Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

kuki ügyben: az egyik kolléganőm kisfiának 3és fél éves korában hasonló gondja volt és mivel nem engedte, hogy az anyukája néha lehúzkodja, kicsit meg kellett vágni :( De sajnos utána sem lett sokkal jobb a helyzet, mert nem engedett senkit hozzányúlni, már akkor visított, ha közeledtek felé. Ennek már fél éve, azóta nem tudom mi van, de tudom, hogy többször jártak doktornéninél vele.

Monee,
egy pici poci látszik, de még nem igazán a baba miatt, hanem a hormonok hatására állítólag. Aki nem ismer nem is veszi észre, csak az, aki tudja, hogy eddig inkább befelé állt a hasam, most meg olyan, mintha jól belakmároztam volna :D
De már kb 6-7 centi a törpe :lol:
Remélem minden rendben van vele odabent, mert én még mindig tiszta takonykór vagyok... szerencsére a fej- és torokfájás nem tartott sokáig, csak a nátha.

A kis betegeknek jobbulást kívánok!
Jó éjt mindenkinek
Reku
reku
 
 


Szia Timi!

Tamikának boldog 7. hófordulót!

Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!
Megint egy mozgalmas éjszakán vagyunk túl :cry: Hisztike este 10-től hajnali 1 óráig ébren volt. Az ölembe aludt, de amint beraktam a kiságyba, felébredt és...nem értem. Nem szoktattam hozzá, hogy az ölembe aludjon. Próbáltam közénk venni, de akkor meg rámászik az apjára, játszani akar vele...Amikor végre elaludt, átrobogott a Domcsi, hogy valami rémálma volt és nagyon fél.
Tegnap kitaláltam, hogy megfőzök este másnapra, nem fogom minden nap felnyalni az egész lakást :oops: ha alszik a pici pihizek és kész!!!!

Erzsó!
A hányás engem is meg tud nagyon rémiszteni, sajnálom Adélkát :( jobbulást neki.

Egyenlőre ennyi, remélem még tudok jelentkezni:)
Marcsy
marcsy
 
 

 
 

Sziasztok!

Erzsó!
Örülök, hogy jobban vagytok! :) A kanapé nagyon szép, Komlón a mienkén kívül csak egy kék zsiráfos minta volt, ami nekem nem tetszett, de a tiétek is tuti!

Marcsy!
Sajnálom Krisztike éjszakázását, nem lehet most könnyű Neked! Pláne most ez az influenzás időszak, gondolom, Domcsi nem sokat van oviban! :(

Ma itt volt nálunk délelőtt egy kis barátnője Violkának, hát, nem semmi jókedvük volt a csajsziknak :D !:

Kép

Kép

Kép

Bocsi, de ezeket muszáj volt feltennem... :oops:

Hódocska!
Remélem minden OK Veletek!

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Macsy!

Sajnálom hogy Krisztikével ennyi gond van. Igazából nem értem hogy miért kell ennyit kínlódnotok vele... Ezt úgy értem, hogy nem a Ti hibátok, csak azon gondolkozom, hogy mi lehet a gyerekben "elrontva hogy nem működik rendesen". :(

Erzsó!

A hányás nem mindig rossz. Lehet hogy Adél ettől könnyebbült meg. Biztos a kis gyomrának sok volt már a sok trutyi ami lefolyt és ezért jött ki. Remélem hogy az étvágya is megjön hamarosan!

Viki!

Nézd csak mit találtam otthon a gépemen!
Kép
:lol: :lol: :lol:

Jevi!

Rakok fel képet magunkról, meg Katáról a táncnál. :D

Kata csokit majszol, táncoshoz méltatlanul :) :
Kép

Csajok tánc közben:
Kép

Dance formáció:
Kép

Apájával:
Kép

Nagylány (az első táncversenyüknél meg sem ismertük, annyira ki voltak kenve - mostmár tutira mentük, a legkisebb pink ruhásat kerestük :lol:) :
Kép

Gráciák:
Kép

És akkor amilyen igazából. A sztori hozzá: A macska rájött hogy a hideg földnél sokkal kényelmesebb ha az őt dajkáló személy nyakába mászik. Most ennek a végrehajtásához kezdett hozzá. Bármi áron. :D:D:D:D
Kép

Ugye hogy neki lett igaza!
Kép

Majd kiadjuk valami boszorkány mellé bérbe... A macskát. :D
Kép

Ez meg én vagyok. Ilyen is voltam. :)
Kép

Ezek mi vagyunk a tavalyi hegyiverseny rajtjában:
Kép

És a kezdet kezdetén. :D
Kép

Na mostmár abbahagyom. Bocsi, de asszem kicsit elszaladt velem a ló! :shock: :lol: :lol: :lol:

Szép napot!
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Én is élek, csak nagytakarítok= óriási kupi és elvesztem ennek a .... hogy írjam, hogy ne legyen durva, szóval az ócska egészségügy útvesztőiben. Egész héten a Veress Endrébe járok, hogy kiderítsék mi van a menstruációmmal, de még holnap is mennem kell, mert a mai uh pl. elmaradt, mivel a vizitdíj bevezetésével kapcsolatban tanácskozás van és ez persze miért is az intézményvezetőség dolga lenne? Nem, egy mezei uh-s nak is ott kell lenni, mindegy, hogy ezren vannak berendelve, a dokinál meg még semmit nem tudnak holnapról, hogy hol, kinél miképp kelle fizetni ezt a pénzt (nekem mindjárt kétszer is), úgyhogy holnap nyugtatókkal megyek az orvoshoz. Csak az ami baromira felháborít, hogy minden napra kitalálni, hogy a Tamit hova vigyem, ki vigyázzon rá, ki etesse pelenkázza (ma pl. leadtam férjem munkahelyén), de holnap már viszem magammal, aztán ha megint órákig várok majd a büféssel megmelegíttetem a kajáját. Felháborító, ami ma van az egészségügyben. :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Na, de most már kieresztettem a gőzt. :)

Szilvi!

Én is gratulálok ehhez a hatalmas babához! :P Ha majd lesz időd, gyere mesélj, mi volt, hogy volt.

Erzsó!

Adélkának jobbulást! 7 hós Taminak adhatok egyszerre 5 golyócskát a Chamomilla homeos bogyóból?

Monee!

Nagyon jók a képek, bizutos ügyes volt Kata! És milyen nőcis cipőjük volt, meg az asmink.... nem semmi. :D Lendő anyósoddal ma is találkoztam, meg vasárnap is. :wink: Ja, a képekről még: mit csináltok azon a "kezdet kezdetén"? :lol: Tominak biztos fog majd tetszeni a macskás.

Viki!

Gratula a fogakhoz! :P

Jevi!

Lehet, hogy elmaradt tőlem a Boldog Szülinap Violkának! :oops: Szép volt a torta. Az a kis alma rajta marcipán volt? A barátnős képek is vidámak! :)

Andi!

Köszi, látod ez ki is ment ma a fejemből, hogy a nagylány már 7 hós (hú hogy megy az idő). :)

Nem tudom akartam-e még valakinek valamit.

Ja, de Marcsynak: jó, hogy jelentkeztél, ügyi a Krisztike de az éjszakák miatt én is sajnállak, nagyon fárasztó lehet. :cry:

Én meg takarítgatok még szerintem jópár napig, Tami mindig követ,a porszívó lobogtatja a haját, amit összehajtok azt széttúrja, a tiszta ablakot végignyalja, úgyhogy megvagyunk. :lol:

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Monee!

Jók a képek! :)
Azt a Peti képet hol találtad a gépeden?????

Jevi!

Nagyon helyes Violka a kis barátnőjével! :D

Timi!

Remélem meg tudod oldani ma az orvos kérdést és nem kell nagyon sokat várnod Tamival! :( Amúgy lemaradtam valamiről? Valami gond van?????

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Na, túl vagyok a mai káoszon is, hú, ne tudjátok meg.... :twisted: De ami jó, hogy mindent rendben találtak és a nagy idegeskedés hatására több hónap után a menstruációm is megjött. :lol:

Viki!
Csak ez volt a gond, hogy nem menstruálok, pedig már a szoptatást is abbahagytam tavaly, gyógyszert sem szedek és pár hónapja már úgy tűnt, hogy majd beáll, aztán mégsem. :)

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Most kiborítom ezt a kosarat:
Kép

Akkor innen is lepakolok:
Kép

Na, anya ezt akartam megszerezni, látod?:
Kép

Kép
hódocska
 
 


Timi!

Örülök, hogy rendeződött a problémád! :)

Látom lassan Te is átrendezheted a lakást! És még segítséged is van hozzá!!!!!!!!!!!!! :lol: Nagyon cuki Tami a képeken!

Ma már fizettél egyébként vizitdíjat????

