Új privát üzeneted érkezett!

Ilke,
tornára általában 6 hetes kortól lehet járni. Nem értetted félre? A 6 hónapos már lassan kinövi.Kép
Névtelen
 


Sziasztok!

A találkozóra mi sajnos nem megyünk, mivel az Árkádok tõlünk nagyon messze van. (az Oktogonnál lakunk)
A tegnapi napot szerencsésen túléltük. A Kismanó egy kicsit belázasodott estefelé, de a kúptól eléggé hamar lement a láza. Éjszakára, pedig már minden rendben volt.
Most alszik, de kíváncsi vagyok erre az aluszékonyságra, mert Balázskára nem jellemzõ a napközbeni hosszú alvás.
Azt szeretném még kérdezni, hogy három hónaposan nektek is adott a doki vasat. Mert Mazsolának azt kell két hétig szednie.
Egyébként kb. mikor szokott lenni a 3 hónapos ugrás, mert én csak várom, de Balázskának nem nõtt még az étvágya.
Én most a térdemmel szenvedek éppen, mivel az utóbbi két napban kenguruban voltunk sétálni, és a Balázska súlya eléggé megviselte a térdemet.
Mielõtt bárki megkövezne, amiért így sétáltunk megmondom az okát.
Egyrészt, mivel a belvárosban lakunk. (És szerintem, kb. félméterrel magasabban mégis jobb a levegõ.)
Másrészt Balázska nem szereti a babakocsit. Nem hajlandó elaludni benne és kb. 20 perc múlva üvölt benne.

Bocsi a hosszú irományért...
A profilomba raktam Balázskáról egy friss képet.

Pusszancs
Pszi és Balázska (most 14 hetes és 15 perces)
pszi
 
 


Sziasztok!

Csics!
Jaa! Baocsi de valahogy elsuhantam a dolog felett! Szóval kispestiek vgyunk juhéKép Tudod szivesen taliznék, de nem merek elmenni olyan messzire a Gabival, mert ha rázendit, hogy fáj a hasa akkor csak a cicn képes lenni. Ha éhes lenne akkor megetetném ott, ha tudnám, hogy fél óra alatt végez de ilyenkor órákat képes cicilni és bömbizni közbe.

Ágci!
Az ott tiltott élelmiszerek közöl az elsõ volt amit kipróbáltam hogy mi van, ha iszom a burgonya napok után az a tej volt. Nem igen tudom kivenni, hogy most mi van, mert olyan furi. Akkor is bukik, ha csak burgonyát eszem 2-3 napig mert az attól van, hogy baromi mohó és már régen jóllakott, de még eszik. Többször volt olyan is, hogy büfiztetés közben -2 hatalmas büfi után bukott, vagy már a büfi hozza magával a tejet- Szvóal nem tudom mi a ahelyzet atejjel, de azt hiszem jobb volt nélküle.. vagy nemKép?

IlkeKép
A párom jól birja, mert éjjel alszik, nappal dolgozik... ha nem lenne anyóspajtás valószinü meggajdultam volnaKép De éjjel egyedül tartom a frontot, meg azért anyóst semszeretem annyiszor megkérni... meg van saját dolga is.


puszi
sasha

Kép
sasha
 
 

 
 

sziasztok,
Ti hogyan altatjátok el napközben/és este csemetéiteket?
Nálunk a babakocsiban tologatás a nyerõ, de a védõnõm lecseszett, hogy ez egy rossz módszer "merthát kinõvi majd és akkor meg mi lesz", úgyhogy beparáztam. 3 hónaposak vagyunk, és az alvás sosem volt az erõsségünk. Éjjel megvan a 10-12 óra -2-4 órás szopis megszakításokkal-, de nappal van, hogy nem alszik. Ha sétálunk a kendõvel, vagy autózunk az tuti nyerõ, akkor akár 3 órát is alszik (ha többet, annak éjszaka van böjtje). Úgyhogy azt érzem kéne vmi rendszer, hogy tudjak egy kicsit a lakással is foglalkozni. Ja! Az éjszakai visszaalvás szopival van, de ez csak akkor megy.Nappal, ha szocsi közben elszenderedik, ahogy lerakom, kipattan a szeme. A tologatás meg idõigényes, és van, hogy csak 10-20 peret alszik.
Köszi
Panna
Névtelen
 


Zsani,
Okés! akkor ott a helyem, a recepciósra pedig vetek majd egy pár csúnya pillantástKép. Biztosan nem értettem félre, mert még sajnálkoztam is neki, hogy akkor még hónapokig nem mehetünk, pedig annyira lett volna hozzá kedvem. Kell vinni valamit? Váltóruha, cipõ, babának valamit, én sohasem voltam még ilyen tornán. Köszike, hogy szóltál, akkor kedden találkozunk, ja és hánykor kezdõdik (a lényegKép) és kb. meddig tart? Több kérdésem nincsKép)).

Pszi,
Lilinek nem kellett vasat szednie eddig. Most 4 hónapos.

Találkozóval kapcsolatban: fél gyõzelem, apuci azt mondta, hogy valszeg haza tudna hozni minket, csak az odautat kellene még kitatálnom valahogy.

Forti,
Én most indulok majd lassan le sétálni meg erre-arra, küldj SMS-t ha gondolod.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok!
A segítségeteket kérném alvás- és szopi-ügyben.Kisfiam(Krisztián)3 hetes, elég nagy súllyal született(3940g).Sajnos nem igazán akar aludni, napközben van, hogy semmit, néha 2-3 órát. Az éjszakát viszont egy pár napja átalussza, de elõtte sír kb. 1-másfél órát, utána kb.7-8-9 órát alszik, enni sem kel fel.Ennek meg is lett az "eredménye", egyre kevesebb a tejcim, úgyhogy most 2 óránként szoptatok kb. 1 órán keresztül.Egy nap csak kb. 5x, 6x eszik, akkor 80-90-100 grammokat, nem tudom ez elég-e neki.Most 2 óránként szopizik, kb.70-et minden etetésnél, de mindkét mellemet totál kiüríti és nem akar több tejci termewlõdni.Szerintetek mit tegyek?Normális ez, hogy egy ilyen kisbaba ennyire keveset alszik?a nap többi részén nyûgösködik, a cumi segít, de ha kiköpi újra elkezd sírni.Már próbáltam sírni hagyni, hátha bealszik, de ez sem segít.A tanácsokat elõre is köszönöm.
Üdv
vivien
 
 


Pszi!

És megszúratta elötte, mielött adott vasat?????
Csak azért kérdem, mert:
Nagyobb fiam akár csak anyja és apja (és az öccse is) elég fehér börü. Amikor 3 hónapos volt, a dokinénink szabin volt és a helyetteshez mentünk, aki adott vasat (cseppekben), meg folsavat is (tablettában, amit össze kellett törni). és mindkettöt étkezés elött 1/2 órával nem tejben kellett beadni.
1. igény szerint szopott, igy nem igazán tudtam, mikor van az elötte fél óra
2. adok valamit, aztán nem kaphatja egyböl a szopit: volt orditás!
Ugyhogy pár nap elteltével azt mondtam, én ugyan nem kinlódok vele!
8-9 hónapos lehetett, amikor megkérdeztem (kicsit félve) a saját dokinömet, hogy nem lehet, hogy vérszegény? Á, dehogy, ugyan fehér börü, de a nyálkahártyája szép vérbö, ö figyelte, ne aggódjak. Mondtam, hogy 3 hónaposan nem szedettem a vasat vele, erre teljesen felháborodott, hogy hogyan kaphatott igy vasat, hiába anyatejes, attól még nem kell neki, és különben is talán meg kellett volna elöbb szurni egy vérkép miatt, anélkül nem szabadna ilyen procedurának kitenni.

