Új privát üzeneted érkezett!

Hű,ez az elesés nem semmi. Jó ég,nagyon megijedtem volna..

Marcsi:
Én alapból nagyon tisztelem azokat az embereket,akiknek sokkal nehezebb körülmények között kell helytállniuk. Pl mozgássérültek,vakok,vagy bármi ilyesmi. Néha belegondolok,hogy mennyit tudok nyavalyogni,te jó ég,és nektek mennyivel nehezebb. Azt meg aztán főleg tisztelem,hogy vállalsz három gyereket is. Példát vehetne rólad sok anyuka,aki egy után közli,hogy elég baja van eggyel is,és nem hajlandó több gyereket vállalni..
Én már 3 hónappal a fogamzás előtt elkezdtem szedni az Elevitet (hát,amikor elkezdtünk próbálkozni..). Azóta is szedem minden nap, és a szoptatás alatt is szedni fogom. Nekem nagyon bevált.

Nikole:
Hát nem lehet semmi az a szülőszoba,hogy így megijedtél! Amikor a lányom szültem a Jánosban (nem tudom,most milyen),hát elég pocsék látvány volt a szülőszoba. A szülőágy olyan keskeny volt,hogy majdnem leestem róla. Meg azok az 50-60 éves fekete-fehér padlókövek!Emlékszem,hányingerem volt,ha ránéztem. De a szülés alatt nem ezzel foglalkozik az ember,hidd el :roll:
Az Istvánban tündéri már az előtér is,egy hatalmas plüss gólya függ a mennyezetről,stb.. De a szülés azért szülés marad :?

Bacsbern:
Hát az UH súlymeghatározásra nem lehet túl sokat adni.. Meg egyébként is,könnyebb megszülni egy 4 kiló alatti babát.. :D És az a lényeg,hogy arányos,formás kismanó legyen,itt kint aztán úgyis meghízik!! :D :D

Chrissyy:
Nem irigyellek.. Pedig PONT MOST kéne NAGYON NAGYON vigyáznod magadra!!!!! Bárhogy is,de ne emelgessél!!!

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Kedves Barbamami!

Hát pont ez a baj, hogy emelgetnem kell alumínium profilokat.
Azt nem tudom, hogy nekem most mi fog járni, mivel nem lesz 180 nap munkaviszonyom. Tavaly áprilistól itthon voltam táppénzen, november 20-tól dec. 31-ig szülési szabi, utána megint táppénz és egy hónapja dolgozom. Ilyenkor mi van? Mennyit kell dolgoznom?
Tudtok nekem ebbe segíteni? A doki tuti nem fog engedni dolgozni, szerintem így is ki lesz akadva, hogy még két hónap vissza van a próbaidőből. Majd meglátom mi lesz.
Ha tudtok valamit ez ügyben, írjatok, légyszi!
Vendég
 


Sziasztok!

Barbamami:
Koszi a biztatast a vizelet-uledek ugyben. Jo, hogy vki reagalt.
Voltam is az urologian, de csak kaptam egy steril edenyt, meg biztatast, hogy majd egy het mulvara kiderul, mi is a baci... Addig meg igyak rengeteget, hogy kijojjon + C vitamin. 1 het... :cry: Utana aztan gondolom antibiotikum... Szornyu.

Marcsi: Szerintem a vitaminoknak csak akkor van mellekhatasa, ha vki tulzott mennyiseget visz be. Az Elevit meg a tobbi terhesvitamin azert elegge gondosan ossze van valogatva. Ha attol vagy nyugodt, hogy szeded, tedd azt, ha pedig ugy gondolod, eleg vitamint tudsz az elemiszerrel bevinni, ne szedd. A folsavat viszont en szednem a helyedben. A babanak is fontos, de a te szervezetednek is segit a vas felszivodasaban, amit a kicsi eloszeretettel fogyaszt el belolunk, ugyebar... 8)

Elizabeth: Erdekes a gancsoskodos sztorid, nem mondom! Lenyeg, hogy minden OK. De hogy egy gyerek mennyire olyan, amilyennek o "akar lenni", mit "hoz magaval", es mennyire neveles kerdese,... nos, majd meglatjuk mindannyian.
Korhazi cucc: sztem pakolj ossze nyugodtan, latom elegge foglalkoztat a tema. Meg amugy is egyre csak "lopod a tavolsagot" a szules varhato idejet tekintve. :wink:
En egyelore csak megvettem mindent, ami kellhet, ez megnyugtat, meg irtam egy listat, itthon ne hagyjak vmit. Meg nem pakolok. En meg nem szulok.

