektől. Amikor mi hazajöttünk (mi csak 2 és fél napot töltöttünk a kórházban), akkor Kírának elég piros volt a popsija. Azt mondta a dokinéni, hogy kezdjem el használni azt a kenőcsöt, amit felírt, és hozzátette, hogy biztos J J volt a kórházban. És igaza volt, az volt a kórházban, és abban is igaza volt, hogy két nap alatt rendbejött, és azóta nem volt gondunk. Úgyhogy én nem használok semmilyen fürdetőt, szappant, babaolajakat és egyebeket azóta sem.

Andy, sajna késő! Egyébként nem voltunk messze, mi Balatonudvariba szoktunk menni néha, ez kb. 10 km Balatonfüredtől NY-ra. De leszünk még ott a nyáron, remélem, jó idő lesz, és akkor sokat! :)

Kimi, járássegítő szerintem is jó lenne Milánnak! Abból gondolom, hogy Kíra unokatesója is nagyon lusta volt, bár nem önszántából, hanem azért, mert sose engedte az apja, hogy letegyék a földre, és így már viszonylag nagy csecsemő volt, és még mindig nem tudott se ülni, se mászni, mert nem volt alkalma gyakorolni. Neki volt ilyen járássegítője, mint a képen, kb. 1 hét alatt megtanult vele menni, és kilenc hónaposan úgy szaladt vele, alig bírtuk utolérni. Az igaz, hogy ez megintcsak nem ösztönözte arra, hogy egyedül elinduljon, mert ezzel mindenhova el tudott jutni, úgyhogy viszonylag későn kezdett magától menni. Egyébként mi megörököltük ezt a szerkezetet, de Kírát nem nagyon érdekli. Játszik a színes kütyükkel az elején, néha toligálja, de úgy, hogy áll egyhelyben, és eltolja magától, majd visszahúzza, de ha menni szeretne valahova, akkor inkább mászik, vagy feláll az ágy mellett, és kapaszkodva elközlekedik. Ja! És ezt mondták, hogy ez azért jó, mert ezzel gyakorlatilag nem tud esni, úgy értve, hogy nem tudja felborítani. Kíra akkorákat esik vele, mert állandóan hátrafelé akarja húzni, aztán amikor elveszti az egyensúlyát, hanyattesik, de nem engedi el, így az egész szerkezet rázuhan. :(

Gabella, reméljük, azért közel sem olyan vészes a helyzet, mint ahogy hirtelen a blogban látod. :cry: Sajnos az a helyzet, hogy az antibiotikumok nagyon legyengítik az immunrendszert, főleg, ha az ember gyereke folyamatosan szedi őket. És ilyenkor sokkal érzékenyebb mindenféle anyagra, ami nem természetes. Teljesen mindegy, hogy éppen tartósítószerről, színezőanyagról, vagy bármi adalékanyagról van szó. És szerintem akkor sem biztos, hogy ezt el tudtad volna kerülni, ha másfajta antibiotikumot adnak a „második körben”. Mert akkor is antibiotikum, ha máshogy hívják, mindegy, hogy mi a neve. De ne izgulj, rendbe fog jönni. Én anno a torkomra szedtem folyamatosan antibiotikumot, aztán még jobban fájt állandóan. Amikor végre eljutottam egy normális fül-orr-gégészhez, majdnem elájult, amikor belenézett a számba. Azt mondta, úgy képzeljem el, mintha egy smirglipapírral jó alaposan megdörzsölték volna. Gyakorlatilag nem volt nyálkahártyám, a légcsövemtől a homlokomig. Igaz, hogy a bacik eltűntek, nyálkahártyástól. Azóta nem szedtem antibiotikumot, kizárólag homeopátiás bogyókat, amikor feltétlenül szükséges, mert most már tudom, hogy ezekkel is lehet célt érni. Sőt! Meglátod, rendbejöttök!

Mári, Vencelnek gyógypuszik! :(

Kitti, Peti, boldog névnapot Nektek!!! :)

Kata, tök jó, hogy építkeztek! És mi a terv?

Eni, sajnos nekünk az anyáknapja is egésznapos program, mert két helyre kell mennünk, úgyhogy vasárnap már nem lesz jó. Sajnálom, hogy nem jött össze, majd legközelebb. Megyünk mi még a ti utcátokba :)

Reni, jobbulást! Nézd a jó oldalát: hét és fél óra alvás egyben! Ez kellett, hogy a férjed rájöjjön, a gyereket éjjel vissza kell altatni :) És ezek szerint ügyesen végzi a dolgát! :roll:

Mi Balcsin voltunk 3 napot. Nem kezdődött túl jól, és nem is végződött túl jól. Odafelé 4 azaz négy óra alatt értünk oda. Ebből két óra volt, amíg eljutottunk az M7-esen a 31. Kilométer-kőig, mert a 30-asnál volt baleset. Aztán a pályán haladtunk, egészen addig, ahol rá kellett kanyarodnunk a 71-esre, ott viszont akkora sornyi autó akart kanyarodni, hogy a pályán állt a sor vége. És onnan egy jó darabig megint lépésben. A férjem és apukám két napig dolgoztak, betonoztak. Amikor hétfőn végre pihenhettek volna egy kicsit, meg együtt lehettünk volna, elkapta mindkettejüket valami nyavalya, aminek következtében, hát tudjátok, alul-felül… Biztos valami vírus, mert kaját ugyanazt ettek, mint mi, és nekünk anyukámmal semmi bajunk.
Kírának is hasmenése van, de neki a fiúkétól függetlenül, mert már régebben kezdődött. Lehet, hogy emlékeztek, egyszer már írtam, hogy hasmenése van, biztos a fogától. Nem gondoltam tényleg semmi rosszra, mert nagyon jó kedve volt, nagyon jó étvágya, hőemelkedés láz nincs. Volt hogy egy-két nap hasmenés, aztán 3 napig semmi gond, és aztán kezdődik előről. De most a hétvégén már kezdtem gyanítani, hogy valami más áll a háttérben, mert –bár a kisasszonyka továbbra is nagyon jó kedvű, szerencsére – az étvágya elment, anyatejen kívül gyakorlatilag semmit nem tudok belediktálni. Úgyhogy most megint többször szopizik, de azért nincs annyi tejem, hogy ez így elegendő legyen neki. Ha holnap délutánig nem változik a helyzet, akkor irány a dokinéni. :(

Katus, nagyon édesek a lányaid! Én is már úgy várom, hogy Kírának tehessek csatot a hajába,vagy összeköthessem. Attól olyan igazi lány lesz :) De ez nekünk még odébb van. Szerintem sose lesz akkora haja :(
A múltkor már úgyis volt téma az egyedi szekrénydísz! :wink: Most beszálltatok a csapatba :)

Meteor, a hír felháborító, ha tényleg így van. Kitti, várjuk a nyomozás eredményét!!! :evil:

Juca, tessék összeszedni magad, és sűrűbben jönni!!! :wink:
[/b]

tandika
 
 



Tandika!!

Köszi, megpróbálom hamar összeszedni magam!
Amúgy az ex-em nagyszülei Budvariban laknak, így annó én is sokat jártam oda!

Gondoltam gyorsan dobok még egy-két képet, mielött elmegyek aludni! :D

Kép Egy kis munka

Kép Utána meg a jól megérdemelt sör!

Andy

Kép
oriandy
 
 


Sziasztok!

Ha tetszik, kövezzetek meg, de H. Á-val kapcsolatban az én véleményem a következő:
1. valszeg hírlapi kacsa, hogy várandós
2. ha mégis az: Ti a helyében az adott körülmények között befeküdnétek itthoni kórházba? (egy kórházi vezetőkkel folytatott egyeztetésen egy szülész főorvos közölte vele, hogy őt senki nem fogja ellátni ebben az országban)
3. a munkáját végzi (lehet hogy rosszul vagy rossz munkát végez jól, ezt nem az én tisztem megítélni), de ha gyereke lesz, ő is szeretné azt a gyereket biztonságban tudni. A helyében így lennék én is.

Kata

Kép
wkata
 
 


Sziasztok,
amit írtatok H.Á. kapcsán, engem is nagyon felháborít, de sajnos nem teheteks emmit az ügyben mert az újságunk elzárkózik bármilyen politikához kapcsolódó írástól.

Délután jövök s írok többet, Ádika elment bölcsibe Apával, nekem meg dolgoznom kell most.

Szép napot mindenkinek!

Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Kata!

1. szerintem is kacsa, mert ennyire ő sem lehet hülye, bár...
2.belső berkekből tudom, hogy olyan a stílusa, hogy nem lehet elviselni az "egyeztetéseken". Kissé durva volt az orvos, de biztosan volt előzménye. Az olyan kirohanások, mint az: isteneteket, nem értitek, mekkora szarok vagytok! nem tárgyalási alap (biztosan ezért tolta Gyurcsány, mert tetszett a kifejezőkészsége)
3. senki sem erőltette, ő akart államtitkár/miniszter lenni. (Állítása szerint tavaly nyáron még azon morfondírozott Erdélyben, hogy milyen buliban lumpoljon) Egyébiránt ott az ügyeletes kórház ügyeletes orvosa, állampolgári joga. Béccsel nem háborít fel, sokkal inkább az előzményekkel.
A rossz munkáról meg az a véleményem, hogy ő az, aki a hátát tartja, tehát kutya kötelessége hinni benne. Én nem hiszek, mint ahogyan a magyar társadalom többsége sem. Lépni kellett, de nem így, most már késő lazítani az elcseszett irányvonalon.
Kicsit radikális, de nincs kedvem finomkodni így kora reggel. Nem köveket dobálok, ez csak az én csöppet sem szerény :twisted: véleményem.