A kenguru miatt én meg nem köveznélek, mert én meg hordozókendözök már régóta. Nagyon sok helyre nem tudom vinni a kocsit, meg abban is orditott, ki kellett vennem, ugyhogy most hordom. A csipöjének még állitólag jó is (bár azzal nekünk nincs baj, végre múlt hét csütörtökön csipöszürésre is eljutottunk, tökéletesnek találtatottKép).

Csics!

Mindkettö nap jó. Valahogy megoldom!Kép
Viszont ha sokakanak nem jó, akkor keressünk valami olyan (zárt) helyet, ahova esetleg többen eljönnének, mert nekem bárhol jó, ami nem a világvége (mármint a másik, mert az egyiken mi lakunkKép...).

Ilke!

Beni jól van, ma se fájt nekiKépKép (jó ez a Lidocain), csak akkor egy picit, amikor a kenöcsös gézlapot kell cserélni. (De a pisi sem fáj, csak maga az, amikor a gézlapot ráteszem a fütyire.)

Panna!

Egy jó darabig én is babakocsiban altattam, de mostanra átszoktunk arra, hogy ö szopi közben bealszik, aztán hasra forditom (a mi ágyunkban vagy a kanapén alszik, de ilyenkor be lehett tenni a bölcsöébe is).
Egy kicsit én is tartottam a babakocsis altatástól, hogy hozzászokik (attól nem, hogy kinövi, elég nagy), de egyszerüen nem volt másképp hajlandó elaludni. Nem voltam hajlandó hallganti a sirását, maradt a kocsi. Aztán kombináltuk (néha kocsi, néha nem), és mostanra sikerült teljesen leszokni róla.Kép

Kata007!

Merre vagy?Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Hosszú leszek!Kép

Vivien!

Elöször is azzal kezdeném, hogy mi itt csak "amatörök" vagyunk, a profibbakat a Szoptatás topicban találod szopiügyben. Alvásügyileg meg csak a saját tapasztalataimra támaszkodhatok. És nem akarok okoskodni, de hátha adok jó tippet is!Kép

1. Minden baba alvásigénye más. Nekem a nagyobb 1,5 éves kora után nem volt hajlandó délután aludni (pedig hát van olyan gyerek, aki egész iskolás koráig igényli a délutáni alvást), igaz viszont, hogy éjszaka 12 órát is képes aludni.
A kiebb meg egész más, azt hiszem, soha nem csináltam volna a nagyobbnál azt, hogy babakocsiban alatatom, most meg egyszerüen nem tudtam másképp. Ha nyügi, az annak is lehet a jele, hogy igenis fáradt, de nem tud egyedül elaludni (ez ilyen korban természetes). A szopiba nem szokott bealudni? Ha esetleg igy van, akkor ugye nem ébreszted fel a következö szopi miatt?
Keressétek meg azt, ahogyan ö el tud aludni: babakocsi, hordozókendö, simogatás, dúdolás. Mindig tedd le, ha ugy tünik, hogy álmos, hátha rájön, hogy ilyenkor kell aludni. Arra is vigyázni kell, nehogy túlpörögjön, emrt akkor még nehezebben tud elaludni.

2. Légyszi a mérleget dobd ki, csak magadat stresszeled azzal, hogy egy szopira mennyit eszik. Nem ez a lényeg.
Ö maga engedi el a melledet? Utána nyugodtan tünik, vagy úgy látszik, mintha kellene még neki? Mert ha nyugodt, ö engedte el, akkor hiába üriti ki, elég volt neki. A tejtermelést elsösorban ö irányitja (ha te elég folyadékot iszol, és nem stresszelsz rajta, hanem hagyod, hogy akkor és annyit egyen, amennyit akar), én mindkét gyerekemnél azt tapasztaltam, hogy amikor ök ugy érezték, hogy több kell, akkor gyakrabban akartak szopizni és tovább szopizták. Ha meg elég volt, akkor egyáltalán nem kellett nekik, hiába kináltam. Ha nem ö engedi el, akkor lehet, hogy tényleg kevés pillanatyliag, de akkor ezen segithetsz azzal, hogy 2-3 napra beköltöztök az ágyba együtt, és mindannyiszor megkinálod a melleddel, amikor csak kéri. Lehet azt is tenni, hogy ha ugy érzed, hogy az egyiket kiüritette, akkor átrakod a másikra, majd vissza az elsöre addig, amig jól nem lakik.
Tudom, hogy ilyet nehéz tanácsolni, de ha lehet, akkor ne hagyd sirni. Egy ekkora gyerek még nem tud egyedül sokáig el lenni, nem tud magával mit kezdeni, meg nagyon hiányzik neki az a szeretetteljes biztonság, ami a pociban volt.Kép Sokat kell felvenni, beszélgetni vele, segithet a hordozókendö is, sétáljatok még ilyen rossz idöben is. Késöbb majd mindez változni fog, egyre többet fog egyedül ellenniKépKép, de ahhoz az kell, hogy most még hozzád bújhasson.
Persze nem azt mondom, hogy egész nap rajtad lógjon, de meg kell találni egy egészséges egyensúlyt.

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Szisztok!

Mindenkinek nagyon köszönöm a szoptatási tanácsokat. Iszom a teát, próbálok ebéd után aludni a Petrával és gyakrabban is szopizik. Már legalább szopi után tudok fejni egy kicsit, gondolom szép lassan minden visszaáll majd.

Pemeske
Csak szopi után fejjél, nem baj ha kevés majd napról napra több lesz.

Forti
Köszi a címet. A trapézos szõnyegnek tényleg horror ára van.

Csics
Nekem jó a jövõhét csak nekem is nagyon messze van az Árkád. (négy jármüvel kell mennem) Nem lenne jobb pl. a Városliget vagy a Margitsziget? Szerintem az jobb mint egy zsúfolt bevásárlóközpont. Vagy valami müvelõdési ház?

Zsani
a Petra is nyálzik de nem érzek még semmit, hogy jönne a foga.

Pszi
Nem semmi a súlya, nagyon nagy babád van.

Ilke
Nagyon jó kislány a Lili, hogy már egyedül eltud aludni. A Petránál is napközben így megy de este mellé fekszem a nagyágyba szopi és utána elalszik én meg beteszem.
Neked ilyen sok tejed van, hogy méf fagyasztasz és még le is tudsz adni? Nekem is az a szándékom, hogy a Petra egy éves koráig szopizzon ezért is lettem lelki beteg, de remélem egy-két nap és rendbe jön minden.

Beszti
Gratulálok, hogy Nátán már megtud fordulni. Benivel rendben van minden?

Nyuszi
Az Emikének is gratulálok a megforduláshoz. Sajnos a Petra még nem tud és nem is próbálkozik. Annyira jól elvan hanyatt.
Fogyás: Én 10kg-t híztam és már 16kg-t fogytam pedig elég sokat eszem.
Alvás: Szerintem teljesen normális ha sokat alszik. A Petra de. alszik egy órát úgy, hogy 10-kor kel fel. és du. 3 órát alszik. Ha valamiért nem tud aludni akkor teljesen nyügi, õ ezt igényli.

Petra
petra
 


Sziasztok!

Pszi,
15 percesKép
Lanyok, ez a megkovezes dolog: azert, mert nem egyezik esetleg nehany dologban a velemeny itt, senki sem tartja rossz anyanak a masikat. Legalabbis szerintemKép Biztos, hogy mindegyikunk csinal olyat, amit valaki mas maskepp csinalna, ez igy termeszetes. Egyikunk se ismeri a masik eletet, korulmenyeit annyira, hogy palcat torhessen a feje felett. Szoval, ha valaki potlast ad, vagy mittomen, festi a szemétKép, attol meg nem vetjuk meg. Ugye? Azert vagyunk itt, hogy tapasztalatot csereljunk, kerjunk es adjunk.
Kulonben is, a kenguru meg 3 honaposan siman hasznalhato, sot, a kozelseg miatt sokan ajanljak is.

