Új privát üzeneted érkezett!

sziasztok!!

Szuper jók a talis képek!!! Samu hogy érezte magát, mit szólt a számára ismeretlen Eduékhoz??
Annyira édes ez a három pasi!!+ a nagyok is helyesek!! :wink:

Szegény Barnus, jól meggyömöszkölhették... de a lényeg, hogy nincs semmi probléma!! :wink:

Timcsi, Bori is az oviban kezdett el érthetően beszélni. Addig is mondta ő a magáét, de sokszor szótár kellett hozzá, hogy megértsük :P . Ne aggódj, Bala is beindul majd legkésőbb az oviban.

Nóri, én is egy szobában aludtam anyuékkal 5 éves koromig, és bár most mindkét gyerkőcnek van külön szobája meg ágyacskája, legtöbbször együtt alszunk. No nem egy ágyban, de egy szobában.. A hálószobánk egy ágyraktár :) :? . Aztán reggel persze gyakran ébredünk úgy, hogy Bori is mellettünk van. Én nem bánom ezt, sőőőt. Ezzel az együttalvás dologgal tudom, hogy megoszlanak a vélemények, de engem csak az érdekel, hogy nekünk mi a jó.

most rohanok, de még jövök.... :mrgreen:

KépKép
logi
 
 


még annyit h ugye láttuk zsigről és zsombról a képeket, na HÁT ÉLETBEN MÉG SOKKAL SOKKAL SZEBBEK, ÉS ISZONYÚ ÉDESEK!!!
zsignek cukorfalat magas manócskahangja van, zsombnak meg szép érdes mély pasi hangja!! meg kell őket zabálni, dögönyözni!!!! gyönyörű kisfiúk!!

a felnőtteket nem dícsérem, róluk úgyis tudjuk, h nagyon jó fejek!!!!! :)

samu teljesen el volt képedve, h húúú ezek a fiúk milyen nagyok! és mennyivel ügyesebbek! és menyni mindent tudnak már! szal csak megilletődve hevert és nézett nagyokat!
kerekpocak
 
 


Mai két "még forró" képünk..

Kép

Takarítok a szekrény alatt :lol:

Kép

KépKép
logi
 
 

 
 

NIKI 10 HÓNAPOS!!!! ISTEN ÉLTESSEN NAGYLÁNY!!!!! Kép

Kép

KépKép
logi
 
 


Nikinek nagyon boldog 10. hófordulót!!!

:lol: :lol: :lol:
mangó
 
 


Zsóka, ez a kis pasi eszméletlen!!!!! :lol: :lol:

Julcsi, nem semmi ami volt veletek, olyan ideges lettem arra a nőre, hogy bánhat így egy picivel? elszorul a szívem........

Timi, nagyon jó, hogy itt vagy már!

Edu, Zsófi csak csatlakozni tudok, nagyon édesek a pasikák!!!! :lol:
mangó
 
 


Marci jaj de édes :) Milyen hosszú a haja!

Nagyok anyukái: van valami trükk, amivel lehet segíteni, hogy köpjön a gyermek? Olyan hurutos, szakad fel neki, és nem tud köpni, csak sír.

M.
mircike
 
 


Timi,
végre jelentkeztél!!! Jobbulást fog-ügyben! Teljesen beleéltem magam a szellemes story olvasása közben. Félelmetes :oops:
Tényleg nem sokat eszi Bala (Niki napi adagja dupla annyi :roll: ). Nyugodj meg, jó anyuka vagy!!!!!!!!!!

Julcsi,
mázlijavan annak a szipirtyónak, hogy nem velem találkozott! É nem hagytam volna szó nélkül! De a lényeg, hogy minden ok.

Marci nagyon cuki!!!!!

Niki köszöni a köszöntéseket :D

Reni

KépKép
Kép
szuvajdzsity
 
 


timi idézek neked a kismama mostani számából:

" két-három éves életkorban és még nagyjából két-három évig a kisgyerekek képzeletét kettős tudat jellemzi, azaz tudják mi a valóság, de a képzelet szintjén el tudnak ettől vonatkoztatni. ekkor az is természetes, ha egybemesélik a valóság elemeit a fantáziaképekkel. mindez mulatságul és vigasztalásul szolgál számukra. tehát a kijavítást, megmondást -nincs ott semmi, mi nem látunk semmit- nem javasklom. ha a gyerek egész napját és szinte minden idejét a fantáziálás tölti ki, ha állandó jelleggel mindent és mindenkit szeretne ebbe bevonni, akkor felmerül a gyanú, h nem érzi e rosszul magát a mindennapi valóságban, nem gyötrik e szorongások, félelmek."


szerintem nálatok ilyesmiről szó sincs. valszin csak élénk a fantáziája balának, nem? hogy alakul a dolog írj mindenképpen!!

Marci cukkancs zabálnivaló, dögönyözni való!!!!!
kerekpocak
 
 


na megnéztem még1x a képeket MARCI NAGYON NAGYON SZÉP!!!!!!!


BOLDOG HÓFORDULÓT NIKINEK!!!!!!!
kerekpocak
 
 


ISTEN ÉLTESSE NIKIT 10.HÓFORDULÓJÁN !!
[size=9](most számolom, h. akkor március 5-én született, mint én ! bár én közelsem vagyok olyan szép, mint Niki :lol: )[/size]

Edus, Zsófi, látom remekül sikerült a tali :lol: ! két Zs nem semmi pörgős pasik..

Zsóka, Marci nagyon aranyos ahogy ül ! nem a napokban írtad, h. még nem ül, csak kúszik-mászik stb.. és most meg ?

Julcsi, hálistennek, h. Barnusnak nem esett baja - szerintem nem baj, h. elmentetek a kórházba, legalább megnyugtattak. már nem a röntgenes nőcire gondolok persze. na egyszer botoljak egy ilyesmibe, többet nem röntgenezne az biztos..

