2003.02.25 00:03
Szerző: dorcsi
Sziasztok!!!
Elõször is köszönöm szépen érdeklõdéseteket:Ritax,Virág,Virqa,Zsuzsó és Saci!
Mikor a párommal úgy döntöttünk , hogy babaát szeretnénk, egy barátnõm ajánlotta a Szentirmai doktorurat.Tanácsát meg is fogadtam, el kezdtem hozzá járni. Két hónap múlva a pocaklakók meg is fogantak(akkor még nem tudtuk,hogy ikrek). Teltek a napok, hetek, míg nem az elsõ UH-on kiderült, hogy ketten vannak. Mondanom sem kell, hogy majdnem leestem az ágyról. Ettõl kezdve nagy izgalomban teltek a hetek és hónapok. A harmadik hónap közepén elmentem táppénzre veszélyeztetett terhesség címén. Amúgy egy hiper márketben dolgoztam, mint pék.Már a negyedik hónapban jártunk, amikor egy másik barátnõm megkérdezte, hogy miért nem megyek inkább a Herczeg dokihoz? Az igazság az, hogy semmi bajom nem volt a Szentirmaival. Nagyon kedves, türelmes, nem úgy vizsgált mint az SZTK-ban(állatok módjára).Amiért nem mentem át az az, hogy féltem attól, hogy ha átmegyek a Herczeghez és valami oknál fogva pont nem tud bejönni amikor szülni megyek, amilyen az én formám, biztos , hogy a Szentirmait fogtam volna ki. Így hát maradtam. Szerencsére nagyon sokat tudtam pihenni. Van egy most 7 éves lányom, Õ is sokat segített. Minél inkább közeledtem a vége felé, annál lassabban teltek a napok. Közben nagy nehezen meg tudtuk, hogy egy fiú és egy lány.A huncutok mindíg fickándoztak az UH alatt. A kisfiú (Krisztofer) decemberben úgy döntött, hogy lefordul. A kislány (Karolina) maradt farfekvésben. Ekkor bepánikoltam, mert nem akartam spontán szülni. DE végül megbékéltem a gondolattal, és a dokim is azt mondta, hogy ha így maradnak,akkor megpróbáljuk simán megszülni. Január második hetében (ha jól emlékszem) éppen a Herczeg Doktorúr volt az UH-on. Megállapította, hogy a Krisztofer újra farosan fekszik. Ekkor megint bepánikoltam, hiszen már beletörõdtem, hogy simán szülök. Hát nem sok nyugalmam volt ezek után, elhihetiek. Ráadásul biztos voltam abban, hogy el fog menni a magzatvíz, hiszen nem tudtam, hogy az milyen. De megnyugtattak, legalábbis próbáltak nyugtatni, hogy észre fogom venni, ha megtörténik a "dolog". Aztán eljött a "nagy" nap. Ugyan olyan volt, mint a többi.Egész nap ettem, ittam, pihentem, dumcsiztunk a nagylánnyal a pocaklakókról. Meg persze mindíg mondtam neki, hogy anyának majd be kell menni a kórházba, de majd jöhet meglátogatni stb... . Este, mint általában a párommal tévéztünk. Emlékszem pont a heti hetes met.Már késõ délután nyugtalan voltam, de betudtam az állapotomnak. Így hát a férjemnek sem szóltam.Egyszer csak egy pukkanást éreztem a hasamban. Hirtelen úgy fel pattantam, hogy a párom csak akkor vett észre, amikor már ott sem voltam. Akarom mondani, azt nem vette észre, hogy mikor mentem el mellõle. Gyorsan beszaladtam a fürdõbe és beálltam a zuhany alá, gondoltam megvárom,amig kiürül belõlem az összes víz. De csak nem akart elállni. Közben apósomék riasztva lettek, hogy jöjjenek a kiscsajra vigyázni. Na aztán elindultunk a férjemmel be a Máv-ba. Azt tudni kell, hogy mi vidéken lakunk. Egy normál napon otthonról 45-50 perc alatt értünk be a kórházba. Azon a bizonyos napon 15 perc alatt odaértünk. Hiába modtam a páromnak, hogy nem kell annyira sietni, Õ csak nyomta a gázt ezerrel. Én meg közben számoltam a rendõröket és a piros lámpákat. Rendõr =3; piros lámpa =5. Király volt. 0.20-kor már fent voltunk a szülészeten. Hercze Doktorúr pillanatokon belül