Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Tegnap csak kicsit tudtam jönni, mert naon el voltam havazva.

Nekem a 2 gyerek után rettentően lógtak a cicieim, de visszamentek. Most is lóg, de bizakodom. Mivel Emma nem szopizott hanem 4 teljes hónapig mind az összes kajára fejtem neki, mindenki azt modta már örökre így marad. Szerencsém volt. Pedig nekem nem is kicsi a cicim. Sőt normál állapotban D kosár, most E.
Pici Samu nagyon ari, hihetetlen mennyit változnak a babók ilyen rövid idő alatt, ezen mindíg megdöbbenek.

Nórinak utólag is Boldog Szülinapot.

Julcsi mi volt a tornán? Lehet h írtad akkor bocsi, de most kicsit nem vagyok képben.

Sajnálom a rosszul éjszakázókat, nekünk szerencsére msot nem annyira rossz a helyzet, de ugye a nagyok már nagyok, Liza meg még nem növeszti a fogait. :lol:
Kitartást, ez nem könnyű időszak, de túl kell lenni rajta.

Megyek,mert felébredt a kisasszony.

Ja valaki kérdezte Emma szemét hol műtötték. A Heim Pál szemészeten. 2002-ben és 2006-ban. dr. Juhos Piroska csinálta, nagyon lelkiismeretes, de nem bítztat sok jóval. :cry:

Mentem, ha tudok még jövök.

Kép
Kép
Kép
anaci
 
 


Én voltam a valaki. :)
Miért, mi van Emma szemével, hogy nem bíztatnak sok jóval??

KépKép
logi
 
 


Sziasztok!

Egy röpkére jövök, mert megígértem Zs-nek mire hazaér az oviból, aprítok össze képeket, és azokat fogjuk ragasztani! :D :D

Mangó, neked szerettem volna írni, h az én fiaim sem egy nagy hasonalvós típusúak. :roll: :oops: :? Főleg Zs-nek kellett volna sokat haon lennie a hasfjás miatt, de utálta. Most a kicsi néha hason alszik el, de többnyire oldalt fekszenek. (érdekes, mert én ha tudok, szeretek hason feküdni. Ja Zs háton szeret aludni :arrow: ebben is tiszta apja!)

Kata, LizibiziRibizli Kismackó nagyon édes, zabálnival!!!!!!!!!!!Annyira bírom a nagy pociját! Csúcs, ahogy kitömi magát a kisasszony! :P :P

Samu is nagyon édi, és mennyit változott! Nem semmi! Cukkncs! :P
Ebben a pénzes dologban nekem is zsófi "szindrómám" van. Ami azt jelenti, h igaza van sajnos Nórinak, én totál megértem, amit ő mond, csak én ezt az egész szitut annyira cikinek tartom.., de sajna ez van. viszont én is azt szeretném, amit zsófi írt! (unokatesóm auszt dolgozott, és neki így volt). Szal no tb, hanem legyenek bizt. társaságok, én választok csomagot, vagy legyen egy kártyám, amit a"doki" le tud húzni, illetve a befizetett összeg erejéig választhatnék az ellátások között. /Persze ehhez "még sokat kell nőnie" ennek az országnak! :oops: :oops: :? ) De pl amennyit csak fogorvosra fizetek....szal az is kész rablás! Jó ez a két kulcsos dolog, ott szedik le az embert, ahol nem szégyellik...de ezt ragozhatnánk. :evil: :evil: :evil: /Pl unokatesómnak volt egy eszétikai beavk. műtétje, elment egy magánklinikára, kérte a szlat, bizt kifizette. Tök jó!) Sztem egy bizonyos fizetés, beosztás után már annyi tb fizet vki, h abból simán magánklinikára vihetné a családját. Na most én is jól kifakadtam. Ahhoz képest,h rövid szerettem volna lenni. :oops: :oops: :? 8)

Ja nekem tetszett Csabi ajánlása! Meghallgattuk, tesztett! Máskor is szívesen veszünk, hétköznapkibillentő dolgokat. :P :P

most elküldöm, mert zs az asztalon van, ááááááááááááááá

ja nóri, megint írtam neked!!!!!!!!!!
mazsolák
 
 

 
 

zsófi, mazsolák2 most nagyon el van havazva, de ígéri, h a cicis témádra reagál, mert nem tudja szó nélkül hagyni.. 8) 8) :lol: :wink:

és üzeni mindnekinek, h ha kiváncsiak vagytok retroZsigára, akkor nézzétek meg a www-nket.. 8) :wink:

na megyek, mert szétkapta zs a lakást.. :oops: :evil:

még jövök, addig is pusszok :P
mazsolák
 
 


Logi!

Emmának szemtengely ferdülése van, és még dioptriája is. Családban öröklött a probléma, és az a gond, ha nem sikerül jól megcsinálni a szemtengely ferdülést 8 éves koráig, akkor elveszítheti a bal szemére a látását, mert az a gyengébb szeme. Anyósom és sógörnőm csak egyik szemükre látnak. (Mondjuk nem okoz komoly gondot az életükben, csak annyit h nem vezethetnek, mert ugye térben nem igazán látnak, bár az agyuk jól korrigál)

Röviden ennyi.
Emma 8 hónapos kora óta szemüveges, tehát jó régóta foglalkozunk a dologgal. Remélem sikerül időben helyre rakni a szemét. Már két műtéten túl vagyunk. A statisztikák szerint a gyerekek 70%-ának elég 1 műtét, a maradék 30 % 70 %-ának a második műtét után rendbe jön, és a fennmaradó százaléknak kell 3. műtét is. (Most úgy néz ki, Emmának lesz 3. műtét, mert ugye még mindíg kancsal - sajnos nem is kicsit)

Na jól a nyakatokra zúditottam a bajomat, pedig nem akartam. Én általában derűs vagyok, de néha én is szomorkodom ilyenek miatt.

Flóra szeme szerencsére rendben van, fél évente hordom kontrolra, Lizát meg majd 6 hónaposan nézetem meg először. Kicsit ő is gyanús, de ha gond van, az sem olyan gáz mit Emma esetében.

Most megyek, mert a kisasszony hőbörög, én meg éhes vagyok. Megdumálom vele h hagyjon enni.

(Itt a százalékok körül kicsit bonyolult voltam, de nem tudom értelmesebben leírni)

Kép
Kép
Kép
anaci
 
 


Nóri!!! nagyon boldog szülinapot!!!!!! (mindig lemaradok rólatok) :oops: :oops:

Lányok köszönöm a biztatást és megnyugtatást, azért próbálkozunk ezzel a hasonlevésen, de nagyon mérges tud lenni a pici fiú :? , pedig igen Edus, ahogy írod a pocifájás miatt is jó lenne.

