Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ildiko, Betti,
kedvesek vagytok, hogy hianyoltokKép Egyelore magamban fortyogok inkabb, s ha majd elmulik, jovok.

-Afonya
afonya
 
 


Képzeljétek tegnap voltunk méreckedni és Lili az elmúlt 3 hét alatt megint nem hízott szinte semmitKép. A védõnõ azt mondja, hogy ne izguljak, de ez megy már másfél hónapja. Úgyhogy ma õszibarackozunk Lilivel, hátha ettõl a kakija is rendbejön. Olyan rossz érzés, hogy nem gyarapszik az én kis manóm. Persze ügyesedik, meg fejlõdik más téren nagyon, de valahogy nem hagy nyugodni, hogy a súlya így stagnál. És még a tejcsim is egyre kevesebbKép. Most már napok óta érzem, hogy nagyon visszaesett a mennyiség. Ezért ma és holnap kis megszakításokkal de egész nap az ágyban szopizunk. Remélem sikerül visszahozni a korábbi mennyiséget. Még egy hír, sikerült megbetegednem megint, de igazából meg sem gyógyultam teljesen elõtteKép. Torokfájás, nátha és még egy kis herpesz is. Nem tudom mi lehet velem, ilyen ramatyul a szervezetem még nem nagyon volt. Jól fog jönni egy kis hétvégi kényeztetésKép. Csak abban reménykedek, hogy jövõ hétre helyrejövök a talira.

Kataa,
Kedvet kaptam tõled egy kis frizuraigazításra, így szombatra én is bejelentkeztem, vasárnapra pedig apa bejelentett szoliba, este meg moziba megyünk, addig egy barátnõm vigyáz Lili álmáraKép. Már úgy várom, kb. 1 éve nem voltunk moziba.
Nekünk egy olyan baráti párunk van akik elég vallásosak. Már pár éve házasok, de sajnos még nekik sem sikerült a baba, pedig nagyon szeretnének, de dokihoz nem hajlandók elmenni, mert szerintük nem szabad befolyásolni a fentiek akaratát. Utoljára akkor taliztunk amikor még terhes voltam, hát nem volt egyszerû, mert olyan szívesen mondtam volna nekik, hogy menjenek el egy kivizsgálásra. Persze a te barátaidnál nem ez a helyzet, de azért elég kínos tud lenni az ilyen szitu.

Manó,
Nagyon durva amit a kórházról írtál. Sajnos nekem is volt benne korábban részem. A nõvéremet váltottam, amikor a kislánya kórházban volt, így 1 napot én is bent voltam, szintén az ágy mellett egy szék volt, így lehetett bent lenni 24 órát.

Gumicukor,
Egy kis Városligeti sétához majd mi is szívesen csatlakoznánkKép.
Nagyon jó lehet az a babanapló amit készítesz.

Tali,
Lányok, Gumicukor említette, hogy neki rendszeresen csütörtökön van elfoglaltsága, ezért nem tudnának járni a talikra. Megoldható lenne, hogy péntekre tegyük át, hogy õk is el tudjanak jönni? Több változtatás nem lesz, ha ez jó lenne mindenkinek akkor a péntek 2 óra tutira maradna minden hónapban. Írjatok!

Dió,
A tali helyszíne a Mikkamakka Játéktár, cím: Bp.1055 Honvéd u.27. jó lenne ha ti is el tudnátok jönni. Az idõpont még kérdéses, de az biztos, hogy jövõ héten lesz csütörtökön vagy pénteken.
Én is néha mondogatom, hogy szerelmes vagyok a lányomba, apa szintúgy ez így természetesKép. Tényleg nagyon sok szeretetet kapunk tõle. Olyan jó úgy kezdeni a napot, hogy amikor odamegyünk a kiságyához, teliszájjal mosolyog ránk.Kép

Beszti,
Nagyon jó lett a táblázat! Köszönöm Neked, biztosan rengeteg idõd ráment. Azzal is teljes mértékben egyetértek, amit utána írtál.
Persze, nyugodtan mehetünk a Mikkamakkába.

Nyuszi,
Tök jó ötlet innen kreálni egy babanaplót, én is meg fogom csinálni. Most csak egy babakönyvet töltögetek Lilinek. De ki fogom egészíteni a korábbi írásokkal.

Baba Magazin,
Jót szörnyülködtem azokon, hogy mik vannak benne. Nekem eddig a Kismamára volt elõfizetésem, de az Anyák Lapjára akarok váltani, az már aktuálisabbKép.

Macsek,
A Dentinoxot 3x lehet 1 nap használni.

Puszi,
Ilke és Lili

KépKép
KépKép
ilke
 
 


KAtaa,
Nagyon édes Alex, és az a sapi?Kép)))

Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 

 
 

Gumicukor

Azért gonosz vagy ám tudod-e? Még jobban felpiszkálni a lelkiismeretemet, hogy eddig nem írtam babanaplót...Kép Habár
a terhesség alatti érzéseimet, meg fejlõdési adatokat is össze tudom szedni, hiszen akkor meg a Friss kismamákba írtam.KépKépKép
Ja és megvan az összes UH kép.

Dió

Ismerõs ez a szerelmes vagyok a gyerekembe....reggel mikor bementem hozzá hason fekve magyarázott,aztán mikor hallotta, hogy jön valaki elhallgatott. Mikor fölé hajoltam hatalmas vigyorral az arcán várt...Kép azt hittem megzabálom.

Na megyek megetetem a kis éhenkórászomat...Kép

Nyuszi

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Ha péntekenként lesz, én nem tudok menni sajna.

zsani
zsani
 


Dió,
Cseppet se aggódj, amiért nem hallgat a nevére! A testvéremék 3 éves kislánya (teljesen egészséges és nagyon okos, eleven ördögfióka) emlékeim szerint soha az életben füle botját sem mozgatta se a nevére, se arra, ha szóltak hozzá. Most is csak arra figyel oda, mire akar...

Solymi sem hallgat a nevére, de ha integetek neki, vagy odamegyek, vagy rávigyorgok, ezerrel visszavigyorog. Õt is imádni kell, ahogy fekvõtámaszozik, és egyszercsak ránevetaz emberre, olyan kis szégyenlõsen... És ha a pelenkázón gyömöszkölöm, meg odarakom az arcom a nyakához, sikongat a gyönyörûségtõl.

Egyetértek Katával az anyai szeretet fokozatos kialakulásáról. Én is azóta vagyok ilyen "szerelmes", amióta Solymi reagál a dolgokra, és lehet vele kommunikálni, nem pedig csak egyszerûen sír vagy nem sír vagy alszik...

Conti,
Részvétem az autótok miatt. Különben ha már a kocsit ellopnák, az a 15.000 forintos használt babakocsi már nem sokat nyomna a latban... Persze nyilván nem örülnék.

Tali feb.6, Mikkamakka? Hánykor?

Üdv:
Zita + Solymi
parazita
 


Ilke!
Kérlek, ne parázz azon, hogy hogy hízik a pici! Ilyen elõfordul, fõleg amikor a mozgásuk fejlõdik. Ráadásul nem is igazán megbízható a rendelõi méreckedés: velünk pl. a multkor az volt, hogy a havi súlygyarapodásnek minimum a felét a váróban ette meg a leányzó. Kép
Ha mostanában beteg voltál/vagy, lehet hogy átmenetileg tényleg kevesebb a tejecske, de a sok szopi és a kényeztetés meg fogja hozni az eredményt!! Küldök hozzá sok Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép+Kép

És Kedves Mindõtök! (Bocsi, nem jegyeztem név szerint, de többször is olvastam ilyesmit)
Nehogymá' azon stresszeljetek, hogy csak(!) 40 (vagy akárhány) dkg-t hízott ez a gyerek. Ezek csak számok, mindig a kicsik általános állapotát kell nézni. Ha fejlõdik a mozgása/értelme, szemlátomást jól van, nem nyûgösebb vagy épp bágyadtabb mint volt, akkor nyugi! Van olyan, hogy a sok "okosodástól" nem érnek rá hízni! Kép

És még egy nagy bocsi, hogy belepofcsiz, de ezt már pocis korotokban se nagyon tudtam megállni KépKép.