Ez amúgy csak a jéghegy csúcsa, amit kiszagol a sajtó. Most örülök igazán, hogy nem vagyok benne a pályázatosdiban :-( akkora kaki van... Brüsszel meg röhög a kis szaros béna nettó befizetőn.

tjuca
 
 


Sziasztok,

ismét együtt a csapat :) ! Remélem mindenki kipihente magát, ahogy a blogokat olvasom iiiigen :) !

Katus: régen láttuk már a lánykáidat, mekkorát nőtt Panna :) . Kata is egy igazi kis tündér a copfos szőke hajával :) .

Oriandy: bocsi, elfelejtettem a keresztelőt :( . Dani hihetetlen, hogy alig tanult meg menni, már cipekedni is tud :) . Azért ez nem semmi!

Reni: múltkor, amikor a játszótéren voltam Marcival és a videorögzítés után felálltam, azt hittem, hogy én is ottmaradok. Már de. is fájlaltam a derekam, de akkor alig tudtam hazajönni. Szerencsére nálam csak múló fájdalom volt, azóta sem tért vissza, de én is megijedtem. Nem irigyellek, vigyázz magadra és kíméld magad amennyire lehetséges!

Mi túlvagyunk egy übersz@r éjszakán :( . Hajnali 3-ig kb. 10-szer keltem fel Marcihoz, akkor úgy döntöttem, hogy átviszem magunkhoz, de akkor sem akart elaludni, csak forgolódott. Ahogy egy kicsit közelebb akartam húzni magamhoz éreztem, hogy tiszta pisi a pizsije :shock: . Soha nem volt még ilyen, hogy az éjszaka kellős közepén át kellett pelenkáznom és öltöztetnem, de teli volt a pelus pisivel :shock: !!!
Ezután úgy húzta a lóbőrt fél 6-ig, hogy én is csodálkoztam.

Most alszik, úgyhogy a baba-mama foglalkozás kimarad mára :( .

Képzeljétek! Tegnap este már rá se néztem a telefonomra, csak ma reggel és akkor látom, hogy megszűlt a barátnőm :) ! Sajna egy kicsit korán, a 33. hétre.
Múlt héten hívtam telefonon, hogy tudunk-e találkozni, mondta, hogy nem valószínű, mert pihennie kell, túl lent van a baba. Na persze, hogy találkoztunk ennek ellenére :lol: .
Hétfőn elment megint dokihoz, aki mondta neki, hogy be kellene feküdnie a kórházba, ez volt szerintem a szerencse.
Császárral szült, 1520 g-os lett a kislánya Melanie Elizabeth (osztrák a férje, egyébként Grazban szült...). Kiváncsi lennék azért az ottani körülményekre.
Szóval ez a nap híre nálunk, nagyon boldog vagyok!!!

Most már csak a nővérem kisbabájának kell megszületnie, de azért remélem megvárja a vizsgaidőszakom végét :lol: !

Eni

Eni
marcy
 
 


Juca!

Nagyjából egyetértünk akkor, semmi kövezés fíling :-)
Mi (hozzátok hasonlóan) elkezdtünk a kistesó projekten ügyködni, így azt hiszem ösztönből nagyon szolidáris vagyok minden nővel jelenleg :?
Mi családi okokból sok-sok kórházat megjártunk már (én csak látogatóként), és gyakran találkoztam nem megengedhető orvosi viselkedéssel, nekem ez is abba a kategóriába tartozik. Előzményt nem ismertem.
Az orvos is ember, lehet rossz napja, hibázhat, csak abba meg ember halhat bele. Ezért nagyon rázós szakma, soha nem is választottam volna.

Kata

Kép
wkata
 
 


Sziasztok!

Jó volt a tegnapi nap, Peti is nagyon élvezte, képek a képtárában „Lazulás” címszó alatt. :)
Habár a dolog folyománya az volt, hogy a fiatal urat fél hétkor meg kellett fürdetni, utána volt koravacsi (mert uzsonnának késői, de a menü ugyanaz volt), és fél kilenckor még beevett 165 ml tápszert. Persze hatkor már ébredt, de csak hétkor kajolt, tízórai volt fél órája, most meg alszik. Muszáj volt elaltatni, mert a korai kelés nagyon betett szegénynek, nem is kellett sok, és már tentizett!

Wkata, az utóbbi hónapokban nálunk minden éjszaka zűrös, de az utóbbi 4-5 napban csak romlott. Mondjuk rosszabb is lehetne, de én már a fényt várom az alagút végén.

Katus, fincsinek néz ki, gondolom, nem maradt, hogy küldj belőle fénypostával. :D
Köszi a képeket, Peti nem rágcsálja a kapcsolót, hanem vizslatja, hogy mikénr lehetne szétszedni…ugyanezt csinálja a gyereküléssel is.
Látom, a kisebbiked igencsak eleven természetű. Peti még nem jött rá, hogy a polcba (is) be lehet mászni, nála az ágy a favorit egyelőre.

