Új privát üzeneted érkezett!

Olyan jó filmet láttam az előbb, teljesen a hatása alatt vagyok. Az a címe, hogy Ház a tónál (Kianu Reeves és Sandra Bullock), nem rég játszották a mozikban, de nem jutottunk el, pedig én már akkor is kinéztem magamnak. Most kihozta nekem Apa dvd-n. Ő persze elment aludni negyed óra után, nem volt kedve lelkizni, de én végignéztem és nagyon tetszett. :)

Megann,
Ez nagyon kedves volt! (amit Dani gyógypuszijával kapcsolatban írtál. :) )
Remélem, Léna holnapra még jobban lesz!

És jobbulást az összes többi kis betegünknek, Annababának, Balázsnak, Natinak, Melinek, Petinek! (Remélem, nem hagytam ki senkit)

Zsuzsa,
Julcsi annyira szépséges az első képen! :) Persze a másodikon is. A kis hugica meg cukorfalat a babapocakjával. :)

Rokica,
Ez a vizsgálat borzalmasan hangzik, Zsuzsa egy hős, hogy végig csinálta. Remélem, a vérvizsgálat hoz konkrét dolgokat, mert nehéz lehet így a sötétben tapogatózni.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Sziasztok!

Szóval én nem a mai mennyiséget írom le, mert az siralmas volt. Marcinak jön a foga(remélem, hogy nem más van mögötte, láza nincsen) és irtó hisztis volt, napközben egy percet nem aludt :shock: , és hát enni sem igen evett.

Szóval
Hajnali kb 210 ml tápszer(jelentem visszatértünk rá...)
Reggeli általában vagy 1-2 virsli, vagy 1-2 szelet melegszendó, vagy 1-2 szelet bundáskenyér, vagy 1 joghurt és sajt és valamennyi felvágott, talán egy szelet és pár falat kenyér.
Tízórai ha nem alussza épp át, egy karaván rúd, pár szem keksz, gyümölcsöt sajnos nem igazán akar elfogadni.
Ebéd egy tányér húsleves, vagy egy tányér tészta és pörkölt, a többi ételből sajnos nagyon rapszódikus a fogyasztása. Van ,hogy egész szép mennyiséget, de van hogy siralmas.
Uzsonna
Vagy melegszendó, rántotta, virsli, bundáskenyér, joghurt, köles, sajt.
Vacsira pedig amit az uzsiból hagyott, +szeretem ha az ebédből ismét eszik.
Ha nem voltam elégedett a napi fogyasztásával :? , akkor lefekvéskor kb 180 ml tápszert még kap.
Ivás
kb 1 liter kamilla tea és kb fél liter víz.

Kuha
Eszméletlen, hogy Gergő milyen mennyiséget eszik meg! De irigyellek. Én folyamatosan próbálkozom a különböző ételekkel, de Marci ma még arra sem méltatta a főzelékemet, hogy megkóstolja :cry: :cry: :cry:
És nagyon kedves vagy, hogy ilyen meglepit készítesz Apának!

Ayse
Azt azért még leírom Neked,hogy szerintem a gyerek szorongása nagyban múlik a szülőn. Én mindig nagyon jó tanuló voltam, alsóban pedig, minden szerénytelenség nélkül, de magasan lepipáltam az osztálytársaimat. :oops: A tanítónénik igazán kedvesek voltak, de tényleg. De, szorongtam! :shock:
Erről már írtam 2 szót, hogy a Szüleim nem voltak azok a nagyon dícsérgetős fajták.(Benianyu, talán innen a nagyon fejlett kritikai érzékem :oops: :lol: ).
Cserébe amikor egy komolyabb iskolába kerültem, akkor azért éreztem rendesen a hiányosságaimat.


Majola
Édesek a lányaid! Kedvencem a Manócska meg a Pufika!
Milyen tejparád van?

Megann
Lénának milyen ekcémája van?

Képzeljétek voltam ma angolon és utána elmentem vásárolni, mivel Törpe Diktátorom ezt ma nem tette lehetővé. Láttam a virágosnál, hogy van Anyu kedvenc virágából. Az a nagyon jó illatú, sajnos a nevét mindig elfelejtem, de megismerem. :oops:
És vettem egyet Anyunak és elugrottam hozzájuk, hogy átadjam. Olyan aranyos volt, úgy örült. Szegények hirtelen azt hitték, hogy gáz van, mert este kilenckor szó nélkül felcsöngettem.
Szóval jól esett nagyon örömet okozni Anyukámnak :P

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Benianyu
Ugye milyen jó film?
Én is így éreztem amikor megnéztem ahogy Te. Szerintem :lol:

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 

 
 

Ayse, Anikó,

Van valami abban amit írtok... holnap megpróbálok neki lefekvéshez többet adni, hátha akkor tovább bírja. Igazából én se vagyok olyan szigorú, ma is pl mikor felébredt a délutáni alvásából, kapott másfél deci rizstejet. Utána evett egy kis narancsot, Cheerios-t, meg talán egy falat banánt abból amit felszeleteltem neki.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Ja muszáj kicsit kijavítanom magamat!
Főiskolán már pocsék tanuló voltam! Vagy inkább nem tanuló :oops:
Na de majd most!
Hétfőn lesz az első nap a suliban. Már ha Apukám itthon tud maradni Marcival! Kiváncsi leszek. Tegnap voltam fodrásznál és sajnos Anyuval uazt a hisztit csinálta, mint múltkor TEsómmal.
Ahogy elmentem éktelen ordítás és az ajtóra mutogatás. Kisebb-nagyobb sikerrel elterelte a figyelmét, de nagyon nehezen ment.
Apukámba szerelmes Marci. Nagy reményt fűzök hozzá. Ugyanis nekem 7-kor le kéne lépnem itthonról és kb 5-ig tart az oktatás. :roll:

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Rokica
Holnap a változatosság kedvéért nem vagyunk itthon :cry:
De Árpi hazafelé megpróbálkozik, ok?
Szerintem olyan fél 6 felé.

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Juci!

Holnap én sem vagyok itthon! Hétre érek haza. De David itt lesz.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


OK :P Hátha.
Amúgy Te hogy érzed magadat Szilvivel?
Nagyon nehéz már?