Timi, na végre, már nagyon hiányoztál !
szerintem igaz a mondás, h. nem feltétlen a mennyiségen, hanem a minőségen van a hangsúly. vki 24 órát egybezárva a babával sem biztos, h. többet ad, mint egy elfoglalt(abb) anya, aki viszont rendesen odateszi magát.
szerintem örülj, h. a Nagyik személyében van segítséged, nem is kicsi - és szerintem mégjobb, h. Bala is szívesen van velük. képzeld az ellenkezőjét, nem lenne túl jó. és szerintem az csak jobb, h. Bala feloldódik a szülők nélkül is - szerencsére Laura is ilyen nem anyafüggő. én ennek csak örülök, sokkal könnyebb így az élet mindenkinek. és u.akkor szerintem tiszta, h. Bala és Laura is tudja a kapcsolatokat hovátenni, és tudja, h. te vagy a nagybetűs ANYA, a mindenekfeletti.

ja, képzeljétek: ÁTKÖLTÖZTÜNK ! tegnap aludtunk először az új lakásban. még nagy a kupi, de nagyon jó itt. Laura észre sem vett semmit (szerencsére). sőt.. Anyukámnál járókában volt, azt annyira nem szerette, mint simán a habtapikon lenni a földön. mindig kiabált - itt meg.. viszont alig győzöm elhúzni innen-onnan, bekúszná a lakást, ha nem figyelnénk. főleg, h. itt konvektor van, ami tűzforró. na majd próbálunk résen lenni.

Mircike, én nem nagyok anyukája vagyok - de egy ötlet: nem mutatod meg neki, és hátha ezt is utánozza?

Marcsi

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Marcsi: De jó, hogy már átköltöztetek! Utánzás itt sajna nem működik, hiába köpködök, nem akarja. De most már úgy tűnik, hogy legalább lenyeli szegénykém... Egész nap egy fél joghurtot evett, nálunk ez a nulla kategória.

Timi: Jut eszembe evés. Tényleg nagyon gáz, amit megeszik Bala. Nem is a mennyiség... Hús semmi? Úgy sajnálom. Esetleg nem szereti a konzervkaját, a 8-10 hós húsos babakaja pépes is, mégis van benne hús. Vagy pl. rántotta? Kicsit keményre sütve, kis darabkákra vágva, azt kézzel is tudja enni. Vagy virsli?
Én nem vagyok ellene, ha játszik evés közben, mert legalább eszik is. Ha az etetőszékben van, nem tud elmenni, csak maximum nyomdázik közben, meg pakol, meg engem ugráltat. Van úgy is, hogy ölemben eszik, fotelben ülve, mint a malacok, de legalább eszik. Remélem nem lesz hátrányos helyzetű illemtanból a bölcsiben :)

JA és még ivás téma. Én semmiféle gyümölcslevet nem adtam neki egy éves koráig. Ha véletlenül mégis, akkor evés helyett. De full anyatejes lévén könnyebb volt a helyzetem. Egy éves kora után jött a víz és/vagy hipp tea. Illetve egy ideig vettem a babaivóleveket, aztán ma már sió őszilé megy. Tudom, hogy tápis/vegyes babáknál nehezebb a folyadék kérdés, de sztem a kutya ott van elásva, hogy mikor mennyit. Lehet gyümölcslevet adni, de nem egész nap, hanem mondjuk tízóraira, vagy ebéd után, vagy reggelire, ha olyan a kaja. Aztán egész nap víz vagy tea van az itatóban. Bölcsiben/oviban sincs másképp. Szóval a kalória nem ezek miatt sok, hanem pl. a nutellás palacsintától. Bár Timi gondolom örül, hogy egyáltalán azt megeszi Bala :)

Köv. hsz-ben rakok fel képeket. M.
mircike
 
 


Kép
Maci narancsteát iszik
Kép
Pelenkázás 1
Kép
Pelenkázás 2 (A pólója egy 110-es pizsi, kiszedette a szekrényből)
Kép
Alvásos játszás az összes babákkal
Kép
Az orrszívó porszívót senki nem úszta meg
mircike
 
 


mircike mirkó RETTENETESEN ÉDES!!!!!!!!!!!!!
MEG KELL ZABÁLNI!!!!!!!

kedvencem az alvós és az orrszívó-porszívós képek!!!! az alvóson húúúúúúúúúú de hozzábújnék!!!!!!!!

marcsi szuper h beköltöztetek!!! gratula!!!!! (laura mikor kezdett el kúszni? mászik is már?)

zsóka és marci mikor kezdett mászni??
kerekpocak
 
 


mirkó meg samu sztem kb azonos súlycsoport lehetnek....
kerekpocak
 
 


sziasztok! itthon kimenőn, hétfőn vagy kedden vissza.
majd jövök csak fürdetünk. igen, kicsit megcsúsztunk :)
pusszok!!!
lmkata
 
 


sziasztok! itthon kimenőn, hétfőn vagy kedden vissza.
majd jövök csak fürdetünk. igen, kicsit megcsúsztunk :)
pusszok!!!
lmkata
 
 


ennek illusztrálására:
Kép

samu a cyber rém
kerekpocak
 
 


kata de jó h jöttél megint!!!! gyere, gyere írj sokat!!!!

ugye szépen ül (kis segítséggel...) a kisfiam??

puszik
kerekpocak
 
 


Nagyon tündér :) Igen, a fejforma is elég hasonló :) Kis duckó pocokarcúak :) Most nemtom megnézni [mert benn van a naptár a szobájában és már alszik csukott ajtó mögött, és nem mászkálok be, mert reggel hatig így marad :)], hogy pontosan hány kiló volt ennyi idősen (sok), de 6 hósan pont 10. Készülj fel bicepszileg :)

Kata szia! Fürödjetek, aludjatok, aztán mesélj! :)

Szolg.közl.: Ma kiderült, hogy február 1-től dolgozom... Addig pörgök még itt. Utána nemtom... [nem fenyegetés :)]

M.
mircike
 
 


Mirkó iszonyatosan aranyos!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyon édes ahogy alszik, pelenkáz, orrporszívózik :D :D Olyan jókat mosolyogtam a képeken! És persze nagyon helyes pasi!!!
Azért remélem nem tünsz el februártól!!!

Én is vizzel itatom Nikit csak néha kap higgitott nyümilevet. Nagyon szereti :lol:

Samu nagyon ügyesen ül!!!
(de ameddig magától nem tud felülni addig állítólag nem szabad ültetni, legalábbis ne sokáig ültesd, korai még, majd ül eleget!)
Niki 9hónapos kora előtt pár nappal ült fel, másnap elkezdett mászni (kuszni egyáltalán nem kóúszott csak forgott a tengelye körül meg gurult), rá 2hétre felállt, rá 2hétre azaz ma meg kapaszkodva körbesétálta a dohányzóasztalt!!! Szóval nyugi Zsófi, nem vagytok semmiről sem lemaradva!!!

Kata, várjuk az új híreket!!

Jó éjt!

