Új privát üzeneted érkezett!

Molli!
Visszaolvastam és továbbra sem értem!
Igaz, hogy mostanában sokan éltünk meg mélypontot, de hát igazából ezt bármelyikünk magára vehetné. Néha, amikor nem sikerül még az is fáj az embernek, ha együttéreznek vele. Hát ilyenkor jó egy picit visszahúzódni, de ez csak egy kis ideig tart. Valahogy szinte mindanyian olyanok vagyunk itt, akiknek nem sikerült a baba elsőre. Sok-sok várakozás után az ember kevésbé lelkes, de hidd el nem lesz ez mindig így. Nem kell magyarázkodni miért nem jöttél pár napig! Csak gyere, ha úgy érzed jó velünk beszélgetni!

Éva

Kép
balimama
 
 


Drága Éva! Aranyos vagy, köszönöm! Lehet, hogy csak új vagyok, még nem írtam ilyen fórumokra, és még a kudarcot se tapasztaltam meg. Nem tudom, hogy ilyenkor az emberek hogyan reagálnak, persze azt se, hogy én hogy fogok. Csak kicsit megzavart, hogy például Zora úgy magába zuhant, és nem írt nektek egy darabig. És ez pont akkor volt, amikor én beléptem ide. Kicsit kombináltam, sajnos szoktam. Tudom, vagyis inkább remélem, hogy ez nem személyemnek szólt, csak biztosan én is rossz paszban voltam és ezért vettem így magamra. Nehezen fogadok be új barátokat, bár szerencsére akik vannak, azokhoz hűséges vagyok és soha nem feletkezem meg róluk. Ezért hosszasan keresgéltem,hogy egy olyan topikot találjak, ahol szimpatikus emberek vannak, és akikkel szívesen átélném a próbálkozás, a várandósság, a szülés utáni napok stb napjait. Aztán erre esett a választásom, végig olvastam és jegyzeteltem, hogy megismerjelek benneteket. Annyira lelkes lettem, aztán egyszer csak kopppppp. Érted? Úgy éreztem, hogy olyanba nyúltam, amibe nem kellett volna, olyan helyre keveredtem, ahová nem szívesen fogadnak be. Viszont soraid megnyugtattak, hogy már megint az a nagy fantáziam az ami rabul ejtett, és baromságokat képzeltem be magamnak. Legközelebb majd az következik, hogy el akartok raboltatni, mert beléptem ide és mégsem írok nektek! :lol: :lol: :lol: Nagy az isten állatkerteje!
Mégegyszer köszönöm a kedves és megnyugtató szavaidat, nagyon jól estek, és megpróbálok jönni, amikor csak tudok. Igaz most éppen egy vállalkozás elindításának a kellős közepén vagyunk, de azért hetente egyszer biztosan lesz rátok időm. Persze ha a többiek is szívesen látnak!
Vendég
 


Molli,
Szerintem ne kombinálj annyit(amúgy én is ezt szoktam csinálni rossz szokás :oops: :lol: ) itt nincsenek csúnya nézések csak néha depis napok ami ugye érthető mert nem lehet mindig vidám az ember. Sok sikert az új vállalkozáshoz :wink:
Vendég
 

 
 

Sziasztok Lányok!
Örülök, hogy tudtam egy kicsit segíteni!
Az én hangulatom is meglehetősen ingadozó.
Megmutatom a görbémet:
Kép
Na hát ezen már én is nevettem!

Éva

Kép
balimama
 
 


Lányok!
Remélem szerdától azért visszaáll a rend és lesz kivel beszélgetnem!!!! :cry: :cry: :cry:

Éva

Kép
balimama
 
 


Hello Lányok!

Molli!

Szerintem se kombinálj, én is örülök Neked, írj nyugodtan!!
és hát: mindannyian vagyunk olykor rossz passzban...pl. én is épp most: már napok óta sz...kodik velem a francos menstruációm, görcsölök, mint az állat, barnázgatok...de csak ennyi :twisted:

remélem reggelre beindul rendesen, szeretnék túllenni rajta, nagyon nem kívánatos vendég már nekem...
de hát, miért is sikerülne egy kósza aktusból, még ha PÉ idején is történt...ma már megint oda jutottam, hogy elegem van az egészből, lehet, hogy öreg vagyok én már ehhez...de holnap már tuti másképp gondolom :)

köszönöm az IWIW jelöléseket, hát amilyen fiatalok vagytok mindannyian :) hirtelen baromi vénnek érzem magam a 40 évemmel :lol:


Pandácska!

