Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok,

nagyon édesek a lánykák!


Verna, hát nálunk sincs semmi, úgyhogy lehet bukta Surányi a szilvesztert és mindketten ott leszünk :).
Mi holnap megyünk hozzá, kíváncsi leszek, hogy mit mond, de miután nem érzek összehúzódásokat, így még bizti zárt minden. Igaz, nyílhat bármikor :).

Most meg amúgyis becsípődött a derekam, nem lenne most olyan kellemes szülni is. Nem tudjátok mit lehet ilyenkor rá kenni, voltam gyógyszertában kértem valami kenőcsöt, de mire hazahoztam és elolvastam, kiderült, hogy csípésekre való... :).

Szép estét Mindenkinek!

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


pimpoka: nekem meg holnap telefonálnom kell laboreredményért, attól függnek a további teendők. Mondjuk eddig még mindig tökéletes laborokat produkáltam a terhességem alatt, szóval emiatt nem igazán aggódom.
Már belenyugodtam, hogy megvárjuk az új évet, nem is bánom, hadd nőjön még a picur... majd kijön, ha akar. Csak túlhordani nem szeretném, bár ha az apjára hasonlít, akkor tuti indítani kell majd a szülést, az én férjem mindent az utolsó utáni, utáni pillanatra hagy. :) Őt is túlhordta az anyukája... én viszont a kiírás napján születtem, annak ellenére, hogy félidőtől nyitva volt a méhszáj (jó, volt méhszájzáró műtét, de az utolsó hetekre már kiszedték a varratot).
Szóval most majd eldől, kire is üt ez a gyerek. :)

Azért az egyeztessük, hogy ha valamelyikünk szilveszterkor szül, akkor a másikunk is, csak hogy ne egyikünket utálja Surányi, akkor már inkább mindkettőnket. :)
Vendég
 


Na szült valaki??????
becsi
Iklad
 
 

 
 

Én nem :(

A többiek viszont nagyon eddzenek a szilveszterre.
Kép
Én elvileg Január 5.-ig nem kell hogy idegeskedjek.

KépKép

Kép
zoriann
 
 


Hát, akkor egyedül Pimpoka esélyes...

Bár volt éjszaka jósló, meg mocorgás, meg nyugtalanság, meg minden, de reggelre elmúlt...

Hívtam Surányit, jó lett a laborom, úgyhogy én is nyugis vagyok a szerdai ctg-ig. Én is 5-ére vagyok kiírva, bár némi ráhagyással... a védőnőm szerint ez olyan szép kerek dátum. :)
Nem baj, úgyis Babci dönti el, hogy mikor akar megszületni. :)
Remélem, max. egy hét, nem szeretném túlhordani...
Férjem már beletörődött, hogy nem szilveszterkor fogja ünnepelni a lánya születését. :D

Pimpoka, várjuk a híreket!!! :)
Vendég
 


Kép Sziasztok!

Lányok,
KITARTÁS! :lol:
Már csak maximum pár nap az egész!

Holnap elmegyünk szilveszterre egy házi buliba,de csak ide az utca végébe.
Anyukámék fognak Levire vigyázni! :D
Legalább egy kicsit a barátaink közt leszünk!
Én inni nem fogok,eddig sem ittam,nem is kívánom. :P
A cigitől viszont tartok egy picit,nem szeretnék rágyújtani,de remélem erős leszek és meg fogom tudni állni! :wink:

Katica,
Tök jó,hogy tidtok korizni,remélem majd egyszer össze futunk a jégen (is)! :lol:

Tényleg?
Valaki (azt hiszem Klauszka) említette,hogy kéne majd egy találkát szervezni,ahol mindenki ott van.
Ugye az nem mostanában lesz?
Vagy még nem is volt konkrét időpont?

Ha mostanában nem jelentkeznék,akkor :

MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!

Kép
mano83
 
 


Kép Sziasztok!

Lányok,
KITARTÁS! :lol:
Már csak maximum pár nap az egész!