megérkezett, mondtam neki, hogy ki az orvosom és mondta, hogy felhívatja. Közben megvizsgált, és rátettek a szívhang figyelõre.Kb. fél óra telhetett el, amikor közölte, hogy a dokit nem tudják elérni. Azt javasolta, hogy mivel mindkét törpe faros, ezért Õ megoperálna. Ki tudott volna egy ilyen ajánlatnak ellenállni? Be voltam parázva de piszkosul. Következett a borotválás, infúzió. Aztán bevittek a mûtõbe és gerinc melletti érzéstelenítõt kaptam. A párom eközben "kukkolt" az üvegfalon túlról. A kamera már készenlétben volt. Elkezdõdött a nagy esemény. Amikor el kezdte vágni a Herczeg a hasamat, éles fájdalmat éreztem. A fejem felett álló "jóképû" hapsi szólt, hogy álljanak le, és megkérdezte, hogy érezten.e valamit? Mondtam, hogy igen. Ezután úgy állították az "ágyamat", hogy a lábam feljebb volt mint a fejam. Vártak pár percet és megkezdõdött a mûtét. Kb. 10-15 perc múlva (02.47-kor) megérkezett Krisztofer 2870grammal és 51 centivel.Rettentõ sok idõ múlva (02.48-kor) követte õt Karolina 3140grammal és 55 centivel. Ez mind a 38. hét betelte után történt. Az apgar számuk mindkettõnek 10/10-es lett. Sírtam a boldogságtól, még most is kiráz a hideg. Életemben akkor voltam elõször ilyen boldog, amikor a nagy lányom született és másodszor most.Illetve akkor ott.Ezután a törpéket levitték az újszülött osztályra, engem pedig elkezdtek "összefoltozni". Egész terhesség alatt vérszegény voltam. Szedtem a vitamint és a vasat de nem sokat használtak.
Kb. 3 órakor át vittek engem is. Szerencsére volt a szobában egy csajszi, így tudtunk csevegni. Igaz, hogy azt mondték, hogy aludjunk, de ki tud ennyi izgalom után aludni? A szobatársam azt mondta, hogy 12 órán keresztül kell feküdni, és csak utána kelhetünk fel.Hát nálam nem várták meg a 12 órát. 10-kor jött egy nagyon aranyos nõvérke és közölte, hogy megyünk zuhanyozni. Én azt hittem hogy viccel, montam is neki, hogy -jó vicc volt- de kiderült,hogy nem poénnak szánta. Úgy keltem fel az ágyról mint akit legalább 5-ször agyonvertek. Vagy 10-szer? Mindegy. Lényeg, hogy jött még egy nõvérke és mentünk hármasban a zuhanyzóba.Gyorsan lemosdattak,és közben legalább 30-szor elmondták felváltva, hogy szóljak mielõtt el akarok ájulni! Erõm az kb. annyi volt mint egy döglött egérnek,szkanderba lenyomott volna az tuti. A négy nap alatt az elõzõ orvosom annyiszor látogatott meg, mint Ti.
Bezzeg a Herczeg Doktorúr!!! Õ minden nap bejött hozzám, pedig nem volt a fogadott orvosom. Nagyon rendi volt és jól esett, hogy érdekel valakit (a családomon kívül) a hogylétem. A törpéket elsõ éjszaka ki sem kértem, olyan fáradt voltam. Jöttek látogatni napközben, de majd meg haltam a fájdalomtól. Mindíg cseszegettek, hogy keljek fel az ágyból és erõltessem a menést. Mikor felkeltem még szerencse, hogy volt egy szék az ágyaknál, mert messzebbre nem tudtam eljutni tovább. Állandóan hõemelkedésem volt, a nõvérke "megnyugtatott", hogy így nem lesz hazamenetel. De a Herczeg Doki azt mondta a 4. napon, hogy haza mehetek. A tejem akkorra már megindult és a törpék is el kezdtek hízogatni. Õket is elengedte a gyermek orvos. Csütörtöki napon délelõtt 11-kor kiléptem a "friss" levegõre. És elindultunk haza. Azt elmondanám, hogy a menésem olyan volt,mint egy 90 éves nénié. Nem tudtam kiegyenesedni. Nagyon rossz volt. És ezután kezdõdtek csak igazán a gondok.
De azt majd holnap megírom, mert most már a kezem is görcsbe áll és álmos is vagyok.
Sziasztok, holnap jövök!