Új privát üzeneted érkezett!

Pil: engem nem igazán visel meg a dolog, tudom, hogy Marci jó kezekben van, amikor nem vagyok vele és az is hozzá tartozik, hogy mindig is készültem arra, hogy ha otthon leszek a babával tanulni fogok.
(Azért hazafelé a suliból a vonatút 2-szer olyan hosszúnak tűnik ám...)
Amikor hazaérek akkor csak Marci létezik, sokat foglalkozok vele, hogy kárpótoljam az elmulasztott órákért :) .
Én már korábban írtam, hogy nem is szeretnék nagyon anyás babát nevelni belőle, mert mindig is szerettem jönni-menni és ha nagyon magamhoz szoktatom, akkor nagy valószínűséggel nem tudom megoldani a felügyeletét, mert nem maradna meg senkivel.
Persze imádok vele lenni, de úgy gondolom, hogy másra is kell, hogy legyen idő és energia.
A fősulin összeismerkedtem néhány lánnyal és nagyon jól megértjük egymást, szeretek barátkozni és nekem nem lenne teljes az életem, ha csak a babával lennék itthon.
Én így tudom kiélni az anyaság örömeit teljes szívemből, hogy mellette mást is csinálok.
Talán ezért is nincsenek lelki problémáim, depressziós időszakaim, mert azt az időt, amit Marcival töltök teljes odaadással csinálom, de van más elfoglaltságom is :) .
Szóóóval én ezt így élem meg, de nem vagyunk egyformák.
Remélem, hogy neked sem lesz annyira megterhelő lelkileg, ha néhány órára, esetleg egész napra magára kell hagyni Amelit.

A férjem szokta mondani egy olyan nap után, amikor befutok a mamához a kórházba, a nővéremmel vásárolok a városba, anyukámékhoz megyek, mert éppen segítek valamit (már írtam, hogy anyukám is sokat segít nekem, lásd főzés, de én is kiveszem a részem, mert neki ott van a 4 nagyszülő a munka mellett, akik felváltva betegek), hogy most már lenyugodhatnék egy kicsit, mert már letelt a szabadsága fele, de még nem voltunk nyugton otthon 2 órát :lol: .
Nekem így telnek a napjaim, úgyhogy nem igazán tudok olyanokon gondolkodni, hogy mi lesz, ha...
Marci a sógorommal is nyugiban elvan 2-3 órát úgy, hogy igazából csak hetente látja. Persze teli legyen a poci :lol: , aztán a többi nem számít.

Kitartást neked is a sulihoz :) és mindenkinek, aki tanul, vagy dolgozik :) .

Puszi
Eni

Eni
marcy
 
 


Üdv.

Pil., ne legyen lelkifurid, a lényeg, hogy most jól van Ameli. Akinek boldog 8. hófordulót kívánok, igaz, kissé megkésve. :oops:
Egyébként Peti estére csak tápszert kap(ott) mindig is. Pépet meg délután...

Ági

Ui: küldök Amelinek sok mozgásra késztető izét...szóval hajrá Ameli! :)

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Ex!
Igen, mászik is Kende, mert nem maradt ki nála a kúszás sem, ennek örülök. Fordulás minden formája tökéletesen megy, tehát mindent csinál, amit kell, csak az átlagnál gyorsabban. Anyukádnak jobbulást kívánok! Peti nagyon ügyi!!!

Kitti!
A mászás egyrészt a kéz-láb koordináció kialakulása miatt fontos, másrészt ez egy nagyon fontos mérföldkő a fejlődésben, ami, ha kimarad, később tanulási nehézséget okozhat. Amúgy Ádi a bölcsiben is sírni fog az elején, amíg meg nem szokja a gondozókat, de jó a hosszú beszoktatási idő, és az, hogy közel a bölcsi. Kende is sír már, ha idegen helyen nem vagyok ott mellette (úgy látszik, most már megtanulták… :wink: ).

Marcy!
Drukk, hogy ne legyen gond a tesódnál (ja, és a vesetágulat nagyobb részt a fiúknál fordul elő… :wink: )

Wawel!
Sztem is nyugodtan felemelheted félig ülőbe a babakocsit, attól erősödik a háta Kornélnak.

Új hír: Kendének tegnap kijött az ötödik foga is! Az almát már szinte maga harapja… :D

Most megyek, puszi mindenkinek!

Kép
Kép
norwell
 
 

 
 

Sziasztok!

Pil!
Nem, egyáltalán nem haragudtam meg!
Akkor mostmár egyáltalán nincs tejcsid, vagy csak nem elég?

Csajok!
Van aki már egyáltalán nem szoptat? ( Csak kíváncsiságból kérdezem.)

Nekem rettentő nehezen indult meg a tejem, az első hónap kész küzdelem volt. Már majdnem feladtam, ráadásul utáltam, hogy meleg van (július), hogy ordít a gyerek, mert nem jön a tej, hogy duplán izzadok a szoptatás miatt. Mostmár nagyon örülök, hogy nem adtam fel és jól lenne minél tovább szopiztatni Petit, annak ellenére, hogy még mindig utállom, hogy órásiak a dudáim, hogy nem lehet a szopi miatt drasztikusan fogyózni, de már beletörödtem, hogy a gyerekért most még egy darabig tehén leszek. De azért örülnék , ha legalább a főzelék után elfogadna más folyadékot tejcsi helyett, mert akkor a férjem vagy az anyukám is meg tudná etetni és én egy picit el tudnék itthonról szabadulni, mert néha úgy érzem, hogy kezdek begolyózni. És érzem, hogy sokszor nem tudok 100%-osan jelen lenni Peti mellett.Már korábban írtam, hogy anyós nem jön, mert sógornőm és a kisfia (4 éves) velük lakik és ő van a gyerekkel ovi után. A gyerek csak délig járhat oviba, mert anyuka papíron gyesen van. Persze mellette dolgozik, és elég sokat. Szóval anyós nem ér rá, anyum még dolgozik. Pedig úgy szeretnék legalább egy héten egyszer pár órára elszabadulni és ha lehet a férjemmel. Tudom, hogy önző vagyok, de szükségem van (lenne) rá. Egyszem barátnőm állandóan tanul, a többiek meg szépen lemorzsolódtak, amióta Peti megszületett. Már alig várom, hogy nyár legyen, Peti is nagyobb lesz már, akkor többet csavaroghatunk, biciklizhetünk. A nagyiknál a kertben pancsizhatunk.
Bocs, hogy így kifakkadtam, de most vagyok a mélyponton! Legalábbis, remélem, hogy mostmár kimászok ebből a szar érzésből, mert a türelmem is kevesebb Petihez és emiatt annyira, annyira szégyellem magam!!!!
Szóval Marcy! Én egy picit irigyellek!

Reni
Kép
prenata
 
 


Ex!
:( anyukád miatt. Remélem a te hormonjaid is rendbe jönnek.

Képzeljétek, ma benyúltam Peti szájába és mintha éreztem volna valamit, de aztán nem engedte, hogy megismételjem. Amióta gyógyszert kap (és négyfélét), ha a szájához közelítünk, teljesen kiakad. Szilárd kajcsit már 9 napja nem fogad el.Gondolom a kanál miatt. Pedig egy kis bélpoklos volt! A dokinál csak nagy küzdelem árán lehetet a torkát is megnézni!

Reni
Kép
prenata
 
 


Próbálkozás az üléssel:
Kép
Ismerkedés a járókával:
Kép
Ismerkedés a csőrös pohárral:
Kép
Fúj, de rossz ez a tea!
Kép

Reni
Kép
prenata
 
 


Marcy:hát akkor lehet hogy velem van a baj,és énn em akarom elengedni őt olyan könnyen.Mondjuk eleinte ez még brutálabb volt,rendesen féltékeny voltam ha valaki más megfogta,de aztán sikerült magammal beszélnem hogy nem vagyok komplett.

Ex:köszi szépen!!És csak küldjétek a mozgásra serkentő energyt!!

Sajnos attól félek nem fog kúszni,mászni ha mindig csak ül,de nem tok mit csinálni egyenlőre.

Preni:nem hiszem hogy elég lenne a tejcsi,bár ki tudja,de nem kell Amelinek a cici.Pedig ha tudnátok mekkora cicifüggő volt.Ő volt itt a legnagyobb,órákat-nem hazudok,többet folyamatosan cicin töltött anno-most meg röhög,összeszoritja a száját,vagy sir rajta.Mondjuk egy héten kb2-3x hajlandó megszivni és azttán ennyi.Egyszer egyszer iszik belőle,de csak éjszaka volt ez is.

Az ivással nekem is van gondom,nem kell neki semmi.Mondjuk oké,folyadékot kap,mert a tápi is az,csak amikor kanalasat eszik,akkor akarnám hogy igyon de nem hajlandó.Vizet se,teát se,babagyümilveket sem.Nagy néha megissza a teát,de mostanában a cumisüvegtől ideges lesz,a csőrösből nem tud inni,igy kanállal adok neki mostanában .Bezzeg az én borsólevesemnek a levét csak úgy ette a nagykanalammal.Komolyan mondom,zabálta.Már kilométerről nyitotta a száját.

Amúgy érthető hogy vágysz máshová is,főleg ha semmilyen barátok,barátnő nincs akivel tudnál talizni.Mondjuk én Ameli nélkül még nem nagyon vágytam sehová,de vele és petivel azért ki szoktunk mozdulni,még ha nem is annyit amennyit esetleg én szeretnék.Azt viszont én is bevallom férfiasan hogy petivel én is szeretnék többet kettesben eltölteni,mert amennyi idő most jut egymásra az vajmi kevés.Mindig,de komolyan mindig van valami.

