Új privát üzeneted érkezett!

Manó!

Jó, ha hozzászokik az emberKép, hogy akár két azonos nemü gyereke is lehet, és ráadásul esetleg pont ellenkezö nemüek, mint amit szerettél volna elsöre!
Nálunk Beni még tényleg akármi lehetett volna: semleges cuccok, majd csak a szülésnél derüljön ki. És nagyon örültünk neki.
Aztán Nátánnál elvileg fejben és mondatokban megint bármi lehetett volna (föleg mivel nem is hamar összejött, de már nagyon várt baba volt), de aztán egyszer rájöttem, hogy nem igaz! A szivemben kislányt szerettem volna, és nagyon megrázott, mikor kiderült számomra, hogy esetleg kisfiú lesz (nem volt biztos, mert nem orvos mondta, hanem az UH-s videófelvételen láttam meg azt a bizonyos részecskét, pedig az orvos nem is akarta megnézni, csak elhúzta rajta a vizsgálófejet). Persze ez kb. 1 napig tartottKépKép, de azért kijózanodás volt!
Nem félreérteni!Kép Nem cserléném el egy kislányra sem Nátánt!
De azért az utólag is rosszul esett, amikor pár hónapos korában valaki azt mondta, hogy "ök igy tervezték, igy lett". Mintha rajtuk múlna, vagy kevesebb lenne az, akinek nem ellenkezö nemü gyereke születik másodikra!
Egyébként nagyon büszkén vagyok kétfiús anyuka!KépKépKép

Gumicukor!

Azért irtam neked, mert pont azután irtam le, amikor irtad, hogy Dani felült! Pedig nem ellenetek akartam irni.KépKép
Kicsit ugy jött ki, pedig már régóta megfogalmazodótt bennem, csak pont tegnap a könyv olvasásakor találtam benne ugy ezt a részletet, hogy ennél jobban én sem tudtam volna. Ráadásul Vekerdy Tamás neves magyar pszichológus, ugyhog még nem is az én kicsi fejemböl származikKépKép.

Akartok táblát?KépKép Már régen volt, bocs, hogy egy kicsit összevissza jön, majd igyekszem!
Nem, mégsem kaptok!KépKépKép Most látom, hogy Bringa Hannája holnap fél éves, ugyhogy csak holnap és az ö tiszteletére adom a táblát!KépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok Lanyok,
Megprobalok tovabbolvasni...
Tegnap sikerult megvennunk a terpeszpelenkat, es hajnalban raadtam Lilire. Azt a visitast, amit lerendezett. Szegeny, biztos kenyelmetlen neki, mert nem tud ugy kalimpalni a kis labaival, mint eddig. (Amikor ebren van, akkor mindig jar a laba) Remelem, elobb-utobb csak megszokja.

Anyapoc,
Gratula a 8 kilohoz. Kép En mar most alig birom emelgetni Lilit. Mi lesz igy kesobb?
Kisbaba csomag - nekunk a korhazban azt montak, hogy a kismama es a kisbaba csomagot osszevontak.

Kakukkfu,
Szerintem 7 hetesen meg korai lenne kiprobalni a konyvben leirtakat. Sokat gondolkodtam, hogy vajon Lili miert alussza at az ejszakat, es csak egy magyarazatot talaltam. Mikor hazahoztuk a korhazbol Lili ket orankent evett. Ejszaka is. Viszont nehany nap utan en annyira faradt voltam, hogy Apa mindig megprobalta kicsit elterelni a figyelmet, hogy aludhassak egy kicsit. Azta valahogy rajott, hogy ejszaka aludni kell.
Az olben alvasra nincs tippem, mert soha nem altatom olben. A szopizas fekve megy nalunk (a farokcsontom szuleskozbeni megnyomorgatasa miatt sokaig nem tudtam ulni)

Gumicukor,
Terhes fiuk KépKépKép

Pocok,
Nekem is mindig gondot okoz, hogy melyik mellbol is evett Lili legutobb, es mer gondolkodtam is, hogy kene valami jelzes, hogy melyik cici jon. Nem is tudtam, hogy van ilyen melltarto betet.

Agi,
Akkor en lehet, hogy nem jol csinalom a lefagyasztast. Ha nincs 150 ml, akkor inkabb odaadom a kovetkezo szopinal Lilinek. Ezek szerint a 150-180 ml tejek nagy reszet dobhatom majd ki? Kép Csak akkor azt nem ertem, hogy az anyatej gyujto zacsik miert ekkorak?

...na megint felbemarad az olvasas, hiv a csemetem.

gomb
gombolyu
 
 


Sziasztok!

Forti,
Te mázlista. 14 hónap mensi nélkül, egy álom. Kép

Lányok segícccssetek, nem értem, hogy tegnap volt mensi egész nap, állatira fájt a fejem éjjel rosszul voltam, hideg volt kezem-lábam és rázott a hideg.Kép Ma viszont mensi sehol. Most akkor ez hogy van? ez normális? megjött vagy sem? mert nekem ez magas


Megvan a BABATORNÁZTATÓ végre!!!! Zsófi 20-30 percig is képes elnézegetni, úgy örülök neki. Végülis az Europarkba a BAbaházba sikerült venni.Kép

kistesó: Én sem akarok nagy korkülönbséget a gyerekek között, max 4 év, de engem nagyon leamortizált a tavalyi év, 4 hóig hányingerrel küszködtem, és akkor államvizsgáztam,18kg, vizesedés, stb... most pedig sem lelkileg sem testileg nem hozom a csúcsformám,Képés szeretnék biciklizni, futni, úszni, regenerálódni, és végre megint nõnek érezni magam, nem tudom ti hogy vagytok ezzel. Csak bámulom azt aki két picivel van.

Manó,
Remélem Zsófi megtartja ezt a jó szokását.Kép Lehet hogy azért van,mert már 3-4 hetes korában is hagytam az ágyában ( amit nagyon szeret )nézelõdni?

na megyek visszaolvasok

pusz

Brokkoli
brokkoli
 
 

 
 

Sziasztok,

azt hiszem, vegre meggyogyultunk. Elli mar csak egyet-egyet kohog, apa is dolgozik mar es en se vagyok lazas! Hurra, alig ket het kellett hozza Kép
Most hetvegen megyunk nagyizni mi is, szoval biztos nem tudok majd jelentkezni.
Kolping hotel,

azt hiszem mi is kiprobaljuk hamarosan. mert mar nagyon rafer a paromra egy kis pihenes. Ha volt mar ott valaki, en is kivancsian varom a beszamolot.

Mi eddig meg nem voltunk babasatol nyaralni, de utazasban mar profik vagyunk. Eloszor akkor mentunk, amikor Elli 3 htes volt. Akkor meg vegigaludta az utat, mostansag mar ne nagyon. Ti hogyan kottok le egy 4-5-6 honapos gyereket a kocsiban? Mondjuk nalunk ez amugy is kritikus, marmint az utazas, mert a babakocsit is utalja.

Poci:

hat nekem sajna meg van. PEdig tornazgatok is itthon minden nap-masnap becsuletesen, de minek? En nem tudom, ti hogy vagytok vele, de en allandoan ehes vagyok. Foleg szoptatas utan. Es rengereget eszem. Mondjuk nem is hizok, szoval "kell" a kaloria, csak nem bannam, ha a tartalekbol menne le. Na, majd szoptatas utan... En legalabbis ezzel vigazstalom magamat. Konkretan 5 kilo maradt rajtam a szules utan. De a regi cuccaim mar nagyreszt ramjonnek, csak nem tul kenyelmesek. De begombolni mar be tudom oket.Kép

ALvas:

sajna (bar egyelore nem banom kulonoseben) Elli is csak cicin alszik el. Napkozben is, meg este is. Neha az apjaval is hajlando elaludni, de ez nem jellemzo.

Amig kisebb volt, addig inkabb elaludt egyedul, ha lattam, hogy almos letettem es kesz. De sajnoa karacsonykor ez magvaltozott es azota se mukodik ugy mint elotte. Azota osszesen 2 * aludt el magatol, mindketszer amikor porszivoztam o meg a hordozoban uldogelt. Amikor atpakoltam az agyba, akkor persze felebredt es jott a cici. Kép

Mosas:

en a ruhaihoz meg a pelenkaihoz mososzodat es Tomi Kristalyt hasznalok es Coccolinoval oblitek. Mondjuk, neki eleg jo a bore, eddig meg semmi nem utotte ki, csak ha en halat ettem. vagy citromot.

Tenyleg, lanyok, van meg rajtam kivul valaki, aki mossa a mano pelusait? Mert mi csak utazashoz hasznalunk papirt amugy Poponellat es Monapelt. Van ez is, az is. Ja igen, meg a PAmpers pelustol lesz piros a popsija...

Ja igen es mindent csak siman mosok, egyszer. Semmi extra oblites, csak ami a mosogepben van alapbol.

Baratnok:

volt, aki mar akkor eltunt, amikor megtudta, hogy abbat varok. De az igaziak azok maradtak. Es en ugy vetetm eszre, hogy sokan igenis szivesen jonnek babazni. Van, akit tobbet latok, mint elotte. Amit persze nem banok, sot! Meg gondolom, majd lesznek masok.

Ilke,

nalatok hogy megy ez a hopzzataplalas? Csak mert regen rolam is azt hittek, hogy liszerzekeny vagyok, de ztan kiderult, hogy tevedes volt. Viszont Ellinel azert jo lenne vigyazni. Foleg mivel allergia van mindket oldalrol. (Apa is, en is)

Sasha,

a steroidos gyogyi "veletlenul" nem Pulmicort volt? Elli is azt kapott, meg Ventolint. (Ja es en is azt szedem, asztmara.... En egy kicsit paraztam is, mert Ventolinbaol uannyit irtak fel neki, mint nekem! anno)

Jo, hogy Gabi most mar jol van, remelhetoleg ez nem visszatero dolog lesz nala. Nekunk sajna meg kell latogatnunk a szabadsaghegyi szanatoriumot...Kép Ha kell, akkor szivesen elemilezem neked e doki neni nevet. De inkabb ne kelljen!

