Új privát üzeneted érkezett!


Hajni:
Remélem emlékszel még rám, elég régen írtam ide. Annál inkább olvastam titeket. Figyelemmel kísértem a sorsodat. Most olvastam a hírt. NAGYON GRATULÁLOK A ZEBRÁDHOZ!!! Igazán megérdemeltétek!!! Vigyázzatok magatokra és élvezd ki minden pillanatot!!!
Puszi

Kép
Kép
Kép
olik22
 
 


Sziasztok!

Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Annyira nagyon édesek vagytok hozzám, pedig hogy elhanyagoltalak benneteket.

Bea, jó, hogy mondod el is felejtettem. Képet csinálunk a hétvégén. Amilyen okoska vagyok nekem már most 5 cm-rel nagyobb a körfogatom mint tegnap volt :). Mindegy, csak a hányingert be ne beszéljem magamnak :). Azt meg sosem lehet megtudni mikor fog utánna először megjönni. Amilyen szerencsés vagyok igaz lesz az a 10 hónap :O.

Betti
Gyógyuljatok meg gyorsan. Nemsokára jön a napocska és csavizni kell, azt meg nehéz ha betegeskedtek.

Ati baba tényleg gyönyörű. Nő mint a bolondgomba. Vagy csak nekem tűnik nagynak?

Olik
bocsi de így hírtelen nem tudlak hova tenni. Nagyon kiestem a dolgokból a másfél év alatt. Azért nagyon köszönöm.

Hát lányok azért a négy év az négy év. Még mindig csak reménykedni merek. Főleg hogy nem múlik a pocifájás. Egyátalán nem érzem magam babásnak. Már 20-szor átszámoltam a napokat is, hogy nem írtam e el valahol, és még csak a 26. napon vagyok. Szóval teljesen meg vagyok hibbanva. Most is gondolkodtam a nyaraláson, hogy nem mehetek be a vízbe nehogy elkapjak valamit, gyorsan elhesegettem a gondolatot, hogy ne éljem bele magam. Lassan megnyugodhatnék már. Azért vettem Elevitet. Meg még egy tesztet. De csak reggel csinálom meg, biztos ami fix.

Na jó, mert tényleg hülyének néztek.

Nagyon drukk a többieknek. Legalább azért teszteljetek pozitívat, hogy kicsit eldugítsatok :).

Puszi mindenkinek

Hajni
vkhajni
 
 


Hali!

Na látom előkerültek a rég nem látott topiktársak. De légyszi ne tűnjetek el!!!!!!! Olyan jó kis csapat voltunk!!!!!!!!

Hát én nagyon úgy érzem, hogy nem nagyon vagyok terhes. Dehát a Hajni is így kezdte, nem igaz? Majd meglátjuk.

Vica! Ati baba nagyon cukika!!!!!

Szóval igen, jól emlékeztek kedves Ötye társak. Valami tavasz féléről beszéltünk......

Maminti! Gratula az ikrekhez. Szép feladat!

Kata! Nekünk még van két hónap, de én már most sík ideg vagyok az esküvő miatt!

Puszi mindenkinek
Kamilla

Kép

Kép
kamilla306
 
 

 
 

Sziasztok!
Mindenkinek köszönöm a gratut! :) Igyekszem a születésükig összegyűjteni az erőmet, türelmemet, gyorsaságomat, stb..., hogy minél könnyebben tudjuk venni az akadályokat.

Zsuzska!
Sajna a nemükkel nem szolgálhatok :( A férjem nem akarja megtudni, Kingánál is meglepetés volt, én meg tuti, ha tudnám, elszólnám magam. Ennek ellenére, ha mégis megtudom, szólok!

Potter!
Kik azok a kémek? :)
Egyébként a rendszertelen ciklusban is simán összejöhet a kistesó...Hajrá! :)

Kata!(1977)
Ja, nem aprózzuk el :)
Jó lenne rólad is hallani, nem nagyon jelentkeztél az elmúlt időben!

Olik!
Én emlékszem rád! Mindig kíváncsi voltam, mi van veletek, mert a zebra után hamar eltűntél...Örülök, hogy jól vagytok!

Kép
Kép
maminti81
 
 


Maminti! ..........hát őőőőőő izééééé......ÉN VAGYOK A KÉM! Bocsika....