Kata, Lizu, megint csak tündéri és a poci, nagyon édes, ahogy Samu pocija is!!!! :lol: :lol: :lol:

Kata, majdnem elfelejtettem, kérdezted, hogy Bendénél egyszeri volt, hogy sírt a kocsiban, vagy nem. Szóval mostanában egyre többet sír a horodzójában, pedig már kivettük a szűkítőt is, hátha kevés a hely, de sajnos nem, nem tudom mi lehet.....

Julcsi, szerintem is kérdezzél rá mindenre két hét múlva! kitartás, és írj, hogy mi volt!

Nóra, néha Te is kiborulhatsz, tudod itt aztán lehet!! :)

hát lányok nem tudom, lehet, hogy most van az a bizonyos 3. hónapos változás, de valahogy minden kis rendszer felborult nálunk, pedig már kezdtek kialakulni a dolgok........ a mai éjszaka is nehéz volt, de leinkább az elalvás, hajnali egyre sikerült elaludnia..... addig csak olyan 20-30 perceket aludt...

Csabi, köszi a zenét! nálunk apa is mindig intézkedik a jó kedvről itthon, nyomja nekünk a muzsikát :lol: :lol:

mindenkinek puszi

ez a mell dolog engem is foglalkozat :? :) :D
mangó
 
 


a pénzes dologhoz csak annyi, hogy az én nagyim is úgy áll hozzá a dologhoz, ahogy Nóri Te írtad, de én is csatlakozom Zsófihoz és Eduhoz, hogy sajnos ez a rendszer így nagyon nem jó......

de látom, amit írsz Nóri, hogy mennyire nem foglalkoznak az emberrel........
mangó
 
 


szóval egy picit szétvagyokesve!!!!! :)
Nóri, azt akartam írni, hogy azt látom, hogy az emberrel nem foglalkoznak úgy ahogy az kellene - természetesen vannak kivételek - ha nem elég "hálás"....

Marcsi, most jobban viselte Bende az oltást :)

puszi mindenkinek!!!
mangó
 
 


Sziasztok!!!

Edus
Nagyon jók a havas képek!!! Irigy vagyok nagyon!!! Én vágyom egy kis hóra, de hiába...

Én egyetértek Nórival. Sajnos... Most ez a rendszer van. Elég sokat jattoltam már... Utálom, de ez van. Nálunk ez mégrosszabb (Szabadkán). Ott előre fizetsz (máskülönben meg sem műtenek :evil: ). Anyunak volt egy balesete és megkellett műteni. A doki várt hajnal 6-kor az irodájában :roll: :evil:

Az este ott aludtam Nikinél 2-től. Kipróbálom a Timi-módszert hátha! Egyenlőre így is ébredezett...

Úgy néz ki, hogy kezd elfogyni tejem :( Egyre kevesebb van... de örülök, hogy egyáltalán tudtam szoptatni, és, hogy ilyen sokáig 8) ! Amilyen deszka voltam :roll: Végre láthattam magam cicikkel :lol: :lol: De sajna kezdek megint lapulni :?

Megyek takarítani, csak gyorsan bekukkantottam :wink:

Reni

KépKép
Kép
szuvajdzsity
 
 


sziasztok!

orvos téma: én naiv vagyok. rendben, ezt tudjuk.
DE
ad1: basszus ha valaki orvos, akkor az azért van h embereken segítsen, életeket mentsen. akkor a ló...ért vár el előre pénzt???????????????
ezen mindig kiakadok! és tudjátok mit? az ilyen orvos inkább ne nyúljon hozzám, mert ez nem orvos !!!!!!!! el nem tudom képzelni h jó orvos lehet az , aki csak akkor vizsgál meg alaposan és akkor foglalkozik velem ha már dugtam pénzt a zsebébe! az ilyent messze elkerülöm! hippokrateszi eskü?? stbstb ????
nyílván adok pénzt ha meg vagyok elégedve vele, és itt most nem arra gondolok hgy mondjuk ha meggyógyulok, hanem ha érzem h 100%ig megtett ő mindent a gyógyulásomért. mert nyílván rajtam is áll.
ad2: nekem ez a zsebébe tuszkolom módszer halál megalázó. oké, mondom naiv vagyok, tehát biztos sokan elvárják és abszolute így normális nekik, de el nem tudom képzelni hogy hogyan..... akkor már inkább desszert+mellé boríték és kis dísz-zacsiban odaadom h köszi. én a nőgyogyómnak is így adtam, egy üveg jó borral... persze ez lehet h csak nekem ilyen körülményes, mindenki magából indul ki, de valahogy és a zsebbe dugósat megalázónak érzem. (de minimum simán boríték és a kezébe adom h köszi.)

Anaci sajnálom h ezek vannak Emma szemével :cry: etéren még ránk is várnak megpróbáltatások (azaz e téren is) mert tudjuk hogy Lizu az egyik szemére nem láthat túl jól, nem tudni mennyire egyáltalán. eljut az inger az agyába, de nem tudni hogyan...
a másik úgy tűnik rendben van. viszont! mostanában látjuk h néha össze-vissza szaladgálnak a szemei :? van h az egyik nagyon befut középre, a másik nem. és többnyire a jobbik szeme fut be középre. :?: :?: :?: miért? mert azzal próbál fókuszálni de gyenge? nemtom. vissza kell majd mennünk nekünk is vele hamarosan, épp ma beszéltük apával h hétfőn hívom a dokinénit.
nálatok hogy derült ki hogy gond van Emma szemével?
hogy viselte 8 hósan a szemüveget??

mellesleg :P nekem is alapból nagyok a cicieim, de most még nagyobbak lettek :shock: kíváncsi vagyok mi következik ezután :lol:
na erre a témára nagyon izgat majd mit hsz-el maszola2 :lol: :lol: :lol:
(meg a többi inkognítóban olvasgató apuka :lol: :lol: :lol: )

MangóAngi :wink: sajnálom az éjszakáitokat, emlékszem mi is volt h sokat küszködtünk az elalvással, aztán volt idő hogy simán magától, nyekk nélkül! aztán mostanában megint nehezebb, de tegnap egyedül hang nélkül ment... szóval változik egyfolytában! :lol:
de ez még mindig a pocifájás nálatok vagy mi????
(nekünk nem volt pocifájós Lizus...)

szerelmeim alszanak édesdeden :) (apa szabin volt tegnap meg ma is ! yippiiiiiiii!!!) 8)

puszókák!
lmkata
 
 


azóta is a hibaahibaahibaahiba.....-t dúdolgatom :lol: :lol:
nagyon tetszik :wink:
lmkata
 
 


ja és emlékszem Zsófi erre a samus fotóra! az egyik kedvencem volt akkortájt! :lol:
:wink:
lmkata
 
 


Kata, nem tudom, hogy ez még poci vagy sem..... gyanitom igen......
most az jött be, hogy a babakocsiban tologattam, de persze erre meg nagyon nem szeretnék rászokni :( mert hosszútávon nagyon rossz lenne...... hát próbálkozunk....
mangó
 
 


Sziasztok!

