Új privát üzeneted érkezett!

Gyors leszek
Mágnes
HUUUUUUURRRRRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Sok boldogságot!!!!!!

A szoptanítót és a nyelvfelvágást is tanácsolták nekünk is! Megéri erőszakolni, főleg ha ennyi tejed van!
Ja az úszógumu is okés!

Cserági
Apa szerint jó a gépetek!
Hogy vagytok??
A fürdés akkor bevált? hova jártok? Pólus??

Betegeknek jobbulást!

Lilla
Vettem új lábast! :oops:

Kép
anid
 
 


Rita
Nekem a munkatárs( barátnőm is), akivel szemben ültem náluk volt ilyen gond, hogy már 6 éve próbálkoznak a férjével, már volt 4 beültetés, de nem jött nekik össze. Nagyon nehéz volt amíg nem mondtam el neki, hogy terhes vagyok és nem is tudtam hogy fog reagálni, mert akkor próbálkoztak előtte ők is, de sajna nem sok sikerrel. Szóval egyik reggel elmondtam, ő tudta meg először a cégnél, mondtam, hogy nem is gond a főnökömnek megmondani, meg a vezérnek se, de tőle tartottam a legjobban. De rendes volt mert örült az én örömömnek, aztán látta ahogy hétről hétre nő a hasam, elfogadta, dumált a Gergőhöz egy csomót. Persze azóta is tartjuk a kapcsolatot, sőt ő is nagyon várja már, hogy visszamenjek.
Szóval beszélj vele, emiatt nem érdemes egy barátságot felbontani, szüneteltetni pedig nem lehet, mert Máté már mindig ott lesz :)

Anid
Valld be, hogy direkt fogod szegény gyerek kajálására a dolgokat, direkt égeted oda, hogy megújítsd a lábaskészleted :lol:

Üdv,

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Vagyok ám én is, csak olvasó üzemmódban, mert mire az írásig eljutok, valami történik és fel kell állnom a gép elől.

Mágnes! Gratulálok, jó egészséget, sok örömet és mosolyt kívánok! Nagyon szép kislányod van! :) Szopi ügyben én is a bimbóvédőt tudom ajánlani, mi kb. 5 hónapig használtuk.

Minden kislánynak és kissrácnak gratulálok az új tudományához, az új fogacskákhoz, a betegeskedőknek pedig gyors gyógyulást kívánok! :)

Drev! Nagyon aranyosak a csajok! :)

Gabek! Autósülés ügyben: mi most vettünk Sanyikának egy Concorde-ot. Azért azt, mert ez az egyetlen márka, ahol nem 9-18 kg-ig, hanem 9-36 kg-ig jó az ülés, azaz nem kell kettőt venni, hanem ha már kinőtte, akkor szét lehet szedni ülésmagasítónak. Nem is tudom a többiek miért nem gyártanak ilyet, bár vannak sejtéseim… :x
40 ezer volt a Brendonban, menet közben dönthető (ami szerintem praktikus hosszabb távon), jó az anyaga, szóval a mi szempontjainknak tökéletesen megfelelt.

Vmogyi! Üdv itt! Nekem nincs patológiás tapasztalatom, így összehasonlítani sem tudom, de a gyerekágy kb. úgy néz ki, mint egy tipikus magyarországi kórházi szoba, amit legalább tíz éve nem újítottak fel. A szülőszobák viszont nagyon profik.
Én légzésfigyelő párti vagyok, vettem is egyet a klinikán, Angelcare-t, ami egyszer sem riasztott tévesen, nagyon meg voltam vele elégedve.

Mi is betegek vagyunk, Sanyika még rendesen benne van, én már talán rendbejövök, apa most kezdi. Karácsonykor az egész családon végigment a megfázós-torokfájós-köhögős vírus, minket most ért el.
Sanyikának még mindig nincs egy foga sem, de már nagyon kemény az ínye. :oops:

Sziasztok,
Móni

Kép
Kép
huncut
 
 

 
 

Sziasztok!

Sanyikának jobbulást!

Az Angelcare légzésfigyelőt én is dícsérem, nekem is kellett lelkileg a megnyugtatás. 3-4-szer riasztott, a kisasszony kicsit nagyobb szünetet tartott 2 légvétel között. De nem volt gond. Ez az érzékenység beállításától is függ. Szóval szerintem jó ha van.

Anid!
Köszi, jól vagyunk. Nálunk a családbn is többen betegek voltak, apa is, de minket Pankával elkerültek a vírusok. A sok hancúr közepette szoktuk kergetni őket, egyszerűen kitesszük a lakásból, vagy kikergetjük az erélyre, oszt mehetnek, amerre látnak. :D

A babaúszás nagyon jó volt. III. Királyok útja, Babasziget. Olyan családi házas környezet, nyáron a kinti medencében van a hancúr. Nagyon tetszett a hely, igényes, nagyon aranyosak az ottaniak, és nem utolsósorban nagyon jó az oktatás. A gyerekdokink szerint sokkal jobb, mint máshol. Kicsit szűkös a hely, de egyszerre nem vagyunk sokan, úgyhogy ez sem zavaró. Meg nagyon bababarát a környezet. Van kis játszószoba, lehet nyugodtan, kultráltan szoptatni, úszás után anyukákkal.apikákkal nyugodtan beszélgetni, babáknak enni, barátkozni. Panka ezt meg is tette. Danikával ismerkedett. Kacéran mosolyogtak egymásra, és fogták egymás kezét. Az első szerelem? Na, majd pénteken kiderül, lesz-e folytatás... :)

Na futok aludni,

puszi mindenkinek,

Ági és Panka

Kép

Kép
cseragi
 
 


Sziasztok!

Mágnes: Gratulálok a szép lányodhoz!!!
Remélem lassan már fogsz tudni ülni, és tényleg próbáld ki az úszógumit, állítólag sokkal könyebb...

Én is légzésfigyelő párti vagyok, főleg azok után hogy két távolabbi ismerősömnél is gondok voltak. Sajnos az egyik nem élte túl, mert nem volt légzés figyelő. :cry:
Engem megnyugtat, főleg hogy Imi hason alszik.
Nekünk is angel care van és egyszer sem riasztott be. Csak egyer mikor merült az elem. Éjszaka... hát egyből magamhoz tértem.

Patológián én sem voltam, de a gyerekággyal szerintem minden rendben van. Láttam már rosszabbat is. És nagyon kedvesek a nővérek és a csecsemősök is. Nekem mindenben segítettek.

Cseragi: Nekem is izgatja a fantáziámat hogy milyen lehet a babaúszás. Csak félek attól hogy az Imi nem élvezné. Ugyanis az itthoni pancsiért sincs nagyon oda.
Eszméletlenül félős a drágám. Amien nagy fiú olyan nyuszi.

Képzeljétek ma itt volt a védőnő és mondta hogy Zugló kifizeti az agyhártyagyulladás elleni védőoltást. :) Legalább azt.
Olyan 11hónapos kora körül be is adatjuk.

Hozzátápi ügyileg próbáltam arany középutat találni.
Adok Iminek egy kis almát kb. két hétig aztán meglátjuk.

Mostanában azt csinálja a Drágám, hogy ráteszem a cicire, szopizik két percet aztán ordít, visít feszíti magát. Aztán átteszem a másikra és ott megnyugszik... :roll: ki érti?

Jelentem úgy tünik hogy a mi kis lurkónk éjjeli bagoly. Ugyanis este 11 után alszik el. Ma pl éjfélkor volt hajlandó elszundizni. Mondjuk legalább alszik min. 9 ig. (7körül eszünk).

Na ideje hogy mára eltegyem magam.

A beteg manóknak és mamáknak gyors gyógyulást!