Pocok,

en is a DM-es melltarobetete hazsnaltam, amig kellett. Meg az o furdetojuket, pelenkajukat es Wind -und Weter kremuket hazsnaljuk . Samponbol meg van Johnsonos, de alig varom, hogy elfogyjon. Csak eppen eddig 5 honap elatt 2 ujjnyi fogyott. Kép Kép Kép

Anyapoc,

en is eszem a zabkorpat, csak en sargabarackos joghurttal. Vegulis hozza lehet szokni.

Terhessegi teszt.

en tavaly a Clear Bluet meg a Coraxot hasznaltam. A Coraxnak nem akartam elhinni! ELeht, hogy mostanaban is meg kell ejtenem egyet. Bar nincs semmilyen tunetem, de ez az ovszeres vedekezes enyhen szolva sem az erossegunk Kép

Ildiko,

vegulis mi lett a Coordinax-szal?

Nekunk itt csak mavskaink vannak, de Elli nagyon szereti nezni oket. Meg a nyagiajeknal a kutyat is. Szerintem alapbol minden gyerek szereti az allatokat.

Sasha,

kepzeld, Ellinel is van olyan, hogy csak ugy bugyog ki a szajan a sav. Hat, olyankor o is panaszkodik. De most mar szerencsere kap savlekotot es azota szinte megoldodott. Az biztos, hogy ez rettenetesen tud fajni. Es szegeny babak meg csak azt sem tudjak mondani, hogy mi a baj. Mi bvegig azt hittuk, hogy a pocija faj. Az mondjuk feltunhetett volna, hogy csak a Gripe Water segitet. Mert ebbol nem cseppek kellettek. Gondolom, jo volt,, mert legalabb nem a savat erezte szegenykem. Kép

Gumicukor,

gratula Daninak! Nalatok mi volt, amikor kihagytatok 2 hetet az uszasnal? En most aggodom egy kicsit.

Afonya,

Elli 5 honaps es 6,7 kilo korul van. (harom hete merte a vedoneni utoljara)

Kepzeljetek, tegnap adtam Elli kezebe egy megpucolt fel almat! Mar allandoan kepeszt a kaja utan, hat gondoltam ezzel olyan nagy bajt csak nem csinalok. Nagyon tetszett neki. Eloszor csak az inyet maszirozta vele, aztan elkezdte szivni a levet es cuppogott hozza. Szoval izlik neki. De meg majd egy honap, mire elkezdjuk a hozzataplalast. Mondjuk en nem banom, mert nincs kedvem pepecselni, amig nem muszaj. Nemreg fagyasztottam le sutotokot meg ceklat, ezzel ki is eltem magam egy darabig.

Meg egy kerdes. Akik mar elkezdtek a fozelekezes, azok segitsenek. Mivel szeditek ki a ruhabol a kajafoltokat? (cekla, oszibarack...) Mert regen volt a hipo, na az nem olyan szimpi. Van mostanaban valami jo, vagy marad a hideg ollo? Mondjuk a pelenkakhoz Vanish aztatot hasznalok es gyonyoruen kiszedi a kakifoltokat. Jo lesz ez a ceklafoltra is?

most elkuldom, mert mar megint ket napja irom...

Macsek es Elli (22 het, ha jol szamolom)
macsek
 


Beszti,
Nagyon jó hogy idéztél akönyvbõl, és ez teljesen igaz. Milyen hülyeség lenne ha minden gyerek teljesen egyformán fejlõdne, MINDENKI MÁS és elõbb utóbb minden babóca tudni fog járni beszélni. Én pl. imádom a pszichológiakönyveket, tanultam is az ELTe-n a Gyermeklélektan és a Fejlõdéslélektan tankönyvekbõl, amik nagyon jók, és mostanában megint elõszedtem.

LÁnyok,
Zsófi olyan izgága, hogy tegnap óta azt játsza hogy akiságyában forgolódik, ja igen, oldalra fordul!, és kilógatja a lábát, én meg megyek és visszateszem, de 5 perc múlva megint ezt csinálja. Nem fog beszorulni a lába a rács közé? ugye ne aggódjak.
Még1: Zsófi ha félig ülõ helyzetben van mindig fel akar ülni,és 1x-1x felül úgy hogy fogja a kezünket, de én nem akarom még ezt csinálni vele, viszont neki tetszik.

Manó,
Hát másodikra fiút szeretnénk, és szegény Zsófira van amikor kék cuccokat adok, mert én már úgy vásároltam be, hogy legyenek fiús és lányos ruhák is.
Köszi a babatornáztató ötletet,de már itt van a szobában.Kép

Pocok,
Édes lehetett Manka amikor hácsozott.Kép

Áfonya,
Ha akartok táblázatot csinálni a kilókról: Zsófi 11 hetes és 5550 gramm


na megyek megnézem álomszuszókát
úgylátszik ma nincs front

pusz

Brokkoli
brokkoli
 
 


Hu mennyit irtataok,Ha en elmentem takaritani de csak most lettem kesz mert Alex nem hagyott,vagy sirt vagy evett.Huha nem tudom, mit kezdenek ha mindig ennyire lefoglalna.Most vegre a 4.eves utan alszik,remelem egy darabig meg: ))))
Rajtatok nincs tavaszi faradtsag,nekem most is leragad a szemem pedig 9 orakat alszom ejszaka.
Szerintem mar a levego szaga ais olyan tavaszi,nem??

Beszti
Jo a reszlet,teljesen igazad van es szerintem inkabb az a zavaro amikor emgkerdezik hogy megfordult mar ,vagy maszzik mar??Mert az enyem…..Szoval en enme aggodom mert ugyis minden baba mas ,sota fiuk meg lustabbak es a sulyatol is fugg hogy mit csinal milyen hamar.Mert ha ducmo egy bab annak nehezebb minden erofeszites ha meg kis balerina mint Nyuszi Emije akkor meg sem all egesz nap: )))
Persze en is varom hogy produkaljon mar valamit: )))

Afonya
Alex 19 hetesen 6740 gramm.Jo hogy Reka elfogadja a cumisuveget.

Mano
Tudom hogy nem lehet egy faradt aludni akaro babat kenyeszeriteni hogy maradjon ebrem.Sokaig nekem is ezt csinalta,de mar bealltarra hogy delelott alszik 3 orat delutan meg1-2-t.De szerencsere nem keso delutan.Ja es azt eszrevettem hogy ha tornaszunk akkor nagyon elfarad es belealszik az evesbe.
En lanytszrettem volna ezert is nem kerdztuk mega nemet,de vegig ereztem hogy fiuka.Ahogy meglattam mar nem bantam es azota sem.Persze azert jol esne egy kishug,csak meg nem tudjuk a receptjet: )))
A noverem is kislanyra gyur most a ket fiu utan,de mi erre a garancia.Azt mondta O megkerdezi most mert legalabb megbaratkozik azzal hogy rendetlenseg csak noni fog a lakasban : ))
Nekem egy csomo ruham volt toluk ugyhogy jobb is hogy Alex fiu lett.
Bar az utcan mindig lanynak nezik, meg kerdezik hogy Hogy hivjak,mondon Alexander,erre ok Alexandra??Mondom nem ,kisfiu!!

Pocok
Annyira edes lehetett Manka ahogy Haccsolt: ))))Orulok hogy megjott a kedved a 3.hoz : )))Na akkor ohne munka !!!
Nekem is csalodas volt ez a 2 jo baratnom,de igazad van inkabb irigyek.Van is mire: )))

Talis Lanyok
Most tudom nem fogtok szeretni nekem megint nem jo az 6-a.Mar 5-en lemegyek anyuekhoz vasarnapi egy kicsit pihenni ok meg hagy babazzanak.Utoljara januarvegen voltam es mar ugy hianyzik egy kis valtozatossag meg az ottni baratnoim.
Minden hetvegen van valami program igy csak az a hetvege a jo.

Na eddig tartott az alvas,
Kataa es Alex

Kép
Kép
kataa
 
 


sziasztok
Andy
besztivel értek egyet min:4 honapos korig nincs szüksége másra csak anyatejre vagy tápszere.

Áfonya
petike most 6500gr és 70cm 6és fél hónaposan .

Mano
én most már ugy vagyok hogyha megkérdeznék hogy mit szeretnék fiut vagy lányt én elsösorban egy olyan babát szeretnék akinek nem hipoton és csak másodsorban szeretnék egy kislányt bár ha fiu lene a második azt sem lene baj Kép.

Pocok
ezt elmesélem most mikor olvastam amit Mankárol irtál elnevetem magam ere Petike is elkezdet nevetni Kép pedig nem is rá néztem hanem olvastam .

Brokoli
én is igy vagyok a kistesoval hogy elöbb szeretnék utazni ,biciklizni,tanulni és ujra nönek érezni magam talán majd ha petike másfél -2éves lesz akor majd ujra szeretnék egy babát adig elég lesz nekem petike Kép .milyen a babatornáztato milyen játékok vanak rajta ? .

Macsek
én mosom peti textil pelusait mert nálunk ez a kézés szájtörlö Kép no meg néha a partedli is mert petike csak maszatosan tud enni mert mindig megfogja a kanalat evés közben de nem csak a nyelét hanem a felsö részét is Kép igy álandoan maszatos a keze meg a szája Kép .

kaja folt kiszedés céklát még nem kapot petike a gyümölcsés zölség félék a ruhájábol még kijötek mindig pedig csak 40fokon mosom öket a textil pelenkát meg 90fokon .

Bringa
elöre is boldog féleveséget Hanának Kép

pusz csics és petike
csics
 
 


...folyt.
Agi,
Nekem zuhanyozas kozben mindig elojon a tejleado reflex (ezert is felek, hogy a vizben is), meg egyebkent maskor barmikor is...

Gumicukor,
Gratula Daninak a feluleshez Kép
Nem semmi, hogy fejben tudod tartani, hogy Dani melyik cicibol evett. Vagy lehet, hogy Mi, akik elfeljtjuk, vagyunk a szorakozottak Kép

Andy78,
Hogyan szoktattad at Markot a hason alvasra? Lili nem hajlando hason maradni, mindig sir...

...hat en mar soha nem fogom magam utol erni olvasaban. Lili megint rakezdett. Szegeny nagyon nem birja a terpeszpelenkat Kép

gomb
gombolyu
 
 


Sziasztok Lányok!

Megint alig gyõztem olvasni...