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Jo reggelt,

Itt valami eszmeletlen oekan van. Mivel itt szerdan nincs suli, itthon vagyok a gyerekekkel es beterveztem egy cirkuszt delutanra, de ebben a viharban nem is tudom!!! Lefujja a szel a satrat a fejunk felul :lol:

Egyebkent ugyi voltam, fol a levesem es a borjupaprikasom, osszepakoltam, Matthieu alszik a kicsit meg megyek feloltoztetem!

Na ki megy osztalytalalkozora, nincs idom visszaolvasni!
Kuha vagy Ayse?
Meg azt akartam irni, hogy ne azert fogyozz, mert masok mit fognak gondolni rolad az osztalytalalkozon, szerintem ez csak erot adjon, hanem mert valoban van kedved hozza! Ha sajat magadnak megfelelsz es ferjednek is, akkor csak lassan! Egy hosszabb ideig tarto fogyas sokkal eredmenyesebb, mint a koplalas! Ha koplalsz egy par napon belul ugyis teleeszed magad, mert kiehezel!! Csak ovatosan! :lol:

Na megyek felkelt Mat is!

Aniko

KépKép
KépKép
aniko47
 
 


Jó reggelt.....

Hát :? :?
A jóhir az hogy Léna nem lázasodott be éjszaka, reggelre meg 37.8-at mértem popsiban, ami ugye nem gáz...
De én mostmár végképp tanácstalan vagyok.... :( :(
Hajnal 4-től 5 ig olyan sirdogálást csapott..nem olyan üvöltőset, hanem panaszkodósat....
Aztán magam mellé vettem :shock: :shock: :shock: :shock: és ott elaludt....fél 9 kor kelt...
Fél 9 kor tett egy kört a szobában, aztán elkezdte a panaszos sirdogálást, köhécselést...a gyógyszerét ugy kellett beleerőszakolni :( ...a tápi nem kellett :( ...és már alszik megint..... :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Nagyon kezdek aggódni hogy mi lehet ennek a hátterében.....
Ráadásul ugye egy kortyot sem ivott....marhára félek a kiszáradástól...tekintve hogy ugye se nem nagyevő, se nem nagyivó... :( :(
Már alig várom hogy holnap legyen és tudjak panaszkodni a dokinéninek... :( :(

Juci!
Mennyit?????????????????? :shock: :shock: :shock: :shock: 1 liter tea meg fél liter viz?????????????????????????????????? :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:
Szóhoz sem jutok :shock: :shock: :shock: :shock: :shock: :shock:

És biztos lemaradtam most valamiről nagyon, de TE MOST ELKEZDTÉL VALAMIT TANULNI??????????????????

Benianyu!

Ha van még Daninak a tegnapi fajta gyógypusziból, jó lenne ha tudnátok küldeni még egy adaggal, hogy a délelőttünk is javuljon valamicskét...
Előre is köszönjük, megháláljuk..... :) :) :)

Aniko!

"Szegény férj"-nek tudod, van egy Léna nevű kislánya, aki beteg és nem kicsit :( ...úgyhogy azt gondolom, talán nem túl nagy szigor, ha elvárom tőle hogy adjon inni a gyereknek.....mivel olvasd fentebb....hogy mennyire félek a kiszáradástól...tekintve hogy Léna milyen keveseket iszik...
Hogy észreveszem-e ha baj van....stb...
Sajnálom, de a gyerektémában nincs pardon nálam...pláne beteg gyerek témában :evil: :evil: :evil: :evil:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Juci!
Hű de izgi!
Mit tanulsz?
Igazad van a szorongással kapcsolatban! Én is nagyon szorongó voltam mindig is. És Lili is az. Ezért is gonolom, hogy ha egy kedves, elfogadó környezetben van, az inkább segítene ezt levetkőzni, mintha még rá is dobnak egy lapáttal a szorongására és valóban úgy érzi, hogy van oka rá.
Nehéz dolgok ezek. Olyan furcsa, hogy nekünk mindkettőnknek ez a szakmánk, a férjem évekig tanított alsóban is (én egy évet) és mindketten úgyszólván évtizedek óta űzzük az ipart, aztán h a saját gyerekünkről van szó, akkor elbizonytalanodunk.
Az ilyen helyzetekben azzal szoktam magam vígasztalni, hogy semmi sem végleges, ha úgy látjuk, hogy valami nem jó, akkor majd váltunk.

Anikó!
Én megyek osztálytalálkozóra. Jó, hogy írtad, nem is akarom siettetni a dolgokat, csak sajnos annyira jó étvággyal ettem az utóbbi egy-két évben, hogy a kisebb mértékű megszorítások is éhségérzettel járnak. :oops: :oops: Azt hiszem, ezt semmiképpen sem spórolhatom meg magamnak.
Igazából az is lendületet adott, hogy átnéztem a ruháimat és vannak jó kis nyári blúzaim, de bele kellene fogyni. Megtaláltam egy régi nadrágomat is, ifjó asszony koromból....na ha abba beleférnék....

ayse
 
 


Juci!

Ja az ekcéma...

Hát azt csak "rámondtunk" a dokinénivel hogy ekcéma....inkább olyan kiszáradásféle.....a felsőkarján hátul és a törzsén elöl, vagy inkább oldalt, olyan derékmagasságban, de ott elég nagy felületen...
Igazából nem is tudjuk hogy mitől...
Először kaptunk szteroidos krémet, attól elmúlt majd visszajött...akkor vettem kék kupakos Eucerin testápolót...de nem segitett...akkor most már megint patikai fürdetőben fürdik, nem kenem semmi testápolóval, de még mindig van...pedig kenem a szteroidos krémmel..
Dokinéni most azt javasolta, hogy cseréljük le a mosóport, öblitőt...
Tegnap lecseréltem..most várom a csodát.... :roll: :roll: :roll:

Ayse!

Angol.....
Hát nagyon szégyellem magam :oops: :oops: :oops:
New Headway-ből tanultam...
Az első könyvet a London stúdiónál végeztem ki...a másodikat félig szintén ott, a másik felét magántanárral itthon....szóval a tudás amúgy is csak egy gyenge alapfok volt....amiből mára nem maradt szinte semmi :cry: :cry: :cry: :cry: :oops: :oops: :oops:
És mostmár komolyan szégyellem magam ez miatt, mert férjnek is biztos kellemetlen hogy egy ilyen makogó nő a felesége :oops: :cry: :cry:
Tehát a kérdésedre a válasz...
szókincs, beszédkészség, nyelvtan...-t szeretnék fejleszteni :oops: :oops: :oops:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Majola!
Annababa annyira ééééééééédes, egy kis tökéletesség, csak úgy, mint Julcsi!!! Igazán büszke lehetsz rájuk!!!!
A lánytestvéri kapcsolat amúgy is olyan jó, jó lesz nekik egymásal nagyon!!!

