Katlina!
Élőben biztosan még nagyobb élmény bekukkantani Robika birodalmába. Nagyon cuki. Petike is nagyon szereti a zenét.
Képzeljétek, már érzem a lábacskáját, ahogy kidugja. Olyan jó érzés. Egyre erőteljesebben rugkapál, szinte egész nap. Már az éjszakáim sem a régiek. Úgy fordulok meg mintha egy elefánt lennék. Nyögök, szuszogok, és a lassított felvétel hozzám képest gyorsvonat.
Ma egész nap olyan mosott sz.a.r. kondiban voltam.
Judit, majdnem elindultunk hozzátok, amikor nem esett az eső, de aztán megintcsak eleredt. A szél is nagyon fújt, és én sem szeretem, mint Petri. Úgy zörgette a redőnyt, alig tudtam elaludni ebéd után. Negyed négykor meg úgy ébredtünk Imikével, mint aki egy hete nem aludt. Biztosan az időjárás.
Már nagyon izgatottak vagyunk, holnap lesz a versenye Aninak. Szerencsére nem kell táskát vinnie. Készítem magam, mint operatőr.
Már nem tudom ki írta a hajmosás maceráját, de nálunk is volt ilyen probléma Ancsival.
Nálunk ez kb. kiscsoportos oviban kezdődött. Úgy üvöltött minden hajmosáskor, mint a fába szorult féreg. Szerintem az egész ház hallotta, és biztosan mindennek el lettem mondva. Már mindennel próbálkoztam, törölköző a fejen, jól hátrahajtott fej, stb...Aztán kitaláltam, hogy egy széket húzok a mosdókagyló elé, mint a fodrásznál és így nagy nehezen, óvatosan engedte a műveletet végrehajtani.
Aztán egy balatoni nyaralás alkalmával, a zuhanyozás közepette egy teli homokozó vödör vizet borított a saját fejére. Volt némi sírás, de gyorsan besamponoztuk, és hát látos nem is fáj szöveggel, kész volt az első saját hajmosása. Azóta nem üvölt, persze már nagylány.
Cleo!
Tudom ilyenkor az ember nagyot nevetne, de tűrtőztetni kell magunkat, mert hát a szülői tekintéj. Mi tesómmal egyszer amikor még kicsik voltunk, levágtuk az egyik babám lábát, mert orvososat játszottunk. De amikor nem tudtuk " meggyógyítani", nagy bajban voltunk. Na kaptunk is a fejünkre. Már eltel egy -két hónap, és a liftben találkoztunk a felettünk lakó pasival, aki azt mondta, hogy hallotta milyen szép babát kaptam. Én rögtön a paciensemre gondoltam, el is szégyeltem magam, mert hát egy időre beigérték, hogy "soha" többé nem kapok babát.
Szerintem anyukám is fuldoklott a nevetéstől, amikor meglátta a baba bekötött lábát, ami csak fityegett mert hát nem tudtuk még rögzíteni sem.
Azt hiszem ekkor döntöttem el, hogy nem leszek egészségügyis, pedig még vér sem volt a műtét során.
Még jövök, mert hát látom a rossz idő mindenkit a gép elé köt, úgyhogy még biztosan benézek.