Belebeszélõ Borcsa + a Királylányok

Borcsa
KépKépKép
borsts
 
 


Pocok!

Adobe Photoshop-pal csináltam, nálam még a PhotoDraw jöhetett volna szóba. Lehet, hogy elvileg meg lehetne csinálni Paint-tel, de ott nem tudsz gif-et menteni. Az Imaginget nem igazán ismerem, mert mindig volt valami jobb, ugyhogy nem szorultam rá. De a helyedben biztos inkább a Corelt választanám. Ha tudod használni, akkor azzal még sokkal jobbra meg tudod csinálni, mint én. (A bátyám nagyon jártas Corel kérdésben, de mostanában nem ér rá annyira, hogy én ilyenekkel terheljem. Meg sajnos nem egy településen élünk. Ugyhogy marad az, amit én tudok csinálni!KépKép)

Baba Magazin:

Én mint "tapasztalt"Kép anyuka már egy jó ideje nem veszem. Az elején pár számot megvettem, aztán rájöttem, hogy használhatatlan. Nem értem teljesen, mert a "nagy testvér"Kép, az Anyák Lapja viszont szinvonalas.
Valaki irta, hogy átváltana a Kismamáról az Anyák Lapjára, azt hiszem Ilke... Ha megteheted, akkor inkább járasd egyszerre a kettöt (nem vagyok érdekelt egyikben sem!Kép), mert ugyan az Anyák Lapja tényleg egy kicsit nagyobbaknak is szól, viszont a Kismamában is lehet mindig találni olyat, ami hasznos lehet. (Igaz, én a párhuzamosan olvasók táborába tartozom, pl. több konkurens fözösújságot és lakáskultúrával foglalkozó magazint is olvasok. )
Ja, egyébként volt a Kismamának is kistestvére (Kisbaba), ami tényleg nagyon jónak igérkezett, kár, hogy néhány szám után anyagi okok miatt nem tudták folytatni.

Zsani, Ilke!

És ha nem mindig ugyanaznap lenne? Hanem váltogatnánk (persze nem összevissza, hanem egyik hó péntek, másik hó csütörtök, stb.) Vagy ez rossz ötlet????

Kataa!

Ha ennyire jóban vagytok, akkor tényleg nem lesz gond Alex miatt.

Kórház:

Én kb. 1 éve voltam bent Benivel, mi is átéltük az egész nap egy széken, két ágy közé beszorulva érzést. Ráadásul én nem is tudtam ottmaradni vele éjszakára (pedig nagyon nem akartam egyedülhagyniKép), mert Nátánnal már 4 hónapos terhes voltam.
Ugyan idönként emlegeti, de szerencsére nem hagyott rossz emléket benne (igaz, második éjszakát már semmiképpen nem maradtunk volna (nem volt olyan baja, amivel kórházban kellett volna maradni, csak tudjátok, a biztos-ami biztos alapon akarták benntartani)).

Pocok!

Nem kell ilyen "kis" korkülönbség, mi is tudjuk, hogy hogyan is van ez. Igaz, Beni már sokkal értelmesebb, és meg lehet mondani neki, hogy maradj ott, de persze még akkor is kell nagyon figyelni rá. Ha babakocsival vagy, akkor tanitsd meg rá, hogy fogja a kocsit (figyelni kell azért rá a kényes helyzetekben, nehogy épp akkor akarja elengedni). A kocsiba be pedig nálunk ugy zajlik, hogy vagy kinyitom az ajtót, miközben Nátán még a kezembe van a hordozóban, hogy elöbb ö másszon be, bekötöm Nátánt és aztán öt is, vagy forditva.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Szia BorcsaKép

Már rég nem beszéltél bele....Kép
A 40dkg-t én írtam, Emília lányom hízta a 4-5 hónapokban. És igen, stresszeltem miatta kicsit, mert kis súllyal született és míg más babák 1kg-t híztak havonta õ "csak" ennyit produkált.Holott neki kellett volna jól belehúzni.Kép De tudom, tudod, hogy nehéz nem aggódni....És a gyerekdokinõ mondta, hogy háááát, az nem sok. Na mindegy. De persze igazad van és az ember megtanul nem parázni annyit, ahogy telik az idõ...KépKépKép

Ilke

Biztosan kérdeztem már, de lehet a Mikkamakka közelében parkolni?
Szomorú vagyok, hogy megint beteg vagy.Kép Egyébként én is sokkal többet vagyok nyavalyás, mióta szoptatok, mint elõtte egész életemben voltam.Nem megfázásokat szedek össze, de pl. vírusos gyomorizét, folyton fáj a derekam, meg általában az izületeim, és a mellgyuszit akkor még nem is említettem.
Tessék meggyógyulni!KépKi fog engem elkísérni jövõ héten a Megatoysba? Hogy a taliról ne is beszéljek...Nekem egyébként jó a péntek is.

pusz
Nyuszi és a 28 hetes Emília

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Zulu, Kataa, Zsuzsa, Zita, Forti, Judy, Kata, Andy, és a többiek

Köszi a tippeket a kinti sétára. Képzeljétek, ma kivittem a babakocsiba az udvarra, és nem sírt!!! Egész nyugisan feküdt, és nézelõdött, már amit láthatott a kocsin kívül, asszem a tanácsaitok alapján ha nincs ködös, esõs idõ, és mínuszok, akkor mindennap kiviszem, mert szerintem is nagyon kell a levegõ.

Sasha,
Nahát Gabibaba nagyon gyarapszik. Asszem mi sem panaszkodhatunk méreteket illetõen, mert 8 hetes lévén már a 68-as rugikat kell ráadnom. Zsófi is nagyon sokat bukik szintén szõnyeg, anya ruhája. stb…. volt hogy át kellett öltöztetnem másik ruhába, mert tiszta vizes, bukis volt a vállánál, pedig én is többször büfiztetek szopi közben.

Dió,
Olyan furcsa nekem, hogy ez a neved, mert a suliban engem így hívtak a nevembõl adódóan, olyan mintha magamnak írnékKépKép
Édes a kisfiad.

Tettem fel Zsófiról MOSOLYGÓS ! képet

na megyek visszaolvasni, úgy látom van mit

pusz

Brokkoli és a 8 hetes Zsófi
brokkoli
 
 


....ja igen, Zsófinak amúgy még kék a szeme, és nem pirosKépKép
brokkoli
 
 


SZiasztok
Macsek
mi eleve Dentinox gélt vetünk és azt csak napi 3x szabad használni a bene lévö igen erös erzéstelenitö miatt de a dobozon is rajta van hogy hányszor lehet használni 1 nap .petike nincs tul kényeztetve mert akor biztos hogy rá szokot volna a csak kézben létre ezt meg én nem akartam igy csak egéséges kényeztetésben van része ha sir felveszük és megnyugtattyuk ,szorakoztatom ha kell , beszélek hozá de nem szoktatam rá a kézben dajkálásra mert látam hogy mivel jár ha csak kézben van hisztivel jár .

Kataa
petike is ugy szeret enni hogy fekszik vagy fég ülö helyzetbe hogy lása az arcomat Kép

DIO
ne aggodj az én petikém se halgat mindig a nevére leginkább akor nem reagál a nevére ha lát valami érdekesebet Kép én is szerelmes vagyok az én kispasiba Kép olyan enivaloan tud dumálni és sikongatni no meg nevetni hogy egyszerüen IMÁDOM minden porcikáját Kép .viszont ahogy Kataa mondta az anyaság érzése elentétben a közhiedelemel nem jön egyszere anak is kikel alakulnia de ha egyszer kialakult nem tudja szétszakitani semmi sem Kép .

Judy
boldog hó fordulot Gergönek Kép

Ilke
neked jobulást lilinek meg azt üzenjük hogy nekeseritse el a mamit inkább hizon Kép petike is másfél honapja alig hizik Kép ami számomra is idegesitö én ezért csináltatam vérképet hogy nem -e vashiányos és az volt igy egészen március közepéig kell adni petikének a vas cseppeket.

