Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

gyanútlanul szekrényeket tologatok egész nap, erre mire jövök...

Boróka, asszem a "jóanyás" dolgot én indítottam el, amolyan lelki támogatás célzattal....de az való igaz, hogy később fog eldőlni minden, remélem-és megpróbálok tenni is érte -jó irányba.


Csengő, a szuttyogásról jutott eszembe, de lehet, hogy hülyeség: orrsövényferdülés???? egy ismerős baba is szuttyog, és a gyerekdoki azt mondta nekik, hogy a tej visszajön, nem tudja lenyelni, az szörcsög...mondjuk ez szerintem baromság..
Fül-orr-gégésznél voltatok már?


Livi, passz, nem tudom, mi lehet a kiütés...pár napra hanyagold az allergizáló kajákat, tej és társai. hétfőn azért mutasd meg a dokinak.

Azt hiszem, én is lépek innen, pedig szerettem itt lenni. segítettetek, talán segítettem is, és sokat tanultam. Biztosan hibáztam is, egye fene, ez is én vagyok...
tettem fel én is bevásárlós fotókat, de nem dicsekvésből, hanem azért, hogy megosszam: ezt meg ezt találtam, olcsón, hátha nektek is jó lesz.

Elkezdtünk személyeskedni, ezt utálom, nem akarok benne részt venni.
Szerettem Szkatát , ő amolyan úttörő-féle, hiányoznak az írásai.
Szerettem Krisszi fanyar humorát, belinkelt lélekvidámító szösszeneteit. és szerettem itt mindenkit, kivétel nélkül. még akkor is, ha néha unalmas volt a hozzászólás, vagy nem voltam érintve. de ami nekem unalmas, az másnak létfontosságú dolog lehet. Ami nem érdekelt, azt átugrottam, ennyi.

Amíg lehetett, próbáltam csillapítani a kedélyeket, nem sok sikerrel, úgy látom. sajnálom, tényleg. Én több fórumban nem veszek részt, priviben, mailben szívesen tartom a kapcsolatot mindenkivel, a távozókat is beleértve.

Legyetek jók, mindenkinek jó egészséget és sok boldogságot kívánok!


puszi, Angel(Kriszti)
Vendég
 


Angel: Húú, akkor nagyon nem jól fogalmaztam meg a lényeget.
Egy bevásárlós fotó egyáltalán nem dicsekvés. Sőt ez informatív dolog és abszolút helye van egy ilyen babás topikban.

Nem akartalak Téged bántani! Nagyon sokszer segítettél nekünk is és másoknak is. De ez már így olyan magyarázkodásos hangulatú sajnos.

Gyugyó: elismerem, nincs könnyű dolga a lányos anyáknak.

Amúgy a rózsaszínt sem kell konkrétan érteni - csak nem szeretem a sablonokat.

Üdv.

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Jajj Bali, ez tok jo, hogy van ilyen dokitok. Nekem nagyon nehez lenne a kettovel elmenni.Ha homeos bogyot adtok a babanak Ti tartjatok a megszoritasokat? Gondolok itt arra, hogy akkor nem mostok fogat mentholos fogkremmel?

Gyugyo! Jobb, mint az esti film, nem???

Angel! En is hallottam, hogy a tej befolyik, de ez tuti nem az. Ugy kohog mellette, mint egy bagos oregember. Tudod azert is bant a dolog, mert azt sem tudom, talalok e olyan dokit, aki rendesen megvizsgalja. Amugy nalatok voltunk a rendeloben, tudod a piaccal szemben.
Ugye tudod, hogy biztos vagyok benne, hogy fogsz meg ide irni!!! En varom.

En osztozom Akata es Mamy oromeben, ha felulnek a csajok es drukkolok a fogmanokat varo fiuknak lanyoknak es nekem sokat meselnek a kepek..en ezeknek mind orulok.

csengo
Vendég
 

 
 

Teljesen OFF!!

Dorka!

Rendben! nincs könnyű dolga a lányos anyukáknak, de így a fiúsaknak sem...

"Lányok könyörgöm NEM KELL minden áron hozzászólni, csak ha VAN MONDANIVALÓTOK!!!"

Magyarázkodni valóban nem kell, de kioktatni sem kell a másikat! Bocs nem pont téged akarlak szekálni (pláne, hogy nem ismerjük egymást és tényleg kérlek ne sértődj meg!), de én meg könyörgöm, olvassátok el a fórumozás elveit, szabályait!
A topik címe "2006 őszi babák"... Ez egy átfogó cím kevés olyan gondolat van, ami OFF topik lenne!!!! Ellenben a topik alkotója nem tűzte ki célul, hogy csak szellemes hozzászólásokat publikálhatunk!

Mamy "gusztustalan hisztijét" meg feltehetően szándékosan nem orrolta meg senki, mert az első ilyen után egyből kiborult a bili. A többségnek...
És egy nagyobb volnalzó hogy bánthatja valakinek a szemét?? :D:D
Jajj ez vicc ...
Akkor azon is kiakadnánk, hogy ha mondjuk 25 képet beszúrunk iciri-piciri-egyetlen-aranybogárka kis rózsszín-ruhábanjáró gyerekünkről??...
Megoldás: gyorsabb net!! Vagy egy kicsit több szgépes hozzáértés, hogy lehet mindezt könnyen átlépni... Ez csak tipp ;)
Ez a fórum, ez a topik... erről szól... ez van...

