Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Márti, gyönyörű ez a vers. Valamikor régen már hallottam, de most gyorsan kinyomtatom, hogy meglegyen.

Edit, örülök, hogy legalább a magányosság gond megoldódott és Laci hazaért. A virágot fotózd majd le, biztosan szép.

Szerintem nem piros a torka, mert már eszik rendesen, csak amíg lázas volt (+ utána egy napig) evett ilyen gyatrán.
Mostmár a régi zabagép. Az evéssel sosem volt gondunk, biztosan azért, hogy bebizonyítsa a kórházban lévő "kedves" doktornéninek, aki azt mondta, ha hazavisszük éhen fog halni, nem fog enni.
Ha az éjszakai alvás megoldódna, egy szavam sem lehetne.

Most az a legújabb, hogy ha délelőtt beviszem aludni, gyorsan felül és azzal szórakozik. Esze ágában sincs aludni, annyira tetszik neki, hogy feltud ülni. Az előbb is ezt játszottuk. Nagy csend volt a szoba felöl, gondoltam alszik, de jó. A fenét. Bemegyek, ül az ágyban, a lábát lóbálja kifelé és húzogatja a zenélőjét.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Láttátok a Babavilág c. műsort a TV2-n? Koraszülöttek voltak benne, de olyan aprókák, akik kb. fél kilósan születtek. Szörnyű volt.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Márti!
Nekem is nagyon tetszik ez a vers, egyszer ált. iskolában ezt mondtam anyák napján.

Barbi!
Ez a hátulütője annak, ha új dolog kerül be a repertoárba, folyton - akár alvás helyett is - azt csinálják. Azért aranyos lehet Ádám, ahogy ücsörög az ágyikóban alvás helyett. :)
Én nem láttam a Babavilágot, de nem is tudok szinte soha TV-t nézni, mert nem nagyon hagynak a gyerekek. Ez a műsor viszont fent van a neten, épp a napokban néztem meg egy korábbi adást. Majd ezt is megnézem valamelyik este - láttam a bemutatóját -, érdekelne.

Edit!
Magadat igazán ne okold Virág betegségei miatt. Sok szoptatott baba is egyik betegséget kapja a másik után. Nincs egyértelmű magyarázat.
Reméljük, hogy a sok betegség után tényleg olyan stramm immunrendszere lesz, hogy már csak hírből ismeritek majd a betegségeket.
Párod meg milyen jól ráérzett a hangulatodra, gondolom jól esett a virág. Várjuk a képet, biztos nagyon szép!
Milyen a mosogatógép? Megbarátkoztál vele?

Andi
Kép
zsandi
 
 

 
 

Ma van Zsoltival való megismerkedésünk 12. évfordulója. :)

Andi
Kép
zsandi
 
 


Zsandi:gratulálunk ehhez a jeles eseményhez!!!!! :lol:

Barbi:én se nagyon látok tévét csak messziről, du-án szeretném megnézni mindíg azt az isteni sugallat című sorozatot...már annak örülök, ha a felét látom!!!! :?
Ádám a kelje fel Jancsi!!!! :lol: :lol: :lol: Ez jó!!!!!! :wink:

Zsombit most nyomtuk le!!!Fél 6-tól itt parádézott, 10 körül a kajánál, totál elaludt, na mondom egyél utána aludj...aztán úgy felébresztettük, hogy eddig bírta még!!!!! :shock: :?

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Andikám, én is gratulálok ehhez a szép naphoz.

A tv-ről, ez az előnye, ha a nappali és a konyha egyben van, bármit csinálok, látom a tv-t. :lol:

A mosogatógépről akartam írni, csak ugye nem volt jó a billentyűm, hogy az egyik legjobb dolog a világon. Csak bepakolsz és kész. És nem állsz órákig a mosogatónál. Imádom, csakúgy mint a mosógépet.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Azt hittem felébredt, de visszaaludt. Persze, most kipiheni az éjszakát.
Akkor viszont megmutatom az ücsörgős képeket.

alvás helyett zenél magának
Kép

már nem is kell kapaszkodni
Kép

Kép

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Samut ágyba dugtam! Ma fél8-kor kelt, és fél 1-ig hancurozott.

Zsu, Katicának én is nagyon boldog hófordulót kívánok - így utólag!

Edit, örülök, hogy hazaérkezett a párod! Így azért biztosan könnyebb! És Virág betegségei miatt nehogy magadat okoljad! Én egy percig nem szopiztam csecsemőként (na jó, talán egy hetet), sőt anyatejet sem kaptam mint Virág, és mégsem voltam beteges gyerek. Ennyire azért nem egyértelmű a szopi és a betegségek közötti kapcsolat! Iszonyú sok-sok mindentől függ még ez a dolog.
Kérdezted néhány napja a szülinapi ajándékot. Nekem sincs még kiforrott ötletem, ebben csatlakozom Mártihoz. Gondolkodásban ott tartok, h valószínűleg babamotor (tricikli) lesz, meg beszerzünk egy-két jobb mesekönyvet. Lassan elkezdjük az esti mesélést. Tényleg, nálatok most hogy néz ki az esti szertartás? Nálunk: vacsi fél8-8 között, fürcsi 8-negyed9 körül és az legalább 20 perces játékot jelent, aztán esti puszi apának, végül egy kis éneklés és ágyikó!

Barbi, ágyban ücsörgős Ádám nagyon tuti!

Zsandi, gratulálok a 12. évfordulóhoz! És mióta vagytok együtt párként? Vagy ez nagyjából egybeesik?

TV: én csak este szoktam nézni. Amikor ébren van Samu is, akkor max a híradót, aztán ki is kapcsoljuk, és amikor letesszük aludni, akkor kapcsoljuk be újra. Egyébként a reklámok nagyon érdeklik!


Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Ja, az esti szertartás az körkérdés akar lenni - nem csak Editnek szól!

Márti, a vers nagyon szép, én nem is ismertem! Ja, és Samu pakolós képére visszatérve: 5 perc múltán a fiók teljes tartalma a földön hevert :)

Barbi, én is nagy mosogatógéprajongó vagyok!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Sziasztok!

Barbi!
Nagyon jóóóóóóóóóóó képek! Haláli, ahogy kidugja a lábát az ágyrácson!
Nekünk is van felhúzható zenélőnk, de olyan nehezen lehet felhúzni, hogy ők nem bírják, én is alig. Pedig nálunk is jó móka lenne.