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Preni, ááá, nem vagyok hozzászokva. Az h kötetlen munkaidő azt jelenti Ákosnál, h bent van amennyit csak tud mert munkamániás. Viszont ha gáz van akkor azonnal tud jönni.

Csajok, én továbbra is úgy érzem, h vígan ellennék itthon állandóra... najó, inkább befogom...

pogacsa
 
 


Sziasztok,

ismét tudlak olvasni Benneteket. :lol:
Beköltöztünk, rendezkedünk, túléltük az ünnepeket is, és megvan az internetünk is! Nem vesztem el.

Gratulálok minden ügyi manóhoz. Nagyon ügyesek a babák.
Két napja találkoztam egy nénivel, aki megnézte Vircsit, és miután mondtam, hogy hét hónapos, mondta, hogy az unokája tíz, de két hónapja megy... És hogy a mai gyerekek milyen fejlettek....
Bár Norwell Kendéje nagyon közel áll ehhez :wink:

Pil, Virág sem hajlandó semmit "csinálni". Már nagyon korán megfordult hasról hátra (olyan hat-hét hetes volt) de azóta sincs semmi más. Néha elunja magát háton, akkor nekem kell megfordítani, mert hátról hasra nem tud még. Hason pedig körbe-körbe tekeri magát max. Igaz ő is lány... :lol:

Ja, az ivás. Nagyon ne aggódjatok miatta, hogy nem isznak a babók. Nekem Lacus 13 hónaposan fogadta el az első korty vizet. Ő januári és a hozzátápi nyárra esett. A legnagyobb melegben sem fogadott el semmi folyadékot. Igaz egy anya ilyenkor nagyon leleményes tud lenni, és engem is baromira idegesített, ezért néha babakekszet áztattam vízbe.

jó éjt,
Doren

Kép
Kép
doren
 
 


Preni: nagyon édes Peti, most már ő is ügyeskedik :) , nekem az utolsó kép tetszik a legjobban :lol: .

Pil: tudom, hogy hülyeség, de jót mosolyogtam, amikor azt írtad, hogy féltékeny voltál, ha más fogta Amelit, te "flúgos nőszemély" :wink: .

Doren: jó, hogy jelentkeztél, szupi, hogy be tudtatok költözni, vége a szenvedésnek. Nem tudom, Beáékkal mi lehet??? Lehet, hogy ők is költöznek???

Na, elteszem magam holnapra.

Szép jó éjszakát mindenkinek :P !

Eni
marcy
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Képzeljétek, Peti este 9-től még mindig alszik. Na jó, fél 7-kor félálomban szopizot egyett. A férjem is alszik. Álommanók járhattak itt az éjjel és engem kihagytak a sorból! :D Pedig apukámat iderendeltem fél 10-re, hogy szállítson el nagy bevásárolni!

Doren! Jó, hogy megint tudsz jönni! Milyen az a babakeksz?

A tavasziaknál olvastam, hogy az egyik baba visszautasítja a cicit és mostmár rizstejet adnak neki. Na, az milyen lehet?

Pil! Emléxem ám Ameli cicifüggőségére. Nem volt az olyan régen! :wink:

Reni
Kép
prenata
 
 


Reni, nem vagy önző, teljesen természetes dolog, hogy emberek közé vágysz!Ha a babázás mellett nem dolgoznék, már én is rég begolyóztam volna szerintem.Mondjuk nekem sincs kire bízni Ádámot és ez komoly logisztikát kíván az egyes ügyek intézésekor, de mindig vigasztal hogy februártól a bölcsi majd picit megkönnyíti a helyzetet.
Nálam egyébként a tejcsi dolog érdekesen alakul. Valamelyik este pl úgy feszült lefekvés előtt hogy tízkor hozzá kellett fognom fejni és 150 grammot sikerült is, másik nap viszont csak tíz húsz milliket tudok, nem értem mi ez a nagy ingadozás.Egyébként Ádi a szopit lekorlátozta magának reggelre, estére és éjszakára, nap közben tápizik meg főzelékezik és a hús is nagyon menő nála. :D

Eni, naaagyon jó Neked hogy van segítséged Marcika körül, most hogy egy hónapja nincs már az anyósom, megértettem, mennyire meg kell becsülni minden segítséget.

Ivás: nekünk azzal nincs gondunk, a főzelék után Ádi simán elfogadja az ásványvizet kiskanálból és nagyon tetszik neki!Szereti a vizet.Viszont a csőrös bögréből nem tud inni, van már valaki akinek tud inni ilyenből a babója?

Na, mennem kell, mert megyünk a kínai piacra, aztán meg rokonokhoz ebédelni!

Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Preni: hihetetlen! Azokat az álommanókat elküldenéd Kornél felé is! :D Mi ma éjjel 4x voltunk fenn, abból 2x szopi. De szerencsére mindig vissza is alszik, így nem fárasztó, úgyhogy elvagyunk, de azért...

Gyerek vigyázás: mi úgy vagyunk most, hogy itthon bárkivel el van két evés között, de ha nem itthon van, akkor csak anya, apa vagy a nagypapa a jó. Most próbálkozom azzal, hogy szoktassam máshova, mert a nagyszülők mindig szívesen vigyáznak rá, s én úgy érzem, hogy egy órára usziba, vagy bevásárolni, vagy akár egy kicsit tanítani jó lenne nélküle is. Szerintem ez természetes vágy. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tudok vele tanítani vagy bevásárolni, de kell egy kis szabadidő. Mindemellett imádok vele lenni, és bármeddig vele is lennék, de kell, hogy mást is megszokjon.

Ivás: Kornél anyatejen kívül semmit nem hajlandó meginni. Pohárból próbálkoztam már, egy-két korty megy. Csőröspoharat is megpróbáltuk, abból is egy-két korty. Majd most szeretném elkezdeni a teáztatását is két szopi között. Hátha. Akik teáztatnak: milyen teát adtok a babóknak?

Norwell: Kende babától teljesen kész vagyok. :lol:
Azt hiszem ma megpróbálkozunk egy kicsit megdönteni a babkocsit. Kiváncsi leszek Kori mit szól majd hozzá.

Tegnap este a párom megcsinálta a mai ebédet. Ma teljesen szabad vagyok. Főzött tyúkhúslevest, vesevelőt, és még csinált tejszínes csirkemellet is! :) Így aztán a mai délelőttöt a pihenésnek szentelem. A Pici most aludt el, megyek olvasni! :D

További szép napot!

Anita

Kép

Kép
wawel
 
 


Sziasztok !

Mindenkinek grat akinek ügyes a babája és már !!!felálldogál és iszogat a csőrősből...

Már majdnem költözünk csak közben 2 napja Kolos bárányhímlős :!: Ne kérdeuzzétek, h honnan kaptuk el mert pontosan mi sem tudjuk.
Péntek du. 2 ó ültünk az ügyeleten(csoda h nemkaptunk el semmi náthát mert annyi "göthös" gyerek volt a 40 c szobában h csak na!!

A bárányhímlőre csak c vitamint kaptunk és h igxyon sokat.Ami nehéz mert csak cicizik még!Amiből sajna egyre kevesenbb tejcske jőn.
Vettem neki teát a Dm.be de AMINT OLVASTAM LÁTOM H MINDEGYIKBEN VAN CUKOR!Lehet h maradok a filteres babamosoly édeskömény teánál és elfelejtem a cukros granulátumokat!
iGAZ MÉG NEM ISZIK SEMMI MÁST CSAK A TEJET ÉS NAPI 1* A JÓ SOK ALMÁCSKÁT MEGESZI ABBAN VAN FOLYADÉK.
Vettem én is neki csőrős poharat de még inkább csak rágcsálgatja a nemlétező fogaival!Azok sem akarnak kijőnni.

Sajna össze vissza alszik és eszik.
Késő éjjel alszik el 23.00 és utána 5/6 cici .alszik 9ig akkor cici megint, 11 kor alma banánnal,12 v 13 tejecske ,4lkor tejecske és este 7 kor répa krumplival és utána 10kor egy kis sinlac+cicike

Vettem nestlé banános tápszert valaki használja?
Ti miképpen adtok inni a babának ,sima forralt vizet,kanállal,cumisüvegben vagy csőrősben?

Utálom magam mert olyan dagadt vagyok mint még soha és néha depis is vagyok tőle!Csodálom h a párom még ennek ellenére is megkíván elég sokszor!Hijhihi

HA NEM IS IROK MERT KIVAGYOK A KÉTLAKI ÉLETTŐL AZÉRT OLVASLAK BENNETEKET és remélem ott is lesz minnél hamarabb internet ha meg nem akkor vasárnaponként anyámnál majd jelentkezem.

Kolos még csak néha próbál ülni de nem áll és nem mászik egyáltalán!

A babakocsi megdöntés jó lenne nálunk is de olyan magasnak látom ,majd rákérdezek a védőnőnél amikor megyünk nézze meg jó ha nem hordozoban csücsül hanem közvetlenül a babakocsiba!

Milyen járokát érdemes venni ?amit Prenáta felrakott képén látok az szimpi nekem is mert a fa nem tetszik annyira !?

:lol: Már most jeleztem anyámnak h amint a Kolos 2 evést kibirja cici nélkül akkor ott hagyom nála és 2 a párommal elmegyünk ALUDNI ÉS EGYÜTT LENNI igy most amugy is rosz mert állandóan a lakást csinálja:vezetékeket huzza be és stb..sok sziszifuszi meló van amit kell még tenni!

