Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ismét kezdődik egy hét. És már csak hatot kell aludni karácsonyig (ha jól számolok, igaz a matek sosem volt az erősségem).

Sára: Hát nekem volt időm "megérni" 14 éves korom óta külön lakom a szüleimtől így volt rá cirka 8 évem hogy kibulizzam és kipasizzam magam. Hát ki is használtam rendesen. Így én már így 22 évesen eléggé belefáradtam a bulikba. Idejét éreztem annak hogy megállapodjak és végre megnyugodjak. Hát sikerült.

Tápszert semmi esetre sem szeretnék Neki adni. Csak az esti szopizásnál kevesebb egy picit a tejem, de vagy veszek ki a fagyóból, vagy pedig ráteszem óránként és akkor elég. Ha pedig ez sem jönne be akkor én szerintem már szilárdat fogok neki adni, nem pedig tápszert.

Nekem ez a kép most annyira nem tetszik ami a vonalzónkon van, kicsit homályos, de majd ha lesz jobb, akkor kicserélem.

Kenguru: A mi kengurunk elvileg 12 kg-ig jó. Ha nem ötlöztetem be nagyon, akkor beleférünk. Inkább adok rá 2-3 bady-t és egy vastagabb pulcsit, mint hogy egy vastag anorákot. Így elférünk benne.

Tegnap ki is próbáltuk, voltunk karácsonyi vásáron a belvárosban és hát nagyon tetszett mindenkinek a mi "csöppségünk". :D
Apuci cipelte így én tudtam felhőtlenül nézelődni és vásárolni. Meg is vettem a még hiányzó ajándékokat.

Dorka: Gratulálok az új fogacskához.

Timi: Boldog születésnapot Zsoltinak!

Angyalka2: Szerintem sokan úgy tervezik hogy fiatalon fognak szülni, de hát sajnos kevesünknek jön össze. Pedig mennyivel jobb lenne.

Anid: Szerinem a sors partner volt benne, különben most nem lenne egy gyönyörű lányotok. Egyébként nem csak Te, én is gyakran elírom a szavakat. Gondolom feltünt már. Csak én sajnos nem javítom ki őket :roll:

Lilló: Nagyon irígyellek ám, hogy eljutottatok moziba. Én már kb. 4 hónapja sehol nem voltam a babó nélkül. Na jó egyszer két heti intézkedés után eljutottunk okt. 23-án egy kiállításra és hát amilyen szerencsénk volt, nem engedtek be a térre, mert hát... de gondolom ezt mindenki tudja. Pedig olyan sokáig szerveztem h el tudjunk menni. :twisted:
Pasi ügyben nekem szerencsém volt. Párom fiatal kora ellenére is nagyon szeretett volna már családot. Ritka mint a fehér holló.

Köszi a tanácsot szoptatás terén. De még szerencsére nem olyan drasztikus a helyzet. Én sem szeretnék neki tápszert adni.

Endy: Nem szabad siettetni a dolgot, kijön Ő ha itt lesz az ideje.

Mágnes: Megy a drukk ezerrel.

Tündi és Imi

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Sziasztok,

Anid
Nem baj, így is megértünk :-) :wink:

Endy
szurkolok neked, hogy hasson a ricinus koktélod, bár nem tudom mi az, de csak jobb lenne nem az ügyeletesnél szülni :? Bár enneak az íze is rossz lehet :-(

Ez a cipő dolog hogy van? :shock: :shock: Mert most ugyebár csak dísz... de ha majd feláll, akkor is kell neki a lakásban, vagy hamarabb fog menni, ha lábára cipőt húzok, mert az keményebb??? :roll:

Tegnap elmentünk vásárolni és megvettük az összes karácsonyi ajándékot, na jó apának még kell vennem valami meglepetést is, azért még majd elsurranok egyszer. Berregő pedig nagyon jól érezte magát a nagyival :wink:

Nálunk a karácsonyi menü: káposzta, 2 féle töltött kacsa (gesztenyés és aszalt szilvás), rántott hal. A többiről még nem tudok, de én most csak desszertet csinálok ill. mi visszük a piákat :-) Mi lesz így a fogyókúrámmal??? :oops: Utána persze megyünk apa pereputtyához, ott is enni kell, azt hiszem oda minden eddigi koplalásom.

Üdv,

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Köszi a hiányolást – az utóbbi időben nagyon el voltam havazva. Bevállaltam egy fordítási munkát, meg aztán jön a karácsony is. Úgyhogy nagyrészt olvasó üzemmódban voltam, illetve néha még úgy se.

Kérdés: Mátéval egykorú babáknál hány étkezést tartotok (szopin kívül, úgy értem)? Nálunk egy ebéd van, meg vacsira kap tejpépet, hogy végre átaludja az éjszakát (de csakazértse). Védőnő azt mondta, lehet napi három kajálást bevezetni--- csak nem tudom, meddig kell elérni ezt a bűvös hármas számot. .... na ezt pár napja írtam, de azóta se volt esélyem visszaolvasni Titeket. A kérdés továbbra is áll, mikor kell egy szopit teljes egészében felváltani hozzátápival, illetve meddig kell/lehet elérni a három hozzátápi/nap-ot?

Látom, elkezdtétek felírni a karácsonyi menüt –ennek örülök, majd lehet, hogy mégis kénytelen leszek visszaolvasni, mert még híjával vagyok az ötleteknek...

Képzeljétek, Máténk már mászik!!!!! Egy hónapja még csak feküdt a hátán, most meg már mászik! Szép karácsonyi ajándék ez tőle!

Nem tudom, a következő zűrös napokban lesz-e időm írni, ha nem, mindenkinek áldott karácsonyt és vidám új évet!

Pusza,
R.
rita81
 
 

 
 

szervusztok!


Lányok köszönöm a tanácsokat holle pép és egyéb ügyben.
Elnézést a távollétért, de eccerűen alig bírok még olv. üzemmódben is lenni. A gyerekem két emberes lett. A hosszas nyűglődések éjszaka és nappal mint utóbb kiderült a fogzásnak tudhatók be. ui már van egy fog!