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Monee!
Kata nagyon szép ifjú hölgy! De azért a macskás kép sem kutya! :D
Te is nagyon jól nézel ki, bár nem mondanám meg, hogy a három kép három azonos nőcit ábrázol! :D Bár, én beszélek, én is nagy átváltozóművész vagyok! :oops:

Hódocska!
Sajnálom, hogy ennyit kellett dokihoz járnod :( , én is mostanában kerülöm az egészségügyet, ha lehet, elég nagy a káosz! Ráadásul ma férjem ügyel először Komlón, ami azért érdekes, mert rengeteg az influenzás, vagy egyéb torokfájós beteg, és még csak nem is sejtik, hogy ezért ügyeletben 1000 Ft-ot le kell perkálniuk! Ugyanis, ami nem sűrgősségi ellátás, azért mától 1000 Ft-ot kell fizetni :!: :shock: Eddig ugye rengetegen jöttek/vagy hívták ki az orvost láz, hasmenés, egyéb miatt, na érdekes lesz, amikor az orvos benyújtja a számlát, márpedig muszáj neki!
Erről ne is beszéljünk többet! :(

Tami ügyesen pakol, látom segít neked a rendrakásban! :D

Igen, a tortán marcipánalama volt!

Többiek? Andi, Erzsó, Reku, Mamavica, Rambóka, merre jártok?

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Monee!
Kata nagyon szép ifjú hölgy! De azért a macskás kép sem kutya! :D
Te is nagyon jól nézel ki, bár nem mondanám meg, hogy a három kép három azonos nőcit ábrázol! :D Bár, én beszélek, én is nagy átváltozóművész vagyok! :oops:

Hódocska!
Sajnálom, hogy ennyit kellett dokihoz járnod :( , én is mostanában kerülöm az egészségügyet, ha lehet, elég nagy a káosz! Ráadásul ma férjem ügyel először Komlón, ami azért érdekes, mert rengeteg az influenzás, vagy egyéb torokfájós beteg, és még csak nem is sejtik, hogy ezért ügyeletben 1000 Ft-ot le kell perkálniuk! Ugyanis, ami nem sűrgősségi ellátás, azért mától 1000 Ft-ot kell fizetni :!: :shock: Eddig ugye rengetegen jöttek/vagy hívták ki az orvost láz, hasmenés, egyéb miatt, na érdekes lesz, amikor az orvos benyújtja a számlát, márpedig muszáj neki!
Erről ne is beszéljünk többet! :(

Tami ügyesen pakol, látom segít neked a rendrakásban! :D

Igen, a tortán marcipánalama volt!

Többiek? Andi, Erzsó, Reku, Mamavica, Rambóka, merre jártok?

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Bocsi, béna bagyok... :oops: :oops: :oops:

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Viki!

Igen, kellett fizetnem, szerencsére mindjárt az elején, mert volt aki nem tudta és mikor beszedték volna a papírját még visszamehetett a portára és várhatta a következő alkalmat, míg kijön az asszisztens. :? Végül csak egyszer kellett fizetnem, mert épp az a doki volt ma uh-n, akinél tegnap-tegnapelőtt voltam, így csak utána leküldött az asszisztenshez a receptért, így nem kellett mégegyszer a "szakorvosi látogatásért" is.

Jevi!

Hát lehet, hogy mától lazábbak lesznek az ügyeletek? :shock: Biztos nem lesz egyértelmű eldönteni, hogy mi sürgős. Ha karácsonykor totál lázas-beteg vagyok és a 3. napon (26-án) már befáradok az ügyeletre, akkor vajon mit fognak csinálni? Csak azért ez a példa, mert így már jártam. :?
Igen, Tami nagyon segítőkész és felháborodik, ha kihagyom valamiből. De mindenhonnan csak lepakolni szeret. :lol:

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Mi már sokkal jobban vagyunk. Igaz Adél még elég hurutosan köhög, de tegnap azt mondta a doktornéni, hogy hétfőn mehetünk oviba.
De csak akkor fogom vinni, ha elmúlik a köhögése!
Nagyon ügy i volt a doktornéninél, nem sírt, szépen kinyitotta a száját stb....!
Végre az étvágya is kezd visszatérni, de még nem az igazi.
Tegnap ebédre már evett 6 :shock: kiskanál paradicsomlevest meg egy egész palacsintát!!!!! Hűűűű de boldog voltam :P !

Marcsy!
Sajnálom, hogy ennyire rosszak az éjszakáitok! :(
De gondolj arra, hogy nemsokára vége lesz, és végre alhat az egész család.
Nekem pl. nagyon furcsa ha éjszaka alszik és nincs semmi gond :roll: . Ilyenkor kb 2× átmegyek és megnézem, hogy minden rendben van e. Igaz az is hozzátartozik a dologhoz hogy sokat töltjük együtt az éjszakát :lol: !
Sok kitartást nektek!!!

Monee!
Fantasztikusan néztek ki a lányok!!!
Kata a táncosképen kész NŐ, a cicáson meg még olyan kislányos :) .

Timi!
Igen, adhatsz a 7 hónapos Taminak 5 golyócskát akár félóránként, óránként is amíg nem csökkennek a tünetei. Pici vízben old fel neki, mert Ő még nem tudja elszopogatni. Csak műanyagkanállal érintkezhet a szer! Ja és baromi lassan oldódik a golyó :? !
Hihetetlen, hogy tud ez a lányzó térdelni :D !

Évi!
Violka is nagyon helyes. Látom jókedvből nem volt hiány a lányoknál!
Ezt én sem tudtam, hogy ügyeletben 1000 pénzt gombolnak le az embertől :evil: ! FELHÁBORÍTÓ!!!!
Én holnap megyek a házidokihoz táppénzes papírt záratni. Kíváncsi vagyok, hogy vajon akkor is kell fizetnem. Nem szoktak behívni csak mindig kiadják a papírt.
Ma voltam bent a munkahelyemen és megtudtam a lányoktól, hogy dobozdíj csak a vény nélküli gyógyszerekre lesz, vagyis van :x !
Na én is jól feltuningoltam magam! De egy csomó minden miatt robbani tudnék, de azt máskorra tartogatom :lol: !
Most megyek és eszek egy nagy tányér káposztástésztát, IMÁDOM!!!!

Szép estét mindenkinek!!!
Erzsó

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Timi!

Örülök neki hogy minden rendben van Veled! Annak meg külön, hogy a végére jutottál ennek a tortúrának!
Norbival pont beszéltünk róla tegnap, hogy talán érdemesebb főleg ilyen nőgyogyós helyekre gyerekkel menni, mert őket -érthető módon- kicsit előbb mindig beengedik. Ha megcsipkeded a popóját és sír is egy sort, akkor tuti Te vagy a befutó. ;) Csúnya dolog, de ez van. :D
Hogy mit csináltunk azon a képen? :lol: :lol: :lol:
Farsangi buli volt... Én Pláza-cicának voltam öltözve, extrán mini szoknyába, Norbi meg cigánynak. Semmi célzatosság nem volt a dologban, csak éppen így jött ki a tánc. :D:D:D:D:D:D
A babakocsi felajánlás még mindig áll. Ha szeretnéd, kölcsönadom amég nem tudtok olyan esernyőset venni. Ültethető, fektethető, bolygó kerekes, biztonsági öves. Nem nagyon csilli-villi, de nem néz ki rosszul.
Édes lehet a lányzó! A porszívós-ablaknyalóson nagyot nevettem! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Jevi!

Haláliak a csajok. Biztosan sokat rötyögtek! :D:D

Viki!

Rendezgettem otthon a számítógépem és ott találtam rajta meg Petike képét. Ezt még akkor menettem el, amikor csatlakoztam ide a babanetre, hogy meg tudjam mutatni Norbinak. :)

Erzsó!

Tök jó, hogy Adél kezd jobban lenni!
Tényleg! A Kistesót hogy fogják majd hívni? Kitaláltatok már valamit?
Fincsi volt a káposztás tészta? :lol: :lol:

Ezzel az egészségügyi izével kapcsolatban nekem az a gondom, hogy pl. mi van akkor, ha elmegyek -a mostani esetet nézve- a nőgyógyászhoz UH-ra, de mivel megbeszéltük hogy vérvétel is lesz, utána felmegyek vérszívásra. Akkor mind a két helyen kell fizetnem?!

Na pussz! Ma megvesszük a menyasszonyi ruhám fölsőjéhez az anyagot! :D:D
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Erzsó!

Én is örülök, hogy Adél már jobban van és ennyit eszik. :lol: Köszi a tanácsot a homeósról. Már közben rájöttem, hogy nem kell összetörni, úgyis feloldódik- egy idő után. :oops: Én is imádom a káposztás tésztát, ha csinálok, úgy 3-4 tányérral eszem egy nap.

Monee!

