Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Mindenkinek nagyon aranyos a gyermeke, megnéztem a képeket, de nem volt időm visszaolvasni. Folyamatosan el vagyok havazva.
Holnap megyünk haza, vagyis először Nyíregyházára, mert a nagyim 86 éves, és össznépi tumultus lesz, a dédunokái még nem is ismerik egymást(3-1-1, és enyém a legkisebb).Aztán este haza Debrecenbe, és csak hétfőn jövünk haza.Ráadásul vonattal, most pakolok ezerrel, mert a drágaságom 1/4 12-kor aludt el, azt hittem, megőrülök, nagyon nyűgi volt. Remélem nem az a baj, hogy este hanyattesett és rádőlt a szék.Két nagy piros púp van a homlokán. Egyszerűen csak pörgött, pörgött, én meg állva majd el aludtam.

Na mindegy, megyek, pakolok.

Jó hétvégét mindenkinek, szebb napot mint a mai, iszonyat sz@r idő volt.

Kép
zsutita
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Mamy, ez az okos doki az ortopédiai klinkán volt. Aki az UH-t csinálta nagyon kedves volt, türelmes a gyerekkel, de ő múltkor is ilyen volt. Máté meg is jutalmazta a kedvességét egy kis fogatlan vigyorral. :D
Persze én megértem a dokit is, mert abból indulnak ki, hogy mennyi műhibaper van, és ha esetleg elnéztek valamit, akkor ő fedve legyen. Egyébként ő is kedves volt, Máté nem azért sírt mert megkínozta, hanem mert egy kisfiú el akarta venni a kedvenc, legrondább elefántját. :)

Most ennyi, remélem jobb idő lesz, mint az éjjel volt. Nálunk egész éjszaka szakadt az eső.

Üdv mindnekinek

Anita

goodfairy
 
 


Sziasztok!

Anita!
Hát egy klinika azért az más, de nekünk a körzeti gyerekorvosi rendelőben borzalmas volt ez az elbagózott nő. Olyan unott, kedvetlen volt, és ezt biztos hogy érzik a gyerekek is. Geszti akkor még csak alig volt több mint 2 hónapos és még akkoriban nagyon sírós volt, már akkor is ha valaki ránézett. Előző nap az uh-n is üvöltött, azok közé a babák közé tartozik, akik útálják ha idegenek macerálják őket.
Na mindegy, túl vagyunk rajta, és ti is, ez a lényeg.

Zsutita!

Már biztos úton vagytok, de azért kívánok jó hétvégét nektek, nagyidnak boldog szülinapot!

Kép
mamy
 
 

 
 

Sziasztok!

Zsutita!

Jó utat, a Maminak pedig BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT ÉS SOK-SOK EGÉSZSÉGET KÍVÁNUNK!

Anita!
Akkor semmi gond hál ist., mert én nem tudom mikor hogy és miyen kontrollok vannak, neknk ezek a dolgok máshogy voltak. Az oltás is mindig később volt. Most kezdjük "utólérni" társainkat.

Mi ma szórtunk. Felkeltünk 9körül. kimentünk piacra reggeli után, aztán elindultunk Zsebivel szórni. 12kor hazajöttünk kajálni, utána pedig mi ketten mentünk ki kb 14:30kor beértünk, tehát durván 4óra alatt sikerült így keresnünk 15500ft-ot. Eddig ez a legjobb szórólapos akit valaha szórtam...és ez még csak kezdés...majd kapok több lapot is de eleinte még csak teszt van, hogy tényleg megcsinálom e, s ha kialakul a bizalom akár a dupláját is vihetem. A hét elején pedig már kaptam 5000ft-ot, a héten 20ezer, ez állati, és rugalmas, rövid idő, jó a terület. Nagyon örülök, ha ez működne legalább fél évig, vagy tovább is tőlem akkor helyrecsapna anyagilag egy kicsit. Most alszik mindenki...Mindjárt felkeltem apát beszéljük meg milyen autót vegyünk... :lol:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Tegnap nem volt időm írni.Délelött ovis farsangon voltunk.Nagyon jól sikerült,a jelmez is tök jó lett,na mostmár kezd idegesiteni,hogy nem tudok képet föltenni!!!Annyira szeretném megmutatni nektek!!
Eleinte simán tudtam föltenni képeket..De ti is emlékeztek!Most nem tudom mi a picsa van.
Fogyás:Rólam is lement egy pár kiló,mostmár a gatyáimon érzem,de a mérleg még nem mutat különösebb változást.Még 2 kiló és akkor 5-össel fog kezdődni.Na akkor meg kéne állni,és esetleg izmositani egy kicsit.
Na megyek,lassan készülök,egy vacsira megyünk!Azért a képet valahogy majd megpróbálom
Vendég
 


Sziasztok!

Nahát, mi ez a nagy pangás?...
Bár én sem nagyon értem ma rá napközben, mert Geszti eléggé nyűgös volt, nem akart aludni holott baromi álmos volt szegénykém, és most ájult be az ágyba.
Tényleg nem tudok másra gondolni, csak hogy a fogacskák kínozzák, bár én még semmit nem látok, de ilyenkor már bármikor jöhetnek, és lehet hogy ő már érzi. Elég hullámzó volt ma a kedve, egyszer jókat kacagott ahogy hülyéskedtem neki, 5 perc múlva meg már sírt.
Na de most már alszik, remélem holnap jobb kedve lesz.

Bárány!
Tessék valahogy megoldani a képfelrakást, nagyon kíváncsi vagyok Szilveszterre a farsangon! Gondolom nem csak én. Minek öltözött?
Én ált.isk. elsős koromban ördög voltam, Anyu és nagymamám csinálták a jelmezt, és én nyertem meg a jelmezversenyt. Még a mai napig is emlékszem rá, milyen büszke voltam magamra, és persze anyuékra.

Noémi!
Klassz ez a szórás, remélem be is válik. Hogyan kapsz fizut, milyen időközönként, hetente? És ez gondolom zsebből zsebbe megy, ugye? Bocs ha már írtad volna! Kicsit szita az agyam mostanság...

Jó éjt!