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Kata!
Íme a képek :)

Kép
Kép

Kép
Kép
maminti81
 
 


Kamilla!
Khmmm-khmmm. Nade hogy kerültél el arrafelé? :)
Egyébként ne legyél sík ideg az esküvő miatt! Szépek lesztek, ügyesek lesztek...Csak drukkolj, hogy a babóca ne nagyon zavarja a gyomrodat este... :)

Kép
Kép
maminti81
 
 


Sziasztok!

Már egy hete nem tudtalak olvasni benneteket, és iylen jó hírekre jönni! Ezt nagyon szeretem! Érdemes ezek szerit néha kihagyni, és akkor jönnek a szuper hírek!

Hajni!
Ezer meg egy meg megszámlálhatatlanul sok gratula! Nagyon örülök nektek!!! Dejó, dejó, dejó!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Itt röpködök örömömben! Ez nem jelenti ám azt, hogy más zebrájának nem örülök, de TI már igazán megérdemeltétek! Remélem a többi régi topiclkaó is nemes példátokat követi! Ramónám is velem együtt örül a pocimban!

Velünk semmi különös, és mindenkitől ezer bocs, hogy csak Hajninak reagáltam, de csak végigfutottam a topicon, és mivel megláttam a zebrát, ezért muszáj volt reagálnom is. Ha rendesen végigolvasom a múlt heti termést, akkor majd név szerint is írok.
Ma voltam cukorterhelésen, teával nem olyan szörnyyű a temérdek cukor, de én óvatos voltam, fél liter citromos teába egy egész citromot belenyomtam, és azt burítattam rá a cukorra. De a savammal nem számoltam, így nem a cukor volt szörnyű, hanem a savamat a citrom jól felnyomta, így végig az egész nyelőcsövem égett. Még most sem az igazi... Egyébként jól vagyunk, építkezés is jól halad. A földszint lényegében kész, már csak a festés, hiányzik. Ma volt az asztalos a beépített bútorok és a konyhabútor miatt. Emelet is jól halad. Lassan végeznek a gipszkartonosok (fenn gipszkarton falak lesznek), és jöhet oda is aburkoló. Ha minden simán megy, 4 hét múlva költözhetünk, de 5 hét múlva talán tuti.
Babacuccokat addig nem is veszek, mert itt nem lenne hova tenni. Nagyon várom már!

moni
 
 


Kata!Van képed a ruhádról?Hova mentek nászútra?

Lara!Lassan tesztelsz nem? :wink:

Maminti!Édes Kinga baba.Nagyon szép!!!

Moni!Pihenj sokat.Vigyázz magadra!!!

Kép
breni
 
 


Sziasztok!

Na sikerült elolvasnom a lemaradásomat.

Betti!
Nem hangzik túl jól a betegeskedés! Főleg nem, hogy pont a pihenésetekre esett... :cry: Gyógyuljatok meg minél előbb!

Kamilla! Breni!
Mindkettőtöknek mennek a drukkjaim!!!

Vica!
Nagyon szép Ati baba, és tényleg miylen szép barna a bőre! Csak nem szoliba jártok? :wink: :lol:

Maminti!
Gratulálok a gyorsan jött babókhoz! Nekem még így nagy gyerkőcök mellett is nehéz belegondolni mi lesz, ha már 5-en leszünk! Vigyázz nagyon magatokra! És micsoda nagy baba már KInga!

Kata!
Minden jót az esküvőhöz és a nászúthoz!

Csanita!
Gyógyulj meg mihamarbb! Pihenj sokat! Jól megszenveded ezt a műtétet!

Beu!
Örülök, hogy nektek jól sikerült a pihenés! Irigy-irigy... Hogy mi mikor jutunk el??!! Remélem jövőre be tudjuk pótolni az elmaradásokat! Már 4 éve nem voltunk nyaralni. 3 éve költöztünk ide, 2 éve vettük az autómat, tavaly meg a telket, most meg uyge építkezünk, meg jön a babó. Nagyon reménykedtem az üdülési csekkben, de azt is elvették a nagycsaládosoktól...

Farthy!
Fel a fejjel! Ismerős az érzés. És hidd el, lesz ez még így se... Amíg csak ketten vagytok mindent sokkal könnyebb megoldani. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom.

Akit kihagytam annak sok puszit küldök!!!

moni
 
 


Sziasztok,

Kamilla és Ötyék,
benne vagyok, de döntsenek az elfoglalt Ötye-mamák! :)

Maminti,
nagyon aranyos a kis Kinga! :)

Hú, tényleg emlékszem, ti meglepetésnek akartátok a nemét!
angel37
 
 


Hajni :)

Nem nagyon ismersz engem, ritkán írogatok, de szívből gratulálok a nagyon-nagyon erős zebrádhoz!

