Köszönjük a sok-sok dicséretet, nagyon jólesett!!!
Visszaolvastam, de most nem reagálok, mert igy sincs sok időm. Beteg babáknak jobbulást!
Julcsi nem viseli könnyen a változást, bár szerintem már hosszabb ideje ilyen nyűgös, ez csak rátett egy lapáttal. Én nem aggódom, hiszen beteg szegény, jött a konkurencia...majd változik a helyzet. Néha olyan nehéz vele, mert nem az a bújós fajta, inkább ellenséges, nem ölbe jönni akar, hanem tekeri ki magát az ölemből. Nehéz vigasztalni. Érdekes, a szüleimmel én is ilyen voltam, pedig másokkal nem. Próbálom nem olyan komolyan venni, meg elfogadni, hogy ő ilyen. Van, hogy hosszasan csak sir, bújna hozzám, de ha felveszem, kiabál és tekeredik kifelé (ez eddig is igy volt, nem a kistesó miatt).
Amúgy a nap nagy részében kedves, játszik egyedül vagy velünk, csak minden pillanatban bedühödhet.
Anna annyira nem érdekli, de ha közelit hozzá, kedves vele, simogatja a hátát, fejét.
Szülés: sokkal nehezebbnek éltem meg, mint Julcsival. 7-kor értünk be a kórházba, fél 10kor már előbújt Anna. Végülis ez jó, hogy nem kellett hossazn vajúdni, ám annál fájdalmasabb volt. Nem tudtam annyira koncentrálni, mint először, igy aztán apára sem tudtam úgy figyelni, pedig ő sokat segitette lőször. A végén elég erőteljesen orditottam, szóval nem voltam egy úrinő. A kitolás pedig összefolyt a fájásokkal, nem érzékeltem a határt. Julcsinál még osztogattam asz utasitásokat, CD-t cseréltettem a kitolásra.
Az elején még volt egy félóra, amikor összeszedtem magam, az nagyon jó volt, éreztem az átszellemült állapotot, tánclépésekben közlekedtem, mert az esett jól. Aztán annyira fájt, hogy nem ment tovább.
A kitolás is irtó gyorsan ment, vissza is kellett kicsit tartani. A feje után kidugta a kezecskéjét, igy jó nagyot repedtem, amit persze én nem éreztem, akkor már csak amegkönnyebbülést ész örömöt. Ugyanolyan katarzisnak éltem meg, mikor megláttam. Sőt, most jobban felfogtam, akkor kicsit kába voltam. Anna erősen sirt végig, amig a hasamon volt, amig varrtak, és utána. Nem tetszett neki a változás...de már szokja.
Próbálom levonni a tanulságot, de nem megy, vannak variációk:
1. Fel kell készülni a szülésre, akkor jobban tudtam volna koncentrálni. Ha lesz legközelebb, fogadok dúlát.
2. Betegség közben, után nehezebben éltem meg a szülést.
3. Nincs tanulság, mivel gyorsabban tágultam, jobban fájt és ez már jócskán túl volt a fájdalomküszöbömön.
Mindenesetre a doktorbácsi (aki nem volt ott, csak az ügyeletes, akivel megbeszélte aztán a szülést) gratulált, hogy milyen ügyesen és gyorsan születem. Hááááát.....
Ja, és az ügyeletes doktornő is szimpatikus volt és olyan ügyesen varrt össze, hogy fájdogál, de az elejétől kezdve tudok ülni, hajolni.
Tegnap este káosz volt, a ké gyerek egymást verte fel folyamatosan, mignem éjjel 1-kor nagy okosan rájöttünk, hogy ez igy nem fog menni. anna ágyát átvittük a hálószobába, Karcsi meg Julcsival maradt a gyerekszobában. Anna beköltözött az ágyamba, ott szopizott éjjel, jó sokszor.
Cserébe ma anyabarát napja volt, sokat aludt, ebéd után még én is tudtam aludni, sőt, apa is. Kiváncsi vagyok az éjszakára.
Olyan édes kis csomagocska. Más, mint Julcsi volt, kevésbé kialakult, nemolyan kislányos, de nagyon aranyos. Röffentyűnek hivom, mert rengeteget röfög, amikor ébren van, majd felfalom olyankor.
Szopi: hát igen, fáj még a cicim, de azért alakul, Julcsival hetekig visitottam minden melretételnél. ha most is olyan lenne, vennék bimbóvédőt, de szerintem kezd alakulni a helyzet, bár sebesek a bimbóim. Julcsit nem érdekli a szopi, nem emlékszik, de majd ha már nem fáj, megkinálom őt is. Szerintem nem kell majd neki.
Ő olyan nagylány már. Amikor bent voltam a kórházban, jöttek ismerősök, akik vigyáztak rá a napokban és mondtaák, hogy jól gondoljam át, hogy adom be neki Annát, mert szerintük eszméletlenül okos és sokkal többbet ért, mint a kortársai, sőt, koncepciója van a dolgokról. Segitett neki itthon, megmutatta, hol a villanykapcsoló, holott nem is tőle kérdezték, mindenkit a nevén szólitott, felkeléskor nem azt mondta, hogy anya, hanem hogy Tibi, mert hogy ilyen nevű ismerős állt előtte.... Három nap alatt annyi szót tanult, hogy majd elájultam. És hozta a műanyag zöldségei közül a krumplit, mondta a nevét ... mert én előtte nem jöttem rá, hogy az krumpli, azt mondtam neki, nem tudom, mi az. Közben valaki felismerte, megtanitotta neki, ő meg nekem.
Na abbahagyom, mert már sok lesz belőlem, megyek Röffenytűhöz, mert félek, hogy ennyi alvás után majd éjjel virgonckodik.