Csics!
A kúszás attól is függ, hogy mikor kezd forogni a baba. Ha elõbb forog, akkor kúszni is hamarabb fog (általában), de ahogy Beszti okos könyve nagyon jól írta, hogy nagy egyéni különbségek vannak. Azért, hogy valami konkrétumot is írjak, ált. 6-7 hónapos kor körül kezdik a babák. ez az a "kommandós" kúszás, a lábukkal lökik magukat, csak az alkarjukra támaszkodnak.

Macsek!
Mi használtunk egy ideg Monapelt, de Ádámnak kipöttyösödött nagyon a bõre, mert nem öblítette ki rendesen a mosógép a mosóportKép. Mikor elmúlt, gondoltam, újra belekezdünk, erre elromlott a mosógép, nem lehetett rajta minden programot futtatni. Most ott tartok, hogy megint szeretném megpróbálni, mert nem akarom, hogy az a sok pénz, amiért megvettük, elszálljon. Egyébként Liberót használunk, a Pamperst én sem szeretem.

Ez a fiú-lány dolog nagyon érdekes... Mikor Noémit vártam, az elsõ pillanattól kezdve tudtam, hogy kislány, valahogy el sem tudtam képzelni, hogy fiam szülessen. Viszont az összes ruha, amit én vásároltam neki, az uniszex volt, mert azt is tudtam, hogy a következõ gyerkõc fiú lesz. Amikor Ádámmal terhes lettem, mondtuk a férjemmel, hogy tuti, fiú. Aztán ahogy telt-múlt az idõ, egyre inkább azon voltunk, hogy lány, mivel nekünk csak lányunk lehetKép. Ez talán onnan jött, hogy a mi családunkban a nagybátyám volt az utolsó fiú, onnan kezdve csak lányok születtek (mindkét részrõl). Úgyhogy, mikor az UH-n azt moindták, hogy kisfiú, el sem akartuk hinni. Picit emészteni kellett a hírt, olyan váratlan volt... De el nem tudjátok képzelni, hogy a családban mennyire örült mindekiKép. Legfõképpen a nagypapám (azóta már meghaltKép), aki focista volt, és szerette volna, ha a fia is az lesz. Nem lett, a cukorbetegsége miatt. Akkor majd valamelyik unoka... Mindegyik lány lett. Az elsõ dédunoka (Noémi) is. Úgyhogy tulképp neki szültem egy fiút. De azt, hogy focista lesz nem garantálomKép.

Kataa!
Azért az a 9 óra tényleg durvaKépKépKépKép. Nekem ma éjszaka sikerült 1,5 órát aludnom egyhuzamban. Az össz alvás volt vagy 6 óraKép. Ki is vagyok rendesen, fáj a fejem, a szemeim, minden...

Itt most be is rekesztem az eszmefuttatást, jó hétvégét mindenkinek!

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Hali!

Macsek!
De igen a Pulmicort vagy hogy hívják a szteroidos.
Szegény Elli. Ez a gyomorsavKép

Ma már betelt a pohár! Gabi egész nap, márha ébren van akkor ha 2 percig nem lát már balhé van, úgyhogy fogtam egy régi ágynemühuzatot, kibontottam a varrás mentén és magamra kötöttem vele a gyereketKép Most itt alszik benne, de már leszakad a vállamKép Nem baj, de legalább nem volt hiszti.Kép Ülve sem szólt egy szót sem, de amikor fektetve raktam bele akkor úgy vigyorgott, hogy még. Örült nekiKépKépKép Én is örülök, csak azt sajnálom, hogy nem fogadtam meg soha azok tanácsát akik a hordozókendõt ajánlgattákKép

Na megyek bevarázsolom a gyereket az ágyábaKép
sasha és a 19 hetes alvó Gabcsi

Kép
sasha
 
 


Zulu,
megiscsak van olyan ruhank, aminek Reka kiesik a nyakan, feltettem a profilbaKép

Koszi a sulyokat, lanyok, eszerint nem is vagyunk nagyon lemaradva.

Afonya
afonya
 
 


Andy,
Lilinek én fagyasztott õszibarackot vettem és azt meghámozva, felengedve gyümölcscentrifugán átnyomva adtam neki, de te szerintem Márk 4 hónapos koráig mindenképp várj a hozzátáplálással. Lili 6 hónapos elmúlt amikor én barackot adtam neki!

BesztimamiKép,
Köszi, hogy írtál a könyvrõl, azt hiszem meg fogom venni. Hol lehet megrendelni a neten?

Áfonya,
Múlt héten Lili 7,53kg volt pont 7 hónaposan.
Nagyon aranyos Réka, mindig rácsodálkozok, hogy mennyi haja vanKép.

Brokkoli,
Szerintem beszélj a dokiddal vérzés ügyben.
Meg tudlak érteni, hogy szeretnéd kicsit összeszedni magad, ezzel én is így vagyok, ez teljesen normális igény.

Macsek,
Örülök, hogy meggyógyultatokKép!
Lilinek 6 hónapos kora után kezdtem el adogatni elsõként gyümiket, pár hétre rá pedig zöldségeket. Tegnap és ma sütõtököt evett és el kell, hogy dicsekedjek vele, hogy ma szemmel láthatólag nagyon ízlett neki és 60 gr-ot be is lakmározott belõle. Szóval most itt tartunk, 40-60 gr között eszik meg egy nap gyümit vagy fõzit, azon kívül anyatejet kap csak. Neked mikor és hogyan volt ez a lisztérzékenység gyanú? Milyen allergiátok van? Lilinél én eléggé vigyázok, kerülök egyenlõre mindent, amirõl rosszat hallottam, sajnos nap mint nap látom, hogy milyen amikor valaki érzékeny valamire (párom) és olyat nem ehetKép. Ettõl nagyon szeretném megkímélni a picikémet. 1 éves kora után már sokkal bátrabb leszek, de most a második félévben próbálok vigyázni.
A ruhákat én is úgy mosom, mint Csics, ált. mindent 40 fokon és a textil pelusokat fõzõ programon. Aztán pedig mindent jó alaposan átvasalok. Próbáld meg, hogy öntesz a mosószerbõl a foltra, mielõtt elindítod a gépet.

Kataa,
Sajnálom, hogy nem jó neked a következõ talis idõpontKép. Akkor majd legközelebb.

Sasha,
Nagyon ügyesen feltaláltad magadKép!

Forti,
Fogacska ügyben van valami fejlemény?

Puszi,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok lányok!
Végre idetaláltam.

Ezer éve nem hallottam rólatok, úgyhogy most van mit bepótolnom.

Hízás:
Én az epe gondjaim + diéta miatt 8 kilót fogytam terhesség alatt. Kép Kb. most (5 hónap) híztam vissza. Pedig én is reménykedtem, hogy marad rajtam valami ragadvány 1-2 kiló.

Egyébként a húgom sem ette meg az anyatejet sem a tápszert, úgyhogy 6 hetes korától valami spéci tehéntejet kapott (1979-ben)

Judy
Én is folyékony mosószerrel mosok, de öblítõ nélkül, és ha készen van még egy öblítést ráengedek.

Gumicukor
Szoptass amíg tudsz! Én sajnos nem tudtam (gyógyszerek + diéta miatt alig volt tejem) és Manci le is szokott róla 4 hónapos korára. Mindig lelkiismeretfurdalásom van miatta. Sõt a múltkor majdnem elbõgtem magam, mert a TV-ben valaki szoptatott, és eszembejutott, hogy én miért nem tudom ezt megadni a babámnak.

Hannus legújabb produkciója, hogy beakasztja a lábát a kiságy rácsába, és szépel lassan 180 fokkal elfordul. Szóval a végén a lába van a feje helyén. Jó mi? Kilestem nagyon profin csinálja.
A másik szerinte nagyon érdekes az, hogy belfúj a cumisüvegbe. Az eredményt nem részletezem, fõleg mikor teli szájjal csinálja.
Utál inni! Láttatok már ilyet. Régebben a teát még csak-csak megitta, de a gyümölcslét azt nem. De most már a teát se nagyon. Pedig már nagyban papizunk (gyümi, fõzelék), ahhoz meg innia kéne nem?

Gomb
Hannus azon tornázik, hogy benyomja az egész cumit. Nyomja befelé a szájába eddig egyszer sikerült a felét beszorítania úgy, hogy ki kellett pattintani (persze nem a fogínye mögé lökte be), Úgy nézett ki mint a "bárányok hallgatnak"-ban a pasi (MAM cumi, jó kis rácsos) Azóta inkább nagyobbat adok neki.

Áfonya
Hannus kb. 3 hónapos koráig szopizott rendesen, aztán jött a cirkusz nem akart szopni, mert persze nem jön olyan könnyen. Szenvedtem vele egy darabig, hogy nyújtsam az idõt, de 4 hónapos kora után már semmit sem szopott. Igazából a hozzátáplálás miatt már számítottam erre, persze így is nagyon szar volt, de örültem, hogy legalább ennyi ideig bírta.
Egyébként a lányzó 5 hónaposan (múlt hét) 6100 g és 62 cm volt .

Manó
Hannus is imád ülni, és ilyen magas nyikorgást csinál amikor az ölünkbe akar ülni. A legjobb az, hogy felültetem (pl. az ágyunkra leülök és szemben a lábamra támasztom) és õ meg vigyorogva leborul. felültetem-rámvigyorog és leborul. De direkt löki magát. De ha csak lefektetem megint nyüszög.

Puszi
dec8 és Hanna (23 hetes)
dec8
 
 


Raktam fel képet a profilomba Manciról.

dec8
dec8
 
 


Ilke!

Itt:

Libri könyváruház

Fókusz könyváruház

tudod megrendelni, mindkettön van netes rendelés.
Bár igazándiból többet érdemes rendelni, mert postaköltség (BP-en futárköltség?) van (nekem 560 Ft volt talán), és ez 900 Ft-os könyvért ennyit fizetni nem érdemes. Viszont ha mászkáltok a városban, szerintem sok könyvesboltban emg tudnátok venni. Nekem elég nehéz dolgom van, ha innen Szigethalomról könyvesboltba akarok menni, igaz, régen vettem könyvet, igy mertem többet is rendelni (föleg a Beninek: Csukás Istvánt, Janikovszky Évát). Bár még egy csomó könyv maradt is, amit szivesen megvennék. Pl. láttam két könyvet, ami rövid történeteket tartalmazott (pl. népmeséket), szinvonalas kivitelezésbenKép, "Apu, mesélj!" és "Anyu, mesélj!" cimmel. Csak hát az áruk! Darabonként 5000 Ft-t volt. Hihetetlen mi, ennyit egy mesekönyvért!