Jó hétvégét mindenkinek Beáta

Kép
beataa
 
 


Én mindenféle teával próbálkoztam kiváncsiságból,de egyik sem kellett neki.Se az amit én főztem,se a hippes,se a milupás.Már olyat is adtam kiváncsiságból ami cukros de az sem.Egyébként a hippesbe,meg a milupásba is van szőlőcukor.A barackosból megiszik pár kortyot azért ha nagyon töményet eszik .(amit ő töményebbnek érez)


Pogi:én is ellenék itthon bármeddig!Még szülnék két tesót Amelinek és tök szuper volna.Nem hiányzik a munka egy fikarcnyit sem.

Preni:hát igen,akkor hogy be voltam pánikolva hogy annyit ciczik.Most meg..

Marcy:hát az vagyok!Most azt találtam ki ,hogy nem aggódok feleslegesen előre amiatt a pár nap miatt,megpróbálom máshogy nézni a dolgokat,remélem menni is fog!

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Sziasztok!

Köszönjük szépen a köszöntéseket! Tegnap jó nyűgös napunk volt, de ma eddig sokkal jobb a helyzet.

Babakocsi: Nálunk úgy alakult, hogy szinte csak alváshoz használjuk, ahhoz nem kell rajta állítani. Szegényke, a nagy bundazsákkal már alig fér el benne :D Rövid időkre már nagyon régen feljebb emeltem neki, mert ha ébren van és úgy tologatom, akkor ülve tud nézelődni. Egyébként szerintem már elég erősek, fejlettek hozzá, hogy kitámasztva nyugodtan ülhetnek, még, ha maguktól nem is megy.

Ivászat: Márk már a kórházban is kapta a cukros vizet, de amint hazaértünk áttértünk a sima vízre. Azóta úgy iszik, mint a kacsa. Sokszor az jobban kell neki, mint a tejcsi. Teát ezért én nem hiszem, hogy fogok neki adni. Hozzá kell tennem, hogy a víz sosem langyos, mindig szobahőmérsékletű maximum. Szereti a vizes üveg cumiját is rágcsálni, lehet azért, mert az is hűti egy kicsit az ínyét. Fogra azóta sincs kilátásunk még. Víznek jó a babavíz, ami elég drága, de megfelel a Jana, vagy a norbi víz is. Szerintem felesleges forralni, de hát mindenki a maga elképzelése szerint csinálja (mint a fertőtlenítést).

Csőrös pohár: Nem tudom, hogy milyet vettetek, de abból is van többféle. Van olyan amelyiknek a "csőre" puha anyagból van (pl Aventes, amit cumisüvegre lehet tenni), és ez átmenet a cumisüveg és a csőrös pohár majd a pohár között. Így át lehet térni az egyre keményebb csőrökre. Hátha így jobban megtanulja.

Bea: Remélem hamar befejeződik már a költözködés, és lesz egy kis nyugitok. Járóka kérdésben én fa párti vagyok, a másik fajtából nem tudok tanácsot adni.

Doren: örülök, hogy ti is végeztetek a költözködéssel :)

Ex: remélem rendbe jössz hamar.

Reni: ne aggódj, szerintem időröl időre mindenkiben vannak ilyen érzések.

Pil: Csak ügyesen, menni fog hogy egy kis időre másra bízd Amelit.

Sokan írtátok, hogy az első szilárd tápláléknál megfájdult a baba pocakja. Ti is úgy kezdtétek, hogy elsőre csak egy kanállal kapott, és fokozatosan emeltétek az adagot a mostanira?

A pizsamáról jut eszembe: Ma reggel fejtem, és mondtam a páromnak, hogy akkor ma ő öltöztesse fel a Márkot, a szekrényben talál ruhát, válasszon. Ő kivette a legfelsőt, ráadta, és csak utána látom, hogy mit adott rá? Hát a pizsamáját :D:D:D Igazából nem olyan gáz, mert ez is ugyanolyan rugi, csak nem plüssből, hanem frottírból van. Úgyhogy ma elmondhatja, egész nap pizsamában van, mert ha átöltöztetem, akkor az apja megsértődik :)

Andi

amandi
 
 


SZIASZTOK

SZILÁRD KAJA NÁLUNK UGY VOLT H 2 HETE MEGPÁROLTAM EGY RÉPÁT ÉS AZT KOLOS RÖGTÖN MIND BEPUSZTÍTOTTA
UTÁNA A KRUMPLIVAL UGYAN EZ VOLT

JA ÉS AZ ALMA VOLT BKICSIT FURCSA NEKI MERT SAVANYKÁS VOLT,DE ÉN AZT NEM MEGFŐZŐM HANEM LERESZELEM ÉS PICIT ÁLLNI HAGYOM

BANÁNT IS NYELI MINT A KACSA A NOKEDLIT

CSŐRŐS POHÁR..ÉN CSAK MINDENBŐL AVENTESET VESZEK MERT IGY LEHET MINDENT VARIÁLLNI ÉS A CSŐR IS TÖBB VÁLTOZATBAN VAN MEG A FOGANTYÚT IS BÁRMELYIK ÜVEGRE RÁTEHETEM...

NÁLUNK KOLOS HOSSUÚUJJU BODYBAN ÉS VÉKONY HÁLOZSÁKBAN ALSZIK MEG A TAKARÓVAL.
20C VAN ÉJJEL A SZOBÁBAN

IGAZ HA BÁRÁNYHIMLŐS A BABA 2 HÉTIG NEMLEHET KIVINNI,MERT A DOKI NEMMONDOTT SEMMIT

B.

Kép
beataa
 
 


Sziasztok!

Végül is Peti fél 11-ig aludt! :shock: És még délután is szunyált egy órácskát!

Csőrös pohár. Nekünk Nuby márkájú van. ( ajándékba kaptuk) Szerintem azért tetszik Petinek, mert olyan gumiból van, mint a cumi és szelepes.
Én pont tegnap dobtam ki 3 fajta Hippes teát. Még hónapokkal ezelőtt felbontottuk. Nem kellett uraságának. Most rendes felnőtt teát kap (persze a filter csak éppen belelógatom a vízbe) egy pötty cukorral és citromlével, de ezt sem komálja. A napi deciből kb. 20-30 ml fogy el ( vagy folyik ki a szája mellett).

Reni
Kép
prenata
 
 


Sziasztok!!

Most csak felületesen olvasgattam az ucsó pár Hsz-t.

Bea:
Kolosnak nem is írtak semmit a viszketésre? Se fenistilt, se kamillás hintőport? Nem kínlódik sokat így? mert anno tavaly télen mikor Tomi kisbarivá avanzsált akkor őt legjobban a viszketés viselte meg... az hogy lázas volt meg se hatotta. Neki meg csak Fenistilt írt a dokinéni, de aztán mivel sok volt a pettyecske, hintőporoztunk inkább egy védőnő ismerős javaslatára.

Dagiság:
Engem is zavar, de még reménykedem... igaz már a nacim esik le rólam de a mérleg nyelve csak nem akar lejjebb araszolni. :(

Éjszakai altatás:
Adélnak kicsi korától fogva volt pár kinevezett pizsije, és abba szunnyad éjjel(haaa szunnyad, mert mostanában nem divat nála)
Vagyis most egy bohócos hosszú ujjú body+ vekkeres,házikós,esernyős pizsi kabát, egy fehér 80-as kisnaci és erre jön az ujjatlan hálózsák amiz utál, de kell, mert seperc alatt kitakarózik, és nincs olyan meleg itt(17-19 fok)

no megyek mert lázad az ifjúság

BR
Kép
Kép
Kép
blackrose
Keszthely
 
 


Sziasztok!
Mi annyira jót sétáltunk ma, isteni idő volt, Nyuszsus is nagyon élvezte.Piacoztunk aztán ebédeltünk és ismét sétáltunk.Férjem beújított magának két új farmert, nagyon jól állnak a formás hátsóján.
:oops:
Mondtam is neki, nem állapot hogy jobb feneke legyen mint a feleségének.Tornáznom kéne de nem visz rá a lélek.A súlyommal nekem nincs gondom, csak az izomzatom nem nagyon feszes most, pedig anno terhesség előtt kockahasam volt, meg ilyenek.

Más érdekesség nem történt ma ha csak nem az, hogy Nyuszus ismét cafatokra tépte azt a sajtóterméket, amibe írogatni szoktam...értékeli a munkám, de nagyon.:-)

Most megyek, célba vette a távirányítót és az is hamarosan nyáltól fog csöpögni...

Reni, cici ügyben: terhességem előtt nekem 75b-m volt, most pedig 80b-m van, amivel naagyon boldog vagyok, meg a férjem is.:-)
Biztos "el fog múlni" és ismét kicsi lesz? Sajnálnám.Végre nem úgy nézek ki mint egy nagy körte.:-)

Szép estét mindnekinek,
Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Sziasztok!

Norwell, hát Peti nem ér Kende nyomába. :) Egyébként Peti olyan, hogyha minden OK nála (tiszta a pelusa és nem éhes vagy fáradt), akkor mindekire vigyorog, aki rámosolyog.
Fogacskához gratula, nálunk még csak nyálömlés van...