Kép
mamy
 
 


Bárány gratula neketek a farsanghoz, meg a fogyihoz...nekem a felére kéne csökkenteni a súlyom hogy 5össel kezdődjön... :oops: :lol:
Kép! menj alul a melléklet feltöltésre, bejön az ablak és tallóz-zal keresd ki a feltöltendő képet és rakd be...és ezt mindaddig amíg képet akarsz feltenni, mármint ahányat...gyerünk én már várom...bár én alkalmanként az iwiwn leslek titeket... :shock:

Mamy!!!
Gesztikémnek valószínűleg a foga gerjed, de lehet hogy csak simán érzi az időjárást és azért ilyen hullámos a kedve is...mivel neki is lehetnek rossz napjai. Ugyanúgy mint egy felnőttnek.
Szórólap:most amikor kész vagyok akkor rácsörgök és megbeszéljük mikor mehetek el a következőért(ált.2-3nap), s akkor adja rögtön. Mert az jobb ha havonta adja-szerintem-de ugye még nem ismerjük annyira hogy bízzunk is benne, hiszen majd egy fizunyi pénzről van szó.Meg ez elég össze vissza van, tehát nem rendszeres megjelenésű mint pl.az auchan újság, ezért nem könnyű számontartani. Nem lenne jó ha ő is más mennyiségre emlékezne meg én is egy hónap múlva, ezért így egyszerűbb.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Ja Mamy!

Most jut eszembe!!! Te kérdeztél egy kis protezsálásról az OBI-ba, 15%??? Na? Tudok neked intézni 15%-ot nagyon szívesen. Bármikor, bármelyikben...stb. Csak egy kis szervezés kérdése. Annyit kell tudni hogy mindenre kapunk 15%-ot ami nem akciós. Ez egyértelmű, nem! Szóval?
Amúgy vevőszolgálatos vagyok! Imádom csinálni, a sok okos degenerált embernek elmagyarázni mi is a különbség a garancia és jótállás ill. szavatosság között, meg miért így meg úgy szállítjuk neki a cuccost, stb. Tényleg imádom,, az ilyen pörgés nekem való...de nem megyek vissza...és ezt ők is tudják. Kb.100-120an dolgozunk ott és ez egy nyitócsapat volt, abból a 120ból kb.5-10ember van ott aki "régi", ennyi. Többsége fél éve pár hónapja van ott, ez sajna köszönhető a kb.2évvel ezelőtti vezetőváltásnak. Nahát nagy tetvek kerültek az élre...az uram úgy otthagyta őket mint a szél. Undorító az eljárási módjuk...
Felháborító volt. Na mindegy!
Azért gyorsan vázolom: egy kia pregionk van, ez egy haszongépjármű, amikor jött az új vezetőség, kitalálták, hogy ebből a fizetésből ezt az autót nem lehet fentartani és ő bizniszel a házhozszállítással(kollegáknak vitt haza cuccot, meg anyuméknak), aztán eljött akkor nyáron kb.2és fél hét táppénzre, de közben felhívta az áruházvezetőnőnk a dokinőnket, (felhívta az áruházhelyettes s a dokinénink várt még a góréra hogy beszéljen vele)szóval megfenyegette az orvost hogy mit képzel, hogy táppénzen meri tartani és hogy képzeli...stb. Volt egy csomó a könyökén és úgy volt hogy műteni kell, mert olyan volt mint egy daganat, hajlítani sem bírta, nemhogy az építő osztályon csempéket pakolni...stb. Na erre felhívott minket a doki, hogy kiosztotta a főnökünket, mert egyenlőre még ő az orvos és az ő felelőssége és döntése kit tart betegen kit nem..vége az lett hogy férjjel azonnal bementünk, s leb.sztunk minden cuccát azonnal felmondott...erre megvádolták hogy azért volt táppénzen mert tetőn ácsmunkát végzett és már csokibarnára sült-nos nem tud tetőn dolgozni, mivel nem ács hanem kőműves és hófehér volt!!! Mégis állította a fönökünk hogy ő akkor is maszekol táppénz alatt, közben ő meg mozdítani nem bírta a kezét-ja és nem engedték kilépni, mert a munkaügyis 2hét szabin van :shock: :lol: majd 2hét múlva...na ide nem akarok visszamenni, de férj szereplése után nem is várnak, bár én sem szívesen mennék, de magát a munkámat szeretem pedig...szemetek!!! Az egész rendszer megváltozott amióta eljöttem. Nekem a bizt.őrök szerint keresni valóm nincs a személyzeti részen(ahol ugye eljutok ügyintézni) és kamerával figyelnek ha bemegyek és jelezni kell az ügyeletes vezetőknek hogy beléptem az áruházba, mert...biztos olyan különleges vagyok...az új főnököm amikor bementem a fizupapíromért rámcsapta az ajtót majd kb.fél óra múlva kiadta, hogy nesze bazd meg...semmi szia vagy valami! Hogy mertem bemenni érte 2hónap után, mert amíg uram volt vele postázták, aztán nem jött majd mikor szóvátettem tőlem kérdezték meg: mit keresel itt? az amúgy munkahelyemen és amúgy OBI áruházban ahol ha akarok nyitástól zárásig ott lehetnék, de hála amióta szültem max 3szor voltam bent akkor is papírok miatt...ha vásárolok inkább másikba megyek...na ilyen tetvek a hiperek, multik...az auchan detto, mert ugye előtte ott melóztam...bocsi hogy ezt leírtam de így érthető hogy miért nem mennék vissza szívesen, de amíg állományban vagyok van 15% MAMY!!!! :wink: :wink: :wink: és többiek!!!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Kedves Anyukák!

Egy új bébikozmetikum reklámkampányához 6 hónap körüli leánybabákra lenne szükségünk. Aki kedvet érez, kérem küldjön fényképet gyermekéről a napsugarmodels@freemail.hu címre. Határidő: 2007.február 22. Kérjük szépen, hogy ne felejtsenek el elérhetőséget is feltűntetni a jelentkezés során.

Üdvözlettel: Napsugár models team
napsugarmodels
 
 


Sziasztok!
Mamy,Szilveszter is ördög volt a farsangon,szerintem tök jól sikerült,de náluk még nincs,első helyezet,áááá ezek meg is őrülnének...Még a tombola miatt is ki voltak akadva,mert eggyiknek sem tetszett amit"nyert"pedig naggyából ugyan olyan kacatot kapott mindenki.
Olvastad az elöttem lévőt?Nem viszed Gesztit?
Nszöke:ugyan úgy próbálom a képeket felrakni ahogy te is írtad,és régebben simán ment,most azt irja a fájl tipusa nem megfelelő(pedig megfelelő mert anno is fel tudtam rakni(
Vendég
 


Sziasztok

Szép Jó Reggelt Mindenkinek!

Noémi
láttad este a 7-kor a tv2-őt, mutattak koraszülötteket a Schöpméreiben. Én most néztem meg, mert nálunk pont akkor van locsi-pocsi. Majd nem sírtam olyan kis édesek voltak a babák.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Tényleg Mamy küldj egy képet Gesztiről, hátha kiválasztanak...nosza rajta...