Lili ma reggel belázasodott megint, 39,5. Hányt is, :(:( úgyhogy lefújtam opront, áttettem március 23-ára.

ayse
 
 


És máris érkezett egy újabb gyönyörűség szállítmány! :D:D:D
Nagyon-nagyon aranyosak!
Te is büszke lehetsz rájuk, Davallia, és Nálatok is tök jó lesz a lányos tesóság!

ayse
 
 


Megann!
Sejtettem, hogy a Headway, ami szerintem jó.
Csak azért kérdeztem, mert annyiféle jó kiegészítő tankönyv van, ami még ráadásul élvezetes is (vagy én vagyok nyelvbuzi? :roll: )
és önálló tanulásra is alkalmas.

ayse
 
 


Sziasztok!

Minden beteg babának (Lili, Léna, Nati, Zsuzsa, Annababa, Esztibaba hasfájás.... bocs, ha kihagytam valakit) jobbulást kívánok!!!

Nálunk: Petinek 2 napja szerencsére nincs láza! :) Még nem merem elíbni magam, hogy meggyógyult, mert néha olyan furán viselkedik magához képest! :( Nagyon sokat bújik, megy nyafog (Megann, szerintem hasonló lehet, mint Léna) már megint 2x alszik egy nap, és szinte egész nap szopizna újra, amit már ugye november körül elhagytunk! :( Éjjel is nagyon szarul aludt, egy csomószór üvöltve ébredt fel, de közben jönnek a szemfogai is, most a fene sem tudja, hogy éppen mi fáj neki!!!! :(

Szép napot mindenkinek! De legfőképpen gyógyulást!!!!!!!!!!!!!!!!

Ja, minden fotó tündéri édes, a kis- és nagybabák egyaránt! :D

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


elíbni=elbízni :oops:

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 


Majola!

Azta tényleg de édesek...és milyen ki jóltáplált pufók baba ez az Annácska. :D :D :D
És állatira hasonlitanak egymásra a csajok.. :D :D

Davallia!

Hűűűűűűű mekkora Panda az Eszter mellett :shock: :shock: :shock:
Szinte hihetetlen hogy a mi gyerkőceink is voltak ekkorák..

Hűűű szegény ti, tényleg nem lenne jó ha ez sokszor megismétlődne, még a végén szegény férj is beszállna a bömbölésbe merő szolidaritásból... :lol: :wink: :oops:

Davallia,Majola!

Állati irigy vagyok a 2 lányka miatt...ÚGY DE ÚGY SZERETNÉM HA NEKEM IS LÁNYOM LENNE KISTESÓNAK....
ÉS ELIZÁNAK FOGJÁK HIVNI :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

Ayse!

Lili :cry:
És kapott már az antibióból??????
Sajnálom hogy le kellett mondani a kiruccanást...
Mielőbbi jobbulást Lilinek....

Én is ettől parázom...én beteg gyerekkel tuti nem megyek HongKongba az fix.... :( :( :(

Angol:
Egyenlőre elővettem az első könyvet és elkezdtem olvasgatni....
Persze szeptembertől szeretnék valami nyelviskolába járni...olyanba ami minden délelőtt van.....tehát nem olyan London Stúdiósba..
Csak sejtem hogy brutál áron vannak az ilyenek :roll: :roll: :roll:
Kaptam egy tippet hogy esetleg a Munkaügyi Központban érdeklődjek utána a dolognak......
De ha ott nem, akkor kell keresem mást..akár fizetőset is...

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Viki!

Igen igen igen...akárcsak Léna...
De ez a reggeli alvás ez durva..még alig kelt föl és máris alszik és ráadásul étlen-szomjan :( ..ez nem tetszik nekem nagyon :( :( :(

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Hahó!!

Tegnap jöttünk haza a kórházból.
Még gyógyszert kell szednie Melinek,de azért már alakul a drága.
A zárójelentésre azt irták:heveny gégegyulladás,heveny bronchitis.

Sajnos én is elkaptam valami virust!!
Tegnap ahogy jöttünk haza,már nem birtam tovább és az ajtóban kitaccsoltam!!
És ez egész délután-este igy ment és még a hasam is ment!!
Úgy hivtuk ki a dokit,mert nem volt erőm felkelni se!!
Azt monda,hogy virus és 2-3nap alatt lezajlik.B6-ot kell szednem.
A hasamat is megnyomkodta,rendben találta,de én nagyon félek,hogy a babának nincs-e baja.
Ma felhivom a nődokit,hogy mi a teendő!!

Ma már kicsit jobban vagyok,nem hánytam,de étvágyam nincs!!
Melivel itt van apukám,mert vele se birok lenni!!
--------------------------------------------------------------------------------

ancsi26
 
 


Ayse, remélem, tényleg jó testvérek lesznek...ma botrányos nap van, Julcsi rosszalkodik, doktornéni előtt folyamatosan hisztizett. Én meg hulla vagyok (és ezért türelmetlen, lehet, Julcsi nem is rosszalkodik, csak úgy létezik, mint szokott), mert Annának éjjel fájt a hasa, valószinűleg a sziruptól, amit kapott. Viszont nincs semmi zörej a tüdejében, szerencsére.

Szegény Lili! Kár, hogy ugrott a Sopron, de majd pótoljátok. Annyira gyönyörű város!

Megann, tényleg hasonlitanak? Én még nem látom annyira. Igen, Anna nagyon pufi, nincs rendes mérlegünk, de doktornéni szerint is kábé másfél kilót hizhatott már. Julcsinál próbálták páran magyarázni, hogy azért fáj a hasa, mert túl sokat eszik, ami anyatejes táplálásnál nem igaz, de azért elbizonytalanodtam. Na most megnyugodtam, hogy tényleg nem igaz, mert Anna nem hasfájós.
Hajrá Eliza!!!! Vagy még azért ne szurkoljak?

Davallia, tündériek a lányaid! És Panda egyre jobban hasonlit rád, jól látom a takarós képen?

Az ablak előtt van egy fenyőfa, amit befutott a vadszőlő, ezért most tele van rigóval, itt lakmároznak egész nap! Olyan jó, hogy kinézünk az ablakokon, az egyiknél madarak, a másiknál cicák, a harmadiknál a szomszéd kutyák! Ki se kell menni, Julcsinak van látnivaló bőven.