Reni, lehet, hogy hülyén hangzik, de az se biztos, hogy Peti igényelné a szopit főzi után, ha Te nem vagy ott. Enyim gyerek nagyon ritkán iszik pl.
Ja, a hormonjaim nem fognak rendbe jönni, csak gyógyszerrel. De most kivizsgál a "felnőtt" doki is rendesen, így tisztában lesz velem. :)
A kanálutálat a gyógyszer miatt van, ez 100%, nálunk is így volt, de miután nem kapott gyógyszert, szépen visszaállt a kanálból evésre.
Szupik az új képek! Nekünk nincs járókánk, csak "lapos" ágyunk. :D
A rizstej speciálisan tejérzékenyeknek van kitalálva, én eddig csak "bioboltban" láttam, vagyis azt hallottam, hogy ott lehet kapni.
A fiad jól bírta az éjszakát. Habár Peti is evett nyolckor, bealudt a kajcsi után azonnal, beletettem az ágyába, ott nyekergett egy kicsit, de elaludt, hajnali kelés se volt, és fél kilenckor reggelizett.

Pil, energy feladva! Csak el ne vesszen a postán.
Egyébként mi lenne, ha ülés közben elvennéd tőle, amivel épp akkor elvan, és előrébb tennéd kb. 2 méterrel?
Ahogy írtam, az ivás nálunk is gond...de lehet, hogy kivadászom a csőrös poharat a szekrényből, hátha az szimpibb lesz Petinek.
Ferivel én is régen voltam már kettesben valahol, én leginkább egy étterembeli vacsira vágyom...de most, hogy anyum kórházban van, ez lehetetlen. Na meg ha Feri hazaér a munkából, ő állandóan fáradt, már jópárszor megkaptam, hogy neki ez "jár", mert ő dolgozik. :o

Doren, ismét itt. :)

Kitti, nálunk az a baj, hogy én jobb szeretném, ha Peti cumisüvegből vagy pohárból inna. Kanállal szerintem ő is elfogadná...
Nálunk ma Peti saját készítésű kajcsit kapott...tegnap pacsmagoltam neki krumpli-cékla-csirkemáj keveréket, megette. :)

Wawel, ha teát akarsz adni, akkor szinte tökmindegy milyet veszel, a lényeg, hogy ne legyen benne fekete tea. Létezik babatea (Herbária), ezt én a gyógynövényesnél vettem, egy doboz kb. 350 Ft nálunk.

Bea, nézd a dolog jobbik oldalát, legalább többször nem lesz Kolos bárányhimlős. Egyébként szinte bárhonnan összeszehedtétek, mert nem feltétlen látszik egy gyereken (felnőttön), hogy épp himlős. Szerintem ki lehet vinni nyugodtan, de közösségbe nem vihető.
Neked is szól, hogy a Babamosolynak van babateája. :) De nálunk leginkább a forralt víz jön be, 2 dl-be teszek 1 db natúr szőlőcukor pasztillát (kicsit zavaros lesz tőle).
Ja, én is tehén vagyok...de a férjemet nem zavarja, csak engem, de ez a hormonjaim miatt van. Addig meg akármit is csinálhatok, egy deka nem megy le rólam, vagy ha igen, vissza is jön.
Ne aggódj, Kolos szépen fejlődik, egy nemsoká féléves babának bőven elég az üléssel való próbálkozás!

Amandi, megsúgom, hogy még a norbis babavízre is rá van írva, hogy forralni kell(ene). :) Peti sima csapvizet kap, azt 1-1,5 éves koráig én forralni fogom, aztán megnézem, hogy a simához mit szól. Habár ha belegondolunk a cumit és az üveget is csapvízzel mossuk el...
Nálunk nem volt gond a szilárd táplálékkal, nem okozott Petinél gondot, de ő ugye tápszeres bébi.

Ilyen mellméretekről én csak álmodok...nekem is elvben 75B(C) a méretem, de csak a hátam nagy hozzá. :(
Nálunk kétféle csőrös pohár van, az egyik keményebb, a másik Aventes varázsitató, az puhább.

Na mára ennyi voltam.

Ági

Ági és
KépKép
exdeus
 
 


Sziasztok!

Hát megvolt az első próbálkozás ! Nem volt elragadtatva a krumplitól, jó nagyokat fintorgott. Sebaj, holnap újra próbálkozunk :)

Ex, igen, ezért mondtam, hogy saját vérmérséklet szerint lehet forralni. Ez épp olyan, mint hogy minden babadolgot minden egyes használat elött fertőtleníts. :)

Bea, igen, a jó oldala, hogy még nem érzi, nem tudatosul benne hogy viszket és nem kaparja el a pöttyöket. Úgy tudom, jó hosszú a lappangási ideje, 2 hét talán, és csak abban az időszakban fertőz. Amikor már vannak pöttyök, akkor nem fertőző, szóval bárhol elkaphatta. Jobbulást Kolosnak.

Melltartó: nah, én itt pont az ellentáborba tartozom. Nekem alapból is túl nagy volt, 75E, most meg 80E/F. Én már alig várom, hogy kicsit lejjebb menjen, de sajnos én valahogy mindig úgy járok, hogy hízáskor is megnő, aztán fogyáskor meg sokkal kevesebbet megy vissza. Szóval most aztán tényleg bajban vagyok, mert egy blúz se jön rám, mondjuk a plussz kilók is benne vannak. A fogyókúrával nem próbálkoztam, de csak 2x kentem be magam fogyasztó krémmel, és annyira kivonta a vizet a szervezetemből, hogy igencsak érezhető volt a tej mennyiségén is. Szóval, egyenlőre kivárok.

Andi

amandi
 
 


Amandi, a krumplit magában 10ből 9 gyerek utálja, mint kiderült, ugye mi is azzal kezdtük és nem ette. Mellesleg a kis bélpoklos a mai napig utálja, pedig minden, de tényleg MINDEN mást habzsol. Ha nem megy, ne ess kétségbe, próbáljátok ki az almalevet, nálunk az volt a második és nagggyon bejött!

pogacsa
 
 


Sziasztok!

Jó rég voltam. Azóta sok minden történt velünk, gondolom veletek is!
Sokszor írnék ide, de nem jutok el idáig. Férj megint táppénzen van, egyszer írtam, hogy ilyenkor még jobban összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Szerintem pánikbeteg, de ő szervi bajra gyanakszik. Kedden megy szívultrahangra, ha azt is kizárják, marad a pánik. Remélem átvészeljük.

Sok mindenről tudnék írni, de az a baj, hogy olvashatják a rokonaim :(. Az előbbit sem kellett volna...

Sajnálom, hogy nem tudok reagálni. Jóóóóó sokat írtatok! Néhol beleolvastam. Nagyon ügyesek a babáink!
Vencel most a mosolygós, kiabálós, fogdosós, kóstolgatós korszakát éli. Nagyon édes!
A bukás megszűnt volna, ugyanis minden evés előtt adtam Sinlac-ot, amit nagyon szeretett kanállal enni. De pár napja nincs nagy étvágya és a kanalazás sem megy. Nem tudom mi lehet az oka. Igaz, ha magától kanalaz, akkor elfogy valahogy az étel :D
Szóval megkeseríti az életünket ez a buki, nem is a sok ruhacsere miatt, hanem sok van, amit visszanyel és fuldoklás a vége. Éjjel is, pedig megemeltük a kiságy végét.

Pogi! Megvettem a Pesztonka elektromos orrszívót. De vagy sz..-t sem ér, vagy csak én vagyok béna?, mint a mellszívónál -az elején nem tudtam szívni a tejcsit vele. Meg az is zavar, hogy kifelé is jön a levegő. Igaz, még nem volt azóta sok szívnivaló, de megnyugtatnál, hogy aranyat ér és nem dobtam ki az ablakon a pénzt?

Pil.: én is így voltam, azt hittem, az én kis szivattyú zabagépemnek mindig kell majd a cici. És biztos vagyok benne, hogy nem a tejcsimennyiséggel volt a baj, de mostmár azzal is gond van. Pedig karácsony óta bimbóvédő nélkül szopizik, amikor kedve van hozzá, és olyan jó érzés!
Jó lenne, ha éjjel- mert tápi, Sinlac ellenére mi is sokat ébredünk- cicivel is beérné. De csak arra jó a cicim, hogy ideiglesen fél órára visszaaludjon, míg megcsinálom a tápit, így nem ordít fájdalmasan a kajáért. Ezt 2x játszuk el, de sokszor vissza kell simogatni. Ezért még csak az első alvásnál alszom apával, aztán 1 után valamikor ismét együtt alszunk picúrral.

Nagyon megrendített a kompos baleset. :( Ezért sem volt kedvem írni eddig.
Sajnálom, hogy nem csak mi voltunk mostanában temetésen!

Mézgombi! Én is mennék az Örsre és akkor a tápit is átvehetném! :D Nekem is van Milupa HA pépem, Aptamil tápim, Milupa Milumil HA tápim 1-1-1 dobozzal,ha valakinek kell.
Szerintem ha alapból az Aptamilt kapjuk, akkor nem jött volna elő az allergia. Abban nagyon minimális tejbigyusz van. Egy dokinő szerint minden kisbabának csak ezt szabadna adni. Mármint a Milupa Aptamil HA-t. Bár ha visszagondolok, mindig is nyálkás zöld volt Vencel kakija, amikor csak szopi volt és mindig megnyugtattak, hogy most túlette magát, most épp megfázott, most fogzik....szerintem már akkor gondot okozott a sok tútó rudi :D
Ó, hogy megenném most! Bár már nagyon kevés a tejcsim, van mikor csak 50 mili, de még nem adom fel! Pár kortynak is örülök!