Rita! Most olvastam a soraidat. Én már napi 3 étkezést vezettem be: 10 órai, ebéd, uzsi. (Én is próbáltam, hogy hátha a dupla vacsi átaltatja a gyerekkel az éjszakát, de nem. Aztán a hálózsákra gyanakodtam, és áttértünk takaróra, az sem nyugtatja meg. Talán a fog?????) Nálunk úgy alakult, hogy távol voltam 2 napon át napközben, és a szilárd kaja bevezetése egyszerűnek tűnt. Semmi baja nincs Robinak tőle, leszámítva, hogy sokkal kevésbé kellemes, mint a szopi, hisz az mindig ízlett neki :cry: Gratulálok Máténak a mászáshoz! Ezúttal lehagyta Robit, de a Robi féle kúszások is elég sportot jelentenek számomra. Ügyes vagy, hogy fordítani is tudsz a baba mellett.

Leengedtük a kiságyat, és bedugtuk a konnnektorokat. Tudjátok hol lehet jó asztalsarokvédőt venni?

Úgy sikerült most e pár sort írni, hogy sétálni indultunk, mert aludni nem bír a gyermek, és közben el kellett küldenem pát mélt, ámde a bundás gyermek a melegben bealudt :wink:

KépKép
toreau
 
 


Sziasztok! :)

Mi is nagy karácsonyi készülődésben vagyunk, meg vendégség is volt a hétvégén. Ugyan Karácsonykor végül hazamegyünk, minthogy 1 vagy 2 nap alatt rohanvást megjárjunk Sopront és Ajkát, de azért ma nekiláttam sütni. Azaz begyúrtam a mézeskalácsot és majd ha apa hazér, megsütöm. Amúgy pedig kevés sütés igényű vagy sütést nem igénylő sütiket néztem ki magamnak. :wink:

Rita,
Mi is napi 2-3 szilárd étkezésnél tartunk. Délelőtt mindig van gyümölcs, délben főzelék, délután még változó, hogy sikerül-e bepréselni a gyümit. Bár tegnap és ma a főzelék sem kellett annyira. És most épp nincs sütőtök a boltban. :( De a szopi szerencsére még mindig nyerő.

Toreau,
Az alvás nálunk is zűrös és Blanka újabban 7-1/2 8 felé kel és persze sokkal fáradtabb emiatt. :? Ma a délelőtti szopi után bealudt rajtam, de annyira, hogy én közben kiolvastam egy fél könyvet. :P Szóval nálunk ez megy + a babakocsiban alvás. Úgy tűnik nekem is a napközbeni pihire kell beállnom, nem is rossz ugyanis együtt sziesztázni a manóval. :lol:

Blanka nálunk már pakol és kimászik utánam a nappaliból a konyhába, ha valami nyűgje van, általában át az étkezőasztal és a székek alatt. :D Meg kell zabálni!

Úgy sejtem nem lesz már tali a héten. :( Gondolom mindenki belemerült az utolsó karácsony előtti hajrába.
Tegnap mi is beszereztük a karácsonyfának valót és ezzel minden a shoppingolásnak vége, már csak csomagolnom és sütnöm kell.

Lilló,
Egyeztessünk kocka ügyben, nehogy húsvéti ajándék legyen belőle. :wink:

Kismamáknak jó pocakosodást! Izgi lehet karácsonykor babát várni :), de remélem senkinek nem kell azért bent töltenie az ünnepeket. (A bátyám is karácsony után 2 nappal született.)

Prücsök

prucsok
 
 


Sziasztok!

Túl vagyunk a ricinusos koktélon :x :oops: , ami két deci narancslé és egy evőkanál ricinus olajból áll össze. Elvileg hasmenést okoz és ezzel beindul a szülés, a neten találtam, de Rita baba csak jót mosolygott magában-még a hasmenés sem jött össze. Ennyit a házi praktikákról.....
Most voltunk a doki bácsinál, és a héten minden nap megyünk.

Mi nem nagyon örülünk a karácsonyi babavárásnak, rossz lenne a kórházban tölteni a karit, de az a legrosszabb hogy mindkettőnk családja vidéken van és nem tudunk addig semmi karácsonyozást tervezni amíg a kisasszony nem kíváncsi ránk.

Mágnes: Azért lesz ügy. orvos mert a doki bácsink péntek reggel elutazik és csak jövőre lesz megint. :cry: :cry: :cry: Úgyhogy a héten minden nap megpiszkálja egy kicsit hátha sikerül valamit elérnünk. Remélem találkozunk odabent és vasárnapra mind a négyen otthon lehetünk. :)

Köszönöm mindenkinek a drukkolást, aranyosak vagytok!
endy
 
 


Sziasztok!

_manó: Úgy látszik egy cipőben járunk a szoptatás terén. Nálam is ugyan az lett a gond, mint nálad. Estére már nem elég a leányzónak a betevő falat. Sajnos 2 ciciből is alig jön össze. Peddig iszom a Laktoherb teát literszámra. A fejést is elkezdtem. Remélem át tudunk lendülni ezen a kis tejleálláson.