KépKép
Kép
szuvajdzsity
 
 


köszi reni!!! én mindenütt azt olvastam, h bár felülni még nem tud, nyugodtan lehet ültetni. sőt! nekem a gyerekorvos azt javasolta, h húzogassam fel ülésbe, mert attól erősödik a has-hátizma.
konkrétan azt olvastam az egyik könyvemben h 20-30 perc megtámasztott ülés ebben a korban az, ami már lehetséges.

mirci GYERE MUNKA UTÁN-KÖZBEN IS!!!! sztem azért jönni fogsz.. remélem!!
samu most kb 8 kg sztem most már csak nem fog 2 kg-t hízni, mondjuk már ez se semmi..... mostanában a köv. becenevei vannak: krumpli, golyó, mackó, dagi, ... mind egy bizoyos derékkörfogatra utalnak hmm hmm. na mindegy, legalább van miből leadni majd... (egy barátnőm kisfia 5 hósan volt 10 kg....-mondjuk most másfél éves és azóta kb 1 dekát sem hízott...)
kerekpocak
 
 


jaj reni és gratula az első lépésekhez!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
kerekpocak
 
 


A húzogatás az tényleg jó torna, mi is csináltuk!!! Csak derékszöges ültetés az ami állítólag nem jó a kis gerincének! Pl a Peg Peregós etetőszékbe 4 hós kortól belelehet ültetni de csak a döntött pozicióban. Vagy babakocsiba döntött pozicióban is lehet.

Szerintem is hamarosan lefog állni Samu a gyarapodásról. Majd ha elkezd intenzivebben mozogni!

Na eldugultam és megyek aludni, mostmár tényleg :)

KépKép
Kép
szuvajdzsity
 
 


Sziasztok!

Üléssel kapcsolatban nekem a gyógytornász azt mondta, hogy teljesen ülni csak akkor szabad, ha magátol tud felülni.
Döntve lehet már hamarabb is ültetni. A teljes felüléssel az a gond, hogy túlságosan megtreheli a gerincüket, ez a fajta terhelés csak akkor jó ha már önállóan produkálja a gyerek.
Na nem okoskodom tovább, megyek aludni.
Sziasztok:
Nóra

Kép
Kép
Kép
anaci
 
 


köszönöm lányok (amúgy a képen a hasamnak van döntve- nem egyedül ül- úgy még nem tud). én azt olvasom mindenhol h az ölünkben, nekünk dőlve már lehet. de persze főleg fekszik!!!
kerekpocak
 
 


Sziasztok!

Boldog hófordulót Mindenkinek.

Mirkó nagyon édes kis pasi, tök édes ahogy orrszívó-porszívózik.
Az alvós képek is nagyon ott vannak.

Jövő héttől tudok újra aktív lenni: Zsigu playgroupban, Zsombi itthon segít, apa munkahelyen dolgozik.

Szóval holnap kora reggel utazunk (8:20). Na megyek is aludni, mert eddig pakoltunk.

Addig is puszi mindenkinek. 8)
mazsolák
 
 


Sziasztok!

Kata!
Sajna lemaradtam az eseményekről, de most így olvasva nem igazán értettem honnan vagytok eltávon, így visszaolvasgattam, de csak részleteket.
Drukkolok ezerrel, hogy minden egyre jobb legyen. A kórházi benttartózkodáshoz pedig sok erőt és kitartást kívánok nektek.
Liza annyira gyönyörű és okos baba. Tündériek a képek. A tornáztatással hatalmas sikereket lehet elérni, az epilepszia pedig szépen kontrollálható gyógyszerekkel (azt nem tudom, hogy ki lehet e nőni, erről mondtak valamit?). A rohamokat már a vizsgálat előtt is észleltétek nála? Azért kellett komolyabb kivizsgálás?

Edus!
Mint mindig, tündériek a srácok! Már nagyon rég tervezem, hogy ellátogassak a honlapotokra, olyan jó nézni a képeiteket. Remélem hamarosan sort tudok rá keríteni.
Szintén a visszaolvasgatás közben láttam, hogy elég kalandosra sikeredett a hazautatok. Nem egyszer gondoltam rátok a nagy köd híre hallatán, hogy milyen lehet ez a fene nagy köd, de valahogy én abban a hitben éltem, hogy csak tavasszal jöttök legközelebb haza, s így az eszembe sem jutott, hogy nektek is komoly gondot okoz.
Gondolom nagy volt a hajtás idehaza. Nem fáj a szíved ilyenkor visszamenni? Tavasszal jöttök haza?
Mire olvasod e sorokat, szerintem már kint lesztek. Remélem a visszautatok simán zajlott.
Várom soraidat, s a sztorikat rólatok! :lol:

Julcsi!
Húúúúúúúúú de utálom az ilyet. Minek választ az ilyen ember ilyen hivatást magának, ha nem tud bánni az emberekkel? Pláne gyerekekkel. :evil:
A lényeg, hogy Barnus jobban van, s nincs nagy gond.

Nóri!
A köztünkalvást éjszaka elvből nem gyakoroljuk, bármennyire jól esne nekem is. Egyelőre marad az, hogy mi alszunk odaát, míg megnyugszik. Most éjjel csak egyszer kelt, Apa megvárta míg visszaalszik, s vissza is tudott jönni mellém anélkül, hogy Bala újra felsírt volna. A mai elalvás is Apa kezét fogva történt. Az éjjel meg majd kiderül hogy alakul.
A gyerekkori visszaemlékezésed érdekes. Biztos van ennek is valami meg nem magyarázhatatlan része. Nem hiszem, hogy csak az van a háttérben, hogy harmadik gyerkőc vagy. Kicsiként állítólag még elég elevenen élnek az emlékek bennünk az előző életünkből. Márha van ilyen. Úgyyhogy lehet, hogy oda vágyódtál vissza?

Zsóka!
Ez a kép Marciról fantasztikus! Annyira tünemény!