Őszintén csodállak a bátorságodért a szurik miatt...nekem a barátnőm adja be a Gynevacokat, de mindig parázok kicsit...én képtelen lennék rá, de biztos: a kényszer nagyúr!!!

nagyon megérdemelnéd már azt a + tesztet, úgy érzem Te és Andi lesztek a következők, akik a babás táblába költöznek...én mindenesetre drukkolok ezerrel, mindkettőtöknek :)

Éva drága!

Remélem Balázs is nemsokára hajbakaphat a kistesóval :)


Zora!

Örülök, hogy a doktornővel való személyes konzultáció végül pozitív lett, de abszolút megértem az érzékenységedet, szerintem ennyi várakozása után már hiper érzékenyen reagálunk mindenre...én is ilyen vagyok.

Most megyek, kicsit fejembe szállt a pezsgő, de nehogy azt gondoljátok, hogy alkoholista vagyok, de a sikertelen hónapok végén, két hetes abszisztencia ( remélem, jól írom :) ) után, hétvégenként este lecsúszik egy-egy pohár vörös bor v. pezsgő...persze abban a reményben, hogy a köv. PÉ-től számított másfél évben jó okom lesz a megtartóztatásra :)

Ui: Melissa bulija remekül sikerült ( bár mi iszonyú fáradtak voltunk, és újfent megfogadtuk, hogy ez volt az utolsó itthoni szülinapi buli, 9 gyerek volt :) ) de szerintem jövőre újra bevállaljuk :)
az ugrálóvárnak óriási sikere volt, majd megpróbálok képerket felrakni, ha már mindenki "dolgozóban" lesz...

kislányom nunusa még mindig piros, ma nem is volt hajlandó ügetni a lovas edzésén, bár először ült igazi nyeregben, az is megzavarta...de hát még érzékeny az alsó fertály...


puszi Mindenkinek és köszönöm mégegyszer a köszöntéseket :)
egész jól viseltem e jeles év/tized fordulót :lol:

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


hát, elgépeltem rendesen :lol:

Éva!!!

Hűűű, ez a görbe nagyon izgi!!!

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok Lányok!

Kép


Most ébredtem.. :oops: Későn fekszünk, alig alszunk valamicskét, milliónyi feladatunk van a férjecskémmel.. örökös rohangálás és szervezés az életünk. Ma már dolgozni ment, úgyhogy ez a napom egy picit lazítósabb és pihenősebb. Hááát, nem így terveztem a szabadnapokat. Mindegy. Nagyon hasznos volt minden perc. Elintéztünk mindent a villanyszerelővel, dolgoztunk a háznál, elvitt a párom a táborba is felmérni a terepet, ahova csütörtökön viszem az osztályomat. Húúú... szóval, mozgalmas napok ezek.
Vendég
 


LYNA!!!! HATALMAS GRATULA!!!!! Nagyon boldog babavárást és jó egészséget kívánok!!!!!!!!
Kérlek, gyakran gyere és mesélj!!!!!
Vendég
 


Mollikám! Ezt ugye te sem gondoltad komolyan!?
Csajok!!! Szerintem, azt a néhány napos eltűnést így akarta Molli kimagyarázni. :wink: Ok, Molli. Most utoljára igazoljuk a hiányzásodat, de legközelebb ez igazolatlant ér, és csak egy sütis képpel válthatod ki, amit te magad készítesz el :lol: :lol: :lol:
Senkitől se félj, amíg engem látsz!!!!!! :wink:
Csak ezt a csúnya pókot ü-ü-ü-űzd el gyo-o-or-san.......................!!!!!!


Kép
Vendég
 


Mo! :)

Nagyon ügyesek vagytok, hamarosan élvezhetiteka szorgalmas munka gyümölcsét!
Azért ma pihenj is :)

Lyna!

Boldog babavárást!!! :) :) :)
Gyere gyakran, és tájékoztass bennünket a fejleményekről :)

na, húzok vasalni, főzni :evil:

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Jaajj! Egy órája nem is kicsit barnázgatok. Tudtam én, hogy a táborra fog megjönni... :evil:
Mindegy! Azt hiszem, holnap kezdődik az új ciklus... és azért ennek is lehet örülni, ám. :wink:
Mi, az?! Pihiztek Csajok?? Hol vagytok? Csak Sheila és én sütünk, főzünk, mosunk, vasalunk, takarítunk itt ezerrel???? :roll:
Vendég
 


Mo!