Tündi, Imi

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Gabek,

tök jó, hogy nálatok ilyen jól alakult a dolog a munkatársaddal. Az az igazság, hogy én pont a szülés óta vagyok jóban a leányzóval, sőt, ő tartotta bennem a leleket sms-ek garmadával, amíg bent feküdtem. Csak most írt egy emailt, hogy neki igazából ez fáj, és tudja hogy fel kell dolgoznia, és ehhez idő kell. De azért ő sem akarja megszakítani velem a kapcsolatot. Hát, jó lenne, ha tényéeg nem szakadna meg. Majd meglátjuk. Egyébként, ha jól számolom, ti meg fogakkal hagytatok le minket. Bergőnek már jó sok van, nem? Mi most éppen egálban vagyunk fül és fog téren. :lol:

R.

Kép

Kép
rita81
 
 


Sziasztok!

Hat jo termekenyek voltak az utobbi napok! Latszik, hogy veget ertek az unnepek! :wink:

Magnes, irto edi a kislanyod!!! Gratulalunk, Isten eltesse sokaig!!

Babaules: mi abszolut Maxi Cosi partiak vagyunk, fo a biztonsag, es nagyon sokoldalu, en meg etetoszeknek is hasznaltam..

Szuriügy: en semmit nem kaptam gyerekagyon, csak szules alatt egy izomlazitot, meg utana meg a szuloszoban egy mehosszehuzot. Finito. Csak hallgatom itt a szurimennyisegeket.. Brrr...

Mi jol vagyunk, tegnap voltunk oltason, ahol a dokineni sovanynak minositette a Micit. Probaltam magyarazni, hogy dehat sosem sir etetes utan, nyugodt, nem latszik ehesnek, es sokszor ha meggebedek sem hajlando a cicit a szajaba tenni. Kicsit el vagyok kenodve. Most majd megint megprobalok fejni, es valahogy azt is beletomni. Remelem jobban fog menni mint regebben, amikor ezzel probalkoztam. Akkor sem a kanal, sem a cumi nem jott be. Hatha most..

Meg valami. Felirtak valami pépet amit 4 honapos korától adhatok majd. Vaníliás. Van valakinek tapasztalata? Egyaltalan, a vanilia nem allergen??

Minden Manocskanak a tudomanyahoz meg a sok uj fogacskahoz gratulalunk! Jo olvasni, milyen szepen fejlodnek a gyerkocok!

Szep napot mindenkinek:
P
panzej
 
 


Mágnes és Panna
Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek és sok örömöt az életben! Gratulálok a gyönyörűséges Pannához :D :D :D
Kép

Renáta

Kép
renatac28
 
 


Sziasztok!

Először is szeretném mindenkinek megköszönni a hozzászólását a fájdalomcsillapításos témához, mert nagyon sokat segítettetek vele. Valószínűleg EDA nélkül fogom végigcsinálni. Ha ti ennyien már végigcsináltátok, én is ki kell, hogy bírjam valahogy.
Mostmár én vagyok a második a listán, lassan én jövök ... :oops: :oops: :oops: Vöcsökről tud valaki valamit? Ő még előttem van.

Szilvi, neked nagyon örülök, hogy itt vagy. Máris nem érzem magam olyan egyedül. :) Nemsokára mi is az anyák táborába fogunk tartozni. Szülésznőt még nem választottam, és nem is döntöttem róla, hogy szeretnék-e vagy sem. Jövőhéten megyek a dokimhoz, lehet, hogy Őt megkérdezem, hogy mit csináljunk. A férjem a tervek szerint bent lesz velem, igaz csak a "tervek szerint", a többi majd ott fog kiderülni. Különben én is úgy érzem, hogy annyira szalad az idő. Még most vettük a tesztet, erre lassan megyek a kórházba és egy kisbabával jövök haza.

Judit, nagyon sok szeretettel üdvözöllek, örülök, hogy még egy kismami van köztünk. A lányok annyira aranyosak, majd meglátod mennyi segítséget kapsz tőlük.

Lenne egy kérdésem a mamikhoz. Van köztetek olyan, akinek B negatív a vércsoportja és kapott ellenanyagot szülés után. Velem ez meg fog történni és szeretnélek titeket megkérni, ha tudtok erről valamit írjátok le nekem. Előre is köszi.

A kis betegeskedőknek jobbulást!

Szép vasárnapot mindenkinek

Renáta

Kép
renatac28
 
 


Sziasztok

Panzej
miért mennyit mértek a babódnak, az én kisfiam sem a vastagságáról híres, de nálunk a dokinéni 1x küldte el vérvételre e miatt, de semmi baja nincs, utána meg már csak annyit mondott hogy vigyázz az alakjára,
Az én kisfiam 4 hónaposan 6080gr volt (2670g-al született),

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Először is mi is boldog új évet kívánunk mindenkinek.

Mágnes, hatalmas gratula Nektek, sok egészséget kívánok, pihenj sokat.

Még tavaly voltam, de elég nagy volt az év vége felé a felfordulás. A Karácsony egy kicsit másképp alakult, mint ahogy terveztük. A drága férjem 23-án elvágta a kezét fűrésszel, mind az öt újját. Szerencsére már szépen gyógyúl, és a JóIsten is vigyázott rá, mert mindegyiket tudja mozgatni, csak még idő kell hogy rendesen használja, na meg esztétikailag nem valami fényes, de az a legkevesebb.
A Jencike meg úgy néz ki megfázott, mert eléggé taknyos, ma meg már köhögött is szépen. Én is eléggé nehezen viselem így a vége felé, pedig van még egy kis időm.

Na most jól kipanaszkodtam magam. :oops:

Drev, örülök, hogy jelentkeztetek, nagyon édik a csajszik, írj róluk máskor is ha tudsz.

Ági, remélem már jobban vagytok, mindenkinek küldök gyógymanókat, Te is próbálj meg pihenni. És köszi, hogy hiányoltál.

A babóknak gratula mindenféle tudományhoz, nagyon ügyesek ezeke a kis manók.

Szilvi, lehet egyszerre leszünk a gyerekágyon, akkor majd boldogítjuk egymást. Meg még Zsebinek is van esélye, hogy akkor szüljön, mikor mi. Szóval fel a fejjel.

Tényleg, Zsebi rég jártál erre. Minden rendben? Hogy vannak a babócák?

Lilla, remélem már teljesen jól van a Bálint. Jencike még most is szokta emlegetni. Néha csak úgy el kezdi mondogatni, hogy Bálint, Bálint, ....

Judit, üdv itt köztünk. Jó, hogy jelentkeztél, már négyen vagyunk március elejére, még hozzájön a barátnőm, és máris teliraktunk egy ötágyas szobát. Szép is lenne ha így sikerülne. A dokidat nem ismerem, de légzésfigyelő ügyben: engem is megnyugtatott, hogy ott van a Jencike alatt, mert ő az elejétől kezdve hason aludt. Igaz így is sokáig néztem, hogy vesz-e levegőt :oops: , de biztonságot adott. Én is Angel car-t szerenték venni, jó hogy írtak róla a lányok, mert a Jencikénél a barátnőmtől kaptam kölcsönbe, de ugye, hogy most egyszerre jön a tesó, visszaadtuk. Az nem is tudom milyen márkájú volt.
A pathologiához nekem is volt szerencsém 6 napig, de a gyerekágy tényleg jobb. Mint ahogy a lányok is írták, ott már van külön fürő, wc a szobákhoz, igaz azon kívül hasonlóak az állapotok. De a szülőszobák tényleg szépek, tiszták.

Lányok valaki elküldené nekem priviben az Eta számát? Lassan fel kéne Vele vennem a kapcsolatot. Majd még megkérdem a dokimat, de Ritából kiindulva nem hiszem hogy gondja lenne vele.