Évi!
Nálunk fél 8-kor fürdés, utána vacsi, aztán szunya. Ideális esetben kb. negyed 9-kor már ágyban vannak. Aztán tudják ezt variálni 9-ig, ha nincs kedvük aludni. Nálunk mese még nincs, jobban érdekli őket a könyv megkaparintása, mint hogy hallgassák. A vacsi már csak kislámpánál, és nem nagyon beszélünk már hozzájuk. Ebből talán már tudják, hogy esti fekvés jön.

A mai évforduló az együttjárásunk kezdete, vagyis onnan számoltuk. Egészen a lassan 2 évvel ezelőtti esküvőnkig, úgyhogy ez a dátum most már jelképes, a házassági évfordulóról emlékezünk meg. Megismerkedni pár hónappal előbb sikerült. Csak eszembe jutott, ahogy a hsz-emnél a dátumra pillantottam.

Én is mosogatógép rajongó vagyok, de max. a ti gépeiteké. Ugyanis nekem nincs. A helye megvan, de még nem jutottunk odáig, hogy vegyünk is. Először azért inkább a szekrényajtónak örülnék, aztán majd beütemezzük a gépet is. (Laza 10 éves tervben. :) )

Andi
Kép
zsandi
 
 


Kismanóim úgy döntöttek, hogy nincsenek jó helyen az etetőszékek, így hát nekiláttak átrendezni a dolgokat.

Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Andi
Kép
zsandi
 
 


Sziazstok!

Tündériek a kismanók, mindegyik, egytől egyig nagyon szép!

Andi, boldog évfordulót!
CSak ennek kapcsán írok most, mert nekünk is kedden lesz a 10. évforduló attól kezdve, hogy járni kezdtünk. Épp nosztalgiáztunk ma egy kicsit, és mondtam, hogy gyermekekből azóta már vénemberek lettünk! :cry: :roll: :P

Amúgy most nem tudok reagálni, Kriszta továbbra is beteg, folyik az orra, köhög és, gondolom, fáj a torka.

Legközelebb hétfőn jövök, ha addig nem..,. :roll: :roll: :roll:

Kellemes hétvégét mindenkinek! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


:)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2012.11.18 17:11-kor.
bibolya
 
 


A mamáéknál aludt a csajszi reggelig, azért ők más kategória, mert nagyon sokat van velük!!!!!(Ibolya:csak neked súgok, hogy egy 2 szintes családi házban lakunk velük)
Zsombi mostanában meg ha meglátja a fényképezőt letámad, mert megakarja nézni, milyen képet sikerült készíteni róluk!!!! :shock: :lol:
Én eddig adtam c vitamint a gyerkőknek, nekem a természetgyógyászom javasolta, de ugye most nem iszik túl sok teát így ezek a bogyók beadása sokkal jobban kivitelezhető, így erre esett a választásunk!És nekünk eddig ezek a homeós dolgok beváltak!

Este:nálunk 8 után kezdődik a fürdés, Szonival kettesben apa segédletével, öltözés, tápi aztán a kaja vége felé elalszik, becsempésszük az ágyba és kész!!!! :lol:

Évi:azért azt sejtettem, hogy nem csak nézegette a fiók tartalmát!!! :wink: :lol:

Barbi:csuda édes a rácsok mögötti szépszeműd!!!! :wink: :lol:

Zsandi:lakberendező csemetéid haláliak :lol: !!!!!Nagy műgonddal csinálták az átrendezést!!!! :wink: 8)

Edith:gyógypuszik még mindíg mennek a lánykádnak, jó lenne már odaérnének!!!!! :?

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Bocsi hogy ne mvoltam, de tegnap haverok, ma meg anyuék látogattak meg minket :)

Nem tudom ki kérdezte: Kata az agyhártyagyulladás elleni oltást fogja kapni, Bence pedig a Pneumo23-at.

Timi, a mi önkormányzatunk is fizeti az agyhártyagyulladás ellenit. (X.ker)

Köszönöm szépen a köszöntéseket, édesek vagytok :)

Lányok, tegnap óta le se lehet lőni a lányom :) Csak megy, és megy, és megy :) Mostmár mindig megy. De annyira furi összetalálkozni vele a folyosón :):):):):) Nagyon-nagyon furi :)

Én is nagyon örülnék egy talinak, jó lenne látni a pindurokat, no meg titeket is! Nekem 2 hét múlva hétvégén jó lenne.
És ha akarjátok, lehet nálunk is :) Nem lehet mindig Mártiékat leterhelni :)

Nálunk a délután-este így néz ki: 5-7-ig alvás, utána eszik vacsit, ez ált, kenyér+ sajt, sonka, majd játszunk, fél kilenc után fürdés, 9-kor fektetés.

Éjjel komolyzene szól Katánál, azóta mióta ezt kitaláltam, még csak meg se nyekken éjjel. Nagyon szereti.

Az én lányom nem mutogat, ha kérek vmit nem adja ide. Viszont ő jár. Annyira különbözően fejlődnek, hogy sztem nem lehet összehasonlítani :) A nevét érti, hallgat rá. Ha kérdem hol a Kata, ütögeti magát. De pl Bencére, apára nem mutat (és semmire se) csak rájuknéz ha kérdem hol vannak.

Egyébként sztem nagyon igaz az, hogy ha a gyerek hosszra nő, akkor súlyra nem, és fordítva. Ha új dolgot tanul meg, akkor se nem nő, se nem hízik. Ha a mozgásban fejlődik, akkor a kommunikáció nem, és fordítva.

Viszont a lányom két napja kimondta, hogy aja :):):):):) Én úgy bőgtem :):):):)

Imádom a gyerekeim :)

Pusz

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Jaj, nem is mondtam

Ma kaptuk meg a banktól a papírt, hogy jogosultak vagyunk visszaigényelni a lakáshitel törlesztés 30 %-át :):):) Így márciusban kapunk + 66e Ft-ot :):):):)

Ez most nagyon jó hír :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


KÉpek (végre :))

Kata ki szeretne pakolni :)

Kép

Fürdés:

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép


Bence az új fürdődresszében:

Kép

Kata az új fürdődresszében (igen mosmá csak usziba kéne menni :)) Hátat vakar, a Thomas-vonattal :)

Kép

Kékszem:

Kép

Csokiskeksz ( EZ 1, azaz EGY darab csokis aljú keksz volt :):):))

Kép

Így vacsizik egyedül:

Kép

Kép

Zsu

Na kíváncsi leszek, ki nézi végig :)

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Én végig néztem, aranyosak a manók...főleg a pancsis sorozat! :lol:
Az jó hogy kaptok manit!!!!! :wink:
Na akkor fel van dobva a tali kérdés, többiek!!!!! :?: :?: :?: :roll:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Tali jó ötlet, bár valóban az időpont megtalálása nem egyszerű. Az utóbbi néhány próbálkozás nem volt sikeres :( Nekünk a jövő hétvége nem jó, de aztán OK lehet (mostanában nem utazom messzire).

