Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok kismamák!
Már egyszer (kétszer) jártam itt nálatok, orvos ügyben kérdezösködtem. Most aktívabban szeretnék részt venni a topik életében, ugyanis azóta nagy változás állt be: 6 hetes várandós vagyok! Voltam uh-n, és ha jól figyeltem, 13x12 mm-es petezsákban van a 4x4 mm-es embrióKép.
Az orvos ügy egyébként még nem lejátszott meccs. Úgy volt, hogy egyszer a Vasas sztk elõtt mentem el péntek dél körül, gondoltam egyet és bementem. Dr. Varga József rendelt éppen. Akkor megvizsgált, kikérdezett. Hozzá mentem, amikor kimaradt a vérzésem, akkor Újszegedre irányított, ott is rendel a MÁV-rendelöben és van jobb uh-ja, mint a Vasasban. Tudtok esetleg róla valamit? Van még pár ismerös, akit megkérdezek ez ügyben. A háziorvosom irtó rendes, ö is a szárnyai alá vett.
Minden jót mindenkinek:
Katicabogár

Kati
katicabogár
 
 


Sziasztok!!!
Katicabogár! De jó, hogy jöttél, még eggyel (kettõvel Kép) többen lettünk!!!
Varga József doktor úr rendelt egy idõben a Budapesti krt-i egészségházban. Egyik barátnõm járt hozzá terhesgondozásra és nála is szült. Imádja! Még a mai napig emlegeti pedig már 3 éves a gyerkõc Kép Azt mondta, hogy aranyba kéne foglaltatni a kezeit, olyan óvatos,finom és nem utolsó szempont, hogy hatalmas a tudása! Én róla még eddig csak jókat hallottam! Nagyon rendicsek a dokibá és Angi azért is tiszteli nagyon, mert nem fogadott el pénzt tõle, amikor a terhesgondozásra járt! A szülés után adott neki egy kissebb öszeget, de azt is alig akarta elfogadni, mondván, õ nem a pénzért dolgozik, hanem a hivatása szeretetéért. Sose felejtem el Kép.....

Üdv Enikõ

ps. De ha érdekell még nyomozok kicsit Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!!!
EniköKép! Nagyon köszönöm az információt! Ez jó hír, féltem, hogy valami "elfuserált" emberhez tévedtem be. Nem mintha ne lett volna szimpatikus, dehát két-három találkozás után ezt mégsem lehet tudni. Egyébként miért kellett volna a terhesgondozás alatt pénzt adni a dokinak? Ez eszembe se jutott. És hol szült a barátnöd? Én még nem láttam se a II-es kórház, se a Klinika szülészetét, csak hallottam, hogy a kórházban csak nappal lehetnek a babák a mamákkal. Emiatt gondoltam, hogy ha kórházi szülés, akkor Klinika.
Katicabogár

Kati
katicabogár
 
 

 
 

Szia Katicabogár!
Általában azért megfordul az ember fejében, hogy adjon-e pénzt vagy sem az orvosának a terhesség alatt! Legalább is az én fejemben megfordult! Lányok???? Nálatok????
A barátnõm a klinikán szült. És elég nehéz szülése volt, mert már elég idõs a szüléshez (40 éves) de ódákat zeng a dokiról! Ha akarod szivesen megadom a telefonszámát, hívd fel és kérdezd meg tõle személyes tapasztalatait, biztosan készségesen segít neked! A klinikán 24 órán át ott lehet veled a baba, de ha besárgul beviszik a csecsemõosztályra, és csak 3 óránként hozzák ki szopizni, akkor is 30 percre!
Szerintem jó a klinikán szülni. Bár olyasvalakit kéne megkérdezni aki mindkettõt próbálta (asszem BAnita szült itt is ott is Kép)
Én elégedett voltam a klinikával ami a szülést illeti. Papás szülõszobában anyukámmal szültünk Kép és fogadott szülésznõm volt! Azon már gondolkodtál, hogy fogadsz szülésznõt? Megéri!

Üdv
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Szijasztok!

Edelweiss! Tuti, hogy semmi gond nincs, hiszen pont azért méricskélik le a babucikat, hogy lássák, hogy nincs-e gond, ha van, úgyis mondanák.

Gabomano!Szemészeten még nem voltunk, nem is tudtam, hogy a Minikliniken is van. Biztos fizetös, ugye? Egyébként megjött a vérkép: tökéletes. Ezért aztán kár volt összeszurkálni szegény Hangát, de mind1 mostmár. Annyit végülis elértünk vele, hogyha legközelebb tüüt lát, akkor üvöltö-rohamot fog kapni.

Banita! Hát ez már több a soknál, nem lehet Bálint ennyire rendes baba!
Vérvételen, igen ott voltunkKép

Katicabogár! jaaaaj, dejó hirek! Gratulálok a babucihoz! Én sajnos nem hallottam még a Varga Józsefröl.
Mikor kell megint menned valamilyen vizsgálatra? Vagy a következö a 12hetes nucha UH?

SZijasztok, Lara
lara
 
 


Szia Katicabogár!
Isten hozott közöttünk!
Én is a klinikán szültem. Velem mindenki nagyon rendes volt a szülés alatt és után. Az orvosomnak én adtam pénzt a terhesség alatt, mert általában a magánrendelésére kellett járnom. Szerintem is jó, ha fogadsz szülésznõt. Sokat tud segíteni a vajúdás alatt.Mi is megbeszéltük ezt egy szülésznõvel, de a baba a szabadsága idején jött, így sajnos nem tudott velünk lenni.

Ágci: Holnap megyünk, amikor Maszatos felébred.

Lányok: Tudja valaki, hogy hol van a városban baba-mama torna és mikor? Milyen korú gyerekkel lehet erre járni?

Gergõcinek nagyon tetszik az igény szerinti szopi. Ugy látom egy kicsit nyugodtabb lett, nem félti annyira a hasát.A hétvégénk a hasfájás jegyében telt.Ugy látom mi most kezdünk beleerõsíteni a hasfájásba.Történt azoban jó is.Kis maszat kezd babásan beszélgetni. Nagyon tündéri.

Üdv mindenkinek! Kriszti
gykriszta
 
 


Sziasztok,
ha van valamelyikõtöknek Halász Judit cd-je, és kölcsön tudná adni néhány napra, légyszi hozza el délután.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!
Ágci: Nekem megvan szinte az összes Halász Judit lemez, de bakeliten Kép még a nõvéremmel mi hallgattuk õket. Boginak is minden nap felteszem és imádja! Ha hozol üres kazikat szivesen átveszem neked, ha úgy jó lesz! A minõségért nem vállalok felelõsséget, mert kb 25 éves lemezekrõl van szó Kép
De így megvan a maga pikantériája Kép
Egyébként nemrég vettem Boginak egy kazit (azt az autóba is tudjuk hallgatni) Süss fel nap a címe és kisgyerekeknek,kiscsoportos ovisoknak készítették. 56 gyerekdal van rajta. Kb olyan, mint a Forrai könyv, csak megzenésítve Kép Imádjuk, a legtöbb dalt, maguk a gyerekek éneklik és Bogi úgy keresi õket a tekintetével amikor hallja, és nagyokat kacag Kép

Katicabogár: Mikorra vagy pontosan kiírva? Tudunk neked ajánlani szülésznõt, ha érdekell a dolog. Nekem nagyon jó volt, hogy csak velem foglalkozott. Igaz mindenki másmilyen, nekem speciel szükségem volt arra, hogy foglalkozzanak velem, beszéljenek hozzám,segítsenek,bátorítsanak. És telitalálat volt az a szülésznõ akit választottam. Akkor a leghasznosabb, ha hosszú elhúzódó szülésed lesz, amit ugye elõre nem lehet tudni. Nekem ilyen volt, bár mindenki azt mondta, hogy könnyen fogok szülni, mert széles a csípõm,anyukám is könnyen szült,nagymamám is....stb erre bumm bele, jól megszenvedtünk és nagyon sokáig Kép De megérte Kép
Szóval ha leszek még valaha állapotos, biztosan akkor is fogadnék szülésznõt és ha lehet ugyanõt akinél Bogit szültem Kép!!!