"vagy megszoksz vagy megszöksz"

U.I.: Valahol mindenkinek igaza van!! Csak legyen már béke :D
Vendég
 


A fenébe is, azóta rossz kedvem van, hogy elbúcsúztam....
én szeretek ide járni....és tulképpen máris hiányzott a babanet....
mintha az ember hirtelen elvesztene 25 barátot. Úgyhogy jelentem: visszajöttem, és maradok is. Megszokom, copyright by Gyugyó. (Gyugyó, nagyon jó fej vagy, jó a te szemszögedből is látni az egészet!)

Dorka, bocs, akkor én értettem félre...na most én megmagyaráztam, hogy te megmagyaráztad amit megmagyaráztunk.... :D :D :D
Sablon: én sem szeretem, ezért is vannak Gergőnek narancssárga ruhái...(meg citromsárgák is, az obligát kék/zöld mellett...Apa viszont a lilánál megmakacsolta magát, nem is értem, miért... :D :D )

Csengő, így legyen ötösöd a lottón...már hiányoztatok is...
piaccal szembeni rendelő? most ég a pofám, de nem tudom, melyik...mi a ref. gimivel szembenibe járunk. A mi dokink nagyon jó, dr. Hódsági Mária, kedves, és szereti a homeós cuccokat is. Nem tudom, mi a módja, hogy hozzá menjetek, de mi nagyon szeretjük.
azért én csak az orrsövényre tippelek... a gyerekorvos tudna beutalót adni. Párahelyzet otthon milyen?
Asszem, Ákata írta, hogy a mentholos dolgok kerülése bevétel előtt és után tilos, amúgy lehet. én tegnapig ráadásul nyeltem a golyókat...

A tejem úgy néz ki, visszajött, ennek örörmére megyek a sörömért...és apának is töltök egyet (ő normált kap)
mondjuk azt tudtam volna értékelni, ha a piros betűs ünnepek csak pl. 3 napra csökkennének, de marad a 6 nap...de legalább nem fáj.

megyek, sürgősen kell ennem vmi...(konkrétan füstölt császárszalonnát, hogy kompenzáljam, hogy 2 HETE NEM ESZEM TEJCSOKIT!!! étcsokiból meg ugye nem lehet annyit zabálni... :D :D)

pussz, Angel
Vendég
 


Húú most aztán jól odamondtatok! Kemények vagytok!!! :lol:
Ez a fikázás valóban gusztustalan, és csak jellemez mindenkit. (a távozók között) :?
Én sem írok ide szívesen többet, és inkább nem is olvasom. Amúgy sem voltam olyan érdekes mint a szoptatási tanácsadó, vagy a jogi képviselő. :lol:
Na meg nehogy már azon röhögjenek egyesek, hogy éppen milyen akció van a Corában vagy éppen valakinek milyen problémája van? Mert az ugye egyeseknek színvonalon aluli.
Mert mi se hallgattuk meg Krisszi ?!?!?! sztoriját, hogy éppen melyik 3 kerekű trendi babakocsit vegye meg, vagy Sz_Kata melyik kendőben hordja Petit?
Krisszi a nyelvtanon lovagolni elég szánalmas, mert én is előkereshetem az elütéseidet és hasonló tévesen megfogalmazott, félreérthető mondataidat. De gondolom nehezen találnék ilyet, mert te abban is nagyon profi vagy mint mindenben….
Sz_Kata: a másik babáját meg valóban nem kéne piszkálni… szerintem te se örülnél, ha bárki is szájára venné Petikédet! Nem?
Dorka: Te se vásároltál soha az auchanban és nem akartál megszabadulni a fölösleges utazóágytól.
Vagy szerintetek csak az az érdekes, hogy éppen veletek mi történt? Hányast kaptam az iskolában? Miért nem ért meg a párom? És éppen milyen minitalit szervezzünk és kinél?

Amúgy meg egyetértek Mamyval, aki akarja a másik társaságát az úgyis felkeresi valamilyen módon.

Puszi nektek, legyetek jók: Bettus

Kép
bettus79
 
 


Elmentek páran...de most azok is elmennek, akik az első elmenők miatt mennének el????
Remélem, értehető voltam... :D :D :D

Azért ugye marad vki??? Én sokat tudok dumálni, de előbb-utóbb magamra unnék, úgyhogy tessék visszaszivárogni...fejembe vettem, hogy megmentem ezt a topikot.
Ha vmi nem érdekli az embert, akkor azt ugorjuk át szépen! és tartsunk össze, annyi topik szétment már, valszeg ugyanezen problémák miatt...jó lenne, ha a mienk megmaradna...

Csengő, Dorka, Bettus, Livi, Edi, Ákata és a többiek, tessék írni!!!

Pussz, Angel, a fórumfüggő (gyerkőc alszik, legálisan netezek :D )
Vendég
 


Sziasztok kedves topiklakók!