Dokis témában Katával vagyok azonos állásponton, és nekem is probléma pénzt dugdosni zsebbe. Szeretem ha érzem hogy a doki lelkiismeretesen dolgozik, akkor adok szívesen, de csak is kézbe borítékba. Zsebbe nem szeretek turkálni.
A másik meg hogy meg szoktam kérdezni mivel tartozom, vagy azt mondják, ugyan hagyjam, vagy mond egy számot. Még ez is sokkal jobb mintha azon törném a fejem elég volt e a pénz.

Emma úgy bukott le, hogy nagyon kancsal volt, már a születésekor is. Nálunk a bal szeme a probléma, a jobb rendben van, bár dioptriája azon is van. Emmának is össze vissza bóklászott a szeme. Néha ijesztő volt.
A szemüveget nehezen szokta meg. Akkoriban kezdett négykézláb mászni, felfedezte hogy a kakis pelust a szemetesbe dobom, és töbször kidobta a szemüveget is. Nagyon sajnáltam érte, de muszály volt megszoknia. Úgy másfél éves kor óta ha reggel felébred az első dolga szemüveget felvenni. Mondjuk meglepően jól lát nélküle is, mert este fürdés után néha szokott rajzolni, és akkor nincs rajta szemüveg. 3,25 a dioptriája, nem is értem hogy tud ilyen jól működni szemüveg nélkül. (Mondjuk nem értem az egész problémát, csak sejtem milyen lehet, mert nekem olyan a szemem mint a sasnak, egyenlőre, gondolom a kor, meg a számítógép függőségem ront rajta sokat)

Megyek, mert Liza nyűglődik!

Nem tudom mi van ma, az egész napunk ilyen volt, csak kézben jó neki, meg cicin de már 6 kiló, nem merem sokat ciciztetni.

Kép
Kép
Kép
anaci
 
 


Anaci, akkor ez egy ilyen nap???? :? :lol: :shock: , mert Bendének is csak kézben jó ma!!!!
(ilyenkor egy picit megnyugszom :lol: :o )
mangó
 
 


ma samu is tisztára kész van. minden baj. ha alszik az ha ébre akkor az. lehet h télleg ilyen nap.
kerekpocak
 
 


Nálunk is káosz van, ezért nem tudtam eddig jönni, meg hát most se nagyon...Nem tudom mi a fene lehet a levegőben :? .
Nóra, a lényeg, hogy legalább az egyik szeme jó Emmának :wink: .
Nagyon drukkolok nektek, hogy azért javulgasson az a bal szemecske.
Emma is évvesztes ahogy számolgattam, egyszerre mennek majd suliba Borcsival. Tudjátok már hova megy suliba?

Holnap próbálok jönni, pusszok, Zsóka

KépKép
logi
 
 


Edus, nagyon édik a Zs-k ahogy lesnek ki az ablakon. ez a ti lakásotok? tök jó, h. ilyen látvány van.
megy a kirakózás ezerrel? Zsomb is segít?
Imri, várom én is a cicitémás okfejtést.

Cicitéma: én amikor rendszeresen szoptattam az első félévben, nekem állt, mint a cövek. üresen is, meg teli is. mostmár érzem, h. terhesség előtt feszesebb volt, de azért nem tartja meg még a papírlapot maga alatt.
szerintem u.olyan alkati kérdés lehet, mint a pocaknagyság stb.

Kata, szerintem Nóri nem azt írta, h. a pénzes módszerrel EGYETÉRT, h. jaj de csudijódolog, h. ez így müüködik. pénzt sem kell borítékban zsebbe tuszkolni. bocs, de én nem naivitásnak, hanem egy kicsit banális közhelynek érzem ezt a mire fizetjük mi a TB-t stb. tudomásul kell venni, h. unió ide v. oda, de az országhatárra még mindig Magyarország van írva. ráadásul sajnos még Balkánként is müüködik, pl. egészségügy. persze lehet álmodozni biztosítós rendszerről, de a jelen nem ez, és Julcsinak a jelenben van problémája.
én már a kórházi tartózkodásuk során is a paraszolvenciát láttam megoldásnak. most is.
szerintem amikor Barnus életének minősége forog a kockán, ami elég nagy tét, meglehetősen felelőtlenségnek tartanám adott sebészt a Hippokrátészi esküjére emlékeztetni.
v. fejet hajt az ember a rendszer előtt, ahol él, tudomásul vesz dolgokat, v. koppan. v. megszokik v. megszökik. és megint nem arról van szó, h. én ezt támogatom, de megpróbálom elfogadni, h. minőségi szolgáltatást csak pénz ellenében kaphat az ember itthon.
pl. nem a kerületi SZTK-ba járok fogorvoshoz, mert a fogaimra azért még 20 év múlva is szükségem lesz. hanem fizetek egy magándokinak, és nem törlöm a képébe, amikor fájdalom nélkül eljövök, h. figyi, miért fizetek én neked, amikor ad1. a kórházból lopod az anyagot, ad.2én meg fizetem a TB-t, nem is keveset.

szerintem tedd össze a két kezed, h. titeket olyan dokikkal hozott össze a sors, akiknél nem volt szükség bevetni a borítékot. de nem tudhatod, hogyha beveted, mit kapsz cserébe.
nekem is apukám kapcsán lehetne egy-két kósza történetem a kórházakról, meg az eü-ről, de nem ez a topik témája.. szóval kihagyom.

Liza amúgy tényleg úgy fekszik ebben a felsőben, mint maga a maci ! nagyon édes !!

Anaci, nagyon édes Emma, hogy kidobta a szemüveget !! h. így összekombinálta a dolgokat. remélem azért a 3.müütét meghozza a kívánt eredményt.


fodrász után ma én is életemben először turkáltam Laurának egy angol használt gyermekruhásnál, 700 pénzért 4 db márkás, jó minőségüü cuccot hoztam el.

Marcsi

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Sziasztok!

Orvos kérdésben mindannyiónknak igaza van szerintem. Valóban az lenne a jó amit Zsófi és Edus írt,de az sajnos nincs,és egy darabig nem is lesz. Kata neked is igazad van, hogy az nem is lehet jó orvos aki csak boríték után kezd neki a dolgoknak. De sok esetben nincs lehetőség addig menni, amíg jó orvost nem találunk. Például Julcsi szerintem most tök tanácstalan.
A " zsebes" történetek, meg bő 10 évvel ezelőtt történtek. Akkor még ez volt a szokás. Nem ment ilyen nyíltan a pénzadás, de az is lehet, hogy csak engem tanított így az apám, és azért zsebeztünk. :) Ma már én is szembe nézve kézbe adom. De nem ajándékozok mellé. Úgy gondolom, hogy fizetek és kész, vegyen nekik ajándékot a feleségük. :) Jó, ez most nagyon szélsőségesen hangzik, de hála istennek egy orvossal se kerültem még hosszabb viszonyba, hogy plusz ajándékkal is hálálkodjak. (ja, de a fogorvosom, de az más tészta, ott aztán nincs borítékolás,ott tarifa van :) )
Sajnos egyébként nekem is Anyukám kapcsán kellett megtanulni a tejelést. Muszáj volt tartani benne a lelket és ehhez a maximális ellátást kellett, hogy kapja, minden egyes nővér, és ápoló részéről.