Gesztenyét ti milyet vesztek? Hol? És hogy dolgozzátok fel? Csak kíváncsi vagyok. Lassan elkezdem a hozzátápit.

mennem kell! Puszi:

Mári

Kép
mári
 
 


Amandi!

Próbálkozz reszelt almával és ha az már csúszik Márknak, akkor próbáld meg az almás krumplit, de 2/3 arányban alma legyen. Így biztos meg fogja hamizni. Nálunk bejött. Kivéve most, hogy beteg. Ma délben egy kis szilvás-barackos rizspempővel próbálkoztam, amit egy félóra alatt sikerült megenni a szokásos 2-3 perc helyett. Két kanál kajcsi, aztán két perc játék a kanállal és így tovább! Meg kellett győződnie a drágámnak, hogy a kanál most nem gyógyszeres mumus!

Reni
Kép
prenata
 
 


Hellóka!

Annyit írtatok, hogy én is...Mi most megint bekeményítünk, mert tegnap fél!!!óránként ébredt éjszaka, és csomószor csak cici volt a nyugtatás. Szegény Máté is majdnem sírva mondta, hogy nem tud aludni. Na. akkor én már tiszta ideg voltam. Átkozom magam, hogy egy szobába tettem őket. Szóval most járóka a nppaliban, és sajna sírni hagyás, áthozzuk éjszaka abba. Hát, már most is sírt egyszer, de elringattam. Kijött a 4. fog, én már nem értem. éhes nem lehet, mert már vacsira is eszik főzit+szopi.

Járóka: nekünk fa van. Ez annyiban jó, hogy 3 fokozatos. Bár most már a legalsón van.


Ivás: Noi iszik piciket csőrösből kaja után. Fogom neki, és ügyesen szívja. Aventes. Ja, ásványvizet kap forralva.

Amandi: Ez az öltöztetés vicces. Az én férjem is mindig megkérdezi mi hol van, mármint a ruhák. Mátét már profin öltözteti, Noit nem annyira, de ráfogja arra, hogy mindig elforog.

babakocsi emelés: Mi úgy kezdjük, hogy ültetős, aztán ha álmos egyel lejjeb. Viszont tegnap nem alvós ídejében mentünk, és majdnem kiugrott. Be kell kötnöm.

Ex: Ismerős a kép, én sajna éjszaka látom így a Noit mindig. Akkor ti is pakolhattok az alacsonyabb asztalokról...Noi mindig újságot akar enni a dohányzó asztalról.

Mozgás: Kikérjük magunknak, mi lány létünkre gyorsak vagyunk. Szerintem márc. végére a Máté elé totyogunk az oviba. Édike lennel

Kitti: Hát, sajna elkél majd a szivacs nálam is szoptatás után. Máté után is fura volt. Majd kérünk ám bölcsis élménybeszámolókat is.

Beáta: Hát, részvétem a bárányhimlő miatt. Nem vakargatja? Neki még el se lehet magyarázni, hogy az nem jó. Nekem sajna van 2 bárányhimlős "bibim".

Doren: Na, végre tiétek a Kégli!!!bombabiztos házatok van.

Pil: Én is így voltam. Máté 3 hós volt, nővérem akkori pasijával "elvittek" csavarogni 2 szoptatás között. Csak a kisbabákat néztem, már röhögtek rajtam. Jó volt hazaérni. Most meg tök jó lenne egy kis kettesben levés, de két gyereket már Anyu se vállal be egyszerre. Nekünk már az is jó, ha csak egy van itthon...Főleg ha a Noi az, mert ő azért még alszik napközben...

Mentem, majd leírom mi volt iccaka.

KépKép
KépKép
colett77
 
 


Sziasztok Lányok,

Preni: hát Petinek nincs gondja az alvással, ahogy elnézem, kis álomszuszi :) .

Hozzátáplálás: bár mi sem kezdtük még olyan régen, kb. 1 hete, de nem bírtam ki, és már elég sok kombinációt kipróbáltam, de nekem eddig az alma+körte variáció jött be legjobban.
Volt eddig sima alma sütőzacsiban elkészítve és nyersen, alma+krumpli, alma+gesztenye és ma alma+körte.
Valószínű, hogy az állaga miatt tetszett legjobban az alma és körte párosítás, finom lédús volt.

Ex: tudnak segíteni anyukádnak vmilyen kezeléssel? Mit mondanak az orvosok?

Víz: én a szentkirályit adom Marcinak, amíg a tápszert készítettem belőle addig mindig forraltam és visszahűtöttem, de amióta csak vizet iszik, azóta csak langyosítom. Amíg nagyon pici baba volt, addig Ausztriából hoztunk neki babavizet, amit forralni sem kellett, de most már nagyfiú és úgy tudom a szentkirályit lehet adni babáknak.

Csőrös pohár: mi még nem használunk, a vizet cumisüvegből adom neki, amit viszont már saját maga meg tud fogni és iszik belőle rendesen, persze csak ha nincs sok benne, mert különben még nem bírná el
:) .

Melltartó: korábban nekem is 75B-s volt a méretem, most 80B-s és csak remélni merem, hogy az is marad :) .
A kilókkal szerencsére nekem sincs gondom, bár kockahasam sosem volt :) .

Bea: fogalmam sincs mi lenne a jobb, ha most túlesne Marci a bárányhimlőn, vagy csak később, mondjuk az óvodában, de talán jobb lenne most. Vígasztaljon a tudat, amit vki írt már elöttem, hogy ezen már ha túllesztek többet gondot nem jelent :) .

Néhány szó rólunk:

Eddig őszintén bevallva nem igazán vártam az estéket, mert akkor már nyűgösebb volt Marci, a kezdet kezdetén ugye mindig azért izgulni, hogy elég lesz-e neki a tejcsi, aztán azért, hogy elalszik-e, mert ha nem, akkor a kis sózsákot lehet fél órán keresztül ringatni, de mostanában már nyugodtan telnek az esték.
Fürdés után bemegyünk a hálószobába, ahol nem kapcsolom fel a villanyt, csak a nappaliból szűrődik fény és ott vagyunk kb. fél vagy egy órát. Az ágyon elvan, játszik, néha kikukucskál a nappaliba, hogy megvan-e még az apa :) . Amikor látom már, hogy fárad, akkor átviszem a kiságyába a saját szobájába és vagy 20-szor (komolyan...) elénekelem neki a kiskarácsonynagykarácsonyt... (imádja :) ) aztán amikor már nagyon dobálja a kis fejecskéjét, akkor fél perc alatt elaltatom a kezemben. Sajna az ágyban még nem alszik el, de ez legyen a legnagyobb bajom.
Szóval, most nagyon szépen telnek az esték és boldog vagyok. Az éjszakák is tűrhetőek.

Ma éppen, amikor az ágyon játszott este azon gondolkodtam, hogy kicsi élete fél évében milyen tudományokra tett szert a drága:

- először is már tud hasról hátra és hátról hasra fordulni
- mai napi újabb tudományunk, hogy a lábikónkat bevesszük a kicsi szánkba (ezt csak a pelenkázón csinálja)
- fürdés közben imádja a kis kukiját fogdozni (igazi férfi :lol: )
- ahogy már írtam, egyedül is tud cumisüvegből cumizni
- ha anya eteti, imádja összeszorítani a kis száját, nehogy könnyű legyen a kanalat beletenni :) , megtanult a kis drága jól összeszorított szájjal mosolyogni

Mára ennyi voltam, puszi

Eni

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Pil:a féltékenység dologgal nem vagy egyedül.én is így voltam,és a mai napig nem szeretem otthagyni senkinél egyik gyermekemet sem,ne kérdezzétek miért.

Kisvirág:hurrá,hogy rendben a csontmag!!!!!

Reni:remélem Peti már meggyógyult teljesen!Fogacskak ügyben mi lett?
Én is néha begolyózva érzem magam,kimozdulni nme nagyon tudok,aki kevés ismerős van,azokkal sem mindig tudunk összefutni.
Vágyom arra,hogy kicsit ketten legyünk a párommal,de tudom,hogy semmi értelme,mert nem tudnám 100%-ig kiélvezni,mert csak a gyerekeken járna az agyam.

Colett:éjszakák miatt nem vagyok irigy,remélem sikerül valamit kitalálni,hogy rendeződjön!


Ivás:Vencó is nagyon ritkániszik,de azt is csak pohárból,végül is ennek örülök,legalább nem kell majd átszoktatni.Meglepődtem,mert korábban olvastam,hogy még az újszülöttek is isznak pohárból.de nme nagyon hittem,és megpróbáltam,és esküszöm szebben iszik ,mint Alexa,aki csak nmerég tanult meg poharazni.

Pizsama:nálunk is van pizsi szett,hosszú ujjú body,rugi,hálózsák.

Hozzátáplálás:mi is elkezdtük,eddig miondent szívesen fogadott,a akrumplit Alexával való tapasztalatok után nem is próbáltam magában adni,tényleg igaz,hogy nem nagyon szeretik a gyerekek.
Ezen is meglepődtem,hogy alig kezdtük el,de már elég nagy mennyiségeket megeszik,persze ez nem baj,és cicizik is mindig a kajcsi után,ugyanúgy napi hat szopi van még,de nem bánom,annyira édes,imádom,amikor cicizik.

Na megyek,elteszem magamat holnapra.

Jó éjt!
Vendég
 


Colett:attól hogy eszik este főzit meg szopizik lehet még éjszaka éhes.Nálunk is hiába evett egy órás különbséggel meg 180-180 sinlacot,nem lakoot jól tőle,mióta kapja a Bebát nagyon jól alszunk.Persze nem azt mondom hogy most tápszerezd,meg hogy ez mindenkinél beválna,de nálunk bizony ez volt az oka az óránkénti keléseknek.