Kitti, el tudom képzelni a férjedet, miközben Ádi hamiját habzsolja. :o

Meteor, nem tudom, ki hogy van vele, de mikor még semmit sem csinált Peti, akkor az volt a „baj”, most meg örökmozgó, és néha visszasírom a csak fekvő fiamat. :)
H.Á.-ról nem tudok semmit. Felháborít, de csinálja…sajnos nem tudunk semmit tenni ellene, ha megírják a lapok, akkor is ugyanúgy tesz, ahogy eddig. De nem csak ő, hanem más is. :(

Tandika, nálunk a gyerekkórházban pl. Gabi fürdetőt használtak. Na akkor még minden rendben volt Petivel, itthonra használtuk a gyógyszertárit, aztán a negyedik hónap körül elfogyott, és nem írattam többet. Mivel a J&J-ről én is elég rosszakat hallottam, Gabiztunk, de attól egy kicsit kiszáradt Peti bőre. Így mégis megpróbáltam a J&J-t, és semmi baja nem lett. Mondjuk, azon kívül, hogy a bőrtípusa kicsit érzékeny (tehát minden kopp azonnal meglátszik rajta, de hamar el is múlik), a piperecikkekkel nincs baja!
Nálunk újabban humán járássegítés van, ha Peti meglát valamit, ami egy kicsit is motiválja, akkor szó szerint képes lenne elrántani, annyira nekiindul. De segítség nélkül még nem megy a járás…ami késik, nem múlik. :)
Nálunk sajna a homeopátia nem mindig válik be…lehet, hogy ma még élne apukám, ha az orvos felír neki egy rendes gyógyszert, mint különféle kanalas izéket ajánlgat, amik sajnos nem értek semmit, és én biztos vagyok benne, hogy ennek is szerepe volt abban, amit történt. :( Pedig én is jobban örülnék, ha nem kéne állandóan löttyözni vagy tablettázni. Mondjuk én a gyógyszerekkel csínján bánok.

Oriandy, tegnap a buliban Peti is a sörre hajtott (volna), na meg a cigire meg a nőkre. Ez halál komoly…már most tudja, mitől döglik a légy. :?

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Katus, gyönyörűek a lányaid. Megint csak kiült az arcomra a döbbenet, nem semmi mennyi energiád van. Örülhet a férjed, hogy kikapott téged. :wink: :D

Meteor: nem kell sok és meglátod Pannus is tör-zúz majd a lakásban. Milánnak az a legkedveltebb elfoglaltsága most, hogy nyitogatja a szekrényajtót, majd becsapja.

Köszi, aki írt a járássegítővel kapcsolatban!

Tandika: én úgy veszem észre, hogy Milán fél felállni. Feláll Ő, ha valami nagyon motiválja, de közben ordít, mintha félne. Pedig még el sem esett, mert szerencsére tudja, hogy kell visszacsücsülni. Szóval ezért gondoltam erre a kis szerkentyűre, hogy jó lenne neki. Mert pl. a babakocsit is tudja tolni, csak azt nem engedem neki, annyira nincs nagy lakásunk.
Igazából nem akarom siettetni, mert az csak rosszabb. Végülis ráér még lépegetni.

Marcy, gratulálok a barátnődnek, szép neve van a kislánynak.

Megyek tortát rendelni hétvégére a kis szülinaposnak, hát megint nem tudok kibújni a bőrőmből. :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Remélem mindenkinek jól telt a hétvége!

Katáknak,Petiknek,Kittinek utólag boldog névnapot!

Daninak utólag boldog hófordulót!

A kis betegeknek Vencelnek,Pannának és Mesinek még mindig mennek a gyógypuszik!

Wkata!Gratula az építkezéshez és sok kitartás!!Ha jöttök anyósodhoz Siófokra nagyon szívesen taliznák veletek!!!Legalább felénk is jár valaki!!

Ex!Petinek gratula a foghoz!Remélem nem szenvedte meg nagyon.Milyen volt a bográcsozás?A másik picurkához is gratulálunk!!Most aztán van gyereksírás a családban. :lol:

Reni!Peti nagyon ügyin ácsorog már!Ilyen vetkőzési manővert már Dávid is csinált,de azóta is csak sejtem hogy kerülhetett le róla a gatyó. :D

Eni!Továbbra is jó tanulást és kitartást a tanuláshoz,ami gondolom ebben a szép időben még nehezebb!Mozgalmas volt a hétvégétek! :D

Juca!Ti sem unatkoztatok a hétvégén!Hisztivel kapcsolatban:szoktad valahogy csillapítani?Dávid mostanában kezdte és nem igazán tudom mi lenne a helyes megoldás és persze hatásos.

Kitti!Ti már strandoltok?De jó! :lol: Jó munkát!!