Kriszta: gogogogogogogo meg atyaatyaatyaatyatya meg ilyenek??? Kép De édes lehet! A pocakfájás meg nemsokára elmúlik.Csak még egy kis kitartás! Milyenek az éjszakáitok?

Lara: Az tuti. Kép Bogi már akkor ordít ha meglátja a doktornõt, pedig "csak" oltást kapott és már 3 hónapja...... Nem is gyakoroltak a kis vénáján. Képzelem, hogy fájhatott neki!! De ki az az állat,bunkó orvos aki képes egy 1 éves baba vénáján gyakorolni, hátha összejön.... Hát megvan a véleményem! És hogy kerültetek ti a sportorvosiba? Vagy annak csak neve sporotrvosi? Mindenki oda megy az 1 éves vizsgálatra? Nem lehet a miniklinikbe elintézni mindent?

Na mentem fõzni!
Sziasztok
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Krisztina, köszönöm a szíves fogadtatástKép! Nem a 12 hetes lesz a következö vizsgálat, két hét múlva újra lesz egy hüvelyi uh. Talán azért, mert az orvos szerint kisebbnek látszik az embrió, mint ahogy az utolsó vérzés alapján kellene. Ami könnyen lehet, mert általában 28 napnál hosszabb ciklusaim vannak, és az utolsó peteérést is a ciklus 18-20. napjára teszem ez ébredési hömérséklet-görbém alapján.

Enikö: a fent írtak miatt nem mondott az orvos terminust, valamikor júliusban. Ahogy belegondoltam, talán ez a legrosszabb idöpont. Nem nagyon bírom ugyanis a meleget. Így pedig melegben leszek nagypocakos, még nagyobb melegben lesz icipici a babánk. Hathónapos pedig pont télen, amikos nehezebben jut majd gyümölcshöz, fözelékhez. Ha tudtuk volna, hogy már az elsö probálkozásra beköltözik, máshogy idözitünk. No majd a többieknélKép! Ha tényleg nagyon nem jön be a nyár, akkor öket majd öszre hívjuk. A korom miatt nem akartunk várni, mert ha még nehezen is sikerül, akkor már nagymamája lennék a gyerekemnek.
Hogy mikor és hol szülünk, az még a jövö titka. Azért a szülöszobákat mindenképpen megnézem a Kórházban és a Klinikán is. Ha kórházban szülök, akkor elgonolkoztató a szülésznö-fogadás. Majd még átgondolom.
Olvastam, hogy te fordítani is szoktál. Magyar-szerb-angol?
Jó találkozást ma délutánra annak, aki megy!

Katicabogár

Kati
katicabogár
 
 


Bocsi, az eleje inkább Larának szól! (Neki is) Kép
Katicabogár

Kati
katicabogár
 
 


Sziasztok!
Kicsit irigykedve olvstam a leveleiteket, nekem mar a kissebbik nagyfiam is majdnem 3 eves, a nagyobbik pedig most fog suliba menni. Ezert is szeretnem a segitsegeteket kerni. Juniusig nem vagyunk otthon, Szegeden, es igy nem igazan tudok utanajarni az iskolaknak, melyik a jo, melyik nem,pl. az olyan suli, amelyikbe felvetelizni kell, es egyaltalan milyenek ezek az elit iskolak?stb. A korzeti iskolankrol csak rosszat hallottam, oda semmikeppen nem szeretnem adni. De nem tudok tul sokat a szegedi iskolakrol... tehat orulnek, ha megirnatok, mit tudtok, mit hallottatok, mi a velemenyetek a szegedi sulikrol, meg egyaltalan az iskolakezdesrol...
koszi
Imola
Nevtelen
 


Szia KaticabogiKép
Igen, de nem másoknak, csak úgy itthonra apunak a külföldi üzletfelei leveleit,faxokat, szerzõdéseket,ilyesmit. Nem vagyok profiKép Nagyon nem, de azért sikerül minden... Fõleg angolról magyarra, meg vissza, mert a szerbet mindenki beszéli a családban.

Ez jó lesz, hogy nem tudod a pontos idõpontot! Én 18-ára voltam kiírva de 1 hetet "késett" a baba. Tiszta ideg voltam egész héten, gondolhatod... Úgyhogy jobb így, hogy csak úgy nagyjából tudod. Bár az UH-án a baba méretei alapján, a számítógép meg a doki, majd mond neked "pontos" idõpontot! Szerintem Te jobban tudod, hogy mikor fogant, mint akármilyen UH, vagy doki Kép
Meg szabad kérdezni, hogy hány éves vagy? Dolgozol? Hol? Meddig tervezel még dolgozni?Férjnél vagy vagy élettárs? Mesélj magadról! Ha nem vagyok tolakodó a kérdéseimmel Kép

Többiek hol vannak???? Tud valaki infot Ritáról? Van már valami fejlemény baba ügyben??? Nagyon sokat gondolok rá, remélem jó hírei vannak!!!

Minden pocakosnak puszi a pocakra!Üdv

Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Akkor írjátok meg, hogy kinek melyik nap lenne jó a jövõ héten. Egy biztos, hogy délután lesz a tali, úgy kb. 3 órától.

Sziasztok: Anita

Kép

Kép

Kép
banita
 
 


Kedves Katicabogár!
Gratulálok! Kellemes várandósságot kívánok a következõ hónapokra!KépKépKép
Úgy látom még mindig gondolkozol az otthonszülésben. Hát én nem vagyok ilyen bátor, nem vállalnám. Talán a következõknél, de elsõ gyereknél semmiképpen. Mondjuk, én örültem, hogy volt aki nézzen a babámra, mikor én nem tudtam, és az a pár nap a klinikán..., ki lehetett bírni.
Amúgy az orvos, hol vezet szülést? A kórházban gondolom, a Vasasosok ott szoktak, nem?
Mivel én magánrendelésre jártam, ott volt vizsgátai díj. De mikelõtt még orvost váltottam volna, és a Vasasba jártam a dokihoz injekcióra ott nem adtam neki, csak a magánrendelésén. Szerintem, ha ott kivárod a sorod és nem magánrendelésre, nem kell adni.
Amúgy, hogy vagy? Milyen a közérzeted? Hányinger, kedvesed õrületbe kergetése hormonilag?Kép

Imola,
mint írtam a másik topicban a gyakorló sulik jók, és a Rókusi is. Ez ott van a Kossuth L. sgt és Pacsirta u sarkán. Legalábbis én ezeket hallottam. De mondjuk attól is függ, hogy viszitek majd a nagyfiút, vagy egyedül szeretnéd, ha járna. Mert akkor azért érdemesebb közelebbi suit választani.
Mikor jöttök haza? Azért elõtte már fel kellene venni az iskolával a kapcsolatot, tavasszal van a beiratkozás, mert annál rosszabbat el sem tudok képzelni, mikor a pici elsõs az évnyitón megy elõször, és természetesen mivel "új" fiú, nincs semmije ami kellene. Mármint olyan egyedi dolgok, mint amit mondjuk a tanítónéni elmond a többi szülõnek. Brrr...
Remélem tudnak a többiek is segíteni.


Krisztina,
az újklinikán van, BAnita tudja a telcsiszámot. Az tartja, aki a kismama tornát. Ott tuti van. Ha a társaság miatt akarsz menni, ok, majd mesélsz, ha a mozgás miatt, azt tudok adni, mutatni, sõt van egy videokazim is, 2x megnézed, utána magadtól is csinálhatod.
Maszatka, mikor kelt fel, már csak a vacsihoz, ugyi? Látod, belejött a durmolásba, meg a "jógyerekségbe" is.Kép

Enikõ,
köszi, közben Lara hozott. A másik kazetta megvan nekem is, bár én nem annyira kedvelem. Talán majd késõbb mikor együtt "nyekergünk" Cumikával.Kép

Edelweiss,
gratulálok a pocaklakóhoz. Végre megint egy fiú!Kép Lassan többen leszünk mint a lányok.Kép
Ha van kedved, és nem esik nehezedre a következõ talira jöhetnél te is.
Tényleg, hogy vagy mostanában?