Babzsák: Helyzet?

Vicuska nem irt meg?

Akira?

Babyboom-ot erzek a levegoben... :P

Kép
Kép
-macsek-
 
 

 
 

Marcsi: Felvettelek a tablazatunkba, kedden majd meglatod, legyszi irj, ha vmit nem jol irtam volna!

Kép
Kép
-macsek-
 
 


Babzsak, te benne sem vagy a tablazatban! Hogy lehet ez???

Kép
Kép
-macsek-
 
 


macsek milyen táblázatban vagyok benne?
drabonmarcsi
 
 


Macsek!

Én is benne lehetek majd a táblázatba? Mi kell hozzá?
Mivel úgy tudom, hogy én vagyok a legfiatalabb, átvehetem majd, ha megszültél? Csak mondd meg, hogyan kell csinálni!
Vendég
 


barbamai,macsek Köszi szépen szépen amit irtatok jóleset és egy kicsit növeltétek az önbizalmam és az elevit szedését nem hagyom aba mert ugy érzem a szervezetemnek szüksége van rá, egyben biztos vagyok jó hatással vagytok rám.Márn az is egy vitamin.
drabonmarcsi
 
 


[size=18]CHRISSY[/size]:Én úgy tudom ,hogy probaidő alatt se rughatnak ki egy terhesnőt.A törvény véd minket ebből a szempontból :D MARCS ne gondold hogy kevesebb vagy bármelyik embernél csak azért mert megsérültél...........tudom mit érzel mert anyukám kb1éve jár fehérbottal nem teljesen vak csak nagyon-nagyon gyengén lát,és neki is nagyon nehezen ment 45évesen feldolgozni ezt.De ha sok jó emberrel vagy együtt akikkel megtudod osztani a félelmeidet akkor könnyebb! Szerintem légy nagyon büszke magadra!!!!! :D AKIRA-VAL mi van tudja valaki mert ha jól láttam még nem is jelentkezett,lehet már babázik????
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Akíra eltünt :( .Elvileg nekem tudja a mobilom.Biztosan írt volna ha van vm.

Marcsi:
Én már a vége felé tartok és végig szedtem az Elevitet.Még így is kb. az 5. hónapban kialakult egy kis vashiány.Szerintem kell az vitamin.És olyan butus vagy!Miért ne fogadtunk volna be?Kicsit együtt érzek veled.Én is féltem,hogy nem fogadnak el az emberek.Képzeld egy én meg egy nagyon súlyos szívbetegséggel születtem,és azt mondták,hogy kb. 30% hogy megmaradok,de 6órás szívműtét után sikerült :D .Azóta pachemakerem van(már a 3.készülék),de nem adtam fel és én is belevágtam a babába :D .És teljes értékű embernek érzem magamat.Te se érezd ezt máshogyan!!!

Kép

Timi
tftimi
 
 


Szia MACSEK!!!

Lehet, hogy összekevertél bennünket, mert én kértelek meg, hogy írj bele a táblázatba!!
Előre is még egyszer köszi!

Judit és Zsebi

Kép
Kép
judithappy
 
 


Sziasztok! :lol:

Csak benéztem hozzátok. Akíra tényleg ma még nem volt,de nem írt nekem se,tehát még biztos nincs baba. :D Ma volt CTG-n úgy tudom.
Nálam még semmi jel,semmi fájás. Már nincs sok,várakozunk.

Kép
Kép
Kép
boszibaba1980
Budapest III. kerület
 
 
 


Sziasztok!

Lenne egy kérdésem!
Doki bácsi javasolta, kezdjem szedni az Elevit-et, nem árt az éleslövészet idején sem.
Egy hete szedem.
Létezik, hogy a gyomrom nem bírja és rosszul vagyok tőle?
Reggelinél szoktam bevenni, iszom egész nap eleget, de a nap végére állandóan émelyeg a gyomrom, és hányingerem van.

Ha valakinek volt ilyen...remélem mondtok okosakat nekem.

hálás köszönet.
vedresandi
 
 


Andi, nekem olyan volt az Elevittol, hogy folyton egett a gyomrom, ehes voltam...es nem tudtam wc/re menni tole! :(

Kép
elizabeth25
 
 


Macsek , igen foglalkoztat a tema :).
De majd szerintem a 34 het kornyeken pakolaszok... :)
Ja es idolapas ugyben, nem hiszem, hogy mar lesz valtozas.... :oops: :lol: , de ha igen, ugyis szolok! :P

Kép
elizabeth25
 
 


Sziasztok!