Bárány azt tudom mondani hogy ahonnan felakarod tenni a képeket annál a mapánnál nézd meg alul mit ír a gépetek, jpeg-típus, vagy milyen típusú fájlok a képek??? Mert lehet hogy olyan típus amit a gépetek felismer de a babanet nem. Vagy kicsinyíteni kell mert túl nagy. Azt hiszem kb.600szor 600as lehet, de ezt nem tudom biztosan, de akkora már tuti felfér, tán még nagyobb is.

Mindjárt kipróbálom, rakok fel 1db nagy képet, engedi e vagy sem vagy mit ír ki.

Erika!!!
A tegnap estit konkrétan nem láttam, de máskor már igen...volt tavaly egy koraszülött találkozó, oda lehet vinni kicsitől nagyig mindenkit és nagyon érdekes dolog, de sajnos egyben szomorú is, viszont tavaly csak a tv-ből értesültem róla hogy mikor van így lekéstem, mert ugye nyílt nap van ilyenkor a SOTE-n s be lehet menni megnézni a babákat. amúgy meg ugye én sok babát láttam igaziból, sajna nem "csak tv"-ből volt lehetőségem őket megnézni. Ami valahol jó valahol nem. Sok mindenre megtanítja az embert egy ilyen kis apróság, ha küzdeni kell érte...mert sokunknak kell az biztos.
Erről jut eszembe, hogy én szeretnék is "visszakerülni" oda, de segíteni nem mint "beteg". Mivel én nem eü-s suliban érettségiztem csak nappalira mehetnék tanulni eü-snek vagy le kéne igazolnom 1-2év munkaviszonyt, attól függ milyen szak.
De!!! Nem adom fel. Jelentkeztem az ELTE-re gyógypedagógiára és szoc.ped-re, 2év múlva kell szakot választani, a lehetőségek közül az értelmifogyatékosokat választottam. Ezek gyakran születési problémák miatt sérült gyermekek, babák vagy későbbi baleset folytán lesznek értelmi károsultak, na én velük szeretnék foglalkozni, egy kis pluszt adni nekik, s nem a hálapénzt lesni...mert a mi hazánkaban "ezen" emberek igen csak elnyomottak, alják, nem foglalkoznak velük kellőképpen és nem adják meg nekik a tiszteletet és semmibe nézik őket. Csak pont ezek az emberek nem tudják, hogy egy barbibabaméretű kisbaba az aki felnőttkorában ott áll valamilyen fogyatékossággal és örül hogy élhet....és mi mégis gúnyoljuk őket...

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Ha nagy a kép nincs gáz, mert kiírja hogy túl nagy a kép a mérete max 600*600. Ugyhogy nem tudom.
Anyukád nem tud segíteni???

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!
Nszöke,lekicsinyitett,jpeg képeket nem tudok feltenni.Konkrétan azokat sem amit kb 1 hónapja már feltettem.Egyszerüen anyám sem érti.Amikor a Győzike házánál jártunk akkor is tettem fel képeket szépen le is vannak kicsinyitve és azóta semmi nem történt velük,akkor engedte,most nem...Egyszerűen megáll az eszem.Már direkt ugyan azokkal próbálkozok amik annó sikerültek,akkor simán föltettem,most meg csak azt mondja"fájl tipusa nem megfelelő"
Majd megpróbálom a gyerekek gépéről,más ötletem nincs.
Erika:remélem minden ok lesz,ami a baba projektet illeti.Egyébként a barátnőm is elkezdte már a "tortúrát"baba ügyben és márc-ápr-ban lesz a beültetése.Tudod aki nemrég szrencsétlenül járt.Remélem neki is minden ok lesz.Szoritok mindenkinek!!
Többiek merre járnak??
Vendég
 


Kép
Vendég
 


A gyerekek gépére átküldtem msn-en és itt fel lehet tenni!!Majd még küldök de most nem mert ilyen formán elég körülményes...
Szoval ilyen volt az ördög jelmez,a másik a barátnőm kislánya ő angyalka!
Vendég
 


Sziasztok!

Noémi!
Jézusom, nem semmi amit leírtál!!! Ez valami eszelős, tényleg ilyen szemetek voltak veletek? Hogy meri a főnököd (vagy bárki) felhívni a dokit? Jól tette a dokid, hogy kiosztotta a főnököt, elvégre tényleg az ő felelőssége. Hogy mik vannak!!!! Teljesen kiakadtam.
Nagyon aranyos vagy ami a 15 %-ot illeti!!! Tényleg, még ezek után hogyhogy kapsz kedvezményt? És konkrétan hogyan nézne ki a dolog, ha mi vásárolni szeretnénk? Most még nem aktuális egyébként, majd nyáron-ősszel, attól függ mikor tudunk költözni végre. Állítólag szept.30-ig átadják a lakást! Jajjjj de várom!!!!!!
Ha gondolod írj priviben vagy mélben, ha nem akarod hogy itt bárki lássa (most nem az itteni lányokra gondoltam, hanem tudod, külsősökre).
Nagyon jól jönne ez a 15 % is, az biztos, klassz lenne.....

Bárány!

Nekem sincs ötletem, mi lehet a probléma a képekkel, érdekes szitu. Remélem azért sikerülni fog előbb-utóbb! És akkor majd bepótolod a képeket! Jót mosolyogtam, hogy Szilveszter is ördög volt a farsangon. Ezek szerint ő is olyan "jó gyerek" mint én voltam?... :wink: :lol: Mert én nem véletlenül voltam ám ördög! :lol:

Erika!

Hatalmas drukk-felhőt indítottam útnak neked az éterben, a holnapi napra!!!! Aztán majd gyere és mesélj ám! ++++++++++++++++++++++++++

Képzeljétek Gesztikém ma sem nagyon akart aludni, bár délelőtt aludt vagy 20 percet, utána már semmit nem volt hajlandó, csak fél órát aludt rajtam délután. Ahogy le akartam tenni, azonnal sírni kezdett. Most már biztos vagyok benne, hogy a foga lehet a ludas, bár még mindig nem látszik semmi, de odabent már megindulhatott a folyamat és az biztos nem valami kellemes...
Láttam a reklámkampány felhívást, még meggondolom, és utánanézek a neten ennek a cégnek. Nehogy valaki csak szórakozzon... De egyébként a Párom is mondta, hogy küldjek képet!

Jó éjt nektek!

Kép
mamy
 
 


Bárány!
De jó!!!! Sikerült!!! És milyen aranyos volt Szilveszter, és a kislány egymás mellett - micsoda ellentét! Persze csak látszólagos. :wink:

Lányok én nem találok semmit erről a modell team-ről, valahogy olyan bizalmatlan vagyok... a freemail is gyanús... Vagy csak én vagyok túl parázós?