Zsu, nagyon ügyes a lányod. Tényleg furcsa lehet, hogy most már kizárólag két lábon közlekedik. A komolyzene egész éjjel szól vagy "csak" az elalvást fested így alá? És milyen komolyzene?
Nagyon jó képeket tettél fel! Nálam a csokievés viszi a pálmát!

Edith, Krisztának jobbulást!

Ibolya, nálam a mosogatógép azért nyerő, mert ez az általam legkevésbé kedvelt házimunka. Egyébként az igaz, hogy a durván szennyezett edényekkel nem biztos hogy boldogul, hiába az 5 in 1 mosogató tabletta :) (épp a minap égettem oda valamit csúnyán, és azt nem mosta el tökéletesen - de hát ezzel a sima mosogatás során is küzdeni kell). Én nem szoktam egyébként előtte leöblítgetni a cuccokat - ha már azt tenném, akár el is mosogathanám...
Ami nagyon szeretek benne, hogy az üvegpoharakat igazi csillogósra és cseppmentesre mossa :) Én előtte sosem tudtam ilyeneket produkálni. Na, jó kis reklámot csaptam :)

Samutól ma kétszer is kaptam puszit! Nyitott szájjal adja az arcomra :) És uzsonnázás közben elkezdte az ennivalót berakosgatni a számba - megetetett! :) Meg apját is...

No, megyek lassan aludni. Jó éjt mindenkinek!

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


:)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2012.11.18 17:13-kor.
bibolya
 
 


:)
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára bibolya 2012.11.18 17:14-kor.
bibolya
 
 


Sziasztok!

Márti: tündériek a gyerekek, nálam is első helyre került Szoni, ahogy ebédel és persze Zsombi, ahogy bealudt a szőnyegen.
Igaz nekünk még egy kicsit odébb van a szülinap, de gőzöm sincs, mint vegyünk. Én az FP kutyusra gondoltam, mert a Szandi imádja a zenélő dolgokat.

Ibolya: nekünk is van mosogatógépünk. Én nagyon ellene voltam, de most már el se tudom képzelni, hogy ne legyen.
Én semmit nem öblítek el, de nagyon ritka, hogy valami nem lesz tiszta.

Andi: hihetetlen milyen nagyok már a manók! És milyen ügyesek. Nagyon profin átrendezték a lakás.
Gratulálok az évfordulóhoz.

Évi: nagyon tetszik az a kép, ahol Samu olyan elmélyülten ül.
Este: fél 9-kor fürdés, 9-kor tápi – a hálószobában eszünk, ilyenkor már én sem dumálok neki (de nálunk megy a TV, miattam, mert ilyenkor kezdődnek az esti filmek általában :oops: ) – átviszem a szobájába, még énekelek neki valamit, aztán már rakom is le.
Max. negyed óra alatt elalszik.

Edit: fel a fejjel. Szerintem is az okozza nálatok a sok betegséget, hogy Barni hazahozza az oviból.
A szopi miatt meg tényleg ne gyötörd magadat, mert szerintem nincs összefüggés.
Tudom már ezerszer írtam, de példa erre a nővérem, még egy hónapja is szopott a Nini, mégis karácsony óta, szinte folyton beteg.
Megbékéltél már a mosogatógéppel?
A Szandi még mindig AR-es tápit eszi, de a doki folyton bepróbálkozik a HA-val, amit persze soha nem eszik meg. (talán ha az első perctől ilyet irt, volna fel, nem tudja meg a kiscsaj, hogy mennyivel finomabb a sima).

Barbi: nagyon édes Ádám, ahogy ül az ágyban. Ezután, majd jön, hogy ahogy lefekteted egyből feláll. Na az egy nehéz helyzet, folyton bemenni és visszafektetni. Legalábbis nálunk ez volt.

Zsu: nagyon aranyosak a gyerkőcök! Kata tud cipő nélkül is menni? Csak azért kérdezem, mert tegnap én is ráadtam a Szandira egy rendes cipőt (csak meg akartam nézni, hogy jó e a lábára) és lazán ácsorgott benne 1-2 percig. Cipő nélkül sokkal nehezebben sikerül neki.
Jaj tényleg milyen furi lehet, hogy már mindenütt ott van, ráadásul állva.

Nekünk ez a mutogatás dolog nagyon messze van. Sok mindent megért. Érti, hogy nem szabad és akkor ő is rázza a fejét, és lelkesen bólogat, ha valamivel egyetért. Ha az ágyról le akar mászni, persze fejjel előre és mondom neki, hogy – Hogy kell lemenni? – lelkesen tolat. Csak az a baj, hogy nem fordul meg ezért mindig az ágy közepén találja magát.
Mondja, hogy aja, de csak és kizárólag akkor, ha beteszem a járókába és nem veszem ki első sikításra.
És ami várható volt, érti, hogy – Hol a Pamacs cica?. Mindent eldob a kezéből és keresi a macskát. Érdekes, a másik cicát nem nyúzza, igaz az nem is nagyon hagyja, inkább menekül, de őt nem is kergeti.

Zsuzsi

KépKép
zsuzsi78
 
 


Köszönöm a dicséreteket :)

Tényleg nagyo nfuri hogy így megy, pedig már volt egy gyerekem, aki ugyanekkor ugyanezt produkálta. De annyira nem emlékszem rá, hogy az szörnyű :( Pont a minap küldött át anyu 1-2 videót Bencéről, és eszméletlen hogy milyen édes volt. Az pedig elkeserített, hoy mennyire elfelejti ezt az ember :((((((

Kata is egy kis csoda, szinte minden percben me gtudnám zabálni, annyira, de annyira aranyos, és annyira imádom hogy néha úgy érzem hoy ez nem normális....
És a legfuribb hgoy anyumékon át a kamasz öcsémig (!!!!) a szomszédról nem is beszélve, mindenki imádja. Nem kicsit... és nem emlékszem a Bencére. És annyira nem szeretném Katát elfelejteni :( Mármint hogy milyen volt ilyen kicsinek....