Köszi a babakocsi-felajánlást, de most már véglelg eldöntöttük, hogy márciusban első dolgunk lesz venni egy praktikusat, most már javarészt ül a kocsiban, úgyhogy azt hiszem aktuális lesz. De azért köszönöm. :) Ja, farsangi buli volt? Most már látom. :lol: Nem, nem hívtak be előbb egyáltalán, sőt én voltam az első fizetős beteg, mert előttem mindenki vagy kiskorú, vagy kismama volt és nekik -szerencsére- nem kell fizetni. De nem túlzok, vagy 30-40-en voltunk berendelve, mindenki 10 órára és fél tizenegykor kezdték a rendelést. :twisted:

Csajok, nekem már voltak menstruációs görcseim, meg túl vagyok egy gyermekágyi vérzésen, de ami most van......! Hihetetlen, hajnalban is a konyhában forraltam a vizet, hogy melegítsem a hasam és este már alig bírtam megmozdulni. A no-spától meg iszonyúan fájt a gyomrom, hányingerem volt. Férjem migrénnel küzdött ezért felettébb örültünk, hogy reggel Tami úgy döntött, ma korábban kezdjük a napot. Aztán férjem beszólt, hogy később megy be dolgozni, én elrohantam a gyógyszertárba valami bikás görcsoldóért (ne, ez is jó kör volt, egy csomó vényköteles lett, köztük a Meristin is :twisted: ) meg betankolni betétből, mert este/éjszaka elhsználtam egy 10-es csomaggal.
Ezalatt Tomi csinált magának egy 3in1 nagy bögre kávét és beültette maga mellé Tamit az etetőszékbe, kapott egy műanyag tálkát játszani. Aztán egy -számára- alkalmas pillanatban a csajócám elhajította a tálat, eltalálta a bögrét, ami a padlón landolt majdnem tele meleg kávéval és el is tört. Úgyhogy arra értem haza, hogy férjem kávéban úszva "neveli" Tamarát és próbál valami rendet rakni. De ami szerencse, hogy legalább nem rá borult a lötty.

Amúgy a görcsökhöz még: a heti nagy kavarásban legalább az jó volt, hogy csináltak uh-t, így feltehetőleg minden oké, mert tegnap este biztos bementem volna 1000-ért az ügyeletre, hogy nem vetélésről, vagy méhen kívüli terhességről van-e szó.

Én ma nagyon light-osra vettem a figurát, nektek viszont szép napot. Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Csak azért ugrottam be hogy mindenkinek KELLEMES HÉTVÉGÉT kívánjak!

Üdv:
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Vagyok én is, csak az elmúlt napok eléggé zűrösek voltak. Zsófi továbbra is szinte alig alszik napközben, így egész nap rajta kell tartani a szemem, mert mindenhová el-és bemászik, lepakol, fiókokat próbál kihúzogatni, kapaszkodik minden tárgyban, és ha feltérdel akkor próbálgatja a lábait maga alá húzni,mintha fel akarna állni.
Ma volt itt a hőn szeretett védőnőnk :evil: , és képzeljétek azt mondta,hogy adhatok babapiskótát a Zsófinak,mert az úgyis szétmálik a szájában és nem baj,hogy nincs még foga. :shock: Hát ezen tökre kiakadtam, ahol én olvastam mindehol minimum 1 éves kort írnak,hogy az alatt ne adjunk.Ja ,meg hogy tejet is 1 hónap múlva már ihat higítva. :shock: Én csak kamilláztam nagyokat, aztán kifejtettem az én véleményemet a kajákkal kapcsolatban. Meghallgatta, azt mondta,hogy akkor csináljam úgy a hozzátáplálást ahogy én gondolom. Na, ebben maradtunk!
A napközbenki nem alvását meg azzal elintézte,hogy Zsófi az átlagnál jóval ügyesebb, és ne izguljak azért nem alszik,mert egyfolytában mozgásban van.Hát nem lettem kisegítve ezzel.
Miután elment, telefonált az egyik barátnőm, akivel 1 napon szültünk, és lelkesen mesélte,hogy az ő fia már megevett egy fél szelet erősen fűszerezett pizzát is. És hogy ő minden kajából amit ők esznek, mindig megkínálja a babát, és ha ízlik neki, akkor ad neki rendes adagokat. Uzsonnára meg már vagy 2 hete joghurtot eszik a gyerek :!: Na ezek után jól elbizonytalanodtam,mert én eddig úgy gondoltam,hogy jól csinálom az ismerkedést az új ízekkel, és törekedtem arra,hogy csak az életkorának megfelelő kajákat adjak neki.
Talán most már kezdek megnyugodni a történtek után.

Erzsó!

Örülök,hogy Adélka jobban van, és kezd visszatérni az étvágya. :)
Én is nagyon szeretem a káposztás tészát, de csak úgy ha minimum fél kiló porcukor is van rajta. :lol:
A kanapé nagyon tetszik!
Tényleg, hogy érzed magad, így túl a félidőn? Pocakod növekszik már?

Monee!

Tényleg nagyon dögös nőcis a Kata, így sminkben. A cicával meg aranyos kislányos. :D Ja, és te is nagyon jól nézel ki! :D

Évi!

Nagyon édes Violka a barátnőjével. :D Mindig megállapítom,hogy milyen szép a haja.

Timi!

De jó,hogy végre megoldódott a mensid! :D
Azért a többszöri dokihoz menést gondolom kihagytad volna. A lényeg,hogy minden ok! Sajnálom,hogy most viszont ennyire szendvesz tőle. Nekem eddig 3-szor jött meg, de sokkal kevesebb mind időben, mind mennyiségben mint szülés előtt volt, és szinte nem is fáj a hasam./igaz, szülés előtt is talán 2-szer fordult elő,hogy No-Spa-t kellett bevennem/.Jó lenne, ha így is maradna!
Tényleg,most akkor irattál fel fogigátlót?
Tami nagyon ügyesen pakolgat!Dettó mintha Zsófit látnám. :lol:
Túl vagy már a nagytakarításon?

Reku!

Jobban vagy már? Vigyázz ám magatokra! :D

Jó hétvégét Mindenkinek

Sziasztok: Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!

Nálunk ma csend és béke honol. Apa éjszakás, Adél meg mamánál van!
Édeskettesben vagyunk Tökmagival :wink: .
Ma voltam a háziorvosnál és nem kellett vízitdíjat fizetni. A kismamák is felvannak mentve alóla.
Délután pedig nődokinál jártam. Minden rendben Pocaklakóval, és a cytom is jó lett. Harmadszorra sikerült nekik kiértékelni :lol: !
Doki bácsi szerint már most jó nagy a pocakom, szerintem is, de remélem nem 5 kg-os babám lesz :wink: !
Rákérdeztem a szülésre is. Sajnos amíg az eü miniszter be nem jelenti, hogy bezárja a komlói kórházat,addig én ide tartozom. Ha még is pécsett szeretnék szülni akkor fizetnem kell mint a katonatiszt.
Sima szülésnél kb 30ezret.
Most hamar ki kell találnunk valamit, mert itt komlón semmi pénzér nem akarok szülni!!!! :evil:

Jevi!
Férjurad nem tud valamit ezzel kapcsolatba???

Timi!
Ha nem szopizik már Tami, akkor próbáld meg a cataflam-ot. Sajnos annak idején nekem csak az segített. Igaz vényköteles!

Andi!
Köszönöm, jól érzem magam így félidőn túl :lol: !
Habár a hátam sokszor és nagyon fáj, de ehhez hozzátartozik az is hogy hanyagtartásom van :cry: .

Monee!
Sajnos a nevekkel hadilábon állunk!
Lány nevek amik szóba jönnek: Alíz vagy Kinga.
Adélka Csengét szeretne, de leszavaztuk :lol: , de csak azért mert a földszinten is Csenge van aki nyáron született.
Fiú nevekben abszolút nem értünk egyett. Gábornak ami bejön: Botond, nekem pedig Ádám vagy Arnold.
Adélkának nincs fiú neve,mert Ő csak hugit szertne :D !!!
Szóval így állunk!

Lányok!

Tegnapi káposztástészta ISTENI volt! Csak sajnos nem 1 hanem 2 tányér lett belőle :oops: !

Viki!
Merre jártok?
Remélem minden oké nálatok!

Szép estét!
Erzsó Kép Tegnapi pocak, káposztás tészta előtt :o) Kép Adélka gyurmázik Kép

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Nincs semmi baj velünk (szerencsére) csak nem volt időm jönni! :oops:

Erzsó!

Adélka nagyon ügyin gyurmázik, és a pocid nekem nem is tűnik nagynak! :wink: Azt nem tudjátok megjátszani, hogy bejelentkezel állandó lakcímre itt Pécsett valakihez, és tart.helynek meg marad a Komló. Így védőnőhöz oda tartoznál, de nem lehet, hogy szülés szempontjából meg Pécsre???? Ennek próbálj meg utánanézni, hátha! :roll: Nem akarok okoskodni, csak ez jutott eszembe hirtelen, nagyon sokan csinálják itt pácsett azt, hogy amikor oviba, vagy suliba menne a gyerek, akkor átjelentkeznek valami rokonhoz, hogy abban a körzetben lakjon a gyerek stb...
most mondja férjem, hogy fordítva, mert a tart.hely szerint nézik a dolgokat, na mindegy, utána kell érdeklődni, hátha! Nem csodálom, hogy nem akarsz Komlón szülni! :?