Na most már tényleg jó éjt, majd holnap jövök.

Kép
mamy
 
 


Szép napot mindenkinek a hétvégén nem voltam de ugy látom ma én kezdek.Olyan szép idő volt a kiskertemet rendezgettem meg apa keritést készitett a virágaimnak a fiúk ne tudják letaposni azért voltam távol.
Bárány nagyon jól nézett ki Szilveszter te készitetted a jelmezt ügyi vagy.Képet én sem tudok felrakni ugyan azt irja ki mint neked pedig le van kicsinyitve és nem oké.
Mamy én is ilyen parázós vagyok nem tudom , hogy belevágnék-e és az sem biztos, hogy Geszti birná-e.
Nem tudom , hogy mennyire szeretitek a szép dolgokat de találtam egy oldalt www.bazsu.maci.hu nagyon szép képek vannak ott játékok mondókák meg minden ami gyereknek való nekem nagyon tetszik nézzétek meg.

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Sziasztok!

Tegnap írtam az ügynökségnek mailt, és már válaszoltak is, számomra megnyugtató módon, és weboldal címet is adtak, teljesen korrektnek tűnik.
Szóval benevezem Gesztit. Aztán majd meglátjuk. Azért is gondoltam hogy benevezem, mert Gesztikém nagyon pörgős baba, észrevettem hogy nem bírja az egyhelyben üldögélést, állóvizet, nagyon szereti a társaságot, az köti le ha zajlanak az események. Nem egy nyugodt típus, már ilyen korán is látszik.
Na majd mesélek, ha lesz mit, hogy milyen a dolog.

Anyuci!
Nagyon jó az az oldal amit találtál! El is tettem a kedvencek közé! :lol:

Most megyek mert Geszti alszik és van egy-két teendőm...
Majd még jövök!

HŰŰŰ, MA LETT A KISASSZONY FÉL ÉVES!!!! HOGY ROHAN AZ IDŐ!!!!!

Kép
mamy
 
 


Kép

BOLDOG HÓFORDULÓT GESZTIKE![/img]

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Sziasztok!

Anyuci csak rápillantottam az oldalra. Nagyon jó, köszike!!!

Mamy!
Mi a weboldal ahova Gesztit benevezted? Csak mert szavaznék rá ha lehetne.
Privi megy Mamy!!!

Ja és boldog fél évet nektek!!!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

köszönöm szépen a drukkokat.
Képzeljétek hogy a Mágus (mert mindenki így hívja a dr.-t) 4 petesejtet szívott le, ő is nagyon örült, és remélem, hogy már randiztak is azóta a fiúk és a lányok, de ezt csak holnap 11 és 12 között tudom meg, akkor kell telefonáljak.

a baba oldal nagyon jóóóóóóóóóóóó, köszönöm szépen én is!

Gesztikének
[img][img]https://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1171912554.11.jpg[/img] Nagyon Boldog 6 hónapos Hó fordulót!!!

Sziasztok

Erika[/img]

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika!

Ez jó hír!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Lehet, hogy úgy tűnök mint egy gyengeelméjű, de a randi ha mégsem sikerülne akkor mi van? Ugye még próbálkozhatnátok???
1szer 2szer? És ha visszarakják már csak egyszer kell hogy sikerüljön és az a vég? És akkor már szinte tutitutituti?
Tehát már "csak" két "vizsga" van???

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Ja! Bárány ördögöt te csináltad??? Hogy? Nagyon jó és tök helyes a fiad!!!! Sőt úgy összeillenek a kisbarátnővel, mégha ott ülve ellentéteknek is látszanak! :wink:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

Bárány
nagyon édes a fiad, nagyon jól néz ki

Noémi
ha a randi nem sikerül akkor Ákos egyke marad, mert anyagiak miatt nem tudjuk mégegyszer finanszírozni, úgyhogy sikerülnie kell!!!! Amúgy még próbálkozhatnánk, hacsak a törvényt meg nem változtatják, de hát mint írtam anyagi okok miatt nem tudnánk mégegyszer kivitelezni. Mert mindent előlről kéne kezdeni.

Tehát már "csak" két "vizsga" van??? = itt arra gondolsz hogy most a randinak sikerülnie kell, és rá 2 hétre pozítiv teszt? mert ha igen akkor még utána akkor tuti ha még rá 2 hét és az UH is ok.

sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Örülök , hogy tetszik az oldal olyan szépek szeretek ilyen dolgokban gyönyörködni még azt nem deritettem ki , hogy aki az oldalt készitette talán ő is rajzolja vagy szerkeszti mert ha igen akkor nagyon irigylem a kézügyességét. :x
Erika most , hogy csináljátok a randikat a sejtekkel pénzes vagy nem :?: A nővéremnek az első három ingyenes volt csak nekik nem volt sima mert a sógoromnál kiderült teljesen steril szegény, igy belementek abba, hogy másét ültessék be mindegy volt csak baba legyen most már három éves lesz de tiszta tesóm.Azt hiszem ha valaki nagyon akarja mindegy milyen áron de véghez viszi hát nekik igy sikerült. :P De nagyon szurkolok nektek is.

Kép

Kép
Kép


évi
anyuci3
 
 


Sziasztok

Bárány
nagyon édes a fiad, nagyon jól néz ki

Noémi
ha a randi nem sikerül akkor Ákos egyke marad, mert anyagiak miatt nem tudjuk mégegyszer finanszírozni, úgyhogy sikerülnie kell!!!! Amúgy még próbálkozhatnánk, hacsak a törvényt meg nem változtatják, de hát mint írtam anyagi okok miatt nem tudnánk mégegyszer kivitelezni. Mert mindent előlről kéne kezdeni.

Tehát már "csak" két "vizsga" van??? = itt arra gondolsz hogy most a randinak sikerülnie kell, és rá 2 hétre pozítiv teszt? mert ha igen akkor még utána akkor tuti ha még rá 2 hét és az UH is ok.

sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Noémi!
Köszi a privit! Klassz!!!! Ha ezt elküldtem, válaszolok!
Sajnos ez a "nevezés" nem olyan, ahol szavazni lehet, szóval nem szépségverseny vagy ilyesmi, hanem egy reklámkampányhoz keresnek babákat, be kell küldenem a képeit és gondolom majd eldöntik hogy kell-e, és ha igen akkor felveszik velem a kapcsolatot.
Még nem küldtem be a képeket egyébként, mert baromira nem volt rá időm, de majd most.

Erika!

Jaj nagyon-nagyon drukkolok Neked, azaz nektek, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy szeretnétek!!! Holnap délután, ha telefonáltál, ugye jössz? Biztos, hogy sikerülni fog!!!!! ++++++++++++++++++++++

Köszi szépen nektek Gesztike köszöntését!