Évi, Most éppen Vivaldi-t halgat :) Eddig már volt Brhams, (hova kell tenni a h betűt???) Bethoven, Mozart, ja, és nagyon szereti Haki Tamás füttykoncertjét (hallottátok már? Számokat, fütyül, fenomenális) és a pánsípot is.
És nem megy egész éjjel, este amikor leteszem (napközbe nis) akkor bekapcsolom, lemegy a cd. és kész.

Zsuzsi, igen, Kata cipő nélkül is megy. én is csodálkoztam, de alig ment még pár napja, úgy jan. 20-a körül lehetettt, amikor egyszercsak zokniban jött oda hozzám. Én is azt hittem hogy a cipőben hamarabb tanul, de nem. Megy anélkül is :)

Egyébként én azt az elvet vallom, hogy a gyereknek cipő kell a lábára, főleg bent, amíg nem tud rendesen menni. Segít az egyensúlyozásban, és megtartja a bokát, alátámasztja a boltozatot. Ahogy stabilan jár, a lakásban el lehet hagyni.
De a sebészünk szerint (elég elismert szaktekintély) az nem segítit a gyereket, ha a lakásban mezitláb van. A lábat az stimulálja, ha egyenetlen talajon mezitlábazik. Füvön, homokon, stb. A szobában való mezitlábas járkálás, főleg a járás kezdetén lúdtalpat okozhat. ezért adtam a Katára (és anno Bencére is) azonnal cipőt, ahogy felállt. Természetesen itthon szandál az a cipő. Jah és minőségi :( a babakocsiban, sétához, utazáshoz ráadok akármit, de amiben egész nap benne van, az legyen minőségi, és új. Igaz hogy nagyon drágák a cipők, de lehet ezen múlik a lába egészsége.... Katának most siesta van, de mivel most nőtte ki, szeretnék vmi jobb cipőt beszerezni.

Tényleg a ti gyerkőceitek mekkora cipőt hordanak? Mert én totál leakadtam. Bencének 1,5 évesen 19-es volt a lába, Katának meg tavszra már 22-est kellett vennem, 21-esnek nem volt értelme. Szandiból most nőtte ki a 19-est, bakancsból a 20-ast :( Nagyon nagy lába van sztem...


SZülinap: Zsuzsi, sztem a kutsa nagyon szuper ötlet, csak vegyél bele tölthető elemet :) Kata imádja, az nem kifejezés hoy mennyire, állandóan nyomkodja, puszilgatja, ölelgeti :) Sztem nagyon aranyos :) Most a Corába nmegint 5990 (a szokásos 10e helyett)

Kata kismotort fog kapni, úgyis kell a nyárra. Meg egy barátnőm lemásolja nekünk a Baby enstein dvd-ket, és zenecd-ket. Azt is kapja majd. Jah és a Sütifalót, ha végre hajlandó megküldeni a Pampers :twisted: :twisted: :twisted: November elején küldtem be a pontokat :(

De azért is kap kismotort, mert nem akarok neki játékra költeni, annyi van neki. Sztem fel se tudnám sorolni :) Ruhát minek vegyek, most tankolta mfel neki tavaszra :) De vmit meg csak akarok adni :)

Pusz jóéjt, leléptem :)

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Tegnap voltunk a Camponába, majdnem vettünk mozijegyet, de a jövőhetire csak keddtől lehet...én ezt nem tudtam :oops: !!!!De jót sétáltunk, Zsombi elég jól bírta a babakocsit, ahhoz képest, hogy nem sokat utazik benne, mikor megunta akkor a kisbanya ült bele!!!! :shock: Pedig ő is keveset látott ilyen járgányt belülről!!!!!! :lol:
Vettünk neki csajszis felsőt a szülinapjára a C&A-ban(a mamáék előre odaatdák a pénzt :wink: )!!!Mostanában nagyon tud öltözni!Tegnap is már majdnem kész volt, erre megszólal:JAJ mit vegyek fel?????????? :shock: :shock: :shock: !!!
Meg mondom neki , hogy én még elmegyek pisilni, erre ő:Anya szorítsd!!!Be ne csurizz!!!!! :shock: :shock: 8) Édespofa nagyon!!Ja aztán persze neki ott is kellett pisilni, mennek apjával a Wc-t keresni, a drágám simán elment volna a toalett mellett és a Szoni szólt rá, hogy ott van!!!! :shock: :shock: :D

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Jó reggelt!

Márti, olyan aranyköpései vannak a Szoninak, hogy eszméletlen. Be ne csurizz? Nem semmi.
Moziba mentek? Mikor? :wink: :lol:

Andi, fenomenális a pakolós gyereksereg. Simán átrendezik később a lakást is, ha a kényes ízlésüknek nem felel meg. Tök aranyosak. És folyton mosolyognak, de főleg Flóra, nem?

Ibolya, én sem szoktam előtte elmosogatni az edényeket, ha a gépbe pakolom. Maximum akkor, ha nagyon kevés van és tudom, hogy nem fogom már aznap beindítani. De akkor sem mosogatom, max leöblítem. De ez nagyon ritkán van.
De én jártam úgy, hogy nem mosogatott szépen, kihívtam a szerelőt és az a kar, ahonnan a vízet spricceli kicsit vízköves volt. Tűvel kipucolta, azóta mindenhol jön a víz és szupi. Nekem Bosch gépem van, anyuéknak is és nagyon jó. Azt sajnálom, hogy az enyém nem a legújabb darab és nem tudom csak a felső tálcát használni. Mert akkor, ha kevés az edény akkor is betudnám indítani. De az anyuék most cserélték az övéket és nekik már olyan. Mondjuk nálatok nem hiszem, hogy erre szükség lennek, 4 ember pikk-pakk megtölt egy gépet.

Edith, sok-sok gyógypuszit küldök Krisztának. Remélem most már végre meggyógyul szegénykém!

Zsu, nekem pedig pont azt mondta a gyógytornász, hogy azért fontos, hogy a babák cipő nélkül mászkáljanak, mert ugye sokszor van még, hogy ökölben van a kis talpuk. Ők így egyensúlyoznak és ez fontos.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Barbi:volt egy még jobb beköpése!!!!Mikor lent aludt, kérdezem tőle, hogy akkor mit vigyek le(gondoltam, majd felsorolja, hogy a kispárnát, pizsót, macit...ilyesmiket) erre megszólal, hogy a Zsombit!!!!! 8) :lol: :D

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Túl vagyunk egy a tegnapival tökéletesen megegyező éjszakán: hajnali fél 5 után aludtam el tisztességesen. És aztán meg rengeteget aludtam: 7-ig. (Ne hazudjak, utána még sikerült egy kicsit szundizni, de Kriszta aztán nemsokára ébredt. Ja, 7-kor István ébresztett, mert telefonált, hogy nem mennénk inkább most vásárolni? :roll: :roll: :roll: :roll: :roll: Ő akkor jött haza a zenélésből. Aztán bevásárolt egyedül. :) )

Kriszta már gyógyulgat, lényegesen kevesebbet köhög, de az orrát még szívni kell időnként. Az étvágya viszont jó, szerencsére.