Bocsika a hosszúságért.
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Szia Agci! Koszi az ujabb infot. Jun- jul korul megyunk haza, de mindenjeppen haza akarunk menni elotte is valamikor tavasszal, korulnezni, csak valoszinuleg nem tudjuk osszeegyeztetni, hogy mindig otthon legyunk, mikor kell: nyitott iskolai napok, beiratkozas, esetleges felveteli... sot, azt hiszem valami hivatalos papirt is kellszereznunk, hogy iskolaerett, mert utolso evben nem jar magyarorszagi oviba.
tehat kosz az infokat
imola
Névtelen
 


Sziasztok!
Enikõ: Nekem egyáltalán nem fordulna meg a fejemben, hogy bármilyen dokinak pénzt adjak, ha nem a magánrendelésére járok. Eszembe se jut, hogy elvárja, másrészt fogalmam se lenne, hogy csináljam. Azt hiszem, ha kórházban szülök majd és hálapénzre kerül a sor, a kispapa gondjaira fogom bízni a borítékot. Van egy ismerõsöm, három gyerekük van, a feleség ott is ezt csinálta, a férje pedig egyszer sem adta oda a dokinak a pénztKép. Talán naivitás ez a részemrõl, de más helyzetekben sem gondolok rá, hogy egy kis pénzzel egyebekkel el lehet érni dolgokat.
Dr. Varga ezek szerint a Klinikán dolgozik ha szülésre kerül a sor? Abból gondolom, hogy az emlegetett barátnõd ott szült. Telefonszám jöhet, bár nem ígérem, hogy azonnal felhívom. emil: hetpottyos@yahoo.com
A kérdéseidre: 30 éves vagyok, még azt hiszem, friss házasnak számítunk. Tanítok felnõtteket levelezõs középiskolában. Nagyon többet nem írok, mert még a munkehelyemen nem tudják, hogy babát várunk, és hátha valaki olvasgat errefelé. Hogy meddig dolgozzak, hát fogalmam sincs. Végülis ha július végén jön a baba és minden rendben, akkor év végéig lehetne. De nem nagyon akaródzik, hogy õszinte legyek. Van érettségizõ osztályom, nekik nyilván az lenne a legjobb, ha maradnék végig. Viszont akkor az is elõfordulhatna, hogy éppen a legcikisebb idõszakban kell "itthagynom" õket, monjuk pár héttel az érettségi elõtt. Az meg nagyon nem jó. Szóval szívem szerint valamikot tavasztól otthon maradnék. Ezt az ember bejelenti a háziorvosnak, vagy a nõgyógyásznak, aztán az vagy kiírja, vagy nem? Vagy kell egy kicsit panaszkodni?
Ágci: az otthonszülést nem zárjuk ki-azt hiszem, ez a helyes fogalmazás. Ha minden jel arra mutat, hogy komplikációmentes szülés lesz, ha megoldható, hogy legyen ott szakszerû segítség, akkor én nagyon szeretném. Majd elmegyek egy teljes szülésfelkészítõ tanfolyamra is tavasszal Budapestre és kigondoljuk, mi lesz jó mindannyiunknak. Közérzetileg minden rendben, kis nehéz alhas, mellérzékenység, de hányinger vagy émelygés még nincs. Õrületbe kergetés sincs.
Lara: én nem tudom ám, mi az a nucha ultrahangKép! Kiokosítanál? Valami speciális dolgokat néznek?

Üdv mindenkinek, remélem el lehet küldeni ilyen hosszú levelet.

Katicabogár

Kati
katicabogár
 
 


Sziasztok!

A diagnózis: 8 hetes, 15.5 mm. Látszik hasi uh-n is. Kép Kép Kép Kép
Ráadásul háromnegyed 9-re értem haza, addigra Lili elaludt cici nélkül. Nem is hiányoztam neki! Kép

Katicabogár!
Üdv ismét közöttünk. A dokidról én sem tudok semmit.
A nucha-t (nyakiredõ) a 10-12. héten nézik hüvelyi uh-val. Azt hiszem, genetikai rendellenességre utalhat, ha nem jó a mérete.
Majdnem egyszerre szülünk!!!

Edelweiss!
Gratulálunk a kisfiúhoz! Tényleg fiú túlsúly lesz! Jöhetnek a lányok! Kép

Na, megyek szakdolgozatot írni!

Ildianyu
ildianyu
 
 


Larának és Ágcinak boldog születésnapot!!!
Kép
ildianyu
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk Gergõvel tanácsadáson.A mázsa 5560g-ot mutatott.Most egy kicsit kevesebbet hízott a kis drágám, mint korábban, csak 46dekát 2 hét alatt. De a dokinéni még ezt is sokallotta.
Ágci: Gergõci 1-2-szer kelt éjszaka, ez mindig a napközbeni hasfájástól függ.Sajnos már egy hete erõs görcsei vannak. A doki alánlott egy angol készítményt az Espumisan helyett. Remélem beválik. Legtöbbször csak egyszer szopik éjjel, de elöfordul, hogy kétszer. Már tud 7 órát is aludni evés nélkül!
A torna-infót köszönöm. Szivesen megnézném a kazikat és tõled is tanulnék.Lehet, hogy elmegyünk a klinikára is. Ez majd Gergõtõl függ. Addig is jó lenne már mozogni egy kicsit.

Katicabogár: Szerintem nyugodtan jelentsd be az orvosodnak, hogy mikortól akarsz otthon maradni, õ pedig ad majd olyan papírt amivel a háziorvos kiírhat táppénzre.

Üdv mindenkinek! Krisztina
gykriszta
 
 


Sziasztok!

Régen jártam már itt! Üdvözlöm az újonnan érkezõket és jó babavárást nektek is!
Nálunk semmi változás csak a lengõajtó nem vágna már orron Kép Gabomamo te mennyire kerekedsz már?

Ildianyu!
Gratulálok a kistesóhoz!!!!!!!!!!!

Mit szóltok ehhez az idõhöz? Hát nem semmi! Nem irigylem a frontra érzékenyeket Kép

A jövõ heti talira már mi is tudunk menni, de a szerda nekünk nem jó, mert akkor megyünk a dokihoz ismét! A többi nap elõreláthatólag szabad! Ha kérhetem a címet majd küldjétek el nekem e-mailben: veva@netposta.net

Boldog szülinapot az ünnepelteknek! Kép

Na most ennyi
Éva
vevike
 
 


Sziasztok!!

Hát le vagyok döbbenve Kép Ildikó Te ismét babát vársz??? Hát gratulaaaa! Kép Jó egészságet kívánunk! Jaj, de izgi, szurkolunk, hogy kisfiú legyen. Lilinek egy öcsikére van szüksége. No meg a többi csajnak udvarlóra... Úgyhogy mindent bele!! No meg egy kicsit irigykedek is, ugyi szabad?? Kép

A Bogi egész éjjel nem aludt. Illetve aludt, csak (nem túlzok) 10-15 percenkénf felsírt. Ki kellett venni a kiságyból megnyugatatni, pedig nem hogy nem voltunk sehol, de nem is nagyon csináltunk semmit az elmúlt pár napban!!! (csak a szokásos séta a tó parton, de semmi több) Nem értem, lehet, hogy a frontok miatt??? Vagy a fogacska? És ráadásul állandóan ficánkol,mocorog, kifolyik a pisi a pelus mellett, és pl csak most éjjel 3x húztam át a kiságyat meg öltöztettem át!!! Egy éjszaka alatt legalább 4x megfordul a tengelye körül Kép. A gumírozott lepedõ is teljesen felcsúszik szinte mindig! Mint egy propeller Kép Ja és a rácsok között kidugja a lábait, mert hát keresztbe csak így fér el, és nem tud megfordulni,pl hátról hasra, mert be van szorulva a lába.... és akkor sírás, anya pattanyj és ments meg!!! Kép Én meg tök kómásan, megyek és a sötétbe kitapogatom hol a gyerek és iagzítom meg. Kb 10 perc múlva kezdõdik minden elõrõl!! Nálatok is ez van? Vagy csak az én Bogim ilyen kis "hiperaktív"??