Mircike!
Mirkó zabálni való! Nagyon jók a képek!
Feb. 1-től dolgozol :?: :?: :?: :cry: vagy :) . Mirkó bölcsis lesz? Nem irigyellek. Bár néha jól esne nekem is a munka, de nem állandóra visszamenni.
Jobbulást nektek! Annyira rossz látni, ahogy szenvednek a takonykórtól. :cry:
Az orrszívásnál nálunk is mindenkinek le kell szívni, s utoljára neki. De mostmár magának odateszi, de ahogy elkezdi érezni, hogy húzza a lényeget, elkapja, s indul a sivítás. :cry:
Bala is csak imitálja a köpést fogmosásnál. Ezt még nekünk sem sikerült megoldani. Kivéve, amikor valami nem ízlik neki, akkor azt kiköpi, de az más szitu.
Kajálás: a virslit imádtuk, kb. 3 hétig. Akkor benyomott napi kettőt, aztán egyik napról a másikra "Pfúj nem kell!". Más húst nem igazán sikerül beletáplálnom. Bár a múltkor evett pár falat fasírtot. Meg is lepődtünk rajta. A tojásrántotta jó ötlet, köszönöm, holnap reggel kipróbáljuk :lol:
Itthon nálunk az a gond, hogy simán kimászik az etetőszékből. legszívesebben úgy enne, hogy megyek utána, s játék közben etessem Őt. Egy rövid ideig csináltam ezt, hiszen alapból keveset eszik, de legalább így egy kicsit hátha többet, de rájöttem, hogy ez így nem igazán jó megoldás. Egy pár napig szenvedtem vele, de rájött, hogy csak az etetőszék közelében kap kaját, így visszaszokott oda. A nasizások (p.: kölesgolyó, keksz) más téma, az ki van téve az asztalkájára, s ha kedve van, akkor eszik belőle.
Mindig elhülök, a kilós adataitokon. :oops: Jó kis vasgyúrók vagytok! Fél évesen 10 kg! :shock: Bala 20 hónaposan 9600g. :? Apa egész családja deszka alkat, volt honnan örökölnie, de legalább nem lesznek súlyproblémáink. :lol: (Mármint Balának. Rólam most jobb nem beszélni. :roll: )
A nyomdázást rendes tintával csináljátok? Nem lesz minden tiszta tinta?

Reni!
Boldog hófordulót nektek, s gratula az első lépésekhez!
Kép

Zsófi!
Samu tündéri! Samu honlapja is tervbe van véve, hogy meglátogatom. Azt szerkezgeti éppen a nagy legény? Tünemény a kép!
Köszönöm a cikkrészletet!
Szerencsére eddig összesen négy alkalommal történt ez meg velünk, azaz egyelőre azt hiszem nem él fantáziavilágban. Inkább hiszem libabőrözve is a szellemlátást. :?

Marcsi!
Gratulálok a sikeres átköltözéshez! Annyira jó! Szeretnénk már mi is itt tartani. :)
Laurának jó felfedezéseket kívánok!
Én is hasonlóan vélekedek, mint a mit Te írtál a kétféle anyatípusról, de ennek ellenére olyan könnyű elbizonytalanodni. :(


Most pedig elküldöm irományom, s a képek külön jönnek. Nem győztem szelektálni őket. úgyhogy lesz egy pár. :wink:

Puszi: Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Hú, jó sokat írtatok! Összeírkáltam, hogy kinek mire kellene reagálni, de a végén nem feküdnék le reggelig sem, úgyhogy már csak címszavakban.

Iza! Barnus pont úgy aludt mikor pice volt mint Beni, olyan jó volt látni, kicsit nosztalgiáztam, nagyon édes a Drága! Bejelöltelek mindkettőtöket iwiw-en.

Anaci! Jól láttam, hogy nem láttam képet? Tegyél fel!

Marci milyen szépen ül! Még a kis szeme is mosolyog, és a fogacskái! Nem semmi!

Edus - Zsófi! Tök jók a képek, jó kis hancúr lehetett!

Edus jó utat Nektek, vigyázzatok magatokra!

Zsófi! Nekünk is azt mondta a konduktor, hogy 6 hónap előtt ne nagyon üljön, max az ölünkben megtámasztva, tehát úgy ahogy most Samu. Nagyon ügyesen tartja magát, de azért szerintem még 20-30 percig inkább ne erőlködjön a kis hátával. Látod mi még csak ülünk normálisan egyedül, aztán még így is eldőlünk néha!
Holnap megyek (a szomszéd sráccal) az etetőszékért! Már úgy várom! Köszi, köszi, köszi!!!

Marcsi! Gratulálok a lakáshoz! Remélem Ti nem lesztek ilyen szerencsétlenek ezügyben mint mi!

Reni! Nikinek gratulálok a 10 hónapjához, meg ahhoz is, hogy már így járkál! De jó lehetett látni! Én mindig úgy örülök, hogy minden napra tartogat Barnus egy kis meglepit mozgásügyileg! Hú, nem az esésekre gondolok!

Kata! De jó, hogy jöttél! Mi van veletek? Pici Lizus jól van?

Panni! Nálatok minden rendben? Eltűntél! Megfázás?

Nóri! Ti jól vagytok? Farkas?

Mangó! Veletek mi újság? Bende eszik rendesen?

Mircike! Mirkó eszméletlenül szép baba! Bocsi, minden babánk szép! De ő ilyen nagy? Emlékszem régebben is írtad mindig, hogy jó súlyban van, de félévesen 10 kg? Hú, erről szerintem én valahol lemaradtam. Nem semmi! Mi 1 évesen sem leszünk annyiak!
A köpésre nincs ötletem, az lett volna, hogy mutatgasd neki. Vagy játszatok köpőset, mondjad neki, hogy ki tud nagyobban, akkor hátha megpróbálja!
Ugye nem tűnsz el 1-jétől?! Nagyon hiányoznál! Még ha nem is olvasol vissza minden nap, de azért mindig írj egy pár sort magatokról! Ok?

Timi!
Na várjunk, előbb ezt elküldöm, nehogy elszálljon. Mindjárt írok Neked!

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Timi! Egyszerre írtunk (kb). Te sem alszol még? Most pont Te következel, írom!

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


"Csak lazán, retro öltözetben (Apa rucija volt anno :lol: )
Kép

"Míg Anyáék körülnéznek, addig én megpihenek ezen a téglán!"
Kép

"Édes álom"
Kép

"Karácsonyi sütögetés Anyával"
Kép

"Így elég bamba vagyok?"
Kép

"Séta Apával"
Kép

Kép

Kép
timtom
 
 


Szia Julcsi!

Mi baglyok tartsunk össze! :lol:
Várom leveled, s még teszek fel képeket.