Majd még jövök!:)

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!
Erzsó!
Nekem sem tűnik olyan nagynak a pocid :) Adélka édesen gyurmázik. Nálunk is a gyurma a sztár játék, csak utána jön a takarítás amit egyik gyerkőc sem szeret(én sem) :)

Az utóbbi 2 éjszakánk viszonylag nyugisan telt. Felkelt evett 320ml-t!!!! és aludt tovább. Volt a védőnő, megnyugtatott, hogy ez is el fog múlni, szerinte a foga miatt nem alszunk éjjel, később fektessem le este, akkor talán alszik...de ez a lányzó este fél hat-fél hét között bealszik, bármit csinálok vele :) nagyon ritka, hogy kibírja este 7 óráig ébren.
Ma apáé a kis hisztizsák, a "nagyokkal" főzök. Ma van a Domcsi szülinapja és leadta a rendelést :lol: Husileves, brokkolis zöldségkeverék párolva sok brokkolival, pipifasírt, krumplipüré, meg egy kis sült husi. Az eredeti verzió spenót volt, de sikerült lebeszélni róla.
Én nem értem a kiscsajt, olyan kajákat imád, amit a legtöbb gyerek nem eszik meg. Brokkoli, spenót, kapormártás...az utóbbi időben meg rengeteget eszik. Én nem sajnálom tőle, de sokszor már nem merek neki adni enni, nehogy rosszul legyen nekem.
Nah, megyek is, amíg apa megjön a vásárlásból kicsit összetakarítok, legalább azt ne neki kelljen, elég lesz neki a pici. :D
Mindenkinek kellemes hétvégét, vigyázzatok magatokra és a gyerkőcökre is.
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Viki!

Örülök, hogy minden oké nálatok!
Ma reggel a férjem is azzal jött haza, hogy jelentkezzek be Pécsre :? !
Most hétvégén fogunk beszélni az egyik barátunkkal, hogy meg engedné e, hogy papíron nála lakjak :lol: !

Marcsy!

DOMCSINAK BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNUNK!!!!!!!

Most lépek, de majd még jövök!
Sziasztok Erzsó

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Február 11.-ém este fél 6-kor megszületett a "kicsi" fiunk, Ákos.
Hát nem csoda, hogy a gólya csak most hozta, nehéz csomag volt:
4650 gramm és 55 cm.
Szülés rendben volt nem volt vészhelyzet, 1-kor burokrepesztés volt, és estére megvolt a baba. Bár dokibácsinak úgy kellett kikönyökölni, mert a végén már sejtették, hogy nem lesz pici a baba.
Az első napok a kórházban számomra horror volt, a szülés piskóta volt ahhoz képest, de most már fizikailag és lelkileg is jobban vagyunk!
Üdv mindenkinek, majd még jövök, de most csak úgy lopoma perceket a baba mellett! Kép
Vendég
 


Sziasztok!

Juhéjjjj!!!! Én pillantottam meg Ákoskát először :D !!!

Szilvi!
Gyönyörű!!!!! És ez a hajkorona :o !
Ha lesz időd akkor gyere és mesélj!!!
Miért volt horror a kórház?
Vigyázz magatokra!

Évi!
Délután gondolok rátok meg a babazsúrra :wink: !

További szép napot mindenkinek!!!
Erzsó

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Erzsó!

Nem is igaz,hogy te láttad meg először Ákoskát, mivel én már a másik topikban láttam, ahová a férje tette fel szülés után a képecskét. Be-be-be... :lol: :lol:

Szilvi!

Gyönyörű a kisfiad. Nagyon formás a fejecskéje. Gratulálok hozzá!!! Majd azért számolj be részletesen ám! Engem is nagyon érdekel,hogy miért volt horror a kórházban.


Sziasztok:Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!

Szilvi!

Gratulálok! Gyönyörű baba Ákos! :) Ha lesz időd, tényleg mesélj egy kicsit, mi volt, hogy volt? :) Amúgy nem emlékszem, hogy a Klinikán szültél??? Mert ott nekem is horror volt az első 2-3 nap, márha csak a lelki dolgokról van szó és nem volt semmi más baj nálatok sem!



Én tegnap megjártam a fogorvost, de szerencsére nem volt vészes! :)
Peti ma annyit evett ebédre, hogy azt hittem szét fog durrani, de nem :D most alszik! :) (megevett 3 nem kis méretű sárgarépát, meg két szintén nem kicsi csirkeszárnyat a husilevesből, meg egy meggyespitét utána :shock:


Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Most csak gyors bekukk, mindjárt jönnek a kis vendégek!

Erzsó!
Köszi, én pedig majd megkérdezem a férjemet erről a szülés dologról, én se szülnék Komlón! :?

Marcsy!
Boldog szülinapot Domcsinak!

Kép

Szilvi!
Mégegyszer nagy gratula a pici fiadhoz, ha lesz időd, gyere majd és mesélj a szülésről! :wink:

Most megyek is, majd jövök részletesebben is , val.leg csak hétfőn! :oops:

Üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Szilvi!

Gyönyörű kisfiad, akarom mondani nagyfiad van!!!!!! :D :D :D :D Csodálatos dolog, hogy sikerült természetes úton megszülnöd egy ekkora babát! gratulálok hozzá!!!!!!! :D Most biztos el vagy havazva, kitartást és majd ha lesz időd látogass el hozzánk a topikba!

Andi!

Remélem fennakadások nélkül teltek az Ati nélküli napok. A kajával meg tudod, már nagyon sokat beszélgettünk erről... a fél pizzát azért kicsit túlzásnak tartom, főleg fűszeresen, de ki kell tapasztalni mindent. Látod, mi már napi 3x mást eszünk, nekem meg a védőnő nem ajánlja az allergiák miatt a babapiskótát (amit ha jól tudom "elvileg" 6 hós kortól már lehetne adni).
Igen, írattam fel gyógyszert, amit beszéltünk és valóban, az még az áremelések után is alig a felébe kerül, mint amit a terhesség előtt szedtem. :)

Erzsó!

Cataflam van itthon, még a fogorvostól kaptam, de nagyon fáj tőle a gyomrom, meg szinte minden gyógyszertől, ettől is amit végül a gyógyszertárba kaptam. :cry: Most már egyébként egy kicsit jobb a helyzet. :) Nagyon szép a pocakod! És Adél is ügyes. Én már nagyon várom ezeket az időszakokat, mert imádok színezni pl. :lol: Igen, a kismamáknak szerencsére nem kell fizetni, ezt írtam is. :D

Marcsy!

Dominikának boldog születésnapot!
Döntöttetek már, hogy megy-e suliba ősszel?

Viki!

Petike ebédje! :lol: :lol: :lol: Van huzata! :lol:

Tegnap este először (de többször egymás után) felállt Tamara. :)

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!
Köszi a Domcsi nevében is. :)
Timi!
Gratula Taminak, nagyon ügyes kiscsaj :)
A Domcsi meg ősszel nem megy suliba. De persze amikor én mondtam az ovónőnek, hogy én még úgy látom nem igazán érett rá, akkor az volt a válasz, hogy majd meglátjuk, de szerinte mehet.
Aztán most mégis úgy döntöttek, hogy ráér még egy évet :)
Mi semmiképpen nem engedtük volna. Nem az eszével van a baj, nagyon értelmes, okos kislány(nemcsak szerintünk).
Amikor leülök vele, hogy most a Minimanóból "tanuljunk" egy kicsit nehezebben érti meg a feladatokat, de ha megérti nagyon hamar megcsinálja, csak többet kell neki magyarázni, de van olyan is amit egyből megért és még végig sem mondom már neki is esik.
Az inkább a baj, hogy képtelen 5 percnél többet ülni egy helyben. Leül, tanulgat, fut egy kört, jön vissza, megint 5 perc, akkor megint egy kör és így tovább :)

Szilvi!
Gratula a babádhoz, nagyon nagyon szép nagyfiú :)

Egyenlőre ennyi, mindenkinek szép napot!
Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Úgy látom mindenkivel jó sok minden történt a hétvégén. :D Alig győzlek visszaolvasni Benneteket!

Szilvi!

Mint írtam már, nagyon gratula a bébihez! :lol: Remélem hamar tudsz ránk időt szakítani és mesélni! :)

Erzsó!

Nekem is az jutott eszembe, hogy be kéne jelentkezned valakihez ide Pécsre. Nálunk Ócsárddal (ott lakunk) az a helyzet hogy mindenféle hivatali szempontból Siklóshoz tartozik. Kikerülendő az hogy nekem állandóan minden hülyeség miatt Siklósra kelljen mászkálnom -ahova egyébként semmiért nem mennék-, itt Pécsen az anyukámnál van az ideiglenes lakcímem. Így mindenféle hivatalban a pécsi címet tekintik mérvadónak és mindent intéznek itt.
Remélem Neked a kórházzal szerencséd lesz és el lehet így intézni! Az új lakcímkártya szerencsére nem kerül semmibe. :wink:

Timi!

Örülök hogy ennyire ügyes Tami! :lol: :lol:

Marcsy!

Boldog szülit Dominak! Remélem jól telt az ünnep! :D
Pffuuu... tényleg nem semmi hogy milyen kajákat eszik meg! A brokkolival ki lehetne engem kergetni a világból. :D

Jevi!

Hogy sikerült a party?

