Zsófi: Hát az azért elég nagy kunszt a fiadtól, ahogy nevetni bír
Sztem ágyba nem kell semmi. Ha nem igényli, akkor jobb, ha nem szoktatod hozzá. De ha ő bevinne valamit, vagy fogdosna valamit, akkor sztem minden további nélkül!
A kaja sztem bőven elég így elsőre ennyiféle. De lassan már a banán se fog ártani, és a rizses cuccok se.
Blog: Az a díj csak amolyan baráti díj ám, vicceskedett az ismerőseivel az egyik szintén netes, soha nem találkozós de mindennap beszélős virtuális barátnőm
Mellesleg ő beszélt rá a blogolásra is
Bár a többi "díjazottak" között van profi pszichológus meg újságíró is, úgyhogy eléggé meg is lepődtem, hogy egy lapon lettem emlegetve, hozzátéve hogy a békaseggealatti önértékelésemnek nem tett rosszat
Zsóka: Bizti a vas a ludas? Szegény Marcus. Meg szegény te... Borka is felkelt éjjel?
Timi: Az állólámpa zsinórja szakadt el a kapcsolónál. Szal nem vezeték a falból, hanem a zsinór. Mondjuk ez se semmi, de megakadhatott valamiben. Nem értettem jól az egészet, pedig elmondta Julcsi.
Marcsi: Jó a ticker, valóban
Kata: Az jó, hogy a neurológián összeadnak pénzt. Szomorú, hogy másként nem megy, de legalább jó, és ráadásul tényleg tök kulturált formában!
Viszonyításképpen a szomorú tény: az égési osztályon leginkább 4-5 év körüli gyerekeket láttam. Eléggé világháborúsnak kinéző kötözéssel, egész test, karok, fej. Mármint a kötözés profi, csak ahogy ránézel a picire, annyira tele van kötözve, hogy ki se látszik. A többség járni is tud a sok géz ellenére. Vagyis leginkább "magamra rántottam a forró vizet" típusú felelőtlenség miatt vannak ott, nagy felületen megégve. A kórtermekben szülő nélkül is vannak néhányan. Volt olyan, akire négy napja rá se nézett az anyja, azazhogy a genetikai felmenője. Itt tuti nem lehetne pénzt szedni. Nem hivatkozásból, mert nem kenyerem ez a fajta általánosítás, csak a tény miatt írom le, ahogy láttam, az égési osztályon bent lévők nagy százaléka szociálisan (+agyilag) hátrányos helyzetű roma. [Remélem nem értetek félre, de ez tény.]
Pl. Julcsiék melletti átlátszó kórteremben is. Kettő gyerekhez bejár az anyja, vagy nővére, a harmadiknál nem voltak napok óta. A kettőt az asztalnál etetik, a harmadik meg ott sír szegény megállás nélkül egy bazimagas rácsos ágyban és és eszükbe se jut kivenni.
Bementem. Remélem ezek után gondoltátok
Barnus a kezemben nézelődött, Julcsi jött velünk. Megkérdeztem, hogy ki hogy van, mondtam, hogy mindenki milyen jól néz ki, és gondoltam, hogy valamivel felvidítom azt a kisfiút, dehát már annyira kész van szegény, hogy esély nincs rá. Plusz ezer dolgozó, bohócdoktor se tudja helyettesíteni az anyját, az meg sz.rik rá. Rögvalóság, és ezen pénz se segít.
A gyerekek örültek nekünk, azt hitték, hogy én vagyok a doktornéni...
Az jutott még eszembe, hogy valószínűleg azért nincsenek felkészülve csecsemőkre, mert hála az égnek nem jellemző.
M.