Nóra, szegény Emmácska.Nem is tudom elképzelni hogy tudott olyan kicsinek rajta maradni a szemüveg. Azért remélem, hogy mégis lesz megoldás, és javulni fog a szeme.

Cici: én két napja nem szoptatok!!! úgyhogy nagy a tapsztalatom. :) De szerintem visszament. Bár az az igazság, hogy nem is emlékszem már hogy milyen volt előtte. Zsófi azon hogy ne vidd messzire, nagyon jót mulattam. :) :)

Hú, rohannom kell.

Edus, nem tudtam válaszolni, mert a freemail elakadt. Este írok a wiwre.

Pusz, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Hehe már nem vagyok kezdő felhasználó :D :D :D :D

Zsóka: igen Emma is évvesztes, de nem sok elképzelésem van még suli ügyben. Sokat agyalunk rajta Apával, de nem tudom a jó megoldást. Az ovinkban azt mondják tanítónénit kell választani, nem iskolát. De nem tudom tanítónénit milyen alapon választok. Ráadásul nekem a suli is fontos, mert Flóra nem évvesztes és egy évvel Emma után Ő is suliba megy (ha mégis visszatartjuk akkor kettővel utána, az sem sok). Mondjuk jó lenne ha egy iskolába járnának.

Még akartam mondani Edus, hogy nagyon jó hóembert építettetek Zs-ékkel. Meg sem merem mutatni a lányoknak, mert halálra szekálnak vele h mikor lesz már hó. Igérni ugye meg nem igérhetek havat. (szerintem már nem is lesz, most már ne is legyen, mondjuk januárban lehetett volna)

Megyek, vacsiztatni, este meg bulit igértünk a nagyoknak, zenével meg tánccal, és sokáig fentmaradással. Ma már valószínüleg nem jövök.

Kép
Kép
Kép
anaci
 
 


orvosos témát asszem körbejártuk. szal részemről: :shock: :lol: :oops: :shock: :lol:

samut letettem aludni, remélem holnap egyszerűbb és jobb napunk lesz, főleg h HÉTVÉGE JÖN!!!!!!!!!!!!!!!! állítólag még az idő is jó lesz szombaton!!!

apája dógozik, majd pedig bulizni megy, szal nekem marad a dvd és a fogyó miatt fagyi helyett alma. amúgy tök jól bírom egyelőre abszolút semmi gondot nem okoz tartani. ma mondjuk mértem mennyit eszik samu de este 240et puszilt be, így megnyugodtam. viszont sajna megint megbizonyosodtam arról, h samut nem lehet 5x etetni, mert akkor kel éjjel.... ugyanis 3kor tegnap felkelt. mivel eszik 2-kor-4kor és f7kor ezért egyszersem eszik sokat és éhes... így a gyümit ezenztúl az ebéd ( tejcsi) után kapja. az a gond h ha a 10óraikor adom, akkor 2 kor nem éhes és akkor nem bírja ki vacsiig. szal ez az 1etlen megoldás. remélem rendeződik az éjszaka. persze az is lehet h fog áll a háttérben. hja. már vének vagyunk mint az országút.

nóra jó bulizást nektek!!! de jó fejek vagytok!!!!

nóri hogy vagy? birod a tanulás+farkasos készenlétet??

marcsi: cici: irigy-irigy

zsóka: még ezer éve kérdeztem de nem válaszoltál, hogy megy az úszás borkának?

edu: ma milyen csodát csináltatok a hóban??

panni, timi , mircike ti meg gondolom el vagytok havazva... (ha már hónál tartunk...)

na mek. (emo:))
kerekpocak
 
 


ja még annyit, h ma egész nap szenvedtünk az elalvásnál. bár nekünk szokott hiszti lenni, most mégannyira van. mert amióta hasra igen- hátra nem tud fordulni rendszeresen átfordul, utána meg teljesen kiborul h nem tud vissza nyekkeni. arra viszont rájött h oldalt tud/szeret aludni, így előszeretettel választja az alvás eme módját..

meg ilyenek vannak mostanság: alszik 2 órát és vörös könnyes szemmel zokogva ébred.... letesszük és sír, felvesszük hiszti.
még taknyos is, rekedt és szörcsög amúgy. mondjuk nem csoda h rekedt, úgy sikít amikor szívjuk az orrát, mintha nyúznák. nem hadonászik csak megadóan tűri és visít. elég muris amúgy :)

szal még sztem pár nap mire tljesen helyrerázódik.

ja fentebb ha nem lett volna értehő: azért volt para a fogyó, mert féltem h kevesebb lesz a tejem, de mivel samu este 240körül evett, megnyugodtam.
kerekpocak
 
 


kórházas témához:

- én nem mondtam h mire fizetjük a tb-t....
- julcsi esete amikor baleset miatt beesik valami ügyeletre nyílván más kérdéskör mint amikor az ember nem sos hanem saját önszántából megy orvoshoz. lásd fogorvos. ugyanis ekkor tud választani!!!! nyílván baleset esetén nem. óriási diffi !!!!!!!!!!!! és a baleset esetén is utólag ad pénzt az ember. és itt ekkor már simán tudhatod h meg voltál/vagy e elégedve avagy sem!!! ha meg te választasz akkor alapból tudsz olyat választani aki rendes orvos módjára áll a témához, nem a tenyerét tartja! julcsiék esetében azt az embert meg nem nevezném orvosnak. ha így állnának hozzám, valszin az első adandó alkalommal szedem a sátorfám!!! és nem azon gondolkodom hogy erre föl még pénzt is adok neki........... többek közt ezért is váltottunk mi is kórházat! de az is igaz h ha olyan a baj, nincs menekülési lehetőség, maradni kell és ekkor valszin tejelni.
-hidd el összeteszem a kezem, de nem azért mert eddig még nem adtam neki pénzt (hangsúlyozom: EDDIG!!! mert fogok természetesen)
-lizához sem a körzeti orvos jár, hanem magánrendelésről a doktornéni. sokat gondolkodtam anno ezen, de itt az eredmény magáért beszél!! (tudjátok ő hívott fel dec.27-én hogy hogy vagyunk és ő intézte hogy azonnal még aznap befeküdtünk a bethesdába) ő intézte h a gyógytornász fogadjon mert amúgy tele van!, ő telefonált rám hogy talált otthon egy baba-masszázs könyvet amit addig is odaad h tudjuk lizut "nyúzni". ezért a szolgáltatásért nagyon szívesen kifizetem a nem kevés pénzt!!