Julcsi még csak 73 centi 17 hónaposan :shock: . Van olyan, aki szintén ennyire apró?

KépKép

KépKép
majola
 
 


Ancsi, szegény! Remélem, nem lesz semmi baj. Örülök, hogy Meli jobban van!

Viki, jó, hogy Peti is jobban van, majd csak elmúlnak az utóhatások is. Tényleg 1-1 betegségtől hogy átalakulnak a babák! Aztán visszaáll a rend.

KépKép

KépKép
majola
 
 


Megann, én is ezt tervezem, amit Te. Szeptembertől Kornél megy bölcsibe, én meg angolozni... heti 5 nap, napi legalább 4-5 óra. Már nézegettem itt a körtérnél több nyelvsuli is van. Talán olyan 300-350e Ft-ból kijön a középfokig... Nekem 2 szűk évem van a középfokú C gazdasági nyelvvizsgára. Mondjuk én is újrakezdőnek számítok, mert valamikor a középkorban már tanultam... hát hajrá :roll: . Ami nekem gondot okoz, hogy a bölcsibe csak úgy veszik fel, ha munkaviszonyt igazolok (nálunk csak két bölcsi van és millió gyerek)... majd sumákolni kell valahogy :oops: .

Mindenkinek jobbulást, Kati
Vendég
 


Sziasztok!

Davallia :) Nálunk még mostanában is előfordul, hogy egyszerre bőg a két fiú, persze már sokkal egyszerűbb az élet, mint az elején, ilyenkor én már csak nevetek kínomban. Lányok nagyon édesek!

Ayse :) Nagyon sajnálom, még jó, hogy át lehetett tenni. Gyógyulást Lilinek! Reggel 39,5 :shock: Az nem semmi :(

Ancsi :) Jó, hogy otthon vagytok, sajnálom, hogy ilyen rosszul vagy, még jó, hogy van segítséged! Gyors gyógyulást mindkettőtöknek!

Zsuzsa :) Gyönyörűek a Te lánykáid is :) Tényleg nem semmi pufika Anna, és mennyit változott :)
Gondolom, azért a 73 centi miatt nem izgulsz, csak érdeklődsz? Változtatni úgysem lehet a dolgon :)
Gergő 85 centi 16 hósan :) De mi nagyok vagyunk.

Ovi: Én nem igazán értem ezt sem, hogy öt évesen miért kötelező az ovi, hiszen Balázs 7 évesen fog suliba menni / jelzem, oda sem óhajt menni egyelőre.../, tehát ha 5 évesen bekerül oviba, akkor is két évet el fog ott tölteni. / amit nem bánnék persze!/ Eddig mindenesetre minden oviban úgy mondták, hogy 5 évesen már be kell venniük, pedig szerintem úgy van hivatalosan, hogy a suli előtti évben. De utána fogok nézni a témának, mert pl. férjem egyáltalán nem járt oviba, csak iskolaelőkészítőbe hetente talán két napot, és szerintem akkoriban szigorúbbak voltak a dolgok / de nem hiszem, hogy a törvény változott volna/. Sajnos vannak hátrányai ennek a "nem kötelező felvenni 3 évesen a gyereket"-nek, de én nem bánom egy pillanatig sem, hogy nálunk nem kötelező az ovi! Nem is értem, a franciák ezt hogy gondolják...

Ja, és itt Erzsébeten nekem azt mondták, hogy a körzeti oviba kötelező 5 évesen felvenni létszámon felül is, mondjuk azt nem tudom, olyankor mi van, ha egyszerre 5 létszámon felüli 5 éves gyerek jelentkezik. Itt a kerületben olyan 10 óvoda biztos van, és ebből négybe bejutott volna Balázs év közben is akár, egy-egy hely előfordul azért. Persze nyilván a legjobb ovik telnek meg először.

Nem tudom, mi van Gergővel az utóbbi időben, de eszméletlen sokat szopizik éjjel :( Nappal is, de az nem zavar :) Komolyan mondom, reggelente az az érzésem, hogy szemmel láthatóan kerekedett egy éjszaka alatt. Ha ez túlzás is, az biztos, hogy nagyon belehúzott a hízásba. Más gyerek ilyenkor kezd formásodni, nyúlni, stagnálni, ő meg csak dagad.
Evése ehhez mérten nagyon visszafogott, csak lesek, egyes kortársai mennyit esznek. Még Balázs sem éri el ezeket a mennyiségeket :)
Zsóf :) Hasonlóan keveset eszik Gergő is. És sajna a gyümik neki sem csúsznak :( Minden nap fogok egy csomót, megpucolom, gusztán tálalom, és egy-egy harapás fogy el mindkét fiú részéről, a többit mi esszük meg apjukkal... Pedig láthatják ők is a jópéldát.

Rokica :) Jó, hogy túl vagytok a laktózteszten, gondoltam rátok! Épp egy éve volt Balázsnak ugyanez ugyanott, nagyon szar volt, pedig ő nagy, bár talán épp ezért is. Nagyon tudott ellenkezni, először neki is muszáj volt a babáknak való maszkot feltenni, mert önszántából nem fújt, de aztán rájött, hogy az kevésbé rossz.
Én is nagyot néztem, amikor kiderült, hogy nem lisztérzékeny, annyira egyértelmű tüneteket produkált. Szóval bármi lehet. Amíg az eredményre vártunk, törtem a fejem, mi lenne a jobb, tulajdonképpen féltem az élethosszig tartó diétától, de szerettem volna már tudni, mi is a baja. De miután negatív lett, és a panaszai is elmúltak szépen, természetesen így a legjobb :)
Nyilván a tejallergiát is jobb lenne megúszni. Nem emlékszem: az kinőhető?

Bocs, kicsit hosszú lettem...

J.

Kép

Kép
jucc33
Érd
 
 
 
 


Sziasztok!

Kukk be ide: http://www.mamavar.hu/

Aja
aja
 
 


Sziasztok!