Rita vagy Lilla elküldenétek nekem a kelengye listát. Már kerestem az enyémet, de nem találom sehol. Azért jó, ha átnézem, mert hihetetlen hogy mennyit tud felejteni az ember. Egy kicsit vissza kéne emlékeznem, hogy mi volt két éve. :oops:

Na egyenlőre ennyi, igyekszem sűrűbben jönni.

Pusz

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Nagyon lendületben van a társaság a napokban, ami a hsz-eket illeti. Már napok óta csak olvasok, írni most próbálok, bár közben próbálom aludni tanítani Blankát a'la Tracy Hogg. :roll: Hát nem egyszerű, közben már ott tartunk, hogy a kiságyban is fel tud állni. Igen ám, merthogy péntek óta Blanka is fel tud állni! :D Először a videoba kapaszkodva sikerült neki, de apa szerencsére nem video-érzékeny. :wink:
Viszont igazi sikerélményem is van, mert 2 nap szilárd kaja szünet után ma tök ügyesen evett délelőtt és délben is. Ugyan a szopik 3-4 percesek előtte, de egyelőre kihúztuk a 4 órás szüneteket két etetés között. :)

Mágnesnek és Panka Sárának nagy gratula és sok tejcsit kívánunk! :P :P :P
Remélem hamarosan megoldódik a ciciből szopizás problémája. Nálunk a jobb oldal az abszolút favorit, de másodjára már a bal oldal is oké.

És a többi babának is nagy gratula az új tudományokhoz! :) Úgy látszik a felállás a sláger.
És Máté vonalzójához is gratula!

És közben úgy tűnik elaludt Blanka csekély 1 óra 20 perces küzdelem után. :shock: Hát éjszaka még nem ezzel fogok azt'hiszem próbálkozni, egyelőre a nappali dolgokat próbálom rendezni.

Vmogyi,
Üdv köztünk! :)
Úgy látom a legtöbb kérdésben már írtak a csajok. A pathológiát én szerencsére elkerültem, a szülőszobát pedig sajnos, a gyerekágy a kettő között van félúton, de nekem nem volt vele bajom és szuper szobatársaim voltak.
Légzésfigyelő ügyben mi nem vettünk. Blanka a szomszéd szobában alszik és kezdetben minden rezdülésére rohantam át, ma már kicsit nyugodtabb vagyok. A védőnőm annak idején azt mondta, annak szokta javasolni, ahol fennáll valamilyen rizikó, esetleg már a kórházban adódott valami gond, mint pl. Lillóéknál. De ez szerintem a szülő vérmérsékletétől is függ, én úgy voltam nyugodtabb, hogy nem volt.

Cserági,
Mikor kicsi volt Blanka, általában alvás után volt kajcsi idő, tehát akkor szopizott. Aztán játszott a kiságyban és ha elfáradt, elaludt magától. Ha még nem volt szopi idő, akkor játszottam vele, hogy ne sűrűsödjön be az evés. (Nem is tudom miért kezdtem el elrontani, pedig korábban tényleg jól ment. :? )

Tündi,
Hallgass a megérzéseidre hozzátápi elkezdés/nem elkezdés témában.
És hogyan fürdetek? Mert egész picinek Blanka is félt fürdésnél, végigordította az egészet, aztán elkezdtünk dézsában fürdeni, onnantól szereti. De a kádban háton nem szeret lenni, csak hason meg félkönyéken. :) Az usziban is gond ezért a "hátúszás", azt nem komálja.

Drev,
Irtó édesek a lányok! :) Terveztek majd esetleg egy harmadikat?

Berregőnek boldog 8 hós hófordulót! :D Tök jók a képek az iwiwen, csupa mosoly és kacagás a kisember.

A héten rájöttem, hogy elfelejtettem 4 hónaposan csípőszűrés kontrollra vinni Blankát. Meggyőződésem volt, hogy 6 hónaposan kell, bár már az is elmúlt. :roll: :oops: Hát az agysejtjeim még mindig nem a régiek. De majd valamikor rászánom magam, gondolom nem ússzuk meg.

Betegeskedőknek gyógymanó hadsereget küldök, kicsiknek is, nagyoknak is.

Folyt. köv.
Prücsök

prucsok
 
 


Sziasztok,

Dorka ma végérvényesen elindult!!! Magától mászkál pár lépést, ezt gyakorolja megállás nélkül egész este!

Sikerült megörökítenünk, igaz egy kicsit nyaktekerős a megtekintése, de így fért rá jól és még nem volt időnk szerkeszteni a felvételt.

Letölthető itten (átkonvertáltam mpg-re, mert a gép mov-ba ment):

http://w10.easy-share.com/756496.html
Vendég
 


Panzej
Mi most kezdtük enni a pépet, először Humana HA-t írt fel a doki, na abból ettünk 5 napig, de nem kakilt rendesen :roll: most a Mildibét próbáljuk, ami már nem HA de remélem ettől nem lesz baja szegénykémnek. Én első körben a gyümölcsössel próbálkozom.
Hány kg a Mici és hány cm?

Angyalka
Jajjj szegény férjed :oops:
Az együtt szülés szerintem simán bejöhet, nekem van 2 barátnőm, akik együtt terheskedtek és december végére voltak kiírva, az egyik 26. a másik 28-ra és az én példámból okulva lehetett rájuk fogadásokat kötni (én ugyebár 2 héttel hamarabb szültem) hogy ki lesz az első. Én azt mondtam, hogy szerintem egy napon fognak szülni, erre azt mondták, hogy én biztos veszítek, mert ennek a legkisebb az esélya :roll: Erre eljött a dec. 26. semmi, eljött a dec. 28. még senkinél semmi, és tegnap mind a ketten megszültek :D így már szinte az összes közeli barátnőm anyuka lett :lol:

Prücsök
Így legalább megúsztál egy csípőszűrést, de most úgyis aktuális lesz, mert nekem anno azt mondták, hogy akkor kell legközelebb menni, ha a gyerek már jár :wink:

Agyhártyagyulladásos oltás
Valaki (bocs :oops: ) írta, hogy vissza lehet igényelni az árát, ha kérek róla számlát. Kitől lehet visszaigényelni, hogyan, ez kiknek jár?

Üdv,

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Erika, a Te kisfiadat nem tudom miert kuldtek vervetelre, csodalatos sulya van a szuletesi sulyahoz kepest!
A Mici 3670-nel szuletett, es most igy harom es fel honaposan 5300 gramm. Szoval keves, keves, de tenyleg nem panaszkodik. Probaltam neki megint kanallal adni lefejt tejet, kikopte, orditott, probaltam poharkabol, ugy sem kellett. Hat ez van, mit csinaljak?
En mar belenyugodtam, hogy nem lesz kover baba, csak ugy beparaztattak a doktornonel, hogy most mar tenni kell valamit stb.
Mi a velemenyetek?

Tovabbi szep estet mindenkinek:
P
panzej
 
 


Sziasztok!

Angyalka, szegény férjed, szörnyü lehetett ez a baleset mindenkinek (gondolom te vitted korhazba). Reméljük hamar rendbe jön!

Panzej, minket a védönö paraztatott emiatt :roll:
Ha ilyen nyugis Mici szerintem nem kell eröltetni.
Megvan az napi 5-6 evés? Kakis, pisis pelus létszam rendben?

Ti milyen alkatuak vagytok? Az is szamit. Van egy 45 kilos halszalvékony baratnöm, ott is ment a paraztatas (dokinéni szintén) aztan a végén belatta, hogy rendben a kislany csak az anyukajara ütött :)

De varjal! Az egyik könyvemben van egy gyarapodasi grafikon, 15 hetes és 5300 g az a normalis suly also hataraban van, de még épp benne van! :) :shock: Akkor miért paraztat a doki??

Timi, megköszönöm itt is az smseket :lol: Valahogy csak a Bandi nevet vettem észre az alairasnal mindkét alkalommal és gözöm nem volt, h ki lehet :lol: Ma akartam törölni aztan leesett, h te voltal!