na én is eldugultam, megírtam amit akartam :lol: :lol: :lol: :lol:
lmkata
 
 


lizu ma megint önállóan aludt el - nem akarom elkiabálni, de lehet h visszatérnek a régi szép idők, mikor ezt már simán tudtuk :lol:

Marcsi igazad volt hogy persze ha 6-ig alszik, nyílván nem fog fürcsi és vacsi után megint aludni ami amúgy teljesen logikus, nem is értem mit csodálkoztam ezen.
szóval ma nem engedtem elaludni, a halászjuditra táncoltunk 1,5 órán át. jó volt, ő bírta a riszát, nekem meg fogyó :wink: :wink: :lol: 8)

aztán fél7 fürcsi, 7 vacsi, be az ágyba, pörgőforgó zenél, lizu pedig elalszik 10 perc alatt :lol:

szegény babák!!!!!!!!! hogyhogy mindenki ilyen nyügi volt? :shock: :?
fogjuk mint mindig a frontra! :lol:
ma is nagyon szép idő volt amúgy, ha holnap is ez lesz akkor az jóóóóóóóó :lol:

nekem holnap uri dolgom lesz: jön a masszőr :lol: 8) :lol:
sógornőm barátja, itt jár bp-en és ákos elhozza, engem is gatyába ráz, meg őt is, meg hoz saját készítésű kencéket, füveket :lol: kapok energiát is ... szóval remélem feltöltődöm egy jó időre! :lol:
lmkata
 
 


anacinóra! tényleg mennyire jófejség részetekről a gyermekekkel ez a buli dolog !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! gondolom odáig vannak tőle meg vissza! :lol: :lol:

Nóri: "én két napja nem szoptatok!!! úgyhogy nagy a tapsztalatom" :arrow: :lol: :lol: :lol: :lol:

Zsóka gyere mert már nagyon régen voltál úgy istenigazából!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :wink: :wink:

meg a többi ritkán író is :lol:

hűűűűűűűű kezdődik a BK :lol: 8)
Zsófi is bizti ott ül az almáival!!! :lol:
lmkata
 
 


[quote="lmkata"]k írta:lmkataórházas témához:

- én nem mondtam h mire fizetjük a tb-t....
-


ezt tényleg nem írtad.. :oops: bocsánat ! de ebben a témakörben TUTI olvastam, és ezek szerint neked tulajdonítottam. de most nincs az az isten, h. megint visszatekerjek.. és annyira nem is lényeges.

masszőrért irigyellek ! rám is rámférne..

1,5 órát sózsák Lizuval táncolni? az igen.. :lol:

Marcsi

KépKép
alon
 
 


igen, TB volt a témakörben, télleg nem lényeges, azaz mégis mert fizetjük és az mínusz a fizuból :? :wink: !
de az a biztosítós rendszer hátha egyszer majd összejön itt Mo-n is... na majd a gyermekeink gyermekei.... :roll:
:lol:
lmkata
 
 


Sziasztok!

Kata: Ez a maszírozás nagyon jól hangzik! Regenerálódj kellemesen!!!!

Náunk tegnap jól sikerült a gyerekbuli! Kicsit zenéltünk, és táncoltunk, aztán Emmával nagyot társasoztunk, Apa meg Flórával végignézte a Barbie diótörőt. 11-kor dugtuk őket ágyba. Nagyon élvezték.

Teszek fel egy képet. Apa és a 3 csaj számítózik.

Kép

Megyek, mert délután zsúrba vagyunk hivatalosak, és most meg ajándékot kell vennünk. (Milyen mázlisták ezek a csajok buli-buli után. :D )

Kép
Kép
Kép
anaci
 
 


Barnus alszik :D :wink: , addig egy pár sor!

Szomorú vagyok, egyrészt mert tegnap egész nap nem engedett be a net, ill. látom, hogy a 2. hsz-m meg elszállt, pedig jó 1 órán át írtam, mindenkinek, mindenre reagáltam. Most már nem tudom a felét sem, h miket, ami még bennem van, azzal kezdek gyorsan.

Közben meg látom, összecsaptak a hullámok hálapénz terén, na majd mindjárt arra is.

Marcsi!
A Kőrösi sétányra járunk dokihoz, a Beát ismerem, ő is bent van kedden a mi dokinőnknél talán pénteken is. Pont abba a bioboltban voltam ott a piac körül ugye? Csak nem volt épp semmije, másnapra igérte, de nem volt időm, majd hétfőn, mert most apa dolg szo-vas, h nem.
Mixer szuper. Nadrágot Barnusnak vettem, kord, de még nagy.

Nóri!
Tudom, h neked is írtam, h bocsi, h csak este jutottál eszembe, még1x boldog szülinapot. Meg,h még azt próbáld ki este, h félülésbe kipárnázod magad az ágyon és a Farkast a hasadra teszed aludni, csak te el ne aludj, nehogy leguruljon, hátha úgy nem sírna, nekünk néha bejön.


Edus!
Hogy vagytok? Milyen volt az oviban? Tök jó a hóembi! Biztos tetszett Zséknek!

Mangó!
B is utált hason lenni, nem is volt szinte semmit, amíg fél éves kora után ő meg nem fordult, addig ordított, ha mi úgy fordítottuk, pedig mi is hasfájósak voltunk.

Kata! A kiflitartást simán ki lehet kupálni, hamar. A többihez meg

bocs felkelt...

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


kisjulcsi! télleg??? honnan tudod?? (kiflitartás) jaaaaaaaaaaj az nagyon jó lenne !!!!!!!!!!!!! úúúúúúgy szeretném!!!!
:lol:

amúgy durva mert ugye 1 alkalommal voltunk eddig, az is csak light-os volt de lizu már többször úgy aludt el magától h jobb oldalt volt a feje! és iylet azeltt nem csinált ám! :shock:
szóval mi nagyon bízunk ebben a dévényesben..........

anaciNóri hát ezek a csajok tudnak élni!! :wink: :wink:
és a kis Lizus ?? ő is bulizott veletek? :)

olyan jó, mi is tegnap beszéltük ki apával hogy mindenképp lesz kistesó, nem most, mert először LiziRibizli kis életét kell elindítanunk, de amint egy megnyugtató szintre elértünk vele, mindenképp! :lol: :lol:

édeskincsem alszik mint a bunda, de sztem már nem sokáig mert 3 órája volt evészet.. :wink:
aztán irány a kert! isteni idő van, a madarak úgy csiripelnek mint tavasszal!! :shock:


masszírozás frenetikus volt ! :lol: kicsit le volt tapadva itt-ott, de már nincs! :lol: most apa van soron a fájós derekával... :roll: :wink:
meg kaptunk saját készítésű orbáncvirág olajat :arrow: pocifájásra, nem-kakilásra azzal kell a pocakot simizni, aztán körömvirág krémet, meg fekete nadálytő szárítmányt de azt a Gréti tesóm lábára mert hiába műtötték, még nem az igazi...
na szóval éljen a természet!
(ezért ülök itt a laptopnál :? )

de megyek is csak benéztem hozzátok! :wink:

pusszok és jó hétvégét mindenkinek!!! :lol:
lmkata
 
 


Jónapot kívánok, végre beengedett a babanet pont akkor, amikor időm is van :)

Nagyjából végigolvastam mindent, de ha elkezdek reagálni, akkor elmegy az összes időm. Úgyhogy csak röviden magunkról...