Brokkoli!

Én is tanultam "hivatalból" fejlödéslélektant.KépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Áfonya

Pontos súlyt nem tudok, hétfõn megyünk tanácsadásra. Már nincs itthon mérleg, csak a hagyományos. Azon a ficergõ sajtkukac lányomat meg kész mûvészet megmérni. De nem hízott sokat az elmúlt 2 hónapban, kb. 7100g lehet így 7 hónapos és 5 naposan.Kép
Ja, megnéztem a mélyen dekoltált bodyt, nekünk is van ilyen!Kép Sajna. Néha, mikor nagy sebbel-lobbal megfordul kivillan az egész válla, meg a fél háta.Még egy-két mosást várok aztán kihajítom a francba.

Kataa

Az a 9 óra alvás azért durva volt!Kép Már el is felejtettem milyen az, mivel 2 hónapja éjjeli bagoly a lányom.

Ma legyártottam 4 üveg sárgarépa-krumplit, meg 2 üveg körte pempõt. Egy darabig elég lesz, de holnap megint bevásárolok a zöldségesnél.Kép

Na pusz
Nyuszi

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Haliho!

Hat nekem nem kell megjegyezni hogy melyik cicibol ettunk, mert altalaban mindkettobol eszik. Ez baj, kerdezem az okosokat. Sajna a bal cici gyengebb, igy az szinte sosem eleg egyedul, a jobb az neha igen.

Ma volt itt egy netes ismerosom a 2 hettel idosebb kisfiaval, annnyira edes volt a 2 baba egyutt. Jatszani ugyebar meg nem jatszanak, de szinkron orditani es szopizni nagyon tudnak!

orsoly es Lacko (7het+4nap)
orsoly
 


Sziasztok

Sasha
Hát ha merõ bátrak vagytok, akkor mindenképp megy a drukk az újabb bébi gyártásához.
Mi megállunk az egynél! Kép Kép

Pocok
Én is szerettem anno a Starsky és Hutch-ot, de így felnõtt fejjel nézve, már nem köt le. Kép Édi lehetett Manka.

Macsek
Levi nagyon szeret kocsikázni, akár hova megyünk autóval, vagy nézelõdik csöndben, vagy elalszik. Az utóbbi gyakoribb. Kép Nem kell lekötni a figyelmét semmivel hálistennek.
A kajafoltokra én Vanish-t használok, hálunk bejött.

Brokkoli
Örülök hogy sikerült tornáztatót venni végre.
Szerintem ne aggódj, nem szorúl be a lába a rácsba. Levi is csinálja, fõleg mióta teljesen megfordul a kiságyban. Van hogy úgy játszik hogy a lábai kilógnak közben. Ha kényelmetlen neki azt úgy is jelzi majd.

Ma voltunk tanácsadáson, és ott összefutottam egy lánnyal, akinek a kislánya 6 hónapos és úgy ül mint a cövek. Viszont egyáltalán nem forog még semerre sem. Levi pedig lassan 7 hónapos forog mint a gép, viszont még nem ül. Hát ennyit a fejlõdési eltérésekrõl. Kép
Ja és Levi így a 7. hónap küszöbén 8400 gramm és kb. 73 cm.

Ilke
Sajna még nincs semmi fogacska ügyben, a doki nézte, az alsót nem nagyon láttam, a fölsõ pedig szépen ereszkedik lefele de ott is van még 2-3 miliméter az áttörésig. Ja képzeld a kis arca miatt vittem le a dokihoz, aki kérdezte hogy mivel mosom a feje alatt lévõ pelusokat. Mondtam neki hogy Vanish-el áztatom egy éjszakát és utána rendesen mosom, öblítem vasalom. Azt mondta, hogy mivel Levi hason alszik, több nyál folyik ki éjjel a szájából, és mivel a nyál ugye szerepet játszik az emésztésben, az feloldja a pelusban a mosószert, öblítõt és az marta ki a kis arcát teljesen. Úgyhogy azt javasolta, hogy vegyek mosószappant és a feje alá kerülõ pelusokat azzal mossam.
Kaptunk rá krémet ami majd elmulasztja, de oda fogok figyelni erre.
Holnap azzal kezdek hogy átmosom az összes pelust.

Orsoly
Nem baj egyáltalán hogy 2 cicibõl szopiztatsz. De azt is úgy mondják, hogy mindig azzal kezdjél, amivel befejezted (pl: bal-jobb, jobb-bal). Tehát elvileg neked is meg kéne jegyezni melyikbõl evett utoljára. Kép Kép

No eldugulok mára, megyek aludni egy kicsit, amig nem kezdõdik a fogzási mûsor éjjel.

Forti és Levi aki ma 30 hetes

Kép
Kép
forti
 
 


Sziasztok!

Brokkoli,
nagyon irigykedem!Kép Anna nem igazán szereti a kiságyat, egy darabig elvan, de aztán többnyire összeveszik a kacsájával, és meg kell mentenemKép. Kicsit kezd anyafüggõ lenni, pl. esténként még Apából sem kérKép. Most is itt fekszik az ölemben és néz. De nagyon vigyorgós kiscsaj, és rengeteget "beszélgetünk".

Áfonya,
na igen, errõl beszéltemKép, Annán szinte minden így áll (ill. lóg) Mi most dicsõséges 5 kiló 5 dekát nyomunk. 11 hetesen. Belehúzott a kiscsaj.
Annyira szépséges a kislányod!Kép

Zsani,
Krk szigeten voltunk, a város Malinska. Nagyon szép, a tengerpart ugyan kavicsos, de kialakítottak kisebb öblöket gyerekeknek, ezek homokosak. Mi vettünk Malackának olyan kis szivacs szandálkát, abban nyomult a tengerben. Egyszer még a helyi gyerekrendelõt is megjártuk, ott is nagyon készségesek voltak, semmi macera, még a biztosítást sem kérték el.

Gumicukor,
nagyon ügyes DaniKép

Dec8,
megnéztem Mancit, gyönyörû!Kép

Képzeljétek, vettem egy tornabérletet. Jövõ kedden már el is megyek. Muszáj egy kicsit rendbeszednem magam, mert annyira puhány lettem, 0 fizikum. Mondjuk inkább úszni szeretnék, de az megoldhatatlan a gyerekek mellett.

pusz, megyek fotókat rendezgetni
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Beszti

Annyi elõjele volt a felülésnek, hogy mindig 4kézláb állt és kinézett a keze között a lábára Kép, + néha néha behajlította a lábait. A mikor ezt csinálta, akkor éppen kimentem a fürdõszobába és mire bejöttem már ücsörgött. Valamit matathatott a kisautójával és a nagy játéktároló dobozán, mert azután sikerült ez a produkció Kép
Persze szerintem csak véletlen lehetett, ,mert azóta egszer sem csinálta. Kép

Panda
Dani elõbb kezdett el kúszni mászni, mint forogni.

Ági
Úszáskihagyás.
Már 1x írtam, de leírom még1x. Pont akkor maradt ki 2 alkalom egymás után, amikor átkerültünk a haladó csoportba. Nagyon sok újat tanultak és Daninak furcsa volt, pl. a rücskös lépcsön kellett ülni a vízben és tiltakozott, hogy õ bizony nem. Ma már lényegesen jobb volt a helyzet, meg merte fogni a lépcsõt és fel is térdelt rá, persze még nagyon kis óvatos volt. Silást tanuljuk úgy, hogy fogjuk a kis csuklójánál és a lépcsõrõl ülve behúzzunk magunkhoz, hogy közben haladunk is.
Viszont a partróla víz alá beugrálás az nagyon ment, nem felejtett belõle semmit. A hátunkkon is kell vinni és fokozatosan elengedni elõször az egyik, majd a másik kezét. Ezzel az a cél, hogy megtanuljanak kapaszkodni belénk, aminek az az ára, hogy néha bizony belehuppannak a vízbe, ,de mivel már jól megtanulták, hogy a víz alatt mit kell csinálni nem volt semmi ilyedség.

Ti miket csináltok úszáson?

Én is tudtam az elsõ pillanattól kezdve, hogy kisfiú lakik odabent, de álmaimban mindig kislányt szültem. Nekem egyszer azt jósolták, hogy az elsõ fiú lesz a második lány. Csakhogy én majd szeretnék egy harmadikat is. Az se baj, ha mindhárom fiú lesz, legalább jól el leszek kényeztetve Kép

Tényleg ti mióta szültetek, álmodtátok már, hogy szültök? Én már sokszor, nagyon jó volt, de annyira valóságos volt, hogy fel is ébredtem, hogy most már be kellene menni talán a kórházba Kép Míg nem szültem igazából, addig az álmaimban mindig csak ott volt a baba egyszer csak, de nem fájt semmi, de most, hogy van fizikális és lelki élményem is jól elraktározva, tisztára, mintha tényleg szülnék.

Ma vacsira Finomfõzeléklet evett Dani a Hipptõl, hát nem tudom, bevágta ugyan mind, de szerintem nagyon rossz íze van, se íze, ,se bûze. A gyümik jók voltak, nekem is ízlett.

Állítólag van valamilyen ásványvíz, amit lehet adni babáknak is, valahol olvastam, nem tudtok róla valamit, mi ez pontosan?

dec8
Emlékszem még rád! Üdv közöttünk! Köszi a bíztatást!
Manci csuda aranyos! de az ültetéssel csak csínján, majd ha már maga is csinálja! Gerincnek nem jó! Mi si leálltunk róla.


pusz
gumicukor és dani

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Orsoly!

Egyáltalán nem baj, söt azt mondják, hogy akkor több tejhez jut a baba, és a mellet is több inger éri.
Egyébként egy mell is elég lehet akár (bár azt nem tudom, meddig), én az elején, kb. a 2. héttöl egy pár hétig gyakorlatilag egy mellböl etettem, elöször azért, mert olyan mellsebem volt, hogy teljesen végigrepedt a bimbó, és nem birtam belöle etetni, késöbb meg azért, mert emiatt (természetesen) gyakorlatilag leállt benne a tejtermelés.
Aztán sikerült visszahozni benne, és most már mindekttö ugyanugy termel.