Prücsök, melyik alvasmodot gyakoroljatok a la tracy hogg?

Drev, gratula Dorkanak! Livi mit szol az uj tudomanyhoz?
Sajnos nem tudom megnézni a filmet (vagy kép?), csak a quick time ikon jelenik az ablak közepén aztan ennyi.

Renata, szerintem jo döntést hoztal, remélem nem banod meg. A szülés fajdalmas folyamat, de akkor is a legszebb dolog a vilagon :)! Csak nem szabad félni töle. A legjobb, ha ugy csinalod ahogy jonak latod. EDA, nem EDA, a lényeg, h jo legyen :)!
Drukkolok, hogy szép szülésed legyen!

B negativ csoport témaban nem tudok segiteni.

Apa hazajött Brüsszelböl és tudjatok mit hozott???? 2 (!) kilo csokit!! Normalis?? :shock: :x :lol: A haromnegyedét mar szerencsére elajandékoztuk, a többit kerülhetem mig el nem fogy, nagyon kemény lesz, mert isteni finom :(

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok!

Sára, szerintem teljesen érthető a férjed hozzáállása a belga csokihoz.... és nagyobb tételben jobb az ára is!! Szerintem ne most fogyózz! :lol:

Kata, szegény férjed!! Jobbulást neki. Mail ment.

Nálunk szörcsögés van, tegnap 39,1C-t mértünk a fenekében. Úgy látszik, elég lázasodós típus Matteoka. Most megyünk a dokihoz... úúútálom, hogy ennyiszer beteg. De miért? Még szopik!

Üdv,
R.

Kép

Kép
rita81
 
 


Angyalka,
A párodnak jobbulást! Örülök, hogy nem lett nagyobb a baj.
Hamarosan írok mailt, csak kicsit el vagyok mostanság havazva, de holnaptól úgy tűnik lesz pár napig segítségem.

Sara,
A felvesz-leteszt gyakoroljuk. Egész jól megy. :) Igaz tegnap délután elsőre 1,5 óra altatás után fél óra alvás jutott és a babakocsiban sem aludt el a délutáni sétán, de estére 1 óra után elaludt és csak 1x kelt hajnalban szopizni és utána majdnem 9-ig aludt, mint régen! Ma pedig már 25 perc után szundizott és most alszik. :) :) :)
A kajcsi még kicsit aggaszt, mert alig 5 perceket szopizik napközben, pedig csak utána kínálom gyümivel, de múlt héten tartottam 1 csak szopi napot és akkor sem kért többet a ciciből. Szóval csak nem választja el még magát, mert este szívesen szopik és hajnalban is rendesen eszik. Majd elmegyek mérezkedni valamelyik nap.

Csoki??? :roll: Karácsonyra is kaptunk egy csomót, pedig azt hittem a szaloncukor eltűnésével majd nagyobb önkontrollom lesz. Hááát, nagy a kísértés.

Most én kis ppihenek kicsit. :wink:
Prücsök

prucsok
 
 


Sziasztok!
Hát köszi a tanácsokat, próbálkozunk ezerrel, de nem hajlandó a leányzó továbbra sem cicizni... Valamelyik nap már bőgtem is miatta, mert úgy vártam már, hogy milyen jó lesz... A kórházban egyébként szopizott, a tápszerpótláskor hagyta el..
Erika:
A dokink nagyon jó fej volt, és rendes, nem mennék máshoz szülni!!! És a gyermekágyon és patológián is mindenki segítőkész és kedves volt velem, én nem is tudok rossz élményről, jól éreztem magam a kórházban!!! Ilyen is van:)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Szia Magnes!

Tapszerpotlas? Biztos rajött, h ugy könnyebb. Marmint cumisüvegböl.
Szoptatasi tanacsadot nem hivtal fel? Szerintem hivj egyet batran!
Addig meg probalkozhatsz a Lilla féle ötlettel: bimbovédö. Mi még mindig hasznaljuk. Könnyebben be tudja kapni, mint a cicit. Azt nem probaltad?

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok

Prücsök
nagyon ügyi kicsi lánykátok van

Drev
nagy nagy gratula Dorkának, nálunk is Ákos már van hogy a fél szobát átszeli 2 lábon, lehet hogy a szülinapjára már csak 2 lábon fog rohangálni (addig már nincs sok)

Panzej
akkor azért kellett vinni vérvételre mert még ennyit se hízott
cicizés: nálunk kb. 6 hó-san mondta azt hogy kész vége, mikor oda raktam megfeszült hidat csinált és addig órdított míg elnem vettem onnan, ő a kórházban előszőr cumis üvegből itta a cukros vizet, majd a tápszert és utána nem volt gond a cicivel sem, csak mikor már nem kellett akkor, de ő akkor már kapott tápszert is (Humana-t) ezt is akadálymentesen vette (szerintem ezt adtak a kórházban is - mert ott is kaptunk hozzá receptet. Simán elfogadta.
Ákos is vékony, mondjuk gyerekkoromban én is az voltam, és az apja is, nekem még étvágygerjesztőt is adtak, aminek a hatása úgy 15 éves koromtól már nem kellett volna és most sem, sajna ma már nem vagyok az a gizda.

Rita
gyógymanókat elküldtük Máténak reméljük gyorsan odaértek!

Mágnes
örülök hogy a doki jó fej volt, és te hogy érzed magad?

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Halihó

Agyalka
Szegény férjed! Mt csinált??? Jobban van????

A betegeskedőknek jobbulást!!!!!

Sára
Hm!!!! CSOKI???!!!! FÍNOOOOOM
Mennyi van még???

Prücsök
Néha mi is gyakoroljuk a felvesz-letsez mótszert, igaz, csak max. 5 perc üvöltés van!

Panzej
Szerintem nem vékonyka a ygerkőc, Kata is havi max. 400g-ot hajlandó hízni, úgy, hogy már kajál rendese.
A mi dokink meg kifejezetten nem szertné, ha pufi lenne.
Mondjuk én is aggodtam a tápszerezés miatt! De nem hízik a csajos, bár amennyit mozog ,nem is csoad!

(Most megittam egy fél pohár bort! Akkor ittam utoljára, amikor még terhes voltam. Ne tudjátok meg hogy koncentrálok a betűkre! Félelmetes. Azt is monhatjuk, hogy kótyagos lettem! HUK!! :oops: :lol:
Soha nem bírtam a piát, velem olcsó dolog volt mulatni!HIHI)

Erika
Mi aztán egyszerre mozgunk! Katám szintén így reagált a cicire, sőt a táp és cicicközti dillemmát is megoldotta, nem volt szopizavar.

Mágnes
Ne add fel!!!! Tudom, hogy nehéz, de hátha a csajosnak megjön a kedve!
Próbálj meg mindenfél e pózt felvenni: fekve, a hónaljad alá fogod, hogy a lába hátrafelé van, előfejed, bemelegíted a cicid.
Tényleg írtál már szüléstörténetet? Vagy csak én vagyok kótyagos és nem olvastam????
:lol:

Rita
Mi költözn szeretnénk. Párom nem hajlandó felköltözni a plafonra!
Nálatok mennyi a belmagasság?

Máténak jobbulást!

Cserági
Nem lehetne összehozni egy babaúszásmegtekintést? (Ezt hogy kell írni?) HIHI

Jó hír a tanulni vágyóknak!!!!!!
Megvan még a tandíjmentesség, csak meg kell tudni, hogy az adott oktatási intézmény szerződésben van-e állambácsival (lehet hogy egyházi intézménynél ez nincs meg)! Azt hiszem igazolás kell, hogy gyeden/gyesen vagy!
ma voltam a suliban, és rákézdetem!

hajrá! okosodjatok!!!!!