Endy: Te aztán bátor vagy, hogy bevállalsz némi "kuruzslást" is az ügy érdekében. Én inkább tovább hordtam, mert féltem minden házi praktikától. Egy kicsit betoji voltam. Nagyon izgalmas lehet a karácsonyi babavárás. Nálunk a párom apukája született karácsonykor. Szorítok, hogy a karácsonyfa "alatt" legyen már Rita baba.
HÚÚÚ!! Lehet, hogy ezt már nem is tudod olvasni, mert később jött ki a ricinus hatása?! :wink:

Lehet, hogy valami van a levegőben, vagy érzik a gyerekek a nagy készülődést, mert az alvás nálunk is kezd zűrös lenni. Az estit még megértem, hogy a poci nem telik meg eléggé és megint kell hajnalban is cicizni. Na de hogy napközben is felborult az alvás (nem alvás) rendje? :cry:

A karácsinyi menü nálunk hagyományos lesz (székely káposzta, rántott hal, krumplisaláta). Kivéve a halászlét, mert azt nem szeretjük, helyette húsleves lesz. Csak 24-re kell főznöm, mert a másik két napot a nagyszülőknél töltjük. A sütést idén hanyagolom, de majd a jövő karácsonyt már az új házikóban töltjük és akkor nálunk lesz a nagy családi ünnep. Akkor majd kiteszek "magamért". :lol:

Kérdés: Szerintetek melyik járóka a jobb. A hagyományos fa, vagy az összecsukható műanyag, amin 4 kapaszkodó van. Igaz, Anita még egy kicsit messze van a felállástól, de arra gondoltam, hogy ha januárban kiköltözünk, akkor beletenném egy járókába az étkezőbe és akkor látnám a konyhából is. Na meg persze ő is látna engem. A babakocsi már szűk hely neki.

Lilló: Irigyellek, de egyben reményt is keltettél bennem, hogy nem lesz ez mindig így. Már nem is emlékszem mikor voltunk utoljára moziban. A terhesség elején nagyon rosszul voltam (össze vissza jöttek a rókakomák, nem csak reggel. Ezért nem is volt olyan nagy a sújgyarapodásom a terhesség alatt.) Aztán meg állandóan WC-re kellett járnom. Fél órás TV műsort nem tudtam végignézni, nem hogy másfél-2 órás filmet.

További jó készülődést kívánok mindenkinek, mert látom elég elfoglaltak vagytok ti is.


Kép
educi
 
 


Sziasztok!

Láom előkerült majdnem mindenki. :lol:

Endy,
nem akarok beleszólni,de hova ez a rohanás?Tudom a megszokott doki fontos,de ha baba még nem érzi,hogy jönni szeretne akkor nem szabad sietetni.Majd nem két heted van a kiírásig,és a ricinus se csodaszer.
Én az utolsó 2 gyerekemmel karácsony előttre voltam kiírva,és azon izgultam,hogy itthon legyek szentestére.Én is ittam ricinust-magában-a hasmenésen kivül más bajom nem volt,pedig nekem lejárt az időm.
Tényleg nem akarok bántó lenni csak jó tanácsot adni.Szerintem a baba egészsége fontosabb,mint a doki személye.

Rita,
jó hallani felőled.Gratulálok Máténak a mászáshoz.

Gabek,
én nem vagyok cipő párti.Jobban szeretem,ha a gyerekeim mezítláb vannak itthon-természetesen zokni azért van rajtuk:)-szerintem a cipő nem gyorsítja meg az elindulást.Mondjuk ha mindenképpen szeretnél majd ráadni a lakásban cipőt akkor inkább azt-nyilván betétes cipőre gondolok-mint mamuszt,mert az nem tesz jót a lábboltozatnak.
Nálam a gyerekek nyáron az udvaron is sokat vannak mezítláb,én ennek a híve vagyok :roll: Most is szóltak a bölcsibe,hogy vigyek be valami cipőfélét Hanna lábara.Én montam majd ha járni fog viszek be szandált ami majd jól tartja a bokáját,de szerintem most még felesleges.Hanna abszolult nem akar még menni,igaz feláll mindenhol kapaszkodva,tesz így pár lépést,azt ennyi.Ha fogom a kezét akkor se akar menni,hát nem is erőltetem.És azért nem húzok rá itthon is cipőt,hogy elinduljon.Majd érzi ő mikor jön el az ideje. Nekem ez a véleményem,gondolom más meg másban hisz.Majd meghallgatsz egy csomó véleményt és döntesz. :lol:

Ma megvettük a fát. :lol: Már csak csomagolnom kell! :lol:

Mindenkinek szép napot és jó készülődést!

Pusz

Timi
Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Szép jó napokat!!!

Educi
Mi pont most rendeltük meg kaácsonyi ajándékként (már megvan!) a járókát a gyerkőc keresztszüleitől, és direkt fa játókát kértem! Azért mert ebből kilát rendesen, és meg tud kapaszkodni, ha késztetést érez a felállásra!
Én a konyhába teszem ki, mert akkor nyugodtan tudok dolgozni napközben és nem kell rohangálni, ha emg enm ott vagyunk nagyon jól elvan a földön. :lol:

Endy
Bátor vagy,hogy le tudtad nyelni a ricinusolajat! :lol: :lol: :lol:

Hozzátápiról:
Úúúúútálja a gyerek répát és a céklát! Adhatok neki pl. brokkolit párolva? Vagy mirelite zöldborsót? VAgy mit???
Úgy néz ki, hogy édesszájú a drágám: alma, banán, őszibarack, sütőtök minden mennyiségben jöhet, a krumli úgyahogy! :roll:
Valamit újítani kellenne, mert ez uncsi! nem???
Ötlet???

Nálunk sajna ez a karácsonyi készülődés sütés főzés területén kimarad, mert mi mindig elutazunk idén is már 25-én megyünk! Annyira irigykedem a nagy szentestei vacsikért, én is úgy csinálnám!
Szerintetek szentségtörés a fát hamarabb dfeldíszíteni? Pl.holnap?
Mivel soha nem vagyunk itthon nálunk fa sincs! :cry: :cry: :cry:
Úgy gondoltam előrehozom!

Kép
anid
 
 


Hellóka mégegyszer!

Egyetértek Timivel!
A gyerekekenek saját ütemük van, ha az ő belső órájuk szerint történik minden, akkor enm lehet baj!