én a 2005 nyári babák topikból toppantam "teljesen véletlenül" ide...sorry 8)

Gyugyónak 100%-ig igaza van,csak megerösíteni tudom véleményét :!: :!: Tehát olvassa el mindenki sorait...aki magára ismer gondolkodjon el a dolgokon,akinek nem inge,ne vegye magára és írogasson szépen szorgalmasan tovább kisbabájáról,szeme fényéröl és rakjon be nyugodtan akár egy oldalnyi képet isha ugy van hozzá kedve :lol:(nekem tetszik a rózsaszín :wink: ) Hiszen jelenleg erröl szól az életetek:gyönyörködni a kicsikben,babusgatni,etetgetni(akár tápszerrel is,ki hogy akarja,söt a hozzátápi is megkezdödhet,ki hogy praktizálja)Mindenki szívesen dicsekszik azzal,ha kisbabája új mutatványokat produkál..nevetgél,talán már felül.Természetes,ha ezen uj híreket legszívesebben az egész világgal megosztaná és a végtelenségig büszke csemetéjére.Nem :?: :?:
én máig igy vagyok vele......
Tehát akkor:további jó topikozást és eszmecserét kívánok nektek :lol: ne adjátok fel..legyen már vége az off topic hozzászólásoknak :!:
Bocs,hogy beledumáltam,de nem bírtam már szó nélkül :oops: :oops:

Kép
Kép
ritago
 
 


Angel!
Itt vagyok. :) Írok, csak Gyugyo lefoglalta a netet, így nem tudtam írni, de ő az én véleményemet is tolmácsolta. :wink:
Holnap "találkozunk". :D
Pusz, jó éjt mkinek
Edit

Amúgy mi msn függők is vagyunk, nemcsak netfüggők. :lol:

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok Lányok,

Szomorúan olvasom, hogy ismét balhé volt itt, míg nem voltam... :oops:
Ma volt a szülinapom és most, hogy elment a hadseregnyi kiscsaládom, leültem és az első gongolatom Ti voltatok. Babástól-mamástól együtt. Nem is tudom, hol kezdjem. Meg, hogy egyáltalán olvassa-e még valaki...
Nekem most csak szentimentális gondolatok járnaka fejemben, pedig ismertek már, én is az a beszólósjólmegmondomamásiknak fajta vagyok. Én úgy érzem, hogy mi az elejétől összefogtunk, vártunk, drukkoltunk, segítettünk, bátorítottunk, együtt nevettünk és együtt sírtunk. Mint igaz barátnők. Senki ne mondja nekem, hogy Vele ez nem így volt. Lehet olyan, aki nemrég jött ide, vagy az elsők között volt itt. Lehet olyan, aki több diplomás, vagy olyan, akinek egy sincs. Lehet fia vagy lánya, tudjátok, hogy nem ezen múlik. Olyan világban élünk, ahol ritkaság -számban megy, ha valakinek vannak érzései és éppen ezért szerintem nagy kincs egy-egy új barátság. De senki nem várja el tőlünk, hogy itt mindenkivel legjobb barátnők legyenek, vagy örök barátságok kötődjenek. Különbözőek vagyunk és szerintem éppen ez a titka annak, hogy ilyen sokáig annyimindenről tudtunk egymásnak írni. Viszont ha belegondoltok, sok közös is van bennünk. Mindannyian a gyermekeinkért élünk és a legjobbat szeretnénk nekik. Nekem rengeteg ismerősöm van, sok haverom, de csak kevés igaz barátom. Mindig is közvetlen voltam, barátkozós, jószívű, sokan óvva intettek, hogy mindenki ki fog használni... Én erre azt mondtam, hogy nem szeretnék megváltozni más emberek miatt és remélem, hogy hasonlóak lesznek a gyermekeim is. Ebből a topikból szerintem sajnos már sosem lesz a régi.

KépKép
Kép
jadey
 
 


Mamy!
A Winsor Pilates egy mozgásfajta vagy torna, amivel könnyen formába hozhatja magát az ember, legalábbis a reklámok szerint :lol: .

Angel!
Először nagyon megijesztettél, hogy te is elmész, de szerencsére hamar meggondoltad magad :lol: .
Sajnos úgy néz ki, hogy kb 1 hétig biztos nem tudnánk találkozni, mégha feljöttök akkor sem, mert Barninak egész nap hasmenése volt és estére be is lázasodott. Most szirupot és kúpot adunk neki felváltva és mivel köhécsel is a hátát dörzsölgetjük Baby Luuf-al (remélem így írják), ami segíti a légzést és a köhögést csillapítja.
Azért majd valamikor bepótoljuk, pl. ha később feljöttök.
Mi is voltunk a Corában, de csak rucikat vettünk. Mi is szemeztünk az autósüléssel, de az apósom kijelentette, hogy ő olyat akar, ami színben megy a kocsihoz :shock: . Hát akkor vegye meg ő, nem? :wink:. Egyébként a babakocsi nekem is nagyon tetszik, jó választás volt és ahogy elnézem egész masszívnak tűnik.

Egyébként a Kolosy térnél Arany Sárkány patika van és nekik van a legnagyobb homeos készletük.

Krisszi (és a többi búcsúzó)!
Sajnálattal olvastam, hogy nem jössz többet és a többiek is nagyon fognak hiányozni. Azért még bízom benne, hogy valamikor felbukkantok a nagyvilágból egy-két jó hírrel.
Nemrég még arról volt szó, hogy ki mikor fog beszámolni az új babóca érkezéséről és ki mikorra tervezi. Most pedig lassan feloszlik a topic :shock: . Szerintem ez az egész a babákról szól és nem a mi hozzáállásunkról. Egyébként pedig a hozzátáplálásról az a véleményem, hogy egyszer mindenki el fogja kezdeni, mert nem lehet élete végéig szoptatni egy gyereket, de ki előbb, ki utóbb teszi ezt.