Katus! Lányaid egyszerűen gyönyörűek!!!Ezek szerint Pannus előtt sincs lehetetlen?! :D

Oriandy!Jobbulást!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tandika!Remélem a férfiak már jobban vannak!! :( Dávidnak is volt ilyen időszaka amikor nem vagy alig evett,és még mellette hasmenése is volt.Én akkor rögtön vittem az orvoshoz,de semmit nem találtak nála.Gyógyszert sem kapott,csak azt mondta a doki,hogy innivalót sokat adjak neki.Aztán ahogy jött úgy ment,de az étvágy jelentősen lecsökkent azóta.Nekem furcsa mert Dávid sokat és olyan jókat szokott enni.Bár a védőnő is azt mondta vannak ilyen időszakok a gyerekeknél.Remélem nem betegség okozza ezt Kíránál sem.

Rólunk: Mi Siófok kertvárosában Kilitin lakunk és nálunk most volt búcsú.Gyerekem keresztszülei lejöttek,hogy elviszik Dávidot a búcsúba.Hát csajok én nem is gondoltam volna hogy ez a kis szaros így fogja élvezni.A körhintáról nem lehetett leszedni,utána a dodzsemnél ordított,mert be akart ülni.Azt is csak 3 kör után unta meg.Minden egyes lufisnál hisztizett a lufiért,úgyhogy 4 lufival mentünk haza.Vattacukrot is megkóstolta,de nem ízlett neki.Erről majd később rakok fel képeket,mert persze én itthon hagytam a fényképezőt.Tegnap apjával kimentünk a majálisra mert ő lemaradt a búcsúról és persze látni akarta ahogy Dávid körhintázik.Erről már csináltam képet.
Amúgy a fiatal úr egyedül még nem hajlandó menni csak ha mind a két kezét fogjuk.Látszik rajta,hogy fél.Csak tudnám miért hisz sosem esett el.Viszont a szekrényből kipakolást már tökéletesre fejlesztette.Ja!Képzeljétek valamelyik nap meg elfelejtettem becsukni a fürdőajtót és lecsavarta a hőfokot nullára a mosógépen,én meg értetlenül néztem mikor ugyanolyan koszosan vettem ki a ruhákat,mint ahogy beraktam.Aztán nagy nehezen leesett mi a bibi.
Azt hiszem ennyi,egyenlőre,mert megint regényt írok.
Mindenkinek szép napot!
Andi

És akkor egy körhintázós kép. Kép

Kép
Kép
veráska
 
 


Veráska: tök jó ez a körhintázós kép! :) Tündéri vagány fiad van. De kár, hogy itt nincs ilyen. :(
Vendég
 


Kitti: privi ment!
Vendég
 


Ami még lemaradt:

Reni!Én nagy lóadag szurikkal szoktam már csak kihúzni a becsípődést.Nekem azt mondta a házidokink ez egyenes út a gerincsérvhez.Hát én ennek nem nagyon örülök.Bár(lekopogom)nekem két-három hónapja nem jelentkezett.Azért remélem hamar rendbe jössz!!Próbálj meg pihizni amennyit tudsz.

Eni! Gratulálok a barátnőd kislányához!!!Reméljük a kiscsaj hamar összekapja magát a korai érkezéshez képest!

Móni!Dávid is először lusti volt,elég későn kezdett mászni,forgolódni,felülni most meg gyáva.Úgyhogy kezet foghatunk.

Nálunk is járt a gólya,az unokahugomnak megszületett a kislánya,vasárnap.Részleteket egyenlőre ne kérdezzetek.

Andi

Kép
Kép
veráska
 
 


Móni, privi ment!

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Sziasztok!

Mi is megvagyunk. Nagyon jól telt a 4 nap, azt leszámítv, hogy a fiúk egy kicsit megfáztak. A férjem egy picit jobban, mint Kornélt, de szerencsére egyiküket se verte le.
Szombaton esaküvőn voltunk. Igaz csak ketten, Kornélt nem vittük. Anyu vigyázott rá. Ez volt az első éjszaka nélküle, de nagyon jól bírta. Na, meg anyukám is. Hajnalban értünk haza, akkor ébredt meg Kornél, de után a reggel 8-ig húzta. Vasárnap piknikeztünk, majd ha meglesznek a képek arról rakok fel. Kornél felfedezte a füvet. Először nem mert rámenni, aztán meg jobb volt, mint egy fűnyíró. Aztán majálisoztunk, rengeteget sétáltunk, pihentünk.


Minden beteg babónak jobbulást!

Kornél itt garázdálkoduk, nehezn írok tőle, most elköszönök, aztán igyekszem majd reagálni.

ANITa

Kép

Kép
wawel
 
 


Sziasztok!

Picit jobban vagyok, de Petit még mindig nem bírom emelgetni, pedig muszály lesz kibírni, mert párom éjjel dolgozni fog. Éjjel Peti 4-szer kelt. Párom aludt vele és már csak akkor vette ki a kiságyból, amikor már ordított, így természetesen csak cicin aludt vissza. Csak az a gáz, hogy én nem bírom visszaemelni a kiságyba. A párom rakta vissza. Reggel István tiszta kóma volt, de váltig állította, hogy jól van, de minden éjjel nem bírná!