Megann!
Háát, nehezet kérdezel. :?
Volt egy-két húzása a dr. néninknek, ami nagyon nem tetszett. Pl. amikor hazajöttünk a kh.-ból és megvizsgálta az alig pár napos gyerekem és talált a hátán két "csontkinövést", amiről az ortopédián kiderült, hogy a csigolyája, csak olyan kis csonti, hogy még nem takarja husi és izom.
Vagy amikor végig meggyőződéssel állította, hogy Natinak nincs szüksége gyógytornára, azért tud spárgában leülni, mert nagyon hajlákony és külön kiemelte, hogy ezt bizony kamatoztatni kell majd! :evil:
Most is vegyes érzéseim vannak, mert talán nem kellett volna 3 hetet várnia a gyógyszer adásával.
Viszont Nati csak egy napig volt lázas, a náthája is múlóban van, így gondolom azt remélte, hogy leküzdi a szervezete a kórságot.
Ugyanakkor szinte mindenkitől csak jót hallok a dr.néniről, mindenki elégedett vele és állítólag ő a legjobb a körzetben.
Hát, nemtom, milyen lehet a többi.. :roll:

Zsuzsa!
Gyönyörű lányaid vannak! :D Julcsika abban a kalapban komolyan mondom képeslapra illő! :) Anna pedig tiszta Apukája szerintem. :)
A köptető nevét köszi, jegyeztem! Bár most már remélem nem lesz rá szükség..
Nati napközbenre köptetőt kapott, éjjelre viszont köhögéscsillapítót, mert rohamokban tört rá a köhögés és görcsös is volt. :(

Ancsi!
Örülök, hogy otthon vagytok! :)
Remélem gond nélkül átvészelitek a betegséget! Drukkolok!

Ayse!
Szegény Lili! :(
Sajnálom, hogy nem utaztok, de most jobb így. Tavasszal tényleg biztos szebb lesz minden. :)

Davallia!
Nagyon édesek a lányok! :D

Nyelvtanulás: Megann, ha hallasz valami jó lehetőségről, szólj légyszi!
Én úgy szégyellem magam, hogy itthon vagyok 3 évig és nem tanulok semmit.
Persze, a gyerek is lefoglalja minden időmet, de most van talán az utolsó lehetőség tanulni, mert aztán ha Nati oviba kerül, szerintem semmi idő nem marad ilyesmire.

nemtom mit akartam még :roll:

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Sziasztok,

Nagyon nehéz két héten vagyunk túl.Bazsi 2 nap bölcsi után egy nagyon erős influenza szerű vírust szedett össze, 5 napig 39 fokos láza volt, még hűtőfürdővel is nagyon nehezn ment 38 fokig le a láza.Már vasárnapra acetonos volt a lehellete, meg a pisije is, de aztán egyre többet ivott, és szerencsére elkerültük a kiszáradást.Aztán Bence fertőződött meg , majd közben én is.Végül a párom zárta a sort.Bence ma már mehetett oviba, Bazsi viszont még mindig nagyszülőzik, kap immunerősítő bogyókat, illetve pénteken kapja meg a 15 hós és a pneomococcus oltást.Az agyhártya elleni oltást eltolta, a doktornénik 18 hónapra, mivel abból már kapott.

Szörnyű volt, néha olyan tehetlen voltam.De az a lényeg, hogy látom most az alagút végét.

Bazsinak elvileg, még jövőhéten is maradnia kellenne , azt tanácsolta az orvos, de nagyon nehéz megoldani.Hát majd lesz valahogy.

Látom mások is betegeskednek.Jobbulást és kitartást mindenkinek.

Kati
királykat
 
 


Majola és Davallia!

Tündériek a képek!!! :)

Juci!

Hajrá tanulás!!! :wink:

Megann!

Menű :lol:
Én is hozom, sőt én minden nap :lol:
De mos már nem is zavar :wink:
Mert így van sok sok időm mindenre(Lívi, háztartás stb)
Maroson még nem tudom mi lesz, mert ez az ovis menű itt nagyon bejött nekünk :roll:

Egyébként igen, párom iszonyatosan tud dolgozni, és nem hanyagolja Lívit sem, mert ahogy hazaér este(6-kor mostanában), egyből eszik és utána Lívizik minden nap 1 órát fürcsi előtt és ő fürdeti továbbra is, amíg én megcsinálom a hamiját(tápi) és előkészítem a terepet alváshoz :wink:

Nagyon jó, hogy bevezettük ezt így az elején, hogy ő fürdeti, mert így sokkal közelebb kerülnek egymáshoz, mintha nem.
Ugyanis este csak 1 órát tud vele tölteni!
Meg vasárnapokat egyelőre.

Házról csinálok hamarosan fotókat, csak még várok, míg nagyjából rendeződnek ott a dolgok és aránylag rend lesz....



Már 1 órája letettem ágyikójába, de még mindig magyaráz :D


Na megyek is!

Sziasztok!

Mea
mea
 
 


BETEGEKNEK GYORS FELÉPÜLÉST KÍVÁNUNK!!!!!!!

Mea
mea
 
 


Duda!
Lehet, hogy a doktornéninek nem ment anno az anatómia? :twisted: :evil: :evil: AZért télleg adhatott volna hamarabb is gyógyszert. Karácsonykor sztem nekem is ugyanez volt a bajom, és én is vagy két hétig fulladoztam, mire rájöttek, hogy ugyan adjunk már egy kis gyógyszert is :( (megtévesztő, ha nincs láz).

Ancsi!
AMikor ANdrist vártam kétszer is sikerült elkapnom egy fodód-hányós-lázas vírust. :evil: Semmi de semmi baj nem történt. Még én se fogytam le :(

Királykat!
Erőt, kitartást Nektek is!
Ez valami borzasztó, hogy mi megy itt mostanában. Ma egyszer-kétszer már átfutott a fejemen a gondolat, hogy én úgy kábé eddig bírtam. De persze, hogy a következő pillanatban már csinálja is az ember tovább :(

ayse
 
 


Sziasztok,

köszi Ayse, valahogy néha én is így éreztem, de ez az érzés kb 10 másodpercig van, aztán tényleg megy minden tovább.

Nálam az volt a rossz, hogy én is beteg voltam, párom meg dolgozott éjjel -nappal, sőt hétvégén is a "kordon bontók" miatt.Sombaton 8-tól este 8-ig, Vasárnap meg este 8-tól reggel 8-ig.Előtte meg a figyelőkkel dolgozott, így szerda, csütörtök, péntek hajnalban ment, és este jött.Bazsit szinte nem is látta.
Csütörtökön nekem felszúrták a fülemet, már nem hallottam.Na így még nehezebb volt a két lázas , nyügi gyerekkel.