Mi korcsolyázni voltunk a hétvégén a lányzóval. Megállapítottuk hogy jó mulatság a korizás, de csak akkor ha az embernek van saját cipője. Ha nincs, azért elég húzós egy ilyen kiruccanás! :?
Mindig meglepődök amikor megyünk (úgy évente egyszer :D) hogy kicsi gyerekek, akik szinte még járni is alig tudnak, hogy tudnak menni a korcsolyával... :shock: Kéne gyakrabban menni, jó volt!
A héten ráállunk a kori cipő vásárlás ügyére, nekünk már csak nem fog nőni a lábunk. :D

A hétvége szintén fontos eseménye hogy "összeeresztettük" Norbi szüleit az apukámékkal. Eddig nem találkoztak még (egyik fél sem törte össze magát a nagy sietségben hogy tegyen ennek érdekében valamit). Végülis jól sült el, Norbi anyukája egy nagyon nagy szájú, de a legmesszebbmenőkig Úrinő, így kézben tartotta az eseményeket. :D Hát ezen is túl vagyunk! :)

Ma elvileg felhívom a varrónőt, hogy vinném az anyagokat és kezdje el varrni a ruhát. :wink: :D :D

Üdv mindenkinek!
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

A babazsúr jól sikerült, csak sajna nem sok kép készült, mert az elején lemerültek az elemek, aztán már elfelejtettünk fényképezni!

Kép
Kép
Kép
Aki a tortával "szenved", az én vagyok, kicsit tört a csokimáz! :) De legalább én kreáltam! :wink:

Erzsó!
Megkérdeztem a Páromat, megszűnik a szülészet Komlón az biztos, ő ápr. 1.-től tudja, de a dátum még változhat, bár nagy valószínűséggel akkortól! Lehet, hogy addig érdemes várnod, ha viszont ez tolódik, szerintem is jelentkezz át Pécsre!

Andi!
Bocsi, hogy ezt mondom, de a védőnőd nyugodtan visszadhatná a diplomáját, annyi hülyeséget beszél! :evil:
Szerintem te többet tudsz nála, csinálj mindent úgy, ahogy jónak látod! :)
Glutén tartalmú ételeket CSAK 1 éves kora után ajánlott adni, elég szomorú, hogy a különböző termékeken sokszor már 6 hónapos kortól "megengedik"! Dehát érdekük, mert így mégiscsak el tudják adni, pl. a kül. tejpépeket, mivel 1 éves kor után már általában nem adnak ilyeneket gyerekeknek! Az meg, hogy esetleg később a korán bevezetett ételek miatt allergiás lesz a gyerek, a gyártókat már vajmi keveset érdekli!
De ez "csak" a szakma álláspontja, mindenki úgy csinálja, ahogy jónak látja!
Ne érts félre Hódocska, én Téged is abszolút megértelek, aki nem tud sokáig szoptatni, az általában nem tartja be az előírásokat, előbb kezd bevezetni mindent, és végülis ha nincs a családban allergiás, kevesebb a rizikó is, de egy jól szopó csecsemőnél ez igazán hiba!
De a legnagyobb hiba, hogy egy védőnő osztja a hülyeséget! :evil:


Bocsi, de ez kikívánkozott!

Mennem is kell, felébredt Viola, üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Szüléstörténet, 2007.02.11. – vasárnap

Dokim egész héten beteg volt, úgyhogy volt para, mi lesz ha beindul a szülés, mert hát ugye túlhordtam a babát. Uccsó héten minden nap nst-uh, már nagyon szerettem volna túllenni az egészen, és végre babázni. Vasárnapra berendelt a doki, hogy akkor már lesz, csinál uh-ot, és poset, hátha beindulnak a dolgok, ha nem, hazamehetünk.
Reggel 10-re bementünk, várt is már az orvos, megcsinálta az uh-ot, és közölte, hogy itt még minden rendben, keddig várunk a poseval, de azért megvizsgál. Hát bennem egy világ dőlt össze, én már úgy indultam el itthonról, hogy csak babával jövök haza. Aztán megvizsgált, és közölte, hogy két újnyira nyitva vagyok, megyünk szülni, itt du-ra baba lesz.
Férjem riasztotta a szülésznőt, felmentünk a szülészetre, mire átöltöztem, Évi is megérkezett, úgyhogy minden előkészítést már ő csinált. Volt beöntés is! 
Viszont aznap nagyüzem volt, minden szülőszoba foglalt volt, és mivel nem voltak rendszeres fájásaim, egy különszobában vártunk a szabad szobára. Délbe bementünk, elkezdte adagolni Évi az oxitocint, jöttek a fájások, egykor burokrepesztés volt, aztán jött az aneszteziológus, megcsinálta az epidurális érzéstelenítést, ami nekem megváltás volt, utána semmit nem éreztem az utolsó ¾ óráig. Jöttek a tolófájások, és a vége kicsit elhúzódott mert Ákos nagyon nehezen préselte át magát a szülőcsatornán. Kezdtek felgyorsulni az események. Az utolsó emlék, hogy a doki mondta, hogy készítsék a vákumot, én meg kértem, hogy azt csak végszükség esetén vessék be, aztán elkezdett a hasamon könyökölni. Az utolsó fél órából semmire sem emlékszem, annyira koncentráltam, és csak nyomtam, nyomtam vörös fejjel, ágyba kapaszkodva hang nélkül. (ezt utólag mesélte el a férjem) A következő kép az, hogy felsír a baba, és rátették egyből a mellkasomra, és csak az örömkönnyeivel kűzdő férjemet meg a babát láttam, aki ott ficánkolt a kezem alatt! (most is potyognak a könnyeim!) Utána ugye varrás, mert hát vágni azt kellett, a méretek miatt. Aztán átvittek minket egy pihenőbe, mert sorban állás volt a szülőszobákért. (12 baba született aznap) Ott pihiztünk két órát, és Ákos egyből cicire cuppant. Évi elintézte, hogy anyukámék 5 percre bejöhessenek hozzánk – mert hát ugye látogatási tilalom volt.
Na az éjjel horror volt, úgy fájt a sebem, meg lelkileg ezt fel kellett dolgozni, hogy anyuka lettem!
A kórház eléggé megviselt, soha nem voltam még távol a férjemtől, főleg kórházban, és a főnővér tett is róla, hogy tiszta depi legyek. Ahol tudott belémrugott, Ákost még az ablakon keresztül sem mutathattam meg a férjemnek, visszaparancsolt a szobába, úgyhogy késő este jött be, hgoy láthassa a kisfiát. Persze tényleg szigorúan zárt ajtó mögött. Nappal meg én szöktem ki hozzá. A csecsemősök viszonylag normálisak voltak, de Ákos az elején nem lehetett velem, mert a méretei miatt teáztatták meg cukorvizsgálat volt, de szerencsére minden ok, minden értek normális, így megkaptam, belövellt a tejcsi is, szenvedtünk az elején rendesen,nappal aludt, éjjel üvöltött ami pláne kikészített, hogy miért sír vígaszthatatlanul az én kisfiam... de úgy néz ki most már egymásra hangolódtunk, és megy a szopi is. Lényeg hogy itthon vagyunk már, nyugalomban.
Hát „röviden” ennyi!

Kép
Vendég
 


ziasztok!

Évi!

Látom jól sikerült a babazsúr. :D Nagyon jól néztek ki a torták!
Nekem is nagyon elegem van a védőnőből. Igazából nincs is rá semmi szükségem, mert amikor jön akkor is vagy ilyen hülyeségekkel traktál, vagy a fiát elemzi, aki egyetemista. Mondjuk ez engem meg nem érdekel.
Ránéz a Zsófira megállapítja,hogy milyen szépen fejlődik azt ennyi. Értelmes tanácsot nekem ő az elmúlt 6 hónapban nem adott,és gondolom ezután sem fog. Annyit ér el,hogy minden hónapban, amikor persze váratlanul megjelenik, jól felhúzom magam rajta.
Hát ez van! Ezért sz@r,hogy a védőnőt nem lehet választani, ha lehetne már réges rég váltottam volna. :cry:


Monee!

Én is úgy imádok korizni, de már vagy 4 éve nem volt a lábamon korcsolya. Nekem a jégpálya nem igazán jött be, mi inkább vagy a Balcsin vagy a Malomvölgyi tavon koriztunk./ Persze az utóbbi években elég ritkán fagytak be igazán a tavak/
Már gondoltam arra is,hogyha Zsófi nagyobb lesz, feltétlenül megtanítjuk korizni, és akkor az egész család mehet kikapcsolódni. :lol:

Szilvi!

Köszi,hogy leírtad a szülitörténetet. Tényleg tök jó,hogy ekkora babát természetes úton megtudtál szülni!
Azért az rossz lehetett,hogy látogatási tilalom volt! :(
Borsay-val elégedett voltál? Normális volt? Megkérdezhetem,hogy hívták a szülésznődet?/Nem Fóris Éva?/

Sziasztok:Andi

Kép

Kép
noviandi
Pécs
 
 


Sziasztok!

MI is élünk ám, csak Peti megint rászokott a hajnali 5 körüli kelésre és ez egy kicsit kikészít, így nem jövök sokszor! :(
Persze ő már alszik megint, meg gondolom délután is fog, szépen viszaszokik a napi 2 alvásra megint, nem tudom mi van, miért van, lehet megint a foga jön!? :?: Na mindegy!

