Sziasztok lányok!
Mindenekelőtt ne haragudjatok, de még csak átfutottam, amit írtatok, később majd reagálok mindenre, ami még nem túlhaladott.
Nagyon-nagyon-nagyon köszönöm a drukkokat és hogy gondoltatok rám!!!!
Hát szóval a HSG-ről. Csütörtök reggel a kórház ambulanciáján az ott ügyeletes doki közölte, hogy új rendelet értelmében a HSG-vel 3 azaz három napot kell benntölteni a kórházban!!! Rendesnek tűnt, ezért csak tanult lány módjára éreztettem vele felháborodásom, mire óvatosan hozzátette, hogy egyébként a főorvos úr (az enyém) nincs is ma, váratlanul halaszthatatlan dolga akadt, de elintézte, hogy péntekre, azaz másnapra besoroljanak. Oké. Az egészet betetézte, hogy a hetedik emeletre tettek, ahol a szülészet van illetve "végstádiumú" kismamák, de minden mennyiségben. Amikor a párom elköszönt tőlem, sírhatnékom volt a babaposzteros folyosón, remegett a kezem is...Az osztály azért nem volt borzasztó, 15 beteg feküdt velem együtt. A szobában ketten voltunk egy 17 éves ABORTUSZOS lánnyal!! A csütörtök tehát így telt, nem csináltak velem semmi, doki előadáson, így hát a fokozhatatlanu unalom őrölte csak az idegeimet. Ez a várakozás volt talán a legrosszabb. Hogy idegeimet tornáztassam, a dokim szidtam.
Csütörtök reggel ő vizitelt, elnézést kért amiért csúszott a dolog, de mindenképpen 3 nap bennfekvés az előírás , így mindegy is lett volna, hogy ő csütörtökön spec. nem ért rá. Oké. 9 órakor felvittek a műtőbe és felhelyezték a katétert. No már itt problémáim akadtak, ugyanis a kacsa még csak kellemetlen volt (nem a szokásos méret!!), de a méhszáj meghódítása számomra elhozta a rosszullétet. Innentől minden emlékeim egy kicsit homályosak, kiesett egy-egy dolog és nem nagyon rémlik, hogy ki volt jelen a különböző eseményeknél. Összekanalaztak egy tolószékbe, egy egész csapat kísért a röntgenbe. A dokim jött velem a liften és egy fiatal nőgyógyi csaj. A dokim vígasztalt míg 7 emeletet leértünk, hogy túl vagyok a nehezén, nagyon ügyes voltam, jól csináltam mindent, de nem nagyon tudott érdekelni, csak arra koncentáltam, nehogy elájuljak. A röntgenben mindenki eltűnt egy ablak mögött, csak én maradtam és a doki. Na és a majré. Rettenetesen féltem. A doki ott áll mellettem 1-2 méterre és engem figyelt. Olyan együttérzés és kedvesség volt a szemében, hogy egy pillanatra el is lazultam. Nagyom izgul? - kérdezte. Azt akartam mondani, hogy Nem, nagyon félek, de csak a nem-ig jutottam, ott elfogyott a hangom. Így félreértett,mert az mondta: Gondolom. Na és hogy végre a HSG lényegére térjek, a doki végig kommunikált velem, mindig mondta, hogy mi történik, mit fogok érezni. Ahogy elkezdte a katéteren keresztül adagolni a kontrasztanyagot, először nem éreztem semmit egy enyhe nyomáson kívül, a doki mondta is rögtön, hogy az egyik átjárható. Hanem aztán ezzel egy időben fokozta a nyomást és a fájdalom ugrásszerűen megnőtt, egészen az elviselhetetlenig. A kín akkora volt, hogy vesegörcs élményemet lepipálta, de csak azért, mert az az otthon csendes magányában történt, a HSG pedig egy 6 fős társaság előtt...Minden erőmet igénybe vette, hogy nyugodtan feküdtek az asztalon és csendben maradjak, így egy picit a doki abba is hagyta a nyomásgyakorlást. Mivel azonban ugyanúgy kínlódtam, folytatta, egészen addig, amíg azt rikkantotta, hogy na kérem, most már a másik is rendben van. Az az igazság, hogy abban a pillanatban csak arra vágytam, hogy megszűnjön a kín, valahol a lelkem mélyén biztos örültem, de annak még jobban, amikor előjött a banda az ablak mögül, és végetértek megpróbáltatásaim. Mindenki olyan rendes volt!! A doki nekifogott, hogy összefoglalja az utóbbi 20 perc eseményeit, de látta, hogy nem vagyok olyan állapotban. A fiatal doktornő noszogatott, hogy vegyek mély levegőket, ha rosszul vagyok, mire én gorombán csak annyit mondta, hogy nem akarok mély levegőket venni. Na itt békénhagytak és visszavittek a szobámba. A doki megint nekifogott volna egy elemzésnek, de megint félbehagyta valahogy, úgyhogy elköszönt és csak 20 perc múlva jött vissza, amikor már a folyosón ültem. Ülni ugyanis jobb volt, mint feküdni.
Azt mondta, örül, hogy túlestünk a HSG-n, mert szükséges volt. Úgy mondta, le kellett "pókhálózni" a vezetékeket, a HSG tette átjárhatóvá a petevezetékeket. De most már minden rendben van, 3-4 hónapon belül terhesség létre szokott jönni ilyenkor. Na, ekkor már tudtam mosolyogni is. Hát ennyi. Tanulság: a HSG egy áldás, melytől nem kell félni, mert gyógymód lehet. Örülök, hogy volt hozzá bátorságom, nem vártam meg az egy évet vele és még jobban örülök, hogy olyan orvost találtam, aki ezt felvállalta fél év próbálkozás után is.
Bocs, ha hosszú voltam, tudom, ez nem blog.