Holnap elmegyünk szilveszterre egy házi buliba,de csak ide az utca végébe.
Anyukámék fognak Levire vigyázni! :D
Legalább egy kicsit a barátaink közt leszünk!
Én inni nem fogok,eddig sem ittam,nem is kívánom. :P
A cigitől viszont tartok egy picit,nem szeretnék rágyújtani,de remélem erős leszek és meg fogom tudni állni! :wink:

Katica,
Tök jó,hogy tidtok korizni,remélem majd egyszer össze futunk a jégen (is)! :lol:

Tényleg?
Valaki (azt hiszem Klauszka) említette,hogy kéne majd egy találkát szervezni,ahol mindenki ott van.
Ugye az nem mostanában lesz?
Vagy még nem is volt konkrét időpont?

Ha mostanában nem jelentkeznék,akkor :

MINDENKINEK BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!!!

Kép
mano83
 
 


Sziasztok!

Még mi sem szülünk még! :)
Voltunk ma bent a kórzázban, az nst jó volt, a méhszáj zárt Lellének esze ágában sincs kijönni.
Hétfőn reggel kell mennünk újra a kórházba nst-re, de nem Surányihoz, mert ő nem lesz bent, hanem Erdélyihez és kedden reggel meg találkozunk Surányival.
Egyébként szerencsére minden rendben van, a méhlepény sincs elöregedve, mocorog rendesen, az ultrahangon is minden renben volt.
Kérdezte a férjem, hogy meddig "lehet" túlhordani, aztán mondta a doki, hogy ez egyéntől függ, ha nem muszáj nem fogja megindítani.
Ma délelőtt viszont meglepő volt, nem kellett sokat várni, az nst is szabad volt és az ambulancián a harmadikak voltunk, úgyhogy most nem láttunk öt anyukát is, akiket épp a szülészetről toltak át :).
Viszont a csecsemős rész tele volt, nyitva voltak az ajtók és szabad ágy sehol sem volt.

Mi megyünk ma kölyök pezsgőt venni :) aztán itthon bulizunk majd.

Tegnapig azért drukkolt mindenki, hogy a férjem szülinapján szülessen, most azért hogy szilveszterkor éjfélkor szülessen (én ezt nem szeretném), mi meg azért drukkolunk, hogy akkor jöjjön amikor akar.
Én ezt kicsit mindig kételkedve fogadtam, ha valaki túlhordta a babáját, mert bennem inkább az volt mindig, hogy hamarabb érkeznek. Dehát itt is csak a saját tapaszalat...:) pedig én napra biztosan tudtam, hogy mikor fogant a kislányunk, mert tudatos volt . Dehát még ez sem jelenti azt, hogy az adott napon születik majd.

Verna, ti tudjátok a babukát nemét? Vagy meglepi lesz nektek?

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Bocs Verna, most látom, hogy nektek is kislányotok lesz. Hogy fogják hívni?

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Pimpoka: nem tudom, mi van ezekkel a babákkal, én is eddig azt tapasztaltam, hogy inkább előbb jöttek, mint később, de mostanában mintha tényleg kivárósabbak lennének...
Azt meg honnan tudja Surányi, hogy nem lesz benn hétfőn?! ;)

Bocsi, de nem szeretném elárulni a baba nevét, merthogy még a szülők se tudják... Elég sokára döntöttük el, és most már tényleg legyen meglepi, mindenkinek. :) Én úgyis csak Babcinak hívom. :)
Most már úgyis csak pár nap, és nyilvánosságra kerül. :)
Vendég
 


Fú,most látom,hogy 2×ment el! :oops:
Bocsi

Kép
mano83
 
 


Sziasztok!

Verna: Írtad egyik nap, hogy a hízás miatt jó lenne ha már jönne a babci, lehetek annyira bunkó hogy megkérdezzem, hogy mennyit híztál?
Engem is aggaszt hogy eddig 16 kilónál tarok.

Szorítok nektek!!!!

Pimpóka nektek is!!!

Kép
tami2900
 
 


Sziasztok!
Látom a "végstádiumban" lévők nagy izgalomban vannak. :D Kitartás a babák tudják mikor kell kijönni.