És igaz,1000 bocsánat,Noika lány létére fej fej mllett halada fiúkkal.Bár persze ez nem verseny,de tény hogy ő ügyesebb.Meg aszem tjuca Kingája is ott van az élen

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Sziasztok, jó reggelt mindenkinek.

Szívás lesz az egész hetem úgyhogy bocsi ha nem tudok anynit jönni mint szoktam.Rengeteg a munkám, Ádám nyűgi és a többi és a többi...
Ráadásul jól ki is toltam tegnap magunkkal, elfogyott a tápink és a DMben csak Mildibé volt, mi eddig Bebát használtunk.Ma reggel kiderült hogy a gyerekem nem hajlandó elfogadni a Mildibét.Lehet hogy annyira más az íze? Nem tudom, mindenesetre Ádi ránézésre utálja.Vannak valakinek közületek Mildibés tapasztalatai?

Szép hetet mindenkinek!

Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Mári:mi a baj a rokonaiddal?Csak nem bántanak valamiért?

Nem lehet hogy férjed esetleg nem akarja magának sem bevallani hogy pánikbeteg mert esetleg szégyelli?Pedig ez nagy butaság,ez egy olyan betegség amiben rengetegen szenvednek sajnos,és nem ciki,de kezelni kell.Én a terhesség közepétől az voltam,nem mertem egyedül trolira szállni,a suliba is mindig egy lánnyal mentem,mert totál bepánikoltam a tömegtől,az utazástól.Nagyon szar volt,szerencsére a szülés után elmúlt.

KépKép

KépKép
pilchard
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Remélem mindenkinek kellemesen telt a hétvégéje.

Reni!
Panna pohárból iszik forralt és lehűtött sima csapvizet. Sima kis kihajló szélű üveg "kávés pohárből". Akkor kezdtem neki így adni amikor elkeztem a hozzátáplálást.Katánál elkövettem azt a hibát, hogy eleinte bab gyümölcslevet adtam neki és így aztán a sima vizet nem is akarta elfogadni.Ekkor megfogadtam, hogy a következő gyerekem csak vizet fog kapni az elején és ha már hozzászokott jöhet néha a gyümölcslé.
Teát nem adok neki mert azzal még ráér, szerintem.

A fogyókúrához kitartást, én nagyon jól bírom és ami a lényeg így egyáltalán nem eszek édességet és remélem ennek is meg lesz az eredménye előbb utóbb. (2 kg fogytam már)
A mindmegettén is van egy fórum ( Így állnak mások) ahová írni és erőt meríteni járok, nagyon sokat segít.
Egyébként nekem mindíg nagy kitartásom van a fogyókúrához ( ez a 2., az 1. Kata után volt) mert a szemem előtt lebeg, hogy milyen jó lesz megint 54 kg-nak lenni.

Petikének boldog 6 hónapot!!!!!



Pilchard!
Örülök, hogy mególdódott az éjszakai felkelés rejtélye, remélem így mostmár te is tudsz pihenni és nem kelsz föl magadtól, megszokásból. :lol:
Biztosan jót fog tenni, ha majd kiszakadsz néhány napra a mindennapok monotóniájából ne félj tőle menni fog. Meg látod szinte újult erővel tudod majd a következő napot kezdeni Amelivel.
Szeirntem az is rátok férne, hogy csak kettesben elmenjetek Petivel vacsorázni, moziba a házasság ilyenkor újból szárnyra kap.
( Persze az első óra azzal telne, hogy azon agyalnátok Ameli vajon mit csinál?)

Ex!
Jó fej a férjed még, hogy "neki ez jár". Miért szerinte te mit csinálsz otthon egész nap, nem a gyerekét gondozod?
Anyukádnak jobbulást, és neked is !!!!
Képzelt rátaláltam az iwiwen egy volt ált.iskolai osztálytársamra aki most Szegeden szív sebész( dr. Zimmermann Zsolt)

sírás ha anya nélkül marad: most kezdődik (kb. 6 hónaposan) a szeparációs félelem a babábknál, ami azt jelenti, hogyha anya eltűnik a látómezőből akkor a baba azt hisz, hogy meg szűnik létezni és ettől nagyon megilyednek. Ez idővel normalizálódni fog ahogy nyílik az értelmük.

kocsi: én még mindíg nem emeltem föl, de nem is igényli.Addig nem akarom amíg nem tud stabilan ülni és úgy tűnik, hogy ez még kicsit várat magára.

Kép

Kép
katus73
 
 


sziasztok!

Mári, a Pesztonkából a sima orrszívó a jó, a kombinált mellszívó-orrszívóról nem tudok semmit, csak azt, h az más... amúgy egy próbát megért, pénzt nem dobtál ki, legfeljebb eladod a babaszobán vagy vaterán vagy valahol. Írok privit.
A kompos balesettől mi is teljesen kifeküdtünk. :( Hihetetlen, hogy egy pillanaton múlik egy élet. :(
Most h írod, nekem is van még vmi tápszerem, bontatlan, majd megnézem, h milyen.
Én a piacon vettem a gesztit. De nem tudom, h van-e még szép, mert penészedik és kívülről nem mindig látszik rajta. Főzni kell simán kb 1 órát aztán ha megpuhult, lehúzni a külső és belső héját, szétnyom villával, főtt almával turmix. Én így szoktam.

Doren, jó h vagytok! Képek???

Marcy, azt kell nézni az ávizeken h ne legyen magas az á-tartalom. a Primavera, Mizse, Naturakva is ilyen ha jól tudom. Szentkirályit nem tudom pontosan.

Én is 75B voltam, most meg 85D és a helyzet máris romlik, elég gááááz lett. :(

pogacsa
 
 


Jó reggelt mindenkinek!

Kisvirág,
grat a csontmaghoz. Ja és megnyugodtam picit, hogy nem csak az én lányom ilyen éjszakai madár :) Ja és neki is a 3-4 óra közötti időszak, amikor nagyon nehezen alszik vissza.

Kitti,
én úgy tudom, hogy azért kell előbb a mászás, mert még ilyen piciként nem elég erősek az izmai és a gerince az álláshoz és a járáshoz. Ha mondjuk járókában feláll, az azért van, mert már unja a helyet és ingerszegény a környezet neki.

Mondjuk nem tudom, hogy lehet a járókát kizárni, én már előre töprengek, hogy mit kellene csinálni, ha elkezd Pancsi mászni, mert ráadásul nálunk kutya is van, aki mondjuk imádja a gyereket, de nem szeretném, hogy amíg én házimunkát csinálok addig ő a kutya szájában nyúlkáljon.

Melltartó: nekem régen 75c volt, most 80c, szerintem méretre nagyjából akkora mint régebben, viszont én érzem, hogy a hátam-vállam megnőtt a gyerekcipeléstől.
Egyébként tegnap édes volt a férjem. Mondta, hogy tökre bejön neki, hogy popsim eléggé lement a mellem meg nagy. Mondjuk én szülés előtt 56kg voltam, most meg 53, szóval elég sokat "leevett" rólam a gyerek, de elkéne kezdenem tornázni, hogy feszes is legyen a cucc.

Pogihoz hasonlóan egyébként én is simán el tudnám hivatásos anyaként és htb-ként képzelni az életem, még egyébként is szeretnénk legalább két gyerköcöt.
Az egyik legjobb barátnőmmel gyakran beszélgettünk erről...ő is hasonlóan gondolkodik, meg arról is, hogy mennyire érdekes, hogy a többi barátnőnk ezt totál nem érti (még nincs gyerekük) és állandóan azt kérdezik, hogy mikor megyünk már vissza dolgozni.
Aztán pénteken egy kicsit megerősítést nyertem, hogy nem az én gondolkodásommal van a baj :) Beszéltem telefonon egy másik barátnőmmel akinek két hónappal idősebb a lánya Pancsinál. Ő a gyerek születése előtt eldöntötte, hogy hat-hét hónapos korában visszmegy dolgozni és nem is akar több gyereket, mert inkább ennek az egynek ad meg mindent.
Szülés után is elég sokáig így érzett, aztán most mondta, hogy valami megváltozott benne, mert nem akar visszamenni, a lányával szeretne minnél több időt tölteni és szeretnének még egy, de inkább két lurkót :)

meteor
 
 


Csak gyors bekukk.

Rita, nekünk egyelőre nincsen járókánk és kérdéses hogy egyáltalán lesz e mert nagyon kicsi a lakás és így is folyton a baba cuccokat kerülgetjük.:-) :roll:

Na, voltunk Ádival gyógyszertárba, vettünk a megszokott BEBA HA 2t, annyira gáz, 600 gramm már 2800 Ft. Kemény, nem?

Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Napsütéses szép délelöttöt mindenkinek :) ,

most csak egy dologra szeretnék reagálni: a férjemmel mi is 2, de inkább 3 babát szeretnénk (a 2. gyerkőc után néhány évre visszamennék dolgozni és utána jöhetne a 3. baba). Az, hogy a babázás mellett más elfoglaltságot is keresünk magunknak nem jelenti azt, hogy nem szivesen vagyok otthon vele és nem tölti ki az életemet, de más ingerekre is szükségem van :) .
Nekem sem hiányzik a munka, már korábban írtam, hogy dolgozhatunk még eleget életünkben (jobb esetben is 20-25 év még...). Szóval ki kell használni az időt, mert amikor már visszamegyünk dolgozni és ott lesz 2-3 gyerek, akkor már biztos, hogy nem valósítom meg azokat a dolgokat, ami most igazából nem megeröltető (pl. olasz nyelv elsajátítása).