Márti, levágnak a Szoni beköpései! Tényleg, olyanokat tudnak mondani, hogy megáll az ész! :) :D És az olvasó-ebédelő kiscsaj is tündéri! :) Bár minden fotó az. Én nem tudok választani most kedvencet.

Évi, Ibolya, a ti gyerkőitek is gyönyörűek, és olyan édesek, ahogy koncentrálnak, huncutkodnak vagy éppen rosszalkodnak. Számítógépes Gergő haláli!!!

Andi, az ikrecskéid sem semmik! István is olyan jót nevetet a sorozaton! Különben az összes fotót együtt néztük el tegnap, és nagyon tetszettek neki is! :)

Zsu, én még nem néztem el az összes fényképet, de a pakolós, a dresszes és a késkszemű Kata tündéri. Utólag is boldog hófordulót kívánok neki! :) Gratulálok a járásához! HAmarosan itt mindenkinek szaladgálni fog a csemetéje! 2-3 hónap és aztán békésnek, csendesnek emlékezünk vissza amostani időszakra! :)

BArbi, Gratula Ádámnak az ücsörgéshez! (VAgy ezt már megtettem egyszer? :oops: :oops: :oops: ) Már nem vigasztalni akarlak, de ezentúl gyakori vendég lesz nálatok a leteszem aludni-felül/feláll sorozat! :P :P :P

Edit, remélem, most már jobban vagy! Tényleg, mi van a mosogatógéppel? Már működik? Nem lehet, hoyg idővel te is megszereted? :wink:
Én épp tegnap mondtam a páromnak, hogy az új konyhámban mosogatógép lesz!!!! Erre nem azt kérdezte, hoyg az minek?, hanem igenám, de hová fogjuk tenni? :lol: :lol: :lol: NA, csak ennyi legyen a baj, mondtam, megoldjuk! :)

Zsuzsi, nagyon ügyes Szandi! Kriszta távol áll a tolatástól az ágyról! Kiscipőt én is adtam vagy kétszer a Kriszta lábára most, mióta egyedül is ácsorog. De nem is azért, mert jobban áll vagy jár benne (a mászásban kifejezetten zavarja és hátráltatja), hanem, hoyg szokja. Mert egyelőre még az a forgatókönyv, hogy ahogy a lábára kerül, nemhogy álljon, hanem rögtön leül és felfedezni kezdi (fűzőt bont, megkóstolja stb). Pedig vannak játék-kiscipői, de a lábán, úgy látszik, érdekesebb. És talán lassan nem árt, ha megszokja, hogy ne egye őket. De nem adom rá csak egy héten kb. egyszer-kétszer.

Asszem ennyit akartam, ha mégis eszembe jut valami, akkor majd jövök.
JA, máris: amikor a játszótéren voltunk, állandóan mondtam, hogy hinta-palinta. Kriszta azóta is ismétli: illlla-illla. Ha valamit ő lenget, akkor is ezt mondja. Akkor, amikor ott voltunk, nem is figyeltem fel erre, csak amikor visszanéztük a videókat, akkor esett le, hoyg az hinta-palintát jelent! :)

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Itt vagyok, ismét! :roll: :roll: :roll:

Tegnapelőtt paradicsomos lencsefőzeléket evett Kriszta NAgyon ízlett neki! Ti adtatok már lencsét? Csak simán megfőztem, kicsit turmixoltam, majd egy kk-nyi olyajból és ugyanannyi lisztből egy pici rántást csináltam, rádobtam a fagyasztott paradicsomot, meg még vizet is töltöttem, és lette gy paradicsommártás. Pici sót, vajat tettem bele és összekevertem a lencsével. A kisasszony bevágta, amit készítettem.

Tegnap pedig durumtésztás céklát készítettem. ebből két adag lett, az egyiket lefagyasztottam. 1 közepes céklát megfőztem, felét lereszeltem, felét turmixoltam a tésztával együtt. Vajat kavaram bele, és már kész is volt. És egy icipici sót is tettem, de én még nem teszek annyit, hogy valóban érződjék, inkább csak megváltztatja kissé az ízét.

Ma tízóraira mangós túrót evett a csajszi, délre pedig valami husis krumplit kap, de még ki kell találnom, milyen zöldséget tegyek melléje.

pussz

Edith, Kriszta és Boróka
Kép
Kép
sedith
 
 


Sziasztok!

Na, talán most lesz egy kis időm, a manók alszanak.

Zsu!
Nagyon jó a képek mindkét csemetédről. A fürdős képek szenzációsak. Kata milyen kis ügyi, ahogy vacsizik. Mi még olyan messze vagyunk ettől a darabos étkezésről, hogy nem is hiszem, hogy eljön egyszer.
A füdődressz már előkészület valamire? Járni fogtok úszásra?
Jó hír ez a hitel visszaigénylési lehetőség. Egyébként használja ki mindenki, aki le tudja írni az adójából, 5 évig jár! Nekünk idén telik le az 5 év, de eddig is nagyon jól jött mindig. Kár, hogy vége. Idén már valszeg meg sem kapjuk, mert én tavaly már vagy táppénzen, vagy Gyesen voltam, abból meg nem fizettem annyi adót, hogy most legyen miből leírni. Zsolti is minimálbérre van bejelentve, úgyhogy sajna elúszott. De a 4 évnek is örülök.

Zsuzsi!
Szandi sem mutogat, sebaj. Ő meg baromi ügyes mozgásilag, biztos mostanában ezzel volt elfoglalva. Majd eljön az önkifejezésnek is az ideje. (Mondom én, aki eddig azon parázott, hogy nem tanulunk meg járni. Most, hogy már félig-meddig megy, most meg azon, hogy nem tanulunk meg beszélni. :) )

Márti!
Mit fogtok nézni a moziban?
Jó ötlet egyébként, én már nem is emlékszem, hogy mikor voltunk moziban. :?
Szoni aranyköpései haláliak, írd majd mindig le őket, olyan jó olvasni.