Kép
anid
 
 


Anid,
Gesztenye? Nálunkmost épp nincs sütőtök a boltban, így ma beújítom a gesztenyét. Fincsi lesz! :)

prucsok
 
 


Sziasztok!
endy:
na igen... az én családom is vidéken él, és eddig mindig mentünk karácsonyozni. Így nem is tudom hogy lesz majd, de legfeljebb ők jönnek majd jan. elején, és akkor csúsztatott karácsonyunk lesz.:)
Nekem már mindegy mikor érkezik Panna, csak tudjam, hogy jól van a pocakomban :) (persze azért már nagyon kíváncsi vagyok rá)

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Timi
Köszi a cipős tanácsot :) én sem akarok semmit siettetni, csak hogy majd fel legyek rá készülve, ha itt az ideje :wink: Egyébként én is nagyon szeretek mezítláb mászkálni kertben, fűben, de a lakásban is, de azért az első lépésekhez csak jobb egy cipő is, nem?

Anid
Esetleg cukkini, saláta, de lehet, hogy már a brokkolival, paradicsommal is próbálkozhatsz. Én zöldborsót még nem adtam, de lilló már igen. Vagy a krumpli mellé adj valami mást is pl. fehérrépa, zeller.

Educi
Nekünk fa járókánk van, próbáljatok olyat venni, ami nem 4szögletes, hanem majdnem négyzet, de a sarkai le vannak vágva, abban jobban tud majd forogni, nekünk ez nagyon bevált. Bár épp a fenyőfa helyén van, ezért lehet, hogy egy időre likvidálni fogjuk, vagy beleállítjuk a fát :-)

Üdv,

Gabek

Kép

Kép
gabek
 
 


Szia Gabek!

Igen hamár elindult,de amíg csak kapaszkodva feláll,és így tesz pár lépést szerintem felesleges. :lol: Hannán is van cipő az utcán de az istenért se akar menni.Akkor itthon minek legyen rajta.Majdha tesz már pár lépést erőltetés nélkül,akkor majd adok rá itthon is.Vannak azek az első cipők direket a járás segítésére,azok tényleg jók.

Pusz
timiban
 
 


Sziasztok!

Endy, én sem akarok banto lenni, de egyetértek Timivel, nem szabad sietetni a dolgot! Ha a sok probalkozas ellenére nem akar kijönni Rita baba, lehet, hogy van még par intéznivaloja bent :)! Ne hogy valami baj legyen a végén! Ugy tudom csak indokolt esetbe szabad beinditani egy szülést (köldökzsinor para, elöregedet lepény, ilyenek, Timi? :? )
A masik, hogy a dokit fogod a legkevésbé latni a szülés alatt, csak a végén esik be, szinte észre sem fogod venni. Ezt most komolyan mondom! A szülésznö van veled végig, a dokik altalaban csak a kitolasnak esnek be.
Nem tudod inkabb megbeszélni a dokiddal, hogy ajanljon valakit? Bemutatja neked, mégsem teljesen ismeretlen.
A harmadik dolog, hogy annyira mindegy, ki van ott körülötted ilyenkor! Persze fontos, hogy Apa pl ott legyen, de a többi :roll:.
Remélem nem haragszol, h ezt elmondtam, ez a véleményem... :oops:

Educi: nekünk fa jarokank van, nekunk bevallt. Anno ugy gondoltam jobb a müanyag, mert nem veri be magat a baba, de ezt hülyeség, lebeszéltek itt a lanyok :). Egyrészt tanul az esésekböl (nalunk max 2x verte be a fejét egy picit), a masik, h sok baba nem szereti a müanyaogot, mert nem lat ki a halon keresztül + kicsi az egész.

Rita, cipö kérdésben is egyetértek Timivel :lol: ! Azt olvastam jobb, ha mezitlab edz elöbb, jobban megtanul allni, jarni. Nekünk szilikon talpu zoknink van, teljesen ok, nem csuszik. Amit neked mondott az elado nyilvan az ö érdekeit szolgalja inkabb.... :?
Hozzatapi: én akkor vezettem be uj étkezést, amikor a masik egy-kettöt teljesen elfogadta. Vartam 2-4 hetet minden uj étkezés bevezetése elött. Remélem ez volt a kérdésed és nem irtam hülyeséget, csak gyorsan atfutottam a hsz-okat :oops:

Na most ennyi, mennem kell!

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok!

Teljesen egyetértek Timivel cipőügyben. Én is mindig zokniban járattam a Jencikét. Igaz, azt mondják, hogy a mai lakásokban a parketta, meg a szőnyeg is már egyenes, de még mindig jobb, mintha cipőben menne. Mert ugye azt mondják minél egyenetlenebb talajon megy mezitláb, annál jobb. És én se erőltettem a menést, hogy fogtam a kezét. Amikor ő úgy érezte, hogy elindul akkor elindult. Mert már jóval hónapokkal előtte állt, és ha fogom a kezét ment is volna, de én nem akartam erőltetni. A barátnőmék egyből járatták, hogy fölállt, és ennek az lett a vége, hogy 5 hónapig görnyedt háttal mentek a kislány mögött, mert neki ez kényelmes volt és nem akart egyedül menni.
Bocsi egy kicsit hosszú lett, csak leírtam a véleményem.

Endy, szerintem se siettesd a dolgot, a babóca érzi, hogy mikor akar kijönni. Az is lehet, hogy megvárja, míg visszajön a dokid. :D Tudom, hogy nem egy leányálom karácsonykor a korházban, de ha a lurkónak ez a legjobb, akkor szerintem megéri. És ott úgyis már csak Vele fogsz foglalkozni.

Rita, na végre, de jó hogy előkerültél. Hát akkor van mit csinálnod bőven. Kitartás, és jövőre tessék jönni sűrűbben.

Karácsonyi menüt nem főzök, mert mindkét nagyszülők itt laknak, és ők szoktak főzni. Én csak valami sütit csinálok. De jövőre én is úgy tervezem, mint Educiék, hogy majd az új házban én főzök mindent, és nálunk lesz a nagy ünneplés.