Nircee sajnálom, hogy rábeszéltek itt a cumira, én nagyon-nagyon ellenzem, és szerintem annál nincs gusztustalanabb mikor egy gyerek szájából lóg a cumi, folyik mellette a nyála, stb... Egyébként meg lehet, hogy most még a picikéktől akkor veszitek el amikor akarjátok, és csak alváshoz kell, de azt hiszem írta is itt valaki, hogy amikor már nagyobb, mozdulni sem akar majd nélküle. Persze vannak kivételek. Tovább nem forszírozom ezt a témát mert leírtam már sokszor mit gondolok, és úgy látom cumiellenes szinte csak egyedül vagyok.
Ti tudjátok!

Szilveszter: VAlószínű mi is elmegyünk, mindkét mama itt lesz, bár nem sok esélyt látok, hogy hatékonyak lesznek, de legalább egy pár órára elmegyünk. :roll:

thenus
 
 


Én nem akartam senkit rábeszélni a cumira....csak leírtam nálunk, hogy volt....van olyan baba aki el sem fogadja.
Az tényleg randa ha mindg ott lóg...ha pedig ovisan is szopta volna nagyon szégyeltem volna magam...
becsi
Iklad
 
 


Tami: attól függ, honnan nézem... az itthoni mérleg szerint kevesebbet, de az is 27-28 kg. A doki mérlege szerint viszont már 30 felett járok... én azért inkább az itthoninak hiszek, mert azon kezdtem el mérni, mikor még a doki nem is látott...
Most meg is néztem a kiskönyvem, a 30-32. héten volt meg a +20 kg... szóval hozzám képest még le vagy maradva, de én a javát a végén szedtem fel... és állítom, tökmindegy, hogy mennyit eszem, mikor nagyon odafigyeltem az étkezésemre, akkor híztam a legtöbbet... múlt héten meg tök náthás voltam, nem is nagyon ettem, mégis +3-4 kilóval lett több egyetlen hét alatt... mondtam is a dokinak, hogy ez tuti a vizesedés.
Az biztos, hogy a következő gyerekvállalás előtt utánajárok ennek, mert azt Surányi is elismerte, hogy diéta ide vagy oda, valami oka van a drasztikus hízásnak.
Azért nem esem kétségbe, mert több olyan nőt is ismerek (még a családomban is), akik ennyit híztak, gond nélkül, aztán sima szüléssel egészséges babót szültek. Az meg, hogy hogy adom le, már más kérdés... :)
Amúgy meg rendszeresen mérem a vérnyomásomat, és néznek a vizeletben fehérjét, amíg az rendben van, addig nincs igazán gond!
Vendég
 


Sziasztok!

Mano, még nem volt, és nem is lesz találka szerintem tavasz előtt! legyen hozzá jó idő. A "szülőké" minden irigységem!!!! :P
megyek, Elcsó felébredt... mostanában ez van... alszunk picit, ébredünk... :roll:

K.
Kép
klauszka
 
 


Sziasztok!

Elöször is kitartás a finisben lévöknek :D Egy picit irigykedem mert már én is várom hogy megölelhesem a kisbabámat !Nekem még van egy kis idöm!:D De hát a kis kopék ugyis maguk döntik el mikor bujnak ki :D :D

Kép


Hát egy kicsit én is el vagyok keseredve a sulyom miat, most 15 kilonál tartok .Bár biztos a karácsony is rátett , mert bevallom abahagytam a diétát.Gondoltam majd új évben folytatom
Kép
BOLDOG ÚJ ÉVET Kép

Kép
pipacs80
 
 


Becsi, küldtem privit, de nem tudom hányszor, mert olyan izé ez a rendszer :evil:

thenus
 
 


Sziasztok!

Köszi a gratulációkat még most is! Jól esik.
Csak beköszönök igazán, mert éhes a lányom.
Ja!
Hát mi a szilvesztert itthon töltjük 3-asban. :lol:
Tök jó lesz!!!

Jó éjt!

Kép
Kép
giga1
 
 


Kép

BUÉK
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok!