9 óra alvás?KépKépKép Mikor volt olyan?

Áfonya!

Én sem tudok súlyt, kb. 1,5 hónapja volt 7400 g, a cm-röl már elég régen lemaradtam, kb. 2 hónaposan mérték utoljára! (74-80-as rucikat hord).

Zulu!

És a tornát hogy oldod meg? Mert nálunk az is külön szervezést fog igényelni.Kép

Gumicukor!

Már délelött is feltünt: "Dani kicsit lustácska", de már áll és ül!KépKép De jó is lenne, ha az én gyerekem is ilyen "lustácska" lenne.KépKépKép A nagyobb ilyen "lustácska" volt (7,5 hónaposan állt), de Nátán "lustácskább"Kép, azaz még "csak" forog, kúszik.
Egyébként tudod mi az érdekes? Kicsit ugy érzem, hogy mig Beni "hamar" csináló volt, sok mozgás, meg minden (pl. már ismeri a betüket, bár nem tanitottuk, iagz nem ugy, hogy E betü, hanem az az "Eszter betü" stb.), Nátán a szemlélödös tipus. Pl. Benit soha nem láttam kezét nézegetni (még furcsállottam is), vagy a lábával játszani. Nátán viszont nem mozog annyit, viszont mintha személödöbb lenne (nézegeti a kezét, játszik a lábával, felhuzogatja magának a zenélökéjétKép). Egy kivétel van: a Lego, azért bárhova elmenne!KépKépKép
Nátán már régóta négykézlábazik, meg emelgeti egyiket aztán a másikat, meg benéz közé hátraKép (szoktunk kukucsosat játszaniKép), és huzza maga alá és félig ki is ül. De még rendesen nem tud ülni és felülni sem. Beni is elöbb állt, és abból ült le...

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Jo reggelt!!!
Hat Alex nagyon rakapott az evesre ,Tegnap a 7.eves utan ami 160 volt meg egy ora mulva is nyoszorgott es nem akart aludni,igy benyomott meg 120-at .Ugyhogy meg varok egy hetet es ha tovabbra is csucsokat dontoget akkor elkezdem a hozzataplalast mert a kapott napi anyatejet 4szerre megeszi : )))


Hat imndenkito elnezkest kerek akit mellbevagott ez a 9 oras alvas : ))))Mar en is tiszta koma lennek ha ez nem elnne mert napkozbe semmit nem tudok aludni: )))Sot Alex sem sokat gyakorolja es ha fent van mindig ott ulok mellette es beszelgetunk : ))

Gomb
Megkaptad a mailem???
Majd beall es nem fog mindig csopogni a tej,az elejen nekem is ezt csinalta,megha sirt a baba akkor is.

Panda
Reszvetem a nemalvas miatt,engem nagyon meg tud viselni,foleg most hogy nem vagyok tull fitt mama: )
De Te csak Adamhoz kelsz,Noemi mar szepen alszik egyedul ugye?

Dec8
Szia,ponta multkor gondoltam rad,mert ugye egy napon volt az eskuvonk : ))))
Jo hogy idetalatal,Hanna Manci nagyon kis szep baba J))
A ferjem is mondta hogy ugy nez ki a cumiban Alex mint az Anthony Hopkins a filmben : )))
Te 4 honaposan kezdted a hozzataplalast?

Zulu
Hajra tornahoz!!!

Pusz
Kataa es Alex

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek el a Petra szemébe belement egy szempilla. Olyan nehéz volt kiszedni mert ugye neki nem mondhatom, hogy nézzen erre vagy arra.
Mikor lerakom a szõnyegére már olyan aranyosan kavar. Mindig addig ficánkol míg a keze le nem ér a parkettára és ott kopácsol vagy a szõnyegrõl szedi a szöszöket.
A szõlõlét mikortól lehet adni? Tudom, hogy már sokat adtok neki de a kismama újságba lévõ táblázatban nincsen benne.

Gömb
Mi volt a baj, miért voltál egy hónapig kórházba?
Mikor kicsi volt akkor napközben a franciaágyon volt és csak este tettem be a saját ágyikójába. Így mikor kajaidõ volt akkor csak melléfeküdtem de különben ilyenkor még annyira mélyen aludt, hogy volt amikor tisztába tevésnél sem ébredt fel.
Én a Margit kórház felett lakom (Kolostor u.) Ha gondolod és majd nagyobb lesz a Lili akkor találkozhatunk. A Millenáris park merrefelé van?

Védekezés: a szopi nem 100%. Az a 100% ha nem csináltok semmit úgy, hogy ha nem akartok kistestvért akkor szerintem védekezzetek valahogy.

Utazás: mi megbeszéltük a férjemmel, hogy most mikor lesz május 1-én az a négy napos ünnep akkor elmegyünk valahova (Mo-on). Engem is érdekelne valami jó kis szállás ami bababarát. Gömb a kismama újságba is szokott lenni ilyen szállás.

Zsike
Nem biztos, hogy azért éhes mert tátog. A Petra még most is úgy alszik el, hogy oldalra fordítja a kisfejét és elkezdi szopizni a levegõt. Így altatja el magát.

Manó
Remélem, hogy akkor most már meg fog gyógyulni Emma.

Panda
Tegyél a bébiételes üvegbe lekvárt. És akkor az hamar elfogy nem kell egy nagy üveggel kibontani. Én tettem el mikor a nõvérem kisfia kicsi volt és tõlük kaptam az üvegeket.

Kata007
Gratulálok Dóri 4. fogához!

Ilke
Jól belehúztatok a fogzásba!
Nekem a kengurutól nem fáj a vállam csak a derekam de az nagyon. Én ma lementem vásárolni a Kolosy térre gyalog babakocsival de az nekem két órát vesz igénybe és az a baj még, hogy mivel a hegyen lakunk mire feltolom a babakocsit úgy érzem, hogy mindjárt meghalok. Szinte már fekvõhelyzetbe kell tolnom. Szóval meg van a napi edzésem.
Igen, nagyon irigylem a nõvéremet. Már összekészítettem neki a Petra kinõtt ruháit.

A Lili már megeszik gyümibõl egy egész üveggel? A Petra egyszerre kb 50g, az üveg negyedét.

Nyaralás: Én ezen a nyáron még nem merem vinni a Petrát külföldre majd jövõre. Egyik évbe mi a férjemmel Görögországba voltunk és elkaptunk valami nyavalyát. Annyira rosszul voltunk, hogy fel sem keltünk egésznap (hasmenés, hányás). Utána kiderült, hogy az egész apartmanba mindenki rosszul lett és elmentünk az orvoshoz és kaptunk injekciót csak én nem kaphattam mert terhes voltam. Ekkor már olyan rosszul voltam, hogy nem tudtam lábra állni mert az egész testem elzsibbadt. Kaptam infuziót és azt mondták, hogy ha nem leszek jobban akkor be kell menni a kórházba de szerencsére megúsztam. Szóval ez csak azért írtam le mert ha mi ilyen rosszul voltunk akkor egy kisbabával mi lett volna. Most meg ha lemegyünk a Balatonra és van valami akkor egy- másfél óra alatt itthon vagyunk.

Csics
Én is szoktam etetni a hattyúkat.
Nagyon szép Párizs és sok a látnivaló de Petike az fogja bírni? Ja most olvasom, hogy nem viszitek. Akkor te fogod bírni nélküle?

Dió
Én is észrevettem, hogy a Petra egyre jobban ragaszkodik hozzám. Õ is mondig olyan aranyos mikor felemelem akkor megfogja az arcomat meg „puszit ad”.

Beszti
Ez nem semmi amit a bébi kajákról írtál. Akkor, hogy adjon neki az anyuka teljes nyugalommal ha így ellenõrzik.
Ti is szeretnétek még babát? A császár miatt vártok még?

Bajni
Mekkora volt Luca mikor újból teherbe estél?

Manó
Igazad van, hogy meg kell nézni a bébiétel de az arzén vagy az ólom nem hiszem, hogy fel van tüntetve.

Pemeske
Gratulálok Gréta fogához és irigyellek a kert miatt még ha nem is a tietek de azért biztos jó lehet, pláne majd nyáron.

Gumicukor
Ne törödjél vele, hogy ki mit szól hozzá, nyugodtan szoptassad a Danit. Különben nálunk is ez a helyzet. Mindenki azt gondolja, hogy 7 hónapos és ezért már mindent kellene ennie és milyen nagy már a szopihoz. Az anyukám az teljesen megért mert i öten vagyunk testvérek és mindegyikõnket szoptatott. Én 1,5 éves koromig szopiztam.

Viki
Te ezzel foglalkozol nem tudod véletlenül, hogy te most majd az új babánál a gyest az már a minimálbér után kapod vagy a régi fizetésed után. Ezt most hallottam és azt mondták, hogy akkor a két gyerek között vissza kellene menni dolgozni 180 napra ha a rendes bér után szeretném kapni. Ez tényleg így van? Remélem nem.
Mikor derül már ki, hogy rendes helyen tapadt meg? Hányadik hétben is vagy most?

Nyuszi
Még jó, hogy Emiliának nem lett semmi baja. Szõnyegre esett? Én is mindig ettõl félek mert szegénykéknek még olyan puha a buksijuk.
Jó, akkor megpróbálom a sütõtököt.

Pocok
Én is vettem régebben a dm –be melltartóbetétet. Szerintem is jó de szerencsére már nincsen rá szükségem.

Gumicukor
Irigyellek a mozi miatt. Hát neked aztán tényleg mindenre van idõd.

Ildikó
Boldog 8 hónaposságot!

Ági és Petra
petra2
 
 


Sziasztok!