Szilvi!
Köszi a szüléstörténetet! Tényleg nem semmi, hogy ekkora babát simán szültél! (amúgy nekem is belekönyökölt a doki a hasamba az utsó nyomásnál, pedig majd 1 kg-al kisebb volt Peti :D ) Úgyhogy nagyon ügyes voltál!!!! :D És Ákos baba gyönyörű!!!!!!!!!!!!

Andi!
Védőnő :cry: Szerintem is csináld úgy, ahogy Te a legjobbnak érzed! Elvégre édesanya nem akarhat szándékosan rosszat a babájának! :D Amúgy a babapiskótára nekem is 1 éves kort mondott anno a doktornő a tojástartalma miatt!!!!!!!! A glutén elvleg 9 hótól mehet, legalábbis a mi dokinénink és az akkori védőnőnk szerint (aki megjegyzem tök aranyos volt) :)

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Marcsy!
Jó, hogy akkor közös megegyezéssel marad még Dominika ovis. :)

Monee!
Mégegyszer köszi a turmixot, Tami látod a brokkolit is megeszi így veled ellentétben. :lol: :lol: :lol: Igaz, kicsit csalnom is kellett, mert először nemigazán kellett neki csak pár kanállal. De ahogy feltunningoltam almával és őszibarackkal nagy bőgést rendezett, hogy elfogyott. :D Örülök, hogy korrektül zajlott a vasárnapi -bocsi- "pofavizit". Tán még jól is érezték magukat az ősök. Annyira fellelkesültem a közeledő esküvőtökön, hogy már megint a lakodalmas dvd-nkkel szórakoztatom magunkat. :oops: Kár hogy nálatok nem lesz, kiráznám már a bolhákat a hajamból. :lol: :lol: Na majd másjusban....
Én még sosem korcsolyáztam, csak görkorizni tudok, igaz az lehet négykerekes vagy soros is. Jó, hogy ti elmentetek. :)

Jevi!
Nagyon jók a képek és jó, hogy írtad melyik vagy Te, tényleg nagy átváltozóművész vagy, biztos nem ismertelek volna meg. :oops: :D

Szilvi!
Köszi, hogy megosztottad velünk ezt a születésélményt. Akkor végülis nem kellett használni a vákuumot? Jó sokan szültek aznap! Mégegyszer gratulálok Ákoshoz, gyönyörűséges nagyfiú, nagyon szép :!: :!: :!: :!: :!: :D

Tegnap depressziós voltam, de mára meggyógyultam :!: :lol:

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Tegnap nem voltam, mert otthon pihiztem. :) Képzeljétek 6-kor felkeltem Norbival, aztán 9ig matattam otthon, 9kor ledőltem "egy kicsit" aztán DÉLBEN ébredtem fel. :shock: :shock: :D:D:D Nah, utána meg felforgattam a kis kertünk egy részét, ágat égettem, gazoltam, stb. Tök jó volt! Tegnap nagyon szép idő volt. :D:D

Szilvi!

Nagyon szép Ákos! Nekem a neve is nagyon tetszik, ha egyszer lesz kisfiam, őt is Ákosnak fogják hívni. :D
A szülésed sem semmi, örülök neki hogy végülis nagyobb megrázkódtatás nélkül sikerült világra hoznod ezt a hatalmas bébit! Gratulálok hozzá!

Most hogy olvastam a születéstörténeteteket, megint megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy a friss apukák, ugyanmár miért nem vehetnek részt a gyermekük életében az első napokban?! Én emiatt már előre is halál mérges vagyok! A baba születésével a család is születik, akkor apuka utána miért nem vehet részt benne?! :evil:
Már egyszer mondtam, nekem egyre szimpatikusabb az otthonszülés. Pláne hogy most ezzel a kórház izével is variáltak. Hát tudjátok mikor megyek majd Siklósra szülni!!! Aztán hogy orvost se lehet választani... ez totál kész! :evil:

Erzsó!

Neked sikerült valamit intézni, kideríteni? Pontosan hova és hogyan kell bejelentkezni ahhoz hogy itt Pécsen is ellássanak, hogy itt szülhessél?
Az állandó lakcímnek kell Pécsen lenni vagy az ideiglenes is elég?

Timi!

Ez jó, tegnap még depis voltál, ma meg már nem! :D
Nem mondtad pontosan, azóta megeszi turmixolva Tami amit főzöl neki, vagy csak a brokkoli a nyerő?

Örülök neki hogy kicsit felpörget a mi esküvőnk! Nekem az a jó, hogy az egyik jó barátomék -akik az ország másik felén laknak- szintén az esküvőjükre készülnek, csak nekik májusban lesz. Szoktunk emilezni egymásnak hogy ki hogy áll az előkészületekkel, mijük van már meg és ez tök pozitív. :lol: :lol: :lol:
10 nap múlva elérkezünk az 1 hónapos álom határhoz, uh. lassan mehetek fodrászolódni, kozmetikusozni. Barnának már szép barna vagyok, de azért egy kis szolit is nyomok még.
Hétfőn megvettem Norbi ingét (fehér), nyakkendőjét (selyemfényű ekrü és nagyon szép!), az én fehér csukámat (tök öreglányos, de akinek ekkora lába van, az ne válogasson). Jövő hétfőn megyek varrónőhöz... mostmár csak állást kéne találni. :? Az még nincs sajna. :(

Andi!

Hagyjd a francba a védőnőt. Kukocsolj ki a lukon, amikor számíthatsz rá hogy jön és ne engedd be. Sok mindentől megkímélnéd magad. :wink:

Viki!

Kitartást Neked. Peti nagyon kiegyensúlyozott kisfiúnak tűnik nekem, előbb-utóbb visszaáll majd a normál kerékvágásba. :)

Jevi!

Jók a képek! Én is pont arra gondoltam amit írtál az átváltozásról, megint másként nézel ki, mint eddig. :D
(Nah, én beszélek. Épp vasárnap festettem be a hajam hivatalosan középbarnára. :lol: )

ÉS AKKOR VÉGÜL, DE NEM UTOLSÓ SORBAN, SZERETNÉM NEKTEK IS ÁTADNI A MEGHÍVÓNKAT. AKI EL TUD JÖNNI, AZT SZÍVESEN LÁTJUK! (Azért ha hülyén nézek, ne felejtsetek el bemutatkozni, hogy honnan jöttetek! :lol:)

Kép

Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!
Szilvi!
Gyönyörű volt a történeted, én is gratulálok a babához, nagyon nagyon szép, formás baba :) Miért volt horror a kórház? Sejtem, de leírnád, hogy hol szültél?

Tegnap mi megint dokinál voltunk. A Hisztike nyakig taknyos, a Domcsi meg megint iszonyatosan köhög. Olyan rohamai vannak, hogy már azt hittük megfullad...kapott gyógyszert, nem megy megint oviba. Meg is kaptam a fejemre amikor felhívtam őket, hogy dehát hétfőn délelött még semmi baja nem volt, ilyen hirtelen lett beteg????Azt nem tudom hol voltak az ovónők hétfőn, ugyanis hétfőn is már fújta az orrát és elvétve köhögött, vagy ez nekik nem elég még?? A Dávid is taknyos, de őt úgy gondoltam, hogy egy kis takonnyal nem viszem le a többi beteg közé, nehogy valami mást is összeszedjen.
Képzeljétek!
Amióta nem ragaszkodom görcsösen a napi 5 etetéshez és úgy eszik a Hisztike ahogy éppen jól esik neki hízott 40 dekát nem egész egy hónap alatt.Most 8,5 kiló :)
Mondjuk szinte egész nap tápot eszik, este amikor hazajön az apja akkor eszik főtételt és azt amit mi, meg éjjel is tápot eszik, reggelire meg egy fél kifli, vagy egy fél kakaós csiga. A védőnőnk(aki tök rendes aranyos) azt mondta, egyen ahogy Ő akar, csak egyen, ha neki tápszer kell akkor egyen tápot, akár még éjjel is.

Timi!
Miért voltál Te is depis tegnap?

Na, megyek is, felébredt és már megint játszani akar pedig most pakoltunk össze a "nagyokkal" :twisted:

Marcsy
marcsy
 
 


Sziasztok!

Szilvi!
Köszi a szüléstörténetet, nagyon szép kisfiad van! Én is kíváncsi lennék, hogy akkor végül nem kellett a vákuum?

Erzsó!
Most már végképp nem tudom (párom sem), hogy mi lesz a Komlói kórházzal! A mai újság szerint lesz pár szülészeti ágy is, holott legutóbb nem erről volt szó! :? pont ma lesz megint valami megbeszélés, de elsősorban a vizitdíjjal kapcsolatban, lehet hogy mégsem 1000 ft lesz az ügyeleti, holott most annyi! Össze-vissza van minden, de talán mégis az lenne a legjobb, ha valahogy Pécsre át tudnál jelentkezni!