Ágci: Nem tetszik a Süss fel a napos lemez???? Szerintem tök jó!!!! Kép Cumi se bírja???

Katicabogár: Nem vagy naiv. Tényleg nem kellene pénzt adni a dokiknak, csak az a baj, hogy elvárják. És mindjárt másképp áll hozzád, ha adsz neki valamennyit, mindjárt aprólékosabban megvizsgál, UH-ás képet ad a babáról, mindjárt nem lesz neki sürgõs dolga és lesz rád bõven ideje..... Legalább is velem így volt!Hihetetlenül kedves lett, ami elõtte nem volt szokványos!!! Én csak az én tapasztalataimra hivatkozhatok. Õk fizetést kapnak, elvileg nem kellene adni hálapénzt! De tudod, hogy van..és én veszélyeztetett terhes voltm. Összesen 13x voltam UH-án a terhesség alatt,nem beszélve a többi vizsgálatról, velem nagyon sokat kellett foglalkoznia, ezért is adtam neki a vége felé pénzt. Hálából! Amiért olyan sokat segített! Lelkileg is és mindenhogy!
Telcsiszámot majd küldöm!!! Kép

Üdv
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Ildianyu!
Szerdán elfelejtettem kérdezni, hogy hogy érzed magad (hányinger, rosszullét, kajálás stb.).Én az elsõ hónapokban iszonyatos kajálásokat le tudtam vágni. Pont aznap volt az osztálytalálkozónk mikor megtudtam hogy terhes vagyok Bálinttal (ekkor 4 hetes terhes voltam), de természetesen még nem akartam elárulni, mert még az apukája sem tudta (aznap Pesten volt), meg senki a családból. Kérdezték, hogy hogy birok ennyit enni (svédasztal volt).Nekem meg annyira nehezemre esett titokban tartani a nagy hírt.

Mindenki!
Mit szólnátok ha jövõ hét csütörtök délután 3-tól lenne a tali? Végülis nekem más nap is jó ha nektek nem felel meg. Egyedül a szerda nem jó, mert délután dolgom van.

Sziasztok : Anita

Kép

Kép

Kép
banita
 
 


Sziasztok!

Köszi a gratulációkat!
Vevike!
Nem tudjátok azóta sem, hogy fiú lesz vagy lány a kistesó?

Enikõ!
Bár most úgy érzem, hogy fiú lesz, azért nem baj az sem, ha lány. Kép

Banita!
Ahhoz képest jól vagyok, hogy Lilivel milyen rosszul voltam. Bár lehet, hogy csak nincs idõm odafigyelni a rosszullétre. Kb. naponta kétszer jön rám a hányinger. Lilivel ilyenkor semmit nem tudtam enni, azért ez most nem így van. Kép Igaz, azért nincs farkasétvágyam. Édességre nem nagyon tudok nézni, de van, amit meg tudok enni. Most úgy tûnik, a húst nem tudom megenni.
Ja, nekünk jó a csütörtök!

Ildianyu
ildianyu
 
 


Sziasztok,

Jazmin tegnap lebetegedett. Delutan nagyon nyugosen aludt el, 2 orat aludt. Ez mar eleg gyanus volt, mikor felkelt meleg volt, megmertem a lazat, 38,7 volt (levonva a 0,5). Gyorsan beadtam 1 kupot, felhivtam dokinenit. Mondta fel 6-kor jon. Ez 4 orakor tortent. 5-kor bekakilt es kijott az egesz kup. Ujra felhivtam dokinenit, lehet-e uj kup, azt mondta vizes pelenkazzuk, mindjart jon. Megjott , csak a torka volt piros Jazminnak, azt mondta virusos torokgyuszi. kapott 1 lazcsillapito injekciot. Azt mondta, a kupnak 20 perc alatt fel kellett volna oldodnia. Persze a masfel ora alatt kezben volt Jazmin. Antibiotikumot is el kellett kezdeni szednie. Mielott vki megkerdezne, hogy miert? Jazminnak a szive miatt mindig kell szedni, ha lazas lesz, mert ilyenkor legyongul a szervezete es a bacik is konnyebben megtamadhatjak es megtelepedhetnek a kis sziven, ami neki nagyon nem jo. 6 korul mar total eljatszott Jazmin egyedul. Csak 1 kombidressz volt rajta, a dokineni mondta ejszaka is nagyon vekonyabón oltoztessem es 4 ora mulva adhatok neki ujra kupot.
Este szepen elaludt neztem ejszaka, de nem tunt melegnek, nem is haborgattam, nem adtam neki semmit. Ejszaka semmi problema nem volt. Reggel ugy ebredt, mintha semmi sem tortent volna. Teljesen rendben volt egesz nap, szerencsere.
Most jon a poen. Ma este akartam visszarakni a kupot a hutobe, mert a szobaba volt, ha kell ejszaka. Es akkor latom, hogy Glicerines kupot adtam szegenynek. Nem is csoda, hgy bekakilt este. Kép Jo hulye vagyok, mi???? Kép Kép

Ildianyu,

biztos mas lesz neked is ez a terhesseg! En ossze sem tudom hasonlitani. Nekem is problemas volt az 1., bar ezt konnyebbnek erzem, megis a cervix-szel vannak problemak.

Beszeltem ma Agcival, Gabo is lazas. Hat igen eleg sokat kulon vonultak Jazminnal szerdan, ki tudja mit csinaltak? Kép Kép

Krisztina,

koszi a Hamletteket, el kezdtem ragicsalni. Hasfajasra nekunk semmi gyogyo nem valt be. Mi probaltuk az Espumosant meg a Gripe Watert. 3 honaposan es 6 naposan mult el a hasfajossag. Hasfajossagkor legjobb ha felveszed Gergot, vigasztalod vagy a hordozokendo. Szuneteltesd a Laktoherbet, tejtermeket, csokit, pufaszzto kajakat ne egyel. En nagyon dietaztam, de ez sem valt be, de hatha neked bejon.

Eva,

nekem olyan furcsa, hogy ilyen nagy a hasam. Sosem volt meg ekkora. Kép es majd meg mekkora lesz !!!! Kép Remelem a babo is igy no . Kedden este megyek dokihoz, remelem nem valtozott a mehnyak hossusaga. Lassan megyek a kov. uh-ra. Tegnap toltottem a 28. hetet be. Jo gyorsan halad az ido, nem?

Eniko,

Jazmin kb 3-4 hete alussza at az ejszakat. Bar meg mindig van olyan ejszaka, hogy 3-4-5 x bemegyek hozza,mert sir v. ordibal. Sot enni is szokott ejszaka. Te eddig el voltal kapatva alvasugyileg.Kép Majd javul a helyzet, de tudod a tobbiek is szenvedtek az alvassal. Azt meg nem ertem, hogy folyik ki a pisi 3x 1 ejszaka?
Szerintem felreerted Katicabogarat. A korzeti nogyogyasznak gondolom te sem adtal penzt, nem? En a sajat nodokimnak adtam, amikor maszek rendelesre mentem, meg akkor amikor hetvegen berancigaltam uh-ra a klinikara. na jo nem en rancigaltam be, o mondta, hogy menjek be.