News: Ma vettünk bilit Cora-ban. Gyermek MA belekakilt a bilibe :) :shock: 8) Még le se fertőtlenítettem, ráült, levetette velem a pelusát, annyira élvezte, ücsörgött rajta, egy tekercs wcpapírt belegyömöszölt a kis lábai között, aztán egyszercsak látom ám, hogy megy a móka. Felpattant és örült neki, hogy kaka kaka! Hát még én hogy örültem :) Persze ez csak a móka kedvéért volt, de hát legalább jó a kezdet :)

Nincs most több időm, mert dolgoznom kell :roll: Gyermek jól van, szépen elvagyunk napközben. Még sokszor szól, hogy cici, de már nem szomorkodik. Simán bírja, hogy nem vagyok vele, de szerencsére nagyon örül, amikor megérkezem. Fut felém, hogy ajaaa!!! Hát csajok, ezért az élményért már megérte visszamenni :)

Két linket hoztam hétvégi matiné jelleggel, az egyik egy videó a rocker és nem rocker apukáknak, meg persze anyukáknak :)
A másik egy cikk hálapénz témában, sírós, úgyhogy vigyázat az olvasáskor :)

Iron Maiden:
http://www.youtube.com/watch?v=s_4aGXTHo7w

Pusztaszabolcs:
http://www.nol.hu/cikk/434467/

Mindenkit csókolok, babákat különösen!!! M.
mircike
 
 


jó napot minden kedves olvasónak.
na csak gyorsan mert a 7vége apáé meg samué

1. panni!!! samu írt nektek levelet!!
2. mircike! csodálatos érzés lehet ahogy mirkó megörül neked!!! bilihez gratula!!! munka hogy megy? szereted?
3. kata masszázs hmmmmmmmmmmmmmmmmmm! szupi!
4. voltam fodrásznál, jól megkopasztottak...
5. sírós sztorit most kicsit hanyagolom, ma már meg volt a sírás, apával a koraszülésről néztük a tv2-n a liptai claudia babás műsorát ahol az elekes doki volt a vendég szakértő hehe. (zsóka jól emlékszem h neked volt vele problémád? vagy az egy másik doki?)

megyek ebédelni
puszi
kerekpocak
 
 


Jó étvágyat Zsófi! Nem az Elekes dokival volt problémám, az egy másik orvos volt :wink: .

Gratula Mirkónak a bilibekakihoz :P .

Júúj Kata de jó lehetett az a masszír :o .

Megyünk a játszótérre, annyira szép tavaszi napsütéses idő van :D . Utána jövök (ha engedi a család :roll: ).
puszi

KépKép
logi
 
 


Sziasztok! Szép napot! :P (sajna itt nem a legjobb az időjárás... :cry: :cry: )

Kata, masszázs csúcsszuper lehetett! Ha vmi panasz lenne a családban, akkor hozzátok fordulok majd természetgyógyászat témában! Én amúgy is nagyon szeretem a természetes dolgokat, és sztem nagyon hatásosak tudnak lenni! :P :P

zsófi, képet akarunk!!!!!!!!!!!!!!!!"kopasz zsófiról". :oops: 8) :wink: (Ja nem vagyok benne bizti, de sztem kki, izának volt kellemetlen élménye az Elekes drral kapcsolatosan..)

Mircike, nagyon jó, h ilyen klassz hírekkel jöttél! Mirkónak gratula, h ilyen ügyes volt! Csak így tovább! Cikkeket majd megnézem! :P :P

Zsóka, de jó Nektek, h tudtok játszózni! :P :P

Mindnen babónak, anyának, apukának pusszok, és vigyázzatok Magatokra! :) :)
mazsolák
 
 


ja és ami lemaradt! Nóra, tök jó, h így buliztok a csajokkal! :D Kérdeztem apát, h majd mi is csinálunk bulit a fiúknak, mire ő, naná!!!!!!!!!! Klassz, h ma is mentek buliba! Kép nagyon tuti!!!!!!!!! :P :P :P
mazsolák
 
 


sziasztok!!

Mircike de ügyes nagyfiad van!!! gratu! :wink:
édes lehetett ahogy egy guriga papírt elhasznált :lol: :lol: :lol:
meg ahogy rohan hozzád!! jaaaaaaj nagyon jó érzés lehet!!!!!
de majd egyszer mi is elérkezünk ide :wink:

Zsófi képet a hajadról kérűűűűűűűűűűnk!!

Ok Edu, szólj csak ha kell vmi természetes tanács :wink:
nekem is ezek először és csak aztán a gyógyszer (már amikor tehetem....Lizával nem merek nagyon kísérletezni, azaz az epi gyogyókon kívül mást nem adtam még neki, amikor beteg volt sem... :roll: )

Lizu ma akkorát napozott a teraszon (meg mi is) hogy tök jó színe lett!!!! :shock: :lol: 8)
és az előbb átestünk az almalé kóstoláson, jelentem no grimasz, nyelte nagyon! :lol:
(almát reszeltünk, és pelenkán nyomtuk át, így jött a tiszta leve ki :lol: )

Zsóka ti is nagyot játszótereztetek???? Marcipán hintázott? :lol:
lmkata
 
 


nekem nagyon pozitív volt elekes dokival való találkozásom. ő indította meg a szülést és nagyon barátságos, kedves türelmes és bátorító volt. az is feltünt h vicces és ironikus :D :D pl úgy jött be köszönni, h pálinkás jóreggelt...miközben én ott feküdtem kiterítve :D :D

haj: hmm majd mondom apának (aki úgy néz ki kezd lebetegedni :x :x ) h valami fotót csináljon.