Rólunk:
Mászik vagy kúszik a csaj!!! Inkább kúszik! Olyan, mint egy desszantos! ÉS imád enni, kinézi kaját az ember szájából! :lol:

Na megyek józanodni! HIHI

Kép
anid
 
 


Sziasztok!

Erika, Anid,
köszi a gyógymanókat, ideértek! Már csak kicsit szörcsög, jó kedve van, úgyhogy gyógyulgat. Elképzelhető, hogy a foga csinálta az egészet.

Anid,
nálunk 3 m körül van a belmagasság, de az én férjem se rajong ezért a plafonon alvásért. A legrosszabb, hogy baromi meleg, száraz meleg van fönt. (Igaz, így kevesebbbet kell fűtenünk.) Hosszútávon mi is inkább költöznénk, csak fogalmam sincs, hova. (Szívem szerint Pécsre, csak ott meg nincs a végzettségünknek megfelelő állás. :oops: ) Na, ennyit off-topic. Meddig kell jelentkezni, ha tanulni akarok valamit?

Lilla,
már többször rá akartam kérdezni: te hogyan szoptatsz még ötször? Szilárd kaják után? Máté már két deci gyümölcsöt bevág, és utána nem valami szomjas a tejcsire. (Hát, meg is értem.) Ez délután van. Ebédnél, főzelék után még csak-csak szopizik valamennyit, meg reggel a gyümi után egy keveset. És persze, reggel-este még. Igaz, én nem bánom, hogy már nem lóg a mellem a szájában egyfolytában :oops: , csak nem tudom, nem kellene-e még többet szoptatni.

Rita

Kép

Kép
rita81
 
 


Halihó

Tanulni vágyók!!!

Most olvastam a kismamában, hogy megszünt a támogatás!!!!Csak azokra a hallgatókra vonatkozik, akik 2006. dec. 1-je előtt beiratkoztak! kimenő rendszerben megszüntetik!
Ez gáz! A főnököm leharapja a fejem!!! Felvettek az egyetemre és nem iratkoztam be, most meg cseszhetem!

Kép
anid
 
 


hali!!4
hogy teljes legyen a káosz tanulás ügyben!!
Egyetem (ELTE) szerint létezik a támogatás!!!!
Na most legyen okos az ember lánya! :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted: :twisted:

Kép
anid
 
 


Sziasztok!

Egy gyors bejelentkezés és rögtön egy kérdés: Anid, jól emlékszem, hogy ti voltatok valamikor alvásambulancián? Leírnád nekem, hogy ez hogy működik, mi történik stb?
Sajnos már ott tartok, hogy egyszerűen nem bírom tovább. Sanyika átlag 4-5-ször van fenn egy éjszaka, cumisüvegre, teára nyugszik meg (néha cicire, de már nincs annyi tejcsi, hogy minden alkalommal szopizzon) és csak a karomban hajlandó elaludni.
Eddig mindig a fogára gyanakodtunk, de már unom, hogy mindent hónapok óta arra fogunk és közben nem jött ki egy foga sem. Illetve rosszul mondom, mert ha minden igaz, most kibújt egy és még kettő határeset! 9 hónaposan már épp itt az ideje.
Most éjszaka viszont összesen kb. 4 órát aludtunk, azt is három nekifutásra. Szoktátok mesélni, hogy egy-egy éjszaka nem alszik a gyerkőc és milyen zombik vagytok utána, hát képzelhetitek én milyen vagyok hosszú hónapok óta...
Sajnos a tápszert nem eszi meg, de szerintem nem éhes éjjel, mert vacsira benyom egy teljes üveg bébiételt.
Próbáltam a 3-5-7 percig magára hagyós módszert, el is aludt eleinte vele aránylag szépen, de aztán valahogy ez abbamaradt és visszajött a karomra. Most újra megpróbálom, hátha most jobban összejön.
Nincs valami ötletetek mit csináljak?
A Chamomillától sem alszik jobban.

Bocsi a panaszkodásért, de már nagyon kivagyok.

Sziasztok,
Móni

Kép
Kép
huncut
 
 


Sziasztok!

Moni, hat elhiszem, hogy kivagy. Ne hülyéskedj mar, panaszkodj csak nyugodtan! En azt hiszem, folytatnam a 3-5-7 perc féle modszer, keményen.
Kezdte megszokni aztan abbamaradt?
Jo ötlet az alvasambulancia. Mas gyerekorvossal nem beszéltetek? Homeossal esetleg?
Sok eröt, energiat és kitartast küldök neked (a gyogymanok viszik :)).

Anid, az ELTE csak hitelesebb, nem? Iratkozz be gyorsan!
A kismamaban levö cikk lehet mar nem aktualis.
A korhazreformrol szolo cikk sem az, ugye lanyok???

Na lépek, megyek ebédelni egyik baratnömmel, Apa meg itthon marad, éljeeeeeeeeeeeeeen!!! Kép

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok,
vagyok ám, de épp hogy olvasni volt időm, mert most nálunk ment ez a lázas dolog, aztán pénteken már jól volt a Fiatalúr, erre vasárnap újra belázasodott. Mostmár az orra is tele van. Nem aludtunk napok óta, mert folyton felébredt éjszaka a köhögéstől. De nem fogjátok kitalálni, hogy mi a dolog vége.
Fog!!! A kilences és a tizes számú készülődik hátul sunyiban. Tegnap a nagy üvöltés közepette beleláttam végre a szájába, mert amúgy szájzár van, a hátsó fogak helyén hatalmas pukli, szinte gyulladt vörös, teteje fehér. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Szegény, nem csoda, hogy belázasodott, nagyon fájhat. A köhögés meg gondolom a nyáltól van, amit már nem bír nyelni. :( Az orrfolyás meg eddig minden fognál volt nálunk :(
Mondtam a dokinőnek, azt mondta, h igen, biztos a fog, mivel amúgy a gyereknek minden lelete negatív.

Rita: Én most nem ötször szoptatok naponta hanem legalább tizenötször, ugyanis az elmúlt hétben leállt a hozzátápi. Szájzár van. Csak cicire nyílik a Kisember szája. :twisted: Újra Pamela vagyok. És nem tudom, hogy mi lesz, vajon kezdenem kell előröl majd újra a hozzátápit, amivel olyan remekül haladtunk???

De előtte úgy volt az öt, hogy reggel 6-kor mikor kelt, akkor egy, aztán visszaaludtunk, 8-kor újra kelés megint szopi. Aztán tízóraira gyümi, de ő még képes volt utána is szopizni. Délben főzi, ahhoz már nem szopizott, de délután a séta után megint szopira aludt el, aztán elalvás előtt az ötödik. Hát így.

Azt olvastam, h egy éves korukig az anyatej legyen a főtáplálék 2/3-1/3 arányban a szilárd kajával. A szilárd kaja még csak vitamint pótol, meg ásványi anyagot, inkább az anyatej táplálja. Hát nemtom. Mindenesetre most hogy nem eszik, csak szopizik így 8,5 hónaposan kicsit parázok. A súlyát mindennap mérem, gyarapszik. Az elmúlt egy hét alatt 100gr-mot :shock: , múltkor majdnem egy hónap alatt hízott ennyit. Szóval nagy gond nem lehet. Na mindegy, próbálkozom, hátha előbb-utóbb feloldódik a szájzár a kanálra. Szerintetek?

Anid: Én is azt olvastam a Kismamában, h csak a 2006-ban beiratkozottakra vonatkozik a tandíj mentesség. Hát nem tudom mi lesz, szerettem volna beiratkozni idén, de ha fizetni kell, akkor arra momentán nincs lóvém. Gyedem van, 80ezer meg lakáshitel több millió :mrgreen:

Huncut: De sajnállak az éjszakák miatt, most nagyon átérzem, mert mi is hasonló cipőben járunk, igaz én ipari tanuló vagyok hozzád képest. Tanácsot nem tudok adni, mert nálunk változó. Néha a chamomilla megoldja, egy idő után az sem. Amúgy ha nincs semmi baja, akkor elalszik magától a Kisember, ha meg baja van, akkor nem tudom hagyni sírni, hátsimi van, meg mesélek neki.