Agci,

kepzeld el irt W. Ungvary Renata, hogy mi van velunk? Olyan aranyos nem?

nu csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok,

irok magamnak vmit. Kép

Ildianyu,

most jutott eszembe: mit mondott a doki a szopival kapcsolatban?

csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok!
Nagyon régen írtam már. Talán most sikerül, mert még alszik mindenki.
Pénteken látogatóink voltak. A kolleganõim jöttek el Gergõcihez. A picúr nagyon élvezte a társaságot, sokat nevetett alányokra. Õk persze imádták. Szerintem nagy nõcsávász lesz a fiamból.
A vasárnap viszont rettenetes volt. Egész nap sírt vagy nyöszörgött, semmi sem tetszett neki. Aludni sem nem volt hajlandó, pedig látszott rajta, hogy fáradt. Már két éjszaka is kétszer kelt föl szopizni. Nem tudom mi történhetett vele. Megérezheti a frontokat?

Csütörtökön mimoltásra megyünk, lehet hogy utána eltudunk menni a talira. Hol is találkozunk?

Mindenkinek szép napot kívánok!

Krisztina
gykriszta
 
 


Sziasztok,


sehol senki.

A babanet nyitooldalan a Pampers oldalra ha ramentek, nagyon jo kis akciok vannak. Klassz kis Fisher Price ajandekok vannak.

g.
gabomamo
 
 


Sziasztok!
Gabó: Rájöttem miért lett több éjjel is pisi Bogi ágya! Kép Mert aput küldtem pelenkáért és a 4+osat hozta (nem volt nála a szemüvege) és a Boginak még csak a 4es kell. Kifolyt a combinál a pisi. Én meg észre se vettem, hogy nagyobb a méret, olyan kómás vagyok már 2 hete! Kép Ez is csak én lehetek.... Kép
Hogy van a kismama? Gömbölyödik már??? Mennyit híztál eddig? Persze csak ha nem titok Kép

Tényleg a többiek merre vannak?????
Üdv
enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok,

Eniko,

eleg puki vagyok, a hasam szep termetes.

Na most adtam fel a pisigyujtest. Tiszta baromsag az egesz. Aki kitalalta gyujtse az. Kb 10 ml jott ossze 3 zacsibol, persze mindenfele folyt. Gondolom csak azt a tesztcsikot rakjak bele, remelem arra eleg. holnap viszem a dokihoz.

nu csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok!

Hogy s mint vagytok? Mi egész jól elvagyunk ebbe a jó idõbe. Nem is tudom mi lesz, ha megint jön a hideg. Hogy hogy fogom Lilit lefárasztani még kérdéses.

Banita!
Nekünk jó a csütörtök csak légyszives írd meg a címedet, mert nálatok még nem jártunk!

Gabomamo!
Úgy látom ez a pisigyûjtés nem az anyukák egyik kedvenc szórakozása Kép A 2.-nál már egészen rutinosak leszünk Kép Fõleg ha fiúk lesznek!! Mi holnap megyünk a dokihoz, remélem nálatok is és nálunk is minden rendben lesz Kép Én is nagynak tartom a pocakom, mások viszont mindig azt kérdezgetik, hogy hova dugom a "kispocakot" mert alig látszik a hasam. Azt szoktam mondani, hogy titkolom a terhességem és ezért nem látszik Kép Tényleg nagyon gyorsan telik az idõ! Már nem egészen 3 hónap!!!! Te felkészültél már lelkileg a két kisgyerekre? Én még tuningolom magam Kép

Mindenki!
Lottóztok serényen? Azért nem jönne rosszul az a majdnem 2 milliárd forint (2.000.000.000)! Jó sok nulla Kép

Na legyetek jók!
Éva
vevike
 
 


Sziasztok!

Gabomamó: Pisigyûjtési akció van???? Kép De jó!!! De ne éld bele magad nagyon, mert fölidegesedsz, ha nem jön több össze! 10ml meg bõven elég arra, hogy a tesztcsíkot beledugja a doktornéni!!! Tudom, milyen macera, a fiúknál bezzeg könnyebb. Csak belehelyezzük a pisilõkét a lyukba, és máris mehet bele az anyag! Kép Egyébként hogy van Jázmin?? Rendben van? És gombóc? Méretei? Jövõ héten megyünk át, majd viszem a bodyt, viszont a játékot nem találom. Elképzelni sem tudom, hogy hova lett,már mindenhol kerestem itt is meg Szegeden is. Az ágy mögött,alatt,mellett,szekrény....minden szobában...de nemtalálom. Majd veszek nektek újat! Bocsi Kép Elcuccolta a Bogi valahova, vagy megette azt is?? Kép Amennyit eszik.....Kép

Kérdés: Mikortól lehet csokit adni a gyereknek? Nem Bogira gondolok, mert én szeretném ha legalább 3 éves koráig nem enne csokoládét. (de azért ajándékba, gyermektelen házaspártól Bogi is már kapott, csokoládét meg kekszet is Kép-kókuszosat- Képfinom volt, anyuval ketten vettük be Kép Hanem a barátnõm a 2 hónapos kislányának ad csokit minden nap (szerinte sok benne a vitaminKép). Viszont ha rákap a gyerkõc a csokira, márpedig rákap, mert finom és édes, akkor késõbb nem lesz hajlandó megenni a rendes kaját.Vagy hülyeség? Lehet neki csokit adni?

Még valami. Képzeljétek, amióta járok tornázni (1,5 hónapja) híztam 4 kilót! Nemhogy fogytam volna... Hogy mitõl van ez? Pedig nem eszek többet (kevesebbet sem), és mindig úgy megkínoz az edzõ Kép nem értem Kép Mikor fogyok már le kicsiiiiiiiiit??????????

Na megyek,üdv
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Éva!
Nem kaptad meg a címünket? Pedig tegnap elküldtem mindenkinek.

Azt még nem is meséltem, hogy Bálint alig múlt 2 hónapos, mikor a pelenkázón a hasáról a hátára fordult mikor masszíroztam fürdés elõtt. Mondjuk a pelenkázónak van egy kis lejtése ez megkönnyíti a dolgát. De Benit is ugyanitt masszíroztam annak idején, de õ nem fordult meg ilyen korán!

Enikõ!
A két hónapos gyerek csokival való etetéséhez inkább nem fûzök semmit, de szerintem te is tudod hogy hülyeséget csinál a barátnõd! Egyébként kitõl jött az ötlet, hogy csokival kell etetni a babát?

Sziasztok: Anita

Kép

Kép

Kép
banita
 
 


Sziasztok,

ma voltam a nogyogyonal. Azt mondta, hogy ha jo indulatu nem valtozott a cervix, de amikor csak tudok, fekudjek. A 28-32. het a kritikus.

Eniko,

en nem adnek ilyen pici babonak csokit, meg semmi mast. volt mar, hogy adtam pici falatot Jazminnak, de ritkan. Persze izlik neki, de inkabb en eszem meg Kép Bar most nem lehet.

Eva,

sokat gondolok ra, hogy mi lesz, amikor megszuletik Gomboc. De nem felek, csak kivancsi vagyok, mit szol Jazmin. Szerintem nem fogja izgatni, nem fog vele foglalkozni. Arra mar gondoltam, hogy majd mindig cumit fog a szajaba dugni, mert a mienkbe is mindig akar, meg majd az orrat biztos bekapja, mert a mienket imadja enni.
Lili erti, hogy kistesoja lesz? Jazminnak mindig mondom es mutatom, hogy baba van a hasamba, de csak nevet es belenyul a koldokombe a pici kis ujjaval.
En lottozom, meg a munkahelyemen is beszalltam, de semmi.
Holnap jelentekezem be uh-ra. Olyan kivancsi vagyok. Csutortokon meg cukros vervetelre megyek. Most nagyon nehezemre esik betartani a dietat. Nem is nagyon szamolgatom, csak edesseget nem eszek, es diabetikus kenyeret eszek. Jazminnal sokkal jobban birtam.

nu csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Anita,

sajnos mi nem tudunk menni, bocsi. Evanak elirtad a cimet, pontosabban a userjet.

g.
gabomamo
 
 