Tali
én nem tudom még hogy megyünk -e csötörtökön mert adig sok minden történhet .de megprobálunk elmenni

Lányok
ma jön haza a párom Frankfurtbol én ugy örülök mert legalább nem kell egyedül töltenem az éjszakát lesz kihez odabujnom Kép

Pusz Csics és Petike Kép
csics
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk egészséges rendelésen és a Petra pontosan kettõ hét alatt 370g-ot hízott. Most 6480g és 64,5 cm. Azért ez elég jó. Mondtam a doktornõnek, hogy nem megy a gyümi és azt mondta, hogy nem kell erõltetni ha az anyatejtõl ilyen szépen hízik. Mondta, hogy várjak két hetet és akkor majd újra próbáljam meg. Így ma már nem is kotyvasztottam. Volt a rendelõbe egy 2 hetes kisbaba és annyira picike volt, hogy el sem hiszem, hogy a Petra is ilyen kicsike volt. Szegény pont a szopizással kínlódott 30perc alatt evett a baba 15g-ot.

Kata007
Nagyon szép fülbevalója van Dórinak. Azt hiszem én is veszek neki egy másikat amibe nem fér bele az ujja. A mostanit meg elteszem késõbbre. Nem akarom megvárni, hogy letépje a fülét.

Pucúr
Nem ismerem Monchyt de így látatlanban is minden jót kívánok neki.Remélem már minden rendben lesz Ádámmal és gyorsan meghízik. Nem semmi akkor amin Monchy is keresztül ment.

Neked meg kitartás biztos most már hamar kibújik az a fogacska.

Andi, Nyuszi
Az én kislányomnak sincs foga, nem tud mászni és ülni sem. Egyáltalán van olyan akinek azt tudja ami a táblázatba van írva?

Ilke
A Lili tud inni a szelepes csõrös pohárból?
Baba: augusztus sincsen már olyan messze.

Beszti, Ilke
Látom nálatok is teljes a zürzavar, ha tudtok valamit akkor engem is érdekelne. Mi most ott tartunk, hogy a Petra már meg sem kóstolja a gyümölcsöt amit csinálok neki hanem rögtön elfordítja a fejét. Már az sem megy, hogy az ujjamat belemártom a kajába és azt dugom a szájába mert annyira össze tudja szorítani a kis innyét, hogy nem fér be az ujjam. Tegnap bohóckodtam neki és annyira elkezdett nevetni és akkor gyorsan bekanalaztam a szájába. Hát egybõl túrta ki a nyelvével. Lehet, hogy tényleg nem kellene erõltetni de attól félek, hogy ha még késõbb próbálom meg akkor még jobban tej függõ lesz. Különben a tejet nagyon szépen issza pohárból. Azért nem aggódom mert õ 1 hónap alatt 500g-ot hízott csak a tejcsitõl. Holnap megyünk az orvoshoz és majd megkérdezem, hogy van e valami jó ötlete „hogyan szerettessük meg a gyerekkel a kaját?” (ezt még régebben írtam)

Macsek
Szerintem az a legjobb ha kanállal adod oda neki a gyógyszert.

Kataa
1/.Szerintem nyugodtan beviheted a szülészetre Alexet. Az én nõvérem is babát vár és bizony ha megszül akkor egybõl megyünk mi is, A Petrával együtt. Mikor én szültem akkor a barátnõm is bejött látogatni az 5 hetes kisfiával.
2/. Én mikor van valami az orrába akkor belecsepegtetek (sós víz) és várok 5 percet és utána ki porszívózom mert máshogy nem jön ki. Régebben próbáltam fültisztítóval de az már nem sikerül. Annyira izeg-mozog, hogy félek, hogy az agyáig feldugom fülpiszkálót így marad a porszívó mert az biztonságosabb és annál még sírás sincs.

Gumicukor
Az anyatejberizsbe sima rizs van? Olyan amilyet mi eszünk? Különben a maradékot én is megeszem de amibe anyatej van azt nem.

Ilke, Gumicukor
Kakilás: én is úgy tudom, hogy a banán, alma fog de amióta adok a Petrának pár kanállal azóta naponta háromszor kakil.

Brokkoli
Neked itt a helyed köztünk.

Viki
Írtam neked mailt.

Mona
A krumplinak fagyasztás után szerintem az íze is megváltozik. Én próbáltam kelkáposzta fõzelékkel de utána annyira rossz lett, hogy meg sem tudtam enni.

Csics
Kitartás, ha mindennap kell vinned Petikét akkor biztos hamarabb rendbe fog jönni. A suli meg eltudod kezdeni pár hónap múlva is. Különben, hogy tetszett az az elsõ és egyben utólsó alkalom?

Pocok, Nyuszi
Utazás: Hát én nem is tudom, hogy mit csinálnék ha a férjem ilyen sürün elutazna. Biztos hozzá lehet szokni.

Manó
Jobbulást neked és a kis Emmának is. Nem semmi amin keresztül mentetek. A lényeg az, hogy már jobban vagytok.

Ilke
Nekem is van jégkocka tartóba és 2dl poharakba tej a fagyasztóba. Én is úgy gondoltam, hogy a fõzelékébe majd teszek pár kockával ha eljutunk odáig. Te fejsz még?

Nyuszi, Ilke
Én sem olvasom másik topicot, sõt ez sem tudom elolvasni. Mindig vagy három nappal le vagyok maradva.

Tüni
Bocs, csak most olvastam az e-mailedet. Mikorra kell? Vagy már késõ?

Ági és Petra
petra2
 
 


Judy
Hat igen kenytelen vagyok menni ha nem akarok mindig ottho ulni,anyuek nem messze Esztergom mellett laknak igy az ut kb 60 perc es Alex mindig elalszik amar a masodik lampanal : )))
Hat vinni azt kell,csak neki mindig ket taskaval megyek egy hetvegere.Eloszor amikor mentunk pont a pelenka maradt otthon,de mostmar rutinos vagyok es mindig van minden.Elhet hogy hulye vagyok de en minden kremjet (koszmora ,szaraz borre )viszek bar mar nem is kell oket hasznalni,de ki tudja : ))))
En anyueknal is tartok ruhakat igy nekem mar nem sokat kell vinni szerencsere.

Ilke
En megertem hogy rossz erzes es ugyse vigasztal ha megirjuk hogy ne aggodj,mert en is gaggodok mindenen.De a lenyeg hogy ugyes es minden Ok vele.Nem kell minden kisbabanak husinak lennie.
Hat az mozi az nekunk is gaz mert este nem tudok senkit aki vigyazna Alexra.En a szlit ugy oldottam meg hogy kaptam egy arcszolit hogy legalabb az arcom ne legyen holtfeher a sok itthonlettol.Hat nekem is van ilyen ismerosom es nekik 6 evet kellett varni orvos nelkul a babaira es ok sem akartak dokihoz menni,hat mit mondjak szerencsejuk volt.
Koszi a dicseretet,imadom en is ezt a sapkat olyan huncut benne : )))

Zita
Bar en pont a szopikalvariam miatt nem ereztem csak azt hogy itt ez a kisbaba es gondoskodnom kell rola.Persze amikor minden helyreallt a kedelyem is mindjart jobb lett.Teny es valo igy sokkal jobb hogy reagal is rank !

Csics
Na kkor jo osszebujast : )))Majd szamolj be mit hozott apa Petikenek.

Agi
Ugyes Petra baba hogy hizott.huha ezek szerint nem egyszeru ez a hozzataplalas.Na en ezert is huzom halasztom a dolgot.

Lanyok
Sajna beteg lett a csaj aki vigyaz Alexra es gondban voltam mert holnap el kel intezni valamit es pont beleesik a 4 orai etetesbe.Hat maradt a batyam,nem tudom hogy fog boldogulni a cumisuveggel ,remelem jol.
Megyek mert vegre ma emberi idoben jott haza apa.