Panna,
ugy emlekszem, 3 honaposan mar Reka is nehezen aludt el napkozben, mar nem aludt be a szopiba. Bezzeg en probaltam a babakocsit, de lakasban nem hasznaltKép Kinn rodeoztam /ill. meg most is azt csinalom/ vele a macskakoves uton 2-3 oran at, igy aludt el. A "lakasra idot" meg felejtsd el egy ideig megKép Szerintem barmi modszer, amitol elalszik, nem pedig sir orakig, jo. Es ez meg lesz rosszabb is, keszulj fel. Majd amikor az esti szopiba se alszik bele, az az igaziKép

Vivien,
en is ugy velekedem, mint Beszti. Fekve szoptatsz? Mert nekunk egy idoben az valt be, szopiba elaludt fekve, en meg kikaszalodtam mellole. Ez persze addig mukodik, amig nem forog. Vagy lenn a foldonKép
A nyugosseg alatt ugy erted, sir is? Vagy csak nyafog utanad? MErt ilyen korban meg elegge "unatkoznak" is, hisz nem sok mindent tudnak meg csinalni, nekunk kell szorakoztatni OketKép Az alvas tenyleg nem sok, lehet, hogy attol nyugos.

Emlekeztek, nemreg irtam, a jatszoszonyeg puhasagarol? Na, ma jol lefejelte Reka. Hat, volt visitas utanaKép
Ma meg egesz nap ijesztgetKép "Khh, khhh" ezt mondja, olyan edesKép

Olyan vacak ido van itt, hogy menjunk setalni?Kép
Szep idot, jo hetveget:
-Afonya
afonya
 
 


Ja, kimaradt valami

Pemeske,
van egy hozzataplalas topic itt a babaneten, ott kerdeztem utana, mit ajanlanak a lanyok, nezz be esetleg, ha van idod. A tobbseg szerint, ha nem fejunk, akkkor boven jo a zoldseg fozolevevel higitani. Sok baba meg sem issza a fagyasztott tejet, meg eleg bele par ml, azt meg kicsikarjuk valahogy akkorKép En sem akarok nekiallni fejni, mert nem akarok egyreszt allandoan fejni, ha vegre lenne egy kicsit nagyobb szabadsagom, masreszt meg azt is mondtak, lehet, hogy a fejogep mar be sem inditana, ami nalam valoszinu, mert regen se volt turelmem megvarni.

Jaes, mar nem emlekszem, kinek irtak fel a kengyelt, Zsanieknak talan? Csak arra akartam rakerdezni, hogy hogy birja a picike.

-Afonya
Névtelen
 


Helló!

Tegnap ettem husit, meg ittam tejet és bevállaltam egy szelet csokit is. Ennek következménye, hogy a gyerek tegnap óta nem kakált. Most kegyelmeztem meg neki a szélcsõvel. Tele is rakta azt a fránya pelust. De még mindig nyugtalanul alszik, én meg egész nap a pizsimbe voltam, jól le is izzadtam párszor, úgyhogy ideje lenne lezuhanyoznomKép Szóval akkor a sóban fõtt burgonya kamillateával a nyerõ nálunk, de nem tudom hogy fogom kibirniKép Na megyek mert szenved szegény már megintKép

sasha

Kép
sasha
 
 


Gyerek elaludt, persze ott, ahol takaritani akartam. Ezert bosszubol hajat mostam, magamra pazarlom ezt a kis idotKép

Sasha,
a tejet a benne levo tejcukor miatt nem ajanljak, nem a tartositoszer miatt. Az nem hangzik tul jol, a kamilla meg a krumpli, mert kellenek a vitaminok, a feherjek is a szopiba /meg Neked/. Milyen surun es mennyi ideig szopizik Gabibaba? Ha ennyi tejed van, nem lehet, hogy ez terheli meg a kis /nem is olyan kicsiKép/ pocijat?
Minden elismeresem, hogy ilyen jol birod, nem lehet konnyu.
-Afonya
afonya
 
 


Áfonya!

Mivel görcsöl a hasija sokszor ébred, néha 2 óránként de nagy ritkát (eddig 3x volt) 4 óránként kel. Bár lehet, hogy nem is mindig a hasa kelti, hanem az éhség. Tejem van bõven, bár ma egész nap cicilt mert csak úgy birtam megnyugtatni. Most levegõzik és úgy aludt el. Persze lehet, hogy megterheli a gyomrát, de mit tehetnék ellene, igy is próbálom nézni, ha fáj a pocak akkor csak 2 óránkén kap enniKép Tudom ezzel sem ért mindenki egyet, de 5 órán keresztül nem fogom megint etetni, mert akkor csak neki lesz még rosszabb!

sasha

Kép
sasha
 
 


Sasha!
Részvétem a nemalvás miattKép... Hidd el, tényleg õszinte a részvét, tudom, milyen zombinak lenni. Ádám 2 hónapos kora óta csinálja, hogy óránként ébred éjszaka, néha 2 órát is alszik, de ez ritka. Két napja viszont teljes káoszKép, Noémi is besegít, és így sokszor egy teljes óra sem jut alvásból. A fejem majd' szétmegy, a szemeim szúrnak, és van egy furcsa érzésem, hogy az agyam szó szerint ordít egy kis alvásért. Ez van. Remélem, lesz jobb is, mert ez már kicsit sok.
Visszatérve a babáink dundiságára. A dokinéni és a védõnõ is dicsérte, hogy milyen szép, egészséges, nagy gyerek, csak mikor megtudták, hogy igény szerint szopik (vagyis, fogalmam sem volt, milyen idõközönkéntKép), akkor mondták, hogy 4 óránként kellene, mert a heti 1/2 kg hízûás sokKép.

Beszti!
Nem tudom, mi érdekel az Auchanból, egy pár dolgot kiírok Neked (de csak 24-éig érvényes).
Óriáscsomagos Libero 3139,-
Hosszú ujjú body 399,-
Plüss rugi 1499,-
Polár gyerekpulcsi 990,-
kord nadrág (4-12 év) 990,-
Kord kertésznaci (98-116) 1490,-
gyerekpizsama 990,-
Valami más is érdekel? Mi holnap megyünk, mert vásárolni kell, és a férjem szeret minden új dolgot megnézniKép.
Beni jobban van? Nekem van ismerõsöm, akinek felnõtt korában csinálták, és nagyon szenvedett szegény.

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Zsuzsa!

Szerintem Panda a teáztatást és a 4 óránkénti szopit iróniával irtaKép, ugyhogy nem hiszem, hogy fog tudni tanácsot adni.

Panda!

Szerintem holnap mi is megyünk, mert kell néhány dolog, legalább megnézem.
74-es jó minöségü bodykat és hosszú ujju felsöt akarok még venni (a sajátjaimat kölcsönadtam, már kéne, de nem akarom visszakérni, mert ott is nagy szükség van rá).
Beni nadrág (104-es) is jöhet még, ráfér.
Beni jól vanKép, a seb egy kicsit érdekes, de gondolom igy normális. Hétfön kell visszamenni, gondolom addig még javulni fog.

Sasha!

Ugye azért legalább valami vitamint szedsz?
Nagyon együtérzek veled (meg Pandával is), mert nem lehet könnyü. Nátán ugyan nem hasfájós, de azért a 1/2 12-es elalvás utáni 1/2 1 (ez Beni volt), 1/2 4, 1/2 6, 6-os kelés engem is megvisel (és 6-kor ö már ugy gondolta, hogy neki az éjszakai alvásból elég is volt). És ez egy jobb éjszaka!
Most már rámférne egy átaludt éjszaka, de Nátánnak most már a felsö két foga is jön, állitólag ilyenkor emiatt is kelhetnek gyakrabban. (Ahhoz képest, hogy Beni már 2 hónaposan átaludta az éjszakát, és emellett ugyanilyen idös korában nagyobb volt a súlya, mint Nátánnak.)