Sziasztok!
BAnita: Fogalmam sincs honnan szedte. Az anyukája mondhatta neki. Az ilyen piszok okos! Én mondtam neki, hogy a csoki egy 2 hónapos babának még nagyon korai. Erre azt válaszolta, hogy "nem érdekell, az én gyerekem akkor is csokit kap minden nap"!! Miért? kérdeztem, erre "mert egészséges és sok benne a vitamin." Muszály volt kiröhögnöm Kép viszont sajnálom a babáját.Mondtam a férjének (õ a legjobb barátom, a csajjal annyira nagyon nem vagyok jóba Kép), hogy ez gáz. Õ ( a férj) egyetért velem, de sajna nem tud mit csinálni, mert õ egész nap dologzik és nem tudja szemmel tartani a feleségét. A sarkára kellene, hogy álljon de, papucs szegény......Kép

Na most ennyire futotta!Sziasztok
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Azt hiszem, lassan Lili is járni kezd. Ma du. és este már csak kétlábon volt hajlandó közlekedni, bár a végére annyira elfáradt, hogy minden lépésnél elõreesett, de újra felállt. Annyira édes volt! Kép

Gabómamó!
Az az igazság, hogy a doki nem kérdezte a szopit, én meg elfelejtettem mondani. Végülis úgy vagyok vele, hogy amíg nincs gond, szopizik Lili. Egyébként kezdek nagyon rosszul lenni. Állandóan hányingerem van, és hulla vagyok.
Mi volt a dokinál?

Enikõ!
Szerintem hülyeség csokit adni. Nálunk most hétvégén voltak vendégek, és amíg én a konyhában voltam, megetették Lilit csokival. Kicsit mérges lettem. Kép Legalább megkérdezték volna.

Sziasztok!
Ildianyu
ildianyu
 
 


Sziasztok!

Banita!
Még nem kaptam meg, de akkor valószínû, hogy Gabomamonak van igaza és elírtad : veva@netposta.net Lehet, hogy késünk, de nem biztos. Lilitõl függ Kép

Gabomamo!
Lilit sem nagyon érdekli a kistesó, pedig Õ már "öregebb" mint Jázmin Kép A köldökbe ujjdugás az nálunk is egy nagyon jó játék Kép Mi karácsonyra babát kértünk a Jézuskától Lilinek, hogy ha megszületik a baba, akkor azon élje ki a dühét ne rajta! Meg aztán azt lehet fürdetni, etetni, doktornénihez vinni, büntetni stb. Biztos nehéz lesz!

Mindenki!
Hát a pisigyûjtés se egy egyszerû dolog, de a szobatisztaságra szoktatás se egy leányálom Kép Ma is tettem kísérletet a WC-be pisilésre, de két bugyi, egy nadrág, egy pár zokni és a padló látta kárát Kép Egyszerûen nem sikerül eljutni a WC-ig Kép Kép Kép

Enikõ!
Mond meg a barátnõdnek: ha a "vitaminmennyiség" fontosabb, mint a gyerek egészséges fogazata, akkor nyugodtan adjon neki csokit!!! Tiszta hülye (bocsánat)!

Ildianyu!
Én a papával vesztem össze a csoki miatt és kénytelen voltam megfenyegtni, hogy ha továbbra is csokival tömi Lilit, akkor többet nem hozom el! Tudom drasztikus, de ha lefekvés elõtt csokit akarnak neki adni, arra ugrok, nem beszélve arról, hogy odaérkezésünk után 2!!! perccel Lili már Kindercsokit evett! Nem tiltom el a csokitól, mert én is szeretem, de csak mértékkel és észszerûen!

Nem tudom szoktátok-e olvasni a Nõk Lapját, engem teljesen kiakasztott az egyik cikk! Idézem: "28 éves, kétgyermekes anyuka vagyok. "Nagy" lányom 6 éves, a kicsi 9 hónapos. ... A babát még szoptatom. Bár ha a GYERMEKORVOSRA hallgatok, már nem teszem. 8 hónaposan megkérdezte, hogy ugye már nem szoptatok, mert a GYEREK NEM LESZ NORMÁLIS. Ugyanis a börtönben is legkésõbb 8 hónapos korában elveszik a gyereket az anyától, hogy ne kötõdjön "túlságosan". Különben PSZICHÉSEN ZAVART lesz, SOHA NEM LESZ ÉP EMBER. .... "
Hát kérdem én milyen orvos az ilyen, meg egyáltalán! Kép Kép Kép
A cikk címe Oldás és kötés Dr. Vekerdy Tamás rovata a pszichológus válaszolban jelent meg és nem a teljes levelet írtam ide csa a számomra felháborító részt!

Kicsit hosszú lettem Kép
Sziasztok! Éva
vevike
 
 


Sziasztok,

ma voltunk tanacsadason es jazmin hizott 3 het alatt 18 dekat es nott 1 cm-t. Most 6670 g es 67 cm. Nagyon fajt neki a meres sirt vegig. A baranyhimlo elleni vedooltast s megkapta, legkozelebb az agyhartyagyuszi ellenit kapja.

Azt el is felejtettem irni, hogy 1 hete, amiota Agcieknal voltunk, tamaszkodas nelkul terdel Jazmin. Nekem faj en is kiprobaltam. Terdel, de a feneke teljsen a foldon van. Ulni is tud, de nem hajlando. Lerakom ulve de 10 masodperc mulva hatracsapja a labait es terdel. Azert jo, hogy Hanga es Lili jarni kezd, amikor Jazmin ulni tanul meg Kép

Ildianyu, Eva,

uh-ra telapora adtak idopontot, de csak azt mondtak, hogy 9-13 oraig menjek, mert idopont mar nincs erre az evre. Jo, mi?

Tenyleg, ti mentek telapora? A ferjem munkahelyen tok nagy telapobuli van, klassz kis csomaggal. Kivancsi vagyok hogy fog tetszeni Jazminak?

Nu csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok!

Kicsit elvesztem. Hát ott kezdõdött, hogy péntekre Manóka belázasodott, de hazamentünk Dunaújvárosba. Ott eljött egy ismerõs dokinéni, aki írt lázcsillapítót. A hétvégén hullámzott, hol belázasodott, hol nem volt semmi baja. Persze ugyanolyan vigyori volt mint eddig, csak kicsit melegebb volt a feje. Vasárnap estére a hûtõfürdõ után tetõzött a láza 40 fok volt majdnem. bementünk az ügyeletre, persze semmit nem tudtak mondani, csillapítsuk a lázát. Hétfõn semmi láz, kedden megint. Elmentünk vittünk pisit, megnézték egy kis genny, már semmi. Ma kellett vinni az ÁNTSZ-be, ott megvizsgálják alaposabban. És akkor itt a mi pisi gyûjtési történetünk. Azért ne gondoljátok, hogy olyan egyszerû a fiúknál. Jó-jó a kislányoknál nehezebb, na de halljátok az én fiam úgy kipisilt a zacsiból, hogy át kellett öltöztetnem, mert a bodyja is olyan lett. Azért a 10 ml meg volt, és elég is volt.
Na, de az igazi kaland csak most jön, ántsz-es vizsgálathoz sterilen kellett levenni. Cumkó felkelt, vinni fürdeni, jó alaposan lesubickoltam, utána kukit lemosni hipermangános vízzel, majd steril gézlappal leitatni róla. Fel a zacsit, (persze csak 1 óra múlva volt produkció, amit elvileg apukája vitt volna ki újszegedre, hogy ne kelljen végigbumszlizni a városon), zacsiból steril fecskedõvel mintavétel, ordító gyerek közben a pelenkázón, majd ezt bele a steril kémcsõbe. Hát egyszerûbb volt mint hittem, de hááát...
Kicsit délután nyûgösebb volt, de nincs semmi baja. Hát kíváncsi leszek majd az eredményre, remélem nem vmi komoly.