+1 kérdés... samu 1 hónapja tud hasra bal oldalán át... nem kellene már
a. jobb oldalon át is
b. visszafordulnia egyik
c. másik oldalán át???

mennyi idő míg rájön, h a kitámasztott keze miatt nem megy neki???? mért nem fordul a másik irányba??? nálatok ez hogy volt???????????????????
kerekpocak
 
 


hja ha a paramama beindul....
kerekpocak
 
 


Ducus és Anya
(Gréti fotózta :wink: )

Kép

az almaszósz, az almaszósz, ne hajíts bele galacsint.......
Kép
lmkata
 
 


milyen szép vagy kata!!!!!!!!!!!!!!!!!!! megint egy totál új arc!!! hordj ilyen vidám szineket mindig!!!!!

hát liziribizlinek meg csudiédes pofija van!!! nézi a kanalat kb úgy, h most viccelsz anyu...hmm egyek v ne egyek az itt a kérdés. na jó, legyen...eszem...

gréti ügyes kislány!!!!!!!!!!!!!!!!!!! csinálj még jóóó sok fotót!!!!!

ja, lizu milyen divatos! őrület!
kerekpocak
 
 


hmmmmm de fincsi kandallllló!!! jól látom??
kerekpocak
 
 


Mircike, a múltkoriból lemaradt, az "érzés", amikor Mirkó jön eléd!!!!!!!!!!Hát igen, az leírhatatlan! Az a pillanat is egyike, amire azt mondom, igen, érdemes volt szülni!!! :oops: 8) :wink: :wink: :wink:

Zsófi, olyan nincs, h nincs kép! 8) 8) még a kezdődő betegsége apájának sem felmentés! (én is láttam egy műsort, és akkor is volt szakérteni a dr, és nekem is szimpi volt. Személyesen még nem találkoztam vele. :) ( de lehet, h akkor neki is rossz napja volt, v tudod, ki "mihez" szokott alapon..., de majd aki olvassa és rájön, h neki volt a kellemetlen tapasztalata - mert nem tudjuk biztosan, ki írta azt a véleményt - , akkor majd úgy is reagál rá..... :oops: :oops: 8)

Kata, kép nagyon klassz!!!!!!!!!!!!!!Annyira szépek vagytok, és hát ez a narancssárga!!!!!!!!!!!!!!!!Nagyon jól áll neked!!!!!!!!!!!!!!! :P :P (mi is imádjuk ezt a színt, sztem fiúkra is lehet adni. Legalább is én adok Zs+zs-re, meg ajiba is vittem... :oops: :oops: 8) :wink: ugyi "zs").Szal nagyon tutko a kép! LizibiziRbizli nagyon csinatos!!!!!!!!!!! :P :P és továbbra is csodaszép a lakásotok, mint Panniéknak! :P (Ritkán szoktam ilyet mondani/írni, de sztem így láttatlanba, simán tudnék lakni, élni a lakásotokban... :oops: :oops: 8) :wink: )

na megyek, mert hiányolják a vacsit.."Anya, ma is babanetet vacsorázunk?!" :roll: :oops: 8) :wink:
mazsolák
 
 


jaj edu te is írhatnál egy kis mozgásos tapasztalatot!!!!!! már eccer írtál, de mégmégmég!!!!
kerekpocak
 
 


na akkor haj: Kép Kép Kép Kép

és reggeli samu:

Kép
kerekpocak
 
 


Lizu nagyon aranyos ahogy méregeti a kanalat. Te is nagyon jól nézel ki, jól áll Neked a narancssárga.
Írtad hogy kaptatok a masszírozós emberkétől orbáncvirág olajat nemkakilásra. Légyszi írd meg hogy segített e nektek. Ha bevállík én is kérek olyat. Liza még mindíg csak hetente kakil akkor is csak segítséggel. (glicerines kúp)

"Paramama" nagyon jó lett a hajad. Jó vagány, nekem nagyon tetszik. Samu irtó helyes kiskrapek. Mozgás ügyben csak bíztatni tudlak, nincs Samu lemaradva, majd rájön hogy kell a kezét rakosgatni, minden gyerek rájön, előbb-utóbb. (Már írtam, hogy Flóra nem tudott megfordulni a hátáról kb 1 éves koráig, már mindent tudott állt, térdelt, ült, de ha hanyatt keveredett nem tudott semmit sem kezdeni magával. De megtanult :wink: )

A nagy lányaim ma nagyon csalódottak voltak, mert elmaradt a szülinapi zsúr. Pont akkor hívott minket az ünnepelt mamája mikor indultunk volna, hogy bocsi, de minden lefújva, mert a kislánya hányni kezdett. Majd bepótolja ha meggyógyult. Mondjuk a jövő héten.
Ezek után átmentünk egy barátnőmhöz dumcsizni. Mondjuk a lányokat nem elégítette ki teljesen a dolog. Ma is bulit akartak. (De ha naponta csináljuk nem lesz benne semmi poén.)

Mircike: Gratulálok a bilizéshez, ez nagyon nagy szó! :wink: Ügyesen csináltátok ha így kedvet kapott hozzá.

Most megyek, mindenkinek kellemes éjszakát.

(Jó hosszúra sikeredtem. Bocsi)

Kép
Kép
Kép
anaci
 
 


Zsófi szuper lett a hajad ! tök trendi azzal az össze-vissza jól megtépett hátsóval, meg h az eleje hosszabb!!!!!
(múltkor azt mondta a fodrászom h hasonlót fog nekem csinélni, azaz elől hosszabb, hátul meg rövidebb. mert most egyforma, szimpla.. azaz már mivel rég voltam megint semmilyen és többnyire össze van fogva)
nagyon jól áll!!!!!!!!! nagyon fiatallá tesz( na nem mintha az előzővel idősebb lettél volna csak így olyan vagesz is)
na jól körbedícsérjük megint egymást, sebaj kell az is az anyás lelkeinknek! :lol: :lol: 8) 8) :wink: :wink:

Samu nevetés csúcs mint mindig! kis drágám..........

(Lizu sajnos nagyon fel van fújódva a sok szteroidtól, de ha vége le fog neki menni szépen, szóval ennyire azért nem kövér :roll: )

köszi a baba-mama és a kéró-dicsiket is :oops: :wink: igen kandalló! :wink: de már eccer volt régebben is egy képen ha jül emlékszem... :roll:
ez az aminek brutál éle van, és már most kivagyok h mi lesz ha járni fog Lizu.. szóval addigra vmit kell vele csinálnunk, így semmiképp nem maradhat :roll:

Apa kérdezte Zsófi képénél: akkor ő most aki Londonban van? mondom nem, ő Zsófi, a smaus :lol: azt mondja aha! tudom már!
mutatom neki Samut. ő: mennyi idős? (tudjátok a szokásos kérdés) mondom 6 hónapos. ő: aha.
de akkor ki van Londonban?
mondom hát az Eduék :lol: úgyhogy jól megnéztük a latest fotókat az Edu-családról :lol: meg a virgonc gyönyörűséges két MMZSről :lol: és jókat derültünk egyen-kettőn :lol: :lol: szépek vagytok nagyon Edu!!! :wink:

na megyek alukálni, vagy vmi hasonló :roll: :lol:
pussssszok!!
lmkata
 
 


jül = jól
smaus = samus
stb... :oops:

és AnaciNóri ne hülyülj dehogy voltál hosszú tök jó h te is mostanában többet tudsz írkálni!!!!!!! :lol:
szegény csajszik :evil: de majd akkor jövőhéten lesz megint nagy öröm ha pótolják a zsúrt! :wink:
őszintén szólva már nekünk épp nem kell az orbáncvirág olaj mostanában, mert megint már jó egy hete napi 2szer kakil Lizu. ez még akkor volt gond amikor legutóbb úgy 3-4 hete itt volt Attila (a természetgyogyós masszőrös fiú) és akkor mondta hgy legközelebb hoz. az meg most volt.. :roll:
különben ő azt mondta h már több babának is készített ilyen lötyit és nagyon hatásos. ezzek kell óramutató járásával egyezően masszírozni a pocit, illetve köldök vonalban felfelé. így vannak a belek. esetleg ha gyógynövényboltban jársz és látsz ilyen olajat, kipróbálhatod, vagy addig is simán a poci-simi... :roll:

amúgy érdekes, ezt a növényt istenvére virágnak is hívják, mert pirosra színezi a vivőanyagot. ez a virágkivonat extra szűz olívába lett beletéve, ami ugye sötétzöld, de most egy élénk piros lötyi van az üvegcsében! :shock: :lol:
(kicsit off voltam, csak számomra ma ez egy tök jó érdekesség volt :lol: )
lmkata
 
 


Na akkor folytatom, bocsi!

Szóval Kata, igen hallottam már a kiflitartásról és konkrétan a Dévényes kúráról. Judy Zsombijának is volt egy kicsi, de Zsuzsinak (a 4. lány, akivel szültünk) a Balázsának igen nagy volt, mindkét kissrác már rég rendbejött. Azt hiszem ilyen 5-6. hónapig lehet nagyon simán és hamar kigyógyítani, v. inkább kitornáztatni az izmokból ezt a tartást. Majd meg is kérdezem tőlük, h hány kúrára kellett járniuk.
Bár ha Nóri emlékszel rá, írd már meg Katának!
Ja még a masszőr! De jó neked új Kata!

Nóri! Ez nekem is nagyon tetszett, hogy nagy tapasztalatod van 2 nap után.

Mi már lassan egy hónapja nem szopizunk (18-án), tapintásra szerencsére nem olyan ám, mint amikor megeszi az utolsó cseppig, hanem "husosabb". Bár én meg azt nem tudom, hogy ami még bennem maradt egy kevéske, azzal mi lesz. Nem "romlik meg", nem fog begyulladni? Tudja ezt valaki? Ha megnyomizom, akkor egy cseppecskét ki tudok préselni.

Zsófi! Jó a hajad! Én kopaszabbra számítottam, ez nem is kopasz! Ezt a fordulásos dolgot meg ne erőltesd már, majd csinálja ami neki jól esik, biztos ez a könnyebb, h csak egy oldalon nyomja, majd rájön, h hogy kell vissza is. Barni is tök soká jött rá. Eljátszott a játszószőnyegen, megfordult, úgy is elvolt egy kicsit, de vissza már nem ment, akkor meg jött a nyüszítés meg a sírás. Hát bizony segíteni kell és kész, aztán majd megy egyedül is nekik.
Még valami! Most azt határoztam el, hogy hétfőn újra elkezdem a Norbit. Remélem most nem jön közbe semmi és tudom tartani!

Nóra! De jó ez a buli! Tök jó ötlet? Kicsi Liza meg aludt csendesen? Nem zavarta? Nem is csoda, h egy ilyen társasjátékos családban társasozni is megtanulnak a lányok! Mit játszottatok? Apa gondolom nagyon élvezte a Barbiet.
Hú, remélem, h Emmácska szeme szépen rendbe fog jönni. Aranyos lehet, h már reggel a szemüveg az első.

Kata! Ti is elviszitek majd kisRibizlit szemdokihoz?

Mircike! De jó érzés lehet Mirkó! Totál elképzeltem, ahogy szalad elébed, gondolom felkapod, körbecsókolod...
A bilihez nagy gratula! Másnak hónapokig sem megy. Nagyon ügyes!
Azért meg kell mondjam: hiányzol! De az is jó, hogy legalább néha jössz egy kicsit, így munka mellett.

Edus! Magadról megint nem írtál! Pedig kíváncsiak vagyunk, h minden ok-e? Ugye igen? Tök jót röhögtem ezen a vacsis megjegyzésen! Ti ilyen korán szoktatok vacsizni? Hánykor fekszenek Zsék?



Még a dokitéma.
Csak egy példa. Ez a "vizsgálat" most olyan volt, mintha menni kellene a nődokinkhoz, aki mikor már ott vagy, közli, h akkor most mégsem vizsgálna meg, hanem gyere már el 2 hét múlva, addig meg kenjed/szedjed a valamit. Vagyis akkor most mit fizettünk volna, mivel nem nézett bele a szájába, nem mondott rá semmit stb. Na mindegy! Két hét múlva majd kap, bár nem jó szívvel adom, mert nem is ismerem.
Egyébként én úgy vagyok mint Zsófi meg KAta, hogy még életemben nem adtam borítékot zsebbe. De még csak kézbe sem. Igaz nem is voltam kh-ban a szülésig. De anyu igen, mondjuk azt apu intézte. Na de a lényeg, h pl amikor az elején a kh-ba jártam a nődokihoz kb a 15. hétig, mert az elején vérezgettem stb, és az elején heti kétszer, aztán hetente kellett menni vizsgálatra, soha nem fogadott el pénzt. De meg is mondta konkrétan, h majd a magánrendelőben, addig hagyjam már ezt a témát. Pedig tőle nem sajnáltam volna. A magánban meg logikus,h fizet az ember, de ott ugye van egy fix összeg. Ez meg olyan hülye dolog, h amennyit gondol. Honnan tudjam, h mennyit kell gondolni? Minden doki más, minden kh más, minden terület más stb.
Nyílván Barnus minden pénzt megér, és amennyit tudunk illetve kell odaadjuk mégha a gatyánk rámegy is, de szerintem ez olyan,h hálás akkor legyek már, ha van mire hálásnak lenni, ne előre, amikor még azt sem tudom mi lesz.
Ez olyan mintha előre odaadnám a pénzt a szülésznek, aztán mondjuk valami miatt nem tudott volna jönni, akkor mi van?
Na mindegy, ez van ma Mo-n. Mircike cikke a ritka példák egyike.

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


amúgy miért anaci? az anyuciból esetleg????
lmkata
 
 


Julcsi, köszi ha megkérdezed ezt a kifli dolgot nagyon izgat!!

szemész már látta 3, mind3 mást mondott.... de ebből 2 komolytalan volt...(egy svábhegyes, és egy bethesdás, na a bethesdás az no komment, azt mondta minden rendben mikor tuti hogy abszolute nem, mert már volt komoly vizsgálata ami kimutatta h van.)

aki nagyon jó, és elsőként nézte, és akit mi a szemészünknek tartunk azt majd mostanság hívom fel hogy mikor menjünk kontrollra...........
lmkata
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?