Anzsika, Nikky!
Köszi a válaszokat! :D De remélem még pár hétig benn marad a pocaklakóm! :D

Elizabeth!
Hát nem semmi lehetett a mai napod!Én biztos felképeltem volna azt a gyereket!!! :evil:
Remélem mostanra már megnyugodtál a történtek után! A pocaklakóddal biztos minden rendben van!!! :D
Egyébként most (ma) kezdtem el bepakolni,de még 1-2 dolgot bekell tegyek és kész!

Marcsi!
Én is elevitet szedek napi 1*,magneB6 napi 2*1 és vasat napi 2*1 .
Az elevitet a kezdetek óta szedem és semmi mellékhatása nem volt !

Pussz mindenkinek!
Vendég
 


Chrissyy:
Én is úgy tudom,hogy terhes nőt nem rúghatnak ki,próbaidőn sem. Sajnos valami olyat is hallottam,hogy viszont a terheskönyv kell,azt meg csak a 10. hét körül adnak. Jaj,ez az emelgetés!! Chrissyy,muszáj neked pont itt dolgozni???? Hát én nem tudom,azt hiszem,ha ilyen helyzetben lennék,még egy nagyáruházi pénztárosságot is bevállalnék inkább..,csak nehogy a babámat veszélyeztesse. Ott legalább nem kell emelgetni...annyit... Jaj,nem tudom,csak féltem a babádat.. :( Bocs.. Nem kérdezted erről a táppénz-dologról a dokidat? ÍÍÍÍÍÍÍÍÍrjon ki!!!! A táppénzt kapod,és ha megszületett a baba,fél évig a fizudat. Utána sajnos csak GYES-t. Én a lányommal így jártam. (Nem hosszabbították meg a szerződésem a suliban,mert visszajött,akit helyettesítettem). Én úgy tudom,hogy a táppénz alatt is meglesz a 180 nap,csak passzív munkaviszonyban. Ezért nem kaphatsz akkor GYEDet. DE A BABA A LÉNYEG... :roll:

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Hahó!!

Köszi Macsek az érdeklődést!
Semmi különös. Voltam ma is ctg-n,szinte semmi összehúzódás,a hasam is fent van még. Remélem tényleg nem szülünk még...A derekam meg a csontjaim fájnak rendesen,de egyébként még jósló fájásom sem volt...
Tegnap voltam a szüléses előadáson,de semmi újat nem tudtak mondani,mindenről olvastam már.

A táblázatról annyi,hogy én vagyok Johanna Sámuel babával :))

Nem írkálok mostanában,igazából elég melankolikus a hangulatom,de mindig olvaslak titeket! És ha bármi törtééne,biztos,hogy fogok üzenni!!!

És a 39 heteseknek kitartás,és szorítok!!!

Kép
babzsák
 
 


Szép jó reggelt mindenkinek!

Én még mindig egybe vagyok! :cry:
De remélem már nem sokáig :)
Tegnap voltam CTG-n meg megvizsgált a doki, azt mondta szépen alakul, sokkal lejebb van már a fejecskéje, ugyhogy már csak kis türelem és hamarosan szétvállhatunk :)
Jövőhét kedden kell mennem újabb CTG-re ha addig nem osztódunk, de azt mondta arra nem sok esélyt lát, hogy egybe maradunk még egy hétig...hát legyen igaza :D
Sms-t rögtön küldenék ne aggódjatok :)
Csak emiatt a fránya pakolás és költözködés miatt voltam mostanság keveset, de ma már minden visszaállt a régi kerékvágásba, férjecském visszament dolgozni, anyámék meg folytatják a költözködést egyedül :)
Ugyhogy én itthon ülök a gép elött :)

Vicuskáról nem tud senki semmit ? :shock: :roll:
Boszibaba, de jó neked, hogy már nincs dugód :)
Ugy várom már én is, hogy legyen már valami konkrétabb jele a szülés közeledtének, de csak ezek a keményedések vannak meg menzis fájások! Bár ezek is egyre több és egyre jobban tegnap óta, szóval reménykedek :)
Az lenne a jó ha ma éjjel mennénk, és holnapra meglenne, és így párocskám szülinapi ajándéka lenne :) Ugy örülne neki :)
Minden apró kis fájásomnál felcsillan a szeme, hogy jajj de jó, mehetünk a korházba... :lol:
Már csak mosolygok rajta...bezzeg ha élesbe beindulna...tuti tiszta pánik lesz :D