Áfonya!

Nem is tudom, miért irtad ezt, mert én a következö velem ellentétes véleményen lévönek már tartogattam a köveket.KépKép. Most aztán dobhatom el öket!Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Beszti!

Van valamilyen szoptatós vitamin ha jól tudom, de mivel ez a burgonya hét 3 napig tartott és próba volt eddig nem szedtem, de mivel bejött úgy ahogy ezért fogok szedni, sõt, már holnap be is szerzem, mert ha ez igy megy tovább nem lesz mibõl tejcit termelni... Elvileg másfél órája alszik majdnem és 2 órája nem evett, remélem kibir még egy órácskát aludva mert mindjárt jön az apája és szeretném végre átölelni mikor megjön! Mert mikor elmegy alszom, mikor megjön szoptatokKép MEGJÖTT!!

sasha

Kép
sasha
 
 


Zsuzsa!

Elöször az alsó inyben jönnek ki a fogacskák. Kettö. Utána a felsö kettö, és csak utána a többi. Az elsö fogak ált. 6 hónapos kor körül szoktak kijönni, de elötte már egy hónappal nyálaznak a babák. Nálunk egy kicsit elöbb találtak jönni, már 3,5 hónaposan kibújt az alsó kettö, és már látszik, hogy a felsö kettö is hamarosan meglesz. Ilyenkor megduzzad az inye, már érzödik a fogak mérete, helye. Mindent rágna.
Sgeiteni többféleképpen lehet: Dentinox géllel az inyét dörzsölni, vagy a Chamomilla homeopáthiás bogyóval (ezt nem tudom, milyen, nem próbáltam).
Viszont állitólag az elsö két fog nem szokott fájdalmakat okozni (persze minden gyerek más), nálunk se fájtKép.
A másik (tea) dologra nem tudok megoldást. Én semmiképpen nem erölködnék a teával, a babák csak addig hiznak nagyon, amig el nem kezdenek mozogni. A nagyobb fiam volt kb. ilyen súlyú, mint Elöd ilyen idösen (igény szerinti szopival), aztán szépen lelassult a hizása amikor elkezdett felállni, járni. Ma 3,5 évesen pont rendes súlyú, nem sovány, nem kövér (14 kg).
Ja, és a Corában is igy méreteznek, igaz ott van mellette cm-ben is, de náluk pl. van 67-es meg 81-es, ami sehol máshol! Ilyen korban ez még nem is olyan megtévesztö, de késöbb, ha rá van irva, hogy 2 év, meg 3 év! Ezek mikor jók??? A 3,5 éves fiamra legutóbb 5-6 évesre való kabátot vettünk, akkora kellett. De azt legalább fel lehetett próbáltatni, de nagyon sok mindent nem lehet. És én most 3 évesnek vagy 4 évesnek való ruhát vegyek a 3,5 éves gyerekemnek? (Azt sem akarom, hogy nagyon rövid ideig hordja, mert éppen jó, de azt se, hogy lógjon rajta!)

Na, mára eldugultam!
Holnap valszeg csak olvasok (nem lesz idöm irni), vasárnap meg vendégségbe megyünk, ugyhogy akkor egyiket sem teszem. Sziasztok!Kép

Beszti

KépKép
KépKépKép
beszti
 
 


Nem, nem Julié a kengyel Kép

Ilke: ha nagyon el akarsz menni a talira, akkor menjünk együtt (pl. 32-es busszal), és segitünk egymásnak. A tornára mi melegitöben mentünk, és csak levettük a cipöt. De ha át akarsz öltözni, akkor van öltözö (ott kell hagyni a babakocsit is). A baba alá meg a kocsiban lévö takaróját teritettem, az alatt meg polifoam volt (azt ök adnak). Egyébként mindenki nagyon kedves, készséges volt. Nem tudom, irtam-e hogy van rámpa is Kép

Beszti: a fogacskáknál is vannak kivételek. Pl. az egyik telepi ismerös kislányának a két felsö jött elöbb, az alsók még csak most jönnek, kb. 1 hónapra rá.

zsani_az_álmos
zsani
 
 


Zsani,
legalabb dicserj meg, hogy nem en Lilinek hivtam, hanem Julinak. Naaa, lecci, lecciKép
Ugy tunik, ez nem az en napom itt, eloszor Natan-fele malor, aztan ez.

Beszti,
Natan 1/2 12kor aludt el?! Durva. Mint Te, a kovekkelKép Bibliabol egyebkent elegge gyenge vagyok. Nem akartok tobb gyerkocot? Csak hogy tanuljakKép

Sasha,
tenyleg, Apaja hogy viseli ezt a hasfajossagot? Tud segiteni, legalabb a cipelesben? A legalabb 2 ora szopipihit szerintem siman tarthatod ekkora gyarapodas mellett, nem valoszinu, hogy az ehseg miatt sirdogal. Es ha allandoan raetetedned, johogy fajna a pocija meginkabb. Nomeg noddogel Gabi baba is, lassan nem csak alvasbol es evesbol /meg kakilasbolKép/all a napja ...

Azert csak lemereszkedtem Rekaval setalni delutan, a ramaty ido ellenere. Hiba voltKép Lattatok mar hirtelen zuhogo esoben Anyukat, aki bemutatja a 200m gyorsfutast egyik kezevel babakocsit tolva, s kozben masik kezevel nem kis meretu szoptatos melleit alatamasztva? Nem? Elmeseljem, milyen erzes?Kép

Na, aludjatok jol es sokatKép
-Afonya
afonya
 
 


jo reggelt
Lányok
akor legyen szerda az idöpont 13-14ora között remélem ez jo mindenkinek ?
Zsani,Ilke
jötök az árkádba vagy keresünk más helyszint? a szabadtér is jo nekem ha nem lesz hideg nagyon és nem kell 4x-5x átszálnom .de sajna nem hiszem hogy lesz olyan meleg mint a héten volt Kép

Beszti
lehet hogy az lesz a legjobb ha keresünk valami mindenki számára elérhetö helyet .ha tudsz olyat ird meg Légyszives Kép

Lányok
aki tud jobb zárt könyen megközelithetö helyet irja meg minden ötletet szivesen veszek Kép

Puszi Csics és Petike Kép
csics
 
 


Lányok
remélem érthetö volt az elöbbi kérésem kérdésem ? ha ha tud bármelyikötök az árkádnál jobb zárt helyet és könyen megközelithetöt az irja meg Kép

Pusz Csics és Petike Kép
csics
 
 


Petra,
Mi is így csináltuk régen Lilivel, nagyágyban szopi aztán ha jó mélyen aludt akkor át a kiságyba, aztán szép fokozatosan leszoktunk róla. Hát tejcsi az van szerencsére. Kb. napi 300-400 ml-t fejek le. Így jut mindenhová, a fagyasztóba is és az Anyatejgyûjtõbe is.

Panda,
Hû, nekem is felkeltetted az érdeklõdésemet, lehet, hogy kinézünk hétvégén az AuchanbaKép.

Zsani,
Tegnap elvergõdtem az Ifjúsági Házhoz. Hát most sem volt túl készséges a portás. Amit akartam azt viszont kiszedtem belõle. Akkor kedden 10-kor találkozunkKép.
Köszi, hogy felajánlottad, hogy együtt menjünk a talira. Hát ha apa nem tud minket elvinni, akkor jó lenne.