Puszi: Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


"A nutellás palacsinta az bezzeg csúszik!"
Kép

"Nem aludni megyek!"
Kép

"Míg Anya a konyhában volt, sikerült kiborítanom a kölesgolyókat. Hogy ne vegye észre, gyorsan összetakarítom!"
(Hogy hogy cipelte be a partvist, azt nem tudom, de nem vert le vele semmit, pedig elég szűk a hely a lakásban. :lol: )
Kép

"Huncut pancsi"
Kép

"Édes hármasban"
Kép

Kép

Kép
timtom
 
 


Előbb gyorsan elolvastam, hogy mit írtál!
A kajáláshoz még annyit fűznék hozzá, hogy mivel a gyümiket szereti (leves), csináld meg úgy konkrétan a gyümilevest, hogy egy pici krumplival besűríted főzelékesre, és egy kis főt husit beleturmixolsz! Barnus sem egy zöldségevő. Egyedül a brokkolit imádja, se krumpli, se répa, semmi ilyesmi. De ha úgy csinálom, hogy zöldség+hús és + banán, akkor szinte mindent megeszik, kis Majom. Ma csináltam egy pici cs.mellet főve meg uannyi zellert, kb 1-1 gyufásskatulyányit, hozzá egy icipici krumplit, tehát eddig még nem enné meg, aztán amikor megfőttek hozzávágtam egy fél almát, 1-2 percig főtt még a lében, bele a turmixba és egy egész banánnal (nem volt azért nagy) nyomattam össze. Így nagyon ízlett neki, igaz, hogy sok volt Neki az adag, de legalább benne volt, amit szerettem volna. Meg a banán legalább tápláló, vitaminos.

Alvás! Miért nem jó az egyágyban? Hogy már ne szokja meg, ha eddig nem így volt? Van benne valami, de lehet, hogy ez az időszak nem tartana sokáig nála. Nincs az ágyában valami maci-féle, amit "elaltathatna" és addigra ő is aludna?
Nekem régen sokszor volt ez, hogy a babámat kellett elaltatnom, anyu mindig mondta, hogy milyen ügyes vagyok, hogy én el tudom altatni, de jó stb., persze aludtam én is. De mondjuk én az iskolakezdésig egy szobában aludtam velük, külön ágyban, de anyu sokat jött át, mert én is nyavalyogtam, hogy egyedül nem megy... NEm tudom! Nekem akkor olyan jó volt, hogy engedtek egy kicsit.

Egyszer volt a tévében, hogy ha idegenekkel beszélget egy gyermek, azt lehet arra is visszavezetni, hogy esetleg haláleset történt a családban. Különben ahogy így írtad ezt a tévés nénis dolgot, basszus, nálunk is van hasonló. Vagyis kb egy hónapja, de nem minden nap, altatás nálunk ringatással megy, és közben állandóan tekeredik hátra (mi még egyszobázunk), és annyira bámulta az üres tévét a félhomályban, hogy már nem bíram tartani. Többször is csináltam azt, hogy amikor már végkép nem bírtam vele, felálltam, odamentünk a tévé elé, örült egyet, aztán visszamentem, leültem a mi ágyunkra, ölbe vettem és akkor már könnyen elaludt. Lehet, hogy ő is lát ott valakit/valamit? Én meg azt hittem a csokimikulást nézi, mert egy oda volt téve a tévé mellé. Ma is felkelt délután, Apa vette ki az ágyból, megint a tévé felé nézett és elkezdett sírni. Még Zsolti mondta is neki, hogy kit látsz kisfiam, ott van a Mami (anyukám) a tévében. Sajnos csak egyszer látta, de akkor 3 hétig volt itt nálunk anyu, 5 hónapos volt. Emlékezhet rá? Vagy mit lát Ő is mindig?

Jön a 3. fogunk, ma már alig tudtam megvacsoráztatni :oops: Ahhoz képest, hogy karácsonykor még fogatlanok voltunk!
Ja! És képzeljétek! Van ugye 2 foga, fent, lent 1, de pont egymás alatt. Ma CSIKORGATTA! Ült, mint aki gondolkodik és ezzel "játszott"! De még alig van kint szegénynek, le fogja smirglizni egyik a másikat!

Na csók, majd holnap jelentkezek, hogy milyen az új székünk. Kipróbáljuk, aztán vasárnap megyünk haza falura, oda meg nem visszük, úgyhogy tapasztalat majd csak utána.

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Jujj, Timi! De aranyos Bala! A palacsintás a legédesebb! Mindegyik nagyon jó! A fürdőkádas is, meg a kölesgolyós is!!! Az alvóson meg tisztára olyan Bala mint Barnus! Na majd én is próbálok már képet tenni. Még a cumija is pont ugyanez!
Alszik most rendesen?
Puszi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Szia Julcsi!

Nem tudom, hogy fent vagy e még, de mi még szenvedünk az alvással. :cry: Fel-fel sír...

A turmixötletet köszönöm. Próbáltam már hasonlót, de nem jött be. Bár újra meg lehetne próbálnom. Próba szerencse. Hátha.

Az éjszakai egyágyban alvással az a gondom, hogyha egyszer rákap, akkor állandósulni fog, azt pedig nem szeretnénk. Ha kikerül a rácsos ágyból, úgyis meg fog jelenni szerintem, hogy bemásszon közénk. Az sem lesz egyszerű korszak. Éjszaka aludjon mindenki a maga ágyában. A hajnali tápszert már köztünk eszi meg, s akkor már maradhat köztünk. Annyira imádom, ahogy odakucorodik az ölünkbe. Ssívem szerint magunk közé venném éjjel is, de az eszem mást mond. :?
Túl szőrös szívű vagyok :?: :roll: :?:

Nem semmi, hogy ilyen hamar kibújtak egymás után a fogacskák. Bala is csikorgatta egy ideig, de egy pár nap alatt ráunt. Úgyhogy nem fognak elkopni! :)

A képeket nagyon várom!

Puszi és jó éjt/reggelt!

Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Szia Julcsi!

Lebuktál! :lol: Most látom csak, hogy még Te is fent vagy! Bár lehet, hogy már a billentyűzetre dőlve alszol. :lol:
Én azt hiszem mára becsukom a gépet, mert holnap könyörtelenül kelt Bala. (S ki tudja még hányszor éjjel.) :(

Puszi: Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Ez az alvás nem egyszerű! Nem tudom velünk is mi lesz, ha másik szobába kerül, úgy hozzánk van már nőve! Én is félek, hogy nálunk alvós lesz, meg attól is, hogy én meg nem leszek elég kemény majd.

Nektek is jó éjt, Barnus is felsírt már egy párszor, remélem most már aludni fog, megyek én is!

Kaja! Sütőtököt nem szereti? Süssél neki! Amilyen szép, hátha rákap!