Most megyek
Pusz

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Sziasztok,

csak gyorsan belestem.
Járóka ügyben: nálunk műanyag, hálós van. Én mostmár ötvenszer naponta hálát adok Istennek, hogy ilyet vettünk. Ez az egyetlen hely, ahol biztonságban van a Fiatalúr. Amekkorákat esik... Ez frankón ki van bélelve, minden kemény részen ki van párnázva, ha zuhan nem üti meg magát. Fa járókában csattanna néhányszor a feje. Tudom, a környezetvédők lelőnének ezért az hozzászólásért, de nálam a gyerek biztonsága a fő cél.

Rita: Gratulálok a mászáshoz Máténak!

Toreau: Minimanóban láttam sarokvédőt. Gratulálok a fogacskáhozo Robiúrnak!

Puszi
Lilla

lilló
 
 


Sziasztok!

Na most végre lett pár percem, hogy benézzek. Múlt hét óta zajlik a karácsonyi mizéria, sajnos megint kapkodni kell. :(
Először takaritás, aztán a vásárlásokat intézzük, de még mindig van hiányzó, ezért is nem birok megjelenni errefelé.

Első és legfontosabb: mindenkinek köszönöm az ötleteket Thomas, a gőzmozdony beszerzésében! Örömmel jelentem, hogy a kisvonat begördült otthonunkba! :D :D :D
Már csak arra leszek kiváncsi, hogy mi fogunk-e játszani vele, vagy azért Boti is vet rá egy pillantást. :D :D


A gyógymanókat is köszönjük, szerencsésen ideértek! Boti megkapta időben a szuriját is, úgyhogy most már megnyugodtam.


Képzeljétek, mi is belevágtunk a projektbe, hogy Boti tanuljon meg egyedül alduni és varázslatos a hatása! Két nap után hiszti nélkül, öt perc alatt egyedül elalszik! Nem is merem elhinni, de nagyon klassz!


Karácsonyi menü: nálunk csak kicsi főzés lesz, mert 25, 26-án nagyszülőkhöz megyünk és mindenhol óriási kajálás van mindig, ezért én nem csinálok nagy vacsorát hármunknak. Töltött csirke lesz krumplipürével, aztán valami lightos desszert és ennyi.
Azt hiszem, nem is lenne kapacitásom többre.

Gabi!
Cipő ügyben hallottam egy riportot a Kossuth rádióban - micsda véletlen :) - egy ortopéd szakorvossal. Az mondta ő is, hogy a legjobb minél tovább mezitláb járatni a kicsit, de ha cipőt veszünk neki, az a lényeg, hogy a sarokcsontot támassza, mert ettől erősödik meg a gyerek lába. Ehhez az kell, hogy a cipő kérge hátul kemény legyen és hogy tartsa a bokáját.

Azt is mondta, hogy azok a lúdtlapbetétre emlékeztető kis puffancsok, amiket a drága gyerekcipőkbe beraknak, nem érnek sermmit, sokkal fontosabb, hogy a gyerek sarka megfelelően vizszintesen álljon.

Nem mondott márkanevet, de utalt rá, hogy a legjobb konstrukció orvosi szempontból a Siesta cipő ill. szandál, ennek a sarka úgy van megoldva, hogy kicsit hátrafelé lejt, ami segit a baba lábának megerősödni.

Mondta, hogy örök kérdés, hogy a kinai cipők rosszak-e. Állitólag nem mind, meg kell nézni, hogy a fenti kritériumoknak megfelelnek-e.

Bocsánat a rettenet hosszú irásért,de minden infot le akartam irni.

Látom, nagyon sokat ügyesedtek a babáink, másznak, jönnek-mennek, tök jó! Új létforma minden egyes új mozgás, igaz?


A kismamáinknak nagyon drukkolok, már nincs sok hátra!

:) :) :)


Mindenkinek szép napot!

Kigna
kgk
 
 


Educi,
A Laktoherb teát csak mértékkel, azaz kúraszerűen szabad inni, különben nem hat!!!
Homeos bogyeszt próbáltál már tejserkentésre? Urtica urens 5ch a neve, meg van egy gyógynövényes bogyó is, de az jóval drágább.

Nekünk hálós járókánk van, mert azt kaptuk, amúgy fát szerettem volna. Most viszont már csak addig rakom bele Blankát, amíg kirohanok a postáshoz stb..., amúgy kint van a földön, ezért én nem is tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget.

Endy,
A ricinusolajjal csak csínján. Nálam császár után nagyon ütős hatása volt. :roll:
És tényleg tudja majd a babád, hogy mikor van itt az idő vagy, hogy miért nincs még itt. Blanka is tudta miért nem akar kibújni - szerencsére. :)

Kinga,
Már azt hittem a 2. baba projektbe vágtatok bele. De az egyedül alváshoz is gratula! :wink:
Milyen méretű Thomas vonatot sikerült beszereznetek?

Jövőre én is nagy karácsonyozást szeretnék nálunk, de az én családom nem tudom fel tud-e jönni. Arról nem beszélve, hogy életem párja nincs hozzászokva a mi nyüzsinkhez, így nem tudom hogy bírja majd...
Most viszont már a 3. sütim van kész. :D Még egy van tervben, de nem értem a receptet... :?

prucsok
 
 


Sziasztok!

Aranyosak vagytok, köszönöm a hozzásszólásokat, tudom hogy mindenki jót akar, én is azt szeretném :wink: ám ,mindkettőnknek.

Képzeljétek déleőtt ota ötperces fájásaim vannak, de nem túl erősek...úgyhogy nem tudom mi lesz, délután bementünk a kórházba, de azt mondta a doktor bácsi hogy még várjunk egy picit, ez még nem az igazi. Este megyünk hozzá és megnéz. :D
Lehet hogy az éjjel történik valami... mindenesetre bizakodunk.

Endy
endy
 
 


Sziasztok!

Endy! Nagyon-nagyon szurkolok értetek!!!

Járóka: Nekünk itt Pesten fa van, a nagymaminál viszont műanyag (beruháztak egybe az összes unokának). Jelentem a műanyag kevés használat után már meg is nyekkent! Tuti nem bír ki 2-3 gyereket. A fában viszont Sanyika már a 4. gyerkőc (használtan kaptuk) és nem sok baja van! Egyébként ő mind a kettőben kb. ugyanannyira van el, szóval nem anyagfüggő!