Én szombat óta barnázgatok...kicsit :roll:
annyira, hogy ma szinte semmi nem volt még...
ennyit nem szokott késni a rühes :twisted: 29-én lett volna aktuális...
tegnap éjjel úgy görcsöltem, hogy gyógyszert kellett bevennem :(
ma reggel pedig még mindig 36,8 volt a hőm, gondolom ezért nem indul be a vérzés...de miért nem megy lejjebb vajon??
nem lehet az az oka, hogy szorgalmasan ittam a cicka teát ( már napok óta nem) és szedem a szójavitet??

a vasalnivaló meg nem akar elfogyni :twisted:

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sheila!
Érdekes, mert azt olvastam, hogy a szója a magas ösztrogén tartalma miatt meg tudja szépen vastagítani a nyálkahártyát. Lehet, hogy így egy kicsit nehezebben válik le!
Mi lenne, ha csinálnál egy tesztet? Nem ritka, hogy így kezdődik egy terhesség és nem is feltétlenül baj. Titinek a másik topikban mindkét terhessége így kezdődött.

Mo!
Ez is jó hír! Így az 54. napon! Az sajnos tényleg nem jó, hogy pont a táborra, de legalább már van valami.
Nincs egy görbéd? Kíváncsi vagyok!

Mindjárt felteszem az enyémet is!

Éva

Kép
balimama
 
 


Hát itt volna a vicces görbém folytatása:
Kép

Éva

Kép
balimama
 
 


Sziasztok!
Voltunk ma vidámparkban a párommal nagyon jó volt :lol: jól elfáradtunk rengetegen voltak.
Vendég
 


Sheila! A lányoktól tudom, hogy a hosszú barnázgatás nem jó. Sajnos a maratoni ciklusom végén néha én is barnázok a rendes mensimig, de csak egy-két napot. Utána jön a "zuhatag". :oops:
Nem tudom megmondani, hogy mi az oka. Nem értek hozzá. Fogalmam sincs, hogy milyen hormonok hatására van így.
A tea nekem meghozza a mensit és nem engedi, hogy ezer napos legyen. De, akkor nem értem, hogy neked miért csinált hosszú ciklust??!! :roll:
Kész kavar.

Lányok! Az egyik barátnőm azt mesélte, hogy a mensije idején volt pé-je. Akkor fogant a babája. Na, néztem nagyokat és nem tudtam meggyőzni, hogy szerintem nem akkor és lehetetlen, meg hasonlók. A végén már annyira mondta, hogy el is hittem. Szerintetek van ilyen??? :shock:
Vendég
 


Mo,
Persze hogy van ilyen ismerek én is ilyen esetet és sok ilyenről olvastam is.
Vendég
 


Sziasztok Csavargók! :lol: :lol:

Éva! A görbém nincs a 4 napos szabim alatt vezetve, mert itthonról nem tudom a fertit megnyitni. Zagyvaság az egész. Így is mutassam???
Panda! Örülök, hogy ilyen szuper napod volt!
Vendég
 


No, Panda most jól összekavarodtam. Egyszerűen nem értem már ezt. :roll: :roll: :roll:
Vendég
 


Sziasztok, megjöttem!
Kedves Molli! Biztosíthatlak, hogy semmilyen összefüggésben nem volt a személyeddel az eltűnésem. Néha lazítok kicsit, emlékszem mikor ez történt, örültem , hogy most nem is hiányzom annyira, mert jól elbeszélgettetek és az mindig jó hír, ha valaki szimpatikusnak tartja a társaságunkat. Szóval én nagyon örülök, ha csatlakozol és igérem, itt az őszinte hangvételre mindig számíthatsz. Jó lett volna , ha akkor rögtön megírod a kétségeidet, azonnal megnyugtattunk volna!
Sheila! Ebben a dologban baba lesz és nem ártana tisztázni, mert ha tényleg, akkor kéne egy kis progi!
Éva, azon nevettem, hogy fej-fej mellett haladunk, mindjárt mutatom, miért:

Zora
Kép
zora7
 
 


Találtam egy oldalt. Nézzétek meg, ha érdekel benneteket!
www.ciklus.hu
Vendég
 


Kép girbe-görbe

Zora
Kép
zora7
 
 


Mo! Találtam egy cikket, amiben van egy tea, ami teljesen természetes módon rendezi a ciklust, mindig az adott hormonigénynek megfelelően adagolva. Leírom mindjárt.

