Sziasztok lányok!
Őszintén leírom... először fordul elő ez velem, hogy még írni sincs kedvem. De annyira szeretlek benneteket, hogy megerőltetem magam. Elolvastalak benneteket, és rájöttem, hogy igenis tartozom nektek annyival, hogy bejelentkezem!
Szóval, délután jöttünk haza, túl vagyunk egyelőre az első meneten. Mert szerintem a neheze még csak most fog jönni. Kétségbe vagyok esve, nem tudom, mi hogyan lesz tovább. Apukám egyelőre magába roskadt és bezárkózott, szó szerint. Azt mondja, senkit nem akar beegedni, még a kaput is bezárta. Remélem, ez csak átmeneti lesz, mert én nagyon szeretném, ha járna társaságba, persze bárhová, csak ne a kocsmába. Nagyon félek a jövőtől, és imádkozom, hogy találjon végre maga mellé egy igazi társat, akivel minden könnyebben menne. Éjjel-nappal vele vagyok lélekben, remélem, ezt ő is érzi.
Nagyon félek tőle, nehogy mély depresszióba essen. Láttam rajta, hogy nagyon nehezen viseli, folyton sír, mégis azt mondja, ő csinálni fogja tovább nagyi munkáját, a kertet fogja ápolni, hogyha mi hazamegyünk meglátogatni őt, akkor jól érezzük magunkat. Azzal próbálom tartani benne a lelket, hogy a kisunokái számára fontos lesz a nagypapa, és a nagypapa kertje! Amit nagyon-nagyon szeretnék, hogyha tényleg így volna!
Lányok, a párom egyszerűen hihetetlen volt, bár csendesen, de végig mellettem állt, és ezzel annyira sokat segített! A keresztanyámmal pedig ha lehetett, akkor még közelebb kerültünk egymáshoz!
Szóval most várunk egy-két hónapot, meglátjuk hogyan viseli apa a magányt és az egyedüli léttel való felelősséget. Ha nem megy, még mindig van némi ötletem, remélem, azért azokat nem kell majd elővennem.
Úgyhogy totálisan kivagyok, szívem-lelkem romokban, a testemről ne is beszéljünk. Most már 4. napja alig ettem, apukámmal együtt egy falat sem megy le a torkunkon! Közben pedig tegnapra rendesen meg is jött.
Olyan fura! Képzeljétek, pont február 2-án jött meg!
Momo, ezt Te tudod, mit jelenthet... ha rászámoltok 9 hónapot, akkor az november 2. UH szerint 2006. november 2-re (mensi szerint október 28-ra) voltam kiírva tavaly!!! Kíváncsian várom ezt a hónapot! A párom fog most irányítani, már visszafelé mondta is a kocsiban, hogy akkor február 10-től 2 naponta amíg el nem utazik?! Lányok, én most még hőt sem fogok mérni szerintem, annyira kész vagyok. Lehet, hogy ez lesz az a várt "letojom" ciklus?! Kíváncsi vagyok rá. Ha nem történik velem valami csoda, akkor valószínűleg ugyanilyen búval bélelt leszek egy darabig. Elvileg apukám jön hozzám 19-én egy hétre, amit iszonyatosan várok. Sokkal nyugodtabb voltam, hogy a közelében tudhattam magam. Mindent megcsináltam lányok, kitakarítottam, kimostam. Nem is emlékszem, forgótárcsás mosógéppel mikor mostam utoljára... szóval testem, lelkem mínuszok mínuszám van, és nem tudom, mikor fogom tudni rendbe szedni őket. Szerintem csak akkor, ha apukám mellett lesz valaki, aki segítségével majd esetleg nyugalomban tudhatom őt. Addig nem fogok tudni napirendre térni efelett.
Lányok, kész regényt tudnék most írni a sanyarú életemről, de inkább nem teszem. Így is... ha meghallgattatok végig, köszönöm!!!
Jucikám, lehet ebből gyógyulni?! Csak úgy, hogyha ő maga nagyon akarja, igaz? Én attól félek, hiába mondja, hogy nem fog eljárni kocsmázni, nem fogja tudni megállni. Fene se bánja, csak fizessen ki mindent, és ne adóssodjon el. Meg persze ne menjen az egészsége rovására. Mert nem volna szabad innia. Most a gyógyszer szedését is abbahagyta, emiatt is be vagyok sz@rva!
Sziszi, az írásod után a hideg futkosott a hátamon. Most még jobban félek tőle, hogy el fogja vinni tőlem a Jó Isten, hogyha magára hagyom. De ennél többet nem tudok megtenni! Magamhoz nem vehetem, hisz egy életem van nekem is. Gyakrabban meg hogy járjak?! 250 km-re van tőlem!!!
![Sad :(](./images/smilies/icon_sad.gif)
Annyira tehetetlennek érzem magam. Ha lenne rá keretünk, akkor legszívesebben ide Pestre költöztetném, hogy közelebb legyen, és gyakrabban tudjak menni. Vagy legalábbis Miskolcra!
Lányok, köszönöm, hogy mellettem álltatok gondolatban, egyáltalán, hogy vagytok nekem!!!
Ölellek benneteket!