Sajnos a nagyszülők is el vannak havazva, anyum dolgozik, apu depressziós, nagyon nehezen jön ki belőle.A párom szülei pedig már idősebbek, de ettől függetlenül legtöbbet ők vigyáznak a Bazsira, csak ahhoz be kell hoznom Óbudára, ugye ami lázasan nem kivitelezhető, csak amikor már jobban van.

Közben teljesítsek a munkehelyemen is.

Hát most már csak jobb jöhet, legalábbis remélem:)

Tényleg fel a fejjel mindenkinek:)

Üdv:

Kati
királykat
 
 


sziasztok!
Anikó
Őszintén szólva, gőzöm nincs, mi lehet a mandulák környékén a fehérség.Tegnap este írtam mailt a főnökömnek, rákérdeztem, szerinte mi az:ezt írta vissza:
Hajni!

Nem tudom! Lehet gombás infectio, lehet cysta. Látni kellene.

Hát nem sok.

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Davallia
nagyon cuki "csomagocskáid"vannak! :D
Majola
mindkét csajszid nagyon szép!Julcsi kalapos képe! :D :D
Megann
azért már pozitívum, hogy csak hőemelkedése volt Lénának!Holnap gondolom, eldől, hogy mit mond, javasol a dokinénitek!addig is kitartás, jobbulást !!!!!!
Ayse
hát, ez őrület, hogy rátok jár a rúd betegségek kapcsán!!!! :cry: Lilinek is jobbulást!

Rólunk:
tegnap az egészt du.tánt kishaverunknál, Dominál töltöttük.Pannit igazából a kissrác nem érdekelte, Ő velünk volt, pedig a fiúcska majd meg volt őrülve a CSAJSZIMÉRT! :lol: Jól éreztük magunkat, én meg nagyon belelkersültem, mert szóba jött, ha találnánk valami nekünk való szálláslehewtőséget, amit a pénzügyi helyzetünk is enged, akkor elmennénk velük Horváthországba!!!!! :D :D :D :D :D De ez attól függene, hogy milyen áron kapnánk a szállást.ill.semmi konkrétumunk nincs, mi lenne az uticél.

Ma 10-13-ig a városba voltam kozminál nyomkodáson! :? :( Jól megkínzott!
De vannak az életnek apró örömei is!
Anyuméktól szülinapomra+karira a megmaradt pénzem egy részét NAPSZEMÜVEGBE FEKTETTEM!!!!!!!!!
Nevessetek ki, nekem soha nem volt minőségi,napszemcsim, csak gagyi :(
Na, most az ofotértnál leárazások vannak, és beleszerettem első látásra egy Dieselbe.(ha nem árazták volna le, tuti nem adtam volna a büdös életbe érte 23 e.pénzt,), de így 7500-ért megvettem, és örültem, mint majom a farkának!!! :D :D
Panni addig Dédivel volt, ettek, ittak biliztek, mama meg el volt ájulva, milyen jó kislány, egy hangja nincs!
Olyan jó, hogy még számíthatok a nagyimra Panniszitter ügyben!!!!

Na most is kapkodva írok, össze vissza, de mindjárt kel Panna, és apának is összütök valami kajafélét!

KépKép

Hajni&Panna
totka
 
 


Hajni!
El is hiszem,hogy örültél! Nem hülyeség a szlogen, miszerint a napszemüveg öltöztet!
Nekem azóta van márkás napszemcsim, amióta lenyúltam Apa Ray-ben-jét! :lol: :lol:

Lili megint nagyon lázas, megyeget lefelé (priznicelem), de volt már 39,9 is!
Muszáj volt két percre bekukkantani ide, mert már eléggé kivagyok. Enyém férj is későn jön, ráadásul nem is munka miatt, hanem családi ügyből kifolyólag, de marha dühös vagyok!!!! :evil: :evil: :evil:

ayse
 
 


Sziasztok!

Ayse!

Lilinek jobbulást kívánunk!Szegény, tényleg nagyon rátok jár a rúd mostanában! :(

Hajni!

Éljen a napszemcsi!
Pannának hogy megy a bilizés mostanság, hol tartotok ezzel???

Rókica!

Körkérdésedre kicsit megkésve a válasz:
Peti kaja (amikor egészséges):

- reggel ébredéskor szopi (ált. 6 óra, vagy még előbb)
- 7.30-8 órakor egy deci frissen facsart narancslé, egy fél, vagy egy negyed zsemle 3-5 szelet lapka sajttal :shock:
- a délelőtt folyamán (nincs fix időpont, egyszercsak rámutat, hogy mammmm és kész) 2 db mandarin, vagy 1 banán
- ebéd ált. egy babakajás üvegnyi valami: krumplifőzi fasírttal(azt nagyon szereti) vagy husilevesből sárgarépa, de azt csakis egyedül villával!!!!! Vagy virsli, abból olyan 3 szálat eszik meg (a sajtlit, meg a füstlit szoktam adni neki)
-délután : kölesgolyó, vagy ropi,vagy alma, vagy banán, vagy túrórudi, vagy tejszelet, vagy valami ilyesmi
- vacsi: általában negyed 8-kor fürcsi után: túrókrém, vagy zsemle sajttal (de ekkor már inkább csak a sajt fogy) vagy banán, vagy amit megeszik (este már válogatós :? )
este 8 körül szopival elalvás éjjel még 1-2 szopi!
Ja és napközben megiszik kb 3 dl vizet, meg fél liter csipkebogyóteát.
Szerencsére imádja a gyümölcsöket, eddig olyat még nem adtam neki, amit nem evett volna meg! :D :D :D

Ancsi!

Jobbulást Nektek!

Viki&Peti

Viki&Peti&Eszti
Kép
Kép
viki27
Pécs
 
 



Sziasztok!

Azta mindenit mennyi betegség!
Gyógyuljatok meg gyorsan és erőt kívánok Anyukáknak és Babáknak egyaránt!

Ancsi
Örülök, hogy itthon vagytok és remélem hamar túljutsz a betegségen. És reméljük a picike is jól van!

Davailla
Szegényke, átérzem a helyzetet! :shock:
Nagyon édesek a lányaid!

Megann
Most nem teljesen emlékszem, de Ti szedtek antibigyót?
Léna fülét végül megnézték?

Tanulás
Most kezdtem angolra járni, kedden és csütörtökön este 6-tól fél 8-ig. Itt Dunakeszin.
És ami hétfőn indul az egy másoddiplomás képzés. Lovastanár és Szervező a szak címe. Nagy álmom...

Még este remélem..

Kép

Kép

Juci, Leila és Marci
juci6
 
 


Sziasztok!