Hódocska!
Köszi a privit! Én nem akarok ám ilyen szakbarbár lenni, csak nekünk teljesen más védőnőnk van, az ő tanácsai sokkal közelebb állnak az általam tanultakkal, és igazából csak azon akadtam ki, hogy miért nincs közöttük egységes álláspont? Az anyukák így hogy igazodjanak el? Én is rájöttem már arra, hogy mindenki csinálja saját belátása szerint a dolgokat, ennél okosabbat úgysem lehet tenni! :wink:
Ha jól értem Taminál az volt a gond, hogy nem turmixolva nem ette meg a kaját? Violka is sokáig csak turmixolva volt hajlandó enni, aztán fokozatosan több darabot csempésztem a kajájába! Én pl. a mai napig imádok mindent összeturmixolni, úgy jobban szeretem! (Na jó, a Milánói makarónit azért nem... :D )

Monee!
Nagyon szép és ízléses a meghívótok, én a magam nevében nagyon köszönöm a meghívást, és szeretnék is elmenni, remélem nem jön közbe semmi!

Marcsy!
Sajnálom, hogy újra megbetegettetek, nekem is le kéne vinnem Violát a dokinőhőz, mert a karján nagyon csúnya kiütések vannak, és a krém, amit korábban felírt nem használt (szerintem még ártott is), most már a testén is vannak pöttyök, csak én is félek, hogy még mást is elkap! :evil: Azért sajnálom, hogy nem működik az időpontkérés, én próbáltam korábban, de nem jött össze! :(

Most mennem kell, üdv: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Monee!

Nagyon szép a meghívótok! Köszönjük szépen a meghívást! :D

Marcsy!

Jobbulást kívánunk!

Jevi!

Remélem semmi komoly nincs a kiütések hátterében! :( Azért írd majd meg mi volt! Jobbulást Violkának!

Timi!

Jó volt a séta :D Peti azóta sem aludt, így de.10 óra óta pörög!!! :shock: :shock: :shock: Köszönjük a csiga-bigát, nagyon tetsziok Petinek, de egyelőre leginkább szétszereli, és az aljával mászkál és nyomkodja, hogy zenéljen! :lol: Nem is kérdeztem meg, bocsi :oops: kellett érte fizetni valamit, hogy kihozták???? Elfelejtettem megkérdezni! :oops:
Remélem sikerült mindent elintézned utána! :)

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Petit 19.40-kor altattam el!!!!!!!! Reggel 5-kor kelt, délelőtt 9-10-ig aludt és azóta fent volt! :shock: és még nem is volt nyűgös!

Jó éjszakát Mindenkinek!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Monee!
Rólad és Norbiról álmodtam, ne izgulj, éjszaka minden rendben volt az esküvőn. :lol: Nem csak a borkkolit, hanem majdnem mindent megeszik így Tami -feltéve hogy van benne valami gyümölcs is :roll: -, úgyhogy nem tudom eddig miért nem vettünk turmixot. Tán azért, mert az idén egy jópár olyan dolgot vettünk már, amit végül visszavittünk és levásároltuk az árát, mert nem vált be. :?
Én már említettem nem vagyok nagyon képben az otthonszülésben, de azért annak nézz utána (esetleg abban a könyvben), hogy a babát nem viszik-e be így is úgy is néhány napra megfigyelésre a kórházba, mert ha igen, akkor szerintem csak felesleges kockázatot vállal az ember az otthonszüléssel, utána még úgysem lehettek "igazi" család. Azért gondolom, hogy így lehet, mert a bébiket azért más törvények védik, ekkor elvégeznek egy csomó szűrővizsgálatot (nagyon fontos és megnyugtató), az első napokban kapja meg a bcg oltást...stb. és azért néhány fortélyt el lehet lesni a csecsemősöktől is, mert én biztos nehezen álltam volna neki fürdetni, öltöztetni, de még akár pelenkázni, köldököt ápolni is, ha előtte 3x nem asszisztálnak minden mozdulatomhoz, hogy jó-e? :D

Marcsy!
Sajnálom, hogy beteg a két lurkó, remélem Dávid tartja még a frontot! :) Miért voltam depis? Hát egyszerű lenne összefüggésbe hozni az itthonléttel meg minden, de tudom, hogy azért míg nem volt gyerekem akkor is volt időnként rossz napom/hetem és akkor is lesz majd biztosan, ha már kamasz lesz Tami. Csak néha az élet olyan bonyolultnak tűnik. És bébivel ilyenkor kicsit tovább bonyolódik, elég türelmetlen voltam vele hétfőn ezért, de hát szegény nem érti, hogy most picit vegyen már vissza, mert robbanni fogok. Úgyhogy versenyt sírtunk. :oops: :lol: De remélem nem tartós, mert másnapra elmúlt. :P

Jevi!
Igen, eddig nem volt turmixunk, a botmixerezés, mert szitán átnyomkodás nem jött be. De most Monee kölcsön adta az övékét, hogy próbáljuk ki érdemes-e venni. Érdemes. :) Hát ez az időpontkérés nálunk sem működik, még tanácsadáskor is néha 40 percet várunk, hogy bejussunk. :?

Viki!
Nem, nem kellett fizetni a szállításért. :) Örülök, hogy legalább a zene tetszik Petikének, aztán majd arra is biztos rájön mit kell vele csinálni. Nem, nem sikerült elintéznem, telefonon felhívtam a szerelőket és azóta is várom, hogy visszahívjanak, mikor jönnek. Tök frusztráló, hogy nem látok ki az ablakon. :cry: Vagyis, hogy nem jön be fény. Tegnap nálunk sem volt ám alvás azon a negyed órán kívül a babakocsiban. :cry: De aludt is este fél kilenctől reggel 8-ig. :D

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Csak gyors bekukk: Levittem tegnap Violkát a dokinénihez, szerencsére most nem üvöltött, csak amikor a torkát megnézte! Ugyanis kicsit köhög, de nem vészes. Most kaptunk még Fenistil cseppet, meg Calcimusc-ot, hát kíváncsi leszek, párom is hozott egy tuti krémet rá, Physiogel a neve, majd meglátjuk...De hogy mitől van? Allergia talán, vagy ez a köhögéses vírus egyik megnyilvánulása!

Erzsó!
A tegnapi komlói össz. orvosi megbeszélés mérlege: 50 aktív ágy marad Komlón: 30 belgy., 20 seb.-nőgyógy., de szülni nem lehet, csak nőgyógyászat lesz! Most ezt mondták az okosok! :)

Mindenkinek további szép napot: Évi

KépKép
KépKép
KépKép
jevi26
 
 


Sziasztok!

Erzsó!

Ezt egy másik topikban találtam:

[quote]M írta:ost én is azt keresem, hogy kihez tudnék a 11. kerületbe ideiglenesre bejelentkezni, h ne kelljen sokat fizetni. Felhívtam a minisztériumot és azt mondták hogy legalább 3 hónapja bejelentett tartózkodási helynek kell lennie, hogy kérhessem, h a Szent Imréhez tartozzak.


Habár jut eszembe Jevi már írta, hogy nem is lehet szülni majd Komlón, na mindegy, mostmár nem törlöm ki :oops:

Jevi!

Amúgy Peti ma 5.45-kor kelt ! :wink:

Jó éjszakát Mindenkinek!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Sziasztok!

Erzsó!

Hol vagy? Nem voltál már nagyon régen. Remélem nincs baj!

Réku!

Szintén hasonlók. Gondolom dolgozol!

Netty!

Máté hogy van?

Jevi, Viki!

Köszi szépen! A meghívót mi (illetve nagyobb részt én) csináltuk. Annyival másabb hogy ekrü színű papírra van nyomtatva nem fehérre, de azt hogy olyan legyen itt is nem tudtam volna megcsinálni.

Viki!

A bemásolásodról: Az azért szerintem konkrétan agyrém, hogyha a 8. hónapban elköltözök Debrecenbe -mert akárkinek hozhatja így az élet-, vissza kell jönnöm majd szülni Pécsre, ha nem akarok fizetni érte. Mire ideérne az illető, pont meglenne a vajúdás a kocsiban. :? :evil:

Timi!

Nah, akkor a turmix jó ötlet volt! :D Örülök neki hogy jó lett!! :lol: :lol:
Szerintem nem lehet olyan drága, pár ezer forint körül lehet. Mi is ajándékba kaptuk, ezért gondolom. :wink:
Az otthonszülés mégcsak ötlet, hiszen addig mi is lehetne más, amég nincs baba a pocimban. Lehet hogy még sokat kell várnunk rá, addig biztosan lesznek új fejlemények. Mindig olvasok valami újat. :) Gondolom sejted, Norbi nincs eldőlve az ötlettől... Viszont ha minden körülmény úgy alakul majd (nem lesz gond a babával, velem, lesz megfelelő háttér a szüléshez, stb.), akkor nem fogok engedni belőle. :wink:
Így Szilvi szülésével kapcsolatban is van egy olyan módszer amiről olvastam és amit nála nem alkalmaztak (mondom ezt úgy hogy nem láttam hogy működik-e). A vákum-fogó helyett van, Gaskin-manőver a neve. Az a lényege hogy a kitolási szakaszban ha elakad a baba, négykézlábra állítják a mamát és ketten két oldalról elkezdik nyomni a csípője fölső részét az összehúzódások közben. Így (állítólag) megnyílik nagyobbra a medence, szabad utat engedve a babának. Hogy ilyen módszert alkalmaztak volna itthon bárkinek is a szülésénél, erről még sosem hallottam. Amerikában a bábák viszont rendszeresen alkalmazzák... :)


Ma elcipelem anyukámat fodrászhoz. :D Ő olyan típus, hogyha megtehetné, letekerné a fejét, hogy rakjam szatyorba és vigyem el a fodrászhoz csak neki ne kelljen menni. Borzasztóan utál ilyen helyekre járni. :D

Szép napot!
Monee

Monee

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie First Birthday tickers
monee85
Chorley, Egyesult Kiralysag
 
 


Sziasztok!