Chrissy gratula a babóhoz, és én is tényleg azt ajánlom, hogy ne emelgess...énnekem is ilyen munkahelyem volt, de én találtam egy cinkost magamnak és ő tudta, hogy baba lapul a pociba, és ő emelgetettt helyettem, én meg csak módjával csináltam a melókat, szóval szerintem próbálj meg te is valami hasonlót!
De én is ugy tudom, hogy mi kismamik védettek vagyunk, nem rughatnak ki még próbaidő alatt se (bár én is titkoltam az első 3 hónapba aztán eljöttem betegszabira)!
De a kiskönyvet viszont nekem simán kiadták pár hetes terhesen... :roll:
A dokim megállapította, hogy 5 hetes terhes vagyok, és rögtön le is mentem a védőnőhöz, akkor voltam 6 hetes és megkaptam a kiskönyvet...

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok!

Chrissy: Ha komolyan gondolod, szivesen atadom majd a tablat neked! Mar beirtalak, de hianyosak az adataid, legyszi irj meg priviben mindent. Koszke

Marcsi: Van nekunk egy tablazatunk, amit minden hetfon lathatsz itt, es benne van mindenki, aki csak szeretne, hogy mikor szul, hova valosi, milyen nemu a kicsi, akit var, stb. Hetfon majd meglathatod, es ha a rad vonatkozo adatokbol vmi nem stimmel, csak szolj, korrigalok! :wink:

Andi: Az Elevitet nem mindenki birja. Mar bevenni sem egyszeru, ugyebar, de meg azutan is okozhat hanyingert, vagy a B vitaminok miatt fokozott ehseget. Egyene valogatja. Ha nem birod, inkabb szedj napi 1/2 -1 folsavat C vitaminnal, es egyel nagyon valtozatosan. Csak fontos az is, milyen a kozerzeted es a gyomrod allapota, nem?
:!:

Tegnap egesz nap vasaltaM A KICSI RUHAIT. Egyelore az 56-osok voltak soron. Olyan jo volt simizni oket... :)
Megyek is, atkukkolok a szomszed topikba babat nezegetni

Kép
Kép
-macsek-
 
 


Macsek!

Köszi az infot.
Ma kipróbálom nem bevenni, hátha tényleg ettől volt rossz a közérzetem.Anno amikor a DAni született, a terhességem közepe felé lett divatos a MAterna, de nekem azt már nem kellett szednem, sőt semmit nem szedtem.
Fizikai lehetetlenségnek tartom néhány napos terhesség (ha már az lennék)által okozott rosszul létet. Ezért gondoltam, hogy a vitamin az oka.Más változás nem volt az elmúlt egy hétben az életemben.

Napocskás szép Napot Mindenkinek:)
vedresandi
 
 


Andi!

Én tök rosszul voltam az Elevittől,eleve durva szorulást okozott,ráadásul én büdösnek éreztem a tablettát a B-vitaminok miatt,és saját magamon is éreztem az az Elevit-szagot,így állandóan hányingerem volt. Aztán abbahagytam,és a Centrum Maternát kezdtem szedni. Minden ilyen panaszom megszűnt,és mai napig szedem minden nap. És mivel legutóbb csak 100 szemes változatot kaptam,így a szoptatás alatt is fogom,ameddig tart.

Kép
babzsák
 
 


De Édesek vagytok!

Köszi...megnyugtató tapasztalatok :lol:
vedresandi
 
 


Szioka! :lol:

Még mindig egyben vagyunk. Semmi jele a szülésnek,semmi fájás nincs. :( Párom szerint ma este meglesz,én holnapra tippelek.

Kép
Kép
Kép
boszibaba1980
Budapest III. kerület
 
 
 


Sziasztok

Jttem megnézni hogy mi újság nálatok. De látom még mindenki egyben. Hát nem irigyellek benneteket. Ez a várakozás a legrosszabb. de most nekem hál istennek ezt nem kellett túlélnem. Olyan jó hogy már magamhoz ölelhetem, puszilgathatom. :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Bár időm nem sok van, mert a másik gyerkőcömel is sokat kell foglalkoznom, hogy ne érezze azt hogy vele nem vagyok annyit. Ez a legnehezebb, a 3 óránkénti szoptatás mellett, meg a szokásos házimunkák mellett. De azért megoldjuk. Anyukám jön és vigyáz Zitára egy kicsit, én meg a fiammal elmegyek kettesben a játszótérre játszani. Nagyon örül neki.

A finisben lévőknek kitartás, és szorítok a minél előbbi babaesőért!!!!!!