Kép
mamy
 
 


Jó reggelt!

Erika! Ugy értettem a csak két vizsgát!!! NAgyon megy a drukk. A jó lányoknak és a jó fiúknak, akiknek az a dolguk hogy Ákosnak és "nekünk" is adjanak egy pocakos Erikát!!!
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

Mamy!
Kár hogy nem lehet szavazni... :cry:
Ment egy röpke privi!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

köszönjük szépen a drukkokat

mára a 4 petesejtemből 3 termékenyült meg, csütörtökön kapom őket vissza, de mondták hogy lehet hogy addig több is lesz, én már most is elégedett vagyok ezzel az eredménnyel!

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Erika!!!
De jóóó!!!!!!! :lol: 8) :lol: 8) :lol: 8) :lol:
Szabad kérdezni kicsit személyes dolgot? Ha nem akarsz, természetesen ne válaszolj! Csak az érdekelne, hogy a donor ugyanaz volt, mint Ákos esetében? Vagy másvalaki? Egyáltalán lehet "kérni" ugyanazt?
Ne haragudj a kérdésért!

Kép
mamy
 
 


Noémi!
Nem jött új privi!!!.... :roll: :cry:

Kép
mamy
 
 


Sziasztok

Mamy
a donor ugyan az!!!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
akkor lehet kérni, vagyis akkor van csak ha még nem született a donortól meg a 4 v. 5 babóca, és nekünk szerencsénk volt!!! :lol: :lol: :lol:


Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!

Fent az égiek tudják, hogy nektek ez a leheőség van Ákoska tesójára, ezért nagyon támogatnak titeket :wink: :lol:
Akkor ez most jó eredmény!!! Juhéjj!
És azt tudod hány volt már eddig annak a férfinak? Miért nem lehet több mint 4-5? És egy utolsó egyszerűsített kérdés: mit tudtok az emberről??? Kép? Esetleg? Csak mert nekem fogalmam sincs mit tudhattok róla, mennyire mély az ilyesmi? És később semmilyen joga nem lehet??? Ugye? Csak hogy 20év múlva nem zaklathatja az életeteket vagy ti az övét? Tehát mennyire diszkrét ez a dolog?
Neharagudj, hogy ilyen kérdéseim vannak, csak...nem értek ehhez. Ezért érdekel!!!

Mamy! :evil: :evil: :evil:
Nem mondok semmit mert ma még be sem jutottam a babanetre...

Holnap oltás!!!
És képzeljétek elinditottuk a hitelt a kocsira: egy skoda fábia combi-t veszünk, fekete, cd-s rádió, nekünk ez a két legfontosabb dolog-ja és kikapcsolható a légzsák, tehát elől is ülhet Zsebi, mert nálam mindig elől ül, ha csak ketten megyünk. Szerettünk volna octáviát, vagy Opel merivát, de azokhoz 2-300ezerrel több pénz kellett volna, meg több lett volna a havi törlesztő, így is elképesztően sok. :evil:
10évre!!!!! 10évre adják a kocsikat, ha 10%ot fizetsz be, mert bár lehet rövidebb is de akkor 60-70ezer pl.8évre!!! Majdnem egy lakás árával vetekszik törlesztőrészletben....röhej!!!
De ezt ugy vettük hogy hosszú időre, aztán majd lecseréljük később.

Na megyek foglalkozom apával is egy kicsit.... :wink:

Jó éjt!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Most sikerült visszaolvasgatnom. Köszönöm a nagyim nevében a köszöntéseket, aranyosak vagytok.
Érdekesen indult a hétvégénk. Képzeljétek, szombaton felszállunk a vonatra, elhelyezkedünk, levetkőztetjük a gyereket, éppen elkezdem etetni tízóraival, amikor feljön a vonatra egy rendőr, és közli, hogy bombariadó van, el kell hagyni az egész pályaudvar területét. Kicsit felment bennem a pumpa, de folytattam tovább az etetést, mert nem tudtam volna megmagyarázni Bazsinak, miért hagyjuk abba két falat után. Komótosan megetettem, összeszedelőzködtünk, kiindultunk. Bazsival megnéztük a túzszerész kutyust. Aztán bezárták a kapukat és másfél órás csend következett, senki nem mehetett se ki se be. Közben azon vergődtem, hogy a gyereknek elszakadt a sapiján a megkötő, a füle állandóan kint volt, vagy nem látott a sapkától. mondtam a páromnak, hogy menjünk be a Skálába, vegyünk sapit, mert nincs nálam tű meg cérna. Szerintetek mennyiért adtak egy sima polár sapkát?6000-ért. Azt hittem, nem jól látok. Mondtam is, hogy hülye, aki ennyi pánzt ad egy sapkáért.Irány az aluljáró, ott vettem egyet 1000-ért. Na mindegy, másfél óra után kinyitották a kaput, és végre elindulhattunk. Odaértünk a családhoz, és mindenki el volt bűvölve Bazsitól n attól féltem, hogy akadály lesz neki két lépcsőfok, ami elválasztja az étkezőt a nappalitól Hát nem így lett, az emeltre menő lépcső felénél sikerült levadászni az én édes kicsikémet. Hol négykézláb, hol pedig sétálva próbálgatta a lépcsőmászást.Nagyon édes volt, pedig most látott először lépcsőt. Estére hazamentünk Debrecenbe anyukámhoz, és tök jó volt otthon lenni. Ennyi a hétvégénk rövid története.

Erika!
Én is nagyon szorítok nektek!

Noémi!
A férjeddel ami történt durva nagyon, nem csoda, hogy nem akarsz te se visszamenni.
Azt viszont szeretném megkérdezni, hogy lehet ilyen szórólapozást elkezdeni, mert kacérkodom a gondolattal, jó lenne valami plusszt csinálni, pénzt keresni. Már a szomiasszonyommal meg is beszéltük, hogy nyomnánk ketten, sétáltatás közben. Vagy az úgy nagyon gáz?

Bárány!
A farsangi kép nagyon aranyos, jó a jelmez, és a fiad nagyon édes.

Mamy!
Jól teszed, ha próbálkozol az ügynökségnél. Én már sokat gondolkoztam rajta, hogy Bazsit is szeretném ilyen fotózásra vinni, szerintem szép gyerek.Csak nem tudom, hol lehet ilyet csinálni. megadnád a honlapjuk címét?Megnézném őket.
A talit össze tudjuk hozni a héten?Holnap?
Nekünk csak a csütörtök délután nem jó, mert megyünk oltásra, az agyhártyagyulladás elleni oltásnak az első részét kapja, hogy ne legyen túl közel a 15 hónapos oltáshoz. Remélem jól fogja viselni, de arra a napra nem akarok szervezni semmit, mert ha nyűgös lesz, nem tudok vele sétálni. Nem beszéltem a doktornővel erről, hogy lesz e valami baja utána.Gondolok itt a lázra pl, mert nekünk a kötelezőknél is volt láz.
Ha tudunk, jó lene azért talizni.