Nálunk az a nagy újság, hogy ma voltunk az allergiavizsgálaton és kiderült, hogy Sanyikának tej és tojás allergiája van. :( :( :(
Eléggé el vagyok keseredve, de reménykedek hátha kinövi még.
Sára! Nálatok van tejallergia, ugye?

Mi az egész karácsonyt a nagyszülőknél töltjük, úgyhogy nekem szinte semmit nem kell készülnöm az ajándékokon kívül. Jövőre viszont már mi is az új házban fogunk karácsonyozni! Már nagyon várjuk!

További jó készülődést mindenkinek!
Sziasztok,
Móni

Kép
Kép
huncut
 
 


Sziasztok!

Szia Moni (Sorstars :))! Nalunk is tej-és tojasallergia van!
Most elég jol atalltunk a tejmentes diétara (szülök). Ne keseredj el! Elég sokat olvastam/olvasok erröl és abszolut el lehet lenni tej nélkül. A tojas mas, de azt is ki lehet hagyni!
Mi lett az vérvétel eredménye?
Kaphattok Sinlacot 90%-os tamogatassal. Plusz van tejmentes tapszer is szojaalapu (finomabb) és agyonkezelt tejalapu (HAT), ha elfogy a tejed.
Melyik dokinal voltatok?

Endy, mi a helyzet?????

Magnes??

Képzeljétek Vince elindult! Egy honapja megyeget, de par napja at tud sétalni a lakason, nagyon édi :lol:!

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Sziasztok!

Ma becsomagoltam mindent,a fa is meg van.Jöhet a karácsony! :lol:

Endy mi újság?Csak nem beindult a szülés? :lol:

pusz

Timi

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Timi, de ügyes vagy!!! Nekem még egyik sincs meg. Épp ma néztem, hogy neki kéne állni csomagolni. Talán fát is veszünk délután.

Sáara, mindig akarom kérdezni, hogy jól látom, hogy Te nem vagy benne a Lilló féle táblában?
De most néztem, hogy Timiék sincsenek benne. Enyje-enyje!! :lol:
Gratula Vincusnak a menéshez, ügyi egy kissrác. Most már rohangálhaszt utána :lol:

Huncut, kitartás az allergiához, látod Sára már nagyon szakértő ebben.

Endy, Mágnes mennek a drukkok.

Járókánk nekünk nincs, egyrészt mert nem fért volna el, de a másik házban sem veszünk Jankának. Valahogy nekem nem jön be. A Jencike is mindig a földön volt, és nagyon élvezte a nagy teret.

Pusz
Kata

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Helló Emberek!

Szögre akasztom a sütőlapátom! Ma semmi nem sikerült! :roll: :roll: :roll:
Muffin a csoki Mikulásokkal túl cukros lett és kicsit negrid fajta !
A halacskán pedig a sajt jól lesült! :roll: :twisted: :oops: :lol: :shock: :wink:
Szóval mára kivonultam a konyhából!
Apa felajánlotta,h ogy süt egy adag muffint! (Tegyük hozzá, hogy neki a sütés a hobbija!)
Megvan a fa és feldíszítem ma este, így legalább néhány napig nálunk is lesz karácsony!!! :lol: :lol: :lol: :lol:

Gyerkőc elkezdett kúszni, csak valami halálos technikával: kinyújtja a bal karját és eldől balra, ekkor előre teszi a jobb karját kinyújtva és átdől jobbre és így tovább! Kommandózik!!!!
A lényeg, hogy elérte távirányítót és bekapcsolta a rádiót! Természetesen a szülei jót nevetnek ezen a mozgássoron!
:lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
Sajna nálam teljesen abbamaradt a tejcsizés! Ez van! Viszont cserébe megette ma főtt turmixolt RÉPÁT!!!!Igaz fini almával keverve!!!
A fóti Corában lehet venni bogyós gesztenyét!!!
:lol: :lol: :lol: :lol:

Pocakosok! Csak nem akcióztok!!!?????

Kép
anid
 
 


Sziasztok!

Gyors bekukk!

Imi ma a hasáról átfordult a hátára! :shock: Enyhén meglepődtem, de megismételte, úgyhogy nem én képzelődtem.

Holnap vizsga, hulla vagyok, szorítsatok! Nehéz lesz!!!

Na megyek tanulni még alszik a lurkó!

Tündi, Imi

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Sára, Móni
Most találtam, hátha segít!!!

Kép
anid
 
 



Kép
anid
 
 


Sziasztok!

Lilla! Köszi az ötletet!

Jujj Endy, már lehet babázol?

Gratula Iminek, és Vincusnak az új tudományokhoz!

Angyalka, tök jó, hogy írtad a kézen fogva járás dolgot. Én is azt szeretném, ha magától tanulna meg a gyermekem.

Móni! Jól alszik már Sanyika? A nem alvás az allergiával függ össze? Most egy kicsit beparáztam...

Prücsök, Anid, kész cukrászok vagytok! Én is sütöttem 2 félét, de sikerült már jobban is :cry: No jó, most csak a mennyiségre összpontosítok, lemondok a minőségről, mert apa nálunk nem egy konyhatündér :wink:

Mi az idén először 24-én itthon leszünk, és ezúttal nem díszítem fel a fát előre. Most Robikával együtt díszítünk majd szenteste. Már alig várom.

Képzeljétek elalaudt a nagyfiú magától a kiságyában!

KépKép
toreau
 
 


Sziasztok!

Tündi, drukk-drukk-drukk a vizsgadra! Hös vagy, hogy egy ilyen pici mano mellett vizsgakra jarsz !

Iminek gratula az uj tudomanyhoz :) !