Henus,
A kérdés nem is az volt, hogy mindenképpen cumi, hanem, hogy inkább kéz, vagy cumi, és ha választani kell, akkor a többség szerint a cumi. A lányok nem beszéltek rá, csak elmondták a véleményeiket, és a többség szerint a kettő közül inkább a cumi a nyerő. Dönteni úgyis én döntök, még nem adtam Marcinak, és amíg lehet, nem is fogok, ehhez tartom magam. Szerencsére egyelőre elalszik így is, csak akkor nyűgös, ha bántják a szelek, arra meg úgysem jó. Viszont az ujjszopizásról van egy rossz példám: az unokatesóm még 12 éves korában is szopta, és mikor horgászni ment, akkor a giliszta után rögtön a szájában landolt az ujja. Hát, szerintem ez sem jó, a cumi ilyen szempontból tényleg jobb (legalábbis higiénikusabb), bár ez extrém példa, tudom. Na, mindegy, ezt a témát kibeszéltük, persze ha van valakinek véleménye, nyugodtan leírhatja.

Verna
tényleg elég soknak hangzik az a 30 kg (na jó, 27-28), Fábián doki 14 kilónál többet nem enged felszedni, akkor már nagyon veszekszik. Szerencsére én 12-t szedtem fel, ebből már csak 4 van rajtam (plusz azok a többletkilók, amiket terhesség előtt szedtem fel, összesen kb. 8). Ugyanakkor az én Nagymamám is 30-at szedett fel, és 4 óra alatt simán megszült, majd szülés után vékonyabb volt, mint terhesség előtt. Szóval lehet, hogy sok, de sokan felkapnak ennyit, és utána gond nélkül szülnek, majd leadják, ne legyél elkeseredve! Szerintem mindig meg kell nézni az adott embert is, mert ez sokszor alkati kérdés. Nekem rengeteg lett volna ennyi, de van, akin meg sem látszik.

A mindenórásoknak nagyon drukkolok!


[size=18][color=darkblue]Mindenkinek Nagyon Boldog, örömökben és boldogságban teli Új Évet kívánok![/color][/size]
nircee
 
 


Sziasztok!

BOLDOG ÚJ ÉVET MINDENKINEK!!!!
Kép

Kép
mano83
 
 


Sziasztok!

Szerintem senkit nem beszéltünk rá semmire... Ha valaki nem akar cumit adni a gyerekének, azt úgysem lehet rábeszélni...


Kép
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK!
Vendég
 


Üdv. mindenkinek az év utolsó napján !

Verna Pimpoka hogy vagytok ?

KépKép

Kép
zoriann
 
 


Én még egyben, fájogatok... főleg a derekam és az alhasam, de nem tudom, mi lesz ebből... majd kiderül. :)

Ha nem szülünk, akkor elmegyünk este szolidan bulizni. :)

Addig is B.Ú.É.K. mindenkinek! :)
Vendég
 


Sziasztok,

Zoriann köszi kérdésed, mi nagyon jól vagyunk. Lelle mocorog, fájásoknak semmi jele. Holnap reggel megyünk nst-re meg vizsgálatra, hát hátha valami újat mondanak. És ti hogy vagytok? Mi a helyzet nálad?

Mi csak kettecskén leszünk szilveszterkor a férjemmel, főzőcskézünk mindenféle jókat, meg iszogatjuk a kölyök pezsgőt :).

Jó szórakozást és boldog új évet kívánunk mindenkinek!!!

Kép

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Pimpoka

Én voltam már jobban is ennyi jóslóm egy napon még nem volt sétálok össze vissza és megpróbálok jó képet vágni mert a párom úgy megijed már ha egyet tüsszentek is hogy már sajnálom.
Ebből még akármi is lehet ha nem ma akkor a napokban.
Egyébként nem terveztünk semmi extrát szilveszterre.

KépKép

Kép
zoriann
 
 


Szia Mindenki!

"Virradjon rád szép nap,

köszöntsön rád jó év,

kedves hajlékodba költözzön a jólét.

A lelkedbe boldogság,

szívedbe béke,

ezt kívánom neked a következő évre!!!!"


Üdv: Andi
andibab
 
 


Uh, a ti környéketeken is volt földrengés??? Megijedtünk nagyon.
Mi egy cukrászda fölött lakunk azt hittem ott robbant fel valami.
Hu de betojtunk...