ANgyalka: Jobbulást nagy Jencinek! Szegénykém, nem lehet könnyű most Nektek! Azért próbálj keveset idegeskedni! Örülök, h Jencikében ilyen mély nyomot hagyott Bálint :)

Drev: Gratulálok Dorkának a járáshoz!!! Hamarosan sztem Lívi is követi!

Na megyek, mert szerintem lassan ébred a drágám.

Lilla

lilló
 
 


Sziasztok!

Móni!
Nagyon együttérzek veled, nálunk sem ment az alvás nagyon sokáig. Azóta van drasztikzus javulás,hogy
1) Külön szobában alszunk, nem rohanok be minden zörejre, ukk-ra mukk-ra.
2) Elkezdtük a hozzátápit.
3) Hagytam sírni. 5 perc után általában visszaaludt. Nem is volt éhes, csak megszokta az éjszakai kelést.

Lilla,
ezek szerint tényleg lehet lázas a fogzástól. Én meglepődtem, mert minden könyv azt írja,hogy ez csak egy régi tévhit.

R.

Kép

Kép
rita81
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a kedves szavakat!!
Nagyon jó olvasni amiket irtok,iszonyú sokat tanul belőle az ember..

Lenne egy kérdésem..A klinikán van rá mód hogy ne csak fekve vajudjon az ember?Én még nem jártam a szülőszobán,bár terveztem hogy felhivom a hölgyet aki ilyen szülésfelkészitőt tart,de mindig elmarad..Szoval van mód mondjuk labát használni vagy fürdőkádat?Stb..gyakoriak a programozott szülések,vagy orvostól függ?Én inkább császárral szeretnék szülni,mert félek hogy a természetes szülés közben valami baj lesz.Pl:előre esik a köldökzsinór,hipoxiás lesz stb..Eü-sként annyi rosszat hallottam..

A másik hogy én nem a 8kerben lakom igy nem tudom hogy szülhetek e majd ott..akik még szülés előtt álltok mind a kerületben laktok,vagy nálatok is felmerül ez a probléma?
Köszönöm!
Szép napot! :D

Judit
vmogyi
 
 


Sziasztok!

Hát lassan, de biztosan ideértem. Én is úgy vagyok, mint többen, hogy az olvasásig eljutok, de irni már sosem sikerül. Talán most!

Mágnes!
Nagyon sok szeretettel gratulálok a kislányodhoz, nagyon édes!
Jó egészéget kivánok nektek!
Olvastam, hogy a szopival gondok vannak. Nem tudom, megpróbáltad-e, hogy esetleg más tartásban szoptasd, pl. ha eddig a karodban tartottad, akkor próbáld ki fekve.
Azt hiszem, én a védőnőtől kaptam egy Szoptatós füzet nevű vékony kiadványt, amit a La Leche Liga adott ki, ebben lerajzoltak többféle testhelyetet is. Ha nincs meg, szerintem kérj a védőnőtől, nagyon jó tanácsok vannak benne!

A bimbóvédővel én is egyetértek, mi is használtuk, bár nekem azért kellett, mert kisebesedett a mellem.

Azt irtad, hogy a tápszer óta nem akar enni a picur. Esetleg nem lehetne bűvészkedni valamit a tápszer mennyiségével és akkor hátha többször kéredzkedne mellre?

Remélem, hamar megoldódik a dolog!

Jobbulást neked is, pihenj, amennyit csak tudsz!


Angyalka!
Sajnálom a férjed, elég ijesztő lehetett ez a baleset! Szerencse, hogy nem lett nagy a baj. Azóta hogy van?
Rácsodálkoztam, hogy hogy elszaladt az idő, mindjárt te jössz a táblában! Hihetetlen! Nagy a rugdosódás? :D
Jobbulást a családnak, nálunk is végigment ez a virus az egész rokonságon, több hétig alig láttuk a nagymamákat.


Gabek!
Ez a para nálam is megvolt, amikor terhes lettem, mert nálunk is volt egy kolléganő, akinek nem volt gyereke, de nagyon szeretett volna. Én három napig gyűjtöttem a bátorságot, aztán elmondtam neki, mire közölte, hogy már hallotta. Szerencsére nem akadt ki, legalábbis nem mutatta, de nem nagyon érdeklődött a terhességem alatt, hogy mik a fejlemények. Én nem akartam őt kinozni, úgyhogy inkább nem meséltem neki semmit.


Sára!
Köszi az érdeklődést, megvagyunk, csak elsodortak az ünnepek!
Nagyon jól sikerült a kiruccanás apával, istenien éreztük magunkat!
Én hónapok óta először csak magammal foglalkoztam, voltam masszázson, elég komolyan bevásároltam ruhákból :) :) :) :) :) és élveztük a jó levegőt.

Szuper ez a győri termálfürdő és lehet vinni babákat is!
Jól megnéztem, van külön medence az egész piciknek, ahol vannak játékok is. A viz hőmérséklete 36 fok, tehát annyira meleg, mint a babák fürdővize. Szép tiszta a hely, a medencék is , az öltöző is. Lehet, hogy majd Botival együtt is elmegyünk, akár egy napra is, autóval kb. másfél óra az út.

Ha érdekel titeket, a neve Rába Quelle termálfürdő, tudom ajánlani mindenkinek!


Gratulálok Vincének, láttam, hogy beindult! Azóta, gondolom, még jobban belehúzott! Hogy birod? Azért jólesik, amikor leteszed aludni, nem? :) :)


Drev!
Köszönjük a képeket, nagyon szépek a lánykák! Livi nagyon ügyes,hogy máris elindult! Szerintem Dorka hamarosan követni fogja, biztos megtetszik majd neki a nővére tudománya! :)



Csak lestem, hogy beindultak a babákok! Nem is emlékszem már, de mindannyian irtátok szinte naponta, hogy ki mit tud újabban! Tök jó! Globális gratulációm mindenkinek!

Na, most megyek, felébredt Boti!

Szép napot!

Kinga
kgk
 
 


Sziasztok,

Lilla
A 9-10. fog jön??? :shock: :shock: és addig már mind megvan??? :shock: vagy hogy jöttek sorba?

Vmogyi
Labdávallehet vajúdni, kád nincs, csak zuhanyzó, állítólag az is segít és jó. Nem hiszem, hogy sok programozott szülés lenne, de beszéld meg az orvosoddal és majd ő megmondja mit lát jónak. Mi akik császárral szültünk, talán ha jól emlékszem mindenki rendes szülésre készült, aztán nem az lett belőle. Ja nem, Ági nem.

Na lépek megyek a Jánosba újszülött babát nézni :)

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


sziasztok!

Gyors kérdés. A Picúrnak adandó homeopátiás gyógyszert hogy kell odaadni?
Mert a drágám 3-4 napja van hogy fél órán át is ordít és semmi sem használ, se cici, se cumi semmi. Hátha ez a szer használna.

Köszi.

Tündi és Imi

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Gabek: Igen, 8 fog már megvan, alul és felül a négy-négy középső van meg. Most pedig hátul jön kettő alul. Én is csak kapkodom a fejem ezen a tempón, de reménykedem benne, hogy ha túl leszünk rajta hamar, akkor már később nem kell ilyennel szenvednie a Kisembernek.

Rita: én is azt olvastam mindenhol, hogy nem lázasodnak be a fogzásnál, ettől függetlenül látod...A doktornő szerint lehetséges, de nagyon extrém eset. De egyébként a masszőröm is azt mondta, hogy neki mindkét gyereke belázasodott, mikor a hátsó fogai jöttek.