Gomb: Egyik reggel amikor felébredt és evett fájt a pocija elötte lévõ nap volt itt a védõnõ és õ mondta probáljam meg hasra tenni mert akkor megszokott nyugodni a pocijuk a babáknak és ha sír is egy kicsit hagyjam mert ahogy érzi, hogy ez jó a pocinak abba fogja hagyni. Igy is történt hasra raktam sírt egy darabbig majd elaludt és boldogan ébredt fel a következõ etetésnél, majd evés után megint hasra megint egy kis sírás megint alvás. Egy délelõtt és egy fél délutánt ezzel játszottunk. De szerencsére bevállt. Visszont este szerettem volna hohy háton aludjon de már nem akart csak hason azóta se tudom leteni úgy hogy a hátán aludjon. Persze ha fent van és játszik akkor emarad a hátán. szerintem próbáld ki hagyd egy kicsit sírni úgy is elfog audni ha gondolod akkor símogasd a hátát vagy egy kicsit veregesd a popsiját, arra is megnyugszanak. Én hagytam sírni./Lehet, hogy szívtelen anyuka vagyok?/KépKépKépKépKépKépKép

A hozzátáplálással kapcsolatban: Nem hozzátáplálásra gondoltam én sem kipróbáltam a szõlõlét 2kávéskanálal adtam neki meg is lett az eredménye szerencsére. Nem fogok hozzátáplálni neki csak 4hónapos korában. De az a 2kávéskanál szõlõlé két naponta szerintem azzal nem fogom elrontani.

Mano: jól írtad én így is csináltam kösz a tanácsot. Nem értettem félre semmit.

Na most megyek
Sziasztok
Andy
andy78
 
 


sziasztok
Még nem volt idõm végiolvasni, próbálom. Tegnap egész nap Pécsen voltunk - az egész kis családunk - suliban. Hát elég fárasztó volt az egésznapos statisztika!
Hanna jól van, bár továbbra sem alszunk éjjel. Ez van Kép
Majd még jelentkezem ma, ki nem hagynám Beszti táblicskuját Kép (meg amúgy is persze)

Dec8
Én is sokszor Mancinak hívom Hannát Kép

bringa és hanna (ma féléves Kép
bringa
 
 


Sziasztok!

Gomb,
Mi is hason alszunk, tulajdonkeppen csak igy tud jol aludni. Ha haton van kapalozik, es felebreszti magat. Az oldalan ugyanez a helyzet, csak kicsit kesobb.

Lanyok!
Emmanak nagyon csunya tejkiuteses lett a homloka. Mit kell vele csinalni?
Mostmar ez megmarad vegig, amig szoptatok?
Ez csak engem zavar, vagy ot is?
Puszi
Kakukkfu
Emma 7 hetes
kakukkfu
 
 


Sziasztok

Bringa
Boldog félévességet Hannának!!!!

Kakukkfû
Nem marad meg a tejkiütés, el fog múlni. Ne csinálj vele semmit. És attól se ilyedj meg, ha máshol jelenik meg, mert szokott vándorolni. Ja és lehet hogy ha nagyobb lesz már nem jön ki rajta.

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Andy!

Bocs, de te nem a szölölére kérdeztél, hanem a barackra!KépKépKép
Majd késöbbre: konzervet semmiböl sem szabad adni, emrt tartósitószert, cukrot tartalmazhatnak. Csak "frisset" vagy mélyhütöttet. És igen, átpaszirozom (gyümölcscentrifugán vagy pl. az almát, banánt almareszelön).

Ági!

Mi még szeretnénk legalább két gyereket (esteleg hármat), persze csak akkor, ha a körülményeink engedik.
Igen, a császár miatt várunk, mert én, ha lehet, és semmi más körülmény nem akadályozza, akkor szeretnék spontán hüvelyi szüléstKépKép (persze nem tudom, hogy alakul majd), viszont ehhez az orvosom a szülés és a fogantatás között egy évet javasolt legalább. Nem is baj, mert még fogynom is kéne (bár ez meg elvileg a szopival ütközik).
Én "kipróbáltam" mindkettöt, és nem is a szülés, hanem az utána jövö lábadozásban szerintem nagy különbség van.
(Bár nekem a császár sem volt jó, mert altatásban végezték, tehát még nem is élhettem részben sem végig.)
A sima szülésnél ugyan kellemetlen volt a gátseb, de 4 nap után kiszedték a varratokat, és utána teljesen jó lett. Most viszont még az is kinokat okozott, ha oldalra kellett fordulnom, felülnöm, ráadásul 10 napig voltak fájdalmaim, idönként csak fájdalomcsillapitóval elviselhetöen.
Ugyhogy ha lehet, elkerülném!KépKépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Beszti,
KöszikeKép! Be is regisztráltam magam, aztán eszem bejutott, hogy ma megyek könyvesboltba, ezért nem rendeltem meg. Persze a könyvesboltban nem volt sõt egy másik könyv sem amit kerestem. Sajnos nem sok könyvesbolt van a környékünkön ezért szerintem én is inkább rendelni fogok. Tényleg nem tudsz esetleg valami jó mondókás könyvet? Múltkor próbáltam emlékezetbõl elõhalászni párat, de a vége az lett, hogy apával könnyesre röhögtük magunkat egymáson, szó mi szó eléggé elfelejtettük õketKép. Azért az a pár amit tudunk Lilinek nagyon tetszikKép.
Nagyon jó lehet, hogy ilyeneket tanultál. Biztosan sokszor segít és még fog is, hogy megértsd a gyermekeidet.
Még 2-3 gyerkõc? Ezt nevezemKép!

Nyuszi,
A körtébe teszel valamit, vagy csak simán össze turmixolod és úgy fagyasztod le? Pont múltkor gondoltam rá én is, hogy kellene ebbõl is gyártani.

Forti,
Levi már közel 8 és fél kiló? Nagyon szépen gyarapszikKép!
Remélem segít a mosószappan, hogy elmúljon ez a pirosság Levi arcáról.

Zulu,
Ügyes vagy, hogy elmész tornázni.

Gumicukor,
Azt hiszem a Corában láttam múltkor baba ásványvizet. Fél literes kiszerelésben volt a baba kajcsiknál.

Ági,
Nagyon nehéz lehet hegynek felfelé tolni a babakocsit.
Lili is még csak 40-50-60gr-okat eszik meg. Holnap megyünk két vendégségbe is és most elsõre fogom máshol etetni. Vettem még korábban ilyen 125gr-os HIPP kajcsikat, azt visszük majd el. Kíváncsi vagyok, hogy máshol el fogja-e majd fogadni. A sütõtök Lilinek nagyon bejött, csak egy a lényeg, hogy kevés krumpli legyen benne vagy ne isKép. Ma kb. fele-fele volt az arány és közel nem ízlett neki annyira mint tegnap amikor szinte csak sütõtököt kapott.
Rossz lehetett nyaralás alatt és fõleg terhesen ilyen betegnek lenni.
Lili is pont ezt csinálja amit írtál. Ha felveszem a kezével kétoldalt megragad és nyomja felém a kis arcát, néha úgy, hogy nyitva van a szája és közben nevet. Annyira édesKép.
Én is másfél éves koromig szopiztamKép.

Puszi,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Tábla!

Itt jön, elöre is elnézést kérek, mert egy kicsit újitottam!KépKép Azoktól, akiknek tetszik, és nekik esetleg nem ilyen volt, meg a méretért is, mert egy kicsit nagyobb, elsöre lassaban fog letöltödni. De remélem megéri!

Bringa!

Hannának boldog félévességet, remélem tetszik majd a tábla!KépKép

Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok!Kép

Ági! Amirõl írsz, az sajnos igaz, de ez nem a GYES-re, hanem a terhességi-gyermekágyi segélyre igaz, meg a GYED-re. Mindkét összeget úgy számolják ki, hogy a minimálbér 2X-esét veszik alapul, és annak 60 vagy 70%-a az ellátása összege (attól függõen, hogy megvan-e a 2 év biztosítási jogviszonyod. A GYED ugye eddig is maximálva volt, agy az nen lesz sokkal kevesebb, fõleg, ha beleszámolod az újabb baba után járó adókedvezményt is + a nevelési ellátást. Igazából "csak" a fél év THGY lehet sokkal kevesebb, mert azt ugye a munkabéred után kaptad, így meg a minimálbér kétszerese után.
Na, ezt jól leírtam...
Hétfõn voltam UH-n, de most a dokim szabin volt, így egy másik doki csinálta az Uh-t. Szerinte még csak a 11. héten voltam akkor, így sem lepény nem volt még, sem a nyaki redõ vizygálatot nem tudta megcsinálni. És vagy háromszor megkérdezte, hogy ugyan már, mit pánikolok a lepény miatt, honnan veszem, hogy rossz helyen tapadna. Persze tudta, hogy császárral szültem... Na nem baj, csütörtökön megyek a saját dokimhoz, majd meglátom, mit mond.

Kellemes hétvégét és jó pihenést mindenkinek!

Viki és Levente
vikici
 
 


Ilke!

Hát...
Ami megvan:
Tóthné Pánya Marianna: Tente baba, tente... ez egy mondókák és dalok, de elsösorban népi, van köztük jó is, de azért nekem nem a kedvencem.
Ami nincs meg, de érdemes lenne megnézni:
Forrai Katalin: Jár a baba, jár.
Mindkettö kapható az interneten is.
Viszont ami nekem nagyon tetszik, bár egy kicsit nagyobbaknak való (3 évestöl irja, bár van babáknak mondott mondóka is benne): qblue{Cini-cini muzsika}. Ezt biztos ismered, én nekem azért tetszik nagyon, mert sok magyar költö tollából származó vers (hosszabb-rövidebb) is van benne (Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán, Kormos István ...).
Még jó is, hogy most neked nézelödtem a neten, mert kapható ez is, itt:

Gyerekkönyvek

itt egyébként nézz még körül, hátha látsz valamit.
Mondókákat, találtam a neten itt:

Mondókák

Nekem nem szabad ilyen helyeken járniKépKép, már igy is egy csomó könyv van a kivánságlistámban, most még megint gyarapodott! Drága párom örülni fog!KépKépKép (Majd szép apránként megveszemKép...)

Beszti
b
 


Beszti
Fantasztikus a tábla!!!!!!! Már mentem is el! Olyan aranyos vagy, hogy így szépítgeted nekünk (már nem úgy értem, hogy nekem és hannának, hanem hogy mindannyiunknak Kép)
Nagyon szépen köszönjük!
Este próbálom utolérni magam, s jövünk olvasni.
sziasztok
bringa és a szép-táblicskut-kapó-hanka
bringa
 
 


sziasztok!