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


Szerencsemalacka farkát, ha megfogom,
Az új évre kívánok valami jó nagyot.
Csillogjon szemünkben öröm, s ne bánat,
Minden rossz messziről kerülje e házat.
Szebbet és jobbat mit is kívánhatnék,
Adja meg az Isten, hogy ezt hozza az új év!
Kép

Kép
klmaria
 
 


mi is éreztük....
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok


Hát nem tudom hogy miért van aZ hogy van aki ellenzi a cumit, Nórika már a korházba cumizott és nem lett cumizavaros amelett hülyeségnek tartom hogy van aki azt mondja hogy megnyugtaTásra ott a cici, hát nem tudom ha olyan helyen van az ember nem mindig tudja megnyugtatásra a cicit odaadni. Nagyon tudok haragudni azokra az emberekre akik ellenzik a cumit, mert ahogy Nircee is irta 12 évesen szopta az unokatesója az ujját hát az elég durva.
Csak azt nem értem hogy régen miért nem ellenezték ennyire a cumit.A babához hozzátartózik a cumi is, na persze nem azt mondom hogy reggeltől estig de ha kell akkor igen is oda lehet adni.

A mai világban cumit, teát, cukrot só nem lehet adni egy babának csak azt nem tudom hogy régen miért lehetett és mégsem volt ennyi beteg baba.
Bocsi ez most igy kijött de ez a véleményem.

A leendő anyukáknak kitartást,a meglévőknek meg nyugodt szilvesztert kivánunk

BUÉK!!!

KépKép

Kép
picurk
 
 


Pimpoka,
nálunk is volt,de nem vészes!
Állítólag Gyömrő volt a központja! :roll:

Kép
mano83
 
 


Mi is éreztük egy kicsit nagyon érdekes volt rezgett alattam a fotel.

KépKép

Kép
zoriann
 
 


Sziasztok!

Mi is éreztük itt Kistarcsán, de nem volt olyan nagyon észlelhetö!Bár én nagyon meg ilyedtem.Remélem nem lesz folytatás!

Most már nincs sok BOLDOG ÚJ ÉVET!



Kép
pipacs80
 
 


Picurk, itt mindenki csak a véleményét és tapasztalatát írja. A te véleményed egy más felfogás ezzel sincsen semmi. Az tény, hogy ahhoz, hogy meg bird állni, hogy ne adj cumit a gyerekednek rengeteg kitartásra és türelemre van szükség. Én nem adtam, mert még mindig tartom magam ahhoz, hogy szerintem gusztustalan. Szerintem meg tegyük félre ezt a témát és majd 2-3 év múlva újra beszéljünk róla, kinek hol tart a cumis csemetéje :lol:

Mi nem éreztük a földrengést de a környékben mindenki más igen :shock: Nem indult be szülés tőle? Mármint az ijedtségtől.

thenus
 
 


Felénk már elkezdődött a petárdázás egy kicsit sokan lettünk hirtelen a konyhában.
Kép

KépKép

Kép
zoriann
 
 


Sziasztok!

Kép

Örömötök sok,
bánatotok semmi,
segítsen az Isten boldognak lenni!
Legyetek mindig vidámak,
örüljetek minden szépnek,
mi így kívánunk nektek
BOLDOG ÚJ ÉVET!

Kép
Kép
ancsa81
 
 


Boldog Új Évet Mindenkinek!!!!! :P :P
Vendég
 


Sziasztok!

Nálunk elég ijesztő volt a földrengés!!! Éppen Petrát próbáltam visszaaltatni délután, mikor olyan hangott hallottam, mintha valami nagytesű valaki rohanna végig a padláson. Rögtön kikiabáltam a páromnak, hogy mi ez! Ő rohant ki, mert hirtelen azt hitte a tetővel van valami. Aztán meg jött az a rázkódás!! Én úgy megijedtem, hogy szegény angyalkámat kikaptam a kiságyból!!! Itt a 17kerben elég rémísztő volt!!! Utána legalább egy fél óráig áram sem volt!

