Sziasztok!
Asszem visszaolvastam és lereagáltam 2,5 napot, közben etettem egyet...
Jó hosszút írtam, úgyhogy inkább ketté veszem és így rövidebbnek tűnik majd
Beni szinte alig aludt ma, így most este a cicin 5 perc alatt bealudt. Ismételten alig evett. Ez megy, nappal és este is, mármint a nemevés
tejem elment a levesbe. Mivel holnap nem leszünk itthon (IKEA, nőgyogyi), így csütörtökön kezdem visszahozni a tejemet
Baromira unom a fejést, de egy nem evő gyereket elég nehezen raknék félóránként-óránként mellre, ha egyszerűen nem akar enni
Ez van...
Köszönöm Benikémnek a négykézlábas bókokat
Szerintem beleolvasott a Bnetbe, amikor nem figyeltem, mert a bókokért még inkább meg akar dolgozni: azóta is gyakorolja, sőt már lábtámaszték nélkül
Jubi!
Jazi tényleg hatalmas baba
A fordulás pedig biztos bekövetkezik nemsokára, tuti, hogy a nagy popsija is közrejátszik a "késedelemben".
Én a helyedben, ha mentek szakrendelésre a hemanómával, akkor előtte rájuk telefonálnék, hogy kell-e beutaló. A mai káoszos helyzetben én máshogy már nem indulok el...
Geszti!
Jobbulást Neked!!! Az éjszakákat átérzem, sajna én szinte mindig ezt csinálom, mármint csomószor kelek
Remélem, Neked csak egyszeri "rémálom" volt.
Nem találtál rajtam kivetnivalót
, sajna én keresés nélkül is találok: hasam ocsmány, derekam már nincs, a hátam egy lónak is beillene
Majd helyrerakom magamat szopi után
A Chaomillástól "ájult be" Barni? Nálunk itt figyelnek a golyócskák, de még nem próbáltam. Lehet, hogy kéne?
Angel!
Álommanónak kinyitottam ajtót-ablakot: Benit mintha fejbevágták, úgy alszik
, viszont nem evett
Irigy a jól szopizó Gergőre.
Levendulás csodákat még nem próbáltunk. De olyan érdekes, hogy múlt hét csütörtöktől tegnapig egész jól aludt. Ki tudja miért?
Marci Marcell
De a Márton sem rossz
MSE!
Útlevél
Erről már hallottam, hogy mindkét szülőnek ott kell lennie, gondolom azért, hogy nehogy valamelyik "kilophassa" az országból... vagy mi a szösz lehet az oka?!
Édes lehetett Andris, ahogy búvárkodott. Ilyeneket mindig a tévében láttam és csak csodálom, hogy milyen klasszul megvan még ilyenkor a búvárreflexük.
Esés
Vigyázz magadra!!!
Kata!
Telefonkikapcsolás
Röhej!
Anyum havonta 1-2 alkalommal jött el, de inkább csak egyszer. Mi is havonta jártunk hozzájuk, bár amikor Benit vártam, azért Ő is többször jött segíteni. Most ahhoz képest is Kánaán van
Intimitás jó babával: Marci álombaba volt és bevallom valahogy Vele intimebbnek éreztem az akkori kapcsolatot
Lehet, hogy csak azért, mert mostanra már meg kell osztanom a figyelmemet a két gyerkőc között. Sőt a "jó" Marcival öröm volt minden perc, míg Benivel sajna nem az, két kezemet rakom össze, ha elalszik,hogy legalább fél órán keresztül ne halljam a sírását.
Iszonyú, hogy ezt érzem, de ez van.
Huppsz! Most látom, hogy Jubi is ezt írta... (Jubi, egy picit megnyugodtam, hogy nem vagyok egy dög, ha ilyeneket érzek. Akkor ez talán normális dolog
)
Zsófi!
Üdv itt köztünk!
Ábel tüneményes baba, nagyon helyes a képeken és Ő is, hogy megnőtt! Én mindig a többi babán realizálom, hogy hogy repülnek a hetek-hónapok.
Látom, Ti is senyvedek a pörgéstől-forgástól
Találó az elnevezése
Bukás szerencsére nálunk semmi sincs.
Csengő!
Jó hosszú baba Bálint! Benyó 1 hónapja volt 69 cm a tanácsadáson, lehet, hogy itthon mérickélek rajta egyet, kiváncsi vagyok. Mondjuk Ő se rövid legényke
Beuka!
Klassz, hogy ilyen klasszul sikerült a keresztelő
Párod
A butaságokat pedig felejtsd el!!! Én annyira szeretem, hogy mindenkinek próbálsz reagálni. Mert abban ugye mi a jó,ha ír vagy kérdez az ember és nincs rá reakció...
Foly. köv.
Melinda