Kamilla :)
Mennek a megadrukkok és a babatapik! ++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Vica! :D
Nagyon szép Ati baba!

Anita :)
Nagyon kedves és rendes családod van, gyógyulgassál szépen.

Pusz
B.Ági
buboskemence
 
 


Szia Móni!

Köszönöm a bíztató szavakat! (amúgy én is Móni vagyok - többek között:-))
Szóval, olyan érdekes, az egyik nap olyan optimista az ember, mindent leegyszerűsítve lát, a másik napon meg maga alá esik, hogy pl. jókor vállajuk a gyereket, nem kellene még előtt eezt vagy azt csinálni? Aztán itt a házkérdés is. Nagy a valószínűsége, hogy építkezünk... meg sokszor van több mindennel kapcsolatban dilemma.
De akkor meg úgy vagyok vele, hogy már régóta együtt vagyunk, sok mindent végigcsináltunk mi már, s most már tényleg csak egy kisbaba hiányzik az életünkből, tudom, hogy az mindent megváltoztat. Annyira vágyok rá, ha belegonddolok, olykor meg csak elhessegetem ezeket az érzéseket, hiszen addig még van egy-két teendő, s nem gondolhatok rá. Persze, csak visszalopódzik az agyamba ez a kis huncut téma..:-)
Persze, azért a topicot mindig olvasgatom. Majd akkor lesz számomra is nagyon izgalmas, ha végre a tettek színhelyére lépünk.

Kép
Vendég
 


sziasztok.
erre muszaly reagalnom.


Hajni.nagyon nagyon orulok neked.gratulalok.
te is nagyon megerdemelted mar ezt a zebrat.sok sok boldogsagot.

Kép
monyo83
 
 



Farthy!
Ha mindent úgy csináltunk volna, hogy "itt van az ideje", akkor még sehol sem tartanánk... Nem azt mondom, hogy csak a szívemre, szívünkre hallgattunk, mert azért a józan észt is figyelembe vettük, felelőtlenségekbe nem mentünk bele. De bátran merem mondani, hogy abból nem lehet baj, ha a szíved/szívetek után mész. Én egy racionális döntésünket nagyon megbántam.
És hogy sok szálon futnak a dolgok??? Hát ez mindig így van. Nekünk a 3. babó nehezen jött össze, most nem részletezném, olvass vissza a topic archívumába. És amikor eldöntöttük, hogy oké, akkor tegyük parkolópályára a babót, és vágjunk bele az építkezésbe, akkor egyszerre "jött" mindkettő. Így most mind a várandosságom, mind az építkezés végén járunk. Nem mondom hogy könnyű, de megérte! Én hiszem, és vallom, hogy ha Isten ad báránykát, akkor legelőt is ad hozzá!

moni
 
 


sziasztok
Kép
egész jó kis görbe :D de azért nem bizakodom, nekem mindig szépen felmegy a hőm
na, lecsapolták a véremet. Az asszisztens nem mutatott meg egy eredményt sem :twisted: csak a doki mutathatja meg ezért jövőhét kedden újra bemászok :evil: elvileg, haminden vizsgálat meg van, akkor le kell ülni a dokival, mi legyen a továbbiakban. Na de hát az én hsg-m kitolódott, és a következő ciklusban csinálják meg. Nem értem miért nem lehet csak belekukkantani :roll: máshol sem lehet? mikor az sztk-ban csinálták a vérvételt, én mentem a leleteért

vkhajni
óriási GRATULA!!!

farthy
és miért nem léptek a ttettek színhelyére hamarabb? :P :wink:

Anita
majd valamelyik nep átugrom ígérem, csak még nem tudom mikor :? :wink:

Vica
tényleg nagyon édes Ati baba :)

Kamilla
gyerek koromban halottam utoljára az ötye kifejezést, anyukám kézilabda társai mondogatták, jelentése öreg tyúkok egyesülete. Itt is azt jelenti? :lol:

Kép
gaby25
 
 


Gaby,
igen az ötye itt is u.azt jelenti! 8)

A görbéd valóban jól alakul!

Farthy,
na igen, ha arra várnék, hogy minden úgymond tökéletes legyen, akkor még mindig nem próbálkoznánk a babával! :) :wink:
angel37
 
 


Sziasztok!