Pusz,Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Sziasztok

Beszti
Kép
Jó lett nagyon a tábla

Macsek
Ha jól emléxem 1 nap 3x lehet használni a Dentinox gélt, merthogy Lidocain is van benne.

Dió
Levi ugyan ezt csinálja, ha van kedve figyel a nevére, ha nincs akkor tök mindegy mit csinálok akkor sem néz oda. A hallása pedig nagyon jó, ez fõleg éjjel derül ki amikor el akarok osonni az ágyától. Kép
Amúgy Levi kb. 1-1,5 hete figyelget a nevére, ill. arra a hanghordozásra amivel a nevét ejtjük ki.
Azt még biztosan nem tudja hogy õ Levente, vagy Peti.

Kataa
Édes a fiad! Kép

Gumicukor
Mi is beszélgettünk Zsanival a városligetrõl, hogy tavasszal ki lehetne majd menni. Nem lakunk messze, jó nagy séta lesz majd legalább nekünk is és a két lurkónak is. Talizhatunk majd ha gondolod.

Ilke
Szerintem se aggódj nagyon, ha a doki nem aggódik Lili súlya miatt. Lehet hogy most hosszra gyúr a csajszi.
Sajnálom hogy megint beteg vagy, gyógyulj meg gyorsan hogy talizhassunk a jövõ héten.

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Sziasztok Lányok!

Éppen most olvastam a tejpépekrõl, beszúrom ide, ha van kedvetek elolvashatjátok/ de nem egy újabb vitát akarok .../


Ilke!
Szerintem se aggódj, hogy nem hízik a babád, Napsugár sem egy dagi baba/7 hónaposan 6540 g./ de nem néz ki túl soványnak, olyan igazi kislány!

Áfonya!
Na... Irjál már... Szeretem olvasni a poénos írásaidat!
Mi újság Rékával? Ne legyél már durci, a szoptatásos vita miatt nem írsz ebbe a topikba? Látod, már nem is beszélünk róla!


Ildikó
ildikó
 
 


Ági!

Majd ha utolérsz minketKépKépKép:
A káosz eltünt, én már nem erölködöm Nátánnal, rendbe tettem magamban, elfogadtam, hogy mi még akkor gyakorlatilag csak szopizunk. Most határozottan az az érzésem, hogy elég neki a tej. Söt olyan is elöfordult, hogy ha az egyik szopinál nem kellett neki mind a két mell, akkor a következöre már nagyon feszült és "túlfolyás" is volt, pedig ilyen az elsö néhány hónap óta nem fordult elö. Szóval szerintem ö meggyártja magának a tejcsit (igaz, én is hagyom, hadd szopizzon hosszabban).
Idönként játékosan megint megpróbáljuk a hamizást (kap saját kanalat isKép, hadd ismerkedjen), de nem eröltetem. Amikor mi is eszünk, öt is oda ültetem, hogy lássa, hogy is megy ez.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Halihó,
Lili most olyan jól eljátszik itt mellettem, így van egy kicsi idõm még írni ma. Tettem is fel egy képet a profilomba róla, most készült délután.

Zsani,
A csütörtökön kívül mikor lenne még jó neked?

Zita,
2-kor lesz a tali, hogy melyik nap azt még kitaláljuk.

Borcsa,
Köszi, köszi, kösziKép! Máris jobban érzem magam, ma már nem is tudom, hányszor szopizott Lili, min 10-15x.
A súly miatt megígérem nem izgulok annyira, sõt ma megmutatta, hogy tud már hasiról vissza is fordulni hátra. Mert eddig csak hátról hasira ment. És ha hason van és odateszem a lábához a kezem, akkor egész ügyesen el tudja magát lökni és haladKép!

Beszti,
Okés, még meggondolom mindkét lapot, csak az a baj, hogy félek még jobban elmaradnék a kiolvasásukkalKép, mert más lapokra is elõ szoktam fizetni.
Nekem szinte mindegy mikor van a tali, csak gyógyuljak már végre meg teljesenKép.

Nyuszi,
Azt hiszem lehet ott parkolni, de akik legutóbb ott voltak szerintem jobban emlékeznek rá, mert én elég régen voltam ott.
Én meg a Brendonba akarok már elmenni pár hete (apával szoktunk néha járni, de õ tipikus pasi, nem nagyon szeret vásárolni, így ahogy megvan amiért mentünk már szalad is a kijárat felé) gondoltam is rá, hogy szólok nektek is, csak mindig úgy vagyok vele, na még 1-2 nap és biztosan meggyógyulok, aztán mégsemKép.
Képzeld elkezdett nyikorogni a babakocsink kereke, ezért holnap megpróbálom elvinni a szervizbe. Elvileg itt van a Megatoys mellett és meg is lehet várni, pár perc az egész, megbeszéltem velük.

Forti,
Én dinka, tényleg a köv. oltás a 15 hónapos, megnéztemKép.

Sasha,
Van egy cikk a januári Anyák Lapja-ban, és ahogy olvastam rátok gondoltam. Leírom a lényeget, mert szerintem érdekes.
Sok szülõ nem tudja, hogy a kisbaba gyomrának ûrtartalma születéskor 40-50 milliliter, és hogy a gyomorfal ebben az életkorban kevéssé tágulékony. Egyéves korra a térfogat körülbelül 2 deciliterre nõ, és a rugalmasság is fokozódik. A mi anyai jó szívünk és a gyermeki mohóság erre a a csöppnyi helyre már a kezdet kezdetén 200 grammot is bezsúfol. Ha az elfogyasztott táplálék sok, a gyomorfalat feszíti, akkor a baba védekezik, és a fölösleget a lenyelt levegõvel együtt vidáman kiböffinti. Ha a böfögéssel még mindig nem szabadult meg a feleslegtõl, akkor hevesen sír mindaddig, amíg a tej a bélrendszer további részébe jut. Ha a szopás vagy az étkezés olyan mohó volt, hogy nemcsak a táplálék, hanem a lenyelt levegõ mértéke is tetemes (pl. ha nagy lyukú a cumi), akkor az apróság sugárban, robbanásszerûen kihányja a levegõvel kevert táplálékot.

Brokkoli,
Nagyon édes Zsófi.

Csics,
Köszike!

Ági,
Ha Petra ilyen jó hízik, akkor szerintem nyugodtan várhatsz a gyümikkel. Lehet, hogy neki még tényleg nincs szüksége rá, azért utasítja el. Ma én megkínáltam egy kis passzírozott barackkal, de nem ízlett neki. Két kanálig jutottunk, aztán abbahagytam. Holnap majd keverem az almával hátha úgy jobban megy. Én még nem kínáltam Lilit a csõrös pohárból semmivel. Én még fejek esténként, de max.40-50 grammokat tudok csak.

Puszi,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok
Ági
nagyon jo volt én nagyon élveztem és ha petike meggyogyul akor bizti hogy folytatomKép

Kataa
ha apa nem felejtete el amit igért akor holnap majd beszámolok Kép .

Mozizás
mi sem tudonk meg nem is szeretnénk senkire hagyni este már petikét igy marad a videozás estére vagy nappal megyünk moziba mi a nappali mozizást szoktuk választani .

Pusz Csics és Petike Kép
csics
 
 


ilke: rájöttem, hogy nekem igazából csak a csütörtök jó sajna.

Rájöttem viszont, hogy mit akartam irni már napok óta KépKép
Kataa: ha beszélsz Gombóccal, mondd meg neki légyszi, hogy nagyon gratulálok neki!!!

Séta után Julival jót játszottunk KépKép Én kanalaztam az arcomba a kukoricasalátát (ö az ölemben ült szemben velem), ö meg úgy nézte a kanalat, hogy csoda. Biztos csillogott rajta a lámpafény, legalábbis elöször azt hittem. Aztán rájöttem, hogy nem, hanem felismerte, hogy ez egy kanál. Tök aranyos volt, a kezébe nyomtam, ö meg nagyokat cuppogott (mielött valaki leenné a fejem, üresen adtam a kezébe), vigyorgott és rágcsálta a kanalat. Erre én gondoltam egyet, kimentünk a konyhába, behoztuk a rizspépjét, és kiskanállal raktam az arcába, aztán én is ettem egy kanállal a salátából a saját kanalammal. Láttátok volna azt a boldog fejet!! (félreértés ne essék, nem attól boldog, hogy kanállal ehet, hanem hogy szórakozhat egy kicsit az én kanalammal) Kicsit pépes lettem, mert annyira koncentrált a kanalamra, hogy kifolyt néha a szájából a pép, de megérte Kép Jól szórakoztunk.

zsani
zsani
 
 


Sziasztok!