Néhány mai kép: Kép Kép Kép

berzkat
 
 


Köszi a tanécsokat és várom a táblázatot.
drabonmarcsi
 
 


Berzkat, hát az a mosolygós kép, hát az tündéri! :))

Kép
elizabeth25
 
 


Berzkat!

Zita Baba gyönyörű!!!
Kis csajszis keze van:)
vedresandi
 
 


halihó..
tegnap nemtudtam feljönni este :twisted: ..

képzeljétek megrendeltük a pici tapétáját..olyan édes..macis szivecskés..sárgás bézses...a tapétacentrum oldalán fennt van, a gyerektapéták között..bear néven..ha vkit érdekel..nagyon édes és képzeljétek ha kéred-ésha tudnék varrni :cry: -csinálnának ugyanabból a mintából ágynemű,párnahuzatokat,függönyt is!!

Ja kérdés..amit lehet kapni 5részes ágyneműgarnitúrát a brendonban v elefániban meg tökmindegy hol..na abban ugye ennyiért van minden nemcsak a huzat??13-25.000között találtam eddig ilyeneket..úgy értem hogy paplan van benne,párna??olyan vékonynak tűnnek nekem..
Elhozzuk a kiságyat meg pelenkázót pénteken v a hétvégén..már úgy szeretném ha itthon lenne..

Macsek
De irigyellek..én is kimostam a ruhácskákat hétfőn,de tegnap nem vettem magam rá a vasalásra,szóval még a szárítón vannak.na de majd ma!! :?

Chrissy
Én is úgy tudom h nem számít ez a téma ha babát vársz elvileg védve vagy..és úhy tudom ahogy barbamami írta..passzívan lesz meg a 180 nap munkaidőd aminek a vonzata hogy nem kaphatsz Gyedet,csak gyest!!

Viszont tudja valaki hogy hova kell menni igényelni-az első amit felvennék-az a TGYÁS..asszem ezt kapnám fél évig utána GYED..szóval hova kell menni ilyen igénylőpapírért??vagy kapsz a kórházban,vagy a munkahelyed adja??honnan tudják egyáltalán h megszültem..??nekem nagyon jó a táppénzem,nem titkolhatom pár hónapig h túl vagyok a szülésen???? :lol:

Kép
nikky
 
 


Berzkat
Már írtam tudom,de egyszerűen angyali pofi a kislányod...és milyen nagy kezei vannak...nagyon irigyellek..mármint mert megvan a picúrod már és ölelgetheted..és édes ahogy írtad hogy mész játszani a másikkal kettesben és mennyire szereti ezt...
Biztos nagyon jó anyuci vagy..
és örülök h látom van aki tud takarítani is gyerek közben..én megrögzött tisztaságmániás vagyok sajna,szóval nemtudom hogy bírkózom meg majd a dologgal ha nemtudok mindennap rendet varázsolni???? :shock:

Kép
nikky
 
 


Berzkat
Már írtam tudom,de egyszerűen angyali pofi a kislányod...és milyen nagy kezei vannak...nagyon irigyellek..mármint mert megvan a picúrod már és ölelgetheted..és édes ahogy írtad hogy mész játszani a másikkal kettesben és mennyire szereti ezt...
Biztos nagyon jó anyuci vagy..
és örülök h látom van aki tud takarítani is gyerek közben..én megrögzött tisztaságmániás vagyok sajna,szóval nemtudom hogy bírkózom meg majd a dologgal ha nemtudok mindennap rendet varázsolni???? :shock:

Kép
nikky
 
 


SZIASZTOK! Berzkat gyönyörű a kislányod és irigykedem is rendesen hogy a kezedben tartahatod !Úristen nekem olyan mintha soha nem születne meg Dorcus és most már örök életünkben együtt maradnánk 2in1-be :D Azért gondolom az elején elég furi lehet hogy senki nem rúgdos belülről :D Nah most jöttem meg a kórházból kicsit szomorú is vagyok mert Dorcus nem nagyon fejlödött az elmúlt másfél hétben :( A multhéten voltunk 30 hetesek az uh szerint is,és most még mindig 30hetesek vagyunk hát ki érti ezt? Magyarán szólva semmit nem fejlödtünk? Kérdeztem a dokit de azt mondta ne pánikoljak 1 hét alatt az uh-n nem történik semmi változás vagyis csak pár mm.De akkor minek mentem megint uh-ra? Mind1 nem pánikolok megprobálok megnyugodni!!!! Mindenkinek szép napot!!!!
Vendég
 


Sziasztok!

