na jöttem egy picit
gyors átfutás után... szóljatok, ha nekem címeztetek valamit és nem reagálok, de nem vagyok még 100...
szóval kialvatlanság: az enyém le van tojva, igaz, sokszor eszembe jutott Szilvi, aki Tomi mellett egy kis széken napokon keresztül, ráadásul, Tomi nagyon betegen... hát ezerszer megemelem a kalapom.
mi este 10 és hajnali 2 között a folyosó népét szórakoztattuk. amikor meg megpróbáltam elaltatni, és mondjuk véletlenül sikerült, akkor felsírt egy kisbaba, vagy jött egy új kisbeteg persze nagy hanggal, vagy ment a mosógép a szomszédban (este 10-kor...), vagy a tök világos folyosón ébredt fel az Eszti, vagy ha már végre a szobában voltunk, akkor tuti, hogy a szobatárs akkor kezdett el sírni, szóval min 15x ébredt fel az eszti, ezért sajnáltam nagyon, mert már nagyon akart aludni. aztán 2-kor annyira vígasztalhatatlanul kezdett sírni, hogy a másik osztályról átszóltak, hogy menjek be legyek szíves a sebészetre, mert ott is minden gyereket felver a lány
na akkor már könnybe lábadt a szemem, olyan tehetetlennek éreztem magam. és persze napközben is, amint elaludt, jött a konzílium.
közben olvasom Maresz, amit írtál Tomiékról. csak legyenek már túl rajta ők is! inkább oda küldjük ezt a rengeteg gyógypuszit
Annamamiékkal mi van? ők is betegek??
és Beni meg miért hányt? oda is repülnek a gyógypuszik!
mandulaműtét
Megann,
úgy történt, hogy szedtem le a pelenkázóról az Esztit, de valahogy rosszul fogtam, és csak fél kézzel. ő az egyik kis kezét oda tette a nyakam elé, és jól megcsavarta magát, és szabályosan kifordult a kezemből, de olyan hirtelen és olyan erővel, hogy a másik kezem nem tudott elég gyorsan odaérni, pedig már úton volt
apa a wc-ről rohant ki a nagy csattanásra, én meg rögtön átadtam az ő kezébe, mert én is hirtelen elkezdtem sírni, szégyellem is magam miatta, k..vára megijedtem.
azóta is mindig előttem van az egész, ahogy lecsukom a szemem.
olyan aranyos volt ma este, látszott rajta, hogy mennyire örül, hogy megint itthon vagyunk, hármasban. meggyújtottuk a gyertyákat, mert még az elsőről is lemaradtunk.
Ayse, egy csomót mondtam Esztinek, hogy milyen kemény csaj
de részben a magam bíztatására is szolgált:)
Megann, ez a csokiital nagyon felkeltette az érdeklődésemet
valamelyik délelőtt kinézünk.
ja, még valamit muszáj kiírnom magamból. a doki, akihez tartoztunk, már eleve nem volt szimpi, közben kiderült, hogy kolléga vagyok, és ezt szét is kürtölte, de mégis úgy éreztem, amikor odaadta a papírt, hogy lóvét várt volna! én még ilyet sosem tapasztaltam, jól megdöbbentett, és ezért meg is nyugodtam, hogy nem kapott (férjet azért megkérdeztem még előtte, és azt mondta, h szerinte ne adjunk). a röntgenes néninek viszont rögtön adtunk, el is fogadta, és ő nagyon-nagyon kedves volt az elejétől, pedig nem tudta a felállást.