Beszti! Minden elismeresem ama bizonyos hozzaszolasert.

Kozben megfogalmazodott bennem egy kerdes: hogyha kesobb kap tejet az a gyerek, aki erzekeny ra, nem alakul ki nala az erzekenyseg kesobb, vagy mi ennek a jelentosege?

A koldoket meddig kell(ett volna) alkoholizalni a gyerkocnek? En gy ido utan onhatalmulag abbahagytam, amikor ugy iteltem meg, hogy mar nem "trutyis".

orsoly
orsoly
 


Sziasztok Mamik és Bébikék!

Ági
Anytejberizs:
a risz rendes rizs, amit mi is eszünk, csak éppen egy kevés vízben puhára párolom, mást nem teszek bele. de barna rizst is lehet használni, csak annak több fõzés kell. Én az anyatejes cuccokat is megeszem, nincs annak olyan rossz íze! amikor beindult dani születése után a tej, a férjemmel mindketten megkóstoltuk. Végül is nagy bajom nem lehet tõle, legfeljebb visszaforgatom.

Forti, ilke és ai még írta (nem tudtam, csak felületesen visszaolvasni)
Benne vagyok a városligeti taliban, remélem majd már lesz hamarosan szép idõ!

Ilke
Jobbulást neked és ne aggódj a súly miatt, majd rendbe jön, biztosan!

Dani megint kicsit szörcsög, reggel és este orrporszívózás, de semmi komoly. Viszont kicsit köhécsel, de olyan, mintha csak szórakozna, viszont mikor he-zik, akkor mintha Rod Steward szólna belõle, de azt sem mindig hallani így, mintha be lenne rekedve. Most nem tudom eldönteni, hogy rekedt-e. A gyerekdokink csak hétfõzõl lesz. szerintetek várjak vele addig? eygébként jókedvû, eleven eszik rendesen, alszik is jól, a feneke és a kis zacsija közötti rész piros, hiába kenem pelenkakiütés elleni krémmel 2 napja. Most vagy új kajától lehet, de lehet a foga is, bár még nem nagyon mutatkoznak jelei.

pusz, aludjatok jól és álmodjatok bajuszos angyalkákkal
gumicukor és dani

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Pocok! Katival beszéltünk, gratulál nektek õ is és természetesen vár Téged a lányokkal újra a tornán!Kép

Gumicukor! Hiányoltalak! Lehet, hogy mégiscsak fogzás miatt piros a popó, nálunk is ez van, és a szörcsi is együtt járhat a fogzásssal, fõleg, ha más tünete nincs.

Bocsi, hogy beleszóltam!Kép

zafi
zafi
 
 


Ilke!

Köszönöm! Hehe! Nehezen tudom elképzelni a bélpohlos fiamról, hogy gyüszünyi gyomra vanKép De igaz lehet, hiszen az elõtej is elég egy újszülött babának amig meg nem indul a tej rendesen. Cumisüvegbõl néha-néha üres teát kap, sõt már 1 hete nem kapott. Vagy a tej jönne olyan erõsen? Mikor nagyon erõsen sziv akkor hallom ahogy spriccel a tej a szájában... Büfiztetni büfiztetem sokszor, bár amig úgy-ahogy jól nem lakik nem lehet, mert olyan erõvel reklamál, hogy 5x több levegõt nyel le síráskor, mint amit evéskor lenyelne, ráadásul hiszti közben 15 perc után sem büfizik, úgyhogy értelmét nem látom addig.


s.
s.
 


HoppáKép
Mindkét helyre s.-t irtamKép Igy nem derül kim hogy ki vagyok...
s.
sasha
 


Sziasztok
En ugy dontottem ma sztrajkolok fozes ugyben,inkabb irok : )))
Tegnap volt valami front??Alex nyugi volt este es elalvas utan meg 3* felebred de szerencsere gyorsan visszaaludt egy ki segitseggel.

Ilke
Lili tunderei baba,olyan igazi babaszepseg.Nem akarod elvinni bbafotozasra,szerintem lenne eselye valahol.

Zsani
OK,megmondom.Zsombi edes baba olyan kis igazi gomboc feje van,na nem hiaba : )))

Orsoly
Ha mar lejott a koldokcsonk es szepenbegyogyult akkor mar nem kell alkoholizalni : ))

Pusz
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Tudom, hogy nem nagyon illik ide képet betenni, de nem akarom a profilomat megváltztatni, és ezt meg szeretném mutatni nektek. Tegnapelött készült, ugyan egy kicsit toprzit, mert nagyon közelröl van fényképezven, de azért aranyos, nem?

Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Jo reggelt
Beszti
tündéri a fiad a 4 fogával Kép

Orsoly
a babák köldökét adig kell alkoholal kezelni amig lenem esik a köldökcsonk és nem piros mi petikéjét még a köldökcsonk leesése után is alkoholoztuk egy darabig amig piros volt .

Lányok
ha jobbidö lesz én is szivesen csatlakozom a varosligeti talihoz .

Kataa
Petike is fent volt legalább 4x az éjszaka Kép én ma turös tésztát csinálok estére .

Lányok
tegnap este végre vissza kaptam a párom Kép este 11 jött meg és hozott petikének egy plüss tehenet én meg kaptam milka csokit bár ez egyátalán nem tesz jot a fogyokorámnak Kép és holnap viszont elvisz valami meglepi helyre Kép

Pusz Csics és Petike Kép
csics
 
 


SziasztokKép

Mi tegnap voltunk doktornéninél. Gergõvel minden rendben van, csak annyit mondott, hogy kicsit laza a csípõje. Ez mit jelent? Sajnos olyan futószalagon ment a vizsgálat, hogy ki is ment a fejembõl, hogy rákérdezzek, hogy mit lehet vele csinálni. Egyébként 2 hét alatt 300 grammot hízott Gergõ. Ja, és tegnap óta mosolyog ezerrel ránk (ez már tuti, nem a falnak szól). Tegnap napközben rengeteget aludt, aminek meg is lett a böjtje, mert hajnal 2-kor sikerült elaludnia.

OrsolyKép
Én még néhány nappal ezelõtt is alkoholoztam a köldökét, mert bár a csonk már 6 napos korában leesett, de egészen eddig vérezgetett.

ÁgiKép
Igen, még szükségem lenne rá. Ha lehet, még a héten. Megoldható?

BesztiKép
Nagyon helyes a fiad mind a 4 fogávalKép

Üdv
Tüni és Gergõ
tüni
 
 


Sziasztok!

Fürdetés: Nektek nem okoz gondot? A Petra mikor hanyatt fekszik egyfolytában fel akar ülni már alig bírom megmosni. Tegnap is akkorát nyelt a vízbõl, hogy egybõl kikaptam mert úgy megijedtem.

Kisbabások!
Én is bocsánatot szeretnék kérni mindenkitõl, nem akartam senkit megbántani. Maradjatok nyugodtan ebbe a topicba.

Zsani
Én is imádok anyuka lenni, ez a világon a legjobb dolog!

Djeszter
Neked mennyi a korkülönbség a két gyerek között? A császár miatt kérdezem. Nekem is a Petra a mellsõ falon tapadt meg. Téged elõször miért vágtak hosszába, baj volt? Kaki: milyen az a rossz kaki? Mikor kell megvizsgáltatni?

Ilke
Örülök, hogy minden rendben van Lili szemével.

Dió
Én is emlékszem rád. Örülök, hogy idetaláltál. Én a Petrát babakocsival viszem le nálunk a környékre és ha messzebbre megyünk akkor meg kenguruval. Hát a Petra is már elég nehéz és én nem tudom a babakocsit feltenni a buszra mert elég magasak a lépcsõfokok.