Áfonya,
Jót mosolyogtam a sétátokonKép, persze nem kinevettelek csak együtt éreztem veled. Nekem is volt már részem hasonlóban.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Csics,
Valahogy megoldom, hogy eljussak a találkozóra. Esetleg a WestEnd? Habár azt hiszem, hogy annyi felõl jövünk, hogy nem nagyon van itt mindenki számára jó megoldás. Viszont szerintem mindenképpen zárt helyre menjünk, nem hiszem, hogy szerencsés lenne kint a hidegben, ráadásul akik messzebbrõl jönnek azoknak mindenképp kellemesebb egy meleg helyen megpihenni. Aztán az etetésre is gondolni kell. Nekünk kb. 1-1,5 óra lesz az út, ha ezt a vissza úttal is számolom (+az ott töltött idõ), akkor mindenképpen kell közben enni. Az pedig novemberben kint elég gáz. No ezt most jól kirészleteztemKép, de ezek szerintem mindenki számára fontos szempontok.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Még valami,
Szeretném megkérdezni, hogy Ti a szilvesztert hogy oldjátok meg a pici babákkal? Mi most eléggé küzdünk a párommal, õ szeretné a barátokkal tölteni én meg legszívesebben Lilivel lennék. Neki az az ötlete, hogy bízzuk az anyukájára Lilit. Viszont én ezt nem nagyon tartom jó ötletnek, eddig 2-3x találkoztak csak, és hát ha Lili éjszaka felkel akkor meg kell etetni, a másik, hogy nem mindíg fogadja el mástól a vígasztalást. Persze vannak kivételes esetek. Szóval nem tudom.

Na megyek fejniKép...

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Sziasztok!
Köszönöm szépen a tanácsokat!
Sajnos a szopi-helyzet nem változott, egyre kevesebb a tejcim.Pedig pihenek, elég folyadékot iszom, a rántott levestõl a tjserkentõ teáig mindent kipróbáltam.2 óránként szoptatok, egy szopi kb. 1 óráig tart, de a melleim teljeyen puhák, Kriszike minen szopi után éhes.Szerencsére az elmúlt 2 héten sikerült félretennem a mélyhûtõbe tejcit, úgyhogy most azzal pótolom a hiányt.Sajnos a tejci csak 2-3 napra elegendõ.El vagyok keseredve, szeretném szoptatni,lelkiismeretfurdalásom van, úgy érzem, nem tudom teljesíteni alapvetõ anyai feladatomat.Nem tudom mitõl mehetett el ilyen hirtelen a tejem, 2 napja nincs, szerintetek van még esélyem?Az éjszakát megint átaludta a babócám,én próbáltam fejni, de nem volt semmi, reggel, 5 óra alvás után sikerült lefejnem nagy nehezen 50-et a 2 mellbõl.Sajnos ha ez így megy, pótlásra lesz szükségünk, csak nem tudom, ha ennyire szeretnék szoptatni, akkor miért nem sikerül?
Beszti a szopikba be szokott aludni, de kb. 2 perc múlva felébred.A mérleg csak a saját megnyugtatásomra kell,mert folyton azon aggódom, hogy éhezik szegény és azért ilyen nyügi.Nem szoktam felkelteni, ha esetleg elalszik, de általában csak éjjel alszik, ma is 7 órát aludt éjjel, kiváncsi vagyok napközben fog-e aludni.
Nyugtassatok meg, ha esetleg tápszerre kerül sor, akkor is megkap minden szükséges táplálékot?Van köztetk esetleg valaki, aki hasonló cipõben jár?
Köszönöm a tanácsokat és továbbra is várom a hozzászólásokat!
Üdv
vivien
 
 


Vivien: én csak a saját módszeremet tudom preferálni az anyatejezés+tápszerpótlást, amit utána akár el is lehet hagyni. Juli pl. napközben már nem is kap pótlást (délután sem!!!! bibiiii), csak éjszakára. De ezt nem azért mondom, mert szent dolog, csak úgy.
A szükséges táplálék pesze hogy megvan a tápszerben, különben nem fejlödnének a tápszeres babákok KépKép De semmiképp sem olyan jó, mint az anyatej.

Ja: az Urtica urens C5-ös homeopátiás bogyót próbáltad már? Ha az nem használ, akkor a Phitolacca C20-at is meg lehet próbálni. Nekem az UU használt Kép

Esetleg akupunktör is segithet, már Katának is ajánlottam (vagy nem? már nem emlékszem, mert épp akkor utaztunk el), volt akinek az bejött.

ilke: kit éééééérdekel a portás? Tényleg 10-kor kezdödik Kép Ok, akkor megbeszéltük, megyünk együtt a talira.
Viszont helyszint nem tudok (eszembe jutott egy teázó, de az du. 2-kor nyit csak :=() Az indexes talik a Vista kávézóban szoktak lenni a Deák térnél.
Megkérdezzem?

Áfonya: király séta lehetett KépKép Nálunk szerencsére nem esett az esö.Én a melleimet a kocsiban a bukkanóknál szoktam tartani. Meg most a tornán KépKép Tök muris volt...

Szilveszter: én úgy gondoltam, hogy itthonra hivunk egy pár kisbabás barátot, és a hátsó traktusban altatjuk a babákat (ebédlö+2 szobácska), elöl meg lehet társasozni, kártyázni, vagy ilyesmiket csinálni.
Ilke: én sem hagynám itthon Julit Kép
Tegnap az apáját hivta moziba az egyik ismerösünk, de ö inkább itthon maradt, mondván, hogy én sem mehetek Kép Tök jólesett, de azért mondtam neki, hogy menjen csak. Erre megbeszéltek egy babucisétáltatást vasárnapra, igy én itthon alhatok egy kicsit KépKépKépKép

Juli ma fél 6-ig aludt, úgy hogy többször felkeltem megsimogattam éjjel, mikor nyüszögött (nem volt ébren). Ilyen az anyai kéz? KépKép

Ma megyünk a dédihez névnapozni Kép

zsani
zsani
 
 


Sziasztok!

Vivien!
Szopis topikba is átnézhetsz, ott is találhatsz tanácsokat. Egyébként mibõl gobdolod, hogy kevés a tejcsi? A mért szopikat most ne számítsuk, mert az nagyon csalóka lehet. A lényeg: van-e elég pisis-kakis pelusa??!! Mert ha elég jön ki, akkor elégnek is kellett bemennieKép A cicik puhasága teljesen természetes! Azt jelenti, hogy beállt a kereslet-kínálat, és szopi közben termelõdik a tej. Látnád az én cicijeimet, csöppet sem feszülnek, még reggel sem, egy irinyó-pirinyót sem, mégis két baba lakik jól belõlükKép Pedig teljesen puhák! A nyûgösködés szintén természetes, így mûködnek a babákKép Szopi közben szoktad váltani a ciciket? 20-30 percenként cserélgetheted a cicit, akár 4-5-6x is egy szopi alatt, amíg jól nem lakik a babád. Fontos az is, hogy jól legyen mellre téve, a Szoptatási pozíciók (vagy mi) nevû topikban találhatsz ezzel kapcsolatban szemléletes segítséget. És végül: 3 hetesen van az 1. fejlõdési ugrás (aztán majd 6 hetesen, ill. 3 és 6 hónaposan), amikor éhesebbnek tûnhet a babád. De ha ilyenkor gyakrabban szoptatsz, akár óránként is, akkor pár nap alatt alkalmazkodik a cici a megnövekedett kereslethez. Addig meg jóllakik a baba a gyakoribb szopikkal, csak hamarabb fog megéhezni, mint elõtte.
Jó szoptatást!

Pele
pelcsi
 
 


Áfonya!