Veráska!
Nekem már, sajnos, sérvem van, ami szépen visszahúzódott az elmúlt két évben. Legalábbis gondolom, mert teljesen problémamentes voltam.
Dávid nagyon király a dodzsemes képen!

Katus!
Kis mennyasszonyunk még mindig gyönyörűséges!
Torta guszta!
Diétát abbahagytam, amikor 2-3 hete elment a tejem. Azóta 2kg-ot fogytam, pedig minden nap eszek valami édeset. Tegnap egy szelet puncstortától ömlött a tejem az este!!!! :shock:

Oriandy!
Dani meg a sör! Király!

H.Á.
Gusztustalan egy nőszemély. Nagyon unszimpi tehén!
De szerintem is kacsa a híR!

Mennem kell, mert közben adóbevallást nyomtatok, majd még jövök és reagálok!

Reni
Kép
prenata
 
 


Sziasztok!

Végre van egy kis erőm, hogy írjak.
Először is köszönöm a jókívánságot, igyekszek hamar meggyógyulni, és köszönöm Dani nevében is a köszöntést!
Úgy látszik egy szuper rendes kissrácom van, mert tekintettel az állapotomra éjszaka csk 1-szer volt fent (fél 1-kor), de akkor is a cumit kereste és aludt is vissza, egészen 3/4 6-ig, akkor átvittem hozzánk, megitta a kis tápit, tisztába tettem és aludtunk együtt még 3/4 8-ig (de így is csak a bátyám telefonhívására ébredtünk).
Szóval nem panaszkodhatok! Viszont még mindig nem akarok gyógyulni, vagyis én akarnék, csak nem megy! Már minden házi praktikát ill. patikát bevetettem, de hiába. Ivott már valaki kakukkfű teát? Hát............. Borzasztó íze van, de azt is megittam. Nem beszélve a hagymateáról és ne is soroljam! Valakinek még ötlet??? A hétévgéig muszály lenne kikecmeregnem ebből a keresztelő maitt is!

Móni!
Milyen tortája lesz a kis szülinaposnak?? Izgatott vagy, ugye?
Dani vasárnap volt 11 hónapos, de már most mindenki tiszta izgatott, hogy mi lesz 1 hónap múlva! Hogy megy az idő! Igaz???

Andy

Kép
oriandy
 
 


Andy, szerintem gyümölcsös túrótorta lesz, de még nem bizti. Most úgy néz ki, hogy még a helyszín sem biztos. Ma délután remélem meg tudunk egyezni a családdal, mert annak függvényében kell helyileg megrendelni a tortát. Elmentem a cukrászdába, felmértem a terepet, de végül mégsem rendeltem meg.
Az biztos, nagyon izgatott vagyok! Éjszaka már azt álmodtam, hogy szülök. :lol: Állandóan a tavaly ilyenkor jár az eszemben, izgi volt nagyon. :wink:

WKata: mindíg elfelejtem, május végén megyünk Dublinba.

Meteor: hogy sikerült az évfordulós buli?
Vendég
 


Móni!
már nálunk is nagy a készülődés. Mindenki szervezi a szabadságot, mert Daninak a szülinapja ugye hétköznapra esik, viszont mindenki a napján szeretné megköszönteni. (Aminek én is örülök)
Hm............ Gyümölcsös túrótorta! FINCSI! :D :wink:

Andy

Kép
oriandy
 
 


Kitti!

Hiányoltad. Blogoltam. Győzzed olvasni. :twisted: :twisted: :twisted:

tjuca
 
 


Andy, én erre szavazok, mert ebből a gyerkőc is ehet, egészségesebb, mint a trüffel. :lol: :wink: Kép
Vendég
 


Móni!
Hú, de jól néz ki!
Mi is kaphatunk belőle???? :D :wink:
Andy

Kép
oriandy
 
 


Lányok, ez tuti jó!
Megint tettem fel videót és mit találtam? Ezt: http://www.videa.hu/main.php?page=play& ... xYH9J2d5k8
Érdemes megnézni! Ez ám az igazi "gyerekkacaj"! :lol: :lol: :lol: :lol:

Kép
oriandy
 
 


Móni, tyű ez a torta nagyon jól néz ki! Melyik cukrászdában rittyentettek nektek ilyet? Mi is akarunk!!!:-)
Egyébként Ádinak szerintem egy mini tortája lesz, amibe nyugodtan belemászhat, aztán mi meg majd jól megörökítjük digitális eszközökkel a kis maszkost.:-)

Juca, ha itt befejeztem, azonnal go a Jucablogra! :D Tényleg nagyon csipázom amiketírsz. olyan "Jucás". :D

Képzeljétek, nekünk pénteken ballagási buliba kell mennünk, ugyanis ma eszméltünk, hogy Tomi Robi unokatesója végzős. :roll: Fura, mikor megismertem, épp 14 volt, és a vállamig ért, most meg lassan 19 és két fejjel magasabb nálam. Előbb-utóbb azt hiszem Ádámmal is így járok. :roll:

Ma volt jó adag melóm, délután meg lenn tobzódtunk Nyuszussal a játszótéren, volt minden, hinta, csúszda, miegymás. :twisted: Kis Pöttömöm nagyon élvezte. Aztán este még átmentünk Robiékhoz megérdeklődni, hogy ugyan mit szeretne a ballagására kapni és beszélgettünk egy kicsit a szüleivel.