Tina!
Te miért búcsúzol? A frász kerülget minket, hogy mi lehet a gond.

Boróka!
Köszi az anyagot, én is letöltöttem és már végig is olvastam :lol: .

Bali!
Igen látszik a kiütés, de én sem tudom, hogy mitől lehet. Remélem hamarosan elmúlik és jobban lesztek.

CzMelinda!
Szép lett a fülbevaló, megérte átalakíttatni.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


Helló!

Én is vagyok és leszek,nem vagyok egy sértődős fajta :lol:
Nemrég éertem haza egy buliból,hazáig futottam hogy anyum elérje a helyijáratot,most meg fáj a torkom :cry:
Megyek egy utolsót etetni.


Holnap fánkot sütök,elvégre február van :lol:
Bocsi ,én imádok sütni ,főzni.

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Na végre ,valaki észrevette a fülbevalót,(Jubin kvül) a sok ocsmány szöveg mellett. :lol:

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Sziasztok!

Én egyszerűen csak szomorú vagyok, de nagyon :( Össze-vissza cikáztak a fejemben a gondolatok (jöjjek, vagy ne, maradjak vagy sem)... De a lényeget számomra Jadey (Boldog születésnapot!!! :D ) utolsó mondata adta meg. És ez a nyilvánvaló tény még szomorúbbá tett...
Biztos én is félreértettem sok dolgot és talán feleslegesen magamra is vettem, de bocsánatot kérek mindenkitől akit a hülyeségeimmel, nyavalygásaimmal, depimmel, örömeimmel, csomó fotómmal fárasztottam. Én azt hittem, hogy ez a lényege a topiknak...

Lehet, hogy még jövök. Aki viszont tutira marad, azoknak jó szórakozást, érezzétek jól magatokat és ne veszekedjetek! :wink:

Millió puszi: Melinda

KépKép

KépKép
bujka
 
 


Bujka: Köszi a jókívánságot. Láttam, hogy írtál néhány napja, hogy milyen a könyv. (Álmodj Velem) Ha gondolod, elpostázom és majd visszaküldöd, összvissz 80 oldal.

Melinda: Én is észrevettem a fülit, csak először a szomorú részével akartam kezdeni. Tényleg klassz lett. Én is megvártam, míg a lányom magától kéri, hogy akar fülit. Persze ettől függetlenül sírt a belpvésnél szegénykém. A csaj tök bénán csinálta és becsípte a cimpáját a belövőpisztollyal, pedig szerinte melég nehéz elszúrni... :roll: Fánk :Nyaminyami. Én is csinálnék, de szerintem nem sikerülne. Ha egyszerű a recept, légyszi leírod?

Gesztenye :Szívemből szóltál.Én is szomorú vagyok most, de tényleg. Szegényke, betegség...Jobbulást Nektek!!!

KépKép
Kép
jadey
 
 


Rtago :Aranyos vagy, hogy próbálod menteni a menthetőt, de szerintem ez már túl késő. Én is állandóan a gyerekeimről írtam, képekkel traktáltam a többieket, sztoriztam, sztoriztam önző módon, néha nem olvastam vissza, dicsekedtem, házasodtam, majdnem díjat nyertem, izgultam a babámért, mert a hülye dokik ijesztgettek... és sorolhatnám tovább, de soha nem éreztem a zt, hogy nyűg lennék bárkinek is. Vagy ne mvoltak itt igaz emberek, vagy érdekelte őket igazán. De mindig jó volt idejönni...

KépKép
Kép
jadey
 
 


Bocsi, elütöttem: Ritago

KépKép
Kép
jadey
 
 


Na még írok egy kicsit, aztán megyek aludni.Laura olyan hamar "beszopizik" hogy valamikor csak 5 perc tellik el és már végzett is,de nem szokott panaszkodni utána.


Fánk recept Jadey-nek és mindenkinek aki szereti:
2 tojás sárgája
60 dkg liszt
pici só
3 dkg élesztő(nem por)
4 dl tej
Az élesztőt kevés tejben felfutattjuk,majd a hozzávalókat jól kidolgozzuk,nagyon ragacsosnak fog tünni és az is lesz,de addig kell gyurmákolni míg el nem vállik az edénytől.Nem szabad hozzátenni már semmit!!!!Letakarva megkelesztjük,majd kissé kinyújtjuk ,kiszaggatjuk és újra megkelesztjük,akkor lesz szép szallagos.Olajban mindkét felét pirosra sütjük,hamar megsül!!!

Jó étvágyat és jó éjszakát mindenkinek!

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


Bujka!
Nehogy már elnézést kérj azért, amiért mi lényegében ide jártunk (megosztani örömöt, bánatot, depit, hülyeséget, stb). Én nagyon sajnálnám, ha nem jönnél többet, de garantálhatom, hogy szívesen tartom veled a kapcsolatot akár máshogyan is (nehéz engem lerázni :lol: ). Egyébként pedig már alig várom a tavaszi-nyári talit, úgyhogy meg ne szökj nekem.

Jadey!
Nagyon boldog szülinapot kívánok (a páromnak holnap lesz :lol: ). Én is teljesen egyetértek veled, hogy ez a topic már sohasem lesz a régi, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen össze kell omlania.
Én még emlékszem rá, amikor a Burger King előtt vártál engem nagy reményekkel telve, hogy milyen szép jövő előtt állunk és együtt indultunk el ezen az úton sok más sorstárssal együtt. Ezekre a pillanatokra visszagondolva nem is értem, hogyan fajulhatott idáig a dolog. Azért remélem te még maradsz és ellátsz minket egy pár jó tanáccsal és tájékoztatsz azokról az írásokról amiket érdemes elolvasni. Arról nem is beszélve, hogy Bencus fejlődésére is kíváncsiak vagyunk.