Zora
Kép
zora7
 
 


Szia Zora! De, jó hogy jöttél! Ezer éve beszélgettünk. Úgy emlékszem, még a ciklusom elején valamikor. He-he. :lol: :lol:
Vendég
 


Micsoda görbék!!! De az enyém se semmi. Megkeresem mindjárt valahol. Úgy emlékszem, 27-ig van vezetve. Aztán lehet ámulni, bámulni, meg bámészkodni és csodálkozni!! :lol:
Köszi a teás receptet!!!
Vendég
 


Na, ezt nézzétek!

Kép
Vendég
 


Pedig, olyan jól kezdődött....... :cry:
Vendég
 


Jó kis görbe Mo, mondjuk nyári szezonban kimondottan ideális! :lol: :lol: :lol:

Zora
Kép
zora7
 
 


Hová tűntetek Lányok?? Ne szaladjatok el!!! Ne féljetek tőlem, még nem változtam át teljesen farkasemberré..... :mrgreen:
Vendég
 


Zora! Igazad van. Nézzük mindennek a jó oldalát!!!!! :wink:
Vendég
 


Tea: A mensi végétől 2 hétig kell inni
200g cickafark
50g komló
50g édeskömény
keverékéből 1 evőkanállal 2,5 dl fórró vízben, 15 perc áztatás után.
Ezt naponta kétszer kell inni.
A 16. naptól a mensi végéig progeszteron-hatású tea kell
50g apróbojtorján
150g palástfű
100g rozmaring
ugyanígy elkészítve.
Ezzel a cikk írója szerint be lehet hangolni a női ciklust(orvos egyébként)

Zora
Kép
zora7
 
 


Mo! MAjd holnap jövök még, csak most értünk haza és van egy kevés tennivalóm.

Zora
Kép
zora7
 
 


Zora!

De jó, hogy megjöttetek :)

Az a bibi csak, hogy nekem az életben nem kezdődött még így baba :roll: ...
szépen kimaradt Mikibá, no barna (legalábbis nem ilyen korán )
görcsök meg végképp nem...

egyébként csináltam szombaton is tesztet, negatív lett...nem kellett volna már kimutatnia??
nagyon zavar a szokatlanul magasabb hő, és a mellem is érzékeny egy kicsit...azért ha holnapig nem indul be a mensi, a Ti kedvetekért csinálok még 1 tesztet...esetleg tudtok ajánlani v.mi hiper-szupert??

szombaton csak v.mi noname-t vettem 600Ft-ért, nem akartam többet áldozni rá, gondoltam, úgyis felesleges...


még jövök, reagálok mindenkinek, ha ágyba dugtam Melissát.

de tényleg csajok: nem lehet, hogy klimaxolok??? :shock:
most, hogy ilyen öreg lettem?

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Zora!
De jó, hogy végre itthon!
A görbénk összehasonlításán jót röhögtem! A hőnket tekintve nagyon egymásra hangolódtunk!
Úgy látom hamarosan bevárlak a peteéréssel is! :lol:

Mo!
Annyira szeretem a humorod!
Mondd még mindig csak a varázslatban hiszel?
Sajnos ez egy anovulációs ciklus. Egy pillanatig sem kétséges!
Kénytelen leszek megszervezni egy terrorista támadást ellened!
Majd mindjárt kiffagatom a férjemet, hogy enyhítő körülmény-e, ha szeretetből teszem! :lol: :lol:

Pandácska!
Szuper lehetett a Vidámpark! Gyerekkorom óta nem voltam!
Jó, hogy ilyen felszabadult vagy!

Éva

Kép
balimama
 
 


Zora! Köszönöm a teás receptet! Ígérem, hogy kipróbálom!

Sheila! Ne mondj már ilyeneket! Szerintem is csinálj egy újabb teszetet!
Vendég
 


Helló Lányok !