Apája a gyerkõcnek éjjel alszik, mert nem ébred fel a sirásra, reggel 7-kor kel dolgozik itthon, utána megy 10-re a melóhelyére ott dolgozik 6-ig utána meg attól függ... vagy neki kell elmennie dolgozni vagy jönnek hozzá és a hétvége sem mindig mentes a munka alól. Kivan mint a dög. Ráadásul mostanában rosszul van és mikor egyik este annyira rosszul lett, hogy az erkélyen egy szál gatyában is verte a viz akkor lement az ügyeletre és hát elég gázos 160/120-as vérnyomást mértek nála. Kapott vérnyomáscsökkentõt amit még alig egy hete szed. Ennek a gyógyinak van mellékhatása, levert, szédeleg, állandóan álmos, fáradt. Képzelheted milyen, mint a mosott rongy.

Na megyek mert a nagyinál hagytam a gyereket mig alszik (3 emelettel lejjelbb) én ettem nyugibanKép

sasha

Kép
sasha
 
 


Ilke
nekem jo a westend is Kép és én is jobban szeretnék zárt helyen lenni mint kint a szabadban most már Kép

Zsani
tölem kérdezted a kávázos ötlet jo -e ?

Vivien
az én Peti fiam is kap tápszert potlásnak és igy is meg kap mindent fontos dolgot a szervezete ami szükséges ha nem jön be semmi akor kérjél csak tápszert vagy anyatejet mindketöt az orvos irja fel és NEM VAGY ROSSZ ANYA TE IGENIS JO ANYUKA VAGY a mérleget pedig igenis hagyd a csudába atol csak depi leszel de ha nagyon ragaszkodcsz a mérleghez akor legalább csak naponta 1x este fürdésnél én legalábis igy csinálom és igy nem idegeskedek annyit Kép de az a legjobb ha nincs a szemed elött a mérleg mert akor elkezdesz miricskélni és akor idegeskedc és az is árt a tejtermelésnek .

Lányok
akor hol talizunk? nekem jo az ÁRKÁD is és a WESTEND is csak döntsük el hova tudna töbség eljöni

na megyek mert ez regény lett

Pusz Csics és Petike Kép
csics
 
 


Sasha,
Hány kiló Gabid? Solymi kb. 6 kg (8 hetesen), úgyhogy megértelek... Nálunk az apa szerencsére jobban jár: Solymi nem bõg éjszaka, csak mocorog meg röfög meg gõgicsél, és arra csak én ébredek fel. Az én páromnak is magas a vérnyomása (alapból), õ már egy ideje rendszeresen szed rá gyógyszert. Nem szabadna, hogy a te párod ilyen levert legyen tõle - lehet, hogy csak addig van így, amíg hozzá nem szokik, de ha nem, akkor kérjetek valami mást.

Ilke,
Én is gondoltam rá, hogy leadok tejet, de nekem csak kb. 120 ml jönne össze egy nap. Annyit bevesznek? Hihetetlen, hogy te milyen sokat tudsz adni! Gratulálok!

Üdv:
Zita és a lassan 9 hetes Solymi
parazita
 


Persze megint elfelejtettem valamit...

Sasha,
Ha még nem tetted meg (nem tudom követni az eseményeket), akkor hagyd el a tejtermékeket. Nekem nagyon bejött ez a módszer, bár eléggé szenvedek tõle.

Zita
parazita
 


Sziasztok!
Pele, azért gondolom, hogy kevés a tejci, mert egy-egy szopi kb. 1 órán keresztül tart, egy darabig nyel, utána már nem, és a szopik után bedob 60-70 g tejcit cumisüvegbõl.Egyik napról a másikra lettek tök puhák a melleim, és alig jön belõle tejci, próbálok fejni is, de nem sikerül.A 2 óránkénti szopi sem jön be, mert annyi idõ alatt szinte semmi nem termelõdik.2 napja tart ez az állapot, és nincs több tejcim, hiába próbálok mindent megtenni.
Zsani, Csics, köszönöm a bíztatást,kezdek megnyugodni, én úgy érzem mindent megteszek, ha nem sikerül több tejcit kisajtolni nem fogom magamat hibáztatni.
Üdv
vivien
 
 


Vivien! Amíg Pele nem jön: Nem tudom mennyi idõs a abbád, de a topic címébõl gondolom, hogy még elég "kezdõ". Kép Úgy pedig teljesen természetes a hosszú (akár 1.5 óra) szopi. Ha helyesen van mellretéve, akkor ennyi idõ alatt sem lesz semmi baja a mellbimbódnak. Mint ahogy Pele is írta akár 5-6x is válts mellett szopi közben. De a legelsõ mindig legyen meg legalább 15-20 perc. Így el kerülheted azt, hogy pótlást kelljen adnod a babódnak. Tudod, ha pótlást adsz, akkor azt a mennyiséget nem amelledbõl szívja ki, anyival kevesebb termelõdik és a végén tényleg kevés lesz a tejci. Ez egy ördögi kör.
Az is úgy mûködik természetesen, hogy egy ideig leáll a tejkilövellõ reflex és akkor olyan mintha csak cumizna. Ez természetes, jól "mûködsz". Én olyankor átrakom másikra. Aztán vissza, aztán újra a másik majd vissza.
Tényleg rakd mellre óránként, félóránként.
Az is természetes, hogy egyik napról a másikra lettek "tök puhák a melleid". A tejbelövellése is egyik napról a másikra ment, nem?
Vivien! Igyál amennyi jól esik, egyél amennyi jól esik (de csak annyit.) és szopiztass jó sokat. Végül pedig higgyél abban, hogy van elég tejcsid. Nekem akkor kezdett megnyugodni a babám, amikor egyszercsak elkezdtem igazán hinni benne, hogy elég a tejem. Annyit mondták az LLL meg a lányok, hogy higgyem már el, hogy elhittem.Tehát nagyon-nagyon fontos a hit magunkban és a babánkban. Vivien! Menni fog!!! Kép
Menta
menta
 
 


Sziasztok "Régiek" üdvözlöm az "Újakat"!

Végre egy kis net hozzáférés, már tiszta hiányom van! Lassan két hónapja nem tudok senkirõl semmit, gondoltam most benézek, vannak-e még ismerõsök! Szerencsére vannak!

Dóri baba már 5 hónapos múlt, még mindig csak szopik. Gyönyörûen fejlõdik testileg és szellemileg is, csak egy bánatom van, úgy néz ki, hogy egy kicsit lusta. Még mindig nem forog, viszont már nagyon akar ülni. Ha meg tudja fogni mindkét kezével a kezemet, már rögtön húzza fel magát ülõ pozícióba. Én meg azt várom már, hogy mikor fog forgolódni, mint a "normális" babák. Tudom minden gyerek különbözõ, de akkor is izgat a dolog. Viszont olyan dolgokat csinál már amit a könyv szerint csak egy-két hónap múlva kellene. Vagy dobjam ki a könyveket?

Annyi idõm nincs, hogy most el tudjalak olvasni benneteket és nyomtató sincs a közelbe, így nem tudom, hogy írhatok-e valakinek mailt? Ilke, Kata007, Panda, Beszti stb. vagytok még vagy már egy másik topicban vagytok?

Az LLL-hez is be kéne kukkantanom, de arra sincs idõm. Valaki meg tudná adni az LLL-s högy nevét és telefonszámát, aki olyan gyakran válaszol a szoptatásos topicban? Azt hiszem Ibolynak hívják, de lehet, hogy nem jól emlékszem.

Puszi mindenkinek, Pucúr és Dóri
pucúr
 
 


Sziasztok!