Barbi!
Meggyőző voltál a mosogatógéppel kapcsolatban. Majd elolvastatom Zsoltival, hátha neki is megtetszik az ötlet. :wink:

Edith!
Örülök, hogy Kriszta jól van!
Jól hangzik ez a paradicsomos-lencsés menü, lehet kipróbálom majd. Bár én még sem babot, sem lencsét nem adtam eddig a manóknak.

Cipő: hát én egyre bizonytalanabb vagyok. Eddig úgy tudtam, hogy jobb, ha mezítláb vannak, elég akkor bentre jó minőségű cipő, ha már elindultak. A védőnő meg múltkor mondta, hogy Marcinak vehetnék bentre valami szandit. Akkor még nem ment. Máskor meg azt hallom, hogy egyenetlen talajon jó csak mezítláb. Én már nem tudok okos lenni. Most ott tartunk, hogy ittbent gumitalpú zokniban nyomjuk, kintre meg kaptak Siesta cipilit. Marci tegnap fel is avatta, a másfél órás sétából kb. a felét sétával töltött, hol kézenfogva, hogy a babakocsit tolta. Azért elég lassan haladtunk, mert minden kerítést meg akart nézni közelebbről. :D Nagyon kis aranyos volt. Flóra meg szépen nézelődött/aludt a kocsiban ülve.

A nagy hír:
Már egy ideje készülőben volt a dolog, de eddig nem volt biztos, így nem is említettem, most már úgy tűnik, hogy az. Márti Rolandján felbuzdulva Zsolti is beadta a jelentkezésést a keszthelyi tűzoltósághoz, merthogy állást hirdettek. Nem nagyon hittünk benne, mert rengeteg jelentkező volt. Sikeresen túljutott a megpróbáltatásokon, és bekerült. Most épp elment a jelenlegi főnökéhez felmondani, mert 2 hét múlva kezdődik a kiképzés. Remélhetőleg már nem jön közbe semmi, mert akkor a két szék közt a pad alá tipikus esete lesz.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Zsandi:nagyon örülünka Zsolt sikerének!!!Szorítottunk ám!!!!! :wink: És jobb lesz így????

Na ,beszéltem a Julcsival a jövő hét utáni szombat egyenlőre nekik is jó és ha Zsu még mindíg vállalod :wink: akkor lehetne nálatok!????24-e, ha jól látom!Nekünk is jó, igaz akkor van a csajszi szülinapja, de nem akkor tartjuk!

Mi szeretjük a thrillereket, ezért a Mezsgyét nézzük meg, most apa választott, de nekem is ez tetszett!!!!Még a Tökéletes trükk meg az Apocalipto közt vaciláltunk!Gondolom az első szakmai okokból is tetszett volna apának, ő hobbi szinten bűvészkedett, míg nem volt 2 örökmozgó csemeténk, remélem majd még vissza rázódik egyszer ebbe a dologba, mert nagyon ügyes...büszke is vagyok rá!!!! :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Zsandi, nohát! Üdv a csapat újabb tűzoltójának! Egyébként tudatlan vagyok: miért vonzó pálya tűzoltónak lenni? Nyilván egy minimálbéresként bejelentett munka után hivatalosan több pénzt jelent, esetleg a közalkalmazotti státusz (vagy szolgálati státusz?) miatt több egyéb juttatás, várhatóan nagyobb nyugdíj... De maga a munka? Nagyobb szabadság?

Edith, jó ötleteket adtál ennivalóra. Lencsét még én sem adtam Samunak, de ez a durumoscéklás csoda jól hangzik. Kipróbálom.
Ma Samu sütőtök-zöldborsó-pulykahús-krumpli egyveleget evett ebédre. Tízóraira banános túrót.
Örülök, h Kriszta már jobban van!

Márti, tényleg zseniálisak Szoni mondásai! Jókat nevetek rajtuk!
Milyen filmet akartok megnézni?

Most ennyire futotta, igyekszem még jönni.

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Évi:nos igen ez a rendesen bejelentett állás nekünk furcsa nagyon, a minimálbér után :? +kaja jegy+13-dik havi fizu meg miegymás!!!!És most sokat van itthon nekem ez is bejön!Utána a 24-48, majd látjuk, de akkor is többet lesz itthon mint eddig!
Ha élesben megy majd vonulni akkor tuti szétizgulom majd magam,de jól kiképzik őket és bízom benne!Meg valószínű, hogy ő átkerül majd máshova egy idő után.

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Nem tudom mi ütött az Ádámba, de délelőtt 2,5 órát aludt, most már megint 2 órája nyomja. Remélem (nem akarok vészmadárkodni), de nem valami betegség lappang benne és azért alszik ilyen sokat. De utoljára kb. 5 hónapja csinált ilyet.
(én is aludtam 1,5 órát :lol: :lol: :lol: )

Én a taliról még nem tudok nyilatkozni, de lehet, hogy nem jó. Az anyuék elutaznak 19-én 3 hétre így megkapjuk a hugom és a ház felügyeletét. Lesz dolgom, főleg, hogy az István folyton dolgozik.

Andi, de jó, hogy sikerült a Zsoltinak a tűzoltóság! Neki is jobban megéri majd? Eddig mit csinált?
Ha jól tudom, ő asztalos. Vagy nem a szakmájában dolgozott?

Ja, Andi, mindig elfelejtem, hogy úgy örültem, hogy ti is megkaphatjátok a Prevenar oltást olcsóbban!

Úgy látszik ez a munkahelyvátások ideje, az István is 2 hete váltott. Több pénz, cserébe még kevesebbet van itthon. Valamit valamiért.

Edith, örülök, hogy Kriszta jobban van végre. Remélhetőleg már porszívózni sem kell sokáig.

Mai menü: sütőtök, máj, krumpli.
Lencsét még az Ádám sem evett, de azon kívül szerintem már mindent. Kivéve a tejterméket, de azzal még várunk.

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Márti, persze, hogy lehet nálunk!!!! :)

És nekünk a szombat is, meg a vasárnap is jó, kinek melyik a jó :)

Várunk mindenkit nagy-nagy szeretettel:)

Márti, Julcsiékkal akkor majd egyeztess :)

Barbi olyan jó lenne ha el tudnád hozni a szépszeműt :):):):)

Pusz

Zsu

3 gyerek anyukája :)

Különcségeink: mosható pelus, hordozás, természetesség :)

Rendelj tõlem Lizann Mei tai-t!

www.mamami.hu
zsuzsófi
 
 


Livi drága!!!!Boldog névnapot kívánunk!!!!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Most gyorsan bekukk,mert semmit nem aludtam az éjjel!!!!