Raktam fel képeket a kicsirõl [url=http://kep.tar.hu/belo/index.phtml?aid=27544886" TARGET="_top]itt vannak[/url]



remélem sikerül...

Kakukk: Márknak is vannak kiütések az arcán és a homlokán. A védõnõ azt mondta nem szabad piszkálni.

Orsoly: Nagyon aranyos a pici.

Na most csak ennyi
sziasztok
Andy
andy78
 
 


andy78
 
 


Kép
andy78
 
 


Beszti: hogy hoztad vissza a tejet a sebes ciciben? Szerintem nekem is azert gyatrabb a bal cici, mert az volt berepedve es probaltam kimelni....

Joslas: nekem egy darab lanyt josolt egy asztrologus srac, mar meg is uzentem neki hogy valamit nagyon elnezett!KépKépKépKép

orsoly
orsoly
 


Sziasztok!

Ma Hannus bevágott egy egész üveg sütõtök-krumplit. (190g) Nem sok az szerintetek. Annyira ízlett neki, hogy nem volt szívem elszedni tõle (nem most kapott elõször persze). És ezzel persze alig maszatolta össze magát. Kép

Kataa
Én 4 hónaposan kezdtem a hozzátáplálást gyümivel, mivel akkor már csak tápszert kapott, gondoltam mindegy. Mostmár 1-2 fõzeléket is megeszik.
Érdekes módon amit én csinálok pl. répa-krumpli azt nem eszi meg, pedig szerintem jobb az íze csak az üvegest. De errõl majd le fog szokni Kép (nem vagyok ám naiv)

Védekezés: A szoptatás valóban nem 100%, de van szoptatás alatt szedhetõ tabletta is, és az ok. (nekem még van is kb. 2 levél mert az orvos nagyon lelkes volt (4 hónapra írt fel)

Bébiétel: A védõnõm pl. azt mondta, hogy nagyon nitrátosak a zöldségek errefelé és vegyek bio zöldséget (azt nem mondta hol) vagy termesszek magamnak. Kép A lakótelepen az 1 emeleten? Kép

(Bringa) Hanna!
Boldog félévességet!

Andy!
Ez gyönyörû!! Hogy lett ilyen haja! Én is ilyet akarok!!

Beszti!
Én is bekerülhetek? Most hogy van itthon netem gyakrabban jövök. Már, ha apjuk nem tilt el, ha meglátja a számlát Kép
Adatok: 25, Budapest XXI., Hanna, 2002.09.12.

Most megyek, mert kikapok.

Pusz
dec8
dec8
 
 


Bocs
még egy kérdés: GYED melett lehet valamilyen pénzt kapni. pl. ösztöndíjat. Dolgoznom kéne kicsit (szakértõként), de hogy tudnak kifizetni?
Köszi, ha valakinek van ötlete, minden érdekel.

dec8
dec8
 
 


Szia Orsoly!

Ugy hoztam vissza, hogy mindkét mellböl szoptattam mindig, és nem a bal-jobb, jobb-bal szopirendszert alkalmaztam (ami akkor kellene, ha mindkettö egyformán termel, most már igy csinálom), hanem sokszor kezdtem azzal. A baba szopi kezdetén éhesebb, ezért eröteljesebben sziv, ez az inger segitette. Elég sok idönek kellett eltelnie azért, hogy teljesen egyforma legyen (bár egy idö után volt olyan, hogy akár önmagában is elég volt neki azKép). Szerencsére Nátán türelmes gyerek volt, és nem hisztizett azért, ha nem egy rakás tej jött elöször, akkor is hajlandó volt szopizni, amikor majdnem üres volt, max. ha nagyon éhes volt, akkor hamarabb kellett a másikra váltani.
Ma már semmi különbség nincs a kettö között!KépKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Dec8!

Persze!KépKép A következöben benne leszel (hétfön, ha nem felejtem el), ilyen szép táblát pedig a félévesek (és majd nemsokára az egyévesekKépKép) kapnak!

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziaztok!

Beszti, annyira örülök hogy szóba hoztad ezt a témát a fejlõdésrõl. Betti 7 hónapos múlt és még nem forog, csak véletlenül, vagy ha fürdés elõtt leveszem a pelenkát és leteszem a földre, akkor is megfordul a nagyobb mozgástól. Hason se szeret lenni, de ennek ellenére naponta többször hasra rakom, nagyokat nyögve tolja magát hátra, így kerül egyre messzebb a játékoktól. Én egyébként még türelmes vagyok, de a hugom kislánya most kilenc és fél hónaposan mászik, ül, áll és kapaszkodva lépeget. Tehát õ mindent hamarabb csinált az átlagnál, a lányom meg mindent késõbb. Így aztán a családtagok gyakran sajnálkozva megjegyzik, hogy majd Betti is ügyesedik stb. Unom már ezeket a megjegyzéseket.

Áfonya, 7 hónaposan 7 kiló és 70 centis Betti. (kis kínai) Nekem is feltünt, amit valamelyik nap említettél, hogy a sárgarépa miatt szép "szine" van a gyereknek. Rádöbbentem, hogy szinte minden nap répás ételt kap. Úgyhogy adtam most többször neki spenót-burgonyával. Nem akartam elhinni, hogy megeszi, de úgy faltaKép

Ilke, amikor etetek gyakran szoktam mondókát mondani meg énekelni Bettinek, hogy kellõképpen rám figyeljen, vagy legalábbis elõrefele, szóval leginkább a karácsonyi dalok jutnak az eszembe, meg egyszer beugrott a Fülesmackó mond most nektek szép meséket gyerekek kezdetû mesedal, ez lett a kedvenc. Kiváncsi vagyok emlékszik e rá valaki rajtam kívül.

Nyaralás: egész ledöbbentem, hogy milyen sokan vállalkoztok a nyáron külföldre menni egy év körüli gyerkõccel, én eddig nagyon tiltakoztam apjuknál. Hogy viszitek magatokkal a gyerekkocsit, utazóágyat, két felnõtt, két gyerek ruháit. Nekem a babakocsival tele van a csomagtartó. Vagy a nyaralásra vennem kell egy kicsire csukható sportkocsit?

Puszkó
Conti, Betti 7hó

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Felraktam a profilomba a házi répaevõ verseny gyõztesétKép

Conti

Conti :) :) Barbi 22éves Betti 9 éves
conti
 
 


Pocok
Hát ez a Hutch nagyon ari! Kép

Gömb
nekünk is volt terpeszpelenkánk, hamar megszokta, én nem Kép Viszont sokat nem segített, inkább a torna. Meddig kell hordanotok?

Macsek
Nálunk meg pont az volt, hogy kisebb korában végigordítota az utakat, amikor nagyihoz mentünk, most meg jobban elvan. Mindeféle liggõ-loggó dolgokat akasztok köré, de nem egyszerre, mindig másikat. Meg mellette ülök, ha nem én vezetek. Meg persze néha szopi KépMi nyárra Horvátországot tervezünk, addigra már olyan nagyok lesznek Kép
A kilókkal egyébként én is így vagyok. ?ér van egy-két kiló plusz

Kataa
Nagyon irigylem Alex baba alvókáját! Kép

Csics, Forti, dec8
Köszi Kép

Áfonya
Hanna 26 hetesen 6,5 kiló, 64 cm, szóval nem egy vasgyúró. Pedig nem is néz ki soványnak. Én teljesen odavagyok Réka hajáért, de ezt már írtam Kép

Kakukkfû
Hanna is nagyon kiütéses volt. Akkor hagyott alább picivel, amikor nem ettem tejtermékeket. Egyébként Hanna nagyon sokáig volt pöttyös, de nyomtalanul elmúlt.

Ilke
Én úgy mondókázok Hannával, h minden nap (ált. este, amikor már lefelé nyugszik), ölembe õl, s végigolvasom-éneklem neki vmelyik könyvet, így már megtanultam rengeteget Kép

Conti
Mi is gyakran éneklejük a Fölesmackót, meg a Süsüt imádja, néha Vuk Kép
Nagyon szép Betti, s a répa is jól áll neki Kép

bringa és hanka (a szép táblicskus még mindig Kép
bringa
 
 


Conti!

"Lekonyuló szép fülemnek köszönhetem nevemet!"Kép

Beszti!

Gyönyörû a tábla! Köszi!Kép

Lányok!
Végre apa nem dolgozik, most jöttünk haza egy kétnapos kirándulásról, a párom nagyszüleinél voltunk. Peti nagyon jól érezte magát, bár az elalvás egy kicsit nehezen ment, és láthatólag nagyon örült, amikor most hazaérkeztünk. De tényleg jó volt.

Az utazóágy tényleg praktikus dolog, nekünk is van.

Lányok!
Szeretnék mostmár kimozdulni Petivel közösségbe, ha jobb idõ lesz, akik járnak baba-mama tornára, megírnátok hol van ilyen? Még nem döntöttem, hogy úszás legyen, vagy torna.

További jó hétvégét mindenkinek!

Dió és alvó Peti
szabotimi
 
 


Sziasztok!

Conti!
Hatalmas gratula a gyõztesnek!!!! KépKépKép

dec8!
Szijjjjjjjjja!!!!!!!!
Most olvastam végig pár nap termését és kit látok???? KépKépKép
Tündéri a kicsi lányod! És milyen nagy már!!! KépKépKép
Szerintem a számla miatt le tudod kenyerezni apát! Vagy Te olyan ügyes!!!!!!! Kép

Akkor most egy nagy kérés:
Nem tudja valaki nekem megszerezni Papp Ritától a Kuckó mackó c. számot???????????????????????
Már mindent végigtúrtunk a neten, de nem találjuk.
Dórinak annyira tetszik. Persze nekem is, és én szoktattam rá, amikor állandóan énekeltük Dancsinak. Kép
Ma meghallotta a gyerek a VV2-ben. Hát tátott szájjal hallgatta és rendesen reklamált amikor vége lett. Kép
Tudom meg is lehetne venni, de egy számért nem akarok megvenni egy cd-t. Segítsetek!!!!

Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Beszti

Igen, lustácsak, mivel a 30. hétig nem igazán csinált sok mindent, aztán egyszerre elkezdett kúszni mászni, forogni. Ma a férjemre csimpizett fel és úgy ült le.