Gyorsan visszaolvastam, de nem tudok reagálni. Elég pocsékul vagyok ma, ismét. A tegnapi nap szuper volt, sétáltam (mit sétáltam - úgy mentem mint akit fenéken billentettek). De ma megint semmi. Nyűgös vagyok, fáradt, fáj mindenem. Még hasmenésem is volt reggel, ami már évek nem jeletkezett, csak az ellenkezője. A baba alig mocorog, szerencsére a szívhang rendben van, mert pont ma voltam a védőnőknél és mérték. Kellett volna mozgást számolnom, de egyszerűen nem mozgott. Eddig pihentem. Most ideültem a gép elé, itt szerencsére mozog, szerintem nem szereti ezt az állapotot, biztos nyomódik szegényke.

Úgyhogy én a holnapi CTG-re úgy készülök, hogy viszem a kis motyómat és lehet hogy maradok. Ha holnap estig nem írok, akkor bent fogtak. De ma még jelentkezem!

Lehet, hogy mindenkit beelőzünk :?: :?: :?:

Puszi!!!

sch.judit
 
 


Berzkat gyönyörű a kislányod! :lol:

Hoztam friss pocis képeket. Gondoltam gyorsan még szülés előtt csinálok: :D

Kép

Kép

Kép

Kép
Kép
Kép
boszibaba1980
Budapest III. kerület
 
 
 


Sch. judit akkor hajrá! :lol:

Kép
Kép
Kép
boszibaba1980
Budapest III. kerület
 
 
 


Nikky: Melo-TB-TGYÁS-ugy:

Nalunk Szegeden kijon vki az okmanyirodatol, mikor szulsz, es elinditja a kicsi szul. anyakonyvi kivonatat (SZAK). Ez a szules utani 8. naptol felveheto a lakcimkartyaval egyutt az okmanyirodan. Barki felveheti, de vigye mindket szulo szem. ig.-at, meghatalmazas nem kell. A TAJ-kartya folyamatot ok automatikusan elinditjak. 2-3 heten belul ha nem kuldik ki, menj be erte (egeszsegugyi penztarhoz).

A munkahelyed TB-kifizeto hely is egyben? Ha igen, akkor ok adnak igenylolapokat, akar mar ma is. Ha nem, az allamkincstar adja. Elso korben 3 dolgot tudsz intezni, mindharomhoz kerhetsz mar most igenylolapot:

1. Az
egyszeri anyasagi tamogatashoz (netto 61 000) kell:
-SZAK: eredeti, ra fognak pecsetelni
-igenylolap
-igazolas a terhsegondozasrol, hogy szorgalmasan es elegszer voltal
-meghatalmazas (2 tanus), ha mas veszi fel

2. Csaladi potlek:
Most 11 000Ft/1 gyerek
-SZAK eredeti bemutatasa
-TAJ kartya (kicsie!)
-igenylolap

3. TGYAS: -hoz asszem csak igenylolap kell. Ez a napi atlagfizud (2006-os) 70%-a, es abbol "csak" az SZJA-t vonjak. 168 napig jar. Ja, es ami jo, ha jol kerestel, hogy ez nem maximalt, szemben a GYEDdel, ami most 91 700 brutto, amibol lejon az SZJA es a nyugdij is.

Bocs, ha hosszura sikerult, de hatha mast is erdekel. Ha nem, gorditsetek :wink:

Kép
Kép
-macsek-
 
 


:shock: :D :P :lol: SZIASZTOK!!!!!!

MÉG MINDIG EGYBEN VAGYUNK, MA VOLTUNK ULTRAHANGON ÉS CTG-n, SEMMI FÁJÁSI TEVÉKENYSÉG!!!!!!!!!!!!!!NNNNA MAJD CSAK LESSZ VALAMI, LEHET, HOGY TÉNYLEG MEGVÁRJUK, HOGY A DOKI BÁCSINK VISSZA JÖJJÖN A SÍELÉSBŐL!