Mosogatógép:
Még a jobb időnkből beszereztünk egyett,ennek már 6 éve,mert már akkor is sokan voltunk.Nagyon imádom,és nem bántam meg.(mostmár úgysem tudnám megvenni)Én sem öblítek semmit,de a nagyobb edényeket be szoktam áztatni.Nekem is szépen mosogat,igaz már nem tudom megvenni a drága tablettát,de úgy vettem észre,hogy a DM-es is tökéletesen tisztít.(szerencsére,mert sokkal olcsóbb)Nálunk nagyon jó hogy van,mert egésznap a mosogató mellett állhatnék.

Márti,
azért neked címezve írom,hogy miért nem aludtam az éjjel,mert veled beszéltem a gimis osztálytársamról.
Szóval megszült hajnalban.Este 8 kor mentem be,és nagyon szépen vajúdott,de a vége elhúzodott egy kicsit,mert fájásgyenge lett,de azért 3.55 kor megszületett a kislánya,Zorka.Nagyon boldog,már szinte el is felejtette a szenvedést!
6 előtt értem haza,addigra már Zsolti-szokás szerint-ébren volt,majd Hanna is.Most azt várom,hogy még de.elaludjon Hanna baba aztán alszom én is egy kicsit.
Ráadásul miután mi megszültünk két vajúdó egyszerre szült,így engem is befogtak.Kicsit dolgozhattam,igaz szülést nem vezettem de legalább tevékenykedtem egy kicsit.Olyan jó volt.Lelkileg egy kicsit feldobódtam.Nagyon jó volt megint részese lenni egy baba születésének.Ez már nagyon hiányzott-hiányzik!!!

A képek édesek!!
A hófordulósoknak sok boldogságot,
Livinek boldog névnapot!

Julcsikám,
meg vagytok még?Hogy bírod??(biztos nem könnyen)

Pusz
Timi
Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Sziasztok,

Csak beköszönni jöttem, mától újra melózom, de egyelőre káosz minden, úgyhogy olvasni nincs időm. Net még nincsen otthon, és egyelőre nem tudtunk beköltözni, a nagyszoba van igazából hátra, valamint sok apróság, de a gyerek- és a hálószoba fullra dugig lett pakolva. Úgyhogy egyelőre ennyi.

Üdv,

Árpi
Vendég
 


Timi:örülök, hogy minden rendben ment a szülésnél és hogy jobb kedved lett tőle!!!!! :lol: És hogy kicsit segíthettél !!!!

drev:kitartás!!!! :wink: Nem sokára átköltöztök aztán nagyon jó lesz minden!!!!!Csók a családnak!!!! :wink: :lol:
Már nem azért, de nálam a csajok még mindíg az egy éves szülinapjukat ünneplik a vonalzó szerint!!!!! :shock: Ilyen hosszan buliztok???? 8) :lol:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Először is Livinek nagyon boldog névnapot!

Én a talit kihagyom a múlt betegségei miatt. De nagyon szeretnék végre mindenkivel találkozni, de remélem azért megértitek, miért nem viszem Virágot most közösségbe.

Mosogatógép: Hát végre mindenféle adalékanyaggal most már jól szárít, csak a mosogatási idővel nem barátkozom. Nekem kb. negyed annyi idő lenne. Azért tök jó volt ebéd után bedobálni és már mehetünk is sziesztázni.

Andi! Szenzációsak a kölkök! Láttam a polcon lent vázát, kerámiatálat. Azok bírják még a kiképzést? Mindig csodállak, milyen ügyesen vásárolsz a netről (etetőszékek, bababútor). És mindig megállapítom, hogy az én gyerekeim alulöltözöttek a Tieidhez képest. Nálunk itthon csak egy kombidressz, vékony hosszú ujjú póló, harisnya és egy vékonyabb nadrág van. Pulóver szóba sem jöhet, szakad a kiscsajról a víz, pedig 22,5 fok van.
Gratula a párodnak az új helyhez. Egyébként nálunk is vonzó a tűzoltóság, sok mellette a szabadidő, másodállást kényelmesen lehet mellette vállalni.

Edith! Örülök, hogy jobban van Kriszta! Éjszaka nálunk is borzalom volt!

Zsu! Fürdődresszben csinosak, de szerintem azt vizesen jobb nem viselni. Egész teste áthülhet a gyerkőcnek, és már kész is a megfázás. Nem akartam beleszólni, bocsi! A képek tök jók, nagyon csini a szoknyás Kata!

Szülinap: Mi fülbevalót veszünk Virágnak, és valamelyik mamától kap egy FP kutyust.

Mai menü: zöldbab főzelék husival.

Kedden délután-este lemegyek EGYEDÜL a barátnőmmel a szegedi Corába, jaj de várom a lazulást!

Hú, nem is tudom mit akartam még!

Edit

KépKép

KépKép
edit74
 
 


Sziasztok!

Livikének nagyon boldog névnapot kívánunk!

Ibolya, elfelejtem mindig írni, kérdezted az immunerősítőt, hogy a doki ajánlotta-e. Nekünk nem ajánlott semmit, én hallottam róla és aztán megkérdeztem a dokicsajt, szerinte adjam-e az Ádámnak. Hát így kezdtük el.

Edit, érdekes ez a nem visszük közösségbe, nehogy beteg legyen. Én is így gondoltam, mert rendszerint minden tali után lebetegedett. Azóta nem is találkoztunk senkivel, mégis folyton elkapott valamit. Úgyhogy most már nem is izgatom magam, de arra azért figyelek, hogy beteg gyerekek elkerüljenek.
(szoktam mondani, hogy hozzánk már csakis orvosi igazolással jöhet bárki, amin jót röhögnek, én viszont nem, amikor kedves rokoni látogatások után 3 hétig tiszta takony)
Tudom, nálatok más a helyzet, hiszen Barnus hordta haza a vírusokat Virágnak. Ezt most nem is azért írtam, hogy vitatkozzak veled, csak nálunk a közösség elkerülése sem tüntette el a vírusokat.
Mondjuk ebben a jó időben elég, ha valaki tüsszent az utcán, szerintem az Ádám különös radarral összeszed mindent.

Timi, örülök, hogy "kikapcsolódtál" éjszaka, kicsit dolgozhattál. És hogy örülhetett az, akinek segítettél. Én (tudod, már írtam), de imádom a szülésznőmet, aki velem volt, egy angyal. Pont múlt héten hívtam fel, hogy mi van az Ádámmal. Úgy örült neki, hogy hallott rólunk, de nem is hiszi el, én mennyire örültem, hogy ott volt végig velem, segített és támogatott lelkileg.