Puszi

url=https://babafalva.hu]Kép[/url
kisjulcsi
 
 


Jó reggelt Mindenkinek!

Még alszik a csapat?

Mircike!
Bevált a tojásrántotta ötlet! Ezer köszönet!
Bár nem hazudtolta meg magát Balám, nem evett belőle valami tetemes mennyiséget, de legalább hajlandó volt megkóstolni, s azt a fél tojásnyi mennyiséget, amit megevett belőle, azt jóízűen ette. Így ma legalább reggelire nyamizott valamit.
Köszönöm!
Kép

Puszi: Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Julcsi!

A sütőtök sajna nem jött be nálunk. Én már nem is csodálkozom rajta. :cry:
Az szokott meglepni, ha valamit hajlandó megenni. Pl. a mai tojásrántotta. :)

A lakással nálatok mi a gond :?: :roll: Csak hogy azt írtad korábban, hogy:
[quote]
írta:
Marcsi! Gratulálok a lakáshoz! Remélem Ti nem lesztek ilyen szerencsétlenek ezügyben mint mi!


Puszi: Timi

Kép

Kép
timtom
 
 


Sziasztok!

Hú, ennyit írni éjszaka!

Mirkó nagyon édes!!! Tehetnél fel róla gyakrabban képet, annyira édes. Nekem is az alvós a kedvencem !!! El is aludt, vagy csak a babák? :)

Marci, is tünemény! Szerintem tök sokat nőtt, és változott az utóbbi időben. Zsóka, egyre jobban hasonlít Rád és Borkára. :) (a Papát még nem láttam így őt nem tudom...)

Samu fotó is tuti! Húzogatni ebben a korban már szabad. És az én orvosom is azt mondta, hogy ültetni, kipárnázva, tilos. De tudom, hogy nem így ül, úgyhogy ez tárgytalan. Amúgy a képen egyáltalán nem látszik, hogy az öledben ül. :)

Bala is tündér! Itt a kedvencem retrószerkós, meg az alvós. Olyan édesek a babák amikor alszanak.

NA most mennem kell, még mindjárt megpróbálok visszajönni...
puszi

Kép
nóri8
 
 


Mircike, Mirkó tündéri aranyos zabálnivaló ezeken a "gondoskodó" képeken.. a kis betakargatott babái, meg az orrszívózás, hát vmi csúcs !
ha febr.1-től dolgozol, mikor kezditek a bölcsis beszoktatást? majd mesélj róla légyszi ! mi elvileg ebben a hónapban íratjuk be Laurát, h. szept-ben kezdje majd. van vmi fogadónap előtte, kérdéseket lehet feltenni.
van egy két ötletem és kérdésem, de mire KELL figyeljek, mi az ami fontos lehet, és nekem tapasztalat híján nem juthat eszembe?
amúgy a miénk állami bölcsi lesz, nem magán.

Kata, tök jó h. jelentkeztél, de a végén nem írtál fürcsi után ! gyere ha tudsz és mesélj mi van veletek !

Timi, Bala nagyon cuki, mint mindig.. :D
a retroszerkó meg nagyon poén !
a partvisoson meg hangosan felnevettem.. az utolsón meg nagyon szép család vagytok ! Bala szeme (szerintem) Apájájé, fejformára meg te vagy :arrow: igazi vegyes sali.
nem semmi étrend ! csecsemőként sem volt nagy főzelékevő Bala? v. már akkor is küzdöttetek?
ízlett neki a rántotta végülis ?
kitartást az alvásokhoz ! szerintem is jobb, ha nem szokik közétek, nem vagy szőrösszívű, én is úgy gondolom mindenki aludjon a saját ágyában.
amúgy érdekes, amit ezekről a szellemlátásokról írtál - én is hiszek egy-két ilyesmiben, meg érdekelnek a spirituális dolgok, de csak a józanság határain belül. (na nem a Nők Lapja horoszkóp :wink: )

ja, meg még akartam írni, h. miből írod a szakdolgozatot? ha már írtad volna, és csak átsiklottam felette, akkor bocsi !

meg még egy: raknál fel fotót a féligelkészült kézikészítésű kariajándékokról ? kíváncsi vagyok rájuk ! én nagy fakéz vagyok (bár Laura előtt néha szoktam volt szalvétázni, meg dobozt v. képkeretet festeni), és mindig irigylem a kreatív, gyönyörű alkotást készítő embereket !

Reni
, gratula Niki meneteléséhez !

Zsófi, áhhhá, mostmár legalább látom Samu h. írja a blogját !! nagyon édi !!
az ülésről én is hasonlókat hallottam, mint a lányok - de mint mindenről, erről is szétszórtak a vélemények.
amit kérdeztél: Laura kb.6 hósan kezdett el kúszni. kb. úgy csinálja, mint a katonák v. a fókák. a két alkarján húzza magát előre, még a lábait nem használja és villámgyorsan elér mindent. előtte kb.5 hósan kezdett a saját tengelye körül forogni, hason 360 fokokat megtett. aztán szószerint egyik napról a másikra féléves kora körül kezdte a kúszást. mászni még nem mászik, de a négykézlábat már vagy 2-3 hete gyakorolja. feláll 4kézláb, és hintázik előre-hátra, de még nem tud elindulni. ha elfárad, leül oldalra a sarkai mellé - talán ebből lesz majd az ülés??

Edus ! nektek jó - és kevésbé kalandos visszautat kívánok ! most szerencsére nincs köd !

Marcsi

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Timi, Nóri, egyszerre írtunk, csak én lassabban... :lol:

Anyukák, egy kérdés:

rizst mikortól és van-e vmi frankó receptetek?

másik: nappali egyszeri alvás mikortól jön? magától áll át a babó rá, v. szoktatni kell?

Marcsi

KépKép
alon
 
 


Marcsi, igen ebből lesz az ülés! De olyan gyorsan hogy majd csak ámulsz. Nálunk egyik nap még semmi, csak ilyen félreüldögélés, másnap reggel meg hopp elengedte a kezeit! :) Pár napig csak nekem mutatta meg aztán már mindenkinek! :)
Rizst 4 hónapos kortól lehet adni, tehát már adhatsz. Én 6,5 hónapos kortól adtam. Megfőztem simán vízbe a rizst, jó puhára, eleinte anyatejjel és banánnal turmixoltam, mostmár nem fejek úgyhogy vízzel és banánnal turmixolok. Jó sokáig kell turmixolni, de nagyon finom lesz a végén. Farkasnak az egyik kedvenc kajája.