Nem gondolom úgy, hogy elhanyagolnám a babámat: minden nap meseolvasás, mondókázás, játszás, babusgatás, sétáltatás stb. a többiről nem is beszélve (etetés, fürdetés, vígasztalás, virrasztás).

Na szóval, nincs semmi gondom azzal, hogy itthon kell lennem a kisbabámmal, csak próbálom azt az időt, amit más esetleg főzéssel tölt én egyéb dolgokra fordítani :) .

Marci jó nagy kiabálások közepette egyetért velem :lol: :lol: :lol: . Most igen beindult, egyfolytában "dumál" a kis drága.

Egyébként Marci születése óta teljesen megváltozott a napirendem, korábban nem bírtam fent maradni 10 - fél 11-nél tovább, manapság éjfél, fél 1 elött nem igazán fekszem le és akkor még ott vannak az éjszakai felkelések, de mégis több az energiám. Tényleg igaz, hogy megtöbbszöröződik az energiája az anyukának és ez a gyerekek számának növekedésével arányosan csak növekszik :lol: :lol: :lol: .

Puszi mindenkinek!

Eni

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Katus! Gratulálok a -2kg-hoz! Ügyi vagy! 54 kg! Szerintem általános iskolás koromban voltam utoljára annyi. Remélem nálam is beindul fogyás! Nekem akkor volt könnyű fogyni, amikor még egyedül éltem. Most hogy itt a párom, aki ráadásul fizikai munkát végez... Szóval neki nem főzhetek túl könnyű kajákat, mert kell az energia. Pedig egy pár kiló fogyás neki sem ártana!

Én ma csináltam egy sütés nélküli tortát Petit tiszteletére ( jó kifogás, hogy apának legyen édesség! :lol: ):
Kép


Hát, csajok, le a kalappal előttetek, hogy 2-3 gyereket terveztek a mai világban. Én is így gondoltam még pár évvel ezelőtt, de mostmár elbizonytalanodtam. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő! :wink:

Peti tegnapi sokáig alvásának ma éjjel megvolt a böjtje. A fiatalúr úgy gondolta 3-kor, hogy elég volt az alvásból és 3/4 6-ig szórakoztatott! Volt játszás, cicilés, hinta-palinta, éneklés, végül a zenélő forgóra megadta magát! Szegény szomszédaim!

Kitti!
Nem semmi a tápszer ára! Szerintem erről Ex tudna mesélni!

Reni
Kép
prenata
 
 


Palotai Petikének gratulálunk a betöltött hat hónap alkalmából!!!

Ádám és Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 


Sziasztok !

Elösszőr is szerintem a dagadás és mellformálásban én vezetek mert
70 ről már 92re csúsztam fel és 75B ből lettem 95C hahaha :oops:
Ezért ma elhatároztam és elkezdtem a 90 naposat csinálni (Mindmegette oldalon nézem a többieket)

Bárányhimlőre nemkaptunk semmit,ezért ma felhívtam a dokinkat aki a mentolos hintőport ajánlotta,de hozzátette,h nagyon szárít!
Mivel Kolosnak öszesen 20 pöttyikéje van egyenlőre és még nemtud vakarózni ezért nem kenceficézem semmivel.
Mivel ilyen szelid lefolyású nekia doki szerint még 1* lehet még bárányhímlős :(

Krumpli:nálunk Kolos krumplikirály mint a hugom.Ugy eszi h csak na.

Sinlac annyira nemjőn be neki és hiába adok neki éjjel igy is felébrred egy kis cicire.Gyakorlatilag csak akkor tud elaludni ha előtte egyx kicsi cicit kapot.Nem a mellemen alszik el csak szüksége van a közelségre szerintem.

A tápszerek felháborítóan drágák.
Tegnap hoztt a párom banános tápszert tarcsiba mert a sinlac csak receptre van és igy semmi mozgásom nincsen most amig beteg a baba.

Mi is min.2 gyereket szeretnénk igaz a lakás kicsi és nemhiszem h egyenlőőre lesz nagyobb de 1 gyerek nem gyerek moindaná a nagypapim is.....de ne értse félre senki 1 gyerek is gyerek!!!

Grat a Petihez!!Micsoda torta!

A tesőm nője karira egy rakás Kecskeméti ételt vett a gyereknek (lassan belekostolgatunk)
B.

Kép
beataa
 
 


Preni: nagyon ügyi vagy, szép tortát sütöttél :) , milyet is??? A férjed el van kényeztetve :) .

BOLDOG FÉL ÉVES SZÜLETÉSNAPOT PETIKÉNEK :) !

Eni

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Elég jó hétvégénk volt. Szombaton voltunk vásárolni. Vasárnap meg itthon voltunk hármasban. Ritka napok egyike. :)
Képzeljétek már nagyon mászunk :) Tegnap még a tv.-s szekrény fiókjait is kihúzgálta. Szóval vége a békés időszaknak. Lehet mindet elpakolni. Tegnap meg egy csöppet állt is.

Jó sokat írtatok a hétvégén. Azt hittem csak 1-2 hsz lesz, de örülök, hogy van mit olvasni :)

Forgás-öltözés-pelusozás: csajok én képtelen vagyok ezt a gyereket öltöztetni, pelenkázni. Állandóan elmászik, elforog. Nem bírom már lefogni. A múltkor félig bepelusozva hagytam és vártam pár percet. Lassan egy nyavajás pelusozás-öltözés fél óra. Mi lesz, ha majd szaladni tud? Jajj nekem.

Etetés: ti hogy álltok az etetőszékkel? Próbáltátok már ott etetni a gyereket? Hát én igen. Mit ne mondjak nem egyszerű feladat. A fejét össze-vissza rángatja, így a kaját szépen szétkened az arcán, közbe kiveszi a tányért a kezedből, na meg ugye belenyúl a kajába, amit ügyesen mindenhová szétken. Közbe a partedlit gyűri a szájába és ha türelmetlen még ordít is egy sort. Röviden csak ennyire kalandos :)

Ivás: Kende csipkebogyó teát iszik. Minden ízesítés nélkül. És bármikor hajlandó inni. Ja de ő már újszülötten is kapta, így hozzá van szokva.
Amúgy bármit képes meginni. A sima vizet és a gyümileveket is.

Melltartó: korábban nekem is 75B-s volt a méretem, most 80B-s, de én remélem hogy visszamegy, mert elég vékony vagyok ekkora cicikhez.

Munka: hát egyáltalán nem hiányzik. Már most rosszul vagyok, ha belegondolok majd vissza kell mennem.

Kérdés: ki milyen autós ülést vesz a babónak?

Kitti: nyugdíjas korodba se fogsz aludni, mert akkor rohansz majd az unokákhoz ;-)

Marcy: lehet, hogy tényleg kicsaj bújik a nővéred pocakjába :) Majd írd meg, hogy fiú / lány a kis pocaklakó. Egyébként ők mit szeretnének? És van már babájuk, vagy ő lesz az első?
Kende teázik. Az bármikor jöhet neki. Én vettem az aventes üveghez fogófület és tök ügyin itatja magát. :)

Esztianyó: boldog szülinapot a fiadnak :)

Wawel: neked nem forog el pelenkázáskor? Kende állandóan hasra dobja magát.

Pogi: most folytatod a doktorit?

Ex: anyukádnak jobbulást. Meddig kell bent lennie? Ez igen! Gyönyörűen áll Peti!
Hú elég rosszul hangzik a betegséged. Írd majd mi lett a kivizsgálás eredménye!

Reni: nem önzőség, ha pár óra szabadidőt szakítasz magadra. Mindannyian megérdemeljük!
Nagyon jó húsba van Peti. Már tud ülni, vagy még eldől?
Grat. a 6 hóhoz.

Pil: akinek előbb ül a baba, az nem baj. Ők majd ülésből fognak mászni. Szóval sztem no para. De ha nagyon aggódsz vidd el őt valami mozgásfejlesztőbe és ott tuti megnyugtatnak. Ha kell tán a barátnőmnek van is valami telcsiszáma.

Doren: jó, hogy újra tudsz jönni :) Örülök, hogy jól vagytok :)

Bea: most bárányhimlő járvány van az ovikban is. Jobbulást nektek! Mi cumisüvegből iszunk. Nekünk fa járókánk van és sztem tök jó.

Mári: a pánikbetegség komoly dolog. Nekem is volt már, de szerencsére kinőttem! Én nem mertem egyedül maradni.

Colett: én éjszaka már nem cicit adok neki, hanem cumit. És mostanában azt is elfogadja :) Bár nem igazán örülök, hogy cumizik, de így kicsit jobb.

Katus: grat a -2 kg-hoz :)

Meteor: hát akkor téged is jó leszívott Panni. Én alig vagyok már csak 50 kg.

Pillepalackosok klubtagok! Én néha teszek bele neki egy kis vizet. Hát az valami fantasztikus játék :)

Iwiw: Katus, Wkata, Kitti, Marcy: bejelöltelek benneteket az Iwiwen. A többieket egyenlőre nem találom :(

A diétához mindenkinek kitartást. Szerencsére nem tudok hozzászólni ;-)

Megyek, mert elég szarul vagyok. Iszonyat hányingerem van.
Pusza
Hajni

Kép Kép
kisvirág_30
 
 


Köszönjük a gratulációkat!

Marcy!

Gesztenyetortát csináltam, amit nem kell sütni, met darált keksz a tésztája.