MEGSZÜLETETT GERGŐ!!!!!2007.03.12.én.
GERGŐ ÉS ANZSIKA
tinnyei
 
 


Na sziasztok :)

Gyorsan végigolvastalak titeket, és próbálok reagálni még mielött férjem hazajön a melóból és elfoglalja a gépet :D
Boszibaba, én is ma este szertnék menni, hogy szülinapi ajándék legyen a babó, ugyhogy ha te is ma este jössz, akkor jó, mert szülhetünk is együtt :D
Mekkora lenne :D
Na de nincs nekem ekkora szerencsém...
A sorrend szerintem Boszibaba, tinnyei talán még sch.judit és majd csak aztán én... :roll: :lol:
Vicuska már tuti túl van rajta, de kár, hogy nem adta meg a számát senkinek és nem tudunk neki örülni... :cry:
Nekem ma egyébként rengeteget keményedett a pocakom, de tök rendszertelenül... :cry:
Viszont kiültem a kertbe egy kicsit napozni és olyan édes volt, ugy élvezte, annyit mocorgott :lol:
Pedig mostanság keveset mozog gondolom a helyhiány miatt, de ma bepótolta :lol:
Mondtam is neki, hogy látja, idekinn már napozhatna is, nem csak pocakon keresztül, de nem igen tudtam meggyőzni :roll:

macsek nagyon jó hogy ezeket leirtad, szerintem sokan nem tudtuk, hogy hova is kell majd rohanni a férjecskénknek...legalábbis nállunk mindent apa intéz, mi meg itthon várjuk majd :)

Berzkat, gyönyörű kis hercegnőd van, nagyon irigyellek...totál sárga vagyok az irigységtől...én is babázni akarok már :cry:
De nagyon okosan csinálod ezt a testvér féltékenység kérdést! Én is sokat gondolkozom azon, hogy ha majd jön a másik hogyan oldjam meg, de remélem sikerülni fog :)

Nikky, a brendonosba benne van a huzatba a paplan és a párna is, álltalában, de veheted külön is csak mint huzatot, de nézd meg a honlapjukon is fenn van! Mi csak egy garnitúrát vettünk paplannal, és a többit csak huzatot, mert hát azt lehet cserélni, nem kell mindegyikenk paplanos párnásnak lennie...legalábbis szerintem... :roll:
De ha ajánlhatom nézdd meg a Kikába is, mert mi ott is vettünk egy nagyon kis szépet 10.000ért, szóval szerintem megéri körülnézni :)
Na megyek most már majd holnap jövök hacsak nem szülök, de akkor meg irok rögtön smst... :lol: De nincs nekem ekkora szerencsém, ugyhogy holnap reggel jövök :)

KépKép
KépKép
akíra
 
 


Sziasztok Lányok!

Elég rég nem tudtam már jönni, mert ez a gép nem akarta engedi, hogy irjak.
De azért olvastalak titeket.

A mindennaposaknak nagyon szoritok, hogy mielőbb legyen baba.

Az újonnan jövöket nagy szeretettel üdvözlöm.

A babák pedig csodálatosak.

Most egyenlőre ennyit, majd még jövök.
Ja tegnap voltunk CTG-n és minden rendben van, olyan gyönyörű görbét csináltunk, mint a nagykönyvbe le van írva.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie First Birthday tickers
krisy79
 
 
 


Sziasztok!

Berzkat!
Zita baba nagyon aranyos!Főleg az a mosolygos!! :D

Sch.Judit!
Gondolod hogy holnap már nem mentek haza CTG után?
Szoritok nektek! Majd figyelem a telómat! Mikorra mentek?

Bacsbern!
Nyugodj meg! A picivel biztos minden rendben van,ha valami lenne akkor a dokid már szólt volna! Ne parázz!!!

Boszibaba, Akíra, Anzsika!
Gyerünk csajok!!!!!!! :lol: :lol: Várom az új képeket és a beszámolókat!!!! :lol: :lol:
Drukkolok nektek!! :)

Pussz mindenkinek!
Vendég
 


Sziasztok!

Finisben lévőknek megy a drukk!
Könnyű szülést kívánok nektek!

Anzsika, várom az sms-ed!

Ancsa

Kép

Kép
ancsa800418
 
 


boszibaba!
hatalmas a pocid!!!

berzkat!gyönyörű a babád!!!

tinnyei!!!húzz bele!!!itt az idő!

üdv.mindenkinek!

Kép[/URL]Kép
gabi.baba
 
 


Boszibaba:
Ezt a pocit!!! Hát,neked tényleg nem sok van hátra! :D

Krisy:
Ezek szerint,ha a 35.-et töltötted be,akkor ugye a 36.-ban vagy,és akkor már menni kell CTG-re? Nem emlékszem,hogy volt a fiamnál,csak egyszer voltam,mert mire a következőre mentem volna,megszületett :roll:

Dorcacs:
Mit is írtál,milyen fájdalomcsillapítót iratsz a dokiddal az utófájásokra? Berzkat is írta a másik topicon,hogy most a másodiknál milyen erősek voltak. Hát emlékszem.. :? És a szülésznőm megnyugtatása alpján nem számítok semmi jóra.. Szerinted a dokim felír nekem valamit..,hogy bevihessem a kórházba a szülés utánra?? Hát szeretném magam bebiztosítani..elég lesz a szülés is.. :roll: Olyan homeo-s tejserkentő bogyikat vettem már,két dobozzal is.. :roll: :D

Kép
Kép
Kép
Kép[/url]
barbamami
 
 


Sziasztok!!!