Erre nekem is reagálnom kell.

VHajni!
Gratulálok, nagyon megérdemelted már!!!
Reményt adtál nekem is, így a 3. évben...

Babaprojektes topikból:
Vendég
 


Kamilla,
hűű, már csak egyet kell aludni. :D Tesztet megvetted már? Milyet?

Móni,
örülök, hogy hallatsz magatokról. Na, a citrommal jól megjártad. :?
A házhoz gratula.
potter_76
 
 


Hi! :D

Ma teszteltem egy negát (éreztem, h nem érzek semmit)
és rá kb. 1-2 óra múlva megkezdtem az új ciklusomat.

Beu! Légyszi javíts ki a táblában.

Kép
lara26
 
 


Köszi Beu!!!!!!!!!!!

Kép
lara26
 
 


Sziasztok!

Lara, látom hogy ma megjött! :cry: Hogy viseled? Nagyon le vagy törve?

Breni, otthon van képem, de sztem már csak az eskis képeket teszem fel nektek, mert mostanában elég szétszórt vagyok így nem merem megígérni neked hogy ha hazaérek akkor felteszem!

Kamilla, mit ne mondjak már eléggé izgulok! 10-es skálán 10! Már minden meg van! De nászútra csak juniusban megyünk, mert páromnak határidős munkája van! Amúgy meg ajándékba kapjuk, úgyhogy meglepi lesz!!! Kiváncsi vagyok hogy hova!

Moni, örülök hogy minden rendben! Hihetetlen hogy már lassan a 26. hétben vagy ! Úgy repül az idő!!

De előbb reményeim szerint tesztelni fogok! Szombatra gondoltam, de addig úgy sem bírom ki! Jó lenne nászajándékba egy baba! de ilyenkor mindig felébredek, hogy "bilibe lóg a kezem" :lol: .

Kép
kata05
 
 


Kata!

Nem vagyok letörve. Már megszoktam, ha tesztelek, azután hamar szokott jönni a következő ciklus. Ma felhívom az orvosom és kérek tőle infót , h mi legyen. Izgi nagyon!!! :)

Kép
lara26
 
 


Lara, reméljük minél hamarabb jö a baba!!!++++++++++++

Kép
kata05
 
 


Sziasztok, bocsi hogy bepofátlankodok.

Igazából pottert keresem napok óta, hova is írogat, hát megtaláltam.
Na akkor irjál ha van kedved!!! Megadom e-mailomat:
goofykati@bookmark.hu

Az itteni leendő anyukáknak szurkolok hogy minnél előbb bebabásodjatok!!!!

Sajnos én nagyon sokat vártam prünytyömre, de végül meglett és már majdnem 10 hónapos, ugy telik az idő...

Kati

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
goofyka
 
 


Potter az hogy lehet hogy a te vonalzódon Peti 9 hónapos 2 hetes és 3 napos?
Te előbb szültél mint én, nem???
Nálam meg 5 napos Tündi? hogy van ez?

Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers
goofyka
 
 


Sziasztok!!

Maminti,
nagyon aranyos a kis Kinga!:)

Moni,!!
Örülök hogy minden rendben! :D :D

Lara!!
:(!!

Kamilla!!

Jaj de izgi ,ugy + lesz ??? :lol: :lol: :lol: Megy a drukk+++!!

Hajny!!

Hogy vagy?? NIncs ma hányingered?? :lol: :lol: :lol:

Sziasztok!!!
Vendég
 


Hali!

Hát nincs bennem az a fene nagy izgalom, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy negatív lesz a teszt. Ma reggel mértem egyet, és igaz, hogy nem tudok mihez viszonyítani, de alulról súrolta a 37-et, ami progipótló mellett igen kevéske. Meghát a cickóim még annyira se feszülnek mint pár napja.

Most megyek mert szar kedvem van. bocsi.

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Sziasztok!