Reni
Kép
prenata
 
 


Preni: szupi, ilyen torta való nekem :wink: .

Eni
marcy
 
 


Reni,
gratula a 6 hós évfordulóhoz (meg persze a tortához is :)

Kisvirág,
jézus...most teljesen megijedtem, hogy nagyjából egy hónap múlva mik várnak majd ránk.
szerintem Pancsi hamarosan átfordul hátról hasra, mostanában ha lerakom a pelenkázóra, vagy a földre akkor elkezdi hídba felnyomni magát, meg teljesen kifacsarja magát. Majd rakok róla fel képet.

Ja és ha ahason van, akkor már inci-fincit halad is előre, bár inkább csak körbe. Viszont roppant mód idegesíti ha nem bír haladni.

Kitti,
járokát nem rátok értettem, csak ezt olvastam. Egyébként bennem is érik az elhatározás, hogy nem kell járóka..majd a nappali lesz az.

meteor
 
 


Itten van egy hídazós kép a lyányról.

Kép

Meg egy szilveszteri közös

Kép

meteor
 
 


Meteor: olyan jó, hogy tettél fel magatokról képet, a babókáról is már régen láttam, de arra meg egyáltalán nem is emlékszem, hogy te tettél volna fel magadról, talán az elején... úgyhogy örülök :) .

Na, most már küldjetek tanulni, mert szerdán lesz az utolsó vizsgám és igazán sikerülhetne főleg azért, mert akkor lesz a XXX. szülinapom :lol: .

Eni
marcy
 
 


Sziasztok!

Rei: Nagy-nagy gratula Petine a 6 hóhoz! Ez a gesztenyetorta recept engem érdekelne. :D

Ksivirág: dehogy nem forog Kornél pelenkázáskor! :) Már néha ott tartok, hogy apát hívom segítségül. Miért mindig az érdekli, ami mögötte van? Ez is biztos vmi Murphy tv. :D

Beataa: a Sinlac nekünk se nagyon jön be. Nálunk is kel Kornél éjszaka egy vagy két alkalommal. Majd talán később. Kivárjuk! :wink:

Ex: anyudnak jobbulást kívánunk.

Marcy: Kornél nálunk is nagyon sokat "beszélget", sőt néha mintha énekelne. Lehet, hogy énekes lesz? Ezt kifejezetten este csinálja. Akkor is az esti szopi után. Jóllakottság jele! :)

Tegnap mentünk sétálni,. Olyan gyönyörű idő volt. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje kipróbálni egy kicsit megemelni a babakocsit. Nagyon bejött. Figyelgetett, aztán el is aludt. Mi is két babát terveztünk, de a párom tegnap letörte a szarvamat, mondván, hogy ebbe a kis lakásba hol fér el még egy gyerek? Szerintem simán elférne, még próbálkozom. valahogy úgy érzem, hogy mindenképpen jó egy kistesó, és nem szeretbém, ha nagy lenne köztük a korkülönbség. Köztem meg a húgom között 6 év van, és nagyon sokáig nem értettük meg egymást. nekem (most így visszagondolva) sokszor kolonc volt a nyakamon, mert ha én a barátnőimmel moziba akartam menni, akkor ő is. S persze érdekes volt meggyőzni egy 7 éves kislányt, hogy nem jó társaság a 13 éveseknek. Most már jó, de voltak "generációs" különbségek. Csak egy dologtól félek, de ez valószínűleg az én hülyeségem: nem tudom, hogyan lehet a második gyerekre ugyanannyi figyelmet fordítani, mint az elsőre!! Most minden figyelmem Kornélé, de ha lesz tesó, akkor ketten osztoznak rajta. Márpedig a másodiknak is ugyanazt szeretném megadni, mint az elsőnek. Biztos bután gondolkodom, de ezért ne kövezzetek meg!

Na, le is lövöm magam!

Üdv: Anita

Kép

Kép
wawel
 
 


Lányok!

Dögrováson voltam...
Nem tudom felvenni a ritmust, így majd bekapcsolódok. Mi most már nagylányosan kocsikázunk, de előtte másfél hónapos korától kabriózott a hölgy
http://kofa.smugmug.com/gallery/1774404/2/91210450
itt van több kép is, hogy miről beszélek :-) Egyébként gyerekeitek hogyan tűrték, hogy nem látnak ki? Kinga órákig el tudott nézelődni, és csak nagyon keveset aludt, akkor hason.

Szépek a babák egytől egyig, a képeket megvizslattam ám!

Pogi!

Köszi, én nem tudlak linkelni, de olvaslak :-)

Én azt hiszem az itthon egyedül hosszútávon középutas vagyok... valami meló kell, de nem az, amit csináltam. Vannak már ötletek, meglátjuk mi valósul meg. (bili, Kingának úgyis kell, én meg lóbálhatom majd a kezem). Egyébként nekem is van teendőm, és az embereket sem hanyagolom. Ja és most lehet megköveztek, de én már szinte mindenhol szoptattam, szóval ez nem tart vissza a jövésmenéstől. OK néha szeretnék Kinga nélkül is meglépni, de kevés a segítségem, így Kingával együtt duhajkodunk :wink:

Pil!

Ugye most nem állítod fel a mércét Amelinek? Én egész felnőtt koromig (míg meg nem ismertem Kofát) szorongtam valami miatt. Soha semmiben nem voltam kimagaslóan jó, és ezt mindig éreztette is valaki, mikor ki. Nehogy már most ilyen érzések legyenek a kiscsaj kobakjában. Egy ilyen kicsi is megérzi, ha az anyja türelmetlen. Majd szépen mindent csinálni fog, amikor kell. Kende az egyik véglet, a másik Ameli, de mindkét véglet tökéletes.

Na most megyek lassan fürcsi, még kivikszolom a kádat.

Puszi

tjuca
 
 


HELLÓ LÁNYOK!!!

MINDENKINEK (ANYÁKNAK-BABÁKNAK) NAGYON-NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET!!!

Tudom, hogy nagyon ritkán jövök,de azért olvasgatlak benneteket.
Velünk annyi újság, hogy dec.21-én kijött az egyik alsó fogacskánk, aztán dec 23-án a másik alsó fogacskánk.
És még mindig szopizik. már 2 hete kap főzeléket is, és gyümölcsöt is. Így kivontuk a tápot a forgalomból.

Egy kicsit elvagyok havazva, két gyerek, két gyerek szó mi szó.
Karácsony első napján Jankát 39,8 C lázzal vittük ügyeletre, aztán 5 nap lappangás után természetesen a kicsi is megkapta.

KISVIRÁG! éN IS VAGYOK AZ IWIWEN: CZIRJÁKNÉ JURKINYA EMESE NÉVEN MEGTALÁLSZ, ÉS PERSZE ITT MINDENKI.

pusszancs: Emese
jurem
 
 


Sziasztok!

Egész normális volt a mai napom, sikerült megírnom mindkét cikkem, ez nagyban annak köszönhető, hogy Ádi ma délután 3 órát aludt ami egyébként nem szokása. Rendes volt tőle. Az apja épp most fürdeti úgyhogy van egy kis időm pötyögni.

Babakocsi téma: az én fiam két hete, mióta biztonságosan ül, már ülve közlekedik, ha elpillaed le szoktam hajtani és akkor fekve jókat alszik.

Preni, Te igazán jó feleség vagy, a torta igen guszta.Geszti torta nyam nyam.Nálunk ma este ezen felbuzdulva gesztenyepüré lesz a dessszert,ennyit telik tőlem.:-)
Lelkifurim van, amiért én ritkán főzök.Pedig jól főzök, csak már nem jut időm a baba meg a meló mellett, csak hétvégén.Párom eszik főtt kajcsit a munkahelyen, én pedig food expresst szoktam rendelni, amikor nem felejtem el.ha igen, tojást eszem vagy zacskós levest.Vagy mindkettőt.:-)

Juca, én is szoptattam már Ádit mindenhol ahol csak voltunk együtt.Még a városligetbe is nyár végén. :-)Holnap interjúm lesz délelőtt, egy játszóház vezetőjével és oda viszem Nyuszust is, ki tudja lehet hogy ott is lesz szopizás.habár, mostanában nap közben nem akar cicizni csak ha álmos. Reggel este és éjjel még mindig van szopi.

Rita, Ádámot is egyre nehezebb pelusozni, mert elmászik, forog, mindig kell neki a törlőkendő, a hintőpor, vagy csak úgy tekereg.:-)
Pancsa sem szenved hiányt hurkákban, ahogy látom, csakúgy mint az én fiam. Aki már 8 és fél kilós.Pancsa mekkora most?

Kisviri, visszajelöltelek az iwiwen!:-)

Következő baba témához: én egyelőre nem szeretnék.Lehet hogy ez furcsa de most úgy érzem hogy nekem Ádám tökéletesen elég. Lehet hogy ez pár év múlva változni fog, mondjuk lehet hogy majd 30 évesen vállalok mégegy babót, de most még csak 22 vagyok és nem vágyom arra hogy még évekig itthon legyek. Én még pörögtem ki magam.

Na, bejöttek a fiúk a fürdőszobából. Ádám olyan mint az apja, csak húsgombócnak álcázva.:-) Olyan arik voltak, hogy lefényképeztem őket, majd holnap felrakom a képet.

Jó éjt mindenkinek, cici ügyileg jelenésem van úgyhogy mennem kell.

Kitti

Tündérpöcök
Kép
http://kitti.blog.hu/
tündérpöcök
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?