Judit: Tudtommal kérésre nem végeznek császármetszést, csak azért mert fél valaki a rendes szüléstől. Csak akkor császároznak, ha valamilyen orvosi probléma van, ami indokolja, vagy Nálad vagy a babánál.
Attól, hogy nem a nyolcadik kerületben laksz szülhetsz a klinikán, elvileg most az új törvények szerint is lehet ott szülni, ahol akarsz.
A vajúdást meg már leírták a lányok, de én megmondom Neked őszintén, hogy nekem fekve összekuporodva volt a legjobb, mert ha felálltam azt hittem, hogy megőrülök, úgy fájt. Fekve is, de azért könnyebb volt elviselni úgy.

lilló
 
 


Tündi: Nagyon pici - épp hogy ellepje - babavízbe vagy forralt vízbe oldjad fel, és aztán itasd meg vele. Kb. 15-20 perc mire elolvad.

lilló
 
 


Sziasztok!

Judit! Én labdán vajúdtam, méghozzá forró zuhany alatt. Ez az egy helyzet volt amikor kicsit jobban éreztem magam, de szerintem ez szülésznő függő, akik mellettem feküdtek a vajúdóban azok nem csináltak semmit, csak feküdtek (lehet hogy nekik az volt jó). Nekem a szülésznő mondta hogy próbáljam meg, és nagyon bejött, 5x vagy 6x voltam kint zuhanyozni, volt hogy fél óráig ültem a labdán, már bekopogtak, hogy megvagyok-e még.
Szóval nagyon ajánlom!
Császárt tényleg csak úgy csinálnak, ha valami oka van a babánál vagy Nálad, én is gondoltam rá, de az orvosom felvilágosított.

Üdv. Endy
endy
 
 


Nincs meghatározva, hogy evés előtt vagy után kell adni a bogyeszt? Vagy valami hasonló?

Egyébként adtak homeos gyógyszeres füzetet. Benne az összes homeopátiás szer és hogy mire jók. Nagyon jó!!!

Tündi és Imi

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Sziasztok!

Tündi, a bogyeszokat ugy kell beadni, hogy elötte és utana féloraig ne egyen/igyon semmit.
Es tényleg ugy készülj, h sok idö mire elolvad! Ja és müanyag kanalban kell elolvasztani!

Judit, hany hetes is vagy? Bocs, elfelejtettem... :oops:
Szerintem mindenképp menj el a felkészitö tanfolyamra, érdemes. Mar csak a szülöszoba latogatas miatt is! Megy amugy sem art, föleg, ha izgulsz :). Az egyik elöadas a csaszarrol szol. Amikor voltam azt mondta a doki, h ez egy komoly orvosi beavatkozas, amiböl sokkal nehezebb felépülni, mint a normal szülésböl. A természet ugy talata ki az egészet :)!
Ha végig benned marad ez a félelem akkor kérhetsz EDA-t!
Ja és torna is van az elöadasok utan!

Lilla, gratula a fogacskakhoz, nem semmi tempoban nyomjatok!

Kinga, jo hogy benéztél, köszi a Györi fürdös tippet! Boti miket csinal mar?

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Köszi!

Igazából már adtam Neki, és rá 15 percre ettünk... :roll:
De legalább műanyag kanálból kapta. :)
Egyébként meg elaludt. Most azon gondolkodom hogy felkeltsem vagy mi legyen. már vagy 6 órája ua. a pelus van rajta és fürdeni is kellene.

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Sziasztok!


Én most töltöttem a 30.hetet...
Ezt a szülésfelkészitést bármikor elkezdhetem?Szülésznőt mikor választottatok?Kell egyáltalán?
:D

Judit
vmogyi
 
 


Sziasztok!

Látom a babók nyugtalanabbak mostanában, biztos érzik, hogy nem ez a normális idő ilyenkor..
Kitartást küldök minden Anyucinak, és sok nyugtató-manót a babóknak:-)

Judit: én a 31+4 héten járok. Én a jövő héten találkozok a szülésznővel. Én jobbnak láttam fogadni, aztán majd meglátjuk. Én nem a kórházba jártam szülésfelkészítőre, a lakhelyemen szerveztek, és az jobb időpontban volt, arra el tudtam menni. Majd most jól megnézem a szülőszobát a szülésznővel.

Viszont kérnék egy kis segítséget: a szülésznőhöz már úgy menjek, hogy egy papírra leírtam a szüléstervem, vagy ráér később is? Miket szoktak beleírni?

Előre is köszi!
Szép estét mindenkinek!

Szilvi

Lilypie Fifth Birthday tickers



Lilypie First Birthday tickers
b.szilva
 
 


Sziasztok

Fogzás: nekem a kis drága babókám mikor jöttek az első fogai lázas volt, de annyira hogy az első éjjszaka még a kúp és a hűtő fürdő sem segített, csak a + kúp mire úgyahogy lement a láza reggelre, de este minen előlről kezdőtött, és ez így ment 2-3 este és éjjel míg ki nem bújt az első foga, de a sógoromék egyik rokonánál egy kisfiúnak még ennél is durvább volt, neki a kórházban már majdnem felvágták az ínnyét hogy segítsenek a fogának mert annyira lázas volt már napok óta és semmi nem segített a láz lenyomásában

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Halihó

Huncut
Madarász utcai kórház, Gál Éva doktornő csinálja!
Kérsz időpontot az alváslaborba és nagyon segítőkészek!
Jól kikérdezen evésről és szokásaitokról!
Nekem bevált, bár kisebb sokkot kaptam, mert ott fogtak, de megérte! Azóta manó alszik napközben rendesen a mai napig és nem kell vele vacakolni!
nekünk még akkor kajálási probléma volt, mert 7-8 hetes volt a gyerkőc, és akkor még nincs alvási probléma csak poci baj! s tényleg!
nem éhezett emg és nem esett le vércukorszintje, mikor sírt mindig szájába nyomtam a cicit plusz a táp!
Na ott kőkeményen ráállítottak mindekt a 3 órás kajára! örök hála nekik!
Meg apának, mert volt bátorsága betrelni minket oda! :P

Kórházasdi
Kismamik jó hír! Azok akik jan. 1-je előtt estek teherbe marad a régi rendszer, csak azoknak változik, akik utána pocakosodnak!
Egyébként meg a szabad orvosválasztás csak körzeti orvosra állt, csak azért mentek bele, mert a kórházak jóljártak!
Most is választhatsz, csak fizetsz a kórháznak, számlát kapsz és reklamálhatsz! Mivel a doki is kap belőle nuku hálapénz!

Szilvi
Vigyél listát, kérdezz emg minden kiss apróságot, ne zavarjon, hogy ő már esetleg 5 milliószor hallotta ezeket! te most kérdezel először, te gyerekedről, életedről van szó! az ágy színére is kérdezz rá,, ha ahhoz van kedved! (Na jó ez csak poén, csak érzékeltetni akartam, hogy bármit kérdezhetsz!

Homeosbogyi
A lényeg, hogy fémmel ne éreintkezzen!

Kinga
Felkeltetted az érdeklődésem a fürdőről! Köszi!

Kép
anid
 
 


Sziasztok!

Köszönjük az aggódást, aranyosak vagytok. Már kivették az összes varratot, úgyhogy már kezdi mozgatni az újjait. A hab a tortán, amit nem írtam, hogy január végére be szerettünk volna költözni, és ugye mindent a párom csinált eddig is, de így gyorsan szakembereket kellett szereznünk, hogy kész legyünk. Hát kiváncsi vagyok hogy jön össze, mert jó lenne ha a Jencikének lenne egy kis ideje megszokni az új házat mielőtt a Janka megszületik. :roll:

Gabek, ha ilyen jósnő vagy, akkor nekünk is megjósólhatnád, hogy együtt szülünk. :lol: :lol:

Prücsök, gratula a hozzátápihoz, és a felálláshoz is. Nagyon ügyi a kicsi Blanka. Mostanában ezek a gyerekek mindent olyan hamar csinálnak, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket.