Cumiról csak annyit írnék, hogy Petra cumizik szinte születése óta. És már régóta csak akkor kell neki, mikor elalszik. Napközben is csak akkor van nála, ha hisztis vagy ha már fáradt szegény és én simán el tudom tőle venni és semmi sírás nincs miatta. Viszont ujjszopiról csak rossz példákat láttam! Az uncsitesóm az ujját szopizta és hát meg lehet nézni a fogait!

Finiselőknek nagyon drukkolok!!!!


Eredményekben gazdag, boldog új évet kívánok!!!!

Hajni

Kép
khajni
 
 


Most jön értem a mentő 5 perces vagyok

KépKép

Kép
zoriann
 
 


Zoriann!
Nagyon-nagyon szoritok!!!!Ugyesek legyetek!!!!
Jol kezdodik az uj ev! :wink: :D

Kép
Kép
ancsa81
 
 


Zoriann,

drukkolunk!
Pedig te nem is edzettél szilveszterre...

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 


zoriann drukk!!!
gyani volt nekem délután, hogy sétálgatsz :wink:
mozgalmas nap :lol:
becsi
Iklad
 
 


Sziasztok!

Zoriann,
szorítunk, ne izgulj most már


Ez lenni kici kínai uj évi üdvözlet, lenni olco nem draga, mégisz mutatni, hogy van gondolasz rátok. Kíváni nektek jo ujévet, meg kicc caládotok récire nad öröm, bodogszág! :D :D :D :D


Timi

Timi
Kép
Kép
czakoca30
 
 


Sziasztok!

Zoriann már biztos megszült. Az lenne a hab a tortán, ha ez pont éjfélkor történt volna! :D

A földrengést nálunk is lehetett érezni tegnap. Remegett az asztal, a karácsonyfa, nyikorgott a lépcső. Elsőre azt hittük, hogy valami felrobbant a közelben.
Az viszont jó, hogy vége az éjszakának. Bevallom alig aludtam. Egész éjjel ment a petárdázás és a tüzijték, ugattak, vonyítottak a kutyák, viszont Laura mormota, mert meg se moccant rá.

Pilla
Vendég
 


Lehet, hogy Lelle Hanna lett 2007 első babája? :lol:
Tök buli lenne.
Remélem minden rendben van Zoriannékkal!
Nagyon szorítunk!!!

A rengést nálunk is lehetett érezni. Mellettünk van egy építkezés, és egy hatalmas daru. Én azt hittem, hogy azt indították be, de mivel nem volt hang mellé egyből tudtuk, hogy mégsem.
Anyukámék Pécelen laknak, és sajnos náluk is hullott a vakolat, sőt megrepedt a plafon. :cry:
Öcsém meg felhívott, hogy éppen dolgozik a péceli pékségben, és hogy potyogtak a cuccok a polcról. Ott annyira erős volt... :shock:

Ja!
Sok-sok egészségben és boldogságban eltöltött napot kívánok mindenkinek az új évre![/b]

Kép
Kép
giga1
 
 


Kép

Anita
Kép
Kép
wikyanya
 
 


Sziasztok!

boldog új évet mindenkinek!

Zoriannak ezer drukk, bár már biztos túl van rajta!
Pimpoka, te nem követed a példáját? :D

itt a világ végén szigethalmon, nem volt semmi, ide még a földrengés sem ér el :lol:

jó pihit mindenkinek! mi szeretnék csinálni a babaszobát, de elromlott a fúró és nem tudunk tovább haladni :?

murphyke

Kép
murphyke
 
 


Sziasztok,

Lelle nem lett az év első babája, nagyon jól érzi még magát itt bent.
Most voltunk nst-n, jó volt minden, holnap is megyünk. Én most már kicsit izgatott vagyok, hogy miért nem jön, Giga neked hány nap túlhordás után kellett befeküdnöd?

Beszélgettem az nst közben egy szülésznővel és kérdeztem, hogy lett-e éjféli baba vagy nagyon közeli, mondta, hogy náluk nem.
Viszont Zoriann már babázik bőszen, mert miután a csecsemős pultnál várakoztunk egy bő fél órát, és minden ki volt teríteve ott, láttam a nevét. Vagyis az anyukák között csak egy Mariann volt, gondolom Ő.

Verna, nálatok mi újság???

Kép

Kép

Kép
pimpoka
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?