Enikõ,
még annyit a csokihoz, ha már esetleg az ekcéma és társai nem hatják meg a barátnõdet, hogy majd 2 éves korában, mikor benn a boltban ott fog tombolni, hisztizni netán földhöz is vágja magát a gyermeke (anyu ott dolgozott és mesélte nem is 1x), akkor gondoljon rád, hogy te figyelmeztetted. Naqgyon hozzá lehet szoktatni egy kisbabát, és késõbb már hiába (akár hány hónapos is).KépA páromnak meséltem, mit írtál, mondta, ja vitamin Cs-vitamin, mint a cseresznyepálinkában...Kép

A tornához, inkább centire mérd magad, mivel az izomnak nagyobb a súlya, de kisebb a kiterjedése, és lehet, hogy alakul a dolog, csak a mérleg nem úgy mutatja.Kép

Lara,
hol vagy, te is el vagy veszve? Jársz még tornázni?

Voltunk ma baba-mama tornán. Kár, hogy elõbb nem, mentünk, most már Cumkó kicsit nagy hozzá. De azért egész jól elvolt. Mindenáron fel akart mászni a bordásfalra!Kép Nagyon sokan voltak.
Vkinek kell vmi az unicef boltból, mert akkor megrendelném. Az egyik játékot Cumika szülinapjára kinéztük, és talán még meg is jönne.
Inkább e-mailbe írjátok meg, ok?
Hátg elnézést, hogy ilyen hosszú voltam, jellemzõ egyébként mennyire nincs idõm leülni a gép mellé, ezt még Cumi fürdetése alatt kezdtem el írni.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Éva!
Most küldöm át mégegyszer a címet.

Anita

Kép

Kép

Kép
banita
 
 


Szijasztok!

Enikö! Én úgy tom, hogy minden babát az Ifjúsági rendelöbe küldenek 1 évesen, a Minikliniken nem vesznek vért.
Ja és régen hivták sportorvosinak, most Ifjúsági Rendelöintézet.
Mit sportolsz? Ha fogyni akarsz akkor a sport mellett az étkezési szokásokat is egy kicsit meg kellene változtatni. Sok zöldség, gyümölcs, baromfi, hal.

Katicabogár! Szerintem minden szempontból tökéletes idözités nincs, ez most nektek igy jó, nyáron akar mexületni és kész!Kép
Nucha UH az a 12.héten készülö UH vizsgálat, ilyenkor a baba nyaki redöjének a méretét nézik meg, mert a normálistól való eltérésböl következtetni tudnak bizonyos betegségekre, pl.Down kór.
A táppénzre vételnél nem kell rájáccani a dokinál, csak simán mondani, hogy táppénzre akarsz jönni. Neki ez csak egy papirt jelent. A nögyógyászok különben is jobban örülnek ha a kismamáik otthon vannak.
A dokinak én sem adtam sosem pénzt, pedig fogadott volt, pont azért amiért te sem, eccerüen nem tudtam, hogy hogy adjam oda. Nekem lett volna kellemetlen. Persze amikor a magánrendelésére mentem ott adtam, de ott mondta is az árát, úgy nem volt ciki. Én nem éreztem azt, hogy másképp kezelt mint azokat akik fizettek neki.

Ildianyu! Dejóóóóóóó! Képet is kaptál róla?
Köszi a köszöntéstKép

Krisztina! Mi is használtuk az Espumisan-t, olyan nehezen jön ki az üvegböl! De a tuti a Gripe Water!

Gabomano! Te már mindjárt mész szülni...pedig most lettél terhes...öörület!
Igazából tökmind1, hogy mikor kezdenek el ülni és járni a babák, elöbb utóbb mindegyik fog járni, még nem láttam embert aki csak 4kézláb tudott volna közlekedni.Kép
Megkaptam a virtuális köszöntölapot, köszönömKép

Ágci! Hát most tényleg rossz voltam, mert ma ülök le elöször a géphez a héten. Tornázni még járok, hátpersze! Ki nem hagynám már semmi pénzért!
A hálózsákot majd Banitáéknál megbeszéljük!

Szijasztok, Lara
lara
 
 


Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy nem mentünk, de Cumika úgy döntött, hogy átalussza a talit. Hát, hogy ezek után milyen lesz az éjszakánk?

Milyen volt? Biztos szuper...Kép Pedig Anita úgy szerettem volna látni a lakásotokat. Biztos nagyon szép.

Írjatok ám este, hogy legyen mit olvasgatnom a Barátok közt utánKép.

Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok,

ma voltam vervetelen, cukroson. Teljesen jo volt az eredmeny reggeli utan. Csak az ujjamat szurtak es 1 kis szerkentsube kellett csoppenteni. A cukrosok hasznalnak ilyet, hogy ellenorizni tudjak a cukrukat.
Pedig nem tartom olyan szigoruan a diatat. A jo eredmeny miatt meg is engedtem magamnak 2 kocka csocsit.

Lara,

en ugy tom Minikliniken is van labor, csak penzes, mint minden mas. Nekunk nem is kelett vervetelre menni.

Ildianyu, Lara,

ti adtok mar tejtermeket? A mult heten probalgattam a turo rudit, most adogatom a reszelt sajtot. Lehet, hogy a tejpepekbol is probalunk vmit. Olyan jok vannak. Szerintetek melyik a jo?

A csokirol annyit, hogy ma adtam Jazonak par morzsat. Erdeekes nem kopte ki, mint a fozit! Erre azt mondta a ferjem, hogy o nem fogja a csokit adagjat Jazmin miatt csokkenteni.Kép(en is el fogom enni Jazmin elol a csocsit Kép )

Milyen volt a tallli?

nu csok mindenkinek,
gabomamo
gabomamo
 
 


Sziasztok!

Ejnye-bejnye...Kép

Gabómamó,
igen mikor elõször a túrórudi csokijából kapott Cumika, õneki is nagyon ízlett. Nagyon édi volt, ahogy ízlelgette, aztán egyszercsak széles vigyor és már nyújtogatta is a nyakát, hogy még...Kép
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!
nézzétek meg ezt az oldalt:
[url=http://www.otthonunk.hu/index.php?cikk=h-20021805112445-131" TARGET="_top]http://www.otthonunk.hu/index.php?cikk=h-20021805112445-131[/url]
Nagyon jók, igaz?Kép
Ágci

Kép
Ágci
 
 


Sziasztok!

Lara: Azt mondta az edzõm, hogy ne változtassak az étkezési szokásaimon, mert a szerevezetemet nagyon leterheli a kemény torna, és ha nem viszek be ugyanannyi zsíradékot,szénhidrátot,fehérjét...stb, mint azelõtt, akkor a szervezetem stresszként fog reagálni.... Hogy ez mit jelent nem tudom, nem vagyok orvos és edzõ sem. Õ ezt tanácsolta és én úgy csinálom, ahogy mondta! Viszont nem eszem zsírosat.Eddig se ettem! Vagyis csak nagyritkán! Sok tejterméket, zöldséget, gyümit eszem -eszünk Bogival Kép- Na meg baromfi. Csinálok húsmentes napokat is. De nem kínzom magam, ha éhes vagyok eszek! Kivéve este 6 után!Akkor már semmit, de nem is kívánom.
Az a bajom, hogy nagyon kemény az edzés, és mostantól a heti 3-at 4-re emeltük. És egy egy alkalommal van, hogy 2 órát is tornázom (folyamatosan). Én úgy érzem kicsit túlhajt és már néha remegek a fáradtságtól, de láttam a Norbi feleségének egy kaziját, õ meg mint egy sakál ordított szerencsétlen tornázókra, hogy csinááááááld, megbírod csinálni...stb Pedig minden lényege a fokozatosság nem? Na mindegy õ az edzõ, papirja van róla, elvileg érte hozzá....Kép A torna abból áll, hogy 20 perc biciklizés, aztán bemelegítés, majd mindig más más izomcsoportot tornáztatunk meg. Egyik nap fenék, másik nap has, harmadik nap hát, negyedik nap vádli,karizmok,mell....stb És gépeken súlyokkal csináljuk. Az elején olyan izomlázam volt, hogy alig bírtam másnap kiteregetnti mert úgy fájt a karom, meg a wcre se bírtam leülni a fájdalmaim miatt, a combomban, fenekemben Kép Nagyon rossz volt, és kb mostanra nincs izomlázam eddig mindig volt! Ma is megkínzott! Alig bírtam hazahúzni a belem, beálltam a tus alá és remegtem teljes testemben. Iszonyatos, ez normális szerintetek? Vagy így kell lennie? Kép Egyébként a régi nacijaimba már kezdek beleférni, és ez egy kis sikerélmény....Kép De a hasam az még mindig katasztrófa! Kinézetre is a csíkok miatt- még csak nem is halványodnak Kép-, meg méretileg is. Egy ideig jártam szoliba, de nagyon viszket tõle a bõröm akármivel kenem, úgyhogy úgy döntöttem, nem leszek csokibarna Kép Lara Te milyen tornát csinálsz? Hetente hányszor? Olyankor ki vigyáz Hangára?Hova jársz?