Saara, szerintem ne nagyon kerülgesd a csokikat, inkább gyorsan edd meg őket, és akkor már utána nincs gondod velük. :lol: :lol: Egyébként én se merek elmenni a védőnőhöz, mert ez a Karácsony egy kicsit hmmm... hát szóval nem egy joghurtot ettem egész nap. :oops: :oops:
Hogy sikerült az ebéd? Gondolom jól kipletykáltátok magatokat. Vincus hogy bírta apával?

Rita, küldöm a gyógymanókat szegény Máténak, remélem hamar rendbejön. Az első másfél évben a Jencike is egyből belázasodott ha volt valami baja. Mostanában már nem. De szerintem az nem nagy baj, mert nekik egyből elkezd a szervezetük reagálni, hogy leküzdjék a betegséget.
Amúgy meg nagyon csini a vonalzója a kisembernek.

Anid, a Kedvesem a Jencikének akart összedobni egy barkácsasztalt, de sokáig nem jutott vele. Pedig már ezerszer vágott vele, de hát tényleg elég egy pillanat.
Én is meglepődtem a kismamában, hogy megint azt írják, hogy fizetni kell, de még nem olvastam el. Akkor ezek szerint ránk nem vonatkozik.
Úgy látom sikerült kijózanodni. :roll: :lol: :P

Lilla, örülök, hogy Bíí már jobban van, és tényleg "csak" a foga lehetett a ludas. Olyan rossz hogy ilyenkor még nem tudják elmondani, hogy hol fáj, mi bajuk, mi meg csak tapogatózunk.

Vmogyi, szülés előtt, mármint még a Jencikénél engem is érdekeltek, hogy hogy lehet vajúdni, mert ugye mindenhol azt olvasod, hogy húú milyen jó labdán, stb.., meg hogy az jár neked, de mire odakerülsz eszedbe se fog jutni. Tényleg a vajúdás alatt már egyáltalán nem érdekelt, hogy van-e kád vagy ilyenek. Sokat sétáltam, de amikor elfáradtam, lefeküdtem vagy inkább ültem, mert hanyatt fekve nem volt jó.
A császárral kapcsolatban (nekem is az lett a vége) szerintem készülj fel mindkettőre, és akkor nem ér meglepetés. És inkább arra godnolj, hogy a babádnak és neked is a legjobb legyen, azt meg majd a doki eldönti, hogy mi is az. Mert azért a császár se egy leányálom, ott is lehetnek komplikációk. Ezt csak azért írom, hogy elvileg úgy vagyunk felépítve, hogy rendesen meg tudjuk szülni a gyermekeinket, ha meg mégsem akkor lesz ott aki eldöntse, hogy mi lenne a jó., Húú, remélem érthető voltam.

Kgk, köszi az érdeklődést, rugdosás az van ezerrel. Néha már azt hiszem kiugrik a hasamból :D Örülök, hogy jól sikerült a kiruccanásotok. Akkor jövőre tényleg érdemes lesz elvinni a manót is.

Na megyek mert ébredés van
Sziasztok

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Sziasztok,

de csodás idő van! Ma akkorát sétáltunk Bível. Meg hintáztunk is, rendes hintán is, meg mérleghintán is. Nagyon élvezte a Drágaszááág. :lol:

Judit: Én annak idején választottam szülésznőt, és nem bántam meg. Jó ha az ember mellett van egy szakember, és olyan ember van mellette, akit már valamennyire ismer. Na meg, hogy ugyanaz az ember van mellette végig, nem több mindenki. Én legalábbis ilyen kényes vagyok. A vajúdás alatt a doki is bejött sokszor, de inkább a szülésznő az, aki végig ott van. A 34. héten találkoztunk mi először. Utána sokat voltam a pathológián, oda is feljött, meglátogatott, sokat beszélgettünk mit hogyan szeretnék majd. Szülés után a gyerekágyra is feljött meglátogatni. Máig tartjuk a kapcsolatot.
Őt nekem ajánlották, más szülésznőkkel együtt. Aztán megkérdeztem a dokimat, hogy mit szólna hozzá, ő pedig azt mondta, hogy remek, és megadta a telefonszámát. Szerintem érdeklődd meg a dokidnál, hogy kit ajánlana.
Én neked szívből tudom ajánlani az én szülésznőmet, Gönczi Katát.
A szülésfelkészítő 12 hét, szóval szerintem minél hamarabb kezdd. :) Ha szeretnéd, akkor elküldöm a védőnő számát priviben, hogy megtudd tőle, hogy mikor van most ilyen. Bár szerintem mostmár Neked így a végén a szüléses, szülőszoba látogatásos, légzéses órákra érdemes elmenned.

Kata: Azért irigyellek ám nagyon a rugdosódások miatt. :) Ahhoz képest, hogy majd csak két év múlva szeretnénk tesót Bínek, ilyenkor mindig erős vágy fog el, hogy újra várandós legyek. Mármint amikor kismamákkal beszélgetek. :)
Drukkolok Nektek, hogy sikerüljön a költözés időben.

TOREAU MERRE BÚJKÁLSZ???

Szilvi: Amikor hirtelen eszedbe jut valami - bármilyen kérdés, azt írd fel magadnak. Aztán mikor találkoztok a szülésznővel, akkor kérdezd meg tőle. Akármilyen kérdésed van inkább kérdezz, minthogy bármiben bizonytalan legyél. Én is írtam listát, mindenféléről, mert mikor az ember ott van, akkor a felét elfelejti annak, amit kérdezni szeretett volna. Főleg várandósan. Én dokihoz is mindig kis cetlikkel mentem :oops: .

Szép napot!
Lilla

lilló
 
 


Rakok még fel pár képet az én "nagy" fiamról, mert olyan régen raktam. :)

Kép Mindenben segít :) Annyira jó!
Kép Hintáztunk
Kép Már így nyomjuk az almát :)

lilló
 
 


Sziasztok!

Judit, én sem vagyok kerületi, de attól szülhetünk ott, legalább is remélem, hogy ez még így marad...

Anid, neked köszi a jó hírt a kórházzal kapcsolatban. Hol hallottál róla?

Lilla, nagyon édes a kis Bálint :)

Remélem mindenki élvezte ezt a csodálatos jó időt és továbbra is szép napot...

Renáta

Kép
renatac28
 
 


Halihó

Renáta
TV+ internet, meg www.EÜM.hu

Csajok, ma 3,5 órát sétáltunk.
:P :lol: Izomlázam van!!! (A fenekem mégsem lesz kisebb! Ki érti ezt?)

Kép
anid
 
 


Halihó Mindekinek!

Homeos bogyesz: a sógornőmtől úgy hallottam, hogy vízben feloldva nem sok értelmük van a bogyeszoknak, a babák pedig úgy vannak kitalálva, hogy simán elszopogatják őket és nem nyelik le/félre. Az ő gyerekorvosuk homeos doki is és nekik ezt mondta.

Szilvi,
Anno a netről töltöttem le szülési tervhez segítséget. Elküldöm priviben, remélem segít megfogalmazni a kérdéseidet. :-)

Szép estét mindenkinek!
prücs

prucsok
 
 


Prücsök, ez furi, én is voltam már homeós dokinál, plusz pár kisgyerekes imerősöm nagyon komolyan foglalkozik homeózással és ők vízben oldják a bogyeszt (pl. a boironos golyók tök nagyok szerintem, én azt tuti nem adnám be simán egy újszülöttnek. A Remediás sokkal kisebb). Viszont állítólag úgy a profi, ha műanyag kiskanállal EGYIRÁNYBA kevergetve olvasztod fel, mert akkor nem sérül az információ.
emma8
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?