Hát, bonyolult az ügy. Szóval, mi a párómmal mindketten egyetemet végeztünk, én pl. most tavasszal fejeztem be, és elég nehéz volt, nem is mertem volna belevágni egy gyerekbe, olyan idegörlő volt az egész.
Szóval, most szabadultam én is (párom már évekkel ezelőtt), és most lett egy szusszanásnyi időm, és tört elő belőlem az évek óta elfolytott vágy egy babó után. Másodrészt most kerültünk anyagilag is olyan helyzetbe, hogy nem esnénk kétségbe, ha jönne a baba. vannak, akik sokkal előbb is bevállalják, mi azért nem.
Szóval ezek azok az okok, amelyek miatt eddig nem is akarunk gyereket. Ja, és még egy ok. Alapjában véve pl. 3-4 éve még nem akartunk gyereket. Nem volt meg a vágy bennünk, akkor se, ha ránk szakadt volna a bank. És ez is nagyon fontos tényező.

A racionális döntésekben én sem hiszek mindig, minden körülmények között, mert már meghártam én is nem egyszer. Hoztam olyan döntéseket, melyek látszólag tökéletesnek bizonyultak, mert a józan ész azt diktálta, aztán még tök szar helyzetbe kerültem. Máskor meg oda se figyelve végeztem a dolgomat, hireteln döntést hoztam, és remekül bevált. Őszintén szólva, a spontán döntések eddig még indig beváltak. Ettől függetlenül persze azért nem lehet fejvesztve csinálni a dolgokat.

Meg itt a magas prolactinszint is és a hipofízisbetegségem. Most tavasszal megyek az orvosaimhoz, akikkel mindent megbeszélek, mielőtt bármit is teszünk, mert pl. nem szeretném elveszteni a babát, ha nem szedem a Bromocriptint, meg ilyenek. Szóval orvosi ellenőrzés alatt akarom csinálni (és kell is). Mindezek összeadva pedig jelentenek olyan dolgokat, amely miatt csak jövő év elején állunk neki a babának (esetleg év végén).

Tehát énnálam nem az dominál a halasztgatásban, hogy nyaralni akarok, vagy élvezni a nagy semmittevést, vagy költekezni ruhákra, plázázni, ilyenek, hanem más, a fent leírt dolgok. Ezeket pedig szívem mélyén tudom, hogy nem hagyhatom figyelmen kívül, különben meglesz a következménye.
Na, jó hosszú lettem . :-)

Kép
Vendég
 


Sziasztok!

De jóóó, tényleg visszacsaltam a régieket. Én is remélem maradtok. Végre néhány ismerős név. Köszönöm nektek is a jó kívánságokat. Aranyosak vagytok.

Olik
már beugrott a neved ám. Jó rég beszélgettünk, még az eltűnésem előtt.

Móni
én lemaradtam az építkezésről. Tudod nekem szívem csücske a téma.

Kamilla
izgulok én is nagyon. Örülnék ha követnél.

Lara
úgy nem működik a dolog, hogy kijelölsz tesztre napot és úgy jön meg? Nálam mindig így működött. Mondjuk én vártam eleget. Sajnálom hogy negatív lett.

Junko
reménykedni mindig kell, örülök hogy segíthetek újjáéleszteni

Editke
hányingerem csak a szokásos van. De nekem nem is lesznek reggeli rosszulléteim, már eldöntöttem mikor kezdtünk próbálkozni. Különben jól vagyok, kicsit még mindig fáj a pocak de már enyhébben mint eddig. Remélem lassan elmúlik.

Gaby
nagyon szép a görbéd. Minig olyan szépeket tudsz produkálni. Már kicsit sajnálom hogy ezt a hónapot nem mértem. Kíváncsi lettem volna. Lehet hogy nem is a jó a jó.

Na még egy kép, nem bírtam ki. Tényleg ez az uccccsóóó, úgy hogy Kamilla jól nézdd meg, ilyet kell csinálnod

Kép
vkhajni
 
 


Jaj, még valami eszembe jutott az előző témához, aztán téma befejezve... szóval emlékszem, régebben, mikor még a főiskolát kezdtem, aztán az egyetemet, mennyire nem akartunk még gyereket. rendesen védekeztünk, mégis volt egy-két necces hónap, mikor szívkalimpálva csináltam meg a terhességi tesztet, mikor késett.
De a védekezés mellett valahogy mindig akadt egy-két oylan helyzet, mikor azért igencsak becsusszanhatott volna a baba... :oops:
Most meg, mikor már akarná az ember, mindent megtesz annak érdekében, hogy még ne legyen, hanem csak akkor áll neki, amikorra többé-kevésbé eltervezte... :shock:
Na, nem megyek az agyatokra! Szióka mindenkinek!

Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Én is a Hajni miatt jöttem Hozzátok, ezért bocsi! :?