Anyuci!
Ha ezt az üzit elküldtem, megyek megnézni azt a honlapot.Tudsz esetleg más ilyenről is?

Puszi mindenkinek és jó éjszakát!

Kép
zsutita
 
 


Sziasztok

Köszönjük a szorításokat!!!

Noémi
4-5 gyerek 1 donortól: törvényileg van szabályozva
donor: mi semmit nem tudunk róla, mindent a Kaáli Intézet intézett a Krióva. Amúgy ha mi választottunk volna akkor is csak az iskolai végzettségét, a magasságát, stb. ilyen dolgokat lehet róluk tudni, semmi mást.
donor jogai: semmilyen joga nincs a gyerekkel szemben, mint ahogy nekünk sincs ő feléje, nekünk is alá kellett írni egy papírt, hogy ugyanolyan gyerek mint másnak a vérszerinti, ugyanolyan jogai vannak stb. - pl. öröklés stb.,
max ha úgy alakúl és úgy gondoljuk akkor lehet hogy egyszer elmondjuk neki, de az is lehet hogy soha, ezen szoktam gondolkodni, és mindig arra jutok, hogy attól félek hogy ha meg is tudja, ne mástól hanem akkor inkább tőlünk, de itt meg attól félek hogy mit fog esetleg szólni a dologhoz, hogy hogy reagálna rá stb. stb.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Sziasztok!
Nem értem rá irni tegnap mert megbszélésen voltam a bölcsis állással kapcsolatban.Hát nagyon szép az épület,százszor külömb mint egy állami bölcsöde.Gyönyörű új minden,úgy néz ki március elején megnyitja kapuit,de egyenlőre nem teljes létszámmal,mert még nem jött össze annyi gyerek.Drukkoljatok,hogy összejöjjön...

Zsuzsita!Sapi 6000-ért?Ezek nem normálisak.El sem tudom képzelni,mitől annyi.
Fotózás:a lányommal kapcsolatban sokat gondolkodtam rajta mert a visszajelzéskből itélve ő tényleg nagyon szép,én nehezen tudom megitélni mert nekem a fiam is gyönyörű,de őt nem szokták ilyen téren agyba-főbe dicsérni,úgyhogy valószinűleg a lányom elfogultság nélkül is nagyon szép.De aztán mindig meggondoltam magam.
Erika:továbbra is drukk!
Nszöke:majd mindjárt visszaolvasom,hogy mi az a durva amit a Zsuzsi írt..Amit a férjeddel csináltak,mert én nem olvastam szerintem.
Vendég
 


Sziasztok!!!

Huu de nem írunk!
Bár most én sem fogok sokat, mert sietek. Amúgy napközben meg nyomom a szórólapozást, meg a kocsivásárlással kínlódunk...nem akar összejönni ez a hitel...

No megyek!!! Akkor most mehetsz dolgozni Bárány vagy nem?

Erika megy a drukk!!!!

Zsutita 6000 :shock: :shock: :shock: :evil:

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Noémi!
Még mindig nem jött privi... :shock:

Zsutita!

Csak most néztem amit írtál, hát nem tudom a héten lehet hogy nem jön össze a tali... ilyen trutyis ködös időben nem szoktunk lemenni.... :oops: csak ha nagyon muszály.
Az ügynökség weboldala:
http://www.glamsham.com/newfaces/children.asp

Erika!

Azért az nem semmi, hogy úgy vágtatok bele, hogy nem is tudtatok semmit a donorról?... Mármint külsőleg hogy milyen. Azért ez zsákbamacska, nem? Valami kikötésetek azért biztos hogy volt, gondolom.
Nagyon tisztellek egyébként ezért, hogy ilyen erős vagy lelkileg, ez azért nem lehet könnyű dolog.
Az, hogy elmondd-e a gyereknek később, baromira nehéz kérdés. Nem is tudok mit javasolni, meg persze nem is akarok. Ezt szerintem majd az élet hozza, a körülmények adják, attól is függ, milyen lesz felnőtt korában Ákos, akkor hogyan ítéled meg, hogyan fogadná a hírt. Lehet, hogy tök laza lesz, és megérti, elfogadja, de az is lehet hogy érzékenyebb típus lesz, és akkor talán jobb ha nem tudja meg. Nagyon nehéz...

Nekünk ma szörnyű napunk volt, Geszti hajnali 5-től fent volt, és egész nap csak fél órát aludt, azt is rajtam... Egyik pillanatban nevetett, másikban sírt, szóval tuti biztos hogy a foga kínozza, azért is mert állandóan rágja az ujját, meg az enyémet is. Igaz még nem nyáladzik, de már biztos beindult a folyamat.

Megyek is az ágyba Párom mellé... jó éjt nektek!

Kép
mamy
 
 


Sziasztok

Mamy
donor: mi totál semmit nem tudunk rólla, a párom fényképe és adatai - magasság, súly, haj, szem szín stb. alapján ott választották ki, de egyébként más már elmondta hogy ők választottak, de végülis ők is azt amit az intézet javasolt, és végülis tudtom szerint nem túl nagy a kínálat, és az egyik lány mondta itt a neten, hogy többnyire egyetemisták magasak stb.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika!
Így már értem, ezek szerint a Párod alkatához hasonlót kerestek. Tehát mégiscsak volt egy "szűrés".
Bocs, ne haragudj nem akartam ebben vájkálni, ez olyan kényes téma... Mégegyszer bocsi, lezártam a dolgot.
Jó éjt!
Ja, természetesen szorítok!!! +++++++++++++++

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!

Mamy! Még nem küldtem újra, de legkésőbb ma este pótólom. OK!?
Gesztinek tuti hogy a foga jön, de nem kell várd feltétlenül a nyálazást, mert egyik ismerősőm a nyakába kötött pelenkát, meg ugy is törölgetni kellett folyamatosan a gyereket, Zsebinek meg egy csepp nyál sem jött eddig fogaknál, sőt nem is volt gond, vagyis nem emlékszem hogy "indokolatlanul" rossz kedve lett volna, amiről azt hihetnénk hogy a foga.