Más: Tegnap voltunk Bogival a csokis barátoméknál. Megkérdeztem a feleségét ki mondta neki, hogy csokit kell adni a gyereknek. Azt mondta, hogy az orvos. És mit gondoltok miért? Mert a baba nem szopik (egyáltalán nem is szopott, mert szülés után fertõzést kapott a csaj, antibiotikumot kellett szednie és az intenzíven volt 2 hétig és elapadt a teje, meg különben sem akart szoptatni) és mivel tehéntejet kap, abban nem elég a cukor ,ezért pótolni kell, nem beszélve a sok E vitaminról ami a csokiba van! Szóval ezért ad csokit a babának. Minden nap 1 kockát! Jó, ugyi?

Ágci: Remélem Cumi jobban van és nincsen komoly baja! Mikorra várható eredmény??? Azért biztosan nem egyszerû a pisigyûjtés a fiúknál sem, de majd ha a következõ babád kislány lesz, akkor kíváncsi leszek mit fogsz mondani...Kép Hol van a baba-mama torna? Úgy értem helyileg? És mit csináltok? Mennyibe kerül?Milyen gyakran van?

Gabómamó: Ez jó hír, hogy okés a cukid! Akkor nem kell drasztikus diéta, csak olyan kis finom ugyi? Mi már egy ideje eszünk tejterméket, Bogi imádja pl a natúr joghurtot, minden nap kap! A reszelt sajtot is szereti. A védõnénink mondta, hogy nyugodtan adhatok neki tejterméket! Sovány sajt,túró,joghurt! A joghurtva néha szoktam keverni egy kis gyümit, de "üresen" is nagyon szereti!!! Ja, de Te eddig azért nem adtál, mert Te allergiás vagy a tejtermékekre, ugye? És mivel az allergiára való hajlam örökletes, ezért félõ volt, hogy esetleg Jazó is az lesz????? Ez így más! De nálunk senki sem allergiás kajára! Kopp-kop-kopp Kép

Tegnap adtam elõször Boginak babapiskótát! Imádja! Kép Naná, mert finom! Szerintetek mi a fene az a tojáslé? Az van benne, csak nem tudom mi az Kép Kenyeret még nem adtam neki, nem mertem eddig, de kaptunk babapiskótát és hát gondoltam megpróbálom! Elõször kicsit bizalmatlan voltam a tojáslé miatt, de rábeszéltek, hogy az nem tojás! Kép Fõleg nem fehérje! Fõtt tojás sárgáját már evett. Azzal sûrítettem be a spenótot már párszor. Attól nem lett baja, úgyhogy nyugodt vagyok, de a fehérjét nem merem megkockáztatni! Ugye nincs fehérje a tojáslébe???? Most bújik elõ a másik felsõ fogacskája
és ez a babapiskóta kimondottan jót tesz az ínyének, mert jó kemény és vakargatja vele..Kép

Bocsi, hogy már megint hosszú lettem!Legyetek jók, vigyázzatok magatokra! Sziasztok!
Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Tettem fel új képet Bogiról Kép A baromi szexis rugdalózójában.......Kép

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!
Jövé héten nálunk is lehetne a tali! Mi holnap Pestre megyünk és nem leszek netközelben többet. Beszéljétek meg és küldjetek nekem sms-t Kép,hogy nektekl mikor jó!!! Nekem hétfõ délután és szerda egész nap kivételével, bármelyik nap és napszak megfelel. Jó? Puszi

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 


Sziasztok!

Banita!
Nagyon-nagyon szép házatok van! A többiek sajnálhatják, hogy nem jöttek, és nem látták. Kép

Gabómamó!
Ez nagyon durva, hogy nincs már ebben az évben idõpont. Jó hogy nem már szülés utánra adnának.
Olyan jó, hogy jó lett a cukros eredményed! Most már akkor lehet néha bûnözni?
Én tejtermékbõl eddig csak reszelt sajtot adtam, meg kis sajtkockákat, azt szerette Lili. Most vett a férjem túrót a piacon, azt fogom megpróbálni. Remélem, nem lesz baja tõle. Én is gondolkodtam már a tejpépeken, de még csak olyat adok, amit nem vízzel kell keverni, hanem tápszerrel, de ha az elfogy, kipróbálom a többit.

Teljesen kétségbe vagyok esve. Nem tudom, mi történt Lilivel. Mostanában el szokott fáradni a sok járkálásban, tegnap is annyira álmos volt, bogy hamarabb meg kellett fürdetni. Fél 8 után pár perccel már aludt. Reggel fél 11-kor bementem, hogy mi van, mert nem hallottam semmit, pedig már 8-kor dumálni meg zenélni szokott. Szóval bementem, és láttam, hogy nyitva van a szeme, de csak feküdt. Szóltam hozzá, de semmi. Kivettem, leültem vele a fotelba, a vállamra hajtotta a fejét, és elaludt. Na, akkor vissza, hadd aludjon még. Aztán negyed 12-kor bementem, hogy mostmár csak fel kellene kelni. Akkor is csak feküdt, de nyitva volt a szeme. Kivettem, felöltöztettük, aztán szopi közben megint elaludt. Utána adtam neki kakaót. Azt szerencsére mind megitta. Akkor meglátta a játékait, eleresztett egy halvány mosolyt és elindult feléjük. Na, mondom, csak magához tért. Elindultam mosogatni, de 10 perc múlva furcsa volt, hogy nagy a csönd. Hát kint feküdt az elõszobában, tiszta alvási pozícióban. Na, akkor visszaraktam az ágyba, aludt egy kicsit, aztán csak feküdt nyitott szemmel. utána megpróbáltam adni neki ebédet, de csak kb. egy negyed bébiételes üveggel evett, viszont ivott nagyon sokat. Ezt befejezte, azóta megint alszik. Megmértem, de nincs láza. Nem tudom, mi baja lehet. Volt már valakinek ilyen? Ha kiveszem, akkor is a vállamra hajtja a fejét, és nem szól egy szót sem. Gondoltam, hogy elviszem orvoshoz, de hát mit mondjak neki, nincs láza, gondolom, ha fájna valamije, sírna, de nem is sír.

Na, jó hosszú lettem.

Ildianyu
ildianyu
 
 


Sziasztok!
Bocsi,hogy már megint én Kép

Ildianyu: Én elvinném dokihoz, biztos ami biztos. Elég rosszul hangzik amiket írtál. Nem biztos, hogy beteg, de én megnézetném. Lehet, hogy front van és attól ilyen kómás,álmos, nyomott Lili. Bogi is szokott ilyen lenni, de azért nem ennyire!! Vidd el dokihoz! Max kinevet, de legalább megnyugszol!Jobbulást és kívánom legyen minél virgoncabb sürgõsen!!!! Kép Puszi Enikõ

Enikő és Marci 13 , Bogi 9, Viola 6, Zalán 3,5
ceniko
Szeged
 
 

Vissza: Lakóhely szerint

Jegyzetfüzet:

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?