Hajni a tatabányai topikból kuksiztam be és csatlakoznék az előttem szólokhoz: GRATULÁLOK TISZTA SZÍVEMBŐL és talán a régi topiktársak nevében is! Vigyázz MAGATOKRA és tervezz sokat szabadon (gyerekszoba, nevek, hogy mondjátok el a szülőknek... stb.) annyira jó időszaka következik az Életeteknek!
Ja és remélem nem baj, de megyek a szomszédba elpletykálni, jó?

Puszi és mégegyszer vigyázz a Picurkádra!

(Majd néha számolj be a helyieknek is, jó, én olyan, de olyan kíváncsi vagyok és van ott is egy babás anyuka, meg több babát-tervező is ám!)

lola77
 
 


Sziasztok!

Hát túl sok meglepetés nem ért, természetesen - lett.
Annyira idegesítő, hogy nem bírom felfogni miért nem sikerül.
Sajnos már odáig jutottam, hogy totálisan nem hiszek az 5. 6. inszem sikerében, de most gyorsan zsinórban letudom mind a kettőt, hogy kezdhessük a lombikot.

Na megyek a dolgozóba. Munkaterápia.

Este jövök.

Kép

Kép
kamilla306
 
 


Kamiila , még van 2 napod, hátha pozítív lesz a köv teszt!

Kép
kata05
 
 


Kamilla!Szerintem korai volt a teszt.Van akinek 5-10 nappal később mutatja ki.Szóval addig míg nem jön meg nyugi.Van remény.

Kép
breni
 
 


Sziasztok!

Kamilla,
nagyon kíváncsi voltam rád, hát basszus nem igaz, hogy megint így áll a dolog :( :(

A cicik se csalnak sajna soha :?

Írok privit!!!
angel37
 
 


Kamilla,
basszus, nagyon sajnálom. :( :( :(

Kata-Goofyka,
hellooooo! Peti egy nappal "idősebb" Tündinél. Én sosem néztem, hogy napra pontos-e a vonalzóm. Asszem a tied jó, mert Peti szerdai, így ma kéne 9 hó 3 hetesnek lennie...
Emilt írok majd.

Lányok, csak hogy bemutassam Katát: egymás mellett feküdtünk szülés után a khban.
potter_76
 
 


Sziasztok!!

Kamilla!!

Neee máárr pedig ugy biztam benned :( ,sajnálom!!

Hajny!!

Remélem hamarossan mindenki ilyen tesztel büszkélkedhet ,mint te!!
Nekem te lettél a példaképem,hogy 3-4 év után is sikerülhet :D :D :D Nem birom elégszer elmondani ,hogy már nagyon megérdemelted ,sokat vártál erre a pillatanra :D :D :D !! Kérlek nagyon vigyázz magatokra!!

Sziasztok!!
Vendég
 


Sziasztok!

Kamilla
tényleg nagyon korán teszteltél. Ha tényleg igaz, nagyon sajnálom. Úgy bíztam benne, hogy meghozom a szerencséd. Most nagyon szomorú lettem :(.

Editke
ilyet se mondtak még nekem hogy példakép vagyok. Mondjuk én hittem benne végig, hogy elég ügyesek vagyunk, csak sokat kellett gyakorolnunk. Ha vissza gondolok már nem tűnik olyan soknak. Majd az idő dönti el, hogy megérdemeltük e. Nagyon félek, hogy nem leszek annyira jó anyuka, mint gondolom :).

Ma már csak ritkán fáj a pocakom, de időnként olyan, mintha kést szúrnának át rajta. Remélem ez is hamar elmúlik. Még mindig nem tudom mikor megyek dokihoz, de hétvégén elmondjuk anyuéknak. Ők is nagyon igzultak értünk és nem bírom tovább különben sem :). Még nem tudjuk hogy hogy mondjuk meg, szerintem csak simán.

Na megyek hamizni

Puszi
Hajni
vkhajni
 
 


Beuka!Nagyon sok boldog névnapot!!!!!!!!!!

Hajni!Pihenj sokat.

Kép
breni
 
 


Beuka

BOLDOG NÉVNAPOT!!! Kép

Kép
gaby25
 
 


Sziasztok!

Villámlátogatás :)

Kamilla jaj annyira sajnálom :( :( nem csoda, hogy magad alatt vagy :( mielőbbi jobbulást a lelkednek!

Reni, Gaby: KÖSZÖNÖM SZÉPEN!