Most fürdik a nagyfiú az apukájával, aztán irány az ágy. Nekünk meg némi filmnézés van betervezve ma estére, ha sikerül és nem dőlünk ki.:-)

Jó éjt, szép estét Nektek!

Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Sziasztok!

Szeretnék elbúcsúzni Tőletek, lányok. Amint észrevettétek, már nem írtam pár napja, aminek csak annyi oka van, hogy egyszerűen nem bírlak Titeket követni, és nem érzem igazságosnak, hogy csak magunkról írjak, amikor jövök.

Puszi mindenkinek, jók legyetek, azért az olvasás sztem maradni fog!

Kép
Kép
norwell
 
 


Norwell, semmi gond. Persze, észrevettem én is hogy mostanában egyre ritkábban és ritkábban jössz...végülis semmi nem tarthat örökké. Nincs ezzel a világon semmi gond.
Mostanában nekem is egyre több a dolgom, gí hogy Ádi is rendesen bölcsis lett, egyre inkább térek vissza normál "dolgozó nő" üzemmódba és bevallom sokszor én is csak felületesen tudok visszaolvasni.:-(

Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Kedves Norwell!

Én sem tudom mindig követni a csajokat,de gondolom beszélhetek mindannyiuk helyett,az hogy csak magatokról írsz nem hiszem,hogy nagy probléma,inkább örülünk hogy tudjuk mi van veletek.
Én személy szerint nagyon sajnálnám ha ezért nem írnál.
Andi

Kép
Kép
veráska
 
 


Jó reggelt mindenkinek,

Norwell,
én személy szerint örülök annak, ha írsz magatokról, szóval remélem ez a búcsú csak ideiglenes.

Kimike,
az évforduló nem volt rossz: kimentünk ebédezni az étterembe ahol az esküvő volt. Utána én egy kicsit bemorcogtam mert szívesen sétáltam volna még egy picit a Dunaparton, vagy Visegrádon, de Guszti mindenképp haza akart jönni.
Aztán folytattuk (romantikusan) itthon a hátsó kert füvesítésést :) Tudunk élni :D
Azért este még volt pezsgőzés is.

Juca, Wkata
nekem az a bajom az egész H.A. sztorival, már ha igaz, hogyha valaki keresztülver egy ennyi változást hozó és sajnos nem megfelelően átgondolt rendszert, ahol a betegeket és szülő nőket húsdarabként kezelik akkor álljon ki az igaza mellett és tesztelje saját magán, élőben az általa kitalált rendszert.
De ez ugyanolyan, hogy a főpolgármester, a Budapesti közlekedési káosz atyja Dunakeszin (vagy Budakeszin?) lakik.
Valahogy kapásból veszít a hiteléből ez által. Ő Bp. főpolgármestere, de nem a városban lakik? Sofőr hozza be? Akkor hogyan és miként hozzhat sokszázezer embert érintő döntéseket útlezárásokról, felújításokról????
Ugyanez van H.A.val is. Ugyan látom, hogy elvégezte az orvosit, de utána semmit nem dolgozott orvosként. Akkor, hogyan láthatja értheti az orvosok/egészségügyet. Ha betegként magánkórházakba vagy külföldre jár, milyan alapon meri azt állítani, hogy ez a rendszer, amit keresztül akarnak verni jó???
Felmerül bennem csomószor, hogy amikor én dolgoztam és az a munka nem érintette egy orszgnyi ember éltetét gyakran felmerült bennem a kétely. biztos, hogy jó lesz az amit csinálok? Nem kéne máshogy?
Annyira kiváncsi vagyok, hogy ők tényleg ennyire magabiztosak, soha nem kételkednek?

meteor
 
 


Norwell!

Nem kell írni, dobj képet, vagy vidiót. Én is kopok, ahogy Kindzse pörög.

Meteor, Kata!

Right. Elhiheted, hogy nincs kétely, a pénz mindent megold. Talán öreg korukban. Szvsz. előző miniszter ezért mondott le, mert egy idő után nincs az a pénz...

Veráska!

Egyszerűen nem veszek tudomást a hisztiről, vagy mellette egy méterrel csinálok valami érdekeset, és már csattog is.

Kimike!