Vagyok ám én is, csak megint besokalltam!
Hét elején kicsit túltakaritottam magam, ezért pár nap pihenőre voltam utalva. Megemeltem magam és fájt az alhasam :? . Szerencsére elmúlott :lol: !

Adél 4 nap ovi után ma már itthon van. Tegnap délután belázasodott, ma reggel 39.8 volt a láza. Múlthéten mandulagyuszi most influenza. Baromi jó :evil: !

Köszönöm a segítségeteket a kórházzal kapcsolatba. A barátunk megengedte, hogy bejelentkezzek hozzá. Most még várok mert az egyik kismama aki itt szült volna komlón, neki már szóltak hogy keressem másik dokit mert márciustól nem lesz itt szülészet!
Ez már egy agyrém ami itt folyik!

Monee!
Akkor jó "sötét" lettél! Nekem is középbarnára van festve a hajam, de sikitani tudnék amikor lefeketéznek :twisted: !!!!
Köszönöm a meghívást az esküvöre. Ha tudok mindenképp ott leszek! Engem bizti megismersz amikor begurulok :lol: :wink: !!!

Annyi minden szerettem volna még írni, de most mennem kell!
Adél anyát akarja :oops: !

Majd még jövők!
Sziasztok
Erzsó

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Hát túl vagyunk a műtéten! :lol: Szerencsére nem volt olyan nagy a baj, mint ahogy első ránézésre tűnt, és az orvosok is a legrosszabb esetet vázolták nekünk fel, de a műtét során kiderült, hogy végülis a Máténak igazából csak egy nagyon enyhe húgyúti fejlődési rendellenessége volt, és a műtét nem érintett semmiféle húgyutat és egyéb belső szervet sem, "csak" egy plasztikai műtét lett a vége. Most már leírom, hogy epispadiasis diagnózissal kezelték a Mátét, de szerencsére mint ez kiderült, csak egy nagyon enyhe formája volt nála, így kötőszövetet kellett eltávolítani a kukaca környékéről. A doki azt mondta, hogy nem kell mégegy műtét, de biztosat azért csak a teljes gyógyuláskor fog mondani.
Az egész hercehurcát a lehetőségekhez képest jól viselte a Máté, a kivizsgálásokat, az éhezést, szomjazást stb. A műtét után jól ébredt, annyi gondja volt, hogy éhes volt már nagyon, de még jópár órán keresztül csak ihatott. Kb. 1 liter teát ivott meg! :) A nővérek ránk is szóltak, hogy túl sokat iszik és biztos hányni fog. Egyébként hányt is a Máté, de nem a sok teától, hanem attól, hogy vizit alatt ki kellett mennem a kórteremből és azonnal sírni kezdett és annyira felhergelte magát, hogy mikor kiért a nővér vele a váróba, hogy inkább odaadja nekem, akkor már elkezdett hányni. Nem értem, miért kell az anyukáknak a sebészeten kimenni a kórteremből a vizit alatt, szerintem legalább a saját gyerekem mellett ott kellene, hogy legyek, ha szeretnék kérdezni az orvostól meg tudja tenni és ne kelljen utána napközben állandóan üldözni. Nem aludtunk bent a kórházban egy napot sem, mert az elővizsgálatok után természetesen hazahoztuk a Máté, mert nem aludhattam volna bent vele, tegnap pedig délután már annyira jól volt, hogy kergetni kellett a kórtermek között, így azt mondta a dokibácsi, hogy szerinte inkább menjünk haza, otthon valószínűleg jobban fog pihenni mindenki. Meg is fogadtuk a tanácsát, hazajöttünk tegnap este és egész jól aludtunk, csak este kellett adni egy kis fájdalomcsillapítót neki. Ma voltunk kontrollon, már a kötözést is levették róla. Jövő héten kell újra vinnünk ellenőrzésre.
Hát ennyi a mi történetünk, remélem a közeljövőben nem kell újra kórházba mennünk, mert a Máténál most kialakult egy "fehérköpeny" szindróma és jó lenne, ha egy kicsit felejtene.

Az építkezésről: várjuk az építési engedélyt, ha meglesz az engedély teszek fel képet a leendő házunkról, amit az építész szerkesztett.

Monee!

Remélem elégedett leszel a varrónővel, szerintem szépen dolgozik. A meghívótok nagyon szép! Megpróbálok majd elmenni az esküvőtökre, de megígérni nem tudom.

A betegeknek jobbulást kívánok!

Szép napot Mindenkinek!

Netty

Kép
netty11
 
 


Netty!

Nagyon örülök, hogy jól sikerült a műtét, és hogy Máté viszonylag jól viselte a dolgokat!!!!
Ezt én sem értem miért kell kimenni a szülőnek vizit alatt :evil: !
Elvégre a Te gyereked, mindent tudnod kell róla!
Melyik sebészeten csinálták a beavatkozást?
Én azt hittem hogy a gyerekklinikán vagy gyerekkórházban vagytok :shock: !
Lényeg, hogy túl vagytok rajta és szerencsére nem volt annyira vészes ahogy felvázolták!
Azért a gyógymanókat küldöm a kislegénynek :) !!!

További szép napot mindekinek!
Erzsó

Kép

Kép
erzsó78
 
 


Sziasztok!

Netty!
Örülök, hogy jelentkeztél és hogy szerencsésen túl vagytok a megpróbáltatásokon! :D Jó, hogy végül azért nem a legbonyolultabb válfaja volt ennek a betegségnek. Sok sok ++++++++++ és mielőbbi teljes felépülést kívánok nektek! :D
Vizitkor miért kell kimenni :!: :!: :!: :!: :!: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Erzsó!
Adél láza. :oops: :oops: :oops: Remélem már jobban van! :D

Lányok, tudom, hogy nem a topik témája, de esetleg nem tudnátok ajánlani valakit, aki elkészíti az adóbevallásom? Nem fordult közületek valaki "szakemberhez" ez ügyben? Én már volt, hogy megcsináltam magamnak, de akkor simán végigdolgoztam az évet, aztán slussz. De most annyira összezavarodtam, hogy egész délután ezzel foglalkoztam és mégis biztos vagyok benne, hogy rossz helyre írtam dolgokat, mert a következő sornál megint ott van ugyanaz, hogy sírva összepakoltam az egész paksamétát.
Ha tudtok valakit ajánlani, megköszönném.

Sziasztok: Timi

Kép
hódocska
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a jókívánságokat! A Máté tényleg egyre jobban érzi magát, csak sajnálom, hogy még 1 hétig nem fürödhet rendesen, csak cicamosdással, nem is érti szegény miért nincs nagy locsogás a fürdőkádban. :)


Erzsó!

A gyerekklinika sebészetén voltunk. Ez a házirend és kész, hogy nem lehet bent a szülő a vizitkor, hogy ne hallja a másik beteg dolgait. Kérdezem én kit érdekel bent a kórházban a másik baja, elég baj, ha az én gyerekem bent van, nem hiszem, hogy bárki is a másik gyerek kórtörténetével szeretne foglalkozni. Na mindegy szerencsére kint vagyunk és remélem nem mostanában kerülünk vissza. Egyébként a nővérek rendesek voltak, a dokibácsi is aki csinálta, csak az a fránya házirend.....

Timi!

Szívesen segítek megcsinálni az adóbevallásodat, ha gondolod találkozhatunk is valamikor, csak mi még nem vagyunk annyira mobilak, vagy ha gondolod küldd el az adatokat az e-mail címemre vagorenata@invitel.hu és visszaküldöm, hogy milyen számot milyen számú sorba kell írni. Én már megcsináltam az enyémet, szenvedtem is mert nem akart normálisan működni az abeves program, de végül sikerült. Végülis van még bőven idő, ha ráér neked és nincs visszaigényelhető összeged vagy ha van, de nem olyan sürgős, hogy visszakapd, akkor március vége felé már biztosan tudnánk személyesen találkozni és akkor is tudok segíteni. A visszautalási határidő úgyis csak márc. 1-től ketyeg, tehát annyira azért nem érdemes rohanni vele.

Deszilvi!

Gratulálok a "kis"fiadhoz! Hát minden elismerésem, hogy természetes úton sikerült világra hoznod.

Jó éjszakát mindenkinek!

Netty

Kép
netty11
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?