Gesztenye

Kép
gesztenye78
 
 


jadey és hasonlók:-)

ilyen emberekre van szüksége a topiknak :!: :!: :lol:
én visszasírom ezt a babakorszakot,élvezzétek,még ha sokszor nem is könnyü..
Szerintem még nem´késö :wink:,ha MOST AZONNAL abbahagyjátok ezt a témát és nem ecseteli tovább senki a véleményét ez ügyben.Hogy is mondta gyugyó?"okos enged,szamár szenved" :wink:
Gyerünk a képküldéssel,mondjuk kié a legszebb etetöszék címszó alatt????vagy a csillogo-villogo fogacskákról(ups,vagy ez még korai?na mind1..szal tudjátok mire gondolok)

na akkor most én is elköszönök töletek,de nem haragbol,hanem mert nem ide tartozok..husshuss

puszi

Kép
Kép
ritago
 
 


Lányok,
vagyok még, csak egyelőre olvasó üzemmódban. Jár az agyam, meg csóválom a fejem... Hát majd meglátjuk, mire jutunk itt.

Puszi - Kata

ákata2
 
 


Sziasztok!

OFF

Bujka :"Biztos én is félreértettem sok dolgot és talán feleslegesen magamra is vettem, de bocsánatot kérek mindenkitől akit a hülyeségeimmel, nyavalygásaimmal, depimmel, örömeimmel, csomó fotómmal fárasztottam. Én azt hittem, hogy ez a lényege a topiknak... "

Jadey: "Én is állandóan a gyerekeimről írtam, képekkel traktáltam a többieket, sztoriztam, sztoriztam önző módon, néha nem olvastam vissza, dicsekedtem, házasodtam, majdnem díjat nyertem, izgultam a babámért, mert a hülye dokik ijesztgettek... és sorolhatnám tovább, de soha nem éreztem a zt, hogy nyűg lennék bárkinek is. Vagy ne mvoltak itt igaz emberek, vagy érdekelte őket igazán. De mindig jó volt idejönni..."


Azt gondolom nehezen is, de elkezdtünk kilábalni a válságból, mivel az előttem szólók leírták azt, hogy valójából miről szól ez a babás topik ás amiért feleslegesen kértek bocsánatot, de

EZ A TOPIK LÉNYEGE!!!!!!

ON

Kép
Kép
edi78
 
 


Sziasztok!
Én a csaászárral szültem topikban szoktam irogatni ahonnan"jól ismerem"Mamit!
Mi elég rég beszélgetünk és szeretném megvédeni,mert se butának se primitívnek nem tünt.
Ezzel szemben itt Szkatától jól megkapta a beosztását,szegény annyira zokon vette,hogy az egész babanetet itthaggya...
Érthető módon!Sajnos nem vol időm az egész szöveget elolvasni,amit Szkatával írtak így nem is tudok igazán véleményt nyilvánítíni,csak annyit mondhatok,Szkata a stílusod undorító
És egy megrögzött szoptatásmániás vagy!!Szerintem máshoz nem is értessz
Vendég
 


bárány: Ne haragudj, de pont erre nincs szükségünk most, tovább szítani... Tudom, hogy már elamerikanizálódtunk és szólásszabadság van, de szerintem ezt az üzit priviben is elküldhetted volna Katának és Mamynak is! A szoptatásmánia pedig szerintem teljesen normális dolog, nem holmi betegség, már megbocsáss!! További jó topikozást a császárral szültem topikban.

KépKép
Kép
jadey
 
 


Edi: remélem igazad van a kilábalással kapcsolatban és ez egy csúnya fertőző vírus volt, ami gyors lefolyású, nyom nélkül gyógyuló, soha vissza nem fertőződő :lol:

Melinda: Kösssszi a receptet! Kipróbálom és majd írok jelentést utána, hogy sikerült. Na nem ma lesz a napja,. még lelkileg fel kell készülnöm rá. :wink: Lehet, hogy a Tescoban beszerzek egy csomi kész fánkot arra az eshetőségre, ha nem sikerülne :wink:

KépKép
Kép
jadey
 
 


NE HARAGUDJATOK!!! Ezek szerint teljesen félreérthető voltam. Még véletlenül sem szeretnélek Titeket megbántani.

Bujka; Jadey:
Bujka: mindig érdekeltek a problémáitok, részben hasonlóak vannak nekünk is.

Jadey: ne csináld már!!! Igenis jópofák a gyerekekről készült képregény formátumú fotósorozataid.

Bettus: Nem értem mi van - én megvédtelek a hsz-emben.

Jó. Ezek szerint tegnap biztos nagyon fáradt voltam, és teljesen félreérthető. NE TESSÉK MEGSÉRTŐDNI, MAGATOKRA VENNI!

Nem ragozom tovább a dolgot, mert nagyon kimerült vagyok - gyerek 2 hete így-úgy beteg, nem alszunk éjjelente, és sajnos nekünk még mindig vannak hasfájós rohamok így a 4. hónap után is.

Gesztenye: tetszik az étrend? Vélemény?