MACSEK!!!!!!!!!!


Szeretnélek még egyszer megkérni, hogy tegyél má be minket is a táblázatba, légyszíves!!(1-2 napja megadtam az adataimat is!!)
Még egyszer köszönjük!!
Judit és Zsebi.

Holnapra kész lesz a cukor eredményem!:)

Szép estét mindenkinek!!!

Kép
Kép
judithappy
 
 


Szia Macsek!!
Ne haragudj, csak most olvasom, hogy írtál privit nekem, bocsika!!
így kérlek vedd tárgytalannak az előbbi írásomat és nagyon szépen köszönöm neked a fáradozásodat!!!!
Judit és Zsebi

Kép
Kép
judithappy
 
 


Sziasztok!

Na még gyors bekukk, aztán bújok ágyba.

Hát, szerintem nem jövök haza holnap, mert nagyon sokat keményedik a pocakom és alig mocorog Balázs. Ha nem is lesz még baba, de lehet, hogy benntart a doki. Amúgy 9-re megyünk CTG-re, aztán UH, meg randi a dokival.
De majd azt is megírom!

Jók legyetek!

Puszi mindenkinek!

sch.judit
 
 


Sziasztok!

Barbamami:Donalgint viszek én magammal.Már megis van.
Nekem könnyü iratni mert mamám szedi,és igy megvan oldva.
De a házidokinak mond meg,hogy a kórházban ajánlották,és akkor bizti nem kötekszik.
De ha nagyon nem megy akkor postázhatok majd neked.
A kórház honlapján egyébként algopyrint irnak,mint fájdalom csillapitot,de én a 2-iknál is donalgint kaptam szóval maradok annál.


Megyek pihizek,mert sikerült a fiamtol elkapni egy kis betegséget,és nem vagyok tul jol.
Szoritok a finisben lévőknek!!!
Már jo lenne valami babás hirre jönni :lol:
A pici babók változatlanul tündériek :D

Jó éjszakát mindenkinek!!!

Kép
dorcacs
 
 


Hát még egyszer bekukkantottam hozzátok, hogy ki hogy van, volt-e azóta babaeső, de látom semmi változás, csak mi türelmetlenkedünk, a babák nem :D
Na mindenkinek jó éjt, vagy jó korházbamenetelt :)
Drukk mindenkinek!

KépKép
KépKép
akíra
 
 


macsek
Már én is írtam neked többször is privit amiatt hogy szeretnék bekerülni a táblázatba..nem tudom megkaptad-e.
Ha esetleg nem leírnám az adataimat még1x:
Név:
Terh.hét:33+3
Baba:
Testvér:-
Kórház
Lakhely:
SZVI:
És amúgy a táblázatot csak itt tudjuk ezen a fórumon megnézni?
berzkat gyönyörű a kislányod:-) irigylésreméltóak vagytok, de tényleg!
boszibaba őrület mekkora pocakod van! Tudsz még mozogni tőle:-)?
Amúgy szerintetek szülésig létezik valamilyen támogatás? Mert én csak szülés utáni járandósságokról hallottam, bár állítólag régebben volt a magzati adókedvezmény amit igénybe lehetett venni szülésig, de szerintem azt eltörölték vagy nem?
Tényleg általánosságban kérdezem az összes csajszitól apás szülés kinél lesz? Akiknél lesz voltatok tanfolyamon? Ha igen milyen volt?
A hozzászólást 2 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2008.11.16 15:37-kor.
Vendég
 


Sziasztok lányok!

Csak azért jöttem fel, hogy mindenkinek jó reggelt kívánjak....és nő létemre NAGYON BOLDOG NŐNAPOT! :)

Mától elutazom anyumékhoz, meg a párom is hazamegy...úgyhogy egy hétig biztos nem leszek! Kívánok mindenkinek ezerrel jó pocakosodást, a szülésközelben lévőknek mielőbbi babázást,ill. megfázás és betegségmentes napokat.....VIGYÁZZATOK MAGATOKRA!

Puszi


Eliza

Kép
elizabeth25
 
 

Vissza: Várandósság

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?