Én végigrepedt bimbóval is szoptattam, mert féltem, hogy elapad a tej. Hát majd betojtam, annyira fájt, de nem apadt el szerencsére.

Ági
Hogyan sikerült kioperálni a szempillát?
Úgy van idõm, hogy be vagyok táblázva + nagyinál lakunk még. ennek ellenére igyekszem nem rálõcsölni mindig a gyereket, hanem edzeni, ha majd külön lakunk, akkor csak magamra számíthatok. Szóval nem vagyok idõmilliomos. Hétköznapokon reggel 9-13ig itthon dolgozom távmunkában a gép elõtt, közben Danira is figyelnem kell. Kedden du-án elõbb jön a férjem a munkából, így el tudok menni tornázni. szerdánként de. melóhelyen megbeszélés van, ekkor kapom meg az újabb feladataimat ill. számolok be az elvégzettekrõl. Csütként du-án baba-mama tornára megyek Danival, pénteken eset pedig úszás. ezenkívül 2naponta fõzök a férjemnek, hogy egyen is vmit ebédre, mert nincs a közelben semmi. Daninak is magam készítem a kaját. A házimunka a hétvégére marad. Anyósomat igyekszem minél kevesebbet leterhelni, de így is a babakocsi le-felhozatalban rá vagyok utalva sajnos.
Szóval szerinted is sok idõm van? Kép Jól leírtam most a napirendünket. Kép


Dani egy 190 gr hippet lazán benyom. Ma délben rizses zöldségkrém csirkehússal kapott, befalta, de én megkóstoltam és szerintem semmi különbség a finomfõzelék és e között. Nekem nem ízlik, de a lényeg, ,hogy Daninak igen. De maradok inkább a saját kotyvasztásnál, , ilyet meg majd csak utazásoknál kap.
Ti milyen melegentartót használtok, amikor mentek valahová? Láttam már hengereset, , mennyire jó?

Bár nem nekem szólt a kérdés, de szerintem a GYES a fix összeg, nem a fizutól függ, jelenleg 20E Ft. A TGYÁS-t számítják a fizu alapján, az ténylegesen 70%-a az elõzõ éves fizu+ jutalom+ egyéb éves összegének, napi bontásban.

Kakukkfü
Tejkiütés ellen nem kell csinálni semmit, el fog múlni magától! Mivel Emma 7 hetes ilyen idõ körül szokott ez elõjönni. Dani is úgy nézett kis, mint aki korán kezdte a pubertást. Pár hét alatt lemegy. Nem kell kenni semmivel sem. A tej megváltozása miatt van, ,teljesen természetes.

Ilke
A baba.lap.hu oldalon vannak összegyûjtve gyermekdalok, mondókák versek, van, amelyikhez még lejátszható dallam is van. Így nem is kell könyvet venned, csak letöltöd és kinyomtatod.

Beszti
Szuzper ez a tavaszi táblicsku! Kép

dec8
Azért ne bízz a szopi alatt szedhetõ fogamzásgátló bogyóban sem. elég sokan lettek mellette babásak. Én is szedek, de mivel sok ilyen hozzászólást olvastam, így most duplán védekezünk. Abbahagyni a szedését azért nem merem, mert félek, nehogy a szopi kárára menjen és Daninak ne kelljen többet. Addig ezt az idõszakot kibírjuk valahogy Kép

Conti
Fülesmackót én is szoktam neki énekelni. Kép
Én etetés közben az Éliás Tóbiás 1 tál dödöllét szoktam elõadni különféle stílusban, meg a Cini Cini muzsika, táncol a kis Danika c. dalt. apu pedig költeni szokott mindenfélét Kép
Én már amikor a pocimban volt akkor is sokat énekeltem neki és most is + gitározunk és fuvolázunk hozzá. Csak hát a fuvolánál az a gond, hgy fényes és sok a billentyû és az sokkal jobban érdekli, csak hát nem adom oda neki, mert elég drága mulatság.

Most a szõnyegrojtok és madzagok korzsakát éli a gyermekem, mindent ami ilyen elkezd babrálni. A porszívóval pedig kokettál Kép Odakúszik a galéria lépcsõjéhez (ez alatt van a porszívó) és a legalsó lépcsõfok alól kukucskál felé.

pusz
gumicukor

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Dió
Mi a MÁV-ba járunk baba-mama tornára, csütörtökönként van 1/2 2-1/2 3-ig. Nagy tornára ne számíts, én csak a Dani miatt járok + az anyukák miatt. Jókat klubbozunk mi ottanKép

Tettem fel új képet Daniról és rólam, a dédinél készült 1 hete. Szeretem, mikor így tördeli a kis kezeit örömében.

gumicukor

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Sziasztok!
Bar "az elso napok ,hetek" -be mar bejelentkeztem, de mivel itt tobb az ismeros, ide is szivesen irnek! Jazmin ma 13 napos es epp tunderien alszik. Nagyon nyigodt baba, a szopival sincs gondunk (kopp-kopp )
Viszont lenne is1 kerdesem. Ma szekrekedese volt, es szinte egesz du. sirt. Csak a hasamon volt hajlando elaludni. Este homerozes utan kicsit beindult a szeklete, de utana rogton szopizni akart. Hat megetettem. Szerintetek nem baj,hogy rogton evett? Lehet,hogy varnunk kellett volna? Csak mar annyira nyugos volt szegeny,hogy nem volt szivem varatni...

Norka + Jazmin
norkini
 
 


Conti!

2,5 hónap iszonyú sok idö ilyen korban! Nehogy összehasonlitsd vele! És azt se feledd, hogy Betti is 2,5 hónap alatt még bármit csinálhat. Aztán késöbb meg lehet, hogy a te lányod fog elörébb tartani.

Tapasztalat!Kép
Nekem, mikor Beni született volt egy kisfiú a szomszédban, aki 5,5 héttel volt fiatalabb Beninél. Beni mindent hamar csinált, igy eléggé elhúzott. Aztán jött a beszéd, ennek a kisrácnak olyan dumája volt, hogy Beni a közelébe se érhetett!Kép Se a hangok ejtésében (még most is t-t mond k helyett és d-t a g helyett), se a választékosságban, sem a szókicsben. Ebben lemaradtunk alaposan!Kép
Aztán telt az idö, és most, hogy lassan mindkettö 4 éves lesz, nem sok különbség van köztük!KépKép

Pont a Vekerdy könyvben olvastam, hogy 12 éves korig "három havonta mérhetö a fejlödés, 12 éves korban már csak az évenkénti fejlödés regisztrálható megbizhatóan". (Ezzel indokolja egyébként azt, hogy miért kell(ene) a tanárnak elsöben nagyon figyelni, mert nem mindegy, hogy a gyerek épp csak betöltötte a 6. évét, amikor kezdi az iskolát, vagy már 7 évesen kerül az elsöbe.)

Egyébként ha bármi kétséged van, akkor természetesen fordulj vele orvoshoz. De én biztos vagyok benne, hogy egy anyuka ezt jól megérzi.

Én pl. teljesen nyugodt vagyok Nátánnál, mert látom minden nap, hogy jé, ebben is fejlödött, abban is (nem feltétlenül a nagymozgásban).
Ma pl. Nátán szabályszerüen épitkezni akart a Legoval! Nem vicc! (Ilyenkor sajnálom, hogy nincs digitális fényképezögépünk vagy kameránk). Volt egy kocka nála, és nem ütögette a másikat (éppen mellette házat épitettem), hanem megpróbálta rárakni, ahogy én tettem egyre többkockát egymásra, ö is próbálta rárakni mindig a legfelsöre!KépKép Ha más mondja, el sem hiszem (tegnap is láttam, de akkor azt gondoltam, hogy nem lehet, csak véletlen...)!
De mindeki ugye csak azt kérdezi, hogy mászik, ül, áll? Nem, de legozik, fölhuzza magának a zenélö játékot stb.

Tegnap, amikor a férjemnek meséltem, hogy miröl beszélgettünk, ö emlegette azt az esetet, amit azt hiszem, a Mérei-Binet: Gyermeklélektan könyvében olvastunk. Persze mi nem csináljuk ezt a gyerekeinkkel, de azért nagyon érdekes!

Szóval:
Német pszichológusok vizsgálódtak valamikor Albániában, olyan területen, ahol a gyereket életük elsö hónapjaiban (számunkra) nagyon furcsán gondoztak. A legelsö perctöl bele voltak kötve szorosan egy bölcsöbe, még a szoptatást is ugy oldották meg, hogy a mama a bölcsö mellé ült (?), és magafelé forditotta bölcsöstül a babát (nem vette ki, csak amikor feltétlen szükség volt, mondjuk a tisztába tevéskor, de utána ugyanugy visszakötözték). A gyerek mindig ugyanabban a szobában volt, nem vették ki, és nem is vitték ki. Ha valaki épp arra járt, akkor megringatta a lábával a bölcsöt. (Azt nem tudom, hogy végül mennyi idö múlva vették ki öket alapesetben.)
Ilyen csecsemöket és német csecsemöket hasonlitottak össze, ugy, hogy a babákat kivették a bölcsöböl, és megnézték, hogy hogyan teljesitenek. Természetesen az elsö vizsgálat egyértelmüen a német gyerekek javára irodott. Aztán X idö múlva újra megvizsgálták öket (ugy, hogy az alatt az X idö alatt már rendesen játszhattak), és kiderült, hogy teljesen behozták a német társaikat! Tehát az, hogy hónapokig lekötözve éltek, egyáltalán nem vetette vissza öket a fejlödésben, csak a mozgásosban, de amint módjuk volt rá, ebben is fejlödtek, méghozzá ezek szerint akkor jóval rohamosabban, mint a német gyerekek. (Hozzá kell tenni, hogy ma azért ezt mi ne próbáljuk kiKépKép, mert ott pont az volt a lényeg, hogy a csecsemö ugyan mozgás nélkül, de egyáltalán nem ingerszegény környezetben volt. Nagy család, állandóan volt vele valaki (vagy valakik), bezséltek hozzá, énekeltek neki, s ha nem is vele foglalkoztak, akkor is volt inger, jövés-menés, beszélgetés.)
Érdekes, nem?Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?