Erika!
A Mamy azt hizem nagyjából leírta hogy mit "kellene" tegyetek ezzel a kérdéssel...de én azt tudom neked mondani, hogy bár elmondanám mert őszinteség párti vagyok, de ez egy olyan dolog ami egy egész addigi életet latba nyom, és nem mindig jó az ha elmondunk olyan dolgokat amit később megbánhatunk. Szóval én nem mondanám el neki az biztos!!! És tudod miért, mert lehet hogy olyan gyermek lesz aki ezt megérti és tovább lép veletek együtt ezen a dolgon, de ő legbelül szerintem nem fogja elfelejteni, hogy az apukája nem is az apukája...és ez tudod mikor lesz nagyon rossz, amikor az a gyermek aki végül egy felnőtt férfi lesz és esetleg bármi kis családi vita kerekedik(csak egy jelentéktelen) akkor fog felszínrekerülni abban a férfiban, az a kisfiú akit addig félrevezettek, abban a hitben neveltek hogy édesapa édesanya-és mégsem....tudod ez nagyon fájó dolog egy gyermeknek, legfőképp ha akkor, ha elmondjátok neki és majd úgy érzi, hogy elveszett(mert ha nem is mondja úgy fogja érezni)szóval egy kis vita alkalmával lehet "bedobni" azt, hogy "te ebbe ne szólj bele, nem is vagy az apám"-ezek tudod nagyon kemény szavak, és nagyon könnyen előbújnak, ha valaki csak egy pillanatra is megtörik...nem tudom érthetően akartam leírni, hogy hogy sikerült, de remélem te érted és ezzel nem "kedved" akartam venni, hogy ne mond el, mert ez mindig is a ti döntésetek marad és ti fogjátok a legjobban tudni mire van szüksége Ákoskának, ezért azt tudom mondani, majd az idő kereke elintézi...ha pedig ugy döntesz hogy mégsem mondjátok el s mégis kiderül ellehet mondani neki hogy ti azért nem tettétek, mert nektek édesgyermeketek ugyanúgy, mint bárkimásnak, hiszen a te szíved alatt volt, te hortad és TI adtatok neki életet, tiáltalatok születhetett meg...ezt inkább megérti mint elmondani talán.
De azt mondtad nem tudja csak anyukád meg a tesód...nem? akkor tőlük csak nem tudná meg. Nem?

Meg ugye te mondtad azt is hogy vidéken laksz és nálatok falum megy a "szarkavarás", de ezt ismerem amióta a férjemmel vagyok, mert ugye ő vidéki és ha lemegyünk oda (havonta-kéthavonta) lesnek, néznek, egyből szomszédolás, meg azt is tudják milyen színű a bugyim...szóval rohadt egy dolog az a vidék is...némelyik ember örül ha a szomszédot furhatja....ugyhogy mit terjesztenének a szomszédok, az Ákos iskola társai, barátai...szemét világot élünk az ilyen komoly és felnőttes dolgokhoz...de ti döntötök!!!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Ja és már csak annyit-ha már így belepofáztam-hogy ugye jön a tesó(nagyon reméljük)és ha a két gyerek nem egyforma természet???? Nem tudod elmondani mindkettőnek??? Akkor nem mondhatod el egyiknek sem. Szóval ez csak akkor működhet, ha a tesók majd ugyanolyanok és ez ritka dolog...az öcsémmel ég és föld a gondolkodásunk és ez gyakran van így.
Szóval befejezem a kontárkodást...csak ugye itt a "tesószindróma".
És hidd el senki nem fog megvetni titeket az életben meg még az életen túl sem :oops: :lol: ha nem mondjátok el gyermekeiteknek ezt, hiszen ez egy jó cselekedet amit ti tettek, semmi más csupa önzetlenség, szeretet, vágy és tele szívvel,szeretettel. Én is azt tenném a helyedben amit te!!!!!

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok!

Erika, nem akarok tanácsot adni, hisz nem tisztem, és beleszólni főleg nem akarok, de én nem mondanám el a gyermekemnek egy ilyen szituban, hogy hogyan fogant. Mert, ha mesterségesen fogant, de a férjemtől, az más, de így nem biztos, hogy a gyerek lelke fel tudja dolgozni. De, ezt majd az élet hozza. Mindenesetre szurkolok, és sok szerencsét kívánok nektek.

Noémi, hidd el nekem vidékinek, hogy nem "rohadt egy dolog az a vidék". :( Itt sem mindenki sz@rkavaró, pletykafészek, és a nagy fővárosban legalább annyi sz@rkavaró van, mint vidéken. Ja, és a bp-iek többsége ugyebár vidékről származik.

Üdv mindenkinek

Anita

goodfairy
 
 


Sziasztok! :)

Eredetileg a 2006 őszi babás topikba írtam egy ideig, de sajnos nem tudtam napi szinten lépést tartani az ottani közeggel, így inkább feladtam az egészet.

Azóta ha marad egy kis időm a kislányom mellett jobbára csak olvasgatok, szörfözgetek a topikok között és csak akkor írok be, ha valamit nagyon meg akarok osztani valakivel.. (császáros, Péterfys topik, stb.)

Szóval most több dolog van ami miatt ha nem haragszotok szeretnék írni.

Mamy, drága.. :)
emlékszem Te voltál az akit igazán szerettem az őszi babás topikból ja és Siba, vele más miatt volt néhány közös pontunk. Csak azt szeretném mondani, hogy nem olvastam vissza pontosan mi történt ott Veled, de egyáltalán ne bánd, hogy végül otthagytad őket..Nekem inkább úgy tűnt, több ott az okoskodó szuperanyu -most részletekbe nem mennék de amikor az edáról beszéltem majd leszedték a fejem én miért kérek majdhogynem az már nem is nő aki nem akar szenvedni, stb. aztán végül aki a legjobban érvelt az eda ellen végül ő is azzal szült, stb., meg az otthonszüléses témánál is jól betették nálam a kiskaput, de az utolsó csepp a pohárban az az volt amikor a Liptait olyan stílusban
ócsárolták, hogy nem akarja szoptatni a gyerekét meg milyen egy szemétláda hogy vissza mer menni (2 hetente napi 2 órában) nem is szereti a gyerekét stb. hogy jobbnak láttam inkább nem vitatkozni senkivel. Az aki ismeri a Klaudiát pontosan tudja hogy él-hal a gyerekéért és talán nem kéne bántani olyat akit nem is ismerünk, stb. Ja és azt is észrevettem, ha nem azt írod ami ott a nagy átlag szája íze szerint történik akkor vagy lehurrognak jobb esetben meg senki ne méltat válaszra. Szóval ennyi nem is szeretnék erről többet szólni.