Brokkoli
Én kiszoktam tenni a Petrát az erkélyre aludni. És ott mindig kb 2 órát alszik mert elnyomja a friss levegõ. (csak akkor teszem ki ha plusz van) ha nagyon hideg van akkor meg lemegyünk de csak fél órára. Szerintem ha a Zsófit rendesen felöltözteted akkor nem lehet semmi baja. A levegõre meg szüksége van még ha ilyen picike is. Szerintem a babakocsi jobb mint a cipelõ mert sokkal védettebb.

Csics
Nem értem, hogy miért fogyott le Petike ha ilyen sokat eszik ( egy üveg tápszer+ egy üveg bébiétel)

Kata007
Gratulálok Dórinak a 8. hónaphoz!

Pocok
Én is császárral szültem és nekem azt mondta a doktornõ, hogy hat hétig ne emeljek semmit csak a Petrát és három hónapot várjak a tornázással.

Tüni
Utánanézek és este mindenképp jelentkezem. Akkor csak egy feladat kell?

Ági és Petra
petra2
 
 


Sziasztok!

kataa!

Emma 5x eszik, de kb 170-200 ml-t alkalmanként. Mielõtt bementünk a kórházba olyan 150-170-et evett, de ott nem ehetett csak kevesebbet (100-120-at, igaz 6x + rengeteg infúziós oldatot), és mióta hazajöttünk zabizik rendesen.Kép))
Amúgy ez a atápszeres etetés tényleg kész pazarlás, én is mindíg inkább többet készítek el neki, nehogy balhé legyen hogy esetleg még enni akar, de így a hónapaok során már nagyon sokat ki kellett öntenem. Pedig 650 gr 1200 Ft abból a tápszerbõl amit Emma eszik, és ez még egy hétre se elég most már.Kép Pedig nem állunk úgy hogy mindegy lenne.Kép

Tegnap nagyon szomorú lettem mert még mindíg van egy kis nyálka a kakijában, sõt tegnap 3X kakilt és a 3. megint olyan kevés híg volt, remélem nem esik vissza. Este még egy kis hõemelkedése is volt, 37,6 a fenekében, és tüsszög is. Ez az egész január nálunk betegeskedéssel telt, még a 3 hónapos oltását sem tudták neki beadatni.Kép Most meg azon kezdek izgulni, hogy ebbõl ne legyen baj. Mert ha így haladunk még a jövõ héten se fogja megkapni, peig már lassan 4 hónapos.

Ilke, Sasha!

Hát én nem vonom kétségbe a cikk írójának igazát, de az biztos hogy Emma is megeszik egyszerre 200 ml-t is, és nem is nagyon bukik belõle vissza, max 10-20 ml-t néha kiköp. És van hogy egy óra múlva meg kéri a teát, igaz abból jelentõsebb mennyiséget szokott köpni, néha az az érzésem hogy gyomor mosatásra használja.Kép De mit lehet csinálni egy olyan gyerekkel, aki azért is éktelen hisztit csap, ha még 10 ml hiányzik a boldogságához. Nem lehet tõle elvenni a kajcsit.

Beszti!

nagyon aranyos a kép, én személy szerint nem bánom hogy nem a profilodba tetted, mert úgyis offline módban szoktam olvasgatni és így a profilokat nem tudom megnézni. Mikor meg belépek akkor már nem tudom hogy kinek a profilját is akartam megnézni.Kép
manó és Emma (ma 16 hetes, el se hiszemKép)

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Ági!

Sajnos rossz kaki ügyben már szakértõ vagyok.Kép Szóval az a rossz kaki ha:
1. nyálka van benne. olyan nyúlós, mint a (bocsánat) takony az orrában, csak áttetszõ,vagy sárgás a rendes kaki mellett. ez a hurut, azt mutatja hogy a bélnyálkahártya ingerelve van. sokszor elmúlik magától is.
2. vér van a kakiban. Ezt is észre lehet venni, apró piros pöttyök. Ez már komolyabb, általában valami fertõzés.
3. nagyon sok emésztetlen tejbõl áll a kaki. Sok kissebb-nagyobb fehér, sárgás golyóbis a kaki, mellette álalában hígabb rész, nyálka.
4. a baba "vizet" kakil, a fenekébõl szinte kilõ a víz, pl lázméréskor. Ez a ROTA vírus tipikus jele. Azt mondják, hogy ha napi 8-10 nagyon híg kaki van, akkor lép fel a kiszáradás veszélye.

Ami nem rossz kaki:

1.A szokásosnál hígabb, de homogén, pépes kaki. Ez nem kóros, bármitõl elõfordulhat hogy kicsit hígabbat kakil a baba.
2. a zöld vagy sárga kaki. Az önmagában még nem gond ha az addig sárgát kakiló baba zöldet kakil hirtelen.

nagyjából ennyit sikerült "tanulnom" a kórházban.

Manó és Emma

KépKép
KépKép alt="Lilypie Fourth Birthday tickers" />
manó
 
 


Hali

Daninak reggelre teljesen elment a hangja... Szegénykét úgy sajnálom. Láza nincs, eszik, jókedvû és mozgékyony, elképzelhetõ, hogy a múltkori üvöltös gyakorlás után (ez most a kedvence Kép) rekedt el így. Írt fel a doktornéni egy homeopátiás bogyót HOMEOVOX a neve, 3X1-et kell anytejben feloldva beadni neki, amitõl elvileg 3-4 nap alatt elmúlik a rekedtség. Egyébként jó megerõltetett hangszálakra is, a haszn. ut-ban olvastam. remélem jó lesz

Ági
Szerintem ne nagyon kapkodd ki a gyereket a vízbõl, ert õ attól még jobban megijedhet, illetve hogy látja, hogy Te is megijedtél. Mi is nyeltünk már fürdés közben, és csak nyugodtan szóltunk hozzá, óvatosan emeltük ki egy picit a vízbõl, úgy, hogy azért még benne volt a vízben. Megnyugodott és mehetett tovább a fürdés. Szóval csak nyugalom és csigavér! Az úszással is ugyanez a helyzet, bármi van, nem szabad hirtelen mozdulatokat tenni, mindent csak nyugodtan, nehogy elmenjen egy életre a kedve. Pedig tudom jól, milyen rossz lehetett neked, azért csináltad és reflexbõl.

Pocok
Nézd meg a profilomban található webcímen Dani oldalát és nézd meg a pipaszár lábait születéskor és most. Hát neki is voltak málnakeverõi, most meg mint 2 töltött zokni, olyan. Lesz rajta husi, ne aggódj!

Holnap utazunk Jászebrénybe a szüleimhez, majd csak hétfõn jövök ismét, ill. ha délután még lesz idõm.

pusz és kellemes 7végét Mindenkinek!

gumicukor és dani

KépKép
KépKép
gumicukor
 
 


Pocok

Nem tudom AJsa hány kilóval született, de biztos vastagabb lábikái vannak , mint Emíliának voltak...Kép...a védõ közölte, hogy milyen kis giliszta... (2650g) és most meg teljesen formásak. Nem dundik, hisz még csak most 7 kg, hat és fél hónaposan.
Szóval ripsz-ropsz ki fog kerekedni a lánykád!Kép

Ági

Nálunk is volt már nyelés fürdésnél. Már régen a nagykádban fürdik, az aljára teszek egy csúszásgátló gumiszõnyeget és arra fektetem. Kb a füléig ér a víz és megtanulta, hogy nem forog benne oldalra.Kép Igen ám, de mostanában folyton van a kezében valami pancsi közben (kacsa, mûanyag halacska) és néha beejti a vízbe és azzal a lendülettel fordul is, hogy felvegye. A minap orra-szája telement vízzel. Nem akartam én kikapni, hogy ne ijedjen meg még jobban, de annyira befeszített, hogy sehogy sem bírtam felültetni és közben meg prüszkölt ezerrel...Kép
Már alig várom hogy tudjon ülni, mert vettünk neki egy kis fürdõszékecskét a kádba és abban nem kell hogy minden másodpercben rajta legyen a szemem, meg jobban tud majd játszani.