Árpi, tartsatok ki, már nem sok van hátra! A csajoknak millió puszi!

Barbi
Kép
b_barbie
 
 


Sziasztok!

Samu fél órája alszik - ilyen korán hetek óta nem aludt el (12.30 után szokott újabban elaludni). Ráadául elég viccesen: a kezemben volt miközben telefonon beszéltem a főnökömmel és egyszer csak rámhajtotta a fejét és már szundizott is. Nagyon édes volt...

Edit, sajnálom, hogy nem jössz talira, jó lenne személyesen is megismerkedni, de megértem, hogy az elkerülhető kockázatot csökkenteni akarod. Talán késő tavasszal már sokkal erősebb lesz Virág immunrendszere, és akkor nem kell már emiatt izgulni!

Edith, ahogy átlapoztam az oldalt, láttam, hogy van új vonalzód. Aranyos az a kukac :) csak elég nagy lehet, ha a katica ilyen pici :) - inkább nem vizualizálom tovább! :D

Timi, tök jó, hogy kicsit feltöltődtél (akkor is, ha most nagyon álmos vagy). A te munkád tényleg olyan, ami sok erőt adhat neked! Mesélj egy kicsit arról, hogy milyen Hannának a bölcsiben! Mindig csak én dumálok erről és érdekel, nálatok hogyan alakul. Miket esznek, miket csinálnak, milyenek a gondozónők?

Csajok, mondjátok már el, hogy mi az az FP kutya és miért olyan népszerű a mamák és a babák köréban? Tájékozatlan vagyok... És lusta utánakeresgélni a neten. De úgy emlegetitek, mint egy köztudott valamit. Annyit tudok rróla, h a Corában 5990 a tízezer helyett :D (Kb úgy érzem magam, mint a 90 napos diétánál, amikor csak bután néztem, hogy miről is van szó... :)

Márti, mi is el akarunk jutni végre moziba a párommal, mióta Samu megszületett kettesben még nem is voltunk, sőt igazából egyetlenegyszer voltam azóta mozizni a barátnőmmel (az új Almadóvar filmet néztük meg, ezt a rendezőt nagyon szeretem). pedig én nagy mozibajáró voltam. És azóta már van egy csomó film, ami érdekel (az aktuálisok közül pl. a Parfüm, Deja Vu, Lora). Majd mesélj a Mezsgyéről, én is szeretem a thrillert. (Az Apocalyptoról egyébként borzalmasan rossz kritikákat olvastam... Persze ez más, mint megnézni - de ez nekem teljesen el is vette a kedvemet. Nem mintha fenyegetne a veszély, h eljutok moziba :)
Üdv:

Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
Lilypie Kids Birthday tickers
erpé
 
 


Évi:itt az FP kutyi:
http://www.jatekfutar.hu/fisher_price.html
felülről a nyolcadik, de gondolom ráismersz! :wink:
Zsombi is kap a mamáéktól , főleg azért mert "occsó" volt a Corában és a kicsi unokatesó is ezt kapta :lol: , így kettőt vettek anyósék!Szoninak is tetszett, a Julcsiéknak is van...úgyhogy közös szerzemény lesz, szerintem vagy jó kis balhék okozója!!!! :wink:
Meg Zsombi még azt a 4 kerekű járgányt kapja nem tudom, hogy mutiztam-e már???? :shock: És valami kis apróságot szeretnék neki, azt csak nem mondom neki, hogy mi is bele szálltunk a masinájába...jó tudom ő még nem érti, de akkor is!

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ezeket nézegettem Zsombinak, van a Szonónak egy kis "nyuszis motorja" kicsit már megy is vele a Zsombi, de az nagyon ingatag még neki...ez stabilnak tűnik!!!És így, hogy bele száll a család az árába, nem is olyan vészes! 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Új vagyok ezen a fórumon. Ha nem baj, néha bekukkantanék hozzátok.
Az én kisfiam Bendegúz, március 19-én született.
Majd csatolok én is képeket, egyenlőre próbálok kicsit visszaolvasni, ismerkedni veletek.
Én Ani vagyok Dunaújvárosból.
A mamaneten fórumozok már.
nemes ani
 
 


Még gondolkodom ezen is......majd látjuk...szerncse, hogy ilyen magabiztos vagyok és határozott!!!!! :wink: :lol: :oops:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Ani:gyere nyugodtan!!!A feltétel(csak viccelek ám) jó sok kép!!!! :lol: :lol: :lol: :wink: Üdv. itt, örülök, hogy jöttél, dehogy baj!!!! :lol: 8)

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Sziasztok!

Már én is nézegetem egy ideje ezt a kutyust, meg gondolkodtam ezen a Corás dolgon, de még nem jutottam dülőre. Meg felénk nincs is.
Ha esetleg jár arra valaki, és van még, nem venne nekem? Akkor talán sikerülne döntenem, és megvenném. Igazából tetszik, szülinapra jó is lenne.

Na, majd még jövök ám, csak visszaolvasok rendesebben.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Basszus én most tök lefagytam ezektől a moci áraktól, múltkor 5000 Ft-tal olcsóbb volt mind!!!!! :evil: Szééép mondhatom mire aktuális a dolog már egekbe szöknek az árak!!!!
Találtam másikat!!!!!
http://www.poppet.hu/catalog2/catalog/p ... cts_id=515

Vélemény????Vagy majd csak megtanul motorozni egy kis egyszerűn is?????ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ nem tudom!De 15 ezer az nagyon sok!!!! :shock:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 


Na, visszaolvasás, írás elhalasztva, Flóra nem hajlandó aludni, és most már sikeresen felkiabálta Marcit is. Én meg igyekszem nem kitépni a hajamat. Úgyhogy majd inkább választok egy nyugisabb időpontot a fórumozásra.

Andi
Kép
zsandi
 
 


Hihihi nem is csatoltam azt az oldalt amin nézegettem az első verziót:
http://www.rollytoys.hu/minitracs/mini%20tracs.htmszóval ez, de ha elmondom, hogy ma 5kor kelt a kiscsávó azt hiszem mindent elmagyaráztam!!!! 8) :lol: :wink:

Szonja 2004.02.24.
Zsombor 2006.03.13.
Anissza 2008.01.09.
"Abból tudhatod, hogy a gyermekeid kezdenek felnőni, hogy olyanokat kérdeznek, amikre van válasz."
"Csak a szeretetet lehet vég nélkül osztogatni, úgy hogy közben mégsem fogy el."
bmo
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?