Sziasztok!
Erika! Ez nagyon szuper hír!!! Mármint, hogy a párod így gondolja. Szerintem nem lesz probléma, mert ha meglesz a baba és ő lesz az apukája és Ákos a testvére, nem fogja már annyira érdekelni. Arra pedig ne is gondolj, hogy nem fog sikerülni. Ha hiszel benne és pozitívan állsz hozzá, akkor sikerülni fog!
Szerintem egyébként az is rendben van, hogy a férfiak sokszor először csak az asszony miatt "akarnak" gyereket (babasírás, kompromisszumok), aztán ha már ott van a baba, folyton azzal dicsekednek, hogy épp hol tart a fejlődésben (nem egy ilyet láttam már), na és persze elolvadnak, ha odabújik hozzájuk.
Hát igen, ha véletlenül kettő sikerül, az tényleg okozhat nehézséget, de szerintem ha úgy lesz, akkor a sors úgy akarja, hogy három gyereketek legyen.
Mi is épp a hét végén beszéltünk a témáról, mert kocsit kell váltanunk, mert a mostaniba nem fér be a gyerekülés+babakocsi.
Épp arról beszéltünk, hogy milyen távra kell az autó. Kérdeztem a párom, hogy még mindig három gyereket szeretne-e? Erre ő rögtön azt mondta, hogy igen. Erre én megkérdeztem, hogy akkor is, ha mindhárom különböző apától lenne? Na ezen egy kicsit elgondolkodott, de erre is azt mondta, hogy igen. Na erre meg én mondtam, hogy elvi kifogásom ugyan nincsen, de azért most egyelőre szeretném őt megszülni, aztán egy másodikat még biztosan és majd utána térjünk vissza.
Néha nagyon furcsa ez a helyzet, mert mivel a párom nem úgy kezeli ezt az egészet,mintha valami defekt lenne és nem titkolózik róla (persze nem is híreszteli), ezért én sem érzem, hogy nagy titkot kéne belőle csinálnunk. Persze nem mondjuk fűnek-fának (iskolában, óvodában, szomszédnéninek nyilván nem fogjuk mondani), de ha előkerül a téma (pl védőnő), akkor nem csinálunk belőle problémát. Egyébként a védőnönek nem kellett mondanom, mert a nőgyógyász ráírta a papíromra, hogy donorinszemináció nov. 3-án. No meg a kiskönyv miatt kérdezgette, hogy a férjem családjában milyen örökletes betegségek voltak. Én elmondtam neki, de hozzátettem, hogy ennek ugye a mi esetünkben nincs jelentősége és akkor ő is mondta, hogy hát igen. Valahol én azt érzem, hogy inkább egyszer elmondom és azzal elejét lehet venni a kényes helyezetknek (kire hasonlít a gyerek, stb.).
Eddig még soha semilyen negatív élményünk nem volt ezzel kapcsolatban, sőt inkább támogatást kaptunk. A páromat sem hívják kevesebbszer sörözni a haverok;o)) Aki pedig ez alapján ítélkezik, annak az ismeretségéből köszönjük, nem kérünk, legyen az orvos, barát, rokon, stb (ilyen még nem volt). A mai világban, amikor rengetegen elválnak és sok nőnek/férfinak akár három különböző "családja" van, itt-ott egy-egy gyerek, nem érezzük, hogy ezen bármit titkolni, szégyellni kellene. Na jó, túlbeszéltem, én azt is abszolút megértem, ha valaki nem mondja el. Gondolom ez főleg a férfiakon múlik, hogy ki, hogyan érzi.
folyt köv. más témában.
nyusziful