Jadey: Bejött a könyv???

Bali: Sajnos semmi, de semmi ötletem nincsen kiütés ügyileg.

Üdv,
D.

[url=https://lilypie.com]KépKép
boróka1973
 
 


Jadey!
Boldog születésnapot kívánunk mi is!

Melinda,
hu az a fülbevaló nagyon szép lett :)

Angel,
Köszönjük,hogy maradsz tegnap nagyon elkeseredtem,hogy Te is elköszönsz,de ma látom mégse.

Bujka,
még Benned is bízom visszajössz közénk

Sajnálom,hogy mindenki lassan elmegy innen....
Pont egy hete borult Mamynál a bili és tessék egy kezemen se tudom megszámolni sajnos kik mentek.

Most megyek Viki nagyon sír sajnos,tegnap egész nap kézben volt,mert ha leraktam ordított biztos fog,bár ki tudja.
suezika
 
 


Jadei,azért olyan dúrvát nem írtam,hogy ezt ne láthatta volna mindenki!Ez még azért szerintem tűr nyomdafestéket.De most,hogy így mondod lehet,hogy a keményebb részét megkapja priviben,majd meglátom
Igen a szoptatás valóban normális, amíg nem fanatikus, nem 2 éves korig tart,nem elítélő azokkal akik a tápszert részesitik előnyben,hiszen mindenkinek szive joga ,mit csinál.
Az meg,hogy szerinted nincs szükségetek arra,hogy én beleszóljak,pont nem érdekel...
Vendég
 


Bali: kiütésötletek:

Van, akit ennyire kiüt a meleg. De szerintem akkor máshol is lenne ilyen a kis testén.
Ha jól emlékszem, Te szoptatsz( ha nem, akkor bocsi)
Lehet, hogy a tejed kicsit ütősebb volt most valamitől, amit Te ettél. ( csípős, fűszeres, stb.) Bencusnak is van néha, amikor ne mbírok magammal és zabálok vmi durvát.

Boróka: sms-ben már megírtam, nem tudtam, hogy ide is írtál.

KépKép
Kép
jadey
 
 


Dorka: Bocsi, ez lemaradt: könyv: háááát, én nem bírtam ki, nagyon sírt egyik este és úgy döntöttem, halogatom még a dolgot. Max. beszerzek egy cicialakú cumit később :wink:

KépKép
Kép
jadey
 
 


Jadey!
Én nem vagyok annyira nyitott, könnyen barátkozós, mint te, viszont nagyon szeretem az ilyen embereket :D Boldog szülinapot!!! Ilyenkor még meg lehet kérdezni, hogy hanyadik, ugye? :wink:

Bár én nem tartozom az aktív topik tagok közé, de ezután is szeretnék be-benézni ide, hogy megnézzem a legújabb fotókat, és olvassak a babák legfrissebb ügyeskedéseiről, a hozzátáplálásról, az éjszakákról, vagy akármi másról, ami a babákkal/mamákkal történik! :)
Az egyik kedvenc szavam (belátom, nem túl trendi :oops: :P ) a MEGBOCSÁTÁS!!! Csodákra képes... :wink:

Jubi

Kép
Kép
Kép
juborka
 
 


bárány: Én is beleolvastam a Te topikjaidba, de meghagytam azt neked, nem írogatok máshová, bár neked úgy tűnik minden mindegy.
A lényeg, hogy itt viszont rád senki sem kíváncsi, látszik a soraidból, hogy vagy unatkozol otthon, vagy feszült vagy (nem adok ötletetket hogy kell levezetni), mindenesetre nagyon szeretsz osztani így látatlanban, mindegy, hogy kinek és miért. Nem is pazarolnám tovább az idődet!

KépKép
Kép
jadey
 
 


Sziasztok lányok!
Csak egy percre jöttem.Jadey,ezt a tortát neked küldjük!! :lol: :lol: :lol: KépFiusat nem találtam :)

Kép

Szkatárol csak annyit:engem soha nem bántott de azt hiszem ezzel a hozászolással amit Mamynak küldött ,a saját szegénységi bizonyitványát tette közkincsé.Egyszerüen ha valami nem tetszik akkor a képernyö jobb felsö sarkában levö piros x -re katt és probléma megoldva..Sokkal megnyugtatobb lett volna mindenki számára.


És én imádom nézegetni :
Botit ,Kittit,Lilikét,Lizácskát,Marcit,Benit,Andrist,Florát,Kata babát Gergöt,Bencust Jade-t,Barnit,Zsoltikát,Laurát ,Jázmint,Bendeguzt,Vikit,Gesztikét,Arturt,Ricsikét(mind a kettöt),Boti babát,Pannikát,a kis lencsilányt Nikit,Zsombit Krisztiánt,Pistikét.Veruskát,Anna Zsofiát,és sorolhatnám még..Bocsika ha valaki kimaradt :oops: :oops: nem direkt volt..
Szoval ez a topik roluk szol!!

Szép napot mindenkinek!
Vendég
 


Sue: Köszönöm a jókívánságot!