Ma volt nálunk egy kisebb tali. Sokat vaciláltam, mert pici a lakás és az elrendezése sem igazán illik babatali rendezésére, de aztán felbátorodtam és meghívtam pár embert. Majd teszünk fel képeket is. Egyébként nagyon jól sikerült, mert jókedvűek voltak a gyerekek, jókat játszottak, szuperaranyos volt mind. :)

Megann,
Nem voltam egész nap a gépnél, de most mennek a gyógypuszik Danitól éjszakára és holnapra! :) De dupla hatóanyaggal ám! :)

Davallia,
Nagyon édesek a lányok! :) Panda annyira nagylány Eszter mellett! :)

Ayse,
Szegény Lili! Jobbulást neki is! Jó, hogy áttetted a soproni utat. Még az idő is jobb lesz és semmiképp nem betegen mentek.
Nála nem fenyeget mandulaműtét? Már volt mandulagyulladása, jól emlékszem?

Ancsi,
Sajnálom, hogy elkaptál valami vírust! Gyors gyógyulást neked is! De jó, hogy már otthon vagytok a kórházból! :)

Királykat,
Szörnyű napok lehettek! :( A lényeg, hogy már látod az alagút végét! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Benianyu!

Ránk is férnek a gyógypuszik, mert Léna megint rosszabbul van.. :( :(
Elszaladtam az Árkádba pizsamát venni neki, és mire hazaértem, már teljesen alélt volt..nyűgös, piros, megint elfeküdt magától a földön :cry: :cry: :cry:
Alig akart enni valamit vacsorára...már most 38,1 volt a láza, úgyhogy adtam kúpot mert ez már csak fölfelé megy tapasztalatom szerint :(
Komolyan egyre többet alszik és egyre kevesebbet eszik és iszik :cry: :cry: :cry:
Pedig még palacsinát is sütöttem neki délután, de csak 2 faltot evett belőle.. :cry: :cry:
Én úgy hallom hogy le is van rekedve egy kicsit...úgyhogy holnapra összekészitem a táskánkat, és amint tudunk máris megyünk a dokinénihez, hogy mostmár akkor aztán adjon valamit , vagy csináljuk valamit :( :( :( :( :( :( :(

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Totka,
Gratula az új napszemüveghez! :) És nagyon jó, hogy a nagyidra is számíthatsz, mint Panniszitter.

Ayse,
Jaj, de magas láza lett Lilinek! :) Este mennyivel tetted le? Ti még használtok kúpot vagy már lázcsillapító tablettát kap?

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Halihó!
Ma olyan jó kis napunk volt! (attól eltekintve, hogy Apa még mindig dolgozik)
Úgy látom, Nati jobban van, a taknyolást mintha elvágták volna és alig köhögött.
Nagyon aranyos volt egész nap, alig huligánkodott.
Ma másfél éves, lehet, hogy emiatt vagyok ennyire túlfűtve érzelmileg. :oops: :)

Megann!
Ne ess kétségbe, minden rendben lesz!
Léna stramm kis csajszi, legyőzi ezt a sz@rságot!
Remélem holnap a dr. néni mondd valami okosat!

Benianyu!
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat! :wink:

Juci!
Húú, ez érdekesen hangzik! :) És akkor mi leszel, ha nagy leszel? :roll:

Andi&Nati


KépKép
duda
 
 


Megann,
Nem lehet kihívni a doktor nénit? Vagy még mindig helyettes van? Nehogy a sok beteg gyerek között még valamit benyeljen Léna! Én mindig kihívom!

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Juci!

Én egész jól érzem magam Szilvivel, ugyanis a sok idegeskedésnek köszönhetően most tartok 10-11 kg-nál vele, míg Zsuzsával minimum 17-et híztam (pontosan nem tudom, mert valahogy a 39-40. hét után már nem mertem mérlegre állni. :roll: ) Aztán remélem hogy ebből jó sok lejön a szülés után, és Bodza tapasztalataiból merem remélni, hogy ha sikerül a tandem szopi nekem is, akkor a maradék is hamar lejön. Még az is lehet, diétának is beválna!!! :)


Megann!

Zsuzsának is volt a felső karján hátul egy-egy ilyen száraz folt amikor beteg lett!!! Sose jöttem rá, hogy mitől, egy idő után elmúlt. Ez akkor volt amikor először felírták neki az antibiót amit nem tudott végigszedni. De neki se azelőtt se azóta nem volt. Mi más gyógyszert szedtek? Nem lehet hogy valamelyik gyógyszer mellékhatása?


Ayse!

Jobbulást nektek is! :( Szegény Lili... remélem mihamarabb túl van ezen a betegségen, bármi legyen is az... 39,9 popsiban vagy hónaljban?


Ancsi!

SOkat gondoltam rátok! Mi is beszedtünk egy hányós-hasmenős vírust most a kórházban Daviddel együtt, sőt, még anyukám is. :( Remélem most már minden rendben lesz veletek is...

Ja, és mikor Zsuzsával 6 hetes terhes voltam, akkor is volt egy ilyen vírusom, és nem lett semmi baj...


Jucc:

A tejallergia kinőhető. A lisztérzékenységet is ilyen kifújós teszttel nézik? Nem a vérvizsgálattal? Mert ami listát én találtam, hogy a vérvizsgálat mi mindent néz, azon rajta van a liszt.

Végül rájöttetek, hogy mitől voltak tünetei?

Én most azért vagyok elkenődve, mert nekiálltam beleásni magam egy tudományos adatbázisba ahol a kutatások eredményei jelennek meg, és hát egyértelmű összefüggést mutatnak az allergiák (mindennemű, de főleg ételallergiák) és a középfülgyulladás között, ráadásul még ha az allergiát ki is növi a gyerek, a középfülgyulladásra való hajlam megmarad. Szegény baba. :(

Meg azért is, mert felfigyeltem rá, hogy a nagy kedvencnek számító paradicsom fogyasztása után piros folt lesz az arcán, ami nem paradicsomlé. :? Úgyhogy gyanítom, hogy a paradicsom is ott lesz a 40 kaja között a listán... :( :( :(



Hogy jót is mondjak, Zsuzsa 10 kg!!! Valahogy kevesebb mint 2 hét alatt felszedett fél kilót! (Az éjjeli anyatejnek gyanítom sok köze van a dologhoz...) És továbbra is oltári jókedvű, halandzsázik ezerrel, egy csomó új szót tud, hatalmasakat hancúrozik az apjával, szóval nagy öröm őt így látni!