Mi is hazaértünk, holnap jövök!

puszi
Vendég
 


Éva! A támadás így is úgy is támadás, úgyhogy eszedbe se jusson!!!!!!! :D :D :D Így is tiszta ideges lettem a múltkori merénylettől. A mai napig se tudom, hogy miféle merényletről volt szó...
Vendég
 


De, jó!!! Visszatért az élet!!! :D :D :D
Szia Krisz! Holnap tessék részletesen beszámolni mindenről!!!!
Vendég
 


Nem! Sheila! Nem lehet, hogy klimaxolsz! Az még nagyon korai lenne! Az már természetes 30-35 felett, hogy nincs minden ciklusban peteérés, de a mensi elmaradásánk átlagos időpontja kb 47-48 éves kor. Attól még nagyon messze vagy!
Egyébként megnyugtatlak, hogy nálunk a családban minden nő szült még 40 felett. Mindenki egészséges és talán annak köszönhetően, hogy ennyi idősen az ember kicsit másképpen áll a gyerekneveléshez, mint 20 évesen mindannyian kiegyensúlyozott és rendkívül értelmes emberek.
Az öcsém most 12 éves. Református lelkésznek készül egy református gimnáziumban, nagyon jó tanuló és egy igazi 12 éves ördögfióka mellette.

Éva

Kép
balimama
 
 


Sheila! Az, hogy azelőtt nem így kezdődött, az semmit nem jelent. Most így kezdődik. Remélem. Kicsit nehezen áll be a progi. Ez a kedvenc szavam már.
Éva! Ma már egész bromot vettem be és nem vagyok rosszul attól sem. Úgy örülök.

Zora
Kép
zora7
 
 


Sheila! Hány napja magas a hőd? Ha 16, akkor már ne tesztet vegyél, hanem menj ultrahangra.

Zora
Kép
zora7
 
 


Most ez olyan izgi, hogy beszedtem a Clostit, azt hittem nagyon érzek majd valamit, mert magamban túlmisztifikáltam a dolgot, aztán semmit nem éreztem és most kíváncsian várom mi lesz más az eddigiekhez képest. Eddig minden rendesen halad, tegnap óta van egy kis váladék, talán közeledik lassan a pé, remélem.

Zora
Kép
zora7
 
 


Zora,
Addig jó amíg nem érzel tőle semmi különöset legalábbis én így lennék vele mert én nem bírtam. Biztos dolgozik már tőle a szervezeted :wink:
Vendég
 


Éva,
Tényleg nagyon jó volt mondjuk nagy tömeg volt de azért lehetett élvezni :D Remélem most voltunk utoljára kettesben vidámparkban emlékezetes marad :D
Vendég
 


Panda! Te most hol tartasz a ciklusodban? Ha szépen érnek a peték, mikor szívják le őket?

Zora
Kép
zora7
 
 


Zora,
6. napon de ez igazándiból most szerintem nem jelent semmi hanem inkább az hogy a 4.stimus napnál. Ha minden jól megy akkor jövöhéten szerintem meg lesz a leszívás és a beültetés is :lol: Csak produkálnom kell szép tüszőket és jól kell randizniuk a fiúkkal aztán meg szépen osztódni és már mehetnek is anyuci pocijába :oops:
Vendég
 


Zora!

Ez még csak a 16.dpo...
a múlt héten végig magas volt, két ízben ( kedd és szombat ) már inkább 37 volt, mint 36,9...
pénteken és vasárnap viszont 36,7, tegnap reggel nem mértem, mert elaludtam :oops: és arra számítottam, úgyis megjön...
ma reggel 36,8 ( én 36,5-re számítottam legalább :roll: )
ezek után a holnap reggelre baromi kíváncsi leszek...

háát az biztos, hogy 16 éves korom óta ilyen fura ciklust még nem láttam...
Örülök,hogy jól vagy, és nem okoz gondot a closty...szívből kívánom, hogy ebben a ciklusban érkezzen Hozzád egy kis albérlő :)


Mo!

A görbéd tényleg nem semmi :shock:
ilyen maratoni ciklust még nem is láttam...
Te már vérzel?

Éva!

Köszönöm a biztató szavakat, öcsikédhez külön gratulálok,
és a hőd még mindig tetszik...nem is mondok semmit, csak drukkolok :)

Krisz!

Légy üdvözölve, és gyere holnap mesélni :)

Zora Te is...(hogy ne csak görbékről meg progiszintekről essen szó :lol: )

Pandácska!

Szívből örülök, hogy szép napotok volt, és én is remélem, hogy jövőre babakocsit tolva mentek :)

Kép
Kép
Kép




Sheila
sheila
 
 


Sziasztok Lányok!

Gyorsan dobok egy görbét:
Kép
Hát most nem is tudom! :shock:
Egy árva mellfeszülést sem érzek, pedig szoktam a tüszőrepi után!
Mi lehet ez?

Éva

Kép
balimama
 
 


Éva,
pedig repinek látszik...
Vendég
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?