Jubi: Neked is köszönöm!! Persze, 32. :lol: Múltok egy filmben volt, hogy ezt kérdezte egy ffi egy nőtől: Elnézést asszonyom, Ön hány éves? Mire a nő felháborodottan ezt válaszolta:És magának hány centis? :lol:

KépKép
Kép
jadey
 
 


Tina: Nagggyon köszönöm!!!!!!!!
Hiányozni fogsz! Szerintem is a gyerekekért vagyunk itt és eddig ezt Te írtad le a legjobban! Szó (nevek)szerint :wink:


Jubi: Nem mindig jó ez a nagy nyitottság, ami nekem van... Sokszor túl közel engedek magamhoz embereket és éppen ezéret nagyobbat is tudok csalkódni. Viszont a jó benne, hogy az értékes emberet is így találom meg :wink:

KépKép
Kép
jadey
 
 


Jadey:

Maradok.Még boldogitalak benneteket egy darabig..De most mennem kell fözni.. :lol: :lol:
Vendég
 


Jó reggelt, Lányok,

Linda,
a fülbevaló nagyon szép és egyedi. Megvárod, mig Laura maga kéri a fülbelövést? Én igy tervezem (mármint nem Laurával, hanem a saját lányaimmal :wink:). Fánkrecept tök jól hangzik! Sokkal egyszerűbb, mint a szakácskönyvben... Nekem is van egy (lásd Jadey-nél).

Jadey, Melinda,
tessék továbbra is sztorizni és fényképeket megosztani!
Jadey, Nagyon Boldog Születésnapot Kivánok! Fánk: én rém béna vagyok a kelttészták terén, de van egy egyszerű fánkreceptem, ill. ez cseh fánk (avagy talkedli), egy kicsit máshogy néz ki, meg az ize is más, mint a "rendesé" viszont nem kell úgy keleszteni. Előkotorjam?

Angel,
hű, de klassz, hogy jön vissza a tej! Almát adtál végül?
Uezt a bébiülést néztem ki a Cora újságból, remélem, még lesz, mire eljutunk (hétfő-kedd magasságában).

Jaj, kérdeztétek az őszibaracklét. Nem adtam, az anyatejes alma bevált. Ketten kevesebb, mint fél almát kapnak, kábé 30 g anyatejjel keverve. Lizának jobban izlik, de igy Lilike is megeszi. Ajánlom kezdésnek ezt a pempőt, elég jó ize van, dokibá is megdicsért érte, hogy ezt adom. És azt mondta, teljesen természetes, hogy a jól szopizó babák nem rajonganak a más ételekért. Egy-két hétig nem adok most mást.

Dorka,
sajna, hiába nyitottam meg az étrendes doksit, teljesen lefagyasztotta a gépet. Ez még tegnapelőtt éjjel volt. Férjem tegnap egész nap nem volt itthon, de megigérte, hogy ma levarázsolja nekem.
Tenyésztés - legalább kiderül, mi okozza a hasmenést. Ez nálatok egyébként hig székletet, többszöri kakit (v. mind2-t) jelent? Nem lehet, hogy valamilyen általad evett étel okozhatja? Lizának renszeresen higabb kicsit a kakija, de csak két naponta van.

Bali,
sztem allergia lesz. Nálunk is feltünnek piros pöttyök a lányokon, aztán másnapra elmúlnak. Reméljük, a ti kiüötéseitek is a múlté.

Csengő,
ez durva, hogy szegény B már ilyen régóta beteg. Doki mit mond? (A tápszerezésen kivül, amiről már többször irtál.) Nem javasolt vmi kivizsgálást?

Nálunk is vannak apróbb történések:
Lili után most Liza villantott - sajnos csak némi köhögést. A taknyótól van, most köptetőt kap és porszivózom az orrát. Az az érdekes, hogy nem is tűnt náthásnak. Az orrszivó viszont mást mond (Lilikénél is). Lili meg ritka nyűgös éjjelente a fogai miatt. Ma köztünk aludt reggel hétig. Igy viszont én nem tudok pihenni, mert folyton azon parázok, mikor fexünk rá (ez sajna realitás), másrészt mikor bújik a takarónk alá (ez is megtörtént már).

Fogakról jut eszembe: persze hogy nem a fogorvosnak örültem - csak a kimozdulás esett jól, kettesben. És inkább csak hazafelé jutott eszembe örömködni. (A letört fogamat egyébként nem lehetett megmenteni, koronát kapok rá. Hát vehetjük úgy is, hogy királyné leszek :wink:) Most viszont nem királynésn, hanem vasorrú bábásan nézek ki, és várom az ideiglenes koronát, amit már tegnap meg kellett volna kapnom :evil: Fel is hivom a fogászatot...

Puszi - Kata :evil:

ákata2
 
 


Tina,
örülünk neki! :lol:

ákata2
 
 


Ákata: Köszönöm a köszöntést! A recept még várathat magára, megpróbálom Melindáét, de majd sikítok, ha kell!

Bocsi, a nagy vitaolvasásban kihagytam: Gratula a fogacskákhoz!

KépKép
Kép
jadey
 
 


jadey,szerintem leginkább te nem vagy rám kiváncsi a többiek,nem igazán foglalkoznak a dologgal,szerintem azért mert egy topikban állandóan irogatok,nem jelenti azt,hogy máshova TILOS!!
Egyébként eszem ágában sem volt ittmaradni,csak sajnáltam Mamit aki miattad nekünk sem ír többet,sőt feszült sem vagyok,és még unatkozni sincs időm 2 gyerek és munka mellett...
Majd ha olyan elviselhetetlen vagyok ahogy te látod akkor a szerkesztőtöl úgy is kapok privit,nem??
És ne aggodj nem fogok ide is irogatni!!!!
Csak a Mami miatt jöttem!!!Melyik részét nem érted?????
Vendég
 


A többiek csak azért nem írnak neked, mert felesleges. ( ezt pedig abból látják amiket és ahogy válaszolgatsz feleslegesen) AHjrá, hajrá! Én kitartó vagyok!

