Mesi, nem is hiszem el. Hogy Neked fogyózni? Na, látod, ezt nem gondoltam volna. Annyira vékony alkatmak tűnsz!
Na, a Zyrtec-et rögtön elújságoltam a páromnak. Lehetséges, hogy annak idején az tett be nekünk. Esküvő után hiába voltunk együtt, nem sikerült fél évig! Aztán januárban lettem babás. Most is lehet, hogy csak mostanra ürült ki a szervezetéből? Mert október végén még szedte... és köztudott, hogy ki nem igazán hozzuk össze a mindennapi együttlétet.
Látod, Mesi, ezért IS hiányoztál! Neked is mindig olyan sok jó gondolatod van számunkra!
Akkor Éva, így érthető a 2 napos terheléses cukor. Végülis logikus. Hiszen az elsőről nincs még eredmény 2 órán belül, és mégis ráittuk a cukros vizet. Nekem is 2 órás eltéréssel csinálták, de így tényleg jobban hangzik. Csak az a tortúra vele.
Lányok, én tavaly mindig ide a körzeti orvoshoz mentem vérvételre, és az eredményeket mindig vittem a dokimnak. Egyelőre most is így tervezem, mert ha nekem mindig be kell majd menni a belvárosba vérvételre... itt levették reggel 7-kor, és 9-re simán beértem dolgozni, ráadásul az utcánkban is van.
Bízom benne, hogy az új dokinál ez nem fog problémát jelenteni, Bálint Balázs simán megírta mindig a javaslatot. Igaz azzal el kellett mennem mindig a körzetihez, és ő írta meg rá a beutalót, mégis gyorsabb volt az egész.
Mona, valószínűleg ilyen alkat vagy. Sajnos én is... hízásra hajlamos. Tavaly 17 kg-t híztam, pedig még csak a 7. hónapban jártam. Igaz, ebből a víz rengeteg volt, de így is maradt rajtam +9 kg! Abból sikerült hármat leadni fogyóval, ami nem jött vissza, de így is maradt +6. Szóval, most 55 kg-val kezdem a várandósságot, és sajnos nem bírok ellenállni. Egyszerűen éhes vagyok, és nem akarok éhezni!
Hát emiatt legyen lelkifurdalásunk?
Bufo, irigyellek ezért is! Mármint az alkatod miatt!!! De lányok, tényleg nem tudom, hogy csináltátok! Juci, Momo, Rimar, annyira jól néztek ki Ti is már most, 4-5 hónappal a szülés után! Irigy-irigy!!!
Mona, dehogy utálunk a cigi miatt. Én nem utálom a bagósokat, csak szeretném, ha tiszteletben tartanák, hogy én nem dohányzom.
Tegnap itt voltak anyósomék, beugrottak, apósom hozott nekem egy kis finom Tokajit... jaj, de felbontanám, úgy szeretem! Remegett a gyomrom, nehogy rágyújtsanak. Aztán bagóval a szájában közölte az anyósomnak, hogy na, gyerünk. Kb 10 percet voltak nálunk. Féltem, hogy közölnöm kell még így látatlanban a kis manó jövetelét.
Holnap megy át a férjem, én megúszom, mert barátnőzök, de vajon hogy bírom ki még azt a következő 1,5 hetet, hogy ne kelljen átmennem hozzájuk.
Annyira szörnyű, hisz szeretem őket, ez az egyetlen nagy probléma!
Na, megyek, van mit csinálnom! Ok Éva, akkor gumikesztyű! Bár nagyon utálom!!!
Lányok, többiek, ti hogy takarítottatok?