Ilke, Beszti

Most sütök linzert... nagyon izgulok, hogy sikerüljön...Kép
Beszti, nagyon édi Nátán a fogacskáival...KépKépKép


Tüni

A laza csípõ nálunk is volt, mi terpeszpelust használtunk vagy 4 hónapos koráig, azt ajánlották mikor megszületett. A laza csípõ laza ízületeket jelent, mikor megszületnek a babák, még nincs teljesen kicsontosodva a csípõjük és kialakulva az ízületeik, de az elsõ három hónapban ez általában teljesen rendbe jön. Kinek segítséggel, kinek anélkül.Nem emlékszem, voltatok már 6 hetes csípõkontrollon?...sajna csípõügyben elég profi vagyok....saját és lányom tapasztalatai...

Nyuszi

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Beszti
Edi Natan a kepen !!!

Zsuzsa
Apa is szokta lotyogtetni Alexet,szerinte ez a tuti modja megtudni van e meg bufi : )Tenyleg nagyon viccesen hangzik : ))))

Tuni
A laza csipovel semmit sem kell csinalni,helyreall magatol,ne izgulj!
Hu ismeros ez a 2-kor elalvas,csak nehogy raszokjon.Biztosan emlekeznek itt a lanyok amikor karacsony elott en is ezzel kuzdotte hogy 3-ig is kukorekolt,persze aztan nappal alig tudott magahoz terni.minden praktika ellenere valahogy magatol atallt szerencsere.

Mano
Ahu van huzatja Emmanak.Igen en is mindig tobbet csinalok inkabb mert amig elkeszulne az ujabb adag kierne a hitebol.Igazad van eleg sok ment mar le csak ugy a lefolyoba.Gazdagitjuk rendesen a patikakat.EN a 750gr-okat masfel hetente veszem+ a kapott anyatej.
Remelem Emma nem esik vissza,nekunk lassan itt a 4 honapos oltas sde elore felek mit szol majd ket szurihoz ,a 3 honaposnal is nagyon nyugi volt aznap delutan.

Pusz
Kataa

Kép
Kép
kataa
 
 


Mindenkinek köszi!KépKép

És felbuzdulva csináltam egy topicot magunknak, még nincs teljesen kész, de azért nézzétek meg, ha ráértek:

Beszti és családjaKép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Beszti!

Megnéztelek Benneteket, nagyon aranyosak vagytok!

Betti

Kép

Betti
fodbetti
 
 


Sziasztok!

Beszti!
Nagyon jók a képek!

Ági!
Nálunk 7 év van a két gyerek között, de állítólag ez mindegy. Elõször úgy vágtak, hogy kivül bikiniben, de minden mást hosszában. Akkoriban a BM-ben még így csinálták a csaszit.
Kaki: Marcinak most sötét zöld, híg, és nagyon büdös. Sajnos még mindig ilyen. Hétfõn még csak sárga volt, de higabb, és nagyon sokszor, keddre már zöld lett.

Manó!
Szerintem az oltás miatt ne izgulj nagyon. Mi is nagyon el vagyunk csúszva. Másfél hónappal. Marci is folyamatosan beteg volt. Már betöltötte a 6 hónapot, de az 5 hónapos oltását csak februárban fogja megkapni.

Djeszter
djeszter
 
 


sziasztok
Beszti nagyon jo a családodrol a topic Kép nagyon ügyi vagy Kép

Fürdetés
hát néha petike is nyel vizet mert a fejét imádja forgatni és igy néha megy egy kis viz a szájába Kép

Ági
ez jo kérdés de csak a héten kezdte azt hogy megeszik 1 üveg bébiételt + tápszer igy sikerült viszatornáznia magát 6400gr ennyi volt mult kedden ma csak félüvegel evet meg de most itt hözöng a tápiájért ami még nem hült ki Kép

Kataa
mi is sok tápit öntöntünk ki már föleg akor mikor az urnak nem izlet már mert megunta én azért nem szivesen csinálok elöre mert nem biztos hogy megéhezik 1-2 ora mulva de éjszakára meg ha elmegyünk valahová akor elöre csinálok kajcsit petikének .

Pusz Csics és petike
csics
 
 


Sziasztok!

Beszti!
Mailt megkaptam! Köszi!!! KépKép

Tündéri a kisfiad a képen! Kép Azok a fogak pedig...
Dóri meg itt vigyorog 8 hónaposan kettõvel. Kép

Megyek megnézem a képeiteket.

Kata

KépKép


KépKép
kata007
 
 


Hali!
Olvasgatok, de írni nem nagyon tudtam, mert Malacka beteg, nagyon köhögKép, és tegnap láza is volt, szerencsére már elmúlt. Sajnos Anna is köhécsel márKép.

Brokkoli,
nagyon édes a képKép!

Pocok,
én is úgy pakolom be a porontyokat, mint Beszti, plussz tartok a kocsiban egy olyan kantárt, amit végszükség, forgalmas út, parkolóház, stb. esetén rákapcsolok Malackára, és a végét a csuklómra tekerem. Nem egy kedves látvány, az tuti, de életmentõ lehet.

Ilke,
melyik Megatoysnál van babakocsiszervíz? Bár szerencsére
most nem aktuális, de azért jó tudni.

Na most megyek, mert ugyan a lányom alszik este 11-tõl reggel 7-ig, de ennek az az ára, hogy ilyenkor szórakoztatni kell a kisasszonyt.
pusz
Zulu

Kép

Kép

Kép
zulu
 
 


Tüni
Küldtem e-mailt.

Ági
petra2
 
 


Jó reggelt!

Látom még majdnem mindenki alszik! Helyes úgy is csúnya idõ van kint.

Képzeljétek Levi tegnap megfordult a hátáról a hasára.Kép És megfigyeltük apucival hogy ez már nem véletlenül történt.

Forti és Levi (27 hetes)

Kép
Kép
forti
 
 


Sziasztok

Hû de álmos még mindenki! Tegnap 7 óta csak 2 írás volt...Kép

Forti

Gratulálok Levikének!Kép

Végre tegnap késõ este hazajött Apa.Kép Manó reggel szélesen vigyorgott rá ,ami azért tök jó, mert a múltkor, mikor az Apja 2 hétig volt oda, Emília sírva fakadt, mikor elõször felvette.Kép
Kép

Beszti, Ilke

A tegnapi linzer egész jó lett, bár van még mit javítani rajta, kicsit vastagra nyújtottam a tésztát.Kép Ti akkor kenitek meg lekvárral vagy egyébbel amikor még meleg, vagy vártok amíg kihûl?

Nyuszi és Emília 6,5 hónapos

KépKép
KépKép
nyuszika
 
 


Jo reggelt
Latom mindenki pihizik,en is hihi mert ma a ferjem foz.Alex meg alszik ugyhogy van idom a semit tenni.
Tegnap alig akart elaludni es surun felbred ,nyoszorgott aztan visszaaludt de en mindig felebredtem es ennek egy reggeli fejfajas lett az eredmenye.Biztos hogy front van mert az en szuperalvo Alexem nem szokott ilyen lenni.
NA most akkor mikor lesz a tali???Remelem tudok menni valahogy,a hazaut ok mert apa ertunk jonne csak oda kell elmenni egyedul.

Djeszter
Te a BM-ben szultel es mindketszer?A sogornom is ott fog marcius vegen es meg van elegedve mindennel.En mint parazos kismama a legnagyobb szuleszetre mentem.

Csics
En nem csinalom meg elore,csak az eppen aktualis eteest is nehez neha kiszamolni.Amikor meg evett ejszaka akkor megcsinaltam este hogy meg ne kellejen ejszaka kevergetni is mikozben sir a baba hogy ehes.

Zulu
Sok gyogypuszi Malackanak es Annanak pedig uzenjuk hogy nem kell mindenben utanozni a tesojat ; )))

Forti
Gratula Levikenek,gondolom hogy orulhettek neki!!!