KépKép
Kép
jadey
 
 


Sziasztok!

Hál'Istennek, azért vagyunk még páran....

Jadey, boldog szülinapooooooot! És maradj velünk...én is elszomorodtam tegnap, de megráztam magam, mert nem akarom elhinni, hogy vége a topiknak!!!
és nem is lesz, ha rajtunk múlik!!!
Persze, nem lesz ugyanolyan, de ez ne jelentse rögtön azt, hogy rosszabb lesz. És a képregényt is szeretem...ÉS DIREKT NEM ÍROM MÚLT IDŐBEN!!!

A topik olyan, amilyenné tesszük, és minden gödörből van kiút felfelé.

Innentől is maradjunk nyitottak, hadd térjen ide be/vissza bárki, és érezze, hogy itt mindent és mindenkit meghallgatunk, örömeivel, bánataival együtt.

Ritago, teljesen igazad van, jó, hogy benéztél! Szép nevük van a gyerekeidnek!

Linda, én is láttam a fülbevalót, nagyon szép! csak tegnap csőlátásom volt, azért nem reagáltam. Fánk recept naggyon jól hangzik..:)

Bujkamelinda, el ne menj!!!! itt a helyed! pocsék napokon vagyunk túl, nem szabad feladni!!!! Az életben ezeregy más nehézség is van, tudom, és az ember gyakran ütközik lebonthatatlannak tűnnő falakba, DE EZ ITT LEBONTHATÓ ÉS LEBONTANDÓ!!!!!
Szükség van rád itt, és kiváncsiak vagyunk Benire és Marcira!

Gesztenye, sajnálom a hasmenést...remélem, hamar rendbejöttök. Jó lenne talizni! még nem tudom, mikor megyünk Pestre, még nincs árajánlat....ha bent vagyunk, akkor a 2. és a 7. ker. között ingázunk. Jobbulást Barnusnak!

Edi, jó, hogy itt vagy! a szgépekhez nagyon hülye vagyok, mi az az msn????? :oops: :D :D

Ákata, el ne menj!!!!! nekünk tudnunk KELL, hogy vannak, mit csinálnak Lilikéék! Ahányszor olvaslak, mindig arra gondolok, hogy bele mernék vágni egy ikerterhességbe is, ha az ennyi örörmöt ad! mert hiába dupla munka, de a soraidból mindig inkább a boldogságot lehet kiolvasni... :D

Megyek, Apa egy fagyasztott haltörzset lóbál a kezében, amit gyanítom, nekem kell elkészítenem ebédre... :D :D

Pussz, Angel
Vendég
 


Egyébként Szkata,irta azt a sok bunkóságot,nem is értem miért te kardoskodsz itt velem???
Vendég
 


Jaaa te belelátsz a többiek fejébe, de ügyes vagy!!!
Vendég
 


Hajrá bárány! Ne add fel! :lol: :lol: :lol: :lol:

KépKép
Kép
jadey
 
 


Jajj de jó idő van és jó kedvem hogy sokan megmaradtunk!!!!


Bocsi:sziasztok!!

Timi
De jó hogy te is itt vagy!!!Te vagy a mi "egy szülinaposunk" :lol:
Már 4 hó,tudod! :wink:

Bettus
Te is jöhetnél!!

meg mindenki....

Szerintem mindenki írjon amit csak akar,ha valaki meg sértegetni akarná a másikat,itt ne tegye:írjon neki privit ahogy Jadey is írta!

Köszi hogy nektek is tetszett a fülbevaló!!!!

Na legyúrtam a fánkot,most itt pihizik a cserépkályha patkáján.

Tudom ez nem a mindmegette fórum de muszáj képet küldenem a fánkjaimról(ezek nem mostaniak,de ilyennek kell lenni,azért küldöm hogy aki esetleg rákattant és még nem próbálta az lássa a végeredményt,remélem nem baj)Ja ami még fontos hogy jól ki kell dolgozni,én 10 percig szoktam gyúrni.Természetesen a tecsós is fini,néha mi is fogyasztjuk azt :wink:
Kép Kép

Kép

Kép
czmelinda
 
 


bárány:
Lehet, hogy egy kicsit jobban ismerem a topiklakókat itt mint te, de nem biztos.
És elég hülye voltam, hogy szóba álltam veled, mert tuti, hogy téged ez lelkesít. Nem baj, bevállalom.

Kardoskodás: Te meg a mamy hacosa vagy?! Vagy önkéntes?

KépKép
Kép
jadey
 
 


Na fordítva küldte ez a hüle,előbb kellet volna a kiszaggatotat,majd utána amikor sül. :lol:

Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 


bárány,

ezúton kérlek, inkább priviben mocskolódj tovább. a stílusoddal egyébként pont mamyt égeted. tudod, madarat tolláról......

ui: szerezz be egy helyesírási szótárt, hidd el, nagy szükséged van rá!
sz_kata
 
 


Jadey
Boldog szülinapot!
Hagyd a francba Barit,ahogy írtad a többiek(mint a Lostba :lol: ) nem foglalkoznak vele!
Tudod:okos enged......


Linda

Kép

Kép
czmelinda
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?