Még a multkor akartam irni, hogy szerintem semmiképp ne adj még neki szilard ételeket! Egy 3 honapos baba még böven raér! 6 honapos koraig az az igazi, ha csak anyatejet kap. A masik, hogy lehet, nem birja a szilard kajakat rendesen megemészteni.
Ne haragudj, h igy beleszolok a dolgaidba, de szerintem ezzel megfosztanad Öt a neki legmegfelelöbb kajatol!
Elöfordul, hogy kevesebb a tejcsi (föleg 3 hos kor körül meg talan 6?? - Lanyok, segitsetek). Inkabb tedd mellre gyakrabban, igyal laktoherbet (kuraszerüen!) és pihenj minél többet, ez is nagyon fontos! Kell egy kis idö, de beall a kereslet-kinalat. Viszont ha elkezded massal etetni akkor tényleg kevesebb lesz a tejed :( (pont a kereslet-kinalat "törvénye" miatt).

Vannak még homeos bogyok, nalam szuperul müködik: Urtica Urens 5CH napi 2*5 bogyo (ezt is kuraszerüen kell szedni, tehat egy hétig kb).
Ha nagyon tragikus a helyzet 3 bogyot lehet minden szopizas elött. (Ha nalad csak este van gond erre nincs szükség szerintem).

Ha nagyon faradt vagy szedhetsz még China 9CH-t, napi 3 bogyot.

(A homeos bogyok elött/utan 1/2 oraig nem szabad enni/inni + nem szabad mentolos fogkrémet hasznalni.)

Ja és szerintem mindenkinél kevesebb a tej este, hisz estére elfaradsz, a mano egésznap szopizik, stb. Nalam legalabbis ez volt.

Na mostmar dugulok :lol:!

Anid, köszi a linket!

Sára

Kép

Kép
saara
 
 


Kép

Kedves kis barátaim, és szüleik!

Legyen áldott a karácsonyotok, és éljetek bőségben, egészségben az új évben!

Robika

KépKép
toreau
 
 


Sziasztok!

Köszi a biztatást a tej és tojásallergiával kapcsolatban! Az az igazság, hogy rámfér egy kis bátorítás…

Anid! Köszi a linket, szükségem lesz spéci receptekre!
Ne aggódj a sütés miatt, gyakorlat teszi a mestert!

Saara! Gratulálok Vincének az elinduláshoz! Nagyon ügyes kissrác!
Te milyen kajákat adtál Vincének 9-10 hónapos korában? A főzelékek után mi következett? Ha tudsz, légyszi ajánlj nekem egy-két hasznos olvasnivalót, hogy jobban megismerjem ezt az egészet. Ti hogyan álltatok át?
Mostmár nagyon kevés tejem van, gyakorlatilag szomjoltásra elég, szóval a két dolog most összejött és azt hiszem nem lesz egyszerű megoldani. Most kaptunk szójaalapú tejpépet és tápszert, ma délután lesz meg a patikában és azt kell kipróbálnunk. Ha esetleg nem enné meg Sanyika, akkor holnap még felír egy másik fajtát a doktornő. Vincének melyik fajta ízlett? Gondolom milyen finom lehet… Már a HA íze is borzasztó volt szerintem…
A Bokayban voltunk Mezei Györgyinél. Ti hova jártok?

Manó! Drukkolok a vizsgádhoz!

Toreau! Sanyika továbbra sem alszik jól, éjjel sokszor fent van és csak cicin hajlandó megnyugodni és visszaaludni. Semmilyen más módon nem. Most éjszaka is kisérleteztem, nulla sikerrel. Ezért is aggódok, hogy mit csináljak vele, ha elfogy a tejem.
Ne parázz az allergia miatt, a nem alvás rengeteg mindentől lehet, nem hiszem, hogy nálatok összefüggés lenne közte. Ha valamilyen kajára elkezd kipattogni, viszketni Robika, akkor kezd gyanússá válni a dolog. Nálunk Sanyika a normál tejpéptől totál kiütéses lett, így indult.

Mindenkinek további jó készülődést, takarítást, sütögetést, főzést, csomagolást és jó hangulatot kívánok!

Sziasztok,
Móni

Kép
Kép
huncut
 
 


Kedves Robika!

Köszönjük a jókívánságokat, neked is nagyon szép karácsonyt és sok csillogást, fényeket, szép ajándékokat kívánunk!

Szia,
Sanyika és az anyukája

Kép
Kép
huncut
 
 


Sziasztok!

Móni!
Sajnálom, hogy nálatok is allergia merült fel! Sára biztos tud segiteni hasznos infokkal!

Talán öröm az ürömben, hogy ezt a tipusú allergiát állitólag nagy százalékban kinövik a picik két-hároméves korukra. Remélem, igy lesz mindkettőtöknél!


Sára!

Gratulálok Vincusnak a sétikáláshoz!
Pikk-pakk elindult, ugye? Boti azt csinélta, hogy gyakorolt, kapaszkodva és kézen vezetve, aztán egy szép délelőtt úgy döntött, hogy na, most megpróbálja egyedül és azóta jár.


Én most kb. egy hétig valószinűleg nem tudok jönni. Karácsonyozni megyünk majd nagyszülőkhöz mi is, aztán pedig apával KETTESBEN elutazunk három napra Győrbe! Már nagyon várom, de azért kicsit félek is, Boti mit fog szólni. Az lenne a legjobb, ha átsiklana a dolog felett és jól érezné magát anyukáméknál, mert oda fog költözni erre az időre.


Mindannyiótoknak nagyon boldog, békés karácsonyt kivánok és ne felejtsétek el előkésziteni a fényképezőgépeket, amikor a babókat a fa elé vezetitek!


:) :) :)

Kinga
kgk
 
 


Sziasztok!

Egy kicsit pihizek, hogy írjak Nektek. Valószínűleg csak jövőre fogok tudni a géphez ülni, mert sűrű az évvége. Szeretnénk január elején már költözni.

Mindenkinek békés, örömteli karácsonyt és nagyon boldog új évet kívánok!