NIKINEK GRATULÁLOK A LÉPÉSEKHEZ ÉS BOLDOG HÓFORDULÓT KÍVÁNOK!!!!! (már mi is elindultunk a bútorok mentén, de én még nem örülök neki, úgyhogy próbálom négykézlábaztatni...)

Julcsi
, köszi, jól vagyunk csak tegnap nagyon fájt a fejem, azért nem írtam. Farkas kikészít. Én is ringatva altatom, de kb. egy hete az az új szokása, hogy felnyúl a fejemhez két kézzel belekapaszkodik a hajamba, és húzódzkodik fel, és olyan erős, hogy nem bírom lefejteni. Tegnap véletlenül elaludt a babakocsiban késő délután, véletlenül 45 percet, és ezért este egy órán keresztül küzdöttünk vele Zsoltival, hogy elaludjon. Közben nekem úgy fájt a fejem, hogy majd szétesett, és közben meg folyamatosan tépte a hajamat.

NA, most mennem kell, szerintem ma már nem is tudok jönni.

Julcsi, jó disznótort, ja és nézd meg a privát üzeneteidet, elküldtem! Zsófi köszi!!!!

Pusz, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Termeltetek az éjszaka szépen!

Timi
Bala nagyon huncut kis kópé, mint mindég! Nagyon szépek vagytok kettesben és hármasban!

Nálunk is saját ágyban alvás van, egész a reggeli(hajnali 6)szopiig. Utánna ha óhajt bebujhat közénk! Olyan jó vele ébredni (ő ébreszt engem :lol: ) De este nem raknám magunk közé én sem, inkább én költözöm hozzá.

Marcsi
Rizst mi kb 7-8 hónap között keztük. A lényeg hogy jól szét kell főzni mint az állat, hogy szétnyiljon, szinte pépesre. Aztán a megszokott zöldségekkel lehet vegyíteni. Niki nincs túl oda érte, de azért megeszi. Én meg csinálni nem szeretem :oops: Ma épp kiakarom próbálni a Holle bio rizskrémet! Kiványcsi vagyok rá!

A nappali alvásos véleményeket én is várom! Niki még 3x alszik kb 40perceket és átakarom szoktatni 2-re legalább... de sajnálom kínozni ha látom, hogy álmos... Mikor altatjátok napközben a gyerkőccöket?

Az ülés témában végre mindenki egyetért :roll: :lol: (vagyis a védőnők, doktornők úgy értem..)

Apa elutazik holnap és csak kb szerdán jön haza... Addig egyedül leszünk az egész házban... És még az üzleteket is járnunk kell Nikivel minden nap. Nem lesz egyszerű...!

Üdv!
Reni

KépKép
Kép
szuvajdzsity
 
 


lányok 2 vélemény:
de persze mindenki úgy csinálja ahogy akarja:

1. a babóknak MUSZÁJ megtanulni egyedül aludni. nem ringatva, szoptatva, hordozva,két szülő közöt stb. szerintem tehát MINDIG ébren az ágyba és aludjon el. én 2 napos korában is már ébren tettem az ágyba és puszi -most aludnod kell- és kijöttem. becsuktam az ajtót és birkózzon meg a feladattal. (kb 2 hónap után simán megy neki!!!! azóta is.- amúgy bármekkora babát rá lehet szoktatni. melós de megéri!!! leteszed a gyereket ébren és simán kimész. ajtró becsuk és tessékl aludni. lehet h hetek de meg fogja tanulni!) miért???
mert
- ha éjjel felébred magától visszaalszik. ha nem tud egyedül elaludni, akkor nekem is fel kell kelnem és ringathatom, mert ugye ezt szokta meg.
-ha majd 15 kiló lesz, akkor vicces ám ringatni. ezért mondja a suttogó, h úgy kezd el, ahogy folytatni is akarod. mert nem fog hipp-hopp magától majd ügyesen elaludni, ha SOHA nem lett rá megtanítva. TIMI én úgy tudom h az automatikus elalvás kb 1.5 éves korban szűnik meg, ha nem tanult meg pl du magától elaludni, akkor este se fog tudni, sajnos.

2. marcsi én beállítottam samu alvását, most kétszer alszik 2 órát pl 3-5ig szigorúan d.u. alvás van (2 hét alatt simán beállítható). szerintem lazán hozzá lehet nyúlni a napirendjéhez. nem igaz h a babák tudják h mi nekik a legjobb. samu ez elött 4x aludt 40 perceket állandóan nyűgös és álmos volt és sírt. amióta elhagytuk a reggeli utáni alvást, helyette szundít kb 15-20 percet a babakocsiban, azóta alszik ÉBREDÉS NÉLKÜL 2-2.5 órát délutrán, sose sír, kiegyensúlyozott és boldog. persze minden babának más a jó de én ahogy ő változik, igyekszem az igényei szerint a legjobbat kiokkumulálni napirendileg.


na bocsi h ezt leírtam, nem okoskodásnak szántam, hátha segít.
kerekpocak
 
 


Zsófi!
Én a felvesz-letesz módszert alkalmaztam, amit meg is szokott szépen és azóta is úgy alszik el.... :oops:
6 hós koráig Niki is zokszó nélkül elaludt délután azóta viszont nem hajlandó! Este szerencsére szopi után kómába esik és csak be kell tennem a kiságyba.
Egyszerüen rácsukod az ajtót és kész?! És ha sír akkor hagyod sírni akár 15-20percig is????
Én nem bírom hallgatni ahogy sír, zokog.... :oops: :cry: Ezért 10percnél tovább még soha nem hagytam sírni (annyit is csak1x bírtam ki..) Ott áll a kiságyban és potyognak a könnyei, és egyre jobban behergeli magát ha nem megyek be...
Mit csináljak??? azon kívül, hogy sírni haggyam... :oops: Kegyetlennek érzem mag ha hagyom és lelkiismeretfurdalásom van... :oops:
Egyébként meg folyamatosam nevet napközben és kacag, csak úgy ok nélkül is, szóval nem sírós. De az alvás...