Lara sajnálom, hogy megjött :( :(

ANYCSA, PIHI :?: :?: :?:

Kép

Bea

Kép
Kép
beuka
 
 


Szia mindenkinek!

Beuka Boldog névnapot! :D
Ha lesz egy kis idöd akkor légyszi írjál át a táblában,hogy Ápr. köv. beültetés.
Tegnap voltunk 3hetes Uh-n.Kontroll.
Már a 10-dik napon 6 mm volt m.ny.hártya.Szerintem ez elég jó.Csak megint a bal oldalon van p.érésem.Ahol el van zárodva a p.vezetö bejáratom. :?

Kamilla,
Én még számitok arra nálatok,hogy korai volt a teszted.Remélem,hogy nem kell mind a 6 inszemet végig járjátok. :?

Hajni!
Nagy-nagy gratula a pocaklakodhoz.Kívánok minden jót amit ilyenkor lehet. :D
Remélem nem sokára mi is zebrásodunk.

Puszi mindekinek.

meliz

Kép
Kép
meliz
 
 


Beuka,
azt is átínád,hogy 30 naposak lettek a ciklusim.
Köszi.

Kép
Kép
meliz
 
 


Helló Csajok!

Kamilla!!

Sajnálom!!! :( Hátha még korai volt a teszt.

Beuka!

BOLDOS NÉVNAPOT!!!!

Móni!

Jó, hogy benéztél.

Örülök, hogy Hajni visszacsalt néhány régi tagot. :)

Jönnék én is gyakrabban, de egyszerűen nincs időm. Gyermek totál lefoglal. Most már szerencsére rendben van, hízott is múlt hét óta és persze készülődik az ötödik fogacska is. :lol: Nem fogunk unatkozni. A védőnő sem bíztatott semmi jóval a fogzás terén. :shock: Épp tegnap mondtam apának, hogy elcserélem egy újszülöttre Bendit, azzal most könnyebben boldogulnék, mint a fogzós gyermekemmel.

Kamilla, Angel, Ági!

Benne vagyok az ÖTYE-taliban. Most már az idő is jó és jól esne egy kis csavargásos dumcsizás.

Betti
betti73
 
 


Hi!

Beuka!

Boldog névnapot!!! :D

Kép
lara26
 
 


Sziasztok!!

Megint csak bekuk :D :D :D !!

Beuka!!

Boldog névnapot!! :D :D :D

Hajny!!

Remélem nem bántotalak meg ,elég hülyén jött ki ne haragudj ,csak reményt láttok én is ennyi idö után!!Nem értem mért pont a "példakép " jött ki a számon ,mostanába nagyon szorakozott vagyok :lol: :lol: :lol: !!!
Megy a drukk a dokihoz ,szerintem minden oké lesz
:wink: :wink: ,csak nyugi ,ne dolgozál sokat!!!!

Sziasztok!!
Vendég
 


Sziasztok!

Bea
én is boldog névnapot kívnok.

Reni
pihenek amennyit lehet. Szalad is itthon a lakás :).

Meliz
köszönöm. Tudom hogy hülyeség, de kicsit úgy érzem kicsit elárultalak benneteket. Úgy szeretném ha nektek is sikerülne hamar.

Editke
nem is tudom mire gondolsz amivel megbánthattál. És a példakép szó is tetszett :), szeretném ha utánoznál :). Tudod, amiben nagyon hiszel az teljesülni is fog. Ne add fel. De a dokin gondolkozz.
Nem dolgozom sokat, igaz nagy audit van nálunk :).

Ma már nagyon keveset görcsölt a hasam. Ha így halad, egy-két nap is nem is érzem.

Puszi mindenkinek

Hajni
vkhajni
 
 


Ismét sziasztok! :D

Hajni,
ne is gondolj ilyenre.Ez most a te idöd. :D
Elöbb-utobb nekünk is eljön az-a nap mikor mi kerülünk sorra.És nekünk jönnek a jókívánságok.
Úgy,hogy tessék fogadni a gratulációkat.Vigyázzni magatokra és szépen gyarapodni.Én nagyon örülök nektek.Remélem nemsokára mi is követünk. :wink:

Most mennek mert még kutyát kell sétáltatni.
Pusz mindenkinek.
meliz)))

Kép
Kép
meliz
 
 


HOL VAGYTOK :?: :?: :?: :?:

Kép

Kép
Kép
beuka
 
 

Vissza: Fogamzás

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?