Én nem ismerem a járást segítő ketyeréket. Azt hittem pár hónapja, hogy Kinga már szaladni fog. Bútorok mellett jár-kel, de egyedül nem áll, csak ha kapaszkodik, és ha iramot akar diktálni, akkor mászik.
Egyik ismerősöm mondta, hogy olvasott egy kísérletről, ami tanulságos lehet, ezért közzéteszem:
olyan gyerekeket vittek egyesével egy szobába, akik tudnak járni, és akik nem, azaz másznak, kúsznak, és olyanokat, akik segítséggel járnak, értsd szülő. Szem magasságban más színű volt a tapéta, nagy kontraszttal, és éles színnel. Azok a gyerekek, akik "csak" másztak, ezzel nem tudtak mit kezdeni, visszahőköltek, meg hirtelen az egyensúlyuk is kiesett, mintha le akarnának esni mondjuk egy magasabb terepről, és behúzódtak a szoba közepébe. A másik csoport, akik már jártak, ugyanúgy jártak, nem zavarta őket a tapéta. A fogódzkodós gyerekek zöme úgy viselkedett, mint a mászósak. Ebből arra következtettek, hogy a látás átalakul, és megnézték mi történik. Kb. egyéves kor táján a fókuszálás megváltozik (itt tudomány jött és nem fixáltam bocsi, meg ismi anyja gyerekszemész a Heim Pálban, tehát sazkzsargonban nyomta), és ez egybeesik a járással. Tehát minden gyerek akkor kezd járni, mikor ez a képesség kialakult jó esetben. Itt vannak persze életkori eltérések, mert tökéletes, ha valaki 8 hónaposan jár, és az is ha csak 15 hósan kezd járni. Viszont megfigyelték, hogy azok a gyerekek, akiket "motiválnak", azok is csak akkor kezdenek el önállóan járni, ha már "megértek" erre.
Ezt csak úgy leírtam. Milán is el fog kezdeni állni is, meg járni is, ha eljön az ideje. Én speckó csak örülni tudok, hogy Kinga nem nyúz, hogy kézenfogva nyargaljak vele hónapokon keresztül, megkíméli a derekam. Majd elindul valamikor. Persze nagyon várom már, de kivárjuk, mindennek ideje van. :-)

Lépek csajok, kezdődik a délelőtti műszakom.

tjuca
 
 


Sziasztok!

Reni!
Hogy van a derekad? A sérv már biztos? Melyik csigolyánál? anyámnak már volt négy sérvműtétje, és szurkolunk, hogy az 5.nek diagnosztizált ne záródjon ki, mert akkor muszáj megműteni...
Nagyon durva így élni, vigyázz magadra!!!

Mári!
Vencel javulgat már?

Norwell!
Szerintem is pont jó, ha csak magatokról számolsz be néha, én annak is nagyon örülök.

Rita!
Elvi alapokon tökéletesen egyetértek Veled. Ha valamit átalakítasz, az a helyes, ha magadon is teszteled. De mivel itt emberek dolgoznak, akik elképzelhető, hogy nem tudnák tökéletesen feldolgozni a vele kapcsolatos érzéseiket, csalódottságaikat, tehát esetleg elképzelhető (hagsúlyozom, hogy ez csak egy lehetőség, de sajnos én nem tudom kizárni), hogy nem 100% erőbedobással és figyelemmel látnák el, amivel viszont adott esetben nem csak őt, de egy számára fontos új életet is veszélyeztetne. Személy szerint én ezt nem kockáztatnám a helyében. Tehát magyarán pl. mandulaműtétre befeküdnék a helyében, mert legfeljebb kicsit belémrúgnak, de a gyerekemet nem tenném ki ilyen (bármilyen csekély) kockázatnak. Én csak erre gondoltam.

Juca és Katus!
Örök hálám, amiért dicsértétek a körömvirág krémet, mert most először iszonyat piros, rusnya kiütés, kipattogzás lett (szerintem ez is a legújabb fogunktól, mivel új kaját nem vezettem be már jó ideje) Maki fenekén és herezacskóján. "Hivatalosan" ajánlott krémekre nagy ívben fütyült, így a Ti tőletek hallott krémmel kentem be kínomban, és az helyrehozta!!!

Önálló elindulás témája
Juca, nagyon érdekes amit írsz. Elég logikusan hangzik. Én egyébként igen hosszú mászó korszakkal büszkélkedhetek, így nem merült fel bennem, hogy Misi nagyon hamar járni akarna. Jelenleg mindent meg tud közelíteni rohamtempbóban mászva, ezért teljesen elégedett a mobilitási képességeivel :-)
Bár unokatesója elég hamar elkezdett járni, sokáig csak szülői segítséggel, amitől sógornőm dereka le akart szakadni, pedig 150 cm magas, nem is kellett annyira mélyen lehajolnia. Ezzel együtt szegény hótt kivolt ebben az időszakban, ami ha jól emlékszem minimum 3-4 hónapig eltartott.

Megyek, mert valaki óbégat az előtérben...

Kata

Kép
wkata
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?