Pusz
Kataa es Alex

Kép
Kép
kataa
 
 


Nyuszi!

OFF:
A linzerben épp az a jó, hogy jóval elöbb meg lehet csinálni, kisütni. Késöbb (akár napokkal) is megkenheted lekvárral, vagy diszitheted (csokimáz). Csak egy követelmény van: nem szabad azonnal megenni, csak 2-3 nappal késöbb, mert addigra puhul jól fel a tésztája, lesz omlós.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Szép napot mindenkinek!
Voltam ma reggel fodrásználKép! Nagyon jó érzés volt több mint fél év után elmenni. Szerencsére nagyon kedves fodrászom van, ha mondom, hogy sietek, akkor rögtön hozzá is lát a hajamhoz, hogy tudjak visszasietni a babámhozKép. Viszont sajnos a holnapi szoliról le kell, hogy mondjak, mert tegnap megjöttKép.
Jó hír: Lilinek jön a következõ fogaKép! Még nem nagyon látni, inkább csak érezni, az alsó ínyében az elsõ fogacskája mellett.

Gumicukor,
A torna után sem tudnál eljönni a talira? Szerintem kb. 2-fél 6-ig ott leszünk.
Lilinek is elég piros a feneke, és sajnos semmi sem mulasztja el, szerintem is a fog lehet ilyen esetben a hibás.

Orsoly,
A tej érzékenységgel kapcsolatban: Kb. 1 éves korra a babák emésztõrendszere már megérik arra, hogy tejet is feldolgozzon. A múltkor azt mondta egy Gasztroenterológus nekünk, hogy akiben megvan a hajlam, az elõbb utóbb ki fog jönni, ha 10 évesen adok neki bizonyos ételt akkor is. Viszont az 1 évet mindenképp tartani kell, mert elõtte olyan babánál is allergiát okozhat, aki egyébként késõbb jól reagálna rá.

Kataa,
Köszi, most rendesen hízott a májamKép.
A taliról minket is apa fog hazahozni remélhetõleg.

Beszti,
Megnéztem a képeket a családodról, igazán büszke lehetszKép! A szaloncukis a kedvencem.

Rzsuzsa,
A habtapit a Brendonba vettük, ilyen szélet külön lehet kapni hozzá.

Tüni,
Még a kórházban nekünk is azt mondták, hogy laza Lili csípõje, de aztán elmentünk pár hét múlva egy vizsgálatra és ott megnyugtattak, hogy minden oké.

Ági,
Mi mindig együtt fürdetünk apával, õ fogja Lilit én meg mosdatom. Már mi is egy jó ideje a nagy kádban fürdetünk, mi le szoktunk térdepelni hozzá.

Nyuszi,
Milyen az a fürdõszék?
Szegény párod, biztosan rossz lehetett neki, hogy Emi sírni kezdett amikor felvette. Tetszik az illusztráció.
A linzit akkor szoktam megkenni töltelékkel amikor már kihûlt. Ha melegen kened meg, akkor fennáll annak a veszélye, hogy megolvad a lekvár és lefolyik róla.

Zulu,
Babakocsi szerviz az Újpesti MegaToys mellett van.

Forti,
Gratula Levinek a megforduláshozKép!

Puszi,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Beszti,
Csuda aranyosak vagyunk! Mikor lesz nekünk ennyi fogunk...

Manó,
Az oltás miatt tényleg ne izgulj, mi is kb. 5,5 hónaposan fogjuk kapni a 4 hónapost.

Ági,
Mi is általában ketten fürdetünk, már csak a szórakozás kedvéért is. Persze ha kell, "leápolom" Solymit egyedül is.

Ilke,
Nekem a talira csak a mostani péntek nem lesz jó, különben teljesen mindegy, hogy csüt. vagy péntek.

Én is belemélyedtem (Bringa példáján felbuzdulva) az "Aludj, kicsim, aludjál" c . szakmunkába, és frankón el tudom altatni a gyereket! Sokszor még éjszaka is mûködik a módszer visszaaltatásra. Persze nem mindig: 2-3 óra körül általában muszáj beiktatni egy szopit, de én már ennyivel megelégszem Kép

Üdv:
Zita és a 19 hetes Solymi
parazita
 


Ilke!

A szaloncukisat én is nagyon szeretem, föleg mivel ez nem egy beállitott kép volt, csak kapott egyet, hogy játszon vele (természetesen nem ette meg, és arra is figyeltem, hogy játszás közben ki ne jöjjön a csoki, a játék utáni eredmény: egy formátlan nyálas papirmasszaKépKép, a csoki nem néztem megKép). Ö egyébként is szokott ugy játszani, hogy kutyázik, és közben a szájával felveszi a pelenkát, most a szaloncukival is ezt csinálta. Jó volt, hogy épp kéznél volt a gép.
Fog:Kép

Egyébként zavarna benneteket, ha Beni is jönne velem a talira? Nem biztos, mert lehet, hogy apjára bizom, de lehet, hogy neki valami miatt nem jó, és akkor mindenképpen kéne hoznom magammal...

Valaki kérdezte, hogy lehet-e parkolni a tali környékén: lehet, ha találsz helyet. Én a múltkor a Westendben parkoltam, annak csak az volt a hátránya, hogy át kellett mennem a nyugati aluljárónKépKép. Ez már az egyik irányban is annyira megviselt (pl. a büdös), hogy visszafelé inkább felcipeltem a dög nehéz kocsit (kocsi+autósülés+gyerek) a lépcsönKép (mert persze az állomás oldalán nincs csak lépcsös feljárat...).
Most nem tudom, mit csinálok, mert viszont belvárosban parkolni szintén nem nagyon szeretek (két kocsi közé beállni).

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Sziasztok,

tegnap nekunk is megjott az osszes mintatermek. Hiaba, Elli elmult negy honapos.
Mostanaban ugyis nezegettem a tejpepeket (hogy tenyleg minde van-e tej, vagy gluten) es be kell vallanom, kivancsi voltam, hogy milyen izuek. Nos, tegnap gyorsan el is keszitettem mind a ket fajtat es megkostoltam. Hat a Milupa vanilias tejbedaraja meg elment, de a Mildipep barackos szornyusege meg a macskaknak sem kellett (pedig imadjak a sbarack joghurtot peldaul).
Viszont volt egy pozitiv elmenyem is ezekkel kapcsolatban. Elli annyira nezte, ahogy kanalazom, hogy megmutattam neki, mi van a talkaban. Na erre elkezdett ezerrel kepeszetni, annyira tetszett neki. Ezen felbuzdulva fogtam 30 ml anyatejet meg a suritojet es ugyanolyan talkaba keveretem neki is "pepet". Es megette! Tatogatta a szajacskajat, hogy orom volt nezni. Szoval talan megvolt az attores. Csak a bibi, hogy ez eves utan tortent es nem elotte, ahogy kell(ene).
Na meg meg aza adolog szepseghibaja, hogy a kovetkezo evesnel ugyanezzel probalkoztam. Nana, hogy nem, sikerult. Viszont a gyermek kellokeppen felhaborodott miutan mar ot perce kanalaztam volna befele a trutyit. (Nana, hiszen akkor ehes volt!) Igy aztan surito nelkul evett. Csak utana evett meg par kanallal, de mar nem nagy lelkesedessel.Es sugarban jott ki belole minden. Kép tobb reszletben.
Oltoztunk, takaritottam, sot meg a macska hatat is le kellett torolgetnem, mert egyszer azt is eltalalta.

Tegnap megmertuk es ket het alatt 90 grammot hizott. Kép Majd hetfon megkerdezem a dokit errol.

Kepzeljetek, ma is egyedul vagyunk, mert a ferjem dolgozik. Es estenkent 10 korul jott haza mar egesz heten.(Kiveve tegnap, mert mar 2 napja nem latta a lanyat, ezert hazajott furdetesre.) Szoval kezdem magam nagyon egyedul erezni.

Majd meg jovok, csak felebredt kisasszony.

macsek
macsek
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?