KépKép
Kép
szuvajdzsity
 
 


Zsófi, szerintem Samuval hihetetlen szerencséd van! Én elhiszem hogy a suttogó sokmindenkinek bejön, de a gyerekek nem egyformák. Olyan ez mint a mozgásfejlődés vagy az evés. Hiába adunk recepteket pl. Balának ha ő nem szereti azokat a dolgokat. De amúgy tudod mennyit gondolok a szavaidra, hogy hogy kell csinálni? Rengeteget,és próbálom is, de nem sikerül. Farkas 2-5 hónapos koráig simán elaludt egyedül egy nyikk nélkül. Utána egyre ritkábban, most pedig már nem kicsit sír ha berakom az ágyába, hanem torkaszakadtából üvölt, taknya nyála egybe, köhög, fuldoklik. Lehet, hogy hagyhatnám így egy hétig, de hidd el nem bírom. Inkább szakadjon le a hátam, de ringatom.
Egyébként az ő elalvási szokásai mindig változnak, volt ugye amikor egyedül ment, volt hogy simogatnom kellett a fejét, volt, hogy vízszintesen ringattam, aztán függőlegesen kellett. Bízom benne, hogy ha majd nagy lesz, már kényelmetlen lesz neki a kezemben és elalszik az ágyában egyedül.
Ő egyébként soha életében nem volt jó alvó,az orvos szerint ilyen típus.

Tudom, tudjuk, hogy egyikünk sem okoskodik amikor ezt vagy azt tanácsol. Ezért jó idejönni, tanácsot kérni, és kipróbálni hátha sikerül.

Julcsi,még azt akartam írni az előbb, hogy a tv-t mi kivittük a szobából. Addig Farkas is nézte ha ki volt kapcsolva. Én csak arra gondoltam ilyenkor, hogy nem érti, hogy most miért nem villog az az izé. De amióta nincs a szobában azóta nem foglalkozik vele. Amit te írtál arról még nem hallottam, de lehet, hogy így van. Végülis állítólag ők még nagyon fogékonyak az ilyesmire.

Na, mostmár tényleg abbahagyom puszi, Nóri

Kép
nóri8
 
 


Reni, egyszerre írtunk! És ugyanaz a helyzetünk. Napközben Farkas is mosolyog állandóan. :)
Papahiányhoz kitartást! Nálunk a papa márciusban megy el 11 napra, de már most ezen stresszelem magam. Nagyon rossz nélkülük!

Kép
nóri8
 
 


sziasztok!

na nagyon nagyjából visszaolvasgattam, de képtelenség mindenre reagálni (legalábbis nekem - tudom Timinek megy :wink: )
sorry! :wink:
(na meg akkor itt ülnék 2 órát a gép előtt amire nincs időm)

a fotókat persze végignéztam, nagyon jók! Edus-Zsófis találkozós - milyen furi volt a fiúkat egy képen látni :) meg pici Mirkó, ahogy babázik! :roll: meg Bala - nekem a kölesgolyó kiborítós, takarítós a csúcs! :shock: Meg Marcus abban a zöld pulcsiban annyira de annyira cukor a két fogával!! (ha jól számoltam :? ) a net-guru pici Samu :wink: meg Niki totyogós képe :wink:
szóval nagyon szépen vagytok / vagyunk, mint mindig! Ezen már meg sem lepődtem... !! :lol:

alvás: Lizu már tök jól csinálta, napközben meg este, jó volt h simogatni kellett de ritkán... aztán jöttek a kálváriák és minden borult, kezdve azzal, hogy este már aludt 5-6 órát egyben. na mára ez is eltűnt...
illetve az én nézeteim is totál mások lettek etéren: példul a kórházban egyik éjjel végig rajtam aludt (hátán fekve a hasamon :lol: ), tegnap éjjel köztünk a nagyágyban, ringatom ha sírós kedve van, staöbbisatöbbi :)
elhatároztam hogy elások minden könyvet és jól elkényeztetem :)
(azért nem elégetek, mert ki tudja lehet h a tesónál majd megint kelleni fognak :) )

velünk: az van, hogy nem nagyon hatnak a gyogyók sajna. már kettőt szed Lizi. egyet napi 4x, egyet napi 3x.
6-10-12-16-18-22-24 órakor, tehát elég szépen beosztja ez a napunkat.
annyit értek el, hogy kevesebb és enyhébb görcse van, de van. és amíg van, addig nem jó. nagyon nem.
egész okos kezdek lenni sajna a témában, alapból kinőhető meg gyogyóval könnyen kezelhető, de ami Lizinek van az elég kemény típus. Ráadásul egyedi eset, mert nem mindkét agyféltekén hanem az egyiken nagyon, a másikon meg néha-néha. és ez nagyon furi az orvosoknak, mert a két félteke együtt mozog. szóval ez :?: :?: nekik is.
dióhéjban.
ja, amúgy a 2. gyógyszertől amit kaptunk alszik szinte egész nap kiütve. :cry: :cry:

DE! hogy ne csak negatív legyen: RENGETEGET gőgicsél Lizu! de elképesztően sokat (már amikor ébren van), szinte egyik napról a másikra! gááá, hőőő, heeee, áááááá, sikoltások, sóhajok, stb.
még éjjel is amikor felébred! megzabálom! na ilyenkor persze ne szóljunk hozzá, nehogy megszokja h éjjel játék van. de én meg örülök amikor ébren van végre, úgyhogy éjjel is jókat dumcsizunk!!!!!!!!! :lol:

most sajna nagyon csúnyán meg van fázva a kiscica ennek a tetejébe , meg én is mára szarabbul vagyok - torkom fáj, meg fújom ezerrel az orrom...
úgyhogy emiatt Lizunak valszin csak szerdán vagy csütörtökön kezdik el a szteroidos injekciós kezelést. ez egy elég hatásos, aggresszív forma amikor már a szájon át adott gyógyszerek nem hatnak. átmenetileg szokták alkalmazni és aztán szépen vissza lehet állni gyógyszerekre azt mondják. de semmi nem biztos, majd meglátjuk.

hétfőn vagy kedden fekszünk vissza a kórházba. tartják addig a szobánkat :arrow: rosszban a jó, hogy miénk a legjobb szoba :wink:

Én lelkileg már jobban vagyok, azaz persze van egy-egy nap vagy fél nap amikor nagyon rámtör a bánat, de igyekszem nem hagyni.
Semmi nem számít csak az hogy sikerüljön beállítani neki ezt már záros időn belül, hogy tudjunk menni gyógytornázni, meg fejleszteni amit kell! Már nagyon várom!

És mindenki amikor megkérdi mennyi idős, én mondom 3 hónapos lesz 12-én, akkor : jééééééé azt hittem több!
5900 gramm és 62 centi a hölgyemény :)

na most szinte csak magunkról írtam :oops:
lmkata
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?