Vivien!
Látod, Menta is megerõsítette, amit írtamKép
A tejecske nem szopik között termelõdik, a cici nem tárolja a tejet. Hanem szopi alatt, magának a szoptatásnak, mint ingernek a hatására. Tudom, ezt a legnehezebb elképzelni, de minél többet vársz 2 szopi között, annál KEVESEBB lesz a tej, nem több. Amikor már feszül a cici, akkor már megy a parancs az agynak, hogy állítsa le a tejelválasztást serkentõ hormon termelését. Ami logikus is, hiszen különben kipukkadnánk, ha valmiért egyszer nem ürülnének a cicikKép
Szóval minél többször teszed mellre, annál több tejci lesz! Mivel a tej a szopi alatt termelõdik, így mindig fog benne találni,akármennyi telt is el az elõzõ szopi óta.
A pótlás, fõként cumisüvegbõl adva, a tejmennyiség csökkenéséhez vezethet. Én a helyedben inkább mellet váltanék helyette, akár többször is.
Az is természetes, hogy nem tudsz fejni már. A babád valszeg már megissza azt a mennyiséget is, amit eddig kifejtél, de ha tovább fejsz, akkor pár nap alatt, megint felfejlõdik a termelés. Persze az is lehet, hogy a fejés már nem indítja be a tejleadó reflexet. Meg van olyan is, aki sikeresen szoptat, de fejnie sose sikerül. Pl. ilyen vagyok én isKép: amikor egy babát szoptattam, akkor sem tudtam fejni, most mégis ellátok két lurkót isKép
Órákig tartó szopiról és puha cicikrõl szólva csak csatlakozni tudok Mentához!
Szóval ne aggódj! Nagyon ügyik vagytok, és tuti menni fog a dolog!

Többiektõl bocs a kicsit offért, de hátha más is hasznosítani tud belõle valamitKép

Üdv: Pele
pelcsi
 
 


Pele: a "nem szopik között termelödik" azért igy nem egészen áll... Én inkább azt mondanám, hogy szopi közben is termelödik...

Juli iszonyat rosszul viselte a névnapozást :=( Mikor a férjem nagynénjéékhez átmentünk, akkor elkezdett üvölteni ahogy a torkán kifért (éhes volt), de nem volt hajlandó szopni :=( Brrrrrrr. Végül aztán bánatában elaludt, és itthon már normálisan evett.

No, megyek vacsorázni Kép Jó éjt mindenkinek!

zsani
zsani
 


Ja: Westend: nekem jó, de azon belül hol férünk el kb. 10 babakocsival?
A teázó nem jó ötlet, mert közben rájöttem, hogy a felsö szinten van a terem, és a szük csigalépcsön nem férnek fel a babakocsik semmiképp.

zsani
zsani
 


Szia Pucúr!
Végre, végre! Küldtem egy rövid mailt az elõbb, benne van a telefonszám, amit kértél.
Most nagyon mennem kell, mert Ádám nyûglõdik.

További kellemes hétvégét mindenkinek!

Panda

panda
Halásztelek
 
 


Sziasztok
Most nincs sok idõm írni és olvasni, egyedül vagyok Levivel keddig csak szeretnék kérdezni valamit.
Menta Pele
Az én fiam 4 hónapos lesz a jövõ héten, és talán én is írtam hasonlókat mint Vivien, csak én a 3 hónapos ugrásnál. Ugyan ezek voltak a tünetek amit õ írt, én ettem-ittam rendesen, gyakran szopiztattam a fiam, viszont nekem a mai napig nem jött vissza az a mennyiség amit a gyerekem megeszik. Nála pl. nem jön be az hogy mellváltogatás akár 4x is, mert annyira türelmetlen, hogy az "üres" cici nem kell neki, tehát én nem tudom addig szopiztatni amíg jól nem lakik, nem képes kivárni. Ilyenkor mi van? Tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert én is kínlódok már 1 hónapja, olyan vagyok már mint a hulla és tejcsi nuku.
Vivinél más a helyzet, az õ babája még nagyon kicsi, nála minden rendben lesz.
Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Sziasztok!

Nalunk ma böjt vanKép Elmentunk delutan a TESCOba bevasarolni /lanyok, hogy en hogy leadtam igenyeimet, mar egy ilyen vasarlas is nagyszeru hetvegi programKép/. Gyerek hordozoban a bevasarlokocsin, el si aludt rendesen, ahogy illik. Es most, este 9-kor ugy visong, sikitozik es rohog, hogy zeng tole a haz. Na ennek a delutani alvasnak a bojtje van, sokba kerult nekem ez a vasarlas, mindket ertelembenKép.
Egy hete mar nem csak egy hangot ad, hanem "beszel": memememe, mammammamma, ilyenek Tudom, nem nagy dolog, de szerintem Reka kisse le van maradva hangilag, ugyhogy mar ennek is orulunkKép Mozgasban most epp fenekringatas van, az egekig emeli a feneket, negykezlab "all". Es persze porog, mint a motolla. Ami elegge megneheziti pl a pelenkazast, mert meg hasonpelenkazasban nem igazan vagyok profi, de muszaj lesz megtanulnomKép

Szopirol: en elejen fejtem csak, napi kemeny 70-80 grammot birtam osszesen, aztan feladtam, inkabb aludtam helyetteKép
Mondjuk, pszichesen biztos sokkal megnyugtatobb, ha utana meg fejni tud az ember. Nalam is par het utan elmult a szilikoncici-szindroma, szerencsere, en nagyon utaltam.
Par napja este en is ugy ereztem, keves a tejcsi /egyszer ejjel is megebredt, amit nem szokott/, igy kicsit suritettunk a szopin. De biztos, ami biztos, vettem valalmi tapszert vagymit, boltban, hogy hetvegere nehogy kaja nelkul maradjunk. Aztan milyen a mai nap? Ugy konyorgok Rekanak, hogy egyen mar, mert szetdurranok, tologatom a szajaba a cicit, de nem kell neki. Vagy ma nem akar enni, vagy tobb lett a tejem, mert egesz nap tultermeles van. Kivancsi vagyok, holnap hogy lesz.
Ja es talaltam a TESCO-ban egy tejszaporito teat, amiben nincs edeskomeny.
Valamit en is akartam kerdezni, de nem jut eszembeKép Ugy rohognek itt a hatam mogott, nem tudok koncentralni. Megyek es rendet csapok koztukKép
Joejt:
-Afonya
afonya
 
 


Forti! Nem adsz neki semmit soha pótlásként? Mert ha azért adogatsz neki, akkor az kiesik, mint mennyiség tejtermelésbõl. Olyankor azt kell csinálni, hogy azért mégse éhezzen a baba, hogy egyre kevesebbet adsz pótlásként. Én szívem szerint azt mondanám, hogy a legjobb lenne, ha az anyukák apótlást a szoptanít készülékbõl adnák. Az olyan, hogy egy vékony csövet a mellbimbóhoz erõsítenek és onnan jön a pótlás és közben a mell is ingerelve van. Csak az a baj, hogy viszonylag drága ez a szerkentyû. De pl. az LLL-tõl lehet kölcsönözni is. Ha tag vagy ingyen (1000 Ft az éves díj) ((És most megsúgom, de óriási titokban, hogy én úgy tudom, hogy a nem tagoknak is oda szokták adni ingyen. )
De pl. az is kérdés, hogy mennyi a napi pisis pelusa Levinek? Mert ha megvan napi 4-5 teli, akkor nincs gáz. Elképzelhetõ, hogy a te stresszedet érzi, és azért nyugtalan. Fõleg, ha egyedül vagy, akkor sokkal nehezebb lehet.
Forti! Elkérhetném tõled a szopis pózok topicba a hasfájós babák tartásáról a képedet?

Zsani! A szopizott tejmennyiség 2/3-da termelõdik szopi alatt.

Pucúr! remélem Iboly nem haragszik meg miatta: Rózsa Ibolya: 06-30-482-9344

Menta
menta
 
 


Menta: tudom Kép Ha igy jött volna a mondat elsöre is, nem is kötözködtem volna. És most is csak azért, mert az ilyen "kicsitnemkorrekt" mondatok miatt sok félreértés lehet, és sokan ettöl még jobban elkeskenyednek.

zsani
zsani
 


Zsani,
Tök rendes a párod! Az enyém sorozatban szervez magának programokatKép, persze mindegyik kihagyhatatlanKép.
A Westendben szerintem elfoglalhatnánk esetleg egy kávézótKép, ott szinte mindegyik nyitott, szerintem nem lenne gond a babakocsikkal.