A másik amit szeretnék mondani azt Noéminek szánom

Megdöbbenve olvastam milyen szemét módon bántak Veled és a pároddal a munkahelyeden. ÉN a helyedben tök nyugodtan megfenyegetném őket, és olyan ügyvédeket zavarnék a nyakukra akik ízekre szednék a céget. Ezt halál komolyan mondom, Te ugyanolyan munkavállaló vagy és Téged is megilletnek ugyanazok a jogok és egyenlő bánásmód, stb, stb. Csak sok szemét köcsög cég (már bocsánat) azt hiszi, ha valaki szülni megy vagy táppénzen van, azt teheti amit akar. Ha kell egy jó munkajogász én szívesen ajánlok Neked egyet!

Szívből üdvözlök mindenkit, ha lesz egy kis időm (a Kicsi hercegnőm mellett igen nehéz találni szívesen csatlakoznék újra) :lol:
Vendég
 


Sziasztok!

Tűzmanó!
De jóóóó hogy itt vagy! :lol: Nagyon örülök! Láttam még a régi fórum végnapjaiban, hogy már te sem nagyon írtál. Nem véletlenül.
De ami elmúlt, szót sem érdemel, de is gondolj rá, most itt vagyunk, ez egy nagyon jó társaság!
Remélem, tudsz jönni néha, elhiszem hogy nehéz, nekem is az... Geszti minden percemet, sőt másodpercemet leköti. Most is itt ül mellettem a székében, játszik de közben engem figyel, ha elunja magát akkor muszály felvennem. Mostanában nagyon nyugtalan, valószínűleg a foga miatt, és frontok is vannak... Bár nem panaszkodom mert az elmúlt éjjel szuper jó volt, fél 8-tól reggel fél 7-ig aludt egyhuzamban. Ma már a kedve is sokkal jobb, mint tegnap volt. Nálatok hogy alakul a nap? Jázmin hogy viselkedik, nyugodt baba, vagy többemberes? Írj ha tudsz, mert már én sem nagyon vagyok képben rólatok.

Noémi!
Jó lenne, ha Gesztinél is úgy "megúsznánk" a fogzást, mint te Málnánál. Hát nem tudom. Most várakozó állásponton vagyok, mert egyelőre még mindig semmi nem látszik és tapintani sem lehet. De őrülten eszi a kezét, rágja az ujjait.

Erika!
Noéminek igaza van, ahogy elolvastam amit írt, valószínűleg én sem mondanám meg a gyereknek a dolgot.
Nálunk is speciális a helyzet annyiban, hogy Geszti inszeminációval fogant, gondolom tudod mi az. Végeredményben majdnem természetes, de mégsem. Nálunk velem volt probléma, a hormon szintemmel. Ez nem egy olyan nagy dolog, de valószínűleg mi sem mondjuk meg neki.

Képzeljétek, elküldtem Geszti képeit az ügynökségnek, bekérték az adatainkat, és azóta semmi. Pedig kértem írják meg, mégis bővebben hogy miről van szó, milyen jellegű elfoglaltságot jelent stb. mert azért hiába fél éves, mégiscsak egy pici gyerek akinek nem nagyon lehet felborítani a napirendjét.
Remélem, normális társaság.

Kép
mamy
 
 


Sziasztok!!!

Üdv Tűzmanó!!!!
Jázmin Noémi :wink: :lol:

Ez a munkahelyes téma már tavaly augusztusi, csak Mamynak meséltem. Nekünk is azt mondta akkor a házidokinénink, hogy igenis mostmár táppénzen tartja apát(passzívon) és igenis jelentse fel, s támogat benne minket, de .... lehet nyúlak vagyunk, inkább hagytuk, majd most akarok utánajárni minden lehetőségemnek, mert ugye Zsebi 2éves lesz, s a legjobban kiakarok szedni minden lehetőséget a munkáltatómból, hogy én járjak a legjobban. Igazából, maradni 3éves koráig ennél a cégnél, s közben 2éves korától GYesen melózni máshol(nem tudom mik a szabályok erre?) és ha 3éves s visszakéne mennem, akkor azonnal kilépni, s fizesse ki szépen a szabimat, s ennyi...mást nem is akarok, de gondolom ki kell fizesse, ha egyszer nem megyek vissza nem??? És ugye nem kötelező visszamennem????

Goodf.!
Sorry ha bántó lett volna-én csak a tapasztalataimat tudom mondani, Erika is csak félve beszélt a vidékről, mert ha megtudnak valamit rögtön szétcsócsálják, és ugyanez megy a páromnál vidéken mindenki tud mindent, s nem történhet semmi anélkül, hogy a környéken ne tudják, s inenntől pedig az oviban, suliban, munkahelyen...stb... sajna ilyen pletykás világot élünk. De én pl.csak veletek pletyizek, azt sem tudom hogy hívják tőlünk a jobbra balra szomszédot, csak látásból ismerem őket, nem tudom melyik az autójuk...stb, köszönök nekik ha találkozunk, s ennyi pedig 15éve itt lakunk.... :wink: de én valahogy nem lesem a szomszédot...mikor ki van nála, mit csinál, meg ilyenek...
Félrene érts, mert nem lenézni akartam a vidékieket!!!!!! Ezt remélem tudod...rohadt egy dolog mert nem történhet semmi ugy hogy ne tudjon róla vidéken valaki, ha meg valaki tud, akkor mindenki.....én így élni nem tudnék, de pl.mindent megadnék a levegőért, a kertért ahol saját zöldségedet gyümölcsödet eheted, a gyermeked nyugodtan játszhat...szóval ezenkívűl csak a javára beszélhetek.

Szép napot! Noémi,Málna,Jázmin
Kép
Kép
nszoke
 
 


Sziasztok

Na ide is elértem.
Köszönjük a drukkokat!
3 babóca lapul a pocakomban, remélem legalább egyikőjük nagyon nagyon ragaszkodó lesz! De ha többen az se baj, én nem is bánnám!

Noémi
én is ettől félek, hogy esetleg rosszul fogja fogadni, nekünk alá kellett írni egy papírt hogy ő ugyanolyan baba jogilag mint másnak a vérszerinti. Végülis mi akartuk őt - őket úgyanúgy mint ti, csak éppen nem úgy fogant.
Egyébként többen is tudják hogy mi a helyzet, De eddig én is úgy vagyok hogy ha nem múszály akkor nem mondjuk meg neki-nekik. De hát ezt majd az élet és sors dönti el.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Erika!
Jaj de jó!!! Biztos nagyon jó érzés, hogy végre itt tartasz. Most aztán pihi ezerrel, feküdj sokat (már amennyit Ákos mellett tudsz...).
Nagyon szorítok!!!!!!

Kép
mamy
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?