Kép

Remélem jövőre is találkozhatok itt Veletek. Köszönöm a sok jó tanácsot.
Kép

Edina és Anita

Kép
educi
 
 


Sziasztok!

Szerdán cukorprofilon voltam, már nem tudnak a nővérek honnan vért venni. A jobb karomon 4 nagy kék folt, a balon, amit szülésre tartogattam volna, kettő....Az egyik nővérke adott érregeneráló krémet, azt mondta, vigyem haza, nekem adja, mert szeret. Olyan jól esett! :D És használt is, a kék foltok közül 4 már el is múlt!
ma voltam dokinál, ctg, uh,magzatvíz vizsgálat szuper! Azt mondta, jövő héten szülni kéne, így, ha addig nem indul be, akkor szerdán befekszem!! Izgi!
Azt mondták, ne készüljek 4 kilós babára, olyan 3000 gramm körülire várható. Szerintem egy kislánynak az éppen jó.:)

Békés, boldog karácsonyt, kívánok sok babázással, a pocakosoknak pedig boldog babavárással!!

Endy:
Úgy volt, hogy együtt szülünk...! :D

Kép
Kép
Kép
mágnes
 
 
 
 
 


Hellóka!


KÍVÁNUNK MINDENKINEM ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYT!!!!! :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:

A RAFAEZ CSALÁD

Köszönöm, hogy együtt voltatok velünk, vidámságban és sírásban!
Köszönöm a sok jó tanácsot és ajándékötletet, talikat, fényképeket!



(Mi elutazunk és csak az év végén jövök! Addig is legyetek jók és a pocokasoknak, finiselőkenk pedig óriás erőt küldök!)

sOK PUSZA MINDNEKINEK, BABÁKNAK, MAMÁKNAK ÉS AZ APUKÁKNAK, AKIK ÉRTÜN KDOLGOZNAK

Kép
anid
 
 


Csatlakozva az előttünk szólokhoz mi is Mindenkinek Nagyon Boldog, Békés Karácsonyt kívánunk! Teljen az ünnep szeretetben és babakacagásban gazdagon.

Prücsök és Blanka

prucsok
 
 


Sziasztok,

Mi is boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek és csilliogó szemelket ill. széles mosolyt a babák arcára.

Gabek és Berregő

Kép

Kép
gabek
 
 


Sziasztok!

Akkor én is csatlakoznék az előttem szólokhoz:
BÉKÉS BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK!
Kép

Kép

Kép

Pusz

Timi
Kép

Kép
Kép
Kép
ÁKI:1995.07.26.
timiban
 
 


Sziasztok :)



Leszállt egy angyalka azt súgta nékem
Gondolj most azokra kik szeretnek téged.
Eszembe jutottál te és a családod
Ezúton kívánok Boldog Karácsonyt!



Kép

Sok puszi

Ági és a fiúk


KépKép
KépKép
Ágiboszi
 
 


Én is kívánok Mindenkinek Békés, Szeretetben Gazdag Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!



Szilvi+pöttöm Ákos

Lilypie Fifth Birthday tickers



Lilypie First Birthday tickers
b.szilva
 
 


Bocsi,de még feldobom a szülinapi képeket!
Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
timiban
 
 



Békés, Boldog Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!
Akik pedig idén ünnepelnek először "családban", kívánom, hogy ezekután legyen minden karácsonyuk ilyen csodálatos mint a mostani.
Mert ha lehet ezentúl még meghittebbek az ünnepek a gyermekeink jóvoltából!

Daka család

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Kép

Tündi
Kép
Kép
_manó
 
 


Kedves Lányok, kedves Babák, Apukák és a Klinika dolgozói (akik közül néhányan biztos olvasnak bennünket)!

Szeretettel küldöm ezt a pár sort kis családom nevében mindannyiótoknak!

Karácsony ünnepén
az a kívánságom.
Legyen boldog mindenki
ezen a világon.
Itt is, ott is mindenütt
legyen olyan béke,
mint amilyen bent lakik
az emberek szívében.

Kép

Lilla, Bálintka és Zsolt

lilló
 
 


Kedves Mindenki!

Kívánjuk, hogy nagyon-nagyon boldog és békés Karácsonyotok legyen!

Jencik, Janka és Kata

Kép
Kép
angyalka2
 
 


Sziasztok!


Mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk.

Laura, Klaudia, Andi

Kép
andusz
 
 


Sziasztok!

Előszőr is Mindenkinek, Kicsiknek és Nagyoknak is Nagyon Boldog Békés Karácsonyt szeretnék kívánni!!!!!!

Hát haza értünk a szüleimtől, a ház még szalad, de mire kell úgyis minden kész lesz.
És sajnos nem tudtam rendesen végig olvasni az elmúlt 1 hetet, csak úgy kutyafuttában.

Nálunk a kis drágámnak már jön a 6. fogacskája, és már csak járni akar, vagy a bútorok mentén v. a mi segítségünkkel.

Timiban
köszi szépen a választ a lepény öregedésre. Tehát akkor sehogy sem lehet megakadályozni? Nekem semmi káros szenvedélyem nincs és nem is volt, max a kola, de hát ügye sajnos nekem azt sem volt szabad a terhesség alatt, Az lehetséges hogy a diétától v. az insulintól öregedik hamarabb a lepény? A fowmetriát is csak a 36. héttől nézik, mert nekem a 34. héten volt CTG és flowmetria is amin kiderült a dolog.

Sziasztok

Erika

Kép

Kép
erika13
 
 


Drágáim, egy nagyon gyors bekukk, sajnos nincs időm visszaolvasni, Balázs elkapott valami vírust és hasmenéses, magas lázas beteg. Tegnap este már a klinikán voltunk, mert 40 fokos volt a láza. Szerencsére nem kellett bent maradni, azóta jobban is van, de képzelhetitek milyen klassz lesz így a karácsony. Na, mindegy, csak ő gyógyuljon meg mihamarabb.

Sok puszi és mindenkinek nagyon boldog ünnepeket kiívánunk!
emma8
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?