Rzsuzsa,
Ismerõs ez a kívánóság, én ha egy napig nem eszem valamilyen fincsi péksütit egyenesen rosszul vagyok. Kalács is mindig van itthon, és majdnem minden másnap sütök valamit. Elég durvaKép. A terhesség alatt csak a dinnyét kívántam, de most mindent ami édes...

Sasha,
Jaj, szegény párod, szegény Te, vigyázzatok egymásra!

Zita,
Köszi! Persze, hogy bevesznek ennyit is, sõt még kevesebbért is kimennek, mert tejcsibõl sosincs elég. Hisz annyi helyre kell adniuk, (kórházaknak, otthonra a kisbabáknak...) nyugodtan hívd fel õket, ha gondolod, megadom a tel.számukat és beszélj velük, nagyon kedvesek, mindenben segítenek.

Vivien,
Én csak a saját tapasztalatomat tudom leírni. Mint ahogyan olvashattad én adok le tejet, már lassan 3 hónapja. Az elején kb. napi fél liter volt pluszba, most kb. 3 dl. Lilikém most 4 hónapos. Szóval csak annyit szeretnék mondani, hogy ilyen mennyiség mellett is voltak napok amikor én sem tudtam fejni, mert egyszerûen nem volt mit, sõt néha komolyan úgy éreztem, hogy nem is elég Lilinek. Néha elég volt 1-2 nap de volt, hogy 4-5 nap is kellett hozzá, hogy helyreálljon a termelés. Nekem bejött a gyakori mellretétel. Legyél türelmes magadhoz és ne idegeskedj. Egyébként napközben nekem is teljesen puhák a melleim.

Pucúr,
De jó hallani rólatokKép! Nyugodj meg, az én Lilim sem mutat semmi hajlandóságot a forgás iránt, viszont az ülés annál jobban érdekli. Írj nekem nyugodtan!

Forti,
Várom a válaszod.

Pusz,
Ilke

KépKép
KépKép
ilke
 
 


Menta
Levi nem kapott akkor még pótlást, volt elég pisis pelusa is de állandóan korgott a gyomra. Hangosan!!! Viszont a gyakoriságot már nem tudtam hova növelni, mert már lassan állva aludtam mint a lovak. Éjjel is már ott tartottunk hogy volt hogy 4x kelt fel, amit soha nem csinált, 2 hónaposan is csak 2x evett éjszaka. Most 4 napja kap pótlást, és szemmel láthatóan jobban érzi magát. Természetesen mindig a szopival kezdjük, mindkét cicibõl és ha úgy látom hogy nem elég, akkor kap pótlást.
Persze tedd be nyugodtan a képet, innen le tudod szedni nem?

Ilke
válaszoltam Kép

Forti

Kép
Kép
forti
 
 


Sziasztok!

Zsani!
Teljesen igazad van, és bocsi, hogy nem korrekten írtam le elsõre. Szóval tényleg 1/3 van a ciciben, és 2/3-ot termel szopi közben. Igazából azt hiszem, azért írtam így, mert arra szerettem volna utalni, hogy a cici sosem teljesen üres, de valóban írhattam volna kevésbé félreérthetõen.
Szóval még1x bocsi mindenkitõl!Kép
Mindenesetre a 2 gyerkõcöm néha nagyon sûrûn "jár rám"Kép, de mindig látom, hogy találnak tejet a ciciben, akármennyi telt is el a 2 szopi között.

Forti!
Ha szoptaníthoz nincs is hozzáférhetõséged esetleg, akkor is szerencsésebb nem cumiból adni a pótlást, hogy ne zavarjon be a szopiba. És persze ilyenkor sincs veszve még semmi. Megpróbálhatod, hogy beköltözöl a babával az ágyba, egész nap csak alszotok és szopiztok.(Nálunk ez nyûgösködésre is beváltKép) Sok pihenés, sok szopi, sok folyadék, de hát gondolom, ezeket te is tudodKép

Pele
pelcsi
 


Jo reggelt mindenkinek
Ilke,Zsani
akor legyen a Westend oda szerintem mindenki eltud jönni nincs nagyon mesze és zárt hely ,

Beszti
neked is jo? a Westend ?

Pszi
a Westendbe már eltudsz jönni ? hissz az nincs mesze az oktogontol

na megyek
üdv Csics és Kispeti
csics
 
 


Lányok
mindekinek jo a szerda 13 ora Westend és azonbelül a vizesés mint gyülekezö hely ? .

Áfonya
tápszert boltban ? tudtomal nem lehet kapni boltban csak gyogyszertárban és receptre ugyhogy szerintem amit te vetél az valami tejpép lehet vagy rizspép ezeket boltban is lehet kapni de tápszert csak gyogyszertárban kapsz ez biztos .

na most már eldugulok Kép

Pusz Csics és Petike
csics
 
 


Pele: Kép Juli is mindig talál az "üres" ciciben Kép Tejvadász kommandó Kép

Csics: azon gondolkodtam, hogy a Westendben fenn a moziszinten van egy nagy üres térség (a tetöterasz kijárata mellett. Ott szerintem elég jól elférnénk, csak leülni nem lehetne. Viszont ha jó idö van, akkor kimehetünk a tetöteraszra, ott le is lehet ülni, meg sétálni is lehet. Nekünk jó a szerda 1 óra, vizesés Kép Ott leszünk Kép

ilke: igen, az én párom valóban mesébe illene Kép Jó sokáig keresgéltem, azért vagyok ilyen öreg kismama KépKépKép Beszéljük meg, hogy hol találkozunk a szerdai talihoz/nak/val. Irj légyszi egy e-mailt nekem a zsa@fw.hu cimre.
Egyébként én igyekszem nem lemaradni töle, mert pl. ha fallabdázni mennek apóssal, akkor mi is csatlakozunk Julival, és én addig a konditeremben kinzom magam, a babakocsit meg otthagyom a squashpálya elött, ök vigyáznak (az ált. mélyen alvó) Julusra (mindig többen vannak, nemcsak ketten játszanak-szóval Juli nincs egyedül kint).
Egyébként 2.: még mindig baromi büszke vagyok ám a nagy BKV-zásunkra KépNem is gondoltam volna, hogy ekkora önbizalmat ad. Meg olyan érzés, hogy "végre nem vagyok bezárva a lakótelepre".

zsani
zsani
 
 


sziasztok!
Köszönöm a hozzászólásokat, most próbálkozunk Kriszivel a folyamatos szopival.Mellre teszem óránként, 2 szopi között már alig telik el fél-egy óra, remélem lesz eredménye.Éjjel 1-kor elaludt Kriszi, és én is, úgyhogy csak 6-kor ébredtem fel, akkor fejtem gyorsan, és a 2 cicibõl sikerült kisajtolnom 160g-ot.Utána persze tök puhák lettek a cicik, és most is azok, de mint ti is írtátok ez nem jelent semmit.Este Kriszi annyira sírt, hogy muszáj voltam adni neki tejcit üvegbõl, nem bírtam, hogy szenved, be is nyomott 100-at, mint a sicc.Szóval próbálkozunk, fejni továbbra sem sikerül napközben, csak reggel sikerült, mivel már kicsit bekeményedtek a melleim.Gondoltam, hátha a mellszívóval van gond, úgy érzem mintha nem stimulálná eléggé a melleimet.(Avent Isis mellszívót használok)
Most megyek, mert Kriszi már ordít, köszönöm a segítséget!
Üdv
vivien
 
 

Vissza: Gyermekek / magzatok kor szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?