És tegnap meg teljesen elérzékenyültem hogy milyen okos. Anyukámnál voltunk, felébredt a délutáni alvásból, és rögtön rázendített, hogy Dede, Dede (a Daddy, Daddy, magyarul Apu, Apu próbálkozása). Mondom neki, hogy Apu otthon van (Daddy's at home). Erre ő: Autó! (Car!)

Tudta, hogy ha Apu otthon van, akkor mi autóval fogunk odamenni hozzá!!! :) Úgy örülök, amikor azt látom, hogy ilyen összefüggéseket megért! :)

Ma egyébként megpróbáltam őt 250 ml anyatej/rizstej adaggal lerakni, de csak kb 100-at ivott meg belőle. És vizet ugyanúgy ivott mellé. No mindegy, egy próbát megért. Igaz, jó nagyot vacsorázott, 2 szál virslit, egy fél szelet kenyeret, pár falat tojásrántottát, pár falat mandarint, pár falat banánt. És nem tudom mennyi rizstejet, mert azt is kapott Davidtől. Mire én hazaértem a tanfolyamból, addigra ő már szinte kész volt a vacsorával.

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Megann!

Szerintem is próbáld kihívni a doki nénit! A fülészetre beutaló kell? Vagy viheted anélkül is? Megpróbáltad már nyomkodni a füle környékét, hogy kapkodja-e a fejét? Bár Zsuzsa sose kapkodta, csak miután felszúrták... mindenesetre most már tényleg jó sok napja lázas, erre általában már szoktak adni antibigyót.


Királykat!

Látom nálatok is embert próbáló napok voltak.


Én nem tudom mi van, nekem még sose volt gyerekem, de ez NORMÁLIS? Minden télen ez van? Hogy ilyen eszméletlen sok és ilyen ehúzódó betegségek vannak?

Zsuzsanna 2005 szeptember 7.
Szilvia Vivien 2007 február 28.

Tejmentes blog
Életkör
rokica
 
 


Ancsi!

Válasz ment!!!


Lili-híradó
estére lement a láza, még evett is (hónaljban volt 39,9). Szegénykém nagyon sápadt, de benne maradt az antibiosz. Nincs kétségem affelől, hogy éjszaka lesz még egy menetünk, általában 11 körül szokta kezdeni. Eddig nem nagyon volt mandulagyulladása, amire Benianyu emlékszel, az a herpangina volt, az az egész szájüreget megtámadja :(.

Andris olyan kis rendes! Lili amikor lázasan feküdt még, mondta, hogy főzzek egy teát. Erre Andris a kis játékkonyhájában a játék teásfőzőt odatette a tűzre, majd odavitte Lilihez és a szájához tette. Még cuppogott is, hogy így kell inni. Megzabálom, olyan aranyos :). Megértette, hogy ez a feladat és meg is oldotta. Sokkal több mindent megértenek, mint gondolná az ember!

ayse
 
 


Róki, Benianyu!

Nem már a mi dokinénik van, de ő nem is helyi lakos tudtommal..de végülis mindegy...mostmár úgy vagyok vele, hogy nem hivom ki, mert a 38,1 nem elég indok :? , és most igy hirtelen nem is tudom hogy mit tudna még tenni..talán vészhelyzet az nincs...ivott Léna néhny deci folyadékot...úgyhogy reggelig biztos nem lesz baj, mas lázat csillapitunk...viszont tényleg amint felkelünk már le is viszem a rendelőbe...akár még fel is ébresztem hogy ne legyen zsúfolásig tele, mire leérünk...

A fülészetre valószinűleg csak beutalóval lehet menni, hozzánk legközelebb a kistarcsai kórház ambuláns orr-fül-gégészete van..
Bármit is ad, vagy nem ad holnap a dokinéni, én kérek beutalót hogy megnézzék.., lehet hogy haza sem jövünk, hanem egyből el is megyünk..kb 10 percre van az erdőn keresztül...

Róki!

Az ekcéma, vagy inkább kiszáradás.régebbi keletű dolog..biztos semmi köze a jelenlegi állapothoz illetve gyógyszerekhez...
Ez biztos..

Úgy sajnálom szegényt :cry: :cry: :cry: :cry: :cry:

Bocsi hogy most nem reagálok többet, de eléggé magam alatt vagyok... :( :( :(

Megyek őrködni :( :(

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Megann,
Ha még itt vagy....
Nem mostanra gondotam, hogy kihívd a doktor nénit, ha holnapra.
Próbáld meg! Adsz neki egy kis pénzt és otthon megvizsgálja Lénát, megírja a beutalókat és nem utolsó sorban tudsz vele beszélgetni is egy pár percet, nem lökdösnek ki a rendelőből rögtön, mert futószalagon jön a következő kis beteg.
Nálunk ez működik simán. Sőt, természetes is.

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 


Ayse!

Jaj de édi Andris! :) :) :)
Nálunk rendszeres menetrend hogy először megitatjuk a tápival és a kakaóval a hűtőszekrényen lévő 2 db mágneses nyuszit, aztán egy-két maccot(macit) a műanyag lovacskát és még ami a környékünkön van...és utána nagy kegyesen Léna is hajlandó inni, de csak ha elmagyarázom neki, hogy be kell látni hogy ha mindenki ivott, akkor neki is muszáj :( :( :( :(
De a cuppogás nekünk is nagyon megy.. :)

Róki!

Még annyit, hogy jaj dehogy nyomkodom én még szegény fülét is :( :( , ha látnád hogy szivunk orrot :( :( csodálom hogy nem törik el valamelyik arccsontja, annyira fesziti és dobálja a fejét jobbra balra.... :( :( :( :( :( :( :( és közben éktelenül ordit...
Ha látnád.... :cry: :cry: :cry:
De muszáj.... :cry: :cry: :cry:

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Benianyu!

igen igen..már értem..csakhogy ő házhoz csak rendelés után jön...az meg 11-12 óra :? :? , úgyhogy azt gondolom ha holnap még akarok intézkedni fülészet ügyben, jobb ha mi megyünk..mert hamarabb a kezünkben lesznek a papirok meg esetleg recept ha kapunk valamit...

M.

Kép

Kép
megann
 
 


Ayse,
Emlékszem a herpanginára. Jó sokat szenvedtetek vele. :(
Jobbulást még egyszer Lilinek! :)

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
benianyu
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?